Sokan ismerik Szatmárnémetiben Fábián Elemért. Korábban hosszú időn át ő volt a színház közönségszervezője, mindkét tagozaté egyszerre. A román tagozat megalakulása után, a 70-es évek elején, amikor még alig volt közönsége a városban, elküldték Moldvába turnézni, aztán Bákó környékén több faluban felugrált a közönség a színpadra, leállította a román előadást és azt követelte a színészektől, hogy "a többit mondják magyarul". Ezután a színészek magyar nótákat énekeltek. Fergeteges sikerrel. A csángók az előadás előkészítése során vették észre, hogy az együttesben többen magyarul beszélnek, s a zongorista (Vakarcs Miki) magyar dalokat játszik. Zsák pénzzel tértek haza. Azt csak a rendszerváltás után merték elmondani, hogy a román tagozat csángóföldi magyar előadásaival szerezték. Nagy baj lett volna belőle, hogy ilyen "árulásra" vetemedtek. Fábián Elemér előzőleg négy évet ült mint politikai elítélt. Az 56-os magyar forradalom hatására írt, Nyugaton kél fel a nap című verséért kellett lakolnia. Nagyenyed, Szamosújvár, Jilava sötét falai után a brailai Nagyszigeten lévő lágerbe vitték. A szigeten többek között Corneliu Coposuval és Páskándi Gézával volt együtt. Az elmúlt napokban Fábián Elemér magas kitüntetést kapott Budapesten, a kardokkal ékesített Hazáért Szabadságkeresztet. A Parlamentben nyújtotta át neki Fónagy Jenő a POFOSZ elnöke. Rajta kívül még tizenhárom személynek adományoztak hasonló kitüntetést, de a határon túlról csak Fábián Elemérnek, illetve a már hosszabb ideje áttelepült kolozsvári szobrászművésznek, Szervátiusz Tibornak. – Egyébként Fábián Elemér a vezetője a POFOSZ (Politikai Foglyok Országos Szövetsége) Szatmár, Szilágy és Máramaros megyét átfogó itteni szervezetének. Mindössze 130 tagja van, holott jóval többen lehetnének, hiszen ezrek élnek még azok közül, akiket a kommunizmus éveiben üldöztek és meghurcoltak. Például a volt kulákok, akik közül sokan semmiféle elégtételt nem kaptak. Annyira megfélemlítették az embereket, hogy ma sem mernek beszélni. /Sike Lajos: Táncol a volt politikai üldözött. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./

Gyurkovics Hunor szabadkai grafikus-festőművésznek és Banner Zoltán művészettörténésznek ítélte oda idén a Szervátiusz Jenő-díjat a néhai kolozsvári szobrászművész nevét viselő alapítvány. A díjat november 13-án, vasárnap adták át Budapesten. A Szervátiusz Alapítványt és a díjat Szervátiusz Tibor Kossuth díjas szobrászművész 2003-ban, édesapja születésének 100. évfordulója alkalmával hozta létre. A díjat minden évben egy, a nemzeti kultúráért elkötelezett képzőművésznek ítélik oda. Idén e rendtől eltérően két művész részesült a kitüntetésben. Ennek okáról, Szervátiusz Tiborné, a kuratórium elnöke elmondta: szükségesnek tartja, hogy a megszületett műről megfelelő szakmai értékelés is szülessék. /Banner Zoltán Szervátiusz Jenő-díjat kapott. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

„Több ötletem készült el makettben, de ezek tervek maradtak, nem valósultak meg, hasonló okok miatt. Egyrészt azért, mert az a szellemiség, amit képviselek, nem tetszik a jelenlegi politikai rendszernek. Nem szeretik, ha valaki konkrétan, egyenesen fogalmaz, a magyarság sorsát vállalja és mutatja fel alkotásaiban” – mondta el a vele készült beszélgetésben Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész. Kora ősszel avatták fel az Ister-pár elnevezésű  – összetartozó emberpárt ábrázoló – legújabb szobrát Táton. A kompozíció bálványszerűségével az erőt és időtlenséget akarta kifejezni. Maivá akarta tenni az alakokat: a férfi arca egy magyar parasztemberre hasonlít, az asszony ruhája, nyakéke kicsit erdélyi vonatkozású. Mindez azt kívánja jelezni: ragaszkodjunk múltunkhoz, hagyományainkhoz, tegyünk meg mindent megmaradásunkért! A mai nehéz világban derűt, örömöt, optimizmust szeretne felmutatni alkotásával. Szervátiusz Tibornak voltak olyan elképzelései, amelyeket a politika nem engedett megvalósítani. Az Aradi Vértanúk emlékműve a budai várba került volna, de Aczél György ezt nem engedte. Ez a szoborterv a rendszerváltozás után sem valósulhatott meg. Két ’56-os szoborterve közül az egyik elkészült, ez a szobor Budafokon áll, a másik viszont nem készült el. A Szervátiusz-albumban e terv mellett egy szó olvasható: megvalósítatlan. A művészenek nagy fájdalma, hogy „az anyaországban is kisebbségben él, szellemileg és lelkileg a magyarság.” Kilátástalan a művészek sorsa, a nemzeti alkotóművészet fejlődése. Nem történt igazai rendszerváltozás. Amikor a kolozsvári Szent Mihály templomot restaurálták, Szervátiusz kapott egy megbízást az egyháztól egy Pieta elkészítésére. Akkor Márton Áron püspököt szobafogságra ítélték Gyulafehérváron, ezért Szervátiusz elküldte neki a dombormű fényképét. A püspök üzente: nagyon tetszik neki, és áldását küldte rá. Ez a Pieta ma is látható a kolozsvári Szent Mihály templom oldalhajójában. /Frigyesy Ágnes: Az erő és időtlenség művei. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./