Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Takkula, Hannu
4 tétel
2013. május 29.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Csángó Napok Brüsszelben
A csángó kultúra az európai kulturális örökség része, ezekkel a szavakkal nyitotta meg Francois Alfonsi, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (intergroup) társelnöke Tytti Isohookana-Asunmaa asszony moldvai csángókról írott könyvének brüsszeli bemutatóját.
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának szervezésében, 2013. május 27–28-án Csángó Napokat rendeztek Brüsszelben. Ennek első napján a Nyisztor Ilona által vezetett pusztinai hagyományőrző csoport és a Brüsszelben erdélyi zenészek által, tavaly alapított Esztenka zenekar lépett fel a Balassi Intézet színpadán. A nagy sikerű előadást megelőzően Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány nevében az általuk létrehozott Kend kitüntetést adományozta Tytti Isohookana-Asunmaa asszonynak, „mindazért, amit a csángókért tett”. A finn és magyar nyelven íródott, csángó kézi szőttesű borítóban átadott oklevél átnyújtásakor Duma András az egész, tizenöt tagú utazócsoport érzéseit és gondolatait juttatta kifejezésre, amikor azt mondta: a csángók maguk közé valónak fogadják el Tytti asszonyt, hiszen finnországi támogatójuk – Finnország volt művelődési minisztere, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének volt tagja – is közösséget vállalt velük, és síkra szállt védelmükben.
Az esti műsort levezető Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli irodavezetője, a szervezők nevében ekképpen méltatta a jeles vendéget: Tytti asszony a legmegbecsültebb és legszeretettebb nyugati személyiség a csángók körében, a csángók és az erdélyiek is mindig úgy fogják fogadni, mintha haza jönne…
Az Európai Parlament székhelyén másnap délután került sor a volt finn miniszter asszony könyvének bemutatójára. A könyv előbb finnül, tavaly pedig magyarul, majd angol nyelven is megjelent.
A szerző megköszönte Tőkés Lászlónak, hogy alkalmat teremtett a könyv európai parlamenti bemutatójára. Beszédében, a csángók jelenlegi mostoha sorsa ellenére, bizakodását fejezte ki jövőjüket illetően. A sorsüldözött moldvai csángómagyarok évszázadokon át megőrizték őseik hitét, kultúráját, anyanyelvét, és bízik abban, hogy most, amikor az integráció eszközei is rendelkezésükre állanak, ennek ők is haszonélvezői lesznek. Ugyanakkor az európai intézmények kötelességének nevezte, hogy mindazokat a kultúrákat és nyelveket, amelyek veszélyben forognak, védjék és biztosítsák fejlődésüket. „Megdöbbentő volt látnom, el sem tudtam képzelni, hogy valaki, egy nép, ne használhassa anyanyelvét a saját templomában, ne mondhassák, ne énekelhessék saját imádságaikat és énekeiket anyanyelvükön” – vallotta meg elérzékenyülve Tytti asszony.
Francois Alfonsi európai parlamenti képviselő, aki éppen a veszélyeztetett nyelvek védelméről készülő jelentés felelőse, ugyancsak az Unió és a tagállamok felelősségét hangsúlyozta. A Korzika szigetét képviselő politikus a korzikai és a csángó kultúra ellenében, az elmúlt évtizedekben folytatott nemzetállami elnyomást állította párhuzamba. Ezek a kultúrák az európai kulturális örökség részét képezik, semmivel sem alacsonyabb rendűek, mint akármelyik más európai nép kultúrája. Ezeket védelmezni nem mást jelent, mint az európai szellemiséget, Európa kulturális örökségét megvédeni – mondotta.
Házigazdaként Tőkés László, az említett jelentés társelőadójaként, szintén a veszélyeztetett nyelvek ügyének égető időszerűségére hívta fel a figyelmet. Mint mondotta, nem csupán a csángók szenvedő alanyai az erőszakos nemzetállami asszimilációnak, de hasonló sors jutott a szerbiai vlachoknak, valamint az ukrajnai magyaroknak és románoknak. Tytti Isohookana-Asunmaa asszony csángókról írott Európa Tanácsi Ajánlásának (1521/2001) meghagyásait a román állam sajnos mind a mai napig nem ülteti életbe. A kisebbségeket, az erdélyi és moldvai magyarokat Romániának nem veszélyforrásként, hanem veszélyeztetett közösségekként kellene kezelnie – hangsúlyozta erdélyi képviselőnk, majd külön is gratulált Tytti asszonynak azért, hogy az európai értékek rangos képviselőjeként nem csupán a csángómagyarok ügyét viseli a szívén, hanem amint azt az Európa Tanácsban végzett munkájával, ET-jelentéseivel is bizonyította, az elnyomott Ural-vidéki és a finn-ugor rokon népekre is gondja van.
