József Attila-díjat kapott Böszörményi Zoltán!
Szerdán Budapesten a Szépművészeti Múzeumban a magyar nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából művészeti kitüntetések átadására került sor.
Kiemelkedő irodalmi tevékenységéért JÓZSEF ATTILA-DÍJBAN részesült:
BÁGER GUSZTÁV költő, BÁLINT PÉTER író, BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN író, költő – az aradi Irodalmi Jelen főszerkesztője, IANCU LAURA költő, KENÉZ FERENC költő, KABDEBÓ LÓRÁNT irodalomtörténész, KISS JUDIT ÁGNES költő, KRUSOVSZKY DÉNES költő, NÉMETH ZOLTÁN költő, irodalomtörténész, PAYER IMRE költő, SZÉKY JÁNOS műfordító, SZILASI LÁSZLÓ irodalomtörténész, esszéista, VÉGH ATTILA költő, esszéíró.
Az Országház kupolacsarnokában szintén szerdán kerültek átadásra a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetései.
Schmitt Pál államfő Kossuth-Nagydíjat adományozott:
CSOÓRI SÁNDOR Kossuth-díjas költőnek, írónak – a díjat váratlan balesete miatt Csoóri Sándor később veszi át.
Kossuth-díjat kaptak:
BALÁZS PÉTER Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója,
DÁRDAY ISTVÁN Balázs Béla-díjas filmrendező,
DEMJÉN FERENC előadóművész, zeneszerző,
FEKETE GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, érdemes művész,
HARANGOZÓ GYULA GYÖRGY balettművész, koreográfus, érdemes művész,
KELEMEN BARNABÁS Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense,
KOVÁCS ÁKOS előadóművész, zeneszerző,
MIKLÓSA ERIKA Liszt Ferenc-díjas operaénekes,
PÁSZTOR ERZSI Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész,
PIROS ILDIKÓ, a Soproni Petőfi Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művész,
REVICZKY GÁBOR, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze,
SEBŐ FERENC Állami-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyetemi tanára,
SOMOGYI GYŐZŐ Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, kiváló művész,
SZÉKELY LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas díszlettervező, érdemes művész,
SZENTANDRÁSSY ISTVÁN festőművész,
VASADI PÉTER József Attila-díjas költő, író,
VUKÁN GYÖRGY Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész.
Nyugati Jelen (Arad)

Szőcs Géza: műbalhé a József Attila-díjasok listájának módosítása körüli vita
Műbalhénak nevezte Szőcs Géza magyarországi kulturális államtitkár az idei József Attila-díjak odaítélése körül kialakult vitát, s azt, hogy a javaslatot tevő írószervezetek kifogásolták: az általuk javasoltak helyett részben mások kapták az elismerést – adta hírül az MTI az Irodalmijelen.hu oldalra hivatkozva.
Idén Báger Gusztáv költő, Bálint Péter író, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Kiss Judit Ágnes költő, Krusovszky Dénes költő, Németh Zoltán költő, irodalomtörténész, Payer Imre költő, Széky János műfordító, Szilasi László irodalomtörténész, esszéista és Végh Attila költő, esszéíró részesült az elismerésben.
A Magyar Narancs on-line kiadásában a március 14-i díjátadót követően megjelent írás szerint a szaktárca tavaly is és most is 26 jelöltet kért az írószervezetektől, amelyből kiválaszthatják a „nekik tetsző” 13 díjazottat, de ezt a szervezetek mindkét alkalommal elutasították. „De akkor és most is ugyanaz lett a vége: egyszerűen kihúztak pár nevet a listáról, és beírtak újakat – tavaly négyet cseréltek, idén hatot” – írták. A Magyar Narancs a listáról kihúzott írók nevét is közölte (Fekete J. József, Kontra Ferenc, Nagy Gábor, Pollágh Péter, Ungváry Rudolf és a kolozsvári Egyed Emese), nem írták meg azonban, hogy helyettük kiket díjaztak.
