Kolozsváron, márc. 4-én, Mátyás király szülőházában tartották a VIII. Mátyás-napok ünnepi zárórendezvényét. A Mi végre vagyunk a világon című kerekasztal-beszélgetésen Demény Péter moderátor megkérdezte, hogy a megjelentek között van-e reneszánszkutató. Kiderült, hogy hivatalos keretek között sem Magyarországon, sem Romániában nincs ilyen képzés. Kisvárdán viszont már az alapképzésbe sikerült bevonni a reneszánsz kort, kamarazene osztályok létesültek. László Bakk Anikó elmondta, hogy a kolozsvári Corvin Klubban a reneszánsz emberben tudatosodott homo ludens minőséget próbálják újraéleszteni és tovább éltetni. Ha egyszer valakinek szenvedélyévé vált a régizene, akkor megtalálja a módját, hogy a gyermekeknek, fiataloknak "egyfajta kulcsot" nyújtson egy más kor, egy más világ felé. Szőcs István a Hunyadiak családtörténete címen tartott előadást. A Musica Historica (Budapest) régizene együttes műsora a középkor, reneszánsz, barokk és verbunkos kor bordalaiból nyújtott ízelítőt. Az ünnepi napokat a hagyományos táncház zárta. /Kulcsár Gabriella: VIII. Mátyás-napok. Ünnepi zárórendezvények. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

"Jancsó Miklós színművész, a kolozsvári magyar színház művésze, a beszédtechnika egyetemi tanára íróként is ismert, ezúttal harmadik kötetét mutatták be Kolozsváron. A tizenöt színpadi jelenetet tartalmazó Tömegszereplők /Tinivár, Kolozsvár/ c. kötet bemutatója Szőcs István színikritikus volt, aki a könyv utószavát írta. A könyvet az RMDSZ és az EMKE támogatásával sikerült kiadni. /(Csomafáy Ferenc): Jancsó Miklós harmadik kötetét mutatta be. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./"

" Világhírnév címmel rendhagyó kolozsvári világhálós hetilap indult április 25-én. A minden szerdán új tartalommal jelentkező Világhírnév célja, hogy betekintést nyújtson az utóbbi tíz évben méltatlanul szürkeségbe süllyedt Kolozsvár irodalmi és (köz)művelődési életébe. A világhálós hetilap gerincét könyvismertetők és az ezekkel kapcsolatos viták, pengeváltások képezik. Az első számból: Patria de lux - Sabin Gherman új könyve. - Szőcs István Selyemsárhajójának második, bővített kiadása (I. rész). Tüzér és áldozat szerepkettősében. Jancsó Miklós, a kolozsvári író-színész/színész-író harmadik könyve. /Szabó Csaba főszerkesztő: Welcome, Világhírnév! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./"

"Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetség székházában szeptember 19-én Szőcs István irodalomkritikus tartott előadást a sumér-magyar rokonságról. Szőcs István kifejtette elméletét a két nép sajátos viszonyáról /az előadó az eddig már két kiadást is megért tanulmánykötetében, a Selyemsárhajóban foglalkozott behatóan ezzel a témakörrel. /Vasvári-Szabó Márta: Sumér-magyar kapcsolatok. Szőcs István sikeres előadása. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./"

"Fey László emlékszik arra, milyen durván oktatta ki Tompa Gábor színházigazgató egy színművészetben "avatatlan", köztiszteletben álló egyetemi tanárt "K. úr blöffentései" című cikkben (K. úr neve ki volt írva.) Hasonló hangnemben kapta meg a magáét Szőcs István is, pedig ő nem tekinthető teljesen avatatlannak. Ennek ellenére Fey kifejtette véleményét. Volt egyszer Kolozsvárt egy színház, a 40-es, 50-es 60-as években, amelynek minden darabját megnézte, emlékezett Fey. A nézőtér estéről-estére megtelt. Az a színház közönséget és közösséget teremtett, magas kultúrára nevelt. Akkor változott meg minden, amikor a "rendezői színház" divatja harapózott el. "Eszerint, a rendezőnek joga van egy szerző neve alatt olyan darabot előadni, amely legfeljebb a szöveget tekintve hasonlít többé-kevésbé az eredetihez, de egyébként egészen más darab." /Fey László: Volt egyszer egy színház... = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./"

"A kolozsvári Állami Magyar Színház tevékenységével kapcsolatos vitához hozzászólt Szőcs István színikritikus. A színház állandóan dicsekszik a nagy nézőszámmal, holott hetekig, hónapokig előadások nélkül maradunk, írta. A színház dicsekszik az európai színjátszás vérkeringésébe való bekapcsolódással, holott az elmúlt tíz év alatt Európa, London, Párizs, sőt Amszterdam vagy Barcelona vezető színiegyüttesei egyszer sem léptek fel Kolozsváron, viszonzásul Tompáék különböző műkedvelő fesztiválokon vagy követségi garázsokban rendezett vendégjátékaiért. Még a többi erdélyi magyar együttes sem igen kap lehetőséget, módot arra, hogy Kolozsváron felléphessen! Kétszáz egynéhány év után Kolozsvár megszűnt magyar színházi központnak lenni! Szőcs szerint szándékosan törekedtek erre. Szembeállították a népszínház és a stúdió-színház koncepcióját. Ezt a színházpolitikát a volt művelődési államtitkárok, Horváth Andor és Kelemen Hunor körömszakadtáig támogatták. Tompa görcsösen ragaszkodik bizonyos sztereotípiákhoz, ami az intellektus szempontjából nagyon aggasztó jel. Már a kilencvenes évek elején felszínre jött Tompa Gábor rendezői alkatának az a súlyos fogyatékossága, hogy csak nagyjelenetekben tud gondolkozni, de nem nagy előadásokban. /Szőcs István: A népszínház kolozsvári esélyei. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./"

