Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Takács Szabolcs Ferenc
14 tétel
2011. december 5.
Két éves a Csángó Rádió – bizonytalan a jövőbeni működés
Fennállásának második évfordulóját ünnepli a Csíkfalusi Csángó Rádió, miközben a működési költségek fedezése meglehetősen bizonytalan – közölte Lőrinc Cselesztin, a rádió főszerkesztője.
A rádiót elsősorban azért indította el 2009 novemberében a moldvai Csíkfaluban, hogy a csángók kultúráját terjessze, hírt adjon az otthon élő és külföldön dolgozó vagy a Moldvából kitelepült csángóknak. – A rádió azonban ne csak nekünk szól, hanem minden magyarnak és a csángók iránti érdeklődőnek – mondta Lőrinc Cselesztin, hozzátéve: mivel a csángóság egy része nyelvében asszimilálódott a románsághoz, a rádió román nyelven is sugároz.
A műsorok összeállításába több önkéntes is belesegít, úgymint Duma András, Duma Dániel, Halász Péter, Takács Szabolcs. A rádió napi 24 órában sugároz adást, ebből a csángó népzene 15 órát tesz ki. A többi időben könnyűzene, riportok, vallásos és egyéb műsorok hangzanak el. A vallásos programokat az erdélyi Mária Rádióról veszik át.
Lőrinc Cselesztin terveikről elmondta, hogy az eddiginél még színesebb műsorkínálatot szeretnénk a hallgatóinknak nyújtani, irodalmi, történelmi, kulturális, ifjúsági témák mellett, híradót és időjárás-jelentést is szeretnének adni, valamint beszámolni a nagyvilág történéseiről.
Lőrinc Cselesztin kitért arra is, hogy a jelenlegi felszerelés nem elég a rádió internetes sugárzásának rendes működéséhez, csak a minimális feltételek adottak. Szükségük lenne stúdiómikrofonra, mikrofonállványra, kábelekre, speciális hangkártyára és egy nagykapacitású merevlemezre. Mindezek összesen mintegy 500 euróba (150 ezer forint) kerülnek.
Mivel a rádió jelenleg csak azoknak érhető el, akik számítógéppel és internetes kapcsolattal rendelkeznek, szeretnék elérni, hogy földi sugárzással az éterben is szóljon a műsor, hallgathassák azok a csángókkal is, akiknek a rádiókészülékein most csak román adók foghatók. Ehhez önálló stúdióra lenne szükségük.
A rádió főtámogatója a klézsei Szeret-Klézse Alapítvány, amelyen keresztül támogatást nyertek a Bethlen Gábor Alaptól. Így sikerült a rádió számára beszerezni az induláshoz szükséges minimális technikai felszerelést, miközben továbbra is bizonytalan a költségek fedezése – jegyezte meg Lőrinc Cselesztin. A Csángó Rádió a www.csangoradio.ro honlapon hallgatható.
MTI 
Erdély.ma
2013. június 24.
Kamerákkal a nacionalisták rombolása ellen (Térfigyelő rendszer a vereckei emlékműnél)
A magyar állam támogatásával kiépített térfigyelő kamerarendszert avattak fel és helyeztek üzembe a magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékművénél a kárpátaljai Vereckén (képünk). Avatóbeszédében Takács Szabolcs, a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy Vereckének, ahol a honfoglaló magyarok átkeltek a Kárpátokon, szimbolikus jelentése van, s egyúttal fontos összekötő kapocs a magyar és az ukrán nép között. Mint kifejtette, a magyar kormány fontosnak tartja a vereckei honfoglalási emlékmű meglétét, s mindent megtesz megőrzése érdekében. Ezt a célt szolgálja a három kamerából és a kapcsolódó műszaki háttérből álló térfigyelő rendszer, amellyel – mint fogalmazott – Magyarország azt üzeni az emlékművet korábban többször is megrongáló ukrán nacionalistáknak, hogy Budapest a két ország, a két nép együttműködésében, Ukrajna prosperitásában, európai integrációjában érdekelt, s váltsanak irányt, mert a 21. században a bezárkózás, a befelé fordulás nem vezet sehová. A helyettes államtitkár fontos összekötő kapocsnak nevezte a 150 ezres kárpátaljai magyarságot Ukrajna és Magyarország között. Utalva a Kárpátokon átkelő, honfoglaló magyarok stratégiai jelentőségű döntésére, hangsúlyozta: „a magyarság szíve a Kárpát-medencében dobog, de tekintetét keletre, a Kárpátokon túlra veti”. Takács a magyarok iránti bizalom megnyilvánulásaként értékelte, hogy a Vereckei-hágó környékéről hét ruszin-ukrán település polgármesterei is részt vettek a térfigyelő rendszer átadásán.
A térfigyelő rendszer kiépítését magára vállaló, a honfoglalási emlékművet tulajdonló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Kovács Miklós hangsúlyozta, hogy a kamerák felszerelésével a magyar állam és a kárpátaljai magyarság a modern technikai eszközökkel 21. századi választ ad az ukrán nacionalisták emlékműromboló 19. és 20. századi indulataira. Hozzátette: remélhetőleg hamarosan mindenki valós idejű üzemmódban láthatja majd az interneten három kameraszögből a vereckei honfoglalási emlékművet és háttérként a Kárpátok panorámáját. Úgy vélte, a nyilvánosság megfelelő visszatartó erővel bír majd azokkal szemben, akik rossz szándékkal viszonyulnak a magyar emlékjelhez. A térfigyelő kamerák felvételei egyelőre a KMKSZ irodájában és Magyarország ungvári főkonzulátusán követhetők.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 7.
KÖZLEMÉNY
A prágai székhelyű Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által szervezett budapesti konferenciát a II. világháború európai befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezték meg május 5-6-án. Arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a világháború vége a kommunista diktatúra kiépítésének kezdetét is jelentette térségünkben.
A Magyar Országgyűlés delegációs termében megrendezett konferenciát Gulyás Gergely, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, majd a külföldi és magyar előadók Európa megosztottságának megtervezését, a vasfüggöny kiépítésének módozatait és tragikus következményeit elemezték.
Az második napon Tőkés László erdélyi EP-képviselő, aki a platform védnöki testületének is tagja, beszédében kitért rá: „A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán a „nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista, kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.” Emlékeztetett: „Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről.” Le kell bontani az intolerancia és a félelemből épült hallgatás falát, s akkor remény van rá, hogy a totalitarizmus berlini falai úgy omlanak le, mint egykoron Jerikó falai, zárta szavait Tőkés László.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, aki egyrészt szervezőként, de az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja vezetőségének tagjaként vett részt a tanácskozáson, felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság eddigi támogatási gyakorlata a nácizmus és a sztálinizmus korszakának kutatását kedvezményezte. „Márpedig ha az Unió hiteles akar lenni, akkor nem tehet úgy, mintha Sztálin halála után a kommunista országokban nem öltek és kínoztak volna meg több ezer embert. Olyan Európát akarunk, amely azonos mércével kezeli a fasizmus és a kommunizmus rémtetteit” – zárta szavait az erdélyi politikus.
A konferencia zárszavaként Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára köszönetét fejezte ki a konferencia megszervezéséért, és biztosította a részvevőket arról, hogy a magyar kormány továbbra is egyformán fontosnak tartja a kommunizmus és a fasizmus rémtetteinek feltárását, éppen ezért a jövőben is partnernek tekintik az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformot.
Ezután került sor a budapesti Duna Palotában a platform idei díjának átadására. A demokrácia melletti kiállásuk és a korrupciót leleplező tevékenységük nyomán egy orosz testvérpárnak, Oleg és Alekszej Navalnijnak ítélték oda a 2015-ös díjat. Mivel egyikük börtönben van, másikuk pedig házi őrizetben, a díjátadón megbízottjuk jelent meg. Az eseményen Göran Lindblad a díjat odaítélő szervezet elnökeként a testvérek merész és bátor kiállását hangsúlyozta, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke pedig azon reményét fejezte ki, hogy Oroszországban felismerik: nem az Európától való elszigetelődés, hanem sokkal inkább a demokrácia és a jogállamiság szabályainak betartása és az unióhoz való közeledés jelentheti a jövőt.
Budapest, 2015. május 7.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
Mellékeljük Tőkés László felszólalásának szövegét.
Európai Emlékezet és Lelkiismeret Nemzeti Emlékezet Bizottsága Platformja A vasfüggöny – a II. világháború következményei
Nemzetközi konferencia
Budapest, 2015. május 5–6.
