"Gyimesbükk nagyközséget az 1960-as években politikai okokból elválasztották a két másik gyimesi községtől, és a tiszta román Bákó megyéhez csatolták. Ez azzal járt, hogy itt nem működhetett magyar nyelvű oktatás. Jól számított a román politika, mára teljesen beérett a bomlasztó munkája! Ma, amikor járhatnának magyar iskolába, magyarórákra a gyermekek, a szülők nagy része román osztályokba íratja gyermekeit. Emlékezetes, hogy Gyimesbükkön létezett egy Dani Gergely pap, aki a hetvenes, nyolcvanas években, amikor ezért meghurcoltatás járt, a templomban írni-olvasni tanította a gyimesbükki gyermekeket. Vannak emberek, akik már belefáradtak ebbe a harcba, akik többet vártak a helyiektől. Hány fenyegetést kellett elhallgatnia Deáky András tanárnak, amíg belefáradt és más utakat keresett arra, hogy szolgálja ezt a közösséget? Félő, hogy egyszer majd elfárad Berszán Lajos felsőloki esperes is, aki megteremtette a gyimesi középiskolai oktatást, ahol sokan tanulnak magyarul a moldvai gyermekek közül is. - Amikor Amerikában összegyűltek a lángész magyar kutatók, elterjesztették róluk, hogy valamilyen idegen bolygóról származnak. Szilárd Leó, Teller Ede, később Kemény János (a Basic megalkotója), Oláh György, Angliában Gábor Dénes, és a sor itt nem ér véget, ámulatba ejtették a világot, pedig mind egy szálig magyarul tanultak és mindnyájan abból az iskolából rajoztak ki a világba, amelyet még Eötvös Loránd indított! /Tankó Gyula: A csángók elcsángálódása Gyimesbükkön... = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 19./"

Sorozatos verekedésekkel, garázdálkodással tartja rettegésben a Gyimesek völgyét a tarhavaspataki Suba-klán. A legutóbbi áldozatukat, a gyimesközéploki Paradis diszkó lemezlovasát a marosvásárhelyi klinika sebészeti osztályán kezelik, közben a támadó a gyimesbükki polgármesteri szék elfoglalására készül. A 36 éves Szentes Szilárd lemelovast december 28-án vitték kórházba a mentők, aki többnapos kóma után kezdett ébredezni. Édesanyja a tettesek marosvásárhelyi villámlátogatásával hozta összefüggésbe, hogy a törvényszéki orvos azt írta jelentésébe, nem lehet életellenes cselekedetnek minősíteni a fiát ért agressziót. A Hargita megyei rendőrségen nem számít ritkaságnak a kocsmai verekedéssel kapcsolatos iratcsomó. A tettesek, Ioan Barsan és társa, Görbe Imre később ügyvédjük társaságában önként jelentkeztek. Moise Cristea ügyész szerint 40-45 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett az áldozat, és ezek nem veszélyeztették az életét. Az adatok alapján az eset a könnyű testi sértés kategóriájába tartozik. Az ügyészség csak a súlyos testi sértések esetében köteles vádat emelni a tettes ellen. Az emberek félnek, nem mernek beszélni. A Szentes Szilárdot félholtra verő Ioan Barsantól – akit a környéken csak Suba Jánosként emlegetnek – jószerével mindenki fél a Gyimesekben. Az emberek Suba János pénzének és összeköttetéseinek tulajdonítják, hogy a törvény előtt még soha nem kellett felelniük a tetteikért. /Gazda Árpád: Az ököljog hatalma a Gyimesekben. = Krónika (Kolozsvár), jan.14./

Csíkszeredában január 24-én temetik a gyimesközéploki Paradis diszkóban december 28-án megvert Szentes Szilárdot. Az elkövetők szabadlábon vannak, noha a romániai joggyakorlat szerint már rég őrizetbe kellett volna venni őket. Az állították, hogy a rendőrség hiába keresi őket, elsősorban a környéken Suba Jánosként ismert vállalkozót. Suba János és Görbe Imre verte félholtra Szentes Szilárd lemezlovast. A fiatalember belehalt sérüléseibe. Vizsgálat folyik a Suba-klán két másik áldozata, Hajnal Róbert és Ráduly József ügyében is. Hangsúlyozta azonban, csak e vizsgálatok lezárulta után állapíthatják meg, hogy az ügyek összefüggésben állnak-e egymással. /Gazda Árpád: Még szabadlábon az elkövetők. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

Sztranyiczki Szilárd leváltása ellen tiltakozók aláírását tartalmazó dokumentumot juttattak el az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéhez, valamint az RMDSZ Kolozs megyei szervezetéhez kolozsvári személyek. A Kolozs Megyei Kataszteri Hivatal vezetői tisztsége egy ideje hagyományosan az RMDSZ-é volt, a megye mintegy 50 közintézménye közül ez volt az egyedüli, amelyet magyar személy vezetett. A hivatal tevékenysége a föld és erdő-visszaszolgáltatás révén számos magyart érintett. Sztranyiczki leváltásnak az RMDSZ szerint politikai háttere volt, a Szociáldemokrata Párt így kívánt bosszút állni az RMDSZ-en azért, hogy az RMDSZ Kolozs megyében a D. A. Szövetséggel kötött egyezséget a helyhatósági választások után. Sztranyiczki szerint az RMDSZ nem tett meg mindent, hogy visszaszerezze a hivatal vezetői tisztségét. /B. T.: Tiltakozás Sztranyiczki Szilárd leváltása ellen. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./

Deák Szilárd Levente matematikatanár 1999-től a négyszáz éves Torockói Általános Iskola igazgatója. Magyar nyelvű szépirodalmi könyvekből sokat kaptak az elmúlt években, a néhány száz román kötettel együtt az állomány 5000-re emelkedett. A pedagógusok 70%-a szakképzett, többen ingáznak a szomszédos Torockószentgyörgyről. Az iskola 11 számítógéppel rendelkezik, közülük 8-at a diákok használnak. A Budapest XI. kerületében működő Bocskai István Általános Iskolával közös olvasótáborokat szerveznek évente Torockón. A jelenleg 65 diákot számláló iskola léte tavaly veszélybe került, ezért a dévai Szent Ferenc Alapítvány 13 székelyföldi kisiskolást telepített abba a házba, amelyet Torockón megvásárolt és azóta is működtet. /Balta János: 410 éves iskola Torockón. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 24./

A szeptemberben 95. életévét töltő Faludy György írót üdvözölhette március 24-én Aradon a közönség a Jelen Házban. A találkozóra Böszörményi Zoltán házigazda, Márkus Barbarossa János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és Balázs Imre József irodalomtörténész mellett eljött Anavi Ádám temesvári költő is, akinek 96. születésnapját februárban ünnepelték. A közel egy évszázadot át- és megélt Faludy mind az öt kontinensen megfordult, találkozott Einsteinnel unokatestvére, Szilárd Leó Nobel-díjas fizikus révén, együtt sörözött Karinthy Frigyessel, barátja volt Kassák Lajosnak és Márai Sándornak, sőt Picassóval is megismerkedett. Faludy a recski kényszermunkatábor borzalmairól is beszélt. 1941-ben érkezett Amerikába, másodszorra 1989-ben tért haza. Balázs Imre József, a Korunk szerkesztője ajándékkal lepte meg a költőt: a Korunkban 1930–40. között közölt Faludy-verseket és -fordításokat lefénymásolta és 64 oldalas kötet formájában átnyújtotta. /(nagyálmos): A Mester Aradon, először. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./

1977 húsvétja előtt két héttel kezdték zaklatni Szikszay Jenőt. Keresték az iskolában, beidézték a Szekuritátéra. Vallatták. Azt követeltek tőle, hogy ismerje be, kapcsolatban állt a külföldi reakciós erőkkel, hazaáruló. Távollétében a lakásán házkutatást tartottak. Megtalálták munkáját, a magyar irodalomtörténet kéziratának tizennégy kötetét, elkobozták, azóta sem került elő. Szikszay Jenőt a padláson találták meg felakasztva, húsvét harmadnapján, 1977. április 12-én. Búcsúlevelét családjához írta. „Méltatlanul megaláztak, bántalmaztak, megfenyegettek, a fenyegetésben benne volt, hogy tönkreteszik a családomat, hát azt nem akarom, hogy miattam szenvedjetek, még akkor sem, ha teljesen ártatlan vagyok. Elhatároztam hát, hogy véget vetek életemnek. Senkitől és semmitől nem félek, csak titeket akarlak megkímélni a hajszától. Könnyes szemmel, de szilárd lélekkel megyek utolsó utamra. Isten veletek, Évám, ne felejts el, gyermekeim, legyetek becsületes emberek. Vigyetek haza szülőfalumba. Brassó, 1977. IV. 11. Jenő, apátok. ” /(d. b.): Könnyes szemmel, de szilárd lélekkel. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./

Teller Ede (Budapest, 1908. január 15. – Stanford, Kalifornia, 2003. szeptember 9.) világhírű magyar atomfizikus születésének 100. évfordulóján, január 15-én emlékezett meg Temesváron a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottságának Bánsági Munkacsoportja és a Techné Egyesület. A tudós életéről és történelmi jelentőségű munkásságáról a térség legavatottabb szakértője, Toró Tibor temesvári atomfizikus, az MTA külső tagja tartott előadást a Magyar Házban. Teller Ede gyerekkorában huzamosabb időt töltött Temesváron. Teller Ede 1925-ben, a budapesti “Mintagimnáziumban” (a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola és Gimnázium) érettségizett, ugyanott, ahol (Lord) Balogh Tamás, (Lord) Káldor Miklós, Kármán Tódor, Kürti Miklós, Lax Péter, Polányi Mihály is diák volt. Egész életében nagyra értékelte a magyarországi oktatást. Még Budapesten ismerkedett össze későbbi barátaival, Neumann Jánossal, Szilárd Leóval, Wigner Jenővel. Teller azt vallotta később: tudományos sikereit annak köszönhette, hogy a magyar nyelv volt az anyanyelve, különben “csak egy középszintű középiskolai tanár” lett volna belőle. 1926-ban hagyta el az országot, többek között Németországban, Dániában és Angliában dolgozott, majd 1935-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol tudományos munkássága eredményeként 1945-ben tagja, 1947-től elnöke lett a Reaktorbiztonsági Bizottságnak. /(pataky): Teller Edére emlékezett a bánsági tudományosság. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 17./

Palló Gábor tudománytörténésznek A magyar tudós zsenik című, a Mindentudás Egyeteme keretében elhangzott előadását vetítették le február 27-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában. Az előadó kifejtette, jeles magyar tudósok az egész világon voltak és vannak, a magyar népesség számarányához viszonyítva: igen sokan. Az előadó huszonhatot sorolt a tudományos elithez. Vannak köztük Nobel-díjasok vagy arra érdemesek, és olyanok, akik emigrálásuk után a célországban fontos szerepet játszottak tudományos testületekben. Zsenikről van szó, akiket sok minden vezérelt sorsuk alakulásában, de közös intellektuális vonásokról is lehet beszélni: ezek a tudósok új területeken dolgoztak, sokoldalú kulturáltság jellemezte őket. Teller Ede, Gábor Dénes, Szent-Györgyi Albert, Neumann János, Wiegner Jenő, Szilárd Leó, Hevesy György, Polányi Mihály, Kármán Tódor, Erdős Pál, Fejér Lipót, Harsányi János, Oláh György, Lakatos Imre és társaik többsége zsidó származású volt, de magyarságát nem tagadta meg az Újvilágban sem. Munkásságukkal az egész emberiséget szolgálták, de a magyarság jó hírnevét gyarapították a világban. /Ö. I. B.: Leltár a „magyar jelenségről” = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