"Folyik a színház-vita: Megoldódott, hogy ki a szerzője a Színházi közlemény támadások ellen (Szabadság, 2001. okt. 30.) című írásban említett közleménynek. Ugyanis a Romania Libera is lehozta teljes terjedelmében azt, de már aláírással ellátva. A művészeti vezetőségről kiderült, hogy ők egyszemélyben Tompa Gábor főigazgató úr. A Szabadság szerkesztősége nerm vállalta, hogy akár "fizetett hirdetésként" leközöljék saját költségükön (Sebesi, Madarász, Jancsó) Tompa Gábor előbb másra kent, majd aláírt közleményét. Jancsó Miklós színész visszatekintett a vitára. A "Moszkva téri színház" című írását (Szabadság, okt. 19.), humoreszknek, szatírának szánta. Gondolta, humorral búcsúzik el a kolozsvári magyar színháztól, ahol 32 évet töltött. Ez a humoreszk "támadás a színház és az egyetemes magyar kultúra európai értékei ellen" - mondta T. G. (Erdélyi Napló, nov. 6.) Jancsó humoreszkjéből kiderül, hogy Tompa nemzetellenes, állította T. G. Ezt Jancsó nem írta. Végül így lett Jancsó Moszkva téri színházából "Jancsó és társai terroristák" és "imbecilii". Jancsó szerint érdemes újraolvasni az 1999-ben megjelent Szőcs István - Tompa G. - Páll Árpád vitát. Azok a gondok, amiket Szőcs I. és Páll Á. felvetettek, ma is léteznek. "Tompa Gábor véleményem szerint minden normális mértéket meghaladó türelmetlenségről, gőgről, vádaskodásról tesz tanúbizonyságot, amikor kijelenti, hogy a (főként) Szőccsel, de nemcsak vele, hanem valakikkel is támadt vitájának és az angliai vendégszereplés sajtóvisszhangjának anyagait, május 28-án Milánóban, mint a testület frissen választott tagja, esetleg az Európai Színházi Uniójának Tanácsa elé terjeszti, és ezt a címet adja neki: "Fasizmus a nemzeti kisebbségi kultúrában". (Szabadság, 1994. máj. 24.) - írta Páll Árpád. Évekkel ezelőtt látott napvilágot: "ő is (Tompa Gábor) mint annyi más színházigazgató, aki eredetileg jó művész volt, beletöppedt a hatáskörök összekeverésébe. Művészi döntéseit igazgatói tekintélyével támasztja alá: visszaminősít, elbocsát, fenyeget. Igazgatói ügyetlenkedéseit pedig művészi rangjával próbálja fedezni." (Szőcs István, Szabadság, 1994. május 7.) - "Antiszemitizmus, nacionalizmus" - Ezeket a hangokat hallom ki most ezekből a cikkekből, amelyek amolyan Romania Mare-s írások." (T. G., Szabadság, 2001. nov. 2.) Ha a Moszkva téri színház nacionalista, akkor baj van a főrendezői olvasattal. - A feljelentéshullám tovább tart. A román lapok sorra közlik Tompa írását: terrorizmus a magyar színházban! (Romania Libera, nov. 1., Observator, nr. 88, 2001.) /Jancsó Miklós: Feljelentés - aláírva. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./"

"Színházi vita Honnan és hová, kolozsvári magyar színház? címmel dec. 8-án vitafórumot rendezett Kolozsváron a Tonic Média Alapítvány kuratóriumának nevében Sebesi Karen Attila. Sebesi Karen Attila elmondta: az utóbbi években aggasztóan megcsappant a színházba járók száma, mindezt pedig a "rossz, káros, arrogáns vezetés, divatos szóval élve: menedzsment váltotta ki, nem pedig a színészek munkája." Szőcs István író, színikritikus a színház szerepét méltatva elmondta: a rendszerváltás előtt a romániai magyar társadalom temetésen, illetve színházban szembesülhetett az anyanyelv hatásával. A hagyományos értékek megtagadását, a szolgálat elvetését, a túlzásba vitt "modernkedést" a hozzászólók közül többen is kifogásolták. Tompa Gábor főrendező-igazgató nem jelent meg a fórumon. Papp Sándor Zsigmond író-újságíró azonban kijelentette: Tompa Gábor színháza értékes, díjak, elismerések sokasága bizonyítja a főrendező hozzáértését. Az esten feltették a kérdést: ha egy színésszel mindössze egyéves időtartamra kötnek szerződést, akkor ki ítélte életfogytiglani igazgatásra a rendezőt? A fórum eredményeképpen született állásfoglalást Sebesi Karen Attila olvasta fel. Az állásfoglalás végleges változatát Csomafáy Ferenc, Molnos Lajos és Szőcs István szerkesztik meg, és tartalmazni fogja a Tompa Gábor leváltására vonatkozó indítványt. Ugyanakkor felvetődött egy színházpártoló baráti társaság megalapításának igénye is, amelynek megvalósítását egy héttagú bizottság (Vadas László, Kovács Katalin, Kós Ferenc, Vekov Károly, Csortán Márton, Balogh Péter, Bogdán István) vállalta magára. /Sándor Boglárka Ágnes: Tovább gyűrűzik a színház-vita. Tompa Gábor leváltását követelik. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"

