Bihari kultúrkavalkád Budapesten
Nagyvárad/Budapest- Vasárnap Nagyvárad, illetve Bihar megye volt a budapesti Művészetek Palotája Hetedhéd ország című rendezvényének meghívottja. Az ötórás programkavaldád a kultúra valamennyi szegletét lefedte.
A budapesti Művészetek Palotájában vasárnaponként látogatható népszerű Hetedhét országelnevezésű rendezvény keretében a látogatók ízelítőt kapnak egész Magyarország kulturális életéből. Megtiszteltetés volt a nagyváradiak és a Bihar megyeiek számára, hogy a határon túli települések, illetve térségek közül elsőként ők kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Ennek megfelelően többen már egy nappal korábban, szombaton elutaztak a magyar fővárosba, hogy minden rendben legyen, s ne az utolsó pillanatokban kelljen például a kiállított képek feltevésével foglalatoskodni. Várkonyi Attilától, az intézmény egyik vezetőjétől megtudtuk: egy átlagos vasárnapon körülbelül 2500-3000-en vesznek részt a MŰPA programjain, nagyjából ennyien jelentek meg az elmúlt hétvégén is. Többségük a szórakoztató és a gyermeknek szánt események (kézművesfoglalkozások, könnyűzenei számok stb.) iránt érdeklődött, az irodalmi jellegű és az olyan típusú műsorblokkok, melyek Várad művelődési életével, történelmével voltak kapcsolatosak, szinte észrevétlenek maradtak. Jó példa erre, hogy amikor Biró Rozália alpolgármester Szent Lászlóról próbált mesélni a gyermeknek, kiderült: fogalmuk sincs róla, hogy kiről van szó, amikor pedig a Francisc Hubic Művészeti Iskola énekesei után a Szigligeti Társulat négy tagja Ady-emlékműsorral lépett fel (Temetetlenül címmel), a közönség tagjainak hirtelen egyéb elfoglaltsága akadt, s alig néhányan maradtak a színpad előtt. Arról nem is beszélve, hogy az Irodalmi kávéházban a váradi írók és költők jobb híján egymást szórakoztatták…
Dinamikus és statikus
Dinamikus és statikus programok egyaránt voltak, rövid nyitóbeszédet Biró Rozália mondott, aki ezt követően átadta Várkonyi Attilának Vassy Erzsébet festőművésznek a nagyváradi várat ábrázoló képét, mely a MÜPA állandó kiállításán kapott helyet. A Lilliput Társulat bábelőadása sajnos az egyik művész egészségügyi problémája miatt elmaradt, helyette később interaktív produkcióval próbálták kárpótolni a csalódott gyermekeket. Nagy sikert aratott az érsemjéni Ezüstperje és az érmihályfalviNyiló Akác néptánccsoportoknak az előadása, mely gyermektáncházba “torkollott”. Hasonló elismerés illette az érmihályfalvi Bartók Béla Citerazenekart is, Csűri Katalin énekelt szólót. Eközben a földszinti és az emeleti részen kézművesfoglalkozások zajlottak, Biró Böske textilműves, nemezkészítő, Szilágyi Károly kaskötő és Fazekas Károly gyékényfonó közreműködésével. Zenei koncertekre is sor került, köszönetet érte Kristófi Lászlónak (orgona), Marian Boboianak (bariton), az Intermezzo vonósnégyesnek és Sotto-Voce Énekegyüttesnek. Utóbbinak a repertoárja a reneszánsz madrigáloktól a kortárs zenén át a könnyűzene-swing-dzsessz feldolgozásig terjedt. Nagyszerű vízuális élményt nyújtott ugyanakkor a Tibor Ernő Galéria alkotóközösségének, a Francisc Hubic Művészeti Iskola tanárainak és diákjainak, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszéke hallgatóinak és a Tavirózsa Fotóklubnak a tárlata.