Az Összetartozás szobra Székelyföldön
Ünnepélyesen is felavatják július 25-én, szombaton a székelyföldi Csíkmenaságon az „Összertozás emlékművét”, amely egyszerre tiszteleg a két világháború hősei előtt, ugyanakkor a Kárpát medencében élő összes magyar összetartozását is szimbolizálja. Alkotója szerint megjeleníti korunk eszmei szemléletváltását, s erőt ad határainkon túl élő testvéreinknek is.
A XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idején, szombaton ünnepélyesen is felavatják a székelyföldi Csíkmenaságon a „Csíkmenasági Összetartozás Emlékművet”. Az alkotás tiszteleg az első, és második világháború hőseinek emléke előtt, s megihlette azt a kárpát medencei magyarság egyetemes, sok évszázados kultúrájának tisztelete, a közös európai polgári értékrend alapján a magyar nemzet határokon túlnyúló összetartozása is - mondta el lapunknak Bencze Gábor szobrászművész, az emlékmű készítője.
A három alakos, több mint öt méter magas, monumentális mészkőszobor egy anyát, és a belékapaszkodó két gyermeket mintáz. A művet két hónapja állították fel Csíkmenaságon, s azt a Fejér megyei Felcsút község ajándékozta a székelyföldi településnek. Szombati, ünnepélyes felavatására hivatalos Orbán Viktor miniszterelnök, Schmitt Pál leendő köztársasági elnök, Tesseli Zoltán országgyűlési képviselő, illetve Melocco Miklós szobrászművész is. Felcsút és Csíkmenaság három éve testvér-települési kapcsolatban állnak, a szobor elkészítését, Székelyföldre szállítását, és felállítását összefogással, civil forrásokból oldották meg – részletezte Bencze Gábor.
A művész úgy véli, hogy európai, demokratikus jogállamokként, a békés Kárpát medencei együttélés jegyében, az egyetértésre való törekvés az összes itt élő nemzet együttes felemelkedéséhez vezethet. A szombaton felavatandó emlékmű a magyarság összetartozását, identitásának megerősödését jelenti. Bencze szerint korunk eszmei paradigmaváltása reményt, erőt, és igényt támaszt államhatárainkon kívül élő honfitársainkban, hogy magyarságuk legitim, megkérdőjelezhetetlen, és szilárd legyen, és a Magyar Köztársaság vigyázó kezét maguk felett érezzék. A szobrász rendkívül örömtelinek és kimagasló diplomáciai eredménynek tartja, hogy a székelység ilyen emlékművet emelhetett szülőföldjén, s hozzátette: az alkotás mögött igen mély emberei kapcsolatok rejlenek, az az egész magyarság közügye, és szimbolizálhatja az említett szemléletváltást az egész Kárpát medencében.
Csibra Tibor. MNO

Felavatták az „Összetartozás emlékművét” Csíkmenaságon
Ünnepélyesen is felavatták szombaton Csíkmenaságon az „Összetartozás emlékművét”, amely egyszerre tiszteleg a két világháború hősei előtt, ugyanakkor a Kárpát medencében élő összes magyar összetartozását is szimbolizálja. Alkotója szerint megjeleníti korunk eszmei szemléletváltását, s erőt ad határainkon túl élő testvéreinknek is.
Az alkotás tiszteleg az első, és második világháború hőseinek emléke előtt, s megihlette azt a kárpát medencei magyarság egyetemes, sok évszázados kultúrájának tisztelete, a közös európai polgári értékrend alapján a magyar nemzet határokon túlnyúló összetartozása is – mondta el a Magyar Nemzetnek Bencze Gábor szobrászművész, az emlékmű készítője.
A három alakos, több mint öt méter magas, monumentális mészkőszobor egy anyát, és a belékapaszkodó két gyermeket mintáz. A művet két hónapja állították fel Csíkmenaságon, s azt a Fejér megyei Felcsút község ajándékozta a székelyföldi településnek.
Felcsút és Csíkmenaság három éve testvér-települési kapcsolatban állnak, a szobor elkészítését, Székelyföldre szállítását, és felállítását összefogással, civil forrásokból oldották meg – részletezte Bencze Gábor.
A művész úgy véli, hogy európai, demokratikus jogálamokként, a békés Kárpát medencei együttélés jegyében, az egyetértésre való törekvés az összes itt élő nemzet együttes felemelkedéséhez vezethet. A szombaton felavatott emlékmű a magyarság összetartozását, identitásának megerősödését jelenti. Bencze szerint korunk eszmei paradigmaváltása reményt, erőt, és igényt támaszt államhatárainkon kívül élő honfitársainkban, hogy magyarságuk legitim, megkérdőjelezhetetlen, és szilárd legyen, és a Magyar Köztársaság vigyázó kezét maguk felett érezzék. A szobrász rendkívül örömtelinek és kimagasló diplomáciai eredménynek tartja, hogy a székelység ilyen emlékművet emelhetett szülőföldjén, s hozzátette: az alkotás mögött igen mély emberei kapcsolatok rejlenek, az az egész magyarság közügye, és szimbolizálhatja az említett szemléletváltást az egész Kárpát medencében.
Az mno.hu nyomán. Erdély.ma

"Egyáltalán nem exponálta magát"
Nagyvárad- E héten szombaton délelőtt 11 órától avatják boldoggá a váradi Bazilikában Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Ezzel kapcsolatban Emődi András, a püspökség levéltárosa nyilatkozott az erdon.ro-nak.
– Mennyit lehetett tudni a vértanú püspökről az 1989-es fordulat után?
– A kilencvenes években nagyon keveset tudtunk Bogdánffy Szilárdról, jóformán nem ismertük még a nevét sem. A kutatásaink során folyamatosan bebizonyosodott: ennek az az oka, hogy egy olyan típusú ember volt, aki egyértelműen nem exponálta magát. Nem viselt semmilyen különösebb tisztséget, gyakorlatilag az egyházi oktatásban élte le az életét itt Nagyváradon, illetve Szatmáron is. Majd csak püspöki titkári kinevezése után kezdték tulajdonképpen megismerni a szélesebb tömegek, úgy egyházi, mint világi téren. Ami a kutatást illeti: majdnem tíz évig tényleg a homályban tapogatóztunk, rendkivül evés adat állt a rendelkezésünkre. Ez betudható részben annak is, hogy a negyvenes évek végétől, a letartóztatásától kezdve mindenki hallgatott róla. A rá vonatkozó dokumentumok, iratkötegek nem maradtak egyben, Szatmáron maradt csak fenn néhány személyes irat, tehát gyakorlatilag mindent meg kellett egyenként keresni.
– Hogyan zajlott a Bogdánffy Szilárdról szóló kutatómunka?
– A film forgatásakor előjött egy csomó újdonság, részben a vajdasági szülőhelyéről, részben a temesvári egyházmegyéből, illetve Nagyváradon is a film készítői és én is próbáltunk feltérképezni minden lehetőséget, minden levéltári forrást. Itt nyilván a saját egyházmegyei levéltárat meg az Állami Levéltár megyei kirendeltségét említhetném, illetve a legutóbbi időben megkaptuk a rá vonatkozó tulajdonképpen legértékesebb anyagot a bukaresti Titkosszolgálati Levéltárból, a CNSAS-tól, amely egy hatalmas, több mint ezer oldalas dokumentumhalmaz. Nem csak az elitéléséről, hanem a peréről, az előzményekről, a titkosszolgálati megfigyelésekről, mindenről egy nagyon gazdag iratanyag. Úgyhogy most már kezd körvonalazódni a dolog. Személyesen én is, illetve a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítői is elmondhatják, hogy gyakorlatilag ennek a munkának a során ismertük meg mindnyájan, s szerettük meg Bogdánffy Szilárd alakját. Egy nagyon izgalmas, nagyon érdekes és karakteres személyiség körvonalai sejlettek ki úgy a film készítése kapcsán, mint az iratanyag tanulmányozásakor.
– Hogyan értékeli azt, hogy Bogdánffy Szilárd lesz az első boldoggá avatott püspök azok közül, aki a kommunista börtönökben haltak meg?
– Egyrészt ennek az is az oka, hogy meglehetősen korán elkezdődött a boldoggá avatási eljárás beindítása- tizenhét éve-, ami hatalmas idő ebből a szempontból. Másfelől az utóbbi időben mindent megtettünk úgy a kutatás terén, mint ennek az ügynek a szentszéki előmozdításában annak érdekében, hogy sikeres legyen. Természetesen a váradi püspökség nem törekedett egy ilyen elsőbbségre, de nagyon örülünk neki. Kifejezetten nagyon örülünk annak is, hogy rövidesen, még a jövő év nyarán Scheffler János püspököt is boldoggá avatja a Szentszék megfelelő kongregációja. Ez azért is örvendetes, mert különösen most, a titkosszolgálati dokumentumokból kiderült, hogy a két püspök teljes megfigyelése, pere és elitélése egy vonalat képviselt. Tulajdonképpen a dossziénak már a címlapján, ahogy a kiállításon is látható, az szerepel, hogy Cazul Scheffler Ioan şi alţii (Scheffler János ügye és a többiek). A többiek közül Bogdánffy Szilárd az első, tehát ő volt a legfőbb “bűnrészese” Scheffler püspöknek.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Példát adott a fiataloknak és mindannyiunknak
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek október 30-án 11 órakor a nagyváradi székesegyházban avatta boldoggá a 99 éve született vértanú püspököt, Bogdánffy Szilárdot.
A boldoggáavatási dekrétumot XVI. Benedek pápa küldötteként Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született a Torontál vármegyei Feketetón (a ma Szerbiához tartozó Crna Barán). Édesapja, az örmény nemesi származású Bogdánffy Ignác a falu tanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Tanulmányait Torontálkeresztesen (Cruceni, Románia), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett.
Még 1929 nyarán felvették a nagyváradi Teológiai Akadémiára, ahol már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. A mindenben kiválónak talált és tanári pályára szánt növendéket elöljárói a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, ahol a kor kiváló tanáraitól tanulhatta meg a lelkipásztorkodáshoz szükséges alapismereteket. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a nemcsak „buzgalmáról és szerénységéről”, hanem „komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő Bogdánffyra.
Tanulmányai befejezését és a kisebb rendek felvételét követően 1934 nyarán visszatért Nagyváradra, ahol június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz-plebániatemplomban. A következő másfél évtizedben a katolikus ifjúság oktatása és lelki nevelése állt életének középpontjában. Felszentelése évében a szatmári papneveldében kezdte el szolgálatát helyettes tanárként és tanulmányi felügyelőként. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. 1938-ban az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is magára vállalta. Ezzel szinte a teljes nagyváradi katolikus diákság szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.
A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Kilenc hónapon át a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd a magyar hadsereget követve 1940. szeptemberben visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói a szeminárium lelki vezetésével és az erkölcstan oktatásával bízták meg. Mindeközben 1936 és 1943 között a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán végzett felsőbb tanulmányokat, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
A második világháború vége felé a szemináriumi katedrája mellett Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett 1945 és 1947 között nem csak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.
1947 tavaszán Scheffler János püspök kérésére tanári működését félbeszakítva Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően a papi utánpótlás biztosítására Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett.
János püspök bizalmasaként 1947-től Bogdánffy Szilárd lett a szatmári és váradi egyházmegyék, valamint a bukaresti apostoli nunciatúra összekötője. A kommunista Romániában egyre fokozódó keresztényüldözés közepette Gerald P. O’Hara nunciatúrai régens 1949. február 14-én titkos püspökké szentelte. A román állambiztonsági szervek alig két hónappal később, április 5-én letartóztatták. Négy éven keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva és kínozták a korszak rettegett börtöneiben (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére csak 1953 áprilisában került sor: 12 évnyi kényszermunkára ítélték. Bár családjának és ügyvédjének sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, még perének újratárgyalása előtt, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben belehalt az elszenvedett kínzásokba. 1992 márciusában Tempfli József akkori nagyváradi megyéspüspök indította el Bogdánffy Szilárd boldoggáavatási ügyét.
Irgalmas Istenünk,
te Boldog Szilárd vértanú püspöknek erőt adtál,
hogy bátor lélekkel kitartson
a szenvedés gyötrelmei között
és élete feláldozásával tegyen tanúságot
Egyházadhoz való hűségéről.
Alázatosan kérünk,
közbenjárására adj erőt nekünk is,
hogy földi életünk gyötrelmei után
választottaid seregében örökké örvendezhessünk.
A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben
Isten mindörökkön örökké. Ámen. MKPK Sajtószolgálat, Budapest