"A kolozsvári magyar színházbarátok dec. 8-án vitafórumot rendeztek a színház áldatlan helyzetének ügyében. Meghívásuk ellenére, az intézmény vezetősége nem jelent meg. A vitafórum állásfoglalást adott ki. Eszerint a kolozsvári Állami Magyar Színház nem magántulajdonban lévő intézmény; műsorpolitikája nem lehetnek egyetlen személy ízlése szerinti. Ez a színház a magyar nyelv temploma, a magyar és egyetemes színiirodalom anyanyelvű tolmácsolója kell hogy legyen ismét. Nem fogadható el, hogy a színháznak sincs semmi köze a közönség elvárásaihoz, az sem, hogy kizárólag Tompa Gábor főrendező művészi felfogása érvényesüljön minden másfajta művészi koncepció ellenében. Tiltakoznak az önkényes, diktatórikus vezetői "stílus" ellen. Ez az önteltség sajnos, együtt jár az előző korszakok művészi (színészi, rendezői) teljesítményei többségének a becsmérlésével, lefitymálásával. Így válik - a jelenlegi vezetés unosuntalan hangoztatott, terjesztett megítélésében - Jókai Mór, Csíky Gergely, Madách Imre, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Herczegh Ferenc, Németh László, Illyés Gyula, Zilahy Lajos, Máray Sándor, Sütő András, Páskándi Géza stb., stb. híg magyarkodóvá, vitézkötéses-pitykés bokacsattogtatóvá, s így válnak (utólag!) a Pirandello-, Beckett-, a Thornton Wilder-, Anouilh-, Max Frisch-, Arthur Miller-, Pavel Kohut-, Dürenmatt-, Brecht-előadások ósdi, elavult, vásári csepűrágássá - hacsak nem az egyetlen boldogítóvá, korszerűvé kanonizáló Tompa Gábor-féle felfogás, kísérletezés, rendezői koncepció árnyékában kerülnek színre. Kolozsvár egyetlen magyar színháza nem "szakosodhat" egyetlen stílusra, koncepcióra. A fórum részvevői azt kérik az RMDSZ-től, hogy segítsenek az áldatalan kolozsvári állapotok felszámolásában. Az első lépés: Tompa Gábor igazgató-főrendező igazgatói székből való mielőbbi eltávolítása és átmenetileg egy megbízott vezető kinevezése. Az aláírók között van dr. Csetri Elek történész, akadémikus, Csomafáy Ferenc, újságíró, Dr. Józsa Nagy Mária egyetemi docens, Koós Ferenc egyetemi tanár, dr. Kozma Dezső egyetemi tanár, Máté Árpád tanár, Zenelíceum aligazgatója, Molnos Lajos író, városi tanácsos, Pillich László újságíró, városi tanácsos, Simon Gábor igazgató, Állami Magyar Opera; Solymosi Zsolt lelkész, Szőcs István író, színikritikus; Szőcs Judit RMPSZ-alelnök, dr. Vekov Károly történész, parlamenti képviselő. Az állásfoglaláshoz csatlakozott többek között Dáné Tibor Kálmán, Csép Sándor újságíró, Ferenczy Miklós lelkész, Bálint Tibor író; Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, dr. Kása Zoltán, egyetemi tanár, a BBTE rektor-helyettese, Fodor Sándor, író, Wolf Rudolf igazgató, Apáczai Cs. J. Líceum; Szilágyi T. Júlia igazgató, Római Katolikus Líceum; Tőkés Elek igazgató, Báthory István Líceum; Kósa Mária igazgató, Brassai S. Líceum; Popa Márta igazgató, Unitárius Kollégium; Bálint Kelemen Attila tanár; Mózes Árpád evangélikus püspök; Dr. Czirják Árpád pápai prelátus, érseki helynök; Dr. Szabó Árpád unitárius püspök; Dr. Wanek Ferenc docens; Dr. Horák József egyetemi tanár. /Állásfoglalás a kolozsvári Állami Magyar Színház ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./"

