Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Takács Dániel
3 tétel
2013. december 16.
Új elnökséget választott a MAKOSZ
A Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ – a MIÉRT társult országos szervezete) 2013. december 13– 15. között Kolozsváron szervezte meg 20. Kongresszusát. A gyűlésen 92 küldött, az ország 14 megyéjéből választotta meg a MAKOSZ új elnökségét – áll a szervezet mai sajtóközleményében.
A megnyitón Debreczeni Sándor (volt MAKOSZ ügyvezető elnök), Szőcs Domokos (Román Oktatásügyi Minisztérium Kisebbségi Oktatási Főosztály vezérigazgatója), Fodor László (leköszönő MAKOSZ elnök), valamint Andacs Zsolt Levente (KMDT elnök) szólalt fel.
Ezt követően a tagszervezetek megtartották beszámolóikat, majd az alapszabályzat és a Szervezeti Működési Szabályzat (SZMSZ) módosítására került sor. Ezen napirendi pontok után következett az elnökség beszámolója, végül pedig a tisztújítás. A szabályzatmódosítás legfontosabb, pontját a MAKOSZ elnökségének átstrukturálása jelentette. A delegáltak 7 órás vita után elfogadták: a MAKOSZ vezetéséért az elnök, társelnök, 10 további alelnök, 3 tanácsadó, 2 cenzor, valamint egy tiszteletbeli tag felel.
Elnök: Kádár Petra
Társelnök: Lőrincz Szabolcs
Gazdasági alelnök: Nagy Örs Tamás
Külügyi alelnök: Tóth Gabriel
Tagságügyi alelnök: Berei Dóra
Szórványrégiókért felelős alelnök: Buryán Tünde
Partium régióért felelős alelnök: Kiss Ágota
Érdekképviseleti alelnök: Gáll Anna
Diákmédia és PR-ért felelős alelnök: Gáspárik Márton Pál
Arculatért felelős alelnök: Ruzsa Zsombor
KÖDAK intézettel foglalkozó alelnök: Lantos Mercédesz
Tanácsadók:
Takács Dániel
Lukács Rajmund
Balog Tamás
Cenzorok:
Virginás- Tar Ágnes
Kassay Anna
Tiszteletbeli tag: Gaudi Zsófia
A Kongresszus megszavazta, hogy a programtervezetük megírására 2014. február 21–23. között Nagyváradon, az első Megyei Konzultatív Tanácsgyűlésen kerül sor.
A Kongresszus társszervezője a Kolozsvári Magyar Diák Tanács volt (KMDT).
Szabadság (Kolozsvár)

2016. március 1.
MAKOSZ-tanácskozás
Február 27-én, szombaton Nagyváradon szervezte meg a MAKOSZ (Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) idei első konzultatív tanácsának ülését, amelyen tíz megyéből 26 képviselő volt jelen. A megnyitón beszédet mondott Horia Onita, az Országos Diáktanács elnöke. Az ülésen sor került a tagszervezetek és az elnökség beszámolójára, amelyet a küldöttek titkos szavazással fogadtak el. Ezután az idén szervezendő rendezvények helyszínéről döntöttek. Ezekről az elnökség rövid ismertetőket terjesztett elő, majd többek között megvitatták a MAKOSZ átalakításáról kidolgozott stratégiát. A tanácsülést Takács Dániel, a MAKOSZ-elnökség egykori tagja Imázs, arculat és vizuális identitás című bemutatója zárta.
A rendezvény társszervezői a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum Diáktanácsa és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség voltak.
A MAKOSZ sajtóirodája. Népújság (Marosvásárhely)

2017. szeptember 22.
Még egy nap és kezdünk: II. Temesvári Magyar Napok!
Több mint 80 változatos és sokszínű program összesen 15 helyszínen várja az érdeklődőket. Az esemény három napja alatt gazdag programkínálattal készültünk, ami egyszerre szól kicsiknek és nagyoknak, színházkedvelőknek, könnyűzene, jazz- és gasztrorajongóknak.
Tovább bővültek a programok és a helyszínek, idén már a Jenő herceg téren, a Gherhardinum Római Katolikus Líceumban, a Hunyadi várkastély parkjában, a Manufacturában, illetve az Enoteca de Savoyában is programok lesznek.
