A kommunista diktatúra, az egyházüldözés idején több ferences szerzetest is bebörtönöztek /Boros Fortunátot, aki börtönben is halt meg, további elítéltek: Gurzó Anaklét, Écsi János, Angi Csaba, Benedek Fidél, Fodor László, Fülöp Tamás, Pöhacker Balázs, Bálint Szalvátor, Fodor Pelbárt, György Hugó, Krizogon fráter, Hajdú Leánder, Szentmártoni Odorik, Szőcs Izidor és Ferencz Ervin/. - 1991-ben az állam újra elismerte a Ferenc-rend létezését. A ferencesek Benedek Domokost megválasztották tartományfőnöknek. 1991-ben 28 rendtag volt, azóta sok fiatal jelentkezett a rendbe, jelenleg 68-an vannak. A ferencesek noviciátusa Magyarországon, Szécsényben van, a teológia pedig Szegeden. Erdélyben a ferences kolostorok nagy része még mindig állami kézben van. Egyelőre Csíksomlyó, Dés, Déva, Gyergyószárhegy és Esztelnek rendháza van osztatlanul a birtokukban, a többi helyzete rendezésre vár. Marosvásárhelyen a ferencesek szegénykonyhát tartanak fenn, Pál atya pedig cigánypasztorációt végez, Déván Bőjte Csaba három ferences társával 160 árvagyerekről gondoskodik, további húsz gyermekkel az üresen álló szászvárosi kolostort népesítették be. /Balázs János: A ferencesek Erdélyben. = Brassói Lapok (Brassó), dec. 10./

Csíki Hírlap – 2013.06.26. A Fodor család neves képviselőinek, Fodor Ignác 1848–49-es honvédszázadosnak, Fodor Pál 1956-os szabadságharcosnak, Fodor Imre és ifj. Fodor Pál adományozóknak állít emléket az a márványtábla, amelyet június 29-én, szombaton, Szent Péter és Pál napján délután hat órakor avatnak fel a csíksomlyói Fodor Háznál.
Az emléktáblát Dóczy András és munkatársai zsögödi andezitből készítették barna felirattal. A szombati ünnepségen az ünnepi beszédek, az emléktábla leleplezése és megáldása után fellép az Árvácska Együttes, Antal Imre és zenekara hazafias énekeket ad elő, majd utcabál következik.
Fodor Ignác, az építő és honvédszázados A Fodor Házat Fodor Ignác építtette nejével, kászonjakabfalvi László Annával 1875-ben. Az 1826-ban született Fodor Ignác Csíksomlyón végezte el a gimnáziumot, majd 1848-ban a huszártiszti iskolát Kézdivásárhelyen. Határőrezredének egy része, mely Csíkban állomásozott, csatlakozott Bem seregéhez. Részt vett Bem erdélyi hadjáratának sok fontos csatájában (Vámosgálfalva, Vízakna, Szászváros, Szászsebes, Piski). Bem 1849. április 19-én Lugoson kitüntette. Orsovánál százada fedezte Perczel Mórék visszavonulását. Bem seregével Vidinen keresztül emigrált az akkor török fennhatóság alatt lévő Bulgáriába. Mivel amnesztiát ígértek neki, két évre rá hazajött, mégis haditörvényszék elé állították, és legénységi szolgálatra ítélték. Később elvégezte a jogot, mint ügyvéd többször védte a gyimesi csángók erdőterületeit. Sokáig volt a Függetlenségi Párt Csík megyei vezetője, ő hozta be Csíkba az első cséplőgépet.
Fodor Pál gazdálkodó és szabadságharcos Fodor Pál 1903-ban született, Csíksomlyón nevelkedett, Budapesten szerzett út-, híd- és vasútépítő mérnöki diplomát. Mint az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület Csík megyei vezetője, Csíkban meghonosította a Gül baba-pityókát, az ozsdolai búzát, és kezdeményezésére szimentáli apaállatokat, valamint mezőgazdasági gépeket hoztak a falvakba. A második világháborúban utász századparancsnok volt, majd amerikai és végül szovjet hadifogoly. Az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc hatására dolgozta ki a román–magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készítette el azt a térképvázlatot, amelynek alapján – véleménye szerint – végre megnyugtatóan és mindkét nép számára elfogadhatóan lehetett volna rendezni a magyar–román s ezáltal az erdélyi kérdést. Ezt Márton Áron püspöknek is bemutatta 1956-ban Gyulafehérváron, remélve, hogy az akkori történések lehetővé teszik az erdélyi kérdés rendezését. 1957-ben tartóztatták le, ezért az elképzeléséért és „felforgatószervezet” létrehozásáért 25 évi fogházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Vádlott társai voltak: Hajdu Leánder, Szőcs Izidor, Szentmártoni Odorik ferencrendi szerzetesek és Csiha Kálmán református lelkész, későbbi püspök. Őket 10 és 15 év közötti nehéz börtönre ítélték. 1994-ben post mortem ’56-os érdeméremmel tüntették ki.
Fodor Imre és ifj. Fodor Pál, az adományozók Fodor Imre és ifj. Fodor Pál 1937-ben a somlyói házban születtek mint ikertestvérek, majd Csíkszeredában érettségiztek. Édesapjuk elítélése következtében a bukaresti műegyetemről kizárták, és az elkobzott szülőházukból kitelepítették őket, csak később fejezhették a műegyetemet. Fodor Imre Marosvásárhely polgármestereként, majd mint a Székely Nemzeti Tanács elnöke következetesen és eredményesen dolgozott. Az Európai Unió előcsatlakozási alapjából Marosvásárhely 27 millió eurós támogatást kapott, amiből korszerűsítették a vízszolgáltatást. Az államosított házak visszajuttatása és a kétnyelvűség az ő idejében országos visszhangot keltett, eljárást indítottak ellene, mégis eredményes volt. Az ő elnöksége alatt bonyolították le a Székelyföld autonómiájára vonatkozó belső népszavazást, amely az első ilyen volt Trianon óta, eredménye ma is fontos hivatkozási alap. Egy sikeres, élménypedagógiával foglalkozó ifjúsági társaság alapítója, melynek nemzetközi tábora Szovátán működik. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, majd Wass Albert-díjjal tüntették ki. Ifj. Fodor Pál Sepsiszentgyörgyön a textilgyár főmérnökeként sok közösségi tevékenységet támogatott, például a Csíki úti templom és sípálya építését. 1989 után az RMDSZ és a Nemzeti Megmentési Front megyei vezetőségébe választották. Az elkobzott, majd visszaszerzett szülőházukat a Fodor fivérek tíz évvel ezelőtt, 2003-ban a Csibész Alapítványnak adományozták, azzal a céllal, hogy a négy erdélyi magyar történelmi egyház szellemében működő ifjúsági házat alakítsanak ki benne. A nagyon leromlott épület felújítására és a padlástér kiépítésére a Csibész Alapítvány és annak vezetője, Gergely István, Tiszti munkája révén sikerült támogatást találni, az ügyintézésben Csíkszereda önkormányzata is segített. Az épület jelenleg ifjúsági szálláshely és iroda, szociális konyha, illetve több ifjúsági találkozó, tevékenység és sok hétvégi rendezvény színhelye. A Fodor Házban híres közéleti személyiségek is szívesen tartózkodnak, legutóbb, a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején Áder János magyar köztársasági elnök volt a ház vendége.
csibesz.ro/wordpress/hu

Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (2.) (Nem volt forradalom, de leverték)
1957. március 15-én mintegy húsz magyar fiatal gyűlt össze (egész éjszaka utaztak Brassóból Segesvárra!) a fehéregyházi turulmadaras emlékműnél. Orbán László beszédében összehasonlította az 1848-as és az 1956-os forradalmat, hangsúlyozta a két forradalom eszmei azonosságát.
