Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szanyi Tibor
32 tétel
2004. június 24.
A „vezető hungarikum”, a pálinka elárulásával vádolta a magyar kormányt Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője. Font szerint a Medgyessy-kabinet önként átengedi – pălincă néven – Romániának a márkanév használatát. Az MDF-es politikus közölte, információi szerint a jelenlegi kormányoldalhoz közel álló vállalkozók egy része Romániába szeretne pálinkalepárló üzemeket létrehozni, mert a feltételeket ott sokkal könnyebb megteremteni, és olcsóbb az üzem felépítése. Font Sándor úgy látja, a magyar külügyi és földművelésügyi tárca beleegyezését adja az EU-nál ahhoz, hogy Magyarország lemondjon a pálinka név kizárólagos használati jogáról. Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára a képviselő vádjaira reagálva viszont leszögezte: a pálinka – ezzel az írásmóddal és a magyar kiejtéssel – továbbra is Magyarország privilégiuma marad, ezen a kiejtésen és írásmódon pedig néhány osztrák térséggel is osztoznia kell. „Minden országnak joga van az ismert és használt, jogszabályokban is rögzített elnevezéseket alkalmazni. A pálinka és a pălincă nem ugyanaz” – hangsúlyozta Szanyi Tibor. /R. Sz.: Az MSZP-kormány elárulta a pálinkát? = Krónika (Kolozsvár), jún. 24./
2004. szeptember 16.
A magyar kormány továbbra is kiemelt célként kezeli a határon túli magyarsággal való együttműködést nemcsak a szavak, de a tettek szintjén is – mondta Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára. – Az FVM erejéhez mérten segíti a határon túli gazdaszervezeteket Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban – tette hozzá. E feladatnak nincs elkülönített kerete. /Segítség az erdélyi magyar gazdáknak. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./
2004. október 14.
Okt. 14-től három napig Budapest és Balatonőszöd az európai ,,baloldali gondolkodás hőközpontjává” válik – ahogyan Szanyi Tibor a Haladó kormányzás címen futtatott, baloldali-szociáldemokrata állam- és kormányfők sajátos együttműködési konferenciáját felvezette (Népszabadság, október 13.). A magas szintű összejövetelen a résztvevők a szociáldemokrácia térvesztésének megállításából adódó feladatokkal és a globalizáció problémáival foglalkoznak. Az együttműködés elindítása Bill Clinton és Tony Blair nevéhez fűződik, akik 1999-ben határozták el, hogy rendszeres tanácskozásokon keresnek megoldást a közös bajok orvoslására. A budapesti összejövetelen megnyitóbeszédet Medgyessy Péter volt kormányfő tartott, akinek a magyar kormány utazó nagyköveteként ez az első feladata. Kovács László, néhány napig még külügyminiszter, és az energetika leendő európai uniós biztosa lesz. /Sylvester Lajos: A baloldali gondolkodás hőközpontja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./
2005. június 4.
Romániába látogatott Szanyi Tibor, a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára. Június 3-án a román kormány több miniszterével és államtitkárával folytatott megbeszéléseket, azokon számos magyar vállalat képviselője is részt vett. Borbély László területfejlesztési és középítkezési megbízott miniszterrel folytatott eszmecserén arról beszéltek, miként lehet a határokon átnyúló közlekedési folyosók fejlesztését összehangolni a magyarországi hálózatokkal, biztosítani a magyarországi kapcsolódást. Demeter Attila, a Kereskedelmi és Gazdasági Minisztérium államtitkára is fogadta a delegációt, e találkozó témája volt, hogy a magyar vállalatok milyen formában vehetnének részt az energiaszektor és a vegyipar privatizációjában, az erőmű-felújításokban. Csutak István integrációs államtitkárral a magyar küldöttség áttekintette Románia eddigi fejlődését, integrációs felkészülését. Bukarestben Szanyi Tibor találkozott Koródi Attila környezetvédelmi államtitkárral, Tánczos Barnával, a mezőgazdasági minisztériumhoz tartozó állami birtokok ügynökségének vezetőjével és Szabó Sámuellel, a romániai Sapard-ügynökség vezérigazgatójával is. /(Garzó Ferenc /MTI): Bukarestben a magyar GKM politikai államtitkára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./
2005. július 4.
Július 1-jén gazdaságpolitikai, 2-án pedig turisztikai fórumot rendeztek a második alkalommal megtartott Érmellék Expón, Létavértesen. Az első napon a rendezvényen Markó Béla kormányfő-helyettes és Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök is részt vett. Medgyessy kijelentette: ez az évtized minőségi változást hoz Magyarország és Románia együttműködésében. Arra biztatta a jelenlévőket, használják ki az időt közös tervek készítésére, közös források felhasználására a saját hazában történő boldogulás érdekében, aminek jó kerete a Szülőföld-program. Markó rámutatott: az erdélyi magyarság megmaradása döntően függ a megélhetéstől. – Ma már nem elég az identitástudat, a megélhető jövő lehetőségeit kell megteremteni Romániában – hangsúlyozta. Az RMDSZ-elnök bírálta a Szülőföld-program valóra váltásában tapasztalható késlekedést. /Érmellék Expo másodszor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./ Az eseményen jelen dr. Szanyi Tibor államtitkár és Gurmai Zita EP-képviselő is. /Gazdaságpolitikai fórum Létavértesen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./ Az RMDSZ a továbbiakban is cselekvő támogatást kíván nyújtani a történelmi magyar egyházaknak a jogtalanul elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása, a felekezeti oktatás megteremtése érdekében – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke július 2-án, Tempfli József római katolikus püspökkel folytatott nagyváradi megbeszélésén. Markó partiumi körútja keretében Lakatos Péter képviselővel és Szepessy Lászlóval, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatójával kereste fel a püspököt, akivel a magyar egyházak helyzetéről folytatott eszmecserét. Markó Béla reményét fejezte ki, hogy fel tudják gyorsítani a nagyváradi püspöki palota visszaszolgáltatását. Markó Béla leszögezte, teljesen jogos az az igény is, hogy az egyház által működtetett szociális intézmények az állami intézményekhez hasonló támogatásban részesüljenek. /Aktív támogatás az egyházaknak. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./ Markó Béla kifejtette: „Teljesen természetesnek tartom, hogy az egyházak és az RMDSZ vezetői rendszeresebb kapcsolatot tartsanak egymással, így kötelességemnek érzem, hogy ahányszor Nagyváradon járok, Tempfli püspök úrral találkozzam.” „A püspök úr azt szeretné, teljesen jogosan, hogy az állami intézményekéhez hasonló támogatást kapjanak az egyház által működtetett szociális intézmények, öregotthonok, kórházak, árvaházak.” Markó Béla ebben is támogatásáról biztosította Tempfli József megyéspüspököt. Markó az Arad megyében tartózkodó Tőkés László püspök helyett delegált Antal János külügyi tanácsostól ugyancsak zárt ajtók mögött tájékozódott a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának ügyében, annak jogi vetületeiről. Markó Béla támogatásáról biztosította a nagyváradi felekezeti iskolát. Az iskolának szüksége van sportpályára. „Ezt a sportpályát most más célokra akarja használni az ortodox egyház, s ezt nem helyeselhetjük.” – mondta. /Lakatos Balla Tünde: Markó Béla a barokk palotáról és Lorántffy sportpályáról tárgyalt Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./
2010. május 26.
Elfogadta az Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló törvényt
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot.
A képviselők 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett hozták meg a döntésüket. Nemmel voksolt az előterjesztésre a szocialista Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor, a tartózkodók között MSZP-s és LMP-s képviselők voltak.
Az előterjesztő fideszes és KDNP-s politikusok, Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt azt javasolták, hogy a "kettős állampolgárságról" szóló jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen lépjen hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kelljen alkalmazni.
Bumm.sk
2010. május 27.
Összetartozunk
Legalább két évtizedes adósságot törlesztett tegnap a Magyar Országgyűlés, amikor óriási többséggel megszavazta a kettős állampolgárság könnyítéséről a törvényjavaslatot. Háromszáznegyvennégy képviselő szavazott igennel, öten tartózkodtak (három szocialista és két LMP-s képviselő), hárman (Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba) ellene voksoltak, és olyanok is akadtak, akik elkéstek a szavazásról.
A parlament arról is szavazott, hogy a törvény sürgős kihirdetésére kérje az államfőt, így az új jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen hatályba léphet, az alkalmazását viszont csak 2011. január elsején kezdik meg. Az elfogadott törvény szerint egyéni kérelemre nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke, ha magyarnyelv-tudását igazolja, büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.
A kérdést már a rendszerváltás követően rendezni kellett volna, de nem volt meg rá a kellő politikai akarat. Sőt, belefutottunk olyan pofonokba is, mint a 2004. december 5-i népszavazás. Azóta nemcsak a politikusok, hanem a polgárok véleménye is megváltozott a kérdésben: a Nézőpont Intézet egy friss felmérése szerint az emberek hatvan százaléka támogatja az állampolgárság megadását a határon túli magyarok részére.
A napokban, úgy látszik, egy másik nagy adósságát is rendezni fogja az anyaországi politikai elit: a Magyar Országgyűlés ezen a héten dönt arról, hogy a trianoni szerződés 90. évfordulója, június 4-e a nemzeti összetartozás napja legyen. Minden jel szerint a politika immár nem hagyja figyelmen kívül azon százezrek-milliók véleményét, akik mindig is egy nemzetnek gondolták magyart, függetlenül attól, hogy épp milyen állampolgárnak születtek.
Ha a parlament elvégzi a feladatát, attól fogva a civil szervezeteken és az egyszerű állampolgárokon a sor, hogy tartalmat adjanak ezeknek a törvényeknek. Egy szervezet már elkezdte a munkát: az Apáczai Közalapítvány ma reggel jelenti be, hogyan kívánja valós cselekvéssel megtölteni a nemzeti összetartozás fogalmát. Határtalanul! címmel országos programot hirdetnek a személyes kapcsolatok kialakításának elősegítésére, ennek jegyében 216 millió forintos támogatást adnak 132 magyarországi középiskolának, hogy csaknem hatezer diákot elvigyenek egy tanulmányi kiállításon a szomszédos országok magyarlakta településeire Erdélybe, a Délvidékre, a Felvidékre és a Kárpátaljára.
Úgy vélik, csak a határokon átnyúló, minél nagyobb számú személyes kapcsolat járulhat hozzá ahhoz, hogy eljelentéktelenedjen ez a történelmi helyzet, amelynek következtében a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe.
Eljött az idő, hogy végre magunkkal is foglalkozzunk, és a könnyített állampolgárság, valamint a nemzeti összetartozás napja épp ezt a célt szolgálja. Ráadásul a szomszédos országok zömét ez nem is bántja: Románia belátta, hogy amit neki szabad a moldáviai románokkal, azt másoknak sem tilthatja meg, és a szerbek is meglepően megértők a kérdésben. Nincs kifogásuk a szlovénoknak és a horvátoknak sem (nekik is vannak hasonló törvényeik), és Ukrajnával is meg lehet egyezni.
Szlovákia viszont megbolondult (miközben nekik is van hasonló jogszabályuk), Fico most azzal fenyegetőzik, hogy aki önként magyar állampolgár lesz a felvidéki magyarok közül, attól elveszik a szlovák állampolgárságot. Ehhez az elképzeléshez vélhetőleg az Európai Uniónak és az emberjogi bíróságnak is lesz egy-két szava. Én csak egy régi Balaton-sláger két sorát ajánlanám halkan Fico figyelmébe: „Tudom, hogy tudod, elmúlik / egy kicsit rossz most, de elmúlik.”
Lukács Csaba
Magyar Nemzet
2010. június 28.
Összetartozunk
Legalább két évtizedes adósságot törlesztett május 26-án a Magyar Országgyűlés, amikor óriási többséggel megszavazta a kettős állampolgárság könnyítéséről a törvényjavaslatot. Háromszáznegyvennégy képviselő szavazott igennel, öten tartózkodtak (az MSZP-s Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván, illetve az LMP-s Dorosz Dávid és Szabó Tímea), hárman (Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba) ellene voksoltak, és olyanok is akadtak, akik elkéstek a szavazásról.
A parlament arról is szavazott, hogy a törvény sürgős kihirdetésére kérje az államfőt, így az új jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen hatályba léphet, az alkalmazását viszont csak 2011. január elsején kezdik meg. Az elfogadott törvény szerint egyéni kérelemre nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke, ha magyarnyelv-tudását igazolja, büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.
A kérdést már a rendszerváltás követően rendezni kellett volna, de nem volt meg rá a kellő politikai akarat. Sőt, belefutottunk olyan pofonokba is, mint a 2004. december 5-i népszavazás. Azóta nemcsak a politikusok, hanem a polgárok véleménye is megváltozott a kérdésben: a Nézőpont Intézet egy friss felmérése szerint az emberek hatvan százaléka támogatja az állampolgárság megadását a határon túli magyarok részére.
A napokban, úgy látszik, egy másik nagy adósságát is rendezni fogja az anyaországi politikai elit: a Magyar Országgyűlés ezen a héten dönt arról, hogy a trianoni szerződés 90. évfordulója, június 4-e a nemzeti összetartozás napja legyen. Minden jel szerint a politika immár nem hagyja figyelmen kívül azon százezrek-milliók véleményét, akik mindig is egy nemzetnek gondolták magyart, függetlenül attól, hogy épp milyen állampolgárnak születtek.
Ha a parlament elvégzi a feladatát, attól fogva a civil szervezeteken és az egyszerű állampolgárokon a sor, hogy tartalmat adjanak ezeknek a törvényeknek. Egy szervezet már elkezdte a munkát: az Apáczai Közalapítvány ma reggel jelenti be, hogyan kívánja valós cselekvéssel megtölteni a nemzeti összetartozás fogalmát. Határtalanul! címmel országos programot hirdetnek a személyes kapcsolatok kialakításának elősegítésére, ennek jegyében 216 millió forintos támogatást adnak 132 magyarországi középiskolának, hogy csaknem hatezer diákot elvigyenek egy tanulmányi kiállításon a szomszédos országok magyarlakta településeire Erdélybe, a Délvidékre, a Felvidékre és a Kárpátaljára.
Úgy vélik, csak a határokon átnyúló, minél nagyobb számú személyes kapcsolat járulhat hozzá ahhoz, hogy eljelentéktelenedjen ez a történelmi helyzet, amelynek következtében a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe.
Eljött az idő, hogy végre magunkkal is foglalkozzunk, és a könnyített állampolgárság, valamint a nemzeti összetartozás napja épp ezt a célt szolgálja. Ráadásul a szomszédos országok zömét ez nem is bántja: Románia belátta, hogy amit neki szabad a moldáviai románokkal, azt másoknak sem tilthatja meg, és a szerbek is meglepően megértők a kérdésben. Nincs kifogásuk a szlovénoknak és a horvátoknak sem (nekik is vannak hasonló törvényeik), és Ukrajnával is meg lehet egyezni.
Szlovákia viszont megbolondult (miközben nekik is van hasonló jogszabályuk), Fico most azzal fenyegetőzik, hogy aki önként magyar állampolgár lesz a felvidéki magyarok közül, attól elveszik a szlovák állampolgárságot. Ehhez az elképzeléshez vélhetőleg az Európai Uniónak és az emberjogi bíróságnak is lesz egy-két szava. Én csak egy régi Balaton-sláger két sorát ajánlanám halkan Fico figyelmébe: „Tudom, hogy tudod, elmúlik / egy kicsit rossz most, de elmúlik.”
Lukács Csaba
Kiegészítés: Az MSZP-sek 21 képviselője nem voksolt, közöttük volt Lendvai Ildikó távozó pártelnök és Kovács László. Magyar Nemzet
2011. január 24.
Vajon meddig is érnek el valójában Magyarország határai? Kántor: Nem lehet figyelmen kívül hagyni a szétfejlődést
Jelentős változásokat hozott a nemzetpolitikában az Orbán-kormány tavalyi hatalomra kerülése, amit jól példáz a kettős állampolgárság megszerzésének a könnyítése és a határon túli kisebbségi szervezettekkel való párbeszéd felújítása – mondta Kántor Zoltán a Magyar Külügyi Intézetben hétfőn tartott előadásában. A szakértő a szomszédos országokban tartandó idei népszámlálások kapcsán az MNO-nak kijelentette, pozitív hatása lehet a kormányzat intézkedéseinek, de a határon túli magyar szervezeteknek is aktivizálniuk kell magukat.
A nemzetpolitika a határon túli magyarok reprodukciójára irányul, aminek legfőképpen kulturális téren kell érvényesülnie – mondta el előadásában a külügyi intézet tudományos munkatársa. Ezekkel az eszközökkel természetesen világszerte minden állam él, de azok formái különbözhetnek – tette hozzá. Kántor szerint a nemzetpolitikát az elmúlt évtizedekben a folyamatos intézményesülés jellemezte, hazánk értékként tekintett a határon túli nemzettársaira, de egyben a szomszédos országokkal való kapcsolatok fejlesztésének az eszközeiként is. „A nemzet határai addig tartanak, ameddig a nemzeti intézmények elérnek” – szögezte le az előadó.
Kántor úgy véli, 1989-ig nemzetpolitikai konszenzus volt, ami 1995–96-ban a Horn-kormány által kötött alapszerződések révén felbomlott. 1998-tól ismételten egy új irány bontakozott ki a nemzetpolitikában, ami a státustörvénnyel teljesedett ki – hangsúlyozta a szakértő. Kántor szerint 2002 után ismételten háttérbe szorult a nemzetpolitika, aminek a betetőzése a 2004. december 5-i népszavazás volt. Az elmúlt évek során a külföldi szereplők hozzáállása is megváltozott a témában, legitimnek ismerik el a határon túli magyar szervezetek támogatását – mutatott rá a külügyi intézet munkatársa. Jelentős változásokat hozott a kormányváltás
A tavalyi kormányváltást követően ismételten alapvetően változott meg a nemzetpolitika az egyszerűsített honosítás könnyítésével, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ismételt összehívásával és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) újraértékelésével – vélte Kántor. A kettős állampolgárság kapcsán elmondta, hogy belpolitikai konszenzus alakult ki tavasszal emögött a téma mögött, és egyedül Szlovákia emelte föl a szavát a szomszédos államok közül. Kántor szerint a nyár eleji szlovákiai választásokra nem gyakorolt jelentős hatást a magyar parlament által megszavazott törvény (a kettős állampolgárság megadásának könnyítésére Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel). A külügyi intézet munkatársa szerint 2006 óta semmilyen javulás nem volt a szlovák–magyar kapcsolatokban, bár az utóbbi időben több a kétoldalú találkozó, de áttörés ezeken sem történt.
Mostanra felállt a megfelelő intézményrendszer az egyszerűsített honosítás érdekében, múlt pénteki adatok szerint 47 külképviseleten 12 ezren kérvényezték a magyar állampolgárságot – összegezte az eddigi eredményeket az előadó. A szavazati jog bővítése kapcsán Kántor elmondta, hogy Románia esetében a hatalmon lévők számára felemásan sült el annak megadása, mivel a parlamenti választáson a várttal szemben más eredmények születtek, míg az elnökválasztást a külföldiek szavazata döntötte el.
A szakértő arról is beszélt, hogy a határon túli magyarok mostanra egyre jobban kapcsolódnak az adott nemzet intézményeihez. A magyar jobboldal egységes entitásként látja a kisebbségi magyar közösséget, de a szétfejlődést nem tudomásul venni hiba lenne – tette hozzá.
Lehet ellenkezés, de csak néhány hétig tart?
Elképzelhető, hogy a mostani kormányzati nemzetpolitikai intézkedéseknek pozitív hatása lesz az idei népszámlálási eredményekre Szlovákiában és Romániában – mondta az MNO kérdésére Kántor. A szakértő szerint csak abban az esetben lehet teljesen jótékony a hatás, ha a határon túli magyar szervezetek kezdeményezései is alátámasztják ezt. Biztosan jó talaj a magyar állam intézkedéscsomagja, de önmagában keveset érhet a többi szereplő segítsége nélkül – tette hozzá.
A külügyi intézet munkatársa szerint a szavazati jog kiterjesztése adott esetben növelheti a feszültségeket a szomszédos államokkal, mert nem tudjuk, hogy milyen fejlemények várhatók ebben a kérdésben. Ha abból indulunk ki, hogy Románia határon túli állampolgárai is szavazhatnak, akkor elvben nem lehet probléma – tette hozzá.
Kántor úgy látja, Románia esetében mindig várható egy negatív tematizálás, ami néhány hetet tart, de aztán lecseng. Szerbia esetében kevésbé várhatók konfliktusok, mivel az ország minél előbb szeretne az Európai Unióhoz csatlakozni, és egy újabb konfliktus csak nehezítené a helyzetüket – vélte a szakértő. Ukrajna kapcsán Kántor elmondta, hogy keleti szomszédunk nem ismeri a kettős állampolgárság intézményét, és hogyha netán az ország területén szavaznak majd, akkor elképzelhető, hogy ez a nemtetszésüket váltja ki.
Kovács András. MNO.hu
2012. február 1.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi elnöksége közleménye – Tulipános ifjúság
„Idézzük fel a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom 2011. december 29-i sajtóközleményét: „A Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerdán tartotta rendes tisztújító kongresszusát, ahol a személyi kérdéseken túl a fiatalok jövőjét érintő kérdésekről folytattak tanácskozást az MSZP ifjúsági szervezetének küldöttei. Szanyi Tibor felszólalásában méltatta a szervezet aktivista hálózatát, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali ifjúságnak alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz, melyek Orbán Viktor diktatórikus rendszerének megdöntésére irányulnak. A kongresszuson részt vett Bodor László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke, aki az erdélyi magyarság és a határon túli baloldali fiatalok támogatásáról biztosította a szervezetet”. Ha valaki nem tudná, a MIÉRT az RMDSZ ifjúsági szervezete. A MIÉRT nyári akadémiáján járt Nagyváradon az MSZP-s Nyakó és Újhelyi, ahol a már mindenki által ismert kampánytechnikai gyűlöletbeszédet tartották, a FIDESZ elleni rágalmaikon keresztül mutatták be a tulipános fiataloknak, hogyan kell démonizálni a politikai ellenfelet…”
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2012. május 29.
Kádár János megdicsőülése
Május 26-án, szombaton egy 200-300 főnyi csoport emlékezett Kádár János születésének százéves évfordulójára a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Türelmet erőltettem magamra és végignéztem – természetesen az ATV csatornán.
A buzgó agg komcsi ősmaradványok emlékeztek és értékeltek. Visszavittek az időben, és bámultam az emberi lélek torzultságát és a megállítani szándékozó időt, amelyet múltnak hittem. A vörös kendőket stólaként viselők között ott volt Biszku Béla, Berecz János, Horváth László, akiket még megőrzött emlékezőknek a kádári gulyáskommunizmus sötét nyugalma.
Kádár gipszszobra a vörös márvány sír felett díszelgett, és Moldova György Kossuth-díjas író leplezte le, megsimogatva a gipszfejet. Hiányoztak viszont a kapitalistákká vedlett kommunisták, lévén ők igen óvatos és előrelátó emberek. Szanyi Tibor sem volt ott, amin csak, kijelentését ismerve, csodálkozom: „Egy politikus mértéke az, hogy ténykedése folytán összességében jobb lett-e a világ? Kádár János esetében az én válaszom: igen.”
Hanem Moldova György – valamikor Sepsiszentgyörgy is vendégül látta – „értékelésében” ugyancsak kitett magáért. Nem restellte „proletár szentnek” nevezni Kádárt. Nem átallotta a kádári barakkot a 20. századi Magyarország legjobb szakaszának nevezni (Mert akkor mindenkinek volt munkahelye, lakása... Mintha a hazai nosztalgiázókat hallanám.) Volt képe Kádár történelmi helyét Szent István, Mátyás király és Kossuth Lajos mellett kijelölni, sőt a mai Magyarországot érdemtelennek tartani a pártfőtitkár emlékéhez.
Nos, ennyi talán elég egy Kossuth-díjas írótól. Ne idézzük tovább. Olvassunk bele inkább Kádár búcsúbeszédébe, amelyet testileg, szellemileg leromlottan elmondott a pártfunkcionáriusok előtt 1989-ben. Csak néhány – még épkézláb – mondatát idézem ennek a levitézlett szovjet helytartónak. „(...) mert az első vád az ‘56-os átállásom után az volt ellenem, hogy én szovjet ügynök vagyok. De én nem voltam szovjet ügynök, ezt teljes felelősséggel kijelentem Önöknek, és tudom bizonyítani is (a bizonyítás elmaradt, P. A.). Akkor a következő vád az volt ellenem, hogy: hogyhogy a szovjet területen voltam?
Azt nem tudom, hogy miért engedtek először oda. Mi úgy hívjuk, hogy Kárpátalja. Ők meg úgy hívják, hogy Kárpát-Ukrajna. (Ejnye, Kádár elvtárs, szabad ilyent mondani a Nagy Testvér jogos területéről?! P. A.). (...) mert azt is tudta, amikor 27-én aláírta a segítségnyújtási kérelmet (Mármint Hegedüs miniszterelnök ‘56-ban, amit Hegedüs tagad. Állítólag Gerő hamisította a ‘89 után „áttért” Hegedüs nevét a kérésre, P. A.), hogy a szovjet kormány akár szovjet földön van, akárhol, ragaszkodik a miniszterelnök aláírásához, hogy beavatkozzon. (...)
De az ők kívánságuk szerint (A jugoszláv követségen menedéket kérő és kapó Nagy Imre-csoportról van szó, P. A.) ha én írásban kötelezettséget vállalok, akkor – és nem kérek ellenvéleményt az oroszoktól – hogy biztonságukról gondoskodom, akkor politikailag tarthatatlan helyzetbe kerülök, hisz de facto elismerem a forradalmi munkás-parasztkormány törvénytelenségét. (Azt mind belföldön, mind külföldön tudták, hogy nem legális kormány, P. A.). Márpedig két ember (Nagy Imre és Losonczi Géza) igénye az volt, hogy szabadon lakásukba távozhassanak. Én ezt nem teljesíthettem.
(Rendben, de akkor miért ígérték meg mégis, és miért árulták el a szovjetnek hazaindulásuk időpontját, akik kilökve a kísérőt, egyszerűen a képmutató Kádár árulásával elfoghatták a forradalmi kormány tagjait? P. A.).
Kádár jellemzéséhez – befejezésül – emlékeztetünk 1956. november 26-án elhangzott nagylelkű ígéretére, amelyben büntetlenséget ígért a „tömegmegmozdulásokban” résztvevőknek, kilátásba helyezve ugyanakkor az ellenforradalmárok és ellenforradalmi uszítók felelősségre vonását. (Íme az a kétpólusú beszéd, amely inkább V. László királyhoz teszi méltóvá – persze törpeméretben – Kádárt a király Hunyadi Lászlónak tett csalárd ígérete miatt.) Nem a magyar történelem egyik nagyja Kádár, Moldova elvtárs, hanem szégyene, sok magyar ember haláláért felelős helytartója a szovjet birodalomnak! Fordítson tehát a szaván: nem Magyarország nem méltó Kádár Jánoshoz, hanem Kádár János (és vele Ön is) nem méltó a magyar néphez, a magyar nemzethez
Puskás Attila
A szerző volt ‘56-os elítélt. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 31.
A nyilasokról
Somogyi Zoltán politikai elemző így ír: „A Magyar Országgyűlés pénzén, illegálisan Romániába csempészik egy nyilasként ismert, íróként nem jegyzett rasszista hamvait.” Szanyi Tibor MSZP-s képviselő pedig így: „Abszurdnak tartom, hogy a magyar kormányzó erők a szélsőjobbal karöltve egy nyilas náci hamvaival cirkuszolnak, habár az inkább idegesít, hogy ezeknek a valaha volt fasiszta pribékeknek a szellemi utódai itt élnek velünk, sőt a magyar parlamentben óbégatnak.”
Az „íróként nem jegyzett” Nyirő a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotója. S ezek a Somogyi-féle kijelentések természetesen csak arra jók, hogy vérig sértsék mindazon milliókat, akiknek Nyirő könyvei fontosak, akiknek Uz Bence nélkül nem lenne elképzelhető a magyar kultúra. Ezért mondom még egyszer, tessék megnézni végre Bergman Kígyótojás című filmjét, hogy megértsétek végre, mit miért nem lehet tenni és mondani. Szanyira pedig nem vesztegetek szót, ugyanis ő valóban ellentéte Nyirőnek, amennyiben is Nyirő nélkül szegényebb és szomorúbb lenne a világ, Szanyi nélkül pedig gazdagabb és vidámabb. De azt azért ne feledjük el, hogy amikor Kertész Ákos genetikailag alattvalónak és moslékzabálónak titulálta a magyarságot, a mainstream értelmiségi körök hümmögtek kicsit, majd elsikálták a dolgot azzal, hogy egy írónál az életművet kell nézni, s azt nem teheti semmissé egy szerencsétlen mondat. Rendben van. De akkor ez miért nem igaz Nyirő Józsefre?
S tényleg: hogy is állunk akkor ezzel a nyilasozással, rasszistázással, antiszemitázással? Nézzünk egy érdekes párhuzamot: szintúgy Székelyudvarhelyen élt a Rajk család.
A tizenegy gyerekből kettő lett „híres”: László és Endre. S az az iszonyatos kor, amelyben élniük adatott, egyiküket a nyilasok, másikukat a kommunisták karmaiba taszította. (Bár ez semmiképpen sem mentesít az egyéni felelősség alól!) A nyilas Endre Szálasi élelmezésügyi biztosa lett. Befolyását felhasználva megmenti kommunista László testvérét a bitótól. Majd a háború után amerikai fogságba kerül, s várja a kiadatását. S ekkor – egész élete szinte egyetlen emberi cselekedeteként – az immáron hatalommal bíró László minden befolyását latba vetve megakadályozza, hogy a Szövetségi Ellenőrző Bizottság kikérje Endrét. Most ő menti meg nyilas testvérét a bitótól. De kommunista lelke nyilván háborog emiatt, és kompenzálásként eszeveszett hadjáratot indít többek között Nyirő József ellen, s követeli a „nyilas” és „háborús bűnös” író azonnali kiadatását és elítélését. A kor erre szakosodott szervezete megvizsgálja Nyirő ügyét, múltját és cselekedeteit, és úgy találja, Nyirő József nem követett el háborús bűnöket, ezért megtagadja a kiadását Magyarországnak.
A Szálasi minisztereként tevékenykedő, nyilasságát élete végéig vállaló Rajk Endre békében hal meg Németországban 1960-ban. A háború poklában, Erdély elvesztésének árnyékában, kétségbeesésében néhány rossz, sőt vállalhatatlan mondatot papírra vető, amúgy semmilyen bűnt el nem követő Nyirő József kitagadott páriaként hal meg Spanyolországban, és halála után ennyi évtizeddel megpróbálják megakadályozni paranoiás románok, hogy szülőföldjén nyugodhasson, idehaza pedig földbuta, aljas és nyomorult gazemberek nyilasozzák és antiszemitázzák őt. (Tényleg: Kosztolányink ájult csodálattal írt Mussoliniről. Kitagadjuk őt is?) A sors pedig úgy mutat fityiszt, hogy amikor Rákosi töpreng, ki is legyen a „nagy hal” a soron következő koncepciós perben, sokáig nem tud választani Nagy Imre és Rajk László között. Végül az aktív NKVD-ügynök Nagy Imrét mégsem meri felakasztatni, így esik választása Rajkra. S a Székelyudvarhelyről származó Rajk Lászlót, akit a nyilas rémuralom idején megment nyilas bátyja, a saját elvtársai akasztják fel. Ilyen kor volt az. Iszonyatos emberi tragédiákkal, emberi tévedésekkel, rettenetes bűnökkel. De Nyirő éppenséggel bűnt nem követett el. Ezt egy akkor és erre specializálódott testület állapította meg hivatalosan. A SZEB szovjet, amerikai és angol tábornokokból és azok katonai apparátusából állt. Ha ők nem találták bűnösnek Nyirőt, akkor most, hetven évvel később nem kéne őt bűnösnek kikiáltani a kiskörúti kávéházakból. Ha pedig mégis, akkor tessék vállalni: akik tehát most, hetven évvel a történtek után nyilasozzák, antiszemitázzák és háborús bűnösözik Nyirő Józsefet, azok felülírják a hivatalos döntéseket, és a történelmet mindig is minden skrupulus nélkül átíró és összevissza hazudozó kommunisták szövegét szajkózzák tovább. Vagy azért, mert ők maguk is azok és ugyanolyanok (Szanyi, Vadai), vagy azért, mert fogalmuk sincs semmiről (Somogyi). Ugyanezt üzenjük Ponta román kormányfőnek is: ahányszor háborús bűnösnek nevezi Nyirőt, annyiszor hazudik.
Amúgy, az antiszemitázók figyelmébe: ha mindenki antiszemita, akkor senki sem az. Ha mindenki nyilas, akkor senki sem az. Ha mindenki háborús bűnös, akkor senki sem az. Ezt is relativizálni akarjátok, aggódók?
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap. Erdély.ma
2013. január 19.
Az MSZP nemzetstratégiai programjának margójára
Mesterházy Attila szerdán, 2013. január 16-án egy népes szocialista vezető politikusokból álló küldöttség élén Kolozsvárra látogatott, ahol kihelyezett elnökségi gyűlést tartottak, valamint az RMDSZ egyik háttérintézményeként működő Kós Károly Akadémia vendégeként előadást tartott az MSZP nemzetpolitikai stratégiájáról. Külön érdekesség, hogy a küldöttség tagja volt Szanyi Tibor is, aki Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba mellett egyike volt azoknak, akik nemmel voksoltak a kettős állampolgárság törvény parlamenti szavazásán. Emellett, a szocialista párthoz közeli Táncsics Mihály Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá. Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt, a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt, maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt, a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz-–RMDSZ viszony szempontjából is.
Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt, a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt, maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt, a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz-–RMDSZ viszony szempontjából is.
Mesterházy látogatásának szimbolikus vetülete
Kétségtelen, hogy az MSZP látogatásának szimbolikus szempontból gesztusértéke van. Egyrészt, a szocialista párt elnöke nyilvánosan bocsánatot kért pártja 2004. december 5-én tanúsított magatartása miatt, egyben látványosan szakítva az addigi nemzetpolitikával és cáfolva azt a tézist, hogy az MSZP-t nem érdeklik a határon túli magyarok. Ezt erősítette az a tény is, hogy történetében először a párt az úgynevezett „elcsatolt országrészek” egyikén tartott kihelyezett elnökségi gyűlést.
Másrészt, a látogatásnak belpolitikai szempontból is van töltete. Az MSZP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikája nem csak a Fidesznek és magyar jobboldalnak lehet, hanem igenis a magyar baloldalnak is kell hogy legyen ebben a kérdésben véleménye. Ez azért is fontos, mert az eljövendő választások tekintetében az MSZP akár más – a határon túli magyarok szavazati jogát ellenző vagy ignoráló – stratégiát is választhatott volna.
Továbbá, az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa egy, a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzet-koncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.
Az MSZP nemzetpolitikai programjának elemzése
A Kolozsváron bemutatott dokumentumnak három elvi sarokpontja és hat stratégiai célkitűzése van. Egyrészt, az MSZP a határon túli magyarok támogatásában az egyenlő közelség elvét alkalmazná: úgy támogatni a határon túli magyarság célkitűzéseit, hogy ne erőltesse rá saját vízióját. Továbbá, tárgyalna az összes, a magyarságot legitim módon képviselő szervezettel, amelyeket nem alárendeltként, hanem partnerként kezelne. Másrészt, kiemelt fontos elv a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. Más szóval az MSZP nem támogatja a határon túli magyarok áttelepülését elősegítő rendelkezéseket.
A nemzetpolitika harmadik elvi pillére a környező országokkal való jószomszédi viszony visszaállítása vagy kialakítása.
A célkitűzések a következőképpen összegezhetőek:
1. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégia kezdeményezése, egy tízéves Kárpát-medencei fejlesztési program Romániával és Szlovákiával való közös kidolgozása.
2. Új oktatási stratégia bevezetése, az információs és kommunikációs technológiákon alapuló magyar közoktatás bevezetése, az összmagyar kulturális és történelmi örökség elektronikus formában való gyűjtése.
3. A határon túli média támogatása, a Duna TV eredeti szerepének visszaállítása, önállóságának mind intézményes, mind költségvetési biztosítása.
4. Aközös kormányülések gyakorlatának visszaállítása és annak kiterjesztése Szerbiára, Szlovákiára és Ukrajnára is.
5. A határon túli magyarok számára juttatott támogatáspolitika átalakítása. Ez a határon túli szakértők bevonását jelentené az előkészítésbe és döntéshozatalba, másrészt a nyílt pályázati rendszer kibővítése úgy, hogy a költségvetés 95%-a nyílt pályázati úton kerüljön kiosztásra.
6. A nyelvi jogokért való küzdelem felkarolása, a magyar nyelv egyenrangúságának szorgalmazása a hivatalos nyelvhasználaton túl a kereskedelemben és a gazdaságban is.
A bemutatott stratégiával kapcsolatban több következtetés is megfogalmazható. Először, az elvek alapját az úgynevezett Markó-doktrína Magyarországgal kapcsolatos tézisei képezik, mely szerint a magyar–magyar kapcsolatokat az egyenlő közelség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és az egyenlő partneri viszony kellene hogy meghatározza.
Másodszor, problematikus, hogy kit tekint az MSZP legitim határon túli szervezetnek. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy minden olyan szervezet, amelyik megválasztott önkormányzati vagy parlamenti képviselőkkel rendelkezik, a határon túli magyarság legitim képviselőjének számít, azonban a Kolozsváron megtartott beszédből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nem számít a két kisebb romániai magyar párt partneri viszonyára. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az MSZP elnökség kizárólag az RMDSZ-nél tett látogatást, nem egy olyan rendezvény keretén valósult meg, ahová az EMNP és az MPP vezetői is meghívást kaptak.
Harmadszor, a célkitűzéseket figyelembe véve a program nem hoz újdonságot az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest. A célkitűzések jelentős része a Magyarország és a szomszédos államok kapcsolata felől közelíti meg a kérdést, a kormányközi kapcsolatok eszközével próbálja a problémát megoldani. Ez akár az Antall-kormány örökségének is tekinthető, hiszen egyensúlyban akarja tartani a jószomszédságot a magyar kisebbségek érdekeinek, jogainak védelmével. Továbbá, a Kárpát-medencei közös fejlesztés eszméje a Sólyom-féle Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton kapott először konzisztens megfogalmazást.
Negyedszer, fontos elem a Duna TV visszaállításának és a határon túli média támogatásának kiemelése. Ennek két olvasata is van. Egyrészt, belpolitikai szempontból ellenzi a Fidesz által elképzelt centralizált közmédia-birodalmat, kinyilvánítva a Duna TV innen való kiemelését és függetlenítését. Másrészt, visszaállítva a Fidesz által megszüntetett média-támogatásokat, vélhetőleg azoknak a médiaorgánumoknak juttatna támogatást, amelyek nem részei a Fidesz által létrehozott „médiabirodalomnak”.
