Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. október 25.
Budapest és Szeged után, Kós Károly-dombormű Temesváron is
„Eljött az ideje, hogy Kós Károlyt a maga súlyával és jelentőségével tegyük mindennapi életünk részévé”
Október 23-a estéjén, a magyar nemzeti ünnep tiszteletére, ökumenikus igeliturgia keretében Kós Károly-emléktáblát avattak a temesvári evangélikus-lutheránus templomban, a 130 éve született építész, író és politikus keresztelésének a helyszínén.
Az avatóünnepségen részt vett, és beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Szekernyés János helytörténész, valamint Szathmáry Gyöngyi szobrászművész, a Kós Károly-dombormű Munkácsy-díjas alkotója. A rendezvényen részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, a megyei RMDSZ-szervezet elnökségének tagjai, a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Gerhardinum Katolikus Líceum tanárai és diákjai, egyházi és közéleti személyiségek, az evangélikus gyülekezet tagjai.
Az ünnepi rendezvény résztvevőit köszöntötte, és bevezető imádságot mondott Kovács Zsombor evangélikus lelkész, az ökumenikus igeliturgia során a Szentírásból felolvasott Szilvágyi Zsolt római katolikus plébános, Kovács Zsombor evangélikus lelkész és Boros Róbert baptista lelkipásztor.
Az avatóünnepséget Fazakas Csaba ref. esperes, az RMDSZ művelődési alelnökének köszöntője vezette be, aki Kós Károlyt idézve „kiáltó szó”-nak nevezte az emléktábla-avatást, az emlékjel állítást az utókor számára. „Örvendek, hogy ilyen sokan meghallották ezt a mai „kiáltó szót”!” – mondta az RMDSZ művelődési alelnöke.
A 130 esztendeje Temesváron született Kós Károly – az „egyik legkiemelkedőbb, legsokrétűbb és legegyetemesebb tehetség, közéleti és politikai személyiség, az építőművészet, a szépliteratúra és a képzőművészet kiváltságos alkotó egyénisége, az egyetemes és az erdélyi magyar művelődés szellemóriása” – életművét Szekernyés János helytörténész méltatta, aki részletesen felidézte Kós Károly Temesvárról szóló visszaemlékezéseit és tevékenységének bánsági vonatkozásait.
Következett a nagy pillanat: Gyarmathy Gyöngyi Munkácsy-díjas képzőművész Kós Károly-domborművét Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő leplezték le, majd Molnos András Csaba temesvári színművész elszavalta Kányádi Sándor Kós Károly arcképe alá című versét.
A szatmárnémeti születésű, jelenleg Budapesten élő művésznőnek elsőként Markó Béla gratulált a „gyönyörű domborműhez”, amely méltó helyére került ebben a temesvári evangélikus-lutheránus templomban. „130 esztendő telt el Kós Károly születése óta – mondta Markó Béla –, azt kívánom, hogy újabb 130 év elteltével ugyanitt álljon ez a dombormű, és ugyanezen a nyelven emlékezzenek majd az akkoriak a Kós Károly születése óta eltelt 260 esztendőre.” Az emléktábla-avatással kapcsolatban, ünnepi beszédében két kérdésre kereste a választ a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke: miért Kós Károly és miért éppen október 23-án? „Miért éppen az idén gondoltuk úgy mindannyian Erdélyben, hogy ezt az évet Bethlen Gábor évének és Kós Károly évének tekintjük? Azért, mert akár Bethlen Gáborra, akár Kós Károlyra gondolok, itt az ideje, hogy azt az üzenetet, amelyet ők egész életművükkel megfogalmaztak és nekünk továbbítottak, megszívleljük. Itt az ideje, hogy Kós Károlyt a maga súlyával és jelentőségével tegyük mindennapi életünk részévé” – mondta Markó Béla.
„Van-e fontosabb üzenete a mélyen erdélyi, mélyen kalotaszegi, mélyen magyar Kós Károlynak, mint az az erdélyiség, amelynek szerves része Temesvár szelleme, Brassó vagy Szeben szelleme, és amely erdélyiség azt jelenti, hogy a különböző nyelveknek, a különböző kultúráknak itt egymás mellett helyük van, és olyan erdélyi életet kell teremteni, ahol ezek a nyelvek, kultúrák, nemzetek, etnikumok természetes módon és egyenlőséget élvezve munkálhatják ki egymás mellett a jövendőjüket.” A Kós Károlyi üzenet, hogy nekünk vállalnunk kell Erdélyt, ott van a Kiáltó Szóban, amit egy olyan történelmi pillanatba fogalmazott meg Kós, amikor az erdélyi magyar közösség teljes tanácstalanságban volt. „Elég a tétlenségből a csalódottságból – bár joggal vagyunk csalódottak –, elég a kiábrándultságból, a tétlen álmodozásból, talpra kell állni, tudomásul kell venni a valóságot, dolgozni kell, és küzdeni kell. Vállalni kell a helyzetünket, és úgy küzdeni a megváltoztatásáért, hogy ez a javunkra legyen. Fontos történelmi pillanatban olyan üzenetet fogalmazott meg Kós Károly, amely üzenet ma is érvényes minden Romániában, Erdélyben élő magyar számára!” – mondta Markó Béla, aki hangsúlyozta: Kós Károly nem csak megírta a Kiáltó Szót, hanem ennek értelmében cselekedett, a hírnév, a biztos budapesti építész egzisztencia helyett Erdélyt választotta. Sztánát, egy kis kalotaszegi falut választotta, és sanyarú körülmények között ott élt le több mint két évtizedet, és ott alkotott nagyot ilyen körülmények között. „Kós Károly látszólag a nehezebb utat választotta, de meggyőződésem hogy csak így lehetett megalkotni azt az életművet, amelyet ő mindannyiunk számára megalkotott és ennek a legfontosabb része továbbra is maga ez az élet, amely példa mindannyiunk számára. Nagyon nehéz történelmi pillanatban tette ezt Kós Károly, sokkal nehezebb történelmi pillanatban, mint amilyenben mi ma vagyunk, és akkor joggal mondom, hogy nincsen jogunk tétlenkedni, hogy elkeseredjünk, magunkba roskadjunk, kötelességünk azt az utat folytatni, amelyet Kós Károly és az ő kortársai mindannyiunk számára megmutattak, kijelöltek” – mondta Markó Béla. „Miért éppen ma, október 23-án avatjuk fel Kós Károly temesvári emléktábláját? Október 23-a a magyar szabadság ünnepe. A szabadságért sokféleképpen meg lehet harcolni, és ahogyan Kós Károly végigharcolta az életét, az is a mi szabadságunkért folytatott küzdelem volt” – zárta ünnepi gondolatait az RMDSZ szenátora.
Befejezésül rövid beszédet mondott Szathmáry Gyöngyi szobrászművész, aki meghatottan emlékezett vissza Kós Károllyal való személyes találkozására 1976-ban. „Életem egyik legszebb ajándéka volt ez a találkozás, amely megérintett és inspirált” – mondta a művész, akinek Kós Károly személyiségét és zsenialitását kifejező rendkívül sikeres domborművét 1983-1984-ben három helyen is elhelyezték: a budapesti Wekerletelepen, a jelenlegi Kós Károly téren, a Magyar Építőművészek Szövetsége Székházában és Szegeden, a Dóm téri Pantheonban. A temesvári dombormű ugyanennek az alkotásnak a negyedik példánya.
Az avató ünnepséggel egybekötött ökumenikus igeliturgia áldással és nemzeti imánk eléneklésével fejeződött be. Az ökumenikus rendezvény során W. A. Mozart-, J. S. Bach-, C. Frank-, M. Durufle-, G. Bizet- és J. Pechelbel-műveket orgonán játszott Szeidert Klaudia, szólókat énekelt Szlahotka Mónika, a Banatul Filharmónia énekese. A temesvári Kós Károly-emléktáblaállításra a Temes Megyei RMDSZ és a Bánsági Közösségért Egyesület kezdeményezésére, a Magyar Művészeti Akadémia és a Communitas Alapítvány támogatásával került sor.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Eljött az ideje, hogy Kós Károlyt a maga súlyával és jelentőségével tegyük mindennapi életünk részévé”
Október 23-a estéjén, a magyar nemzeti ünnep tiszteletére, ökumenikus igeliturgia keretében Kós Károly-emléktáblát avattak a temesvári evangélikus-lutheránus templomban, a 130 éve született építész, író és politikus keresztelésének a helyszínén.
Az avatóünnepségen részt vett, és beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Szekernyés János helytörténész, valamint Szathmáry Gyöngyi szobrászművész, a Kós Károly-dombormű Munkácsy-díjas alkotója. A rendezvényen részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, a megyei RMDSZ-szervezet elnökségének tagjai, a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Gerhardinum Katolikus Líceum tanárai és diákjai, egyházi és közéleti személyiségek, az evangélikus gyülekezet tagjai.
Az ünnepi rendezvény résztvevőit köszöntötte, és bevezető imádságot mondott Kovács Zsombor evangélikus lelkész, az ökumenikus igeliturgia során a Szentírásból felolvasott Szilvágyi Zsolt római katolikus plébános, Kovács Zsombor evangélikus lelkész és Boros Róbert baptista lelkipásztor.
Az avatóünnepséget Fazakas Csaba ref. esperes, az RMDSZ művelődési alelnökének köszöntője vezette be, aki Kós Károlyt idézve „kiáltó szó”-nak nevezte az emléktábla-avatást, az emlékjel állítást az utókor számára. „Örvendek, hogy ilyen sokan meghallották ezt a mai „kiáltó szót”!” – mondta az RMDSZ művelődési alelnöke.
A 130 esztendeje Temesváron született Kós Károly – az „egyik legkiemelkedőbb, legsokrétűbb és legegyetemesebb tehetség, közéleti és politikai személyiség, az építőművészet, a szépliteratúra és a képzőművészet kiváltságos alkotó egyénisége, az egyetemes és az erdélyi magyar művelődés szellemóriása” – életművét Szekernyés János helytörténész méltatta, aki részletesen felidézte Kós Károly Temesvárról szóló visszaemlékezéseit és tevékenységének bánsági vonatkozásait.
Következett a nagy pillanat: Gyarmathy Gyöngyi Munkácsy-díjas képzőművész Kós Károly-domborművét Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő leplezték le, majd Molnos András Csaba temesvári színművész elszavalta Kányádi Sándor Kós Károly arcképe alá című versét.
A szatmárnémeti születésű, jelenleg Budapesten élő művésznőnek elsőként Markó Béla gratulált a „gyönyörű domborműhez”, amely méltó helyére került ebben a temesvári evangélikus-lutheránus templomban. „130 esztendő telt el Kós Károly születése óta – mondta Markó Béla –, azt kívánom, hogy újabb 130 év elteltével ugyanitt álljon ez a dombormű, és ugyanezen a nyelven emlékezzenek majd az akkoriak a Kós Károly születése óta eltelt 260 esztendőre.” Az emléktábla-avatással kapcsolatban, ünnepi beszédében két kérdésre kereste a választ a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke: miért Kós Károly és miért éppen október 23-án? „Miért éppen az idén gondoltuk úgy mindannyian Erdélyben, hogy ezt az évet Bethlen Gábor évének és Kós Károly évének tekintjük? Azért, mert akár Bethlen Gáborra, akár Kós Károlyra gondolok, itt az ideje, hogy azt az üzenetet, amelyet ők egész életművükkel megfogalmaztak és nekünk továbbítottak, megszívleljük. Itt az ideje, hogy Kós Károlyt a maga súlyával és jelentőségével tegyük mindennapi életünk részévé” – mondta Markó Béla.
„Van-e fontosabb üzenete a mélyen erdélyi, mélyen kalotaszegi, mélyen magyar Kós Károlynak, mint az az erdélyiség, amelynek szerves része Temesvár szelleme, Brassó vagy Szeben szelleme, és amely erdélyiség azt jelenti, hogy a különböző nyelveknek, a különböző kultúráknak itt egymás mellett helyük van, és olyan erdélyi életet kell teremteni, ahol ezek a nyelvek, kultúrák, nemzetek, etnikumok természetes módon és egyenlőséget élvezve munkálhatják ki egymás mellett a jövendőjüket.” A Kós Károlyi üzenet, hogy nekünk vállalnunk kell Erdélyt, ott van a Kiáltó Szóban, amit egy olyan történelmi pillanatba fogalmazott meg Kós, amikor az erdélyi magyar közösség teljes tanácstalanságban volt. „Elég a tétlenségből a csalódottságból – bár joggal vagyunk csalódottak –, elég a kiábrándultságból, a tétlen álmodozásból, talpra kell állni, tudomásul kell venni a valóságot, dolgozni kell, és küzdeni kell. Vállalni kell a helyzetünket, és úgy küzdeni a megváltoztatásáért, hogy ez a javunkra legyen. Fontos történelmi pillanatban olyan üzenetet fogalmazott meg Kós Károly, amely üzenet ma is érvényes minden Romániában, Erdélyben élő magyar számára!” – mondta Markó Béla, aki hangsúlyozta: Kós Károly nem csak megírta a Kiáltó Szót, hanem ennek értelmében cselekedett, a hírnév, a biztos budapesti építész egzisztencia helyett Erdélyt választotta. Sztánát, egy kis kalotaszegi falut választotta, és sanyarú körülmények között ott élt le több mint két évtizedet, és ott alkotott nagyot ilyen körülmények között. „Kós Károly látszólag a nehezebb utat választotta, de meggyőződésem hogy csak így lehetett megalkotni azt az életművet, amelyet ő mindannyiunk számára megalkotott és ennek a legfontosabb része továbbra is maga ez az élet, amely példa mindannyiunk számára. Nagyon nehéz történelmi pillanatban tette ezt Kós Károly, sokkal nehezebb történelmi pillanatban, mint amilyenben mi ma vagyunk, és akkor joggal mondom, hogy nincsen jogunk tétlenkedni, hogy elkeseredjünk, magunkba roskadjunk, kötelességünk azt az utat folytatni, amelyet Kós Károly és az ő kortársai mindannyiunk számára megmutattak, kijelöltek” – mondta Markó Béla. „Miért éppen ma, október 23-án avatjuk fel Kós Károly temesvári emléktábláját? Október 23-a a magyar szabadság ünnepe. A szabadságért sokféleképpen meg lehet harcolni, és ahogyan Kós Károly végigharcolta az életét, az is a mi szabadságunkért folytatott küzdelem volt” – zárta ünnepi gondolatait az RMDSZ szenátora.
Befejezésül rövid beszédet mondott Szathmáry Gyöngyi szobrászművész, aki meghatottan emlékezett vissza Kós Károllyal való személyes találkozására 1976-ban. „Életem egyik legszebb ajándéka volt ez a találkozás, amely megérintett és inspirált” – mondta a művész, akinek Kós Károly személyiségét és zsenialitását kifejező rendkívül sikeres domborművét 1983-1984-ben három helyen is elhelyezték: a budapesti Wekerletelepen, a jelenlegi Kós Károly téren, a Magyar Építőművészek Szövetsége Székházában és Szegeden, a Dóm téri Pantheonban. A temesvári dombormű ugyanennek az alkotásnak a negyedik példánya.
Az avató ünnepséggel egybekötött ökumenikus igeliturgia áldással és nemzeti imánk eléneklésével fejeződött be. Az ökumenikus rendezvény során W. A. Mozart-, J. S. Bach-, C. Frank-, M. Durufle-, G. Bizet- és J. Pechelbel-műveket orgonán játszott Szeidert Klaudia, szólókat énekelt Szlahotka Mónika, a Banatul Filharmónia énekese. A temesvári Kós Károly-emléktáblaállításra a Temes Megyei RMDSZ és a Bánsági Közösségért Egyesület kezdeményezésére, a Magyar Művészeti Akadémia és a Communitas Alapítvány támogatásával került sor.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. december 18.
Főhajtás Reiter Edit emléktáblájánál
A forradalom egyik magyar áldozatára emlékeztek
December 17-én, Temesvár Gyásznapján az 1989-es decemberi forradalom áldozatairól emlékeztek meg városszerte, a 24 évvel ezelőtt történt véres események helyszínein.
2013. december 17-én, a temesvári Bartók Béla Líceum falán helyezték el és avatták fel újból Reiter Edit, a temesvári magyar líceum egykori tanulójának emléktábláját, akinek gyilkos sortűz oltotta ki az életét 1989. december 19-én. Az emléktáblát 1990-ben helyezték el a gyilkosság helyszínén Reiter Edit szülei, tanárai és iskolatársai kezdemémyezésére az iskola akkori bejárata mellett, és március 15-én avatták fel, ugyanabban az esztendőben. A Bartók Béla Líceum szomszédságában álló épületet, amelynek a falára eredetileg az emléktábla felkerült időközben lebontották.
Az emléktábla avató ünnepség résztvevőit, tanárokat és diákokat Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója köszöntötte, aki ez alkalommal bejelentette: az idei évtől az iskola falán elhelyezett emléktáblánál fog fejet hajtani a magyar iskola diákjainak és tanárainak közössége a temesvári hősök emléke előtt. Az 1989-es decemberi eseményeket Halász Ferenc történész, helyettes főtanfelügyelő elevenítette fel a bartókos diákok számára: „24 évvel ezelőtt puskaropogástól volt hangos Temesvár, ekkor próbálták meg vérbe fojtani azt a kezdeményezést, amelynek az volt a célja, hogy Romániában változzon a világ, szabadok legyünk és jobban éljünk. Büszkén emlékszünk erre az eseményre, egyrészt azért, mert ez Temesvárról indult 1989 decemberében, másrészt azért is büszkék vagyunk, mert az eseménysorozatot egy magyar ember indította el, Tőkés László, aki akkor a belvárosi református egyházközségnek volt a lelkipásztora. 1989-ben Ő felvállalta, hogy a világ tudomására hozza, milyen viszonyok vannak Romániában. Vele kapcsolatban bírósági döntés szültetett arról, hogy 1989. december 15-én kilakoltatják a parókiáról, és ez volt az a szikra, amelyik elindította a forradalmat. December 16-án végül el kellett hagynia Temesvárt, de az ő tevékenysége következtében akkor már sok ezer ember volt az utcán, követelve, hogy a régi rendszert valami jobb váltsa fel. Ma azért van Gyásznap, mert december 17-én vezényelték ki a katonaságot a kaszárnyákból, és nyílt tűzparancsot adtak a hadseregnek, amit gyakorolt is. Több tucat ember halt meg ezen a napon, ami olyan felháborodást váltott ki az emberekből, hogy habár 18–19-én még lehetett puskaropogást hallani Temesváron, december 20-án a hadsereg visszavonult, a forradalmárok pártjára állt és Temesvár lett Románia első szabad városa! Ezután kezdődtek az események a többi városban és Bukarestben. Méltán állíthatjuk azt, hogy minden Temesvárról indult, egy magyar ember kezdeményezéséből indult el, és habár azóta sokan megpróbálják elvitatni Temesvárnak ezt a szerepét, mi mindig emlékezünk arra, hogy 1989-ben Temesváron kezdődött a forradalom. Ezekben a napokban sokan voltak rosszkor rossz helyen. A megfélemlítések során csak egy-egy sorozatot adtak le, tankból vagy kétéltű járművekből lőttek. Egy ilyen golyózápornak az áldozatára emlékezünk ma, Reiter Editre, aki itt halt meg, éppen régi iskolája előtt!”
Reiter Edit, a temesvári forradalom mártírja életrajzát Erdei Ildikó ismertette: a józsefvárosi magyar középiskolában, a Bartók Béla Líceum elődjében érettségizett, majd technikusként a Hegesztő Intézetben dolgozott. Hosszú évekig beteg szüleit gondozta, ezért családot sem alapított. A forradalom előtti időszakban súlyos betegségen esett át, amiből sikeresen felgyógyult. 1989. december 19-én munkából tartott hazafelé, amikor az utcán megjelent egy kétéltű jármű, amelyikből sortüzet adtak le a járókelőkre. Az akkor 39 éves Reiter Editnek nem sikerült idejében fedezékbe jutnia… Holttestét később a Gyiroki úton találták meg, senki sem tudja, hogy került oda.
Reiter Edit és a temesvári forradalom áldozatai lelki üdvösségéért Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános mondott imát, majd a Bartók Béla Elméleti Líceum
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
A forradalom egyik magyar áldozatára emlékeztek
December 17-én, Temesvár Gyásznapján az 1989-es decemberi forradalom áldozatairól emlékeztek meg városszerte, a 24 évvel ezelőtt történt véres események helyszínein.
2013. december 17-én, a temesvári Bartók Béla Líceum falán helyezték el és avatták fel újból Reiter Edit, a temesvári magyar líceum egykori tanulójának emléktábláját, akinek gyilkos sortűz oltotta ki az életét 1989. december 19-én. Az emléktáblát 1990-ben helyezték el a gyilkosság helyszínén Reiter Edit szülei, tanárai és iskolatársai kezdemémyezésére az iskola akkori bejárata mellett, és március 15-én avatták fel, ugyanabban az esztendőben. A Bartók Béla Líceum szomszédságában álló épületet, amelynek a falára eredetileg az emléktábla felkerült időközben lebontották.
Az emléktábla avató ünnepség résztvevőit, tanárokat és diákokat Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója köszöntötte, aki ez alkalommal bejelentette: az idei évtől az iskola falán elhelyezett emléktáblánál fog fejet hajtani a magyar iskola diákjainak és tanárainak közössége a temesvári hősök emléke előtt. Az 1989-es decemberi eseményeket Halász Ferenc történész, helyettes főtanfelügyelő elevenítette fel a bartókos diákok számára: „24 évvel ezelőtt puskaropogástól volt hangos Temesvár, ekkor próbálták meg vérbe fojtani azt a kezdeményezést, amelynek az volt a célja, hogy Romániában változzon a világ, szabadok legyünk és jobban éljünk. Büszkén emlékszünk erre az eseményre, egyrészt azért, mert ez Temesvárról indult 1989 decemberében, másrészt azért is büszkék vagyunk, mert az eseménysorozatot egy magyar ember indította el, Tőkés László, aki akkor a belvárosi református egyházközségnek volt a lelkipásztora. 1989-ben Ő felvállalta, hogy a világ tudomására hozza, milyen viszonyok vannak Romániában. Vele kapcsolatban bírósági döntés szültetett arról, hogy 1989. december 15-én kilakoltatják a parókiáról, és ez volt az a szikra, amelyik elindította a forradalmat. December 16-án végül el kellett hagynia Temesvárt, de az ő tevékenysége következtében akkor már sok ezer ember volt az utcán, követelve, hogy a régi rendszert valami jobb váltsa fel. Ma azért van Gyásznap, mert december 17-én vezényelték ki a katonaságot a kaszárnyákból, és nyílt tűzparancsot adtak a hadseregnek, amit gyakorolt is. Több tucat ember halt meg ezen a napon, ami olyan felháborodást váltott ki az emberekből, hogy habár 18–19-én még lehetett puskaropogást hallani Temesváron, december 20-án a hadsereg visszavonult, a forradalmárok pártjára állt és Temesvár lett Románia első szabad városa! Ezután kezdődtek az események a többi városban és Bukarestben. Méltán állíthatjuk azt, hogy minden Temesvárról indult, egy magyar ember kezdeményezéséből indult el, és habár azóta sokan megpróbálják elvitatni Temesvárnak ezt a szerepét, mi mindig emlékezünk arra, hogy 1989-ben Temesváron kezdődött a forradalom. Ezekben a napokban sokan voltak rosszkor rossz helyen. A megfélemlítések során csak egy-egy sorozatot adtak le, tankból vagy kétéltű járművekből lőttek. Egy ilyen golyózápornak az áldozatára emlékezünk ma, Reiter Editre, aki itt halt meg, éppen régi iskolája előtt!”
