Megjelent Bod Péter önéletírása című könyv a marosvásárhelyi Mentor Kiadó Erdélyi ritkaságok sorozatának második köteteként, amelyet a vásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban mutatott be Káli Király István, a kiadó igazgatója és Szőcs Katalin szerkesztő. Az 1712-ben Felsőcsernátonban született Bod Péter élete ma is példaértékű lehet az erdélyi értelmiségiek számára. Bod Péter pap volt és író, aki a lelkészi tevékenység mellett a könyvkiadást és könyvterjesztést tartotta a legfontosabbnak. Önéletírásában, amely korának egyik jelentős dokumentuma, saját személyével keveset foglalkozott, de pontosan lejegyzett minden eseményt, ami környezetében, családjában, ismerőseivel történt. Az Erdélyi ritkaságok sorozatot a kiadó 20 kötetesre tervezi, a könyvek 2012-ig jelennének meg. Fennállásának 15. évfordulóját ünnepli idén a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó. A néprajz forrásai és a könyvkiadás címmel kerekasztal-beszélgetést szerveznek, illetve bemutatják Magyar Zoltán Tetűbőr belezna és András Erzsi Erdei Kedvemre való, hogy meséljek című köteteit. A rendezvényen András Erzsi Erdei, Hideg Anna és Kisláposi András adatközlők is jelen lesznek a könyvek bemutatásakor. Márciusban az Erdélyi testamentumok harmadik, majd A Székely Székek a XVIII. században első, Marosszéket 1701–1722 között bemutató kötetét ismertetik. /Antal Erika: Bod Péter példája. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./

Június 27-én az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban két nemzetközi tanácskozást is rendezett: a Nyomdavilág elnevezésű V. Számítástechnikai Nyomdászkonferenciát, valamint a II. Tudomány- és Ipartörténeti Konferenciát. A közös megnyitón Köllő Gábor elnök arra emlékeztetett, hogy az EMT-nek két éve működik Tudomány- és Ipartörténeti Szakosztálya, és megalakulóban a Nyomdaipari Szakosztálya is. Kása Zoltán (professzor, Sapientia–EMTE) azokat a problémákat ismertette, amelyekkel az egyetem keretében működő Scientia Kiadónak kell megbirkóznia. A II. Tudomány- és Ipartörténeti Konferencián, a legkülönfélébb tudományágak témáiban több előadók szerepelt, így András József és Kovács József (Petrozsény), Makai Zoltán és Mihalik András (Nagyvárad), Bitay Enikő, Hoch Sándor, Kása Zoltán, Majdik Kornélia, Márton László, Máthé Enikő, Sófalvi László, Szőcs Katalin, Wanek Ferenc (Kolozsvár), Dvorácsek Ágoston (Nagyenyed), Talpas János (Bukarest), Oláh-Gál Róbert (Csíkszereda), továbbá magyarországiak. /Ö. I. B. : Kettős EMT-konferencia a gazdasági válság árnyékában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

A marosvásárhelyi Mentor Kiadó irodalmi estet rendezett Marosvásárhelyen a Bernády Házban, telt házas közönség jelenlétében. Szőcs Katalin beszélt Egyed Emese Szabadító versek című kötetéről. A könyv a szerzőnek a Mentornál megjelent kilencedik kötete. Kovács András Ferenc méltatta Jánosházy György Hiába ordítsz című szonettkötetét, majd Nagy Attila Gazdátlan sorok című verseskötetét. Gálfalvi Ágnes Sebestyén Mihály Rubinháza jeles napjaiból című kötetét ismertette: a könyv egy rendkívül sokrétű szerző új elbeszéléskötete. Bogdán László mutatta be az általa szerkesztett, Füstöl az acélkalapács című Bajor Andor-kötetet. Az est zárásaként ismét KAF szólt, ezúttal Bogdán László Felröppenő flamingó című verseskötetéről. /Nb. : Gazdátlan flamingó és acélkalapács. Mentor-est a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./

Sajtótörténeti pillanat
Tízéves a vártemplomi gyülekezet Új Kezdet című lapja. Az első szám 2000 januárjában jelent meg. Itt alapította Bustya Dezső, és négy hónapon át az Üzenet című református egyházkerületi újság is Marosvásárhelyen látott napvilágot. Amint megérkezett az egyház saját nyomdája, Kolozsvárra költözött. A szerkesztő-munkatárs lelkészek hiányként élték meg ezt. Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkész álma mégis megvalósult, vagyis újrakezdődött a lapcsinálás, amikor 2000 januárjában Adamovits Sándor azzal állt elő, hogy Vártemplomi Kis Újság címmel kellene kiadványt nyomtatni, és mintát is mutatott. A lelkész feltárta dédelgetett tervét, és megszületett az Új Kezdet. A cím a bibliai üzeneten túl arra is utal, ami az erdélyi magyarsággal, azon belül a reformátussággal a diktatúra bukása után történt s történik, hiszen életünk minden fontosabb területén csaknem elölről, a nulláról kellett s kell kezdenünk szinte mindent. "A vallásos nevelést tekintjük fő célunknak, de felöleljük a népünk, nemzetünk, gyülekezetünk múltját, jelenét és jövőjét érintő kérdéseket, a szűkebb közösség és a nagyvilág híreit, ápolni kívánjuk nagy elődeink emlékét, és nem feledkezünk meg gyermekeinkről, fiataljainkról"– írta Beköszöntőjében Fülöp Dénes. "Az irányadó múlt mellett jelenünk evangéliumi üzenetével is kívánunk szolgálni a gyülekezeti közösségben lelkipásztorok és gyülekezeti tagok számára. Ezért közöltünk szívesen az egyéni bizonyságtételek mellett az ifjúság nevelésére vonatkozó híreket, a Kántortanító-Képző Főiskola, a Vártemplom gyülekezete, ünnepségek, vendégszolgálatok, diakóniai segélyezések eseményeit. A legfőbb jellemvonás: kétségbeejtően súlyos társadalmi kérdések között fölvállalni a diadalmas és sugárzó hit jelenlétét, felmutatását anyaszentegyházunkban. Ez a Krisztussal való közösség a szeretet türelmében." Ennek jegyében szerkesztette a lapot a fáradhatatlan Adamovits Sándor. Neki és a munkatársi közösségnek, a fenntartó gyülekezetnek, olvasóinak és a számos közelebbi és távolabbi érdeklődőnek köszönhetően az Új Kezdet 2008 áprilisában eljutott a századik számáig. Megjelenésének tizedik évében 120 számmal büszkélkedhet, vasárnap a százhuszonegyediket is olvasói asztalára tette a szerkesztőség – Ötvös József felelős szerkesztő; főmunkatársak: Ábrám Noémi, Dr. Barabás László, Dr. Bustya Dezső, Henter György, Fülöp Géza; szöveggondozó: Szőcs Katalin; tördelőszerkesztő: Donáth-Nagy György. Ami a lapban olvasható, az Ötvös József tömör fogalmazásában: "történelem és teológia, keresztelés és temetés, ének és imádság, énekkari szolgálat és gyülekezeti tükör, azaz fénykép és írott szó dokumentumaként a Vártemplom harmadik évezredének az élete."
Néhai Adamovits Sándor özvegye és hűséges munkatársa, Éva asszony elhozta a teljes gyűjteményt a Teleki-ház Bernády téri emeleti termébe, kiállítássá avatva a szerény sajtótörténeti eseményt. Az Új Kezdetről lapunk munkatársa, Bölöni Domokos szólt, a rendhagyó tárlat, mondotta: tisztelgés az eltávozottak: az alapító, a főszerkesztő, és a közeli-távoli munkatársak tartósnak bizonyult kezdeménye, tiszteletre méltó teljesítménye előtt. Az alapítóról, a munkatársakról, a szerkesztés és terjesztés gondjairól Ötvös József, a Kezdet kezdetéről Dr. Bustya Dezső és az alapító özvegye, Fülöp G. Dénesné, Ilona asszony beszélt. Az új, immár XI. évfolyamába lépett 121. szám szerkesztőségi cikkében áll: "Amikor megállunk egy pillanatra az Új kezdet útján, kedves arcok és emlékezetes nevek lépnek elő az elmúlt évtizedből, történetek, melyek a vártemplomi gyülekezeti lap nélkül elkallódtak volna, fényképek, melyekben konfirmációra vagy szép eseményekre emlékezünk, nevek, melyekben esküvőkre vagy szeretteink emlékére gondolunk." A friss szám emlékező írásai mellett folytatódik Molter Károly 1936-ban keletkezett, Marosvásárhely című dolgozata.
Damján B. Sándor. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Évszázados szemtanúk
Régiek a régi városról
Rendezvénysorozat, esemény-maraton? Mindkettő, a hét végén zárult XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár látogatói számtalan új kötet bemutatóján, igen sok szerzővel folytatott beszélgetésen vehettek részt, a sort a kiadók estjei gazdagították, amelyeken az adott kiadó több, új kötetét ismertették, legtöbbször a szerzők. Péntek délután ilyen jellegű rendezvények sorozatának lehettek tanúi azok, akik ellátogattak a Bernády Házba, az egymást követő esteket tárlatnyitó is gazdagította. Mindez a marosvásárhelyi Mentor Kiadó új köteteinek – Csepreghy András és Csepreghy Henrik Képeslapon üzen a múlt és Sebestyén Mihály Időtár II. című köteteinek bemutatójával kezdődött.
Előbbi kiadványt Szőcs Katalin méltatta, majd Sebestyén-Spielmann Mihály ismertette azt. – Csepreghy Andrásnak sikerült további 200 képeslapot összeszedni a régi Marosvásárhelyről, ami azért is fontos, mert az 1896 előtti időkből a városról elég kevés grafikai ábrázolásunk van. A szerzők kárpótolnak ezzel, a képeslapokat összeszedik, rendszerezik. Gyakran beszélgettünk a Tékában arról, hogy milyen épületeket ábrázolnak a képek, hol állhattak, hiszen ez a vásárhelyiség egyik forrása. Fontos az is, hogy mi olvasható a hátlapjukon: értesülhetünk a vendégszeretetről, az idejövők ügyeiről. A kötet egyik szerzője, Csepreghy András képeslapgyűjtő hozzátette: – A megszerzési folyamat nem mindig irigylésre méltó, 1983 óta fiammal arra törekszünk, hogy folyton bővítsük a gyűjteményt. Olyan képeket, szövegeket, épületeket keresünk, amelyeket már nem ismerünk. Olyan képeslapok is a kezünkbe kerültek, amelyeknek szövege jelenti az újdonságot, az egyiken valószínűleg éppen Jancsó Elemér ír családjának a Vásárhelyi Találkozóról. A kötet ezekről a rövid híradásokról is szól. Miután megtaláljuk a szövegeket, megpróbáljuk megfejteni azokat, közülük sok ma is aktuális. A témák jellemzik az akkori várost és nagyon változatosak, az eseményeket a szemtanú szemével látjuk, aki 90-100 évvel ezelőtt itt járt. Sok érdekes szöveg van, mégis több, fontos eseményről nem adtak hírt az idelátogatók.