A rendezvényen felszólaltak a klézsei Duma András alapítványi vezető és Nyisztor Ilona, a pusztinai közösségi ház vezetője, valamint az udvarhelyszéki Márton Attila, aki a moldvai tanítói program keretében végzi szolgálatát Lészpeden. A moldvai magyar nyelvű oktatásról szóló tájékoztatásában elmondta, hogy a Magyar Pedagógusok Szövetségének égisze alatt futó oktatási programnak köszönhetően immár mintegy kétezer csángó gyermek részesül magyar nyelvtanításban, és amint az utazócsoportban részt vevő fiatalok példája is mutatja, a gyermekek „kezdik visszatanulni szüleik nyelvét és énekeit”.
Sandra Kalniete és Sógor Csaba képviselők mellett Hannu Takkula és Anneli Jäättenmäki finn európai parlamenti képviselők is részt vettek a könyvbemutatón, akik külön is méltatták nemzettársukat a könyv megírásáért. A felemelő együttlétet a pusztinai hagyományőrzők éneke fogta keretbe. Tőkés László a Csángó körkép címet viselő könyv szerzőjét az ő nevükben is meghívta Erdélybe és Moldvába.
Brüsszel, 2013. május 29.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
2016. április 20.
A brüsszeli autonómiakonferenciáról
2016. április 19-én az Európai Parlament brüsszeli székhelyén Tőkés László, az Emberi Jogi Albizottság (DROI) alelnöke szervezésében Autonómia és stabilitás címmel konferenciára került sor.
A rendezvényt moderáló Szilágyi Zsolt, Tőkés László munkatársa az autonómiát az ebben érintett térségek stabilitása garanciájának nevezte, és azt emelte ki, hogy amint a néppárti és szocialista, az Európai Szabad Szövetséghez (EFA) tartozó és liberális előadók, valamint más részvevők együttes jelenléte is tanúsítja, itt egy pártok fölötti ügyről van szó, éppen ezért a demokráciát a különféle pártideológiákon felülemelkedve kell az autonómia irányába szélesíteni.
Megnyitó beszédében erdélyi képviselőnk rámutatott, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye méltánytalan módon szorul háttérbe az Unióban, hiszen a lélekszámuk a tagországok összlakosságának mintegy 9-10%-át teszi ki, ami körülbelül kétszeresét jelenti a mingránsok számának. Éppen ezért üdvözlésre méltó, hogy az Európai Néppárt a kisebbségek ügyét egyre határozottabban felvállalja, amint ezt tavaly áprilisban is tette egy kisebbségvédelmi szakmai konferencia megszervezése által. A mai rendezvény folytatása kíván lenni amannak, és „a kisebbségekhez tartozó személyek” egyéni jogaitól a kisebbségi kollektív jogok, a közösségi önrendelkezés irányába jelent továbblépést – hangsúlyozta Tőkés László.
Gál Kinga fideszes képviselő, az Európai Néppárt alelnöke előadásában „kettős mérce” alkalmazásának nevezte az EU azon eljárását, hogy miközben a csatlakozni kívánó országoktól megköveteli az Európa Tanács Kisebbségi Keretegyezményének és Nyelvi Chártájának a betartását, ezzel szemben saját tagállamaitól nem követeli meg ugyanezt. A helyes út az volna, hogyha az Unió teljes egészében átvenné az ET kisebbségvédelmi joganyagát – ezt azonban mind ez ideig nem sikerült elérni. „Az ajtó résnyire nyitva áll, s ha valódi változást akarunk, ezt a rést kell szélesebbre nyitnunk” – zárta beszédét az erdélyi származású képviselőnő.
