Jún. 18–20. között immár negyedik alkalommal szerveztek falunapokat Gyergyóditróban. Megnyílt a Mesterségek dicsérete kiállítás, amelyen a ditrói és gyergyóalfalvi hagyományőrző egyesületek népi szőtteseket, népviseletet, népi faragást állították ki. Kiállítás nyílt Csibi Edit, Biró Zsuzsanna, Siklódi Róbert és Szőcs Zsolt fiatal képzőművészek munkáiból. Sikeres volt a Csíki Játékszín évadzáró gálaműsora. Másnap Kolozsi Tibor szobrászművész kőszobraiból nyílt kiállítás majd Gaál András festőművész állandó tárlatát lehetett megnézni az Idősek Klubjában. Az idén Gaál András festőművészt tüntette ki díszpolgári címmel Ditró község. Bemutatták ifjú Józsa Sándor Emlékeim Ditró székely község életéből /Mark House Kiadó, Gyergyószentmiklós/ című emlékiratkötetét. Gyermektáncház szórakoztatta a fiatalokat, volt zenés gyermekelőadás és szabadtéri bál is. /Gál Éva Emese: Falunapok Ditróban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./

Márton Áron
Kettős ünnep van az egyházmegyénkbe, mondta Ft. Kovács Sándor főesperes. Marosvásárhelyen ünnepelték Léstyán Ferenc vikárius, főesperes – plébános születésének 100. évfordulóját.
Kolozsváron a Római Katolikus Szent Mihály Plébánia szervezésében ünnepi megemlékezést tartottak Márton Áron püspökké szentelésének 74. évfordulója alkalmából. Az ünnepi rendezvényt a Római Katolikus Nőszövetség előadótermében tartották. Ezt követően a templom-kertben koszorút helyeztek el Márton Áron szobránál. A Szent Mihály templomban ünnepi misén emlékeztek a nagy püspökre.
„A hegy lábánál nőtt domb”
Ft. Kovács Sándor főesperes előadásában Márton Áron személyiségét dr. Jakubinyi György érseknek, 1980-ban írt, a Hegy című írása alapján mutatta be. Ez az írás az akkori körülmények között nem jelenhetett meg, csak 1996-ban. (Megtalálható a „Márton Áron emlékkönyv születésének 100. évfordulóján”- című kötetben, melyet dr. Marton József szerkesztett). Jakubinyi György a püspök halála után írt nekrológ bevezetőjében kiemelte: „A hegy lábánál nőtt domb- így nevezte magát Márton Áron püspök, ilyennek érezte magát nagy elődjével, gróf Mailáth Gusztáv Károly püspökkel szemben, amikor átvette az egyházmegye vezetését. De most már szemünkben ő lett a hegy, sőt a szikla- amint idézi elődje mondását dr. Jakab Antal erdélyi püspök.”
Kovács Sándor szerint a hegy hasonlat találó. A hegy olyan, mint a szeretet, mégis adakozó. Felidézte Márton Áron püspök életének legfontosabb mozzanatait. Ember- közelbe hozta a nagy püspök személyiségét, kiemelve a következetességét, a totalitárius diktatúrával szembeni kritikus magatartását, annak ellenére, hogy tudatában volt a következményeknek. Nem alkudott meg a hatalommal szemben, hanem védte a katolikus egyház érdekeit.
1924-ben pappá szentelték. Papi állomáshelyein megismerte a katolikus hívők problémáit, a szórvány gondjait. Kapcsolatban került minden társadalmi réteggel.
1938-ban nevezték ki püspöknek. A püspöki szentelés a Kolozsvári Szent Mihály templomban történt.
1944-ben tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen. A kolozsvári Szent Mihály templomban felemelte szavát a nácizmus nézetei ellen. 1948-ban tiltakozott a görög katolikus vallás betiltása, az egyházi vagyonok államosításával szemben. 1949-ben Bukarestbe történő utazása során letartóztatják. Bírósági döntés alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. 6 esztendei börtön évet élt át. Meghurcolják Jilava, Nagyenyed, Máramarossziget, Malmaison börtöneibe. Minden sínylődése ellenére, hitében nem törik meg. Kínzóival nem alkudott meg.
1955-ben kiszabadult a börtönből, s visszatérhetett a püspöki székhelyére.
Személyisége új lendületet jelentett az egyház számára.
Újrakezdte a pasztorális tevékenységet, bérma-utakat szervezett, hogy meglátogassa egyházmegyéjét. A nép lelkesen fogadta, ünnepelte a börtönből kiszabadult püspököt. A népszerűsége zavarta az állami hatóságokat.
1956-ban behívták a gyulafehérvári rendőrségre. Közölték vele, megvonják működési engedélyét. Megtiltották, hogy elhagyja a püspöki palotát. Úgy vélték, hogy jelenléte „zavart keltett az emberekben”. Rendkívül leszűkítették a mozgásterét, amely csak a püspöki székházra, az udvarra, a kertre, a székesegyházra terjedt ki.
