Az élő történelem varázsa a megújult Károlyi-kastélyban
Aligha beszélhetnénk ma a Szatmár-megyei Nagykárolyról, ha a Kaplon-nemzetségből származó, honfoglalás-kori Károlyi család történetesen nem ezen a vidéken nyer el birtokot, és épít erődöt magának. Az egyszerű házat idővel kastéllyá varázsolták a Károlyiak, a több átalakításon is átesett épület ma ismét turistacsalogató látványt nyújt.
Látogatásunkkor Nagykároly első ránézésre úgy nézett ki, mintha nemrégiben kisebb atomtámadás érte volna. A felásott utcák, gerendákkal kitámasztott házfalak, gödrök és sáncok azonban csalóka látványt nyújtanak: a tavasz beköszöntével ugyanis kezdetét vette a város útjainak, épületeinek és parkjainak felújítása, a műemlékek tatarozása.
Átugorva néhány árkot-bokrot, kikerülve a Károlyi-park kapujában szorgoskodó munkásokat, eljutunk az egykori lovagkastély bejáratához. Ezelőtt néhány évvel még lelakatolva találta az amúgy korhadó deszkájú ajtót az erre járó turista, arra kellett nagyon vigyázni, hogy a málladozó falakról nehogy a fejünkbe pottyanjon a vakolat.
A diktatúra éveiben kultúrháznak adott otthont az épület: ekkor hordtak el belőle szinte mindent, ami mozdítható volt, a százéves márványkandallóban a parkettel tüzeltek, megrongálták a lépcsőket, a karzatokat, levakarták a festést a falakról. A kastély egykor patinás bálterme diszkózenétől volt hangos, régi lovardájában pedig mozi működött, majd szórakozóhelynek használták. Végül az 1990-es évek végén szó szerint összedőlt a megroggyant épület.
Néhány esztendővel ezelőtt az elhanyagolt kastély még igencsak lehangoló látványt nyújtott. 2004-ben a nagykárolyi önkormányzat úgy döntött, hogy adminisztrálását átveszi a megyei múzeumtól, ám ezzel még nem történt csoda. A felújításhoz szükséges pályázati projekt és az ehhez szolgáló előtanulmány idejében elkészült, de az aktacsomót hiába terjesztették jóváhagyásra a helyi tanács elé, a 19 tagú testület 7 liberális tagja leszavazta, így a pályázati projekt benyújtására idejében nem kerülhetett sor.
A román kormány 2008-ban kiírt egy pályázatot, amellyel középkori várak felújítására fordítható pénzhez lehetett jutni. Nagykároly és Erdőd – utóbbi településen, ha nem is egész középkori vár, de várrom található – közös pályázat benyújtása mellett döntött. Ez a közös pályázat bizonyult 2009-ben nyertesnek. Erdőd esetében csak a romok konzerválására nyílt lehetőség, így Nagykároly a pályázati összeg 85,5 százalékát, míg Erdőd a 14,5 százalékát kapta. Nagykárolynak négy és fél millió euró jutott, a felújítási munkálatokat a négy Szatmár-megyei cég alkotta Kastély Egyesület nyerte el, amely – láss csodát Romániában! – határidőre be is fejezte a munkát.
A kastély története
A nagykárolyi kastély története Mátyás királlyal, egy engedéllyel és egy kőházzal kezdődik a 17. század utolsó harmadában. Történt ugyanis, hogy Károlyi Láncz Lászlónak nagyon megtetszett a vidék, így hát az Úr 1482-ik esztendejében a királyhoz fordult engedélyért, hogy az akkor még szinte lakatlan vidéken házat építhessen magának. Mátyás csak örvendeni tudott az ötletnek, azonnal úgy gondolkodott, hogy ott még erődöt is kialakíthatnak idővel a Károlyi grófok. Ez jó egy évszázad múlva történt meg, amikor Károlyi Mihály 1592-ben az addigi négyszögletes kőépületet – amely amolyan északi végvár szerepét is betöltötte – bástyákkal, belső udvarral látta el, falakkal vette körbe, lőréseket készíttetett, és vizesárkot is ásatott a vár köré. Volt is nagy szükség egy komolyan megerősített várra, hiszen a törökök állandó veszélyt jelentettek. Ne feledjük, erre az időszakra esett a dunai Habsburg dinasztia és az Oszmán Birodalom 15 éves háborúja a Magyar Királyság területén, amely 1606-ban a zsitvatoroki békével ért véget.