Hannu Takkula finn liberális képviselő már előzőleg, a reggeli szeminárium keretében találkozott azzal azerdélyi/partiumi látogatócsoporttal, mely brüsszeli útja alkalmával az autonómiakonferencián is részt vett. Hozzászólásában az autonómiát a társadalmi jólét egyik fontos eszközének nevezte, személyes hangon szólítva meg a vendégeket: "Erdélyi magyarok, én magam is támogatom autonómitörekvéseiteket, mert hiszen mi, finnek saját országunkban az autonómia révén sikerrel biztosítottuk a svédek és a lappok számára a megmaradást, a fejlődést és a jólétet.
Andreas Gross, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének egykori tagja s az autonómiák pozitív tapasztalatairól szóló, 2003-as ET-jelentés szerzője azon meggyőződését fejezte ki, hogy a legnagyobb stabilitást és biztonságot az jelenti, ha mindenki otthon érzi magát Európában. Ez viszont attól függ, hogy szabadnak érzik-e magukat az Unió polgárai. A szabadság azt is jelenti, hogy jogunk van dönteni, és részt veszünk a közösségünkről szóló döntések meghozatalában. A svájci politikus „a polgárok Európáját” szeretné megvalósítani, amelyben nem a tagállamok kormányai, hanem az Unió polgárai döntenek az EU alaptörvényeiről. Egy közös alkotmánnyal megerősített, föderális Európát kívánok – mondotta –, amely az egyéni jogok kiterjesztése által képes „demokratizálni a demokráciát”. Az erdélyi magyarok jogainak a kivívása a Románia összes polgárának kijáró jogok rendjébe illeszkedik, ilyen értelemben pedig az egész román társadalom közérdeke. „Nem kisebbségvédelemre van szükség, hanem a döntések meghozatalában való részvétel lehetőségére. Ez a hatalom pozitív értelmezése” – hangsúlyozta Andreas Gross.
A svájci ET-jelentéstévő előadását követően Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke rajzolt nyomasztó képet az erdélyi székely autonómiatörekvéseket övező ellenséges viszonyokról. Romániában még mindig működik a politikai rendőrség – indította előadását –, konkrét tényszerűséggel mutatva be, hogy a román hatóságok különféle adminisztratív eszközökkel, legutóbb pedig tömeges számban kirótt pénzbüntetéssekkel miként próbálják megfélemlíteni azokat, akik békés, demokratikus úton igyekeznek érvényt szerezni jogaiknak, és vállalják az autonómia melletti kiállást. A Székely Szabadság Napjának megünneplése miatt kiosztott több mint száz pénzbüntetés is azt bizonyítja, hogy míg a többségi románok számára a szabad tüntetés joga biztosított, addig a magyarokkal szemben az egykori Securitate tilalmi módszereit alkalmazzák. Ameddig szabadlábon vagyunk, alapvető jogainkért továbbra is kiállunk, és az asszimiláció ellen, saját jogainkért tüntetni fogunk – zárta beszédét az SZNT elnöke.
Kalmár Ferenc, a Magyarország szomszédságpolitikájáért felelős külügyminisztériumi megbízott – akkori ET-közgyűlési tagként – 2014-ben az európai őshonos nemzeti kisebbségekről írt nagy visszhangot kiváltó jelentést.Az erdélyi származású politikus beszédét a „kisebbségek” fogalom meghatározásának kérdéskörével kezdte. Integratív, befogadó jellegű definíciót fogadott el az Európa Tanács, ami a jogérvényesítés során alkalmazott hivatkozások szempontjából rendkívül fontos. A magyar politikus az utódállamok által előszeretettel használt kettős mércéről beszélt. Így például miközben Szlovákiában a kollektív bűnösség még mindig a jogrendszer szerves részét képezi, ugyanakkor a kollektív jogokról hallani sem akarnak. Románia egységes nemzetállami minőségében tagadja a magyarok jogait, ugyanakkor nyíltan Moldova bekebelezésére törekszik. A kettős mércének véget kell vetni – vonta le a következtetést Kalmár Ferenc.
Jordi Sebastia, az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselője, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (Minority Intergroup) alelnöke saját politikai csoportjáról beszélve azt mondta, hogy az EFA elsőrendű értéke az önrendelkezés, éppen ezért ha békés és demokratikus módon valósul meg, a határok megváltoztatása sem tabu számukra. Az autonómia ugyanakkor egy megoldás arra, hogy tudomásul vegyül a valóságot. Az önrendelkezés csupán akkor lehet teljes, ha a kiharcolt döntési hatáskörök mellé anyagi alap is társul. Példaként Baszkföldet említette, ahol a saját adók és önálló pénzgazdálkodás képezi az önkormányzás alapját.