Színházi vita A Romániai Magyar Szó összeállítást közlünk a Honnan és hová Kolozsvári Állami Magyar Színház? témájú vitafórumon elhangzottakból. Szőcs István színikritikus szerint föl kell támasztani a színészek, drámaírók kultuszát, és sok előadást kell tartani. Fodor Sándor elmaradt a színházból, mert nem híve a rendezői színháznak. Aggasztja, hogy Tompa Gábor igazgató tulajdonosként viselkedik a színházban. Kultuszt csinálni a kísérletezésből lehet, de kötelezni arra a közönséget, hogy mindehhez asszisztáljon is, már nem. Ez a kolozsvári magyar színházvezetés egyetlen vitathatatlan bűne. Pap Sándor Zsigmond hiányolta, hogy egyoldalú a felsorolás, ő elégedett. Szőcs István a mondottakra a következőképen reflektált: Ebben a színházban még a legnehezebb, legproletkultosabb időkben is játszották Ionesco, Beckett, Brecht, Dürrenmatt darabjait. Az a Bercht- előadás, amit 30 ével ezelőtt rendeztek meg Kolozsváron, modernebb volt minden szempontból, mint a mai. Vekov Károly parlamenti képviselő: közügyről van szó. Csetri Elek akadémikus elsősorban színházlátogatóként szólt hozzá: vannak értékek, amelyek tegnap és ma is értékek és értékek maradnak. Pillich László figyelmeztetett: tudomásul kell venni, hogy az erdélyi és ezen belül a kolozsvári magyar közösség 30–35%-a, az erdélyi magyarságból körülbelül 600 000 ember nyelvhasználatában és kulturális identitásában sérült. Ennek a közösségnek 60–65%-a a szellemi szórványosodás állapotában leledzik. A színház, a magas szellemi szféra rehabilitációja elképzelhetetlen anélkül, hogy a közösség rehabilitációját ne szolgálná. Molnos Lajos szerint a színházi produkciónak közönség kell. /Csomafáy Ferenc: Színházi vita Kolozsváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

Színházi vita Szőcs István számára a hónapok óta zajló kolozsvári magyar színházvitában eddig megjelent cikkek közül a legvisszatetszőbb Selmeczi György írása. Selmeczi "káderez", denunciál, a szokásos balos, rutinos módon: odavetett, homályos utalással. A nézőszám emelkedéséről: egy előadásra nyolc jegyet adtak el, a másikra már tizenkettőt. Az igazgató-főrendezőnek itthon kellene tartózkodnia. Az évad első bemutatóját /Elveszett levél/ novemberre tűzték ki. A bemutatónak még híre-hamva sincs. Az igazgató-főrendező átjátszotta a vállalkozást egy bukaresti rendezőnek, aki rövid itt-tartózkodás után visszatért a fővárosba, és bevonult az ideggyógyászatra. Indokolt lett volna, hogy a Fordítások előadását a stúdióból legalább egyetlen alkalommal felhozzák a nagyterembe. /Szőcs István: Tisztánláthatási ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./

Tinódi Lantos Sebestyén diák Cronicáját éppen 450 éve nyomtatták ki Kolozsváron, és ezt ünnepelte ápr. 1-jén z a egyetem, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Magyar Színház, Magyar Opera, megannyi szerkesztőség, nyomda, valamint az Amaryllis Együttes. Szőcs István felidézte: 2000-ben a kolozsvári könyvkiadás és nyomtatás kezdeteinek a 450. évfordulójára emlékeztek. A Váradi Regestrum kiadásának évéhez, 1550-hez tájolják be a megemlékezéseket. A II. András király idejében, 1208–1235 között készült vizsgálati és nyomozati jegyzőkönyveket 1550-ben, Erdély akkori kormányzója, Fráter György Kolozsváron kiadta. E kötet jelentősége jogtörténeti, néprajzi, művelődéstörténeti szempontból páratlan. Sok kolozsvári nyomda és könyvkiadó összefogott, és újra megjelentette a Regestrumot, amely az eredeti mellett a magyar, román, német és angol fordítást is tartalmazta. A Sapientia Egyetem vitára hívta ki a Babes–Bolyai történészeit: Igen, és mennyiben tekinthető hiteles kortársi beszámolónak Tinódi Erdélyi krónikája? A további kolozsvári emlékezések közé sorolható, hogy Visky Gábor, a magyar színház dramaturgja Tinódi ókori tárgyú műveiből fog alkotni színpadi Triptichont. Ezek a Jázon és Médea (1537, Judit asszony históriája (1540) és végül Dávid király mint a nagy Góliáthal megviut (1549). /Szőcs István: Lantos fesztivál Sebestyén deák végemléközetére. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./

Néhányan a szülőföld ízű boldogulás magasztosságát hirdetik a különböző katedrákról közel másfél évtizede a jobb sorsot, létet, az apró lépések kiegyensúlyozatlanságával, írta Szőcs István. A több mint 78 ezer kolozsvári magyarról van szó. Az öregek és nyugdíjasok a legnagyobb réteg, a szegénységbe beletörődve tengődnek, akárcsak román sorstársaik. A családjáról gondoskodó több mint 36 ezer kolozsvári magyar ember legtöbbjének élete siralmas. Ezeknek az embereknek ugyanúgy, mint a friss végzős diplomásoknak vagy érettségizetteknek, nincs munkalehetőségük a mai Kolozsvár adminisztrációjában és intézményeiben. Kolozsváron több mint 28 ezer alkalmazottja van az intézményeknek, közülük az alkalmazott magyarok száma alig haladja meg az 500 személyt. Kolozsvár ipari termelésének összeomlása különösen a magyarságot sújtotta. A kommunista rezsim által elrabolt kolozsvári ingatlanok visszaszolgáltatása alig mozdult el a holtpontról. Az ingatlanok államosítása nagyobbrészt a magyarságot érintette. A kolozsvári magyar történelmi egyházak tulajdonát képező egyházi ingatlanokat az egyházi gazdasági vezetők bérbe adták bankoknak és más kereskedelmi egységeknek. A bérbe adott több mint 32 ezer négyzetméter kereskedelmi felület munkaerőbázisa meghaladja a 4800 alkalmazottat, melyből a magyar nem éri el a 300 főt. /Szőcs István: Van kiút?! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

