"Szept. 28-án díjkiosztással zárult a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének /MÚRE/ hagyományos őszi tábora. Az Árkoson tartott szakmai tanácskozásra látogatott szept. 28-án az RMDSZ szövetségi elnöke, Markó Béla, aki megerősítette, hogy a MÚRE és az RMDSZ között nem alá-fölérendeltségi viszony, hanem partnerkapcsolat létezik. Markó megígérte, hogy ezentúl az RMDSZ szakemberei révén idejében eljuttatja a sajtónak az őt közvetlenül érintő jogi szabályozásoknak a tervezetét, lehetőséget teremtve arra, hogy a szakma előterjeszthesse javaslatait a készülő jogszabályozások kapcsán. A MÚRE és az RMDSZ korábban megállapodott abban, hogy az Illyés Közalapítvány pályázatokat elbíráló romániai alkuratóriumának sajtószaktestületébe fele-fele arányban küld szakembereket, Markó ezt most megerősítette. Kelemen Attila, a Transindex c. internetes újság főszerkesztője a világhálós lapkészítés világát vázolta. Gáspárik Attila az Országos Audiovizuális Tanács tagja a testület munkáját ismertette. Kövér Tamás a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében, Iván Károly a Határon Túli Magyarok Hivatala képviseletében tolmácsolta jókívánságait. Csép Sándor elnök és Karácsonyi Zsigmond ügyvezető elnök nyújtották át a következő elismeréseket: közéleti újságírás-díj: Ágoston Hugó (Krónika), életmű-díj: Vári Marianna (Marosvásárhelyi rádió), művelődési-díj: Ferenczes István (Székelyföld), fotós-díj, egész életpályája elismeréseként: Nagy P. Zoltán (Hargita Népe), rádiós-díj, egyéni teljesítményért: Oláh Gál Elvira (Bukaresti rádió), csapatmunkáért, a Rejtett világok c. műsorukért: Gergely Zsuzsa és Szuszámi Zsuzsa (Kolozsvári rádió), televíziós díj, egyéni teljesítményért: Balázs János (Román televízió magyar adása), csapatmunkáért, a Forgóajtó c. műsorukért: Gelmacean Vígh Emese, Sebesi Karen Attila, Kovács Zoltán, Kovács Ilonka, Pintican Tibor (Román Televízió kolozsvári stúdiója), Tomcsányi-díj: Sármási Bocskai János (Marosvásárhelyi rádió), riport-díj, sokévi faluriportjaiért: Kisgyörgy Zoltán (Háromszék), különdíj: Huber András (Dés), Pro Amicitia-díj: Mircea Toma (Academia Catavencu). /(benkő): Árkoson találkoztak az újságírók. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept.30./"

(Erdélyi) magyar történetírók
Korunk, 2011. május
”A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (…) komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie, tudományban és műveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (…) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe” – hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat első elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett időszerűségéből.
A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektől a 20. századi történészek munkásságáig.
A felvezető tanulmányban Romsics Ignác a magyar – és ezen belül az erdélyi – historiográfia történeti elemzését adja, ezt követően hazai és magyarországi szerzők jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kőváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók.
”Twitteratúra”: klasszikusok 140 karakterben
Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzőkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentősebb művek.
Minderre két chicagói diák vállalkozik. Ők nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet című klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák.
Az Alíz csodaországban például így kezdődik: “Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menő film, ha az ember drogokon él”. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése a Twitteren így indul: “A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán”.
Ízelítő
2010. november 20-án a Kosztándi házaspár – Katalin és Jenő – képeinek bemutatására, Hegedűs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az Élet-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * Örök igazság, hogy egy művészről teljes képet csak egy gyűjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerős. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minőséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévő 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkű gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912–1999) festőművész Pogány Ö. Gábor művészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András művészettörténész találta meg Budán, meglehetősen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserű és őszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késői Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tűnő elemekkel történő átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt – ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról – Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a műalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erőteljes vonalaival, kompozícióival az ember és művének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerűsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI–XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminőt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzőn. Báthory Zsigmondot az olasz léhűtők, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézők egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevű bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Művészet, 2011/1.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