Sebestyén Mihály kötetéről elsőként Gálfalvi Ágnes szólt, majd Csegzi Sándor és László Márton méltatta azt. Előbbi elmondta, olyan kötetről van szó, amelyet nem lehet letenni, Vásárhely történetét olvashatjuk benne Bécstől Trianonig. Nagyon jó a könyv ritmusa, könnyedén tér témáról témára, autentikus és komplex. Politika, magyarság, kultúra a nagy lendülettől a nagy kérdőjelig, a város fejlődésének egy igen dinamikus szakaszáról. Bernády-korszak és Bolyaiság, a román nemzetiségű polgárok viszonyulása az eseményekhez, az önfeláldozó vásárhelyi viselkedés, például Bernády vasgyűrűt aranygyűrű ellenében akciója az ínséges időkben megfelelő gazdasági alap létrehozásáért. László Márton hozzátette: – Nagyon érdekes, olvasmányos és hasznos könyv. A korszakról szól, amelyben az élet fellendül, jó érzéssel közvetíti azokat az országos eseményeket, amelyek a városra is kihatottak, tárgyalja a város románságának eseményeit is, például Eminescu látogatását. De értesülünk arról, hogy például 1910-ben alkoholmentes vendéglő nyílt, az 1913-as német érettségit egy tanuló puskázása miatt megismételték, 1910-ben a női szabók sztrájkoltak. A szerző elmondta, a kor újságírása nem volt szenzációhajhász, nem teregettek ki dolgokat. Ez egy icipici város volt, amelyben amúgy is habzott a pletyka. Amúgy ez Vásárhely legszebb, az erdélyi magyarság felívelő, legjobb korszaka, amelybe mindannyian visszavágyunk.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Amikor a kevesebb több
– Jegyzetek az Időtár III. margójára* –
Az Időtár első kötetének megjelenésekor lelkesen köszöntöttem Sebestyén Mihály vállalkozását, hiszen egy történész számára is merész dolog évszázadokon átívelő hiteles adatok kronológiába rendezése, még ha csak egyetlen városról is van szó. Tudják ezt jól a lexikon- és szótárszerkesztők. Emlékszem, annak idején, amikor a Kriterion Kézikönyvek sorozatában két kisméretű kötetben megjelent a Történeti kronológia (1976), amely a világ ill. Európa történelmét rendezte sorba a kezdetektől napjainkig, szinte naponta mankóm volt, és sokszor ma is, ha történelmi vonatkozású témával foglalkozom. Igaz, ez csapatmunka volt.
Az egyéni vállalkozásoknak ilyen munkák esetén megvan az előnyük, de nagyon sok a hátrányuk, ami csak most, az Időtár harmadik kötetéből derül ki. A szerző érvelése, hogy miért sikerült ily vaskosra 25 év története, nem könnyíti meg az érdeklődő olvasó vagy kutató dolgát. Sőt! Alig tud kiigazodni a sok fölösleges esemény felsorolása között, és megtalálni a lényeget. Mert miért fontos pl., hogy Bernády mikor vitte lányát gyógykezelésre vagy mikor betegeskedett? Ha belenézünk a könyvbe, különösen a névmutató bizonyság az arányok eltolódására. Úgy tűnik, hogy akkoriban a világ Marosvásárhelyen Bernády körül forgott, miközben persze a román hatalom berendezkedett és fontos ipari-gazdasági kérdések is napirenden voltak.
Bernády után Bürger Albert, Dandea Emil, Fekete Andor, Harsia Ioan ügyvéd, polgármester, Kovács Elek hírlapíró, Popescu Adrian ügyvéd, polgármester, prefektus, képviselő, Radó Sándor építészmérnök, alpolgármester, Vescan Ioan ügyvéd, prefektus, akik neve még gyakori, de természetes arányokban, hiszen mégiscsak ők vezették a várost.
A kultúra elég mostohagyereke az Időtárnak. Kezdem azzal, ami a legszembetűnőbb: Osvát Kálmán és Osvát Ernő nevét végig Osváthnak írják, holott elemi dologról, felvett írói névről van szó, s ha belenéztek volna bármely lexikonba, a Mentornál megjelent Osvát-könyvekbe vagy a Zord Időbe, akkor ez az óriási baki, sőt hiba nem fordul elő, s így nem kérdőjelezné meg a többi információt is. Már csak azért is, mert akkoriban létezett egy másik Osváth, aki th-val írta a nevét! Legutóbb Csordás Attila Osvát Kálmán könyvei című tanulmányában (in a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Irodalomismeret azaz IRIS-ében, 2011, Bp.) foglalkozik a két Osvát nevének írásával, és Kálmán műveivel a Mentornál megjelent könyvei okán.
Más névelírásokat és hibákat is találtam bőven az átböngészett oldalakon, hosszú lenne a sora. Sokkal fájóbb az, hogy Osvát és a többi író munkásságát felületesen kezeli, a Zord Időbe bele sem nézett, mert szerepelne akkor, hogy Sipos Domokos, Balogh Endre és Nyirő József a Zord Idő novellapályázatán indult el, hogy Osvát után ki volt a főszerkesztő stb. Nem tudjuk meg azt sem, hogy mi az az EMÍR (Erdélyi Magyar Írói Rend), amelyet Berde Mária alapított épp azért, mert a Szépmíves Céh és a Helikon nem vállalta a Szentségvivők című regénye kiadását, amely Vásárhely, a Zord Idő és szerkesztőinek kulcsregénye az impériumváltás első éveiben, és jó nagy port kavart akkoriban.
Morvay Zoltán nyomdász, író, publicista sem jutott sokkal jobb sorsra.
Nem tudjuk meg pl., hogy Móricz Zsigmond hogy került Vásárhelyre, ki hívta 1926. december 12-én?
Azt sem tudjuk meg, hogy kik voltak a kor jeles színészei például, egy-két kivétellel, akik az akkor még állandó színházzal nem rendelkező városban felléptek.
Egyszóval a kultúra, az értelmiségi emberek verejtéket izzadó munkája, hogy a magyarság, a magyar kultúra megmaradjon ebben a városban, alig köszön vissza ebben az Időtárban. Ha belenézünk a felhasznált irodalomba, némi magyarázatot találunk, hisz zömmel 2000 után megjelent kiadványok, könyvek szerepelnek benne, s a korabeli sajtóból mindössze a Székely Napló és a Székely Szó adatait használta. Nem ártott volna kézbe venni a Zord Idő mellett Morvay Zoltán Tükör c. lapját vagy akár az Erdélyi Helikont, hiszen az ott megjelent, Vásárhelyen élő írók munkája is a város szellemi életéhez tartozott.
Ezért vélem úgy, hogy kevesebb több lett volna, és a hangsúlyokat másként kellett volna elhelyezni politika, ipar és kultúra között. A sok fölösleget elhagyni, jobban szelektálni, mert bármilyen közelmúlt is ez, 100 év múlva már régmúlt lesz.
A szerző szelektívebb szemlélete révén, és egy hozzáértő szerkesztő kezéből lehet, hogy nem ilyen vaskos, de használhatóbb, pontosabb könyv került volna az olvasó asztalára.
*Időtár III. Marosvásárhely történeti kronológiája 1919-től 1944-ig. Összeállította Sebestyén Mihály. Szerkesztette és a szöveget gondozta Szőcs Katalin. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2011.
Kuti Márta
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély történelméért
A Mentor Kiadó – többek között – két új, történelmi jellegű kötettel is képviseltette magát a nemrég lezárult 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. A történetíró elhivatottsága. Emlékkönyv Szabó Miklós születésének 80. évfordulójára (30 történelmi tanulmány Erdélyről) és a Bánffi Dienes elárultatása című könyvek bemutatójára szombaton került sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, Káli Király István, Sebestyén Mihály és Pál-Antal Sándor, valamint az ünnepelt, Szabó Miklós történész jelenlétében.
A Bánffi Dienes elárultatása című kötetet Káli Király István méltatta. Mint mondta, a kötet szerkesztője igen jó érzékkel válogatta össze a Bánffi megöletéséről szóló történelmi krimi anyagát. Sebestyén Mihály hozzátette: Bánffi Dienes az erdélyi történelem ellentmondásos szereplője volt, idejében két tábor állt szemben egymással, még jóval a kuruc–labanc viszály előtt. Vele szemben álltak azok a hatalmasságok, akiknek nem tetszett, ahogyan Bánffi a szemük előtt ügyeskedik és hatalmas vagyonra tesz szert, ő pedig nem politizált, illetve nem úgy politizált, ahogyan kellett volna. A kötet mögött több évtizedes kutatómunka áll. Sebestyén Mihály a Teleki Téka munkatársaként egyszer feladatul kapta egy kimutatás készítését a könyvtár köteteiről. Ekkor bukkant rá az egyik, 1855-ös folyóiratban a Bánffi perét közlő újságcikkre, amely felkeltette az érdeklődését, és színdarabot kívánt írni belőle. – Ezután elolvastam a Jókai könyvét erről a történetről. Ő Orbán Balázstól hallott róla, és rájöttem: történészként az a dolgom, hogy a szövegeket összegyűjtsem és közöljem – mondta a szerkesztő, aki kötetében kitér a korabeli Erdélyben fellelhető társadalmi viszonyokra, a Bánffi meggyilkoltatásának előzményeire, a főurak közötti intrikákra is. – Megkerestük a családot, a könyv kiadását támogatandó. Őket mindez nem érdekelte, de végül sikerült pénzt szerezni a Nemzeti Kulturális Alaptól – árulta el Káli Király István. – Nagyon örvendek neki, mert ez a Mentor egyik legjobb kiadványa, önerőből készítettük el. Köszönetet kell mondanom a kiadó szerkesztőinek, Gálfalvi Ágnesnek és Szőcs Katalinnak, nélkülük nem léteznénk.