Január 15-én Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában megnyitották a Balaskóné Osváth Zsuzsa (1919–1998) akvarell-emlékkiállítást. Megnyitó beszédében Szőcs István kitért a Marosvásárhelyről elszármazott művésznő küzdelmes életére. Amikor férje, Balaskó Nándor Nyugatra távozott, itt hagyva őt két lányával, Osváth Zsuzsa nem roppant össze. /Ö. I. B.: Újra közöttünk B. Osváth Zsuzsa képei. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

Szőcs István hozzászólt a Földes-üggyel kapcsolatos vitához. Szőcs István kortársként, Szabó Gyula barátjaként írta, hogy Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból című vallomás-regénye tartalmazza Földes László „pártügyét”. Szőcs szerint „Szabó Gyula könyvéből az olvasó azt a sugallatot foghatja fel, hogy ennek a feljelentésnek az értelmi szerzője Sütő András lett volna, sőt gyakorlati szorgalmazója.” Szőcs szerint nem így volt, a följelentéseket abban az időben nem írták, hanem – íratták, szögezte le Szőcs. Igaz a borszéki eset, erősítette meg. Azonban szerinte lehetetlen, hogy Földes László csak úgy beszélt volna, ő éleseszű, tájékozott ember volt. Szőcs szerint a párt tele volt frakciókkal, klikkekkel, ezeknek az akciójáról lehetett szó. A büntetés mértéke is bizonyítja, hogy itt másról volt szó: szerinte létezett egy Dej-ellenes áramlat, amit Földes tett /a kijelentése a pártvezér ellen/, azt magasabb pártérdekből tette. Ha nem így lett volna, börtönbe vetették volna, hiszen 1958-59-ben nyolc évet kaptak, akik nem csináltak semmit... /Szőcs István: A Kutyaszorító képeiről és képaláírásairól. = Helikon /Kolozsvár/, márc. 25./

Április 10-én Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában ünnepi ülést tartott a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). Az ülésen 44 új, határon túli magyar művész vehette át a tagságot bizonyító oklevelet. Ezen a napon kapta meg az idei akadémiai aranyérmet Gergely István csíksomlyói plébános. Az MMA új, erdélyi tagjai: dr. Almási István népzenekutató; Bocskai Vince szobrász; Bogdán László író; Farkas Árpád író, költő; Ferenczes István költő; Haáz Sándor zenenetanár; Hunyadi László szobrász; Jakobovits Márta keramikus; Jecza Péter szobrász; Kallós Zoltán néprajztudós; Király László író; Kusztos Endre festő, grafikus; Kuti Dénes festőművész; Lászlóffy Csaba költő, író, műfordító; Marosi Barna író, újságíró; Murádin Jenő művészettörténész; dr. Nagy Attila mérnök, Shakespeare-kutató; Páll Lajos költő, festőművész; Sigmond István író; Sipos László festőművész; Szenik Ilona népzenekutató; Szőcs István író, műfordító; Újvárossy László grafikus és Zakariás Attila építész. /Ünnepi ülés a Magyar Művészeti Akadémián. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./

Számos érdeklődőt vonzott Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltba az Erdélyi Könyvek Hete keretében szervezett Pallas-Akadémia est, amelyen három kötetet ismertettek a szerzők jelenlétében. Kiss János Szélmalom című regényéről, Cseke Péter Jöjjön el a mi időnk című, a Trianon utáni helyzet megéléséről zajló vitákkal foglalkozó könyvéről és Szőcs István Félrejáró ingák című művelődéstörténeti, szellemtörténeti írásait tartalmazó könyvéről volt szó. /F. I.: Erdélyi Könyvek Hete a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./

Szőcs István, a magyar irodalom Kritikusa tavaly töltötte hetvenötödik életévét, s erre az ünnepi alkalomra jelent meg Nemes Anna Borbála Látogatóban Szőcs Istvánnál (Wellmann Kiadó, 2004) című kötete, melyben Szőcs vall életéről, pályájáról. A könyvet bibliográfia egészíti ki, amely ha nem is teljesen, de közli Szőcsnek az elmúlt évtizedekben az Utunkban és utódjában, a Helikonban, az egykori Előrében és az Igaz Szóban megjelenő kritikáinak, tanulmányainak, jegyzeteinek, pamfletjeinek, glosszáinak, recenzióinak és esszéinek hatalmas jegyzékét. Szőcs Istvánnak eddig három regénye jelent meg (Kritikus holdtölte, Rovarcsapda, Üvegfedő), egy illemtankönyvecskéje és Selyemsárhajó címmel egy nagy tanulmánya a Júlia szép leányról s a balladák világáról. (Ennek a könyvnek néhány éve átdolgozott és kibővített változata is megjelent) Irodalomkritikái, képzőművészeti, színházi, zenei kritikái soha nem jelentek meg könyvben. Ezt a hiányt akarta pótolni a Pallas-Akadémia, amikor idén kiadta Szőcs Félrejáró ingák című könyvét, amely nagyobb részben a Helikonban az utóbbi esztendőkben megjelent jegyzeteiből válogat. – Szőcs István mindig, minden periódusban ragaszkodott értékrendjéhez. /Bogdán László: A bajvívó értelem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 16./

