A tér síkba hajlítása Háromszéken
Tér és sík között még a művészetben is a matematika szolgáltatja a kulcsot. Még a PulzArton is.
A sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér nem először tesz kísérletet a művészet és a tudomány közötti híd kiépítésére. Az ötödik PulzArt fesztivál keretén belül a Spidron: Virtuális formák című, a szó legszorosabb értelmében multimédia kiállítás egy újabb kiváló állomás ezen az úton. A kiállítás egyszerre mutatott be egy tudományos elvet és egy arra épített művészeti alkotást. A kiállítás szokásos megnyitó helyett a Spidron feltalálójának Erdély Dánielnek az előadásával kezdődött, amely a Spidron: elv, folyamat vagy elemi rész? címet viselte. A spidron, mint kiderült, egy geometriai innováció, amely az utóbbi évtizedekben rengeteg felhasználási módot kapott. Erdély Dániel 1979-ben dolgozta ki egy Rubik Ernő számára beandadó házi feladatként a Magyar Iparművészeti Egyetem diákjaként. A név is tőle származik, mivel kidolgozóját emlékeztette egy pók hálójára (angolul a pók „spider”, amely összeolvasztott a spirál szintén angol nevével: „spiral”). Legalapvetőbb formájában egyenlő szárú és egyenlő oldalú háromszögek egymást váltó sorozataiból kialakított spirális poligon. Rendszerbe foglalva több spidronelemet úgy, hogy a háromszöget élei mentén meghajlítjuk őket, olyan testek és formák alakíthatóak ki belőlük, amelyek mozgatható jellegük révén változatos felhasználhatóságúak lesznek.
Erdély jónéhány felhasználási módot említett is előadásában. Az olyan első látásra teljesen elvont matematikai felhasználhatóságtól, mint a sík és a tér hézagmentes kitöltése egészen az olyan teljesen köznapi használati módokig, mint a csomagolástudomány, szállítás és raktározás, sok mindenre alkalmazhatóak. Ilyenek a területrendezés (burkolatok, csempék, térkövek, parketták, építőelemek, modulok, csomópontok), egyszerűen szabályozható és rendezhető mozgó felületek, hatékony energia elnyelés és kisugárzás, szűrés, pumpálás, tisztítás, digitális képalkotás (a spidron komplexitása meghaladja a pixelét) és színkeverés, alkalmazható az elektrotechnikában és a távközlésben, nanoszerkezetek modellezésére az anyagtudományokban és más területeken, az akusztika, stúdiótechnika és világítástechnika területén, autók karosszériáinak és ütközéscsillapítóinak az elveként, az adathordozás és –biztosításban, a modellezésben és végül lehet játék, taneszköz is.
1979-es megszületése ellenére egészen 2003-ig kellett várni a spidron első kimerítő matematikai leírásáig, amelyet Erdély Szilassi Lajos matematikus segítségével valósított meg. E során a spidronok egész érdekes tulajdonságaira derült fény. Az egyi legérdekesebb az, hogy segítségével leírható minden természetes szám, a tengelyen pedig felírhatóak a prímszámok helyei is. Ennek kapcsán mondja Beke László művészettörténész, hogy noha a spidron leírására mind a mai napig a matematika formális nyelve bizonyult a legpontosabbnak, ez nem kell meggátoljon senkit abban, hogy természetes nyelvben próbálja megközelíteni a spidront. Pontosan azért, mert noha a legpontosabb definíciót a matematika adja, maga a jelenség végtelenül gazdagabb, mint annak puszta definíciója. Képtelenség meghatározni, hogy pontosan melyik emberi tudomány vagy művészet részéhez tartozik és noha nincs teljesen tiszta gyakorlati haszna, számtalan haszonforma kibányászható belőle. Megjelenésében és létében üres, üzenettől mentes puszta forma, nem vezethető vissza semmilyen ősi múltba: nincs semmiféle homályos spiritualitás mögötte. Amennyiben mégis vissza akarjuk vezetni bárhová is, mint maga Erdély is érintette előadása során, legfeljebb két ókori görög tudományfilozófiai gyökérhez lehet kötni. Egyrészt Platón tökéletes geometriai formáihoz, másrészt Archimédész formáihoz, amelyek mind-mind „spidronizálhatóak”. A kötés annál is inkább adja magát, hogy a spidron szinte fraktálszerűen a végtelenségig fokozható mindannak ellenére is, hogy létezik a „spidronrobbanás” jelensége. Ez azt jelenti, hogy a spidron kritikus befele irányuló gyűrődése során a külső rétegek elkezdenek felbomlani, azonban befele a végtelenségig újak és újak jönnek létre.