A fiatal tanoncok, esti tagozatos diákok Petőfi-verseket szavaltak, éltették 1848 és 1956 örökségét. Bár mindenkinél volt nemzetiszínű kokárda, senki nem merte kitűzni a kabátja hajtókájára. A megemlékező műsor másfél órán át tartott. A fiatalok rendkívül büszkék voltak bátor tettükre! Számukra 1848 és 1956 a világszabadság szent eszméjét jelképezte, ennek bukását siratták Fehéregyházán. Sándor Balázs úgy lett az EMISZ alapító tagja, hogy unitárius teológusként 1956. november elején Brassóban az unitárius lelkészt, Kővári Jakabot helyettesítette. Ekkor találkozott és ismerkedett meg Orbán Lászlóval, együtt határozták el az EMISZ létrehozását. Úgy egyeztek meg, hogy a brassói központot vezesse az alapító elnök, a kolozsvárit pedig Sándor Balázs. Orbán állandóan levelekkel ostromolta Sándort, hogy tartsa magát a megállapodáshoz, ő azonban a magyar forradalom vérbe fojtása után értelmetlennek tartotta az egészet, nem válaszolt. Orbán  minden levél másodpéldányát megőrizte, már-már megszállottan mindent feljegyzett. Egy kék borítékba helyezett levél révén bukott le valójában az EMISZ.
A brassói székhelyű szervezetnek nem volt gyűlésterme. Ezért Orbán  levelet írt a brassói római katolikus és unitárius lelkészeknek, amelyben kérte: biztosítsanak egy kis termet, ahol időnként összegyűlhetnek, elbeszélgethetnek. Lay Imrét bízta meg a levél átadásával. Lay nem volt templomba járó, ezért átadta a barátnőjének, Bajzát Máriának, aki továbbította a lelkészeknek. Később elismerték: provokációra gyanakodtak, és a levelet elvitték a Securitatéra. A felgöngyölítés nagyon gyorsan ment.
A hatalom, a Securitate ravaszul kivárta, hogy a diákok nagykorúvá váljanak, hiszen felnőttként hozhatnak ellenük elrettentő ítéleteket.
Az alapító elnök, Orbán László ellentmondásos személyiség volt. Ebben minden egykori EMISZ-tag egyetért, Gagyi-Balla István tanulmányában részletesen elemzi is. Orbán széles látókörű, szónoki tehetséggel, érzékenységgel megáldott fiatalember volt, egyformán járatos az irodalomban, a napi politikában és a művészetekben. Az unitarizmust megváltó vallásnak tekintette. Gyakran helyettesítette a lelkészeket, a kántorokat, meghallgatta a hívek panaszait, a maga módján próbált segíteni rajtuk. Számos kulturális kezdeményezés elindítója volt. Társainak imponált az is, hogy állandó konfliktusban állott néptanácstitkárként ismert, dogmatikus kommunista édesapjával. A mérleg másik serpenyőjében azonban ott találhatóak emberi gyengeségei: felületessége, kirívó helyzeteket kereső emberi habitusa. Ha dicsérték, önelégültté vált, önbizalma ilyenkor nem ismert határt. Ha ráijesztettek, hamar megbicsaklott. Túlzott ambíciói is sok kárt okoztak. Több száz oldalas feljegyzései, utólag írt naplójegyzetei bizonyára segítenek ellentmondásos személyisége pontos körülírásában. Ma már egyértelmű: az EMISZ lebukásához nemcsak az ominózus levél járult hozzá, hanem az a nagyfokú naivság is, mellyel a brassói diákok a szervezetüket felépítették, működtették.
1958-ban lavinaszerűen tartóztatták le a szervezet tagjait. Nyitrai Mózes egykori homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkész így emlékezett vissza: „1958. augusztus 8-án Oklándra mentünk a feleségemmel a moziba. A moziból kijövet egy-két mondat erejéig kiértékeltük a látottakat. (...) A paplak előtt sötét emberárnyék a holdvilág alatt. A Rácpatak medrében, a papi lakás mellett egy gépfegyver nekiirányítva a kapunak. Az udvaron egy másik gépfegyver. (...) Egy zöld fedelű könyvet (jegyzőkönyvet) kértek tőlem. Egy zöld fedelű füzetet. Adjam elő. Magatartásomból elhitték, hogy fogalmam sincs, miről van szó. A feleségemhez fordultak, ha ő tud róla, adja elő. Kicsit habozott, aztán előadta a füzetet, látva, hogy csak vesztünkre szolgál a mellébeszélés. Orbán Laci önképzőkörének jegyzőkönyve volt, melyet hozzánk rejtett el, mivel a Petőfi-ünnepély után egypárszor bevitték a vallatóba, s hogy a jegyzőkönyvben szereplőket így mentse a letartóztatástól. Nem lehetett! Ki kellett adnia mind a száz-egynéhányat, akiket beszerveztek. Ki kellett adnia Jóanyámat (Nyitrai Mózesnét – a szerző megj.), aki azt a relief koszorút készítette. Meg kellett mondania, hogy készült a szervezkedés. El kellett ismernie, hogy a magyar események késztették a szervezet létrehozására, és hasonlókról álmodoztak gyerektársaikkal. Így lett belőle a veszedelmes EMISZ.”
Az akkori igazságszolgáltatás cinizmusát bizonyítja, hogy a vádiratban „fegyveres szervezkedést” emlegettek, holott a házkutatások során hiába kerestek, még rozsdás fegyvert sem találtak.  1958. augusztus 8-án tartóztatták le Kelemen Imre kerületi unitárius esperest és Végh Mihály homoródújfalvi unitárius lelkészt. Nyitrai Mózes családjából négy személyt szállítottak a marosvásárhelyi Securitatéra. Előzetesen már letartóztatták Orbán Lászlót, az EMISZ más vezetőit, majd rendre a teljes tagságot. A Nyitrai családnál tartott házkutatáskor nemcsak a jegyzőkönyv került elő, hanem az EMISZ Nyitrai Mózesné által varrt két szalagja is, rajta: A haza mindenek előtt!, A szabadság kiragad a halálból!
1959. március 9-e és 19-e között a marosvásárhelyi törvényszék épületében zajlott a 77 letartóztatott monstre pere. Ezúttal is a kolozsvári katonai törvényszék bírói tanácsa és Macskási Pál hadbíró őrnagy döntött ifjú életek további sorsa fölött.
Orbán László, Opra Benedek, Nyitrai Berta, Sándor Balázs, Vinczi János egyenként 25 évi szigorított börtönbüntetéssel fizettek EMISZ-tagságukért. A szervezet tagjait 5–20 év közötti börtönbüntetéssel sújtották. Legtöbbjüket azért, mert nem jelentették fel társaikat. Fiatal, munkaképes tagsága volt az EMISZ-nek. Nagy részük a Duna-delta, a Duna-szigetek megsemmisítő táboraiban, Peripráván, Grinden, Salceán, Luciu-Giurgeni-ben, Galacon, a Gironde és az Ileni Levendi rabhajón, Sfistofcán töltött nehéz börtönéveket.
Az olvasó először találkozhat az elítéltek teljes névsorával, valószínű, az egykori börtönviseltek számára is revelációként hat, hogy ennyi fiatal azonosult 1956 eszméivel. Nevüket az országos érdeklődésre való tekintettel a Háromszék online változatában közöljük.
TÓFALVI ZOLTÁN
Orbán László, Opra Benedek, Nyitrai Berta, Sándor Balázs, Vinczi János 25 év, Borcsa Mihály (tiszteletbeli EMISZ-es) 20 év (elhunyt), Ambrus János 20 év (elhunyt), Lay Imre 20 év, Balogh-Sipos Mihály 20 év, Erzse Imre 20 év, Sós Lajos 20 év, Deák Géza 20 év, Mátyás Ernő 20 év, Albert Mihály 18 év, Ferencz Tibor 18 év (elhunyt), Nemes József 18 év (elhunyt), Máthé József 18 év (elhunyt), Ördögh Dezső 18 év (elhunyt, Amerikában élt), Lay György 18 év, Lay Günther 18 év, Aczél Ferencz-Károly 17 év, Sebestyén Géza 17 év, Korbuj Péter 17 év, Tiboldi Dénes 16 év, Kelemen Imre 15 év (elhunyt), Kelemen Csongor 15 év, Bálint (Papp) Mihály 15 év, Simon Márton 15 év, Kajcsa István 15 év, Balázs Géza 15 év (elhunyt), Gáll Tibor 15 év, Kölönte Tamás 15 év, Kovács Ferenc 15 év, Dobay Szilveszter 15 év, Krivorik Máté 15 év, Biró Károly 15 év, Deák Gyula 15 év, Fosztó Zoltán 15 év, Kántor Gyula 15 év, Simon Gyula 15 év, Bedő Gábor 13 év, Fazekas Sándor 12 év, Biczó János 12 év, Simon Gyula 12 év (elhunyt), Kósa Mihály 12 év (elhunyt), Dudicska Albert 12 év, Patakfalvi János 12 év, Gergyai Mihály 12 év, Szacsvai György 12 év, Szőcs József 12 év, Varga Sándor 12 év, Bencze József 10 év, Hadházi Béla 10 év, Bódi János 10 év, Szabó Dezső 10 év, Sós Fitori Sándor 10 év (elhunyt), Bibó László 9 év, Olosz Vilmos 9 év, Nyitrai Levente 7 év, Berecz Gyula 6 év, Máthé József 6 év, Szász Gergely 6 év, Tana József 6 év, Ady Béla 5 év, Bede István 5 év, Kajcsa András 5 év (elhunyt), Préda Imre 5 év, Kósa Bálint 3 év, Erzse István 3 év. P. S. A Kádár János-vezette magyar párt- és állami küldöttség 1958 februári romániai látogatása során, miután a küldöttség tagja, Kállai Gyula hangsúlyozta marosvásárhelyi beszédében, hogy Magyarországnak semmiféle területi igénye nincs, a következő kijelentést tette: „Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén.” Pedig a terrorhullám a látogatás időpontjában sem szünetelt, a letartóztatások folytatódtak. Velitsek Endre marosvásárhelyi agrármérnök és mások felháborítónak találták az ilyen kijelentéseket. Elkeseredett kifakadásukat a „szolgálatos fülek” azonnal jelentették, s Velitsek Endrét és Nagy Samut gyorsított eljárással 25 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték.
Tovaszállt a remény, amelyet a romániai, erdélyi magyarok az 1956. évi magyarországi forradalomhoz fűztek. A Fodor Pál nevével fémjelzett per tárgyalásán mondotta a nagytekintélyű Odorik Atya: „A mi bűnünk az volt, hogy reménykedtünk!” 
2. P. S. A naiv, gyerekes szervezkedési kísérlet drasztikus megtorlása csak a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett kirakatper tíz kivégzettjének iszonyatos drámája, a negyvenhét elítélt 1300 évi börtönbüntetése akkor kap igazán történelmi hátszelet, ha a kivégzettek, elítéltek számát összehasonlítjuk Románia újabb kori történetében Nemzetárulási Perként emlegetett  (Procesul Marii Trădării Naţionale), Ion Antonescu marsall, „konkudátor” nevével fémjelzett, háborús bűnösök perével: háborús bűncselekmények elkövetésével huszonnégy személyt állítottak a bukaresti népbíróság bírói tanácsa elé. A bíróság elnöke a kommunista Lucreţiu Pătrăşcanu volt. A per 1946. május 6-án kezdődött, május 17-én hoztak végleges ítéletet: tizenhárom személyt ítéltek halálra, közülük hatot in contumaciam, azaz: távollétében. Lucreţiu Pătrăşcanu javaslatára három személy halálos ítéletét Mihály király életfogytiglani kényszermunkára változtatta. 1946. június 1-jén négy személyt, Ion Antonescu marsallt, Mihai Antonescu volt külügyminisztert, Constantin Vasiliu tábornokot, a Román Csendőrség volt parancsnokát, Gheorghe Alexianut, a Dnyeszteren túli területek volt kormányzóját végezték ki. Háborús bűnökért, az ország második világháborúba sodrásáért, a becslések szerint 350– 380 ezer zsidó, töbszázezer román katona haláláért, a zsidóellenes pogromokért, az ország gazdasági tönkretételéért, katasztrófába sodrásáért felelős politikusok, katonai vezetők közül – a jogerős ítélet alapján – ugyanannyi személyt sújtottak halálbüntetéssel, mint a többpártrendszer, a magyar-román konföderáció gondolatát fölvető Szoboszlai-féle szervezkedés vádlottjai közül! Holott a Szoboszlai-csoport által elkövetett bűnök, bűntettek egy napon sem említhetőek a háborús bűnösök tetteivel! Szoboszlai Aladárt és kilenc sorstársát könyörtelenül kivégezték, holott csak beszélgetések szintjén vitatták az „erdélyi kérdést”, a román-magyar államszövetség gondolatát! A Nemzetárulási Perben csak Ion Antonescu marsall és három társa fizetett az életével a háborús bűnökért! A román bíróságok a magyar vádlottak esetében 1920 óta következetesen mindig a legszigorúbb büntetést szabják ki!
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)