A sepsiszentgyörgyi Európai Idő legutóbbi számában Csiby Károly írt a kolozsvári Bugakov kávéházban rendezett Méhes-estről „A Kossuth-díjas agg írócska megistenülése” címmel. A nyolcvankilenc éves Méhes Györgyről van szó. Csiby szerint az író a Kossuth-díjat az Orbán-kormány üzleti partnere révén kapta, aki nem más, mint a szerző fia, ifj. Nagy Elek. „Tegező viszonyban levelezve díjat kért Orbán Viktor miniszterelnöktől apja számára…” Az a kérdés, írta Szőcs István, ironikusan, jelezve az állítás valótlan voltát, hogy a miniszterelnök vagy Nagy Elek vezérigazgató adta oda a levelet olvasásra Csiby Károlynak. „Nem tudni, hogy a szocreál-színdarabocskák, bárgyú kisregények” szerzője miért cserélte fel eredeti nevét Méhes György írói névre? – írta Csiby Károly. De bizony tudni, írta Szőcs István. Nagy Elek 24 éves újságíró megírt valamit az akkor eltávozott román királyi kormányzatról. A negyvenes évek végén egy haragosa jelentette a pártnak ezt a cikkecskét, emiatt Nagy Eleket eltiltották a közléstől. Ekkor vette fel álnévül felmenője, a hajdani kiváló matematikus nevét. Később azután engedélyezték, hogy írjon, de csak álnéven. Szőcs István hozzátette, Méhes közönségsikert aratott művein kívül írt komoly munkákat is. Például egy izgalmas „parabola-drámát” Jerikó pusztulásáról. A rendszerváltáskor ajánlatos taktikákról szól a darab. Továbbá szól ez a dráma az irigységről is. Létezett Jerikóban ugyanis egy hadvezér, aki képes lett volna megmenteni a várost. Őt azonban szabotálták: „Az? Az az alak? Egy ilyen NEKEM NE AKARAJA MEGMENTENI AZ ÉN hazámat! Az ilyenek, az ilyen Libényi Jánosok, Moyzes Mártonok menjenek a pokolba, helyettem ők ne mentsenek…” /Szőcs István: Méhes kimittud. = Helikon (Kolozsvár), 2005. dec. 10. – 23. sz./

Ilkei Ferenc vargyasi polgármester a Magyar Polgári Szövetség által adományozott Wass Albert-díj után a Székely Nemzeti Tanács kitüntetését sem veszi át. Ilkei Ferenc álláspontja szerint semmi olyat nem tett, ami miatt megérdemelné a díjat. Nem az ő érdeme, hogy a vargyasi tanács napirendre tűzte, majd megszavazta azt a határozatot, amelyik lehetővé tette, hogy népszavazást írjanak ki annak érdekében, hogy Vargyas polgárai eldöntsék: csatlakozni kívánnak-e Székelyföldhöz mint önálló közigazgatási területhez. Bár a törvényhozás minden szintjén képviselte a községi tanácsot, de ez nem több annál, mint eleget tett a törvények szabta kötelezettségének, s véleménye szerint ez kevés ahhoz, hogy bármilyen díjban részesítsék. A kitüntetés sokkal inkább megérdemli a határozatot beterjesztő Román Attila – vélekedett Ilkei. Román Attila független képviselő határozottan elutasította, hogy a határozatot megszavazók közül egyedül őt emeljék ki. ,,A határozatot előterjesztők között ott volt még Németh Árpád, Farkas Ferenc és Szőcs István önkormányzati képviselő is, sőt, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Soós Béla, Török Ferenc és Dimény Ferenc RMDSZ-színekben megválasztott tanácsnokok nélkül nem is tudtuk volna megszavazni, tehát ha engem ki akarnak tüntetni, akkor az ő érdemeiket is el kell ismerni. Véleményem szerint valójában nem tettünk semmi rendkívülit, csak a lelkiismeretünkre hallgattunk akkor, amikor a határozatot meghoztuk, s akkor is, amikor egy magyar ember, György Ervin kormánymegbízott gán­kocskodása ellenére vállaltuk a Strasbourgig menő harcot” – nyilatkozta Román Attila. /(hecser): Ilkei Ferenc elutasítja a kitüntetést. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 23./

Kolozsváron bemutatták Hegyi Rékának a tavaly júniusban elhunyt László Gerő színművésszel készített életinterjú-kötetét /Polis Kiadó, Kolozsvár, Prospero könyvei sorozat/. Szőcs István író hozzájárult ahhoz, hogy az általa írt nekrológ bekerüljön az akkor már kiadás előtt álló kötetbe. Hegyi Réka sajnálja, hogy „munkatársa” nem érhette meg, hogy kezébe fogja a kötetet. Szőcs István író elmondta: László Gerő ahhoz a színésztípushoz tartozott, aki soha sem „tokosodott be” a szakmájába. A könyvbemutatón a közönség megtekinthetett egy részletet a Kolozsvári Televízió produkciójából, a Sebesi Karen Attila és Erdős Zsigmond által készített László Gerő-portréfilmből. /Köllő Katalin: Ismét gazdagabbak vagyunk egy életinterjú-kötettel. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