Ami a másik kötetet illeti, az 30 történész egy-egy tanulmányát tartalmazza Erdélyről. Vannak benne román nyelvű szövegek, és egy német szöveget is tartalmaz. Időt átívelő kötet a négyszáz oldalas kiadvány, amely meglepetés volt az ünnepelt számára is. A tisztelgés mellett Erdély Történelmének dedikáljuk – mondta Káli Király István, és elárulta: a kiadvány beleilleszkedik az 1995-ben és 1997-ben indított sorozatokba. – Régi szokás, hogy a jeles, a tudományos élet terén kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyiségek emlékkönyvet kapnak a kollégáktól – tette hozzá Pál-Antal Sándor. – Amikor megtudtuk, hogy közeledik a nyolcvan év lejárta, Budapesten megtárgyaltuk a kollégákkal, hogy megpróbálunk egy emlékkönyvet megjelentetni a Szabó Miklós tiszteletére. Én elvállaltam a mozgósítást. A román kollégákat sem hagyhattam ki, hiszen Szabó Miklós munkája jó részét közöttük végezte. Ők is igen készségesnek mutatkoztak, a közös célunk az volt, hogy megtörjük e témában Kolozsvár egyeduralmát. Eddig csak kolozsváriak kaptak emlékkönyvet, holott itt Vásárhelyen is vannak kitűnő történészek. Elsőként Szabó Miklós érte meg a nyolcvan évet, remélem, mások is követik a sorban. A Mentor azonnal igent mondott a kötet megjelentetésére, amelyet civilek támogattak. Ez elég volt a nyomdaköltségekre és a kötésre, így elkészülhetett ez a nagyon szép kivitelezésű, igen tartalmas tanulmánykötet, amellyel elsősorban az erdélyi történetírást gazdagítottuk. Hiányzik ugyan belőle Szabó Miklós bibliográfiája (ha elkérjük, a kötet már nem lesz meglepetés többé), de szerepel benne írásainak lasjtroma, és a két bevezetőben fellelhető adatok kielégítik az olvasó kíváncsiságát. Káli Király István megjegyezte: Marosvásárhelyen kialakult egy jó szakmai hangulat, amely igencsak segíti a történészek munkáját, a régi és az új nemzedékek együttműködését. Simon Zsoltnak nagy szerepe van a kötet megjelenésében. – Gyakran érdemtelenül mellőzik a történészeket, holott egy nagyon lelkes, szorgalmas, elhivatott, fiatal csapat jár az idősebbek nyomában. Marosvásárhelyen egy nagy és erős közösség irtózatos erőfeszítéseket tesz azért, hogy ami évtizedeken keresztül tabu volt, most kibontakozhasson. Ezért is örvendek ennek a kötetnek – mondta a kiadó igazgatója, majd – mintegy zárásképpen – Szabó Miklós köszönte meg a kötetet a jelenlevőknek. – A könyv a szerzőket és szerkesztőket dicséri. A marosvásárhelyi fiatal történészek csoportja létezik. Ez a kötet erre a bizonyíték.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni
A Mentor Könyvkiadó két frissen megjelent, történelmi tematikájú tanulmánykötetét mutatták be csütörtökön este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A Marosvásárhely történetéből és A Maros megyei magyarság történetéből című könyvnek a harmadik kötete látott napvilágot, ezeket ismertette a szerkesztők és szerzők jelenlétében Spielmann Mihály történész, a kiadó megbízottja, maga is egyike a szerzőknek.
Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni – hangzott el a bemutatón, hiszen olyan történészei vannak a városnak, mint Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, Szabó Miklós történész, illetve az őket követő fiatal történész kutatók, régészek, akiket érdekel a város múltja, akik nem „kötelező" témákról írtak, olyasmiről, amiről eddig nem írt senki, vagy, ami „divatos", hanem ami érdekli őket, amit kutatnak.
A Marosvásárhely történetéből című kötet szerzői közül Berekméri Árpád Róbert arról az ispotályról ír, amelynek iratai a református egyház levéltárában találhatók, Rüsz-Fogarasi Enikő a vagyon-örökítés témáját járta körül a Fejedelemség-kori Marosvásárhelyen, Simon Zsolt a Marosvásárhely késő középkori piackörzetéről végzett kutatásait teszi közzé, Takács Péter a régi Vásárhely piacszervező erőterét, Tamási Zsolt a felsővárosi állami elemi iskolák első évtizedeiről, Zepeczáner Jenő azokról a marosvásárhelyiekről közöl tanulmányt, akik a székely fürdőkön üdülnek.
Szabó Miklós a marosvásárhelyiek külföldi egyetemjárásáról, Fodor János Bernády György második polgármesterségéről, Pál-Antal Sándor Marosvásárhely Bernády általi vízművesítéséről közöl tanulmányt, Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholy Anyakönyvéről értekezik.
A tanulmánykötet a sorozat harmadik darabja, a Mentor Kiadónál megjelent, várostörténeti írásokat tartalmazó gyűjtemények közül sorrendben a negyedik – ismertette Szőcs Katalin, a kiadó munkatársa. A szerzők, erdélyi és magyarországi kutatók, segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a város múltját.
A Maros megyei magyarság történetéből című kötet 17, az eredeti témához kapcsolódó tanulmányt tartalmaz. Néhány ezek közül az Erdély közép-és újkori történetében jelentős szerepet játszó családok történetét, illetve birtokviszonyait ismerteti. Úttörő kutatás a középkori erdélyi magyar nemesség életmódjára, birtokszerzésére vonatkozó, a gazdaságtörténeti vizsgálódások, piackörzetek megállapítása, vagy a főrdőkultúra kialakulása Maros és Udvarhely megyében. Ugyanakkor magyarázatot nyújt a magyar királyok székelyföldi kultuszára is, feltárja például a nyárádszeredai fejedelemválasztás körülményeit, helyet kap a kötetben a két világháború közötti oktatás-, egyháztörténeti-, szakrális múzeum-történeti, pestis-járvány történeti és az első világháborús sajtó által végzett tájékoztatást vizsgáló tanulmány is.
A tanulmányok szerzői: Balázs Lajos, Boér Hunor, Csáki Árpád, Egyed Ákos, Garda Dezső, Gidó Csaba, Józsa András, Koszta István, László Márton, Nemes Gyula, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István, Takács Péter, Tamási Zsolt, Weisz Szidónia, Zepeczáner Jenő.
A két kötet szerkesztője Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt, akik a szerzőkkel együtt dedikáltak a könyvbemutató után.
Maszol.ro,

Vásárhelyről, vármegyéről
Kettős könyvbemutató a Bernády Házban
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két új, hiánypótló és jelentős kötetét mutatták be csütörtök délután a Bernády Házban. Mindkét kiadvány városunkhoz köthető, hiszen a köteteket – A Marosvásárhely történetéből III., illetve A Maros megyei magyarság történetéből III. című könyveket – felkért történészek tanulmányai alkotják. A kiadó képviseletében Szőcs Katalin üdvözölte a telt házas közönséget, a két sorozat legújabb köteteit a társszerző Sebestyén Mihály méltatta a szerkesztők – Pál Antal Sándor és Simon Zsolt jelenlé-tében.
– Marosvásárhelynek kezd irodalma lenni, az utóbbi 15 évben számos, a várossal foglalkozó kiadvány jelent meg, egyre több várostörténeti munkát láthatunk a könyvespolcokon. Pál Antal Sándor az utóbbi húsz évben aratja le több évtizedes levéltári munkásságának, kutatásának babérjait. És az utóbbi húsz évben felnőtt egy történésznemzedék, amelynek tagjai ugyancsak kutatják a város történelmét. A harmadik kiadvány elegáns kötet, amely nem muszájtémákról szól. Meglehetősen széles spektrumú, a tanulmányok terjedelmesebbek, minden történelmi kort magukba foglalnak. Berekméri Árpád Róbert például hadtörténész, de ezúttal Marosvásárhely első szociális intézményéről, az ispotály történetéről értekezik, Rusz Fogarasi Enikő pedig az örökösödési perekkel foglalkozik, ezekből a fejedelemségek korának mindennapjai bontakoznak ki. Simon Zsolt tanulmánya Vásárhely középkori piackörzetéről szól. Újabb történet a XX. század, amely egyre fontosabb lesz, hiszen most válik az anyag hozzáférhetővé. Pál Antal Sándor például a huszadik század eleji vízművesítésről ír, amelynek 1908-as elkészültével Vásárhely belépett a civilizált városok sorába. Fodor János Bernádyt dolgozta fel – nem a sikeres polgármestert, hanem azt, akinek a Trianon utáni Romániában kellett megállnia a helyét. Ismét a polgármesteri székbe került, de ezek nem voltak sikeres évek. A kudarctörténet oka a román rendszer idegenkedése a Bernády-féle gondolatoktól. Szabó Miklós a vásárhelyiek külföldi egyetemjárásával foglalkozik, Tamási Zsolt a vásárhelyi iskolákkal a Bernády-korszakban, míg Zepeczaner Jenő a XIX. század második felének fürdőéletével.
A Maros megyei magyarság történetéből című kiadványban az előzőnél is több tanulmány (16, míg a Marosvásárhely történetéből című könyv esetében 10) szerepel. Balázs Lajos a szent királyok kultuszát és a székelyeket, illetve e kettő viszonyát kutatja, Weisz Szidónia középkort tanulmányozó történész Somkeréki Antalról, Luxemburgi Zsigmond egy közeli hűbéreséről értekezik karriertörténeti munkásságában, Egyed Ákos a nevezetes nyárádszeredai fejedelemválasztást taglalja – ahol mindenki ott volt, csak a fejedelem, Bocskai hiányzott. Garda Dezső a Lázár család marosszéki ágáról, Gidó Csaba a nyárádmenti kisvasútról szól, az utolsóról, ami a Monarchiában elkészült. Józsa András pedig arról értekezik, hogy az Anghelescu-féle törvénnyel hogyan sorvasztották el a sóvidéki oktatást. László Márton krimiszerűen ír a vadadi kulákgyilkosságról, Nemes Gyula nagyernyei helytörténész a marosszéki sírfeliratokkal foglalkozik, Pál Antal Sándor a legnagyobb székelyföldi pestisjárványt kutatta. Szekeres Attila István Radnótról és az ottani kastélyról ír, míg Tamási Zsolt a katolikus alsópapságnak az 1848-as forradalomban betöltött szerepét, törekvéseit vizsgálja. Zepeczaner Jenő tanulmányának második részét ebben a kötetben olvashatjuk, itt Maros-Torda vármegye fürdőéletéről van szó a dualizmus korában.
E kötet is igen komplex, átfogó kiadvány, eltűnnek a fehér foltok, és helyettük ott vannak az újabb adatok – mondta részletes méltatásában Sebestyén Mihály, majd Pál Antal Sándor szólt a kötetek előéletéről, a két sorozatról és a 12 esztendő alatt megjelent három-három kiadványról.
Az estet Simon Zsolt felszólalása zárta, a társszerző-szerkesztő történész a tanulmányok sokszínűségét, a választott témák gazdagságát emelte ki, és megemlítette: a mesterképzősöktől a nyolcvanéves akadémikusokig terjed a szerzői gárda, az írások legtöbbje eddig nem vizsgált kérdésekről szól.
– A XV. századi nemességről alig van szó, ez esetben három tanulmány is foglalkozik a témával, és megemlítendő Spielmann Mihály munkája is: ő a marosvásárhelyi szabadkőművességgel, annak lajstromával foglalkozott – hallottuk az érdekes könyvbemutató végén, a szerzői dedikációk előtt.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

A Toll védelme
Ötödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat
Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál.