Az idén díjazott Böszörményi Zoltán tulajdonában álló aradi irodalmi folyóirat internetes kiadásában Szőcs Géza – aki korábban maga is a lap munkatársa volt – felidézte: az írószervezetek javaslatai alapján 13 embernek kellett volna megkapnia a József Attila-díjat. „Ebből a 13-ból személyes döntésem alapján 6 alkotó nevét hátrább soroltam, és beemeltem helyettük 6 másik nevet arról a listáról, amelyen ugyancsak az írószervezetek jelöltjei szerepeltek, de még nem rangsorolva” – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte: ezelőtt 10 évvel a díjról a miniszter döntött az írószervezetek javaslatainak figyelembevételével. „Ekkor alakult ki az a gyakorlat, hogy az évente 13 díjra az írók 26 személyt javasolnak.
A miniszter ebből választotta ki a 13 nevet, illetve művészt, akik aztán átvehették a díjat. Később a gyakorlat megváltozott: az írók továbbra is egy 26 névből álló listát véglegesítettek, de a minisztérium minden további nélkül átvette innen az első 13 nevet, vagyis aggály és vita nélkül elfogadta a névsort, egyben rangsort” – jegyezte meg az államtitkár.
Szőcs véleménye szerint ez a szokásrend a minisztériumot 100 százalékosan eljelentékteleníti, „bólogatójánossá fokozza le, postás- vagy postaládaszerepre minimalizálja”. Szőcs Géza az aradi lapnak felvázolt egy javaslatot is. „Vállalom, hogy az általam javasolt 6 író és költő műveiből még idén megszerkesztek egy olyan antológiát, amely talán világosabbá teszi, miért rájuk esett a választásom. Ezzel szemben felkérem az írószervezeteket, hogy az általuk promotált 7 díjazott és 6 nem díjazott művész írásaiból is állítsanak össze ők maguk egy-egy antológiát. Attól kezdve fogjuk majd tudni, mit gondoljunk értékről, értéktudatról, minőségről” – vélekedett az államtitkár.
Krónika (Kolozsvár)

Író-olvasó találkozó az Egyetemi Napokon
Nagyvárad – Második alkalommal szervezik meg a hétfőtől péntekig tartó Egyetemi Napokat a PKE-en, melynek keretében hétfőn, a Magyar Költészet Napján, író-olvasó találkozót tartott a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék.
Hétfő délelőtt áhítattal és köszöntő beszédekkel vette kezdetét a Partiumi Egyetemi Napok (PEN) egyhetes szaknap-sorozat az egyetem diákszervezetének, valamint tantestületének közös szervezésében. A rendezvény célja lehetőséget teremteni az egyes szakok bemutatkozására, valamint a közösségépítésre. A díszteremben tartott ünnepélyes megnyitón áhítatot tartott Ráksi Lajos egyetemi lelkész, majd megnyitó beszédet mondott dr. János Szatmári Szabolcs rektor, Tőkés László EP alelnök, a PKE Vezető Tanácsának elnöke, valamint Márkos István a PKED elnöke. Ezt követően a magyar, a teológia és a román szakok egész napos rendezvényeire kerülhetett sor.
Szentek hárfája
A Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék meghívására érkezett Nagyváradra Szilasi László irodalomtörténész, kritikus, esszéista, Rotary Irodalmi Díjas író, akivel Ötvös Péter, a Szegedi Tudományegyetem előadótanára beszélgetett a Szentek hárfája című regényről. Műfaját tekintve intellektuális kriminek mondható regény témája már serdülőkora óta érlelődött benne, vallotta be az író Ötvös Péter erre vonatkozó kérdésére válaszolva. Egy város – nevezetesen Békéscsaba – hangulata érhető tetten a regényben, melynek belvárosában egymásra rétegződnek a történelmi korok, hangzott el. Körülbelül öt év munkája a regény, mely idő alatt a szerző nem csak a saját emlékeire támaszkodott, hanem kutatómunkát is végzett. A cselekmény hetven évet ölel fel és egy szokatlan éjféli misén történt gyilkosság megfejtésére épül. A kérdés, amely mindvégig foglalkoztatja az olvasót: miért ölte meg tizenhét éves Grynaeus Tamás diák, Omaszta Mátyás árpádharagosi módos gazdát 1924. december 24-én az evangélikus gyülekezet hagyományos éjféli miséjén?