Hét, kisebbségek nyelvén írt könyvet, köztük három magyar szerző munkáját jelölte díjára a Romániai Írószövetség. Szőcs István Félrejáró ingák, Balázs Imre József Mint egy úszó színház és Vida Gábor Fakusz három magányossága című, 2005-ös művéért – egy szlovák, két szerb és egy ukrán szerzőé mellett – május 15-én a bukaresti Nemzeti Színházban adják át a kitüntetéseket. /Román írószövetségi díjak. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./

Az Írószövetség kolozsvári fiókja több díjat ítél oda, a polgármesteri hivatal és a megyei tanács támogatásával kiosztott, pénzbeli jutalommal is járó elismeréseket május 23-án Emil Boc polgármester jelenlétében adták át. Esszé kategóriában Szőcs István Félrejáró ingák /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ címmel megjelent kötete érdemelte ki az egyik elismerést. Nagyszámú különdíjat is kiosztottak, ezek közül a Bálint Tibor különdíjat Dáné Tibor kapta a Huszonegy éves lettem és A gálánskor breviáriuma című, az Appendix Kiadó gondozásában napvilágot látott köteteiért. A Szilágyi Domokos különdíjat Jancsik Pál érdemelte ki Mit tanácsolsz cinege? címmel a Kriterion Kiadónál megjelent gyerekvers-kötetéért, Csávossy György A bor dicsérete /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című kötetét a Kacsó Sándor különdíjjal jutalmazták. /-f-: „Jó könyveket” díjaztak az Írószövetségnél. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./

Kós Károly házsongárdi emlékművének megkoszorúzásával zárult október 15-én a Magyar Művészeti Akadémia Kolozsváron megrendezett vándorülése. A tanácskozásra az akadémia magyarországi, kolozsvári és Kolozsvár-környéki, valamint székelyföldi tagjai gyűltek össze. Makovecz Imre, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta: az egyesület rögtön a magyarországi rendszerváltást követően alakult, a szó tág értelmében vett művészeket tömörít képzőművészektől, költőktől, íróktól filmszakembereken át az építészekig. Állami támogatás nélkül működik, alapítványi elven; feladatának tartja, hogy a magányosságra kárhoztatott művészeknek nyújtson fogódzót a rendszeres heti találkozókon keresztül. Szlovákiában, Szerbiában, Szlovéniában és Romániában élő tagok is tartoznak az egyesülethez, amelynek soraiba meghívásos alapon lehet bekerülni. Jelenleg hozzávetőleg 150 tagot számlál a Magyar Művészeti Akadémia. Elsőként Szilágyi István író köszöntötte október 14-én a Magyar Művészeti Akadémia vezetőségi tagjait. Makovecz Imre elnök hangsúlyozta: a Kárpát-medencében bárhol lehetne ez az összejövetel, hiszen a szervezetnek minden magyarlakta térségből vannak tagjai. Somogyi Győző képzőművész, elnökségi tag A művész hitele címet viselő, vetítéssel egybekötött előadást tartott. Az elmúlt másfél évben a Magyar Művészeti Akadémia soraiba lépett alkotók közül néhányan megtartották „székfoglalójukat”: Szőcs István, Sipos László, Páll Lajos, Király László, Ferences István, Farkas Árpád és Bogdán László tartottak beszédet és olvastak fel írásaikból. Oklevélosztással zárult a vándorülés délelőtti programja: Szenik Ilona népzenekutató, Lászlóffy Csaba költő, Szőcs István író, műfordító és Ács Margit, Lászlóffy Csaba, Király László, Szilágyi István; Ágh István, Dobai Péter és Nagy Gáspár műveit Kovács Flórián tolmácsolta. /-f-: A művésznek az életet kell szolgálnia. Kolozsváron tartotta vándorülését a Magyar Művészeti Akadémia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./

2006 utóján Egerben jelent meg Gál Elemér Héthavas című történelmi regénye. Írója Csíkszék, Zsögöd szülötte, tanári évtizedeit Szatmárnémetiben töltötte, 1994-et követően pedig Egerben telepedett le, székely voltát mindenkor büszkén vállalta. Jelenleg le akarnak beszélni történelmi múltunkról, mások akarják megmondani nekünk, kik vagyunk, ki akarják törölni tudatunkból nemzeti sajátosságainkat. Ezzel szembeszállni kötelessége minden nemzethez tartozó embernek, vallja Gál Elemér. Ami kicsinyben a székelységgel történik, az nagyban is bekövetkezhet Magyarországon a magyarsággal is. A magyar nemzet – a székelységgel együtt – már átélt jó néhány vészes korszakot. Vesztett csaták, háborúk után, bár nagy véráldozattal, de mindig bekövetkezett az újjászületés. Ez késztette őt történelmi regényírásra. A rabonbánokról a Csíki Székely Krónikában volt szó, amelyet 1796-ban szerkesztettek. Szádeczky Lajos történész szerint hamisítvány. Azonban Szabó Károly történész 1854-ben a Krónika hitelességét védelmébe vette, kiállt mellette Balássy Ferenc is. Napjainkban Szőcs István író tárja fel a Krónika hitelességére utaló bizonyítékait. /Máriás József: Ahol a kövek is beszélnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 2./

Szőcs István olvasta az Erdélyi Naplóban a hetilap egyik németországi olvasójának szomorú levelét: hiába futott világgá, panaszkodott Zinner O. Ágnes, mert: „Mit hallottam a német televízióban? A Phönix nevű adó az egész Európának sugározta, hogy »a romániai forradalom az egyház kezdeményezésére indult«, és rögtön utána mutatták a hős ortodox papot Temesvárról. Azelőtti héten meg a nagyszebeni polgármestert szólaltatták meg, aki elmondta Európának, hogy 1200-ban a magyarok rámentek a békében éldegélő szászokra foglalni!!!” – Ezután Szőcs István felvázolta a valóságot, az erdélyi szászok történetét, kapott kiváltságaikat. /Szőcs István: Merengő. = Helikon (Kolozsvár), márc. 10./

Vincze Gábor kitűnő magyar történész; munkái, jó néhány év késéssel, csak mostanában kezdenek eljutni az erdélyi magyar olvasók szélesebb rétegeihez, írta Szőcs István. Vincze Gábor a következőket nyilatkozta: „A történelemi tárgyú könyveket megjelentető kiadók nagy többsége székelyföldi... a kötetek Kolozsvárra vagy a Partiumba alig-alig jutnak el... meglehetősen szűk az a kör, amelyet érdekel az erdélyi magyarság 1944 és 1989 közti története... Sokszor kiderül, hogy hivatásos politikusok vagy a közvéleményt formáló »közírók« mennyire nem ismerik az 1945 utáni időszakot... ” Nemcsak a szaktörténészek művei nem jutnak el az olvasóhoz; tette hozzá Szőcs István, „nemcsak a Kolozsvár és a Székelyföld közötti szellemi (és lelki) csatornák iszaposodtak el”. „Kolozsvári kiadványokat sok erdélyi városban, ahol volna némi közönség, nem is terjesztenek. Ebben már egy hol elfojtott, hol ki-kitörő Kolozsvár-ellenesség manifesztálódik”, állapította meg Szőcs István. Sikerre jutott az a tendencia, hogy Kolozsvár ne legyen többé magyar szellemi központ. „Amikor a Babes–Bolyai egyetem elsőéves magyar s történelem szakos diákjait vizsgáztattuk, rengeteg keserű tapasztalatot szereztünk... De ez már világjelenség, nem erdélyi vagy Kárpát-medencei különlegesség. ” – nyilatkozta Vincze Gábor. /Szőcs István: Egy s más szellemi közállapotainkról. = Helikon (Kolozsvár), márc. 25./

Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör meghívottja Szőcs István irodalomkritikus volt, aki másféle megközelítéssel tárgyalt kulturális és művészeti kérdéseket. Szőcs István elmondta: 50 éve nem vett részt irodalmi körök rendezvényein, amikor ilyen jellegű események részvevője volt, mindig rossz szájízzel távozott onnan. Elmondta: az emberek nem tudnak különbséget tenni nyelvtörténet és néptörténet, nemzetpolitika és aktuálpolitika között. Szőcs István szerint a nyelvek kapcsolatban vannak az emberi mivolt lényegével, létezik a nem rokon nyelvek közt is átjárhatóság, azonos látásmód. Hozzátette: a nyelveknek a nyelvészeti szempontokon kívül van költői hasonlatossága is. Szerinte kultúránk tele van meghamisított, átírt állításokkal. Az irodalomkritikus szerint mindig is létezett egy magasabbrendű és egy populáris kifejezés forma, ahogy a vallás területén is van népies és teologikus megközelítés. /Varga Melinda: Nonkonformista nézetek a kultúrában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./

Egy vitában felmerült Esterházy Péter és a Nobel-díjas osztrák Elfriede Jelinek „összehasonlításának szüksége, az erotika-erotománia-trágárkodás-obszcénológia-társadalomleköpés-közösséggyalázás-önfeltárás-őszinteségpótló magamutogatás és a Közundor motívumainak, motivációinak és motiváltságának szempontjából. ”„Esterházy verbális szadizmusa viszont ideologikus, spekulatív, kimódolt, célja nem élmény-megragadás, hanem az olvasó lehengerlése, és jelzés, a szerző mintegy rituálisan közli világnézeti hovatartozását: azt nevezetesen, hogy megveti a hagyományos, érzelgős, kegyeskedő, melodramatizáló „alacsony tömeg” értékrendjét” – írta Szőcs István. Szőcs István: Jegyzet – Sikaml össze has irbir. = Helikon (Kolozsvár), 10. sz., máj. 25./

A hetvenéves Bárányi László Ildikó orvos-író elmondta, az íróvá válásig nagyon hosszú és rögös az út. Belőle talán soha nem lett volna író, ha Temesváron nem talál baráti segítő közösséget. Különösen Pongrácz P. Mária és Gherasim Emil segítették, közölték első írásait, meg ott volt az akkori Ady Endre Irodalmi Kör, valamint Szőcs István kritikus bölcs tanításai. Bárányi László Ildikó megjelent kötetei egytől egyig nagy közönségsikernek örvendtek. Talán azért, jegyezte meg, mert amit ír, az inkább tényirodalom. Egyik kötetét férjével, Bárányi Ferenc orvos-íróval közösen írtad: És akkor eljött Hippokratész. Bárányi László Ildikó www.7torony.hu című irodalmi portálon közölt az utolsó húsz év terméséből. Napló rovata most került be a 20 legolvasottabb naplói közé. /Pongrácz P. Mária: “Amit írok… mindig emberi sorsokról szól” = Nyugati Jelen (Arad), jún. 2./