A sárospataki úri hímzés gyöngyszemei Nagyenyeden
A Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön, április 20-án a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A sárospataki alkotók vetített előadásokat és úri hímzéseket mutattak be. A kiállítás május 10-ig látogatható Nagyenyeden, a kolozsvári megnyitóra május 11-én kerül sor a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Az egybegyűlteket Csatlósné Komáromi Katalin, a Sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója köszöntötte, majd Pocsainé dr. Eperjesi Eszter, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeumának igazgatója az úri hímzés történelmi, kultúrtörténeti jelentőségéről értekezett, amelyet a pataki úrihímzéses úrasztali terítők bemutatásával példázott. Jelen voltak továbbá a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjai: Koscsó Istvánné körvezető, Sztankóné Német Anna és Pathó Ivánné, akik az előadás alatt mindvégig szorgalmas öltögetéssel mutatták be az úri hímzés technikáját. A különleges rendezvény Bordás Istvánnak, a sárospataki városi képtár igazgatójának, az EMKE tiszteletbeli tagjának köszönhető, aki több mint 10 éve építi a magyar–magyar kapcsolatokat, ő ajánlotta a nagyenyediek figyelmébe e különleges kiállítási anyagot, amelyet eddig csak a sárospataki közönség láthatott.
„Tudományos alaposság és kézműves precizitás”
Elsőként Csatlósné Komáromi Katalin a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely történetét és tevékenységét ismertette. A hímző műhely „Díszítőművészeti kör” néven, 1974-ben alakult, Fráter Józsefné kezdeményezésére, és azóta folyamatosan működik és igen gazdag tevékenységet folytat, jelenlegi elnevezését 2010-ben kapta. A történelmi Magyarország területén készített minden hímzésfajtával foglalkozik, így többek között a torockói, udvarhelyi, kalotaszegi hímzéseket is jól ismerik. Az intézményvezető ismertette a hímző műhely vezetőinek névsorát, méltatta tevékenységüket valamint az általuk és a kör tagjai által elnyert magas szakmai kitüntetéseket, de leginkább azt a szellemiséget, amelyet képviseltek, és amelynek közös mottója: „tudományos alaposság és kézműves precizitás”.
Pocsainé dr. Eperjesi Eszter a kör felé köszönetét fejezte ki e hagyomány ápolásáért: „Hálásak vagyunk a sárospataki Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjainak, hogy kiállításukkal ezt a gazdag nemzeti örökséget mutatják be. Hálásak vagyunk azért, hogy munkájukkal képviselik régi magyar hímzéseink mintakincsét, üzenetét átadják a jelenben élőknek és nemzeti, kulturális örökségünket megőrzik a jövő nemzedékének.”
Többszáz éves hímző művészet
A lenyűgöző, vetített előadásból megtudhattuk, hogy a tudomány mai állása szerint, a történeti Magyarország hímzései egy közös ősre, az ország három részre szakadásának idején a főúri udvarházakban kialakult úgynevezett úri hímzésre vezethetők vissza. Az úri hímzés egyik fellegvára Sárospatak volt, ahol Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony udvarában a nemes hajadonok elsajátíthatták a hímzőművészetet. Szerencsére az ebben a műhelyben készült alkotások közül többet is sikerült megőrizni az utókor számára. A
Sárospataki Református Kollégium Múzeumába a környék református gyülekezeteiből felbecsülhetetlen értékű úrasztali terítők kerültek be szakszerű tárolásra, tudományos feldolgozásra és a mintakincseknek a jövő nemzedék számára történő átadására. Ennek a textilgyűjteménynek legértékesebb része az úrihímzéses úrasztali terítők gyűjteménye. A közel 300 darabból álló textilgyűjtemény (amelyet eddig 5 kötetben mutattak be) megőrizte hímző művészetünknek háromszáz évét, a 16. századtól egészen a 18. század végéig. A minták, bekerülve a népi hímzés mintakincseibe, máig meghatározóvá váltak a magyar nép díszítő művészetében. Ezek a páratlan szépségű terítők az egyetemes magyar múltra, művelődésre jellemző nemzeti örökségek.
Az úri hímzés kifejezést először Divald Kornél használta 1918-ban a Régi magyar hímzések című közleményében, addig a régi magyar hímzések kifejezést használták.
Gazdag díszítőművészet a honfoglalás korából
A magyarság már a honfoglalás kori és a középkori gazdag díszítőművészetében hordozta az úrihímzés mintakincsének csíráit. Tarsolylemezeink, veretdíszeink, ékszereink, kódexeink, középkori emlékeink, ötvösművészetünk tárgyai mind ezt mutatják. Mint ismeretes, már Szent István király felesége, Gizella királyné is hímző műhelyt tartott fenn.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)