HOME JOGOK
Andrassew Tőkés-könyve kapcsán
Ne vígy minket a kísértésbe címmel, könyv formájában dokumentumokat, többek között magánlevelezést tesz közzé és kommentál a magyarországi publicista. Tőkés erre bepereli. Mi a morál?
Andrassew Iván könyve a látszat ellenére nem dokumentum-gyűjtemény. Annak ellenére, hogy dokumentumok szerepelnek benne, vélhetően számtalan fontos anyag hiányzik belőle. Minthogy – a nyilvánosan is elérhetők mellett – a szerző feltételezhetően olyan körökből szerezte be az anyagokat, amelyek nem rokonszenveznek Tőkés Lászlóval, a politikus nem nagyon védekezhetett, nem árnyalhatta a képet, ki volt szolgáltatva annak, ami átment ellenlábasai szűrőjén. Nincs szöveghely, amiben az ő történetét is elmesélhetné, és ez különösen igaz a legdrámaibb fejezetben, ami egy mélységesen boldogtalan házasságról szól. Minthogy nem dokumentum-gyűjtemény, hanem csonka dosszié, a könyv nem fatális lórúgás. De azért nagyot csap.
Mi lett volna, ha Andrassew Iván elküldi a kéziratot Tőkés Lászlónak, és replikát kér? Azt hiszem, ez lett volna a korrekt hozzáállás. Persze sok értelme nem lett volna, az jól látszik abból, ahogy Tőkés parahangja, Demeter Szilárd lereagálta az anyagot. A Krónika bejelenti, hogy Tőkés bepereli Andrassew Ivánt és a kiadóját, mindezt egy olyan szövegben, ami tartalmilag is, formailag is szamárság, néhol még komikus is. Tőkés irracionálisan viselkedik, amikor kirántja a lézerkardot, és hadonászik vele. Lehet, ez a vérmesség a tehetetlen belső körnek megkönnyebbülést hoz, de könnyen megsokszorozhatja a kötet olvasóinak számát, és, azt hiszem, nem ez az, amit Tőkés a leginkább szeretne. Mondjuk meg is értem, hogy kifordult önmagából, elég durva ez az egész, már azt hihette, lement a nagy válási balhé, és nem, visszajön, szinte szervezetten, pénzügyi trillákkal és egyéb mutyizásokkal megpakolva.
Mi a baj ezzel az anyaggal? Hogy nem hiszem el Andrassew Ivánnak, hogy nem volt vele politikai célja. Az időzítés, az olykor élcelődő kommentárok, vagy ahogy indul: Úgy tűnik, nem úszhatjuk meg a szembenézés kínjait. 2011-ben azzal kellett szembenéznünk, amit sokan sejtettünk, hogy az egykori forradalmár, szabadságharcos Orbán Viktor a joggal visszaélve, jogtiprások sorozatával vezeti be a diktatúrát Magyarországon. Hogyan történhetett meg, hogy egy ember, aki az úgynevezett rendszerváltás idején a reménységünk volt, akit ifjan még szeretve tiszteltünk, idáig jutott? Ebben az időszakban kezdtem el vizsgálni Tőkés László útját... stb. stb. Mi van?
Mi mégis az anyag érdeme? Hát az, hogy sokkol. Megmutatja azt a Tőkést, aki képes gyűlölni, aki otthonosabban érzi magát a tetszése szerint kiválasztott pompázatos fogalmak között, mint otthon, a nappaliban. Nem tudjuk meg, mi okozta a szenvedélyes gyűlöletet a házastársak között, mert csak az egyik fél szempontjait ismerjük, és hát amúgy sincs semmi közünk hozzá. De az mégis megdöbbentő, hogy Tőkés olyan mélységű gyűlöletre és olyan gyerekes kicsinyességre képes, amivel csak kevesen büszkélkedhetünk. És pont ezért erős ez a könyv. Hogy a pénzekkel hogy is ment a játék, ki mikor mennyit játszott át és hova, hogy Tőkés milyen ostobán intézte fia focimeccsének eredményét, hogy mégis aláírt a szekunak, ezek mintha csak gyengítenék a kötetet, aminek érdemben mégiscsak egyetlen epikus erejű témája van: Tőkés László házassága, civilben, sallangok, szólamok, válogatott metaforák nélkül. Kiábrándultan, gyengén, fásultan, kiégve, megfakult S betűvel a pólóján. Görcsösen, ócskán, tekintélyét vesztetten keresve az utat a gyermekeihez – ez utóbbi egyébként szerintem megindító és nagyon emberivé teszi a Tőkés karaktert, aki a kötetben többnyire legfeljebb csak monstrum.
Andrassew a Tőkés gyerekek helyzetét szinte végig tapintattal kezelte, bár itt mintha olykor megfutna a penna. Nem értem például, ha összefoglalva is, mi jogon tette közzé az egyik Tőkés gyerek apjához szóló levelét? Megtudhattunk mindebből érdemben valamit? Szerintem nem. Olyan dogmafilm hangulatom lett tőle. Kell ez?
Mindenen túl Andrassew Iván bátor könyvet hozott össze, ha kicsit máskor, kicsit máshogy és kicsit több Tökés László iránti empátiával mérte volna a textust, rászolgált volna a nagy taburomboló jelzőre. Egyébként nem.
Kelemen Attila Ármin. Tranisndex.ro