(A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.).
nszi
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföld és népe
Pál-Antal Sándor, az egyetlen Székelyföldön élő és alkotó akadémikus történészünk újabb tanulmánykötettel örvendeztette meg a pontos, megbízható adatokon alapuló, reális történelem kedvelőit.
A kötet 21 tanulmányt tartalmaz. Egy részük most jelenik meg először nyomtatásban, mások megjelentek ugyan, főleg anyaországi kiadványokban, viszont ezek a regionális kiadványok nemigen juthattak el mindmáig a legfőbb címzetthez, a székelyföldi olvasókhoz.
A legelső tanulmány a székelyföldi kutatómunkát, ennek intézményes kereteit veszi számba, az 1989-es változások után. Tárgyalja ennek helyzetét a mai erdélyi magyar történelemírásban. A fél évszázados erőszakos beolvasztó politika a történelemkutatás hatalmas lemaradását eredményezte. "Meghamisított múltunk hitelességének helyreállítása, történelmi ismereteink gyarapítása, gyökereink megismerésének igénye népakaratként nyilvánult meg." (9. o.) Mellékletként közli a szerző a Székelyföld történetére vonatkozó – 1990 és 2009 között megjelent munkák válogatását.
A székely önkormányzat-történet és ennek 17. századi marosszéki vonatkozásait tárgyaló dolgozatok után a szerző kutatómunkájának életműértékű fejezetét ismerteti az olvasóval, a Székelyföld etnikai összetételének változásait is hozó tragikus 18. század elejének szentelve a kötet hat tanulmányát. "A szárazság és a pestis megszűntével az elvándoroltak egy része visszatért lakhelyére, mivel a megélhetést az ősi otthon biztosította számukra... A visszaköltözöttek mellett pedig megjelent az új munkaerő, amely fokozatosan elfoglalta és művelés alá vette a jobbágy puszta telkeket. Ennek a folyamatnak pedig társadalmi és etnikai kihatásai is voltak, mivel lendületet vett a román ajkú lakosság számbeli növekedése a Székelyföld minden részén." (106., o.)
1956 eseményeit nem lehet tárgyalni ennek erdélyi és székelyföldi vonatkozásai nélkül. A kötet több tanulmányt szentel az összmagyarság történelme kiemelt fontosságú fejezetének. 1956. október 28. és 1961. december 31. között 907 személy ellen indítottak bűnvádi eljárást a Maros Magyar Autonóm Tartományban. 380 esetben a vádiratban szerepel az 1956-os "ellenforradalmi" megnyilvánulás. Ugyanakkor az elnyomó hatalom 1956 ürügyén igyekezett leszámolni minden számára veszélyesnek tűnő személlyel, mozgalommal, kezdve saját belső ellenzékét és végezve különböző vallási közösségek tagjaival. Ezért tekintjük rendkívüli fontosságú forrásértékű dokumentumnak 1956 valódi hőseit tisztázó, pontosító négy dolgozatot.
Mint minden igényes, pontos, megbízható forrásokon alapuló tanulmánykötet, jeles történészünk is szó- és kifejezésjegyzékkel, valamint személy és földrajzi nevek mutatójával egészíti ki kötetét.
Pál-Antal Sándor: A székelyek földje és népe, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2013. 425 o.
Szerkesztette Szőcs Katalin, a kiadásért felel Káli Király István ügyvezető.
Józsa András
Népújság (Marosvásárhely)

A biztos pont
Erdélyi Toll: ötödik évfolyam, negyedik szám
Idén negyedszer öltötte magára jól ismert, mégis mindig újnak, ünnepinek látszó színeit az Erdélyi Toll. Az udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelenő ötéves irodalmi és művelődési folyóirat azzá a biztos ponttá vált az elmúlt fél évtizedben, amelyhez alkotó és – igényes, szellemi élményeit megválogató – olvasó könnyen és szívesen visszatalál. Értékrendjének állandóságát mi sem bizonyítja jobban, mint szerzőinek névsora, amely már az induláskor valós értéket ígért, az évek során pedig egyre gazdagodott. Míg a 2009-es első évfolyam legelső számában hat alkotó hangján szólalt meg a Múzsa és lant, az ötödik évfolyam utolsó számában a lírának és szépprózának szentelt rovatot 24 szerző – Albert-Lőrincz Márton, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Böszörményi Zoltán, Brauch Magda, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Csontos Márta, Elekes Ferenc, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Kamenitzky Antal, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kozma László, Mester Györgyi, Mészely József, Molnos Ferenc, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Ráduly János, Pálffy Tamás Szabolcs, Tar Károly – "lakja be" műfaji változatosságban (az árnyalatokban gazdag versanyag mellett félperces történetet, hosszabb prózai alkotást, sőt regényrészletet is találunk). A Múzsa és lant azonban nem az egyetlen ötödik évét "betöltött" rovat. Már az induláskor, a köszöntő sorok utáni első oldalakon ott találhattuk magunkat a szülőföldről valló alkotóknak szentelt térben – ezúttal Nagy Irén versei várják ebben a rovatban az olvasót –, alámerülhettünk az Anyanyelvünk épségéért című nyelvművelő rovat gondolatvilágában – a legújabb lapszámban Fülöp Lajos a nyelvi humorról, Brauch Magda a "szuk- szükölésről" ír, illetve Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának tizenötödik fejezete olvasható –, és híres magyar múzsákkal találkozhattunk – ezúttal Brauch Magda Szilágyi Domokos egykori szerelmét idézi meg. Mindemellett az Erdélyi Toll születésekor már felvillant a néphagyományokhoz és a hitvilághoz való kapcsolódás szükséglete – az Élő néphagyományok rovatban ezúttal Szőcs Katalin Fokos című munkájának második fejezetét olvashatjuk, a Hit és üzenet rovatban pedig Baricz Lajos versei és Pálffy Tamás Szabolcs prózája vár.
Az évfordulókra való kitartó megemlékezés az Erdélyi Tollat idősíkokat találkoztató őrszemmé teszi. A legújabb lapszámban Málnási Ferenc a 75 éve elhunyt Dsida Jenő, illetve a 130 éve született Kós Károly alakját hozza újra olvasóközelbe. Kós Károly emléke az irodalomtörténetnek szentelt rovatban is felvillan Bertha Zoltán írásában, ugyanitt Pomogáts Béla Bánffy Miklósról és Erdélyi történet című regényéről ír. A könyvismertetés az indulástól az Erdélyi Toll egyik elmaradhatatlan színfoltja volt. Ezúttal Málnási Ferenc az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó 1994 és 2006 között megjelent nyelvművelő köteteit mutatja be.
Az Erdélyi Toll ötödik évfolyamának negyedik számából a filozófia – Albert-Lőrincz Márton: A barátságról – és a művészettörténet – Burján Emil: Fülep Lajos műbölcseleti alapelvei (IV.) – sem hiányzik. A Maradandó művészet című rovatban Kedei Zoltán festőművész lírai szépségű alkotói vallomásai örvendeztetnek meg. A finálé pedig huszadszorra is a gyermekvilág önfeledtségét hozza. Talán ez a legkisebb befogadóknak szentelt tér az első számú biztosíték arra, hogy öt, tíz, tizenöt év múlva is kívánt, keresett lesz az udvarhelyi Erdélyi Toll.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Az idei első Erdélyi Toll színei
A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Kiadó gondozásában negyedévente megszülető irodalmi- művelődési folyóirat, az Erdélyi Toll idei első számában is bőkezűen ajándékozza meg a szépirodalom kedvelőit. A Múzsa és lant rovatban ezúttal csaknem 30 alkotói világ villan fel, megjelenési sorrendben Buksa Éva- Mária, Kiss Székely Zoltán, Ferenczi Enikő, Tar Károly, Pálffy Tamás Szabolcs, Jancsik Pál, Balázs Tibor, Csontos Márta, Nagy József Levente, T. Ágoston László, Hadnagy József, Elekes Ferenc, Beke Sándor, P. Buzogány Árpád, Albert-Lőrincz Márton, Csávossy György, Komán János, Mester Györgyi, Csire Gabriella, Kiss Lehel verse, Benke Júlia, Fülöp Kálmán, Mészely József, Ráduly János, Bartus Rozi, Bodó Márta, Szente B. Levente, Kozma László, illetve Farkas Szabolcs hangján szólnak a múzsák. Amint az várható volt, folytatódnak az olvasót ismerős tájakra kísérő sorozatok. Az Írók a szülőföldről című rovatban Nagy Irén Nyikó mente című szonettkoszorúját találjuk, Mester-szonettjének sorai mintha az Erdélyi Toll szervezőelvére rímelnének:"Helyén van itt minden, mind, ami van,/ Ima vagy ének, mit dúdol a folyó". Az irodalomtörténeti fejezet színvonalát Pomogáts Béla a "továbbélő" erdélyiségről, Bertha Zoltán Lászlóffy Aladár írásművészetéről értekezve biztosítja, folytatódik Beke Sándornak a Székely Útkeresőt levelezés és dokumentumok tükrében bemutató sajtótörténeti munkája, illetve az Anyanyelvünk épségéért című rovat, amelyben Málnási Ferenc erdélyi anyanyelvoktatásról szóló műve a XVI. fejezethez érkezik. A megemlékezések a 185 éve született Orbán Balázshoz kötődnek, akinek szellemét Tompa László, Józan Miklós, Málnási Ferenc, Beke Sándor alkotása idézi meg. A filozófiáról szóló rovatban Balázs Sándor Köznapi filozófia című munkája folytatódik, ma is élő néphagyományokkal Ráduly János és Szőcs Katalin színesíti a Tollat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán festőművész osztja meg tavaszt idéző műtermi gondolatait az olvasóval, a hit üzenetét T. Ágoston László és Kozma László tolmácsolja. Az idei első Erdélyi Toll izgalmas színfoltja a Kultúr-térkép rovat, amelyben Csontos Márta az erdélyi multikultúra fényében értekezik Octavian Goga románságtudatáról és irodalomszemléletéről. Ugyanitt Szilágyi Józsa Mária nyelvész édesapjára, Józsa Jánosra, a Bolyai Tudományegyetem néhai neves tanárára emlékezik, illetve az egykori tanár székelyekről szóló, 1934-ben az Új Cimborában megjelent írása is elolvasható, melynek zárómondata: "A székelyek az országnak legvallásosabb, legbecsületesebb és legmunkásabb népe". Az udvarhelyi lap az elmúlt fél évtized gyakorlatához híven utolsó oldalain a jövendő, illetve az egészen új olvasókhoz szól. A gyermekek Tollát a jól ismert szerzőcsapat, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Csatáné Bartha Irénke, Kiss Lehel, Mészely József, Nagy Irén, Ráduly János és P. Buzogány Árpád teszi ezúttal is színessé és könnyű röptűvé.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Először ábécéskönyv nélkül (Tanévkezdés hétfőn)
Az első osztályosok padján nem lesz egyetlen új tankönyv sem szeptember 15-én, az ábécét a tanítók által összeválogatott tananyagból és módszer szerint tanulják, a másodikosokat is az érintett pedagógusok leleményességére bízza az oktatási minisztérium.