Reiter Edit, a temesvári forradalom mártírja életrajzát Erdei Ildikó ismertette: a józsefvárosi magyar középiskolában, a Bartók Béla Líceum elődjében érettségizett, majd technikusként a Hegesztő Intézetben dolgozott. Hosszú évekig beteg szüleit gondozta, ezért családot sem alapított. A forradalom előtti időszakban súlyos betegségen esett át, amiből sikeresen felgyógyult. 1989. december 19-én munkából tartott hazafelé, amikor az utcán megjelent egy kétéltű jármű, amelyikből sortüzet adtak le a járókelőkre. Az akkor 39 éves Reiter Editnek nem sikerült idejében fedezékbe jutnia… Holttestét később a Gyiroki úton találták meg, senki sem tudja, hogy került oda.
Reiter Edit és a temesvári forradalom áldozatai lelki üdvösségéért Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános mondott imát, majd a Bartók Béla Elméleti Líceum
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2014. augusztus 27.
Hálósok, ha találkoznak...
Miről beszélgetnek a barátok, azonos érdeklődésű, egyazon körhöz, csoportosuláshoz tartozó emberek, ha találkoznak? Nyilván arról, ami összehozta, összeköti őket, ami legjobban foglalkoztatja, és ébren tartja az érdeklődésüket. Nos, a katolikus közösségek hálózata ilyen. Az aránylag fiatal, 1990-ben Budapesten alakult egyesületnek sikerült ismertté tennie a nevét, és behálóznia a Kárpát-medencét.
Hogy kiknek a révén, kiknek az elképzelése, törekvése találkozott, kik érezték úgy, hogy szükség van egy szorosabb összefogásra? Azok, akik a katolikus vallásban látják hitéletük kiteljesedését, a keresztény értékek továbbadásának a lehetőségét. Köztük vannak a Partium régióhoz tartozó csoportok, akik az elmúlt héten Temesváron képviseltették magukat egy olyan találkozón, amelyre ráillik a hasznos és kellemes minősítés.
Bálint Klára, a temesvári Háló csoport irányítója, a találkozó szervezője és házigazdája, Konrád Katalin, a Partium Háló Egyesület vezetője, ft. Gyenge Béla, a nagyváradi Szent József plébánia plébánosa, ft. Tóth Attila nagyváradi segédlelkész és a helybeliek, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Katolikus Líceum spirituálisa, valamint a kiscsoportos beszélgetéseken résztvevőknek köszönhető a tartalmas, élménygazdag nap megélése.
Az erzsébetvárosi szalvatoriánus rend temploma, amely otthont adott a Háló-találkozónak, méltó keretet biztosított a mindenkit érintő kérdéskörnek. Ugyanis Keresztény nevelés a családban és az iskolában címmel ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Líceum lelki vezetője tartott előadást. Soha jobbkor! Hisz küszöbön a tanévnyitás, a gyermekek elindítása, és a család, az egyház, az iskola együttműködése feltételeinek a megteremtése napi feladat, egyik vagy másik nélkül hézagos lenne a nevelés. A szülői példaadás, az iskola egészséges légköre, a hitéletet irányító lelkipásztorok és hitoktatók személyes hozzájárulása együtt szolgálja az emberépítés nemes feladatát, amelyhez felnőni nem is olyan könnyű.
A kiscsoportos beszélgetések során egyéni tapasztalatok, emlékek, javaslatok hangzottak el, és közös ima szentesítette az elhatározást: szövögetni, bogozni kell továbbra is a Hálót, hétköznapokon és ünnepnapokon, akár egyszerű kenderszálból, akár selyemzsinórból, mert a cél közös. Hogy összetartson, megtartson és erősítsen.
Sipos Erzsébet, Nyugati Jelen (Arad)
Miről beszélgetnek a barátok, azonos érdeklődésű, egyazon körhöz, csoportosuláshoz tartozó emberek, ha találkoznak? Nyilván arról, ami összehozta, összeköti őket, ami legjobban foglalkoztatja, és ébren tartja az érdeklődésüket. Nos, a katolikus közösségek hálózata ilyen. Az aránylag fiatal, 1990-ben Budapesten alakult egyesületnek sikerült ismertté tennie a nevét, és behálóznia a Kárpát-medencét.
Hogy kiknek a révén, kiknek az elképzelése, törekvése találkozott, kik érezték úgy, hogy szükség van egy szorosabb összefogásra? Azok, akik a katolikus vallásban látják hitéletük kiteljesedését, a keresztény értékek továbbadásának a lehetőségét. Köztük vannak a Partium régióhoz tartozó csoportok, akik az elmúlt héten Temesváron képviseltették magukat egy olyan találkozón, amelyre ráillik a hasznos és kellemes minősítés.
Bálint Klára, a temesvári Háló csoport irányítója, a találkozó szervezője és házigazdája, Konrád Katalin, a Partium Háló Egyesület vezetője, ft. Gyenge Béla, a nagyváradi Szent József plébánia plébánosa, ft. Tóth Attila nagyváradi segédlelkész és a helybeliek, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Katolikus Líceum spirituálisa, valamint a kiscsoportos beszélgetéseken résztvevőknek köszönhető a tartalmas, élménygazdag nap megélése.
Az erzsébetvárosi szalvatoriánus rend temploma, amely otthont adott a Háló-találkozónak, méltó keretet biztosított a mindenkit érintő kérdéskörnek. Ugyanis Keresztény nevelés a családban és az iskolában címmel ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Líceum lelki vezetője tartott előadást. Soha jobbkor! Hisz küszöbön a tanévnyitás, a gyermekek elindítása, és a család, az egyház, az iskola együttműködése feltételeinek a megteremtése napi feladat, egyik vagy másik nélkül hézagos lenne a nevelés. A szülői példaadás, az iskola egészséges légköre, a hitéletet irányító lelkipásztorok és hitoktatók személyes hozzájárulása együtt szolgálja az emberépítés nemes feladatát, amelyhez felnőni nem is olyan könnyű.
A kiscsoportos beszélgetések során egyéni tapasztalatok, emlékek, javaslatok hangzottak el, és közös ima szentesítette az elhatározást: szövögetni, bogozni kell továbbra is a Hálót, hétköznapokon és ünnepnapokon, akár egyszerű kenderszálból, akár selyemzsinórból, mert a cél közös. Hogy összetartson, megtartson és erősítsen.
Sipos Erzsébet, Nyugati Jelen (Arad)
2014. december 20.
Karácsonyi Szövétnek
Hallottam már róla, személyesen megtapasztalni nem volt lehetőségem, hogy Máramarosban, Budeşti és Kapnikánya között egy lejtős (vagy emelkedős, ahogy tetszik) útszakaszon felfelé, minden ismert fizikai szabálynak ellentmondva, dombnak folyik a kiöntött víz, felfelé, hegynek menet halad a sebességből kivett gépkocsi – olvasom Jankó András, a szemtanú Mármarosi útijegyzet c. írásában a Szövétnek decemberi számában.
Ha semmi mással nem maradnék az aradi kulturális folyóirat legújabb számának elolvasásakor, akkor is megérné átböngészni a 40 oldalas kulturális szemlét. De távolról sem erről van szó: a Szövétnek lapszámról lapszámra mindig találni tartalmas, érdeklődésre méltán számot tartó cikkeket. Most, például, Szilvágyi Zsolt Istenkeresés a XXI. században
c. írását („Valóban keresi minden ember Istent, még akkor is, ha ez a keresés nem is annyira tudatos számára?”), az Irodalom, művészet rovatban Böszörményi Zoltán Majoranna a tér tenyerén c. kötetének méltatását (dr. Brauch Magda), a legújabb Fecskés könyv bemutatásáról szóló rövid méltatást (Juhász Béla, a Szövétnek főszerkesztője több más írást is szignál a lapban), aradi szerzők (Szabó Péter, Grosz László, Regéczy Szabina Perle verseit), Fekete Réka Tóték c. drámájának (számomra meglepetésként ható) „próbanaplóját”, a kiváló magyarországi történész, Blazovich László tanulmányát az 500 éve Temesváron kivégzett Dózsa Györgyről, dr. Vajda Sándor cikkének 2. részét a levegő lovagjairól, azaz (magyar) harci pilótáiról az I. világháborúban, Matekovits Mihály (Tanárok a porondon), Piroska István (Goldis László gyermekkori világa), Piroska Katalin (Thália második otthona Aradon), Puskel Péter (Hátországi srapnelszilánkok), Horváth Csaba evangélikus lelkész (Karácsony), Réhon József (Az első és utolsó karácsony), a Fitoriné Rezik Julianna által közreadott, Rezik Károly neves aradi gordonkaművészről, továbbá Pásztai Ottó, Dr. Kövér Péter írásait.
Aki hozzájut, olvassa el a Szövétnek legújabb számát. Érdemes!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
Hallottam már róla, személyesen megtapasztalni nem volt lehetőségem, hogy Máramarosban, Budeşti és Kapnikánya között egy lejtős (vagy emelkedős, ahogy tetszik) útszakaszon felfelé, minden ismert fizikai szabálynak ellentmondva, dombnak folyik a kiöntött víz, felfelé, hegynek menet halad a sebességből kivett gépkocsi – olvasom Jankó András, a szemtanú Mármarosi útijegyzet c. írásában a Szövétnek decemberi számában.
Ha semmi mással nem maradnék az aradi kulturális folyóirat legújabb számának elolvasásakor, akkor is megérné átböngészni a 40 oldalas kulturális szemlét. De távolról sem erről van szó: a Szövétnek lapszámról lapszámra mindig találni tartalmas, érdeklődésre méltán számot tartó cikkeket. Most, például, Szilvágyi Zsolt Istenkeresés a XXI. században
c. írását („Valóban keresi minden ember Istent, még akkor is, ha ez a keresés nem is annyira tudatos számára?”), az Irodalom, művészet rovatban Böszörményi Zoltán Majoranna a tér tenyerén c. kötetének méltatását (dr. Brauch Magda), a legújabb Fecskés könyv bemutatásáról szóló rövid méltatást (Juhász Béla, a Szövétnek főszerkesztője több más írást is szignál a lapban), aradi szerzők (Szabó Péter, Grosz László, Regéczy Szabina Perle verseit), Fekete Réka Tóték c. drámájának (számomra meglepetésként ható) „próbanaplóját”, a kiváló magyarországi történész, Blazovich László tanulmányát az 500 éve Temesváron kivégzett Dózsa Györgyről, dr. Vajda Sándor cikkének 2. részét a levegő lovagjairól, azaz (magyar) harci pilótáiról az I. világháborúban, Matekovits Mihály (Tanárok a porondon), Piroska István (Goldis László gyermekkori világa), Piroska Katalin (Thália második otthona Aradon), Puskel Péter (Hátországi srapnelszilánkok), Horváth Csaba evangélikus lelkész (Karácsony), Réhon József (Az első és utolsó karácsony), a Fitoriné Rezik Julianna által közreadott, Rezik Károly neves aradi gordonkaművészről, továbbá Pásztai Ottó, Dr. Kövér Péter írásait.
Aki hozzájut, olvassa el a Szövétnek legújabb számát. Érdemes!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2014. december 29.
Magas elismerés post mortem dr. Bárányi Ildikónak
December 27-én a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban megemlékező gyászmisét tartottak a hat hónapja elhunyt dr. Bárányi Ildikó, a Temesvári Máltai Segélyszolgálat elnöke lelki üdvéért, és méltatták a máltai kereszt jegyében végzett áldozatos munkáját.
A megemlékező misét ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános celebrálta, ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja és ft. Máthé Lajos újszentesi plébános jelenlétében. A templom padsoraiban az elhunyt családja mellett a szeretett orvosnő munkatársai, barátai, tisztelői is jelen voltak, és őszinte elismeréssel, hálás köszönettel adóztak emlékének.
A gyászmise keretében ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja felolvasta Őfensége Fra. Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend Nagymesterének határozatát, amelyben post morten a pro Merito Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó orvosnőnek, és amelyet Őexcellenciája Jakob Kripp báró, a Lovagrend romániai nagykövete juttatott el Temesvárra. Az érdemoklevelet az elhunyt leányának, Bárányi Ildikónak nyújtotta át ft. Szabó Péter kanonok, plébános.
Az alábbiakban kivonatosan közzétesszük Francois Catto, a Máltai Lovagrend Romániai Szövetsége elnökének levelét.
Az odaadás és önfeláldozás elismerésének jeleként, amellyel a rendünket szolgálta, H.M.E.H. Fra. Matthew Festing herceg és Nagymester határozata alapján a pro Meroti Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó Máriának.
Az 1920-ban alapított pro Merito Melitensi érdemrend adományozásával a Lovagrend elismeri a személyes hozzájárulást és erőfeszítést, amely megbecsülést és tekintélyt hoz a Máltai Szuverén Lovagrendnek a világban kifejtett karitatív munkájában. (...)
Ez alkalom arra, hogy felidézzük dr. Bárányi Ildikó Mária önfeláldozó életét és tevékenységét a Romániai Máltai Segélyszolgálat keretében, a Máltai Lovagrend jelmondatának szellemében: a hit védelme és a szegények szolgálata, jelentősen hozzájárulva a rend karitatív és szociális tevékenységéhez mindennemű megkülönböztetés és önérdek nélkül, ugyanakkor a keresztény értékek szellemében a fiatal nemzedékben is erősítve a karitatív lelkületet.
A Máltai Lovagrend romániai karitatív tevékenysége megszervezésének kezdeteitől dr. Bárányi Ildikó, más hasonlóan kiemelkedő kezdeményezővel együtt, egy igazi országos szociális hálózat kiépítésén fáradozott, amely ma több mint 1200 önkéntest számlál a 26 fiókszervezetben. Dr. Bárányi Ildikó a Máltai Segélyszolgálat Romániában alapító tagja volt és több mint 20 éve a temesvári fiókszervezet elnökeként tevékenykedett.
Emlékét hálás szívvel őrzik mindazok, akik az általa létrehozott és vezetett máltai központ és az ott működő létesítmények – a Szent János idősek szociális otthona, házigondozás, segélyosztó központ, szociális kantin és ételfutár szolgálat, szociális tanácsadás, ifjúsági csoport – kedvezményezettjei.
Őszinte tisztelettel
Francois Catto
A Máltai Lovagrend Romániai Szövetségének elnöke
* * *
Az érte elmondott imákban és sokak emlékező szeretetében tovább él közöttünk dr. Bárányi Ildikó.
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)
December 27-én a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban megemlékező gyászmisét tartottak a hat hónapja elhunyt dr. Bárányi Ildikó, a Temesvári Máltai Segélyszolgálat elnöke lelki üdvéért, és méltatták a máltai kereszt jegyében végzett áldozatos munkáját.
A megemlékező misét ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános celebrálta, ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja és ft. Máthé Lajos újszentesi plébános jelenlétében. A templom padsoraiban az elhunyt családja mellett a szeretett orvosnő munkatársai, barátai, tisztelői is jelen voltak, és őszinte elismeréssel, hálás köszönettel adóztak emlékének.
A gyászmise keretében ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja felolvasta Őfensége Fra. Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend Nagymesterének határozatát, amelyben post morten a pro Merito Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó orvosnőnek, és amelyet Őexcellenciája Jakob Kripp báró, a Lovagrend romániai nagykövete juttatott el Temesvárra. Az érdemoklevelet az elhunyt leányának, Bárányi Ildikónak nyújtotta át ft. Szabó Péter kanonok, plébános.
Az alábbiakban kivonatosan közzétesszük Francois Catto, a Máltai Lovagrend Romániai Szövetsége elnökének levelét.
Az odaadás és önfeláldozás elismerésének jeleként, amellyel a rendünket szolgálta, H.M.E.H. Fra. Matthew Festing herceg és Nagymester határozata alapján a pro Meroti Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó Máriának.
Az 1920-ban alapított pro Merito Melitensi érdemrend adományozásával a Lovagrend elismeri a személyes hozzájárulást és erőfeszítést, amely megbecsülést és tekintélyt hoz a Máltai Szuverén Lovagrendnek a világban kifejtett karitatív munkájában. (...)
Ez alkalom arra, hogy felidézzük dr. Bárányi Ildikó Mária önfeláldozó életét és tevékenységét a Romániai Máltai Segélyszolgálat keretében, a Máltai Lovagrend jelmondatának szellemében: a hit védelme és a szegények szolgálata, jelentősen hozzájárulva a rend karitatív és szociális tevékenységéhez mindennemű megkülönböztetés és önérdek nélkül, ugyanakkor a keresztény értékek szellemében a fiatal nemzedékben is erősítve a karitatív lelkületet.
A Máltai Lovagrend romániai karitatív tevékenysége megszervezésének kezdeteitől dr. Bárányi Ildikó, más hasonlóan kiemelkedő kezdeményezővel együtt, egy igazi országos szociális hálózat kiépítésén fáradozott, amely ma több mint 1200 önkéntest számlál a 26 fiókszervezetben. Dr. Bárányi Ildikó a Máltai Segélyszolgálat Romániában alapító tagja volt és több mint 20 éve a temesvári fiókszervezet elnökeként tevékenykedett.
Emlékét hálás szívvel őrzik mindazok, akik az általa létrehozott és vezetett máltai központ és az ott működő létesítmények – a Szent János idősek szociális otthona, házigondozás, segélyosztó központ, szociális kantin és ételfutár szolgálat, szociális tanácsadás, ifjúsági csoport – kedvezményezettjei.
Őszinte tisztelettel
Francois Catto
A Máltai Lovagrend Romániai Szövetségének elnöke
* * *
Az érte elmondott imákban és sokak emlékező szeretetében tovább él közöttünk dr. Bárányi Ildikó.
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 15.
„A Bartók Béla Líceum legyen több mint iskola”!
Hétfő reggel becsengettek a Bartók Béla Elméleti Líceumban. Az iskolacsengő ismerős hangjára elcsendesedett az ünnepélyes tanévnyitóra összegyűlt, ünneplőbe öltözött több száz diák és szülő, rendeződtek a sorok. Az első sorban idén is a legkisebbek, a közel félszáz előkészítő osztályos kisdiák kapott helyett.
A 2015–16-os tanévet dr. Erdei Ildikó igazgatónő nyitotta meg, aki a „több mint iskola” gondolatra építette tanévköszöntő beszédét. „A Tusványosi Szabadegyetem alkotó műhelyében találkoztunk ezzel a gondolattal, hogy valaminél több, több mint iskola – mondta dr. Erdei Ildikó. – Azóta ízlelgetjük ezt a mondatot, hogy vajon a Bartók Béla Elméleti Líceumra jellemző lehet-e ez a gondolat, hogy több mint iskola. Úgy gondolom, hogy egy szórványoktatási központnak lételeme, hogy több legyen mint iskola!”
Az elmúlt tanévre visszatekintve, vajon nem a fenti gondolatot igazolja-e, hogy a bartókos diákok egyharmada részese az iskolabusz programnak, a Tehetségnap alkalmából legalább 100 tehetséges diákot mutatott fel az iskola, akik már eredményeikkel bizonyítottak, a nyári vakáció a játszva tanulásról, a különféle táborokról, köztük a tánc- és Tálentum táborokról szólt, a Színikör színvonalas előadásokkal lepte meg diáktársait, a Diákönkormányzat (DÖK) önálló sulifilmet készített, az elemi iskolai osztályoknak óvodákkal és iskolákkal vannak testvérkapcsolatai, az Iskola Másként tevékenységeken több mint 400 diák vett részt – hangsúlyozta dr. Erdei Ildikó, aki szerint az egymástól való tanulás a bartókos diákok egyik fő jellemzője. Az igazgatónő abbéli reményét fejezte ki, hogy a megye legnagyobb magyar iskolájának növekvő gyereklétszáma is azt igazolja: a magyar szülőknek érdemes a magyar nyelvű oktatást választani, van értéke a magyar nyelvnek ebben a régióban. „Legyen a Bartók Béla Elméleti Líceum több mint, iskola” – mondta befejezésül dr. Erdei Ildikó.
Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő tolmácsolta Aura Danielescu Temes megyei főtanfelügyelőnek a megye diákságához és pedagógusaihoz intézett üdvözlő beszédének főbb gondolatait. „Ahogy a Bartók Líceum épülete kimagaslik a környező iskolaépületek közül, mutassuk meg, hogy eredményeinkkel is kimagaslunk a mezőnyből – mondta Kiss Ferenc –, hiszen a többi iskolával vívott erős versenyben kell helyt állnunk.” A tanfelügyelő kiemelte: a tanévnyitón a négyszög jobb oldalán és középen állnak a legkisebbek, a bal oldalán a nagyok egészen a 12-es osztályosokig. De itt vannak a szülők és a tanárok is, akik közül sokan az iskola volt diákjai. „Azt kívánom, hogy a volt diákjaink szülőként és tanárokként visszatérjenek az iskola falai közé és ez a kör bezáruljon, senki se akarja a kört megszakítani” – mondta befejezésül Kiss Ferenc.
Megható pillanatok következtek: Stan Orsolya a hagyományos előkészítő osztály, Boros Emília és Varga Ildikó a lépésről lépésre előkészítő osztály kisdiákjainak névsorát olvasta fel. Hétfőn 46 csöppség lépte át először az iskola kapuját, velük együtt a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóinak a létszáma (az iskolához tartozó óvodai csoportokkal együtt) közel 600-ra emelkedett. Molnár Zsolt parlamenti képviselő jóvoltából az előkészítő osztályosokat meséskönyvekkel is megajándékozták a tanévnyitó alkalmából.
A Római Katolikus Egyház nevében Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok plébános, a Református Egyház nevében Ft. Fazakas Csaba temesvári esperes kértek isteni segítséget, áldást az új tanévre, a diákok és a pedagógusok munkájára. Az ünnepséget a középiskolás Szabó Anita megzenésített Ady-versével, Ristó Hanna másodikos kisdiák Létay-szavalatával színesítette.
Az ünnepség résztvevői befejezésül elénekelték nemzeti imánkat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Hétfő reggel becsengettek a Bartók Béla Elméleti Líceumban. Az iskolacsengő ismerős hangjára elcsendesedett az ünnepélyes tanévnyitóra összegyűlt, ünneplőbe öltözött több száz diák és szülő, rendeződtek a sorok. Az első sorban idén is a legkisebbek, a közel félszáz előkészítő osztályos kisdiák kapott helyett.
A 2015–16-os tanévet dr. Erdei Ildikó igazgatónő nyitotta meg, aki a „több mint iskola” gondolatra építette tanévköszöntő beszédét. „A Tusványosi Szabadegyetem alkotó műhelyében találkoztunk ezzel a gondolattal, hogy valaminél több, több mint iskola – mondta dr. Erdei Ildikó. – Azóta ízlelgetjük ezt a mondatot, hogy vajon a Bartók Béla Elméleti Líceumra jellemző lehet-e ez a gondolat, hogy több mint iskola. Úgy gondolom, hogy egy szórványoktatási központnak lételeme, hogy több legyen mint iskola!”
Az elmúlt tanévre visszatekintve, vajon nem a fenti gondolatot igazolja-e, hogy a bartókos diákok egyharmada részese az iskolabusz programnak, a Tehetségnap alkalmából legalább 100 tehetséges diákot mutatott fel az iskola, akik már eredményeikkel bizonyítottak, a nyári vakáció a játszva tanulásról, a különféle táborokról, köztük a tánc- és Tálentum táborokról szólt, a Színikör színvonalas előadásokkal lepte meg diáktársait, a Diákönkormányzat (DÖK) önálló sulifilmet készített, az elemi iskolai osztályoknak óvodákkal és iskolákkal vannak testvérkapcsolatai, az Iskola Másként tevékenységeken több mint 400 diák vett részt – hangsúlyozta dr. Erdei Ildikó, aki szerint az egymástól való tanulás a bartókos diákok egyik fő jellemzője. Az igazgatónő abbéli reményét fejezte ki, hogy a megye legnagyobb magyar iskolájának növekvő gyereklétszáma is azt igazolja: a magyar szülőknek érdemes a magyar nyelvű oktatást választani, van értéke a magyar nyelvnek ebben a régióban. „Legyen a Bartók Béla Elméleti Líceum több mint, iskola” – mondta befejezésül dr. Erdei Ildikó.
Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő tolmácsolta Aura Danielescu Temes megyei főtanfelügyelőnek a megye diákságához és pedagógusaihoz intézett üdvözlő beszédének főbb gondolatait. „Ahogy a Bartók Líceum épülete kimagaslik a környező iskolaépületek közül, mutassuk meg, hogy eredményeinkkel is kimagaslunk a mezőnyből – mondta Kiss Ferenc –, hiszen a többi iskolával vívott erős versenyben kell helyt állnunk.” A tanfelügyelő kiemelte: a tanévnyitón a négyszög jobb oldalán és középen állnak a legkisebbek, a bal oldalán a nagyok egészen a 12-es osztályosokig. De itt vannak a szülők és a tanárok is, akik közül sokan az iskola volt diákjai. „Azt kívánom, hogy a volt diákjaink szülőként és tanárokként visszatérjenek az iskola falai közé és ez a kör bezáruljon, senki se akarja a kört megszakítani” – mondta befejezésül Kiss Ferenc.
Megható pillanatok következtek: Stan Orsolya a hagyományos előkészítő osztály, Boros Emília és Varga Ildikó a lépésről lépésre előkészítő osztály kisdiákjainak névsorát olvasta fel. Hétfőn 46 csöppség lépte át először az iskola kapuját, velük együtt a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóinak a létszáma (az iskolához tartozó óvodai csoportokkal együtt) közel 600-ra emelkedett. Molnár Zsolt parlamenti képviselő jóvoltából az előkészítő osztályosokat meséskönyvekkel is megajándékozták a tanévnyitó alkalmából.
A Római Katolikus Egyház nevében Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok plébános, a Református Egyház nevében Ft. Fazakas Csaba temesvári esperes kértek isteni segítséget, áldást az új tanévre, a diákok és a pedagógusok munkájára. Az ünnepséget a középiskolás Szabó Anita megzenésített Ady-versével, Ristó Hanna másodikos kisdiák Létay-szavalatával színesítette.
Az ünnepség résztvevői befejezésül elénekelték nemzeti imánkat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 1.
Pedagógusnap, könyvbemutatóval
Biztos pilléreken tudni életünk hídját
Kedden az Aradi Magyar Napok programjának a részeként, 17 órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében szervezték meg a Magyar Pedagógusok Napját, amelyen részt vettek a megye legtöbb magyar tannyelvű iskoláiban dolgozó tanárok, tanítók, de óvónők is. Az egybegyűlteket Váci Mihály idézetből kiindulva köszöntötte Kiss Anna, az RMPSZ Arad megyei titkára, név szerint megemlítve Bognár Levente aradi alpolgármestert, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelőt, valamint Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnököt.
Köszöntők, előadások
Köszöntőjét követően Bognár Levente: anyanyelvű oktatásunk piramisának a csúcsa Aradon van ugyan, de a jó működéshez a piramis alapjaitól kezdve, mindenkinek hozzá kell járulnia. A pedagógusok munkája a magyar gyermekekbe táplálni az anyanyelvű kultúrával együtt, az identitás tudatot is. E munkáért mindnyájuknak köszönetet mondott, beszédét abban a reményben zárta, hogy a rendszer csiszolásával, talán majd oda is eljutunk, hogy ne csak évente egyszer, szóban ismerjék el a pedagógusok áldozatos, jövőépítő munkáját.
Pellegríni Miklós helyettes főtanfelügyelő üdvözlőjét követően arról a bensőséges, családias viszonyról beszélt, ami a megyebeli magyar pedagógusok között alakult ki. Amint kifejtette, a pedagógusok bármiről is beszélhetnek, de legfontosabb, amikor az osztályában mindnyájan szembesülnek a rájuk bízott diákokkal. Akkor derül ki, mennyit ér az eddigi munkája, a továbbképzésen szerzett újabb tapasztalatok, oktatási módszerek. Éppen ezért, elemi fontosságúnak tartja a pedagógusok továbbképzését, a maguk által választott módon vagy irányba. Erre kiválóan alkalmas a Bolyai Nyári Akadémia és az intézményei. Az is nagyon fontos, hogy e továbbképzésen szerzett tapasztalatokat, új oktatási módszereket meg kell osztani a kollégákkal, a barátokkal, hogy minél több emberre sugározzon ki a jobbító hatásuk. Mert azok előbb vagy utóbb eljutnak a diákokhoz is.
Az RMPSZ Arad megyei alelnöke, Rogoz Marianna a továbbképzésen vagy nyári programokban részt vett pedagógusokat felkérte tapasztalataik, élményeik megosztására. Felszólaltak: Farkas Éva óvónő – akinek az előadása végén a Kincskereső óvoda két kicsinye kellemes háttérzenére, bájos jeleneteket adott elő a szeretet jegyében, Péter Dalma tanítónő Simonyifalváról, Szabó László tanár, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Molnár Andrea tanár a nagyzerindi Tabajdi Károly, illetve az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola képviseletében, Valter Zsuzsa tanítónő a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolából, Pál Mária tanár, a Csiky Gergely Főgimnáziumból, Péter András tanár a Nagyiratosi Általános Iskolából. Módi Kinga – vallástanár az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskolában – egy igen dinamikus, interaktív játékba vonta be a pedagógusokat. Előadásaikban mindnyájan a továbbképzések hasznosságára, az azokon való részvétel fontosságára hívták fel a figyelmet. Matekovit Mihály RMPSZ megyei elnök köszönetet mondott az előadásokért, majd kifejtette: úgy érzi, a pedagógusszövetség vezetéséhez fiatalabb, dinamikusabb emberre van szükség, ezért a hamarosan esedékes RMPSZ tisztújító közgyűlésen nem kíván indulni. Hozzászólása végén felkérte Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, a pedagógus-fórum lezárására. Az elnök üdvözlő szavait követően köszönetet mondott az RMPSZ vezetőségének a Pedagógus Nap megszervezéséért, ugyanakkor a pedagógusoknak is megköszönte az egész éves odaadó munkát, amit a jövő magyar generációjának a neveléséért fejtenek ki. További kitartást, jó egészséget kívánt áldásos munkájukhoz. Zárszavában még felhívta a figyelmet az október elsején megnyíló Ereklye-múzeumra, ahova nemcsak a pedagógusokat, hanem a diákokat is várják. Ugyanakkor meghívott mindenkit az október 6-i megemlékezésekre is.
Matekovitsné Korodi Mária: Hídverés
Amikor a könyvbemutató előtt megnyíltak a díszterem kinyitható térelválasztó falai, a bent lévők meglepődtek, mekkora tömeg gyűlt össze a terem másik részében. Az alaposan megszaporodott közönséget előbb Fall Ilona színművész lepte meg az Elindultam szép hazámból kezdető énekkel, majd Matekovits Mihály köszöntötte az egybegyűlteket. A pedagógusnap második részében könyvbemutatóra kerül sor – Matekovitsné Korodi Mária Hídverés című könyvét mutatták be. A könyv ismertetésére felkért Ujj János történész, újságíró előrebocsátotta: miután a Hídverést átlapozta, egy nagyon szépen elrendezett, ízlésesen összeállított, remekül megírt művet ismert meg. A tartalom egy nagyon logikusan felépített önértékelés, egy lírai hangvételű életrajz, ami végigkísér egy 6 évtizedes életpályát. Annak a szerző remek szimbólumot, a hidat választotta, ami összeköt folyópartokat, szakadékok partjait, de összeköthet élethelyzeteket is, amelyeken át lehet sétálni, de le is lehet esni róluk. Az övé azonban egy sok pilléren álló híd, aminek a biztonságát a család, az otthona, az iskola, az egyház, a szülőfalu, a sport, a kultúra, a pedagógustársadalom, a civilszféra, a baráti kör, illetve a székelység képezi. E biztos alapokon, csakis sikeres lehet azon a bizonyos hídon való átkelés, járás. Mivel az olvasóknak meg akarta hagyni a felfedezés örömét, csupán kettőt választott ki e pillérek közül. Máriáról tudni kell, hogy az édesapja 20, az édesanyja 10 gyermekes családban született. Az első unokatestvérek száma 46, míg a negyedik unokatestvéreivel együtt 200-an vannak rokonok. E tudat hatalmas biztonságot kölcsönöz. Ami a székelységhez való kötödését illeti: „Ha székely vagy, megtudod milyenek Tamási Áron Ábeljének és Nyírő József, Úz Bencéjének az utódai. Hát egyik, Mária itt van, gratulálok neki a remek könyvéhez” – fejezte be értékelőjét Ujj János.
A továbbiakban az ünnepelttel kiegészülve, az arad-belvárosi katolikus templomkórus egy része énekelt, majd Miskovits Tibor hegedűművész és Miltaller Lajos gitáron adták elő az Ave Mariát. Utána a könyv szerzője tett vallomást, kifejtve: ha a haris a természet nagykövete, akkor e könyv a maga életének, szerény környezetének a nagykövete. Noha három könyvet, számos szakmai tanulmányt írt, nem tartja magát írónak, inkább hangosan gondolkodó, most már nyugdíjas pedagógusnak, akinek a könyv, a szabad mozgás, a szolgálat és a történelem, az egészséges önbecsülés kultúrájának a része. Munkájában a múltjába nyúlik vissza, ahol 11 szállal kereste önmagát. Az a 11 fejezet, ami az egyén és a közösség természetrajzát térben és időben bemutatja, az a hídnak a 11 pillére: óvoda, iskola, család, szülőfalu, az egyház, a sport, a kultúra, a pedagógustársadalom, a civiltársadalom, a baráti kör és a székelység.
A hídépítés nem könnyű dolog, a pilléreket összehozni, igazából embereket jelent, ami élethelyzeteket, személyeket köt össze. Bár mind a 11 fejezet egy-egy gyermeke, mégis vannak, amelyek közelebb állnak hozzá, mivel a szimbolikus hídon naponta masírozik. Ilyen a család, a baráti kör és az iskola. Ez a három pillér olyan belső udvart jelent, ami meghatározza a székely–magyar korképét, képletét, pedagógus hitvallását. A könyvet kezdhette volna az utolsó előtti bekezdéssel: „Az idő, amelyben mi élünk, egyirányú utca, amelyen visszafele soha, csak előre lehet menni”. Ebben a visszafordíthatatlan időben az egyén és a közösség annyit ér, amennyit fel tud magából mutatni. Akarjuk, nem akarjuk, el kell ismerni, fel kell ismerni, hogy bármit teszünk, valaminek, valakinek a meghosszabbított keze van benne. Ez lehet akár a Jóisten is. Matekovitsné Korodi Mária könyvbemutatójának záró részében ismertette a hídja pilléreit jelképező személyiségeket.
A továbbiakban a Khell Jolán által betanított elemisek énekeltek, a minorita kórus Csermák Regina vezetésével énekelt, majd ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános vezetésével együtt imádkoztak. A bensőséges, családias hangulatú könyvbemutatón a szerző dedikálta művét az őt körülvevő barátoknak, rokonoknak, akiket szeretetvendégségen láttak vendégül.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Biztos pilléreken tudni életünk hídját
Kedden az Aradi Magyar Napok programjának a részeként, 17 órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében szervezték meg a Magyar Pedagógusok Napját, amelyen részt vettek a megye legtöbb magyar tannyelvű iskoláiban dolgozó tanárok, tanítók, de óvónők is. Az egybegyűlteket Váci Mihály idézetből kiindulva köszöntötte Kiss Anna, az RMPSZ Arad megyei titkára, név szerint megemlítve Bognár Levente aradi alpolgármestert, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelőt, valamint Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnököt.
Köszöntők, előadások
Köszöntőjét követően Bognár Levente: anyanyelvű oktatásunk piramisának a csúcsa Aradon van ugyan, de a jó működéshez a piramis alapjaitól kezdve, mindenkinek hozzá kell járulnia. A pedagógusok munkája a magyar gyermekekbe táplálni az anyanyelvű kultúrával együtt, az identitás tudatot is. E munkáért mindnyájuknak köszönetet mondott, beszédét abban a reményben zárta, hogy a rendszer csiszolásával, talán majd oda is eljutunk, hogy ne csak évente egyszer, szóban ismerjék el a pedagógusok áldozatos, jövőépítő munkáját.
Pellegríni Miklós helyettes főtanfelügyelő üdvözlőjét követően arról a bensőséges, családias viszonyról beszélt, ami a megyebeli magyar pedagógusok között alakult ki. Amint kifejtette, a pedagógusok bármiről is beszélhetnek, de legfontosabb, amikor az osztályában mindnyájan szembesülnek a rájuk bízott diákokkal. Akkor derül ki, mennyit ér az eddigi munkája, a továbbképzésen szerzett újabb tapasztalatok, oktatási módszerek. Éppen ezért, elemi fontosságúnak tartja a pedagógusok továbbképzését, a maguk által választott módon vagy irányba. Erre kiválóan alkalmas a Bolyai Nyári Akadémia és az intézményei. Az is nagyon fontos, hogy e továbbképzésen szerzett tapasztalatokat, új oktatási módszereket meg kell osztani a kollégákkal, a barátokkal, hogy minél több emberre sugározzon ki a jobbító hatásuk. Mert azok előbb vagy utóbb eljutnak a diákokhoz is.
Az RMPSZ Arad megyei alelnöke, Rogoz Marianna a továbbképzésen vagy nyári programokban részt vett pedagógusokat felkérte tapasztalataik, élményeik megosztására. Felszólaltak: Farkas Éva óvónő – akinek az előadása végén a Kincskereső óvoda két kicsinye kellemes háttérzenére, bájos jeleneteket adott elő a szeretet jegyében, Péter Dalma tanítónő Simonyifalváról, Szabó László tanár, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Molnár Andrea tanár a nagyzerindi Tabajdi Károly, illetve az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola képviseletében, Valter Zsuzsa tanítónő a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolából, Pál Mária tanár, a Csiky Gergely Főgimnáziumból, Péter András tanár a Nagyiratosi Általános Iskolából. Módi Kinga – vallástanár az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskolában – egy igen dinamikus, interaktív játékba vonta be a pedagógusokat. Előadásaikban mindnyájan a továbbképzések hasznosságára, az azokon való részvétel fontosságára hívták fel a figyelmet. Matekovit Mihály RMPSZ megyei elnök köszönetet mondott az előadásokért, majd kifejtette: úgy érzi, a pedagógusszövetség vezetéséhez fiatalabb, dinamikusabb emberre van szükség, ezért a hamarosan esedékes RMPSZ tisztújító közgyűlésen nem kíván indulni. Hozzászólása végén felkérte Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, a pedagógus-fórum lezárására. Az elnök üdvözlő szavait követően köszönetet mondott az RMPSZ vezetőségének a Pedagógus Nap megszervezéséért, ugyanakkor a pedagógusoknak is megköszönte az egész éves odaadó munkát, amit a jövő magyar generációjának a neveléséért fejtenek ki. További kitartást, jó egészséget kívánt áldásos munkájukhoz. Zárszavában még felhívta a figyelmet az október elsején megnyíló Ereklye-múzeumra, ahova nemcsak a pedagógusokat, hanem a diákokat is várják. Ugyanakkor meghívott mindenkit az október 6-i megemlékezésekre is.
Matekovitsné Korodi Mária: Hídverés
Amikor a könyvbemutató előtt megnyíltak a díszterem kinyitható térelválasztó falai, a bent lévők meglepődtek, mekkora tömeg gyűlt össze a terem másik részében. Az alaposan megszaporodott közönséget előbb Fall Ilona színművész lepte meg az Elindultam szép hazámból kezdető énekkel, majd Matekovits Mihály köszöntötte az egybegyűlteket. A pedagógusnap második részében könyvbemutatóra kerül sor – Matekovitsné Korodi Mária Hídverés című könyvét mutatták be. A könyv ismertetésére felkért Ujj János történész, újságíró előrebocsátotta: miután a Hídverést átlapozta, egy nagyon szépen elrendezett, ízlésesen összeállított, remekül megírt művet ismert meg. A tartalom egy nagyon logikusan felépített önértékelés, egy lírai hangvételű életrajz, ami végigkísér egy 6 évtizedes életpályát. Annak a szerző remek szimbólumot, a hidat választotta, ami összeköt folyópartokat, szakadékok partjait, de összeköthet élethelyzeteket is, amelyeken át lehet sétálni, de le is lehet esni róluk. Az övé azonban egy sok pilléren álló híd, aminek a biztonságát a család, az otthona, az iskola, az egyház, a szülőfalu, a sport, a kultúra, a pedagógustársadalom, a civilszféra, a baráti kör, illetve a székelység képezi. E biztos alapokon, csakis sikeres lehet azon a bizonyos hídon való átkelés, járás. Mivel az olvasóknak meg akarta hagyni a felfedezés örömét, csupán kettőt választott ki e pillérek közül. Máriáról tudni kell, hogy az édesapja 20, az édesanyja 10 gyermekes családban született. Az első unokatestvérek száma 46, míg a negyedik unokatestvéreivel együtt 200-an vannak rokonok. E tudat hatalmas biztonságot kölcsönöz. Ami a székelységhez való kötödését illeti: „Ha székely vagy, megtudod milyenek Tamási Áron Ábeljének és Nyírő József, Úz Bencéjének az utódai. Hát egyik, Mária itt van, gratulálok neki a remek könyvéhez” – fejezte be értékelőjét Ujj János.
A továbbiakban az ünnepelttel kiegészülve, az arad-belvárosi katolikus templomkórus egy része énekelt, majd Miskovits Tibor hegedűművész és Miltaller Lajos gitáron adták elő az Ave Mariát. Utána a könyv szerzője tett vallomást, kifejtve: ha a haris a természet nagykövete, akkor e könyv a maga életének, szerény környezetének a nagykövete. Noha három könyvet, számos szakmai tanulmányt írt, nem tartja magát írónak, inkább hangosan gondolkodó, most már nyugdíjas pedagógusnak, akinek a könyv, a szabad mozgás, a szolgálat és a történelem, az egészséges önbecsülés kultúrájának a része. Munkájában a múltjába nyúlik vissza, ahol 11 szállal kereste önmagát. Az a 11 fejezet, ami az egyén és a közösség természetrajzát térben és időben bemutatja, az a hídnak a 11 pillére: óvoda, iskola, család, szülőfalu, az egyház, a sport, a kultúra, a pedagógustársadalom, a civiltársadalom, a baráti kör és a székelység.
A hídépítés nem könnyű dolog, a pilléreket összehozni, igazából embereket jelent, ami élethelyzeteket, személyeket köt össze. Bár mind a 11 fejezet egy-egy gyermeke, mégis vannak, amelyek közelebb állnak hozzá, mivel a szimbolikus hídon naponta masírozik. Ilyen a család, a baráti kör és az iskola. Ez a három pillér olyan belső udvart jelent, ami meghatározza a székely–magyar korképét, képletét, pedagógus hitvallását. A könyvet kezdhette volna az utolsó előtti bekezdéssel: „Az idő, amelyben mi élünk, egyirányú utca, amelyen visszafele soha, csak előre lehet menni”. Ebben a visszafordíthatatlan időben az egyén és a közösség annyit ér, amennyit fel tud magából mutatni. Akarjuk, nem akarjuk, el kell ismerni, fel kell ismerni, hogy bármit teszünk, valaminek, valakinek a meghosszabbított keze van benne. Ez lehet akár a Jóisten is. Matekovitsné Korodi Mária könyvbemutatójának záró részében ismertette a hídja pilléreit jelképező személyiségeket.
A továbbiakban a Khell Jolán által betanított elemisek énekeltek, a minorita kórus Csermák Regina vezetésével énekelt, majd ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános vezetésével együtt imádkoztak. A bensőséges, családias hangulatú könyvbemutatón a szerző dedikálta művét az őt körülvevő barátoknak, rokonoknak, akiket szeretetvendégségen láttak vendégül.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 20.
Jubileumi közgyűlés a Vármegyeháza barokk termében
„Megmaradásunk erős bástyái a református gyülekezetek”
Újjáéledésének 125. évfordulóját ünnepelte október 17-én, szombaton a temesvári református egyházközség. A jubileumi közgyűlésre a református gyülekezet újraalakulásának történelmi helyszínén, a Vármegyeháza barokk termében került sor. A hálaadás során igét hirdetett Wágner Erik, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előadótanácsosa. A rendezvény meghívott vendégei között volt Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor.
A megjelenteket ft. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte, aki felidézte Gróf Ráday Gedeon főgondnok 125 esztendővel ezelőtt elhangzott szavait: „A temesvári reformátusok újraalakulási vágya szállt a magasba, sok szívből tört fel az akarjuk kiáltás!”, ami azt jelentette, hogy közel 200 esztendő tetszhalotti állapot után újraéledhetett a protestantizmus kálvini vonala Temesváron.
Pataki Károly egyházmegyei főgondnok köszöntője során hangsúlyozta: 125 éve különvált egymástól a temesvári evangélikus-lutheránus és a református egyházközség, de a hangsúlyt most nem a különválásra kell helyeznünk.
Wágner Erik, a KREK előadótanácsosa a Szentírásból idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy keresztény ember számára a legfontosabb a közösség, a gyülekezet, a templom, az imaház jelentősége csak másodlagos lehet. „Ebben a teremben hosszú kényszerszünet után, 125 évvel ezelőtt újjáalakult a református gyülekezet, de temploma még 12 évig nem volt. 1898-ban hívták meg Szabolcska Mihály költő lelkipásztort Temesvárra, aki a szívén hordozta a templomépítés ügyét és 1902-ben épült meg a református imaház és bérpalota. A legfontosabb tehát a közösség, egymással és a teremtő atyával, aki segít minden akadályt legyőzni” – hangsúlyozta Wágner Erik előadótanácsos.
A temesvári református eklézsia újjászületéséről Szekernyés János helytörténész tartott előadást, akit Temesvár reformátussága című könyvéért Pro Ecclesia díjjal tüntetett ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az érdekes visszapillantásból megtudtuk: 125 esztendővel ezelőtt kb. 1100 tagja volt az újjáalakult magyar református gyülekezetnek, amely azóta megmaradásunk erős bástyája lett.
A jubileumi közgyűlést Halász Ferenc RMDSZ-elnök, nt. Kovács zsombor evangélikus lelkipásztor, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, valamint az 1929 létrejött újkissodai gyülekezet lelkipásztora, nt. Bálint Sándor, az 1994-ben létrejött vöröscsárdai gyülekezet lelkipásztora, nt. Kovácsné Pap Ibolya és az 1999-ben létrejött Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora, nt. Gazda István köszöntötték. A református gyülekezet újjászületése óta eltelt 125 év a testi és lelki építkezés időszaka volt, amely bebizonyította: a reformátusság nélkül elképzelhetetlen a magyar élet a bánsági végeken. Az 1902-ben, a templomavatás évében létrejött belvárosi református gyülekezet nevében ft. Fazakas Csaba esperes zárszavában örömét fejezte ki, hogy megmaradásunk immár négy bástyája, a négy temesvári református gyülekezet ilyen szövetségben vett részt ezen a jubileumi közgyűlésen.
A jubileumi rendezvény színvonalát a kovászna-belvárosi gyülekezet férfikarának, az Új Ezredév kórus és a negyed évszázados fennállását ünneplő Szabolcska Mihály kórus szolgálata emelte.
A közgyűlés résztvevői ezután a Protestáns Zene Estje című zenés istentiszteleten vettek részt az evangélikus-lutheránus templomban.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Megmaradásunk erős bástyái a református gyülekezetek”
Újjáéledésének 125. évfordulóját ünnepelte október 17-én, szombaton a temesvári református egyházközség. A jubileumi közgyűlésre a református gyülekezet újraalakulásának történelmi helyszínén, a Vármegyeháza barokk termében került sor. A hálaadás során igét hirdetett Wágner Erik, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előadótanácsosa. A rendezvény meghívott vendégei között volt Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor.
A megjelenteket ft. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte, aki felidézte Gróf Ráday Gedeon főgondnok 125 esztendővel ezelőtt elhangzott szavait: „A temesvári reformátusok újraalakulási vágya szállt a magasba, sok szívből tört fel az akarjuk kiáltás!”, ami azt jelentette, hogy közel 200 esztendő tetszhalotti állapot után újraéledhetett a protestantizmus kálvini vonala Temesváron.
Pataki Károly egyházmegyei főgondnok köszöntője során hangsúlyozta: 125 éve különvált egymástól a temesvári evangélikus-lutheránus és a református egyházközség, de a hangsúlyt most nem a különválásra kell helyeznünk.
Wágner Erik, a KREK előadótanácsosa a Szentírásból idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy keresztény ember számára a legfontosabb a közösség, a gyülekezet, a templom, az imaház jelentősége csak másodlagos lehet. „Ebben a teremben hosszú kényszerszünet után, 125 évvel ezelőtt újjáalakult a református gyülekezet, de temploma még 12 évig nem volt. 1898-ban hívták meg Szabolcska Mihály költő lelkipásztort Temesvárra, aki a szívén hordozta a templomépítés ügyét és 1902-ben épült meg a református imaház és bérpalota. A legfontosabb tehát a közösség, egymással és a teremtő atyával, aki segít minden akadályt legyőzni” – hangsúlyozta Wágner Erik előadótanácsos.
A temesvári református eklézsia újjászületéséről Szekernyés János helytörténész tartott előadást, akit Temesvár reformátussága című könyvéért Pro Ecclesia díjjal tüntetett ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az érdekes visszapillantásból megtudtuk: 125 esztendővel ezelőtt kb. 1100 tagja volt az újjáalakult magyar református gyülekezetnek, amely azóta megmaradásunk erős bástyája lett.
A jubileumi közgyűlést Halász Ferenc RMDSZ-elnök, nt. Kovács zsombor evangélikus lelkipásztor, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, valamint az 1929 létrejött újkissodai gyülekezet lelkipásztora, nt. Bálint Sándor, az 1994-ben létrejött vöröscsárdai gyülekezet lelkipásztora, nt. Kovácsné Pap Ibolya és az 1999-ben létrejött Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora, nt. Gazda István köszöntötték. A református gyülekezet újjászületése óta eltelt 125 év a testi és lelki építkezés időszaka volt, amely bebizonyította: a reformátusság nélkül elképzelhetetlen a magyar élet a bánsági végeken. Az 1902-ben, a templomavatás évében létrejött belvárosi református gyülekezet nevében ft. Fazakas Csaba esperes zárszavában örömét fejezte ki, hogy megmaradásunk immár négy bástyája, a négy temesvári református gyülekezet ilyen szövetségben vett részt ezen a jubileumi közgyűlésen.
A jubileumi rendezvény színvonalát a kovászna-belvárosi gyülekezet férfikarának, az Új Ezredév kórus és a negyed évszázados fennállását ünneplő Szabolcska Mihály kórus szolgálata emelte.
A közgyűlés résztvevői ezután a Protestáns Zene Estje című zenés istentiszteleten vettek részt az evangélikus-lutheránus templomban.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 27.
Főhajtás az 56-os hősök emléke előtt
„Hála, hűség és emlékezet”
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulóján, 2015. október 23-án a temesvár-belvárosi református templomban ökumenikus áhítattal és ünnepi műsorral emlékeztek meg az 56-os hősökről. A rendezvényre immár 4. alkalommal a Temes megyei RMDSZ, a történelmi egyházak, az oktatási intézmények és civil szervezetek szervezésében került sor, Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus és Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök részvételével.
A Szózat közös eléneklése után Ft. Fazakas Csaba református esperes hirdetett igét, Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános és Nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor közreműködésével. „Hála, hűség és emlékezet – ezzel a három dologgal tartozunk forradalmaink és szabadságharcaink hőseinek, akik életüket áldozták a szabadságunkért – mondta az igehirdetés során Fazakas Csaba esperes. – Hála, hűség és emlékezet – ez a három gondolat legyen előttünk mindvégig.”
Az ünnepi köszöntők sorát Marossy Zoltán nyitotta meg, kiemelve: október 23-a 1991 óta az egész magyar nemzet ünnepe, nem csak a Magyarország határain belül élő magyaroké. Marossy részletesen megemlékezett a temesvári diákság 1956-os lázadásáról, amelynek résztvevői ezerszámra szolidarizáltak a magyar forradalom eszméivel. A megtorlás is kegyetlen volt: 31 diákot és egy tanárt 1-től 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, 81 diákot örökre kizártak a román egyetemi oktatásból és további 126-ot átmeneti időre kicsaptak az egyetemről. „Az elítéltek között, egy kivétellel valamennyi bánsági nemzetiség képviselőit megtaláljuk – hangsúlyozta Marossy Zoltán –, egy magyar is volt közöttük, a nagyváradi Nagy László, akinek az volt a bűne, hogy román nyelvre lefordította a magyar forradalmárok követeléseit.” Az alprefektus megemlékezett az idén elhunyt temesvári Koczka Györgyről is, aki a kolozsvári Bolyai Egyetem diákjaként néhány társával diákszervezetet szeretett volna létrehozni az 1956-os forradalmi hangulatban, és ezért 3 év börtönbüntetésre ítélték. „Koczka György nem tartotta magát a kommunizmus ellenes harc hősének, inkább a kommunizmus áldozatának” – mondta Marossy Zoltán, aki szerint ’56 üzenete, a hősök példáján keresztül egyértelmű: akkor is tenni kell a közösségért, részt kell vállalni a közösségi munkában, ha ez nem mindig kényelmes és veszélytelen.
Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, történész felidézte az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit, ezen belül részletesen beszélt a temesvári diáklázadásról, amely a Budapesten kívüli legradikálisabb diákmegmozdulás volt 1956 októberében. 1956. október 30-án és 31-én több ezer temesvári diák tüntetett a szabadságért, ami a legnagyobb retorziót váltotta ki a román elnyomó gépezet részéről, és ha a Szoboszlay pert is kapcsolatba hozzuk az 1956-os eseményekkel, akkor a legtöbb halálos ítélet is itt született.
Halász Ferenc végezetül George Bush amerikai elnök szavait idézte, aki az 56-os forradalom 50. évfordulóján kibocsátott nyilatkozatában az elismerés napjává nyilvánította október 23-át. George Bush az évforduló kapcsán köszönetet mondott azért is, milyen sokféleképpen gazdagították és erősítették az Egyesült Államokat az amerikai magyarok. „Szellemükkel és kemény munkájukkal járultak hozzá Amerika életerejéhez, sikeréhez és jólétéhez” – idézte Bush szavait Halász Ferenc. „Ha a temesvári forradalom 50. évfordulóján a román elnök hasonló szavakkal köszöni majd meg a romániai magyaroknak hozzájárulásukat Románia fejlődéséhez, akkor mi is elégedettek lehetünk” – mondta befejezésül az RMDSZ elnöke, utalva arra, hogy 1989 egyik beteljesületlen ígérete a nemzetiségi jogok érvényesítése.
Az ünnepi műsor Meleg Vilmos nagyváradi színművész Elszakadó sikoly című, nagy sikert aratott előadóestjével zárult, amely a magyar irodalom gyöngyszemeiből szemezgetve idézte fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc történéseit.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Hála, hűség és emlékezet”
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulóján, 2015. október 23-án a temesvár-belvárosi református templomban ökumenikus áhítattal és ünnepi műsorral emlékeztek meg az 56-os hősökről. A rendezvényre immár 4. alkalommal a Temes megyei RMDSZ, a történelmi egyházak, az oktatási intézmények és civil szervezetek szervezésében került sor, Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus és Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök részvételével.
A Szózat közös eléneklése után Ft. Fazakas Csaba református esperes hirdetett igét, Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános és Nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor közreműködésével. „Hála, hűség és emlékezet – ezzel a három dologgal tartozunk forradalmaink és szabadságharcaink hőseinek, akik életüket áldozták a szabadságunkért – mondta az igehirdetés során Fazakas Csaba esperes. – Hála, hűség és emlékezet – ez a három gondolat legyen előttünk mindvégig.”
Az ünnepi köszöntők sorát Marossy Zoltán nyitotta meg, kiemelve: október 23-a 1991 óta az egész magyar nemzet ünnepe, nem csak a Magyarország határain belül élő magyaroké. Marossy részletesen megemlékezett a temesvári diákság 1956-os lázadásáról, amelynek résztvevői ezerszámra szolidarizáltak a magyar forradalom eszméivel. A megtorlás is kegyetlen volt: 31 diákot és egy tanárt 1-től 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, 81 diákot örökre kizártak a román egyetemi oktatásból és további 126-ot átmeneti időre kicsaptak az egyetemről. „Az elítéltek között, egy kivétellel valamennyi bánsági nemzetiség képviselőit megtaláljuk – hangsúlyozta Marossy Zoltán –, egy magyar is volt közöttük, a nagyváradi Nagy László, akinek az volt a bűne, hogy román nyelvre lefordította a magyar forradalmárok követeléseit.” Az alprefektus megemlékezett az idén elhunyt temesvári Koczka Györgyről is, aki a kolozsvári Bolyai Egyetem diákjaként néhány társával diákszervezetet szeretett volna létrehozni az 1956-os forradalmi hangulatban, és ezért 3 év börtönbüntetésre ítélték. „Koczka György nem tartotta magát a kommunizmus ellenes harc hősének, inkább a kommunizmus áldozatának” – mondta Marossy Zoltán, aki szerint ’56 üzenete, a hősök példáján keresztül egyértelmű: akkor is tenni kell a közösségért, részt kell vállalni a közösségi munkában, ha ez nem mindig kényelmes és veszélytelen.
Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, történész felidézte az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit, ezen belül részletesen beszélt a temesvári diáklázadásról, amely a Budapesten kívüli legradikálisabb diákmegmozdulás volt 1956 októberében. 1956. október 30-án és 31-én több ezer temesvári diák tüntetett a szabadságért, ami a legnagyobb retorziót váltotta ki a román elnyomó gépezet részéről, és ha a Szoboszlay pert is kapcsolatba hozzuk az 1956-os eseményekkel, akkor a legtöbb halálos ítélet is itt született.
Halász Ferenc végezetül George Bush amerikai elnök szavait idézte, aki az 56-os forradalom 50. évfordulóján kibocsátott nyilatkozatában az elismerés napjává nyilvánította október 23-át. George Bush az évforduló kapcsán köszönetet mondott azért is, milyen sokféleképpen gazdagították és erősítették az Egyesült Államokat az amerikai magyarok. „Szellemükkel és kemény munkájukkal járultak hozzá Amerika életerejéhez, sikeréhez és jólétéhez” – idézte Bush szavait Halász Ferenc. „Ha a temesvári forradalom 50. évfordulóján a román elnök hasonló szavakkal köszöni majd meg a romániai magyaroknak hozzájárulásukat Románia fejlődéséhez, akkor mi is elégedettek lehetünk” – mondta befejezésül az RMDSZ elnöke, utalva arra, hogy 1989 egyik beteljesületlen ígérete a nemzetiségi jogok érvényesítése.
Az ünnepi műsor Meleg Vilmos nagyváradi színművész Elszakadó sikoly című, nagy sikert aratott előadóestjével zárult, amely a magyar irodalom gyöngyszemeiből szemezgetve idézte fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc történéseit.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 16.
Adventi Szövétnek
Adventi időben, december közepére jelent meg az aradi Szövétnek kulturális szemle legújabb száma. Gazdag tartalommal, sok jó és érdekes olvasnivalóval.
A közelgő ünnepet köszönti a főszerkesztő Juhász Béla Csodaváráscímű írása, amelyet, ha megszívlelnénk, soha nem lennénk irigyek egymásra. Az intés a jövő és azután következő esztendőkre is érvényes.
A mondjuk így: „irodalmi” blokkban Gál Z. Csaba, Brittich Erzsébet, Szabó Péter, Juhász Béla, Radnai István, Regéczy Szabina Perle kimondottan szépirodalmi jellegű írásai olvashatók, Ódry Mária Csernyánszky Judit képeiről, Ujj János Brauch Magda legújabb könyvének bemutatójáról és az Irodalmi Jelen-díjak kiosztásáról cikkezik. Olvashatjuk Tatár Etelka egykori aradi magyartanár Chigagói levelét Bartók emlékezetéről, folytatódik Nótáros Lajos Arad maradsorozata. Dr. Vajda Sándor most indult sorozata dr. Réthy László tudós akadémikusról, alias Lőwy Árpád pajzán költőről igen érdekesnek ígérkezik. Vajda Anna Noémi Csákányi Esztert, a neves színésznőt szólaltatja meg. A Hitélet ezúttal gazdag rovatában ft. Szilvágyi Zsolt a Véndiák kérdései, Blazovich László Karácsony előtt, Matekovits Mihály Éjféli misec. írásait olvashatjuk. Ez utóbbiból egy érdekes adat: felszentelése óta az aradi minorita templomban csupán kétszer, 1944-ben és 1989-ben nem tartottak éjféli misét.
Puskel Péter helytörténész, mint minden alkalommal, ezúttal is értékes adatokkal egészíti ki az aradi lokálpatrióta ismereteit: megtudjuk, például, hogy az egykori aradi autógyár kapuján összesen 800-nál több, különböző rendeltetésű kocsi gördült ki.
Arad vendége volt a közelmúltban Sarusi Mihály. Pataky Lehel Zsolt rövid ismertetőt közül az Illyés Gyula-díjas alkotóról, a szerkesztő pedig a Népi vallásosság Kisiratosonc. írását közli. A helytörténet rovatban olvasható még Piroska Katalin Gyermekelőadások a múlt századból Aradon c. írása.
A neves szegedi történészprofesszor, Blazovich László ezúttal egykori barátjára emlékezik Bánságtörténet és településtörténet Kovách Géza munkásságában címmel. Dr. Kovách Géza most, december 22-én lenne 90 esztendős.
Az Oktatás rovat számára ezúttal az Ezüstgyopár-díjak átadása szolgáltatott apropót: Szívós Helén és lánya, Péter (Szívós) Dalma (Kiss Anna), valamint Ilona János laudációját (Matekovits Mihály) jelenteti meg a lap, Sipos Szilárd pedig a magyar nyelv Csiky Gergely Főgimnáziumban megtartott napjáról ír.
Figyelmet érdemel a Memoár rovat Albert Ferenc, dr. Perneki-Simonsits Edit, Mandl Marietta, Piros Dénes és Móré-Sághi Annamária írásaival.
És persze van humor is, Piroska István révén (Mi kacagtatta meg Jézuskát, és gondolom, a Göltségjetyzék,egy sváb restauráló magyarul írott költségjegyzéke is az ő számlájára írható), van két vers Grosz Lászlótól (Válságos idők, A jampec). Aztán van Kövér Péter, s ahol ő van, ott szellemes és vaskos humorban biztosan nincs hiány. Ezúttal Flautus. A büdös életbe…! című írásával remekel. Még jó, hogy a nyomtatott írásnak nincs szaga.
Nyugati Jelen (Arad)
Adventi időben, december közepére jelent meg az aradi Szövétnek kulturális szemle legújabb száma. Gazdag tartalommal, sok jó és érdekes olvasnivalóval.
A közelgő ünnepet köszönti a főszerkesztő Juhász Béla Csodaváráscímű írása, amelyet, ha megszívlelnénk, soha nem lennénk irigyek egymásra. Az intés a jövő és azután következő esztendőkre is érvényes.
A mondjuk így: „irodalmi” blokkban Gál Z. Csaba, Brittich Erzsébet, Szabó Péter, Juhász Béla, Radnai István, Regéczy Szabina Perle kimondottan szépirodalmi jellegű írásai olvashatók, Ódry Mária Csernyánszky Judit képeiről, Ujj János Brauch Magda legújabb könyvének bemutatójáról és az Irodalmi Jelen-díjak kiosztásáról cikkezik. Olvashatjuk Tatár Etelka egykori aradi magyartanár Chigagói levelét Bartók emlékezetéről, folytatódik Nótáros Lajos Arad maradsorozata. Dr. Vajda Sándor most indult sorozata dr. Réthy László tudós akadémikusról, alias Lőwy Árpád pajzán költőről igen érdekesnek ígérkezik. Vajda Anna Noémi Csákányi Esztert, a neves színésznőt szólaltatja meg. A Hitélet ezúttal gazdag rovatában ft. Szilvágyi Zsolt a Véndiák kérdései, Blazovich László Karácsony előtt, Matekovits Mihály Éjféli misec. írásait olvashatjuk. Ez utóbbiból egy érdekes adat: felszentelése óta az aradi minorita templomban csupán kétszer, 1944-ben és 1989-ben nem tartottak éjféli misét.
Puskel Péter helytörténész, mint minden alkalommal, ezúttal is értékes adatokkal egészíti ki az aradi lokálpatrióta ismereteit: megtudjuk, például, hogy az egykori aradi autógyár kapuján összesen 800-nál több, különböző rendeltetésű kocsi gördült ki.
Arad vendége volt a közelmúltban Sarusi Mihály. Pataky Lehel Zsolt rövid ismertetőt közül az Illyés Gyula-díjas alkotóról, a szerkesztő pedig a Népi vallásosság Kisiratosonc. írását közli. A helytörténet rovatban olvasható még Piroska Katalin Gyermekelőadások a múlt századból Aradon c. írása.
A neves szegedi történészprofesszor, Blazovich László ezúttal egykori barátjára emlékezik Bánságtörténet és településtörténet Kovách Géza munkásságában címmel. Dr. Kovách Géza most, december 22-én lenne 90 esztendős.
Az Oktatás rovat számára ezúttal az Ezüstgyopár-díjak átadása szolgáltatott apropót: Szívós Helén és lánya, Péter (Szívós) Dalma (Kiss Anna), valamint Ilona János laudációját (Matekovits Mihály) jelenteti meg a lap, Sipos Szilárd pedig a magyar nyelv Csiky Gergely Főgimnáziumban megtartott napjáról ír.
Figyelmet érdemel a Memoár rovat Albert Ferenc, dr. Perneki-Simonsits Edit, Mandl Marietta, Piros Dénes és Móré-Sághi Annamária írásaival.
És persze van humor is, Piroska István révén (Mi kacagtatta meg Jézuskát, és gondolom, a Göltségjetyzék,egy sváb restauráló magyarul írott költségjegyzéke is az ő számlájára írható), van két vers Grosz Lászlótól (Válságos idők, A jampec). Aztán van Kövér Péter, s ahol ő van, ott szellemes és vaskos humorban biztosan nincs hiány. Ezúttal Flautus. A büdös életbe…! című írásával remekel. Még jó, hogy a nyomtatott írásnak nincs szaga.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 22.
Szilvágyi Zsolt kötetének aradi bemutatója
Újra felfedezni keresztény értékeink alapjait
Ahogyan azt meghirdettük, szombaton a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében mutatták be ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános Alapkövek című kötetét. A gyülekező közönséget Miskovits Tibornak és Miltaller Lajosnak az emelvényről szolgáltatott, kellemes klasszikus zenéje fogadta, megalapozva a rendezvény adventi hangulatát. A nagytermet megtöltő tisztelőket, barátokat, rokonokat Hadnagy Éva, a Főgimnázium igazgatója köszöntötte, kifejtve: a díszteremben általában az iskolai rendezvényeket vagy az Alma Mater Alapítvány által szervezett összejöveteleket tartják, ahova meg szokták hívni a Főgimnázium olyan végzőseit is, akiknek a munkássága példaértékű, sikeres emberekké nőtték ki magukat. Éppen ezért, példaként kívánják bemutatni őket a jelenlegi diákoknak. Ilyen meghívott volt Szilvágyi Zsolt egykori diákjuk is, aki idén ünnepelte a 20. érettségi találkozóját. A mostani rendezvény azért rendhagyó, mert mindnyájan ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános meghívására gyűltünk össze első kötetének a bemutatójára. Az osztályfőnöke lévén, 20 évvel ezelőtt Zsolt neki mondta el, hogy a papi hivatást választja. A kérdésre, hogy jól meggondolta-e, határozott igennel válaszolt. Döntésének helyességét az elmúlt két évtized odaadó, lelkiismeretes munkája bizonyítja. Ehhez kíván neki további sok sikert és lelki erőt.
Könyv, amiben minden szó a helyén van
Az igazgatónő felkérésének engedve az Alapkövek című kiadványt ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános mutatta be, aki előrebocsátotta: megilletődve tesz eleget Zsolt felkérésének, mert könyvbemutatókon vett már részt, de bemutatásra első alkalommal vállalkozik. Ugyanakkor a felkérést megtiszteltetésnek tekinti, boldognak érzi magát, büszke arra, hogy a fiatal lelkészgenerációhoz tartozó Zsoltnak első alkalommal jelenik meg a szívünkhöz, a lelkünkhöz közel álló, példamutató alapossággal, mindenki számára érthetően megfogalmazott, a Szentírást megmagyarázó kötete. Ehhez ismerni kell a szerző életét is: Szilvágyi Zsolt 1977. március 22-én született Aradon, Zimándújfalun nevelkedett, középiskolai tanulmányait az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban végezte, ahol 1995-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, Fuldában és Münsterben végezte, 2001. október 6-án szentelték pappá Temesváron. Papi tevékenysége szinte az egész egyházmegyére kiterjedt, mégis inkább Temesvárhoz köthető, ahol püspöki titkár, ifjúsági lelkész, a Gerhardinum tanára, püspöki helynök, jelenleg józsefvárosi plébános.
Könyvének – Alapkövek – címe az alapok fontosságára utal. Akárcsak a keresztény egyháznál, aminek az alapját sziklára építették. A továbbiakban hallgatóságát végigvezetve a három fő témakör, a szentségek, a tízparancsolat és a főbűnök részletes, az átlaghívő számára is érthető magyarázatán, eljutva a végkövetkeztetésig: ez olyan könyv, amiben minden szó a helyén van. Állítása alátámasztására a hátsó borítólapon található méltatók, Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök, dr. Bodó Márta irodalomtanár, teológus és dr. Diósi Dávid teológus, egyetemi docens (BBTE) sorait idézte.
Adventben, a csodavárás időszakában a főesperes a család fontosságát, megtartó erejét emelte ki a könyvben található példával, miszerint rohanó világunkban nincs idő a szeretteinkkel foglalkozni. Egyik gyermek a munkából hazatérő apjától megkérdezte: mondd apa, mennyi a te órabéred? Mivel az apa azt hitte, a gyermeke pénzt akar kérni, bosszúsan fordult ki a szobából, de az ajtóban meggondolta magát, és visszaszólt: ha tudni akarod, az órabérem 10 lej. Egy kis idő múlva a gyermek 10 lejt szorongatva a markában, az apja elé ált: tessék a 10 lej, szeretnék tőled venni egy órányi együttlétet. A könyv minden szava tanítás, útbaigazítás, segítség nemcsak a hívek, hanem a papok számára is, ezért mindnyájunknak ajánlotta: olvassuk figyelmesen, szeretettel!
A közérthetőségre törekedett
A szerző, ft. Szilvágyi Zsolt köszönetet mondott egykori osztályfőnöknőjének, Hadnagy Évának, amiért a Főgimnáziumban tarthatta meg a bemutatót, ugyanakkor ft. Király Árpádnak is a kötet részletekre menő bemutatásáért, a paptestvéreknek és a közönségnek a jelenlétért. A továbbiakban inkább a könyv hátteréről, a céljáról, a motivációjáról kívánt szólni. 2012-ben XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, vagyis próbáljunk párbeszédet folytatni a világgal, választ adni az emberek kérdéseire, segítsünk elmélyülni azoknak az embereknek is, akik élik a hitet, de talán nem értik igazán. Ugyanabban az évben a temesvári parókián is elindították a jelzett beszélgetéssorozatot, amivel nem álltak le az év végén, hanem folytatták. Idén eljutottak a hét főbűnhöz, ami nagyon érdekli az embereket, ezért kéziratokat készített róluk. A híveket a téma annyira érdekelte, hogy elkérték a kéziratot is, ezért e fokozott érdeklődés sarkallta a könyvkiadásra. Elsősorban a közérthetőségre, a felvetődő kérdésekre történő válaszadásra törekedett. Kerülte az ítélést, az elítélést, a kritikát, szeretetteljesen próbált magyarázni, az eddigitől kicsit más világban. A jelenlegi posztmodern korra jellemző a relatívizmus, ami nagyon veszélyes, mert eszerint nincs alapvető érték és igazság, hanem úgy van, ahogy én gondolom, és ahogy te gondolod. Ha megtagadjuk életünk alapvető értékeit, akkor a relativizmus nagy zűrzavarában a ma embere nehezen találja a helyét, életének az értelmét.
Manapság szép, de nagyon nehéz fiatalnak lenni, ezért segíteni kell nekik felfedezni azokat az értékeket, amelyek élhető jövőt ígérnek számukra. Nem kell szociológusnak lenni ahhoz, hogy láthassuk: a nyugati világ megtagadta keresztény gyökereit, miközben Kelet-Európában a vasfüggöny a sok jó mellett, sok rossztól is megvédett bennünket. Látva e politikai helyzetet, minden ember felteheti a kérdést: megértjük-e az idő jeleit? Európát a kereszténység formálta olyanná, amilyennek most ismerjük, de kereszténység nélkül a keresztény értékeken nyugvó Európa nem fog létezni. Ezért fontos visszatérni, újra felfedezni keresztény értékeink alapjait. Innen származik a könyv címe is, az Alapkövek – sommázta könyve megírásának a motivációit ft. Szilvágyi Zsolt, aki zárszavában szeretetvendégségre, finom zimándújfalui sütemények, egy pohár üdítő vagy bor melletti beszélgetésre hívta vendégeit, akiknek szívesen dedikálta első kötetét. Miközben a szerző dedikált, az emelvényről hangzó klasszikus karácsonyi zeneszámok kiváló aláfestést nyújtottak az adventi csodaváráshoz, a szeretetteljes, baráti beszélgetésekhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Újra felfedezni keresztény értékeink alapjait
Ahogyan azt meghirdettük, szombaton a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében mutatták be ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános Alapkövek című kötetét. A gyülekező közönséget Miskovits Tibornak és Miltaller Lajosnak az emelvényről szolgáltatott, kellemes klasszikus zenéje fogadta, megalapozva a rendezvény adventi hangulatát. A nagytermet megtöltő tisztelőket, barátokat, rokonokat Hadnagy Éva, a Főgimnázium igazgatója köszöntötte, kifejtve: a díszteremben általában az iskolai rendezvényeket vagy az Alma Mater Alapítvány által szervezett összejöveteleket tartják, ahova meg szokták hívni a Főgimnázium olyan végzőseit is, akiknek a munkássága példaértékű, sikeres emberekké nőtték ki magukat. Éppen ezért, példaként kívánják bemutatni őket a jelenlegi diákoknak. Ilyen meghívott volt Szilvágyi Zsolt egykori diákjuk is, aki idén ünnepelte a 20. érettségi találkozóját. A mostani rendezvény azért rendhagyó, mert mindnyájan ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános meghívására gyűltünk össze első kötetének a bemutatójára. Az osztályfőnöke lévén, 20 évvel ezelőtt Zsolt neki mondta el, hogy a papi hivatást választja. A kérdésre, hogy jól meggondolta-e, határozott igennel válaszolt. Döntésének helyességét az elmúlt két évtized odaadó, lelkiismeretes munkája bizonyítja. Ehhez kíván neki további sok sikert és lelki erőt.
Könyv, amiben minden szó a helyén van
Az igazgatónő felkérésének engedve az Alapkövek című kiadványt ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános mutatta be, aki előrebocsátotta: megilletődve tesz eleget Zsolt felkérésének, mert könyvbemutatókon vett már részt, de bemutatásra első alkalommal vállalkozik. Ugyanakkor a felkérést megtiszteltetésnek tekinti, boldognak érzi magát, büszke arra, hogy a fiatal lelkészgenerációhoz tartozó Zsoltnak első alkalommal jelenik meg a szívünkhöz, a lelkünkhöz közel álló, példamutató alapossággal, mindenki számára érthetően megfogalmazott, a Szentírást megmagyarázó kötete. Ehhez ismerni kell a szerző életét is: Szilvágyi Zsolt 1977. március 22-én született Aradon, Zimándújfalun nevelkedett, középiskolai tanulmányait az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban végezte, ahol 1995-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, Fuldában és Münsterben végezte, 2001. október 6-án szentelték pappá Temesváron. Papi tevékenysége szinte az egész egyházmegyére kiterjedt, mégis inkább Temesvárhoz köthető, ahol püspöki titkár, ifjúsági lelkész, a Gerhardinum tanára, püspöki helynök, jelenleg józsefvárosi plébános.
Könyvének – Alapkövek – címe az alapok fontosságára utal. Akárcsak a keresztény egyháznál, aminek az alapját sziklára építették. A továbbiakban hallgatóságát végigvezetve a három fő témakör, a szentségek, a tízparancsolat és a főbűnök részletes, az átlaghívő számára is érthető magyarázatán, eljutva a végkövetkeztetésig: ez olyan könyv, amiben minden szó a helyén van. Állítása alátámasztására a hátsó borítólapon található méltatók, Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök, dr. Bodó Márta irodalomtanár, teológus és dr. Diósi Dávid teológus, egyetemi docens (BBTE) sorait idézte.
Adventben, a csodavárás időszakában a főesperes a család fontosságát, megtartó erejét emelte ki a könyvben található példával, miszerint rohanó világunkban nincs idő a szeretteinkkel foglalkozni. Egyik gyermek a munkából hazatérő apjától megkérdezte: mondd apa, mennyi a te órabéred? Mivel az apa azt hitte, a gyermeke pénzt akar kérni, bosszúsan fordult ki a szobából, de az ajtóban meggondolta magát, és visszaszólt: ha tudni akarod, az órabérem 10 lej. Egy kis idő múlva a gyermek 10 lejt szorongatva a markában, az apja elé ált: tessék a 10 lej, szeretnék tőled venni egy órányi együttlétet. A könyv minden szava tanítás, útbaigazítás, segítség nemcsak a hívek, hanem a papok számára is, ezért mindnyájunknak ajánlotta: olvassuk figyelmesen, szeretettel!
A közérthetőségre törekedett
A szerző, ft. Szilvágyi Zsolt köszönetet mondott egykori osztályfőnöknőjének, Hadnagy Évának, amiért a Főgimnáziumban tarthatta meg a bemutatót, ugyanakkor ft. Király Árpádnak is a kötet részletekre menő bemutatásáért, a paptestvéreknek és a közönségnek a jelenlétért. A továbbiakban inkább a könyv hátteréről, a céljáról, a motivációjáról kívánt szólni. 2012-ben XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, vagyis próbáljunk párbeszédet folytatni a világgal, választ adni az emberek kérdéseire, segítsünk elmélyülni azoknak az embereknek is, akik élik a hitet, de talán nem értik igazán. Ugyanabban az évben a temesvári parókián is elindították a jelzett beszélgetéssorozatot, amivel nem álltak le az év végén, hanem folytatták. Idén eljutottak a hét főbűnhöz, ami nagyon érdekli az embereket, ezért kéziratokat készített róluk. A híveket a téma annyira érdekelte, hogy elkérték a kéziratot is, ezért e fokozott érdeklődés sarkallta a könyvkiadásra. Elsősorban a közérthetőségre, a felvetődő kérdésekre történő válaszadásra törekedett. Kerülte az ítélést, az elítélést, a kritikát, szeretetteljesen próbált magyarázni, az eddigitől kicsit más világban. A jelenlegi posztmodern korra jellemző a relatívizmus, ami nagyon veszélyes, mert eszerint nincs alapvető érték és igazság, hanem úgy van, ahogy én gondolom, és ahogy te gondolod. Ha megtagadjuk életünk alapvető értékeit, akkor a relativizmus nagy zűrzavarában a ma embere nehezen találja a helyét, életének az értelmét.
Manapság szép, de nagyon nehéz fiatalnak lenni, ezért segíteni kell nekik felfedezni azokat az értékeket, amelyek élhető jövőt ígérnek számukra. Nem kell szociológusnak lenni ahhoz, hogy láthassuk: a nyugati világ megtagadta keresztény gyökereit, miközben Kelet-Európában a vasfüggöny a sok jó mellett, sok rossztól is megvédett bennünket. Látva e politikai helyzetet, minden ember felteheti a kérdést: megértjük-e az idő jeleit? Európát a kereszténység formálta olyanná, amilyennek most ismerjük, de kereszténység nélkül a keresztény értékeken nyugvó Európa nem fog létezni. Ezért fontos visszatérni, újra felfedezni keresztény értékeink alapjait. Innen származik a könyv címe is, az Alapkövek – sommázta könyve megírásának a motivációit ft. Szilvágyi Zsolt, aki zárszavában szeretetvendégségre, finom zimándújfalui sütemények, egy pohár üdítő vagy bor melletti beszélgetésre hívta vendégeit, akiknek szívesen dedikálta első kötetét. Miközben a szerző dedikált, az emelvényről hangzó klasszikus karácsonyi zeneszámok kiváló aláfestést nyújtottak az adventi csodaváráshoz, a szeretetteljes, baráti beszélgetésekhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 14.
Beszélgetés Juhász Bélával, a Szövétnek főszerkesztőjével
Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot
– Ön 2014 nyarától a Szövétnek főszerkesztője. – A Szövétnek 2014. augusztusi számát már én szerkesztettem, ez volt a 101. szám. Azelőtt is irogattam a lapba, szépirodalmi próbálkozásokat tettem közzé.
– Ezek mikor születtek? Hogyan kezdődött az Ön irodalommal kapcsolatos pályafutása?
– Ez hosszú történet! Van köztük olyan, ami még diákkoromban született, tehát a hetvenes évek elején, és vannak, amik napjainkban. A Csiky jogelődjébe jártam (akkor 3-as Számú Középiskolának hívták), és a Nyugati Jelen jogelődje, a Vörös Lobogó szervezett egy úgynevezett diákriporter-kört, összegyűjtöttek pár íni kívánó vagy írni tanuló diákot. Tizedikes voltam, és bejártunk a szerkesztőségbe, ahol a szerkesztők tanítottak minket, de főleg alkalmat adtak, hogy közöljünk néhány munkát. Ezek általában riportok, interjúk, jegyzetek, tárcák voltak. Diákkoromban olyan 250 írásom megjelent. Közben azért még küldtem egy párat az Ifjú Munkáshoz, ami országos ifjúsági lap volt, és a Munkás Élethez, a temesvári szerkesztőségbe is.
– Hogyan telt el ez a néhány hónap, mióta Ön főszerkesztő, milyen nehézségekkel találkozott, mi tűnt a legnehezebbnek?
– Én nem érzem, hogy valami is nehézséget okozott volna. Nem érzem, mert nagyon szeretem csinálni azt, amit csinálnom kell, és lenyűgöz az aradi, Aradhoz kötődő, Aradról elszármazott, amatőr vagy profi emberek lelkesedése. Féltem, hogy nem lesz mit betennem a lapba, de szerencsére ez soha nem fordult elő. Most is, például, a februári lapszám szinte kész van. Nagyon sokan írnak annak ellenére, hogy nem tudunk fizetni a cikkekért. Mind Aradról, mind a világ nagyon sok részéről kapok írásokat, kezdve Böszörményi Zoltántól. Amikor elküldöm a körlevelet a potenciális munkatársaknak, ő a legelső, aki küld néhány verset. Ugyanilyen lelkes Sarusi Mihály, de mondhatnám a Piroska házaspárt is, akik innen költöztek Magyarországra. Megpróbáltam megkörnyékezni Tatár Etelkát Chicagóból, akivel kollégák voltunk a líceumban. Minden hónapban küld anyagot az ottani magyarság életéről. De van olyan volt diákom is, aki megtisztel verseivel. Nincs mire panaszkodnom: nyugdíjas vagyok, ráérek, szeretem csinálni.
– Mire emlékszik a legszívesebben? Van esetleg kedvenc története?
– Hát ilyen hirtelen nehéz kedvenc történetet találni. Megtisztelő, és nagyon jó érzés találkozni az utcán emberekkel, akik elmondják, hogy olvassák a Szövétneket, és nagy szeretettel olvassák. Nemrég Temesváron jártam, könyvbemutatón, és olyan jó érzés volt ott látni például Szilvágyi Zsolt plébánost (akit szintén bevontam a szerkesztőbizottságba). Ott ő is felszólalt, és olyan szeretettel beszélt a Szövétnekről! Azután ott van Albert Ferenc nyugalmazott professzor, aki Aradon született, és küldött írást az Andrényi családról. Ő is nagyon jó érzéssel beszélt a lapról. Bodó Barna egyetemi tanár, aki most a Szórvány Alapítvány elnöke, szintén örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen sokan írnak nálunk, a megyében. És tényleg rengeteg anyagot kapok, főként az idősektől. Az ifjú tollforgatókkal nehezebb dolgom van, mert őket noszogatni kell. Biztosan kevesebb az idejük.
– Milyen tervei vannak a jövőre tekintve? Mit vár 2016-tól?
– Hát nem akarok felvágni, de amikor kezdtem a lap szerkesztését és terjesztését, 350 példányban jelent meg. Most megint elértük az 500 példányt. Erre büszke vagyok, mert olyan támogatókat tudtam beszervezni, akiknek ott a helyük a magyar kulturális szemle körül. Szomorú az, hogy nemrégiben a majláthfalvi és a simonyifalvi terjesztőink bejelentették, hogy nem tudják már vállalni a feladatot. Egy olyan faluban, ahol több százra tehető a magyar lakosság, legalább tizet illene eladni! Próbálom a veszteségeket kompenzálni, és új támogatókat szerezni. Ezek a fő tervek.
Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot is: a Szövétnek kéthavonta jelenik meg negyven belső oldalon. A decemberi számot megpróbáltam kicsit felpumpálni, és belefűztünk plusz nyolc oldalt. És a példányszámot is lehetne növelni ötvennel. Lenne rá igény, szerintem, de ahhoz több pénz kellene. És amit még nagyon szeretnék: több fiatal olvasót és munkatársat bevonni! Ki kéne találni, hogy a húszas-harmincas korosztályt hogyan lehet megszólítani.
– Az iskola nem hiányzik?
– Dehogynem. Nagyon hiányzik, de ez van. El kell fogadnom, hogy már a 65 évet betöltöttem, előtte betegeskedtem is egy ideig, de most már a korom nem engedi meg, hogy tanítsak, és a fizika is kiment divatból. Az óraszám is csökken, a gyerekszám is csökken. Nem érzem, hogy a tanügyben valakinek is szüksége lenne rám. De nagyon hiányzik a hangulat, a munka, a gyerekek, a kollégák… A Szövétnekkel szeretek foglalkozni, és kell is valami elfoglaltságot keresni. Nem engedheti meg magának az ember, hogy nyugdíjazás után mindent abbahagyjon, és várja a ravatalozást! Próbálok csinálni ezt-azt, hol sikeresen, hol kevésbé.
– Visszagondolva, kitart fizikatanári karrierje mellett, vagy szívesebben foglalkozna irodalommal?
– Hát ez úgy alakult, hogy én fizika–kémiát végeztem, és közben írogattam. Az volt a tervem, amire biztattak is a Vörös Lobogónál, hogy jöjjek ide újságírónak. Ez nem jött össze, és úgy alakult, hogy tanár lettem. Akkor alakultak az ipari líceumok. Bejutottam egyetemről direkt a Faipari Líceumba, és első számú fizikatanár voltam 18 évig. Már nem írogattam. Később visszahívtak a Csikybe. Az utóbbi időben megint kezdtem a Szövétnekbe küldeni írásokat, és az utóbbi egy évben a Nyugati Jelenbe, az Irodalmi Jelenbe egy-egy jegyzetet vagy interjút küldtem.
Hogy mi lett volna jobb? Én örömmel voltam fizikatanár is, nagyon sok jó tanítványom volt, avval párhuzamosan magántanítványok, akiknek nagy része jó hírű orvos vagy mérnök lett, itt vagy a világban. Nem bántam meg, hogy fizikatanár lettem. Most próbálok írni, mert először is megelégedést nyújt, és az a helyzet, hogy nincs szükség fizikatanárra sehol. Most olyan trend van, hogy kiment a divatból. Nyugaton már kezdenek rájönni, hogy kellene azért a rendszerbe, de nálunk még nem.
– Mikor számíthatunk újabb kötetre Öntől?
– Azt a kiadó, személyesen Böszörményi Zoltán tudja. Még tavaly nyár elején felajánlotta, hogy kiadják rövid írásaimat is. Ezek a szerkesztőségben vannak már, és tavasszal talán megjelennek. Ez más jellegű, mint az első, az inkább dokumentum-regény volt, ahogy Jámbor Gyula nevezte, ez a hetvenes évek elejétől napjainkig írott, általában rövid írások, amit én szépirodalomnak tartok. Lehet, hogy nem. Az olvasók és a kritikusok majd eldöntik.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én köszönöm!
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot
– Ön 2014 nyarától a Szövétnek főszerkesztője. – A Szövétnek 2014. augusztusi számát már én szerkesztettem, ez volt a 101. szám. Azelőtt is irogattam a lapba, szépirodalmi próbálkozásokat tettem közzé.
– Ezek mikor születtek? Hogyan kezdődött az Ön irodalommal kapcsolatos pályafutása?
– Ez hosszú történet! Van köztük olyan, ami még diákkoromban született, tehát a hetvenes évek elején, és vannak, amik napjainkban. A Csiky jogelődjébe jártam (akkor 3-as Számú Középiskolának hívták), és a Nyugati Jelen jogelődje, a Vörös Lobogó szervezett egy úgynevezett diákriporter-kört, összegyűjtöttek pár íni kívánó vagy írni tanuló diákot. Tizedikes voltam, és bejártunk a szerkesztőségbe, ahol a szerkesztők tanítottak minket, de főleg alkalmat adtak, hogy közöljünk néhány munkát. Ezek általában riportok, interjúk, jegyzetek, tárcák voltak. Diákkoromban olyan 250 írásom megjelent. Közben azért még küldtem egy párat az Ifjú Munkáshoz, ami országos ifjúsági lap volt, és a Munkás Élethez, a temesvári szerkesztőségbe is.
– Hogyan telt el ez a néhány hónap, mióta Ön főszerkesztő, milyen nehézségekkel találkozott, mi tűnt a legnehezebbnek?
– Én nem érzem, hogy valami is nehézséget okozott volna. Nem érzem, mert nagyon szeretem csinálni azt, amit csinálnom kell, és lenyűgöz az aradi, Aradhoz kötődő, Aradról elszármazott, amatőr vagy profi emberek lelkesedése. Féltem, hogy nem lesz mit betennem a lapba, de szerencsére ez soha nem fordult elő. Most is, például, a februári lapszám szinte kész van. Nagyon sokan írnak annak ellenére, hogy nem tudunk fizetni a cikkekért. Mind Aradról, mind a világ nagyon sok részéről kapok írásokat, kezdve Böszörményi Zoltántól. Amikor elküldöm a körlevelet a potenciális munkatársaknak, ő a legelső, aki küld néhány verset. Ugyanilyen lelkes Sarusi Mihály, de mondhatnám a Piroska házaspárt is, akik innen költöztek Magyarországra. Megpróbáltam megkörnyékezni Tatár Etelkát Chicagóból, akivel kollégák voltunk a líceumban. Minden hónapban küld anyagot az ottani magyarság életéről. De van olyan volt diákom is, aki megtisztel verseivel. Nincs mire panaszkodnom: nyugdíjas vagyok, ráérek, szeretem csinálni.
– Mire emlékszik a legszívesebben? Van esetleg kedvenc története?
– Hát ilyen hirtelen nehéz kedvenc történetet találni. Megtisztelő, és nagyon jó érzés találkozni az utcán emberekkel, akik elmondják, hogy olvassák a Szövétneket, és nagy szeretettel olvassák. Nemrég Temesváron jártam, könyvbemutatón, és olyan jó érzés volt ott látni például Szilvágyi Zsolt plébánost (akit szintén bevontam a szerkesztőbizottságba). Ott ő is felszólalt, és olyan szeretettel beszélt a Szövétnekről! Azután ott van Albert Ferenc nyugalmazott professzor, aki Aradon született, és küldött írást az Andrényi családról. Ő is nagyon jó érzéssel beszélt a lapról. Bodó Barna egyetemi tanár, aki most a Szórvány Alapítvány elnöke, szintén örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen sokan írnak nálunk, a megyében. És tényleg rengeteg anyagot kapok, főként az idősektől. Az ifjú tollforgatókkal nehezebb dolgom van, mert őket noszogatni kell. Biztosan kevesebb az idejük.
– Milyen tervei vannak a jövőre tekintve? Mit vár 2016-tól?
– Hát nem akarok felvágni, de amikor kezdtem a lap szerkesztését és terjesztését, 350 példányban jelent meg. Most megint elértük az 500 példányt. Erre büszke vagyok, mert olyan támogatókat tudtam beszervezni, akiknek ott a helyük a magyar kulturális szemle körül. Szomorú az, hogy nemrégiben a majláthfalvi és a simonyifalvi terjesztőink bejelentették, hogy nem tudják már vállalni a feladatot. Egy olyan faluban, ahol több százra tehető a magyar lakosság, legalább tizet illene eladni! Próbálom a veszteségeket kompenzálni, és új támogatókat szerezni. Ezek a fő tervek.
Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot is: a Szövétnek kéthavonta jelenik meg negyven belső oldalon. A decemberi számot megpróbáltam kicsit felpumpálni, és belefűztünk plusz nyolc oldalt. És a példányszámot is lehetne növelni ötvennel. Lenne rá igény, szerintem, de ahhoz több pénz kellene. És amit még nagyon szeretnék: több fiatal olvasót és munkatársat bevonni! Ki kéne találni, hogy a húszas-harmincas korosztályt hogyan lehet megszólítani.
– Az iskola nem hiányzik?
– Dehogynem. Nagyon hiányzik, de ez van. El kell fogadnom, hogy már a 65 évet betöltöttem, előtte betegeskedtem is egy ideig, de most már a korom nem engedi meg, hogy tanítsak, és a fizika is kiment divatból. Az óraszám is csökken, a gyerekszám is csökken. Nem érzem, hogy a tanügyben valakinek is szüksége lenne rám. De nagyon hiányzik a hangulat, a munka, a gyerekek, a kollégák… A Szövétnekkel szeretek foglalkozni, és kell is valami elfoglaltságot keresni. Nem engedheti meg magának az ember, hogy nyugdíjazás után mindent abbahagyjon, és várja a ravatalozást! Próbálok csinálni ezt-azt, hol sikeresen, hol kevésbé.
– Visszagondolva, kitart fizikatanári karrierje mellett, vagy szívesebben foglalkozna irodalommal?
– Hát ez úgy alakult, hogy én fizika–kémiát végeztem, és közben írogattam. Az volt a tervem, amire biztattak is a Vörös Lobogónál, hogy jöjjek ide újságírónak. Ez nem jött össze, és úgy alakult, hogy tanár lettem. Akkor alakultak az ipari líceumok. Bejutottam egyetemről direkt a Faipari Líceumba, és első számú fizikatanár voltam 18 évig. Már nem írogattam. Később visszahívtak a Csikybe. Az utóbbi időben megint kezdtem a Szövétnekbe küldeni írásokat, és az utóbbi egy évben a Nyugati Jelenbe, az Irodalmi Jelenbe egy-egy jegyzetet vagy interjút küldtem.
Hogy mi lett volna jobb? Én örömmel voltam fizikatanár is, nagyon sok jó tanítványom volt, avval párhuzamosan magántanítványok, akiknek nagy része jó hírű orvos vagy mérnök lett, itt vagy a világban. Nem bántam meg, hogy fizikatanár lettem. Most próbálok írni, mert először is megelégedést nyújt, és az a helyzet, hogy nincs szükség fizikatanárra sehol. Most olyan trend van, hogy kiment a divatból. Nyugaton már kezdenek rájönni, hogy kellene azért a rendszerbe, de nálunk még nem.
– Mikor számíthatunk újabb kötetre Öntől?
– Azt a kiadó, személyesen Böszörményi Zoltán tudja. Még tavaly nyár elején felajánlotta, hogy kiadják rövid írásaimat is. Ezek a szerkesztőségben vannak már, és tavasszal talán megjelennek. Ez más jellegű, mint az első, az inkább dokumentum-regény volt, ahogy Jámbor Gyula nevezte, ez a hetvenes évek elejétől napjainkig írott, általában rövid írások, amit én szépirodalomnak tartok. Lehet, hogy nem. Az olvasók és a kritikusok majd eldöntik.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én köszönöm!
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 2.
Felszentelték a megújult Petőfi-emlékművet
„A magyar közösség összefogásának is emléket állít”
Május 31-én, kedden délután Temesvár-Szabadfalu központi parkjában ünnepélyes keretek között felavatták a 104 esztendővel ezelőtt állított, közadakozásból felújított Petőfi-emlékművet. Az avatóünnepségen részt vettek a Temes megyei RMDSZ vezetőségének a tagjai, a Szövetség önkormányzati jelöltjei, a helyi magyar közösség tagjai. A Petőfi-emlékművet a temesvári magyar felekezetek képviselői szentelték fel és áldották meg.
A Bánság legnépszerűbb 1848-as emlékhelyén összegyűlt mintegy 100 fős közönséget Fazakas Csaba, a helyi RMDSZ kulturális alelnöke köszöntötte. Az ünnepség a Szózat eléneklésével folytatódott, majd Fazakas Bence bartókos diák elszavalta Szabolcska Mihály alkalomhoz illő versét.
A felújított emlékművet nt. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános, nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész, nt. Kovács Pap Ibolya vöröscsárdai lelkipásztor, nt. Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész és Boros Róbert baptista lelkész szentelték fel ökumenikus szertartás keretében. „Mennyi ember összefogásának köszönhető, hogy ez az emlékmű megépült, és mennyi ember összefogása kellett hozzá, hogy most megújult – mondta ünnepi köszöntője során nt. Szilvágyi Zsolt kanonok –, ezért 104 év után ez az emlékmű bennünket a kibékülésre és az egységre kell emlékeztessen. Nagy szüksége van most erre a közösségünknek.”
Az 1849-es szabadfalui történelmi eseményeket és a Petőfi-emlékmű születésének történetét Szekernyés János helytörténész elevenítette fel, kiemelve, hogy nemzeti költőnk, Petőfi Sándor 1849. április 25.–május 3. között egy egész hetet tartózkodott Szabadfalun, és Bem tábornok itt léptette elő őrnaggyá. Az első 1848-as emlékjelet 1899-ben állították Szabadfalun, majd 1912-ben közadakozásból, Székely László temesvári főépítész tervei alapján megépült az emlékmű, a Petőfi domborművet Sipos András szobrász készítette.
„Nemzeti összetartozásunk meghatározó jelképe az 1848-as forradalom és szabadságharc. És a szabadfalusi Petőfi-emlékmű méltó módon állít emléket nemzeti eszményeinknek. Ám ez az emlékmű nem csak nemzetünk költőjének, Petőfi Sándornak, hanem a bánsági magyar közösség összetartozásának, összefogásának is emléket állít. Több mint száz évvel ezelőtt őseink úgy döntöttek, Temesváron emléket állítanak népünk szabadságvágyának. Mi, száz évvel később, ugyanezt tettük. Elhatároztuk, hogy felújítjuk az emlékművet és a közösség összefogása által, közadakozásból meg is valósítottuk a felújítást” – mondta Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a Bánsági Közösségi Egyesület elnöke, aki név szerint megköszönte valamennyi magyar vállalkozónak és magánszemélynek a felújításhoz való hozzájárulásukat.
Az újraavatási ünnepségén beszédet mondott Farkas Imre, az RMDSZ temesvári helyi tanácsosjelöltje, aki kiemelte: „Választásaink mindig meghatározzák jövőnket! Az, hogy kit és hogyan ünneplünk, nagyon sokat elmond rólunk. Petőfi Sándor a magyar nemzet lelkiismerete. És aki a nemzet lelkiismeretére hallgat, az jó úton jár.” Az ünnepségen részt vett Stefan Velciov, a Bánsági Bolgárok Szövetségének első alelnöke, aki köszöntője során fejet hajtott a forradalmár költő, Petőfi Sándor emléke előtt és a bolgár nemzeti költőhöz, Hriszto Botevhez hasonlította, akinek sorsa kísértetiesen hasonlít Petőfi Sándoréhoz.
Az ünnepség a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak „Föl, föl vitézek a csatára” – forradalmi hangulat a népzenében című, 1848–49 zenei hangulatát felidéző ünnepi műsorával folytatódott. A Himnusz eléneklése során az ünnepség résztvevői elhelyezték a kegyelet koszorúit a felújított Petőfi-emlékmű talapzatánál.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„A magyar közösség összefogásának is emléket állít”
Május 31-én, kedden délután Temesvár-Szabadfalu központi parkjában ünnepélyes keretek között felavatták a 104 esztendővel ezelőtt állított, közadakozásból felújított Petőfi-emlékművet. Az avatóünnepségen részt vettek a Temes megyei RMDSZ vezetőségének a tagjai, a Szövetség önkormányzati jelöltjei, a helyi magyar közösség tagjai. A Petőfi-emlékművet a temesvári magyar felekezetek képviselői szentelték fel és áldották meg.
A Bánság legnépszerűbb 1848-as emlékhelyén összegyűlt mintegy 100 fős közönséget Fazakas Csaba, a helyi RMDSZ kulturális alelnöke köszöntötte. Az ünnepség a Szózat eléneklésével folytatódott, majd Fazakas Bence bartókos diák elszavalta Szabolcska Mihály alkalomhoz illő versét.
A felújított emlékművet nt. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános, nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész, nt. Kovács Pap Ibolya vöröscsárdai lelkipásztor, nt. Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész és Boros Róbert baptista lelkész szentelték fel ökumenikus szertartás keretében. „Mennyi ember összefogásának köszönhető, hogy ez az emlékmű megépült, és mennyi ember összefogása kellett hozzá, hogy most megújult – mondta ünnepi köszöntője során nt. Szilvágyi Zsolt kanonok –, ezért 104 év után ez az emlékmű bennünket a kibékülésre és az egységre kell emlékeztessen. Nagy szüksége van most erre a közösségünknek.”
Az 1849-es szabadfalui történelmi eseményeket és a Petőfi-emlékmű születésének történetét Szekernyés János helytörténész elevenítette fel, kiemelve, hogy nemzeti költőnk, Petőfi Sándor 1849. április 25.–május 3. között egy egész hetet tartózkodott Szabadfalun, és Bem tábornok itt léptette elő őrnaggyá. Az első 1848-as emlékjelet 1899-ben állították Szabadfalun, majd 1912-ben közadakozásból, Székely László temesvári főépítész tervei alapján megépült az emlékmű, a Petőfi domborművet Sipos András szobrász készítette.
„Nemzeti összetartozásunk meghatározó jelképe az 1848-as forradalom és szabadságharc. És a szabadfalusi Petőfi-emlékmű méltó módon állít emléket nemzeti eszményeinknek. Ám ez az emlékmű nem csak nemzetünk költőjének, Petőfi Sándornak, hanem a bánsági magyar közösség összetartozásának, összefogásának is emléket állít. Több mint száz évvel ezelőtt őseink úgy döntöttek, Temesváron emléket állítanak népünk szabadságvágyának. Mi, száz évvel később, ugyanezt tettük. Elhatároztuk, hogy felújítjuk az emlékművet és a közösség összefogása által, közadakozásból meg is valósítottuk a felújítást” – mondta Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a Bánsági Közösségi Egyesület elnöke, aki név szerint megköszönte valamennyi magyar vállalkozónak és magánszemélynek a felújításhoz való hozzájárulásukat.
Az újraavatási ünnepségén beszédet mondott Farkas Imre, az RMDSZ temesvári helyi tanácsosjelöltje, aki kiemelte: „Választásaink mindig meghatározzák jövőnket! Az, hogy kit és hogyan ünneplünk, nagyon sokat elmond rólunk. Petőfi Sándor a magyar nemzet lelkiismerete. És aki a nemzet lelkiismeretére hallgat, az jó úton jár.” Az ünnepségen részt vett Stefan Velciov, a Bánsági Bolgárok Szövetségének első alelnöke, aki köszöntője során fejet hajtott a forradalmár költő, Petőfi Sándor emléke előtt és a bolgár nemzeti költőhöz, Hriszto Botevhez hasonlította, akinek sorsa kísértetiesen hasonlít Petőfi Sándoréhoz.
Az ünnepség a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak „Föl, föl vitézek a csatára” – forradalmi hangulat a népzenében című, 1848–49 zenei hangulatát felidéző ünnepi műsorával folytatódott. A Himnusz eléneklése során az ünnepség résztvevői elhelyezték a kegyelet koszorúit a felújított Petőfi-emlékmű talapzatánál.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 22.
V. Kengyeltói Katolikus Tábor
Immár ötödik alkalommal szervezte meg július 11–15. között a Temesvár-józsefvárosi plébánia a Katolikus Tábort magyar nyelvű V–VIII. osztályos diákok számára. A tábor hagyományos helyszíne a Krassó-Szörény megyei horvátok lakta kis falucska, Kengyeltó, vagy ahogy a helyiek mondják Ravnik. Az idei tábor témáiról, élményeiről és hangulatról egy segítődiák vall.
„Az elmúlt évek hagyományához híven, idén is csodálatos katolikus táborban volt részük a gimnazista diákoknak. Türelmetlenül várta minden résztvevő ezt a tábort, hiszen tapasztalatból vagy hallomásból tudták, hogy lelkiekben, barátságokban, kapcsolatokban meggazdagodva térhetnek haza.
Kengyeltó a Karas-völgyi hét horvát település egyike, alig 700 lelket számláló falucska, ahol az emberek még őrzik hagyományaikat, nyelvüket és nagyon-nagyon vendégszeretőek. Ebben a barátságos környezetben töltöttünk el egy felejthetetlen és rengeteg élményben gazdag hetet. Számomra ez volt az első alkalom, hogy segítődiákként vehettem részt. A segítődiákok nagyobb osztályos tanulók. Szerepük sokoldalú. A kiscsoportos beszélgetéseket vezetik, a vetélkedőket szervezik, segítenek ott és akkor, ahol és amikor szükség van rájuk.
A gondosan kialakított program lehetőséget nyújtott ara, hogy mindenki a saját tudása, érdeklődési köre szerint érvényesüljön, megtalálja önmagát, közelebb kerüljön Istenhez. A tábor mottója Lukács evangéliumából Péter apostol egyik mondata: „A Te szavadra…” (vö. Lk 5, 6). Ebből bontakoztak ki a napi témák, amelyeket kiscsoportokban is elmélyítettünk. A tartalmilag koncentrikus felépítésű témakör előbb a személyből, önismeret és öntudat fogalmából indult ki. Erre épült a felebaráti, az emberközi kapcsolatok témája, majd a gondolatot Isten felé fordulva teljesítettük ki. A beszélgetések, a játékok, a szabadidős foglalkozások mind-mind arra vezettek rá, hogy odafigyeljünk egymásra, hallgassuk meg egymást, segítsük és tiszteljük egymást, és mindezt Isten legnagyobb dicsőségére tegyük. A napi szentmisében visszatértünk, összefoglaltuk a tanult témákat. Felejthetetlen élmény nyújtottak a csapatépítő játékok, kirándulások, a pancsolás, a számháború.
Ebben az évben más szemszögből tapasztaltam meg a tábori élményeket. Segítődiákként rájöttem, hogy óriási munka az 54 gimnazista összekovácsolása és irányítása. Köszönöm a táborozók nevében Szilvágyi Zsolt pap bácsinak, Albert Etelka, Kis-Pataki Adél, Varga Ildikó és Zsombori Orsolya tanárnőknek a szervezést, Zsombori Norbertnek az énektanulás lehetőségét, Babu néninek pedig a szeretettel elővarázsolt finomságokat. Türelmetlenül várom az augusztusi katolikus tábort, melyet középiskolás diákoknak szerveznek.”
Pál Tímea-Anna
X. osztály, segítődiák
Nyugati Jelen (Arad)
Immár ötödik alkalommal szervezte meg július 11–15. között a Temesvár-józsefvárosi plébánia a Katolikus Tábort magyar nyelvű V–VIII. osztályos diákok számára. A tábor hagyományos helyszíne a Krassó-Szörény megyei horvátok lakta kis falucska, Kengyeltó, vagy ahogy a helyiek mondják Ravnik. Az idei tábor témáiról, élményeiről és hangulatról egy segítődiák vall.
„Az elmúlt évek hagyományához híven, idén is csodálatos katolikus táborban volt részük a gimnazista diákoknak. Türelmetlenül várta minden résztvevő ezt a tábort, hiszen tapasztalatból vagy hallomásból tudták, hogy lelkiekben, barátságokban, kapcsolatokban meggazdagodva térhetnek haza.
Kengyeltó a Karas-völgyi hét horvát település egyike, alig 700 lelket számláló falucska, ahol az emberek még őrzik hagyományaikat, nyelvüket és nagyon-nagyon vendégszeretőek. Ebben a barátságos környezetben töltöttünk el egy felejthetetlen és rengeteg élményben gazdag hetet. Számomra ez volt az első alkalom, hogy segítődiákként vehettem részt. A segítődiákok nagyobb osztályos tanulók. Szerepük sokoldalú. A kiscsoportos beszélgetéseket vezetik, a vetélkedőket szervezik, segítenek ott és akkor, ahol és amikor szükség van rájuk.
A gondosan kialakított program lehetőséget nyújtott ara, hogy mindenki a saját tudása, érdeklődési köre szerint érvényesüljön, megtalálja önmagát, közelebb kerüljön Istenhez. A tábor mottója Lukács evangéliumából Péter apostol egyik mondata: „A Te szavadra…” (vö. Lk 5, 6). Ebből bontakoztak ki a napi témák, amelyeket kiscsoportokban is elmélyítettünk. A tartalmilag koncentrikus felépítésű témakör előbb a személyből, önismeret és öntudat fogalmából indult ki. Erre épült a felebaráti, az emberközi kapcsolatok témája, majd a gondolatot Isten felé fordulva teljesítettük ki. A beszélgetések, a játékok, a szabadidős foglalkozások mind-mind arra vezettek rá, hogy odafigyeljünk egymásra, hallgassuk meg egymást, segítsük és tiszteljük egymást, és mindezt Isten legnagyobb dicsőségére tegyük. A napi szentmisében visszatértünk, összefoglaltuk a tanult témákat. Felejthetetlen élmény nyújtottak a csapatépítő játékok, kirándulások, a pancsolás, a számháború.
Ebben az évben más szemszögből tapasztaltam meg a tábori élményeket. Segítődiákként rájöttem, hogy óriási munka az 54 gimnazista összekovácsolása és irányítása. Köszönöm a táborozók nevében Szilvágyi Zsolt pap bácsinak, Albert Etelka, Kis-Pataki Adél, Varga Ildikó és Zsombori Orsolya tanárnőknek a szervezést, Zsombori Norbertnek az énektanulás lehetőségét, Babu néninek pedig a szeretettel elővarázsolt finomságokat. Türelmetlenül várom az augusztusi katolikus tábort, melyet középiskolás diákoknak szerveznek.”
Pál Tímea-Anna
X. osztály, segítődiák
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 25.
Jubileumi templombúcsú Torontálkeresztesen
Jubileumi templombúcsút tartottak 2016. augusztus 20-án Torontálkereszetesen, ahol kerek száz esztendővel ezelőtt szentelték fel a falu római katolikus templomát. A magyarság első szent királyának az ünnepén, aki a falunak védőszentje, 1916-ban szentelték fel a torontálkeresztesi római katolikus templomot. Az első világháború kitörésével, a falu férfilakosságának a nagy részét a frontra vitték, de mégis az itthonmAradottak közel két év alatt, ft. Ranko Lajos módosi esperes kezdeményezésére, Isten dicsőségére és Isten általi szeretetből felépítették a templomot, mely a falu minden fontos eseményének a tanúja, hisz itt keresztelkedtek, esküdtek, és harangjai szóltak az eltávozókért is. Amikor száz évvel ezelőtt a templom felépült, közel ezer magyar nemzetiségű római katolikus élt Torontálkeresztesen, manapság sajnos negyedére csökkent a számuk.
A szombati ünnepi szentmisén részt vettek e templom egykori plébánosai, ft. Kóbor György kanonok és ft.Turi László nagypréprost, akik ünnepi beszédükben visszaemlékeztek az itt töltött évekre, és megköszönték a helybeli híveknek az akkori segítséget. Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, Temesvári józsefvárosi plébános ünnepi szentbeszéde során elmondta, hogy minden templom egy kőbe vésett prédikáció, amely szavak nélkül is mesél a múltról, majd visszaemlékezett Boldog Bogdánffy Szilárdra, aki ebben a faluban töltötte gyerekkorát.
Ft. Heinrich József esperes köszönetet mondott a szép ünnepért a közel százötven résztvevőnek és mindenkinek, aki valami módon részt vesz a százéves templom életében. Külön megköszönte a három önkéntes hölgynek áldozatos munkájukat, akik nap mint nap gondozzák a templomot, ünnepekre virágokkal feldiszitik, és a jubileumi templombúcsúra is méltóképpen előkészítették az Isten házát.
Molnár Géza tudósítása
Nyugati Jelen (Arad)
Jubileumi templombúcsút tartottak 2016. augusztus 20-án Torontálkereszetesen, ahol kerek száz esztendővel ezelőtt szentelték fel a falu római katolikus templomát. A magyarság első szent királyának az ünnepén, aki a falunak védőszentje, 1916-ban szentelték fel a torontálkeresztesi római katolikus templomot. Az első világháború kitörésével, a falu férfilakosságának a nagy részét a frontra vitték, de mégis az itthonmAradottak közel két év alatt, ft. Ranko Lajos módosi esperes kezdeményezésére, Isten dicsőségére és Isten általi szeretetből felépítették a templomot, mely a falu minden fontos eseményének a tanúja, hisz itt keresztelkedtek, esküdtek, és harangjai szóltak az eltávozókért is. Amikor száz évvel ezelőtt a templom felépült, közel ezer magyar nemzetiségű római katolikus élt Torontálkeresztesen, manapság sajnos negyedére csökkent a számuk.
A szombati ünnepi szentmisén részt vettek e templom egykori plébánosai, ft. Kóbor György kanonok és ft.Turi László nagypréprost, akik ünnepi beszédükben visszaemlékeztek az itt töltött évekre, és megköszönték a helybeli híveknek az akkori segítséget. Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, Temesvári józsefvárosi plébános ünnepi szentbeszéde során elmondta, hogy minden templom egy kőbe vésett prédikáció, amely szavak nélkül is mesél a múltról, majd visszaemlékezett Boldog Bogdánffy Szilárdra, aki ebben a faluban töltötte gyerekkorát.
Ft. Heinrich József esperes köszönetet mondott a szép ünnepért a közel százötven résztvevőnek és mindenkinek, aki valami módon részt vesz a százéves templom életében. Külön megköszönte a három önkéntes hölgynek áldozatos munkájukat, akik nap mint nap gondozzák a templomot, ünnepekre virágokkal feldiszitik, és a jubileumi templombúcsúra is méltóképpen előkészítették az Isten házát.
Molnár Géza tudósítása
Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 1.
„Az Úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgája”
Márton Áron püspököt méltatta ezekkel a szavakkal Szent II. János Pál pápa az erdélyi főpásztor nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában. Ezeket a szavakat idézte ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános is azon az imával, előadással és filmvetítéssel egybekötött megemlékezésen, amelyet szeptember 29-én, csütörtökön, Márton Áron halálának idei évfordulóján délután 6 órakor tartottak a helyi plébánia közösségi termében. Mint azt a lelkipásztor elmondta, ezen a napon, ebben az órában a világ több pontján gyertyagyújtással emlékeztek a példás életű főpásztorra, az erdélyi egyházmegye 74. püspökére, aki 1938 decemberétől 1980 áprilisáig foglalta el a gyulafehérvári főpásztori széket.
– „Emberkatedrális” volt, írta Márton Áronról Illyés Gyula költő, megtörhetetlen fenyő, mint az a püspöki címerében is szerepel – fogalmazott a megemlékezés kezdetén ft. Szilvágyi Zsolt plébános, majd a vetítővásznon peregni kezdtek A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című dokumentumfilm képkockái. A Nagy Zoltán hittanár által szerkesztett és összeállított dokumentumfilm részletesen mutatta be a Csíkszentdomokoson székely földművelő családba született püspök gyermekkorát, tanulóéveit, papi pályáját, továbbá a kommunista diktatúra éveiben elszenvedett megpróbáltatásokat, a rabság, illetve a több mint egy évtizedes házi őrizet idejét.
A vetített filmkockák kiegészítéseként Marty Gábor egyháztanácsos tartott átfogó előadást Márton Áron főpásztorról. – Negyvenkét évesen lett püspök, főpásztorrá a kolozsvári Szent Mihály-templomban szentelték, püspöki jelmondata: „Non recuso laborem” vagyis nem futamodom meg a munkától, amely akár így is értelmezhető: nem utasítom el a nehézségeket, a szenvedést. És valóban, Márton Áront a börtönévek, az akkori hatalom zaklatása sem törte meg, semmiféle megalkuvásra vagy szabadságáért cserébe megszabott feltétel elfogadására nem volt hajlandó – hangzott el a tartalmas előadásban. Végezetül Marty Gábor az erdélyi főpásztor utolsó körleveléből idézett: „Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül.”
Ezt követően Szekernyés Irén ny. tanárnő osztotta meg Márton Áron püspökhöz fűződő személyes élményeit. – Kislányként egy bérmaútja alkalmával láttam őt először Csíkdelnén, amikor magam is a bérmálkozók csoportjában álltam. Utoljára pedig 1970-ben, amikor emelvény híján egy székre állva beszélt az egybegyűlt hívekhez. Akkor már a lányom is velem volt, így ő is láthatta Erdély nagy püspökét – mondotta Szekernyés Irén tanárnő, aki a visszaemlékezése végén kérte az egybegyűlteket, imádkozzanak Márton Áron boldoggá avatásáért.
A megemlékezés imával zárult. A Miatyánk mellett a hívek közösen mondták el azt az imát is, amelyet, mint azt ft. Szilvágyi Zsolt plébános említette, a teológiai hallgatók is gyakran imádkoznak: „Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.”
Nyugati Jelen (Arad)
Márton Áron püspököt méltatta ezekkel a szavakkal Szent II. János Pál pápa az erdélyi főpásztor nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában. Ezeket a szavakat idézte ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános is azon az imával, előadással és filmvetítéssel egybekötött megemlékezésen, amelyet szeptember 29-én, csütörtökön, Márton Áron halálának idei évfordulóján délután 6 órakor tartottak a helyi plébánia közösségi termében. Mint azt a lelkipásztor elmondta, ezen a napon, ebben az órában a világ több pontján gyertyagyújtással emlékeztek a példás életű főpásztorra, az erdélyi egyházmegye 74. püspökére, aki 1938 decemberétől 1980 áprilisáig foglalta el a gyulafehérvári főpásztori széket.
– „Emberkatedrális” volt, írta Márton Áronról Illyés Gyula költő, megtörhetetlen fenyő, mint az a püspöki címerében is szerepel – fogalmazott a megemlékezés kezdetén ft. Szilvágyi Zsolt plébános, majd a vetítővásznon peregni kezdtek A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című dokumentumfilm képkockái. A Nagy Zoltán hittanár által szerkesztett és összeállított dokumentumfilm részletesen mutatta be a Csíkszentdomokoson székely földművelő családba született püspök gyermekkorát, tanulóéveit, papi pályáját, továbbá a kommunista diktatúra éveiben elszenvedett megpróbáltatásokat, a rabság, illetve a több mint egy évtizedes házi őrizet idejét.
A vetített filmkockák kiegészítéseként Marty Gábor egyháztanácsos tartott átfogó előadást Márton Áron főpásztorról. – Negyvenkét évesen lett püspök, főpásztorrá a kolozsvári Szent Mihály-templomban szentelték, püspöki jelmondata: „Non recuso laborem” vagyis nem futamodom meg a munkától, amely akár így is értelmezhető: nem utasítom el a nehézségeket, a szenvedést. És valóban, Márton Áront a börtönévek, az akkori hatalom zaklatása sem törte meg, semmiféle megalkuvásra vagy szabadságáért cserébe megszabott feltétel elfogadására nem volt hajlandó – hangzott el a tartalmas előadásban. Végezetül Marty Gábor az erdélyi főpásztor utolsó körleveléből idézett: „Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül.”
Ezt követően Szekernyés Irén ny. tanárnő osztotta meg Márton Áron püspökhöz fűződő személyes élményeit. – Kislányként egy bérmaútja alkalmával láttam őt először Csíkdelnén, amikor magam is a bérmálkozók csoportjában álltam. Utoljára pedig 1970-ben, amikor emelvény híján egy székre állva beszélt az egybegyűlt hívekhez. Akkor már a lányom is velem volt, így ő is láthatta Erdély nagy püspökét – mondotta Szekernyés Irén tanárnő, aki a visszaemlékezése végén kérte az egybegyűlteket, imádkozzanak Márton Áron boldoggá avatásáért.
A megemlékezés imával zárult. A Miatyánk mellett a hívek közösen mondták el azt az imát is, amelyet, mint azt ft. Szilvágyi Zsolt plébános említette, a teológiai hallgatók is gyakran imádkoznak: „Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.”
Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 24.
Felszentelték az új józsefvárosi plébániaközpontot
Örömteli esemény színhelye volt 2016, október 22-én, szombaton a temesvár-józsefvárosi római katolikus plébánia: az egyházmegye egyik legrégebbi, 1775-ben alapított egyházközsége, közel két és fél évszázad után önálló plébániaházat kapott! A XXI. századi követelményeknek és a józsefvárosi hívek igényeinek megfelelő, impozáns plébániaközpontot Excellenciás Roos Márton temesvári püspök áldotta meg a plébániatemplomban megtartott hálaadó szentmise keretében. Az új plébániaközpont felszentelési ünnepségén részt vettek a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye papjai, a történelmi egyházak képviselői, Farkas Imre temesvári alpolgármester, Halász Ferenc RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a józsefvárosi soknemzetiségű hívek sokasága.
A háromnyelvű – magyar, román és német – ünnepélyes szentmisét Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök celebrálta, msgr. Dirschl Johann nagyprépost, püspöki helynök, nt. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános, nt. Reinholz András esperes, máriaradnai (volt józsefvárosi) plébános, józsefvárosi származású fiatal papok közreműködésével. A szentmise keretében a józsefvárosi egyházközségi tanács képviselői román, német és magyar nyelven köszöntötték az egyházi méltóságokat és a jeles vendégeket. „Az új plébániaközpont nem csak a plébánosnak, hanem a józsefvárosi hívek közösségének is az otthona lesz!” – mondta Marty Gábor egyháztanácsos, hangsúlyozva, hogy reményei szerint az új plébániaépület a hívek lelki és közösségi életének az erősítését fogja szolgálni. Ünnepi gondolataikat tolmácsolták a jelenlevőknek a temesvári egyházmegye fiatal papjai, akik a józsefvárosi plébánián ministránsként szerzett tapasztalatokkal, az onnan kapott lelki útravalóval indultak el a papi pályán.
Nt. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános a szentmise végén köszönetet mondott ft. és nm. Roos Márton temesvári megyés püspöknek és a Temesvári Római Katolikus Püspökség intézményének a plébániaközpont felépítése során kapott támogatásért és a jó együttműködésért, az egyházmegye minden sarkából összesereglett lelkésztestvéreknek, más felekezetek képviselőinek, a magyar közösségi vezetőknek, a józsefvárosi híveknek a jelenlétükért. Az új plébániaépület megvalósulásáért Szilvágyi Zsolt plébános külön köszönetet mondott a németországi, amerikai, magyarországi és svájci szponzoroknak, a Notre-Dame-nővéreknek és a Piarista rendtartománynak, a józsefvárosi plébánia híveinek, a Botescu építész házaspárnak, a kivitelező Constructim cégnek és Linda Saskia Menczel szobrászművésznek, aki a homlokzatot díszítő, a Szűzanyát ábrázoló domborművet készítette.
A hálaadó szentmise után a temesvári egyházmegye papjai, közösségi vezetők és a józsefvárosi hívek átvonultak a templommal szomszédos új plébániaközpont udvarára, ahol Exc. Roos Márton megyés püspök megáldotta a létesítményt. „Menedéke lesz az új plébániaközpont a józsefvárosi plébánosnak, a káplánnak, de a plébánia minden tagjának. Legyen ez a ház egy nyitott, atyai ház” – mondta ünnepi köszöntője során a temesvári püspök, aki jó és szükséges kezdeményezésnek nevezte az új plébániaépület megvalósítását, a józsefvárosi templom közvetlen szomszédságában. Exc. Roos Márton püspök ezután megszentelte az új józsefvárosi plébániaközpont épületét, a közösségi termeket, irodákat, lelkészlakásokat és a vendégszobákat. Az ünnepi esemény hangulatát a józsefvárosi plébánia kórusának éneke tette magasztossá. A józsefvárosi hívek, de a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye számára is kiemelkedően jelentős esemény szeretetvendégséggel zárult.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Örömteli esemény színhelye volt 2016, október 22-én, szombaton a temesvár-józsefvárosi római katolikus plébánia: az egyházmegye egyik legrégebbi, 1775-ben alapított egyházközsége, közel két és fél évszázad után önálló plébániaházat kapott! A XXI. századi követelményeknek és a józsefvárosi hívek igényeinek megfelelő, impozáns plébániaközpontot Excellenciás Roos Márton temesvári püspök áldotta meg a plébániatemplomban megtartott hálaadó szentmise keretében. Az új plébániaközpont felszentelési ünnepségén részt vettek a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye papjai, a történelmi egyházak képviselői, Farkas Imre temesvári alpolgármester, Halász Ferenc RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a józsefvárosi soknemzetiségű hívek sokasága.
A háromnyelvű – magyar, román és német – ünnepélyes szentmisét Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök celebrálta, msgr. Dirschl Johann nagyprépost, püspöki helynök, nt. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános, nt. Reinholz András esperes, máriaradnai (volt józsefvárosi) plébános, józsefvárosi származású fiatal papok közreműködésével. A szentmise keretében a józsefvárosi egyházközségi tanács képviselői román, német és magyar nyelven köszöntötték az egyházi méltóságokat és a jeles vendégeket. „Az új plébániaközpont nem csak a plébánosnak, hanem a józsefvárosi hívek közösségének is az otthona lesz!” – mondta Marty Gábor egyháztanácsos, hangsúlyozva, hogy reményei szerint az új plébániaépület a hívek lelki és közösségi életének az erősítését fogja szolgálni. Ünnepi gondolataikat tolmácsolták a jelenlevőknek a temesvári egyházmegye fiatal papjai, akik a józsefvárosi plébánián ministránsként szerzett tapasztalatokkal, az onnan kapott lelki útravalóval indultak el a papi pályán.
Nt. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános a szentmise végén köszönetet mondott ft. és nm. Roos Márton temesvári megyés püspöknek és a Temesvári Római Katolikus Püspökség intézményének a plébániaközpont felépítése során kapott támogatásért és a jó együttműködésért, az egyházmegye minden sarkából összesereglett lelkésztestvéreknek, más felekezetek képviselőinek, a magyar közösségi vezetőknek, a józsefvárosi híveknek a jelenlétükért. Az új plébániaépület megvalósulásáért Szilvágyi Zsolt plébános külön köszönetet mondott a németországi, amerikai, magyarországi és svájci szponzoroknak, a Notre-Dame-nővéreknek és a Piarista rendtartománynak, a józsefvárosi plébánia híveinek, a Botescu építész házaspárnak, a kivitelező Constructim cégnek és Linda Saskia Menczel szobrászművésznek, aki a homlokzatot díszítő, a Szűzanyát ábrázoló domborművet készítette.
A hálaadó szentmise után a temesvári egyházmegye papjai, közösségi vezetők és a józsefvárosi hívek átvonultak a templommal szomszédos új plébániaközpont udvarára, ahol Exc. Roos Márton megyés püspök megáldotta a létesítményt. „Menedéke lesz az új plébániaközpont a józsefvárosi plébánosnak, a káplánnak, de a plébánia minden tagjának. Legyen ez a ház egy nyitott, atyai ház” – mondta ünnepi köszöntője során a temesvári püspök, aki jó és szükséges kezdeményezésnek nevezte az új plébániaépület megvalósítását, a józsefvárosi templom közvetlen szomszédságában. Exc. Roos Márton püspök ezután megszentelte az új józsefvárosi plébániaközpont épületét, a közösségi termeket, irodákat, lelkészlakásokat és a vendégszobákat. Az ünnepi esemény hangulatát a józsefvárosi plébánia kórusának éneke tette magasztossá. A józsefvárosi hívek, de a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye számára is kiemelkedően jelentős esemény szeretetvendégséggel zárult.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 19.
Decemberi Szövétnek
A karácsonyfa alá
Érkezik a decemberi Szövétnek /aradi folyóirat/ – a karácsonyfa alá. Már a címlap (Mennyei fény – Allerhand István felvétele) utal az égből küldött ajándékra, amely bearanyozza szívünket. Kitör a felhők közül, és csillogó köntösbe öltözteti a havas tájat.
Az első oldal sorai: felhívás a szeretetre. „Szeressük emlékeinket, mert ők az igazi társaink! Emlékeink töltik fel testünket újfajta erővel.”
Az IRODALOM, MŰVÉSZET rovat az alkalomhoz illő verscsokorral indul: Böszörményi Zoltán (Karácsony), Szabó Péter (…és újból…), Radnai István (Jövendölések), Gál Z. Csaba (Még tisztán) a lap állandó szerzői, Bencze Mihály nemzetközi hírű matematikus, szerkesztő viszont először szerepel a Szövétnekben (Szülőföld).
Ismét levelet küldött Chicagóból Tatár Etelka (Az ’56-os emlékév nálunk). Sorai bepillantást engednek a tengeren túli magyarság néhány kulturális rendezvényébe. Nem hiányzik ebből a számból sem Nótáros Lajos Arad marad című folytatásos regényének soron következő epizódja. Folytatódik Jámborné Péterszabó Ilona dokumentumjátékának (Eszméktől a vérpadig) közlése a 2. résszel.
Karácsonyos István rendhagyó, mesés elemeket felhasználó témát kifejtő rövid prózája (Angyal szállt el felettünk) melegséggel tölti fel minden olvasó lelkét.
Nagy örömmel indítunk új rovatot PIHETOLLAK A CSIKYBŐL címmel, amelyben a Csiky Gergely Főgimnázium ifjú tollforgatóinak (Köteles Nikolett, Simpf Angelika), illetve képzőművész jelöltjeinek (Czernák Dorottya, Pattus Dorottya) biztosítunk lehetőséget a sikeres bemutatkozásra.
Juhász Béla egyperces novellái (Zseni, A rendkívüliülés, Egyedül) három érdekes témát érintenek.
Pataky Lehel Zsolt beszámol Juhász Béla Aradi személyiségek című interjúkötetének nagysikerű bemutatójáról (Egy ízig-vérig aradi könyv).
A HITÉLET rovatban két lelkipásztor, egy római katolikus (Szilvágyi Zsolt) és egy baptista (Bátkai Sándor) üzen az olvasóknak karácsony előestéjén (Emberré válás, Menjünk el egészen Betlehemig!). Dr. Vajda Sándor a borosjenői török mecsetnek állít jól dokumentált emléket (Volt egyszer egy török mecset Borosjenőben), Ódry Mária a költő érzékenységével pillant az ünnepre (Csupasz ágakon át). A rovatot Jankó András elmélkedése zárja (Zarándoklat).
Aradi és kaliforniai karácsonyokra emlékezik MEMOÁR rovatunkban Koreck Aladár, gyermekkora meghitt, családi körben eltöltött ünnepeire gondol nosztalgiázva Móré-Sághi Annamária Régi karácsonyok című írásában. Regéczy Szabina Perle 1989-es iskolás eseményeket idéz Szemek tüzében című sorozata következő részében (Együtt a szeretetben).
A HELYTÖRTÉNET rovat színvonalát emeli Piroska Katalin aradi vonatkozású, érdekes színháztörténeti cikke (Egy merész vállalkozás), Sarusi Mihály kisiratosi ősei után kutató, dokumentum értékű tanulmánya (És mégis Kissarusi) és Siska-Szabó Zoltán fotósorozatának 5. darabja (Régi és új Arad).
A SPORT rovatban Piros Dénes befejezi Emlékeim az olimpiákról című kétrészes visszaemlékezését, miközben arról ábrándozik, hátha lesz 2024-ben budapesti olimpia.
Brittich Erzsébet KERESZTREJTVÉNYe sokak örömére a Szövétnek decemberi számából sem hiányzik (55 évvel ezelőtt halt meg…).
Az új évet köszöntő, szilveszteri hangulatot idéző HUMOR rovatot Puskel Péter mosolyra késztető anekdotái (Anekdoták a művészetek világából) indítják. Kövér Péter szellemes, vidám pillanatokat keltő írását (Kalandorok kíméljenek!) bizonyára sokan várták már. Grosz László vicces bökversei jelzik: Durranhat a pezsgő!
A 115. Szövétnek hátsó borítóján Kurunczi Ferenc művészi háttérképére (Téli pillanat) Dutka Ákos érzelmes verssorai (Karácsony) vetítődnek, szép emlékeket idézve.
Az első belső borítón az elmúlt hetek aradi, kulturális eseményeiből kapunk ízelítőt, míg a hátsó belső borítón Brittich Erzsébet köszönti az ünnepet karácsonyi linómetszeteivel.
Ezt a lapszámot is díszítik Kett Groza János míves grafikái, karikatúrái.
Boldog, békés karácsonyt és egészségben eltöltött, sikerekben gazdag új évet kíván a Szövétnek munkatársai nevében a főszerkesztő,
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
A karácsonyfa alá
Érkezik a decemberi Szövétnek /aradi folyóirat/ – a karácsonyfa alá. Már a címlap (Mennyei fény – Allerhand István felvétele) utal az égből küldött ajándékra, amely bearanyozza szívünket. Kitör a felhők közül, és csillogó köntösbe öltözteti a havas tájat.
Az első oldal sorai: felhívás a szeretetre. „Szeressük emlékeinket, mert ők az igazi társaink! Emlékeink töltik fel testünket újfajta erővel.”
Az IRODALOM, MŰVÉSZET rovat az alkalomhoz illő verscsokorral indul: Böszörményi Zoltán (Karácsony), Szabó Péter (…és újból…), Radnai István (Jövendölések), Gál Z. Csaba (Még tisztán) a lap állandó szerzői, Bencze Mihály nemzetközi hírű matematikus, szerkesztő viszont először szerepel a Szövétnekben (Szülőföld).
Ismét levelet küldött Chicagóból Tatár Etelka (Az ’56-os emlékév nálunk). Sorai bepillantást engednek a tengeren túli magyarság néhány kulturális rendezvényébe. Nem hiányzik ebből a számból sem Nótáros Lajos Arad marad című folytatásos regényének soron következő epizódja. Folytatódik Jámborné Péterszabó Ilona dokumentumjátékának (Eszméktől a vérpadig) közlése a 2. résszel.
Karácsonyos István rendhagyó, mesés elemeket felhasználó témát kifejtő rövid prózája (Angyal szállt el felettünk) melegséggel tölti fel minden olvasó lelkét.
Nagy örömmel indítunk új rovatot PIHETOLLAK A CSIKYBŐL címmel, amelyben a Csiky Gergely Főgimnázium ifjú tollforgatóinak (Köteles Nikolett, Simpf Angelika), illetve képzőművész jelöltjeinek (Czernák Dorottya, Pattus Dorottya) biztosítunk lehetőséget a sikeres bemutatkozásra.
Juhász Béla egyperces novellái (Zseni, A rendkívüliülés, Egyedül) három érdekes témát érintenek.
Pataky Lehel Zsolt beszámol Juhász Béla Aradi személyiségek című interjúkötetének nagysikerű bemutatójáról (Egy ízig-vérig aradi könyv).
A HITÉLET rovatban két lelkipásztor, egy római katolikus (Szilvágyi Zsolt) és egy baptista (Bátkai Sándor) üzen az olvasóknak karácsony előestéjén (Emberré válás, Menjünk el egészen Betlehemig!). Dr. Vajda Sándor a borosjenői török mecsetnek állít jól dokumentált emléket (Volt egyszer egy török mecset Borosjenőben), Ódry Mária a költő érzékenységével pillant az ünnepre (Csupasz ágakon át). A rovatot Jankó András elmélkedése zárja (Zarándoklat).
Aradi és kaliforniai karácsonyokra emlékezik MEMOÁR rovatunkban Koreck Aladár, gyermekkora meghitt, családi körben eltöltött ünnepeire gondol nosztalgiázva Móré-Sághi Annamária Régi karácsonyok című írásában. Regéczy Szabina Perle 1989-es iskolás eseményeket idéz Szemek tüzében című sorozata következő részében (Együtt a szeretetben).
A HELYTÖRTÉNET rovat színvonalát emeli Piroska Katalin aradi vonatkozású, érdekes színháztörténeti cikke (Egy merész vállalkozás), Sarusi Mihály kisiratosi ősei után kutató, dokumentum értékű tanulmánya (És mégis Kissarusi) és Siska-Szabó Zoltán fotósorozatának 5. darabja (Régi és új Arad).
A SPORT rovatban Piros Dénes befejezi Emlékeim az olimpiákról című kétrészes visszaemlékezését, miközben arról ábrándozik, hátha lesz 2024-ben budapesti olimpia.
Brittich Erzsébet KERESZTREJTVÉNYe sokak örömére a Szövétnek decemberi számából sem hiányzik (55 évvel ezelőtt halt meg…).
Az új évet köszöntő, szilveszteri hangulatot idéző HUMOR rovatot Puskel Péter mosolyra késztető anekdotái (Anekdoták a művészetek világából) indítják. Kövér Péter szellemes, vidám pillanatokat keltő írását (Kalandorok kíméljenek!) bizonyára sokan várták már. Grosz László vicces bökversei jelzik: Durranhat a pezsgő!
A 115. Szövétnek hátsó borítóján Kurunczi Ferenc művészi háttérképére (Téli pillanat) Dutka Ákos érzelmes verssorai (Karácsony) vetítődnek, szép emlékeket idézve.
Az első belső borítón az elmúlt hetek aradi, kulturális eseményeiből kapunk ízelítőt, míg a hátsó belső borítón Brittich Erzsébet köszönti az ünnepet karácsonyi linómetszeteivel.