Innovatívabbak, akik külföldön is tanulnak: a megszerzett tudást azonban haza kell hozni
Beszélgetés Barabási Albert-László hálózatkutatóval, a Harvard Egyetem professzorával
Barabási Albert-László Bostonban él, ahol a Northeastern, valamint a Harvard Egyetemen dolgozik. A komplex hálózatok úttörő kutatója, tudományos munkásságáról számos Nature és Science cikk tanúskodik. A 2008-as amerikai elnökválasztáson Obama kampánystábja számára kötelező olvasmány volt a 2002-ben (magyarul 2003-ban) megjelent Linked (Behálózva) című tudományos bestsellere, amelyben a hálózatok alapszerkezetéről értekezik közérthető nyelven. A 2010-ben megjelent Villanások című könyvében a hálózatok dinamikáját tanulmányozva az emberi viselkedés kiszámíthatóságáról gondolkodik. Legújabb könyvének szerkesztése és fordítása interaktívan történik: a fejezetek folyamatosan egy online felületre kerülnek feltöltésre, ahol a felhasználói visszajelzések beépülnek a könyvbe. Barabási 1967-ben, a Balánbánya melletti Karcfalván született. Balánbányán nevelkedett, a gimnáziumot Csíkszeredában végezte. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem fizika és mérnöki szakán kezdte, amit végül a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezett be. A Bostoni Egyetemen szerzett doktori fokozatot, majd 2007-ig az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen dolgozott.
Szobrászat vagy fizika?
– Világhírnévnek örvend, ez azonban hosszú folyamat gyümölcse. Hogy jobban megérthessük ezt az utat, először arra kérdeznék rá: honnan indult, hogyan emlékszik gyerekkorára?
– Balánbányán nőttem fel. Mindenkinek tetszik a saját gyerekkora (nevet). Kertész gyönyörűen megfogalmazta a gondolatot, miszerint még a koncentrációs táborban is vannak szép pillanatok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Balánbánya bármilyen szinten koncentrációs tábor lett volna. Ellenkezőleg. Szerintem gyerekparadicsom volt: a hegyek közötti keskeny völgybe épített kisvárosban szánkózni, korcsolyázni lehetett, közel volt a természet, a hegyoldal, a sziklák, az erdők. A kis hegyi városoknak megvan a maguk varázsa: azt a paradicsomi légkört nem lehet összehasonlítani a mai nagyvárosi élettel.
Számunkra nem volt probléma, hogy kommunizmus van-e, vagy nincs, hogy sorba kell-e állni, vagy nem: ez része volt az életnek és nem gondoltunk arra, hogy másképp is lehetne. Később Csíkszeredába kerültem gimnáziumba. Csíkszereda a magamra találás helye, az itteni intellektuális környezetben számos barátra tettem szert. Kedves élmények fűznek mind Balánbányához, mind Csíkszeredához. Azt gondolom, hogy csíkszeredai vagyok balánbányai gyökerekkel.
– Korábban művészettel is foglalkozott, miért döntött a tudomány mellett?
– Szobrász szerettem volna lenni a gimnázium elején. Sokáig jártam rajzórákra, szobrászatórákra, de a fizika jobban ment. Akkor – ha jól tudom – öt hely volt az egyetemen szobrászatra. Az atomfizikán – ahova végül jelentkeztem – szintén nem volt sok hely, de azért volt néhány tucat. A fizika intellektuálisan jobban megragadott. Már a gimnázium alatt eldöntöttem, hogy fizikus leszek. Mire az egyetemre kerültem, a városi könyvtár minden fizikával kapcsolatos könyvét kiolvastam. Lassan a szobrászat elhalványult, a fizika átvette a helyét. Ez nem azt jelenti, hogy a művészet iránti érzékenység halványult el bennem. Bár nem praktizálok, tehát nem próbálok semmilyen módon műtárgyakat létrehozni, de továbbra is művészetpártoló vagyok.
– Az egyetem választásakor a fizika mellett döntött. Román nyelven kezdte az egyetemet…
– Igen, Bukarestbe mentem továbbtanulni. Nemcsak, hogy románul tanultam, de mi voltunk az első évfolyam, amelyik nem tudott magyarul felvételizni. Minden korábbi korosztálynak lehetett magyarul felvételizni, a mi évünkben azonban nem. Bár már korábban híre ment a magyar közösségben, hogy nem fogják többet megengedni, de ezzel akkor szembesültünk igazán, amikor beültünk a felvételi vizsgára és nem volt magyar tétel. Ennek ellenére bejutottam.
Abban az időben volt néhány fizika kar az országban: Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron. Szerettem volna Kolozsvárra menni, a fizikusképzés, a kutatóképzés azonban Bukarestben volt a legjobb. Nem azért, mert ott jobb emberek lettek volna, hanem azért, mert sokkal jobb körülmények közt folyt a felkészülés. Ezek azok az évek voltak, amikor Kolozsváron nagyon nehéz volt szakla-pokhoz, szakkönyvekhez jutni. Ezek Bukarestbe még bejutottak. Ha az ember fizikus akart lenni, akkor minden más szempontot félre tett: érzelmit, nyelvit és még sok minden mást.
Nagyon szerettem, rengeteget kutattam. Megjelentek az első cikkeim nyugati szaklapokban, mindez olyan időszakban, amikor jó néhány tanáromnak nem volt külföldi szaklapban cikke.
Kolumbán Gábor, akit már korábbról ismertem, előttem végzett az egyetemen. Amikor Bukarestbe kerültem, bemutatott néhány embernek, akikkel érdemes volt kapcsolatot kiépíteni. Andrei Dorobanţu volt az egyik, aki a könyvtárnak volt az igazgatója. Segítségével hozzáfértem folyóiratokhoz és könyvekhez. Azokat a témákat kutatta, amik engem is érdekeltek. Ez akkoriban a káosz és a fraktálok tanulmányozását jelentette. Együtt publikáltunk két vagy három cikket. Izgalmas időszak volt.
– Itt kezdődött a fizikusi pályafutása…
– Édesapám a múzeum igazgatója volt. Eltanácsoltak bennünket az országból, kezünkbe adták az útlevelet, amivel jelezték, hogy ideje távoznunk. Ez harmadév végén történt, nem is fejeztem be teljesen az évet, mert az utolsó vizsgára már nem tudtam elmenni. Így kerültem Budapestre, ott diplomáztam. Ez ’89 nyarán történt. Édesapám a rendszerváltás után hazament, nekem már nem volt értelme visszamennem.
A negyed-, ötödév Budapesten kutatási év volt. Vicsek Tamás volt az akkori témavezetőm, vele diplomáztam. Körülbelül tíz cikket írtunk, ami különböző nyugati lapokban jelent meg. Vicsek Tamás akkor tért vissza Amerikából. Ő is új volt a rendszerben, mivel több év távollét után tért vissza, én is új voltam. Egymásra találtunk, ami nagyon sikeres egymásra találásnak bizonyult.
„Marslakóként” Amerikában
– Az útja innen átívelt az óceánon túlra.
– Az a döntésem, hogy Amerikába megyek továbbtanulni, nem csak szakmai, hanem anyagi kérdés is volt. Ha Magyarországon doktoráltam volna, akkor a doktorátusi fizetésem körülbelül a fele lett volna a diákösztöndíjamnak. Ez nem gond annak, akinek helyben van a családja, akinek van hol laknia, de számomra komoly egzisztenciális kérdéseket vetett fel, mivel egyedül voltam Budapesten. Így kaptam Amerikában ösztöndíjat, amit tűrhetően megfizettek. Azt terveztem, hogy elmegyek néhány évre, ledoktorálok, majd visszajövök.
Olyan kiváló emberekkel volt szerencsém dolgozni Magyarországon, mint például Vicsek Tamás, vagy Kertész János, akik világszínvonalat képviselnek, ezért nem láttam, hogy Amerika szakmailag mit tudna nyújtani sokkal jobbat. Néhány hónap után rájöttem, hogy nyújthat többet: nem arról van szó, hogy jobb kutatói vannak, mint Vicsek Tamás, vagy Kertész János, viszont ott sok ilyen tehetség van. A bostoni kör tele volt hihetetlen kutatókkal és intellektuális lehetőségekkel. Rájöttem, hogy ez a lépés nem csak anyagilag volt szükségszerű, hanem intellektuálisan is.
Immár 21 éve, 1991 óta élek Amerikában. Pillanatnyilag megosztom az életemet Budapest és Boston között.
– Egy anekdota szerint Enrico Fermi egyszer a galaxist benépesítő magasan fejlett népekről elmélkedve megkérdezte, hogy hol vannak? Erre válaszolta Szilárd Leó, hogy itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat. Amerikában a múlt században – többek között – Neumann Jánosra, Szilárd Leóra, Teller Edére, Wigner Jenőre, Kármán Tódorra úgy tekintettek, mint marslakókra. Magyarként Amerikában hogyan tekintenek Önre, hogyan találja meg a helyét?
– Egyrészt Amerikának teljesen mindegy, hogy valaki magyar vagy indiai, ha az, amit nyújt, értékes. Másrészt a magyarok valóban nagy tiszteletnek örvendenek. Jellemző, hogy különböző korokban különböző szakirányok lépnek rivaldafénybe. A XX. század elején, közepén a fizikusok vezettek, pillanatnyilag a matematikusok kapnak nagyobb figyelmet a világban. A komplex rendszerek kutatásában is nagyon erős a magyar vonal. Elhangzottak olyan utalások, miszerint minimum magyarnak kell lenni, hogy az ember labdába tudjon rúgni ezen a területen. A hálózatelméleten belül Erdős Pál és Rényi Alfréd számítanak elődeinknek, akik a 60-as években ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Karinthynak a neve is megjelenik a szakirodalomban, aki a kisvilág-elméletet már 1929-ben leírta. A magyar tudományos hírnév öregbítése folyamatos.
„Behálózva”
– Nagy sikernek örvendő könyveiben közérthető nyelvezettel fogalmazza meg a hálózatokról szóló hatalmas tudását. Hogyan határozná meg a hálózatokat és a hálózatkutatást?
– Olyan világban élünk, amelyben minden cselekvésünk hálózatokon keresztül, vagy hálózatoknak köszönhetően valósul meg: a kommunikáció a kommunikációs hálózatokon keresztül történik; a telefonálás lehetősége a telefonhálózatnak köszönhető; az, hogy kit hívunk, a társadalmi hálónk határozza meg és attól függ, hogy kit ismerünk, kit tudunk felhívni, kit merünk felhívni. Az ismeretségi körünk lényegében egy társadalmi hálót ír le. Biológiai egzisztenciánk is egy genetikai hálótól függ: az hogy egészségesek vagyunk, azt jelenti, hogy a háló megfelelően működik. Ha megbetegszünk, akkor a hálóban valami megromlik. Az üzleti életbe nem javasolt belépnie annak, aki nem hálózatokban gondolkodik: mind a termelés, mind az eladás, mind a vevő megtalálása „hálózati probléma”. Körül vagyunk véve hálózatokkal, amiket talán nem veszünk észre, azonban kulcsszerepet játszanak mind a biológiai egzisztenciánkban, mind a mindennapi életünkben.
A hálózatelmélet lényegében matematikailag, kvantitatívan próbálja leírni ezeket a hálókat. Megpróbáljuk feltérképezni ezeket a hálózatokat, hogy jobban megérthessük ezeket a rendszereket annak érdekében, hogy eszközöket gyárthassunk. Attól kezdve, hogy hogyan adjunk el egy terméket sikeresen, egészen addig, hogy mely génrendszerre kell orvosságot találjunk, hogy a rákot meggyógyítsuk, a hálózatelmélet megoldásokat javasol. Ez tulajdonképpen egy matematikai elmélet.
Körülbelül tíz éve teremtődött meg annak a lehetősége, hogy bonyolult hálókat fel lehessen szisztematikusan térképezni, így matematikailag lehet tanulmányozni. Miközben a hálókat tanulmányoztuk, számos megdöbbentő eredményre jutottunk: bár a hálók, a csomópontok, a huzalok nagyon különböznek egymástól, architektúrájuk mégis nagyon hasonló. Azért létezhet hálózatelmélet, mert a hálózatoknak megvannak a belső törvényszerűségei.
– Szóba került Erdős Pál és Rényi Alfréd munkássága. Ők véletlenszerű hálókat képzeltek el. Ehhez képest mi az új az Önök kutatásaiban?
– Munkásságuk jelentős módszertanilag, ugyanis nagyon sok eszközt, amelyet manapság használunk a hálózatelméletben, az Erdős–Rényi páros dolgozott ki. Rengeteget tanultunk tőlük. Nekik nem állt rendelkezésükre térkép, ezért olyan plauzibilis modelleket építettek fel, amelyeknek volt értelme az ők szempontjukból, de amikor a térképek a kezünkbe kerültek, kiderült, hogy a valódi hálózatok nem úgy néznek ki, mint ahogy ők képzelték el. Ők úgy gondolták, hogy a csomópontok teljesen véletlenszerűen kapcsolódnak egymáshoz. Ennek az egyik következménye az lenne, hogy a legtöbb csomópontnak körülbelül ugyanolyan számú huzala, kapcsolata lenne.
A társadalmi hálóban ez azt jelentené, hogy a legtöbb egyénnek ugyanolyan számú barátja volna, nem lennének nagyon népszerű és kevésbé népszerű egyének a társadalomban. 1999-ben mi fedeztük fel, hogy ez nem így van. Az első nagyobb hálózattérkép, amit készítettünk a világhálóról, arra utalt, hogy a világunk nem ilyen demokratikus. A legtöbb csomópontnak alig van huzala, és van néhány hihetetlenül csatolt csomópont nagyszámú huzallal, amelyek lényegében összekötik a hálót. Ezek az úgynevezett skálafüggetlen hálók. Kiderült, hogy lényegében ezek sok fontos hálóban megjelennek, a sejthálótól a társadalmi hálóig, az internetig.…Ezek a nagy csomópontok megváltoztatják a rendszer viselkedését.
Visszatérve Erdősre és Rényire: a módszerek, amelyeket kidolgoztak, a mai napig érvényesek, a modell viszont, nem írja le a valódi hálókat. Ez az, amit mi ’99-ben újragondoltunk, és találtunk egy olyant, amelyik sokkal közelebb áll strukturálisan a valódi hálókhoz: az úgynevezett skálafüggetlen modellt.
Nem omlik össze az internethálózat
– Maradva az internetnél: a könyveiben arról ír, hogy a csomópontok tartják össze a hálózatokat, tehát ha elég számú csomópontot vennénk ki, akkor az részhálókra esne szét. Az interneten van néhány mamutcég, amelyik uralja az internetes világot, mint például a Google, a Facebook. Mi történne, ha egy jól szervezett támadás során megpróbálnák ezeket kiiktatni a hálózatból?
– Az internet egy infrastrukturális hálózat, amelyben a csomópontok routerek, vagy számítógépek, amelyek egymással össze vannak kapcsolva. Több ezer router tartozik a Google-höz, de mi általánosan nem routerek hálózataként, hanem mint keresőprogramra tekintünk a Google-re. Az internettel szembeni támadás nem egy Google elleni támadás, hanem igazából egy routerek elleni támadás lenne. Az a tény, hogy az internetet néhány nagyon sok huzallal rendelkező csomópont tartja össze, arra utal, hogy támadható a rendszer. A jó hír az, hogy a véletlenszerű hibákkal szemben jól védekezik ez a hálózat. Ezt bizonyítja, hogy ha néhány hálózatra kapcsolt számítógép vagy router meghibásodik, az internet még nem omlik össze. A rossz hír, hogy ha koncentrált támadást indítanának a nagy csomópontokkal szemben, akkor ez egy kaszkádszerű lerobbanást hozna létre.
Kérdés viszont, hogy miért nem látjuk ezt. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a cégek védik ezeket a routereket. Az egyik legnagyobb ilyen csomópont Chicagóban van. Ez egy földalatti intézmény, hadseregszerű védelemmel, a fizikai védelmen túl pedig elektronikai védelemmel is rendelkezik, hogy ne lehessen digitálisan megtámadni. A másik érv pszichológiai: azoknak, akik ezt létre tudnák hozni, nem éri meg egy olyan brutális támadást előidézni, ami során az internet összeomlik, ugyanis akkor az eszköztáruk, ahol további dolgokat tudnának létrehozni, megszűnne. Ha valakik támadást akarnak indítani, akkor az elsősorban nem eszközmegszüntetésre irányul, hanem azokat az intézményeket támadják meg, amelyekről úgy gondolják, hogy kárt okoznak egy bizonyos rendszerben. Így pl. megtámadják a CIA-t, az FBI-t, a Fehér házat, és így tovább.
Nem izolál az internet
– Említette, hogy a hálózatok nagyon hasonló szerkezetet mutatnak, így a társadalmi háló is. Egyre elterjedtebbek az új közösségi hálók, mint pl. a Facebook, a Twitter, így a hálózatkutatók olyan adatbázishoz férhetnek hozzá, mint eddig még soha. A virtuális térben megmarad ez a struktúra? Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a valóságos kapcsolatok áttevődnek a virtuális térre, így az emberek egyre inkább izolálódnak? Tehát ha minél több időt töltünk Facebookon, a valós kapcsolathálónk egyre inkább szétbomlik?
– Az első kérdés, hogy megmarad-e a struktúra: a válasz az, hogy igen. Végeztünk kutatásokat a Facebookon, a Twitteren, és sok más szociális hálón, beleértve a korai Iwiwet is. Azt látjuk, hogy ugyanazok a struktúrák ismétlődnek meg, mint a valódi társadalmi hálóban: a skálafüggetlen háló jelenik meg az internetes közösségekben is. Ezek a közösségi hálók letérképezik a valóságot, nem találják ki újra azt.
Kezdetben voltak remények arra, hogy a közösségi hálók úgy fognak működni, hogy újabb barátságokat hoznak létre. Ma már tudjuk, hogy nem erről van szó. Egyszerűen a létező ismerőseinket képezzük rá az online felületre. A másik kérdés, hogy történik-e izoláció? Én nem hiszek ebben. A kutatások nem arra utalnak, hogy ez valóban izolálttá tenne bennünket. Valóban egyre több időt töltenek az emberek közösségi hálókon, de ugyanakkor egyre kevesebbet tévéznek. Úgy gondolom, hogy ezeknek összetartó szerepük van, ugyanis azt a lehetőséget adják meg, hogy a barátainkkal kapcsolatban tudjunk állni, akkor is, amikor fizikailag nem vagyunk a környezetükben. Az úgynevezett gyenge kapcsolatokat is fenn tudják tartani. Pl. 15-20 éve nem látott gyerekkori barátokkal könnyen fel lehet venni a kapcsolatot és nagyon könnyen követni is lehet egymást.
Szerintem a média hajlamos arra, hogy mindig a negatív dolgokra fektesse a hangsúlyt. Ha van egy kicsi cikk valamelyik harmadrendű újságban, amelyik arról ír, hogy az internet valamilyen módon elidegenít, akkor ez szalagcímes hírré válik egycsapásra. Alapjában véve ez badarság. A legtöbb finomkutatás arra utal, hogy az internetnek nagyon erős pozitív szerepe van a társadalmi közösségek kialakulásában.
Kapcsoljuk le az internetet, mert nem jó nekünk? Ha az eszköz megszületett, akkor inkább próbáljuk meg a lehetőséget intelligensen használni arra, hogy pozitív hatásokat érjünk el a társadalomban. Én mindig is internet-optimista voltam és vagyok. Hajlamosak vagyunk eltúlozni az internet negatív szerepét. Ez nem azt jelenti, hogy nincs negatív szerepe, de a pozitív szerepek messze túlmutatnak a negatívokon.
Ez a típusú gondolkodás hasonló az átlagszülők tipikus félelméhez (akár Amerikában, akár Erdélyben), miszerint a gyereküket el fogják lopni. Amerikában készítettek egy felmérést, ami szerint statisztikailag kb. 850 évig kéne várni arra, hogy valaki ellopja az utcasarokra kitett gyereket.
Rosszul mérjük fel a félelmek valódi alapját. Ha a gyerekemnek valaha valami baja lesz, akkor az a legnagyobb valószínűséggel az én, vagy a feleségem figyelmetlenségének lesz az eredménye. Ugyanez van az internettel is: ezek az apró félelmek felerősödnek a sajtón keresztül az egyén pszichológiájában, ami nem reális.
– A hálózatkutatás eredményeiből mit lehetne alkalmazni a sajtóban?
– Máris alkalmazzák. Az újságíró szerepe az, hogy eldöntse, mi a hír, de ahhoz hogy eldönthesse, hozzá kell jusson a hírekhez. A Facebook olyan eszköz, ami rengeteg információt szolgáltat, továbbá az online médiából is tájékozódhat az újságíró. Próbáljuk csak meg összehasonlítani a hírforrást most, és harminc évvel ezelőtt. Manapság hírekben, információkban úszunk. Korábban az újságírónak az volt a dolga, hogy megpróbálta kipiszkálni az információt. Manapság az újságíró szerepe az, hogy szelektáljon, hogy eldöntse, mi az, ami hír értékkel bír a közössége számára, és mi nem. Megváltozott az újságírás. Ez a hálózatoknak köszönhető, az online világnak, internetnek, Facebooknak, Google-nek. Emiatt egyre kevesebb újságíróra van szükség. A legtöbb újságíró manapság blogol. Ez azért van, mert az azonnali reakciót várja el tőlük a szakma és a médiafogyasztó társadalom.
Innovatívabbak, akik legalább fél évet töltenek külföldön
– Mit javasol azoknak a jó képességű erdélyi fiataloknak, akik most indulnak a pályájukra?
– A kérdés az, hogy mit akarnak csinálni. Ha kutatók akarnak lenni, akkor el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen szinten szeretnék ezt csinálni, és hol adódik erre leginkább lehetőség. Érdekes példa, hogy az elmúlt században Németország tudományos teljesítmény szempontjából nagyon előrehaladt, sikeres tudományos országgá vált, míg Ausztria lemaradt. Mi a különbség a kettő között? Hogy lehet az, hogy két, ugyanazt a nyelvet beszélő országban az egyik a tudományos világban előretőr, míg a másik lemarad? Annak ellenére, hogy Ausztriának óriási volt a tudományos teljesítménye az előző századfordulón: minden nagy tudós megfordult Bécsben. A válasz az, hogy Németország nem csak a belső termelésre hagyatkozott, hanem felismerte annak a fontosságát, hogy a professzorok külföldön is megmérettessenek. Ez csak akkor működik hatékonyan, hogyha az ország ugyanakkor befogadó országgá is válik: megfelelő állást ajánl azoknak, akik visszajönnek. Ausztria nem csinálta ezt. Ott az egyetemeken belül felfele „buktatták” az embereket, nem volt külső megmérettetés.
Visszatérve a mai fiatalokra: fel kell készülni arra, hogy manapság a tudomány, de bármilyen szakma globális. Ezért globálisan kell versenyezni. Ezt csak úgy lehet elérni, ha ismerjük a versenytársakat. Ehhez el kell menni külföldre, tapasztalatra kell szert tenni, és vissza kell jönni.
Az elmúlt évben számos kutatás jelent meg a találékonyság, az innováció területén. Mindegyik innovációs teszt arra utal, hogy azok az egyének, akik legalább egy fél évet éltek az anyaországukon kívüli országban, sokkal innovatívabbak. Ha egy ilyen tesztet elvégez egy amerikai, aki csak Amerikában élt, gyengébben fog teljesíteni, mint egy olyan amerikai, aki eljött egy évet Európába, aztán visszament a saját országába. Ezek kimondottan logikai, innovációs tesztek, tehát nem azt kérdezik, hogy mi Franciaország fővárosa.
Valószínű, arról van szó, hogy ha egy más közösségben élünk, kutatunk, dolgozunk, akkor ez lényegében rákényszerít arra, hogy ugyanazokat a problémákat más szemszögből nézzük. Ez tulajdonképpen az innováció. Nagyon fontos, hogy a fiatalok kóstoljanak bele más kultúrákba. Turistaként elmenni nem elég, benne kell élni egy ideig az idegen kultúrában.
Amint már jeleztem, ha kutatásról van szó, akkor a kutatási világ globális. Szinte nulla az esélye annak, hogy egy bizonyos témában a szakembert helyben kapjuk meg. A szakember a világ valamelyik másik részén lesz, akihez el kell menni, tanulni kell tőle, és vissza kell hozni ezt a tudást. Ha valaki kutatói pályára lép, fel kell készülnie arra, hogy bizonyos időt külföldön kell töltenie. Ugyanakkor a helyi intézményeknek fel kell készülniük arra, hogy visszacsábítsák ezeket a fiatalokat.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár),

