Indiánok a Kárpát-medencében
A történelem négy évszakból áll – kezdi Laczkó Vass Róbert színművész Szép András zongoristával második közös szerzői és előadóestjét a Kolozsvári Rádió zsúfolásig telt stúdiójában. S miközben afféle krónikás énekként „nyeregben maradásunk történetét” hallgatom, az jár a fejemben, vajon miért vitatkozott a kétezres évek elején a magyar értelmiség arról, hogy miért is nincs kortárs magyar közéleti költészet. Mert lám, Laczkó Vass Róbert előadásában csupa kortárs krónikás vall magyarságról, történelemről, Kárpát-medencéről: Székely János, Lászlóffy Aladár, Orbán Ottó, a versverseny-győztes Markó Béla, Farkas Árpád, Szilágyi Domokos, Orbán János Dénes, Szőcs Géza és mások versei elegyednek párbeszédbe egymással, nyargalászunk a történelem zivataros évszázadaiban.
S noha már Csokonai óta tudjuk, az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon, az ezerszáz éves történelemről, a Kárpát-medencei jelenről hol ironikusan-gúnyosan, hol könnyeket fakasztó pátosszal, hol elégikusan, de talán hangsúlyosabban búskomoran valló versek megerősítenek abbéli meggyőződésemben, hogy a magyar népléleknek, költészetnek – legalábbis a közéleti vonalának – nem erőssége a könnyedség, a felhőtlen öröm. „Romantikából, vidámságból, heje-hujaságból kapunk eleget nap mint nap – indokolja a versek választását Laczkó Vass Róbert –, de az önismeretnek ezt a válfaját is tudomásul kell vennünk és meg kell mutatnunk. Ez az előadás olyan közönség számára készült, amely fogékony az önmagával való szembenézésre.” Ezért is válogatta úgy a verseket a színművész, hogy a közönség ne érezze – lélekben legalábbis – kényelmesen magát: késélen táncolni, megválaszolhatatlan vagy megválaszolatlan kérdésekkel bombázni a hallgatókat, továbbgondolásra és válaszadásra, önismeretre és önmagával való szembenézésre késztetni volt a cél.
A többszörös visszatapsolást ráadásverssel megháláló előadóművészek elérték céljukat: Markó Béla Csatolmány című versének hallatán mindenkiben felbukkanhatott egy-egy személyes pillanat. S bár ebben a görbe tükörben néha ironikus vigyor is felbukkant, biztatásként idézzük az előadás egyik legizgalmasabb pillanatát nyújtó Szőcs Géza-sorokat: „Az indiánok nem hagynak cserben minket. Mások igen, de ők nem hagynak cserben minket ”.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
A Vásárhelyi Forgatag könyves rendezvényei sorában augusztus 27-én, csütörtökön 11 órai kezdettel kerül sor a Teleki Téka udvarán egy jelentős új kötet bemutatójára. Előzetesként nyújtunk ízelítőt a kiadványról.
(A marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a Magyar Művészeti Kar szervezésében tartott Sütő András-konferencia előadásai. Szerkesztette: Lázok János. Megjelenik a POLIS és az UARTPRESS közös kiadásában.)
Dávid Gyula Előszó (részlet)
Az előadók egy (tegyük mindjárt hozzá: nagyobbik) része magával a Művel, annak különböző aspektusaival foglalkozott, érdemben gazdagítva a róla mindeddig kialakult képet. Több előadó is témájául választotta a Sütő pályáján is korszakhatárt jelentő Anyám könnyű álmot ígér által megtestesített önrevíziót, a könyv eszmei-poétikai tartalmát; a közösség sorsával való írói azonosulás módozatainak és eszközeinek vizsgálatát; a mű helyének kijelölését az erdélyi "otthonirodalom" történetében. Fontos adalékok kerültek nyilvánosságra a hetvenes-nyolcvanas évek irodalmi eseményeit a hátteréből olykor meghatározó Securitate szerepéről egyes Sütő-művek sorsának alakulásában; a drámáknak/előadásoknak az értelmezésre is visszaható közönségrecepciójáról, s külön a Kálvin-dráma egyházi megítéléséről; újszerű értelmezések hangzottak el Sütő és kortársai (olykor inkább személyes, olykor irodalompolitikai következményekkel járó) viszonyáról. Hallhattunk – és olvashatunk a kötetben – előadást a Sütő-mű recepciójáról az angol nyelvterületen.
Fontos hozadéka volt a konferenciának az a néhány előadás, amely meggondolkodtató adatokat és véleményt tárt elénk az életmű várható sorsáról a "digitális világban", úgyszintén azok is, amelyek – az írói hagyaték sorsának összefüggésében – egy, a Mű tudományos feldolgozása szempontjából nélkülözhetetlen kritikai kiadás lehetőségeiről illetve feltételeiről értekeztek.
A konferencia néhány előadásában azonban Sütő András személye – és esetenként az életmű egyik-másik darabja – inkább apropójául szolgált irodalmon kívüli kérdések felvetéséhez: felvetésre került Sütő András 1945 utáni, 1956-os, az 1980-as évekbeli illetve 1989 utáni közéleti szereplése, szerepvállalásainak egy-egy (pozitív vagy negatív megítélésre alkalmas) mozzanata, sőt elhangzott ezek összefüggésében a Mű esztétikai értékeit is megkérdőjelező elemzés is.
Ez utóbbiak túlmutatnak a Sütő-mű támasztotta kérdőjeleken, s bennük tulajdonképpen az egész 1945 után élt és szerepet játszott romániai magyar értelmiség számláltatik meg és találtatik híjával.
Vállalható volt-e e nemzedék számára a betagolódás a kommunista rendszerbe és ideológiába? Igazolható-e az a szerep, amelyet azokban az évtizedekben vagy az évtizedek bizonyos szakaszaiban vállalt és betöltött? Nem lenne-e elvárható, hogy Sütő – vagy bárki más abból a nemzedékből – "őszintén", "önkritikusan" nézzen szembe múltjával? Összeegyeztethető-e a Műben foglalt üzenet, állásfoglalás a "be nem vallott" vagy csak részlegesen bevallott múlt-tal?
Ezek a kérdésfeltevések – az apropótól függetlenül – arra figyelmeztetnek, hogy erdélyi magyar közösségünk múltjában vannak kibeszéletlen dolgok, amelyekkel ideje lenne szembenézni. Bízunk benne, hogy a Sütő-konferencia egy ilyen szembenézésnek is előkészítője lehet.
(Demény Péter: Sütő András nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata)
1989 előtt egy kimondatlan szerződés létezett író és olvasó, színház és közönség között. "Én tudom, hogy erről muszáj beszélned, és tudom azt is, hogy tulajdonképpen miről beszélsz" – valahogy így lehetne lefordítani ennek a biankó szerződésnek a láthatatlan sorait. Látszólag minden művészet lényege ez, hiszen az alkotás soha nemcsak arról beszél, nem egyszerűen arról, hanem azáltal másról is, és ez a más a fontosabb, valójában azonban éppen attól fosztja meg a művészetet, ami nélkül nem létezne: a rejtélytől. […] Nos, a romániai magyar közönség bámulatos nagyvonalúsággal be tudott helyettesíteni mindent. Egészen egyértelmű volt, hogy a tronkai vencelek a román kommunista államot képviselik, Kolhaas Mihály és főleg Nagelschmidt pedig a lázadni vágyó, kétségbeesett erdélyi magyarságot; hogy Kálvin idővel Ceausescuvá válik, Szervét viszont megmarad "a mieink" közül valónak; hogy Dávid Ferenc a tiszta besúgott, Socino pedig a mocskossá lett, bár okos besúgó. A küszködés az életben és az életnek maradt (volt belőle elég, nem vitás) – a művészetnek a megfejtés jutott, egyfajta nehezen kiérdemelt megkönnyebbülésként. Márpedig ez, ismétlem, nem gyümölcsöző hozzáállás.
(Lőrincz D. József: Sütő András és az igazmondás)
A kommunizmus legfőbb bűne nem az volt, hogy kényszerítette az embereket, hanem az, hogy pervertálta is őket. A mai visszaemlékezésekben persze mindenki arról beszél, hogy elítélte a "kommunizmust", de akkoriban a gyors karrier, a pozíció számos ember számára egy elérhető cél volt, amelyért hajlandóak voltak küzdeni, és akár erkölcsi "áldozatokat" hozni. A sikeres emberek pedig igen gyakran modellekké váltak más emberek számára. Ne feledjük, Sütő kapcsán egy egész generációról beszélünk.
A másik rendet, amelynek meg kellett felelni, amelynek a nyugtalanító visszajelzéseit a hetvenes évek második felében már egyre nehezebb volt elhessegetni, és amelyek egyre súlyosabb egyéni döntéseket követeltek, a saját közösség világképe és értékvilága képezte. Vagyis az elsődleges szocializáció során elsajátított alapvető értékek, amelyek szerint az élet során a "tisztesség", a "jóérzés", az "emberség" kell vezéreljen; továbbá, a kibocsátó közösséghez a siker csúcsán is ragaszkodni kell. Ez a rend pedig a hivatalos értékvilág legnagyobb ellensége volt.
(Lázok János: Utószó helyett, részlet)
Vállalt indítékom volt a Sütő András- műhelykonferencia témaköreinek megtervezésekor olyan irodalomtörténeti megvilágításba helyezni az alkotó munkásságát, amely a műveknek az egykori, helyi és aktuális mondanivalóin túlmutató egyetemes művészeti üzenetét emeli ki. Ha az életmű legjelentősebb teljesítményeit nem akarjuk érinthetetlenül elhelyezni az első értelmezések dísztárolójában és ünnepi albumaiban, tudomásul kell/kellene végre vennünk a kommunista diktatúra idején rögzült, egyértelműen ideologikus befogadói elváráshorizontok megváltozását is. Abban az új politikai- társadalomtörténeti helyzetben, amikor a kisebbségi közösség érdekérvényesítése, illetve az irodalom szerepe alapvetően megváltozott, a fiak generációja után lassan már az unokák nemzedéke veszi át az apák és nagyapák örökségét. Sütő András munkássága kapcsán az ő számukra új jelentések keresésének lehetőségét kell megnyitni, amelyek szakmai érdeklődésüket élővé tudják tenni, ezáltal pedig új és kritikus szellemiséggel töltik fel az életmű értelmezését. Konferenciánk bevallott szándékkal erre tett kísérletet.
Ilyen szempontból izgalmas szellemi kihívásként fedeztem fel a konferencia egyik előadásában (lásd kötetünkben) annak az alkotáslélektani paradoxonnak a kifejtését, amelyet a szerző (Szász László) a Sütő-életmű – kiemelten a Csillag a máglyánvonatkozásában – az "önkritika és az önrevízió művészi gesztusaként" határoz meg. Gondolatmenete szerint a dráma konfliktusa tulajdonképpen paradox szerkezetű énprojekció: a konfliktus kifejtésében "elárulja magát az ihlet állapotában elrejtőző alkotói identitás, Sütőnél sajátos Janus-arc, Kálvin és Szervét összegyúrva." Szász László olvasatában a személyiség belső feszültségeinek ez a megkettőzött kivetítése a szerzői alapélményt nem mimetikus jellemekben fejezi ki, hanem egymásba áthatoló, megszemélyesített lírai képmásokban, következésképpen ezek harca "az alkotó identitásának ellentmondásairól, rejtőzködő attribútumairól is vall… Én-tapasztalatait és társadalmi-történelmi felismeréseit Sütő András két, ellentétes személyiségtípusnak osztotta ki a drámában" (v.ö. Szász i.m. 124, 126.).
A Sütő-életmű újraértelmezésének arkhimédészi pontját jelöli ki ez a gondolatmenet Szász László dolgozatában. Az újragondoló- újraértelmező erőfeszítések legtöbbet ígérő tendenciája feltehetően ennek az ambivalenciának az árnyalt kifejtése lehet: a kutatás remélhetően ennek révén tud majd igazán újat mondani az életműről. Az alkotói világkép hetvenes évekre eső paradigmaváltásának ez a dialektikus megközelítése végre tisztázhatná, hogy a szerző hatalomközeliségének előzetes indítékai és tapasztalatai hogyan függenek össze Sütő közéleti állásfoglalásainak hatalomkritikájával, illetve az ehhez elválaszthatatlanul kapcsolódó művek latens önkritikájával. Külön konferencia tárgya lehetne azoknak az eltéréseknek az összehasonlító elemzése, amelyek alapján e hatalomkoncepció markánsan különbözik a Székely János drámáiból kirajzolódó hatalomvíziótól.
Népújság (Marosvásárhely)