Szépség és pontosság
Az író-olvasó találkozón szóba került az is, hogy a szerző kritikusként hogyan fogadja a szakmabeliek kritikáját. Mint mondta, érdekes tapasztalat számára elolvasni a regényéről írott recenziókat. Szilasi László több részletet is felolvasott művéből, így a főleg egyetemistákból álló hallgatóság megismerhette a regény nyelvezetét, a cselekmény egy-egy mozzanatát. Kifejtette, hogy egyetemi tanárként sokszor azt tapasztalja, hogy a diákok elképzelése szerint egy irodalmi szövegnek elsősorban szépnek kell lennie. Ezzel szemben véleménye szerint egy szövegnek pontosnak kell lennie és ebből adódik szépsége is. János Szatmári Szabolcs rektor köszönte meg Szilasi Lászlónak és Ötvös Péternek, hogy elfogadták az egyetem meghívását, majd egy-egy jelképes értékű ajándékot (PKED pólót) nyújtott át nekik.
Mészáros Tímea
erdon.ro.

Fiatal író rangos elismerése
Mészöly-díjas Szabó Róbert Csaba
Csütörtökön Szekszárdon kiosztották a Mészöly Miklós-díjat, melyet az idén Szabó Róbert Csaba író, a Látó szerkesztője kapott. A rangos elismeréssel egy magyar vagy közép-európai író munkásságát díjazzák. A Mészöly Miklós Egyesület által 2004-ben alapított díjat korábban olyan alkotók vehették át többek között, mint Márton László, Darvasi László, Péterfy Gergely, Borbély Szilárd vagy Szilasi László. Az idei díjazott, Szabó Róbert Csaba Marosvásárhelyen élő író nyilatkozott a Népújságnak. 
– Gratulálunk! Mit jelent számodra ez a díj?
– Egyértelműen azt, hogy itt, a látszólagos peremvidéken, a budapesti irodalmi centrumhoz képest is lehet úgy alkotni, életművet létrehozni, hogy azt komoly elismerés övezze. Az általad fölsorolt nevek, az, hogy előttem kik részesültek a díjban, pontosan jelzik az elismerés mértékét és rangját, és persze ettől egyszerre fog el az öröm és a jó értelemben vett félelem, hiszen a magam 35 évével és 10-12 éves publikációs tapasztalatommal ez nagy kihívás elé állít. Óriási elismerés és megtiszteltetés, az ember ilyenkor felnéz a munkából, és megkönnyebbülten elmosolyodik. Mészöly Miklós nélkül nehéz volna elképzelni a kortárs magyar prózát, valahol mindenkinek a mestere, akik jelenleg számítanak. Az atléta halála vagy a Saulus, hogy csak Mészöly legismertebb regényeit említsem, gyakran voltak kiindulópontjaim az életem során, amikor az alkotói identitás keresésével foglalkoztam.
– Az Alakváltók című regényed a 2016-os könyvfesztiválra jelent meg. Fontos az író számára a visszajelzés?
– Természetesen. Főképp az olvasói jelzések a fontosak, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy a szakmai elismerések nem számítanának. Az alkotó ember alapvetően hiú, vagy ha nem is az, szüksége lehet a visszajelzésekre, amikből aztán építkezhet. Mondjuk a szöveg, a könyv az ultrahang, amit az író, akár a denevér, kibocsát, és az olvasóról visszaverődő hangimpulzusok segítségével tájékozódik néha. Szerencsésnek mondhatom magam, amellett, hogy az Alakváltókról írt kritikákkal és recenziókkal elkényeztetett a szakma, az olvasói vélemények is megtalálnak. Az elmúlt fél évben a legjelentősebb lapok írtak a regényemről, a Gutenberg könyvesboltban pedig rekordközeli példányszámban fogy az Alakváltók. Persze, fontos tudatában lenni, hogy ez veszélyekkel is jár, ami ellen az állandó munkával lehet harcolni. Szerencsére két-három éve folyamatosan tudok dolgozni, a regény mellett forgatókönyvet és rádiójátékot írok, szóval tényleg nem panaszkodom.
– Akkor a jövőbeli terveid is körvonalazódtak már?
– Egyelőre az látszik most, hogy a Márton Áron 1944. május 18-i híres kolozsvári beszédéről írok egy forgatókönyvet, már alaposan benne vagyunk a fejlesztési szakaszban a Magyar Filmalapnál, elkészült az ún. first draft, az első változat. A filmkészítés hosszadalmas folyamat, ráadásul én „csak” a könyv írója vagyok, persze, minden azon fog múlni, mennyire sikerül jó forgatókönyvvel előállni. Vannak színpadi ötleteim is, továbbá előkészületeket tettem egy erdélyi családregény megírására. Szóval tervekből és ötletekből nincs hiány. Szerencsére a családom mellettem áll, és ennél nagyobb segítséget nem is remélhetek.
(ZséKá)
Népújság (Marosvásárhely)

Egy prózaírónak nem kell sietni
Szilasi László íróval beszélgetett László Noémi az Álljunk meg egy szóra elnevezésű rendezvénysorozat legutóbbi eseményén. A moderátor a regényei születéséről, szerkesztői munkáról, szereplőiről faggatta a meghívottat.
Szilasi elmesélte, fiatal korában nem jelentek meg kötetben írásai, de mint mondta, egy prózaírónak nem kell sietni, valószínűleg szégyellni fogja azt, amit fiatalon írt. Első, Kész című regénye, amelyet Németh Gáborral közösen írt, 40 éves korában jelent meg, utána, mint megjegyezte, gyereket nevelt, így tíz évet kellett várni a következő alkotásra.
– Ha egy könyv nem csinálja meg magát, nem magyarázza meg a legnehezebb részeit, úgy mint a Szentírás, nem ér semmit – jelentette ki Szilasi, amikor László Noémi a szerkesztői munkáról kérdezte. Az író elmondta, a szerkesztő egyszer három napig nála lakott, míg ketten kijavították a regényét, majd bevallotta, nem tud mindig minden apró részletre odafigyelni, amikor írja a történeteit, de szerencsére ezért van a szerkesztő.
A beszélgetés során időben visszafele haladva kerültek szóba a regények, így először a tavaly megjelent Amíg másokkal voltunkcímű kötetről mesélt az író, amely három egyforma hosszúságú kisregényből áll össze, Babits Mihály, Jókai Mór és Bessenyei György kalandjait meséli el. Szilasi elmondta, akkor kezd el írni, amikor egy kép gyötri. Ez a regény is így született: a szegedi egyetem mellett látta Babitsot, ahogy nézi, hogyan épül a könyvtár, de nem érdekli, hazamegy Szekszárdra. Babits volt az első, akinek a története megszületett, de túl boldog lett a vége, így betette mellé Bessenyeit, akiről azt hitte, szomorú az élettörténete, ám ebből is vidám történet kerekedett. Középre beillesztette Jókait, akiről elmondta: a tájleíró részeit megtölti metafizikával, így az számára nem giccses.
– A kisregényről azt hinnénk, hogy olyan, mint a regény, csak rövid. Nem. A regény lehet unalmas, de a kisregénynek végig fent kell tartania a feszültséget – mondta el a műfajról az író, majd elárulta, a rövidebb műfajok az okos embereknek valók, nehéz nem szájbarágósan alkotni, így ő továbbra is a kisregényt fogja védeni, nem fog műfajt váltani.