Az új keletű oktatási reform harmadik évében a törvényes előírások megrekedtek a jogszabályok megfogalmazása szintjén, gyakorlatba ültetésük késik, a pedagógusok tanácstalanok. Lapunk a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium első és második osztályos tanítóitól kérdezte, a tankönyvek körüli licitháború közepette, az új tantervekhez igazodó könyvek hiányában hogy készülnek a néhány nap múlva kezdődő tanévre. És ha kézhez kapják az új tankönyveket, tényleg ezekre van-e szükség, az új tantervek valóban segítik-e a képességfejlesztő oktatást, amit sok évvel ezelőtt tűzött ki célul a folyamatosan politikai harcok kereszttüzében fuldokló oktatási szaktárca? – Két esztendővel ezelőtt, a jelenleg második osztályt kezdő tanítók indították az első előkészítő osztályokat. Számukra nem új keletű a tankönyv nélküli oktatás. Jónak tartják, hogy az akkori felkészítőn ráláthattak arra a szemléletváltásra, amely alapjaiban megváltoztatja az elemi oktatást? – A klasszikus tanítás helyett jött a képességfejlesztés, amely során a gyermeket bevonjuk a közös munkába. Elmondták, hogyan kell berendezni az osztálytermet, milyen szemléltető anyagokat használjunk. Az új programban mindent részletesen leírtak, de tankönyvek nélkül kellett tanítanunk. Az előkészítő osztályban az óvodát és az iskolát hoztuk közel egymáshoz, ezt a munkafüzetek segítségével oldottuk meg. Odaadással, élvezettel tanítottunk, de akkor is minden a mi vállunkon volt, mert nem adtak hozzá segédeszközt. Elsőben azonban meg kell tanítanunk az ábécét. A tanítótól elvárják, hogy oldja meg, a szülőtől, hogy vásárolja meg a munkafüzeteket, évente ötven-száz lej értékben, de ez nem ugyanaz, mintha tankönyve lenne a gyermeknek. – A munkafüzet csak kiegészítő, nem helyettesíti a tankönyvet. A tanító próbál mindenhonnan összegyűjteni tananyagot, amiből tanítani tud, de ez nem rendszeres munka. Azt éreztem év végén, hogy például matematikából a gyermekek nem tudtak semmit. – Írok, szerkesztek, másolok, ez óriási munka, mégsem rendszeres. Mert amikor a tanító innen-onnan gyűjti az anyagot, az nem ugyanolyan, mint egy jól megszerkesztett tankönyv. Év végén felmérik a másodikos gyermekeket, de nem lehet országosan egységes a mérce, hisz minden tanító a saját feje szerint tanítja a románt, matematikát és a többi tárgyat. – Többen elmondják, hogy elsőben nagy nehézséget okozott az ábécé tanítása. Szerintük a régi tankönyvből is meg lehet tanulni a betűket, de nem lehet tematikailag összeállítani az anyagot. A román nyelvet munkafüzetből tanították, mert az megfelelt az új követelményeknek, de a matematika tanítása nehéz volt, mert megváltozott a tanterv, az 1990 előtti anyagot kell tanítani, és ehhez nincs tankönyv. A román nyelv tanításának szerkezete, tanítási módja is megváltozott. – Nem a szavak változtak meg, amit meg kell tanítani, hanem a módszer. A gyakorlati nyelvet tanítjuk, és nem az irodalmat. Sok a párbeszéd, dramatizálás, ez jó lenne, csak kellene tankönyv. – A tanítók soha nem tapasztalt tanévkezdéssel szembesülnek. Hétfőn érkezik a hétéves gyermek lelkesen az iskolába, és nincs ábécéskönyv, amit a kezébe adjanak. – Ez nagy csalódás számára. A románt valahogy pótoljuk, a matematikát megtanítjuk abból, ami van, de hogy ne legyen a tanév első napján egy ábécéskönyv a gyermek padján, az nehezen elképzelhető. Hihetetlen, hogy két év alatt, amióta bevezették az új tanterveket, nem készültek el az új tankönyvek. – A kiadók azon is keresnek, hogy a munkafüzeteket gyakran kétkötetesre tervezik azért, hogy a gyermek egyszerre ne cipeljen sokat, de így az ára is megkétszereződik. A régi tankönyvek főként munkáltató könyvek, a gyermekek beleírnak, megválaszolják a kérdéseket, ezeket akkor sem lehetne használni, ha a diákok visszaadták volna az iskolának, ami második osztály előtt nem kötelező. – Amióta a világ világ, az első osztályba érkező gyermek padján ott az ábécéskönyve, ami sajátja, amit nem kell visszaadnia. Az ő ábécés tankönyve. Most ettől fosztjuk meg ezeket a gyermekeket. És ha készen is lesznek az új tankönyvek és a hozzájuk rendelt digitális anyag, mit is érünk el vele, hisz kivesszük a könyvet a gyermek kezéből?
(Beszélgetőtársaink: Darvas Ibolya, Imre Zsuzsánna, Kiss Annamária, Şaica Enikő, Szőcs Katalin Ágnes, Vinczeffy Réka.)
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harmincöt mérnököt avattak
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszékeinek mérnökavató ünnepségét csütörtök este tartották a Márton Áron Gimnázium dísztermében.
Az est háziasszonyaként Ábrahám Beáta tanszékvezető köszöntötte a kilencedik mérnökavató ünnepség résztvevőit. Köszöntőjében kiemelte, hogy a legfiatalabb mérnöki szakokkal rendelkező magyar egyetem, a Sapientia is nagy múlttal rendelkező hagyományt visz tovább. A mérnökké avatás hagyományát a néhai selmecbányai egyetem kezdte el, a soproni egyetem vitte tovább, majd a többi magyarországi egyetem is követte a példáját.
Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja örömének adott hangot, hogy első alkalommal köszönhetnek mesterképzős végzősöket is. A megszerzett tudás mellé sok szerencsét is kívánt a végzős hallgatóknak. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arra biztatta a jövő mérnökeit, hogy tudásukat itthon kamatoztassák, Székelyföld javára munkálkodjanak. Petres Sándor, Hargita megye alprefektusa bölcsességet kívánt a végzősöknek, hogy kellő időben jó döntéseket tudjanak hozni.
Lányi Szabolcs professzor a talentumok bibliai történetét elevenítette fel, ami a mai értelmezésben szorgalmas munkával töltött szolgálatot jelent. „Ez az évezredes példabeszéd tanítja, hogy az élet igazi célja a szolgálat, hogy az ember csak a közösség szolgálatának szentelt élettel jut a célhoz” – mutatott rá Lányi Szabolcs, aki 1 tálentumról szóló garancialevelet nyújtott át minden mérnöknek.
Az avatási ceremónia végeztével az újdonsült mérnökök nevében Szőcs Katalin közélelmezési és agroturisztikai mérnök-menedzser szakos hallgató búcsúzott társaitól. Az ünnepséget állófogadás és bál követte.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Szárnynövesztő útkeresések
Az idei második Erdélyi Toll ajándéka
A vázában őrzött júniusi, júliusi virágok alig egy hétig örvendeztettek meg szépségükkel az idei kánikulában. Az íróasztalomon hetek óta várakozó halványpiros "vendég" azonban végigkísérte a színek, szirmok vonulását, cseréjét, és most, nyár végére úgy simult a kezembe, mint a pillanatnyi varázslatok elillanásáért kárpótoló ajándék. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll hetedik évfolyamának második számáról van szó, amely tartalmi, műfaji sokszínűségével a korábbi számokhoz hasonlóan ragadott magával, és röpített végig tereken és korokon.
Rögtön a legelején, az Írók a szülőföldről rovatban Nagy Pál szülőfaluja, Mezőkölpény világába engedett bepillantanom. Az irodalomtörténetnek szentelt részben Bertha Zoltán a bölcselő Wass Albertről szólva idézte körém a huszadik század negyvenes éveinek Erdélyét. "Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz magyarságom is" – hangzott fel újra az 1940-ből származó Wass Albert-i gondolat, hogy aztán a későbbi Hontalanság hitvallása is megérintsen: "Hontalan vagyok,/ de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet/ és maradok ez úton, míg csak élek/ töretlen hittel ember és magyar." A 125 éve született Makkai Sándor alakját Pomogáts Béla Reformok szolgálatában című írása idézi fel.
A Székely Útkereső évtizedét körvonalazó Brauch Magda-tanulmány első részét az idei első Erdélyi Tollban ismerhette meg az olvasó, az adatokban gazdag, időbeli és műfaji szempontok szerint tagolt lapismertetés, műelemzés ebben a második számban folytatódik és zárul. Ezt követően újra a kilencvenes évek irodalmi, művelődési lapjának anyagából született antológia szippant magába. Elsőként Róth András Lajos szólít meg Útkeresőben című publicisztikájával, amely a rendszerváltás utáni székelyföldi, erdélyi lapszerkesztés ars poeticájának is tekinthető. "Az utat keressük, s nemcsak a nagyvilágban – minden látszat ellenére –, hanem főleg itthon. Megmaradásunk útjait keressük, s ez nem lehetséges önfelmérésünk, önmegmérettetésünk nélkül. (…) Újból csak Ravasz Lászlót idézem, aki az erdélyi életszabályról így vélekedik: "Ha egyszer politikai és katonai hatalommal egy kis nemzet naggyá nem teheti önmagát, világos dolog, hogy belső kérdéseinek megoldására is ez a szabály: nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által..." (1992). Az antológia prózai anyagából itt találjuk Makkai Sándor A született nagyság. Bevezető sorok egy Bethlen Gábor- tanulmányhoz című írását, Nyirő József A vén cigány című elbeszélését, Tamási Áron Szülőföldem című regényének részletét (Beszédes út hazafelé), Kozma Mária Makkai Sándorra emlékezve, Nagy Olga Gyűjtsünk népi elbeszéléseket!, Benkő András Szabó András születésének 120. évfordulóján című írását. A líra Petőfi Sándor (A székelyek), Benedek Elek (Becsüld a népet!), Reményik Sándor (A legszebb szó), Bartalis János (Anyaföld), Beke Sándor (Erdélyi homály), Nagy Gáspár (Utazás. (I.), Csiki László (A monológ), Jancsik Pál (Török rab Hunyad várában) hangján szól.
Az átlépés a két évtizeddel ezelőtti udvarhelyi lap világából a mostaniéba ezúttal is szinte észrevétlenül történik, mintegy újabb bizonyítékaként a lapszerkesztési elvek szilárdságának, az igények, szemléletmódok rendíthetetlenségének. A jól ismert rovatok terében találjuk magunkat, Anyanyelvünk épségéért Fülöp Lajos Bajzáról és a reformkori nyelvről szóló értekezését és Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányának folytatását olvashatjuk, az Életműveknél Kozma László Juhász Gyula költői világába kalauzol tovább, élő néphagyományainkról Szőcs Katalin Fokos című írásának soron következő részében, illetve Kiss Irén A mágusokról című előadásának összefoglalójában oszt meg érdekes tudnivalókat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán világának prózában is élő, sajátos színei villannak újra elénk, a Hit és üzenet ezúttal többek között Fülöp Lajos versében ölt testet.
Az Erdélyi Toll folyamatosan leszáll a múlt sokszor láthatatlanságba süllyedt értékeiért, olvasói elé tárja az elfeledett kincseket, ugyanakkor egy pillanatra sem szakad el a jelentől. Ezt bizonyítja a Könyveink világa rovat kínálta újdonság, a Morfondír.ro internetes hetilap székelyföldi könyvkiadókról készült összeállításának közzététele. Ez az a pillanat, amikor hagyomány és modernitás a minőség jegyében találkozik.
Az idei második lapszámból természetesen a Múzsa és lant, illetve a gyermekrovat sem maradt ki, a legkisebb Toll-forgatókat többek között egy igazi irodalmi csemege, Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregényének első része várja.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Csillagközi kikelet
A Lector Kiadó hármas könyvbemutatójáról
Amint azt megszokhattuk, ez évben is igen gazdag kínálattal várta vendégeit a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az immár huszonegyedik alkalommal megszervezett, igen rangos eseménysorozat számos rendezvényén több könyvkiadó is bemutatta legújabb köteteit. Ezek egyike a nemrég alapított marosvásárhelyi Lector, amelynek november 13-i könyvismertetőjén három friss kiadványt ismerhettek meg a jelenlévők a szemle Székely János-termében.
Berekméri Árpád Róbert történész, Dimény Lóránt prózaíró és Nagy Attila költő kötetei az egyetemes magyar kultúrát szolgálják, a marosvásárhelyi szerzőkkel a kiadó szerkesztői – Szőcs Katalin és Gálfalvi Ágnes – beszélgettek.
Sorrendben elsőként Dimény Lóránt Ha elhal című prózakötetéről esett szó. A kiadványt Szőcs Katalin méltatta. Elmondta: a témaválasztás, a nyelvi megformálás tetszett neki leginkább a novelláskötetben, Dimény Lóránt pedig hozzátette: az írások néhány év termését ölelik fel.
– Amikor kiválasztottam ezeket a novellákat, nem foglalkoztam azzal, hogy füzérbe fogjam őket. Vannak közöttük olyanok is, amelyek különböző pályázatokra íródtak, így a témaválasztás, az alap, amire épülnek, értelemszerűen kötött volt. És ezért én is csodálkozom azon, hogy fellelhető bennük egy közös szál. Mindenikben valaki elindul és megérkezik, valaki meghal, valaki éppen életének fordulópontjához ér – mondta Dimény Lóránt, majd az egyik, a kötetben fellelhető, levél formában megírt novellát olvasta föl.
Nagy Attila Csillagköz című, a költő nagyenyedi, erdőszentgyörgyi, marosvásárhelyi gyermek- és diákéveinek emlékeit megjelenítő, felelevenítő kötetével kapcsolatosan Gálfalvi Ágnes szólt. Mint mondta, a Csillagköz nagy sikernek örvend, bemutatták már Marosvásárhelyen (erről korábban beszámoltunk – a szerk.), Kolozsváron, nemrég pedig egy különösen jó hangulatú, telt házas, mégis családias rendezvény keretében Erdőszentgyörgyön is, ahol Nagy Attila nagyszülei éltek – apai nagyapja ott volt református lelkész, esperes. Felszólalásában a költő elsőként Dimény Lórántnak gratulált:
– Igen jólesett hallgatni a novellád, nagyon örvendek, hogy újra kezd divatba jönni az az irodalom, amely felveti a mindenkori metafizika kérdését. Ami az én kötetemet illeti, az ember lassan eljut egy olyan életkorba, amikor öregedni kéne, és ilyenkor erőteljesen jelennek meg a gyermekkor képei. Nagyon jólesett, hogy Erdőszentgyörgyön annak a közösségnek a tagjai, amelyet gyerekkoromból ismerek, eljöttek, és megfiatalodva láttam őket. Gyerekként a tartást tanultam meg tőlük és azt, hogy hogyan váljak egész emberré. A kötetet pedig azért is írtam meg, mert emlékezni és emlékeztetni szeretnék arra a városra – ez esetben Marosvásárhelyre, amelyben felnőttem, és amely nincsen már többé.
Berekméri Árpád Róbert kötete óriási élmény volt Szőcs Katalin számára.
– Minden családban van valaki, aki a történész által megidézett korszakot megélte. A Lesz még kikelet – A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) című tanulmánykötet a közösségi emlékezet igen szép és fontos könyve: alapmű. A történésznek nehéz a dolga, hiszen a hivatalosság és a legendárium között kell ingadoznia – a szerző, történészhez híven pedig nem kommentálja az eseményeket, hanem tényeket tár fel.
– Gyerekkorom óta figyeltem nagyapáim beszélgetését. Kölyökként a kocsmában lógtam az öregek között, lestem a párbeszédeiket, magamba szívtam a szavaikat. Egyik nagyapám aktív, a másik passzív katonaként élte meg a második világháborút. A történetírást azonban meg kell tanulni, a szakirodalmat el kell olvasni, akár tetszik nekünk, akár nem. Ez a könyv mindazt tartalmazza, ami megformálta az én történészi egyéniségemet. Szakmai alkotás, amit igyekeztem szépirodalmi módon, a laikusok számára is élvezhetően leírni. Interjúk során gyűjtöttem össze az anyagot, amely használható és hasznos mind a hadtudomány, mind a következő generációk számára – mondta Berekméri Árpád Róbert a jó hangulatú, sztorikban, történetekben gazdag könyvbemutatón.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

„A régi Város marad nekünk”
Első ízben mutatkozott be Nagyenyeden a Lector Kiadó
A marosvásárhelyi Lector Kiadó volt az Áprily-est vendége Nagyenyeden, az elmúlt héten. Nagy Attila Csillagköz című verseskötetét (2015) és Cristian Teodorescu regényét, a Medgidia, a hajdani várost (2014) a költő és Koszta Gabriella műfordító, színművésznő jelenlétében Szőcs Katalin szerkesztő mutatta be.
A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban szervezett irodalmi est a régi, nagybetűs, szellemi és erkölcsi értékeket hordozó város hármas képzeletbeli találkozását tette lehetővé.
Bevezetésként Nagy Attila jelenkori élettere, Marosvásárhely, kiemelten ennek elveszett vonzó arculata elevenedett meg a költő tolmácsolásában. Nagy Attila nem a múlt szenvedélyes ábrázolásával dicsőít egy letűnt korszakot, nem a nosztalgikus mementók hullámzó töredékeit próbálja fölvillantani. „Ujjbegy csak érintse a verset” – vallja, és miközben a jelent próbálja megragadni, ábrázolásába megakadályozhatatlanul belopózik, visszaoson a múlt. Így válhat Nagyenyed is gyakori földerengésévé a költő személyes mundus vivendi-jének annak ellenére, hogy – mint azt a bemutatkozáson megtudhattuk – már 3 hónapos korában családja elhagyta „Strassburg városa Ó-Enyed”-et. A gyökerekhez való szoros kötődése szorgalmazta egész életén át arra, hogy alaposan megismerje a „magyar Athén” szellemi kincseit. Áprily és fia, Jékely, Nagy Attila költészetének gyakori ihletforrásai, orvosként pedig szintén az Enyedhez köthető Pápai Páriz Ferenc fő munkája, a Pax Corporis jelentett kihagyhatatlan olvasmányt számára.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

Kötet Bernádyról, Marosvásárhely egykori polgármesteréről
Közel hatszáz oldalas kötet jelent meg dr. Bernády Györgyről, Marosvásárhely egykori városépítő polgármesteréről. A nyolc szerző Bernády életének különböző korszakait, tevékenységeit, politikai szerepvállalásait, családi életét kutatta és tárta a nyilvánosság elé. A kötetet a Bernády Házban mutatták be a szerzők jelenlétében.
Közös munka eredményeként született meg a kötet, amely mérföldkő lesz a következő nemzedékek számára, amik majd Bernády György és Marosvásárhely története iránt érdeklődnek – mondta Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke a könyvbemutatón. Nagy Miklós Kund, nem csak házigazdaként, de mint a kötet egyik szerzője és társszerkesztője szólt az egybegyűltekhez, ünnepnek nevezve az eseményt, hiszen fontos a marosvásárhelyieknek, de nem csak nekik, hogy egy olyan, nagy volumenű kiadvány látott napvilágot, amely mindenre kiterjed, ami Bernády György életét illeti.
A kötetet Pál-Antal Sándor akadémikus koordinálta, illetve Fodor Jánossal és Nagy Miklós Kunddal szerkesztette. A szerzők: György V. Imola, Józsa András, László Lóránd, Pál Judit, Sebestyén Mihály, Nagy Miklós Kund, Pál-Antal Sándor és Fodor János. A műszaki szerkesztő András Gabriella és Bálint Hajnal volt, a címlap grafikáját Datu Victor képzőművész készítette, a kötetben szereplő fotók elsősorban Plájás Istvánnak köszönhetőek. A szöveget Szőcs Katalin gondozta, a mutatókat Pál-Antal Judit készítette.
Arról, hogy hogyan jött létre a könyv, Pál-Antal Sándor elmondta, négy évvel ezelőtt merült fel az ötlet, Nagy Miklós Kund kérte, ajánljon fiatal történészeket, akik írnának Bernádyról, aztán újabb megkeresés következett, amikor elvállalta a koordinátor szerepét, majd egy megbeszélés, amelyen annyi ötlet és javaslat elhangzott, hogy azokból akár öt-hat kötet is létrejöhetett volna. Fokozatosan alakult ki a szerzői csapat, szinte valamennyien már korábban is foglalkoztak Bernádyval, kutatásokat végeztek tevékenységével, életével kapcsolatosan. A feldolgozott témák között találjuk Bernády és családjának történetét, amelyet a nemrég elhunyt Józsa András írta meg, a politikai karrierjének kezdeteit (1889-1900) Fodor János kutatta, ahogyan a Bernády Országos Magyar Pártban betöltött szerepét, vagy 1930-1933 között a Magyar Polgári Demokratikus Blokk és Bernády kapcsolatát is ő kutatta.