Mindezeket az elveket láttatandó Bordos László Zsolt egy 3D mapping alkotást készített, amelyet egy a falra helyezett térspidronra vetítettek rá. A térspidront Erdély Dániel tervezte, a vetítést Bordos László Zsolt és az egészet kísérő kísérleti hanganyagot pedig Darko Kolar aka Dekode, amely nagyban hozzájárult a vetített anyag és a mögötte húzódó tudományos-matematikai elv életre keltéséhez. Mint Erdély Dániel kihangsúlyozta, a spidron mint elv célja a tér síkbahajthatósága, vagyis a végtelen soktól a végtelen nagy fele való haladási irány. A vetített anyag, amelyet 3D szemüveg segítségével kellett megnézni a teljes hatás érdekében, tökéletesen kifejezte ezt a tér és a sík között lévő folyamatos ingadozása által. A vetítés folyamatos átmenetet produkált különböző sík és térgeometriai formák, térleképezések és matematikai terek megjelenítése között, amelyek a zenével karöltve szinte egy saját kis belső világot írtak le. A mellettem álló körülbelül nyolc éves kissrác a vetítés után azt kérdezte az édesanyjától: „anyu, ez egy fekete lyuk?” Kiválóan ráérzett a spidron végtelen, befele irányuló gyűrűzésének az analógiájára.
Bennem is számos gondolatot ébresztett, először is Hegel térleírása jutott eszembe. Hegel a tér leírásában a következő fokozatos kiteljesedést alkalmazza: a pont negációja az egyenes – az egyenes negációja a sík – a sík negációja a tér. A pont önmagán való túlhaladása az egyenes: végtelen sok pont és maga az irány, mint olyan. Az egyenes önmagán való túlhaladása a sík: végtelen sok egyenes és az irány negációjaként a koordináta, mint olyan. A sík önmagán való túlhaladása a tér: végtelen sok sík minden elképzelhető euklidészi és nem euklidészi irányba és a koordináta negációjaként a kategória, mint olyan. A spidron folyamatos befele gyűrűzése ennek a folyamatnak egy analogikus ellentéte lehetne, hiszen épp a tért akarja a síkba (vissza)hajtogatni.
Számomra már rég nem újdonság, hogy a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér olyan kiállításokkal és alkotókkal hozakodik elő egy ezekhez nem igazán szokott környezetben, amelyek és akik számos gondolatot indítanak meg a közönségükben. Ez sem volt kivétel. A vetítés három napon keresztül ötpercenként ismétlődik, érdemes megnézni, mert igazán különleges élmény, főleg ha az ember tudja a hátterét is, amit a vetítés melletti szobában lehet elolvasni a falakon, illetve a látogatók rendelkezésére bocsátott írott anyagokban.
Az ilyen jellegű – és nem csak! – tudomány és művészet határán elhelyezkedő, gondolatébresztő projektek és kiállítások okán mondom bátran és probléma nélkül, hogy a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér megszületése óta a környék legprogresszívebb és legjobb művészeti közege. Ez pedig, úgy gondolom, nagyon hosszú ideig így marad még.
Ivácson András Áron / Transindex.ro