Ötödször, a bemutatott célkitűzések legproblematikusabb része a Bethlen Gábor Alapra és a határon túli támogatáspolitikára vonatkozó rész. A javasolt megoldás feleleveníti a Gyurcsány kormány által bevezetett döntési mechanizmust, mely szerint a határon túli szervezetek döntenek a határon túlra juttatott támogatás elosztásáról. Ugyanakkor, Mesterházy kritizálta a jelenlegi rendszert, azt állítva, hogy a határon túlra jutatott támogatásnak mindössze 5%-a kerül nyílt pályázatos kiosztásra. Az MSZP célkitűzési szerint 95%-át szeretné az összegnek nyílt pályázati úton kiosztani. A tervezettel kapcsolatban több probléma merül fel. Egyrészt a támogatás egy jelentős része (Sapientia EMTE támogatása, nemzeti szempontból kiemelt intézmények normatív támogatása, oktatás-nevelési támogatás) nem pályázati alapon kerül kiosztásra és ezek a tételek a jelenlegi költségvetés egy jelentős részét képezik, és vélhetően ezekhez egy potenciális szocialista kormányzat sem nyúlna hozzá. Más szóval a fenti kijelentés kivitelezése mindenképpen problémás, hiszen az említett 95%-os arány nagyon túlzottnak tűnik, vagy pedig az évek óta működő normatív támogatások vélhető megszüntetését jelzi előre.
Mindent egybevetve az MSZP nemzetpolitikai programtervezete nem hoz sok újat az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább összefoglalja az eddig működtetett közpolitikai gyakorlatokat. Ugyanakkor fontos elem, hogy az autonómiatörekvések támogatása nem jelenik meg külön célkitűzésként. Az előadás keretén belül ez a határon túli magyar szervezetek programjának támogatása címen került említésre. Más szóval, a szocialista párt csak abban az esetben szállna síkra az autonómiáért, amennyiben a legitim határon túli magyar politikai szervezetek ezt célként megfogalmazzák.
Mesterházy látogatása a magyar–magyar viszony szempontjából
Az MSZP kolozsvári látogatását és az RMDSZ háttérintézményét képező Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal aláírt együttműködési megállapodás a magyar–magyar kapcsolatokat figyelembe véve két szempontból elemezhető. Egyrészt aszerint, hogy hogyan illeszkedik a Markó Béla által meghirdetett „egyenlő közelség elvéhez”, másrészt figyelembe véve, hogy miként fogja befolyásolni a Fidesz–RMDSZ viszonyt.
Az elmúlt években az RMDSZ Fidesz-szel szembeni fő kritikája az volt, hogy a Fidesz nem tartja be a magyar kormány azon felelősségét, hogy egyenlő távolságot tartson a határon túli szervezetektől és azzal, hogy bizonyos szervezeteket kiemelten támogat, nem csak exportálja az anyaországi szembenállásokat, de beavatkozik a határon túli magyar közösségek politikai belügyeibe is. Az RMDSZ minden magyarországi párttal és a mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt szeretne ápolni. Kovács Péter politikusi blogján és Markó Béla az eseményt megnyitó beszédében a tolerancia felől közelítette meg a kérdést, azzal érvelve, hogy az MSZP mostani vezetősége nem ugyanaz a gárda, amelyik a december 5-i népszavazási kampányt levezényelte, ezért felelősségünk tudatában, pontosan az egyenlő közelség elvéből kiindulva kötelességünk meghallgatni más pártok koncepcióit is, hiszen a nemzetpolitika nem pártpolitikai kérdés. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a kontextusban a Kós Károly Akadémia által szervezett előadás bizonyos fenntartásokkal beilleszthető az RMDSZ által hangoztatott politikába, amennyiben az elkövetkező periódusban a többi magyarországi parlamenti és parlamenten kívüli párt is meghívást nyer álláspontja ismertetésére. Az aláírt együttműködési nyilatkozat azonban túlmutat az egyenlő közelség elvén: már partnerségi kapcsolatot feltételez.
A találkozó tárgyalható még a problémamentesnek nem mondható Fidesz–RMDSZ viszony és a közelgő magyarországi választások szempontjából is. Az RMDSZ MSZP-hez való közeledése a Fidesz felé leadott jelzésként, függetlenségi szándéknyilatkozatként is értelmezhető. Az RMDSZ ezzel azt üzenheti a magyarországi kormánypártnak, hogy „amennyiben nem rendezitek a viszonyotokat velünk, mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, hogy kivel barátkozzunk”. Az ilyen típusú politika azonban nem biztos, hogy célravezető, hiszen az erdélyi magyarok a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében körülbelül 100 ezer szavazatot hozhatnak a magyarországi választásokon, amely legjobb esetben a mandátumok 3-4%-nak sorsáról dönthet. Ugyanakkor, ismerve az erdélyi magyarok erős Fidesz-szimpátiáját, az RMDSZ számára csak akkor lenne célravezető részt venni az MSZP mellett a kampányban, amennyiben a szocialista pártnak reális esélye lenne a választások megnyerésére. Más szóval, az RMDSZ MSZP felé tett gesztusa könnyen a Fidesz további eltávolodását válthatja ki, a kényszerített közelítés helyett.
Ugyanakkor, a látogatás nehezen értelmezhető szavazatmaximalizáló lépésként, hiszen a szocialista párt nem számíthat túl sok szavazatra a határon túl, sőt a bocsánatkéréssel elvetette a határon túli magyarok ellen folytatott belső szavazatmaximalizáló kampány lehetőségét is. Ugyanakkor, az erdélyi magyar belpolitika szempontjából az RMDSZ számára sem hoz új szavazatokat, az MSZP-vel való barátkozás, sőt mi több, új támadási felületeket nyit meg saját ellenzéke számára.
Összefoglaló
Az MSZP vezérkar és Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári látogatása fontos szimbolikus mérföldköve a magyar nemzetpolitikának, hiszen a szocialista párt látszólag szakít az eddig hangoztatott szimbolikus politizálásával, egyben bocsánatot kérve a 2004. december 5-én megszervezett népszámlálás kapcsán kifejtetett tevékenysége miatt. Ugyanakkor, nem szabad elfelejteni, hogy sokkal hatásosabb lett volna, ha Mesterházy már rögtön pártelnökké választása után teszi meg ezt a lépést és nem várja meg vele a magyarországi választások közeledtét. A bemutatott nemzetpolitikai program nem hoz újdonságot az eddig megszokott szocialista kormányok gyakorlatával szemben, hanem csupán összefoglalja, és újra meghirdeti azt.
Továbbá, a látogatásnak aktuálpolitikai vetülete is van, hiszen a közeledő magyarországi választások tükrében gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi magyar–magyar viszonyokat. Egyrészt, a találkozó kapcsán aláírt együttműködési nyilatkozat nem fér össze az eddigi RMDSZ-gyakorlattal, eltávolítja a szövetséget az eddig gyakorolt, vagy legalábbis hangoztatott egyenlő közelség elvétől. Természetesen ez részben az RMDSZ és a Fidesz megromlott viszonyának számlájára írható. Másrészt, az RMDSZ szempontjából a találkozó úgy is értelmezhető, mint kísérlet a saját mozgástér növelésére, a Fidesz felé leadott jelzésként is olvasható: amennyiben a Fidesz nem változtat az RMDSZ-szel szembeni politikáján, az RMDSZ a Fidesz ellenzékét támogathatja a választásokon. Ugyanakkor, felmerül a kérdés, hogy ez a stratégia mennyire lesz célravezető, hiszen a határon túli szavazatok vélhetően kis mértékben fogják csak befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, valamint, a kormánypárt jelenlegi térvesztése ellenére nehezen valószínűsíthető egy választást nyerni képes ellenzéki alternatíva kiépülése.
A Mensura Transylvanica elemzése
Szabadság (Kolozsvár),
2013. január 21.
EMNP: területfoglalással manőverezik az RMDSZ
Önkormányzati visszaélések gyanúja vetül a nemzeti ünnepen tartandó nagyváradi megemlékezések területfoglalási engedélyeinek jóváhagyására, áll az EMNP közleményében.
Az előző évek tapasztalataiból okulva – amikor is a Bihar megyei RMDSZ az összes lehetséges helyszín egyidejű lefoglalásával próbálta meghiúsítani más szervezetek megemlékezését nemzeti ünnepeinken – az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetei már az év első munkanapján, az ügyfélszolgálat megkezdésének legelső percében benyújtották területfoglalási kérelmüket Nagyvárad önkormányzatához, olvasható a közleményben. Kérelmükben az szerepelt, hogy március 15-én 16 és 18 óra között szeretnék lefoglalni a Szacsvay-szobor, illetve a Petőfi-szobor előtti teret ünnepi megemlékezés céljából.
Bár senki más nem nyújtott be előttük kérvényt, mégis a 2-es iktatószámmal regisztrálták megkeresésüket. Január 10-én az erre illetékes bizottság jóváhagyta a beadványt, majd egy gépelési hibára hivatkozva Ionel Vila főjegyző visszakérte, azt ígérve, hogy a kérvény tartalmi módosítására nem kerül sor. A második értesítésben azonban két órával korábbra tették az előzőekben jóváhagyott időpontot.
Csomortányi István, a Néppárt partiumi szervezési igazgatója a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: az RMDSZ most ismét eljátszotta azt, amit a tavaly, hogy a „nemzeti oldal” megemlékezését ellehetetlenítse. Az RMDSZ öt helyszínt foglalt le ugyanerre a napra, tíz órás idősávban.
Csomortányi elfogadhatatlannak tartja, hogy az Ilie Bolojan polgármester által korrupciómentesnek mondott adminisztráció iktatószámokat tart fenn a „bennfenteseknek”. Azt is nehezményezte, hogy a város főjegyzője önkényesen megváltoztathatja az előzőleg már jóváhagyott területfoglalási engedélyeket. A néppárti politikus arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az ügy tisztázása végett magához a polgármesterhez fordulnak, s ha ez nem lesz célravezető, akkor a közigazgatási bíróság elé citálják az ügyben érintetteket.
Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke „szocialista típusú kiszorítósdinak” nevezte az RMDSZ törekvéseit, hogy kisajátítsa a megemlékezések szervezésének jogát. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) múlt heti, kolozsvári elnökségi ülését illetően a néppárti alelnök úgy fogalmazott: Bihar megyében már számtalan jele volt az MSZP és az RMDSZ közötti barátságnak, de az „elvtársi szeretet” ilyen nyílt felvállalására mindeddig nem volt példa.
Véleménye szerint demokratikus körülmények között az RMDSZ azzal barátkozik, akivel akar, és az RMDSZ-tagságnak kell majd számon kérnie a vezetőitől az „elvtársi találkozó” hozadékait. Zatykó bírálta a nemrég még Gyurcsány Ferenc által vezetett Táncsics Alapítvány és a Markó Béla vezetésével működő Kós Károly Akadémia Alapítvány összefonódását, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja úgy érkezett Kolozsvárra, hogy 2010-ben még NEM-el szavazott a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásakor.
Manna.ro,
2013. január 22.
Kinek a Fidesz, kinek a semlegesség
Megoszlanak a vélemények az MSZP-vel való viszonyról az RMDSZ-en belül. A Krónika arra volt kíváncsi, hogyan látják a területi vezetők a múlt héten történteket, mi a véleményük arról, hogy az országos vezetés szorosabbra fűzte a kapcsolatot az erdélyi magyarság köreiben nem túl nagy népszerűségnek örvendő szocialistákkal. Miközben Antal Árpád arról beszélt, hogy a székelyföldi RMDSZ számára a Fidesz a szimpatikusabb, Borboly Csaba szerint ebben a kérdésben nem kell pártfegyelem. Szabó Ödön sem kampányolna az MSZP-nek, inkább elindítaná az RMDSZ-t.
Antal Árpád: inkább a Fidesz
„Sepsiszentgyörgyről semmiképpen nem tudom a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nemzetpolitikáját pozitívan értékelni” – szögezte le a Krónika megkeresésére Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere, a városi RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a szövetség politikusainak véleményét ismerve úgy véli, a székelyföldi szervezetek, de az RMDSZ globálisan sem fog szerepet vállalni abban, hogy az MSZP tisztára mossa magát Erdélyben, szerinte a szövetség nem vesz részt a magyarországi pártok kampányában.
„Az RMDSZ sokszínű, a szövetségen belül vannak olyan politikusok, akiknek az MSZP szimpatikus, és vagyunk, akik a Fidesszel ápolunk szorosabb kapcsolatot” – fejtette ki Antal Árpád, aki szerint amióta Kelemen Hunor a szövetség elnöke, szemmel látható a közeledés a magyar kormánypárt felé. Ugyanakkor – tette hozzá – az RMDSZ-en belül elfogadott, hogy a magyarországi demokratikus szervezetekkel folyamatosan egyeztetni kell, az MSZP pedig demokratikus szervezet, a Magyar Országgyűlés tagja.
„El tudom fogadni, hogy az RMDSZ kommunikál az MSZP-vel még akkor is, ha hozzám a Fidesz áll közelebb” – fogalmazott Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi politikus leszögezte, egyértelműen ellene van, hogy az RMDSZ bármelyik magyarországi pártnak az „utánfutója” legyen, „bár erre eddig nem is volt példa”. „Az RMDSZ-en belül sokfélék vagyunk: a Bihar megyeieknek lehet, hogy az MSZP szimpatikus, a székelyföldieknek a Fidesz, de biztos olyanok is vannak a szövetségben, akikhez az SZDSZ vagy a Jobbik áll közelebb” – öszszegzett Antal Árpád.
Borboly Csaba: nem kell pártfegyelem
Nem állt ki eközben egyik alakulat mellett vagy ellen Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke. Mint kérdésünkre fogalmazott, a választásokig még hátravan több mint egy év, és addig még sok víz lefolyik majd az Olton meg a Maroson. „A magyarországi parlamenti választásokkal ráérünk még foglalkozni, ha egyáltalán kell azzal foglalkoznunk. Én azt gondolom, hogy e vonatkozásban a „virágozzék ezer virág” elvét kell követni, tehát itt nincs helye pártfegyelemről beszélni. Én azt ajánlom mindenkinek, döntsön szíve szerint, ahogy jónak látja” – fejtette ki a székelyföldi politikus. Mint mondta, ő személy szerint azt fogja ajánlani, hogy ne fogják vissza magukat.
„Ha úgy gondolják, hogy egy párthoz tartozó magyarországi polgármester korrekt, segítőkész partner volt, akkor nem maradhatunk adósok. Tehát ha azzal jönnek a magyarországi kollégák hozzánk, hogy segítsünk, szóljunk egy jó szót, akkor azt tegyük meg” – szögezte le Borboly, aki ugyanakkor abban bízik, hogy a határon túli kampányolás ügyében a magyarországi pártok képesek lesznek egy etikai kódexben, egy mindenkire kötelező magatartásszabályban megállapodni, ugyanis „nem nézne az jól ki, ha a románság nagy derültségére ütnék-vágnák egymást nálunk”. „Mert mocskolódni, azt tudnak, volt alkalmunk ezt megtapasztalni” – tette hozzá. Borboly ugyanakkor arra is kitért, azt tervezi, hogy október–novemberben valamennyi releváns magyarországi part vezetőjét meghívja Csíkszeredába, hogy ismertethessék elképzeléseiket, programjukat. „Hogy mi lesz utána, majd meglátjuk” – fogalmazott. Az MSZP múlt heti bocsánatkérése kapcsán volt általános iskolai tanárának mondását – miszerint a jó kifogás soha sem rossz – parafrazálva megjegyezte: „egy őszinte bocsánatkérés sosem árt, sosem rossz”. Annak kapcsán pedig, hogy a szövetségen belül ki kihez közeledik, nem kívánt állást foglalni.
Szabó elindítaná az RMDSZ-t
Semelyik magyar pártnak nem fog kampányolni az RMDSZ a közelgő magyarországi választásokon – vallja az MSZP-pártiként számon tartott Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke, Szabó Ödön, aki személy szerint azt tartaná jónak, ha a szövetség képviseltetné magát valamilyen formában az anyaországi voksoláson. A politikus ugyanakkor teljesen természetesnek tarja, hogy az RMDSZ vezetősége találkozott az MSZP elnökségével, hiszen – mint fogalmazott – a szövetség mindenkit fogad, aki Erdélybe látogat.
„Én azt vártam volna, hogy megdicsérik az RMDSZ-t amiatt, hogy egy olyan magyarországi pártnak, amelynek eddig nem volt nemzetstratégiája, most van” – jelentette ki a politikus. Kérdésünkre, hogy mennyire lehet hiteles a szocialista párt pálfordulása, azt a példát említette, hogy 1990-ben a Fidesz szerinte „csuhásoknak” nevezte a klérus tagjait, a Szent Koronát pedig „micisapkának”, az ő pálfordulásuk hitelességét pedig senki nem kérdőjelezte meg néhány évvel később. Szabó Ödön egyébként bibliai párhuzamokkal illusztrálta az RMDSZ–MSZP-kapcsolatok létjogosultságát: szerinte aki ezt bírálja, annak tudnia kellene, hogy a megbocsátásról nem beszélni kell, hanem cselekedni, másfelől a jó pásztor is megkeresi elkóborolt nyáját. A bihari politikus ugyanakkor arra a kérdésünkre, hogy milyen szerepet vállal majd a szövetség a közelgő magyarországi választási kampányban, amelyen minden bizonnyal már számos kettős állampolgár is szavaz Erdélyből, így felelt: „ ha semmilyen formában nem tudjuk elkerülni, hogy a magyarországi kampány Erdélyre is átterjedjen, az RMDSZ-nek saját arculatot kell kialakítania és azt képviselnie. Az RMDSZ nem fogja felvállalni, hogy a bukaresti függőséget egy esetleges budapestire cserélje”. Kérdésünkre, hogy ez azt jelenti-e, hogy a szövetség valamilyen formában elindulna a magyarországi választáson, igennel felelt, Nyírő József erdélyi pártját említve példaként.
Sose volt Eckstein szíve csücske az MSZP
„Alapvetően helyesnek tartom, hogy az RMDSZ kapcsolatot tart fenn a magyarországi demokratikus politikai pártokkal, azzal együtt, hogy nekem az MSZP sosem volt a szívem csücske” – jelentette ki eközben kérdésünkre Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ Szabadelvű Kör elnevezésű platformjának alapítója. Mint fogalmazott, a kolozsvári RMDSZ–MSZP-találkozót, megszervezésének körülményeit nem kívánja kommentálni, mivel őt nem vonták be a szervezésbe, nem rendelkezik információkkal. Kérdésünkre, miszerint előfordulhat-e, hogy az RMDSZ beszáll az MSZP „tisztára mosását” célzó kommunikációba, Eckstein-Kovács Péter leszögezte: nem gondolja, hogy a szövetség segítene kampányolni az MSZP-nek a 2014-es választásokon.
Újabb néppárti bírálat
Az Erdélyi Magyar Néppárt egyébként tegnap újfent bírálta a kolozsvári RMDSZ–MSZP-találkozót, mondván: az RMDSZ végre felvállalta hovatartozását. „Olyanokkal bratyiznak, akik nemzetellenesek” – szögezte le Zatykó Gyula. A partiumi régióelnöknek nincs tudomása arról, hogy az RMDSZ felső vezetésének mandátuma lett volna az MSZP-vel való találkozásra, és „bár jogukban áll bárkivel együttműködni, az MSZP miatt a saját tagságuk és szavazóik előtt kell majd felelniük”. Zatykó emlékeztetett: a Táncsics-alapítványnak, amellyel az RMDSZ Kós Károly Alapítványa együttműködési megállapodást kötött, nemrég még Gyurcsány Ferenc volt az elnöke, Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja pedig még 2010-ben is nemmel szavazott a Magyar Országgyűlésben a kettős állampolgárság elfogadásakor.