A több mint ötórás együttlét során ismét bebizonyosodott: Nagyvárad és Bihar megye gazdag kulturális hagyományokkal rendelkezik, ami pedig a művelődést és az örökségvédelmet illeti, inkább az anyaországi testvéreink vehetnének rólunk példát.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Miért csillog könny a búzaszemeken – Az elfojtott hegyközi lázadásról
A rendszerváltó hatalmak nagy kudarca a mezőgazdaság volt, mert nem számoltak azzal az alapvető tényezővel, hogy a földműves ember, aki a földből él, nem csak fizikailag, de érzelmileg is kötődik ahhoz. Amikor az embereket szovjet típusú kollektív gazdaságokba kényszerítették, kirántották a lábuk alól a földet, többé nem érezték azt magukénak. Ez az eredményeken, a termésen meg is látszott. Ott születtek jobb eredmények, ahol egyéni érdekeltséget vezettek be. Sokan ott is hagyták a sok esetben vérrel-verítékkel megszerzett földet, és a nagyvárosok üzemeiben helyezkedtek el.
A kommunista diktatúra mindent elkövetett, hogy a földműveseket a téeszekbe kényszerítse. Ennek egyik módja az volt, hogy nagy beszolgáltatásokat vezettek be, s cséplésnél a nagygazdáktól az utolsó szem búzát is elvették. Az egyik hegyközi földművesnek hatvan mázsa búzája termett, s egy szem búzát sem vitt haza.
Ilyen körülmények között került sor 1949-ben Biharban a hegyközi lázadásra, amikor Csatárban, Tótteleken, Siterben követelték az embertelenül nagy beadások eltörlését, nyíltan ki is jelentették, hogy nem adják oda a búzájukat. A lázadók egy csoportja a községháza előtt gyülekezett, s kommunizmus-ellenes jelszavakat is hangoztattak. A hírhedt Szekuritáté nem késlekedett sokáig, csírájában igyekezett elfojtani a lázadást. Másnap egy teherautónyi szekus jött ki a Hegyközre, a hangadókat felhívták a községházára, s megkezdődtek a megtorlások. Egy Hatházi nevű embert csak a neve miatt vertek meg, azt hitték, hogy hat háza van, de válójában egy fél háza volt. Az volt a szavajárása, hogy vár a dolog az emberre. Vitéz Szilágyi Károlynak az volt a „bűne”, hogy bíró volt a régi rendszerben, és két vitézségi érmet szerzett az első világháborúban – őt is agyba-főbe verték.
Ifj. M. A. véletlenül került a tüntetők közé, őt is felhívták a községházára. Mikor belépett, behajították az egyik terembe, ahol már többen voltak, köztük az apja is. Őket másnap éjjel két órakor hozták be nagy kerülővel Váradra a Szekuritáté épületébe, ahol egy pincehelyiségbe zárták őket, ahol nem volt sem szék, sem asztal, sem ágy. Másnap egy karéj kenyeret adtak nekik enni. Ifj. M. A. éppen a kenyeret ette, mikor kihallgatásra hívták. Sajnálta otthagyni a kenyeret, nem is volt hova letegye, azt gondolta, ez lesz az „utolsó vacsora”. Így kenyérrel a kezében, kalappal a fején állított be a kihallgató tiszthez, aki éktelen haragra gerjedt. „Hogy jössz be hozzám, te paraszt?” -- kiáltott rá. A fiatalember zavarában a tiszt íróasztalára tette a kenyeret és a kalapot. „Vidd innen a mocskod!” – üvöltötte a tiszt. Erre a fiatalember a földre tette le a kenyeret. „Hogy becsülöd meg a drága román kenyeret?” – ordított rá a tiszt. Ő lehajolt, hogy felvegye, de ebben a pillanatban ütni-verni kezdték. És mikor elengedték, a hátsójába is rúgtak. Utána a fogdmegek elégedetten dörzsölték a kezüket, jöhetnek a többiek. Mindenki hasonló bánásmódban részesült.
Utána legtöbbjüket a kolozsvári hadbíróságra vitték, ahol koholt vádak alapján ítélték el őket. Id. M. A. kilenc hónap börtönt, míg I. B. négy hónapot kapott. Voltak, akik rosszabbul jártak: mikor négy nap múlva a Szekuritátéról hazavitték őket Biharra, két lövés is eldördült, állítólag szökni próbáltak. Mindez a házuk előtt történt.
Jó lett volna, ha a golyók célt tévesztettek volna.
Vajon miért csillog könny a búzaszemeken?
V. Szilágyi István, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Érmihályfalva bemutatkozása Debrecenben
Bihar megye – A debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ vendégei voltak péntek délután az érmihályfalvi alkotó és előadó csoportok. A Megyejárás nevű program keretében tartottak városbemutatót.
A debreceni művelődési központ a Magyar Kulturális Alap támogatásával szervezte meg Megyejárás című programját, melynek keretében Hajdú-Bihar megye városai mutatkoztak be a megyeközponti intézményben. Mikor a megye városai “elfogytak”, a programot kiterjesztették a határon túlra, Bihar megyére is. Így került sorra – Margitta és Szalonta után harmadikként – Érmihályfalva. A bemutatkozás előkészítése már hetekkel korábban megkezdődött, majd az elmúlt csütörtökön egy kisebb delegáció berendezte a kiállításokat, pénteken pedig egy közel 100 fős csoport érkezett a “bemutatkozásra”.
Tiszteletbeli hajdú-bihariak
Az érmihályfalviakat, illetve a hozzájuk képest mintegy harmadnyi helyi érdeklődőt elsőként Jantyik Zsolt, az intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte, hangsúlyozva a határok feletti kapcsolatok erősítésének fontosságát. “Ha lehetne, Érmihályfalvát megválasztanánk tiszteletbeli hajdú-bihari településnek”, mondta köszöntőjében Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, aki ugyancsak az egymás közötti kötelékek szorosabbra fűzésének jelentőségét emelte ki. Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester emlékeztetett: elődeink Debrecenbe jártak, hiszen az alig 40 kilométerre lévő város vonzáskörzetéhez tartoztak, és ma mi is visszajárunk, ha barátokkal, ismerősökkel alkarunk találkozni. Érmihályfalva – míg tehette – bekapcsolódott a Virágkarneválba is három éven át. “Legyen úgy, mint régen volt”, fogalmazott a polgármester, hozzátéve: az érmelléki ember szülőföldjén akar boldogulni.
Amit fontosnak tartottak
Hoztuk, amit fontosnak tartottunk, mondta bevezetőjében Boros Emőke Blanka tanárnő, aki a műsorvezetői feladatot ellátva konferálta fel egymás után a Zelk Zoltán iskola Furfangos Furulyások csoportját, a GGG Irodalmi Stúdiót, a Bartók Béla Városi Kórust és a Citerazenekart, Tubák Annamária és Csűri Katalin népdalénekeseket, a Móka színjátszó csoportot, és a Nyíló Akác néptánccsoportot. A program közben Szilágyi Károly kosarat font, bemutatva a népi mesterséget, a Syluette menettáncsoport tagjainak kalauzolásában megtekinthető volt a varrottasokból összeállított, valamint a Marcsó József Képzőművészeti Kör, illetve az Érmellék 2009 Fotóklub kiállítása, továbbá egy vitrinben az érmihályfalvi kiadványok gyűjteménye.
Vendég vendéglátók
A mintegy 70 perces műsor után az érmelléki ízek kerültek a középpontba, hiszen a bemutatkozás része volt a házigazdák és érdeklődők megvendégelése is, ami látható sikernek örvendett: szaporán ürültek a hidegtálas és töltöttkáposztás tálak, a kaláccsal megrakott tányérok, a pálinkás- és borospalackok. A kiállítások a hónap közepéig maradnak a Méliusz Központban, hogy utána átadják helyüket a bemutatkozás sorában következő Székelyhídnak, majd az őket követő Élesdnek.
Rencz Csaba
erdon.ro