A gasztronómia kedvelőit egész hétvégén gasztrosarok várja, ahol különleges ételeket, kézműves söröket, finom pálinkákat, palacsintákat és réteseket lehet kóstolni. A kézműves vásár utcáján egyedi kézműves termékek közül válogathatnak a rendezvényre ellátogatók.
Gyermekprogramok
Fontos, hogy a magyar napokon a családosok is kedvükre való programokat találjanak, ezért a Delamarina utcát idén is a gyerekek birodalmává tesszük három teljes napon át.
A Bartók Béla Elméleti Líceum Játszó- és alkotóházában, számos ötlet megvalósítható és számos technika kipróbálható lesz. A Mocorgó Gyermekprogram gólyalábazással és óriásbuborék-fújással színesíti tovább a kínálatot. Emellett arcfestő műhellyel, kézműves foglalkozásokkal, népi fajátékokkal, bábelőadásokkal, ringató foglalkozással és egyéb érdekes programokkal készülünk.
A sokak által kedvelt Kaláka Együttes Három székláb című koncertje a Nagyszínpadról üdvözli rajongóit vasárnap délután. A Kaláka legkedveltebb gyerekdarabjaiból áll a műsor. Felhangzanak többek között Kányádi Sándor, Weöres Sándor verseire írott dalok a sokak által kedvelt lemezekről.
Bábelőadások
Szombaton Az Aranylúd című bábelőadás lesz megtekinthető Gazda Melinda előadásában. Vasárnap az Árgyelús királyfi Lábadi Évával, melyet a nem csak gyerekeknek szóló Dobronka cirkusz, világszám! – követ, Lehőcz Zsuzsával és Takács Dániellel.
Népzene és néptánc
A folkrajongók kedvében járva, péntek este 20.30 órától felnőtt néptánccsoportok lépnek a nagyszínpadra, majd a Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében táncházzal és tánctanítással zárul az első napi program, a délvidéki Juhász Zenekarral.
Vasárnap délelőtt 10.30-tól a gyermeknéptánccsoportoké az Opera téri Nagyszínpad. Szerepel a temesvári Kis-Bokréta, Eszterlánc Kulturális Egyesület Tűzkerék és Aprókák csoportja, a végvári Rece-Fice, a zsombolyai Délibáb, a dettai Margaréta és a nagyszentmiklósi Kékibolya néptánccsoport.
Könyvbemutatóinkkal is minden korosztályhoz szólunk:
Szombaton 10 órától Andrásy József Zorba Lehelete és Reiter Róbert Az elsüllyedt dal könyveknek a bemutatására kerül sor.
12 órától Varga Norbert, Stiglincz Milán Kalimpa című könyvét ismerhetik meg az érdeklődők: Kalimpa a bábszínház hőse! Mindenben ő a legjobb, amíg ki nem lép a kapun, és meg nem szűnik a bábszínház varázslata.
Vasárnap 11.30-tól Molnár Krisztina A házicsoki színe című könyvét ajánljuk: anyja lányának mesélve rádöbbent, hogy napjaink gyerekeinek nagyon nehéz mesélni a nyolcvanas évek Romániájáról, az akkori falanszter világ ma már csak nyomokban létezik.
Vasárnap 11 órakor az irodalmi kávéház vendége a színház stúdiótermében Ferenczes István költő, író, újságíró. Az irodalomkedvelők betekinthetnek a költő irodalmi munkásságába. Jelentősebb művei a Didergés, a Székely tántorgó vagy az Indián a Hargitán vagy a Tündérkert virágai című Erdélyi gyermekvers-antológia.
A sportkedvelő közönség szombaton 18 órától beszélgethet Nyilasi Tibor, kétszeres magyar és háromszoros osztrák bajnok labdarugóval a színház nagytermében.
Esténként minden korosztály jól érezheti magát a főtéren, szombaton a Twister és az Edda koncertezik, ezt követi a Magyar Retró Party. Vasárnap Pátkai Rozina jazzegyüttese gondoskodik a hangulatról, majd Zorán lép színpadra. A Manufacturában Ádám Haraszti Project jazzegyüttes fellépése után, retró buli zárja az idei Magyar Napokat.
A részletes programunkat megtalálják a honlapon, a FestivApp alkalmazásban, illetve a nyomtatott programfüzetek igényelhetőek a helyszínen, az Infó standnál.
Horváth Enikő Mitzi PR koordinátor Weboldal: www.temesvarimagyarnapok.ro Nyugati Jelen (Arad)