Ezt a lapszámot is díszítik Kett Groza János míves grafikái, karikatúrái.
Boldog, békés karácsonyt és egészségben eltöltött, sikerekben gazdag új évet kíván a Szövétnek munkatársai nevében a főszerkesztő,
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 8.
Nemzeti Összetartozás Napja Temesváron
„Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől”
Ökumenikus áhítattal és ünnepi műsorral emlékeztek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról a temesvári magyarság képviselői június 6-án. A megemlékezésre kedden este a temesvári Ifjúsági Házban került sor, a történelmi egyházak és a Temes megyei RMDSZ szervezésében.
Az összetartozás üzenetét a vendég igehirdetők, ft. Pastyik Róbert pancsovai plébános és nt. Szilágyi Zoltán püspöki segédlelkész (Hertelendyfalva) hozták el a Délvidékről, akik nt. Kovács Ibolya vöröscsárdai lelkipásztorral és ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébánossal együtt fohászkodtak a bánsági és a délvidéki szórványmagyarság jövőjéért. Az igehirdetés során Szilágyi Zoltán lelkipásztor Thomka Károly egykori hertelendyfalvi lelkipásztor példáját elevenítette fel, aki, mielőtt elhurcolták volna a partizánok, egy Máté evangéliumából vett idézettel nyugtatta meg a családját: „Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől”. „Thomka Károly tudta, hogy meg fogják ölni, mégis arra szólította fel a családját, hogy ne aggodalmaskodjanak a holnapért, mert a holnap majd aggodalmaskodik magáért” – mondta Szilágyi Zoltán. Nekünk sincs miért aggodalmaskodnunk, ha hittel és reménységgel tekintünk a jövőbe. Az ökumenikus áhítatot a dettai Reviczky Gyula Kórus szolgálata színesítette, vezényelt Fazakas Csaba temesvár-belvárosi lelkipásztor.
A megemlékező beszédek sorát Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, történész nyitotta meg, aki nem rejtette véka alá, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja valójában egy szomorú esemény, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója. „A nagyhatalmak akkor is, most is Magyarország ellen fordultak, és a „jaj a legyőzötteknek” elv alapján, a soknemzetiségű Magyarországból több kisebb soknemzetiségű országot hoztak létre, a régi sérelmeket újakkal helyettesítve. Szétesett az ország és ennek hosszú távú következményei vannak: a magyarság lélekszámának rohamos csökkenése, a beolvadás, eltűnnek a magyar emlékek ebből a térségből, sőt, a környező országokban átírják a történelmet és ebben az új történelemben mi magyarok nem igazán szerepelünk!” mondta Halász Ferenc. Az RMDSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy jövőre lesz Románia fennállásának centenáriuma és az a kérdés, hogy lesz-e a románságban kellő józanság ahhoz, hogy kellő realizmussal tekintsen az elmúlt száz esztendőre, nézze meg azt, hogy mit sikerült és mit nem sikerült megvalósítani. „Eszükbe jut-e, hogy egy ígéretüket megtagadták? Itt a gyulafehérvári nyilatkozatra gondolok” – mondta Halász Ferenc, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nekünk, magyaroknak is van emlékezni valónk, végig kell gondoljuk, hogy az elmúlt száz esztendőben mi történt velünk, hova jutottunk, mit tettünk és mit tehettünk volna nemzeti önazonosságunk védelmében.
Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli konzulja az évforduló alkalmából arról beszélt, hogy a bánsági szórványmagyarságnak vannak kiváló intézményei és eredményei, a magyarságtudatot erősítő rendezvényei, ugyanakkor nem oldódott meg a temesvári Magyar Ház kérdése és ahol lehet, ott csorbítják, kisebbítik vagy teljesen elfelejtik a magyarság érdemeit (pl. Temesvár villamos közvilágítása, a kontinensen elsőként stb). „Úgy érzem, hogy meg kell találnunk azokat az erkölcsi „bójákat”, amelyek mutatják nekünk az utat az előrehaladáshoz – mondta Tamás Péter –, ezek lehetnek a történelmi egyházaink, anyanyelvünk, szokásaink, hagyományaink, gasztronómiai kultúránk. Akiknek ezek az értékek nem fontosak, azoknak az összetartozás sem fontos, nem akarnak hozzánk tartozni.”
A rendezvény befejező részében Juhász Adrienn békéscsabai operaénekes és meglepetés partnere, Fazakas Csaba „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” című, operettslágerekből összeállított műsorát tapsolhatták meg a jelenlevők.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
„Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől”
Ökumenikus áhítattal és ünnepi műsorral emlékeztek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról a temesvári magyarság képviselői június 6-án. A megemlékezésre kedden este a temesvári Ifjúsági Házban került sor, a történelmi egyházak és a Temes megyei RMDSZ szervezésében.
Az összetartozás üzenetét a vendég igehirdetők, ft. Pastyik Róbert pancsovai plébános és nt. Szilágyi Zoltán püspöki segédlelkész (Hertelendyfalva) hozták el a Délvidékről, akik nt. Kovács Ibolya vöröscsárdai lelkipásztorral és ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébánossal együtt fohászkodtak a bánsági és a délvidéki szórványmagyarság jövőjéért. Az igehirdetés során Szilágyi Zoltán lelkipásztor Thomka Károly egykori hertelendyfalvi lelkipásztor példáját elevenítette fel, aki, mielőtt elhurcolták volna a partizánok, egy Máté evangéliumából vett idézettel nyugtatta meg a családját: „Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől”. „Thomka Károly tudta, hogy meg fogják ölni, mégis arra szólította fel a családját, hogy ne aggodalmaskodjanak a holnapért, mert a holnap majd aggodalmaskodik magáért” – mondta Szilágyi Zoltán. Nekünk sincs miért aggodalmaskodnunk, ha hittel és reménységgel tekintünk a jövőbe. Az ökumenikus áhítatot a dettai Reviczky Gyula Kórus szolgálata színesítette, vezényelt Fazakas Csaba temesvár-belvárosi lelkipásztor.
A megemlékező beszédek sorát Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, történész nyitotta meg, aki nem rejtette véka alá, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja valójában egy szomorú esemény, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója. „A nagyhatalmak akkor is, most is Magyarország ellen fordultak, és a „jaj a legyőzötteknek” elv alapján, a soknemzetiségű Magyarországból több kisebb soknemzetiségű országot hoztak létre, a régi sérelmeket újakkal helyettesítve. Szétesett az ország és ennek hosszú távú következményei vannak: a magyarság lélekszámának rohamos csökkenése, a beolvadás, eltűnnek a magyar emlékek ebből a térségből, sőt, a környező országokban átírják a történelmet és ebben az új történelemben mi magyarok nem igazán szerepelünk!” mondta Halász Ferenc. Az RMDSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy jövőre lesz Románia fennállásának centenáriuma és az a kérdés, hogy lesz-e a románságban kellő józanság ahhoz, hogy kellő realizmussal tekintsen az elmúlt száz esztendőre, nézze meg azt, hogy mit sikerült és mit nem sikerült megvalósítani. „Eszükbe jut-e, hogy egy ígéretüket megtagadták? Itt a gyulafehérvári nyilatkozatra gondolok” – mondta Halász Ferenc, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nekünk, magyaroknak is van emlékezni valónk, végig kell gondoljuk, hogy az elmúlt száz esztendőben mi történt velünk, hova jutottunk, mit tettünk és mit tehettünk volna nemzeti önazonosságunk védelmében.
Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli konzulja az évforduló alkalmából arról beszélt, hogy a bánsági szórványmagyarságnak vannak kiváló intézményei és eredményei, a magyarságtudatot erősítő rendezvényei, ugyanakkor nem oldódott meg a temesvári Magyar Ház kérdése és ahol lehet, ott csorbítják, kisebbítik vagy teljesen elfelejtik a magyarság érdemeit (pl. Temesvár villamos közvilágítása, a kontinensen elsőként stb). „Úgy érzem, hogy meg kell találnunk azokat az erkölcsi „bójákat”, amelyek mutatják nekünk az utat az előrehaladáshoz – mondta Tamás Péter –, ezek lehetnek a történelmi egyházaink, anyanyelvünk, szokásaink, hagyományaink, gasztronómiai kultúránk. Akiknek ezek az értékek nem fontosak, azoknak az összetartozás sem fontos, nem akarnak hozzánk tartozni.”
A rendezvény befejező részében Juhász Adrienn békéscsabai operaénekes és meglepetés partnere, Fazakas Csaba „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” című, operettslágerekből összeállított műsorát tapsolhatták meg a jelenlevők.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 12.
Húszéves a Szövétnek
Megjelent aradi kulturális szemlénk ünnepi száma
Már az elején közzétesszük húsznál több olvasónk válaszát kérdésünkre: Mit jelent számodra a Szövétnek? Köszönjük az őszinte, dicsérő szavakat.
Következik a változatos tartalmú IRODALOM, MŰVÉSZET rovat. A versek (Böszörményi Zoltán: Az arc, Ablakok, Fiegel Erzsébet: Játék, Arany-Tóth Katalin: Cselekvés, Szabó Péter: /régi karácsony/, Grosz László: Örök ünnep, Regéczy Szabina Perle: Karácsonyi elmélkedés, Radnai István: Alzheimer dicsérete, Köteles Nikolett: Örök éjszín), a rövidpróza (Simpf Angelika: Menekülj!, Jámbor Ilona: Az óceánjáró kísértete, Juhász Béla: Festménya falon, Dr. Markovics Radmila: Rohangáló agysejtjeim, Kocsik Krisztina: Vaddisznók, Brauch Magda: A boldogság világnapja avagy boldog-e a „Boldog ember”?, Kurunczi Mária: Szív). Vége felé közeledik Nótáros Lajos: Arad marad című népszerű, folytatásos regénye, amelyet nemrég egy beszélgetés során a szerző „csupán ujjgyakorlat”-nak nevezett. Jubilál az Aradi Kamaraszínház: tizedik születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból tesz közzé egy összeállítást a budapesti Vendégváró Fesztivál idején megjelent, a Kamaraszínházat elismerő írásokból Fekete Réka, művészeti titkár és „mindenes” (Tízéves az Aradi Kamaraszínház). A gazdag aradi színházi hagyományokat mindig hitelesen felelevenítő Piroska Katalin Szabálytalanságok az egykori aradi színházban címmel idéz fel néhány érdekességet. Új programot indított útjára a megyénk kulturális értékeit, épített és természeti örökségét népszerűsítő civilszervezet, a Pro Move Arad Egyesület, Aradi Magyar Költészet Napja címmel, tudtuk meg Pataky Lehel Zsolt újságírótól, az egyesület elnökétől. Egy nappal Tóth Árpád halálának évfordulója után a városunkban született költőről emlékeztek meg a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében (Tóth Árpádra emlékeztek a Magyar Költészet Napján).
A HITÉLET rovatban Bátkai Sándor karácsony ünnepét, a Megváltó születését idézi szívhez szóló eszmefuttatásában (Az okos ember lát, a hívő tovább lát). Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi plébános a temesvári, illetve aradi zárdákban tanító apácákra emlékezik Iskolanővérek című cikkében. Ódry Mária képzőművész-költő beszámol Brittich Erzsébet kiállításairól, amelyeken bemutatták a „Reformáció 500” ünnepi rendezvénysorozat keretén belül, Arad megye református, illetve evangélikus templomairól készült linómetszeteit (Jó ennyi templomot egyszerre látni!). Horváth Csaba lírai sorai szintén a közelgő Karácsonyra irányítják az olvasók figyelmét (A várakozás). Matekovits Mihály Minorita anekdotái biztosítják a rovatban a derűs hangulatot.
A dezsőházi temetőben ünnepélyesen átadták a restaurált, első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Pro Move Arad Egyesület újított fel. Erről az eseményről számolunk be a TÖRTÉNELEM rovatban (Átadták a felújított első világháborús magyar emlékművet Dezsőházán.)
Gazdag tartalommal jelentkezik a HELYTÖRTÉNET rovat. Ujj János egy kiemelkedő tehetségű zeneművész életét és munkásságát eleveníti fel (Elfeledett aradi híresség: Weil Magda hegedűművész). Újra képbe kerül Siska-Szabó Zoltán Régi és új Arad című fotósorozata, amelyben Arad főutcája (a volt Andrássy tér) tárul elénk egy valamikori és egy mai képeslapon. A kisiratosi őseit mindig büszkén vállaló Sarusi Mihály új dokumentum-sorozatot indít (Szalbekék), amelyben a Kisiratost 1818-ban újratelepítő jeles Szalbek családnak állít emléket. Puskel Péter, több ezer Aradhoz és aradiakhoz kapcsolódó anekdota tudója ezúttal városunkban elhangzott kijelentéseket, véleményeket sorakoztat fel, amelyeknek egy része szólássá vált (Híres és hírhedt emberek mondták Aradon). Hónapok óta készül Stefanov Titusz Sever Dan igen jól dokumentált, az aradi turizmus múltját és jelenét bemutató, gazdagon illusztrált sorozata (Az aradi turizmus rövid története – 1.).
Az OKTATÁS rovatot egy aktív kémia–fizika szakos tanár, Rogoz Marianna visszaemlékezése (Egy pályakezdés margójára) és egy nyugalmazott pedagógus, Matekovits Mihály írása (Szórványban) teszi érdekessé.
A MEMOÁR rovat szerzői emlékeznek: dr. Vajda Sándor a C-vitamin felfedezőjére (Nyolcvanévvel ezelőtt kapta meg Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat), Szabó István pedig Nagyvarjas két jellegzetes alakjára, akik „még a magyar időkben” váltak hírhedté (Ami a ’Nagyvarjasi harangszó’ című könyvből kimaradt – de jeleztük’).
Ha december, Szilveszter, vidám óévbúcsúztatás, akkor kicsit terjedelmesebb a HUMOR rovat. Köszönet érte elsősorban a németországi Kölnben élő Kövér testvérpárnak (Kövér Péter: Marsbéli migráncsok; Kövér Miklós: Iluska és Jancsi meséje). És nem hiányoznak Grosz László könnyed bökversei sem (Bökik hírességekről).
Jeles munkatársunk, Koreck Aladár a thaiföldi Bangkokból Phi Phi szigetére utazott feleségével egy decemberi napon, hogy a lehető legegzotikusabb körülmények között lépjen át az új évbe. Ezt az élményét osztja meg olvasóival az ÚTINAPLÓ rovatban (Szilveszter Phi Phi szigetén).
A decemberi Szövétnek részére – szokás szerint – Brittich Erzsébet „faragott” KERESZTREJTVÉNYt (A Zerindi Galéria egyik büszkesége).
Szomorú hírt kaptunk Sarusi Mihály barátunktól: Szolnokon elhunyt Vágner Szabó János, régi, kedves munkatársunk, akinek utolsó írása nyomtatásban a Szövétnek októberi számában jelent meg. (Erdély szerelmese volt). Nyugodjék békében!
Végezetül ki szeretnénk emelni a lap grafikai díszletét. A belső oldalakon Kett Groza János virtuóz rajzai, grafikái, illetve Czernák Dorottya művészi illusztrációi színesítik a fekete-fehér oldalakat. A címlapon Allerhand István ünnephez remekül illő fotója (Bronzba öntött angyal), a hátsó borítón pedig Ady Endre kevésbé ismert karácsonyi verse alatt Szász Eszter Jégcsapok című háttérképe látható. Az első belső színes borítón: Aradi pillanatok, a hátsó belső borítón: válogatás Móré-Sághi Annamária Kék című kiállításának falikárpitjaiból.
A 20. születésnapját csendben, méltósággal ünneplő Szövétnek decemberi számában meglepetést kínál: a megszokott 40 belső oldal mellé +20 ajándékoldalt nyújt hűséges, kitartó olvasóinak.
Áldott, békés karácsonyt és jó egészségben, boldogságban eltöltött új évet kíván minden kedves olvasójának és munkatársának – a 20 éves Szövétnek! Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)
Megjelent aradi kulturális szemlénk ünnepi száma
Már az elején közzétesszük húsznál több olvasónk válaszát kérdésünkre: Mit jelent számodra a Szövétnek? Köszönjük az őszinte, dicsérő szavakat.
Következik a változatos tartalmú IRODALOM, MŰVÉSZET rovat. A versek (Böszörményi Zoltán: Az arc, Ablakok, Fiegel Erzsébet: Játék, Arany-Tóth Katalin: Cselekvés, Szabó Péter: /régi karácsony/, Grosz László: Örök ünnep, Regéczy Szabina Perle: Karácsonyi elmélkedés, Radnai István: Alzheimer dicsérete, Köteles Nikolett: Örök éjszín), a rövidpróza (Simpf Angelika: Menekülj!, Jámbor Ilona: Az óceánjáró kísértete, Juhász Béla: Festménya falon, Dr. Markovics Radmila: Rohangáló agysejtjeim, Kocsik Krisztina: Vaddisznók, Brauch Magda: A boldogság világnapja avagy boldog-e a „Boldog ember”?, Kurunczi Mária: Szív). Vége felé közeledik Nótáros Lajos: Arad marad című népszerű, folytatásos regénye, amelyet nemrég egy beszélgetés során a szerző „csupán ujjgyakorlat”-nak nevezett. Jubilál az Aradi Kamaraszínház: tizedik születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból tesz közzé egy összeállítást a budapesti Vendégváró Fesztivál idején megjelent, a Kamaraszínházat elismerő írásokból Fekete Réka, művészeti titkár és „mindenes” (Tízéves az Aradi Kamaraszínház). A gazdag aradi színházi hagyományokat mindig hitelesen felelevenítő Piroska Katalin Szabálytalanságok az egykori aradi színházban címmel idéz fel néhány érdekességet. Új programot indított útjára a megyénk kulturális értékeit, épített és természeti örökségét népszerűsítő civilszervezet, a Pro Move Arad Egyesület, Aradi Magyar Költészet Napja címmel, tudtuk meg Pataky Lehel Zsolt újságírótól, az egyesület elnökétől. Egy nappal Tóth Árpád halálának évfordulója után a városunkban született költőről emlékeztek meg a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében (Tóth Árpádra emlékeztek a Magyar Költészet Napján).
A HITÉLET rovatban Bátkai Sándor karácsony ünnepét, a Megváltó születését idézi szívhez szóló eszmefuttatásában (Az okos ember lát, a hívő tovább lát). Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi plébános a temesvári, illetve aradi zárdákban tanító apácákra emlékezik Iskolanővérek című cikkében. Ódry Mária képzőművész-költő beszámol Brittich Erzsébet kiállításairól, amelyeken bemutatták a „Reformáció 500” ünnepi rendezvénysorozat keretén belül, Arad megye református, illetve evangélikus templomairól készült linómetszeteit (Jó ennyi templomot egyszerre látni!). Horváth Csaba lírai sorai szintén a közelgő Karácsonyra irányítják az olvasók figyelmét (A várakozás). Matekovits Mihály Minorita anekdotái biztosítják a rovatban a derűs hangulatot.
A dezsőházi temetőben ünnepélyesen átadták a restaurált, első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Pro Move Arad Egyesület újított fel. Erről az eseményről számolunk be a TÖRTÉNELEM rovatban (Átadták a felújított első világháborús magyar emlékművet Dezsőházán.)
Gazdag tartalommal jelentkezik a HELYTÖRTÉNET rovat. Ujj János egy kiemelkedő tehetségű zeneművész életét és munkásságát eleveníti fel (Elfeledett aradi híresség: Weil Magda hegedűművész). Újra képbe kerül Siska-Szabó Zoltán Régi és új Arad című fotósorozata, amelyben Arad főutcája (a volt Andrássy tér) tárul elénk egy valamikori és egy mai képeslapon. A kisiratosi őseit mindig büszkén vállaló Sarusi Mihály új dokumentum-sorozatot indít (Szalbekék), amelyben a Kisiratost 1818-ban újratelepítő jeles Szalbek családnak állít emléket. Puskel Péter, több ezer Aradhoz és aradiakhoz kapcsolódó anekdota tudója ezúttal városunkban elhangzott kijelentéseket, véleményeket sorakoztat fel, amelyeknek egy része szólássá vált (Híres és hírhedt emberek mondták Aradon). Hónapok óta készül Stefanov Titusz Sever Dan igen jól dokumentált, az aradi turizmus múltját és jelenét bemutató, gazdagon illusztrált sorozata (Az aradi turizmus rövid története – 1.).
Az OKTATÁS rovatot egy aktív kémia–fizika szakos tanár, Rogoz Marianna visszaemlékezése (Egy pályakezdés margójára) és egy nyugalmazott pedagógus, Matekovits Mihály írása (Szórványban) teszi érdekessé.
A MEMOÁR rovat szerzői emlékeznek: dr. Vajda Sándor a C-vitamin felfedezőjére (Nyolcvanévvel ezelőtt kapta meg Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat), Szabó István pedig Nagyvarjas két jellegzetes alakjára, akik „még a magyar időkben” váltak hírhedté (Ami a ’Nagyvarjasi harangszó’ című könyvből kimaradt – de jeleztük’).
Ha december, Szilveszter, vidám óévbúcsúztatás, akkor kicsit terjedelmesebb a HUMOR rovat. Köszönet érte elsősorban a németországi Kölnben élő Kövér testvérpárnak (Kövér Péter: Marsbéli migráncsok; Kövér Miklós: Iluska és Jancsi meséje). És nem hiányoznak Grosz László könnyed bökversei sem (Bökik hírességekről).
Jeles munkatársunk, Koreck Aladár a thaiföldi Bangkokból Phi Phi szigetére utazott feleségével egy decemberi napon, hogy a lehető legegzotikusabb körülmények között lépjen át az új évbe. Ezt az élményét osztja meg olvasóival az ÚTINAPLÓ rovatban (Szilveszter Phi Phi szigetén).
A decemberi Szövétnek részére – szokás szerint – Brittich Erzsébet „faragott” KERESZTREJTVÉNYt (A Zerindi Galéria egyik büszkesége).
Szomorú hírt kaptunk Sarusi Mihály barátunktól: Szolnokon elhunyt Vágner Szabó János, régi, kedves munkatársunk, akinek utolsó írása nyomtatásban a Szövétnek októberi számában jelent meg. (Erdély szerelmese volt). Nyugodjék békében!
Végezetül ki szeretnénk emelni a lap grafikai díszletét. A belső oldalakon Kett Groza János virtuóz rajzai, grafikái, illetve Czernák Dorottya művészi illusztrációi színesítik a fekete-fehér oldalakat. A címlapon Allerhand István ünnephez remekül illő fotója (Bronzba öntött angyal), a hátsó borítón pedig Ady Endre kevésbé ismert karácsonyi verse alatt Szász Eszter Jégcsapok című háttérképe látható. Az első belső színes borítón: Aradi pillanatok, a hátsó belső borítón: válogatás Móré-Sághi Annamária Kék című kiállításának falikárpitjaiból.
A 20. születésnapját csendben, méltósággal ünneplő Szövétnek decemberi számában meglepetést kínál: a megszokott 40 belső oldal mellé +20 ajándékoldalt nyújt hűséges, kitartó olvasóinak.
Áldott, békés karácsonyt és jó egészségben, boldogságban eltöltött új évet kíván minden kedves olvasójának és munkatársának – a 20 éves Szövétnek! Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)