Titkok Bethlen Gábor könyvtáráról
Bethlen Gábor könyvei és könyvkötői címmel foglalta össze Kovács András művészettörténész professzor a Bethlen-könyvtár feltárásáról készült kutatását a Korunk Akadémia Reneszánsz- Reneszánszok sorozat záró előadásaként.
Kovács András akkor kezdett el újra foglalkozni Bethlen Gábor könyveinek témájával, amikor három évvel ezelőtt ismét kezébe került a Jakó Zsigmond Pál 70. születésnapjára készült kéziratos emlékkönyv, amely ennek a témának az elsődleges adatait tartalmazta.
A professzor szerint „a könyvek történetét a világon elég sokan kutatják, léteznek katalógusok a könyveket díszítő mintákról”, ő viszont saját kutatásában a formai jegyeket tanulmányozva próbált kiindulópontot szerezni ahhoz, hogy újabb Bethlen könyveket fedezzen fel. Az első feljegyzett adatok szerint azt sem lehetett tudni biztosan, hogy volt-e könyvtár, vagy csak a humanista felfogás szülte a könyvtár létrehozásának gondolatát.
A Kolozsvári egyetemi könyvtár ritkaságok tára őrzi Ortelius Theatrum orbis terrarum atlaszát. Ez „a legrégebbi könyv, amely biztosan Bethlen Gábor tulajdonában volt.” A 17. század húszas éveire bebizonyosodott az, hogy a könyvtár ténylegesen létezett, Bethlen amolyan gyűjtögetőként nemcsak vásárolta, de nyomtatatta is a könyveket. Bibliotékáját Szenczi Molnár Albert a Mátyás király európai hírű Corvina-könyvtárához hasonlította. Ez utóbbinak egy töredékét később Bethlen meg is szerezte.
Hol lehetett a könyvtár?
„A könyvtárnak a helyét illetően eléggé nagy gondban vagyunk. Néha abban reménykedem, hogy egy éjszaka talán megálmodom azt, hol is lehetett a könyvtár”– viccelődött az akadémikus. A könyvtár tervezett helye nagy valószínűséggel a Gyulafehérvári várban, a Református Kollégium keresztszárnyában volt, viszont a biztos helyében a történészek sem jutottak dűlőre. A belső vár – vagyis a tulajdonképpeni fejedelmi palota – a könyvek legnagyobb részével együtt leégett. Isaacus Basirius Szalárdi Jánost erősítette meg azzal, hogy mindez valóban megtörtént, feljegyzései alapján sikerült kimenekítenie a legértékesebb példányokat és a nyomdai ólombetűket. „Ha ez sikerült, akkor sem volt foganatja, ugyanis ahogy Szalárdi írta, ott minden elpusztult” – jegyezte meg a művészettörténész. Az 1900-as évek elején Pósta Béla ásatásai során előkerült a régi sekrestye, azaz az egykori káptalani levéltár és a feltételezett fejedelmi könyvtár helye is.
1663-as adatok alapján már arról is tudomást szerezhetünk, hogy milyen értéke volt Bethlen Gábor könyvtárának. Szalárdi János feljegyzése szerint a rengeteg könyv „sok ezer tallérokba kerülhetett”. Ámbár még ma is kérdőjeles a példányszámok mennyisége. Kovács András Jakó Zsigmondot idézve említi, hogy 5000 példányra lehetne becsülni a könyvtárat, bár ez nagyon valószínűtlen, ugyanis Monoki István a Rákóczi-könyvtárat becsülte kétezresre, és szinte biztos, hogy az sokkal több könyvet tartalmazott, mint a Bethlen-könyvtár. A professzor elmondta, konkrétan voltaképp nem lehet tudni semmit arról, hogy hány könyvre becsülhető a Bethlen Gábor könyvtára.
A könyvgyűjtemény eredetét illetően is kizárólag találgatásokra vagyunk ítélve. A fejedelem által támogatott, és hazai szerzők ált írt és fordított könyvek közül mintegy 40 nyomtatványt ismernek. Az első olyan könyv, amit kézbe lehet venni, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában található Itinerarium Catholicum (1616, Debrecen) címmel. A bőrkötetes, zsinórral díszített könyvet a szerző, a lelkész Szegedi P. Dániel ajánlotta fel Bethlen Gábornak.
Bélyegzők, könyvkötők
A könyveken szereplő bélyegzők ismétlődése támpontot jelentett a kutató számára, elősegítette a könyvkötők életének felkutatását. A fejedelem tulajdonában levő könyvek között a professzor talált olyanokat, amelyek nagy valószínűséggel ugyanazon könyvkötő munkái közé tartoztak. Az Exequiae Caeremonialium Bethlen Gábor címerét viseli a borítón. Kovács András szerint ezt olyan bélyegzővel készítették, amelyet 1619-ben a bécsi pecsét mintájára hoztak létre. A bélyegző alapján ugyanannak a könyvkötőnek a munkáit azonosította a művészettörténész a Kolozsvári könyvtárakban is. A 1616-os kötésű, Kolozsváron bekötött Biblia, az 1619-es Marosvásárhelyi szabó céh jegyzőkönyve és Pákei János Enyedi-példánya is mind ugyanazon motívumokkal mAradtak fenn. A szerző kilétéről a Házsongárdi temető egyik sírfelirata árulkodik: IOACHIMI LOFFLERERS, Kolozsvár város könyvkötője, meghalt 1623-ban. A professzor elmondása szerint „akármit és annak ellenkezőjét is bele lehet olvasni ezekbe a feliratokba”, de szinte biztos, hogy 1624 nyarán Löfflerers Joachimi még élt; nagy valószínűséggel 1624 szeptemberében halt meg.
A következő könyvkötő a forrásokban Könyvkötő Jakabként szerepelt – munkájára ugyanazon bélyegzők utalnak: obeliszk, sárkány, oroszlán motívuma. Ő volt az úgynevezett „à la fanfare” kötések meghonosítója. Az elnevezés egy 17. századi könyv címe, egyébként 20. századi elnevezés, és semmi köze nincs a könyvkötő munkájához.
Gedő Dalma-Orsolya
Erdélyi Napló (Kolozsvár)