Katalán szövetségeséhez kapcsolódva, Günther Dauwen, az EFA flamand igazgatója, a legutóbbi Székely Szabadság Napjának jeles vendége szintén az erdélyi magyarság autonómiája mellett foglalt állást. A demokrácia korszerű értelmezése szerint, amennyiben a polgárok önrendelkezést, föderalizmust vagy éppenséggel függetlenséget akarnak – azt legitim törekvésként kell elfogadni.
Szili Katalin határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott írásbeli üzenetét Mile Balázskabinetvezető tolmácsolta, a magyar kormány támogatásáról biztosítva a külhoni magyar közösségek önrendelkezési törekvéseit.
Ugyanezen a napon Gál Kinga képviselő meghívására egy magyarországi látogatócsoport is Brüsszelben tartózkodott, és eljött a konferenciára. A csoport vezetőjeként Csóti György, a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója felszólalásában a Trianon által szétszabdalt magyarság megmaradásának alapvető feltételeként szólt az autonómiáról, a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács magvas brüsszeli nyilatkozatát idézve. „A Kárpát-medencei magyarság kérdése európai ügy, az Unió stabilitásának kérdése is egyben” – hangoztatta az Országgyűlés volt képviselője.
A kérdések rendjén Balogh János és Moldován Lajos Gellért, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyszalontai, illetve nagyváradi elnökei kérték ki Andreas Gross véleményét arra nézve, hogy egy föderális Románia miként szolgálhatnáa magyar–román kérdés megoldását, illetve hogy a románok közt miként lehetne partnereket szerezni az autonómia megvalósításához. Az ET volt jelentéstévője azt tartotta fontosnak, hogy a román politikusok elutasító magatartása ellenére a többségi társadalom tagjaival kell párbeszédre törekedni, és velük együtt kell az egész romániai társadalom számára előnyös megoldásokat keresni. „A föderalizmus a döntésben való részvétel által integrálja a nemzeti és a regionális közösségeket, éppen ezért meggyőződéses föderalista vagyok, még akkor is, hogyha a centralizáció európai betegség” – jelentette ki a svájci politikus.
Zárszavában Tőkés László rámutatott, hogy a Gross-jelentés szellemében az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partnerszervezetével, az SZNT-vel együtt a románokkal való egyetértésben és a velük való megegyezésalapján kívánja megvalósítani az erdélyi magyar közösség több szintű autonómiarendszerét. Mivel azonban Romániában túlnyomórészt még mindig a Ceauşescu-korzsak magyarellenes asszimilációs politikája dominál, és a román politikai életben alig lehetséges partnerekre találni – közösségi önrendelkezésünk ügyéneknemzetköziesítése útján próbálják elérni céljaikat. „Autonómiaharcunkhoz nemzetközi segítségre és szövetségesekre van szükségünk, éppen ezért továbbra is a nemzetközi fórumokon és itt, az Európai Parlamentben folytatjuk jogos ügyünk képviseletét” – zárta szavait és a tanácskozást erdélyi képviselőnk.
tokeslaszlo.eu
2016. november 11.

Isten hűséges szolgája – Brüsszeli konferencia Márton Áron életéről
Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén november 9-én rendezték meg a Márton Áron életéről és hitvallásáról szóló konferenciát Isten hűséges szolgája címmel, Tőkés László erdélyi képviselő irodájának szervezésében
A rendezvényre kiutazott egy székelyföldi látogatócsoport, amelynek tagjai részt vettek a brüsszeli magyar kulturális intézetben rendezett 56-os megemlékezésen is, amelyen a Balassi Intézet igazgatója, Vitézy Zsófia és a Magyar Köztársaság belgiumi nagykövete, Nagy Zoltán mellett felszólalt az 1956-os belgiumi magyar közösség képviselője is. A látogatócsoportot fogadta az európai püspökkari konferencia (COMECE) brüsszeli képviselete székhelyén a testület főtitkára, Olivier Poquillon is, aki bemutatta irodájának tevékenységét, és elmondta, hogy munkatársaival együtt az Európai Bizottság és az uniós intézmények döntési folyamatában igyekeznek a keresztény szempontokat érvényesíteni. Johanna Touzel, a COMECE szóvivője előadásában azt hangsúlyozta, hogy az európai intézmények immár partnerként, nem egyszerű lobbiszervezetként tekintenek képviseletükre, éppen ezért nagyobb esélye van annak, hogy különböző tervezetek, direktívák, európai normák kidolgozásánál érvényesíteni tudják a keresztény szempontokat.
