Istentisztelettel és osztálytalálkozókkal folytatódott október 13-án a kolozsvári Református Kollégium alapításának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepség. Székely Árpád igazgató leleplezte a kollégium udvarán lévő emléktáblát, amely a református oktatás 450. évfordulóját hirdeti. Ezt követően került sor a kollégium dísztermében a kiadványok bemutatására. Péntek János akadémikus, nyelvész az Apáczai Csere János Baráti Társaság emlékkönyvét ismertette. „Az emlékkönyv nem csak a társaság munkásságát, hanem a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Líceum, valamint az apácai (Brassó megye) általános iskola életébe nyújt betekintést”, hangsúlyozta a professzor. A kolozsvári Apáczai-líceum már régóta az anyanyelvi mozgalom erdélyi bázisának tekinthető. Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka Kolozsvári József: Litteris et pietati sacrum című munkáját mutatta be, amely a kollégium történetét tárja fel olvasmányos formában. Ezt az első kötetet még további kettő követi. A kolozsvári Szabó Dezső Egyesület második évkönyvének bemutatását Molnos Lajos vállalta. „Ez az évkönyv nem csak Szabó Dezsőről szól, hanem magáról a városról és a kollégiumról is” emelte ki Molnos. A kollégium évkönyvét Rácz Melinda magyartanár ismertette, Sipos Gábor levéltáros pedig Benkő Samunak Nagy Géza egykori kollégiumi tanárról írt kiadványáról értekezett. Szőcs Ráchel tanár Kolozsvári József: A világítótorony című munkájáról szólt, majd felolvasta fiának, Szőcs Géza költőnek Zürichben kelt, az ünnepi eseményhez kapcsolódó levelét. A kiadványok bemutatása után a díszteremben további három tanárportrét lepleztek le. Lőrinczy Ferenc torna-, Balázs János magyartanár és Kovács Dezső egykori igazgató arcképe Opra-Tompos Ágota munkáját dicséri. /Nagy-Hintós Diana: Közel fél évezredes áldozatos iskolaépítő munka. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./

Akik nem élhetnek muzsikaszó nélkül
A muzsikáról, a zenélés, éneklés öröméről meséltek Csíkszeredában a múlt héten tartott 19. Erdélyi Prímás Találkozó résztvevői – számol be Péter Beáta a kronika.ro-n.
A széki Filep Márton „Pali Marci” prímás, a klézsei Hodorog András furulyás, a gyimesbükki Szentes János „Postás Jancsi” prímás, falustársa, Antal Károly énekes és a csíkszentdomokosi Duduj „Malacos” Rozália ütőgardonos arról is szót ejtett, hogy miként kezdett muzsikálni.
Hodorog András nagytatájától tanulta 5–6 éves korában a zenélést. „Azután innen is, onnan is loptam, még ma is tanulok mindig. Szeretem, ha valakit hallok zenélni, és ha az tetszik a szívemben, ma is megpróbálom eltanulni” – magyarázta. A gyimesbükki Postás Jancsiként ismert prímás családjában nem volt zenész, mint mondta, saját magától tanult meg muzsikálni. Hozzátette, sokat „lopott” mástól, belement a fülébe a zene. „Sajnos Gyimes völgyén prímás nincs, az öreg prímások mind kihaltak, ötvenévesen én vagyok a legöregebb” – mondta.
Antal Károly az édesapjától tanulta az énekeket. „Sokat ártam a juhokkal, tudom fújni a falevelet a szájammal, sok mindenkit megtanítottam levélt fújni, hejszát, csárdást járni. A juhok mellett a legtöbbet kint a hegyen az énektanulással és tánctanulással foglalkoztam, nem a diszkóban tanultam meg. A fiatalok most nem törődnek semmivel, hiába mondom, gyertek, tanuljátok meg ezt a szép éneket, egy háborús éneket, az a válasz, hogy most nincs háború” – tette hozzá.
„Pali Marci” már gyermekkorában szeretett muzsikálni. Mint mesélte, Széken régen négy-öt zenészbanda volt, kicsi korától fogva szerette őket hallgatni, nézni, sokszor még az iskolából is elszökött hozzájuk. Gyakran tartottak táncházat is, és ott ellesték a zenélést. „Úgy tanultam muzsikálni, hogy legtöbbször két húr volt a hegedűmön. Az orosztanárnőmnek, Szőcs Ráchelnek volt egy háromnegyedes hegedűje, és ideadta, hogy tanuljak. Gondolkoztam, mit csináljak, hogy adja nekem a hegedűt, mivel négyen voltunk testvérek, nem tudták a szüleim megvenni. Hallottam, hogy a tanárnő nagyon szereti azt, aki sokat olvas. Minden héten kivettem a könyvtárból három-négy könyvet, de nem olvastam el egyet sem. Amikor vissza akartam vinni a hegedűt, mondta a tanárnő, mivel ennyit nem olvas senki, nekem adja a hegedűt” – mesélte nevetve.
A gyimesbükki Postás Jancsi prímás azt mondta, a prímástalálkozó becsületmegadás, hogy még valaki tudja viselni ezeket a régi, ősi táncokat és ezt a műveltséget. „Mert a mai fiatalság evvel nem foglalkozik. Még, ha hallják es, a fejüket elsirítik. De mi becsületben vagyunk tartva, és amíg tudjuk, viseljük” – fogalmazott. Pali Marci hozzátette, amíg a találkozó első kiadásain annyian voltak zenészek, hogy alig fértek a színpadon, most bőven elférnek. „Sajnos minden évben, amikor idejövünk, halljuk, hogy ez is, az is meghalt, egyre kevesebben vagyunk. Hála istennek vannak fiatalok, akik jönnek tanulni” – mondta. fogalmazott.
Hodorog András kiemelte, muzsikálás nélkül nem tud élni. Úgy vélte, a zenész örül, ha látja, hogy másoknak jó kedvük van a muzsikájától. Antal Károly egy, a gyimesbükki plébánostól hallott gondolatot osztott meg velünk. „A plébános úr azt mondta, aki tud énekelni, az a bánatát is felejti, a jókedvűség is megvan, és a baráti szeretet is meg tud lenni. Nagyon igaza volt a plébános úrnak” – mondta a gyimesi énekes – írja a kronika.ro.