Kitakar(ítot)tuk!: félszázan az utolsó páncélcsehi református templomáért
Csipkerózsika palotáját lephette be így a mesebeli bozót és tövis, mint a XIII-XIV. századból eredeztethető, feltételezett Szent László-freskókat is őrző, romos páncélcsehi templomot.
A községen egykor a mai Kolozsvár-Nagyvárad országútéval felérő jelentőségű útvonal haladt át, pezsgő városi élet zajlott, Szőke Albert tanító még a XIX. században itt találta ki a kettős iskolapadot, és a templom padlóján emléktábla hirdeti, hogy 1928-ban történt – az alighanem utolsó – renoválása. A település központjában Kolozsvár felől előbb az ortodox templomot érjük el, száz méterrel odébb a rövidesen átadásra kész vadonatúj polgármesteri hivatal, a kettő közötti dombon pedig már legalább másfél évtizede sűrű cserjés, a néhány toronymagas fa között elvadult bokrok. Csak a mállott templomtorony kármentésként hevenyészetten szűkre szabott fedelének a fák lombjai között itt-ott kibukkanó foltjai sejtetik, hogy ez a domb mégsem erdőrengeteg a falu közepén. A településen ma már csak egyetlen református lakik.
Szombaton több mint ötvenen – kolozsváriak, mezőségiek, kalotaszegiek –, idősek és fiatalok, mintegy félnapi munkával kitakarították a romosan is tetszetős páncélcsehi templom kertjét. A Kolozsvári Református Egyházmegye ezzel csatlakozott a Szeretethíd nevű Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokhoz.
Talán a hetvenes években tartották az utolsó templomi szolgálatot itt, most az egymásra halmozott törött padok mellett hallgatjuk a lelkészeket beszélni csüggedésről és derűről, mondjuk a miatyánkot és énekelünk, mind. Áldás után egy kis szervezés, majd láncfűrészek és kaszagépek burrognak, ásókkal, gereblyékkel, fejszékkel, metszőollókkal, seprűkkel, puszta kézzel csapják-vágják-pusztítják a bozótot a csoportok. Néhányan a templom szerény déli faajtója előtt kőlapra bukkannak, nem kis erőfeszítésbe telik pár négyzetméteren letakarítani a tenyérnyi széles földréteget. Ölre fogva hurcolják a templom mögé halomba az ágakat, ott mások válogatják a rönköt a gallyaktól, aprítják a tűzifának valót.
Nemsokára hozzák a hírt: találtak még egy sírkövet, feliratnak nyoma sem látszik rajta. Aztán előkerül egy harmadik is, a templom előtt, mellette előbukkan a sűrűből az egykori fa harangláb kőalapja. Néhány óra múlva három méter magasan húzódik legalább húsz méteren a zöld fal az egymásra halmozott ágakból. Reggel még lehetetlennek tűnik, de délutánra már látjuk a templomajtóból az utcát, balra az egyház telkére kérdezetlenül felhúzott vadonatúj községházát, mögötte a megtépázott kommunista kényszertömbházat, a templomdomb lábánál kötelező tyúkudvarral.
KEREKES EDIT. Szabadság (Kolozsvár)