"Hogy véget érjen a hallgatás"
Gondolatok a Sütő-tanulmánykötet bemutatóján
Mi vetett véget a Sütő András-kultusznak, pazarlás-e megfeledkezni az íróról, mi az, ami életművéből a mai olvasó számára befogadható, és egyáltalán, védelemre szorul-e az író és életműve? – ezek a kérdések fogalmazódtak meg többek között a tavalyi Sütő András-konferencia dolgozataiból készült tanulmánykötet bemutatóján, amelyre múlt hét csütörtökén, a Vásárhelyi Forgatag teleki tékás programjainak keretében került sor a Téka-udvar diófája alatt. Az időnként polemikus jelleget öltő eszmecserére ígéretünkhöz híven ez alkalommal visszatérünk.
– Egy olyan könyv bemutatójára gyűltünk össze, amely okán ilyen vagy olyan vélemény minden marosvásárhelyiben megfogalmazódik – mondta Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője a rendezvény indításakor, majd átadta a szót Lázok Jánosnak, a konferencia főszervezőjének és a kötet szerkesztőjének, aki a moderátori szerepet töltötte be az elkövetkező órában. Lázok Dávid Gyula irodalomtörténésznek a 2014-es ülésszak második napján elhangzott összegzését ismertette. A Polis kiadó és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS gondozásában megjelent kötetről bevezetőként az egyetem képviselői osztották meg gondolataikat a jelenlevőkkel.
– Egy egyetem életében nemcsak az fontos, hogy hogyan viszonyul dolgokhoz, de az is, hogy elindítson folyamatokat – mondta Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója, majd Almási Miklósnak az Advent a Hargitán című Sütő-darabról szóló 1986-os kritikáját vetítette a jelenbe. Mit visz magával az olvasó? Talányos kérdés. Talán a közösséget építeni képes, reméljük – hangzott el a ma is időszerű következtetés. Sorin Crisan, a Művészeti Egyetem rektora a Sütő-életmű csodálójának nevezte magát, Balási András rektorhelyettes pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvénysorozatot folytatni szeretnék, a pályázati lehetőségek függvényében a közeljövőben Székely János-konferenciát terveznek.
Ezt követően a tanulmánykötet jelen levő szerzői emeltek ki gondolatokat dolgozataikból. A kötetben esszéíróként jelen levő Markó Béla arra kereste a választ, hogy mi történt a Sütő-kultusszal, illetve pazarolunk-e, amikor Sütőt felejtjük. Markó leszögezte, hogy nem kíván különbséget tenni az író és a kisebbségpolitikus Sütő között, akit nem lehet azért szidni, mert szolgálatnak tekintette az írást, majd követendőnek nevezte a Sütő-féle életmintát. Sorin Crisan rektor arról szólt, hogy Sütőt nem megmenteni, elfogadni, hanem megérteni kell azon kor ideológiájának a kontextusában, amely önkifejezésre késztette.
– Számomra Sütő írói modell – zárta gondolatait a Művészeti Egyetem rektora.
Demény Péter "túlságosan jólnevelt-nek" nevezte a rendezvényt, amelyen mindenki hitet tesz Sütő mellett, mintha meg kellene őt védeni. Demény szerint inkább arról kellene beszélgetni, hogy mi is valójában a színház közönsége elé kerülő dráma – "szent szövegként színpadra tett beszéd" vagy az, ami a szerző és rendező egyeztetéséből születik –, és azt is megjegyezte, hogy ismer anekdotákat arról, hogyan húzta meg Harag György a Sütő-drámákat.
Kuszálik Péter, Demény azon felvetésére reagálva, hogy ezen az eszmecserén nem adódik lehetőség a vitára, megjegyezte, hogy a háromnapos Sütő-konferencia alkalmával ez már megtörtént. Végső következtetésre úgysem jutnak, mert fölösleges – szögezte le Kuszálik, majd mint egyetlen objektív megközelítési módot, a Sütő- életműről készült bibliográfiáját ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
Vida Gábor elárulta, hogy a baráti körében senki nem szeret Sütőt olvasni. – Az a kérdés, hogy mit jelent számunkra ez a szöveg, mi az, ami belőle aktualizálható. A nemzedékem, illetve a fiatalabbak is le kellene üljenek, hogy az életművet újraolvassák, hogy lássák, a mai irodalomismeret, nyelvérzékelés számára mi az, ami értékesíthető, a többit pedig engedjék át az irodalomtörténet számára.
Az eszmecserét Lázok János gondolatai zárták: "A Sütő-életmű hetvenes évekre eső műveit, elsősorban drámatrilógiáját a nyolcvanas években már-már egy monolitikus olvasatban szentesítette a kisebbségi magyar kultúra, még inkább a magyarországi irodalmi köztudat. (…) Ebben a monolitikus olvasatban az 1989 utáni megváltozott körülmények között merő anakronizmus lett volna színre vinni ezeket a műveket, ezzel magyarázható, hogy a ’90-es években megritkultak, majd szinte teljesen eltűntek a drámák az erdélyi és magyarországi színpadokról. Alapvető célom volt a Sütő- konferencia megszervezésével, hogy ez az életmű körüli hallgatás és pangás érjen már egyszer véget, és valamilyen formában kezdődjék el az életmű újragondolásának folyamata".
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Átvették a Szentkereszty-kastélyt
Hosszas pereskedés és gáncsoskodás után birtokba vette az árkosi Szentkereszty-kastélyt, a hozzá tartozó kápolnát és istállót az örökös Jankovich-Bésán család. Képviselőjük, Kincses Előd ügyvéd vette át az ingatlant Kopacz Attila, a korábban ott működő Árkosi Kulturális Központ igazgatója jelenlétében.
A család kép­viselője tegnap Katona Ella végrehajtó kíséretében, tanúk jelenlétében megtekintette a három épületet. Ezek után jegyzőkönyvbe vették az átvételt. Kopacz Attila kijelentette: a végrehajtói eljárás következtében kiürítette az épületet, de nincs mandátuma az átadásra. Kincses Előd ügyvéd elmondta, több ízben fordult a kulturális tárcához, felajánlva, hogy a család átveszi a kastély bútorzatát, de nem kapott választ. Egy hónapja a kormányfőhöz fordult, s a hivatal visszajelezte, utasítják a minisztert, de nem történt semmi. A család képviselője a településen élő Székely János volt árkosi unitárius lelkészt bízta meg az ingatlan felügyeletével. Mivel a kulturális központnak maradtak még javai a területen, a helyszínen kötött megállapodás értelmében a központ bejárási jogot kapott, és biztosítania kell az ingatlan őrzését. Kopacz Attila elmondta: a kastélyból leszerelt mindent, ami a központ leltárán szerepel. Számításai nem teljesültek, nem tudta az ingatlanon kívül elhelyezni, így a kastélyparkban levő, utólag épült, a visszaszolgáltatásban nem szereplő három istállóban helyezték el az ingóságokat. Ahhoz van szükségük bejárási jogra, továbbá a parkban levő térplasztikák is ott maradtak, az állam tulajdonát képezik. Kincses Előd közölte, a Jankovich-Bésán család tulajdonba kapta a kastélyt, a kápolnát és a közeli istállót, és övé a kilenchektáros park használati joga. Elmagyarázta, a 10-es törvény nem engedte meg, hogy külföldi állampolgár romániai földterületet kaphasson tulajdonba. Az állami tulajdon marad, de a használati jog az épületek tulajdonosáé.
Az örökös 2002-ben igényelte vissza az ingatlant, a Kovászna Megyei Törvényszék 2004-ben megítélte, ám a kulturális központ fellebbezett. Végleges ítélet 2012. november 23-án született, de a központ különböző rendkívüli jogorvoslati kérelmekkel kísérletezett. Kincses Előd úgy fogalmazott: a központ ahelyett, hogy megpróbált volna együttműködni, újabb és újabb pereket indított, amelyeket sorozatban veszített el. Nem akarták megérteni, hogy jogilag teljesen tiszta a helyzet, vége a kommunizmusnak, a kommunista párttól örökölt vagyonból ki kell menni. Következő lépésben az elmúlt három évre járó bérleti díjért fognak küzdeni. Azt békésen el lehetett volna intézni, be lehetett volna számítani a bútorzat független szakértő által megállapított árát, de nem volt kivel tárgyalni. Ami az utólag emelt épületeket illeti, amikor majd normálisan lehet tárgyalni, tisztázzák, hogy mi lesz a sorsuk – mondta az ügyvéd.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Az irodalomban nincsen cél…"
Markó Béla a Látó Irodalmi Játékokon
"Nem szabadna elhinnünk, hogy olyan törésvonalak választanak el minket, amelyek lehetetlenné teszik az egymással folytatott párbeszédet. Még elkeserítőbb, ha ugyanazon a kultúrán belül mélyülnek egyre ezek a törésvonalak. Nem tudom, lehet-e még gyógyítani közéletünk súlyosbodó skizofréniáját, hogy külön keresi boldogulását baloldal és jobboldal, mi több, saját bőrömön tapasztalom, hogy íróként már-már le kellene tagadnom politikusi mivoltomat, politikusként pedig pironkodva kellene félretolnom asztalomról, mondjuk, verskezdeményeimet. Most is, ebben az esszé- és publicisztikakötetben, amely a napi politikától való fokozatos visszavonulásom négy esztendejének az írásait tartalmazza, a mulandó publicisztika talán szégyelli a mellette páváskodó szépirodalmi esszét, és fordítva. Én viszont nemhogy nem szégyellem, de a magam számára kötelezőnek is tartom ezt a műfaji eklektikát, amelyet reményeim szerint a körülöttünk viharzó szenvedély és szenvedés megértésének szándéka mégis egységbe kovácsol. Mert minden ellenkező híresztelés dacára egy a világ, Európa is egy, a Kárpát-medence is." (Markó Béla)
Teljes telt házas irodalmi esttel vette kezdetét a Látó folyóirat Irodalmi Játékok című rendezvénysorozatának őszi évada. A szép hagyománnyá vált irodalmi eseménysorozat keretében, annak szeptemberi meghívottjaként Markó Bélát látták vendégül a lap szerkesztői: a Rekviem egy macskáért című esszékötet kapcsán Láng Zsolt beszélgetett a szerzővel a marosvásárhelyi G. Caféban.
A megjelenteket Kovács András Ferenc, a szépirodalmi folyóirat főszerkesztője üdvözölte, majd elkezdődött a beszélgetés – többek között esszéről és versről, irodalmi pályáról és politikáról, nagy elődökről és menekültválságról.
– Már Karinthy is azt álmodta, hogy két kismacska volt és egymással verekedett. Mi itt, ebben a térségben is gyakran ezt álmodjuk – válaszolta Láng Zsolt macskákkal és kötetcímmel kapcsolatos kérdésére Markó Béla. – A macska számomra azért is fontos szimbólum, mert azt mondják, nem a gazdához, hanem a házhoz hűséges. Mi ennek a hűségnek itt híjában vagyunk.
Ami a további jelképeket illeti, gyakran előfordul a kötetben Sütő András, Székely János, Bánffy Miklós, Kós Károly neve. Sütőt és Székely Jánost nagyon sokszor szembeállították, hiszen egyikük közéleti szerepet vállalt 1989 előtt is, másikuk minden ilyesmit visszautasított, a kitüntetéseket, díjakat is. De amikor drámát írnak, mindketten tandrámát írnak. Ez nem minősítés, a tandráma lehet jó is, rossz is, de mindenképpen didaktikus szöveg, amely közvetíteni akar. A tanító szándék nem idegen az irodalomban, az erdélyi művekben a didaxis szándéka az átlagnál hangsúlyosabb. Ezt hajlamosak vagyunk kisebbségi létparancsnak tekinteni. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy az erdélyi irodalom évszázadaira az esszé és az emlékirat a leginkább jellemző. És ezzel szövegről szövegre meg kell küzdenünk.
Ugyanide tartozik, hogy 1989 előtt elsajátítottunk számos nyelvi klisét. Továbbélésük érthető volna, számomra a döbbenet éppen azonnali eltűnésük volt. Például azelőtt mindenkit kötelezően elvtársnak kellett szólítani, amit a társadalom 1989 után egyik napról a másikra elfojtott. A klisé az író halála, és ezért engem a politikai nyelvhasználat rendkívül meggyötört. Nem is sikerült teljesen védekeznem ellene, holott megpróbáltam: a megszokott módtól eltérően soha nem írattam mással beszédet. Így legalább én csináltam rosszul.
Ami a jelenlegi menekültügyre vonatkozó kérdést illeti, remélem, nem nyilatkoznék másképpen íróként és politikusként. A határ menti kerítés miatt írtam egy dühös verset – a kerítésnek ebben a közegben sok értelme van. Úgy gondolom, hogy a szenvedőket be kell fogadni és segíteni kell nekik. Politikusként ezt kiegészíteném: egy fejlett nyugati világnak képesnek kell lennie arra, hogy ezt a dolgot szervezetten végigvigye és meghozza a szükséges döntéseket. Ilyen szempontból az Európai Unió válsághelyzetben nem működik. Paródia az is, ami ebben az országban zajlik. Amikor kijelentik, hogy Románia pontosan 1785 menekültet fogad be. Annyi nyelvérzékük sincs, hogy ezret vagy kétezret mondjanak. Ez arra utal, hogy álmatematikai pontossággal számoltak, mert a populista, hozzá nem értő politikusok úgy gondolják, így János bácsi vagy Mari néni inkább elhiszi, amit mondanak.
Ugyanakkor minden mindennel összefügg. Én azért nem szeretem a nyugati liberális demokráciákat szidni, mert ezeknél jobb rendszer jelenleg nincs. A Nyugat rendkívül toleráns, de addig ez nem jelent kiegyensúlyozottságot, ameddig nem értik meg a kollektív jogok kérdését. Az etnikai problémákra például teljesen botfülűek. Pedig a kollektív jogok nincsenek ellentétben az egyéni jogokkal. Az is igaz, hogy a menekültek nem fognak integrálódni. Jogokat kérnek majd. Ezért le kell ülni és ezeket a dolgokat meg kell beszélni.
Szó esett Bánffy Miklósról és Kós Károlyról. Egyikük sem volt csak író, polihisztorok és politikusok is voltak mindketten. Kós Károly inkább baloldali, Bánffy határozottan jobboldali monarchista. De ő volt az, aki elérte a trianoni döntés bizonyos módosításait. Hadd ne higgyem el legalább én, hogy a baloldal jó, a jobboldal rossz vagy fordítva. Az úton van a lényeg, azon, amely mentén meghozunk bizonyos döntéseket. Nem a jobb- és baloldal között van a törésvonal, hanem az eszköztár kiválasztásában.
Az irodalomban is az út a lényeg. Az irodalomban nincsen cél. Elindítok egy verset, és nem biztos hogy jó, ha tudom, merre kell mennem. Ezért is csodálkozom a prózaírókon: ha a regényírók eleve tudják, hogy végződik majd a mű, hol marad az izgalom? A verset nem kell megtervezni, nem mindig nekünk kell írni a nyelvet. A didaxissal is ez a probléma: ha csak végig akarom vezetni az olvasót, az nem gond – a probléma akkor jelentkezik, ha eleve kitűztem az erkölcsi konklúziót – válaszolta Láng Zsolt kérdéseire Markó Béla.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Ma mutatják be Hatházi András Mankáját Szatmáron
Startolt a Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson – ott is látható a szatmári társulat előadása
Valós, életrajzi mintákból ihletődött Hatházi András színművész, rendező Manka című drámája, egy pályázati kiírás apropóján született – hangzott el a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának évadnyitó előadását beharangozó szerdai sajtótájékoztatón. Az ősbemutatóként műsorra kerülő produkció rendezője maga a szerző, aki a 2014/2015-ös évadban egy többnapos szakmai workshopot tartott a társulat tagjainak.
A társulat történetében eddig összesen 14 ősbemutatót tartottak, ebből 11 a ’89-es változást megelőző időszakban – derült ki a színház által szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményből. – Mindenképpen folytatni szeretnénk a társulat azon, az utóbbi évadokban meghonosított műsorpolitikáját, hogy helyt adunk az ősbemutatóknak. Ezzel az új produkcióval jelenleg két ősbemutató is a társulatunk műsorán van, ugyanis a tavalyi évadban bemutatott Spiró-darabot, a Helló, doktor Mengelé!-t idén is tovább játsszuk – mondta a sajtótájékoztatón Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.
Hatházi András kifejtette: a Székely János Határon Túli Magyar Drámaírói Ösztöndíj felhívására írta a darabot, amely aztán nyertes is lett. – Az előadás nem egészen ugyanazon szövegkönyv mentén készült el, hiszen az irodalom és a színpadon megszólaló szöveg a legtöbb esetben eltér, a próbafolyamat során szükségszerűen átalakul – fűzte hozzá a rendező. Gaál Gyula, a Manka egyik szereplője arról beszélt, hogy a mostani próbafolyamat bizonyos tekintetben egyenes folytatása volt a korábban elkezdett munkának. – Sajnáltam volna, ha csak magunknak tartottuk volna meg a tavaly összegyűjtött tapasztalatokat, és csupán a szakmai műhelymunka maradt volna. Nagyon örültem, hogy a nézők előtt is meg tudjuk mutatni, miként dolgoztunk, és a rendező idén egy teljes előadást vitt velünk színre – hangsúlyozta.
Szabadság (Kolozsvár)

21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Novemberben kezdődik Erdély legnagyobb könyves seregszemléje
November 12-én veszi kezdetét Marosvásárhely egyik legrégebbi, folyamatosan megszervezett kulturális rendezvénysorozata, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a vasarhely.ro által szervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az immár 21. alkalommal sorra kerülő összművészeti seregszemle ez esztendőben négynapnyi hosszúságúra bővült, november 15-ig, vasárnap délig tart. A vásárnak ez esztendőben is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont, így az idei rendezvénysorozattal kapcsolatos első sajtótájékoztatót is értelemszerűen ott tartották szerda délelőtt a szervezők.
A jelenlévőket Káli Király István főszervező fogadta, aki elmondta: a vásár szimbólumát ugyan megőrizték, de annak mottója ez évben megváltozott: "Kapu a lélekhez".
– Vásár kiállítók, kereskedők nélkül nem lehetséges. Több mint száz meghívót küldtünk el hazai magyar és román, illetve magyarországi kiadóknak, eddig 32 visszajelzés érkezett. Ez a tavalyi résztvevők 75 százalékát teszi ki, de reméljük, hogy a szerda éjjel záruló részvételi határidőig még többen visszajeleznek. Az idei vásár szellemi védnöke a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum, amely a maga teljességében jelenik meg, igyekszünk minél jobb kiállítófelületet biztosítani nekik, ahol bemutathatják a magyar irodalom ereklyéit. A vásár szellemiségére ezentúl is jellemző a vásárhelyi írók, költők emlékének őrzése és felelevenítése, ezért az egyik beszélgetősarkot Székely Jánosról, a másikat Jánosházy Györgyről nevezzük el. A vásár csütörtöktől szombatig délelőtt 10 órától este 8 óráig, vasárnap délelőtt 10 órától délután 2 óráig tart nyitva.
Szepessy Előd hozzátette: a gazdag kiadói jelenlét mellett idén is nagy hangsúlyt fektettek a kulturális programok sokszínűségére, amelyekre a legkisebbektől az idősekig mindenkit szeretettel várnak.
– Lesznek nagyméretű eseményeink és kisebb rendezvényeink egyaránt. Előbbiek közé tartozik Halász Judit tudomásunk szerint első erdélyi, Csiribiri című gyerekkoncertje, amelyre a vásár keretében kerül sor november 14-én, szombaton 11 és 17 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. További kiemelt fontosságú eseményünk a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című, többszörös díjnyertes előadása Tompa Gábor rendezésében, amelynek mellékszereplőjeként Viola Gábor UNITER-díjat nyert. Az előadásra a nyitónapon, november 12-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor, ugyancsak a színház nagytermében. Ami a kisebb, de nem kevésbé fontos eseményeinket illeti, megemlíteném a magyar írók estjét, amelyen meghívottként részt vesz Györe Balázs, Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond, moderál majd Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, valamint az erélyi szépirodalmi lapok főszerkesztőinek estjét, amelyen a Látó, a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Korunk, a Székelyföld és a Várad folyóiratok munkatársai vesznek részt. De lesz felolvasószínházunk és Jánosházy-emlékestünk is, mindkettő ifj. Király István rendezésében, továbbá a vásár ideje alatt jelenik meg a Mentor Könyvek gondozásában az a kötet, amelynek kéziratát halála előtt adta át Káli Király Istvánnak Jánosházy György. További újdonság, hogy idén nem záró-, hanem nyitógálát szervezünk, a belépős rendezvényeinkre (Halász Judit koncertje, a kolozsvári színház előadása) jegyeket október 10-től lehet vásárolni.
A várható gyerekprogramokkal kapcsolatosan Makkai Kinga megjegyezte, idén is számos gyerekfoglalkozást szerveznek tipegőkorúaktól kisiskolásokig. – A tavaly meghirdetett olvasójáték nagy sikernek örvendett, több mint száz csapat jelentkezett rá, így ezt az idén is megszervezzük, vasárnapig lehet rá jelentkezni. Délelőttönként a gyerekekkel foglalkozunk, délutánonként, illetve szombaton és vasárnap délelőtt pedig családos programot szervezünk a színház egyes számú próbatermében, a könyvvásár Gyerekszigetén.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila szerint természetes a könyvvásár támogatása, az együttműködés.
– Felelősséget érzünk a soron következő generáció iránt. Örvendek annak, hogy a régóta előkészített Kolozsvár–Marosvásárhely színházi tengelyen a könyves szakma képviselői elérték a továbblépést, és vendégül láthatjuk a Leonce és Léna című előadást. Ebből is látszik, milyen szépen kiegészítjük egymást. A Halász Judit-koncertre érkező gyerekek is minden bizonnyal kellemes emlékekkel távoznak majd a színházból, ahova a későbbiekben – reményeink szerint – szívesen visszatérnek majd – mondta Gáspárik Attila, majd a sajtótájékoztató végén a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár reklámfilmjét tekinthették meg a jelenlévők.
A rendezvénysorozattal kapcsolatos további információk a www.vasarhely.ro/konyvvasar, valamint awww.facebook.com/konyvvasar című honlapokon szerezhetők, az eseményre a későbbiekben visszatérünk.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Várják a kiadók jelentkezését a vásárhelyi könyvvásárra
Erdély legnagyobb könyves szemléjére, a november 12–15. között megrendezésre kerülő 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra számos romániai magyar, román és magyarországi kiadót és könyvforgalmazót hívtak meg a szervezők – számolt be a szerdai sajtótájékoztatón Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke.
Az idei vásár mottója: „Kapu a lélekhez". „A könyv lélekmentő, hiszen valamennyi könyvben benne van a szerző lelke, és benne lesz az olvasó lelke is" – fogalmazott Káli Király István, összefoglalva a könyves rendezvénysorozat lényegét. A seregszemlének, ahogy eddig is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont, ahol a vásár mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, dedikálások, irodalmi estek, koncertek, színházi előadások, valamint sok-sok gyerekprogram várja az érdeklődőket.
Eddig 32 visszajelzés érkezett a szétküldött meghívókra, ez mintegy 75 százaléka a tavalyinak, de az utolsó pillanatig várják a szervezők a jelentkezőket – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az idei vásár szellemi védnöke a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, amely megismerteti a vásárhelyi közönséggel tevékenységét: külön standon lesz jelen az intézmény, ahol saját kiadványait forgalmazza majd.
A város neves íróinak emlékét is ápolják a könyvvásár szervezői. Az idén a vásár idejére berendezett két beszélgetősarkot Székely Jánosról, illetve az ez év februárjában elhunyt Jánosházy Györgyről nevezik el, utóbbi emléke előtt tisztelegve egy emlékestet is szerveznek, ahol bemutatják a Mentor Könyvek Kiadónál megjelenő kötetet is, amelynek kéziratát halála előtt négy nappal adta le Jánosházy.
Halász Judit először Erdélyben
A könyvbemutatók és író-olvasó találkozókon kívül ezúttal is számos kulturális rendezvény várja a látogatókat – ismertette Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője, a könyvvásár társszervezője.
A legnagyobb esemény Halász Judit Csiribiri című előadása lesz. A nagy népszerűségnek örvendő énekes még nem lépett színpadra Erdélyben – magyarázta Szepessy. A koncert elsősorban gyerekeknek szól, de természetesen a felnőttek érdeklődésére is számítanak. A két marosvásárhelyi koncert mellett Kolozsváron is szerveztek egy fellépést Halász Juditnak.
A Magyar írók estjén Györe Balázs, valamint az erdélyi származású Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond találkozik az olvasókkal a Kultúrpalota kistermében, ahol Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélget velük. A Főszerkesztők estjén az erdélyi szépirodalmi lapok, a Látó, Helikon, Irodalmi Jelen, Korunk, Székelyföld és Várad főszerkesztői jelenlétében kerül sor kerekasztal-beszélgetésre.
A gyerekeket is bevonják
A gyerekekről ez alkalommal sem feledkeznek meg a szervezők, sőt egyre nagyobb figyelmet fordítanak rájuk – mondta Makkai Kinga, a gyerekprogramok felelőse, aki visszaemlékezett, hogy a tavaly meghirdetett vetélkedőre közel száz csapat jelentkezett, ami azt jelenti, hogy 300 gyerek olvasta el a kijelölt könyveket. Idén is meghirdették a versenyt, amelyre most vasárnapig jelentkezhetnek a csapatok. A szervezők a programok összeállításakor a legkisebbekre, a totyogókra is gondoltak, de azokra is, akik már olvasnak, akik már fogyasztói az írott kultúrának.
A színház mint vásártér
Természetes, hogy egyik kulturális intézmény segíti egy másik kulturális intézmény rendezvényét – hangsúlyozta Gáspárik Attila, a helyszínt biztosító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki hálás is a szervezőknek, hiszen, mint mondta, azok a gyerekek, akik eljönnek egy-egy rendezvényre, koncertre ez alkalommal, biztos, hogy máskor is ellátogatnak a színházba, tudni fogják, hogy „ez egy jó hely".
A színházigazgató ugyanakkor kiemelte: Marosvásárhelynek szüksége lenne egy kiállítócsarnokra az „igazi nagy vásárok" lebonyolítására. Színházi programok is színesítik a könyvvásárt: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című, Tompa Gábor rendezte produkciójával vendégszerepel a rendezvény idején, Garaczi László Ovibrader című darabját pedig felolvasószínház keretében láthatják a nézők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

XVIII. Bernády Napok
Idéntől ölti magára a nagykorúság jelzőjét a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kezdeményezte őszi rendezvénysorozat, de már régóta rászolgált arra, hogy a marosvásárhelyi magyarság úgy tartsa számon, mint a város egyik legrangosabb hagyományos ünnepi eseményét. A közönség mindig nagy érdeklődéssel övezte és igen szép számban tisztelte meg jelenlétével a városépítő polgármester emlékét idéző megnyilvánulásokat. Hisszük, hogy most sem lesz másképp, számítunk aktív részvételére, hiszen ez teheti valóban élményteljessé a műsorokat, amelyekkel minden korosztályt szeretnénk megszólítani.
Ezúttal három napon át, október 22., 23., 24- én zajlanak a rendezvények a Bernády Házban, amely immár két évtizede sokoldalú szellemi központként változatos programokkal igyekszik megfelelni a vásárhelyi magyarok elvárásainak, illetve a Kultúrpalotában, ahol a tradícióknak megfelelően a Napok záróeseményére a Nagyteremben kerül sor.
Az első nap, október 22. a fiataloké. A diákvetélkedők, amelyeket minden évben megszerveztünk, igen népszerűek, kedvelik a kicsik, nagyok is. Sikerüket a szülők, tanárok támogatása is elősegíti. A szakemberek is szívesen bekapcsolódnak a versenyek előkészítésébe, lebonyolításába, mert tudják, hogy ezek a vetélkedők is nemzedékről nemzedékre tovább éltetik Bernády szellemét, ápolják örökségét az ifjak körében. A Simon György magyar szakos tanár patronálta idei diákvetélkedő várostörténeti jellegű, a címe: Bernády nyomában. Az V-VIII. osztályosok a Fodor János történész vezette városnézés után 15 órától a Bernády Házban versengenek az elsőségért. A IX–XII. osztályos középiskolások interjúkkal, riportokkal, más műfajú munkákkal, filmes összeállításokkal bizonyíthatják felkészültségüket, tehetségüket. A nyertesek értékes díjaknak örülhetnek.
A Bernády Napok ünnepélyes megnyitója október 23-án, pénteken 17 órai kezdettel zajlik a Bernády Házban. Majd könyvbemutató és tárlatnyitás tarthat számot a művészetkedvelők figyelmére. A közművelődési központ kiállításaival is komoly hírnevet és rangot szerzett magának. A kortárs képzőművészet számos hazai és külföldi kiválósága állította itt ki alkotásait, és adományozott értékes műveket az alapítványnak. Így a létesítmény műgyűjteménye folyamatosan gazdagodik. A kollekciót 2009-ben a Galéria a Bernády Házban című albumban mutattuk be a nagyközönségnek. Most az érdeklődők megismerhetik a gyűjteménynek azt a részét is, amellyel az azóta eltelt időszakban lett gazdagabb a Ház. A rendezvényen az ugyancsak Nagy Miklós Kund szerkesztette Galéria a Bernády Házban 2. című igényes kiadvány bemutatása mellett kiállítást is nyitunk a kötetbe foglalt munkákból.
Október 24-én, szombaton 10 órakor a református temetőben folytatódik a megemlékezés. Dr. Bernády György sírját koszorúzzák meg az emlékezők. Majd 10.30-tól a Bernády téren a polgármester szobránál helyezzük el a koszorúkat.
18 órakor a Kultúrpalota nagytermében kezdődik a gálaest. Mint mindig, ennek egyik fénypontja ezúttal is a Bernády-emlékplakett átadása. A Gyarmathy János szobrászművész alkotta bronzplasztikát és az oklevelet a város egyik olyan személyisége kapja, aki sokat tett a Városépítő hagyatékának megőrzéséért, továbbadásáért. Az idei kitüntetett már a 17. a díjazottak sorában.
Ezt követően a költészet és a zene barátainak lesz része emlékezetes élményben. A Csíky Boldizsár zeneszerző koncepciója alapján létrejött, A lélek anyanyelvén című verses-zenés összeállítás két nagy tehetségű előadóművész, Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész tolmácsolásában szólaltat meg olyan szerzőket, mint a költő Dante, Ady, József Attila, Kosztolányi, Tarkovszkij, Szilágyi Domokos, Székely János, Tóth Árpád, Radnóti és Kányádi, illetve a zeneszerző Liszt, Chopin, Brahms, Szkrjabin, Rachmaninov, Gershwin és Bartók Béla. Minél több embernek szeretnénk örömet szerezni az esttel. Ahogyan eddig is, a belépés díjtalan.
Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hiány természete
Ha lassan is, de lejártak a falunapok Háromszék megyében. Azokkal sok bajom nem volt, másoknak sem a szervezőkön kívül. Dőlt a sör, a miccs, a fléken. Csak azért jelzem, hogy lejártak, mert havonta a Hírmondó két belső oldalt a falunapoknak szentelt. Most, november legelején illene a színházainkról is szólnunk, él az évad.
Nézem a csíkszeredai műsort, igen a sepsiszentgyörgyit, a többit, el Budapestig, és arra a következtetésre jutok ezredszer is, hogy a kortárs drámaművészetnek nincs helye színpadainkon. Ja, hogy Spiró György mindenütt ott van, az érthető. Aki Spirót rendez, azt díjazzák. Ám keresem, nem találom Székely János (1929–1993) nagyszerű drámáit; Caligula helytartója sok sikert aratott több országban. A Hugenották megkapta, megdöbbentette Sepsiszentgyörgyön a közönséget az egyik színházi kollokviumon. De meg Szolnok, Budapest közönségét is. És hol a Vak Béla király? Ma már nincs, mármint közönsége. Mert színpadot sem kap sem Erdélyben, sem Magyarországon.
Nem találjuk Sütő András, Kocsis István, Visky András és sok más szerző drámáit színpadainkon. Tudnám okát adni, vitatéma is lehetne.
Sok helyen meggyalázzák Shakespeare-t, meg Tamási Áron műveit, lepusztítják Katona József Bánk bánját, s ahol Júlia és Rómeó nyílt színen koitál, Othello pedig elveszejtett nagysága helyett a középszerű hajléktalan figurájává vált, ott – mit is keresek ott?
Keresem a drámairodalmunk igazát. Nekünk nem csak azért kell fölmutatnunk irodalomművészetünk eleven igazát, hogy megmutassuk: Ficoék, Pontáék ellenére még élünk; jelenlétünk saját színpadainkon létszükséglet, akár a levegő, a szó, a kenyér.
Égbe kiáltó furcsaságokat cserélnék én valami másra. Szörnyeket könnyű festeni, élni azonban képtelenek azok. Teremtőik viszont igen jól élnek magyarellenes, idegenimádó szigeteiken. Fájt látnom, amint a mai fiatal nemzedék kikacagja a ki- és felfordított színpadi dráma konfliktusait. És igaza van a nemzedéknek sokszor, mert röhögvényessé lehet tenni bármit, ha kinek van képe azt a deszkákra vinni.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Huszárbál tizedszer, szoboravatással
A helyi Mátyás-huszárok szervezésében tizedik alkalommal rendeztek hagyományőrző huszárbált Marossárpatakon.
A november 7-i, szombati rendezvényen tucatnyi székelyföldi hagyományőrző huszárcsapat tette tiszteletét. Jelen voltak a paniti és marosvásárhelyi 9-es honvéd huszárok, a havadi, szovátai, sárpataki és gernyeszegi 15-ös Mátyás-huszárok, a gyergyói és kápolnásfalusi 11-es székely határőr huszárok, illetve a marosvásárhelyi 23-as határvadász zászlóalj képviselői. A lovas hagyományőrzők ezúttal gyalogosan, de teljes katonai felszerelésben pompázva találkoztak a sportterem előtti téren.
A sárpataki csatára emlékeztek
Pontosan fél ötkor, a tervezett programnak megfelelően, Miholcsa József h. ő., huszárezredes utasítására felsorakoztak a huszárok, s a szomszédos történelmi szoborparkba vonultak át. Itt először megemlékezést tartottak az 1848. október 31-án, a falu határában lezajlott marossárpataki csatáról. A jelenlévők körbeállták Miholcsa József Sebesült huszár c. alkotását, amely a levert szabadságharcra emlékeztet, de ugyanakkor a magyar lovasság önfeláldozó bátorságát is jelképezi. "A sárpataki ütközetet a kor krónikásai sokféleképpen leírták. A közelmúltban tudtam meg, hogy a településünk határában lezajlott csata nem a szabadságharc első győztes ütközete volt, korábban voltak még hadi sikerek Csapón és Magyarsárosnál, (…) Beczman ezredes (sz. m.: a székely katonaság vezére) arra a hírre, hogy Urbán Szászrégenből Marosvásárhely megtámadására készül, útját Szászrégen felé vette. Az első ütközet Marossárpatak határában, a Maros partján levő Berekben zajlott le október 31-én. A Beczman seregét alkotó háromszéki gyalogzászlóalj, 30-40 Mátyás-huszár és néhány ezer nemzetőr Urbán serege ellen kétoldalról indított támadást: a sárpataki erdő felől és attól jobbra, a Maros partja irányából. Jakab Elek szemtanú így örökítette meg az eseményeket: a csapatok egyszerre érkeztek a kitűzött helyre. Szólt a puska, suhogott a kard, a szurony dolgozott. (…) Néhány perc alatt sűrűn fedte a zöld vetést az elesettek teste. Az ellenség egy része a Marosba ugrott, s ott úszás közben lövetett le vagy levágták az utánaugrató huszárok, más részük a falu kertjei közé húzódott és itt lövetett agyon, a legnagyobb szám, kegyelmet nem kapva, a csatatéren halva maradt. (…)" – elevenítette fel az eseményeket Miholcsa József. Ezt követően a 15. Mátyás- huszárok részéről Váradi Csaba és Göndör Rezső az emlékezés koszorúját helyezte el a szobornál. Az előző évekhez hasonlóan idén sem maradt el egy 1848-as huszártiszt méltatása, Göndör Rezső huszártiszt Kézdiszentléleki Sánta Lajos alezredes katonai pályafutásáról beszélt.
Napba öltözött Boldogasszony-szobrot avattak
A Sebesült huszár szobortól Miholcsa József szobrászművész újabb szoboradományához, a frissen felállított Napba öltözött Boldogasszony c. alkotáshoz vonultak át a katonai hagyományőrzők. A szobor méltatására és megáldására Nyárádremete katolikus papját, Köllő Gábor plébánost kérték fel a szervezők. "Igazából méltatni nem szeretném a szobrot, de abban az imádságban, amit el fogok most mondani, minden artikulusban elrejtek valamit, amit átérezhetünk ezekben a pillanatokban. Amit elmondunk, csak egyszerű, halvány díszfénye mindannak, ami az üzenet mélységéből, a formák nagyszerűségéből fakad" – hangsúlyozta a plébános. Kozsik József színművész elmondta, hogy megtisztelő és felemelő érzés számára, hogy jelen lehet az ünnepségen. "Az öröm mellett egy kis szomorúság is betölti szívemet, mert aggódom a jövőnk miatt. Mint ahogy a székely himnusz is említést tesz róla, porlik a székely. Arra kérek mindenkit, főleg a fiatalabb nemzedéket, hogy találják meg a módját annak, hogy gyerekeik elkerüljék felületes életünk csapdáit" – mutatott rá a színész. Az alkotó, Miholcsa József részletesen bemutatta a szobrot, beszélt elemeinek jelentéséről, üzenetéről.
Szórakoztató programok, finom ételek, italok
Az állófogadáson a jelenlévők megkóstolhatták Antalfi Zoltán és Csipán minőségi gyümölcspálinkáit. A legnagyobb sikert a vadkörtéből és áfonyából főzött italok aratták. Nem hiányzott a terített asztalról az ízletes Fodor-kalács sem, s bőven jutott mindenkinek a vöröshagymával "dúsított" zsíros kenyérből is. Közben vetített képes beszámoló került bemutatásra, válogatás Kerekes Péter Pál marosvásárhelyi fotóművész Mátyás-huszárokról készített fotósorozatából.
A huszárbálba egyenruhába, díszmagyarba és népi viseletbe öltözve érkeztek a vendégek. Este 8 óra körül volt a bál ünnepélyes megnyitója. Miholcsa József h. ő. huszárezredes, főszervező köszöntőbeszéde után a marossárpataki Székely János néptánccsoport előadása következett. Vacsorára a marossárpataki táncoslányok ízletes disznópörköltet szolgáltak fel, amit finom kölpényi borral lehetett elnyomtatni. Kozsik József színművész verset mondott, énekelt, humoros huszártörténeteket adott elő. Nagy sikert aratott a Mátyás-huszárok nagyszerűen előadott verbunkos – csizmaveregetéssel, kardcsattogtatással fűszerezett – tánca. Éjfélkor bálkirálynőt választott egy huszárokból álló zsűri. A díszes koronát és a szép virágcsokrot idén a gernyeszegi Szász Renáta kapta. A bál kiváló hangulatban zajlott, a vajdaszentiványi Horváth Elek (Zsidó) vezette népi zenekar, illetve a könnyűzenét szolgáltató Csekme Attila egyaránt kitett magáért. A tombolahúzáson többek között népművészeti tárgyakat, finom italokat, vásárlási utalványokat, zöldséggel és gyümölccsel tele kosarakat, falumonográfiát, kis háziállatokat sorsoltak ki. Aki a hajnali kóstolót megvárta, főtt kolbászt fogyaszthatott mustárral. A mulatság a hajnali órákban közös nótázással ért véget. A Marossárpatakért Egyesület és a helyi polgármesteri hivatal idén is segített a rendezvény megszervezésében.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

Verssorok között, könyvek felé Marosvásárhelyen
Cetlikre írták kedvenc idézetüket a beszervezett diákok, illetve a látogatók, majd kiragasztották ezeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejáratánál felszerelt pannókra, közös „verskaput” építve a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár bejáratánál. A rangos seregszemle csütörtök reggel megnyitotta a „verskapuját”.
Rengeteg középiskolás diák és marosvásárhelyi könyvbarát töltötte meg a teátrum kétszintes előcsarnokát a könyvvásár délelőtt 10 órai hivatalos megnyitója után. A színház előtti téren Szabó Árpád, a Maros megyei önkormányzat alelnöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, valamint Gulyás Gabriella, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A két helyi elöljáró az anyanyelv jelentőségéről beszélt, a négynapos rendezvény fontosságát méltatta.
Szellemi védnök a PIM
A könyvvásár szervezői 2012-től fontos személyiségeket, a kulturális élet kimagasló egyéniségeit kérték fel, hogy legyenek a könyves esemény szellemi védnökei. A Látó és a Székelyföld folyóirat szerkesztői után idén a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vállalta e szerepet. Ahogy az intézmény alelnöke, Gulyás Gabriella fogalmazott, fontosnak tartották, hogy bemutatkozzanak Erdély legnagyobb könyves szemléjén, amely ugyanakkor kitűnő alkalom a találkozásra, ismerkedésre, a tevékenységük és a kiadványaik népszerűsítésére is.
Gulyás Gabriella a megnyitón ismertette az általa képviselt intézmény történetét, elmondta, hogy 1954-es megalakulásuk óta a magyar irodalom letéteményesei, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia mellett a legjelentősebb intézmény, amelynek célja a magyar irodalmi örökség gyűjtése, feldolgozása, bemutatása, népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése, a magyar irodalom világirodalmi besorolásának támogatása.
Könyv Mikulásra és karácsonyra
A kissé hosszúra nyúlt megnyitót követően bent, a színház előcsarnokában nyüzsgött a tömeg, a standok előtt fiatalok és idősebbek egyaránt nézelődtek, lapozgattak, számolgatták, hogy mi az, amit megvennének, illetve mire futja a pénztárcából.
„Nagyszerű alkalom a mikulási és a karácsonyi ajándékok beszerzésére, hiszen itt szinte valamennyi kiadó kedvezményes áron kínálja a könyveit” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak egy vásárló. A könyvvásáron a könyvkiadók és könyvkereskedők 10–20 százalékos árkedvezménnyel forgalmazzák kiadványaikat, ami még vonzóbbá teszi a vásárt azok számára, akik a decemberi ünnepekre, ajándékozásra gondolnak. Sok fiatal szülő is megfordul a rendezvényen, akik kis- és kamasz gyerekeiknek keresgélnek olvasnivalót.
Írók testközelben
A vásár megnyitójával szinte egy időben a dedikálások is elkezdődtek. A kiadók standjai előtti asztaloknál várakoztak a szerzők, akik frissen megjelent kötetükbe írtak pár kedves szót az érdeklődőknek, és el is beszélgettek az olvasókkal. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők standjánál Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond dedikált, a Lector Kiadó standjánál Nagy Attila, a PONT kiadó előtt Kádár Annamária és Szávai Ilona.
A könyvbemutatók sora a déli óráktól kezdődött a Székely János Teremben és a Jánosházy Györgyről elnevezett teremben. Sorra mutatkozott be legújabb kiadványaival a PONT, a Love 2 Translate, az Erdélyi Gondolat, a Koinónia és a L’Harmattan Könyvkiadó.
A Kultúrpalota kistermében a Magyar írók estje rendezvényen Györe Balázzsal, Krusovszky Dénessel, valamint az Erdélyből Budapestre települt Papp Sándor Zsigmonddal és Tompa Andreával az est házigazdája, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélgetett. A könyvvásár pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja kapuit és várja látogatóit gazdag kínálatával.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

Csillagközi kikelet
A Lector Kiadó hármas könyvbemutatójáról
Amint azt megszokhattuk, ez évben is igen gazdag kínálattal várta vendégeit a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az immár huszonegyedik alkalommal megszervezett, igen rangos eseménysorozat számos rendezvényén több könyvkiadó is bemutatta legújabb köteteit. Ezek egyike a nemrég alapított marosvásárhelyi Lector, amelynek november 13-i könyvismertetőjén három friss kiadványt ismerhettek meg a jelenlévők a szemle Székely János-termében.
Berekméri Árpád Róbert történész, Dimény Lóránt prózaíró és Nagy Attila költő kötetei az egyetemes magyar kultúrát szolgálják, a marosvásárhelyi szerzőkkel a kiadó szerkesztői – Szőcs Katalin és Gálfalvi Ágnes – beszélgettek.
Sorrendben elsőként Dimény Lóránt Ha elhal című prózakötetéről esett szó. A kiadványt Szőcs Katalin méltatta. Elmondta: a témaválasztás, a nyelvi megformálás tetszett neki leginkább a novelláskötetben, Dimény Lóránt pedig hozzátette: az írások néhány év termését ölelik fel.
– Amikor kiválasztottam ezeket a novellákat, nem foglalkoztam azzal, hogy füzérbe fogjam őket. Vannak közöttük olyanok is, amelyek különböző pályázatokra íródtak, így a témaválasztás, az alap, amire épülnek, értelemszerűen kötött volt. És ezért én is csodálkozom azon, hogy fellelhető bennük egy közös szál. Mindenikben valaki elindul és megérkezik, valaki meghal, valaki éppen életének fordulópontjához ér – mondta Dimény Lóránt, majd az egyik, a kötetben fellelhető, levél formában megírt novellát olvasta föl.
Nagy Attila Csillagköz című, a költő nagyenyedi, erdőszentgyörgyi, marosvásárhelyi gyermek- és diákéveinek emlékeit megjelenítő, felelevenítő kötetével kapcsolatosan Gálfalvi Ágnes szólt. Mint mondta, a Csillagköz nagy sikernek örvend, bemutatták már Marosvásárhelyen (erről korábban beszámoltunk – a szerk.), Kolozsváron, nemrég pedig egy különösen jó hangulatú, telt házas, mégis családias rendezvény keretében Erdőszentgyörgyön is, ahol Nagy Attila nagyszülei éltek – apai nagyapja ott volt református lelkész, esperes. Felszólalásában a költő elsőként Dimény Lórántnak gratulált:
– Igen jólesett hallgatni a novellád, nagyon örvendek, hogy újra kezd divatba jönni az az irodalom, amely felveti a mindenkori metafizika kérdését. Ami az én kötetemet illeti, az ember lassan eljut egy olyan életkorba, amikor öregedni kéne, és ilyenkor erőteljesen jelennek meg a gyermekkor képei. Nagyon jólesett, hogy Erdőszentgyörgyön annak a közösségnek a tagjai, amelyet gyerekkoromból ismerek, eljöttek, és megfiatalodva láttam őket. Gyerekként a tartást tanultam meg tőlük és azt, hogy hogyan váljak egész emberré. A kötetet pedig azért is írtam meg, mert emlékezni és emlékeztetni szeretnék arra a városra – ez esetben Marosvásárhelyre, amelyben felnőttem, és amely nincsen már többé.
Berekméri Árpád Róbert kötete óriási élmény volt Szőcs Katalin számára.
– Minden családban van valaki, aki a történész által megidézett korszakot megélte. A Lesz még kikelet – A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) című tanulmánykötet a közösségi emlékezet igen szép és fontos könyve: alapmű. A történésznek nehéz a dolga, hiszen a hivatalosság és a legendárium között kell ingadoznia – a szerző, történészhez híven pedig nem kommentálja az eseményeket, hanem tényeket tár fel.
– Gyerekkorom óta figyeltem nagyapáim beszélgetését. Kölyökként a kocsmában lógtam az öregek között, lestem a párbeszédeiket, magamba szívtam a szavaikat. Egyik nagyapám aktív, a másik passzív katonaként élte meg a második világháborút. A történetírást azonban meg kell tanulni, a szakirodalmat el kell olvasni, akár tetszik nekünk, akár nem. Ez a könyv mindazt tartalmazza, ami megformálta az én történészi egyéniségemet. Szakmai alkotás, amit igyekeztem szépirodalmi módon, a laikusok számára is élvezhetően leírni. Interjúk során gyűjtöttem össze az anyagot, amely használható és hasznos mind a hadtudomány, mind a következő generációk számára – mondta Berekméri Árpád Róbert a jó hangulatú, sztorikban, történetekben gazdag könyvbemutatón.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

