Megjelent Szakolczay Lajos (sz. 1941) irodalomtörténész Erdélyi ősz /Napkút Kiadó, Budapest, 2006./ című közel hatszáz oldalas kötete. A rangos kiadvány a XX. századi romániai magyar irodalom színe-javából mutat be tizenhárom költőt, próza- és drámaírót Kós Károlytól Lászlóffy Aladárig. Több mint húsz színművet mutatott be, melyekben Sütő András vezet 8 drámával, majd Tamási Áron (4), Székely János (4), Páskándi Géza (3) és Kós Károly (2). Sütő András legjobbnak tartott drámáját, az Egy lócsiszár virágvasárnapját Szakolczay négy előadás fényében mutatta be, négy város színházában /Kaposvár, Kolozsvár, Budapest, Békéscsaba/. Összegezve a látottakat, a leglíraibb előadás a Harag György rendezte kolozsvári Lócsiszár volt 1975-ben. A legjobban félreértett, már-már komédiába fullasztott tragédiát a budapesti Madách Színház provokálta Ádám Ottó színrevitelében. A prózaírók közül Szilágyi Istvánról írt a szerző, akinek Kő hull apadó kútba című könyvét Szakolczay a XX. századi magyar regény csúcsaként említette, a Hollóidővel egyetemben. /Kudelász Ildikó: Őszi tűnődés egy könyv fölött. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./

Kós Károly házsongárdi emlékművének megkoszorúzásával zárult október 15-én a Magyar Művészeti Akadémia Kolozsváron megrendezett vándorülése. A tanácskozásra az akadémia magyarországi, kolozsvári és Kolozsvár-környéki, valamint székelyföldi tagjai gyűltek össze. Makovecz Imre, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta: az egyesület rögtön a magyarországi rendszerváltást követően alakult, a szó tág értelmében vett művészeket tömörít képzőművészektől, költőktől, íróktól filmszakembereken át az építészekig. Állami támogatás nélkül működik, alapítványi elven; feladatának tartja, hogy a magányosságra kárhoztatott művészeknek nyújtson fogódzót a rendszeres heti találkozókon keresztül. Szlovákiában, Szerbiában, Szlovéniában és Romániában élő tagok is tartoznak az egyesülethez, amelynek soraiba meghívásos alapon lehet bekerülni. Jelenleg hozzávetőleg 150 tagot számlál a Magyar Művészeti Akadémia. Elsőként Szilágyi István író köszöntötte október 14-én a Magyar Művészeti Akadémia vezetőségi tagjait. Makovecz Imre elnök hangsúlyozta: a Kárpát-medencében bárhol lehetne ez az összejövetel, hiszen a szervezetnek minden magyarlakta térségből vannak tagjai. Somogyi Győző képzőművész, elnökségi tag A művész hitele címet viselő, vetítéssel egybekötött előadást tartott. Az elmúlt másfél évben a Magyar Művészeti Akadémia soraiba lépett alkotók közül néhányan megtartották „székfoglalójukat”: Szőcs István, Sipos László, Páll Lajos, Király László, Ferences István, Farkas Árpád és Bogdán László tartottak beszédet és olvastak fel írásaikból. Oklevélosztással zárult a vándorülés délelőtti programja: Szenik Ilona népzenekutató, Lászlóffy Csaba költő, Szőcs István író, műfordító és Ács Margit, Lászlóffy Csaba, Király László, Szilágyi István; Ágh István, Dobai Péter és Nagy Gáspár műveit Kovács Flórián tolmácsolta. /-f-: A művésznek az életet kell szolgálnia. Kolozsváron tartotta vándorülését a Magyar Művészeti Akadémia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./

November 9-én megnyílt a 12. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, a színház előcsarnokában. A könyvkiállítást Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója, az Erdélyi Magyar Könyves Céh elnöke és Péliné Bán Éva, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium főtanácsosa nyitotta meg. A kiadók több mint 8000 könyvcímmel jelentkeztek. Megjelölték a vásár nyomdailag legesztétikusabb könyveit, így a Szép Könyv – 2006 első díját a kolozsvári Komp Press – Korunk Könyvkiadó vitte el a Buday György és Kolozsvár című kötetéért. A második díj a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelent Szabó András: A bőfény forrása – Zsögödi Nagy Imre művészalbumáé lett, amelyet a festő halálának 30. évfordulójára adtak ki. Az irodalmi esten Csaplár Vilmos, a budapesti Szépírók Társaságának elnöke, Márton László, Láng Zsolt, Szilágyi István és Balázs Imre József írók beszélgettek a modern történelmi regény műfajáról. /Lokodi Imre: Könyvélet a fagyban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

November 13-án Kolozsváron bemutatták Mester Béla Hatalom ember, technika /Kijárat Kiadó/ című, Szilágyi István íróról készült monográfiáját. Szilágyi István úgy vélte, a monográfus igen elnéző volt vele, némi kritikát is megfogalmazott a monográfiával kapcsolatban. /Köllő Katalin: Befejezett, vagy csupán elemzett életmű? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

A szépirodalmi szakkuratórium idén a kolozsvári Szilágyi István írónak ítélte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) szakmai nagydíját. Hetedik alkalommal ítélték oda az elismerést, mellyel egy-egy folyamatosan magas színvonalú alkotói tevékenységet folytató írót, zeneművészt, képzőművészt, iparművészt és fotóművészt ismer el a zsűri. /Díj Szilágyi Istvánnak. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

Április 19-én Szilágyi István író mutatta be Szőcs Géza regényét /Limpopo, avagy egy strucckisasszony naplója, Magvető Könyvkiadó, Budapest/ Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban. /Márton Éva: Strucckisasszony emlékiratai. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 20./

Irodalmi konferenciát és költészetnapi felolvasóesteket szervezett az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) április 12-13-án Kolozsváron, Kánon(ok). Pantheon(ok). címmel. Április 12-én az erdélyi magyar irodalmi lapok vezető szerkesztői beszélgettek a magyarországi szerzők erdélyi irodalmi folyóiratokban való jelenlétéről. A rendezvényen részt vett Orbán János Dénes (Irodalmi Jelen), Szilágyi István, Karácsonyi Zsolt (Helikon), Kántor Lajos, Balázs Imre József (Korunk), Fekete Vince és Lövétei Lázár László (Székelyföld), a beszélgetést Egyed Emese vezette. Az eszmecsere „ikerrendezvényeként” délután az ELTE két professzora, Margócsy István és Tarján Tamás irodalomtörténész beszélgetett az erdélyi szerzők magyarországi recepciójáról. A költészetnapi rendezvénysorozat másnap az E-MIL közgyűlésével folytatódott, és erdélyi magyar költők felolvasóestjével zárult. Az ARTISJUS Irodalmi Alapítvány Irodalmi Díjával tüntették ki Vida Gábor írót, a marosvásárhelyi Látó szerkesztőjét a Költészet Napján. A 90 éves Hubay Miklós, a magyar drámaírás klasszikusa, a Magyar Írószövetség és a PEN Club volt elnöke, a firenzei egyetem egykori tanára volt a Korunk Akadémia vendége április 15-én, a Kolozsvár Társaság székhelyén. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), máj. 10./

Amikor olyan barátot temetünk, akit mintegy másfél emberöltönyi idő óta ismerünk, olyankor, akárha sajátmagunkat is temetnénk, írta Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője K. Jakab Antal, Helikon-beli szerkesztőtársa halálakor. Szatmárról jött Kolozsvárra, mindenkor eminens bölcsészhallgatónak, hogy aztán 1964-től, huszonkét éves korától, ígéretes literátorként „mívelje” az akkor épp Utunknak nevezett soros irodalmi folyóiratot. Kolozsváron akkor már 150, éve, a Döbrentei Gábor által 1814-ben alapított Erdélyi Múzeum fennállása óta létezett valamiféle irodalmi fórum. Jött hát K. Jakab Antal szolgálatos mindentudónak, az igazmondás, a valós művészi érték örök számon kérőjének. A vitriolos publicisztika helyett – mely fő erőssége lehetett volna – maradt hát annak idején a Levélváltás rovat, úgyis mint esztétikai gyorssegély... Végül aztán maradandónak sikeredett Jakab-féle vállalkozás lett a hét évszázad magyar irodalmának, általa szerkesztett négykötetes monumentális antológiája, valamint a száz esztendő Nobel-díjasainak emléket állító könyv, mely egyszerre lexikon és szöveggyűjtemény. Mindezen vállalásai ellenére sohasem lett valamiféle szobatudás: jó humorú, évődőn pajtás maradt. /Szilágyi István: Búcsú K. Jakab Antaltól. = Helikon (Kolozsvár), júl. 25., 14. sz. /

A Kolozs Megyei Tanács szeptember 19-én tartott ülésén Kerekes Sándor megyei tanácsi alelnök a szakbizottsági jóváhagyás tudatában javasolta, hogy szavazzák meg a kolozsvári a művelődési és hagyományőrző értékeket ápoló Művelődés folyóirat támogatását. Hivatkozott a román Tribuna folyóiratra, melyet a megyei tanács támogat. A Művelődés támogatására a Tribunának juttatott összeg egyharmada szükséges. Voltak, akik vitatták a magyar folyóirat támogatását, végül azonban mégis megszavazták. Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője elmondta, először a városi tanácshoz fordultak támogatásért, ott azonban elutasították őket. Kántor Lajos, a kolozsvári Korunk folyóirat főszerkesztője közölte, évek óta nem kaptak normatív támogatást a minisztériumtól, mégis elszámolási kötelezettségük van. Ezen akarnak változtatni, hogy a jövőben a Korunk Baráti Társaság adja ki a lapot. Állami támogatás hiányában pályázatokból tudták biztosítani a Korunk megjelenését, a Communitas, a városi művelődési alap, a Szülőföld Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap ismétlődő pályázatai mellett adományokból, szponzorokból és eladásból is van némi bevételük. Parászka Boróka, az A Hét főszerkesztője közölte, nem tudtak önkormányzati támogatáshoz jutni, holott weboldalt szerkesztenek és tartanak fenn. Szerinte nincs magyar lobbi Bukarestben, ezért kevés a támogatás. A Hét idén a Kulturális Minisztériumtól jelentős összegű projekttámogatáshoz jutott. Ezenkívül uniós pénzeket szeretnének szerezni. A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője, Szilágyi István nem kívánt nyilatkozni erről a kérdésről. A Helikon úgy él, ahogy tud – fogalmazott. A Kolozsvári Városi Tanács művelődésért és oktatásért felelős bizottságának tagja, Molnos Lajos tanácsos elmondta: a magyar kulturális szervezetek és kiadványok is részesülnek minden évben elkülönített keretösszegekből. /Megyei tanácsi hatáskörbe került a Művelődés folyóirat. A magyarellenes hangulatkeltés sem akadályozta a kedvező döntést. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

Szilágyi István író, a kolozsvári Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztője nem folytatott politikai rendőrségi tevékenységet, illetve nem működött együtt a volt Szekuritátéval. Hasonló a helyzet Nicolae Manolescu, Varujan Vosganian, Gabriel Chifu és Mircea Mihaies esetében is – áll az írószövetség közleményében. Az írók egyesülete maga kérte tagjai múltjának ellenőrzését. /Tiszta múltú írók. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./

Október 3-án kísérték utolsó útjára Létay Lajost, Kolozsvár legöregebb íróját, költőjét. Mielőtt szülőfalujában, Aranyosrákoson végső nyugalomra helyezték, a Házsongárdi temető kápolnájában búcsúztatták szerettei, barátai, ismerősei. Bálint Benczédi Ferenc unitárius lelkész a szellemi, lelki emberre emlékezett, Szilágyi István búcsúztatóját pedig Rekita Rozália színművésznő olvasta fel. /Elbúcsúztak Létay Lajostól. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

Képviselőink ott lesznek-e a többi ország delegálta választottak között, vagy kimaradunk az Európa sorsáról tanácskozók nagy testületéből? A választás minden közösség életének felelősséget, józan mérlegelést igénylő pillanata. E felelősség első számú parancsa: élnünk kell a joggal, hogy szavazhatunk. Ami pedig a józan mérlegelést illeti: mindenki számoljon azzal, hogy a választás során esélyek változnak képviselői mandátummá vagy buknak el. Szavazzunk arra, hogy ott legyünk az Európai Parlamentben, hogy érvényesüljön véleményünk európai színekben is! Ezt a felhívást Ágoston Hugó, Csíky Boldizsár, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Horváth Andor, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, László Ferenc, Szilágyi István és Uray Zoltán írta alá. /Választások előtt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

Egy nappal a hivatalos kampánykezdés után látott napvilágot az a nyílt levél, amely akár a Magyar Tudományos Akadémia támogató nyilatkozata címet is viselhetné. A Temesvártól Brüsszelig című felhívás szinte minden második aláírója az MTA tagja. Az aláírók közt van még Csoóri Sándor, György Attila, Jókai Anna, Lohinszky Lóránd, Makovecz Imre, Neményi Ágnes, Péntek János és Szőcs Géza. A felhívás szerint „az erdélyi magyarok történelmi lehetőség előtt állnak”, ez a történelmi lehetőség pedig nem más, mint Tőkés László független jelölt bejuttatása az Európai Parlamentbe. Az érvek között említik azt, hogy a református püspök „világszerte ismert és megbecsült személyiség”, következésképp nála senki nem jeleníti meg hitelesebben Európában a határokon átívelő összmagyar nemzeti integráció programját. A történelmi esély valóra váltása mellett szóló talán legerősebb érv, hogy Tőkés László már „alakított történelmet” 1989. decemberében – mutatnak rá az aláírók, akik egyúttal hangsúlyozzák, hogy a „nemzet iránti felelősség jegyében” állnak ki Tőkés László mellett, másfelől meggyőződésük, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének „európai parlamenti jelenlétével az erdélyi magyar összefogáshoz is közelebb kerülünk, amely nélkül a közösségi autonómiák közjogi kereteinek megteremtése elképzelhetetlen”. A Szabadság november 10-i számában megjelent nyilatkozat nem foglal állást egyik „fél” mellett sem. Az RMDSZ támogatása mellett szól, az abból derül ki, hogy nem „képviselőről”, hanem „képviselőkről” szól. Ágoston Hugó, Csíky Boldizsár, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Horváth Andor, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, László Ferenc, Szilágyi István és Uray Zoltán felhívásában ez áll: „Még nem voltak a november 25-eihez fogható választások Romániában, nem voltak tehát a hazai magyarság történetében sem. Első ízben nyílik az erdélyi magyarságnak alkalma arra, hogy képviselőket válasszon az Európai Parlamentbe. Az eseménynek ezért nagy tétje van. Mindnyájunk számára kérdés: megfelelünk-e a pillanat követelményének? Élünk-e okosan a nekünk felkínált eséllyel? Képviselőink ott lesznek-e a többi ország delegálta választottak között, vagy kimaradunk az Európa sorsáról tanácskozók nagy testületéből?”A felhívás a „felelősség és józan mérlegelés” mellett azt hangsúlyozza: élnünk kell a joggal, hogy szavazhatunk. „Ami pedig a józan mérlegelést illeti: mindenki számoljon azzal, hogy a választás során esélyek változnak képviselői mandátummá vagy buknak el. Saját közös sikerünk vagy együttes kudarcunk között választunk. Szavazzunk arra, hogy ott legyünk az Európai Parlamentben, hogy érvényesüljön véleményünk európai színekben is!” – áll a felhívásban. Van egy újságírói kezdeményezés is. A Transindex internetes portál akciójához eddig 360-an csatlakoztak. Eszerint a november 25-i európai parlamenti választásokon, a kialakult belpolitikai helyzetben kérdésessé vált, hogy lesz-e a romániai magyaroknak képviselete az EP-ben. A tét – a felhívás szerint – „nem korlátozódik arra, hogy a napi politikai játékban ki kerekedik felül, mert az itt élők mindennapos egyéni boldogulására, sőt hosszú távú közösségi céljaik elérésére is új távlatokat nyithat a hathatós romániai magyar EP-képviselet – még hogyha ez nem is univerzális csodafegyver. Sokan lehetnek csalódottak azért, mert nem jött létre az egységes magyar EP-lista, ezért távolmaradásukat fontolgatják. Mások tanácstalanok, nem tudnak, nem akarnak választani a jelöltek között. Jó vagy rossz, hogy így alakult, egy biztos: már nem lehet kibúvó az sem, hogy nincs, akik közül választani. November 25-e a romániai magyarok politikai erejének, józanságának, tervezni tudásának tesztje is. (...) Felelős vagy magadért, felelős vagy azokért, akik fontosak számodra!” A felhívás a felelosvagy. transindex. ro címen olvasható és írható alá. /”Történelmi esélyek” harca. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./

Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője, a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót, illetve a Hollóidő szerzője, Kossuth-díjas író február 16-án Marosvásárhelyen járt, a Látó szépirodalmi folyóirat vendége volt, népes közönség előtt beszélgetett Láng Zsolt szerkesztővel írói létről, regényekről, valóságról, a regények megírásának körülményeiről. A Hollóidő például elszámolás a történeti ismeretekkel, a dolog vonzásával, mondta. Nemzeti ittlétünk felezőhelyzete ez, amikor az ősiségek még érvényesek, de már máig látszik a jövendő. Szilágyi nem szereti az irodalmár-mártírkodást. Erdélyiség, hídszerep, külön irodalom? Ő nem hisz a kisebbségi irodalomban. Kortárs magyar irodalom van, és ha valami jó, akkor az a nagy testületen belül is megállja a helyét. A kisebbségi irodalom a dilettánsok egyik menedéke – összegzett Szilágyi István. /Nagy Botond: Szereplők, éljetek…! = Népújság (Marosvásárhely), febr. 19./

Szilágyi István, a kolozsvári Helikon főszerkesztője a kortárs irodalom helyzetén kívül a dilettantizmusról és a hajdani besúgókról is beszélt. Arra a kérdésre, hogy íróként hisz-e a politikai szerepvállalásban, kifejtette, mindig tagadta, hogy lenne egyáltalán ilyen kötelesség vagy kötelezettség. „Az író, ha tetszik, ha nem, jelen van. ” Úgy érzi, hogy Kolozsváron lennie kell irodalomnak és irodalmi fórumnak, mert ez kétszáz esztendeje evidencia. A régi szerkesztőségben volt néhány igen tehetséges ember, akiket valamilyen formában mestereinek tekintett, például Szabó Gyulát. „A rendszerváltás után indult, az első öt-tíz esztendőben jelentkezett pályatársakkal szemben lehet további elvárásokat megfogalmazni. Ígéretes generáció. A költők nagyobb számban vannak jelen, a prózaírók között ritka a nagy tehetség. Általában Erdélyben sokkal több a vérbeli tehetség, mint a jelentős mű. Nem hiszek a kisebbségi irodalomban: kortárs magyar irodalom van, és ha valami jó, akkor az a nagy testületen belül is megállja a helyét. A dilettantizmusra pedig nincs mentség. ” /Kovásznay Katalin: Az irodalom evidenciái és a besúgók. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./

Lőrincz György, az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány elnökének felkérésére Szilágyi István író, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője székelyföldi körútja során a múlt hét végén találkozott a székelykeresztúri olvasókkal is. A találkozón Szilágyi István beszélt Zilahról, ahol gyermekkorát töltötte. 1966-ban érettségizett, géplakatos lett. A Babes–Bolyai Tudományegyetem jogi szakán csak 1968-ban kezdte el tanulmányait. Az egyetem elvégzése után a kolozsvári Utunk munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett, s 1990-től pedig az Utunk helyébe lépő Helikon főszerkesztője. Megemlítette, hogy Kolozsváron már 200 éve létezik irodalmi folyóirat, amely kisebb megszakításokkal, de megjelent. Szilágyi István Kő hull apadó kútba – regény (1975), Agancsbozót – regény (1990) a Kriterionnál, míg a Hollóidő című regénye 2001-ben Budapesten a Magvető Kiadónál jelent meg. /László Miklós: Író – olvasó találkozó. Szilágyi István Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 5./

A kolozsvári Helikon folyóirat ötszázadik számához érkezett. A Helikon az új irodalmi törekvéseknek úgy szándékozott teret biztosítani, hogy eközben a mindenkori magyar irodalom és kultúra értékei ugyancsak szem előtt tartassanak, írta Szilágyi István főszerkesztő. A Helikonnak mára sikerült a határok nélküli magyar irodalom kolozsvári műhelyévé válnia. (Szilágyi István: 500 bizony, Helikon, XIX. évfolyam, 2008. 6. (500.) szám – március 25.) /Lapozó. Ötszázadik számához ért a kolozsvári Helikon. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./

Új kiadvánnyal gazdagodott a magyar kulturális sajtó. A budapesti Alexandra Kiadó gondozásában negyedévenként megjelenő Hungaricum célja a határon túli magyar irodalmi, művészeti, tudományos értékek és alkotóik bemutatása. A 196 oldalas, nagyformátumú, színes kulturális magazin első száma a múlt évben látott napvilágot és melléklete az olasz–magyar kulturális kapcsolatok történetét, az Olaszországban élő magyar alkotókat mutatja be. A 2008/1-es szám Erdély-központú, melléklete az Erdélyi szőttes címet viseli. „Az erdélyi magyarság szellemi – kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos – értékeit hiánytalanul bemutatni egyetlen mellékletben nem lehet. Csak hozzákezdtünk, remélve, hogy lesz erőnk és lehetőségünk e fantasztikusan gazdag forráshoz még sokszor visszatérni” – olvasható a bevezetőben. Képet ad a folyóirat az erdélyi magyar irodalomról, az irodalmi műhelyekről, a kolozsvári Helikonról és Szilágyi Istvánról, a marosvásárhelyi Látóról és Kovács András Ferencről, az aradi Irodalmi Jelenről és Böszörményi Zoltánról, a kolozsvári Korunkról és Kántor Lajosról, a csíkszeredai Székelyföldről és Ferenczes Istvánról. A Hungaricum bemutatja a kolozsvári színházat is, a képzőművészet képviselőjeként Kós András szobrászművészt, de szó esik a marosvásárhelyi Teleki Téka kincseiről is. /Németh Júlia: Hungaricumként Erdélyi szőttes. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./

A Hungaricum a budapesti Alexandra Könyvkiadó újabb vállalkozása. Negyedévente magyarul illetve angolul megjelenő folyóirat igényes kiállításban, hasonló a kiadó Könyvjelző című, havonta közzétett ingyenes kulturális magazinjához. A mostani lapszám erdélyi súlypontú, melléklete az Erdélyi szőttes címet viseli, megszólaltatja Tompa Gábort, Visky Andrást, Senkálszky Endrét, Kézdi Imolát, Kányádi Sándort, Sütő Andrást, Szilágyi Júliát, Bogdán Lászlót, Farkas Árpádot, Anavi Ádámot, Szilágyi Istvánt, Kovács András Ferencet, Böszörményi Zoltánt, Kántor Lajost, Ferenczes Istvánt, Kós Andrást, Páll Lajost, Léstyán Csabát és Ferencz S. Aport. A kiadvány rendszeresen hírt ad a határokon túli magyar írók, festők, szobrászok, zenészek, valamint a tudomány külföldön élő magyar művelőinek tevékenységéről. /N. M. K. : Erdélyi szőttes a Hungaricumban. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 12./

Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör meghívottja május 5-én Jancsó Noémi fiatal író- és költő volt, aki munkáiból felolvasott. Életkorához képest túlságosan is tehetséges, mondta Szilágyi István, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője. /Marton Györgyi: A női lélek mélységében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./

Székelykeresztúron a Zeyk Domokos Iskolaközpont iskolaheti rendezvényei közül egyik legjelentősebb volt a Bölöni Domokos íróval, a marosvásárhelyi Népújság napilap újságírójával, valamint Kedei Zoltán festőművésszel tartott találkozó. A beszélgetésen Bölöni Domokos Széles utcán jár a bánat /Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2007/ című, harminckét rövidprózai írást tartalmazó könyvét ismerhették meg a megjelentek. Bölöni Domokos Hullámok boldogsága című első könyve 1980-ban jelent meg, Bajor Andor és Szilágyi István írt hozzá ajánlást. 1995-ig még három kötete látott napvilágot, azután minden évben egy-egy rövidprózákat tartalmazó könyve. A vegyes lakosságú faluból, Szászdányánból származó Bölöni Domokos szeret terepre járni, ismeri a vidéki ember észjárását. Számára a szatíra az imádott műfaj. Eddig a rövidprózai írások mellett egy kisregényt is írt, de megjelent írásaiból össze lehetne válogatni egy nagy kötetre való, sziporkázó, vidám anyagot is. Bölöni Domokos vallja: „Megkeseredetten is kacagva írok”. Nincs jó véleménye a könyvkiadásról, úgy véli, e téren a kilencvenes évek végi partizánkodás még ma is tart. Olykor már visszatetsző, hogy bárki bármit kiadhat, ha pénze van hozzá. Elmondta, évente ír egy kis kötetre valót, amit a maga erejéből és jóindulatú barátai segítségével kiad. A másik meghívottja Kedei Zoltán, marosvásárhelyi festőművész volt, aki Székelykeresztúron járt középiskolába, és itt érettségizett. A találkozón bemutatták festményeinek reprodukcióit tartalmazó albumát. /László Miklós: Találkozás Bölöni Domokossal és Kedei Zoltánnal. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 24./

Ritkán történt meg a Gyergyói-medencében, hogy 7-8 napon belül három vasmisét mutassanak be. Június 21-én Gyergyószárhegyen P. Ferencz Ervin templomigazgató szerzetes, június 27-én Gyergyóremetén Orbán László pápai prelátus, a nagyközség hűséges plébánosa, június 29-én a szülőfalujába, Gyergyócsomafalvára hazatért Szilágyi István kanonok mutatja be vasmisés szentmiseáldozatát. Gyergyószárhegyen köszöntötték P. Ferencz Ervint, aki 65 éve szolgálja hűséggel Istent, az egyházat, a hazát és a szülőföldet. A szentmise végén az ünnepeltet az oltárnál köszöntötte dr. Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzul és Gábor László helyi polgármester is. /Bajna György: Zengtek a harangok. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 23./

Június 14-én megalakult a Sütő András Baráti Egyesület Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Bölöni Domokos „Úgy szeretem Marosvásárhelyt, hogy sosem feledhetem Pusztakamarást” címmel számolt be az eseményről a Népújságban /jún. 23./ „Sütő András sokat tett azért, hogy a magyar szellem, a magyar lélek, és a nemzetegység spirituális temploma fölépüljön” – hangsúlyozta előadásában dr. Bertha Zoltán egyetemi tanár, irodalomkritikus. Cs. Nagy Ibolya irodalomkritikus, Sütő András több kötetének szerkesztője arról számolt be, milyen könyvei jelentek meg az író halála óta. Cs. Nagy Ibolya szavait hallhatta félre mind Kovács András Ferenc, aki elhagyta a helyszínt, mind Sebestyén-Spielmann Mihály, a neves történész-levéltáros, aki a jeles költő és főszerkesztő távozta után nyomban KAF „védelmére kelt”. Cs. Nagy Ibolya hiába próbálta magyarázni az álláspontját, Sebestyén kikérte magának, hogy őt szülővárosában idegenek oktassák ki Sütőből és helytállásból. A marosvásárhelyi Vásárhelyi Hírlap június 27-i számában megjelent egy glossza, Sebestyén Mihály tollából. Azt írta, hogy „a meghívott előadó, debreceni egyetemi tanár gyöngécske apológiával, méltatlan színvonalon méltatta Sütő András munkásságát, irodalomtörténeti helyét. Vásárhely többet érdemel. A felkért szerkesztő, Cs. Nagy Ibolya az „erdélyi magyar irodalom megosztására tett kísérletet”. A hölgy a debreceni Digitális Irodalmi Akadémia bennfenteseként közölte, hogy az idei díjazott Kovács András Ferenc, »különben nagyon tehetséges költő« lett, de ezzel ki- vagy elütötte az elismeréstől Szilágyi István (Kő hull apadó kútba) kolozsvári főszerkesztőt, Kossuth-díjast. A kormányzat beleszólt, és most különböző írói csoportosulások szavazhatnak be akárkit, „olyan jöttment nemzetietlen taknyosokat is, mint KAF. ” Sebestyén Mihály felállt, jelezte, hogy „nem kérnek a magyarhonui pártvitákból és országmegosztó agyarkodásból, a hölgy férje, maga is nevetlen irodalomtörténész, felkért, hogy tartsam a számat. ” Az ügyben Bölöni Domokos megkérdette Cs. Nagy Ibolya véleményét, idézett leveléből. Cs. Nagy Ibolya leszögezte, nem tett kísérletet az erdélyi magyar irodalom megosztására. Nincs mit megosztani: nincs egységes erdélyi magyar irodalom. Ennek n kirívó példája lehet a három évvel ezelőtti esemény is: amikor a Sütő András elleni, A Hét-beli sajtóhadjárat miatt szükség lett volna az »egységes« erdélyi (de legalább vásárhelyi) magyar irodalmi kiállásra, az író védelemére. Mellesleg kik írták a Sütő-monográfiákat (az elsőt már 1986-ban): a „nevetlen“ magyarországi irodalomtörténészek, vagy az egységes erdélyi magyar irodalomtörténetírás jelesei? Cs. Nagy Ibolya sorolta Sebestyén tévedéseit: nincs »debreceni Digitális Akadémia«, s ő nem »bennfentes«., nem mondta, hogy Kovács András Ferenc »ki- vagy elütötte« az »elismeréstől« Szilágyi Istvánt, nem mondta, hogy a »kormányzat beleszólt«, és átalakította a régi rendszert, nem mondtam, hogy »KAF jöttment, nemzetietlen taknyos«. A másik »nevetlen irodalomtörténész«, a »hölgy férje«, nem mondta, hogy Sebestyén »tartsa a száját«, a »magyar demokratikus chartáról« sem esett egyetlen szó sem. A két megrótt irodalomtörténész, Bertha Zoltán és Márkus Béla csak azért nevetlenek, mert Sebestyén Mihály nem írta le a nevüket. Bölöni Domokos jelen volt, jegyzetelt, tanúsíthatja: Cs. Nagy Ibolya igazat mondott. /Bölöni Domokos: Amik elhangzottak és amik nem. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./

Az írók még csak-csak elviselik egymást, a képzőművészek kevésbé, a zeneszerzők pedig egyáltalán nem, az írói és a szerkesztői munkát pedig jó különválasztani – derült ki Szilágyi István Kossuth-díjas író, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjének nagyváradi előadásán, ahol Karácsonyi Zsolt főszerkesztő-helyettessel együtt mutatta be Helikont, a rangos irodalmi folyóiratot a Kárpát-medencei Nyári Egyetem diákjainak. A fiatalok megismerhették az Utunk hetilap jogutódjaként tizenkilenc évvel ezelőtt bejegyzett, s azóta több mint ötszáz megjelenést megért lap történetét, felépítését, koncepcióját. /Fried Noémi Lujza: Irodalmi szekcióülés. Helikon-bemutatót tartottak Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./

Az anyaország szellemi életének meghatározó egyéniségei voltak azok, akik folyamatosan az utódállamok kisebbségi magyar kultúráját figyelték. Sokatmondó névsort lehetne összeállítani, Görömbei András nevét kiemelve. Mellette és vele együtt többeket is érdemes számon tartani Elek Tibort, akinek erdélyi magyar irodalmi tárgyú tanulmányait és kritikáit erdélyi kiadó jelentette meg /Elek Tibor: Magatartások és formák. Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma. Csíkszereda, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2008/. Elek Tibor sokoldalú irodalmár, akit kritikusként és irodalomtörténészként csakúgy számon tartanak, mint szerkesztőként és rangos irodalmi-kulturális programok szervezőjeként. Nyíregyházán született 1962-ben, Gyulán él, és a Békéscsabán megjelenő Bárka című irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat főszerkesztője. Elek Tibor új kötetét több mint húsz év terméséből válogatta, legkorábbi írása 1985-ből, legfrissebb 2008-ból származik. Több tanulmányban és kritikában foglalkozott Sütő András, Székely János, Bogdán László, Mózes Attila munkásságával, elemezte Ferenczes István, Markó Béla költészetét, bemutatta Kocsis István drámaírói pályáját, és figyelmet szentelt például Sigmond István, Király László, Szőcs Géza, Vida Gábor egy-egy kötetének. Terjedelmes életműinterjút készített az évek során Lászlóffy Aladárral, Szilágyi Istvánnal, Ferenczes Istvánnal, Bogdán Lászlóval, Mózes Attilával és Orbán János Dénessel. Elek Tibor azonos mércét alkalmaz alkotókra, illetve művekre, tartozzanak azok akár az anyaországi irodalomhoz, akár valamely kisebbségihez. /Borcsa János: A kritikus mércéje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./

Szőcs István 80 – Album Amicorum címmel tartottak születésnapi rendezvényt szeptember 22-én Kolozsváron a Gaudeamus Könyvesboltban, bemutatták az ugyanezzel a címmel megjelent, 16 szerzős születésnapi kötet is. Az aradi Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kötet szerzői (köztük Bogdán László, Lászlóffy Aladár, Szilágyi István) „beszélnek” a publicista, irodalom- és színikritikushoz fűződő kapcsolatukról, köszöntik a nyolcvanadik életévét betöltő Szőcs Istvánt. A könyvbemutatón Kötő József színháztörténész beszélt Szőcs István színikritikusi pályájáról, kiemelve, hogy az ő színikritikusi működése egybeesett a ’60-as–’70-es évek színházi szemléletváltásával, a naturalista színjátszásról a stilizált színház irányába. Szőcs István e korszakban született kritikái meglehetősen szkeptikus álláspontot képviseltek az új színházi „stílust” illetően. Szőcs István a kultúra szentségét védő, következetes és határozott színikritikus volt mindig. A „színházkritika-írás Lucifere”-ként (Kötő József) jellemzett Szőcs István úgy vélte, hogy a kritikus feladata élénkséget és mozgást kelteni a színházi életben, még akkor is, ha ez éles vitákhoz vezet. Dávid Gyula irodalomtörténész méltatásában kitért az ünnepelt irodalomkritikusi munkásságára. A könyvbemutató zárásaként, kötetlenebb beszélgetésre került sor: Köllő Katalin kérdezte Szőcs Istvánt Kolozsvárhoz fűződő viszonyáról, városbeli sétáiról, észlelésekről és nem utolsó sorban kritikusi életművéről. Szőcs István elmondta, hogy Marosvásárhely után második „szerelme” Kolozsvár, ahol némi bukaresti kitérő után, 54 éve él. /Musca Szabolcs: Szőcs István köszöntése. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

Szilágyi István hetvenéves /sz. Kolozsvár, 1938. okt. 10./, a kolozsvári BBTE jogi karán végzett 1963-ban. 1963-tól az Utunk munkatársa, 1968-tól 1989-ig főszerkesztő-helyettese. 1990-től a kolozsvári Helikon főszerkesztője. Kötetei: Sorskovács (elbeszélések, 1964); Ezen a csillagon (elbeszélések, 1966); Üllő, dobszó, harang (regény, 1969); Jámbor vadak (elbeszélések, 1971); Kő hull apadó kútba (regény, 1975); Agancsbozót (regény, 1990); Hollóidő (regény, 2001). Sok díjat kapott, ezek között van a Romániai Írók Szövetségének prózadíja (1975), a József Attila-díj (1990) és a Kossuth-díj (2001). /Születésnap. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

A Szilágyi István-életmű ismerőjének az lehet az érzése, hogy jéghegyek csúcsát látja csupán: az, ami egyensúlyban tartja a műveket. Hiába nyomoz az olvasó Szendy Ilka saját családjának múltja után a Kő hull apadó kútba című regényben, a teljes történetet nem rakhatja össze. A Hollóidő két része is úgy válik el egymástól, hogy az olvasónak kell kiegészítenie a képet. A Mesterek balladája című novella történéseinek jelentős része sem a szemünk előtt zajlik, mégis egy teljes világot érzékelünk mögötte. A legismertebb Szilágyi-művek talapzata a ritkán emlegetett munkák felfedezésre váró, elsüllyedt kontinensével érintkezik, írta Balázs Imre József irodalomtörténész. Szilágyi István novellistaként indult, de három novelláskötetét (Sorskovács; Ezen a csillagon; Jámbor vadak) 1971 óta nem követte újabb. Négy regénye közül (Üllő, dobszó, harang; Kő hull apadó kútba; Agancsbozót; Hollóidő) a második és negyedik részesült nagyobb figyelemben: a szerző hetvenedik születésnapja alkalmából is ezt a két könyvet jelentette meg most újra a Magvető Kiadó. /Balázs Imre József: Felfedezetlen kontinensek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

A csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztői október 24-én adták át ünnepélyesen, laudációk kíséretében az idei Székelyföld-díjakat, ugyanakkor újabb magyarországi íróval bővült a Székely Bicskarend, az irodalom „bicskás csapata”. Idén négyen vehették át a Székelyföld-díjat, illetve a Székely Bicskarendet szimbolizáló pergament: a hetvenéves Szilágyi István írónak, a Székely Hadosztállyal kapcsolatos tudnivalók összegyűjtéséért Gottfried Barna nyíregyházi levéltáros hadtörténésznek, a sepsiszentgyörgyi Pieldner Judit kritikusnak, a Székely Bicskarendet a budapesti Zalán Tibor író, költő vehette át. /Antal Ildikó: Székelyföld-díjak átadása. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 25./

A hagyományokhoz híven idén októberben is sor került az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjainak kiosztására Székelyudvarhelyen, a városháza dísztermében. Október 25-én az ünnepségen telt ház előtt vehetett át EMIA-díjat a korondi Páll Lajos költő, festő és Szilágyi István író Kolozsvárról. Varga Borbála költőnek ítélték oda az alapítvány Debüt-díját. Hídverő-díjjal jutalmazta az alapítvány kuratóriuma Márkus Béla debreceni irodalomkritikust, egyetemi tanárt magas színvonalú műveiért. Életmű-díjat ebben az évben nem adtak át, köszöntötték viszont a hetvenéves írókat és költőket. Gálfalvi Zsolt írói, szerkesztői, irodalomszervezői munkásságát közelgő hetvenötödik születésnapja alkalmából Pomogáts Béla irodalomtudós méltatta. Cseke Péter egyetemi tanár értékelte ki az alapítvány által kiírt szociográfiai riportpályázatot, melynek végeredménye, a rendkívül erős mezőnynek is köszönhetően, megosztott második díj lett. A Babes–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakos magiszteri hallgatói közül Berszán Rékát Középajtáról, Dénes Emesét Varságról írt riportjáért tüntette ki a kuratórium. Zörgő Noémi és Ferencz Zsolt a Művelődés különdíjában részesült, az oklevelet és a díjat a lap főszerkesztője, Szabó Zsolt nyújtotta át. A közönség külön örömére az ünnepélyen bemutatkoztak az újonnan megalakult Udvarhelyi Székely Filharmonikusok. /R. Kiss Kornélia: Díjkiosztó gála Székelyudvarhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./