Második, hajléktalanokról szóló A harmadik híd című regényről László Noémi elmondta, Szilasi Móricz és Tömörkény irányvonalát követi: meg kell hagyni a szegénységet a saját miliőjében, nem biztos, hogy a szegény boldogtalan. A regény születéséről Szilasi elmondta, egy barátja vált hajléktalanná, elvesztette családját, házát, majd az utcára került. Ez adta az ihletet, ennek akart utánajárni. Egy évig járt különböző hajléktalanszállókra, tanulmányozta őket, beszélgetett velük, majd várt még egy évet, utána kezdte el megírni a történeteiket.
Első regénye, a Szentek hárfája megírása után a szerző nagyon sok dolgot megtanult. A történet Békéscsabán zajlik, ám a regényben a várost átkeresztelte Árpádharagosnak, azt hitte, csak akkor fikció, ha nem írja le a város nevét. Rájött, ez nem így van, így második regényében már felvállalja a történések valódi helyszínét, Szegedet, de Árpádharagos is visszatér. Az első regényében rengeteg nézőpontból mutatja be a történéseket, rájött, nem kell ennyi, elég ha saját magát hasítja fel.
László Noémi az est végén arra volt kíváncsi, mit tervei vannak a meghívottnak. Szilasi elmondta, néhány éve agydaganattal kezelték, ennek a testi tapasztalatát, folyamatait akarja megírni, nevetve jegyezte meg, hogy Karinthyt is érinteni fogja benne. Emellett készül a Kész című regény folytatása, ugyancsak Németh Gáborral.
Sarány Oroslya / Szabadság (Kolozsvár)

Gyógyító versek költője: Egyed Emesét köszöntötték 60. szülinapján Kolozsváron
Legújabb kötetének bemutatójával, meglepetéskiadvánnyal, munkásságát értékelő beszédekkel, valamint versekkel köszöntötték Egyed Emese költőt, irodalomtörténészt 60. születésnapján szerdán Kolozsváron.
Bár az ünnepelt úgy tudta, mindössze legújabb, Paian című verseskötetét mutatják be a kolozsvári Agapé rendezvénytermében szerdán délután, nagyszabású születésnapi ünnepséget szerveztek a 60 éves Egyed Emese számára kollégái, tanítványai, barátai.
Az egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész sokoldalú munkásságát méltatták az eseményen felszólalók, akik, mint elhangzott, valamiképpen mind
Egyed Emese egy-egy „otthonának” képviselőiként értékelték sokoldalú tevékenységét, költészetét, pedagógusi, kutatói, művelődésszervezői és irodalomszervezői munkáját.
Sajátos hang az erdélyi líratermésben
Mintegy 150-en ünnepelték a születésnapot, a szervezők erre a napra időzítették a marosvásárhelyi Lector kiadó gondozásában megjelent Paian című verseskötet bemutatását – a kiadványt egyébként már ismertették korábban a budapesti Ünnepi Könyvhéten.
Mint Gálfalvi Ágnes szerkesztő-vezető mondta, a kiadót voltaképpen Egyed Emese „indította” négy évvel ezelőtt, hiszen az első szerzőket ő irányította a Lectorhoz.
Amint a kötetet bemutató Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész fogalmazott, az Egyed Emese-i versvilág, költői univerzum az 1988-ben megjelent első, Délvidék című kötettől kezdve sajátos hangot képvisel az erdélyi líratermésben.
„Ezek a versek „csupasz bőrrel” érintik a klasszikusokat, szoros kapcsolatban állnak a mitológiai világgal, szabadító, gyógyító erejűek, a költő figyel, jelet hagy és belső szabadságra tanít, a kötet pedig izgalmas, furcsa szerepformálódásokat is hordoz” – mondta Bartha Katalin Ágnes.
Egyed Emese úgy fogalmazott, bizonyos fajta „szemtelenség” kell ahhoz, hogy a költő különleges állapotait nyilvánvalóvá tegye, megossza a mindenkori olvasóval.