Ez a „palotafogsága” 11 évig (1956-1961) tartott.
A palotafogságának feloldása Franz König bécsi bíborosnak Romániában való látogatásával volt kapcsolatban. Franz König a román ortodox egyház illetve a bukaresti pátriárka meghívottja. Azzal a feltétellel fogadta el a meghívást, ha lehetősége lesz találkoznia Márton Áron püspökkel.
Mivel kényszerlakhelyét Márton Áron nem hagyhatta el, az illetékes hatóságok elrendelték, autóval hozzák Bukarestbe. Visszaadták a polgárjogait. A püspök úr afelől érdeklődött, melyek szabadságának feltételei, ugyanis ő feltételeket nem fogad el. A válasz az volt, hogy „elfogadják, ahogy van”. Ismét elindult bérma-útjára.
1976-ban a Gyulafehérvári székesegyház zsúfolásig megtelt, Márton Áron püspök utoljára szentelt fel papokat.
Márton Áron Erdély 79. püspöke volt (1938-1980). Élete, helytállása a történelem viharos évtizedeiben, nyitottsága példaértékű a következő nemzedékek számára.
A Keresztény szó 2013. februári ünnepi száma Márton Áron püspök személyiségét mutatja be dokumentumok, visszaemlékezések, posztumusz portréfilm, interjúk alapján. A borítón: In memoriam Márton Áron, Szőcs Zsolt fotómontázsa. A hátoldalon részletet olvashatunk Bajor Andor „Nem mi választjuk ki szentjeinket” című szabad-versből.
Találkozásom Márton Áron püspök úrral
Amikor jelezték, Márton Áron püspök urat fényképezhetném, egy hónapi válaszadási időt kértem, ami azért kellett, mert ez alatt, beültem a könyvtárba, áttanulmányoztam a püspökké szentelésével kapcsolatos sajtóanyagot, olvastam, miként tiltakozott a náci atrocitások ellen. Olyan embereket kerestem fel, akikkel együtt raboskodott a szamosújvári, máramarosszigeti börtönben, ahol viselkedésével az őrök elismerését és tiszteletét is kivívta. Az olvasottak, de a hajdani börtöntársak elmondása alapján, kialakult bennem egy Márton Áron kép, ami a találkozásunk pillanatában mégis széjjelfoszlott. Képzeletemben robosztusnak láttam. Ezzel szemben egy nagyon kedves, acélos kék, vesébe látó szemű bölcs tekintetű, sokat látott és sokat átélt, egyszerű idős ember nyújtotta felém kezét. Úgy adott kezet, hogy a kézfeje szabadon maradt. Első mondataiból éreztem, mindent tud rólam. De nem csak rólam, hanem mindarról, ami a falakon kívül van. Hihetetlenül jól volt informálva. Úgy beszélgettünk, mintha évek óta ismernék egymást. Éreztem, a legnagyobb nyíltsággal, őszintén beszélhettem, kérdezhettem, azt, ami érdekelt. Jó volt vele lenni. És mikor? Abban a korban, amikor tájainkon nagyon kellett ügyelni arra, kivel állunk szóba, és mit mondunk. Talán édesapámmal és édesanyámmal beszélhettem ilyen nyíltan és őszintén. Ő maga elmesélte, hogyan lőttek rá. Hogyan kapott a golyó gellert. Előkerült a fényképezőgép, egy kétaknás, tükörreflexes Rolleiflex. Képmérete 6X6 cm. Kérdezte, mit kell, csináljon. Mondtam, semmit. Saját dolgozó szobájában beszélgessünk tovább, én időnként a kioldó gombot megnyomom. Kollaboráló magatartása volt. Mielőtt elváltunk volna, arra kértem: szeretném személyesen átadni a kész képeket, amelyek, megmondtam, mikor lesznek készek. Előzőleg, a beszélgetésünk alatt azt is megígértem, amíg él, a felvételekből kereskedelmi árut nem készítek. Ezt betartottam.
Aki vitt Gyulafehérvárra, az a személy hozott vissza Kolozsvárra is, egy számomra felejthetetlen nyári napon.
A kész, kabinet nagyságú képeket borítékba téve adtam át neki, aki ugyanolyan közvetlenséggel fogadott, mint első alkalommal.
Átadtam a kinagyított képeket tartalmazó borítékot. Egyenként vette ki a képeket. Mindeniket figyelmesen megnézte. Majd rám nézve a következőket mondta: „Hát fiam, ennél jobb képet nem hiszem, hogy ebben az életben tudnak készíteni rólam. Nagyon örvendek, hogy veled készíttettük ezt a képsorozatot!
Ebédeljünk megint együtt.” Bevitt a magán kápolnájába és azt mondta: „Tudom fiam, református vagy. Te csak ülj le, én, majd imádkozom helyetted is.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro