Márc. 31-én a csíkszeredai Kriterion Házban mutatták be a Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor A csíkszépvízi Száva család /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ című könyvét. Mint minden család-kutató a vér szavára hallgatva írta meg családja származásának történetét - vélte Gálfalvi György, a Látó főszerkesztő-helyettese, hozzátéve, elgondolkodtató, hogy egy-egy család hányfelé szóródott szét. A bemutatón többször is szó esett az örmények szerepéről a székelyföldi települések gazdasági fejlesztésében. Az 1672-es esztendőben 45 örmény család telepedett le Csíkszépvízen, ennek forrásait ismertette a leginkább örmény leszármazottakból álló közönségnek a szerző. /Örmények az évszázadok viharaiban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./

A csíkszeredai születésű, Kolozsvárról elszármazott, ma Bécsben élő szerző – Száva Tibor-Sándor – neve nem ismeretlen az erdélyi örményekről szóló szakirodalomban. A csíkszépvízi Száva család történetét, geneológiáját felvázoló munkája két kiadást is megért. 2003-ban kiadta a Szépvízi magyarörmények nyomában című könyvét, benne 35 törzscsalád családfájának megrajzolására vállalkozott. A tőle megszokott tudományos igénnyel megírt következő könyve /Magyarörmények az I. világháborúban. Magyar–Örmény Könyvtár 12. szám. Budaörs, 2003/ felsorakoztatja azokat az örmény származású személyeket, akik részt vettek az első világháborúban. Van-e valami értelme a tizenkilenc erdélyi gyalogezred több tízezres katonájának sorsából kiemelni az örmény származású magyarokat? – kérdezte a recenzens, hozzátéve, hogy az ő ereiben is van némi örmény vér. A hajdani örmény közösség érzelmileg még ma is valami közös származástudat bűvöletében él. Bennük van a kettős identitás tudata: örmények voltunk, magyarok vagyunk, de múltunkat ismernünk kell. /Murádin László: Könyv az erdélyi örmények múltjából. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./

Magyarörmények nyomában
A csíkszeredai születésű, Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor magyarörményekről szóló kötetét ismertették csütörtök délután a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában.
Ajtony Gábor, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a szerzőt, aki harmadik alkalommal tartott könyvbemutatót Csíkszeredában. „Elképesztő adathalmaz van a könyvben, 91 családról van szó benne, ide-oda ágazó családokat kutatva fel, hatalmas munkát és hatalmas energiabefektetést igényelt” – hangsúlyozta Ajtony Gábor nyugalmazott gyógyszerész.
A könyv fő célja az 1660-as években betelepült családok utódjait felkutatni. Kik vagyunk, honnan jöttünk kérdésre keres választ a kötet – mondta elöljáróban a szerző.
A csíkszeredai Alutus Könyvkiadó gondozásában megjelent Székelyföldi magyarörmény családokcímű könyv megírásához a szerző 91 székelyföldi magyarörmény család teljes dokumentációját kutatta fel, elsősorban a gyergyói és a csíkszeredai levéltárakból gyűjtött adatokat, de a bécsi levéltárban is talált ide vonatkozó dokumentumokat.
A Csíkszeredában született, de már a nyolcvanas évek közepétől Bécsben élő dr. Száva Tibor-Sándor immár három évtizede kutatja a székelyföldi örmény családok gyökereit. 1995-ben a Csíkszépvízi Száva család címmel jelentetett meg kötetet, majd 2003-ban látott napvilágot a Szépvízi magyarörmények nyomában című kötete. A rá következő évben a Magyarörmények az I. világháborúban című kötetben publikálta kutatómunkája eredményeit. A nemrégiben megjelent több mint 800 oldal terjedelmű könyvében a magyarörmény múltat székelyföldi viszonylatban tárja az olvasók elé.
Iochom Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Díjeső a bolyais diákoknak
Bolyai János születésének 211. évfordulóját ünnepelték
Kettős ünnepség színhelye volt tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum: Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja átadta a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program keretében meghirdetett pályázat főnyereményének egyikét a harmadik osztályos Kövesdy Mátyásnak és társainak. Ezt követően pedig a Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre Bolyai János születésének 211. évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepséget.
Zsigmond Barna elsőként a harmadik osztályos kis bolyaisokat, Jánosi Szerén tanítónő tanítványait látogatta meg, hiszen ebbe az osztályba jár Kövesdy Mátyás, aki Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága által a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program keretében meghirdetett Csodasarok című nyereményjátékának a szerencsés nyertese. A főkonzul, aki egykori bolyais diákként szólt a harmadikosokhoz, elmondta, a díj jellegzetessége, hogy nem a személy kapja, aki pályázott, hanem a közösség, amelynek része, tehát valójában a teljes osztályközösségnek jár a csocsóasztal, amelyet a gyerekek nagy örömmel fogadtak, valamint a könyv-, illetve játékcsomag. Jánosi Szerén tanítónő elmondta, több diákja is belekezdett a pályázati játékba, viszont a kis Mátyás volt az, aki végig kitartóan próbálkozott, és a tanítónő szerint ez tanulság lehet minden gyerek számára, hogy a kitartó munka az, ami végül meghozza a gyümölcsét.
A díjátadást követően az iskola dísztermében megemlékező ünnepségre került sor Bolyai János születésének 211. évfordulója alkalmából. Láday Zoltán nevelési igazgató köszöntője után Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója vette át a szót, aki az összegyűlt diáksereghez szólva elmondta, Bolyai János a kollégium legkiemelkedőbb diákja volt, magasra tette a mércét, tehát igazi példakép lehet a mai generáció számára. Zsigmond Barna főkonzul rámutatott: régen is kiváltság volt a Bolyaiba járni, de ma is. – Egykor kollégiumba kerülni kiváltság volt. Régen olyan diákok tanultak itt, akik utólag munkásságukkal az erdélyi magyarságot bekapcsolták az európai társadalomba. Jobbnak kell lenni a többségnél, így lehet gondoskodni arról, hogy az elit magyarság mindig is megmaradjon – fogalmazott a főkonzul, aki egykor tizenkét évig koptatta a Bolyai padjait. Kirsch Attila, a Bolyai Farkas Líceum Öreg- diákok Baráti Körének az elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a név szentesíti a helyet, a két Bolyai pedig munkásságával megszentelte ezt a helyet, kikövezte a magyar tudományosság felé vezető utat, ám a jövő biztosítéka a jelenlegi ifjúság akaratereje és tudása kell hogy legyen. Dr. Weszely Tibor elismert Bolyai-kutató érdekes, vetítéssel egybekötött előadásában a Bolyaiak életének jelentős mozzanatait megörökítő helyszíneket, épületeket mutatott be, majd Kirsch Attila a baráti kör részéről munkásságuk elismeréseként, valamint a Bolyai-szellem ápolásáért gyémántfokozatú elismerést nyújtott át dr. Weszely Tibornak, dr. Tőkés Bélának, dr. Körtesi Péter miskolci tudósnak. Zsigmond Barna főkonzul dédapjának, a dr. Farczádi Eleknek járó oklevelet vehette át.
Családi díjak jól teljesítő diákoknak
A rendezvény zárómozzanataként dr. Tőkés Béla átadta a különböző területeken kiemelkedő teljesítményt elérő diákoknak a családi alapítványok díjait. Évekig csak a kémia, illetve biológia területén osztottak díjakat, ám idéntől hárommal bővült ezek sora. A Bajorországban élő Csiszér Miklós öregdiák által alapított, háromszáz euró értékű matematikadíjat a 12. osztályos Magdó Orsolya vehette át, ugyanakkor Csiszér Miklós, aki egykor vízipólós volt, idén létrehozott egy sportdíjat is, amelyet fiú, illetve lány kategóriában Klósz Beátának és Kovács Attilának ítéltek oda. A Floridában élő Bodor Miklós vegyészprofesszor által felajánlott kémiadíjat a 12. osztályos Mihály Norbert Botond érdemelte ki. Az informatikai díjat egy Angliában élő személy adományozta, aki nem szerette volna felfedni kilétét. A százfontos jutalmat Csegzi Gergely vehette át, a Száva család által létrehozott biológiadíj idei nyertese Nagy Zsuzsa.