Szabadulás a vasfüggöny fogságából
Hat kerek esztendő telt el azóta, hogy az Európai Parlament – egyebek mellett – határozatban mondta ki az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának a létrehozását. Húsz évvel a hírhedt Ceauşescu-rezsim bukása után, valamint az ebben az időszakban lejátszódott, többrendbeli kommunista visszarendeződést követően, rendkívüli élményt és megtiszteltetést jelentett számomra, hogy egyik kezdeményezője lehettem annak az európai határozatnak, amely végre a hagyományos „kettős mércével” szakítva, egyértelműen ítéletet mondott a letűnt XX. század mindkét totalitárius rendszere fölött, és megkésve bár, de legalább verbális szinten igazságot szolgáltatott a kommunista diktatúra több milliónyi ártatlan áldozatának.
A történelminek nevezhető európai állásfoglalás egyenes folytatásaképpen, utóbb az így létrejött Európai Platform Védnöki Testületének tagjaként is tovább folytathattam az akkor elkezdett munkát, és közvetlen tanúja lehettem annak, hogy azóta is milyen göröngyös utat kellett bejárnia a Göran Lindblad alapító elnök által vezetett európai intézményünknek. Szinte hihetetlen, hogy negyed századdal a totalitárius vörös hatalom, illetve a berlini fal összeomlása után, lépten-nyomon még mindig falakba ütközünk, vagy legalábbis a régen ledőlt falrendszer eltakarítatlan romjai között kell botorkálnunk…
Éppen ezért, külön is őszinte elismerésemet fejezem ki a platform kellő eszközök hiányában működő, kitartó vezetőinek és lelkes csapatának, hogy a tevékenységüket övező keleti ellenséges vagy nyugati értetlenkedő magatartás ellenére, a megkezdett úton szívósan és következetesen tovább haladnak. Mostani tanácskozásunk is ennek az állhatatos munkának az ékes bizonyítéka és egyik fontos állomása.
Úgy gondolom, hogy konferenciánk társszervezőjeként hasonló elismerésre méltó a magyarországi Nemzeti Emlékezet Bizottsága – élén Földváryné Kiss Réka elnök asszonnyal. Velük együtt illesse elismerés a Magyar Kormányt, amelynek hathatós támogatása mind a mostani nemzetközi rendezvény, mind a platform további működése szempontjából meghatározó fontosságú.
A II. világháború befejezésének idei kerek évfordulójáról Oroszország fényes ünnepségekkel emlékezik meg. Hosszú évtizedekig ezen az évfordulón az egész világ is – egyoldalú módon – csak a „győzelem napját” ünnepelte. Ez a kérdés még ma is súlyos mértékben megosztja országainkat és politikusainkat, mind az egykori vasfüggöny mentén, mind kelet-közép-európai régiónkban.
Ennek legfőbb oka pedig éppen Európa előző, közel fél évszázados megosztottsága, melynek örökségeként továbbra is egy virtuális vasfüggöny választja ketté Keletet és Nyugatot, mely ott húzódik emlékezetünkben, évtizedes beidegződéseinkben, nehezen átalakuló történelmi tudatunkban. Tulajdonképpen ezt fogalmazza meg konferenciánk címe: A vasfüggöny – a II. világháború következményei. A kontinensünket hatalmi érdekek és előnyök alapján felosztó jaltai egyezmény hosszú és sötét árnyéka vetül nemcsak a felemás „győzelem” kétes értékű ünnepére, hanem ezzel együtt annak kínkeservesen megszenvedett, korszakos utókorára.
Ezekben az években évforduló évfordulót követ. A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán „a nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.
A történelmi tények ismeretesek. Amiképpen maga Winston Churchill fogalmazott: „vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén”. Ezzel szemben Putyin elnök még ma is „az elmúlt évszázad legnagyobb geopolitikai tragédiájaként” fájlalja a Szovjetunió szétesését. Ezen összefüggésben a szovjet expanziós hagyományokat folytató Oroszország és a demokratikus Európa ukrajnai szembenállása nem mást, mint a megosztó múlt jelenkori továbbélését jelenti.
Csak annyi történt, hogy a vasfüggöny keletebbre költözött. Éppen ezért ma is égetően fontos, hogy az egyesült Európa ne csupán a birodalmi Oroszországgal nézzen farkasszemet, hanem saját totalitárius múltjával is őszintén szembenézzen, és az Európai Parlament hivatkozott határozatát életbe ültetve, a kontinensünket, országainkat, népeinket és társadalmainkat továbbra is megosztó választófalakat végérvényesen lebontsa. Amint maga a dokumentum fogalmaz: az európai integráció – egyenes – válasz a két világháborút és a totalitárius diktatúrákat megszenvedett közös múltunkra. Amennyiben ezt a „választ” nem vagyunk képesek helyesen és hitelesen megadni, az egyesült Európa korszakos béketerve is kudarcra van ítélve – állapíthatjuk meg az idézett határozat értelmében.
„Hogyan épült meg a vasfüggöny?” – fogalmazza meg a kérdést munkacsoportunk témamegjelölése. „Milyen volt az élet a vasfüggöny mögött?” – olvashatjuk a kérdést a másik témakörben.
Ezekre a kérdésekre igazából csak mi, kelet- és közép-európaiak tudunk hiteles választ adni, akik a vasfüggöny mögül évtizedeken át sóvárogva tekintettünk a börtönfal szinonimáját jelentő Berlini fal túloldalán lévő „szabad világra”, és akik a kommunizmus „börtönvilágának” „rab népeiként” nem csupán Európa másik felétől voltunk elrekesztve, hanem saját elnyomó társadalmaink diktatórikus rendszereiben is egy módszeresen kiépített, szövevényes falrendszer labirintusának fogságában éltünk és vergődtünk.
„Vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén. Hogy mögötte mi történik, arról mit sem tudunk” – írta volt Churchill már a legelején. A brit miniszterelnök vélhetően lelkiismeret-furdalásban halt volna meg, ha megéri, hogy újabb nagyhatalmi békerendszerük hová vezetett…
És itt engedjék meg, hogy a konferencia partikuláris megfogalmazása értelmében, kiemelt módon arról a „másodlagos vasfüggönyről” szóljak, amely mindkét világháborút követően a Kárpát-medencei magyarságot sújtotta.
Ma már evidenciának számít, hogy az első világháborút követő párizsi békeszerződések, ezek részeként pedig a trianoni békediktátum igazságtalan határmódosításai sorscsapást jelentettek a féltucatnyi országba szétszakított magyar nemzet számára. A második világháború végeztével a győztes hatalmak – nem tanulva a múltból – még csak megerősítették az előzőleg megvont mesterséges határvonalakat, a nemzetellenes kommunista internacionalizmus kényére-kedvére szolgáltatva ki a Magyarországtól elcsatolt többmilliós magyarságot. Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről. Nálunk, Erdélyben ráadásul a román diktátor ördögi falurombolási terve megsemmisüléssel fenyegette településeinket, egész magyar kultúránkat és közösségünket. Kelet-Közép-Európa egyik legsötétebb nacionálkommunista diktatúrájaként a Ceauşescu-rezsim már korábban keményvalutáért árusította ki német és zsidó kisebbségének százezreit – akkorra pedig elérkezettnek látta az időt, hogy utolsó számottevő kisebbségétől, a kétmilliónyi erdélyi magyar közösségtől is megszabaduljon.
Ezen viszonyok között számunkra, erdélyi magyarok számára az Európát kettéosztó és megnyomorító Vasfüggöny már-már a trianoni határokkal volt egyenlő. Egyebek mellett ezzel is magyarázható, hogy a diktatúra bukásához vezető romániai népfelkelés nem az ország fővárosából, Bukarestből indult, hanem Erdélyben, a soknemzetiségű és sokvallású Temesváron vette kezdetét, éspedig egy kétszeresen kisebbségi, magyar református gyülekezetben. Egy olyan városban, ahol az időközben megváltozott etnikai arányok ellenére többség és kisebbség le tudta győzni a nacionálkommunista uszító propaganda által gerjesztett, kölcsönös bizalmatlanságot, és össze tudott fogni közös ellenségük: az elnyomó és megosztó kommunista diktatúra ellenében. A toleráns „Temesvár szellemét” azóta is közmondásos értelemben szokás emlegetni.
Ez a szellemiség néhány nap leforgása alatt láncreakciószerűen vezetett el a Ceauşescu-rezsim bukásához, szervesen beleilleszkedve a szovjet kommunizmus országonkénti összeomlásának 1989-es láncolatába.
Azt is mondhatjuk, hogy a vasfüggöny részeképpen, illetve a berlini fallal többé-kevésbé egy időben omlottak le a keleti tábor országait egymástól elválasztó, szinte hermetikusan zárt keleti határok, s hogy ennek eredményeképpen a magyar közösségeket egymástól többszörösen elválasztó trianoni határok is – gyakorlatilag – megszűntek.
Ebben a folyamatban rendkívüli jelentőséggel bírt a páneurópai piknik néven ismeretes, 1989. augusztus 19-i határáttörés, amikor is a meggyengült magyar hatóságok hallgatólagos engedelmével, a magyar–osztrák határzárat lebontva, a keletnémet menekültek százai, majd ezrei távozhattak Németországba.
