Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szapolyai István
9 tétel
2010. május 5, 6, 7.
Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)
2011. február 23.
Mátyás a „román” király és „román hadvezérei” (1.)
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajkneve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész.
FOLYTATJUK
Erdély.ma
2011. július 20.
Tábla gyengébbeknek
Négynyelvű műanyag lappal ragasztotta le tegnap Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) ügyvezető alelnöke és Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt levő Nicolae Iorga-idézetet.
A reggel fél hétkor elhelyezett táblát nyolc óra körül már el is távolították. "Bár az ilyen jellegű tevékenység eddig nem tartozott a BKB profiljába, úgy gondoltuk, valakinek be kell lőnie a becsületgólt, ha már illetékes vezetőink tehetetlenek. A fedőfelirat nem sértő és nem offenzív, a román–magyar közös múltra tesz utalást" – írja közleményében az akciót felvállaló BKB. A két aktivista a négy nyelven – román, magyar, német és angol – feliratozott műanyag lapot 6.30 óra körül helyezte el. A tábla szövege: "A szobor mellékalakjai balról jobbra: Magyar Balázs és Kinizsi Pál hadvezérek, Báthori István erdélyi vajda és Szapolyai István, Bécs kormányzója. Ştefan cel Mare moldvai fejedelmet a Magyar Balázs által vezetett székely csapatok is támogatták a törökökkel vívott 1475-ös, győztes vászlói csatában." Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 20.
Kiket kellett feddtek, Iorga-táblát fedtek
Hivatalosságaink határozatlan fellépésére hivatkozva Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) ügyvivő alelnöke és Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke négynyelvű műanyagtáblát ragasztott tegnap reggel a Mátyás-szoborcsoport talapzatán illegálisan elhelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó táblára. Másfél órával később a módosított táblának már csak hűlt helye volt a szobornál, de a Iorga-idézetet még jó ideig takarították a ragasztótól. A tábla egyébként a szoborcsoport négy mellékalakját mutatta be román, magyar, német és angol nyelven, kihelyezéséért pedig a BKB sajtóközleményben vállalta a felelősséget: „Bár az ilyen jellegű tevékenység eddig nem tartozott a BKB profiljába, úgy gondoltuk, valakinek be kell lőnie a becsületgólt, ha már illetékes vezetőink tehetetlenek.”
Hantz Péter szerint a műanyagtáblát egy hivatalosan nem létező táblára ragasztották rá, ezért nem számolnak különösebb következményekkel. „Arra számítottunk, hogy 10 percnél tovább nem fog élni a tábla, de másfél órán keresztül ott volt” – nyilatkozta lapunknak Hantz, hozzátéve, hogy több ragasztóval és pontosabb szervezéssel tovább takarhatta volna a BKB táblája a Iorga-idézetet.
Az ügyvivő alelnök szerint Romániában minden elképzelhető azon kívül, amit a természet törvényei nem engednek, de „nem büntethetnek, amiért a szemetet letakarjuk”.
Az egyetemi tanár sajnálattal közölte, hogy a magyarok között is magas azoknak az aránya, akik nem ismerik a négy mellékalak kilétét, továbbá a történelmi hűtlenséget tartalmazó Iorga-idézet helyett inkább a közös múltról tanúskodó táblának lenne ott a helye a szobor talapzatán, mint ahogyan az általa kihelyezett is a magyar–román közös múltra utalt.
„Hivatalosságaink a Iorga-tábla illegális kihelyezése óta nem tesznek egyebet, csak a kezüket tördelik” – jegyezte meg Hantz, aki egyben beszámolt egy kilátásba helyezett újabb BKB-pályázat tervéről is: „Valószínűleg a korábbi, Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel kapcsolatos magyar nyelvű tábla elhelyezéséhez hasonló pályázatot hirdetünk meg. Jutalomban részesül az, aki sértő táblákat helyesbít, vagy magyar nyelvű táblákat függeszt ki oda, ahonnan az hiányzik”.
Hantz Pétert egyébként tegnap délután 3 óráig sem a városháza, sem pedig a rendőrség nem kereste meg az eset kapcsán. Hantz értesülései szerint a városháza a teljes engedetlenségi megmozdulást tagadta.
A műanyagtábla kihelyezéséről készült fotóriport megtekinthető a Szabadság honlapján (www.szabadsag.ro), a Riport rovatban.
• A tábla szövege: „A szobor mellékalakjai balról jobbra: Magyar Balázs és Kinizsi Pál hadvezérek, Báthori István erdélyi vajda és Szapolyai István, Bécs kormányzója. Ştefan cel Mare moldvai fejedelmet a Magyar Balázs által vezetett székely csapatok is támogatták a törökökkel vívott 1475-ös, győztes vászlói csatában.”
(K. H. I.) Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 27.