György V. Imolát az érdekelte, hogy hogyan viszonyultak Bernádyhoz a kortársai, illetve hogyan emlékezett rá az utókor 1940-1989 között, és hogyan alakult a kultusza 1990 után. Sebestyén Mihály azt a korszakát vett górcső alá az egykori polgármesternek, amely az újrakezdésé volt, Pál-Antal Sándor a polgármesterről, mint városfejlesztőről írt, László Lóránd pedig Bernádyról, a rendőrparancsnokról. Nagy Miklós Kund azt kutatta, hogy milyen irodalmi munkásság jellemezte Bernádyt, milyen könyvek sorakoztak a könyvtárában, miket olvasott, ha egyáltalán maradt ideje olvasni.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Elűzték a telet és a bennük rejlő félelmeket (Csángó nagytalálkozó Bákóban)
„Sügüdeje régebben, nagyapáim, nagymámáim mesélték nekünk, hogy mikor jöttek a húshajat napok, akkor innapoltak a családok, ettek, ittak, vigadtak, mulattak. De azt mondták, akkor az utolján este nem szabad kimenni a mezőre, mert jő a verekedés, a háború. Jön a Csontkirály és Babkirály ” – Dobos Rózsa külsőrekecsini hagyományőrző asszony mesével indította a farsang lezárását, a tél elűzését jelképező Csontkirály és Babkirály elnevezésű szombati rendezvény kulturális programját. Az esemény jelentősége, hogy Bákóban még soha nem tartottak ilyen nagyméretű csángótalálkozót. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával rendezett farsangzáró több mint ötszáz résztvevője huszonnégy csángó faluból érkezett, bemutatkoztak a hagyományőrző csoportok, a közös vacsora után pedig a táncházban folytatódott az ismerkedés és a felszabadult mulatság.
A moldvai csángók saját környezetükben ritkán találkoznak úgy, hogy hagyományos viseletben, csángó identitásukat felvállalva, több faluból egyszerre legyenek jelen, és bátran kimondják érzéseiket, gondolataikat. Az 1989-es fordulat után, 1990-ben Lészpeden és Pusztinán gyűltek össze nagyobb tömegben, majd szerre a magyar házak avatásakor és más ünnepeken találkoztak egy-egy faluban, de a rendszeres találkozók inkább a gyermekeket érintik a különböző versenyek alkalmával.
A bákói, bogdánfalvi, csíkfalusi, diószegi, diszéni, dumbrăveni-i, ferdinándújfalusi, forrófalvi, frumószai, gyimesbükki, klézsei (és a hozzá tartozó Buda, valamint Tyúkszer csoportja), külsőrekecsini, lábnyiki, lészpedi, lujzikalagori, magyarfalusi, máriafalvi, nagypataki, pokolpataki, pusztinai, szászkúti, újfalusi, trunki, somoskai csoportok a három csángó folyó – Szeret, Tázló, Tatros – mentéről hozták sajátos viseletüket, dalaikat, táncaikat: fiatalok, de többségében középkorúak és idősek jöttek el, ahogy ők mondják, a csángó fővárosba.  A rendezvény egy perc néma csenddel kezdődött a januárban elhunyt Solomon Adrian emlékére, aki 2007 és 2014 között irányította a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, majd a pusztinai asszonycsoport a régi miatyánkot énekelte. Pogár László, az MCSMSZ elnöke köszöntőjében egy nagy családhoz hasonlította a jelen lévő csángó közösséget, ahol a résztvevők megismerhetik egymás hagyományait. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja Adjon a Mária! köszöntéssel üdvözölte a jelenlévőket, és hangsúlyozta: „nyelvünk és hagyományaink határoznak meg minket, és az a tény, hogy itt vagyunk most, azt jelenti, hogy jól végezzük a dolgunkat, amennyire a jóisten arra nekünk lehetőséget ad, jól végzi a dolgát az MCSMSZ, jól végzik a dolgukat a tanítók a településeken, jól végzik a dolgukat a hagyományőrzők, és jól végzi a dolgát a csángó magyar társadalom, hiszen megőrzik őseik hitét, és nemcsak megőrzik, hanem át is adják azt őseik csángó nyelvével együtt.” A találkozón bemutatkozott a külsőrekecsini, lujzikalagori, dumbrăveni-i, máriafalvi, csíkfalusi, gyimesbükki, lábnyiki, trunki csoport és a Csíkszeredában tanuló csángó diákok Izva együttese,  akiket hagyományőrző csángó muzsikusok – Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Tyúkszer), Stanciu Ian (Parava), Kovács Gábor (Pusztina) és a sepsiszentgyörgyi Melkuhn Róbert, Csibi Szabolcs, Kelemen István, Lőrinczi Zsolt, Fazakas Lajos, valamint a magyarországi Zsobokorszki Ferenc kísért.
Lássák, mennyi csángó van
A gyermekekkel való foglalkozás nagyon fontos, de a szülőkhöz is közel kell vinni a hagyományok világát ahhoz, hogy értelmét lássák annak, amit a gyermekek a magyar oktatási programban tanulnak – mondta lapunknak Pogár László. „Sokan elmondják, mennyire sajnálják, hogy gyermekkorukban ezekre az értékekre senki nem hívta fel a figyelmet, és arra sem, hogy fontos megőrizni a hagyományainkat.” Az MCSMSZ vezetője szerint igaz, hogy a fiatalok közül sokan elmennek külföldre, „de ha a szülők buzdítják a gyermekeiket, hogy őrizzék a hagyományt, amikor nekik gyermekeik lesznek, ők is továbbadják, amit otthon, a falujukban tanultak”.
Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke, csángó költő, hagyományőrző lapunknak azt mondta, a Csontkirály és Babkirály rendezvény nagyon fontos, mert ez már egy lépés, hogy nem Budapesten tartanak csángótalálkozót, hanem Moldvában. „Én azt kívánom, ez oda fejlődjék, hogy Bákó főterén mutatódjunk fel, ott vonuljunk fel, lássák, mennyi csángó van.” Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, az MCSMSZ vallásügyekért felelős vezetőségi tagja szerint is „fontos, hogy saját fővárosukban történjék valami őket érintő, itthon tudják megmutatni, hogy ők is valakik. Mert a falvakban, elszigetelten a magyar házban megmutatkoznak, ahol más nem látja, ahol nincsenek a pap szeme előtt, ez ahhoz képest nagy lépés, ez más dolog, ezt mindenki érzi. (…) Felvállalja önmagát, és azt is pontosan érzi, hogy fel is vállalhatja, mert ha már a fővárosban van egy ilyen rendezvény, akkor tudja, hogy többet nem kell félni attól, hogy otthon elveszik a nyugdíját, mert ezzel ijesztgetik, és azzal is, hogy a pap nem fogja eltemetni.”
„Mi szeressük, azér gyűlünk essze”
„Amikor én hétéves vótam, mentem a templomba, hogy elsőgyónó legyek, magyarul tanultam meg az imádságot, az ötparancsolatot. Magyar misék vótak nálunk. Gyergyina páter vót, most meg van halva. De osztán errefelé többet nem engedték, hogy magyar mise legyen, elcserélték, hogy csak oláhul mondják a miséket nálunk” – meséli a 71 éves lészpedi Miska Anna. Asszonytársaival hetente egyszer guzsalyast tartanak, most a böjtre és a húsvétra készülve énekeket tanulnak. „Mi szeressük, azér gyűlünk essze, s énekelünk.” A lészpedi csoporttal érkezett a bákói találkozóra Tóth Mária is, aki négy osztályt magyar iskolában tanult. „Vajok születve a negyvennyolcban, kám ötvennégyben indultam iskolába. Vótak magyar tanárnék, vót Bandi tanító néni, vót Zsombor, vót Zoli, Zudor, sok tanárok vótak magyarok. Tudok olvasni, nem tudok írni, elfelejtettem. Mikor még adnak könyveket, akkor olvasok. Mondunk meséket, tanulunk imádságot es. Hosszú esztendőbe, melyiket tudjuk a faluból az öregektől, mind aztot fújjuk. Nem tudunk beszélni olyan tiszta magyarul, mint magik, ennyit tudunk, így tudunk, csángók vagyunk.” Falustársa rögtön kiigazítja, hogy azért mégiscsak tisztábban beszélnek magyarul ők, mint más csángó faluban. „El lehet jön Lészpedbe, jobban megértődik a lészpediekvel, mint a kalagoriakkal, vagy Klézsébe, Somoskába. Ki hogy tanulta a szülőktől kicsi koriktól. Azok tanulták úgy kicsi koriktól, mi így. Nekünk anyókáink úgy mondták örökkétig, hogy mi a székelyekből vagyunk idehozva. Azt mondta nekem a sztrebunikám, hogy mikor idehozták ezt a Lészpedet, huszonöt familia vót csak, s onnét szaporodtak osztán. De most Lészped nagy falu, el lehet jöjjenek. Mi, a régiek, le a kalappal, mi szeressük a magyart” – mondja a 77 éves Imre Ilona.
Minden találkozás jó – véli a külsőrekecsini Gyurka Valentin, aki feleségével és négy gyermekével januárban maradt otthon nélkül, amikor porig égett a házuk. Ennek ellenére Valentin vezette a külsőrekecsini asszonycsoportot, velük táncolt és énekelt, azt mondta, most ez a feladat, erre koncentrál. Szerinte nagyon fontos ez a csángótalálkozó, „mert míg régebben a búcsúkba eljártak egymáshoz a falvak, a jelenlegi fiatalok nem mennek, megszűnt az ilyen szomszédolás”. Dobos Rózsával és Szarka Melicával, aki 1989 után alapította a külsőrekecsini tánccsoportot, hármasban tanítják a gyermekeket és a felnőtteket.
„Eljöttem, s megvigyázkodok” – mondja a 83 éves tyúkszeri Szájka Katalin, aki az egyik legidősebb résztvevője volt a csángótalálkozónak, és a csíksomlyói búcsúk kivételével soha nem volt ennyi csángóval egy helyen.
„Nem tudjuk, hogy csángó bál-e, guzsal-e, de mi itt vagyunk” – mondják a pusztinai asszonyok, akik közül Timár Margittal, Szőcs Tinkával, László Margittal, Szőcs Katalinnal, Tamás Magdolnával és a pucinai Csobán Magdával már több csángó rendezvényen találkoztunk, másokkal együtt oszlopos tagjai a pusztinai hagyományőrzőknek.