A befejezhetetlen történet gazdagodása
Bemutatták az Időtár első pótkötetét
Marosvásárhely már Bernády polgármesterré válása előtt levetkőzte a kisvárosi jelleget, nemcsak az utcákon, a gondolkodásban is megszűnt a sár. A Bernády-korszak fénye azonban a történészek számára elhomályosította ezt a korábbi időszakot, a 19. század második fele kiesett a köztudatból – hangzott el Sebestyén Mihály Időtár V/1 című, újonnan megjelent munkájának bemutatóján, amelyre a könyvvásári forgatag szombat délutánján került sor a Nemzeti Színház ez alkalomra Székely János nevét viselő helyiségében. A város történetét a kezdetektől 1989 decemberéig ismertető négykötetes Időtár kiegészítéseket tartalmazó első pótkötete a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg, és az első két kötet adattárát bővíti, az 1291–1899 közötti időszakhoz kapcsolódik. A hiánypótló munkát Pál-Antal Sándor történész, levéltáros méltatta.
– Marosvásárhely történetének 1848 utáni korszaka még sok tekintetben ismeretlen. A pótkötet jelentős mértékben hozzájárult a homályban lappangó részek feltárásához, összegzi és elénk tárja azt, amiről valamilyen kontextusban régebben már írtak. De ne feledjük, hogy történetírási tekintetben erre az időszakra vonatkozóan még a kezdeteknél tartunk. (...) Az előre látható nehézségek ellenére Sebestyén Mihály vállalkozott erre a különleges és hálátlan munkára. Tájékoztat építkezésekről, városrendészetről, intézmény- és kultúrateremtésről, oktatástörténetről, pártéletről, gazdasági kérdésekről, közigazgatási szervezésekről és átszervezésekről, városvezetőkről, de kisemberekről is. Nyomon követhető a kötetben az a folyamat, melynek során Vásárhely iparosodik, városiasodik és gyarapodik, nemzetiségi konfrontációk nélkül. Amikor még székely főváros igyekszik lenni – mondta egyebek mellett a méltató, majd a pótkötet második részében található, jól kidolgozott elvek alapján készült tárgy-, hely- és földrajzi mutatókra hívta fel a figyelmet, amelyek az adathalmazban való tájékozódást segítik.
A továbbiakban a szerző beszélt az Időtár első pótkötetéről, amely kollektív munkának számít, létrejöttét a Teleki–Bolyai-könyvtár történészei, illetve Diamantstein György történelemtanár is segítette, a könyvborító grafikáját pedig Márton Krisztina, a Teleki Téka restaurátora készítette. Sebestyén Mihály kiemelte, hogy amint az Időtár borítója is érzékelteti, a várostörténet puzzle-je sohasem lesz teljes, de annak csak örülni lehet, ha újra meg újra ismeretlen adatok kerülnek elő. A pótkötet főleg a – másik háromnál jóval vékonyabb – második kötethez kínál kiegészítéseket, a szerző kevés levéltári forrást, inkább korabeli sajtóanyagot, tanulmányokat, monográfiákat használt fel az adatgyűjtés során. A rendelkezésre álló anyagból természetesen válogatott, hiszen, amint azt Pál-Antal Sándor is jelezte, a cél nem mindennek a közlése, hanem a városi közönség életkörülményeinek, megvalósításainak és kudarcainak számbavétele volt.
Sebestyén Mihály a bemutatón több mozzanatot is felelevenített a XIX. század második fele Vásárhelyének történetéből, említést tett egyebek mellett a Kemény Zsigmond Társaság megalakulásáról, a polgárság szórakozási lehetőségeiről, a közintézményekről és az ipartelepítésről, amely a város névanyagával is bizonyítható bevándorlást elindítja, szakmunkásokat, illetve egy mérnöktársadalmat hoz Vásárhelyre.
– Bernádyt a korszak teremtette meg – összegzett a szerző, aki remélhetőleg jövőben a már készülő, második pótkötettel is megörvendezteti az Időtárban kalandozókat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Felejthetetlen adventi esemény a minorita templomban!
Könyv készült a Vox Juventutis Gyermekkarról
Felejthetetlen esttel ajándékozta meg az aradi magyarokat a Kölcsey Egyesület december 9-én, szerdán délután a minorita templomban.Ó jöjjetek, hívek… címmel adventi kórustalálkozóra és hangversenyre gyűlt össze a népes közönség, a meghitt, szeretetteljes eseményen ugyanakkor bemutatták az egyesület Kórusaink III. című kiadványát, Horváth Tünde ny. zenepedagógus által az egykori hírneves aradi Vox Juventutis Gyermekkarról írt könyvét.
Az egybegyűlteket a mintegy kétórás, gondosan megszervezett rendezvény ötletgazdája, Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a már évek óta hagyományként, Advent jegyében sorra kerülő esemény ezúttal is a keresztény magyar kultúra ápolását kívánja szolgálni. A nyitóbeszédet követően jól felkészült énekkarok és művészek melegítették fel csodálatos karácsonyi dallamokkal a templom hideg falait. Almási Gábor karnagy vezetésével fellépett a Kisiratosi Szalbek Vegyeskórus, dr. Garai Zsolt orgonaművész, Szabó Csilla énekművész, a Vox Angelicus vonósnégyes (Tóthpál Béla – első hegedű, Miskovits Tibor – második hegedű, Kászoni László – mélyhegedű, Pataky Károly – cselló), a Csiky Gergely Főgimnázium Énekkara (karvezető Szabó Csilla), Duffner Melinda, a Kolozsvári Filharmónia szólistája és nem utolsósorban az Arad-belvárosi Baptista Gyülekezet Kórusa. Az énekkarok műsora után Németh Éva volt csikys és egykori kórustag Székely János Zene c. versét szavalta el.
A kórusművek közé ékelve az Aradi Kölcsey Egyesületnek, a minorita templom kórusának és az In memoriam 1956 Egyesületnek a képviselői koszorúkat helyeztek el P. Karácsonyi István mártír minorita rendi atya (a templom egykori karnagyának) emléktáblájánál.
A rendezvény második részében megható pillanatok következtek. Az egykori neves Vox Juventutis Gyermekkar említésekor bizony sokak szeme megtelt könnyel, hiszen az 1991–2001 között működött kórus értékes gyöngyszeme volt az aradi magyar kulturális életnek. A legmeghatottabb, érthetően, maga a könyv szerzője volt, aki szívét-lelkét beletette munkájába. Az Arad Municípiumi Kulturális Központ által támogatott kötetet Matekovits Mihály mutatta be, hiszen ő volt az, aki a kórus minden lépését végigkövette, úgymond menedzselte azt, megalakulásától a feloszlásáig. „Szükség volt erre a könyvre! Kell ez a könyv! Mert ez rólunk szól, aradiakról, erdélyiekről, az éneklés szeretetéről” – mondta, hangsúlyozva, a magyar kórus nem csak Erdélyben, hanem Európa több városában is fellépett, öregbítve városának hírnevét. „A Vox Juventutis egyedüli volt, mely saját magát adta minden alkalommal!”
A 130 oldalas könyvben a szerző az összes egykori kórustag nevét felsorolja, továbbá az olvasó megtudhatja, hol és milyen alkalmakkor lépett fel az énekkar, és milyen kitűntetéseket szerzett az évek során. A kórus életének különböző mozzanatait felelevenítő fényképekkel illusztrált kötet borítótervét Ódry Mária készítette. A kötetben továbbá a kórusból kirepült tagok gondolatait, illetve neves embereknek az emlékalbumokból egy csokorba gyűjtött elismerő szavait is felleli az olvasó.
Horváth Tünde elcsukló hanggal beszélt a könyvről. „Köszönöm a Vox Juventutis Gyermekkar menedzserének, kedves barátomnak a melegséggel teli méltatást és az elismerő szavakat, a könyv lektorizálását! Köszönöm a Kölcsey Egyesületnek és vezetőségének, az RMDSZ aradi szervezetének, az Arad Municípiumi Kulturális Központnak, a város magyar vezetőinek, az aradi egyházaknak, külön az aradi minorita rendháznak, iskoláimnak és vezetőiknek az anyagi és erkölcsi hozzájárulást, támogatást! Köszönöm családom, barátaim, kollégáim mellémállását, bíztatását és szeretetét! Köszönöm szeretett kórusom, a Vox Juventutis Gyermekkar több mint 150 tagjának szárnyaló hangját, csillogó szemét és az együtt elért sikereket! Csak így tudtuk folytatni elődeink oltárt építő munkásságát a magyar dal ápolásáért, mert nyelvében és dalában érez a nemzet!” A szerző beszédében nem feledkezett meg az énekkar barátjának tartott Csergő Ervin atyáról sem, akinek tolmácsolta adventi gondolatait, továbbá megköszönte a mentorának, példaképének tartott Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség volt tiszteletbeli elnökének bizalmát és jóságos irányítását.
Bognár Levente aradi alpolgármester a műsorral kapcsolatban hangsúlyozta: ezek azok a rendezvények, melyek meghatározóak a magyar kultúra ápolása és fenntartása szempontjából.
A rendezvényt egy egyedi momentummal zárták: az előadóművészek, kórusok közös énekléssel búcsúztak. Szász Károly Dalárok éneke c. versének Horváth Tünde által megzenésített változatát adták elő, Duffner Melinda előéneklése mellett. (Ezt a dalt zengte a kórus sok-sok éven keresztül.) Horváth Tünde vezényletével a kórustagokkal együtt énekelt az egész közönség, majd a magyar himnusszal zárták az élményteli programot. Emlékezetes est volt!
Népújság (Marosvásárhely)

Újraéledő remények és növekvő szorongások kora (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceaușescu Romániájában (3.) )
Kezdődik a kivándorlás: 1976 folyamán 226 magyar nemzetiségű személynek adnak ki a magyar hatóságok a végleges áttelepítést lehetővé tevő vízumot. Ahogy Sütő András írta, idéztük: sokuk s majd az őket követő ezrek számára válik, válhat előbb vagy utóbb majd emlékké a pentaton dallam. Az erdélyi szászokat és a bánsági svábokat Ceauşescu lényegében eladja az NSZK-nak.
Az emberkereskedelem adatai megdöbbentőek: „Az NSZK eleinte 1800 márkát fizetett minden háziasszonyért, kiskorúért, képesítés nélküli személyért, 5500-at minden egyetemistáért és csaknem 11 ezer márkát minden felsőfokú végzettségű kivándorlóért. 1970 után képesítéstől függetlenül mindenkiért 8000 márkát fizetettek. Ehhez még hozzáadódtak a Ceauşescunak küldött ajándékok”. Az 1968-tól kezdődő, a rendszerváltásig tartó adás-vétel 225 ezer németet jelentett. A diktátor bukása idején még körülbelül 125 ezer szász-sváb élt Romániában, a 2011-es népszámláláskor már csupán 25 ezren voltak. Az 1977. január 5-ei népszámláláson hét „új” nemzetiséget tüntetnek fel a kérdőíveken, köztük a székelyt (valamint szászt, svábot, macedorománt stb.), de székelynek csupán 1064-en vallották magukat. Az előzetesen közzétett eredmények szerint az országban 1 706 874, a végleges adatok szerint 1 670 568 magyar nemzetiségű lakos élt az adatfelvétel időpontjában. Példa a népszámlálás manipulatív jellegére: Moldvában a népszámlálás szerint 3813 magyar nemzetiségű lakos élt. De ha ebből a számból levonják az Erdélytől 1950-ben közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk kb. 2800 fős magyar nemzetiségű lakosságát, továbbá az ezer főre tehető református vallású magyar diaszpórát, kiderül, hogy a statisztikusok, nyilván nem önszántukból, a csángó magyarokat így szinte teljesen eltüntették.
1977. június 15–16-án előbb Debrecenben, majd másnap Nagyváradon találkozik az MSZMP KB első titkára, Kádár János és az RKP főtitkára, államelnök, Nicolae Ceauşescu. Magyar részről előzetesen kinyilvánítják, hogy az egyik legfontosabb célja a találkozónak „a nemzetiségek összekötő szerepének” kiemelése. A „kötetlen határ menti találkozó” után, melyen a kishatárforgalom bővítéséről, kulturális házak felállításáról, a főkonzulátusok dolgáról esett szó, Kovászna megyében a Securitate több ismert magyar értelmiségit zaklatott és házkutatásokat is tartottak. 1977. július 1-jén hivatalosan „megszűnik” Romániában a cenzúra – valójában ügyesebb, rafináltabb lesz, mint addig volt. A korábbi Sajtóigazgatóság megszűnik, de az utólagos cenzúrát ezentúl az újonnan szervezett „kiadói tanácsok” végzik. Az ellenőrzés menete: 1. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa megyei bizottsága, 2. a megyei pártbizottság propagandaosztálya, 3. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa Bukarestben, 4. az RKP KB Sajtóosztálya. A folyamat értelemszerűen mindenütt ugyanaz.  1978-ra teljesen eltűnik a magyar nyelv használata a közhivatalokban, a nyilvános fórumokon, még a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésein is románul kell, javallt beszélni. Hatályba lép az új kishatárforgalmi megállapodás. Eszerint a kishatárforgalmi sáv 20–20 km széles. Évente 12 alkalommal utazhatnak a sávban lakók, egy-egy alkalommal hat napig maradhatnak. Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti nem kerül be a sávba: a kötetlen határ menti találkozó egyik fontos román sikereként. 1978. március 13–14-én az MNDT országos ülésén fölvetődik a magyar egyetemisták kihelyezésének sérelmes gyakorlata, Ceauşescu a záróbeszédében kitér erre a problémára is: „Általában szorgalmazni kell, hogy az abszolvenseket – különösen a tanerőket, de az egészségügyi hálózatban és a mezőgazdaságba kerülőket is – szülőhelyükre irányítsák, és ne küldjék őket az ország vagy a megye egyik végéből a másikba.” Ennek ellenére, a román vidékekre kihelyezettek aránya tovább nő: vagyis a főtitkári „szorgalmazást” senki nem tartja be, nem is a betartatás volt a cél. December 21-én, a már rendeletekkel kitaposott út célegyenesében új oktatási törvény születik, a nemzetiségi nyelven történő oktatás a továbbiakban opcionálissá válik. Merthogy „lebonyolíthatók a didaktikai tevékenységek”, egyszerűbben a tanítás, a nemzetiség nyelvén, de „a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató elemi és középfokú iskolákban az oktatási tervben előírt egyes tantárgyak előadhatók román nyelven” is. Vagyis zöld jelzést kap a magyar nyelvű iskolák romanizálása. 1979. április 28–29-én Sepsiszentgyörgyön nagy sikerű országos nemzetiségi színházi kollokviumot tartanak a romániai magyar, német és jiddis színházak részvételével, majd 1980 tavaszán még egyet, a többit az „illetékesek” nem engedélyezik. Kidolgozzák a Központi Bizottság apparátusában a kisebbségi nyelvek használatának visszaszorítását jelentő intézkedéseket. Eszerint az oktatási intézményekben, a tömegtájékoztatásban és a hivatalos érintkezésben a romániai földrajzi neveket, a helységneveket, sőt, a magyar (német stb.) történelmi személyiségek neveit kötelezően román megfelelővel vagy helyesírással kell írni. A magyar földrajz- és történelemkönyveket ennek megfelelően már a következő tanév kezdetére át kell írni. (A tervet – egy időre – ejtik.) Még 1977 júliusában a Minisztertanács módosítja az oktatási törvényt. Az említett erőltetett iparosítással összefüggésben „átprofilírozza” a líceumokat: az elméleti líceumok nagy része megszűnik, helyettük különböző szakmai líceumok jönnek létre. Ez újabb alkalmat teremt arra, hogy a magyar diákság hátrányosabb helyzetbe kerüljön románul tanuló társaihoz lépest, ugyanis a népszerű szakokon, például a matematika–elektronika, matematika–informatika vagy államigazgatási jog, nem indítanak magyar osztályokat. 
A romániai magyar irodalom ebben az egyre durvuló, egyre homogenizáltabb politikai közéletben, a kisebbségek nyelvi, kulturális, oktatási jogainak, az elemi emberi jogoknak folyamatos csonkítása közepette, de a reménytelinek feltűnő politikai döntéseket még bizalommal is fogadva próbál számot vetni önmagával, a kisebbség etnikai önképével, identitásőrzésük nyelvi, kulturális, közösségi lehetőségeivel.  Kölcsönvehetjük Tamás Attila Illyés kismonográfiájának egyik fejezetcímét: a korszak az „újjáéledő remények és növekvő szorongások” kora. Mert az irodalmi beszéd, a szólás lehetőségei, minden, ezt gátló rendelkezés, törvény ellenére is, az évtized kezdetén valóban megsokszorozódtak a lapok, kiadók, a televízió, a rádió magyar adásai révén is. Említettük: a Kriterion legtermékenyebb időszaka a hetvenes évtized (más kiadók is jelentetnek meg magyar műveket, a Dácia például, Farkas Árpád Jegenyekör című kötetét is többek között). Az írók, költők, több generáció együtt, maradandó művekkel jelentkeznek, hatalmas „szellemi energiák” (Bertha) szabadulnak fel, a „veszélyeztetettség tudata koncentrálta az erőket”. Az irodalom a nemzetiség ön-megfogalmazásában segít, helyzetének sajátosságát tudatosítja. 
Ebben a bő évtizedben, a hatvanas évek legvégétől, ’70-től kezdődően jelennek meg például Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, Rigó és apostol, Bálint Tibor: Zokogó majom; Páskándi Géza: Vendégség, Tornyot választok (ez már a pesti Magvetőnél); Kányádi Sándor: Fától fáig; Farkas Árpád: Jegenyekör; Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója; Király László: Kék farkasok; Szilágyi Domokos: Sajtóértekezlet című könyvei, Sütő drámatrilógiája (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel), Székely János: Caligula helytartója, Szilágyi István: Kő hull apadó kútba, Kányádi Sándor: Szürkület, Király László: Az elfelejtett hadsereg, Farkas Árpád: Alagutak a hóban. A sajátosság szorításában élő irodalom megsokszorozza önön képességeit. Sütő drámáiban például olyan magatartásformák jelennek meg, a kisebbségi lét elviselhetőségének olyan duális változatai, amelyek az alázat és a „felemelt fő”, az értelmes és az önpusztító, önsorsrontó ellenállás, a hit vállalhatóságának vagy megtagadásának egymással konfrontáló, választható mintáit mutatják meg (hasonlóképp  Székely János  Caligulája is). Vagy a Szürkületben, a Kányádi-monográfia írója (Pécsi Györgyi) szerint, a lengyel Zbigniew Herbert „meghökkentőnek és provokatívnak tetsző” kifejezésével az „önként vállalt provincializmus”, a „szülőföld szeretetének parancsa” fogalmazódik meg. A szülőföld pedig „nem elvont eszme, hanem a mindennapok valóságából, az emlékekből, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható területen megvalósuló táj–kultúra–ember egysége”: a sajátosság tudomásul vétele és vállalása. 
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú Zolcsák Sándortól
Elhunyt Zolcsák Sándor, adta tudtul lakonikusan a hírügynökségi közlemény. A festőművészt hosszas betegség után egy ceglédi kórházban érte a halál. A súlyos kór miatt, amely megtámadta, évek óta visszavonult a közélettől, a képzőművészeti eseményektől is távol tartotta magát, festőként se hallatott magáról újabb művekkel. Pedig fél évszázadon keresztül Marosvásárhely művészeti életének jeles egyénisége volt, annak a vészesen fogyatkozó, kiváló nemzedéknek az egyik meghatározó képviselője, amely az ötvenes, hatvanas, hetvenes években felfuttatta a város képzőművészeti mozgalmát. Főként a portrézás terén csillogtatta meg tehetségét. Búcsúzva tőle, idézzünk fel egy részletet abból az interjúból, amelyet 1998-ban adott alulírottnak. A lelkünkben is rend teremtődik című beszélgetés a Műterem kötetben jelent meg. Az önvallomás Zolcsák egyik legjelentősebb alkotása, az egész alakos Bethlen Gábor-portré születését érinti. A festmény jelenleg a Vártemplom Gótikus termében látható.
– A műtermetek legnagyobb képe, mely valósággal vonzza a tekintetet, Bethlen Gábor portréja. Tudom, hogy számodra igen fontos ez a munka.
– Tényleg Bethlen Gábor figurája uralja a műtermet, pontosabban a szelleme. A képet legalább 8-9 éve kezdtem el, talán minden évben újrafestem, most is egy újrafestés kezdetén áll. Nem vagyok megelégedve azzal, ahogy én ezt képes voltam felfogni. Bethlen Gábor egy olyan kiindulópont számunkra, amit jelképesnek tartok, magamra értelmezve is. Követendő a Bethlen Gábor-i magatartás.
– Mikor kezdett vonzani a történelem, Bethlen Gábor alakja és szellemisége?
– Bethlen Gábor nem egy alak, hanem egy szimbólum, cselekvéseimnek mozgatórugója. Számomra ő egy kiindulási pont, a jellem és a tett szempontjából. Ugyanezért, amiért őt festem, készítettem portrét Imreh Istvánról, Gellért Sándorról, Horváth Imréről, Jakó Zsigmondról, Egyed Ákosról, Székely Jánosról, Szilágyi Domokosról. Én olyan alakokat kívánok festeni, akik támpontok számunkra a nagy éjszakában, mert hosszú ideig mi még csak kilábalóban vagyunk, szükségünk van néhány kiigazodási pontra. Bethlen Gábor világítótorony számunkra. Ezek a portrék kihívást jelentenek. Absztrakt és félabsztrakt képet rendkívül divatos festeni, bármit odaken valaki a vászonra, az már rendkívüli. Én inkább visszatérek a figurálishoz, mert az soha el nem múlik, az embert mindig a festő látja és mindig másképp. Tíz év múlva magam is másképpen látom. A festő lelke az, ami eldönti, hogy modern, időszerű-e a portré.
– Egy ilyen portré, ahol személyiségről van szó, nem köti meg a festő fantáziáját?
– Megköti, de a küzdelem lényege éppen ez. A kötöttségek ellenére át kell vágjuk magunkat azon a rengeteg kuszaságon, ami előttünk áll. Ezért, amikor felfedezem, hogy ez még mindig nem az, újrakezdem festeni.
Nincs több újrakezdés. Az életmű lezárult. Zolcsák Sándor festményeit magángyűjtemények, családi otthonok, intézmények, múzeumi kollekciók őrzik a továbbiakban. Reméljük, hogy mindaz, amit alkotott, nyomot hagy a köztudatban, emléke nem vész végleg a feledés homályába.  (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)