1699-ben újabb átalakításon esett át a kastély, amikor báró Károlyi Sándor – aki Szatmár vármegye főispáni feladatait is ellátta, és kuruc hadvezérként is jeleskedett – némileg díszesebb formát adott neki. Igaz, akkor még az épületegyüttes nem kényszerült nagyobb javításokra, de a szabadságharc itt-ott sérüléseket okozott rajta. Száz évig változatlan alakjában lakták a Károlyiak, mígnem 1794-ben gróf Károlyi József lebontotta a régi várat, és helyébe egy barokk stílusú kastélyt építtetett Joseph Bitthauser német építész tervei alapján. Ekkor már úgy vélték, fölösleges a sok erődítmény, így lemondtak a várfalakról, a tornyokról, az épületet pedig „emberbarátibbá" alakították. A négyszintes épületet háromszög alapú, dísztornyokkal, fedett belső udvarral és boltozatos pincével látták el, a nagyméretű fogadótermet festmények és szobrok díszítették.
A 19. század közepén Ybl Miklóst kérték fel, hogy változtatásokat eszközöljön a kastélyon. Az ő munkájából kevés maradt fenn, hiszen 1893-ban újabb, ezúttal nagyméretű átépítés következett. Károlyi István, a birtok akkori ura kívánságára középkori lovagi kastélyokat idéző neogótikus alakot nyert az épületegyüttes. A munkálatok 1896-ban fejeződtek be, a négyszögletű épület által körbevett belső várudvart befedték. Az 1896-ig tartó átalakítás lovagkastély jelleget adott az épületnek, a faburkolat és a lakatosmunka korabeli helybéli mestereket dícséri.
Mintha a sors rendelte volna úgy, hogy évszázadonként megújuljon a kastély.
Sörház helyén víztorony
A parkot már 1754-ben említették a leírásokban, „mint szép és híres" udvari kertet, és a leírások említik a park „teknősbéka-tavát" is. A kertben ekkor velencei kőpadok, hatalmas virágtartók, a kastély egyik sarkánál pedig egy régies hangulatú velencei kút is állt.
Szirmay Antal írta a kastély parkjáról: „az épületek nyugati oldalán anglius izlésre épített gyönyörűséges kert vagyon". A 12 hektáros parkban több növényritkaság található.
Fái közül egy 1810-ben ültetett platán a legidősebbnek tartott, melyet még gróf Károlyi György ültetett el 7 éves korában. A park szélén 33 m magas, 1888-ban épült romantikus stílusú víztorony áll, melynek helyén egykor híres sörház volt.
Sajnos, a Nagykárolyban elkezdett városszépítés miatt a park felújítására már nem jutott pénz. Így történhet meg, hogy a vadonatúj köntösben pompázó épület mellett az arborétum és a lovarda még mindig lepusztult állapotban gondolkodik jövőjén.
Séta a barokk korban
A kastélyon végzett átalakítások rögtön a belépéskor szemet szúrnak. A hatalmas előcsarnok, amely egykor udvar gyanánt várta az érkezőket, márvánnyal kirakott, felújították a hatalmas kandallót is, és vadonatúj korlátokat építettek az emeletre vezető lépcsőkre. A kastély földszintjének néhány helyiségében működik a városi múzeum, az emeleten könyvtár és kiállítóterem kapott helyet. A kastély fő attrakciója mégis a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett néhány szoba.
A látogatónak védőzsákot kell húznia a cipőjére, hogy ne piszkolja össze az igen értékes szőnyegeket. Bár az eredeti berendezési tárgyak rég az enyészetté váltak, a felújítás alkalmával igyekeztek olyan korabeli bútorokkal ellátni a szobákat, termeket, melyek nagyban emlékeztetnek a 18-19. századi állapotokra.
Ma már csak elképzelni lehet, milyen hangulat uralkodhatott bálok alkalmával a kastély tükörtermében, vagy hol lapozhatta kedvenc olvasmányát a ház ura, és fésülte ki hajából a hullámokat az úrnő. A képzelgést megkönnyíti, ha saját szemünkkel láthatjuk a bálterem bordó kárpittal bevont falait, a korabeli fésülködő asztalkát vagy a kényelmes, barokk stílusú karosszékeket. Egyébként a berendezés jelentős része a barokkot idézi, ezeket régiségkereskedőktől, múzeumokból szerezték be. A Károlyi-családtól mindössze két festmény reprodukciója maradt az utókorra.
A jó képzelőerővel megáldott látogató ideig-óráig a történelem részesének érezheti magát a Károlyi-kastélyban, szinte besétálhat a 19. század hangulatába, amikor még vonósnégyes szolgáltatta a talpalávalót a bálozó úrfiknak és kisasszonyoknak, és a kastély ura hatalmas márványkandalló előtt, pipázva várta konflison érkező vendégeit birodalmába...
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)