„Szinte másodpercek alatt telítődik a vászon”
Darvay Tünde kiállítása a Korunk Stúdiógalériában
Páratlan stílusuk mellett fölöttébb vidámak Darvay Tünde festményei, úgyszólván mindegyiken süt a nap. Az egyik képen, bár sál lóg a figura nyakában és sapkát visel, mégis „illatozik” a nyár, a látogató legszívesebben átlépne ebbe a térbe, hogy elidőzzön a fenyvesekkel körülvett asztal mellett. Vagy továbbhaladva egy másik festmény hősével cserélne helyet, hogy megtudja, milyen a fellegekben járni… Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy miért kedvesek ezek a munkák a szemnek és a léleknek – talán a játékosságuk, a finomságuk, a belőlük áradó energia miatt, amely arra ösztönzi a nézelődőt, hogy elmerüljön a valóságot a mesével és az álommal ötvöző különleges világban.
– Emberek és állatok iránti szeretetről, hihetetlen bizalomról, az otthon melegéről szólnak ezek a képek, minden egyéb, ami a világban rossz és szürke, a szó szoros értelmében kiszóródik – hangsúlyozta Szuszámi Zsuzsa rádiós szerkesztő csütörtökön este, a Transzatlanti víziók című tárlat megnyitóján. Mint mondta, Darvay Tünde (Napocska) számára festmény az egész világ, a képeinek bárki a szereplője lehet: minden és mindenki, a barátai és az ismerősei, saját maga és az egész világ… Szinte mindegyik képen van valamilyen élőlény, ember vagy állat, s ha ezek lemaradnak, akkor a tárgyak kelnek életre.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi művészeti kalauz
Az Erdélyi Művészet folyóirat – főszerkesztője Veres Péter – legújabb, 49. számában Gáspár Sándor a jeles marosvásárhelyi művészházaspár, Kákonyi Csilla és Bálint Zsigmond közös kiállítását méltatja. A festészeti illetve fotótárlat különböző termekben, de egyazon épületben, a Bernády-házban kapott otthont. „Kettős kiállítás, férj és feleség kiállítása, amelyek ugyan külön-külön is nagy élményt jelentenek, de együtt, vagyis egymás után megtekintve a műveket olyan többlettel gazdagodunk, amelyre máshol, máskor nem tehetünk szert” – véli a szerző.
Az az álmom, hogy festhessek és vigyázzak másokra – Máthé László festőművész szavai ezek, akivel Lőrincz Ildikó beszélgetett, Kudor Duka Istvánt pedig Szuszámi Zsuzsa faggatta művészete lényegéről. „Számomra a legfontosabb az eredetiség, az egyediség. Szerintem egy művész akkor igazán művész, ha minél többet és minél újszerűbben tud elmondani” – nyilatkozta a festő.
Szabadság (Kolozsvár)

Színek és fények által megrajzolt gyökereink
Simion Hegyi Margit Gyökerek címet viselő kiállítása színpompás képzőművészeti élményt nyújt a novemberi havazásban mindenkinek, aki még megnézi, hisz december elejéig hosszabbították meg a tárlatot a marosvásárhelyi evangélikus-lutheránus gyülekezet Topliţa utcai tanácstermében. A „gyökerek” fogalma ezúttal, a reformáció emlékévének égisze alatt, egészen új értelmezést nyer. Elsősorban Simion Hegyi Margit színpompás világa teszi lehetővé ezt a sokrétű értelmezést. Mert gyökereink szerteágazóak, gazdagok, sokszínűek. Nemcsak 500 évre nyúlnak vissza, a reformációig, hanem ennél sokkal távolabbi időkbe, és emléket állítani azoknak, akik tettek valamit kultúránkért, a tudományért, kötelességünk. Mindenki a maga eszköztárával teszi ezt, a művész a vásznon, az ecset segítségével. Erőss Zsolt vagy Kassai Lajos ugyanúgy örökségünk része, mint ahogy gyökereinkhez tartoznak azok, akik hagyományainkat ápolják és őrzik az utókornak. Simion Hegyi Margit portréi, népi hagyományainkat ábrázoló életképei, a pusztulásra ítélt, majd talán megmentett Verespatak házai sajátos örökségének részét képezik.
A művész a gyökerek erejével kapaszkodik a tájba, amelyet mindig színpompájában örökít meg. Legyen az a tél hófehér vibrálása, a tavasz virágos pompája, a nyár színes harmóniája vagy az ősz aranybarna hanyatlása. Színek és fények játéka uralja ezeket a képeket. Simion Hegyi Margit a részletekben rejlő gazdagságot tárja a néző elé. Rabul ejti a táj, a virágok, a madarak, és mindezt meg kell örökítenie. Természetesen átszűrve az élményt, mert ezt teszi a művész, új világot teremt. Simion Hegyi Margitból hihetetlen erővel robban ki mindaz, amit évtizedekig őrzött magában. Oktatói tevékenységet folytatott, a színek a nyugdíjazása után szabadultak ki belőle elemi erővel, és azóta szüntelenül alkot. Mondanivalója kifogyhatatlan, és mindazt, ami kitör belőle, meg is mutatja a nézőknek. Rendszeresen, kiállítások keretében. Mindig újat és újat hoz. Kiállításainak azonban gyakran van egy állandó szereplője, egy kis kék cinke, amely valamelyik sarokból, egy óvó, megöregedett kéz kíséretében, csendben figyeli és őrzi az alkotót. A szintén művész édesanya ugyanúgy a gyökerek részévé vált immár, ahogy mindaz, amit ennek a kiállításnak a képei jelentenek. Szuszámi Zsuzsa / Népújság (Marosvásárhely)