Sikeres rendezvénysorozattal emlékezett meg Máramarossziget lakossága júl. 6-7-én Hollósy Simonról, a nagybányai festőtelep megalapítójáról. Az idei Hollósy Napok a festőművész síremlékének és szülőházának megkoszorúzásával kezdődtek Máramaroson, majd tudományos ülésszakkal folytatódtak, ahol többek között Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész, Jakobovits Miklós nagyváradi festőművész, a Barabás Miklós Céh alelnöke és Szöllősy Tibor, a técsői Hollósy Simon Kör elnöke tartott előadást. Kiállítás nyílt a városban, sikert aratott a Váradi Ilona vezette Hollósy Simon Vegyeskar.Jún. 7-én a Hollósy Simon Művelődési Egylet Reizer Pál szatmári megyéspüspök által adományozott zászlójának avatóünnepségén megtelt a máramarosszigeti katolikus templom. Zászlóanyának az elhunyt miniszterelnök özvegyét, Antall Józsefnét kérték fel. - A száz éve alakult nagybányai festőtelep Európa valamennyi országának alkotóit vendégül látta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./

Máramarosszigeten a Szigeti Turmix /főszerkesztő: Várady László/ című lap már több mint öt éves. Emellett újabb folyóirat látott napvilágot, a Máramarosi Hírnök /főszerkesztője Zahoránszky Ibolya/, eddig két számmal jelentkezett. Ugyancsak a városban jelenik meg a Szent Ferenc Nyomdokain, melynek főszerkesztője Kovács László. Nemrég jelent meg a Máramarosi havasok című antológia összevont 4/5-ös száma. Ebben olvasható többek között Mazalik Alfréd 1848-ról szóló írása, dr. Szöllősi Tibor kárpátaljai orvos Máramaros történetéről közölt eddig ismeretlen adatokat. /Bura Miklós: Kulturális élet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3., Postafiók rovat/

Técsőn a református egyház új parókiáját Makovecz Imre tervezte. Técső 4000 lelket számláló magyar közössége ünnepre készül, a Hollósy Simon magyar gimnázium kollégiumának átadási ünnepségére. A kollégium a Felső-Tisza vidéke magyar diákjainak biztosítja a bentlakást és a korszerű tanulási lehetőségeket. A vendégek között volt Antall Józsefné, a néhai miniszterelnök özvegye is. A Svájcban élő Vitéz Técsői Móricz Éva adományozta a kollégium. Tóth István, a Határon Túli Magyarok Hivatala nevében beszélt, kifejtve, hogy a magyar kormány egyik legfontosabb feladata, a határon túli magyarok identitásának megőrzése, kultúrájuk támogatása. - Técsőn a Báthory-emlékművet, a fejedelem portréját ábrázoló domborműves emléktáblát Tóth Emőke zsennyei szobrászművész készítette. A templomkert másik emlékműve Hollósy Simon festőművész mellszobra, szintén Tóth Emőke remekműve. - Nemrég jelent meg dr. Szöllősy Tibor könyve A kígyó önmagába mar címmel, amely Magyarországon nagy feltűnést keltett. Az ünnepségsorozat befejezéseként a kollégium udvarán dr. Antall Józsefné és Vitéz Técsői Móricz Éva leleplezte a bronz képmást, amely Antall Józsefet ábrázolja. Alkotója Domokos Béla érdi művész. /Técsői jegyzet. Múlt és jelen Kárpátalján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25-26./

Mazalik Alfréd gimnáziumi tanár, politikus, közismert publicista, a történelmi táj, Máramarossziget jeles kutatója, több évtizedes kutatói munkálkodásának eredményét tartalmazza a Máramaros az évszázadok tükrében /Máramarossziget, 2001/ című munka. Viszonylag ritkán jelentkezik Máramaros a médiában, a szakirodalomban. Mazalik Alfréd megszólaltatott több Máramaroshoz kötődő, de jelenleg szerte a világban élő szülöttet, könyvtárnyi írott emléket lapozott és tanulmányozott át hézagpótlásért, a történelmi tények igaz voltáért. A kötetben 158 szerző sorakozik, de Mazalik Alfréd írta, állította össze zömét, építette köztük az összekötő kapcsokat. Lehet használni útikönyvként, történelmi segédirodalomként, ugyanakkor szórakoztató olvasmány is. /Szöllősy Tibor: Összerakott töredékek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 9./

"A trianoni határokon túl élő magyarok fóruma, a kellő támogatás híján csak időközönként megjelenő Erdélyi Magyarság legutóbbi, összevont (2002. március-decemberi) száma Lipcsey Ildikó Metamorphosis Hungariae és Metamorphosis Transylvaniae című kettős vezércikkével indított. Borbély Zsolt Attila az RMDSZ paktumpolitikáját, Király Károly a szövetség kisebbségpolitikáját elemezte. Szöllősy Tibor arról írt, milyen visszhangja van a státustörvénynek Csapó I. Józsefnek a román alkotmányt módosító javaslatai mellett a Magyarok Világszövetségének a külhoni állampolgárságról szóló törvénytervezetét is megismerheti az olvasó. /Erdélyi Magyarság. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 4./"

"1992 óta folyamatosan jelennek meg Máramarosszigeten Máramarosi havasok cím alatt a régió magyar költőinek, íróinak, publicistáinak antológiái. A nyolcadik kötetet a Tisza-parti város Hollósy Simon Művelődési Egyletének székházában mutatták be. A szerkesztők, Gáspár B. Árpád, Iosif Pop és dr. Serényi-Sprenger Ferenc egyben szerzők is. Gáspár két elbeszéléssel, valamint a máramarosi örményekről szóló tanulmánnyal szerepel a Serényi-Sprenger által előszavazott kötetben, utóbbi Poppal együtt verseket is közöl. Az antológia olvasmányosságát fokozzák a szigeti születésű, Németországban élő festőművész, Boros Lajos Korok és művészetek című tanulmánya, valamint a most Ukrajnához tartozó, a Tisza túlpartján található Nagytécsőn alkotó dr. Szöllősy Tibor három helytörténeti írása és Fábri Sándor bökversei. A kötet végén a szerzők életrajzi adatai találhatók. /Román János: Szigeten a nyolcadik. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 15./"

Megjelent a „Máramarosi havasok” – máramarosi magyar költők, írók tizedik alkalommal megjelent antológiája. A szerkesztők, dr. Serényi-Sprenger Ferenc, Iosif Pop, Fábri Sándor és Takács Sándor nehéz anyagi körülmények között is jó munkát végeztek. Az egyház- és várostörténeti, művészeti írások, versek mellett ezúttal is közölték dr. Szöllősy Tibor técsői orvos-író karcolatait. Ebből közölt a hetilap egyet. /(dl): Dr. Szöllősy Tibor (Técső, Ukrajna): Az igazolvány. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 28./

Hollósy Simon (1857–1918)
II. rész (folytatás május 13-i lapszámunkból)
A müncheni Akademie der Bildenden Künste törzskönyvének II. kötetében a 3634. sorszám alatt olvasható a bennünket érdeklő név: Hollósy Simon, beiratkozott 1878. nov. 30-án, 21 éves.
Hollósy Simon művészi talentumának kibontakozása tehát a művészeti akadémiák klasszicista konzervativizmusa és a század tudományos-technikai haladásának tanulságait is magába olvasztó modern képzőművészeti törekvések indulásának időszakára esett.
Hollósy Simon magyar–örmény családban született Máramarosszigeten 1857-ben. Édesapja a forradalmi események hatására változtatta Korbulyról Hollósyra nevét. A Hollósy családban az 1848-as szabadságeszményeket ápolták továbbra is. A tehetős kereskedőcsalád, felismerve a fiú tehetségét, támogatta művészeti tanulmányait, először az 1871-ben létrehozott pesti Mintarajz tanodában, majd – a fiatal magyar festőgenerációk kitaposott útját követve – a müncheni Festőakadémián (1878). Rendkívüli tehetsége, kiváló rajzkészsége miatt tanárainak kedvence lett. Tanulmányai befejezése után szóba került akadémiai tanári kinevezése is, ám egy Münchenben megrendezett francia kiállításon látottak (különösen Corot, Courbet és Bastien-Lepage művei) megerősítették meggyőződését a bajor Akadémia szellemiségének elavultságáról. München a technikai tökéletességre alapozó, de a fantáziátlan akadémizmus központjaként még mindig a történelmi és zsánerképfestészet európai erődjeként oktatott.
Hollósy inkább magániskolát nyitott Münchenben (1886), és rövid idő alatt a Münchenben tartózkodó fiatal magyar művészek irányítója lett. Tanítványai csodálták, szerették, rajongtak érte. Az ő szemével kezdték nézni a környező világot, a művészet problémáit, az embereket. Az Akadémiáról is átjártak hozzá növendékek, idegen nemzetbeliek is. A párizsi mozgalmakkal való kapcsolata kihatott piktúrájára és pedagógiai munkásságának irányára is, de sajnos, egyre kevesebbet festett, egyre inkább a beszéd hevével fejtette ki társadalomra, művészetre vonatkozó eszményeit. A természet végtelen változatosságát, a hangulat és az érzés princípiumainak a művészi alkotásban való elsődlegességét hirdette apostoli hévvel tanítványainak. Lenyűgöző személyiségét a festőtárs Mednyánszky László így jellemezte: „bármily sokan is vannak valahol Hollósyval egy társaságban, ott egyedül csak Ő látszik”. Kétségtelen, a müncheni Hollósy-kör a fiatal magyar művésztanítványok számára az emberré válás iskolája volt.
Hollósy Simon neve a magyar művészettörténetben az újkori magyar festészet egyik legnagyobb hatású művészközösségének, a nagybányai művészkolóniának a létrehozásához, alapításához kapcsolódik. Tulajdonképpen müncheni szabadiskolájának növendékeit hozta át 1896-ban egy nyári szezonra nagybányai származású tanítványának, Réti Istvánnak és Thorma Jánosnak a csábítására. A Münchenből Nagybányára utazó művészcsoport még megtekinthette Pesten a millenniumi ünnepségek alkalmából rendezett kiállításon Szinyei-Merse Pál 1873-ban festett Majálisát, s ez az élmény tartósan megmaradt emlékezetükben. Az egy nyárból több évtizedes alkotói közösség lett. A nagybányai művésztelep korszakos jelentőségét tudomásom szerint a nemrég sajnálatosan korán elhunyt Szabó Zoltán muzeológus-festőművész már ismertette. Hollósy kulcsalakja, zászlóvivője lett a Nagybányán kialakuló művészi mozgalomnak, függetlenül attól a ténytől, hogy néhány éves irányító szerep után végleg elszakadt, eltávolodott Nagybányától.
Ki volt hát Hollósy Simon, a festőművész?
Hollósy Simon festészetét és művészetpedagógiai tevékenységét általában három jellegzetes periódusban lehet bemutatni:
A közel 16 évet felölelő müncheni tartózkodás 1884 és 1896 közötti szakasza.
Szemléltethető festményei: Nevető leány (1883), Kendős leányfej (1885), Tengerihántás (1885), majd a Merengő (1886), Áldomás (1887), Mulató társaság (1888), Két tűz között (1891), valamint Az ország bajai (1893),
Zrínyi kirohanása (1896).
Ennek a korszaknak a legkiemelkedőbb alkotása a Tengerihántás. A kép sikere Münchenben óriási, Hollósy tekintélyét a fiatal művészek között ez a mű alapozta meg. Hollósy naturalizmusának művészi jellegét szemléltetően demonstrálja a festmény, itt a természetnek a megfigyelése nem eszköz, hanem végcél, boldog fölolvadás a látványban. A részletek gazdagságát feloldja a tónusok finom átmenete, érzelmessége. A Tengerihántás csupa halkszavúság, kedvteli elmerülés az aprólékos, de mégis egységes felületformálásban. Hollósy a 80-as években festett magyar paraszt életképeiben lehetőleg egyszerű emberi állapotokat igyekezett megfesteni, lehetőleg kerülve az anekdotikus elemeket.
Ezek a festői kvalitások fellelhetők, sőt tovább gazdagodnak Az ország bajai című képén is. Két alak ül a mögöttük lévő ablak ellenfényében. Az ellenfényben bizonytalanná, vibrálóvá válik az alakok körvonala. Ám Hollósy belekémlel az árnyék mélységébe, a formát, az anyagot szándékszik érzékeltetni, a parasztmellény pitykéinek csillogását, a huszármente anyagát. Észreveszi a körvonalakon foszforeszkáló fény nyugtalanságát, anyagtalanságát. Tulajdonképpen ezzel a festménnyel zárult a müncheni korszak. München a népies életképek korszaka volt. Alkotásai frissebbek, életteljesebbek a kortárs festők anekdotikus jeleneteinél, a német és francia naturalista (realista) festészettel mutatnak rokonságot.
A nagybányai művésztelepi tartózkodás periódusa (1896–1902).
Szemléltethető festményei: Huszt vára (1896), Kosztolányi Gyula portréja (1896), Illusztrációk Kiss József verseihez (1899), Üres a pénztárca (1899), Ősz (1900), Rákóczi-induló (1899), Zászlóvivő, vázlat (1898).
Hollósy elévülhetetlen érdeme a művésztelep létrehozásában kifejtett lendülete, az öt éven át tartó küzdelme a nagybányai festészet szellemiségének a magyar, a budapesti közízlésben való elfogadtatásáért. A nagybányai művészek érdeklődése ebben az első periódusban megoszlott az ember és a tájkép között, a tájképben is inkább az emberi motívumra, a hangulatra helyezték a hangsúlyt. Hollósyt is foglalkoztatta a plen-air problémája, de az általa irányított telep művészi programjában a magyar társadalom szociális problémáinak felmutatását kívánta előtérbe helyezni.
Érdekes, hogy Hollósy a bányai gyönyörű természeti környezetben mozogva a tájkép előtt közönyösen állt, figyelmét csak az ember lelki karaktere kötötte le, ennek megformálását tekintette művészete fő céljának. Először illusztrációkat készített Kiss József költő verseihez. Ezek között valóban van egy igazán megdöbbentő darab, az „előttem semmi, mögöttem semmi” öreg emberének vigasztalan tekintetű alakja. A festőtárs Réti István az 1927-ben Hollósyról szóló írásában összesen 3-4 tájképről tesz említést: az Ősz és egy Szénaboglyák című képről, valamint Németh Lajos 1956-os monográfiája reprodukál egy Nagybányai utcarészlet című fehér-fekete nyomású reprodukciót. Más, Bányán festett tájképéről nincs említés. Talán kényelmetlen lehetett a műteremben meditáló festésmódhoz szokott Hollósynak az ilyenkor bámészkodó közönség előtt dolgozni.
Nagybányán festi a Rákóczi-induló című, nagyméretűnek tervezett festmény első vázlatát. Ez a kép volt Hollósy életének legnagyobb vállalkozása, küzdelme és bukása. A mű eszméje lelkéből fakadt, a Rákóczi-induló mindent elsöprő, heroikus erejét szándékozott megfogalmazni. Az előzetesen készített résztanulmányokra alapozó vázlatban a kompozíció lendületét inkább a képi tér lüktetése, a felszálló porból előbukkanó alakok látomásszerű megjelenése helyettesíti. Húsz éven át viaskodott a témával, sikertelenül, befejezett mű soha nem lett belőle. Végül is a nagybányai vázlat volt az, a később festett sok változat közül, amely a legmeggyőzőbben fejezte ki Hollósy ötletét. Ez a vázlat tanúsítja, hogy ekkor már festésmódja is szabadabbá, levegősebbé változott.
A teleket továbbra is Münchenben töltötte magániskoláját vezetve, nyaranta pedig lázadó vezérként tért vissza, a végsőkig harcolt, hogy a művésztelepen az általa elképzelt és irányított művészi mozgalmat egyben tartsa. Csakhogy az idők is változtak. Festőtársai a nagybányai festészet sikerei, fokozatos elfogadottságára alapozva immár saját művészi egyéniségük megvalósítását is fontosnak tekintették. Budapesti első két csoportos kiállításuk után a nagybányai festők 1899-ben már a Képzőművészeti Társulat rendes téli tárlatán mutatták be alkotásaikat, a Hollósy-tanítványok pedig külön a Nemzeti Szalonban. A kialakuló nézetkülönbségek az irányításhoz szokott Hollósy és művésztársai között kiéleződtek, és egy személyes jellegű konfliktus alkalmat nyújtott arra, hogy az ekkor 45 éves Hollósy 1902-ben végleg elhagyja nagyszerű művét, a nagybányai művésztelepet.
A volt tanítvány, majd festőtárs Réti István írja a Nagybányai művésztelep című könyvében: „A szakadás a tudatok alatt régóta lappangott. Hollósyban az öntudatlan, de természetes féltékenység is munkálkodott... kényelmetlennek érezte helyzetét és egyre világosabb lett előtte is, hogy a nagybányaiak kiállításain, amelyek az egész mozgalomnak a művészi értelmét s igazi eredményét jelentették, a művészi súlypont az ő személyéről lassan eltolódott… szívünkben mélyen sajnáltuk ezt a szakadást. Vele indultunk, az indulás energiáját tőle, az ő körében kaptuk, fiatalságunk kohójának ő volt a fújtatója… Hollósy nélkül, a nagybányai együttes munkálkodás nélkül, ki tudhatja, mily kerülőkkel fejlődhettünk volna a magyar művészet számára azzá, amikké lettünk”.
A técsői periódus alkotásai (1904–1918). Szemléltethető festményei: Aratás után (1908), Felhős táj (1910), Bozótos rét (1910), Udvarrészlet (1910), Kislány nagy zöld kalappal, Parasztudvar szekérrel (1912), Szénaboglyák (1912), Falusi utca (1914?), Técsői táj (1916), Tisza-part (1916), Önarckép (1916).
Nagybányáról távozva, a továbbra is működtetett müncheni iskolájának növendékeit ezután Fonyódra, majd Vajdahunyadra, 1904-től pedig minden nyáron Técsőre vitte. (Técső a festő szülőhelyéhez, Máramaros-szigethez közeli, a Tisza jobb partján fekvő település, amely ma Ukrajnához tartozik.) Ezt a nyári vándorló iskolarendet Nagybánya után is megőrizte. Megbántottsága nem oldódott fel, Técső egyfajta belső emigráció volt számára, lassan kizárta magát a művészeti közéletből, az öregedő festő már az akkori tanítványai között is egyre társtalanabbá vált.
Ami a técsői periódusban a legmeglepőbb, a tájképfestészettől Nagybányán ódzkodó Hollósy számára Técső a tájképeké lett. Tanítványai és helybéli barátai társaságában órákig barangolt a Tisza partján, a mezők és szántók liláskékbe elvesző horizontját, a Nereszen-hegyet, a poros utak mentén sorakozó szegényes parasztházakat választotta festői motívumnak. A természettel való azonosulása e festményekben melankolikus, sejtelmes. „Nem ecsettel, hanem lélekkel kell festeni” – vallotta. Képei közül egynéhányat még el-elküldött a pesti kiállításokra, ám a modern művészet nagy zsivajában az ő melankóliájának halk szava elveszett. 1912 után festett képeiben mintha új lendület mutatkozna. 1916-ban festette Önarcképét és legjobb técsői tájképeit. Sajnos, ezekből a művekből a nagyközönség szinte semmit sem ismer. 1917-ben már nem nyitotta meg müncheni szabadiskoláját, és végleg letelepedett Técsőn. Egy évvel később, 1918 májusában, súlyos veseelégtelenségben, 61 éves korában hunyt el. Máramarosszigeten helyezték végső nyugalomra. Técsőn köztéri mellszobor őrzi emlékét.
Befejezésül ismét a volt tanítvány és művésztárs Réti Istvánnak Hollósy halála után írt méltató soraiból idézek: „Személyes varázsa több bámulót szerzett neki, mint művészete… Pedig mint művész is ama kevesek között áll Pantheonunkban, akiknek művészetünk világviszonylatban is előkelő helyét köszönheti. Nem olyan lobogó őstűz, mint Munkácsy zsenije, nem olyan mélyszándékú és nagy koncepciójú, mint Székely Bertalan, nincs meg benne Szinyei-Merse Pál belcantója s pogányos szépségereje, sem Ferenczy Károly magas intellektusa és céltudatossága, de kedélyének és szemének érzékenységét, részletekbe is elmerülő érzését-melegét tekintve különleges helyet foglal el művészetünkben”.
Forrás: Németh Lajos: Hollósy Simon és kora. Képzőművészeti Kiadó, Bp. 1956. Réti István: A nagybányai művésztelep. Vince Kiadó, Bp. 2004. Dr. Szöllősi Tibor: Hollósy Simon Técsőn. Honismeret, 2003/1. szám.
Bordi Géza / Népújság (Marosvásárhely)