(Semjén az RMDSZ-szel való kapcsolatról
Ha az MSZP lelkiismereti alapon tette volna meg a bocsánatkérést, már bőven lett volna ideje – jelentette ki a Duna Tv Heti Hírmondó műsorában Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki szerint a jelenlegi helyzetben az MSZP nem is tehet mást, mint megpróbál jó pontokat gyűjteni a határon túli magyaroknál. Hozzátette: az MSZP-nek sokat kell dolgoznia, hogy ott szavazatot találjon. Arra a kérdésre, hogy a kormány elkezd-e szövetségeseket keresni vagy együttműködést ajánlani az RMDSZ felé, azt mondta: a kormánynak egyformán fontos minden magyar, függetlenül pártszimpátiájától. „A Fidesz–KDNP szövetség azonban az Európai Néppárt tagja, következésképpen azok a pártok a testvérpárjaik, akik a jobbközéphez tartozva az Európai Néppárt tagjai” – mutatott rá, kiemelve, hogy az MSZP eközben a szocialista internacionáléban van. Az MSZP ugyanakkor – tette hozzá – mindig tagadta, amit a Magyar Állandó Értekezlet fundamentumként fogalmazott meg, miszerint azok a szövetségeseik, akik etnikai értelemben vett magyar pártként határozzák meg magukat. „Így az RMDSZ-nek sokkal közelebb kell állnia a Fidesz–KDNP-hez, mint a szocialistákhoz” – húzta alá. Mint kiemelte, Kelemen Hunorral a szövetségnek kiegyensúlyozott kapcsolata van, Markó Béla ugyanakkor egy irányzatot képvisel az RMDSZ-en belül. „A székelyföldi RMDSZ egészen más, mint például a bihari, utóbbi például mindig is szocialista beállítottságú volt. Az RMDSZ szavazóinak a nagy része a keresztény-konzervatív nemzeti kultúrkörhöz tartozik” – hangsúlyozta.)
Krónika (Kolozsvár),
2013. január 25.
Mesterházy Erdélyben – elemzés a MSZP nemzetstratégiai programjának margójára
Mesterházy Attila 2013. január 16-án egy népes szocialista vezető politikusokból álló küldöttség élén Kolozsvárra látogatott, ahol kihelyezett elnökségi gyűlést tartottak, valamint az RMDSZ egyik háttérintézményeként működő Kós Károly Akadémia Alapítvány vendégeként előadást tartott az MSZP nemzetpolitikai stratégiájáról.
Külön érdekesség, hogy a küldöttség tagja volt Szanyi Tibor is, aki Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba mellett egyike volt azoknak, akik nemmel voksoltak a kettős állampolgársági törvény parlamenti szavazásán. Emellett a szocialista párthoz közeli Táncsics Mihály Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány vezetői stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá. Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz–RMDSZ-viszony szempontjából is.
Mesterházy látogatásának szimbolikus vetülete
Kétségtelen, hogy az MSZP látogatásának szimbolikus szempontból gesztusértéke van. Egyrészt, a szocialista párt elnöke nyilvánosan bocsánatot kért pártja 2004. december 5-én tanúsított magatartása miatt, egyben látványosan szakítva az addigi nemzetpolitikával és cáfolva azt a tézist, hogy az MSZP-t nem érdeklik a határon túli magyarok. Ezt erősítette az a tény is, hogy történetében először a párt az úgynevezett „elcsatolt országrészek” egyikén tartott kihelyezett elnökségi gyűlést. Másrészt a látogatásnak belpolitikai szempontból is van töltete. Az MSZP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikája nemcsak a Fidesznek és magyar jobboldalnak lehet, hanem igenis a magyar baloldalnak is kell hogy legyen ebben a kérdésben véleménye. Ez azért is fontos, mert az eljövendő választások tekintetében az MSZP akár más – a határon túli magyarok szavazati jogát ellenző vagy ignoráló – stratégiát is választhatott volna. Továbbá az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzetkoncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.
Az MSZP nemzetpolitikai programjának elemzése
A Kolozsváron bemutatott dokumentumnak három elvi sarokpontja és hat stratégiai célkitűzése van. Egyrészt az MSZP a határon túli magyarok támogatásában az egyenlő közelség elvét alkalmazná: úgy támogatni, a határon túli magyarság célkitűzéseit, hogy ne erőltesse rá saját vízióját. Továbbá tárgyalna valamennyi, a magyarságot legitim módon képviselő szervezettel, amelyeket nem alárendeltként, hanem partnerként kezelne. Másrészt kiemelt fontos elv a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. Más szóval az MSZP nem támogatja a határon túli magyarok áttelepülését elősegítő rendelkezéseket. A nemzetpolitika harmadik elvi pillére a környező országokkal való jószomszédi viszony visszaállítása vagy kialakítása.
A célkitűzések a következőképpen összegezhetők:
1. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégia kezdeményezése, egy tízéves Kárpát-medencei fejlesztési program Romániával és Szlovákiával való közös kidolgozása. 2. Új oktatási stratégia bevezetése, az információs és kommunikációs technológiákon alapuló magyar közoktatás bevezetése, az összmagyar kulturális és történelmi örökség elektronikus formában való gyűjtése. 3. A határon túli média támogatása, a Duna Tv eredeti szerepének visszaállítása, önállóságának mind intézményes, mind költségvetési biztosítása. 4. A közös kormányülések gyakorlatának visszaállítása és annak kiterjesztése Szerbiára, Szlovákiára és Ukrajnára is. 5. A határon túli magyarok számára juttatott támogatáspolitika átalakítása. Ez a határon túli szakértők bevonását jelentené az előkészítésbe és döntéshozatalba, másrészt a nyílt pályázati rendszer kibővítése úgy, hogy a költségvetés 95%-a nyílt pályázati úton kerüljön kiosztásra. 6. A nyelvi jogokért való küzdelem felkarolása, a magyar nyelv egyenrangúságának szorgalmazása a hivatalos nyelvhasználaton túl a kereskedelemben és a gazdaságban is.
A bemutatott stratégiával kapcsolatban több következtetés is megfogalmazható. Először, az elvek alapját az úgynevezett Markó-doktrína Magyarországgal kapcsolatos tézisei képezik, mely szerint a magyar–magyar kapcsolatokat az egyenlő közelség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és az egyenlő partneri viszony kellene hogy meghatározza. Másodszor: problematikus, hogy kit tekint az MSZP legitim határon túli szervezetnek. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy minden olyan szervezet, amelyik megválasztott önkormányzati vagy parlamenti képviselőkkel rendelkezik, a határon túli magyarság legitim képviselőjének számít, azonban a Kolozsváron megtartott beszédből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nem számít a két kisebb romániai magyar párt partneri viszonyára.
Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az MSZP-elnökség kizárólag az RMDSZ-nél tett látogatást, nem egy olyan rendezvény keretében valósult meg, ahová az EMNP és az MPP vezetői is meghívást kaptak. Harmadszor a célkitűzéseket figyelembe véve a program nem hoz újdonságot az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest. A célkitűzések jelentős része a Magyarország és a szomszédos államok kapcsolata felől közelíti meg a kérdést, a kormányközi kapcsolatok eszközével próbálja a problémát megoldani. Ez akár az Antall-kormány örökségének is tekinthető, hiszen egyensúlyban akarja tartani a jószomszédsági viszonyt a magyar kisebbségek érdekeinek, jogainak védelmével. Továbbá a Kárpát-medencei közös fejlesztés eszméje a Sólyom-féle Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton kapott először konzisztens megfogalmazást.
Negyedszer: fontos elem a Duna Tv visszaállításának és a határon túli média támogatásának kiemelése. Ennek két olvasata is van. Egyrészt belpolitikai szempontból ellenzi a Fidesz által elképzelt centralizált közmédia-birodalmat, kinyilvánítva a Duna Tv innen való kiemelését és függetlenítését. Másrészt visszaállítva a Fidesz által megszüntetett médiatámogatásokat, vélhetőleg azoknak a médiaorgánumoknak juttatna támogatást, amelyek nem részei a Fidesz által létrehozott „médiabirodalomnak”. Ötödször: a bemutatott célkitűzések legproblematikusabb része a Bethlen Gábor Alapra és a határon túli támogatáspolitikára vonatkozó rész. A javasolt megoldás feleleveníti a Gyurcsány-kormány által bevezetett döntési mechanizmust, mely szerint a határon túli szervezetek döntenek a határon túlra juttatott támogatás elosztásáról.
Ugyanakkor Mesterházy kritizálta a jelenlegi rendszert, azt állítva, hogy a határon túlra jutatott támogatásnak mindössze 5 százaléka kerül nyílt pályázatos kiosztásra. Az MSZP célkitűzési szerint 95 százalékát szeretné az összegnek nyílt pályázati úton kiosztani. A tervezettel kapcsolatban több probléma merül fel. Egyrészt a támogatás egy jelentős része (Sapientia EMTE támogatása, nemzeti szempontból kiemelt intézmények normatív támogatása, oktatási-nevelési támogatás) nem pályázati alapon kerül kiosztásra, és ezek a tételek a jelenlegi költségvetés jelentős részét képezik és vélhetően ezekhez egy potenciális szocialista kormányzat sem nyúlna hozzá. Más szóval a fenti kijelentés kivitelezése mindenképpen problémás, hiszen az említett 95 százalékos arány nagyon túlzottnak tűnik, vagy pedig az évek óta működő normatív támogatások vélhető megszüntetését jelzi előre.
Mindent egybevetve az MSZP nemzetpolitikai programtervezete nem hoz sok újat az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább összefoglalja az eddig működtetett közpolitikai gyakorlatokat. Ugyanakkor fontos elem, hogy az autonómiatörekvések támogatása nem jelenik meg külön célkitűzésként. Az előadás keretében ez a határon túli magyar szervezetek programjának támogatása címen került említésre. Más szóval a szocialista párt csak abban az esetben szállna síkra az autonómiáért, amennyiben a legitim határon túli magyar politikai szervezetek ezt célként megfogalmazzák.
Mesterházy látogatása a magyar–magyar viszony szempontjából
Az MSZP kolozsvári látogatását és az RMDSZ háttérintézményét képező Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal aláírt együttműködési megállapodás a magyar–magyar kapcsolatokat figyelembe véve két szempontból elemezhető. Egyrészt aszerint, hogy hogyan illeszkedik a Markó Béla által meghirdetett „egyenlő közelség elvéhez”, másrészt figyelembe véve, hogy miként fogja befolyásolni a Fidesz–RMDSZ-viszonyt.
Az elmúlt években az RMDSZ Fidesz-szel szembeni fő kritikája az volt, hogy a Fidesz nem tartja be a magyar kormány azon felelősségét, hogy egyenlő távolságot tartson a határon túli szervezetektől, és azzal, hogy bizonyos szervezeteket kiemelten támogat, nemcsak exportálja az anyaországi szembenállásokat, de beavatkozik a határon túli magyar közösségek politikai belügyeibe is. Az RMDSZ minden magyarországi párttal és a mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt szeretne ápolni.
Kovács Péter politikusi blogján és Markó Béla az eseményt megnyitó beszédében a tolerancia felől közelítette meg a kérdést, azzal érvelve, hogy az MSZP mostani vezetősége nem ugyanaz a gárda, amelyik a december 5-i népszavazási kampányt levezényelte, ezért felelősségünk tudatában, pontosan az egyenlő közelség elvéből kiindulva kötelességünk meghallgatni más pártok koncepcióit is, hiszen a nemzetpolitika nem pártpolitikai kérdés. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a kontextusban a Kós Károly Akadémia által szervezett előadás bizonyos fenntartásokkal beilleszthető az RMDSZ által hangoztatott politikába, amennyiben az elkövetkező periódusban a többi magyarországi parlamenti és parlamenten kívüli párt is meghívást nyer álláspontja ismertetésére. Az aláírt együttműködési nyilatkozat azonban túlmutat az egyenlő közelség elvén: már partnerségi kapcsolatot feltételez.
A találkozó tárgyalható még a problémamentesnek nem mondható Fidesz–RMDSZ-viszony és a közelgő magyarországi választások szempontjából is. Az RMDSZ MSZP-hez való közeledése a Fidesz felé leadott jelzésként, függetlenségi szándéknyilatkozatként is értelmezhető. Az RMDSZ ezzel azt üzenheti a magyarországi kormánypártnak, hogy „amennyiben nem rendezitek a viszonyotokat velünk, mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, hogy kivel barátkozunk”.
Az ilyen típusú politika azonban nem biztos, hogy célravezető, hiszen az erdélyi magyarok a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében körülbelül 100 ezer szavazatot hozhatnak a magyarországi választásokon, amely legjobb esetben a mandátumok 3-4 százalékának sorsáról dönthet. Ugyanakkor, ismerve az erdélyi magyarok erős Fidesz-szimpátiáját, az RMDSZ számára csak akkor lenne célravezető részt venni az MSZP mellett a kampányban, amennyiben a szocialista pártnak reális esélye lenne a választások megnyerésére.
Más szóval az RMDSZ MSZP felé tett gesztusa könnyen a Fidesz további eltávolodását válthatja ki a kényszerített közelítés helyett. Ugyanakkor a látogatás nehezen értelmezhető szavazatmaximalizáló lépésként, hiszen a szocialista párt nem számíthat túl sok szavazatra a határon túl, sőt a bocsánatkéréssel elvetette a határon túli magyarok ellen folytatott belső szavazatmaximalizáló kampány lehetőségét is. Ugyanakkor az erdélyi magyar belpolitika szempontjából az RMDSZ számára sem hoz új szavazatokat az MSZP-vel való barátkozás, sőt mi több, új támadási felületeket nyit meg saját ellenzéke számára.
Összefoglaló
Az MSZP-vezérkar és Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári látogatása fontos szimbolikus mérföldköve a magyar nemzetpolitikának, hiszen a szocialista párt látszólag szakít az eddig hangoztatott szimbolikus politizálásával, egyben bocsánatot kérve a 2004. december 5-én megszervezett népszámlálás kapcsán kifejtetett tevékenysége miatt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy sokkal hatásosabb lett volna, ha Mesterházy már rögtön pártelnökké választása után teszi meg ezt a lépést, és nem várja meg vele a magyarországi választások közeledtét. A bemutatott nemzetpolitikai program nem hoz újdonságot az eddig megszokott szocialista kormányok gyakorlatával szemben, hanem csupán összefoglalja, és újra meghirdeti azt. Továbbá a látogatásnak aktuálpolitikai vetülete is van, hiszen a közeledő magyarországi választások tükrében gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi magyar–magyar viszonyokat.
Egyrészt a találkozó kapcsán aláírt együttműködési nyilatkozat nem fér össze az eddigi RMDSZ-gyakorlattal, eltávolítja a szövetséget az eddig gyakorolt vagy legalábbis hangoztatott egyenlő közelség elvétől. Természetesen ez részben az RMDSZ és a Fidesz megromlott viszonyának számlájára írható.
Másrészt az RMDSZ szempontjából a találkozó úgy is értelmezhető mint kísérlet a saját mozgástér növelésére, a Fidesz felé leadott jelzésként is olvasható: amennyiben a Fidesz nem változtat az RMDSZ-szel szembeni politikáján, az RMDSZ a Fidesz ellenzékét támogathatja a választásokon. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ez a stratégia mennyire lesz célravezető, hiszen a határon túli szavazatok vélhetően kismértékben fogják csak befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, valamint a kormánypárt jelenlegi térvesztése ellenére nehezen valószínűsíthető egy választást nyerni képes ellenzéki alternatíva kiépülése.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)
2013. február 4.
Tolerancia mint megalkuvás
A külhoni magyarsággal kapcsolatos kérdésekben mindig némi fenntartással kell kezelni, amit a Népszabadság ír – ismerjük a „történelmi” okokat. Most sem tennék másképp: a „bukaresti” Szőcs Levente a kolozsvári Magyari Nándor László szociológust kérdezte a „székelyföldi politikai mentalitásról”. A Burjánzik az intolerancia című írás a világhálós kiadásban (Nol.hu) épp csütörtökön jelent meg. Bár egyáltalán értékelendő, hogy a Népszabadság hajlandó leírni azt a kifejezést, hogy Székelyföld, a címadásban is tetten érhető tendenciózus következtetést azért jócskán vitathatónak érzem. Az MSZP-vezérkar közelmúltbeli kolozsvári látogatása kapcsán például azt mondja Magyari Nándor László: az RMDSZ egy hibrid vezetésű párt lett, azaz ötvöződik benne a karizmatikus, „fideszes” modell, amelyben a „főnöknek mindig igaza van”, illetve a „racionális”, „demokratikus” modell, amelyben mindenki tartja magát a belső döntési mechanizmusokhoz. A szociológus szerint ezzel magyarázható, hogy míg Markóék Kolozsváron Mesterházyékkal tárgyalnak, székelyföldi RMDSZ-esek az MSZP itteni jelenlétét is kifogásolják. Ugyanis, s most megpróbálom egyszerűsíteni a magyarázatot, az RMDSZ-es központ a kormányból való kipottyanás után elveszítette az ellenőrzést a területek felett, a „helyi hatalom erős emberei egyre inkább a pártközpont fölé kerekednek”. Háromszéken például az ottani „karizmatikus” pártvezetők az RMDSZ-en belüli „szigetté” váltak azzal, hogy nyíltan hangoztatják Fidesz-közeliségüket, jobboldaliságukat, s nem egyszer „jobbról előzik” a „Fidesz nyúlvány populista formációit”. Félretéve azt a tényt, hogy az állítólag a hatalomból kipottyant RMDSZ mégiscsak helyet kapott a kormány hátsó kamrájában, nézzük, hogy Magyari szerint miért annyira jobboldaliak a székelyföldiek. „Egy egyre zártabb közösség, amilyen a székelyföldi, mentálisan is egyre zárkózottabb lesz. Az elmúlt jó húsz esztendőben »beültetett« jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. (...) Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fejtegeti Magyari. Néha az olyan hipotéziseknek, amelyek több, egyenként is igencsak vitatható állításra támaszkodnak, elég egyetlen lábát kiütni, s összeomlanak, mint egy kártyavár. Valóban el kell hinnünk azt, hogy a székelyföldiek azért jobboldaliak, mert zárkózottak, s azért intoleránsak is? A Markó-féle vonal meg demokratikusabbá és toleránsabbá válik azzal, hogy a Székelyföldön nemzetárulóként nyilvántartott szocialistákkal hajlandó leülni tárgyalni, egyezséget kötni, s ezzel az MSZP-t megpróbálja Erdélyben legitimálni?
A másik bajom ezzel az elmélettel, hogy ismét a „haladottabb szellemiségű, kulturált, toleráns” Kolozsvár versus az „elmaradottabb, konzervatívabb, intoleráns” Székelyföld kommunikációs sablont vélem felfedezni benne, amelybe hanyagul elmerülve, közben a román többségbe lassan beleolvadva a kolozsvári, marosvásárhelyi értelmiségiek még mindig hajlamosak lenézni Székelyföldet és a székelyföldieket. Mintha az MSZP-sek kolozsvári felvonulásán nem fogadták volna őket ugyanúgy a tiltakozók, mintha Csíkba vagy Udvarhelyre tették volna be a lábukat. A „tolerancia hívei” aztán persze rendőri segítséggel csak azokat az embereket engedték be a „nyilvános fórumra”, akiket ők jónak láttak, s akikre az RMDSZ-es szervezők rámutattak: az ellenvéleményekre, úgy tűnik, nem voltak kíváncsiak. De még így is volt incidens: az általunk oly „szeretett” MSZP-s vezéralak, Szanyi Tibor a fórumon elhangzottakat időnként kommentáló idős férfinak egy adott pillanatban odavetette, hogy „leverem a fejed, te takony!” (Krónika, 2013. január 23.). Később a képviselő a Facebookon „zsigeri barmoknak” nevezte a kolozsvári tiltakozókat, a bejegyzését kommentálókat pedig folyamatosan sértegette, sőt egyiküket felszólította: „Most már eleget verted itt a taknyodat, úgyhogy bátran eldugulhatsz”.