Szalagháború dúl Mátyás király szobrán
Megbukott a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak az a stratégiája, hogy a talapzat köré telepített tüskés dísznövényzettel védi meg a Mátyás király szoborcsoportot.
Tudniillik a növények az immár kétévnyi – igencsak visszafogottra sikerült – fejlődésük után sem képesek akadályként működni, így csak az nem kapaszkodik fel a talapzatra, aki nem akar. Márpedig sokan akarnak, például az az ismeretlen személy is, aki a napokban egy trikolóros szalagot kötött fel a Szapolyai Istvánt ábrázoló mellékszobor kardjára. Tettének elkövetésére feltehetően az a két, piros-fehér-zöld szalag késztette, amelyeket korábban valakik Kinizsi Pál és Báthory István derekára erősítettek fel. Az „irritáló” piros-fehér-zöld szalagok mindenesetre vitathatatlanul jobban találnak a világhírű műalkotáshoz, mint az, amelyik – funári stílusban – csupán elvből és dacból próbálja más színűre „festeni” a dolgokat…
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 6.
„Felbokrosították” a Mátyás király szoborcsoportot
Nincs új a Nap alatt: valaki ismét nem fért el a Mátyás király szoborcsoporttól. Pontosabban „felbokroztatta”, mivel a talapzat körüli szúrós növényzetből kitépve egy bokrot, azt a nemhivatalos köztudatban (Zápolya) Szapolyai István nádorként ismert mellékalak zászlajának hegyébe szúrta fel. Hadd fotózzák a turisták ebben a hamisított változatban! Akár viccnek is tekinthetnénk, ha nem érte volna már annyi bántás a szobrot. Fennállása óta a sokat látott és ennél barbárabb tetteket (lefestés, lopás, rongálás) is átélt világhírű emlékmű ezáltal nem érthető üzenet hordozójává vált. 
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 3.
Letörtek egy sarkantyút a kolozsvári Mátyás király szoborcsoportról
Ismeretlen tettes letörte a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport egyik alakjának, Szapolyai Istvánnak a sarkantyúját. A megrongált szoborról Gergely Balázs tett közzé fényképeket a Facebookon.
Gergely Balázs a Transindexnek azt mondta, fel fogja vetni a problémát a pénteki tanácsülésen, a szoborcsoport őrzése ugyanis a városvezetés korábbi ígéretei ellenére nem biztosított. A helyi tanácsos a rendőrség értesítését is kilátásba helyezte. maszol.ro
2017. november 7.
Gergely Balázs: nem etnikai ügy a Mátyás király szoborcsoport megrongálása
„Ami a szobor körül történik, nem etnikai ügy, hanem egyszerű vandalizmus, kulturálatlanságból fakadó folyamatos szabálysértés” – jelentette ki a Maszolnak Gergely Balázs kolozsvári városi tanácsos a város főterén elhelyezkedő Mátyás király szoborcsoportot ért rongálásokról. A helyi tanácsos pénteken vette észre, hogy a szoborcsoport egyik alakjának, Szapolyai Istvánnak letörték a sarkantyúját.
„Az emberek nagy része nem rongálás szándékából mászik fel a szoborra, hanem azért, mert fotózkodni akar, netán egy főtéri koncertet jobb, magasabb helyről szeretne látni” – fogalmazott Gergely Balázs. Meggyőződése, hogy a jelenlegi rongálás nem a kolozsvári magyar közösség ellen irányul. „Ez abszolút nem román-magyar kérdés. Nyilván a magyar közösség tagjai – a kolozsváriak főleg – sokkal érzékenyebbek ilyen téren, de közöttünk is vannak olyanok, akik felmásznak a szoborra” – magyarázta. A Kolozsvári Magyar Napok idején például éppen ezért körbekerítik a műemléket.
Hétfő délután négy másik tanácsossal aláírták a feljelentéseket a szobor megrongálásáról – tájékoztatott Gergely Balázs. Az ügyészségen és a polgármesteri hivatalnál tettek feljelentést. „Nekem személy szerint nincsenek túl nagy illúzióim, hogy a tetteseket kézre lehetne keríteni, mert valószínűleg ez egy tömegrendezvényen történhetett, valaki felmászott rá, és letört a sarkantyú” – mondta Gergely. Megjegyezte: egyáltalán nem biztos, hogy az észlelt rongálások mostanában történtek, de csak most vették észre.
A helyi tanácsos Mátyás király legörbített sarkantyújára is felfigyelt pénteken. Egy ugyanilyen esetről 2013-ban portálunk is beszámolt.
Ezt követően az önkormányzat egy kárfelmérést végeztet. Erre a legmegfelelőbb személy Kolozsi Tibor szobrászművész lenne, aki a szoborcsoport restaurálását vezette, mondta a városi tanácsos. A kárfelmérés után döntenek a restaurálásról. „Azon leszünk, hogy ennek a megvalósulását megsürgessük” – jelentette ki Gergely Balázs.