Megszólalás és elhallgatás
 Elsőéves egyetemi hallgatóként 1973-ban jelen voltam azon a kolozsvári szabadegyetemi előadáson, amelyen a jeles költő és nagy tekintélyű irodalmi szerkesztő, Székely János beszélt a költészet haláláról. Élő szóban előadott esszéjét a következő szavakkal fejezte be: „Ars poeticám a hallgatás. Versem – hallgassák meg, kérem –, versem: a csend.” A hallottak mondhatni váratlanul érték, valósággal megdöbbentették a nagyszámú közönséget, majd élénk vita következett, emlékezetem szerint elsőként Bajor Andor kért szót... 
Belátom, Székely János nem az egyedüli volt, aki költőként az elhallgatás mellett érvelt adott helyzetben. A 125 évvel ezelőtt született Olosz Lajost ugyancsak olyan költőként tartja számon az irodalomtörténet, aki az elhallgatás kísértésével küzdött folyamatosan. Nem könnyű ennek teljes magyarázatát adni, annyi bizonyos, hogy verseiben például a végzet motívuma mondhatni kezdettől jelen van, de ez nem közvetlenül az első világháború és az azt követő összeomlás, valamint a magyarságot súlyosan érintő békediktátum okozta traumával magyarázható, sem a költő elszigeteltségével, a periféria, a kultúrközpontoktól távoli Kisjenő visszahúzó erejével. Ennek a tragikus világlátásnak a gyökerei bizonyára mélyebben keresendők, éspedig Olosz Lajos személyiségében és az eszmei fejlődését meghatározó metafizikai nézetekben. A fiatalkorában radikális elveket valló lázadó költő harmincéves korára már olyan életérzéseknek adott hangot verseiben, amelyek a 19–20. századi modern európai gondolkodás és költészet – koztük a modern magyar líra – ismertetőjegyei voltak.
Olosz Lajos verseiből nem valamilyen meghatározott dologtól vagy eseménytől való félelem gondolatát lehet kiolvasni, hanem a szorongásét, az ő sorai az ismeretlen, illetve a meghatározhatatlan veszélytől való félelemnek a megszólaltatói. A költő magányérzete sem valamiféle kiközösítésnek vagy a kietlen környezetnek tudható be egyértelműen. Amit ő megél, az tulajdonképpen egy egzisztenciális magány, minthogy azt kell tapasztalnia, hogy „beleég az iszonyú való, / hogy hiába ölelne, minden hiába, / mind-mind egyedül van, / amíg él, magában.” (Egyedül, 1920) Ebből a versbeszédből még a személyesség is hiányzik, távolságtartóan, egyes szám harmadik személyben esik szó a lírai alanyról: „Egyedül érzi magát, aki megy”; „Körültekint”; „Hívna valakit, / aki segítne talán csak neki.” Az Éjjel című versben (1921) ugyan közvetlenül, egyes szám első személyben nyilatkozik meg a lírai én, de a sivár és az elmúlást idéző külső környezet, valamint a kiúttalanság és a reménytelen várakozás ugyancsak szorongást szül benne. Létköltészet tehát, amit Olosz Lajos művelt a huszadik század harmadik évtizedében, amelynek tárgya az emberi egzisztencia, s ilyen tekintetben különbözik az ő lírája a korabeli erdélyi magyar lírának a Reményik vagy Tompa által képviselt változataitól.
Egyik emblematikus versét, a Gladiátorarcot 1921-ben írta Olosz Lajos. Visszautal ebben egy előző korra, amelyben még távlatok nyíltak az ember előtt, s ugyanakkor számot vet azzal, hogy saját jelenében minden bezárult, csak egy kegyetlenségig szigorú, zord arccal, a marcona Életével találja szemben magát a lírai hős, mi több, még fel is veszi vele a harcot. Később viszont az efféle heroikus, eleve kudarcra ítélt küzdelmet is feladja a költő, eluralkodik rajta a reményvesztettség. Erről tanúskodik az ugyancsak 1921-ben írt Végzet. A címül választott fogalmat, a végzetet megszemélyesítve, merev arcúnak festi a költő, s kimondja, hogy ennek megjelenése egyetemes fenyegetettséggel jár.
Mély pesszimizmusát és végzettudatát nem sikerült leküzdenie Olosz Lajosnak, ami azzal járt, hogy egy jó évtizednyi költői jelenlét múltán már az elhallgatást mérlegelte, kijelentvén másik jelképes versében, a Barlanghomályban (1930), hogy „maholnap már semmit sem mondok.” Azt is tudjuk azonban, hogy egy álombeli, végveszélyt vizionáló költeményének, a Beomló tárna címűnek (1931) a záró szavai szerint élt benne a vágy egy szabad és emberi élet után. Úgy érezhette viszont, hogy ennek valóra váltásához nem a költészet viszi közelebb. Elhallgatott tehát. A költői megszólalást ezután már ritkán vállalta.
Borcsa János. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 

Czegő Zoltán szerzői estje
Visszatekintés az elmúlt ötven évre 
Első verse közlésének (1966. február) ötvenedik évfordulója alkalmából a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében családtagjai, barátai, ismerősei és olvasói Czegő Zoltán költő, író, publicista személye és életműve előtt tisztelegtek az elmúlt hétvégén. Az alkotóval Albert Ernő nyugalmazott tanár, népköltészet-kutató, valamint Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató beszélgetett.
A bensőséges, mondhatni családias hangulatú, ugyanakkor Czegő sajátos humorával fűszerezett, de megható pillanatoktól sem mentes összejövetel Szabó Mihály zenetanár csodálatos fuvolajátékával kezdődött, majd Szonda Szabolcs intézményvezető köszöntötte az ünnepeltet, a meghívottakat és a szép számban megjelent közönséget. A másodikként szóra emelkedő szerző a múltra emlékező, de a jelent is szemlélő és jövőt fürkésző beszédében nem csak a számára kedves emlékeket idézte fel, hanem a kellemetlen pillanatokat is. Költővé válásának folyamatáról így vallott: „Én annál jobban tiszteltem a költészetet, Janus Pannoniustól egészen a kortársakig, mintsem arra gondoljak, hogy én is belevághatnék annak művelésébe. Éppen ezért teljesen váratlanul tört rám az íráskényszer, melyet egy kettős tragédia: egy NATO-tábornok és egy erdővidéki református lelkész ugyanazon a napon elkövetett öngyilkosságának döbbenete váltott ki belőlem.”
Így született meg 26 éves korában az Emlékezz az életre című első verse, melyet Székely János főszerkesztő a következő hónapban le is közölt az Igaz Szó nevet viselő, akkoriban egyetlen magyar nyelvű irodalmi folyóiratban. „A kő lehull, ám lent is kő marad –/ Te hulltodban megtagadtad magad” idézte az utolsó két sort azok megírója. Ez a költemény belefoglaltatott az 1970-ben Pogány liturgia cím alatt megjelent első kötetébe is. A továbbiakban pedig elárulta, hogy az első, Medrében él című regénye megírásának 1992-ben fogott neki Budapesten, s mivel azóta az önkifejezés eme formáját is gyakorolja, eddig megjelent 21 kötetének mintegy fele próza.
A Székely Mikó Kollégium igazgatói tisztségét egykor betöltő Albert Ernő konok, elszánt és egyenes tartású gyerekként emlékezett vissza az ötvenes évek elején ott diákoskodó Czegő Zoltánra. A tanár úr véleménye szerint Czegő íróként nem csak rendkívül termékeny – csak 2004 és 2014 között öt regénye jelent meg – hanem újszerű nyelvezetet használó, valamint mélyenszántó gondolatait olvasmányosan és gyönyörű nyelvezeten megfogalmazó szerző is egyúttal. Ennek alátámasztására a Néma lovagból idézte a következő sorokat: „Olyan szép volt a leány, mint búcsújáráskor az oltár, amelyet teleraktak virágokkal, s olyan illatos.” Egy másik helyen pedig így fogalmaz: „Akkorácska volt az a falu, hogy a védőszentje markában is elfért volna.”
Ha Czegő Zoltán életében, mint ahogy az est folyamán utaltak rá, voltak is törések, költői pályáján ez nem érzékelhető, versfaragóként egyenletesen és folyamatosan fejlődött, s az idő múlásával egyre árnyaltabban, szebben és veretesebben fejezte ki magát. És ez jellemző a beszédstílusára is, amiért az író-olvasó találkozók kedvence – állapította meg végezetül rövidre fogott, de tartalmas felszólalásában Kiss Jenő.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Közelmúltunk kacagtató tragikuma
Kacagásaink címmel adja közre emlékiratait Gálfalvi György író, szerkesztő. A Holnap Kulturális Egyesület és a Noran Libro közös gondozásában megjelent kötet bemutatója Marosvásárhelyen lesz, március 4-én, pénteken 17 órától a Bernády házban. A kötetet szerkesztő Szűcs László könyvajánlója.
Gálfalvi György több mint négyszáz oldalas műve tíz, különböző időben keletkezett, s különböző műfajú részben foglalkozik a szerző életének és több évtizedes szerkesztői pályájának legfontosabb mozzanataival. Társszerzőként akár a Szekuritáté egykori munkatársai közül is jónéhányan szerepelhetnének, hiszen a könyv végigköveti a hatvanas évektől 1989 decemberéig azokat az ügyeket, amelyeket a szerző megfigyelési dossziájának több ezer oldaláról sikerült rekonstruálni. Ismét szembesülhetünk azzal, hogy a diktatúra milyen erőfeszítéseket tett az ellenségesnek tekintett személyek megfigyelésére, olykor milyen kacagtatóan tragikus okok miatt folytattak alapos nyomozást. Ugyanakkor arról is képet kap az olvasó, hogyan működött egyféle belső szolidaritás, hogyan juthattak ki hírek, hogyan lehetett segíteni, néha az orránál fogva vezetni a titkosszolgálatot.
Részben klasszikus memoár, részben különböző kérdezőknek adott nagyinterjúk, életút beszélgetések alkotják a Kacagásainkat, olykor elkerülhetetlen átfedésekkel, ismétlődésekkel, amelyek viszont éppen az elmondottak, illetve az akkor történtek felidézésének a hitelességét erősítik.
„Nekünk nem szabad elkövetni azt, hogy méltánytalanok legyünk, éppen azért, mert annyi méltánytalanság ért minket.”
A hetvenes-nyolcvanas években az Igaz Szó szerkesztőségében megélt idők tanúsága mellett két, visszatérő, fontos epizódot jelent az 198.9 december 22-ét megelőző és követő napok történéseinek minden részletre kiterjedő tárgyalása, illetve az alig három hónap múltán bekövetkező vásárhelyi fekete napok fontos mozzanatainak, kiváltó okainak az összefoglalása. Rendkívül érdekes, akár a mai időkben is tanulsággal szolgál az a folyamat, ahogy a negyedszázada a politizálás mindennapjaiba csöppenő szerző egy idő múltán tudatosan eltávolodik, visszatér a politikum, számára idegen világától a dolgozószoba, az íróasztal, a lapszerkesztés otthonos közegébe. Szemléletes az adott korszakok helyi fontos szereplői portréjának megkapó őszinteségű megrajzolása is, legyen szó Hajdu Győzőről, Sütő Andrásról, Király Károlyról, Kincses Elődről, Markó Béláról, de akár Nagy Istvánról vagy Balogh Edgárról.
A kor megítélése szempontjából fontos volt az a maga idejében vitatott jóslata, miszerint 1989 után nem lesz igazán más a világ. Persze, ahogy a kötet borítólapján ajánló soraiban a barát, az egykori szerkesztőtárs, Markó Béla fogalmaz, talán lehetett volna, és még mindig lehetne.
Az alábbiakban egy, a hatvanas évekbe visszavezető epizód részleteit olvashatják, az egyetlen olyan esetet, amikor a Szekuritáté és Gálfalvi György találkozása – Kolozsvárott – tettlegességig fajult.
„Amikor 1964 novemberében a kolozsvári Szekuritátén a köpcös fenéken rúgott, nem a visszaütés bátorsága, hanem ösztöne indította el a kezem. Értek már ilyen alattomos támadások a grundon, amikor az utcák közötti focimeccseken kakaskodtunk, s én nem figyeltem a hátam mögé. Most sem figyeltem az ártalmatlannak tűnő köpcösre. Az adott pillanatban egyetlen célszerű riposztot választottam: könyökkel hátraütöttem, telibe találtam a köpcös orrát. Hallottam, hogy felnyögött, de csak a sasorrút láttam, aki két hosszú lépéssel megkerülte az asztalt és villámgyorsan az arcomba vágott. Ugyancsak reflexből visszaütöttem, de második ütésre már nem volt lehetőségem. A szembenálló férfi baromi erős, rutinos verő és verekedő volt, annyi esélyem sem volt vele szemben, mint hópehelynek a lerben. Engem az életben így nem vertek meg. Azt írják, a szakmabeliek értenek ahhoz, ne maradjon nyoma a veréseknek. Rajtam nyoma maradt, bár a sasorrú kétségtelenül vérprofi volt. Az egész jelenet egyébként inkább egy kocsmai verekedésre emlékeztetett. (Kocsmában kétszer verekedtem életemben: egyszer Szőcs Kálmán helyett, egyszer Majtényi Erik védelmében.) Két percig sem tartott az egész, kábán, kiütött bokszolóként roskadtam le, sajgott a szemem környéke, vastagodni kezdett a szám, mintha foghúzás előtt kaptam volna érzéstelenítőt. Amikor valamelyest magamhoz tértem, ketten voltunk a szobában a zömökkel, aki a kanapén ülve zsebkendőjével nyomogatta az orrát. Eszembe sem jutott, hogy számonkérjek tőle valamit; nem jutott eszembe semmi. Visszatért a sasorrú, ismét kifogástalanul elegáns volt. Leült velem szemben a székre, hosszú ideig figyelmesen nézett, mint aki munkája eredményét veszi számba. Egy idő után megszólalt, hibátlan, sőt választékos magyarsággal: – Idefigyeljen, Gyuri! (Gyuri! Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Szekuritátén keresztnevemen szólítottak. Amikor tíz év múlva kézhez vettek, a kihallgatásokon Gálfalvi elvtársnak, nagyritkán Gálfalvi úrnak neveztek, a lehallgatási jegyzőkönyvekben az általuk adott fedőneveken – Kelemen, Gál, Gherasim, Gheorghe – olykor vezetéknevemen emlegettek. Megfigyeltem: a jegyzőkönyvekben Hajdut, Jánosházyt, Nemess Lászlót fedőnevükön kívül sokszor keresztnevükön becézték, Székely Jánost, Markó Bélát és engem soha.) Tehát: – Idefigyeljen, Gyuri! Ami az előbb történt, köztünk marad, de nem felejtjük el. Nem érdekel, hogyan fogja megmagyarázni, mi történt az ábrázatával. Mondja, hogy legurult a Fellegváron vagy a Metró (szépemlékű pincekocsma) lépcsőin, mondja, hogy verekedett a Fásoknál (Karolina-téri táncterem), mondjon akármit. De ha csak egyszer – értsünk szót, csak egyszer – eljár a szája, nem ússza meg ennyivel.
Kábán és bambán hallgattam. Annyi azért átjött a kábaságon, hogy kihallgatóm összefogott beszédet tart és szabadulni akar tőlem. Nem készült nyilatkozat, nem készült jegyzőkönyv, nem kellett semmit aláírnom. Csak a kihallgatás kezdetén felvett személyi adataim tanúskodtak arról az asztalon, hogy ott jártam. És nagy valószínűséggel – későbbi tapasztalataim alapján – a magnóra vett beszélgetés, majd a dulakodás zajai. Bejött egy férfi – azt sem vettem észre, mikor hívták be – a sasorrú néhány szót mondott neki az ajtóban, az intett, hogy menjek vele. Kikísért a mosdóba, ott románul rám szólt, szedjem rendbe magam. Belenéztem a tükörbe: a szemfogam fölött felhasadt a szájam, a szemöldököm vérzett, szemem alja megduzzadt (délutánra sötétkék, másnapra fekete lett). Ittam néhány korty vizet a tenyeremből, megmostam az arcomat – ennyit tehettem a rend érdekében. Kísérőm karonfogva átvezetett egy néptelen folyosón, onnan az udvarra értünk, az autóbejárón léptem ki az egykori Új, akkori Karl Marx, mostani Decebal utcába. Nem akartam ezt az arcomat mutogatni, mellékutcákon lopóztam az állomásig. Sötétedés után érkeztem Marosvásárhelyre.” (...)
*
Gálfalvi György könyvét március 17-én Nagyváradon, majd 18-án a budapesti Örkény István könyvesboltban mutatják be. maszol.ro

