Kihallgatnak a szoborrobbantásról (Egy megfigyelt család / 27.)
Egy – naponta többtucatnyi titkos informátor és securitatés által – ellenőrzött diktatúrában hogyan történhetett meg 1984. június 5-én 12.35 órakor a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt a Vitéz Mihály szoborcsoportnál bekövetkezett robbanásos merénylet, amely Vaszi Jánoska 11 éves iskolás kisfiú halálát okozta? Szülei kérésére jómagam és néhai Simó Erzsébet, a Háromszék újságírója jártuk végig a megfelelő választ végre megtudó utat.
 A „sajátos román forradalom” után meg mertek szólalni a megye volt vezetői. Rab Sándor, a volt megyei első titkár, valamint Aulich Sándor nyugalmazott belügyminisztériumi ezredes, a Securitate akkori parancsnoka interjúkban egyértelműen a hatalom provokációjának tulajdonította a történteket (csakhogy Vaszi Jánoska halála ebbe nem volt belekalkulálva!). 
„Sakkozó” (ez én vagyok) célszemélyt 1984-ben kihallgatja az I. Vezérigazgatóság II. Ügyosztályának főnöke, hogy megállapítsa a svájci Komlóssy Józseffel (aki unokatestvére) fenntartott kapcsolatának természetét. Ez alkalommal – a tiszt kérésére – bemutatja a célszemély azt a könyvet, amely 1984-ben jelent meg Budapesten Mályusz Elemértől Zsigmond király uralma Magyarországon címmel, melyet egy idegen állampolgár hozott be az országba. (Lásd a dokumentumot.)  Nos, ez a mellébeszélően megfogalmazott közbevetés egy 1989. február 6-ai, szintén Komlóssyval foglalkozó jelentésben található. Valójában az történt, hogy nekem a könyvet Komlóssy Jóska unokaöcsém hozta (de én ezt nem mondtam), és a robbantás előtti napon olvasgatva a hálószobánk asztalán volt, amikor meglátogatott Demse Márton csángó tanító Szántó Vilma néprajzos hölgy kíséretében. Nyilván később a nyomról nyomra követett Demsét tüzetesen kihallgatták sepsiszentgyörgyi látogatásairól (Ősz Erős Péterhez ment tőlem), s így kerülhetett a könyv szóba. A szoborrobbantást követően a Bukarestből jött securitatés csoport több gyanúba került magyar polgárt hallgatott ki napokon keresztül. Velem egy zömök és rendkívül dühös ezredes állt szóba, s csak fokozódott a haragja, amikor arra került a sor, hogy bizony Zsigmond király az egész Kárpát-medence uralkodója volt, az akkori Nagy-Magyarországé. Miután tartalmát románra lefordítva átadtam neki, elkobozta a könyvet, és kijelentette, hogy Erdély csak az 1867-es kiegyezés után volt Magyarországé. Szerény ellenvetésem paprikavörössé ingerelte, megrögzött nacionalistának, félrevezetett tudatlannak nevezett, és elküldött, de még megkérdezte (búcsúzóul), hogy hallottam-e, amit beszélnek, hogy a szobrot provokáció szándékával robbantották fel? Mindenfélét beszélnek az emberek – adtam a semmire sem kötelező választ, de senkit „nem tudtam megnevezni”.
Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)