A lujzikalagori csoportban énekelt Pillancs Mária is, amit tud, a mámáitól tanulta – mondja. A szintén kalagori Funar Antal emlékszik arra az időre, amikor Jászberényben volt „urálni” csángó viseletben még néhai Antall József miniszterelnöksége idején. A bákói találkozóról úgy véli, „jó, hogy csánnak ilyen dolgokat, mert lassan-lassan elfelejtjük azt es, mit tudunk”. Bulál Krisztina Külsőrekecsinből származik, de 2000 óta férjével Dumbrăveni-ben él. A kezdetekről mesél: „1998-ban vót a nagy árvíz Rekecsinben, s akkor mi kiköltöztünk. Ott legelő vót, s kinek a nagy víz elvitte a házát, csinált oda házat. S akkor úgy épült Dumbrăveni. Nekünk nem vitte el a víz a házunkat, csak a férjem édesanyáinak vót egy helyük, földjük, s akkor oda csinált a férjem házat. S akkor mentünk ki mi kétezerbe, met akkor házasodtunk.”  Krisztina régóta táncol a külsőrekecsiniekkel, és amikor tavaly, az első Csontkirály és Babkirály-estre készültek, tánccsoportot alapított Dumbrăveni-ben is. Ilyen hozadéka is van ennek a találkozónak, és nem ők az egyetlenek, akik csak mostanság élesztgetik a régiek tudását.  Bogdán Gătu Klárával, Magyarfalu énekes nagyasszonyával sem először találkoztunk. Lapunknak elmondta, sokat ér nekik ez a rendezvény: „Mert ha ne lettek lenne ezek a gyűlések, hogy mükünköt esszegyűjtsenek valahova vaj elvigyenek, akkor ezek a ruhák elvesztek lenne éppen mind. Többet senki nem csinált, többet senki nem varrt, senki nem szőtt, s most, hogy lássák, hogy a gyerekeket is iskolából táncolni viszik, énekelni viszik, akkor minden anyuka azt nezi, vajon honnan kapna, hogy vegyen vagy varrjon ilyen ruhát. Akkor mindenki meghagyta azután a csángó ruhát, többet nem adták el pénzért senkinek, hanem mindenki hagyja magának otthon a csángó viseletet.” Klára asszony a nagymamája által varrt ingben érkezett Bákóba, nagyon vigyáz rá, azt mondja, a csángó viselet olyan, mint az írott tojás, minden darabja olyan szép és értékes. Nemcsak a csángó viselet, hanem az énekek és az imádságok megszállottja is, bár édesanyja nem járt soha iskolába, mégis minden magyar imádságot tudott. Őt gyermekkorában ez nem érdekelte, felnőttként kezdett hozzá a gyűjtéshez asszonytársaival együtt. Szervez, tanít az iskolában, s bár időnként vannak nehézségek, azt mondja, „nem lehet, hogy vajegy kőbe meg ne botlójál valahol, de elrúgjuk, s mejünk eléfelé”.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kötet az újrafelfedezett művészről
„Egyike a legnagyobb magyar festőknek”
A Nagyenyeden született és Marosvásárhelyen tragikusan korán elhunyt Dósa Géza korának, a tizenkilencedik századnak egyik legjelentősebb magyar festőművésze. Ezt ma már tudjuk. Kortársai azonban nem ismerték föl zsenialitását, végül ez is okozta, hogy az alkotó az öngyilkosságba menekült. Jelentőségére jóval később eszméltek föl, ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Maros Megyei Múzeum képzőművészeti galériája őrzi legtöbb, fennmaradt alkotását. Az alkotóról dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa írt könyvet, amelyet szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében mutattak be, a könyvbemutatót követően a művészettörténész Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel tartott vetített képes előadást. Az eseményről rövid beszámolót már olvashattak az előző Múzsa-lapszámban: felszólaltak Oniga Erika és Cora Fodor művészettörténészek, a kötet szerkesztője, a marosvásárhelyi Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes pedig a könyv struktúrájáról szólt:
– Kétnyelvű kiadványról van szó, ezt nagyon fontos kiemelni. A Maros Megyei Múzeum kezdte a többnyelvű kötetek kiadását pár évvel ezelőtt, ezáltal a román anyanyelvű festőművészeknek, érdeklődőknek is alkalmuk nyílik megismerni az erdélyi magyar festőket. A kötet alapos bibliográfiával, adatokkal rendelkezik, a szöveget Csortán Ferenc ültette át románra. Szabó Zoltán előszavát követi a Szinyei Merse Anna monográfiája, a szerző összehasonlító módszerrel helyezte el Dósa művészetét a kortárs művészeti életben. Ezután következik a galéria, majd a jegyzetek. A kötet létrejötte meghatározó módon Szőcs Katalin és Szabó Zoltán érdeme, ők harcoltak érte leginkább. Ioan Şulea és Cora Fodor szakmai szempontból rengeteget segített a kötet létrehozásában, köszönöm nekik.
Szinyei Merse Anna elmondta:
– 1975-től kezdődően álltam rá a magyar festészet 1860 és 1910 közötti, csodálatos korszakának kutatására, akkor a legelsők között figyeltem fel arra, hogy van egy méltatlanul elfeledett művészünk. Ki az, aki merészelt 1871-ben modernebbül festeni, mint Szinyei Merse Pál? Amikor egy müncheni festőnövendék úgy fest meg egy anyát és gyermekeit ábrázoló életnagyságú kompzíciót, hogy szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásról, az olyan bátorságra vall, amire méltán figyelt fel 2010 körül néhány külföldi kolléga. 1983-ban már erősen kezdtem kutatni Dósát és felkereshettem Olariu Györgyöt, nagyszerű segítsége azokban a nagyon nehéz években igen sokat jelentett. Viorica Herbean cerberusként őrizte a képeket, Török Gáspár segítségével mégis elkészíthettem a fotókat, amelyeket monografikus tanulmányomban mellékeltem – így loptuk ki Marosvásárhelyről Budapest számára a Dósa-képeket. Plájás István, Bordy András és mások is sokat segítettek Dósa megismertetésében. Erdélyben Dósa-művekkel nagyon nehezen tudta gyarapítani gyűjteményét a képtár, Budapesten számos magángyűjtő tulajdonában vannak alkotásai. 2001-ben szerveztem egy tanulmányutat, és megismerhettem Szabó Zoltán Judókát – ma nem ülnénk itt, ha ő nem dolgozott volna a legönfeláldozóbb módon Dósa megismertetésének szolgálatában. Köszönöm Szőcs Katalinnak, Gálfalvi Ágnesnek, Oniga Erikának, Soós Zoltánnak, Cora Fodornak és Ioan Şulea osztályvezetőnek ezt a könyvet. Amikor a magyar művészet kvalitásairól van szó, nem ismerek tréfát, mégis csodálatos barátsággal fejeztük be a közös munkát, és elkészülhetett ez a kötet. Kérem, látogassák a marosvásárhelyi képtárat és a budapesti Magyar Nemzeti Galériát, ott eredeti csodálatos színeikben láthatók az alkotások. A két galériának össze kellene fogni és a teljes Dósa-életművet közösen bemutatni, mert ő egyike a legnagyobb magyar festőknek. Hiszen olyan, hogy legnagyobb magyar festő, nincsen – mondta a szerző.
Amint azt az interneten is olvashatjuk, Dósa Géza elszegényedett erdélyi nemesi családba született, apja Dózsa György ügyvéd, anyja Gyarmathy Róza. Apja az 1848-1849-es szabadságharcban hadbíróként tevékenykedett, ezért bujdosni kényszerült, először álnéven szappangyáros lett Kolozsváron, majd életét Marosvásárhelyen állatorvosként fejezte be. Dósa Géza már tízévesen Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta. Tanulmányait 1862-től a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte, ahol rajztanára Péterffy Károly volt, majd 1864-től beiratkozott a budapesti református főgimnáziumba és egyúttal Székely Bertalan magántanítványa lett. 1865-ben részt vett az Eötvös József miniszter által történelmi festményre kiírt pályázaton, ahol Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert. Az ösztöndíj segítségével 1866-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, ahol Karl Wurzinger tanítványa lett. Itt kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal, aki ekkor – szintén állami ösztöndíjjal – az akadémia hallgatója volt. 1869-től a müncheni akadémián Wagner Sándor tanítványa lett, de még ugyanebben az évben – Gustave Courbet Kőtörők című művének hatására – kilépett és önálló műtermet nyitott. Megrendelésre arcképeket és történelmi képeket is festett, többek között ekkor festette meg Az ónodi országgyűlés című képét. 1870-ben apja kérésére visszatért Marosvásárhelyre, ahol arcképfestésből próbált megélni. Sikertelensége, rossz anyagi helyzete is közrejátszhatott abban, hogy 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Művészetét csak évtizedekkel halála után kezdték értékelni. 1941-ben Kolozsvárott, 1944-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartottak műveiből emlékkiállítást.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Szolgálatban egy életen át
A nemzet napszámosainak újabb csapata vonult nyugdíjba. Máskor nagyon könnyen elmentünk az ilyen események mellett, hisz mellettünk naponta fordulnak meg olyanok, akik végigdolgozott évtizedek után szegre akasztják az addig használt szerszámot, s elindulnak a nyugodtság, a hátralévő nyugalmas életszakasz útján. Hogy ez az út mennyire járható, mit tartogat még az azon bandukolók számára, az a jövő titka, ahogyan ezt mondani szokás. Ebben sok minden segíthet, a család, a környezet, a múltba való visszarévedés, a közös emlékek, az átélt élmények felemlegetése, s a bizonyosság, az elkövetkező napok, hónapok, évek gazdagsága.
Ezért is örültünk, hogy a magyarországi pedagógustársakhoz hasonlóan tavalytól immár a nyugdíjba vonuló erdélyi magyar pedagógusok is kézbe vehetik a magyar kormány, a Humán Erőforrások Minisztériuma emlékérmét és díszoklevelét. Megérdemelt köszönőlevél ez mindazoknak, akik annyi időn át hordozói és továbbadói voltak a szépnek, az emberinek, a jóságnak, akiknek keze alól kerültek ki a jövőt álmodó és jövőt teremtő ifjú építők, s akiktől függ, hogy ezen a földön, ahol születtek, mindörökre megmaradjon a becsület, a tisztesség, a munka iránti nemes érzelem.
A megható ünnepség után az a harmincöt friss nyugdíjas, akik átvették a jelképes kitüntetést, bizonyára díszhelyre helyezik majd a megejtően szép keretbe foglalt érmet és a hosszas munkásságukért köszönetet tolmácsoló sorokat, hiszen végeredményben egy végigdolgozott élet sokszor nehezen bejárható útja végén nyernek ilyen magas rangú elismerést. Harmincöt név, harmincöt életpálya. Részünkről is az elismerését jelzi, ha helyet szorítunk a harmincöt névnek: Dimény Olga, Gyulai-György Éva, Ördög Mária, Szabó Csilla, Szőcs Katalin Ildikó (Erdővidék), Ádám Rozália, Korodi László, Péter Vilma, Turóczy Erzsébet (Orbaiszék), Égető Albert, Bokor Olga, Szigyártó Zsombor-István, Molnár Mária, Opra Vilmos (Kézdiszék), Balog Ferenc, Bán Zsuzsanna, Demeter Erzsébet, Fail Pál, Fazakas Ágnes, Fekécs Mária, Henning Edit, Hervay Katalin, Horváth Zita Magdolna, Incze Anikó, Kiss István, Koszta Zoltán, Nagy Katalin, Pénzes Klára, Pethő Herta, Sala Emilia, Sebestyén Lajos, Szabó Éva Mária, Szőcs Edit, Tódor Gyöngyvér, Varga-Orbán Csaba. Péter Sándor / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)