Az ünnepi műsort a bolyais diákok mezőségi tánca zárta.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)

Hazát kaptak, népsorsot vállaltak
– interjú dr. Száva Tibor Sándorral –
Valóban így volt és ma is így van. Az üldözött, ma is üldözés alatt álló s élő örmények a magyar nép sorsát vállalták rezzenéstelenül, panasz nélkül. A Fogolyánok, Gajzágók, Szávák, Patrubányok s annyi más család, nemzetség magyarrá, székelymagyarrá vált, jó részük ma is őrzi katolikus vallását. Ismeretlen viszonyulásokat és ismeretlen megaláztatásokat ismerhetünk meg dr. Száva Tibor Sándor) könyveiből. De az is igaz, hogy sokkal könnyebb volt a török, Habsburg elnyomatásban magyar–örményként élni, mint a románokéban. Beszélgetésünket közöljük, hogy örök tanulságul szolgálna s figyelmeztetőként.
– Ismerhetünk olyan írót, néprajzost, orvost, akinek második hivatása volt az írás. Hiszen a hivatást nem lehet egy-egy diplomához kötni. Hogyan kezdte a „mellékállást”?
– Kisgyerekként a könyv szerelmese voltam, és mindent elolvastam, ami a kezembe került. Azonban a tényleges írásra egyetemista koromban került sor, amikor az anyagi gondok miatt kényszerültem beszállni.
– Tudom: Brassóban a Brassói Lapok elődjéhez, az Új Idők egyik rovatához, amelynek témája a „magyar műszaki nyelv” megtartása volt.
– Az egyetemi ösztöndíj mellett semmilyen jövedelmem nem volt, de özvegy édesanyám is csak 40 lejt kapott a kollektívtől. Így hát ő is rászorult a támogatásra. Így kezdtem írogatni az újságnak, ahonnan kapogattam 80 vagy 100 lejt a beadott írásokért. Az egyetemistákat ilyen tekintetben Madaras Lázár támogatta igen önzetlenül. A későbbiekben valóban a foglalkozásom és a műszaki írásaim mellett a családkutatási írások töltötték ki életem egy jó részét. Már gyermekként sokat olvastam, aztán egyre többet hallottam az apai ághoz kötődő örményekről, de róluk, főként a székelyföldi örményekről könyvekből keveset lehetett megtudni. Közben a gondviselés akaratából nálam egyre gyűltek és gyűltek a székelyföldi magyar-örményekre vonatkozó értékes dokumentumok, és rájöttem, hogy ezek írásos közlés nélkül elvesznének a népközösség számára. Lelkiismereti kérdésnek tartottam kiadásukat. Sajnos, a szocializmus éveiben Erdélyben erre nem is lehetett gondolni, így csak 1995-ben sikerült kiadnom az első ilyen tárgyú könyvemet. A későbbi köteteim forrásanyagát sok éven keresztül gyűjtöttem szerencsével és nagy kitartással, miután már hazalátogathattam Bécsből. Könyveim dokumentáltságát a semmiből kellett előbányászni, mert például Csíkszépvíz esetében sosem készült hivatalos összeírás vagy demográfiai felmérés a családokról. Itt a vezérlő elv az volt, hogy hagyjunk valami értelmes dolgot az utánunk következő nemzedékre, és eltűnésünk után ne mondhassák, hogy na, ez is hiába élt.
Feltáratlan múlt
– Igaz, a Romániához odaloccsantott magyar területeken még az is politika, ha egy magyar gyerek megszületik. És itt az örmény–magyarok, a székellyé vált örmények is osztoznak a sorsunkban!
– A Kárpát-medencei magyarság felszámolása csak idő kérdése, hiszen a gyerekszületések olyan arányban csökkennek, hogy ennek hatása eltűnésünkhöz vezethet. Ennek kiinduló pontja az a politika, amely a határon túli magyarságot érinti. A székelységet megalázó módon kisebbségként tüntetik fel még a jelenlegi erdélyi magyar pártok is, de mások is, ahelyett, hogy az őshonos nép megnevezést használnák, mert ezzel már egész másként lehetne érvelni a nemzetközi fórumokon. A székelység őshonos nép a Kárpát-medencében, és ha ez így van, akkor az ENSZ alapokmánya szerint joga van az önrendelkezéshez és a saját nyelvhasználathoz. Jelenleg csak erre a mindenki által elfogadott két alapokmányra lehet hivatkozni (sajnos erre a legkevesebbet hivatkoznak az elhivatottak, pedig jogilag az egyetlen járható út lenne), amely a megmaradást és a jövőt jelentené az erdélyi s benne a székelyföldi családok számára.
– Örménységi kutatásaiban milyen területeken találkozott eddig ismeretlen adatokkal, irányulásokkal?
– A családnevünket tekintve magyarörmény családban születtem, de ebből 350 év távlatából csak a származástudat maradt meg. Én székelynek tartom magam, hiszen a négy nagyszülő közül csak egy volt örmény származású. Édesanyám családja, a csíkdánfalvi Albert család 1638-ban I. Rákóczi Györgytől nyert felvételt a székely lófők rendjébe. Az erre vonatkozó dokumentumot maga Rákóczi és Márkosfalvi Márton szertartásmester látta el kézjegyével. Balázs Teréz apai nagyanyám szintén „primor“ székely családból származott. Amíg gyermek voltam, egyáltalán nem tudtam az örmény felmenőkről, ez a kérdés csak 1959-től, apai nagyapám halála, de mélyebben főleg az apám halála után, az 1960-as évek közepétől kezdett foglalkoztatni. Bizonyos korok történelmének tisztánlátására idő kellett, hogy kialakulhasson egy szilárd kép a jó irányú meggyőződés felé. A mindenkori hivatalos történelmi szemlélet és irodalom felületesen nyújt ismereteket az avatatlan szemlélőnek. Elfelejtett erdélyi nagy történészek munkái ritkán kerülnek nyilvánosságra, munkásságuk homályban marad a mai fiatalság számára. Csak példának említem a szépvízi Balás Bélát, akiről szülőfalujában nem is hallottak, pedig kiemelkedő munkássága volt a két világháború között. Nem ismeretes pl. a Cziráky-féle összeírás sem, amely 1821-ben jelent meg, pedig ez olyan ismereteket adott Erdélyről, amelyeknek napjainkban is figyelemreméltó helyet kellene adni. A gyergyói és a szépvízi örmény családok kutatását nem lehet elvonatkoztatva, külön vizsgálni. Sőt, a kutatások sajátos részterületén a diaszpóra-kutatásban mind az erdélyi, mind a galíciai örmény diaszpórák is, mint katolikus vallásra áttért újkori örmény diszpórák, lényegében azonos kutatási egységet alkotnak. Ehhez hasonlóan ugyanígy nem lehetne az erdélyi örmények történetét se elkülönítve vizsgálni pl. a galíciai örmények hagyatékától, vagy a Moldvában maradt hagyatéktól sem.
Az eltüntetett temető
– A brassó–bolonyai könyve ismét mérnöki pontosságú, nemzetiségi és egyben népességüldözési és bűnözési könyv, szintén Romániában.
– Néprajzi, népességrajzi is. Ez több mint tisztelet egy szintén üldözött népesség, istenhit el-kiirtásáról. 1995-ben jelent meg nyomtatásban az első könyvem, és most, 2015-ben a nyolcadik, amelynek címe Az eltüntetett brassó–bolonyai evangélikus temető. Az internetes oldalakat böngészve sok brassói vonatkozású egyháztörténeti írás van közölve, viszont egyetlen sort sem találtam a Brassó központjában 1987-ben megsemmisített magyar evangélikus temetőről. Pedig ez a kommunizmus egyik legnagyobb bűne volt egy magyar egyházi közösség ellen, és nem is magyarázható ez a szörnyű tett, mert a mai napig nem építettek semmit az eltüntetett temető helyébe. És akkor feltevődik a kérdés: miért is kellett eltüntetni ezt a régi pantheon temetőt? Csak! Csak úgy. Mert most magyarok nyugszanak itt a föld alatt ismeretlenül, meggyalázva holtukban is. Ezért tartottam fontosnak megírni az elhunytak neveit, hogy az utókor neveiken keresztül méltón emlékezhessen rájuk! A könyv felhozta 100 év elhunytainak neveit, mikor és hol születtek, foglalkozásaikat, Brassó régi utcaneveit, mikor és milyen betegségben haltak el. Közvetlenül is érintett vagyok itt, hiszen a feleségem édesanyja és nagyszülei is itt nyugszanak jeltelenül, valahol.
– Hogyan látta és látja az örménység sorsát, jövőjét ma?
– Az Erdélybe betelepült örmények mai utódai már nem örmények, és ez minden kulturális, szellemi és nyelvi argumentummal alátámasztható. Ami megmaradt, azt úgy hívják, hogy származástudat, de ezen kívül semmiről sem lehet beszélni. Az idegen területen töltött 700 év, amely embert próbáló önfenntartó küzdelmekkel járt, az anyanyelv feladásával is párosult. Erre lehet mondani: népek sorsa! A jövőt illetőleg valósnak kell elfogadnunk azt a visszafordíthatatlan folyamatot is, amely szerint az erdélyi magyarörmények a kunok, besenyők és jászok sorsára jutottak az élő közösségi hagyományok feladásával. Ami pedig utána bekövetkezett, azt úgy nevezik, hogy teljes asszimiláció.
– És a magyarságét ugyanitt?
– Az erdélyi magyarság jövőjére vonatkozólag lényeges megállapítás lenne, hogy csatolt területeken élő etnikai népcsoportoknak területi önrendelkezést és nyelvhasználatot kell biztosítani. Ez igazságosabban oldaná meg a sokat emlegetett autonómia fontos kérdéseit. Mit jelent a székelységnek a jövő a Kárpát-medencében, s benne a székelyföldi családoknak? Pillanatnyilag a legnagyobb kihívás a megmaradás, és ebben nagy szerepet játszik az a tény, hogy az elkövetkező évek népességi adatai hogyan alakulnak. Ha ez igen nagy negatív elmozdulás lesz, akkor a jövő egészen másképp alakul. A számszerű fogyatkozás következményeit előrevetíteni igen tragikus dolog lenne egy nép számára!
Czegő Zoltán
Száva Tibor Sándor /sz. Csíkszereda, 1944. jún. 14./ ma Bécsben élő gépészmérnök, műszaki szakíró, helytörténész, az MTA köztestületi tagja. Könyvei:
A csíkszépvízi Száva család - erdélyi családtörténet (Győr, 1995; új, bővített kiadása Csíkszereda, 2000); Szépvízi magyarörmények nyomában (Győr, 2003); Magyarörmények az első világháborúban (Budaörs, 2004); Erdélyi magyarörmények az első világháborúban (Csíkszereda, Alutus, 2005); Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában (Csíkszereda, Alutus, 2008), Székelyföldi magyarörmény családok /Csíkszereda, 2012/,
Biblioteca Barcensis - Az eltüntetett brassó-bolonyai evangélikus temető
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)