Engedjék meg, hogy befejezésképpen ezt a történelmi pillanatot idézzem, pontosabban azt az üzenetemet, melyet – a szervezők kívánságára – a piknik résztvevőihez azokban a válságos időkben, titokban juttattam el. A félelemből épült „hallgatás falát” áttörve, akkor ezeket írtam: „Nálunk a vasfüggöny helyett falvakat akar lerombolni a téboly: falak helyett falvakat. Hisszük, hogy nem fog sikerülni. Rajtatok is múlik, hogy ne történhessék meg… És akkor nem kell többé féltenünk sem falvaink népét, sem Európa kis népeit és nemzetiségeit, mert minden más berlini mintájú fal Jerikó falai gyanánt fog összedőlni, egy csapásra. És akkor végre mi is ott leszünk az Európai Nagytalálkozón…”
Budapest, 2015. május 6.
Tőkés László
2015. június 6.
Az erdélyi magyarság hídszerepére hívta fel figyelmet Bukarestben a magyar IHRA-elnökség vezetője
A Romániában élő magyar közösségnek a két országot összekötő hídszerepéről beszélt Bukarestben Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnöksége nevében szólalt fel egy kisebbségi konferencián.
Az IHRA-delegáció vezetője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a zsidóság diplomáciai szerepéről és kisebbségi kérdésekről a B’nai B’rith Europa nevű zsidó szervezet és a Tolerancia Hídjai elnevezésű román alapítvány szervezésében tartottak szemináriumot, amelynek a román külügyminisztérium adott otthont.
Miután a rendezvény házigazdája, Bogdan Aurescu román külügyminiszter arról beszélt, hogy Románia húsz éve elsőként ratifikálta az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményét, Szalay-Bobrovniczky Vince felszólalásában rámutatott: a térség minden országának vannak feladatai még a kisebbségvédelem terén. Úgy vélte, Romániának feladata támogatni a „jó állampolgáraivá” vált magyarokat közösségi céljaik elérésében.
Az IHRA magyar soros elnökségének terveiről szólva a helyettes államtitkár rámutatott, gesztusértékűnek szánják a soros elnökséget jövő márciusban átvevő Románia felé, hogy az IHRA – június 8-11-e között megszervezendő budapesti plenáris ülése után – novemberben a román határ közelében, Debrecenben tartják a szervezet idei második plenáris rendezvényét.
Magyarország idén márciusban vette át az IHRA elnökségét az Egyesült Királyságtól, a következő soros elnök pedig Románia lesz. Az IHRA-elnökséggel kapcsolatos feladatok a Miniszterelnökséghez kerültek, miniszteri biztosként Takács Szabolcs államtitkár felel az elnökség lebonyolításáért. Az elnökségi feladatokat Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, a magyar IHRA-delegáció vezetője látja el.
MTI
Erdély.ma
2015. július 23.
A szabadegyetem alapozta meg a nemzetpolitika eredményeit
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban született gondolatok alapozták meg a magyar nemzetpolitika legfontosabb eredményeit – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Tusnádfürdőn, a Tusványosként emlegetett rendezvénysorozat közéleti programjának megnyitóján.
Kifejtette: a státustörvénytől a külhoni magyarok oktatási-nevelési támogatásáig, a kettős állampolgárságtól az új alaptörvény megfogalmazásáig sok olyan gondolat született a Kárpát-medencei nemzetpolitikai táborokban és köztük elsősorban Tusványoson, amelyek utat mutattak a politika számára az építkezésben.
Úgy vélte: a 16-17. századhoz hasonlóan ma ismét olyan történelmi helyzetben van a területileg széttagolt magyarság, amikor újra kell fogalmaznia önmagát, és olyan támpontokat kell keresnie, amelyek alapot teremthetnek a következő évszázadok építkezésére. Mint mondta, erre ad lehetőséget a Tusványos.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az idén 25 éves Tusványos egyik alapítója a mostani korszakhatár útkereséséről szólva rámutatott: a stabilitás és instabilitás erőinek küzdelmében Magyarország a stabilitás pártján áll. Ukrajnában háború zajlik, a civilizált világ brutális terrorizmussorozattal és ezzel összefüggésben valóságos népvándorlással szembesül – vázolta.
Németh Zsolt szerint a most kialakuló új geopolitikai helyzetben Magyarország Európa külső stabilitását NATO-elkötelezettségével, egy európai védelmi unió és energiaunió szorgalmazásával, egy közös európai migrációs és menekültpolitika megteremtésében való részvétellel támogatja.
Másfelől úgy vélte, Európa belső stabilitását a déli államok "vörösödése" (itt a görög Sziriza, a spanyol Podemos párt erősödésére utalt), illetve az északi országok "barnulása", vagyis az idegengyűlölet terjedése fenyegeti. Ebben a helyzetben Közép- Európára hárul a feladat, hogy megújítsa az európai együttélési modellt – mondta Németh Zsolt.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, Tusványos másik alapítója azt ígérte: a szabadegyetemen idén is folytatódik az a műhelymunka, amely válaszokat keres a magyar nemzetpolitika kihívásaira, hiszen Tusványos "több mint fesztivál", és immár ugyanúgy fogalommá vált, mint a Barcelona futballklub a katalán nemzet számára.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjának koordinátora megjegyezte: a táborban azért nem kerülhet sor idén az erdélyi magyar pártvezetők pódiumvitájára, mert Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elhárította a meghívást, és így az MPP vezetőjét meg sem keresték. Hozzátette: a székelyföldi prefektusok sem kívántak élni a lehetőséggel, hogy kifejtsék, miért zavarják őket a magyar jelképek, de a bukaresti külügyminisztérium vagy korrupcióellenes ügyészség vezetői sem vállalták a tusványosi szereplést.
A szabadegyetem épp ezért nagyra értékeli azoknak a román értelmiségieknek, erdélyi "autonomistáknak" a kiállását, akik idén is eljöttek a táborba – hangoztatta.
A Tusványoson húsz partnerintézmény rendezvénysátra a hét végéig programok százaira várja az érdeklődőket, szombaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök részvételével rendeznek közéleti fórumot a tusnádfürdői sportpályán.
Magyarországra több illegális bevándorló érkezik, mint a mediterrán országokba
Magyarországra 2015-ben több illegális bevándorló érkezett, mint a mediterrán térségbe, a szerb–magyar határon építendő kerítés csak a kényszerhelyzetet próbálja orvosolni, de az EU-nak kell megoldást találnia a migráció kérdésére – hangoztatták a Tusványos nyitónapján tartott pódiumbeszélgetés résztvevői.
Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára előadásában elmondta, az Európai Unió is elismeri már, hogy Magyarország jobban ki van téve a migrációs nyomásnak, mint az EU más tagállamai. Az államtitkár szerint abból fakadnak a gondok, hogy a Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül vezető balkáni útvonalon Magyarországon regisztrálják először a bevándorlókat, holott ezt az első érintett EU-tagállamban, azaz Görögországban kellene megtenni.
Az államtitkár azt is megjegyezte, Magyarország jelenleg tranzitország, az érkezők továbbvándorolnak, de ez csak addig igaz, amíg a nyugat-európai országok nem fordítják vissza őket. Szerinte Magyarország a délszláv háborúk idején válogatás nélkül befogadta a menekülteket, így nem igaz az a vád, hogy az ország nem vallja az európai értékeket.
Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára elismerte, hogy nehéz megmagyarázni a kerítést és a magyar menekültügyi retorikát, amikor az év igéje, hogy "fogadjátok be egymást".
Hozzátette: az államnak az a felelőssége, hogy ne tegye kockára a társadalom teherbíró képességét, és az egyháznak is a közösséget kell védenie. Ezzel szemben viszont minden embernek az az erkölcsi kötelessége, hogy adakozzon, vállaljon részt a migránsok ellátásában – jelentette ki.
Prőhle Gergely arra figyelmeztetett, hogy a kelet-közép- európai térség országait az elvándorlás is veszélyezteti. A nyugat-európai országok ugyanis – belátván, hogy nem sikerül integrálniuk a muzulmán bevándorlókat – ebből a térségből kívánják pótolni a munkaerő-szükségletüket.
Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője vetette fel, hogy a migrációs nyomásra és a Kárpát-medencei elvándorlásra a szabályozott bevándorlás lehetővé tétele lenne a megoldás. Takács Szabolcs államtitkár is elmondta, hogy az irányított bevándorlás a magyarság érdekét szolgálná.
"Érdekünk lehet, hogy magasan képzett és kultúránkhoz közel álló embereket próbáljunk letelepíteni" – jelentette ki egy kérdésre válaszolva az államtitkár.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint az irányított migrációnak elsősorban a Nyugatra vándorolt magyarok második generációja hazaköltözését kellene szolgálnia.
Az erdélyi magyar szakképzés fejlesztéséről szóló megállapodást írtak alá
Rövid távú cselekvési terv és hosszú távú koncepció kidolgozását, valamint új képzések beindításának lehetőségét tartalmazza többek között az erdélyi magyar szakképzés fejlesztéséről szóló együttműködési megállapodás, amelyet szerdán írtak alá a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Táborban.
A megállapodás, amelyet Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Czomba Sándor, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára, Román István, a földművelésügyi tárca helyettes államtitkára és Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke látott el kézjegyével, rögzíti, hogy az RMPSZ vállalja: elkészíti az erdélyi magyar szakképzés hosszú távú fejlesztésének koncepcióját, valamint az azt megvalósítandó rövid távú cselekvési tervet Erdély viszonylatában.
A szervezet azt is vállalja, hogy az új képzések beindítását, valamint az infrastrukturális fejlesztéseket megelőzően megvizsgálja és alátámasztja azok szükségességét.
Megkezdődött a koncertprogram
A sajátos világzenét játszó Ferenczi György és a Rackajam, illetve a népzenész Szalonna és Bandája közös fellépésével megkezdődött kedd este a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyhetes programsorozata Tusnádfürdőn.
A hagyományoknak megfelelően már a hivatalos megnyitó előestéjén több száz résztvevő érkezett a tusnádfürdői kempingbe a "nulladik napi" koncertre. A szervezők célja, hogy megőrizzék az egyensúlyt Tusványos szórakoztató és szabadegyetemi jellege között. Erre utal az idei rendezvény mottója is: Tusványos – Nem csak fesztivál. A délután érkezőknek a korábbiaktól eltérően már nem ingyenes a belépés, ám ennek fejében a táborozók közlekedését idén mindenütt frissen aszfaltozott utak, rendezett járdák könnyítik.
A húsz partnerintézmény közül elsőként a közmédia sátrában kezdődtek meg a programok: kedden megrendezték az első filmvetítéseket és közönségtalálkozókat.
Elsőként Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli különmegbízottjának Időutazás a Donyec- medencébe című dokumentumfilmje került a közönség elé: az alkotás azokat a – most konfliktusövezetté vált – helyszíneket mutatja be, ahol a második világháború után kényszermunkára hurcolt magyar és német civilek százai haltak meg.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak koordinátora elmondta az M1-nek: a szabadegyetem számára megkerülhetetlen téma a romániai korrupcióellenes kampány, a migráció és magyar–cigány együttélés ügye.
A 2015-ös év forró témái mellől a hagyományos műhelybeszélgetések sem maradnak el az autonómiáról, az uniós és gazdasági kérdésekről, a nemzetpolitikai fejleményekről. Az előadók között számos külföldi szakértő, magyarországi és erdélyi politikus lesz, Tusnádfürdőre várják a Kárpát-medencei magyar pártok vezetőit. Szintén hagyomány, hogy szombaton Orbán Viktor miniszterelnök részvételével rendeznek közéleti fórumot a koncertszínpad előtti sportpályán.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 8.
Románia továbbra is elutasítja a kvótarendszert
Románia fenntartja a migránsok elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer elutasítására vonatkozó elvi álláspontját – közölte Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel, miután Bukarestben találkozott Leonard Orbannal, Klaus Iohannis román elnök európai ügyekért felelős tanácsadójával.
A megbeszélést követően elmondta: sok olyan európai ügy van, amelyben a két ország érdekei nagyon hasonlóak. Hangsúlyozta: a beszélgetésen kiderült, a kötelező kvótát sem Románia, sem Magyarország nem tartja jónak, és mindkét fél kész hozzájárulni ahhoz, hogy jobban megvédjék az Európai Unió külső határát. „Románia és Magyarország is kész hozzájárulni az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítéséhez, ami garantálja a külső határ megvédését" – mondta az államtitkár. A két ország egyetért abban is, hogy a migránsok állandó elosztási mechanizmusáról nem most kell döntenie az Európai Tanácsnak. „Úgy gondoljuk, ennek nincs még itt az ideje, arról kell beszélni, hogyan tudjuk Európát megvédeni, miközben nemzetközi segítséget nyújtunk azoknak, akik valóban rászorulnak erre, és valódi menekültek" – közölte Takács Szabolcs.
Hozzátette: azt remélik, hogy a jövő heti EU-csúcson konszenzusos döntés születik arról, hogy a migránsválságot miként kezeljék a forrásvidékén. „Ebben az ügyben is nagyon hasonló a magyar és a román érdek és álláspont" – mondta az államtitkár.
A megbeszélésen másik témája az volt, hogy a két ország ellenérdekelt abban, hogy az eurózónához tartozó 19 ország konzultációja olyan egyéb európai tanácsi formációkra is kiterjedjen, például szociális kérdésben, ami korábban nem létezett. Az államtitkár közölte, tárgyalópartnerével egyetértettek, ennek állandósítása azt a veszélyt rejti magában, hogy Európa ketté szakad az eurózóna és a nem eurózóna tagállamaira.
MTI
Erdély.ma
2015. november 16.
Fiatalok identitásról, együttműködésről
A közép-kelet-európai identitás és együttműködés a központi témája a második V4+ elnevezésű visegrádi nemzetközi ifjúsági konferenciának, amelyet november 19. és 22. között rendez meg a Fidelitas és a Miért Kolozsváron – jelentették be a szervező ifjúsági szervezetek képviselői hétvégi kincses városi sajtótájékoztatójukon.
Az eseménynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ad otthont. Antal Lóránt, a Miért elnöke elmondta: többek közt a határbiztonság, a számítástechnikai biztonság kérdései is napirendre kerülnek a konferencián, amelyen egyébként a visegrádi négyek – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – mellett Szerbia, Szlovénia, Románia, Ukrajna – fiataljai vesznek részt.
A rendezvény tulajdonképpen az Európai Néppárt hivatalos ifjúsági szervezetének, a YEPP-nek a regionális területi rendezvénye. Mintegy 100 fiatalt várnak a nyolc ország 18 ifjúsági szervezetének képviseletében. Az ifjúsági szervezet vezetője kifejtette: Romániának már a kezdetekkor csatlakoznia kellett volna a Visegrádi négyekhez, ám ezt az 1990-es bányászjárás és a fekete március következményeként Ion Iliescu akkori államfő elmulasztotta, ezt szeretnék részben jóvátenni. Hangsúlyozta: a konferencia legfontosabb célja a kapcsolatteremtés.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere úgy nyilatkozott: a legjobb helyen és pillanatban tartják a konferenciát. „Ha nem sikerül a reményt, a hitet, az itthon maradás perspektíváját megteremteni a fiatalok számára, mindannyian veszíthetünk” – mondta.
A rendezvényre számos neves politikust meghívtak, többek között Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára és Emil Boc kolozsvári polgármester tart előadást. Az eseményen részt vesz Deutsch Tamás EP-képviselő, Jíri Sneider biztonságpolitikai szakértő, Petr Gajduseka cseh kül- és biztonságpolitikai államtitkár is.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. február 15.
Előválasztást szervez Maros megye több településén az RMDSZ
Szászrégenben Nagy András korábbi elöljárót, jelenlegi tanácsost indítaná az RMDSZ a polgármesteri székért. Brassai Zsombor, a szövetség Maros megyei elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte Nagy Andrásnak jók az esélyei, van remény visszanyerni a polgármesteri széket.
Ugyanakkor hozzátette, bízik abban, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szászrégeni szervezete lesz olyan bölcs és nem fog ellene jelöltet állítani a Maros megyei városban. Nagy András Maria Precup polgármester letartóztatása, majd ideiglenes felfüggesztése kapcsán korábban úgy nyilatkozott, nem mások nyomorúsága árán, hanem az idei választásokon szeretné visszanyerni a városvezetői széket.
A 2016-os költségvetés elfogadása kapcsán a szászrégeni RMDSZ-frakció közleményt is kiadott, melyben a befektetések fontosságát hangsúlyozták, amelyeket szerintük lehetőleg RMDSZ-es polgármesternek kell folytatnia. Nagy András 2004 és 2012 között töltötte be a polgármesteri tisztséget a Maros megyei városban, ahol a magyar lakosság számaránya 26 százalék.
Erdőszentgyörgyön Csibi Attila Zoltán indul újabb mandátumért, a fiatal polgármester ugyanis úgy döntött, újabb négy évig vezetné a várost. „Az eltelt négy év alatt megteremtettük az alapokat, de az infrastruktúra-fejlesztés nem elég ahhoz, hogy Erdőszentgyörgy egy valóban élhető, korszerű város legyen, a városi élet minden velejárójával” – értékelt az elöljáró. Rámutatott, márpedig annak kell lennie, hiszen az egykori nagyközség méltán vívta ki magának a városi rangot. A fejlődés megindult, sok mindent sikerült megoldani, de mindez csak az alapokat jelenti egy folyamatban, mutatott rá az elöljáró.
Csibi Attila Zoltán szerint azért is szükség van a következő négy évre, hogy megélhetést teremtsenek az itt lakóknak. A másik érv, amely a folytatás mellett szól az a jobbára fiatalokból álló csapat, amellyel sikerült az alapokat megteremtenie, tette hozzá. „A csapat 90 százaléka tovább megy, folytatni akarja a munkát, amit elkezdtünk, bűn lenne leállni” – fogalmazott a polgármester. Előválasztás Marosludason
Marosludason – Marosvásárhely mintájára – állóurnás előválasztást szerveztek, amelyen nem csupán a helyi önkormányzati képviselőjelölteket, de a megyei tanácsosjelölteket is rangsorolták – mondta el Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. Mivel Ludas két részből áll, két urnát állítottak fel: egyet a városban, egyet pedig az Andrássytelepen.
Az előválasztáson valamivel többen mint kétszázan adták le voksukat, tette hozzá Brassai. Rámutatott, a ludasi önkormányzatban kevés a magyar képviselő, ám a politikai alkunak köszönhetően évek óta van magyar alpolgármester Kis István személyében. Kis István lapunknak elmondta, első mandátumát tölti a városvezetésben és szándékában áll polgármesterjelöltként indulni a helyhatósági választásokon. Ludasnak jelenleg három magyar tanácsosa van, az előző mandátum idején azonban négy volt, és idén is ezt szeretnék elérni.
Változásra számítanak Koronkán
Előválasztáson döntenek a polgármesterjelölt személyéről a Marosvásárhely melletti Koronkán is, ahol kiderült, hogy Takács Olga polgármesteri pályafutása egyetlen mandátumra korlátozódik. A polgármesterrel egyetemben több tanácsos is bejelentette visszavonulását, köztük Nagy Márton, a település korábbi elöljárója is. A megvalósítások mellett az elmúlt négy évben a koronkai önkormányzat több közigazgatási pert is elveszített, ugyanakkor nem úgy fejlődött, mint más, Marosvásárhely körüli peremközség.
Az RMDSZ helyi választmánya úgy döntött, február 27-én, szombaton mozgóurnás előválasztást szervez. A megüresedett tisztségre Takács Szabolcs jelenlegi alpolgármester és Kis Árpád vállalkozó jelentkezett. Míg előbbi a folytonosságra alapoz, hangsúlyozva, hogy Koronka Maros megye egyik legnagyobb és leggazdagabb önkormányzata, kihívója éppen a jelenlegi községvezetés „megkopását” veti az eddigi elöljárók szemére.
Kis ugyan nem vonja kétségbe az elért eredményeket, de úgy véli, az elégedetlenkedő lakosság „új arcot” kér. Szerinte a legnagyobb gond a közösség körében tapasztalható egyre nagyobb közöny, a vezetőknek erre kell megoldást találniuk. Mindkét jelölt az RMDSZ választmánya előtt vállalta, hogy amennyiben nem nyer az előválasztáson, nem indul el függetlenként vagy más párt színeiben. Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök szerint az is biztató jel, hogy Takács Szabolcs és Kis Árpád abban is megegyeztek, hogy az előválasztási kampányban tartózkodnak majd a személyeskedő negatív kampánytól. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 23.
Nincs előválasztás botrány nélkül?
Törvénysértést és diszkriminációt kiált a koronkai románság és cigányság egy része az RMDSZ által meghirdetett mozgóurnás előválasztás miatt. Az elégedetlenkedők úgy vélik, a magyar pártnak két esetben lenne joga az urnával házalni: vagy ha csak a tagjait keresné fel, vagy ha mindenkihez bekopogtatna.
Bő tíz nap választja el a koronkaiakat a február 27-re meghirdetett előválasztástól, amelyre eddig a jelenlegi alpolgármester, Takács Szabolcs és egy helyi vállalkozó, Kis Árpád jelentkeztek, de máris megbolydult a község. A hangulatot nem a magyar–magyar párharc részvevői vagy támogatói, hanem kívülállók keltik, akik úgy vélik, az RMDSZ törvénytelenséget és etnikai diszkriminációt készül elkövetni. 
A roma közösség szószólója, Kozi Lucian nyílt levelében azt veti Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szemére, hogy a mozgóurnás előválasztáson a szervezők mellőzni készülnek a helyi, magyar anyanyelvű cigányokat. „Ha úgy gondolja, hogy nekünk is kijár az az esély, hogy letegyük voksunkat, akkor megkérem, gondolja át az előbbi megfogalmazást, és írja ki, hogy ez a mobilurna el fog érni úgy a magyarokhoz, mint a romákhoz!” – olvasható többek között Kozi levelében. A Marosvásárhelyen élő harmadéves egyetemi hallgató azzal zárja sorait, hogy amennyiben az RMDSZ nem tesz eleget a kérésének, az Országos Diszkriminációellenes Bizottsághoz (CNCD) fog fordulni.
Szintén a hátrányos megkülönböztetés jelét véli felfedezni az RMDSZ eljárásában Daniel Cheşa. A Nemzeti Liberális Párt tanácsosa a saját helyzetéből indul ki: ő román, a felesége magyar. Ezek szerint a szervezők belépnek a házába, és csak a nejét engedik szavazni? De mi lesz a lányukkal, van-e voksolási joga? – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fogalmazott meg Cheşa.
A helyi önkormányzati képviselő is Brassai Zsomborhoz fordult, arra kérve, úgy gondolja át az előválasztási procedúrát, hogy az ne legyen sértő vagy kirekesztő jellegű. „Ha nem kopognak be minden egyes koronkai és székelybósi polgárhoz, akkor a mozgóurnát csak a saját tagságuk sorában használhatnák” – állítja a jogász végzettségű vállalkozó. Szerinte a koronkai RMDSZ is a marosvásárhelyi modellt kellene kövesse: állóurna elé hívja azokat, akik tényleg akarnak szavazni.
Lapunk megkeresésére Brassai Zsombor kifejtette, az előválasztás lebonyolításának módszere kizárólag az RMDSZ-re és tagságára vonatkozik. „Ha a két úr RMDSZ-tagként keres meg és javasol valamit, megértem, amúgy teljesen illetéktelennek tartom a belekontárkodásukat” – szögezte le a szövetség megyei elnöke, aki a külső figyelmeztetés ellenére nem tartja indokoltnak az előválasztási szabályok átírását.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. június 24.
Péter Ferencet választották Maros Megye Tanácsának elnökévé
Az eredeti kétpárti egyezségnek megfelelően, az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatásával Péter Ferencet választották a Maros megyei önkormányzat élére a pénteki beiktató tanácsülésen.
Hiába próbált trükközni a megyei önkormányzat alakuló ülésén a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azzal, hogy a szociáldemokrata Ovidiu Dancut javasolta Maros Megye Tanácsának elnöki tisztségbe, tervével nem sikerült megtörnie az RMDSZ és a PSD közti egyezséget. Dancu megköszönte a bizalmat, de nem élt vele, így mindössze Péter Ferenc és a PNL „valós jelöltje”, Mara Togănel maradt versenyben. Utóbbira csak a tíz párttársa voksolt, míg Szováta volt polgármestere begyűjtötte a teremben lévő összes RMDSZ-es és PSD-s kollégája szavazatát. A 15 magyar képviselőből tizennégyen emelték magasba a kezüket, a frakció 15. tagja, Tatár Béla igazoltan hiányzott.
A liberálisok számára az alelnöki tisztségek elosztásánál sem termett babér. A tetőtől talpig népviseletbe öltözött Nadia Raţă a demokrácia játékszabályairól próbálta győzködni tanácsos kollégáit, de csak liberális párttársai szavaztak rá. A szintén PNL-s Ovidiu Ilieş ennél is kevesebb szavazatot, mindössze kilencet kapott. Ezzel szemben a PSD két politikusa, Ovidiu Dancu és Alexandru Câmpean begyűjtötték a koalíció huszonnégy szavazatát. Előbbi a második mandátumát kezdi az alelnöki székben, míg utóbbi nyugalmazott rendőrparancsnokként újonnan érkezett a politikába.
A megválasztott tanácsosok közül négyen, Ioan Cristian Chirteş, Maria Precup, Ştefan Sânpălean és Horaţiu Suciu, mint várható volt, visszaléptek. Valamennyien csak a nevüket adták a választások sikeréhez, a párt húzóemberei voltak a listán, de nem gondolták komolyan, hogy négy éven keresztül a megyei tanács tagjai legyenek.
Beiktatását követően az újonnan megválasztott Péter Ferenc megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy Maros megye gazdaságilag, az infrastruktúra fejlesztése szempontjából fellendüljön, hogy minél több pénzt vonzzanak a térségbe, és ezáltal visszanyerje potenciálját a régióban.
Önmagát bojkottálta a koronkai tanács
Az újonnan választott polgármester és a nyolc RMDSZ-es tanácsos bojkottja miatt nem alakult meg a koronkai önkormányzat. Takács Szabolcs és nyolc kollégája nem is jelent meg a csütörtöki alakuló ülésen – melyen a kormányhivatal Nagy Zsigmond alprefektus által képviseltette magát –, nem is adott életjelt magáról. Hiába hívogatták telefonon az összegyűlt kollégák az RMDSZ-es elöljárót és képviselőtársait, egyikük sem válaszolt. A leginkább a néppárti Márton Irmát érintették a történtek. A betegen fekvő hölgy a kórházból kérezkedett el, hogy kollégáival együtt letegye az esküt. Az RMDSZ-es bojkott annál is érthetetlenebb, hogy a szövetség többségben van a 13 fős tanácsban. Lapunknak sem sikerült elérni a koronkai választottakat. A pénteken kiadott polgármesteri összehívó szerint szombaton 12 órától második nekifutásra próbálkoznak megalakítani a tanácsot.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2016. július 20.
Tusványos – Nemzetpolitikáról, a keresztény Európáról, a kommunizmus bűneiről vitáztak a szabadegyetem nyitónapján
A kormány nemzetpolitikájáról, Közép-Kelet-Európa keresztény jövőképéről, a határon túli anyanyelvű felsőoktatásról, a regionális öntudatok erősödéséről és a kommunizmus bűneiről rendeztek pódiumbeszélgetéseket és vitafórumokat szerdán Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nyitónapján.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a bálványosi folyamat egyik alapítója a megnyitón az idei mottó – Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában – jelentését részletezve elmondta: a magyar identitás európai, nem kell a magyarságot kioktatni európaiságból, és ahhoz is joga van, hogy ne értsen egyet azokkal az önkényeskedő, rossz válaszokkal, amelyeket az Európai Bizottság ad a mostani válságokra. Szerinte a magyarok nem euroszkeptikusok, hanem eurokritikusok, hiszen nem rombolni akarnak, hanem építő módon részt venni a közös jövő kialakításában. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Kárpát-medence egyik legfontosabb nemzetpolitikai műhelyének nevezte Tusványost. Nyitóelőadásában kifejtette: míg 2010-14 között a nemzetpolitikai intézkedések a magyar nemzet közjogi egyesítésének keretét teremtették meg, az utóbbi években a kormány a szülőföldön való boldogulásra helyezi a hangsúlyt. „Gazdaságilag kell megerősíteni a magyar közösségeket, a magyar családokat ahhoz, hogy a magyar gyerekeknek jövőjük legyen, odahaza tudjanak munkát vállalni, magyar embereket foglalkoztatni" – mutatott rá.
Később egy másik fórumon a nemzetpolitikai államtitkár részletesebben is beszámolt arról, hogy eddig mintegy 1400 külhoni magyar fiatal vállalkozót szólítottak meg a vonatkozó tematikus év keretében, a meghirdetett 525 milliós pályázati keretre 964-en jelentkeztek. Az államtitkár arra számít, hogy 110-130 között lesz a nyertesek száma, ezek fele Erdélyből kerülhet ki, létszámarányosan. Van és kell is lennie közép-európai keresztény víziónak Európa számára, a kontinensnek keresztény alapokon kell állnia – állapították meg a szabadegyetem egy másik kerekasztal-beszélgetésének résztevői. Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára Robert Schumant, az Európai Unió egyik alapítóját idézve leszögezte: a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Ugyanakkor a törésvonal az alapító tagállamok és a közép-európai politikai elit között egyre inkább egyértelmű – jegyezte meg.
Gulyás Gergely ( Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke azt mondta: a kereszténységnek mint alapértéknek meg kell nyilvánulnia a társadalompolitikai kérdésekben, nemzetpolitikában egyaránt. Az Európai Unión belül azonban ma már nem csak közös értékeink vannak, a családpolitika, társadalompolitika terén például nem biztos, hogy a skandináv államokkal vannak még közös értékeink – jegyezte meg.
A Tusványoson a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek jövőképéről külön fórumot is rendeztek, amelynek flamand, baszk, bajor, a dél-angliai Cornwall régióbeli korni és magyar előadói a regionális öntudatok európai erősödéséről beszéltek.
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) pártigazgatója úgy vélte: az Európai Unióból történő kilépésről tartott brit népszavazás felgyorsíthatja az önállósodási folyamatokat. Valószínűsítette, hogy 2017-ben újabb népszavazást tartanak Skóciában a függetlenedésről, és az Egyesült Királyságnak egy időben kell az elszakadásról tárgyalnia Brüsszellel és Edinburgh-val. A flamand politikus azt sem tartotta kizártnak, hogy Észak-Írország is kiválik az Egyesült Királyságból, és egyesül Írországgal.
Az európai helyi identitások megerősödését nyugtázta Jose Mari Etxebarria, a spanyolországi Baszk Nemzeti Párt külügyi bizottságának a tagja is előadásában. A politikus a globalizmusra adott válaszként megjelenő populizmust is veszélyesnek tartotta. Úgy vélte, Európa minden nemzetének, népcsoportjának büszkének kell lennie a kultúrájára, és harcolnia kell a jogaiért. Hozzátette, az erdélyi magyarok a baszkok szolidaritását élvezhetik jogköveteléseikben.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az Európai Uniónak, és tagállamainak azt kellene felismerniük, hogy mindenki erősebb lesz a közösségek és a régiók megerősödése által. „Európa akkor lehet erős, ha erős országok, erős nemzetek erős régiók szövetségeként működik. Nem lesz erős, ha egyik nemzet a másik nemzet elnyomása révén akarja céljait elérni"- jelentette ki a politikus.
A Kárpát-medencei felsőoktatásról rendezett pódiumbeszélgetésen Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint a fogyó diáklétszámmal küzdő egyetemek a felnőttoktatás felé történő nyitással javíthatnának egyre nehezebb gazdasági helyzetükön. Szerinte nem kérdés, hogy Magyarországnak támogatnia kell a Kárpát-medencei felsőoktatást.
A Tusványos fősátrának utolsó szerdai vitáján a kommunizmus bűneinek feltárását és a felelősök büntetőjogi elszámoltatását sürgették az Igazságtétel 2.0 című pódiumbeszélgetésének résztvevői.
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke szerint a történészek számára egyértelmű, kiket terhel a felelősség a kommunizmus bűnlajstromáért, de a politikai döntéshozók büntetőjogi felelősségre vonása még mindig késik.
Neela Winkelmanova, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform igazgatója elmondta: eddig tíz európai ország csatlakozott ahhoz az észtországi kezdeményezéshez, amely – a fasiszta háborús bűnösök elszámoltatásának mintájára – nemzetközi büntető törvényszéket hozna létre, hogy a kommunizmus emberiesség elleni bűncselekményeinek felelősei felett ítélkezzen.
Csütörtökön egyebek mellett a gazdaságfejlesztési stratégiákról és a visszahonosított magyarok népszavazáson való részvételének módjáról lesz szó a Tusványoson.
MTI
Erdély.ma
2016. július 20.
Kereszténység mint Európa „közös nyelve”?
Az értékválságban vergődő Európa egyre gyakrabban feledkezik el értékeiről, ezért szükségszerű, hogy megerősítse – kereszténység jelentette – alappilléreit. Megoldást a kontinens „újraevangelizálása” jelenthet – állapodtak meg a közép-európai keresztény vízió Európa számára témában tartott előadás felszólalói szerdán Tusványoson. Az is kiderült, miért nem jó, ha a papok politizálnak, a politikusok pedig prédikálnak.
Lehet-e ismét „közös nyelv” a kereszténység Európában? – fordult a Lőrincz Csaba-sátorban szerdán délben tartott beszélgetés részvevőihez Ablonczy Bálint moderátor, a Heti Válasz rovatvezetője.
Elsőként David Campanale, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik alapítója, a BBC londoni tudósítója fogalmazta meg válaszát. „Tőlünk függ, milyen célokat fogalmazunk meg ebben a kérdésben. Kihívás, hogy újra »felfedezzük« a kereszténységet, »újraevangelizáljuk« Európát” – kezdte felszólalását. Meglátása szerint „hurrikán söpör végig Európán, az igazi kérdés pedig az, hogy milyen vezérek segíthetnek talpon mAradni ebben a viharban”.
Otthonból szálloda
A jelenlegi európai állapotokról szólva Campanale elmondta, „otthonainkból szállodákat csinált a társadalmunk. Egy hotelt használhatunk, a saját szabályai szerint élhetünk ott, jól is érezhetjük magunkat, de soha nem fogjuk otthonunknak tekinteni”. Éles kritikát is megfogalmazott. „Az elmúlt évtizedek óta a legnagyobb, kimondatlan tömegmanipuláció zajlik: elveszik az identitásunkat, moralitásunkat, összemosódnak a jó és rossz közötti határok. Pedig igenis meg kell kérdőjelezni ezt a szabályozott rendszert. Európa horgonyát mindig a keresztény hit jelentette” – emelte ki.
Válság minden téren
A BBC tudósítójától Takács Szabolcs Ferenc, a magyar Miniszterelnökség Európai Uniós külügyekért felelős államtitkára vette át a szót. „A kontinens a római jogra, a görög filozófiára és a kereszténységre kell épüljön” – hangoztatta. Az államtitkár úgy látja, Európa politikai téren is válságban van, mivel „nem tudni, ki kezében összpontosul a hatalom, a választott vezetőkében, vagy az arc nélküli bürokratákéban”. A politikai után a demográfiai válságra térve Takács elmondta, az egész Európára jellemző, folyamatosan csökkenő népesség miatt hiszi azt több ország, hogy gazdasági ereje megtartását csak a bevándorlók befogadásával oldhatja meg. Egy 2010-es felmérés alapján Európa 51 százaléka tartotta magát hívőnek. Kitűnik a statisztikából Románia, ahol ez az arány 92 százalék – a másik véglet Csehország a maga 16 százalékával. Magyarországon 45 százalék vallotta magát hívőnek – részletezte az államtitkár. „A civilizációs örökségünk nem veszhet el, elő kell hozni a keresztény gyökerekre épülő filozófiát” – hangsúlyozta.
Tusványos történetében az első szlovák politikusként Peter Krajňák, Szlovákia oktatási minisztériumának államtitkára osztotta meg véleményét a hallgatósággal. A ruszin kisebbséghez tartozó, görög-katolikus politikus szerint „a túlélés feltétele a keresztény Európa újra-megteremtése”. Tusnádfürdőig tartó útján Peter Krajňák „meglepetéssel figyelte, hogy Erdélyben minden településen több templomot és keresztet látott, a helyszínre érve pedig harangszót hallott”. „Európának keresztény alappilléreken kell állnia. Csakhogy akkora látszólagos jólétben élünk, hogy közben elfelejtettük Európa alapértékét – a kereszténységet” – mondta. A szlovák államtitkár bevallotta, „fél az extrém-liberalizmustól, amely előtérbe helyezett minden demokratikus elvet, viszont teljesen kiszorította a kereszténységet”.
A szomszédi viszonyról
Ablonczy Bálint moderátor Németh Zsolthoz, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnökéhez fordulva arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, miszerint „Magyarország kereszténydemokrata kormánya felhúzott egy olyan falat, kerítést, amelyet a római katolikus egyház feje élesen bírált”.
„Ahogy a mondás tartja, a jó szomszédság alapja a magas kerítés” – replikázott Németh Zsolt, hozzátéve, „Európa védőbástyájaként tudjuk, milyen szerepe van egy ilyen kerítésnek”. Megjegyzését részletezve elmondta, a kezdeti zavar után a Balkán kiállt a kerítés mellett, az országvezetők pedig lassan meggyőződtek arról, hogy „szükség van egy európai kerítésre, amit úgy nevezünk, határ- és partiőrség”. A kerítésre visszatérve hozzáfűzte, ha csak kerítés van – kapuk, ellenőrzött áthaladó forgalom nélkül –, az nem fenntartható, de ha a kerítés két oldalán lévő országok együttműködnek, az megoldást hozhat.
A szomszédi viszony után Németh Zsolt a vallás és a politika viszonyára tért rá. „A keresztény Európa nem egy vallási fogalom, hanem egy olyan híd, amelyet két irányból épít az egyház és a politika”. Mint mondta, a politikusok ne prédikáljanak, a papok pedig ne politizáljanak. „A hitből fakadó értékeket képviselni kell. A politikának pedig ezekre az értékekre kell alapoznia. Az államot és az egyházat külön kell választani, mert csak így lehet keresztény – és nem iszlám – Európa” – fogalmazta meg véleményét.
Kell-e, ha nem kérnek belőle?
Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke Takács Szabolcs Ferenc statisztikai adataira visszautalva kérdéssel válaszolt arra a moderátori kérdésre, hogy kell-e erőltetni a keresztény Európát, amikor sem személyes, sem közösségi dimenziókban nem kér az európaiak fele a kereszténységből. „Az az igazi kérdés, hogy az Európai Unió meghagyja-e polgárainak ebben a kérdésben a választás lehetőségét” – vélekedett. Hozzátette, „a személyes hit állandó cégérként való megnyilvánulását egy politikustól nem tartja korrektnek”. Az is hozzájárul szerinte a népesség „hitevesztéséhez”, hogy Európán belül „már nem csak közös értékek vannak”. „Igaz, sok a közös, például a demokrácia, a jogállamiság, a szabadság, de a család- és társadalompolitika terén lehet, hogy nincs már közös érték például az északi országokkal”.
Befejezésül az Országgyűlés alelnöke elmondta, az európaiság egyik fontos jellemzője, hogy megvannak a véleménykülönbségek. „Az iszlám nem tartozik Magyarországhoz, de nem mondhatjuk azt Németországnak, hogy ők is gondolják így. Tisztelni kell egymás álláspontját” – vélte.
Pinti Attila
Székelyhon.ro
2016. július 22.
Mire elég a demokrácia? (Szembenézés a kommunizmussal)
Hol tart és egyáltalán milyen esélyei vannak még a kommunizmus bűntetteit feltáró, az elkövetőket felelősségre vonó kezdeményezésnek, illetve lehetséges-e, hogy a nemzetközi közvélemény a nácizmushoz hasonlóan elítélje a vasfüggöny mögött történteket, emberiesség elleni tettként kezelje azokat – egyebek mellett ezt a kérdéskört járták körül a Justice 2.0. A kommunizmus bűntettei, az európai büntetőbíróság felállításának esélyei című beszélgetés résztvevői szerda délután Tusványoson.
A kommunizmus nürnbergi pere elmAradt, és ennek hatása nemzedékünkre is kihat, minekutána szüleink életét, jövőjét alapvetően meghatározta – indította Szilágyi Zsolt moderátorként a beszélgetést, amelynek apropóját az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform által 2014-ben indított Justice 2.0 kezdeményezés adta. Ennek célja feltárni a volt szocialista blokk országaiban a kommunista államapparátus különböző szereplői által elkövetett, esetenként több tízezer ember halálát okozó tetteket, amelyek kapcsán, amint azt Göran Lindblad elnök, valamint Neela Winkelmanova igazgató részletesen ismertette, nemzeti jogkörben a rendszerváltás óta eltelt 26 évben nem történt szinte semmi. Lindbad – aki pár évvel korábban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése kommunizmust és totalitarizmust elítélő határozatának jelentéstevője volt – szerint egyébként sajnos általánosan jellemző, hogy a közelmúlttal, a kommunista örökséggel való szembenézés elmAradt, Oroszország az egyik példa erre, ahol gyakorlatilag sztálinista államberendezkedés működik most is. Az elnök emellett felhívta a figyelmet: az önkényuralmi rendszerek nemzetközi elítélése elmAradt, így megtörténhet, hogy Európa több országában 2016-ban is a szélsőséges nézeteket valló politikai alakulatok törnek előre. A múlttal való szembenézés elmulasztásának egyik veszélye, hogy a jelenlegi politikai folyamatokat sem érthetjük meg.
A Jutice 2.0 programot 2014-ben indították útjára, és kezdésként az egykori Csehszlovákia, valamint Bulgária kommunista vezetői, karhatalmi szervei tevékenységére koncentráltak, a kutatás eredményeit egy kiadványba is belefoglalták, amelyet tavaly Brüsszelben mutattak be – mondta el Neela Winkelmanova, a Platform prágai irodavezetője. A történész szerint olyan történéseket jártak körbe, amelyekről kevés szó esett és amelyeket senki sem kutatott. Az elkövetkezőkben újabb eredményeket hoznak nyilvánosságra, és szintén tavaly elérték, hogy tíz volt szocialista ország jelezte: támogatja egy nemzetközi bíróság létrehozását, amelynek feladata a kommunista pribékek, illetve vezetőik, irányítóik felelősségre vonása, elítélése.
„Egy szekusban akkor sem lehet megbízni, ha igazat mond, mert biztos, valami érdek mentén teszi azt. Egy ilyen emberrel beszélgetve a bűnösség vélelme elv alapján kell haladni” – indította hozzászólását Szilágyi Zsolt felvetése nyomán Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet elnöke. A történész rámutatott: Romániában gyakorlatilag nem történt meg a kommunista bűnösök felelősségre vonása. Ezek az emberek mai napig vezető tisztségeket töltenek be vagy háborítatlanul élvezik különleges nyugdíjukat, a román igazságszolgáltatás pedig mindössze egy egykori pribéket ítélt el. Oprea egy igen fontos problémára is felhívta a figyelmet: a kommunizmus még életben lévő áldozatainak száma évről évre csökken, az igazságtétel pedig egyre késik. Oprea hozzátette: az egykori Securitate tagjai közül ma is többen jelen vannak a titkosszolgálatok kötelékeiben. A kormányzati, önkormányzati felelősség kérdéskörét Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára és Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott járta körbe. Előbbi egyebek mellett rámutatott: Magyarország az egyetlen ország, amely alkotmányába is foglalta a totalitarizmus elítélését. Az államtitkár úgy vélte: a nácizmushoz viszonyítva a kommunizmus bűnei kapcsán némi diszkrimináció észlelhető, hiszen míg a holokausztot a nemzetközi közösség egyként ítéli el, addig a volt szocialista országokban elkövetett bűnöket nem kezelik emberiesség elleni cselekményként. Takács Szabolcs abbéli meggyőződésének is hangot adott, hogy a nyugati államok vezetőinek nem érdeke a történelem ezen szegmensének feltárása, mivel még időben túl közeli történésekről van szó, illetve egyebek mellett azzal is szembesülniük kellene: Nyugat-Európa igencsak gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat ápolt a vasfüggöny mögötti országok közül többel is, miközben ezekben az államokban lábbal tiporták az emberi jogokat. Juhász Tünde a Csongrád megyei önkormányzat által létrehozott, hiánypótló múzeumról beszélt, amely a kommunista közigazgatásba nyújt betekintést. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, illetve Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet alelnöke kutatóként vázolta, mely akadályok gátolják Magyarországon az 1948 utáni időszak feltárását. Töredezett adatokkal, forrásokkal kell dolgozniuk, esetenként kell átvizsgálni minden egyes történetet, jelentést, ügynöki tevékenységet. A két kutató arra is felhívta a figyelmet: az igazságszolgáltatás működését nincs lehetőségük befolyásolni. A beszélgetésbe bekapcsolódó Tőkés László Európai Parlamenti képviselő szerint jó látni, hogy nemzetközi összefogás körvonalazódik, hiszen nemzeti jogkörben – amint azt Románia sorozatosan bizonyítja nemcsak a kommunizmus, de a forradalom, a bányászjárások kapcsán is – nem történt meg a múlttal való szembenézés és a felelősségre vonás.
Zárásként a meghívottak egyrészt optimizmusuknak adtak hangot, ami a bíróság felállításának lehetőségét illeti, ugyanakkor egyetértettek abban, hogy Nyugat-Európának le kell lépnie az eddig követett útról, nem kezelheti a kelet-európai országok jelenkori történetének ezen részét továbbra is másodrendűként. A központi dilemmát Marius Oprea fogalmazta meg: hogyan harcoljunk az önkényuralom ellen a demokrácia eszközeivel?
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 15.
Magyar forradalmárról neveztek el utcát Koronkán, nem mindenkinek tetszik
Az 1989-es forradalom egyik áldozatáról elnevezett koronkai utca neve zavarja egy nemrég beköltözött marosvásárhelyi fiatal ügyvédet. Andrei Coman kérdőre vonta jogász kollégáját, Daniel Cheşa helyi tanácsost, miért foglalkozik az utcák magyarokról való elkeresztelésével. Ugyanakkor azt fontolgatja, hogy új személyazonosságiját ne a Takács László Szilárd utcára, hanem az arra merőleges Orgona utcára kérje.
Még ki sem került az új utcanévtábla, a másfél évvel ezelőtt Koronkába költözött Andrei Coman az utca nevének a megváltoztatását készül kérni. Amint szomszédjai beszámoltak róla, a Fehér megyében született ügyvéd jó néhányukat azzal az ötlettel kereste fel, hogy fogjanak össze, és követeljék a Takács László Szilárd utca átkeresztelését. Az 1989. december 22-én Bukarestben lelőtt kiskatona éppen a magyar többségű nagyközség polgármesterének az öccse volt.
Az utcanévadás kezdeményezője, Daniel Cheşa hallani sem akar olyasmiről, hogy valakinek a kedvéért, akinek a fülében nem cseng jól Takács László Szilárd neve, megváltoztassák az utca megnevezését. „A községben köztudott, hogy a múltban többször is ellentétbe kerültem Takács Szabolcs jelenlegi polgármesterrel, de ez nem akadályozott meg azon kezdeményezésemben, hogy utcát neveztessek el a testvéréről vagy Toldalagi grófról. Takács László Szilárd kiskatonaként a vérét adta a ’89-es kommunistaellenes harcban, számomra ez a fiatalon meghalt kiskatona egy hős. A faluban egyesek nagy románnak könyveltek el, de ettől függetlenül nem engedem meg senkinek, hogy azért, mert nem tetszik ez a név, meggyalázza az elhunyt és ezáltal a forradalom emlékét” – nyilatkozta Cheşa, aki lapunktól értesült arról, hogy valaki ellenzi a prefektúra által 2014. január 29-én láttamozott tanácsi határozatot. A hír hallatán a liberális politikus azonnal felhívta Andrei Comant, közölve, hogy amennyiben az utcanév-változtatásért agitál a faluba betelepedett románok közt, netán az önkormányzat elé viszi az elképzelését, mindent megtesz annak elbuktatásáért.  
Coman tagadja, de a felvétel nem hazudik
Az ügyben megkerestük Andrei Comant, aki a kérdés hallatán rendkívül irritálttá és hangossá vált. „Nem igaz, hogy ilyesmivel foglalkoznék, ilyent csak egy agybajos találhatott ki!” – kiabálta, majd lecsapta a telefont. 
A Daniel Cheşaval folytatott december 8-i beszélgetéséből azonban tisztán kiderül, hogy Comant nagyon zavarja Takács László Szilárd neve. A fiatal ügyvéd előbb azzal próbált mentegetőzni, hogy csupán a név hosszúsága ellen van kifogása, mert ez „a postán bonyodalmakhoz vezethet”. Lapunk kiderítette, mielőtt Koronkára költözött volna, Coman a marosvásárhelyi 1918 december elseje úton lakott, mégsem kérte a név kurtítását vagy megváltoztatását, netán visszakeresztelését Hosszú utcára vagy az annál is korábbi Malinovschira, Szántóra, Szalmásra vagy Koronkaira. Az ügyvéd azt is kieszelte, hogy sarokházát átíratja a szomszéd utcára, az Orgonára. Takács Szabolcs polgármester szerint ezt nyugodtan megteheti, de azzal a feltétellel, ha udvara bejáratát is áthelyezi a másik oldalra.
A bő tízperces telefonbeszélgetés vége felé Andrei Coman – aki többször is hangsúlyozza, hogy felesége félig magyar – szemrehányón kérdőre vonja Cheşát. „Önnek semmiféle tulajdona nincs abban az utcában. Sokkal jobb dolgokat tehetne a közösségért, mint hogy magyar neveket adjon az utcáknak” – hangzik el a beszélgetésben.
Közfelháborodást okozott
Coman utcabeli román szomszédjai között is felháborodást okozott a kezdeményezés. Többen is megerősítették, hogy ötletével a fiatalember őket is megkereste. Cheşanak pedig elmondta, hogy az utcanév-változtatás érdekében aláírásgyűjtésbe kezd. Mivel az öccséről van szó, Takács Szabolcs polgármester nem igazán kíván beleszólni az ügybe, viszont azt nyomatékosította, hogy a családnak rendkívül rosszulesik, hogy a forradalom államilag elismert hős halottjának a neve csak azért zavar valakit, mert túl hosszú vagy magyar.
Hamar Alpár Benjámin, az 1989. december 21. Egyesület elnöke is megrökönyödéssel vett tudomást a kezdeményezésről. A marosvásárhelyi forradalmár megígérte, hogy hamarosan Koronkára látogat, és felszólítja a polgármestert, ne hagyjon az efféle követeléseknek, ellenkezőleg, tartsa be a helyi tanács 2013-ban hozott döntését, és mielőbb helyezze ki az utcanévtáblát.  
Kolozsvár és Nagyvárad precedenst teremtett Andrei Coman kezdeményezése nem egyedi a ’89 utáni Romániában. Az elmúlt években Kolozsváron és Nagyváradon a Dsida Jenő, illetve Bajor Andor utca román lakói már sikerrel jártak – a két erdélyi nagyváros nacionalista polgármestere és a román többségű önkormányzat rábólintott a kérésükre. A kincses városban a Dsida Jenő utcanév állítólag azért zavarta az ott lakókat, mert hasonlít a SIDA szóhoz, ami az AIDS betegség román megfelelője. Amikor viszont az RMDSZ kompromisszumként egy másik magyar nevet javasolt, kiderült, hogy egészen más elvek vezérelték a névváltoztatás mozgatórúgóit. A román tanácsosok Pablo Picassóra keresztelték át a Hajnal negyedben található utcát. Döntésük meghozatala előtt javaslatukat nem terjesztették a megyei utcanévadó bizottság elé. Néhány évvel később Nagyváradon, szinte azonos forgatókönyv szerint, az önkormányzat engedve a lakók kérésének az író, költő és humorista, a váradi születésű Bajor Andorról elnevezett utcát keresztelte át.
Szucher Ervin Székelyhon.ro