A magyar költészet napja a Csíki Játékszínben
Egész napos rendezvénysorozattal készül a Csíki Játékszín a magyar költészet napjára. Április 11-én, hétfőn 11 órától a Tizenegy című versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin: a társulat tolmácsolásában tizenegy vers hangzik el.
17 órától Egy szenvedély margójára címmel a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János verseit, naplórészleteit, prózai műveit adják elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói. ,,A nyelv titokzatos dolog - mondja Pilinszky János –, nemcsak a beszéd, a szó közöl, többet mond olykor a szem, egy félbehagyott kézmozdulat." Az audiovizuális élményről gondoskodó színészhallgatók: Bajkó Edina, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Markó Ildikó Hilda, Mesés Gáspár, Nagy Esti Norbert, Szilágyi Míra és Zsenák Lilla. A műsort összeállította dr. Gyéresi Júlia. Osztályvezető tanár: dr. Tompa Klára. Jegyek ára: 10 lej.
A rendezvénysorozat Bálint Márta színművész Székely János estjével zárul. 19 órától a Csíki Moziban Egyedül – Székely János 677 sora című előadására kerül sor. Székely János (1927-1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és egyik legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze a fennmaradásra méltónak ítélt verseit. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény, csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez. Jegyek ára: 15 lej.
maszol.ro

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban
Öt nap alatt három színpadon tíz produkciót láthat a közönség a május 18-án kezdődő Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban.
Május 18-án, szerdán a nagyszínpadon a kassai Thália Színház produkciójával kezdődik a színházi szemle. Moliére Mizantróp című darabját Czajlik József állította színpadra. Az előadás többek között olyan aktuális témákat dolgoz fel, mint a szólásszabadság, a másik személyes autonómiája, az ízlés képlékenysége, az igazmondás határai és a társas élet buktatói – olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, szintén a nyitónapon mutatja be az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című mozgásszínházi produkcióját, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba.
Május 19-én, csütörtökön a nagyváradi Szigligeti Színház érkezik a fesztiválra: a nagyszínpadon Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát játssza a társulat Novák Eszter rendezésében. Ugyanezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán4x100 című tragikomédiáját láthatja, amelyet Sebestyén Aba jegyez rendezőként.
Május 20-án, pénteken a Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekintheti meg a közönség. A produkció rendezője Török Viola, Sebestyén Aba pedig ezúttal színészi minőségében lép fel.
Ugyancsak május 20-án az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei, az ikonikus francia énekesnőről, Édith Piafról szóló Piaf-marche/ Piaf-menet című előadást játsszák, Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.
Május 21-én, szombaton az Arizona Stúdióban a Spectrum Színház játssza Matei Visniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját. A Franciaországban élő román szerző Csehov nyomán készült művét Török Viola rendezte.
A nagyszínpadon március 21-én ismét egy Molière-darab, az Úrhatnám polgár című komédia látható, amelyet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mutat be, Sardar Tagirovsky rendezésében.
Május 22-én, vasárnap a fesztivál záróelőadásaként, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev BirinszkijBolondok tánca című darabját nézhetik meg az érdeklődők, amelyet a 4x100-hoz hasonlóan Sebestyén Aba állított színpadra.
A szemléről bővebb információ a színház honlapján olvasható.
Szabadság (Kolozsvár)

Csütörtökön, április 14-én 17 órától könyvbemutató a Jelen Ház nagytermében
Kiss Székely Zoltán: Az anyanyelv keresztje
De ki is a szerző, Kiss Székely Zoltán?
"Erdélyi magyar értelmiségi vagyok. Tanárember. Sem több, sem kevesebb.
***
Születtem 1951. január 3-án Marosvásárhelyen.
Az egykori Székelységben közlő Paál Elek festő keresztapám pallérozta első verseimet még a '60-as évek derekán. Aztán a'60-as évek végén Kapusi Ildikó tanárnőm bíztatott a Bolyai Farkas Középiskolában. Ott érettségiztem 1970-ben.
1974-ben biológus diplomát szereztem Kolozsvárt. Azóta tanítok. Vándortanár vagyok; tucatnyi iskolában tanítottam: Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Diákjaim négy ország nyolc egyetemén szereztek diplomát. 1975-től botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytatok. És publikálok szak- és tudománynépszerűsítő írásokat két ország napi-, heti és havilapjaiban, tudományos folyóirataiban. Számuk félezerhez közelít. 2012-től Természet kalendáriuma címmel tudománynépszerűsítő sorozatot – amolyan Odobescu-féle Pseudokinegeticost – írok heti rendszerességgel a marosvásárhelyi Népújságban.
1977-től a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként is dolgoztam, ahova Gáspár Sándor hívott egykoron. A tudománynépszerűsítő adás, a Mikroenciklopédia, biológiai szakcikkeit jegyeztem. S küldtem verseimet az Igaz Szóhoz, Székely János biztatgatott. Ugyanez évben jelentek meg első verseim az Ifjúmunkásban. Cseke Gábor és Lázár László próbált felfedezni. Miután én is a Szülőföld, haza, testvériség pályázat győztesei között voltam, úgy tűnt kötettel indítanak minket, akkori fiatalokat. Aztán semmi sem lett belőle. Jómagam meg arra jutottam, hogy hagyom a szépirodalmat másnak. Hiába bíztatott Lőrinc József tanár-költő barátom az illyési intéssel, miszerint ki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba, sokáig nem írtam verseket. Ez volt a hosszú hallgatás kezdete.
***
1989 decemberében az újrainduló Marosvásárhelyi Rádiónál a Mikroenciklopédia felelős szerkesztője lettem. 1990 áprilisától Magyarországon élek családommal. 1999-től a Szentendrei Református Gimnázium tanára vagyok. S néha megleptem-meglepem magam egy-egy verssel.
1997-ben a Névtelen írók antológiájába bekerült egy háromsorosom.
E tájt érett meg bennem, hogy amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(soma)t nem hagyhatom másra.
Hiszem, hogy az igaz vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket.
***
2008 óta több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg verseim a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében. 2010-től a székelyudvarhelyi Vers és az Erdélyi Toll, az Erdőszentgyörgyi Figyelő és a debreceni Tisztás hozta-hozza le rendszeresen verseimet. 2013-tól a PoLíSz, Turcsány Péter bizalmát és biztatását birtokolva, több alkalommal közölte versszövegeimet. Csíki Andrásnak, az EJKE elnökének köszönhetem, hogy most kötetté állt össze verseim egy része.
Amikor a Népújságban a Múzsa rendszeresen közölni kezdett, írtam volt le ezt a mondatot: Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás.
Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe mindmáig. Hiszem, hogy versbéli megszólalásommal is jobbá tehetem világunkat."

Nyugati Jelen (Arad)

Színházi események a magyar költészet napján
Partiumi és erdélyi teátrumok is készülnek programokkal a magyar költészet napja, április 11. alkalmából.
A kézdivásárhelyi Városi Színház és a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar közös, A Dolgokról egy földi szellemnek című, verses, zenés produkcióját például a kolozsvári és a marosvásárhelyi érdeklődők is megtekinthetik. Kolozsváron április 9-én, szombaton 19 órától lépnek fel a művészek a Váróterem Projekt független színtársulat által működtetett ZUG.zone alternatív kultúrtérben, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat pedig József Attila születésnapján, április 11-én, hétfőn 17 órától látja vendégül a produkciót.
„Egy, már klasszikussá vált erdélyi költőóriás és a kortárs költészet egyik legsajátosabb hangú alkotójának szellemi párbeszédéből született ez a szintén párbeszédre épülő, a műfajok találkozási pontjából táplálkozó produkció. Vers és zene, vagy még találóbban verszene, koncert és színház, avagy zenei kalandozás és drámai megközelítések. Szilágyi Domokos mély vallomásai a létezés határait feszegetik, Fekete Vince versciklusa pedig újra és újra figyelmeztet »a mélység« és »a magasság« közötti vívódásainkra” – ajánlják a produkciót az alkotók. A Kolcsár József rendezte előadásban szereplő Fekete Vince-verseket Ferencz Csaba zenésítette meg, közreműködik a Mácsafej zenekar, valamint Gábor Szabolcs szaxofonos.
Megzenésített versek Szatmáron
A SzatmárON kezdeményezés újabb állomásaként idén is költészetnapi programsorozatot szervez a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ezúttal szombaton Költészetünk ünnepe címmel. „A tavalyihoz hasonlóan 2016-ban is az irodalom, a zene és a gasztronómia témakörök mentén csoportosulnak a versblokkok, ugyanis nemcsak verseket lehet majd hallgatni, mondani vagy felolvasni, hanem a résztvevők magyar klasszikusok kedvenc ételeibe is belekóstolhatnak, és zenei csemegében is részük lesz. A rendezvénynek Szatmárnémeti egyik kedvenc közösségi tere, a MusiC’at Caffe & Pub (Hám János utca 4) ad helyet 14 és 21 óra között. Az est záróakkordja a helyi The Hats zenekar élő koncertje lesz” – írták a szervezők.
A programsorozatra a belépés ingyenes, és a szervezők minden érdeklődőnek lehetőséget adnak, hogy elmondja vagy felolvassa kedvenc magyar versét/verseit, illetve nagy örömmel fogadják a saját költeményeket is. A versmaratonra még lehet regisztrálni a szerdai nap folyamán, a kolteszetnap@harag.eu e-mail címen és a 0261-712362 telefonszámon. A programsorozat részeként április 11-én 11 órától Fütyülünk a világra címmel Bertóti Johanna megzenésített költeményekből összeállított koncertjére kerül sor az Ács Alajos Játékszínben.
Csíkban egész nap ünnepelnek
A költészet napja alkalmából a Csíki Játékszín is egész napos rendezvénysorozattal készül. Hétfőn 11 órától a Tizenegy című, immár hagyományosnak tekinthető versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin, amelynek keretében a Csíki Játékszín társulatának tolmácsolásában tizenegy vers hangzik el. 17 órától Egy szenvedély margójára címmel a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János verseiből, naplórészleteiből, prózai műveiből összeállított előadásukkal lépnek fel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói. A produkcióra 10 lejért lehet jegyet váltani.
A rendezvénysorozat Bálint Márta színművész Székely János-estjével zárul. Az Egyedül – Székely János 677 sora című előadásra 19 órától kerül sor a csíki moziban. „Székely János (1927–1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze »a fennmaradásra méltónak ítélt verseit«. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény, csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei – a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez” – olvasható az ajánlóban. A produkcióra a belépők 15 lejbe kerülnek.
Krónika (Kolozsvár)