Elmondta, az a céljuk, hogy tudatosítsák az emberekben és a hatóságokban a problémát, valamint az, hogy újra és újra számon kérjék az önkormányzatot az ilyen jellegű szabálysértések miatt. A városi tanácsos bízik abban, hogy a polgármesteri hivatal komolyan fogja venni az ügyet.
Hogyan előzhetőek meg a rongálások?
Gergely Balázs az állandó és aktív rendőri felügyeletben, a szigorú büntetések kiszabásában, az ellenőrizhető és a célnak megfelelő térfigyelő kamerák felszerelésében, valamint abban látja még a megoldást, hogy minden főtéri tömegrendezvényen kordonnal elkerítsék a szobrot. „Teljesen egyértelmű, hogy nem lehet vizesárokkal vagy két méteres kerítéssel elkeríteni a szobrot, nem ez a megoldása a megelőzésnek” – fogalmazott.
Szabálysértés, ha valaki felmászik egy szoborra, és amennyiben figyelmeztetés után sem jön le az illető, pénzbüntetés jár érte, ha pedig rongálás történik, az bűnténynek számít – szögezte le a helyi tanácsos, aki nem tud arról, hogy a rendőrség valaha pénzbüntetést szabott volna ki azokra, akik felmásztak a műemlékre.
Gergely szerint a helyi rendőrségnek nemcsak a parkolási bírságok kiszabásakor kellene nagyon résen lenni, hanem akkor is, amikor valaki felmászik a Mátyás király szoborcsoportra. „Sok kolozsvári tapasztalatból tudja, hogy nap mint nap látunk ilyet, szólunk a rendőrnek, és a rendőrnek esze ágába sincs rászólni azokra, akik felmásztak” – magyarázta.
Emellett a térfigyelő kamerákat alkalmassá kell tenni arra, hogy elemezhető és használható felvételeket készítsenek a szoborról. Gergely Balázs továbbá fontosnak tartja, hogy a polgármesteri hivatal minden főtéri tömegrendezvény szervezőit arra kötelezze a térfoglalási engedélyek kiadásakor, hogy vegyék körbe kordonnal a szobrot.
Arra a kérdésre, hogy a korábbi rongálások tetteseit a rendőrség elkapta-e, Gergely Balázs nem tudott információval szolgálni. 2013-ban meggörbítették Mátyás király bal sarkanyúját, valamint letörték az egyik a bronz zászló rúdját. 2015-ben ismeretlen tettesek barna festékkel öntötték le a szoborcsoportot. A helyi tanácsos szerint a rendőrség nem fordít kellő figyelmet a város műemlékeinek védelmére. Tasi Annabella / maszol.ro
2017. november 8.
Feljelentést tett az RMDSZ kolozsvári önkormányzati frakciója a Mátyás-szborcsoport megrongálása miatt
Feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári önkormányzati frakciója a város főterén álló Mátyás-szborcsoport megrongálása miatt – közölte hírlevelében az RMDSZ.
Az RMDSZ kolozsvári képviselői múlt héten figyeltek fel arra, hogy a Szapolyai István alakját idéző szobor egyik sarkantyúja eltűnt, és Mátyás király alakjának az egyik sarkantyúját pedig lehajlították ismeretlenek. Gergely Balázs önkormányzati képviselő a Maszol.ro portálnak adott interjújában valószínűsítette, hogy nincsen etnikai színezete a rongálásnak, csupán arról van szó, hogy a tilalom ellenére sokan felmásznak a szoborcsoport alapzatára fényképezkedni. A politikus szerint ezt azzal lehetne elkerülni, ha folyamatosan megfigyelnék a szoborcsoportot, térfigyelő kamerákat állítanának rá, és tömegrendezvények alkalmával korlátokkal kerítenék be a műalkotást, amiként a Kolozsvári Magyar Napok szervezői is teszik. A dokumentumban a helyi képviselők felhívták az ügyészek figyelmét a kolozsvári lakosok számára szimbolikus értékkel bíró Mátyás-szoborcsoport művészi értékére, és A kategóriás műemlékként való nyilvántartására is. Az ügyészségre benyújtott keresettel egyidejűleg a városi rendőrségen is panaszt nyújtottak be a tanácsosok, és kérik a térfigyelő kamerák felvételeinek ellenőrzését a tettesek kézre kerítése érdekében. A képviselők ugyanakkor kezdeményezték a szoborcsoport megfelelő bekamerázását, ugyanis a jelenlegi térfigyelő rendszer nem alkalmas a műemlék közeli megfigyelésére. MTI; erdon.ro