„Mindannyian szeretünk bámészkodni, felnőttként meghosszabbítani a meséket, mesei szerepeket, ezeket úgy átalakítani, hogy jobbá tegyék emberi kapcsolatainkat. Király László mondta nekem valaha, hogy amit ma nem írsz meg, nem írod meg soha – úgy gondolom, jó, ha nyoma marad bizonyos állapotoknak, hangulatoknak, ugyanakkor így, a versen keresztül is össze lehet kapcsolni az elképzeltet a tapasztalhatóval, a versírás pedig oldja az ember tehetetlenségét” – tette hozzá. A Paian című kötet fülszövegében az olvasható, Egyed Emese költészete sokhangú létköltészet, számára mentsvár a vers, de nem öncélú a költészete: költői attitűdjét mi sem teszi árulkodóbbá, mint a Paian kötetcím – „gyógyító” versek, az ajándékozás, felajánlás gesztusai, mi több, a megbocsátáséi.
Nevekben rejlő univerzumok
Mint a bemutatón elhangzott, a kötetben a múzsák világához való közeledés is tetten érhető, Ady, Arany, Petőfi, Weöres Sándor, Shakespeare, Apollinaire költészetére, egy-egy verssorára, életpályájára való utalásokból is építkeznek egyes költemények. Ilyen például a kétszáz éve született Arany előtt tisztelgő, Levél a lélek ifjúságáról – 1867 című vers (a cím utalás Arany Hová lettél, hová levél, ó lelkem ifjúsága sorára), amelyben a költő a Petőfinek 1867-ben, már annak halála után levelet író Arany szerepét ölti magára.
Egyed Emese meghatottan olvasta fel a rendezvényen jelenlévő édesapjának, Egyed Ákos akadémikusnak is ajánlva az erdővidéki szülőfaluról szóló, Bodos felé, Bodosban című versét.
„Mintha rejtőznél, Bodos lelkem,
Mintha bivalyok lépte tűntén
Holnapod nem is érdekelne,
A pillantás eltévelyedne.
Átkel a vágy a verőfényen.
Hagyj, Istenem, már hazatérnem.”
A költőre jellemző játékosságot, kísérletező kedvet, valamint a kötetben szereplő alkalmi verseket is kiemelte Bartha Katalin Ágnes. A szerző úgy fogalmazott, számára fontos az is, hogy a nevek misztikuma köré építsen egy-egy verset. „A név – legyen az helynév vagy növénynév, idegen vagy magyar nyelvű egység, titokzatos, és bár csupán főnévnek látszik, történetek laknak benne. A verseimben sokszor feltűnnek, hiszen kíváncsi vagyok a nevekben rejlő univerzumokra” – tette hozzá.
Egyed Ákos: 60 éves kor után is rengeteg a tennivaló
A kötetbemutatót követően került sor a meglepetésköszöntésekre, a legelső egy 1990-ben az ünnepeltről készített filmfelvétel vetítése volt, a régi videón verseiből olvasott fel Egyed Emese, Essig József kamerája felvillantotta az ünnepelt kislányait is.
A különféle „otthonok” közül elsőként Egyed Emese szülővárosa, Kolozsvár nevében Mile Lajos, Magyarország főkonzulja beszélt, kiemelve az ünnepelt alkotói és művelődésszervezői munkáját. Mint mondta, szenvedélye, hogy alkotó módon közelítsen a világhoz, amelyet pedagógusként, kutatóként is át akar formálni örökös kísérletező kedvvel.
Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese az Alma Mater nevében méltatta az ünnepeltet, kiemelve a magyar tagozat építésében vállalt meghatározó szerepét.
Berszán István, a Magyar Irodalomtudományi Intézet vezetője a tanárok és diákok nevében is köszöntötte kollégáját. Az ünnepelt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke, így az EME elnöke, Sipos Gábor is méltatta oktatói, szervezői munkásságát. „Egyed Emese mintegy bevonja, bevonzza a fiatal kutatókat az egyesület munkájába, így az ifjúság rájön, hogy az EME nem vénemberek elefántcsonttoronyba zárt közössége. Ugyanakkor kiemelendő, hogy tudományszervező munkájával kiterjesztette az egyesület hatókörét Kolozsváron túlra is” – mondta el Sipos Gábor. Mivel a Szegedi Tudományegyetem testvérkapcsolatban áll a kolozsvári egyetemmel, Szajbély Mihály irodalomtörténész köszöntötte az ünnepeltet a magyarországi intézmény képviseletében, rámutatva, Egyed Emese a francia–magyar irodalmi kapcsolatok legavatottabb erdélyi kutatója.
A köszöntések sorát az édesapa, Egyed Ákos felszólalása zárta, aki meghatottan mondta: tartsa meg az Isten lánya segítőkészségét, sokirányú érdeklődését, a szülőföld, Bodos iránti szeretét is. „Én magam tanúsíthatom, és arra biztatlak: 60 éves kor után is rengeteg a tennivaló” – fogalmazott Egyed Ákos.
Hortus amicorum, vagyis barátok kertje
A rendezvény a Hortus amicorum című meglepetéskötet bemutatójával zárult: az EME adta ki Egyed Emese 60. születésnapjára a száz szerző írását magában foglaló kiadványt. Mint Demeter Zsuzsa, a kötet egyik szerkesztője kifejtette, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és az irodalomtörténészi szakma egyaránt írt a kötetbe. Többek közt Szilágyi István, Király László, Markó Béla, Szőcs Géza, a Székelyföld és a Helikon folyóirat csapatának, a szerkesztő és költő kollégák versei, prózái olvashatóak a „barátok kertjében”. A szakmabeli irodalmárok közül a kortárs irodalommal foglalkozó grénium mellett a 17–19. századi és színháztörténeti műhelyek tagjai is köszöntik a kötetben az ünnepeltet, többek közt olyan neves magyarországi irodalomtörténészek, mint Margócsy István, Fried István, Szajbély Mihály, Szilasi László, Szörényi László, Szilágyi Márton, Debreczeni Attila is. A rendezvényt az EME, a Lector Kiadó, a Kincses Kolozsvár Egyesület, Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, valamint a Helikon folyóirat szervezte, a Hortus amicorum című kötet kiadását a Communitas Alapítvány támogatta.
Kiss Judit
Hortus amicorum  Köszöntőkötet Egyed Emese tiszteletére  Szerző(k):Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Demeter Zsuzsa, Tar Gabriella-Nóra (szerk) /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017/
A kötet tartalma, tárgya, köszöntőjellegéből adódóan, heterogén: az első fejezet szépirodalmi írásokat tartalmaz, valamint az ünnepelt szépirodalmi munkásságát értékelő tanulmányokat. A második része a 16–18. századi irodalom világába kalauzol, korabeli naplók, levelezések, albumok, művelődés- és oktatástörténeti, könyv- és könyvtártörténeti tanulmányok révén kaphatunk képet Egyed Emese kutatási területeiről. A harmadik fejezet olvasónapló-jellegű, az itt olvasható tanulmányok többnyire olyan huszadik századi szerzők műveire reflektálnak, amelyek 17–19. századi szerzők munkásságára alapoznak. Magyar és német nyelvű színház- és drámatörténeti tanulmányokat olvashatunk a negyedik fejezetben, kiemelt helyen az erdélyi színjátszás kezdeteivel. Az utolsó rész a huszadik század irodalmába kalauzol, az egy-egy szerzőre (Baka István, Dsida Jenő) vonatkozó tanulmányok mellett elméleti szövegeket is olvashatunk. Az ünnepelt sokrétű tevékenysége révén, a kötet a szépirodalmi, illetve irodalomtörténeti és -elméleti szövegek egy kiadványban való viszonylag ritka, de mindenképpen fontos találkozását is megvalósítja, így célközönségébe az irodalomkedvelő olvasók éppúgy beletartoznak, mint a tudományművelő szakemberek. A nagyközönség és a szűkebb szakma közelítését is célzó kiadvány (http://eme.ro) Krónika (Kolozsvár)