Ez az a „toleráns” MSZP, amiről a „szakértő” újabb jól hangzó, de a valósággal köszönőviszonyban sem levő sablont elsütve úgy vélekedik, hogy „a jelenleginél (kormánynál – szerk. megj.) sokkal korrektebb és átláthatóbb támogatáspolitikát folytatott a határon túl, sokkal érzékenyebb volt a politikai autonómiájukra”. Átláthatóbb támogatáspolitika? Kinek? Az RMDSZ-elitnek? Politikai autonómia tisztelete? Hogyan? A külhoniak magyarságának megtagadásával? Ha a „tolerancia” szoclib értelmezésben azt jelenti, hogy „megalkuvás”, „nemzetárulás”, „beolvadás”, „gerinctelenség”, „tiszteletlenség”, akkor a székelyek, remélem, még jó ideig nem kérnek belőle.
Rédai Attila
Székelyhon.ro,
2013. február 7.
Lerománozták Ady Endre és Arany János városainak magyarjait
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetei is képviselték magukat azon a szimpátiatüntetésen, amit a Civil Összefogás Fórum szervezett a Békés megyei Gyulán, a Fidesz–KDNP-frakció ülésének helyszínén.
A nagyváradi csoportot Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, míg a nagyszalontai csoportot Balogh János, a Néppárt helyi elnöke kísérte el.
Mint ismeretes, a Békemenetnek elnevezett demonstráció – mely már többször is kiállt Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya mellett – az ellenzéki pártok tüntetésére volt válaszreakció. Az EMNT és a Néppárt képviselői azzal a céllal vettek részt az eseményen, hogy az Orbán-kormány által meghirdetett határok feletti nemzetegyesítés szellemében támogatásukról biztosítsák a magyar kormányt a hataloméhségükben minden lehetséges eszközt bevető szocialistákkal szemben. „Jelenlétünkkel azt az üzenetet kívántuk tolmácsolni: nem felejtjük el azt, hogy a 2010-ben nemzetpolitikai fordulatot végrehajtó, jelenlegi magyar kormány új Alaptörvényben rögzítette az érettünk való felelősségvállalást, visszaadta magyar állampolgárságunkat, és egyértelműen támogatja önrendelkezési törekvéseinket” – mondta a sajtó érdeklődésére Nagy József Barna az utazás célját illetően.
A Bihar megyéből érkezettek Nagyvárad és Nagyszalonta feliratú táblát emeltek a magasba, mintegy jelképesen a határon túlra szakadt, de a nemzeti kormány jóvoltából magyar állampolgárokká váló erdélyi és partiumi magyarok üdvözletét hozva a Körös-parti városba.
Hazaérkezvén az emelkedett hangulatú, békés demonstrációról a váradiak, illetve nagyszalontaiak felháborodással értesültek arról, hogy az ellenzékiek – az MSZP, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Kobak Klub – tüntetésén Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségének tagja felszólalása előtt azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni a Békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan Romániából érkeztek. Mivel a csoport tagjai azok közé tartoztak, akik határon túlról érkeztek, és ezt táblákkal a kezükben jelezték is, nem kérdéses, hogy Szanyi őket „románozta le”. Ezen kijelentés miatt nemcsak ők érezhetik magukat sértve, méltán érezhet ugyanígy Ady Endre, vagy Szent László, valamint Arany János városának minden egyes magyarja.
Alig néhány héttel Mesterházy Attila botrányos kolozsvári szereplése után – amikor is a Markó Béla ex-RMDSZ-elnök meghívására Erdélyben járó MSZP-elnök bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy a 2004. december 5-i népszavazáson a szocialisták az állampolgárság kiterjesztése ellen kampányoltak – ugyanezen párt képviselője, a miskolci eset megismétléseképpen, nyíltan lerománozza nemzettársait.
Mindezek után jogosan kételkedünk az akkori bocsánatkérés őszinteségében...
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 15.
Itt a vita vége (?)
Egyetértek Kántor Lajossal abban, hogy lezárta a Kós-ügyben támadt vitát. Kettőnknek legalább is egymással, valóban nincs miről eszmét cserélni. Legjobb szándékom és ismeretem szerint, senkit meg nem szólítva, bántva, személyeskedés nélkül próbáltam a Kós-kérdéshez közelíteni. Nekem szóló legújabb válaszának címe – Itt és ott– tökéletesen mutatja a magyar–magyar aktuálpolitikai kérdést szinte naponta mérgező kór terjedését. Először a Nesze neked nemzetegyesítés címet akartam adni válaszomnak, de én nem vagyok politikus, hogy a kérdést erről az oldaláról közelítsem meg. Ezt megteszi Szanyi Tibor a „két haza” egyik felében és most vitapartnerem a másikban. Ennek ellenére biztató reményekre jogosít, hogy Kántor Lajos – amint idézett könyvéből – Budapesten publikál, s az én írásom Kolozsvárt jelenik meg. Fejemre olvasott, helytelennek minősített egyik kötőszóhasználatom nem bizonyos, hogy a Kós-vita legfontosabb kérdése lehet. Az eredeti kérdésben én mindenesetre a továbbiakban is Kós Károly szavait, mondatait fogom idézni, s a sajátunké helyett azok elemzésére biztatnék mindenkit. A vezető értelmiségiek állásfoglalását – itt és ott – egyaránt váró nagyközönség is jobban járna.
Sas Péter
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 15.
Ágoston Hugó: Szekus titkok, összefonódások
Sebastian Ghiţă (SG) szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, egy viszonylag új hírtévé, a jelek szerint sok tekintetben az OTV szerepét átvenni készülő România TV (RTV) tulajdonosa éles kirohanást intézett az Antena televíziókat is működtető Intact tröszt birtokosa, a Konzervatív Párt tiszteletbeli elnöke, Dan Voiculescu, valamint Sorin Roşca Stănescu (SRS), a régi sajtós és friss liberális szenátor és Ioan Niculae (IN) üzletember ellen. Voltaképpen ellentámadásról van szó, egészen pontosan nem lehet tudni, ki ütött vissza először.
A lényeg az, hogy SG és SRS többször harsányan leszekusozták egymást (az említettek mindegyike már korábban hírbe került a titkosszolgálatokkal, utóbbi be is ismerte, hogy külföldiekről tájékoztatta a román hírszerzést), és még inkább lényeg az, hogy SG a Victor Ponta embere, egyes újságírók szerint egyenesen barátok, összejárnak stb.; SRS pedig ugyebár Crin Antonescu embere, illetve ők ketten a Dan Voiculescu emberei – márpedig Ponta és Antonescu a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei. „Családi" perpatvar, vagy több annál?
Titkok hordaléka
A vásári mocskolódás rengeteg sejtést és titkot kavart fel, s az ember önkéntelenül is hajlik arra, hogy az egymást gyalázó mindkét félnek igazat adjon abban, amit az a másikról mond. A pletykák és az összeesküvéselméletek kedvelőinek persze mindez valóságos csemege.
Mert miket is hallani? IN, az üzletember kijelenti, hogy a Román Hírszerző Szolgálatot (Serviciul Român de Informaţii, SRI) tulajdonképpen nem az államelnök által kinevezett (amúgy valamikor szintén szocialista, sőt szintén a Ponta baráti köréhez tartozó) George Maior igazgató vezeti, hanem annak helyettese, Florian Coldea tábornok, és Coldeán keresztül manipulálja az egészet – na, kicsoda? (Segy kis segítség: az a személy, aki a felfüggesztése előtti órákban találkozott tajtékozva az állambiztonság alfőnökével. Úgy látszik, Pontáék bravúrja nem csak a „puccs" volt, hanem az is, hogy a hírszolgálat nem derítette fel és nem figyelmeztette idejében az áldozatot. Rés a rendszeren: pánik!)
SRS alig néhány nappal ezelőtt azzal az értékes infóval támasztja alá IN véleményét, hogy Maior szinte állandóan hullarészeg, és valóban Coldea az igazi főnök. Ugyanakkor SRS viszontgyanúsítja SG-t azzal, hogy együttműködik a SRI-vel, sőt annak fedezett ügynöke, már a középiskolában beszervezték, és sikeres nagybani üzleteit is a SRI-n keresztül bonyolítja. Válaszul SG nemes egyszerűséggel kommunista fossziliáknak nevezi a SRS-Voiculescu-IN hármast: „Együttműködnek a csausiszta szekuritátéval. Oroszország sohasem vonult ki innen. Ott húzódik meg azeknek a kommunistoid őskövületeknek a bankszámláiban és érdekeltségeiben." Ebből minimálisan az következik, hogy a „csausiszta szekuritáté" ma is létezik. Szóljon valaki, ha érti...
Ha igaz, amit az egyik napilap főcímében hirdet, és ez a háborúskodás „a titkosszolgálatok ellenőrzéséért", értsd uralásáért folyik, akkor nagyon nagy baj van. SG és SRS azonban, bármennyire dörzsöltek és determináltak is, valahogy túl kicsiknek tűnnek egy ekkora célfeladathoz. Az illető napilap azonban, amely a perpatvarban szereplő egyik táborhoz sem tartozik, hanem az államelnöki hivatal szócsöve, cikke alcímében azt írja: „Az USL régi szekusai, SG-n keresztül támadják a SRI-t". Akkor hát SRS és Dan Voiculescu lenne a SRI? (Hiszen őket támadja SG!) Nehezen hihető.
Mindezt csak azért említem, hogy lássuk, mekkora a zűrzavar.
Kérdések
Bármennyire komikusnak tűnik is a helyzet (az USL-n belül amolyan „az én gyermekem és a te gyermeked veri a mi gyermekünket"), több fontos kérdést is felvet.
Vajon táborok harcáról van szó, vagy csak magukról megfeledkezett gyűlölködőkről? Romániában minden valamirevaló magasabb rangú politikai vezető bizalmasa, kegyeltje, esetleg dirigálója valamilyen titkosszolgálatnak. (Számomra az egyik legemlékezetesebb eset az volt, amikor az Elena Udrea akkori miniszter egyik feltételezett hivatali visszaélésének kivizsgálására megalakított parlamenti bizottságot a gyanúsított titokban egyszerűen lehallgatta, utána már a védekezés, illetve a bizottság munkájának ellehetetlenítése gyerekjáték volt számára. A lehallgatás körülményeinek tisztázása és nyomában a felelősségrevonás azóta is várat magára. Hangsúlyozom: a lehallgatás a parlament épületében történt.) Ha itt két szekus társaság csap össze, és közülük egyik sem az államelnöké, akkor könnyű belátni, hogy ki lesz a nevető harmadik, miután ezek kioltják egymást.
Vajon médiumok élethalálharcáról van szó? Igen, ez biztosan így van, bár valószínűbb, hogy mindkettőről: a titkosszolgálatok és a médiumok összefonódásáról és a dominanciáért folytatott harcáról.
Közhely immár, hogy Romániában hírtelevízió nélkül a háta mögött választásokat megnyerni egyetlen párt sem képes; a hírtelevízió: a diverzió, a manipuláció és a propaganda királycsináló eszköze. (Emlékezetes, amikor a felfüggesztett államfő a demokrácia fáklyájával a kezében – emlékszik még valaki a „demokrácia fáklyájára"? vajon hol lobog porosodva? – könyörgött a popornak, hogy ne nézze az Antena 3-at. Ilyesmit nyugaton egy állami méltóság aligha engedne meg magának.)
Kisebb mértékben már nem csak a nagy nézettségű tévékre, hanem a hírügynökségekre és az írott (immár internetes) sajtóra is érvényes mind a fennmaradásért vívott konkurenciaharc, mind a a titkosszolgálatokkal való összefonódás. (A Caţavencii liberális és mindenkit maró gúnnyal kezelő élclap érdekes felfedezése: miért is kezdte ki rágalmazó hamis „hírekkel" az egyik „összefonódott" újabb hírügynökség a munkaügyi minisztérium vezetőit? Nos, mit gondolnak, mi érdeke volt a „forró hírek" titkosan irányított szállítójának? Hát mondjuk az, hogy a közelmúltban, Ponta eljöveteléig, a minisztérium által inkasszált európai pénzek egy része – ha valakinek mond valamit az, hogy POS-DRU... – valahogy az eredeti programoktól eltérülve bizonyos szerkesztőségek (hús-vér újságírók) zsebébe került. Például a zseniális Sebastian Lăzăroiu minisztersége alatt – tudták, akik odarakták a bumburnyákot, hogy miért teszik. Amikor aztán jött Câmpeanu miniszter asszony, és még a pénzek visszakövetelése is felmerült, nosza, jött is a diverzió: ellehetetleníteni, hitelét rontani a miniszterájnak és fő szolgájának! Így megy ez. Ilyen ártatlan gyermekségeket követnek el a korrupcióellenes harc szünetében a hóttnyúzók... Persze ha nem állna a hátuk mögött az, aki áll, nehezen tehetnék.)
Egy alacsony röptű vitából indulunk ki, amely azonban minden vásári jellegével együtt jelzi: Romániában a politika, a titkosszolgálatok és az üzlet elválaszthatatlanul összefonódott, s ennek az összefonódásnak legújabb alapeleme, mintegy negyedik dimenziója: a sajtó. (Az ötödik pedig – amire itt most nincs időnk kitérni – az igazságszolgáltatás). Ebben a négy-öt dimenziós térben a harc, ha kell, szó szerint vérre megy.
A fő tét a hatalom, vagyis a pénz, a pénz, vagyis a hatalom megszerzése és megőrzése.
Vajon ez a konfliktus előjele-e az USL szakadásának? És ha szakad, hogyan szakad? Az egész liberális párt (PNL) távozik az USL-ből, vagy pedig először a PNL osztódik, és vagy az Antonescu-, vagy a Tăriceanu-szárny marad a PSD mellett, a másik meg megy a búsba? Hatalmas mozgások lehetségesek – nemzetközi beleszólással akár –, minthogy a kijelölt államelnök-jelöltről, Crin Antonescuról messziről lerí, hogy nem alkalmas erre a tisztségre. (Nem mintha duhaj elődje alkalmas lett volna, de ezen már nem lehet változtatni.) Eltűntetik, vagy kárpótolják? És ki lesz a fő jelölt, a befutó?
Szemmel látható, hogy bármelyik változat érvényesül, az RMDSZ számára megnőnek az esélyek a kormányra kerülésre. Más kérdés, hogy ez mivel jár.
(A magyar kapcsolat)
Demokráciában, mégha az nem egy szempontból látszat- is, mindenki olyan menetekben vesz részt (béke-, éhség-, szex-, box- stb.), amilyenekben akar és tud, és bármi lehet azokról vagy azok kapcsán bármiről a véleménye.
Szanyi Tibor engem például meggyőzött. A Transindex Murok-díjának át nem vétele alkalmából írt válasza meggyőzött arról, hogy nem érti, mi a lényege a helyzetnek, amiben vagyunk, és a történetnek, amelynek óvatlanul szereplőjévé tette magát. S mint aki a futóhomok csapdájába került, most minél jobban kapaszkodik, annál menthetetlenebbül, annál mélyebbre süllyed. Si tacuisses... Mindazonáltal – több figyelemreméltó megállapítása mellett – levelében van egy meggondolkoztató passzus egy olyan kérdésről, amelynek végső tisztázása mind a mai napig nem történt meg. És a témánkba vág.
Azt írja Szanyi Tibor: „(...) egyébként biztos vagyok abban, hogy ezek a dolgok a helyükre fognak kerülni, mert a többség nem is tud másként, mint normálisan gondolkodni, még ha időlegesen sajnos lehet becsapások, felültetések áldozata. Amint történt 2004-ben, amikor is alighanem néhány nemzetgyilkos „szekus", a „magyarság" akkori hamis szóvivői a magyarságot csőbe húzva kiagyalta és kierőszakolta azt az ominózus népszavazást, ami Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot. Szégyen rájuk, de a tanulság legyen a miénk!"
Először a 2004-es népszavazás politikai kezeléséről. Az MSZP ostobán viselkedett, nem csak amiatt, hogy nem volt tekintettel a külhoni magyarok érzékenységére és méltóságérzetére, és még csak nem is pusztán azért, mert elfelejtette, hogy minél hatékonyabb a politikában egy hazugság rövid távon, annál inkább visszaüt hosszú távon (tapasztalják is keservesen jóideje és még jóideig a magyar szocialisták), de visszataszító volt a „Magyarországot elözönlő románokkal" való fenyegetőzés – igen, ez a valóság! – populizmusa miatt is. Mert elébe mentek a többség helytelen véleményének. Félreérthetetlen felmérések mutatták ugyanis, hogy a magyarországi szavazóképes polgárok közül jóval többen nem akarták a határon túli magyarok honosítását, mint ahányan akarták. Vagy többen inkább nem akarták, mint akarták – és a dilemmát azzal oldották fel, hogy távolmaradásukkal tüntettek. Az MSZP inkább meglovagolta, mint kiváltotta – pánikot keltve – a közhangulatot. S most másokat vádol amiatt, hogy a többség „becsapások, felültetések áldozata" lett – holott ő maga is keményen „becsapott" és „felültetett". (Nem pompás a párhuzam – kár, hogy ez viszont nem vág a témánkba – azzal, ahogyan most a brit konzervatívok ijesztegetik a lakosságot a beözönlő román meg bolgár, alighanem cigánynak gondolt olcsó munkások milliós tömegével? Aligha a történelem ismétli itt önmagát, egyszerűen a politikusok ismétlik a hülyeségeiket.)
Másodszor a 2004-es népszavazás kierőszakolásáról. Jómagam – az óvatos „alighanem" védelme nélkül is – azon a véleményen vagyok, hogy azt a végül mindenkinek katasztrofálisan rossz népszavazást igenis felépített diverzió révén kényszerítették ki. Természetesen nincsenek adataim, honnan is lennének, de ha az eredményt nézzük (ami – szintén egyetértek Szanyi Tiborral – „Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot"), a cui prodest azokra vall, akiknek mindig is célja volt a magyarság korlátozása, tönkretétele, megsemmisítése. Igen, a szekusokra!
A jelenkor vagy a közeljövő lelkiismeretes, elfogulatlan, lehetőleg politikailag befolyásolatlan kutatóinak, történészeinek hatalmas, katartikus feladatuk van: feltárni az akkor történtek teljes valóságát, és kimondani az igazságot! A politikusok mindkét oldalon képtelenek rá, mert egyedüli céljuk a profitálás, az ellenfél bűnbakká tétele.
De egyszer erre is, mint mindenre, fény derül.
Legyünk erősek!
PS. Ebben a pillanatban olvastam el Benkő Levente válaszát bizonyos reagáló, elmarasztaló cikkekre. Mondtam én, hogy rendes ember! El is hiszem minden sorát. A baj azonban nem az, Levente, hogy mi – akiket felsorolsz – hogy gondoljuk. Hiszen mi tudjuk, hogy te hogy gondolod. A baj az, ahogy az uszítók gondolják és ahogy ők elvárják. Persze, hogy neked az „idegenszívű" nem jelent zsidót – de aki kitalálta, annak zsidót jelent. Persze, hogy te jóhiszeműségedben fel sem tételezed, hogy – elegáns magyarsággal – el van várva tőled és elégedettséggel van nyugtázva, amit (teljes belső meggyőződésből) írsz. De az történik, erre az azonosulásra kell jobban vigyázni. Nem tanulságul és még kevésbé célzásból (nem vág fenti cikkem témájába sem, bár sok minden sok mindennel összefügg), de azért futó mementóként, kollégáidnak is, az olvasónak pedig szórakoztatásul, mellékelek egy pazar kis írást egy nagy szkeptikus publicistától. Legyünk jók!
Maszol.ro,
2013. február 15.