Az Európai Parlamentet bemutató szeminárium keretében Láng Péter, a magyar látogatócsoportok felelősetartott szakavatott előadást, majd Hannu Takkula finn liberális képviselő köszöntötte a székelyföldi csoportot, aki barátjának és szövetségesének nevezte Tőkés Lászlót. Finnország sok tekintetben példa számunkra, elsősorban a svéd közösségnek biztosított autonómiája miatt, mondotta Gergely István (Tiszti), amikor a látogatócsoport nevében átadta a csíksomlyói kegytemplomot ábrázoló ajándékot.
A rendezvény házigazdája, Tőkés László EP-képviselő megnyitó beszédében a hit hősének nevezte Márton Áront, akire Székelyföld és Erdély népe valóságos szentként tekint. Mindszenty József hercegprímás, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus püspökök mellett a magyarok méltán büszkék Erdély egykori püspökére. Majd így folytatta: „Kettős kisebbségben élő népét oltalmazva mind hitéért, mind magyarságáért börtön és egész életére szóló üldöztetés lett az osztályrésze. A kommunista internacionalizmussal éles ellentétben a román nacionálkommunizmus brutális módon elnyomta a közel kétmilliós magyarságot. (…) Hitvalló élete és példája legyen örök tanulság számunkra. A Gonosszal szemben soha ne hátráljunk meg. Mert: »mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk«” – zárta szavait erdélyi képviselőnk a Szentírást idézve.
A COMECE főtitkára előadásában példaképnek nevezte Márton Áront, mivel ő életével, tetteivel a közjóért és a békéért harcolt. Példája jól mutatja, hogy a keresztény élet mindennapi döntéseken alapul, ezért ő azt kéri, hogy Áron püspök példájához hasonlóan mi is legyünk aktívak a közéletben, családjainkkal egyetemben vegyünk részt a társadalmi döntések alakításában.
Ezt követően Máthé Vilmos brassói plébános, esperes az erdélyi püspök életét mutatta be, majd Csapai Árpád egyetemi lelkész beszélt azokról a meghatározó háborús élményekről, amelyek Márton Áron erős személyi karakterét formálták, és később a papság felé irányították.
A felszólalásokat Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című filmjéből készített, Márton Áron börtönéveit bemutató összeállítás vetítése követte. A zsilavai és máramarosszigeti börtönökben készített megrázó képek jól érzékeltették azt a szenvedést, amellyel a kommunista hatalom meg akarta törni a hitéhez s nemzetéhez mindvégig hű püspököt.
Ezután a brüsszeli magyar közösség lelkipásztora, Havas István emelkedett szólásra. A kommunizmus alatt semmilyen hír nem jött a „szomszédos baráti országok” ellenállóinak szenvedéséről. Ki más mutassa be Brüsszelben Márton Áront, ha nem mi? Nekünk kell ismertté tenni példáját, ezáltal is felmutatva európai, demokratikus és keresztény gyökereinket és múltunkat – mondotta.
A felszólalók sorát a székelyföldi látogatócsoport vezetője, Gergely István zárta, aki egyebek mellett azt mondotta: „Köszöntöm a megidézett Márton Áront, emlékezésünk célja szellemi utódok nemzése. Emészteni, felszívni, új erőre kapni. A gyökérből így lesz magyar jövő” – zárta szavait az egykori csíksomlyói plébános.
A konferencia az ősi székely himnusz közös eléneklésével zárult: „Vándor székely reménységét, / Jézus, áldd meg Erdély földjét…”
tokeslaszlo.eu/cikk
2016. november 14.
Brüsszeli konferencia Márton Áron életéről
Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén november 9-én rendezték meg a Márton Áron életéről és hitvallásáról szóló konferenciát Isten hűséges szolgája címmel, Tőkés László erdélyi képviselő irodájának szervezésében. A rendezvényre kiutazott egy székelyföldi látogatócsoport, amelynek tagjai részt vettek a brüsszeli magyar kulturális intézetben rendezett 56-os megemlékezésen is, amelyen a Balassi Intézet igazgatója, Vitézy Zsófia és a Magyar Köztársaság belgiumi nagykövete, Nagy Zoltán mellett felszólalt az 1956-os belgiumi magyar közösség képviselője is. A látogatócsoportot fogadta az európai püspökkari konferencia (COMECE) brüsszeli képviselete székhelyén a testület főtitkára, Olivier Poquillon is, aki bemutatta irodájának tevékenységét, és elmondta, hogy munkatársaival együtt az Európai Bizottság és az uniós intézmények döntési folyamatában igyekeznek a keresztény szempontokat érvényesíteni. Johanna Touzel, a COMECE szóvivője előadásában azt hangsúlyozta, hogy az európai intézmények immár partnerként, nem egyszerű lobbiszervezetként tekintenek képviseletükre, éppen ezért nagyobb esélye van annak, hogy különböző tervezetek, direktívák, európai normák kidolgozásánál érvényesíteni tudják a keresztény szempontokat.
Az Európai Parlamentet bemutató szeminárium keretében Láng Péter, a magyar látogatócsoportok felelőse tartott szakavatott előadást, majd Hannu Takkula finn liberális képviselő köszöntötte a székelyföldi csoportot, aki barátjának és szövetségesének nevezte Tőkés Lászlót. Finnország sok tekintetben példa számunkra, elsősorban a svéd közösségnek biztosított autonómiája miatt, mondotta Gergely István (Tiszti), amikor a látogatócsoport nevében átadta a csíksomlyói kegytemplomot ábrázoló ajándékot.
A rendezvény házigazdája, Tőkés László EP-képviselő megnyitó beszédében a hit hősének nevezte Márton Áront, akire Székelyföld és Erdély népe valóságos szentként tekint. Mindszenty József hercegprímás, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus püspökök mellett a magyarok méltán büszkék Erdély egykori püspökére. „Kettős kisebbségben élő népét oltalmazva mind hitéért, mind magyarságáért börtön és egész életére szóló üldöztetés lett az osztályrésze. A kommunista internacionalizmussal éles ellentétben a román nacionálkommunizmus brutális módon elnyomta a közel kétmilliós magyarságot. (…) Hitvalló élete és példája legyen örök tanulság számunkra. A Gonosszal szemben soha ne hátráljunk meg. Mert: »mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk«” – zárta szavait erdélyi képviselőnk a Szentírást idézve.
A COMECE főtitkára előadásában példaképnek nevezte Márton Áront, mivel ő életével, tetteivel a közjóért és a békéért harcolt. Példája jól mutatja, hogy a keresztény élet mindennapi döntéseken alapul, ezért ő azt kéri, hogy Áron püspök példájához hasonlóan mi is legyünk aktívak a közéletben, családjainkkal egyetemben vegyünk részt a társadalmi döntések alakításában.
Ezt követően Máthé Vilmos brassói plébános, esperes az erdélyi püspök életét mutatta be, majd Csapai Árpád egyetemi lelkész beszélt azokról a meghatározó háborús élményekről, amelyek Márton Áron erős személyi karakterét formálták, és később a papság felé irányították.
A felszólalásokat Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című filmjéből készített, Márton Áron börtönéveit bemutató összeállítás vetítése követte. A zsilavai és máramarosszigeti börtönökben készített megrázó képek jól érzékeltették azt a szenvedést, amellyel a kommunista hatalom meg akarta törni a hitéhez s nemzetéhez mindvégig hű püspököt.
Ezután a brüsszeli magyar közösség lelkipásztora, Havas István emelkedett szólásra. A kommunizmus alatt semmilyen hír nem jött a „szomszédos baráti országok” ellenállóinak szenvedéséről. Ki más mutassa be Brüsszelben Márton Áront, ha nem mi? Nekünk kell ismertté tenni példáját, ezáltal is felmutatva európai, demokratikus és keresztény gyökereinket és múltunkat – mondotta.
A felszólalók sorát a székelyföldi látogatócsoport vezetője, Gergely István zárta, aki egyebek mellett azt mondotta: „Köszöntöm a megidézett Márton Áront, emlékezésünk célja szellemi utódok nemzése. Emészteni, felszívni, új erőre kapni. A gyökérből így lesz magyar jövő” – zárta szavait az egykori csíksomlyói plébános.
A konferencia az ősi székely himnusz közös eléneklésével zárult: „Vándor székely reménységét, / Jézus, áldd meg Erdély földjét…”
Brüsszel, 2016. november10.
Tőkés László
EP-képviselő
sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)