Csíkban kapott székházat a Romániai Magyar Cserkészszövetség
Szombaton avatta fel csíkszeredai székházát a huszonhárom éves Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ).
A szövetség 1990 óta végzi ifjúságnevelő munkáját, a magyar kormány támogatása révén és a csíkszeredai református egyházközösség jóvoltából – amely az épületet biztosította – most sikerült saját székházat kialakítaniuk. A Petőfi utcában lévő épületet egy év alatt felújították, szombaton délelőtt pedig ünnepélyes keretek között avatták fel. Az ünnepség előtt megtekinthető volt a cserkészet történetét bemutató kiállítás is.
Az új székház előtt Kasza Tamás, az RMCSSZ elnöke köszöntötte az érdeklődőket. Elmondta, eddig nem volt meg a kellő segítség, hogy megfelelőképpen fejlődjenek, székházat építsenek, 2010 óta viszont a magyar állam támogatja munkájukat. „Ez az épület olyan gazdára vár, aki nemcsak használja, hanem gondját is viseli. A cserkészkörzet nevében ígérem, hogy megpróbálunk jó gazdái lenni” – fogalmazott a csíki cserkészkörzet vezetője, Bálint Lóránt Lajos.
A református imaház és a cserkészszövetség közös névtábláját Szatmári Szilárd református lelkész leplezte le. Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője beszédében kiemelte, a cserkészetnek amellett, hogy ifjúságnevelő szerepe van, nagyon fontos nemzeti összetartó erő is. A RMCSSZ tiszteletbeli elnöke, Gál Sándor a cserkészszövetség kezdetét elevenítette fel. A katolikus és református egyházi szertartásokat követően Tamás József segédpüspök és Szatmári Szilárd lelkész is megáldotta a székház épületét.
A cserkészszövetség székházavatója előtti sajtótájékoztatón Kasza Tamás elnök elmondta: jelenleg több mint száznegyven bejegyzett cserkészcsapatot számolnak, amelyekben közel kétezer cserkésszel és kétszáz önkéntes felnőtt vezetővel végzik ifjúságnevelő munkájukat. „Cserkészszövetségünk 1991-ben részese volt – a jelenleg 8 szövetséget magában foglaló – Magyar Cserkészszövetségek Fóruma alapításának. Ennek célja, egy olyan közeg létrejötte, amely összefogja a határok által elválasztott szövetségeket, és lehetőséget biztosít az együttműködésre, a közös problémák megoldására” – emelte ki az elnök.
2010 végén megszületett a magyar kormány által támogatott összmagyar cserkész stratégia, amely révén szeretnék tíz év alatt megduplázni a romániai magyar cserkészek létszámát. Szeretnék megerősíteni a meglévő csapatokat, valamint új csapatokat létrehozni, szükség szerint pedig a módszereiken is változtatnának – foglalta össze Kasza. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a támogatás révén, lesz lehetőségük élni a szabadegyetemek, nyitott rendezvények adta lehetőségekkel is.
„Huszonhárom év munka után, végre elmondhatjuk, hogy van egy olyan hátterünk, amely biztosítja számunkra az állandó folyamatos munkát. Ehhez hozzájárul a székház létrejötte is, ahol nyugodt körülmények közt végezhetjük a dolgunkat” – fejtette ki Kasza. Önkéntesek közreműködésével egy év alatt sikerült befejezni a hozzávetőleg ötvenezer lejes, Bethlen Gábor Alapítvány által támogatott felújítást. A székház az elkövetkezőkben közösségi szerepet tölt majd be, a cserkészek foglalkozásai mellett, kiállításokat is szerveznek majd benne, sőt nyilvános könyvtárat is működtetnének az épületben.
Annak érdekében, hogy minden körzet számára biztosítsák a központi épületet – amely a hatékony munka alapfeltétele –, már elkezdődtek az egyeztetések a katolikus és református egyházközösségekkel. A cserkészszövetség 2015-ben lesz negyed évszázados, ennek ünneplését összekötnék az ötévente sorra kerülő nagytáborral, amit Kolozsváron rendeznének meg. „Szeretnénk, ha Kolozsváron, Erdély kulturális és egyetemi központjában is bemutatkozhatna a cserkészet” – fejtette ki Kasza.
Kömény Kamilla
Krónika (Kolozsvár)

Böszörményi Zoltán: hazudnak és megaláznak
„Szemrebbenés nélkül hazudnak és megaláznak” – állítja Böszörményi Zoltán a Litera irodalmi portál szerkesztőiről abban az interjúban, amelyben a Papp Sándor Zsigmond maszol.ro-n megjelent cikkére is reagál.
A konfliktus előzménye, hogy a Litera szerkesztősége az elmúlt év végén szavazást hirdetett az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztására. „Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre” – foglalta össze Papp Sándor Zsigmond a szavazás végkifejletét cikkében.
A maszol.ro szerzője azt is megemlítette: maga a Litera szerkesztősége magyarázkodásra szorult és részben elhatárolódott a voksolás eredményétől, miután rájött, hogy sikerült egy irodalmi kérdést „X-faktorrá süllyeszteni”.
Böszörményi Zoltán a saját birtokában lévő folyóirat, az Irodalmi Jelen honlapján reagált a cikkre egy interjúban, amelyet Boldog Zoltán jegyez.
„Amikor felhívtál és figyelmeztettél, hogy könyvem fenn van a Litera listáján, majd december 7-én elindítottam a saját kampányomat, dőre álomnak tartottam, hogy megnyerem” – állítja Böszörményi az interjúban, amely egészében itt olvasható.
„December 7-én Borbély Szilárd könyve messze mindenkit megelőzve, 4,7 százalékkal vezette a listát. Ez elgondolkoztatott. Felvetődött bennem, hogy néhány napja indult a szavazás, miként tehetett szert a Nincstelenek ilyen előnyre. Bizonyára a szerzőnek sok barátja van, sok diákja, tanít az egyetemen, gondoltam. De hiszen nekem is sok ismerősöm van, fordult meg a fejemben. Felmentem a Facebookra, és megkértem 1985, a világ minden táján lakó barátomat, hogy szavazzanak a Katedrálisra. Megírtam nekik a linket is. És a saját levelezőlistámról is 650 ismerősömnek, akiknek verseimet, s más irodalmi jellegű dolgaimat szoktam elküldeni. Hát így nyertem. Tudom, hogy azok közül, akik rám, illetve a Katedrális az örök télnek című könyvemre szavaztak, kevesen olvasták az egész kötetet, de a fenti versgyűjtemény anyagának kilencven százaléka megjelent az Irodalmi Jelen hasábjain, nagyon sok vers fenn van a Facebookon is. Tehát a Katedrális versei nem ismeretlenek az 1985 barátom és 650 levelezőpartnerem előtt. Felhívásaim s barátaim voksolásának az lett az eredménye, hogy december 14-én átvettem a vezetést abban a versenyben, amely december 27-én éjszaka zárult. A Litera szerkesztősége nem korrekt, amikor azt írja, hogy az utolsó pillanatban egyszercsak feltűntem, és az utolsó napon megelőztem mindenkit. Ezek ellenőrizhető adatok, és felhívom a Literásokat, hogy kérjenek elnézést tőlem és az olvasóiktól, mert félretájékoztatták őket. Készakarva valótlant állítottak” – jelenti ki az Irodalmi Jelen főszerkesztője és mecénása.
Böszörményi ugyanakkor azt is állítja, hogy értelmetlennek tartja az ilyen jellegű szavazást, és ígéretet tesz az interjúban, hogy bárkinek kérésre elküldi a vitát kiváltó, Katedrális az örök télnek című kötetét. A rá szavazóknak pedig DVD-t küld ajándékba, amely a kötet összes versét tartalmazza, a szerző előadásában. Sérelmezi továbbá, hogy egy korábbi kötetét a kiadó a következő szöveggel népszerűsítette: „Az erdélyi milliárdos új bestsellere”.
Papp Sándor Zsigmond cikke „csöpög a rosszindulattól, és valótlanságokat állít”, véli a nyertes kötet szerzője, aki szerint a Litera irodalmi portál szerkesztői is szemrebbenés nélkül hazudnak, sőt, meg is alázzák őt. Böszörményi végül azt is elárulta: most olvassa a Litera listáján sokáig esélyesnek mutatkozó könyvet, Borbély Szilárd Nincstelenek című regényét, amelyet a 2013-as év emlékezetes kötetének tart.
Előzmény: maszol.ro, 2013. dec. 39.
Vékonyka öröm
Csak abban a statisztikában/felmérésben hiszek, amit magam hamisítottam, mondta állítólag Churchill, és nehéz vitázni vele. Hozzávenném mindehhez a közönségszavazást is, amely csak a legritkább esetben szól az értékekről, minőségről, sokkal inkább a mozgósítható klikkelőktől, akik alig különböznek a hasonló célra írt programoktól.
Történt, hogy a népszerű irodalmi portál, a Litera gondolt egy nagyot, és a közönségre (nem véletlen, hogy nem írok olvasókat) bízta az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztását. Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre. Olyan műveket, amelyek semmilyen szakmai listán fel sem tűntek, és amelyek másként, mint így, esztelen mozgósítással, nem is nagyon tudtak érvényesülni. Persze Böszörményi Zoltán más tészta, neki azért mégis köszönhet egyet mást a magyar irodalom (a régi, fénykorát élő Jelenkort vagy az Irodalmi Jelent), ám aki szerzőként csak úgy kaphatott József Attila-díjat, hogy ismerőse/barátja, bizonyos Szőcs Géza, aki jó időben és jó helyen volt kulturális államtitkár, önkényesen feltette arra a listára, amelyet egyébként az írószervezetek állítottak össze cseppet sem önkényesen. Őt felvette, mást kihúzott. Így is lehet állami középdíjat kapni.
A végeredmény aztán kínos magyarázkodásra késztette a literásokat is. „Annyira persze mi sem vagyunk idealisták, hogy azt gondolnánk, egy ilyen körkérdés reprezentatív, mi több: reális végeredményhez vezet.” Akkor vajon mi értelme volt a „játéknak”, kérdezhetnénk rögtön. De van tovább is: „Sokakat meglephet – minket is meglepett –, hogy végül mégis Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című kötete nyerte meg a versenyt. Mint ahogy az is, hogy a legjobb tízben ezen kívül található olyan könyv, amelyről korábban soha nem hallottunk.”
Vagyis a szerkesztőség finoman elhatárolódik az általa kiírt szavazás végeredményétől, hiszen számára is világossá vált az, amit egy kommentelő egyértelműbben is megfogalmazott. Ez az egész nem szólt másról, csak az ész nélküli kattintgatásról. Vagyis sikerült egy irodalmi kérdést X-faktorrá süllyeszteni, teszi hozzá. Holott egy kis korlátozással (egy olvasó, egy szavazat, plusz regisztráció) valós viszonyokat tükröző eredmény születhetett volna, igaz, a tízezer szavazat töredékéből. Hiszen egészen más a minőség, a népszerűség, és az, hogy valaki kiterjedt netes kapcsolatait felhasználva miként tudja a maga javára fordítani a szavazást.
Persze, mondom még egyszer, ez általában azok vékonyka öröme, akik máshonnan nem nagyon számíthatnak sikerre, elismerésre, rangra. (Érdemes e tekintetben megnézni más portálok, blogok, újságok listáit.) Miközben tudom én, hogyne tudnám, hogy nem csak a hozzáértő kritikusok, szerkesztők, irodalmárok véleménye számít, hanem az olvasóé is, de akkor ne süllyesszük őket egy szintre az elvakult rajongókkal, az unalmukban vagy baráti alapon klikkelőkkel. Veszélyes játékszer a net, derült ki újfent, kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vásári forgatagban választanak pünkösdi királyt, közfelkiáltással. Mert hát addig is tart. Csakhogy az irodalomban mégsem az számít, akinek a hívei a leghangosabbak, pardon: leginkább fürgeujjúak.
A Litera a szavazást lezáró utóhangban már jelzi, kissé sajnálja, hogy ehhez a ricsajhoz a nevét kellett adnia, de sajnos tudják: a net ma még a számokról, a felmutatható mennyiségről szól. Más kérdés, hogy az irodalmi portált sosem emiatt látogattuk, szerettük. Hanem az érzékeny és ízléses tartalomért, ami épp az ellentéte annak, amiről a szavazás szólt végül. Vagyis senki sem kényszerítette őket, hogy önként sétáljanak bele ebbe a csapdába.
Egy szó mint száz, a szavazás erkölcsi győztese mégiscsak a harmadik helyen zárt Borbély Szilárd lett, akiről (aki ismeri, tudja) a legnehezebb elképzelni, hogy virtuális szavazatokért kuncsorgott volna. Akit tényleg az olvasók szavaztak oda, ahol a helye van.
Mi pedig maradunk a falfirka örök igazságánál: egyél szart, tízmilliárd légy nem tévedhet.
Papp Sándor Zsigmond
maszol.ro,

„Lelkünkben van az emlékezés”
A marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmente felé vette útját a Don-kanyari áldozatokra emlékezők egy része, többségük gyalog tette meg a távot Székelybőig, ahol Nyárádszereda vezetői várták őket. A világháborús hősök emlékművének megkoszorúzása után Székelytompára indultak.
Január 12. gyásznap – kezdte ünnepi beszédét Gáspár István tompai református lelkész, aki a szép számú helyi és gyalogló emlékező előtt azt hangsúlyozta: 71 évvel a katasztrófa után is feltehető a kérdés: mi lett volna, ha a történelmi események másként alakultak volna, ha Magyarország nem a németek, olaszok és japánok mellé sodródott volna a második világháborúban, ha a kétszázezres magyar honvédségnek nem a keleti frontra kellett volna menni, hanem a Kárpátok határait őrizte volna. Valószínűleg másként alakultak volna a határok is. De ma azokra gondolunk, akik hősök és áldozatok lettek, és akik esetleg még hazatértek. És egymás kezét fogva az ige és szeretet fegyverével kell megharcoljuk a mi Don- és Kárpát-kanyarjainkat – mondta a lelkész, mielőtt az emlékezők koszorút helyeztek volna el a háborús hősöknek a templom falán álló emléktáblájánál.
Hősök, áldozatok és emlékezők
A marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrző csoportjának gyalogosaihoz Nyárádszeredában csatlakozott a magyar királyi 9. marosvásárhelyi hagyományőrző huszáerzred, a gyergyói 11. székely huszárezred, a 15. Mátyás huszárezred gernyeszegi, sárpataki és havadi csapatai, valamint az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárok. Az unitárius templomban Sándor Szilárd lelkész köszöntötte az ünneplőket, míg Köllő Gábor nyárádremetei plébános kiemelte: a hős azért hős, mert vállalja önmagát, és felkiáltó jel minden olyan ember, aki nemzetiségét nemcsak nyelvével, hanem hőstettével mutatja ki, mi pedig ma minden háborút csak a gyermekáldással tudunk megnyerni.
Benkő József hadtörténész, a határvadász csapat vezetője részletesen felidézte a Don-kanyari csata előzményeit, körülményeit és következményeit, míg Miholcsa József huszár alezredes a hagyományok és hitünk megőrzéséről szólt.
Vannak a magyar történelemben Golgoták, ezek közé tartozik a Don-kanyar is, ahol mintegy kétszázezer magyar katona fele elesett, eltűnt vagy fogságba került – mondta Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke, aki a 2003 óta tartó évenkénti megemlékezésekről is szólt, kiemelve: ezek nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is mutatnak, felhívva a figyelmet a hazaszeretetre és a szeretetre, amelyre nagy szükség van ebben az elértéktelenedő világban.
Még mindig fél az állam?
Az államhatalom még mindig félni látszik az ártatlan hagyományőrző megemlékezésektől. Az ünnepség előtti napokban Csíkfalván, Nyárádgálfalván is érdeklődtek a rendőrök az esemény felől, míg Nyárádszeredában azt is szerették volna tudni, hogy hány megemlékező érkezik, és hol lesznek elszállásolva. Állítólag a megyeközponti feletteseik kérték az információkat. Ennek ellenére a nyárádszeredai megemlékezés helyszínén szombaton csak egy szolgálatos rendőr volt jelen, bár az emlékezők némelyike azt állítja, hogy Marosvásárhelyen végig figyelték ismeretlenek az ünneplést.
Az ünneplés a református templomnál folytatódott, ahol Székely Endre lelkész arról beszélt, hogy a múlt és az emlékezés a lelkünkben van, mert enélkül gyökértelenné válik egy nemzet. A háborús hősök emléktáblájánál koszorúkat helyeztek el a határvadászok, a huszárok és az EMKE, majd Ábrám Zoltán emléklapokat nyújtott át a lelkészeknek, szervezőknek, elöljáróknak, de nem feledkezett meg két idős helyiről sem, akik a második világháborúban megjárták a poklok poklát: Rigmányi József 43. határvadász és Iszlai Albert egykori katonák is oklevelet kaptak. Este az emlékezők huszár- és katonadalokat énekeltek, míg Balogh József huszárkapitány bemutatta azt a kardot, amellyel állítólag Bem apó aprította Erdélyben az ellenséget.
Fontos és hasznos volt Nyárádszeredának
A megemlékezés vasárnap is folytatódott, a hagyományőrző katonai és huszárcsapatok a város szentannai részén gyalogoltak végig, ahol a világháborús hősök emlékművénél koszorúztak, majd az andrásfalvi városrészbe mentek át, ahol a református templomban Gecző András lelkész tartott ünnepi istentiszteletet, míg a vendégek itt is emlékeztek a doni eseményekre, majd koszorút helyeztek el a templom portikusában álló háborús emléktáblánál.
Tóth Sándor polgármester, házigazda elmondta: a tavalyi emlékezés után eldöntötte, hogy idén Nyárádszereda szívesen ad helyet a rendezvénynek, és ezt fontosnak is tartja, mert sokan szerezhettek így tudomást és hasznos információkat a felidézett világháborús pillanatokról.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

Együvé tartozunk (A Nemzeti Összetartozás Napja )
Trianon vad kegyetlenséggel, bosszúsággal, rosszindulattal darabolta fel anyaországunkat, és szórta szét nemzetünket.
Azóta a tenyérnyire összezsugorított anyaföld igyekszik összetartani az árnyékába került, s ott meghúzódott nemzet részeit. Nem könnyű feladat. Őseink nem az égből jöttek, nem hoztak magukkal angyali ajándékokat, csak az istenadta tehetséget, rátermettséget, észjárást hozták magukkal, s ha élni akartak a történelem viharaiban, boldogok lenni, akkor megteremtették, megalkották maguknak a boldogulás eszközeit, megkeresték s megtalálták a módját annak, hogy megőrizhessék elődeik hagyományait, azokat új és új elemekkel gazdagítsák. A tudományok terén például olyan nevezetességeket sorakoztattak fel, mint a „svéd” Bárány Róbert orvos, az „angol” Gábor Dénes fizikus, az „amerikai” Békésy György fizikus, Hevesy György kémikus, Szilárd Leó fizikus, Teller Ede atomfizikus, Oláh György kémikus, Neumann János matematikus, Wigner Jenő fizikus, az erdélyi Bolyai János és Farkas matematikus, az anyaországi Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus...; a művészetek világában: Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Erkel Ferenc, a nagyszentmiklósi Bartók Béla, a márkosfalvi Barabás Miklós...; az irodalom területén: Ady Endre, Arany János, Petőfi Sándor, József Attila, Tamási Áron, Benedek Elek... Hogy csak néhány nevet említsünk a hosszú névsorból... És végül jöjjön a sport, melynek nagyjai beírták nevüket a „halhatatlanok”, az örökké élő legendák névsorába: Hajós Alfréd, Gerevich Aladár, Rejtő Ildikó, Gyarmati Dezső, Székely Éva, Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Kubala László, Bozsik József, Puskás Ferenc... az erdélyiek közül: Balázs Jolán, Jencsik Katalin, Orbán Olga, Bölöni László, Pecsovszky József, a zágoni Szabó Katalin, a teleki Nagy Irén, az imecsfalvi Kicsid Gábor, a baróti Derzsi Ede... Valamennyien a magyar nemzet tagjai, függetlenül attól, hogy hol éltek, élnek, milyen ország színeiben léptek küzdőtérre. Csak a testük viselte az illető ország címeres mezét, a lelkük mélyén valamennyien magyarul éreztek, szívük magyarul dobogott, hiszen a vér, mely ereikben csörgedezett, csörgedezik, soha nem változott vízzé, s nem változik ma sem. Igen, a magyar nemzet tagjai ők. Éppen ezért kötelességünknek érezzük megőrizni s feleleveníteni világraszóló győzelmeik, tetteik emlékét, s ily módon is példát szolgáltassunk gyermekeinknek, fiainknak, leányainknak. És még valami: jó, ha tudják, mi, magyarok együtt jöttünk a Kárpát-medencébe, s bár külön-külön élünk, mégis együvé tartozunk!
Áros Károly. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyen az a „helyes magyar út” (I.)
A múlt hónapi ünneplés táncos, zenés, tűzijátékos hangulata után, ismét elindult egy ingerlékeny politikai polémia, eléggé rosszmájúan és a mai valóságtól erősen eltávolodva, az ún. magyar útról, pontosabban a „szentistváni, keresztény, magyar útról”. A hozzászólások nagy része zűrzavaros, rosszindulatú vagy túlságosan elfogult volt, és mint mindig a magyar politikában, mindkét oldal szócsőnek használta a „szentistváni” témát.
Az anyaországi viták mellett Erdélyben is megemlékezések hosszú soráról olvashattunk, de ezek nagy része mérsékelt hangú volt.
Lokálpatrióta módon egy picit itthon maradok, a mi aradi újságunknál, és egy személyes „sérelemre” is válaszolok.
Tíz évvel ezelőtt megjelent könyvem, első, szent királyunkról írt kis fejezetét, a Nyugati Jelen aug. 20-án leközölte. Egy „hozzászóló” több pontban elég erősen megbírált. Megjegyzi, hogy „talán mégsem voltak annyira pogányok a magyarok, mint ahogyan ennek tudatát ma ránk akarják erőszakolni”. Most bocsánatot kell kérnem, én nem akarok senkire, semmit ráerőszakolni, de mindenütt, ahol eddig olvastam, a régi nomád, lovas pásztornép, a magyar pogány nép volt. Különben a pogány szó latin eredetű, és a régi (pl. őskeresztény) időkben falusit, vidékit jelentett. (Az új keresztények inkább a városokban szaporodtak, talán innen a megkülönböztetés.) Később a többistenhívőkre használták, tehát aki nem zsidó, nem keresztény vagy mohamedán. „Hozzászólónak” ajánlom Herczeg Ferenc: Pogányok című könyvét. Régi (bocsánat) pogány magyarokról szól.
Második megjegyzése, hogy a Szent Koronát István nem kaphatta a Vatikántól, „mert ott a levéltárban semmi nyoma sincs a korona küldésnek”. Most szégyenkeznem kellene, mert eddig mindenütt úgy olvastam, hogy a Szent István fejére helyezett korona II. Szilveszter pápától ered. Nos, félre téve az iróniát, a Szent Korona körül még mindig tartanak a viták, de ez nem is lényeges. Két komolyabb levéltári anyag maradt fenn, szó szerint egyik sem bizonyítja, hogy ténylegesen Szilveszter küldte volna (személyesen) a koronát. Tudjuk azonban, hogy a Koronának elsősorban szimbolikus értelme (tisztelete) van, az viszont tény, hogy a korona és királyi cím adományozása, annak idején pápai jog volt, de erre „csak a császárnak, mint a keresztény világ tényleges irányítójának hozzájárulásával kerülhetett sor”. A pápától kért koronát végül is, mai szóhasználattal, lobbizás útján kaptuk meg, mert István ügyét támogatta felesége, Gizella és sógora, Henrik bajor herceg is, aki jó viszonyban volt a császárral, és kihasználva politikai befolyását, minden erővel támogatta a magyarok önálló királyságát, hiszen ott húga lett a királyné.
Hozzászólóm kötekedő szándékát mi sem bizonyítja jobban utolsó megjegyzésénél: „Amúgy, ez az egész forrás-könyv zagyvaságokkal lehet tele,…amiként Polgár Judit sem éppen az a szentistváni nagyság, hogy egymás mellett lenne a helyük. Egyazon könyv-címlapon emlegetni őket, enyhén szólva is nagy túlzás. Nagyon nehéz erre józanul reagálni. Könyvem megjelenésekkor – a jobboldalról – olyan megjegyzéseket kaptam, hogy a 101 híres magyar között sok a „nem tiszta magyar”. Kényes téma ez nálunk, és látom, még sokáig az marad. A zsidószármazású sakkozó lány, és a szent király egy könyvben? ! Mosom kezeimet, és kijelentem: nem tehetek róla, hogy a zseniális magyarok egy része zsidószármazású volt. Arról sem tehetek, hogy Nyugaton pl. a Puskás, vagy éppen a Polgár nevet jobban ismerik, mint Szent Istvánét. Az a Polgár- lány egy zseni, akit az egész világ csodál, megérdemli, hogy ott legyen a kiemeltek között. Ezzel nem rontom a nagy király „presztízsét”. Arról, hogy Judit nem „tiszta magyarnak” született, nem tehet, mint ahogy Molnár Ferenc, Teller Ede, Szilárd Leó, Ábrahám Pál, Köstler Arthur és a többiek sem tehetnek.
A fentiek, látszólag magányügynek számítanak, hiszen csak egy könyvről, és néhány megjegyzésről esett szó, de a probléma vetülete szélesebb.
A magyarság még mindig hajlamos, hogy részben téves, és nem ritkán veszedelmes felfogások rabja legyen. A szentistváni útról szóló viták is ezt bizonyítják.
(Folytatjuk)
Hollai Hehs Ottó, Németország
Nyugati Jelen (Arad)

Rendhagyó tudományóra Nagyenyeden
A Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjai rendhagyó módon ünnepelték meg a héten a Magyar Tudomány Napját, amelyről a Magyar Tudományos Akadémia már 1947-től megemlékezik, ellenben hivatalosan csak 2003-től ünneplik minden év november harmadikán.
A diákok egyrészt vetített előadáson ismerhették meg számos magyar tudós kimagasló tevékenységét, másrészt ők is bemutatókkal készültek, tudósok munkásságát ismertették. A rendezvény – amely része volt az iskolai könyvtárak világhónapja tevékenységsorozatnak – megfelelt a kollégium könyvtárosa, Ercsey Etelka célkitűzésének: a tudományok népszerűsítése és a magyar tudomány jeles képviselői és vívmányai iránti érdeklődés felkeltése.
A Magyar Népmese Napja, az Állatok Világnapja, a németországi meghívásra szervezett „Color My Dreams” olyan kiemelt projektjei a kollégium iskolai könyvtárának, amelyek mágnesként vonzzák a diákságot az olvasás és megismerés birodalmába. Az iskolai könyvtárak világhónapjának tiszteletére rendezett tevékenységsorozat újabb epizódjára november 4-én került sor: ezúttal a Magyar Tudomány Napját ünnepelték.
Mint ismeretes, az MTA már 1947 óta megemlékezik e napról, hivatalosan azonban csak 2003-tól ünneplik minden év november 3-án, azon a napon, amikor Széchenyi István a pozsonyi országgyűlésen egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, s ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását.
A nemes adomány nem volt hiábavaló, hiszen 1825 óta Magyarország számtalan tudóst, feltalálót adott a világnak, mint az kiderült Dvorácsek Ágoston fizikatanár vetítéséből. A diákok számára nem teljesen ismeretlen adatok hangzottak el, hiszen évente számos hazai és nemzetközi konferencián vagy versenyen vesznek részt eredményesen, ezért Bolyai Farkas, Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Szilárd Leó kimagasló teljesítményeiről alapos ismeretekre tettek szert.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Fehér megye: mozgalmas évről számoltak be a pedagógusok közgyűlésén
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség Fehér megyei szervezetének tisztújító közgyűlésén több környékbeli iskola képviselői vettek részt: a beszámoló mellett díjkiosztást is tartottak. A megye 140 magyar pedagógusából 80-an tagjai a szervezetnek.
Az első napirendi pont a tevékenységi beszámoló volt, amelyet Deák- Székely Szilárd Levente megyei RMPSZ elnök tartott. A 2015 januárjától 2016 májusáig terjedő időszak kiemelkedő eseményei közé a Bolyai Nyári Akadémián, az Educatio Kupán, a Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségén, a szakképzés jövőjéről tartott konferencián, a szórványoktatás helyzetét elemző konferencián való részvételt sorolta. A Szülőföldön Magyarul program is bonyodalommentesen zajlott le, a tavalyi évhez képest idén 60-nal kevesebb igénylést jegyeztek, összesen 1401-et. A szervezet képviselői részt vettek az országos küldött- és vándorgyűléseken, anyaországi táboroztatásokat és jó néhány továbbképzőt szerveztek, de voltak különlegesebb tevékenységek is, például a Hosszú Elemér Sakkverseny és az interaktív tábla használatáról szóló tanfolyam is. Természetesen díjkiosztásokra is sor került: Tomai Gyöngyi, a Bethlen Gábor Kollégium tanítónője Ezüstgyopár-díjban, 2-2 diák pedig Mákvirág-díjban és Az iskola legjobb végzős diákja kitüntetésben részesült.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Jubileumi RMPSZ-emlékérmeket adtak át a Bethlen-kollégiumban
Nem a körülmények, hanem az ember szenteli meg a helyet. Ez most hatványozottan érvényes volt a nagyenyedi Bethlen-kollégium ünnepi műsorára, amelyet most először a Bethlen Gábor fejedelemről elnevezett szépen felújított díszteremben szerveztek.
Kezdetben mindenki a felújított termet csodálta. A belépőket az iskolaalapító fejedelem Bethlen Gábor, és gróf Mikó Imre iskolatámogató a díszterem falára visszakerült portréi, valamint új helyén, Kőrösi Csoma Sándor a nagy magyar tudós-világvándor szobra fogadta.  Mikó Imre 1848–49 után vagyonát kettéosztva a Székely Mikó Kollégiumnak és a Bethlen Gábor Kollégiumnak ajándékozta. Ma is lehet olvasni könyvtárának gyöngyszemeit, amelyek a tudományt szolgálják. A szépen felújított, lefestett padok látványa és kényelme is jóleső érzéssel töltött el mindenkit. Mindezek sok-sok régi, a díszteremben zajlott esemény emlékét idézték fel.
Ideillő alkalom volt a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség megalakulásának 25. évfordulója. Az egykori kezdeményezők közül néhányan jelen voltak a jubileumi ülésen a sok szülő és diák között, akik szintén részt vettek az eseményen.
Az elemisták karácsonyi műsora vezette fel az eseményt, amit a tanítónők (Tomai Gyöngyi, Mester Ágnes) valamint a ma is igen tevékeny nyugalmazott zenetanárnő, Fórika Éva készített elő. Versek, jelenetek, kórusművek hangzottak el a kisdiákok előadásában, amit nagy figyelemmel kísért a közönség. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, valamint Deák Székely Szilárd Levente, az RMPSZ Fehér megyei elnöke. Mindketten a szórvány magyar nyelvű oktatás fenntartásáért és továbbfejlesztéséért dolgozó pedagógusok és más szakemberek áldozatos munkáját méltatták.
Ezt követően 26 pedagógusnak és szakembernek adták át az ízléses Együtt a magyar nyelvű oktatásért. (1991–2016)megnevezéssel szignált, az Országos RMPSZ elnökség által kibocsátott mutatós és ízléses okleveleket és emlékérmeket. Többek között a kiemelkedő tanári vagy tanítói teljesítményekért, a különböző pályázatok megírásában és a könyvelői munkában vagy éppen a sajtóban kifejtett munkásságért nyújtották át a megtisztelő kitüntetéseket.
Másnap mindehhez hozzájárult az utolsó éves tanítóképzős diákok karácsonyi látogatása, akik felkeresték otthonaikban a nyugdíjas tanárokat, sajátosan szép karácsonyi énekeikkel.
Bakó Botond Szabadság (Kolozsvár)

Nagyenyedi Bethlen-kollégium: új tanév kezdő kisiskolásokkal és pályakezdő pedagógusokkal
Öt évvel a 400. alapító évforduló előtt, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium munka és diákközössége ünnepélyes keretek között megnyitotta a 2017-2018-as tanévet. Bethlen Gábor, Apafi Mihály és Pápai Páriz Ferenc mellszobra előtt tettek tanúbizonyságot, hogy az új iskolai évben is hűségesek lesznek a kollégium múltjához, és tudásukhoz mérten szolgálni fogják a jelent és a jövőt.
A tanévnyitó ünnepség a szokásos módon, de néhány rendhagyó mozzanattal zajlott a 640 diák, a tantestület és a szülők, valamint a meghívott vendégek részvételével. A megjelenteket ezúttal újra a sikeres igazgatói vizsgát tett Turzai Melán magyar szakos tanárnő, régi-új aligazgató köszöntötte. Szőcs Ildikó igazgató rövid idővel az ünnepség előtt elújságolta az örömhírt, miszerint minden ciklust végzett osztály helyett új alakult. Így az összlétszám csak kicsit módosult és az osztályok száma sem változott. A másik újdonság az volt, hogy a felújítás befejezése óta a kollégium diáksága új rendszerben tanult, amit a kabinettek tettek lehetővé. Egy évvel a rehabilitáció után a szépen rendbe hozott termekben semmiféle rongálás nem történt, ugyanígy a folyosókon sem. A rendszer tehát bevált. A tanulók megszokták és megszerették az új környezetet, amiben tanulnak. Most már természetes, hogy óráról-órára mindig a megfelelő szakterem előtt gyülekeznek majd csengetéskor, a tanár érkezésekor foglalják el helyeiket.
Az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel Lőrincz Helga, Enyed városának alpolgármestere, Deák Székely Szilárd Levente az RMPSZ megyei elnöke, Radu Călin a megyei tanács részéről, a helyi rendőrség képviselői (Zagnea Silviu és Oţel Cristian), akik meleg szavakkal üdvözölték a diákokat és a kollégium munkaközösségét. Lőrincz Helga beszédében elmondta, hogy jó a fiatalokkal együtt dolgozni. Csodák is születnek, amelyekkel hegyeket lehet mozgatni. Ezek közé tartozott az ismétlődő imalánc, amelyben az áramütéses balesetet szenvedett Kelemen Dávid XII. osztályos tanuló mellett kiállt a kollégium diáksága és tantestülete valamint sokan a városból is. A sérült diák most már magához tért és javul az állapota. Gyógyulása jó példa az összefogás erejére.
Megható mozzanata volt az ünnepségnek a 24 előkészítő osztályos tanuló köszöntése, akik Tomai Gyöngyi tanítónő mellett sorakoztak fel. A képzős tanulók irányításával érkeztek a kicsik, és tapssal üdvözölték őket. A IV. osztályosok kis alkalmi műsorral (versek, dalok) köszöntötték az iskolába lépő legkisebb „fikákat.” Egy kis zárt üvegben mindnyájan ajándékot is kaptak, amelyben mese, versek, dalok, édesség voltak elrejtve.
Szőcs Ildikó igazgató üdvözölte a kezdő kisiskolásokat, valamit a pályakezdő pedagógusokat, hiszen valóságos generációváltás történt. Új munkatársak: Bóné Timea és Szabó Mária óvónők, Tövisi Antal tanító, Garamfalvi Angyalka történelem szakos tanár, Szabó Zsombor zenetanár és Lazar Timea fizika-kémia szakos tanár. Az igazgató kihangsúlyozta a bizalom és a jó partnerség fontos szerepét a közösség életében. Kónya Tibor iskolalelkész egy áhitattal zárta az évnyitót, üdvözölte az ünnepség résztvevőit, majd közös éneklés következett. A tantestület a déli szárny belső bejárata előtt közös fotóra sorakozott fel, amit minden évben meg szeretnének ismételni. Az évnyitó jó szervezettségével rendben és fegyelmezetten zajlott le. Fehér megye legnagyobb magyar iskolájában beindult az új tanév.
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)