Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Szilágyi Örzsébet
1 tétel
2014. november 8.
Az utolsó kikötőben
A napokban jelent meg Czegő Zoltán új könyve, Az utolsó kikötőben című, amely válogatott prózai írásait tartalmazza. E kötete sorban a tizennyolcadik, közöttük majdnem ezeroldalas nagyregénye, a Medrében él, és más prózai írások mellett a versek, amelyek költői indulását jelezték.
Czegő Zoltán mind verseivel, mind prózai írásaival mindvégig új utakat keresett. Új utat jár ezen kötetével is, hisz nem a megszokott, hagyományos műfaji sajátságokat őrzi a novellák, elbeszélések, tárcanovellák megírásakor, hanem sajátosan újjáformálja magát a műfajt is. Egy-egy villanással bejárja az egész világot: ír Dél-Afrikáról, Amerikáról, Ázsiáról, Európáról, számos országról. Ír a városokról, Padováról, Budapestről, Bukarestről, de legtöbbet a szülőföldről: a Feketeügyről, az Oltról, a Hargitáról, Bálványosról, a falvak sokaságáról: Torjáról, Csernátonról, Gelencéről, Bükszádról, Lövétéről, Korondról, Szentdemeterről, Homoródremetéről, Kadicsfalváról, Csinódról is.
Ír a gólyákról, sasokról, ricsajkodó kis madarakról, a szarvasról, medvéről, sokszor a lóról. Ír a rétek, mezők tarka virágairól, bódító illatukról. És az itt élő emberekről, városok és falvak lakóiról, színekben pompázó tisztáson áthaladó, harmatos fű között járó szépséges szép leányról, tagbaszakadt legényekről, öregekről és fiatalokról, nagyapóról és unokáiról, mindennapi életünkről. Ír történelmünk nagyjairól: a hunokról, a honfoglalásról, Géza fejedelemről, Szent Istvánról és Lászlóról, a hazát újjáépítő IV. Béláról, a törökverő Hunyadi Jánosról, a fiáért aggódó Szilágyi Örzsébetről, Mátyásról, Dózsa Györgyről, a mohácsi vészről, a kurucokról, 1848–49-ről, két világháború pusztításáról, nagy veszteségeinkről. Aggódva figyeli a szórványban élő magyarság sorsát, napról napra fogyását.
Czegő Zoltán életében mindvégig az igazságot kereste, azért emelt szót, az elébe tornyosuló göröngyök is ennek következményei. Azt is meg kell említenünk, hogy Czegő Zoltán sajátos szépirodalmi nyelvezetet alakított ki. A székely embert, ha megszólaltatja, nem a góbéságot, a céltalan népieskedést keresi, hanem a természetes, hétköznapi beszéd ízét közvetíti. Gyakran idézi a népdalok legszebbjét, amellyel színessé, vonzóvá tudja alakítani írásait. A kötetében közöltek közül idézzük a következőt:
Áldd meg, Isten, áldd meg a szeretőm házát! / Verd meg, Isten, verd meg a benne lakóját! / Azt se mindegyiket, csak az édesanyját, / Mért tiltotta tőlem az ő kedves fiát. / Ha neki fia volt, nekem szeretőm volt, / Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt.
Albert Ernő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A napokban jelent meg Czegő Zoltán új könyve, Az utolsó kikötőben című, amely válogatott prózai írásait tartalmazza. E kötete sorban a tizennyolcadik, közöttük majdnem ezeroldalas nagyregénye, a Medrében él, és más prózai írások mellett a versek, amelyek költői indulását jelezték.
Czegő Zoltán mind verseivel, mind prózai írásaival mindvégig új utakat keresett. Új utat jár ezen kötetével is, hisz nem a megszokott, hagyományos műfaji sajátságokat őrzi a novellák, elbeszélések, tárcanovellák megírásakor, hanem sajátosan újjáformálja magát a műfajt is. Egy-egy villanással bejárja az egész világot: ír Dél-Afrikáról, Amerikáról, Ázsiáról, Európáról, számos országról. Ír a városokról, Padováról, Budapestről, Bukarestről, de legtöbbet a szülőföldről: a Feketeügyről, az Oltról, a Hargitáról, Bálványosról, a falvak sokaságáról: Torjáról, Csernátonról, Gelencéről, Bükszádról, Lövétéről, Korondról, Szentdemeterről, Homoródremetéről, Kadicsfalváról, Csinódról is.
Ír a gólyákról, sasokról, ricsajkodó kis madarakról, a szarvasról, medvéről, sokszor a lóról. Ír a rétek, mezők tarka virágairól, bódító illatukról. És az itt élő emberekről, városok és falvak lakóiról, színekben pompázó tisztáson áthaladó, harmatos fű között járó szépséges szép leányról, tagbaszakadt legényekről, öregekről és fiatalokról, nagyapóról és unokáiról, mindennapi életünkről. Ír történelmünk nagyjairól: a hunokról, a honfoglalásról, Géza fejedelemről, Szent Istvánról és Lászlóról, a hazát újjáépítő IV. Béláról, a törökverő Hunyadi Jánosról, a fiáért aggódó Szilágyi Örzsébetről, Mátyásról, Dózsa Györgyről, a mohácsi vészről, a kurucokról, 1848–49-ről, két világháború pusztításáról, nagy veszteségeinkről. Aggódva figyeli a szórványban élő magyarság sorsát, napról napra fogyását.
Czegő Zoltán életében mindvégig az igazságot kereste, azért emelt szót, az elébe tornyosuló göröngyök is ennek következményei. Azt is meg kell említenünk, hogy Czegő Zoltán sajátos szépirodalmi nyelvezetet alakított ki. A székely embert, ha megszólaltatja, nem a góbéságot, a céltalan népieskedést keresi, hanem a természetes, hétköznapi beszéd ízét közvetíti. Gyakran idézi a népdalok legszebbjét, amellyel színessé, vonzóvá tudja alakítani írásait. A kötetében közöltek közül idézzük a következőt:
Áldd meg, Isten, áldd meg a szeretőm házát! / Verd meg, Isten, verd meg a benne lakóját! / Azt se mindegyiket, csak az édesanyját, / Mért tiltotta tőlem az ő kedves fiát. / Ha neki fia volt, nekem szeretőm volt, / Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt.
Albert Ernő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)