Önleleplezők
Szanyi Tibor neve Erdélyben mindeddig nem volt különösebben ismert. Legfeljebb azok hallottak sajátos és önsorsrontó szabadszájúságáról, masszív alkoholos befolyásoltság alatt elmondott parlamenti beszédéről, akik napi rendszerességgel követik az anyaországi politikai történéseket. Amikor viszont zsigeri barmoknak nevezte a Mesterházy Attila és az MSZP ellen tüntető kolozsvári magyarokat, majd a Facebookon hasonló útszéli hangnemben válaszolt egyenként azoknak, akik ezt kikérték maguknak, regionális internetes mém lett belőle. S úgy tűnik, státuszát igyekszik is megőrizni. A minap a gyulai békemenet alkalmával megengedett magának olyan kijelentést, hogy románul kellett volna üdvözölnie a hallgatóságot, hiszen sokan jöttek Romániából. S nem elégedett meg ezzel az alig burkolt románozással, a folytatásban a rendszerváltás utáni magyar történelemben első ízben mondta ki „magyar” politikusként, hogy igenis, ha valaki román állampolgár, akkor az a román nemzethez tartozik. Mi több, elvi alapokról próbálta ezt igazolni, mondván, hogy az állampolgárság „mindig” (!) „a nemzethez való tartozást” fejezi ki, s ha olyan nagy magyarok, akik Gyulán tüntettek, adják vissza a román állampolgárságukat. (E hihetetlen szöveg meghallgatható a YouTube-on.) Értelmetlen a vonatkozó történelmi tényeket itt és most csokorba gyűjteni a honfoglalástól Trianonon keresztül máig. A tényeket mi, erdélyiek nagy vonalakban ismerjük, Szanyi Tibor viszont – még ha netán olvasná is az Erdélyi Naplót – nem lenne hajlandó azokat elfogadni. Másrészt, ellentétben Markó Bélával, úgy vélem, nincs mindenkire szükség, aki magyarul beszél, mert tetszik ez a széplelkeknek vagy sem, a magyar nyelven beszélők közössége nem azonos a magyar nemzet közösségével. A legutóbbi idők közismert magyarellenes megnyilatkozásainak „szerzői” mellett nem tartoznak ebbe a közösségbe azok sem, akik a fogyasztói társadalom szánalmas végtermékeiként gyökértelenül bolyonganak a világban, kiestek a nemzet kulturális reprodukciós folyamataiból, a magyar folytonosságtudat, a magyar történelmi önkép fenntartásának láncolatából. A különbség, hogy ez utóbbiak esetében megfelelő kultúrpolitika alkalmazásával van remény a későbbi kooptálásra. Ezért harsogja minden nemzetellenes erő, hogy az államnak „világnézetileg semlegesnek kell lenni”. Ők nem nemzetben, hanem a fogyasztók masszájában, a lakossággá degradált népben hisznek, számukra az ország „nem haza, hanem telephely”. De azok sem mind magyarok, akik magyarnak mondják magukat. E kijelentés hallatán szokott megszólalni a szemforgató, farizeus, magát liberálisnak mondó kórus, és harsog kirekesztésről, rasszizmusról, xenofóbiáról. S akik közülük érvelnek is, megfogalmazzák azt a kérdést, amelyről vélhetőleg azt tartják, hogy megválaszolhatatlanságával őket igazolja: „No, és ki dönti el, hogy valóban magyar-e az, aki magát annak mondja?” Jellemzően az illetők maguk azok, akik a magyarellenes táborba sorakoznak fel politikai megnyilvánulásaikkal, vonalvezetésükkel, magyarellenes erőkkel szövetkezve. Ez az, amire nem szabad rámutatni.
Legyen az Csurka István, Lovas István, Jeszenszky Géza, Bogár László vagy Orbán Viktor – aki megfogalmazza, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, vagyis a nemzeti erők nem lehetnek ellenzékben saját hazájukban, vagy hogy a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum időnként ráront saját nemzetére – hatalmas ricsaj keletkezik a leleplezettek körében. Mert a balliberális tábor színházat játszik már a Kádár korszak óta, s mi lehetünk ebben a színházban nézők, még akár megválaszthatjuk a saját színészeinket is, csak a színház színház mivoltáról nem szabad szót ejtenünk. Boross Péter mutatott rá a kilencvenes évek közepén, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció tulajdonképpen leképezi a hajdani állampártot, hiszen az Aczél-vonalat az SZDSZ képviseli. Aki mégis rá mer mutatni e gigantikus megtévesztésre, vagy rá mer kérdezni arra, hogy ki írja a forgatókönyvet és a főszereplők monológjait, azt minden erővel a szalonképesség határán kívülre igyekeznek tolni.
Voltaképpen hálásak lehetünk a Szanyi-féléknek, akik őszinteségi rohamukban kimondják, amit e tábor képviselői valójában gondolnak. Ha Tamás Gáspár Miklós a sajtóban vagy Kende Péter az Antall-kormány által létrehozott, de valahogy az SZDSZ szellemi körébe átcsúszott – mellesleg Gyurcsányék által megszüntetett – Teleki László Magyarságkutató Intézet Bárdi Nándor által szervezett konferenciáján „republikánus nemzetről” beszél, ugyanazt teszi, mint Szanyi, csak csiszoltabban, s kevesebben hallják meg. Szanyi viszont kinyitja azok szemét is, akik azt magukra erőltetett fegyelemmel, a politikai korrektség mákonyától elbódítva csukva tartják, de megmaradt bennük a józan ítélőképesség minimuma.
Volt még néhány hasonló szellemű megnyilvánulás, amely nem kapott ekkora publicitást, de amelyet érdemes feleleveníteni. A kétezres évek elején az SZDSZ és az MSZP a szlovák oldalra állt, mikor Orbán Viktor meg merte említeni a nyíltan náci, s valóban rasszista Beneš-dekrétumok tarthatatlanságát. Eörsi Mátyás a státustörvény vitájának idején azt nyilatkozta a tévé nyilvánossága előtt, hogy „az SZDSZ nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni” a Kárpát-medencében. Horn Gábor elismerte, hogy neki sokkal fontosabb, mi történik az SZDSZ-szel, mint az, hogy mi történik az országgal. Bauer Tamás érveket adva a Kisantant politikai elitjének, burkolt irredentizmussal vádolta meg a státustörvény alapján Orbánékat, majd hosszú eszmefuttatásban igyekezett igazolni a trianoni békediktátum igazságosságát (!).
Értékelni kell ezeket a megnyilvánulásokat, mert közelebb hozzák nemzeti közösségünket a tisztánlátáshoz, és hozzásegítenek ahhoz, hogy a színészeket színészeknek, az álmagyarokat álmagyaroknak lássuk, s akként is kezeljük.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2013. február 19.
Semjén Zsolt: töretlen lendülettel zajlik a honosítás
Töretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik - mondta Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti éves meghallgatásán kedden Budapesten.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megerősítette: a kérelmek száma közelít a 400 ezerhez, a tapasztalatok alapján egyszerűsítették az ügyintézést, az anyakönyvezést, és az állampolgárság megállapítását a Magyary-program keretében.
Kitért arra, további konzulokkal erősítették a konzulátusokat, hogy a kisebb településekre is eljussanak, a diaszpóra területeire mintegy ötven konzult küldenek ki, hogy a folyamatot segítsék. A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében további ötven népművelő érkezik a diaszpóra területeire a magyar nyelv tanításának fejlesztése és a kulturális életet felpezsdítése érdekében.
Semjén Zsolt szólt a Julianus-program elindításáról, ez a tárgyi örökség felmérését, megtartását célozza, és a magyar szervezetek életére is jótékony hatással lesz. Örökségvédelmi megállapodásoknak köszönhetően 17 műemlék újulhat meg - tette hozzá.
Utalt arra, felállították a Magyar Diaszpóra Tanácsot, ezt a többi között azzal indokolta: a diaszpóra érdekei korábban háttérbe szorultak, más problémák foglalkoztatják az ottani magyarságot, mint a Kárpát-medence magyarságát. A tanács része a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért).
A Határtalanul! program iránt egyre nagyobb az érdeklődés, e célra 500 millió forintot biztosítottak tavaly. A Külhoni magyar óvodák éve program 3500 óvodába jutott el, bejárták a Kárpát-medencét. Az idei év a kisiskolák éve, az erőket e célra fókuszálják. Semjén Zsolt kiemelte még a jogsegélyszolgálat és a kapcsolódó intézet létrehozását.
Közölte, három évre több mint négymilliárd forintot kap az erdélyi Sapientia egyetem, így biztosítva lesz a kiszámítható működése. A csángókra térve rámutatott: rendeződtek a személyi kérdések, a magyar oktatást a pedagógusszövetség bonyolítja le meghatározott szakmai szempontok alapján. Precíz elszámolás és számon kérhető szakmai kritériumok szükségesek, és erre a szövetség garanciát jelent - rögzítette, utalva a korábbi anomáliákra.
A felvidéki Selye János Egyetemről szólva elismerte: vannak szakmai hiányosságok, hasonló rugalmasságot kértek a szlovák kormánytól, mint a szlovák egyetemeknél. Magyar részről is mindent meg kell tenni, ezért pénzügyileg és az egyetemi oktatók tekintetében segíteni fognak - ígérte, hozzátéve: reális esély van arra, hogy a 2014-es akkreditáció sikeres legyen.
Semjén Zsolt azt mondta, a Vajdaságban nagyon sok a pozitívum, a kulturális autonómia tekintetében is, de a magyarellenes atrocitások minderre árnyékot vetnek. A kettős mérce, ami az ottani ügyészi eljárásokban nyilvánvaló, elfogadhatatlan - közölte.
"Elfogadhatatlan, hogy nap mint nap magyarverésekkel, atrocitásokkal kell szembenézni" - fogalmazott, hozzátéve: próbálnak lépni, hogy a két ország rendőrsége között legyen együttműködés, és az adott területeken legyenek magyarul beszélő rendőrök. Fontos lenne, hogy a szerb állam demonstrálja, nem tűri az etnikai alapú incidenseket - hangsúlyozta.
Közölte, Kárpátalján formális és informális lépéseket tettek a magyar nyelvű oktatás akkreditációja érdekében, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola támogatása kiemelt helyen szerepel. Hozzáfűzte: az új ukrán nyelvtörvényt üdvözölték, de azt már kevéssé, hogy annak megvalósítását elszabotálják, ami a magyarságot hátrányosan érinti.
Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke szerint az MSZP jelenlegi politikája, Szanyi Tibor közelmúltban tett kijelentése, amivel "lerománozta a Békemenetben részt vevő erdélyi magyarokat", arcul csapása újra a nemzetnek, ugyanaz az alap, amit Gyurcsány Ferenc teremtett meg 2004-ben. A szlovák államfő keddi budapesti látogatását történelminek nevezte, és utalt arra, a két állam között számos rendezetlen kérdés van, így a Benes-dekrétumok, a kettős állampolgárság ügye.
Csóti György (Fidesz) a hamarosan parlament elé kerülő beszámolóból kevesellte az autonómiára vonatkozó részt. Közölte, csak a teljes körű autonómia mentheti meg a magyarságot, és javasolta: Szlovákia és Románia vonatkozásában még határozottabban lépjen fel a kormány.
Kalmár Ferenc (KDNP) szintén az autonómia fontosságát hangsúlyozta.
Szili Katalin (független) alelnök az autonómia kérdésében kíváncsi volt a kormányzati álláspontra. Az autonómiahálózat megteremtése Európa számára fontos lehet - közölte.
Szávay István (Jobbik) azt mondta, a kormány önkényesen, pártpolitikai szempontok szerint válogat a külhoni magyarság szervezetei között, és szóvá tette, hogy a Délvidéken negligálják a Vajdasági Magyar Szövetségen (VMSZ) kívüli tömörüléseket. Hiányolta a beszámolóból az önkritikát, azt egyoldalú sikerpropagandának nevezte.
Semjén Zsolt jelezte: komoly vita van Szlovákiával állampolgársági kérdésben, de nem lehet nem látni a különbséget az első és a második Fico-kormány között. Ugyanakkor az a követelés, hogy egyeztetett törvény legyen Szlovákiával, egyenértékű azzal, hogy ne legyen ilyen jogszabály - mondta, hozzátéve: abban kell előrelépni, amiben lehet, ez a gazdasági együttműködés, és ezek a sikerek elősegíthetik a nemzetpolitikai megállapodásokat is.
A székely zászló ügyében az az álláspont: nem élezni a feszültséget, de "nem is feladni, ami az emberi jogainkból fakad". A történések mögött a miniszterelnök-helyettes a román belpolitikát látja. Úgy fogalmazott, az autonómia az unióban elfogadott értékek megvalósítása, ez a magyar megmaradás garanciája, minden, ami efelé mutat, "jó és nemzetmentő, minden, ami ellene hat, rossz és nemzetvesztő".
Semjén Zsolt egy másik felvetésre reagálva azt mondta, a VMSZ-t nem ők választották, hanem a délvidéki magyarok.
Budapest, 2013. február 19., kedd (MTI) -
2013. március 10.
Izsák Balázs: az autonómiatüntetés nem bal- vagy jobboldali
Fontos Székelyföld területi autonómiája, és a Marosvásárhelyen megrendezendő tüntetésnek nincs ideológiai behatárolódása – mondta el az MNO-nak Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Beszélt arról is, Szanyi Tibor tájékozatlan, jobb lenne, ha nem nyilatkozna többet a határon túli magyarokról.
– Békés autonómiatüntetést tartanak vasárnap Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére. A cél, hogy az erdélyi–partiumi magyarság Románia vezetésének és a nemzetközi közösségnek egyaránt jelezze igényét az autonómia különböző formáira. A Románia föderalizálását ellenző csoport ellentüntetését a hatóságok nem engedélyezték. Hány embert várnak? – Sokan leszünk, nagy számban el fognak jönni az emberek, hiszen megértik: fontos megmutatnunk a világnak, hogy a közösség igényli Székelyföld területi autonómiáját. Elégedetlenek azzal a közigazgatási átalakítási tervvel, amelyet Victor Ponta kormánya készül kétharmados többség birtokában végrehajtani.
– Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint az erdélyi magyar politikai elit egyik nagy hibája, hogy az elmúlt húsz évben leszoktatta a közösséget arról, hogy tömegmegmozdulásokon nyilvánuljon meg és részt vegyen saját sorsának alakításában. – A közvetlen demokrácia – az állampolgárok közvetlen megnyilvánulása – pont annyira fontos, mint a közvetett avagy képviseleti. A jól működő demokrácia kettős pilléren áll. Valóban volt nálunk egy olyan szándék, hogy tudatosítsuk az emberekben, hogy a parlamenti képviselet önmagában és egyedül mindent meg tud oldani. Már látjuk, hogy ez nem így van. Rendkívül fontos és szükséges az emberek véleménynyilvánítása, akaratnyilvánítása, ami nem ellentétes a képviseleti demokráciával, sokkal inkább annak kiegészítője, ha úgy tetszik: segítője.
– Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nemrég egy rádióinterjúban azt mondta, a magyar kormány kötelessége, hogy támogassa az olyan célokat, mint amit a határon túli magyarok kitűztek maguk elé: a területi, kulturális autonómiát. Megfogalmazása szerint jelenleg Romániában 42 megyéből kettő és félben gyakorolhatja a közigazgatási funkciókat a határon túli magyarság. Elegendő ez annak fényében, hogy készülőben a Ponta-féle közigazgatási reform? – Mi Székelyföld területi autonómiáját tűztük ki célul, ez a terület jelenleg három megye között van megosztva. Ebből kettőben viszonylag jó a helyzet, Hargita megyében 85 százalékos, Kovászna megyében 75 százalékos többséget alkotnak a magyarok. Victor Ponta közigazgatási reformnak nevezett kísérlete éppen arra vonatkozik, hogy ezeket a magyar többségű megyéket beolvassza egy-egy román többségű régióba. Fontosnak tartom, hogy az anyaország támogassa a törekvéseinket, és tökéletesen egyetértek Németh Zsolt kijelentésével. Tavaly tartottunk az államtitkárral közös sajtótájékoztatót, ahol a nyilvánosság előtt mondta el, hogy Magyarország kormánya támogatja Székelyföld területi autonómiatörekvését. Emlékeztetnék arra is, hogy az osztrák külügyminiszter tavaly nyáron bejelentette: szükséges Dél-Tirol autonómiájának bővítése. Ezt Európában mindenki természetesnek tartja, hiszen olyan kérdésekről van szó, amelyek nem tekinthetők már valamelyik uniós tagállam belügyének, hanem nemzetközi együttműködés tárgyát képzik.
– A marosvásárhelyi Pro Európa Liga történelmi régiók alapján alakítaná át Romániát, szerintük a magyar közösség különleges státusát úgy lehetne garantálni, ha egy Marosvásárhely központú Székelyföld–Felső-Maros régiót hoznának létre. – Székelyföld 13 500 négyzetkilométeren fekszik, ahol 75 százalékos többséget alkot a magyar közösség – ennek történelmileg és hagyományilag is Marosvásárhely a központja. Ha erre gondol Smaranda Enache (A Pro Európa Liga elnöke – a szerk.), akkor azt gondolom, egy dologról beszélünk. – „Készségesen költözünk át az örök nyilatkozatháborúk, a kölcsönös erőfitogtatások színteréről a szóvirágok lagymatag világába, amely nem vonzza a kiszipolyozó szájhősöket” – ezt Martonyi János külügyminiszter bukaresti látogatásával kapcsolatban írta Páva Adorján, az erdélyi Krónika publicistája. A magyar politikus szenzációmentes, ám a közhangulatnak kedvező találkozásról számolt be. Mit éreznek ebből a határon túli magyarok? – Martonyi János megnyilvánulása korrekt, én inkább a Krónika újságírójáról gondolom úgy, hogy szóvirágokat gyárt. A magyar diplomácia kiállása mellettünk fontos és szükséges dolog. Bízom benne, hogy ez meg fog mutatkozni a székelyföldi autonómiatüntetésen is.
– A magyar külügyér Titus Corlatean romániai külügyminiszterrel egyetért abban, hogy a szócsaták helyett diplomáciai útra kell terelni az ellentéteket, ugyanakkor Corlatean egy tévéinterjúban ezt kiegészítette azzal: a tüntetések sem jelentenek megoldást. – Nyilvánvaló, hogy a tüntetések nem jelentenek megoldást, a Székely Nemzeti Tanács nem is a tüntetést tekinti a fő tevékenységi területének. Van egy törvénytervezetünk, amely kirajzolt egy világos jövőképet Székelyföld számára, ami Romániának is jó, és demokratikus. Összhangban van továbbá azzal a közigazgatási átalakítástervezettel, amelyet egy szakértői bizottság készített. Szó sincsen tehát arról, hogy mi pusztán tüntetéssel akarnánk megoldani bármit is. A hétvégén megrendezendő esemény annak a koncepciónak a támogatására indult, amelyet Székelyföld autonómia-statútuma kifejez, és amelyet eddig kétszer terjesztettünk be Románia parlamentje elé. Nemcsak az utcai tüntetés az eszközünk, hanem egy pontos, világos jövőkép, amellyel szemben alternatívát máig nem állított senki.
– Miután Szanyi Tibor MSZP-s politikus Gyulán lerománozta a határon túli magyarokat, a Facebookon a borsodi cigányokat hozta fel példának a székelyföldi autonómia kapcsán. Úgy látja, Románia helyesen teszi, ha nem ad területi autonómiát egy olyan „lakossági csoportnak”, amelynek tagjai szerinte egyre nagyobb számban más állam polgárai is. – Szanyi úr tájékozatlan, ami a mi helyzetünket, akaratunkat és a nemzetünkhöz való viszonyunkat illeti. Aki nem ismeri, hogy mi hogy élünk, mit akarunk, jobban teszi, ha nem nyilatkozik. A magyar állampolgárság az egyes egyének és Magyarország viszonyára vonatkozik, ami nem érinti az itt élő közösség életét. Az autonómiát pedig azért akarjuk, hogy a székelység mint közösség fenn tudjon maradni szülőföldjén. Nem releváns, hogy a közösség egyes tagjainak milyen a viszonya Magyarországhoz. Ha úgy akarja valaki, hogy Magyarország polgára is legyen – hiszen a magyar nemzet része –, akkor erre legyen lehetősége, joga megtenni, de ennek semmi köze az autonómia igényéhez. A szocialista politikusok jobban tennék, hogy ha nem kavarnák össze az össze nem tartozó dolgokat – erről illene leszokni.
Ugyancsak Szanyi Tibortól hallottam azt, hogy szélsőjobboldali tüntetésekre nincsen szükség. Akkor is elmondtam azt, hogy az autonómiatüntetésnek nincs ideológiai behatárolódása, nem jobb- vagy baloldali. Az autonómia annak az intézményi garanciáját jelenti, hogy egy adott területen élő közösség demokráciában élhet, a helyi közigazgatás szerveiben pedig megválaszthatja saját soraiból a vezetőit, akik bármilyen ideológiai kötődésűek lehetnek. Egy autonómiában egy regionális kormányzat lehet baloldali is, jó lenne, ha ezt is megtanulnák a magyar szocialisták. Németh Tamás
mno.hu
Erdély.ma,
2013. június 7.
Viszonyunk Trianonhoz
Huszadik-huszonegyedik századi történelmünk pályakijelölő, mozgástér-meghatározó, megkerülhetetlen eseménye a trianoni békediktátum. Olyan pillanat, amelyhez a politikai elitnek így vagy úgy, de azóta is viszonyulnia kell. A kétezres évek elején egy libertinus közíró azt találta írni, hogy „nem az a magyar, akinek fáj Trianon, hanem az, aki szembenéz Trianonnal”. Nem zavarta, hogy amit mond logikai bakugrás, hiszen a fájdalom nincs ellentmondásban a szembenézéssel, sőt tulajdonképpen a fájdalom mint érzékelés az első lépés a szembenézés irányában.
Mert igenis, szembe kell nézni vele, és nem úgy tenni, mintha meg sem történt volna, ahogy a kommunista időkben tették. Nemcsak a békeszerződés tényét nem propagálták, s nem igyekeztek enyhíteni a kárt, de a kádár–aczéli kultúrpolitika kifejezetten arra törekedett, hogy kilúgozza a megmaradt Magyarországon élő lakosság fejéből a nemzeti összetartozás eszméjét, a nemzeti büszkeséget, a nemzetközpontú cselekvés belső létparancsát. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nemcsak Trianonról nem tudtak, de arról sem, hogy az aktuálisan érvényes határokon kívül is élnek még magyarok. A sokat és joggal bírált „románozás”, amiben a szocialista politikusok Szanyi Tibortól Kovács Lászlóig ma is élen járnak, nagymértékben ezzel magyarázható.
Vesztesek és nyertesek
Ez is egyfajta viszonyulás, ez a tudati, területi és a nemzettestet is érintő öncsonkítás programja, Trianon tulajdonképpeni beteljesítése. Ez az, amit Trianon nyertesei, a szomszéd államok politikai elitje nyíltan vagy burkoltan, de elvárna. Ennek ránk, az anyaországtól elszakított erdélyi magyarokra vonatkozó része a politikai román nemzettel való érzelmi, lojalitásszintű azonosulás elvárása, amelynek a legkülönbözőbb formában adnak hangot a többségi politikusok. Leginkább szembeötlő, mindenki által könnyen felfogható megjelenése az, amikor „elcsodálkoznak”, hogy az erdélyi magyarok a magyar csapatnak szurkolnak egy román–magyar sporteseményen. Azért tettem idézőjelbe a csodálkozást, mert értelmes emberekről nem feltételezem, hogy tényleg érthetetlen számukra, ha a magyarok saját nemzettestvéreik győzelmét kívánják, s nem azokét, akik az őket elnyomó állam színeiben játszanak.
A képzeletbeli paletta másik oldalán áll a magyar területi egység programja, az etnikai határok mentén megrajzolható új határ kialakítása. E megoldás igazságos és hosszú távon stabilizáló lenne, de politikailag kivihetetlen. E politika meghirdetéséhez Magyarországnak sem kellő ereje, sem szövetségesei nincsenek. Sőt „hála” a proletár-internacionalista, majd a kozmopolita-libertariánus kultúrpolitikának, a kérdésben még olyan magyar társadalmi és politikai konszenzus sem teremthető, mint amilyen a Horthy-korszakban adott volt.
Öncsonkító, a magyar mozgásteret, a magyar létesélyeket szűkítő politika lenne az elszakított magyarság módszeres, államilag támogatott, egyéni szinten természetesen önkéntes döntésen nyugvó áttelepítése az anyaországba. Talán stabilizáló hatással lenne, viszont egyenértékű ezeréves magyar területek végleges és önkéntes feladásával, a magyar léttér drasztikus összezsugorításával. Gondolatiságtól tankönyvekig
Végül, de nem utolsósorban koherens és jövőbe mutató elképzelés a határokon átívelő magyar újraegységesülés programja, amit Orbán Viktor már az első kormánya idején meghirdetett, és fontos lépeseket is tett ebbe az irányba. A státustörvény, amint azt a Trianon igazságosságát hirdető SZDSZ-es, majd DK-s politikus, Bauer Tamás is – persze bírálólag – szóvá tette, azt hirdette, hogy a határon túli magyarság igazi hazája Magyarország, és az általa teremtett „státus” egyfajta „csíra-állampolgárságként” is felfogható volt, amiként a Magyar Állandó Értekezlet egyfajta összmagyar parlamentcsíraként.
Ugyanezen gondolat jegyében 2010-ben fogadta el a magyar parlament a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, majd az új választójogi törvényt, amely nem köti a jelenlegi Magyarország határain belül bejelentett lakcímhez a szavazati jogot, hanem kiterjeszti azt a határokon kívül élő állampolgárokra is. E gondolatiságnak kellene áthatnia a civil szférát is, a különböző magyar szakmai szervezeteknek integrálniuk kellene a határon kívüli magyar erőket. E tekintetben láthattunk több előremutató példát, kezdve a borászattól – a Magyar Borakadémiának több, határon kívül élő rendes tagja van, Erdélyből például Csávossy György, Kovács Adorján és Balla Géza – egészen addig, hogy a magyar politológus vándortalálkozót idén Kolozsváron rendezték.
A program szerves részének kellene lennie a határon kívüli autonómiák rendszerének is. Nem elég ugyanis, hogy a határon kívüli magyarság egyéni szinten kötődjön a magyar államhoz, minél nagyobb mértékben kellene függetlenednie a többségi politikai akaratképzéstől, nemzetpropagandától. Amíg a magyar iskolák tananyagát Bukarestben határozzák meg, a román nemzetpropagandát igyekeznek lenyomni gyermekeink torkán a dákoromán elmélettől a vélt román felsőbbrendűség által áthatott, immár román történészek által is kikezdett hamis történelemig, képtelenek leszünk öntudatos, nemzethű magyar nemzedékeket felnevelni.
Mindenki mindenkiért
A határokon átívelő nemzetegyesítés programjának szimbolikus gesztusa, hogy június 4-ét a magyar parlament a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Súlyos hiba azonban ünnepként kommunikálni e napot, amely a megemlékezés, a gyász napja. Június 4-én akkor sincs mit ünnepelni, ha e nap figyelmeztethet minket, magyarokat arra, hogy együvé tartozunk, közös a sorsunk, és oda kell figyelnünk egymásra. Mint ahogy az is fájdalmas, hogy a „nemzeti összetartozás dalaként” hirdetnek egy minden pátosztól mentes, gyengécske szerzeményt, amely semmit nem mond az összetartozás mélységéről, a közös múltról, közös kultúráról, amelyben semmi magasztos, semmi lélekbemarkoló nincs. A nemzeti konzervatív politika nem hagyhatja figyelmen kívül a szimbolikus dimenziót.
Jelentős pozitívum, hogy a magyar alaptörvény preambuluma integrálja a Szabó Dezső-i alapgondolatot, amely szerint minden magyar felelős minden magyarért („Mi, a magyar nemzet tagjai az új évezred kezdetén felelősséggel minden magyarért kinyilvánítjukaz alábbiakat”), és rögzíti a magyar nemzeti büszkeség kútfőit. Érdemes kitérni arra a mondatra, amely szintén a preambulumban kapott helyet, s amely Trianon évfordulóján igencsak aktuális, és zárszónak is beillik: „Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.”
Úgy legyen!
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Erdély.ma
2013. július 5.
Tájékozódás
Egyáltalán nem volt titkos Bajnai Gordon erdélyi látogatása, csak a rendezvények voltak zártkörűek, és a sajtót is csak utólag értesítették a legtöbb eseményről, egyébként teljesen nyitott és nyilvános volt az egész utazás, az elejétől a végéig.
Tájékozódni ment Bajnai, mert ballib politikustársaihoz hasonlóan hiába mindentudó ő is, számos témához nem ért – ahhoz például saját bevallása szerint sem, hogy miként kell kifizetni az ő cégével szerződött libatenyésztők jogos járandóságát –, az erdélyi ügyekhez meg főleg nem. Nyilván tájékozódnia kellett, hogy neki vagy a családjának nincs-e véletlenül valami működő, netán befagyott vállalkozása, offshore számlája, kinnlevősége, esetleg tartozása a kies Romániában, mert az ilyeneket nem árt jó előre tisztázni, mielőtt nekilát észt osztani a makulátlan múltú és jellemű politikus.
Másrészt Erdélyben minden baloldalinak tájékozódnia kell, mert ők testületileg el vannak tájolva, a magyarság ügyeiben különösen jellemző, hogy az egyik legjelesebb képviselőjük, Szanyi Tibor úgy véli, a partiumi magyaroknak román az anyanyelve. De 1998-ban, majd 2004-ben is a Romániában élő magyaroknak adandó magyar jogokról úgy gondolták a baloldalon, hogy azokat románok kapnák, ami a honi hazafiaknak mégiscsak rosszulesnék. Egyedül a Medgyessy volt jól tájékozott erdélyi kérdésekben, ő például pontosan tudta, mikor van Románia nemzeti ünnepe, még azt is, hogy milyen eseményt ünnepelnek (Erdély Magyarországtól való elszakítását), ment is nagy vidáman koccintgatni az okkal dajdajozó románokkal.
Ám Medgyessy a 2004-es kampányban nem vett részt, ahogy Bajnai sem, az előbbi már, az utóbbi még nem volt az apparátus meghatározó eleme, így Bajnai csak a cinkosság vétkében marasztalható el, igaz, ő ártatlannak hiszi magát ebben is, mint minden másban. Állítása szerint nem is vett részt a 2004-es népszavazáson, mert úgy véli, hogy: „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat." Vajon hogyan kellett volna kérdezni a külhoni magyaroknak adandó állampolgárságról az ország népét, hogy a Bajnai-félék is helyesen válaszoljanak? S ha máskor nem, amikor miniszterelnök volt, miért nem próbálta korrigálni a borzasztó, baloldali politikai választ? Talán, mert a külhoni magyaroknak nem volt állampolgárságuk és szavazati joguk, s akkor még azt remélte, hogy nem is lesz soha?
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű társulattól kapott „Turista vagyok, nem magyar" feliratú pólóra azt mondta Bajnai, hogy az nem sérti őt, mert mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. Ez nagyon helyes, de nem is az egyszerű tényt vonták kétségbe. Politikusnak is érzi magát, meg miniszterelnökségre alkalmas személynek is... Bajnai úgy nyilatkozott, hogy nem kampányolni ment Erdélybe, nem szavazatot gyűjteni, hanem tájékozódni és partneri viszonyt építeni. Ezek szerint itthon az összes kínálkozó partnerével már kiépítette a viszonyát, ráadásul az összes lehetséges szavazatot is biztosította magának, ha az erdélyiekére már szüksége sincs. Arra viszont visszatarthatatlan ingere támadt, hogy a maga módján ő is tájékoztatással szolgáljon a regnáló magyar kormány elfogadhatatlan és cinikus politikájáról.
Ugyanis Bajnai szerint a magyar kormány Budapestről akarja megmondani a tutit, diktál az ott élőknek, gyarmatosító módjára viselkedik az erdélyiekkel, kard csörtetve üvöltözik, s csak azokra az állampolgárságot felvett erdélyi magyarokra fog koncentrálni, akiktől szavazatot remélhet. Ezzel szemben, ha ő lesz a miniszterelnök, a kormánya az ott élők demokratikusan választott szervezeteitől fogja megkérdezni, hogy mi a kívánságuk. Ezenkívül Magyarország is szakszerűen lesz vezetve. Vajon miket fog mondani, amikor majd szavazatokat is akar gyűjteni?
Ugró Miklós
A szerző a Magyar Nemzet munkatársa
Krónika (Kolozsvár)
2013. december 5.
Fidesz: várakozáson felül sikeres a kettős állampolgárság
- A Fidesz szerint a legvérmesebb szakértői becsléseket is felülmúlta, hogy csütörtökön Böjte Csaba szerzetes személyében az ötszázezredik külhoni magyar tette le állampolgári esküjét.
Erről Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője beszélt sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta, kilenc évvel korábban ezen a napon a szocialisták és Gyurcsány Ferenc "uszítására" fájdalmas eredménnyel zárult a kettős állampolgárságról szóló népszavazás.
Az új Országgyűlés ugyanakkor 2010 májusában a kettős állampolgárság törvényi biztosításával begyógyította az ekkor keletkezett sebeket, a félmilliomodik külhoni magyar eskütételével pedig gyászból ünnepnappá változott december 5. - fogalmazott a szóvivő.
Hoppál Péter azt mondta, az elmúlt évek állampolgársági eskütételei bebizonyították, "mindannyiunkat erősebbé, nem pedig gyengébbé tett az, hogy magyar a magyarnak testvére lehet".
Szólt arról is, volt olyan idő, amikor ennek ellenkezőjét próbálták bebizonyítani hazugságokkal, gyűlöletkampánnyal.
Szerinte ugyanis az MSZP és Gyurcsány Ferenc 2004-ben "nyíltan a külhoni magyarság ellen kampányolt", magyart a magyar ember uszított. A bukott baloldalon pedig azóta semmi sem változott, hiszen az eltelt kilenc év ellenére még mindig ugyanazok vannak együtt, akik "akkoriban hazudtak" - fűzte hozzá.
A Fidesz szóvivője kiemelte, az MSZP elnökének tanácsadója az a Lendvai Ildikó, aki nemrég azt nyilatkozta: nem tévedett a baloldal, amikor nemet mondott a külhoni magyarokra. Hiller István korábbi oktatási miniszter pedig győzelemként értékelte az akkori népszavazás eredményét - mondta Hoppál Péter.
A kormánypárti politikus kitért Szanyi Tibor szocialista képviselőre is, aki szerinte ma is rendszeresen uszít a külhoni magyarok ellen, akiket néha románoknak is nevez. A bukott baloldalon emellett megtalálható az a Kuncze Gábor, akinek volt pártja "nyílt magyarellenes kampányt folytatott, amíg létezett", továbbá Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, aki szerinte ma is "ugyanazt a hazug gyűlöletkampányt" folytatja, mint 2004-ben és a külhoni magyarokat "ma is megfosztaná a nemzethez tartozás élményétől".
Hoppál Péter megjegyezte még, hogy Bajnai Gordon exminiszterelnök ebben a kérdésben mindig "sumákolt, lapított" és soha nem kért bocsánatot a külhoni magyaroktól.
A Fidesz ezzel szemben kormányra kerülése után az elsők között, még a kabinetalakítás előtt hozott törvényt a kettős állampolgárságról, amit az alaptörvényben meg is erősített, kimondva: az ország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határokon kívül élő magyarok sorsáért.
A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta, a kettős állampolgárság elfogadásának idején a legvérmesebb becslések is arról szóltak, hogy az első években 200-250 ezren folyamodhatnak magyar állampolgárságért. Elmondása alapján senki nem számított arra, hogy pár év alatt ilyen sikeres lesz ez a lehetőség a magyarság körében
(MTI)
2013. december 28.
MSZP: visszalépett a holtvágányra helyezett Tabajdi
Lemondott a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kül- és nemzetpolitikai tagozata elnöki posztjáról Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő. A politikus gesztusa minden bizonnyal azzal áll összefüggésben, hogy alakulata már nem indítja a jövő évi EP-választáson.
Az MSZP európai parlamenti delegációjának pénteki, az MTI által idézett közleménye szerint pénteki rendkívüli ülésén a kül- és nemzetpolitikai tagozat Van magyar jövő címmel fogadott el kiáltványt. A tíz pontból álló dokumentum első pontjában az áll: „Magyarország váljon újra megbecsült országgá! Legyen sikeres, nemzetközileg megbecsült állam! Ez valamennyi honfitársunk érdeke határainkon innen és túl. A demokrata hazafiság legfőbb mércéje a teljesítmény, az értékteremtő munka. Ez a polgárok, a nemzeti közösség boldogulásának alapja." A kiáltványban egyebek mellett szerepel a szociális sorsközösség, a méltányos közteherviselés, a nemzeti összefogás, valamint a „társadalmi megbékélés" fontossága.
Az MSZP közleménye szerint a leköszönő tagozatvezető, Tabajdi Csaba az ülésen szólt arról, hogy az ellenzéki párt fél éve elkészült nemzetpolitikai programja leszögezte: a nemzeti összetartozás és a társadalmi igazságosság programja egymástól elválaszthatatlan. A politikus kiemelte, a demokratikus ellenzék részéről hiteles nemzeti alternatívára van szükség, amely a demokrata hazafiságot és az európaiságot szorosan összekapcsolja. A közlés szerint Tabajdi az ülésen elmondta azt is, hogy az európai parlamenti munkát nem önszántából kell befejeznie, hanem az MSZP vezetésének döntése nyomán.
Az alakulat választmánya októberben fogadta el a szocialisták országgyűlési, illetve európai parlamenti listáját, előbbit Mesterházy Attila pártelnök, utóbbit pedig a külhoni magyarokat több alkalommal sértegető Szanyi Tibor elnökségi tag vezeti. Bár pályázott erre, nem szerepel a listán a 2004 óta EP-képviselőként tevékenykedő Tabajdi Csaba, aki a szocialisták nemzetpolitikai szakértőjének számít. Mesterházy Attila korábban úgy nyilatkozott, tíz év után változtatni akarnak a brüsszeli delegáció összetételén.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Testvéri „szeretet”
A képviselőknek a történelmi zászlók előtti eskütételével kedden megalakult Budapesten az új Országgyűlés, amelynek összetételéhez, az erőviszonyok kialakulásához szavazatukkal a határon túli magyar állampolgárok is hozzájárultak.
Bár a külhoniak voksa csak „fél szavazatot” ért, hiszen egyéni képviselőket nem, csak pártlistát támogathattak, részvételük jelképes értelemben, de történelmi léptékben is mérföldkőnek tekinthető, az új parlament immár az egész nemzetet képviseli.
Kár, hogy a választási vereséget, a Fidesz kétharmados újrázását megemészteni képtelen balliberális és szélsőjobboldali ellenzék folytatja az április 6. előtti bohózatot, és a parlament alakulásának méltóságát is olcsó hangulatkeltéssel próbálta silányítani. Gyurcsányék és Bajnaiék a hivatalostól eltérő esküszöveget mondtak, a Jobbik pedig azzal árnyékolta be a pillanatot, hogy szkinhed múlttal rendelkező politikust delegált a ház alelnöki székébe.
A nyilatkozatok szintjén a külhoni magyarok ádáz védelmezője szerepében tetszelgő szélsőjobb ráadásul olyan gesztusra vetemedett, amire a baloldalon is csak az MSZP eurolistavezetője, Szanyi Tibor szokott. A budapesti Kossuth téren Gaudi-Nagy Tamás exképviselő lehazaárulózta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökét, majd felhívására Jobbik-szimpatizánsok támadtak a délvidéki politikusra, akit rendőröknek kellett megvédeniük.
Vajon így fest Vona Gábor pártjának bosszúja amiatt, hogy a külhoniak mindössze két százaléka szavazott rájuk? Eddig tartott a Jobbik testvéri szeretete? Ha nem rájuk voksolnak a határon túliak, megeheti a fene az oly sokszor emlegetett nemzetben gondolkodást?
A jelek szerint az önmagát nemzeti radikális alakulatnak nevező párt semmivel se különbözik az általa folyamatosan lehazaárulózott balliberálisoktól. Vagy attól a Bokros Lajostól, akinek pártja az országgyűlési választások küszöbén arra intette határon túli „testvéreit”: inkább ne szavazzanak, mert „gyűlöletig fajulhat”, ha voksaiknak a Magyarországon élők lesznek a kárvallottjai.
Nos ugyanez a néhány száz voksot begyűjtő zsebpárt nem indulhat az EP-választáson, mert képtelen volt összegyűjteni 20 ezer érvényes ajánlást. Isten nem ver bottal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 8.
Egységes-e a nemzet?
Örök dilemma, hogy mi a helyesebb: mentálhigiénés okokból távolról elkerülni a szellemi kútmérgezők nemzetellenes médiáját, vagy „ismerd meg ellenségedet” logikával figyelemmel kísérni azt? Vélhető, hogy a mértékkel fogyasztás a legcélszerűbb, elvégre valamilyen szinten ismerni kell más szubkultúrák hangulatát is, tagjaik épp úgy sorsalakító szavazattal rendelkeznek, mint a nemzetépítő erők támogatói. A közösségi portálok amúgy, bármennyire is saját ismerőseink vesznek körbe bennünket, alkalmasak arra, hogy bizonyos mértékben a másik oldal véleményét is elénkbe hozzák, olykor egészen meglepő kendőzetlenséggel. (Gondoljunk csak az MSZP Európai Parlamenti listájának éllovasára, Szanyi Tiborra, aki Facebookon kívül is mond megdöbbentőket a román uralom alatt sínylődő magyarok román mivoltáról, de akkor engedi el magát igazán, amikor közvetlenül velük vitatkozik.)
Gyűlöletbeszéd
Ahogy az ember beleolvas egy balliberális portál valamely kormányt bíráló bejegyzésének hozzászólásaiba, lefagy, hogy kikkel is él együtt. Hogy messzebb ne menjek: itt van a Fidesz azon – teljes mértékben jogos kívánalmat megfogalmazó – választási plakátjának ügye, melyen az április 6-án győztes párt tiszteletet követel a magyaroknak.
Vannak, akik ezt is problémának látják, ebből is gúnyt próbálnak űzni, ezt is kihasználják sajátjaik kormány ellenes heccelésére. „Felejtve” közben, hogy kikkel is állunk szemben. Az EU valódi természetét, mint cseppben a tengert, meg lehet mutatni a mezőgazdasági támogatások ügyét felvázolva. Emlékezzünk: a kétezres évek első felében a csatlakozási tárgyalásokon, ha az illetékesek komolyan vették volna a szép szólamokat a közös Európai Házról, mi sem lett volna természetesebb, mint hogy probléma nélkül elérjük, hogy az Európai Unió a csatlakozó térség gazdasági lemaradását kompenzálandó, az oly sokat emlegetett esélyegyenlőség jegyében a magyar, lengyel, cseh gazdáknak nagyobb támogatást biztosítson, mint az unió fejlett országaiban dolgozó konkurenseiknek. Mi történt ehelyett? Gazdáink nemhogy kompenzációt nem kaptak, a már bennlevők mezőgazdasági támogatásának töredékét ígérték nekik, sőt, azt is megtiltották, hogy ezen országok saját forrásból egészítsék ki a támogatást. Nos, ha ebből valakinek nem evidens, hogy gyarmatnak kellettünk és a cél többek között e térség mezőgazdaságának lezüllesztése, majd a termőföldek felvásárlása volt, akkor az vagy képtelen elemi logikai kapcsolatok érzékelésére vagy hazudik.
A magyar politikum nagy része ennek dacára a 2003. április 12-i népszavazást megelőzően ezeréves álom beteljesüléséről regélt egyéb demagóg szólamok mellett Dávid Ibolyától Gyurcsány Ferencig. Orbán Viktor pedig össztüzet kapott a sajtóban, amikor szólt, hogy mérlegelni kell a belépést, és hogy a csatlakozás mellett szóló érvek súlyosabban esnek a latban, mint a kívülmaradás mellettiek. Magyarország magát baloldalinak és liberálisnak nevező kiszolgáló elitje saját kiváltságos pozícióját féltette, ezért szalonképtelennek igyekezett nyilvánítani minden olyan véleményt, amely egyáltalában mérlegelés tárgyává tette a népszavazáson az „igen” szavazatot. E komprádor elitnek pedig még mindig van akkora média- és támogatói ereje, hogy a világhálón kalandozva az ember elhűljön, miket képesek egyesek magyar nyelven megfogalmazni, hogy milyen fokú egyesekben a gyűlölet a kormány és általában a nemzeti oldal irányába.
A feudalizmus átka
Ha az identitásválasztás szabadságából indulunk ki és elfogadjuk Ernest Renan alapgondolatát, miszerint a „nemzet mindennapi népszavazás”, és valóban szembenézünk a problémával, le kell számolni néhány illúzióval. Nem mindenki része a magyar nemzetnek, aki magyarul beszél. Aki magyar anyanyelve dacára közömbös a nemzet jövője iránt, nem kötődik a magyar kultúrához, netán ellenséges érzülettel viseltetik a magyarsággal szemben, aligha része a nemzetnek. Ugyanígy nem tagja a magyar nemzetnek az sem, aki magyar állampolgárrá lett, de kulturálisan-szellemileg semmi nem köti a nemzethez. Maradnak azok, akik a globalizmus hagyománypusztító korszakában is kötődnek sajátjaikhoz, értékként tekintenek a közösség szellemi-kulturális gyökérzetére és ápolni igyekeznek azt.
Ők vajon mennyire összetartók?
Pártválasztás szempontjából aligha, hiszen két nagy táborra oszlanak, nem számítva azokat, akik nem szavaznak, vagy valami különös oknál fogva a másik oldalra szavaznak. Vallási tekintetben sem egységesek, hiszen vannak köztük katolikusok, protestánsok, ateisták, hogy csak a legnagyobb, legreprezentatívabb csoportokat említsem. Politikai céljaik tekintetében sem, hiszen vannak köztük republikánusok, monarchisták, ez utóbbiakon belül legitimisták és szabad királyválasztók. Mi az, ami e közösséget mégis közösséggé teszi?
Úgy vélem, egyfajta profán nemzeti minimum, ami megadja az egységes jelleget e nemzetben gondolkodó heterogén közösségnek, a tulajdonképpeni magyar nemzetnek. E nemzeti minimum alapja a nemzet jövőjéért érzett felelősség, a média minden csatornáján sugallt „mának élés” létformájának tagadása. Egyetértés abban, hogy feladatunk a közösség szellemi, kulturális, gazdasági és fizikai reprodukciója, a kollektív megmaradás és gyarapodás, párhuzamosan a magyarság versenyfeltételeinek javításával. Banalitásnak tűnhet, de nem az, különösen, amikor a második világháború befejeződése óta az említett újratermelési folyamatokat „belülről” fokozottan zavarják.
A demográfia problémái a ma liberálisainak, az LMP-nek már relevánsak, de szellemi elődeik a kilencvenes évek elején metsző gúny tárgyává tették azokat, akik a nemzet fogyásáról mertek beszélni, s ma is hallani ilyen hangokat a „baloldali” térfélen. A német megszállási emlékmű ügye villanófénybe állítja, milyen ádáz támadásoknak van kitéve a magyar történelmi önkép, hogy mekkora erővel próbálják egyesek az „utolsó csatlós” és a „bűnös nemzet” kommunista propaganda-hazugságait más csomagolással becsempészni kollektív tudatunkba. A kulturális újratermelésről mindent elmond, hogy balliberális kormányok idején a Fidesz-fősodor, az Orbán-Kövér páros által is mindig a dokumentálhatóan nemzetellenesnek tartott SZDSZ-é kellett lennie az oktatási tárcának. Gazdasági síkon is mennyi idő kellett, amíg 2010 után elindult a közmunkaprogram, s a családi adózás! Sokan évtizedekkel ezelőtt rámutattak arra, hogy adókedvezményt kell adni a gyermekek után, hogy a produktív rétegeket támogassa az állam, hogy munkára serkentsen, s ne a parazita életformát kultiválja az alanyi jogon járó segélyekkel.
Minden felesleges pátosz nélkül leszögezhető: a közösen átérzett nemzeti felelősség által egybefogott magyar nemzet reménykedéssel néz elébe a következő négy évnek. Azt várja, hogy az új kormánynak a kívülről rákényszerített gazdasági szabadságharc folytatása mellett legyen ereje a kulturális szférában, a könyvkiadás, lapkiadás, könyvterjesztés, könyvtárellátás terén is rendet teremteni, a filmipart legalább részben a magyar nemzeti öntudat regenerálásának szolgálatába állítani, s nekifogni a magyar nemzeti középosztály, valamint a kisgazda-társadalom megerősítésének.
E kérdésekben minden bizonnyal egységesek a magyar jövőben gondolkodók.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. szeptember 11.
A magyar pártrendszer polaritása
Annak ellenére, hogy korunkban a lényeges politikai-gazdasági kérdések a háttérben dőlnek el, s a demokratikus ellenőrzöttség alá eső közéleti terület úgy viszonyul a tényleges hatalmi folyamatokhoz, mint a platóni barlanghasonlatban a lekötözött emberek által figyelt árnyak a teljes valósághoz, mégsem értelmetlen a klasszikus politológia egyes kérdésfelvetéseit végigfuttatni a magyar valóságon.
Ilyen például a rendszerváltás utáni magyar politika polaritása, amely a gyakori változások után az utóbbi fél évtizedben stabilizálódni látszik. Jóllehet, az egész magyar politikai elit gúzsba kötve táncol akkor is, ha egy része kormányra kerülve a globalista jármot úgy fogja fel, mint az egyéni- és klikk-érdekérvényesítés kiváló eszközét. Ismerjük a jó öreg Rejtő-poént: „meg lehet magát vesztegetni?”– kérdi az arab csendőr Tuskó Hopkinst, akinek villan a szeme: „Azt próbálja meg! – feleli, majd hozzáteszi: menni fog”. De éppen ezért nem mindegy, hogy kormányra kerül-e ismét az a galeri, amelyik kormányon úgy működött, mint az idegen gyarmatosító hatalom helyi adminisztrációja. Ellenzékben pedig ideológiai muníciót szolgáltatnak a magyar szuverenitás ellenségeinek. (Lásd Tavares-jelentés.) A demokrácia nem kis részben színház, egyes országok esetében majdhogynem teljes mértékben az, ahol sikerült kialakítani egy olyan álparlamentarizmust, amelynek keretében bármelyik párt győz, ugyanazt a globalista főhatalmat szolgálja, a jelek szerint Magyarországon nem tartunk itt.
Utódkommunisták, liberálisok, konzervatívok
1990-ben három pólus mutatkozott: az utódkommunista, a liberális és a konzervatív. Gazdasági szempontból a szociáldemokrata pólus lefedetlen volt, az utódkommunisták, akiket akkor még egyedül az MSZP képviselt, nem sokat törődtek a munkássággal s a szociális ellátórendszerrel. (A Munkáspártot nem számítom e pólushoz, bár utódkommunista párt volt az is, de egy percig sem volt hajlandó az antiimperializmusból feladni, nem állt be az új „gazda” mellé, hanem külföldi szövetségesek és belső társadalmi támogatottság híján elvérzett). A liberális pólust az SZDSZ és a vele akkor még szövetségben működő Fidesz jelenítette meg, a konzervatívot az Antall József által integrált nemzeti kereszténydemokrata koalíció, az MDF–KDNP–FKGP szövetség.
1994-ben minden felfordult, alapvető átrendeződés zajlott le. A posztkommunista pólus gazdagodott az SZDSZ-szel, melynek még az antalli mérsékelt, a globalista főhatalomnak önmagát a kulcskérdésekben (adósságszolgálat, a kommunista politikai bűnözők felelősségre vonása, a nemzeti érdekeket tekintetbe nem vevő privatizáció) alávető politika is túl nemzeti volt. Inkább odavetették saját szavahihetőségüket, s harsány antikommunistákból, az MSZP első számú gyalázóiból átvedlettek koalíciós partnerré egy 54 százalékos MSZP mellett. Vannak, akik ezt anyagi érdekekkel magyarázzák. Jómagam úgy vélem, legalább annyit nyomott a latban az eszmei ideológiai rokonság is, mely elsősorban a nemzetellenességben és a globalizmus kiszolgálásában ragadható meg. Erre utal a Demokratikus Charta megszerveződése, aminek apropója az volt, hogy a globalizmus egyik helyi főemberének, Surányi Györgynek a mandátumát Antall nem hosszabbította meg a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. A Charta, a nem létező fasiszta veszély elleni népfrontos fellépés hozta ki az MSZP-t a politikai gettóból 1991–92-ben.
A konzervatív póluson megjelent a Fidesz, a Torgyán-vezette, kiszámíthatatlan, követhetetlen Független Kisgazdapárt pedig sokak elemzésében mint fél-pólus jelent meg. Mindenesetre 1994 és 1998 között sokáig úgy nézett ki, hogy a Fidesz-KDNP-MDF, az MSZP-SZDSZ és a Kisgazdapárt a voksok egy-egy harmadával számolhat a választásokon s szükségszerű, hogy ezek közül két erő szövetséget kössön. Mint tudjuk, a Kisgazdapárt és a Fidesz lépett szövetségre úgy, hogy a Fidesz várakozáson felül, a Kisgazdapárt pedig várakozáson alul szerepelt. Bejutott ugyanakkor „fél-pólusnak” 5 százalékkal a MIÉP. Az SZDSZ-MSZP szövetség pedig tartósnak bizonyult, ami nem meglepő, hiszen megvolt az értékrendi átfedés, a közös érdek és a közös külső igazodási pont.
Két oldal közt
2002 és 2010 között kétpólusú volt a magyar politikum: egy oldalon állt az MSZP és hű fegyverhordozója, a támogatottságát következetlenségével teljesen szétprédáló SZDSZ. (Ehhez persze az is szükséges volt, hogy a nemzeti erők Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyásig az MSZP-ből kikopjanak és az MSZP nemzetellenességben az SZDSZ-hez soroljon be. Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán, Szekeres Imre, Szanyi Tibor s hadd ne soroljam tovább, kiválóan alkalmas figurák voltak ehhez és olyan látványos nemzetellenes húzásokhoz, mint a státustörvény megszavazása, majd az annak érvényesítését biztosító Orbán-Năstase egyezség elleni demagóg támadás, a 23 millió román munkavállalóval való fenyegetés vagy a 2004-es népszavazás uszító kampánya.) Másik oldalon a Fidesz, melynek kétes értékű eszmei partnere volt az MDF, mely mára teljes mértékben erodálódott, élpolitikusaik egy része, akik az eredeti eszmeiség megtagadását karrierérdekektől vezérelve követni tudták, most Gyurcsány Ferenc körül tűnnek fel.
Atipikus erőtér
2010-ben változott a helyzet a Jobbik parlamentbe kerülésével. Létrejött egy teljesen új, atipikus hárompólusú rendszer, melynek legerősebb, központi eleme a kormányerők szólamaiban „centrális erőtérként” jelenik meg. E gondolat, mint retorikai motívum már a 2009-es európai parlamenti választás tájékán hallható volt, amikor Orbán a Fideszt és a KDNP-t nevezte a mérsékelt centrális erőknek, ellentétben ellenfeleivel, a baloldali és jobboldali „szélsőségesekkel”. A szélsőségesség vádja persze nem állja meg a helyét, hiszen egyetlen politikai erő sem kívánja a demokratikus berendezkedést valamilyen diktatórikus rezsimmel felváltani, s az erőszak sem jelenik meg egyetlen párt retorikájában sem (a politikai szélsőségességnek e két alapvető ismertetőjegye van), de annyi biztos, hogy a választók széles tömegei számára ez egy jól fogyasztható megfogalmazás. Tény az, hogy van egy nemzeti radikális pólus, amit az utóbbi félévtizedben 15–20 százalékos támogatottságot magáénak tudó Jobbik jelenít meg, amely retorikájában és a magyar sorskérdésekre adott megoldási javaslatokat illetően élesen elkülönül a kormányerőktől akkor is, ha vannak lényeges találkozási pontok. A Jobbik akkor lenne zavarban, ha megnyerné a választást, és szembetalálkozna azzal a kérlelhetetlen valósággal, hogy a parlamenti többség nem elég egy ország átprogramozásához. S egy dolog az elvi célrendszer és más az ezer fék, beépített gáncs, nemzetközi kényszerszabta csekély mozgástér, amiben egy szuverenitásának jelentős részétől megfosztott, a multinacionális cégek által nagymértékben uralt kis ország kormánya mozogni tud. (Nem vitatom, hogy egyes területeken valóban változást hoznának, mint például a kulturális finanszírozás esetében. De aziránt erős kétségeim vannak, hogy például az adósságszolgálat frontján vagy autonómiaügyben áttörést tudnának elérni.)
Az MSZP és szatellitpártjainak vonatkozásában felmerül a szélsőségesség problematikája, hiszen ha volt a negyed évszázados legújabbkori magyar demokráciának valós sérülése, akkor az a 2006-os rendőrterror volt, amikor a politikailag befolyásolt rendőrség, bíróság és a sajtó egységfrontjával szemben a megkínzott, megvert, megalázott egyszerű polgárnak nem volt kihez fordulni. De ezzel a politikai erővel sem a potenciális szélsőségesség a fő probléma, hanem az, hogy a globalista gyarmatosítók hazai segéderőiként működnek. Kellő tér hiányában a besorolhatatlan és igen csekély szavazóerőt jelentő LMP-t most nem helyezem el ebben a rendszerben, valójában ők a három pólus mellett egy negyedik „félpólust” jelenítenek meg.
Békés építkezés?
Biztató, hogy a nemzeti erők fokozott térnyerése figyelhető meg az elmúlt két évtizedben. Ha 1994 óta eltelt húsz évet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy húsz esztendeje a nemzeti erők a leadott voksok felénél kevesebbet mondhattak magukénak, s innen evoluált a helyzet addig, hogy két választáson egymás után a voksok két harmadának örvendhettek.
Visszatérve a magyar jövő szempontjából tényleges veszélyt jelentő pólusra: nem biztos, hogy az álbaloldal jelenlegi szétziláltságából van kiút. Elérte őket az osztódás jelensége, marakodnak a koncon s a megmaradt szavazóerőn. Mindehhez politikai bohózatba illő kalandokba is bemennek, mint amilyen most legutóbb az ismeretlenség homályából előrángatott Falus Ferenc főpolgármesterjelöltté avatása. Falus Medgyessy Péternél is rosszabb kommunikátor, bukása megjósolható.
Magyarán jó esély van arra, hogy a jelenlegi polaritás mentén „befagy” a magyar pártrendszer, és csak kisebb mozgások lesznek középtávon. Ez akár másfél évtized békés nemzeti építkezést is jelenthet.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)