A magyar költészet napja Csíkszeredában
József Attila születésnapján, április 11-én Csíkszeredában is számos rendezvényt tartanak, versnapi városköszöntőre, pódiumműsorra, szavalóversenyre várják a verskedvelőket.
A Csíki Játékszín a magyar költészet napja alkalmából egész napos rendezvénysorozattal készült. Április 11-én, hétfőn 11 órától a Tizenegy című versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin. A Csíki Játékszín 11 színészének tolmácsolásában tizenegy magyar vers hangzik el.
A jelenevők Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva-Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs előadásában hallgathatják meg.
A rendezvénysorozat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatóinak előadásával folytatódik. 17 órától a a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János versei, naplórészletei, prózai művei öltenek hangzó formát Bajkó Edina, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Markó Ildikó Hilda, Mesés Gáspár, Nagy Esti Norbert, Szilágyi Míra és Zsenák Lilla jóvoltából. A műsort Gyéresi Júlia állította össze, osztályvezető tanár Tompa Klára.
Ezt követően 19 órától a Csíki Moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni. Székely János (1927–1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze a fennmaradásra méltónak ítélt verseit. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez – írják a szervezők.
Az Agora Alapítvány évek óta szavalóversenyt hirdet erre a napra. Az idén 132 személy jelentkezett a versenyre Csíkszeredából és a környékbeli falvakból. A csíkszeredai önkormányzattal közösen szervezett eseményt a nagy érdeklődésre való tekintettel két helyszínen tartják meg. Az I. kategóriába jelentkezők (5–8. osztályos diákok) a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében fognak szavalni, a II. és III. kategóriába jelentkezők (9–12. osztályos diákok és 19 éven felüliek) a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Mindkét helyszínen délelőtt 10 órától kezdődik a rendezvény. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a Csíki Moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét.
A magyar költészet napján Versünnepet tartanak a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában a József Attila Emléknapok keretében. A rendezvénysorozat április 11-én 14 órától kezdődik az iskola dísztermében. A Petőfi Kávéházban 19.30-tól Lélekhang címmel megzenésített verseket lehet meghallgatni Márkos Melissa (ének), Ferencz Levente (akusztikus gitár), Dezső Roland (szóló gitár), Siklódi Árpád (basszus gitár) és Borsos Zsolt (dob) előadásában. Illusztrációk: Sipos Ottilia.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Zsongás a magyar költészet napján Erdélyben is
Erdélyben is számos eseménnyel ünnepelték hétfőn a magyar költészetet. A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik, de érdemes hozzátenni, hogy például Márai Sándor is ezen a napon született – adja hírül a kronika.ro.
Csíkszeredában iskolákban, könyvtárban, a helyi kulturális központban, a színházban, különböző előadótermekben, sőt még a színház lépcsőin is a költészetet ünnepelték hétfőn. Nagy volt az érdeklődés az Agora Alapítvány és a csíkszeredai önkormányzat által meghirdetett szavalóverseny iránt, amire a szervezők nem kis meglepetésére 132-en jelentkeztek.
„Nagyon örülünk ennek a rengeteg szavalónak. A kicsik vannak a legtöbben, 88-an jelentkeztek Csíkszeredából és a környező falvakból. Minden évben évfordulós költők versei közül választhatnak a versenyzők" – mondta el Sántha Zsuzsanna, az egyik szervező. A Csíkcsicsóból érkezett ötödik és hatodik osztályos diákok elmondták, szeretnek verset olvasni és mondani, Kosztolányi Dezsőt, Romhányi Józsefet és Szilágyi Domokost emlegették. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a csíki moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét.
A Csíki Játékszín egész napos rendezvénysorozattal készült a magyar költészet napja alkalmából. Akárcsak az elmúlt években, József Attila születésnapján délelőtt 11 órától 11 színész 11 verssel köszöntötte a szép számban jelen lévő hallgatóságot. „Napjainkban a humanizmus mély válságával szembesülünk. Nem túl távoli vidékeken mérhetetlen szenvedést okozó véres háborúk dúlnak. Világunkban megállíthatatlanul szaporodnak a konfliktusok, robbanásig feszülnek az elvakult indulatok. Lélektől lélekig vészesen nő a távolság. Tizenegy művészünk magyar költők békevágyát szólaltatja meg. Egy olyan világ óhajtását, ahol az emberek nyitott szívvel fordulnak egymás felé" – fogalmazott Parászka Miklós, a színház igazgatója.
Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs tolmácsolásában hallgathatta meg a közönség.
Délután a Hunyadi László Kamarateremben Egy szenvedély margójára címmel Pilinszky János versei, naplórészletei hangzottak el a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói előadásában. A műsort Gyéresi Júlia állította össze. Este a csíki moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni.
Villámcsődület Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Figura Stúdió Színház művészei közreműködésével a város három helyszínén tartottak villámcsődületet hétfőn a déli órákban. A kórus megzenésített verseket adott elő, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér és Moşu Norbert László színművészek pedig egy-egy verset szavaltak el a költészetnapi rögtönzött előadáson, a városközpontban, a Szent István-téren és a művelődési házzal szemközti parkban.
Az eseménnyel a kultúra, a költészet és a versek fontosságára kívánták ráirányítani minél több ember figyelmét a szervezők. „Azért választjuk az előadás ezen formáját, mert olyan emberekhez is elérhet az üzenet, akik általában nem vesznek részt kulturális eseményeken. Ha csak egy gondolatot indít el az emberekben a rövid műsor, már elértük a célunkat" – mondta a kronika.ro-nak Fórika Sebestyén, a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője.
Erdély-szerte számos egyéb programmal is készültek a jeles napon: a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban például hétfőn este az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében tucatnyi költő olvas fel műveiből. Erdélyi díjazottak a Versünnepen
Az erdélyi versenyzőket is felvonultató Versünnep Fesztivál döntőjét egyébként vasárnap este tartották a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A verseny fődíját, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását, valamint a 300 ezer forintos pénzjutalmat Lőrinc Tímea zentai színésznő nyerte. A Versünnep Fesztivál különdíját 50 ezer forintos pénzjutalommal a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató kapta. A megzenésített vers kategória győztesét, az erdélyi Mácsafej zenekart a Budapesti Operettszínház díjával is jutalmazták.
Idén tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Versünnep Fesztivált, amelyre hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriában nevezhettek.
Budapesten egyébként hétfőn zajlik a hatodik Versmaraton: a Magyar Rádió Márványtermében kortárs magyar költők tizenkét órán át olvassák fel szerzeményeiket a költészet napja alkalmából. Az eseményen a Magyar Kiadó Napló gondozásában megjelent Az év versei 2016 című antológiából hangzanak el költemények a szerzők előadásában. A kiadó vezetője, Oláh János hangsúlyozta: a kötetben 40 irodalmi folyóirat és műhely tavalyi verstermésének legjava szerepel – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Dózsa-monodráma a Vigadóban
Ki áll ma ki közös érdekeinkért?
Kézdivásárhelyre érkezik Sebestyén Aba, ezúttal Dózsa György szerepébe bújva. A Török Viola által rendezett, Székely János szerző tollából származó Dózsa című előadást május 6-án, pénteken 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában tekinthetik meg. Ennek kapcsán kérdeztük a színész-rendezőt.
– Nem először áll közönség elé monodrámával, amely nem a populáris, könnyen emészthető műfajok közé tartozik, mi indokolja a választást?
– Nagyon érdekel ez a műfaj szakmailag, művészileg, hiszen egy színésznek hatalmas kihívás, hogy egy–másfél órán keresztül érdemben fenntartsa a figyelmet, érvényes dolgokat tudjon közölni. Másrészt izgat a téma is: a Dózsa is a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Történelmi személyiségek a Yorick színpadán projektjének keretében valósult meg. Az első a Tér című produkció volt, amely Bolyai János gyötrelmeiről és szerelmeiről szólt. Úgy érzem, az előadások által folyamatosan tanulok én is, színészileg gyarapodom.
– Miért tartja fontosnak nagy személyiségek bőrébe bújni? Nagyságukat vagy éppen emberi mivoltukat tartja hangsúlyozandónak?
– Éppen ez a kettősség izgat: hogy lehet megfogni egy zseni, egy kivételes személyiség lényegét, emberi oldalról. Bolyaiban is ez csigázott fel: mi a zseniség, milyen ember volt ő maga? Ugyanakkor Dózsáról nagyon sok minden fennmaradt, igaz és hamis is, ellentmondásos írások születtek róla. Vitathatatlanul karizmatikus személyiség volt, de az érdekelt: mikkel küszködött, hogyan lett ő vezér? Miként bukott vagy buktatták meg, milyen csapdákkal és felelősséggel jár, ha az ember vezető személyiséggé válik? Továbbá: mit tud ma üzenni nekünk Dózsa története, mit jelent tulajdonképpen vezéregyéniségnek lenni? Aktuális kérdés ez a mai napig, hiszen bizonyos dolgokat valakinek, valakiknek föl kell vállalni, élre kell állni, ki kell mondani, ha valami nem tetszik, vagy éppen tetszik. Az érdemi kritikát meg kell fogalmazni, ez örök téma.
– Hogyan zajlik a színész felkészülése, amikor történelmi személyiséget, illetve, amikor hétköznapi figurát alakít?
– Nyilván a dokumentálódás, szakkönyvek olvasása a felkészülés alapja, de az eszközök ugyanazok: az emberi oldal által tudok a nézőhöz is közel kerülni, nem a karakter heroikus mivoltát igyekszem megmutatni, az megfoghatatlan. Lényeg, hogy én, Sebestyén Aba, milyen emberi gondolatokat tudok közölni valakiről, aki valószínűleg hasonló gondokkal küszködött, mint egy mostani ember. Nem egy hősi póz mögé bújva közelítem meg, hanem az igazi emberi gondolatok, kétségek felől. Dózsa olyasmiért állt ki, ami mai napig az emberiség vesszőparipája, az egyszerű dolgokért, például a szabadságért.
– Milyen közönségnek ajánlja, kik tudják befogadni az előadást?
– Zseniális a szöveg. Székely János rendkívül érzékletesen fogalmazza meg Dózsa gondolatait. Akit érdekel az irodalom, a történelmünk, a múltunk, amely nélkül nincs jelenünk, nincs jövőnk, az jöjjön el az előadásra. Természetesen a diákoknak is ajánlom, hiszen a tanagyaghoz is kapcsolható, de nem csak nekik. Bárkinek, akit érdekel: hogyan is állunk mi ma a vezéregyéniségekkel, van-e ma közöttünk olyan, aki képes kiállni közös érdekeinkért, jogainkért, és vajon mit kockázat az, aki ezt érdemben meg is teszi?
Sebestyén Aba 1973. december 8-án született Brassóban, színész, rendező, egyetemi tanár. 1996-ban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett színész diplomát, 2005 és 2008 között pedig rendező szakon magiszteri fokozatot. 2010-ben doktorált a bukaresti I. L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetemen. 1996-tól a szatmárnémeti, nagyváradi, debreceni és marosvásárhelyi színházakban játszott. 2002 és 2013 között óraadó tanárként, majd 2013-tól az intézmény docenseként, színészmesterséget és rendezést tanít a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. 2002-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, 2004-ben megalapította a Yorick Stúdió kortárs színházi műhelyt, amelynek azóta is a vezetője, rendezője.
Farkas Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kezdődik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje Budapesten
Kilenc produkciót láthat a közönség szerdától a budapesti Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyre még kaphatók jegyek – mondta el Lantos Anikó fesztiváligazgató az M1 csatorna szerda reggeli műsorában.
Közlése szerint a szemlét szeretik a nézők, a fesztiválnak kialakult már a törzsközönsége, sokan vásárolnak bérletet. Öt napba nem fér bele az összes határon túli társulat, ezért évről évre változik, hogy ki tud részt venni a fesztiválon – tette hozzá.
Lantos Anikó kiemelte a nyitóelőadást, a kassai Thália Színház Mizantrópját, amelyet Czajlik József állított színpadra. Mint mondta, aki szereti Moliere-t, az egy “jópofa, ötletes” produkciót fog látni. A nyitó napon az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat mutatja be Fade out című mozgásszínházi produkcióját, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba. A műsorban elhangzott, hogy csütörtökön a nagyváradi Szigligeti Színház Csiky GergelyBuborékok című vígjátékát adja elő a nagyszínpadon Novák Eszter rendezésében. Szintén ezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán 4×100 című tragikomédiáját láthatja Sebestyén Aba rendezésében.
A Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekintheti meg a közönség pénteken Török Viola rendezésében. Az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei a Piaf-marche / Piaf-menet című előadást viszik színre Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.
Az Arizona Stúdióban a Spectrum Színház Matei Visniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját láthatják az érdeklődők szombaton, a Franciaországban élő román szerző Csehov-továbbgondolását szintén Török Violarendezte. A nagyszínpadon ezen az estén Moliere Úrhatnám polgár című komédiája szerepel a repertoáron a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában, Sardar Tagirovsky rendezésében.
A fesztivál záró előadásaként vasárnap a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev Birinszkij Bolondok Tánca című darabját tekintheti meg a közönség, amelyet a 4×100-hoz hasonlóan Sebestyén Aba állított színpadra.
erdon.ro

Kialakult a törzsközönség – Határon Túli Magyar Színházak Szemléje Budapesten
Kilenc produkciót láthat a közönség szerdától a budapesti Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén – mondta el Lantos Anikó fesztiváligazgató az M1 aktuális csatornán.
Közlése szerint a szemlét szeretik a nézők, a fesztiválnak kialakult már a törzsközönsége, sokan vásárolnak bérletet. Öt napba nem fér bele az összes határon túli társulat, ezért évről évre változik, hogy ki vesz részt a fesztiválon – tette hozzá.
Lantos Anikó külön kiemelte a szerdai nyitóelőadást, a kassai Thália Színház Mizantrópját, amelyet Czajlik József állított színpadra. Mint mondta, aki szereti Moliere-t, az egy „jópofa, ötletes” produkciót láthat szerdán. A nyitónapon az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat is fellép Fade out című mozgásszínházi produkciójával, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba.
A műsorban elhangzott, hogy csütörtökön a nagyváradi Szigligeti Színház Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát adja elő a nagyszínpadon Novák Eszter rendezésében. Szintén ezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán 4x100 című tragikomédiáját láthatja Sebestyén Aba rendezésében. A Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekintheti meg a közönség pénteken Török Viola rendezésében. Az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei a Piaf-marche / Piaf-menet című előadást adják elő Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.
Az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi Spectrum Színház Matei Vişniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját láthatják az érdeklődők szombaton, a Franciaországban élő román szerző Csehov-továbbgondolását szintén Török Viola rendezte. A nagyszínpadon ezen az estén Moliere Úrhatnám polgár című komédiája szerepel a repertoáron a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában, Sardar Tagirovsky rendezésében.
A fesztivál záró előadásaként vasárnap a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev Birinszkij Bolondok Tánca című darabját tekintheti meg a közönség, amelyet a 4x100-hoz hasonlóan a marosvásárhelyi Sebestyén Aba állított színpadra.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Ezüst Akadémia: évzáró telt ház előtt
Minden alkalommal telt ház előtt tartottak előadást az Ezüst Akadémia meghívott előadói Csíkszeredában. Az idősebb korosztálynak szóló oktatási program hivatalosan szerdán zárult a Csíki Moziban.
Az Ezüst Akadémia szerdai hivatalos záróeseményén Dávid László egyetemi rektor a Csíki Moziban – telt ház előtt – kiemelte: egy jól működő társadalomban nem hősökre van szükség, hanem jó ötletekre, ilyen volt az Ezüst Akadémia. Makó Zoltán, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánja szerint a számmisztika úgy tartja, hogy 2016 a lezárás éve, „de minden lezárás valami új kezdetét jelenti.” Magyarország Csíkszereda Főkonzulátusa részéről Csige Sándor vezető konzul mondott beszédet. Szerinte az Ezüst Akadémia „aranyat ér”, mintegy érzékeltetve az előadássorozat értékét.
Az Ezüst Akadémia ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott, de csak ebben a tanévben sikerült megvalósítani a Kaposvári Egyetem mintájára. Főleg a csíkszeredai és környékbeli településeken élő, 50 év fölöttieknek szólt, akik kéthetente ingyenesen vehettek részt az előadásokon november 4. és május 25. között a Sapientia egyetem épületében. Az oktatási programra több mint 250 személy jelentkezett be, közülük kétszázan rendszeresen látogatták az előadásokat. Összesen 14 előadást hallgattak meg a résztvevők. A szervezők olyan szakembereket hívtak, akik saját szakterületükön ismertek és elismertek. Voltak előadások a jelen problémáiról – például a migrációról –, de pszichológiai témákról is beszéltek, például a gyász feldolgozásáról és a nagyszülők szerepéről a családban. Előadásokat tartottak többek között gyógyfüvekről, teákról, természetes módszerekről és az egészséges táplálkozásról is. Jogi kérdésekre is próbáltak válaszokat adni, például arra, hogy hogyan működik a családban az örökösödés, a hagyaték és az átutalások. Egy alkalom egy óra előadásból és egy egy óra beszélgetésből állt. A tanévzáró ünnepségen díszoklevelet kaptak azok, akik a 14-ből legalább 10 előadáson részt vettek, a többiek pedig emlékoklevélben részesültek.
A szervezők elmondása szerint a résztvevők minden alkalom végén hosszas tapssal köszönték meg az előadást. „Nagyon sokan szeretnék, hogy a program a jövő tanévben is folytatódjon. Olyan is akadt, aki már most el volt keseredve, hogy vége, mások pedig megköszönték, hogy megszerveztük ezt a programot, hiszen kisegítették őket a téli depresszióból, és így találtak elfoglaltságot maguknak. Sokan egyedül laknak már, nem mennek sehová, ez a program lehetőséget nyújtott arra, hogy kimozdulhassanak” – nyilatkozta megkeresésünkre Csíki Adél, az egyetem kommunikációért felelős munkatársa.
Mint megtudtuk, a tagoknak március 6-án tavaszi bált is rendeztek az egyetemen. Továbbá lesz egy kirándulás a Gyimesekbe július 4-én, amelyen gyógynövény-gyűjtögetéssel foglalkoznak majd. Erre már több mint százan jelentkeztek.
A szervezők szeretnék a következő tanévtől újból meghirdetni a programsorozatot. „Az érdeklődésre való tekintettel mindenképp szeretnénk folytatni. Amennyiben lehetőség lesz rá, augusztusban meghirdetjük, és ismét lehet jelentkezni majd” – tudtuk meg Csíki Adéltól.
Tizennégy előadás Macalik Ernő: Egészségünk a természet erőforrásaiból Székely János: Jogi kérdések, válaszok, megoldások a családban Dr. Tar Gyöngyi: Szépkor = öregkor Dr. Csapó János: A funkcionális és egészséges élelmiszerek Dr. Gundel János: Bor a régi szakácskönyvekben Kisné Portik Irén: A húsvéti tojások pogány üzenete Burista Csilla: A kertészkedés Dr. Görög Ilona: A nagyszülők szerepe a családban Dr. Kassay János: Székelyföld érdekességei Dr. Bodó Julianna: Székelyföldi fiatalok külföldi munkavállalása Dr. Gundel János: Egészséges és/vagy modern táplálkozás/gasztronómia Tankóné Péter Mária: A székelyruha-viselet Dr. Rostoványi Zsolt: Az iszlám világ és a nyugat Dr. Varró Éva: Elengedés és gyász
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro