Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szántó Bíborka
6 tétel
2014. június 12.
Kettős könyvbemutató
Egymás megismerésének fontossága
Kedden a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában mutatta be két könyvét Gutai István paksi író. A szerzővel dr. Ambrus Ágnes tanárnő beszélgetett, az EB 37-51 és a Földönfutók, hontalanok. Menekülés Bácskából 1944/1945 című kötetekből dr. Szántó Bíborka olvasott fel részleteket.
A találkozón megtudtuk, Gutai István a paksi városi könyvtár egykori igazgatójaként hozta létre 21 évvel ezelőtt Cseresznyéspusztán a Határon Túli Magyar Középiskolások Táborát, ahol a kézdivásárhelyi diákok visszajáró vendégek. Az elkötelezett és valóságközeli irodalomról beszélgetve az író kifejtette, a személyes életből vett események, az elődök történeteinek továbbgondolása, a megélt élmények mind meghatározó szerepet játszottak az EB 37-51 szépirodalmi mű megszületésében, hiszen a szétszakított országrészek kisebbségi vagy többségi magyarjainak életét annyira megszabta a történelem, hogy annak irodalmi feldolgozása is közös élmény része.
A bácskai menekülésről szóló kötet dokumentumértékű beszélgetéseire utalva Gutai nemcsak a történelmi igazságok kitisztázásának, a szörnyűségek feltárásának fontosságára hívta fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a jelenünk és jövőnk is csak akkor közös, ha a magyarok és a szomszédos népek megismerik egymás történelmét.
Jancsó Katalin. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 30.
Új igazgató Kézdivásárhelyen
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kézdivásárhelyi tagozata tegnap délután a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központjában tartotta tizenhatodik tanévnyitóját.
Dr. Szántó Bíborka megbízott tanulmányi igazgató elmondta: tizenhat elsőéves és a három nappali évfolyamon negyvenhét egyetemi hallgató kezdi meg az új tanévet, pár hallgatóval kevesebbel, mint az előző esztendőkben. Ezt követően Füzi Annamária harmadéves hallgató Máté Angi Volt egyszer egy ösvény című meséjét olvasta fel, majd Bimbó Zita végzős hallgató köszöntötte a gólyákat. A megyei tanfelügyelőség üdvözletét Kocsis Annamária szakfelügyelő tolmácsolta, végezetül Kész Ildikó, a Manócska Napközi Otthon igazgatója köszöntője hangzott el. (Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 30.
Lapzárta
Tegnap délután a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs központjában ünnepi keretek közt nyitották meg az új tanévet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pedagógiai és Alkalmazott Didaktikai Intézetének Kézdivásárhelyi Tagozatán. A vendégeket, hallgatókat és tanáraikat dr. Szántó Bíborka tanulmányi igazgató köszöntötte. Megnyitóbeszédében felkérte az újoncokat, hogy az iskola szellemében vegyenek részt a város kulturális életében is. Ezt követően Fűzi Annamária hallgató mesét mondott, Bimbó Zita pedig másodévesként köszöntötte a 16 elsőévest, akiket arra biztatott, hogy a tanulást elősegítő közösséget építsenek ki. Kocsis Annamária tanfelügyelő kifejtette: a pedagógusi szakmára nemcsak születni kell, hanem fel is kell nőni hozzá. Végül Kész Ildikó, a Manócska Napközi Otthon igazgatónője, lokálpatrióta húrokat pengetve hangsúlyozta, hogy ahol főiskola működhet, ott a kultúra is jó bölcsőben ring.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. január 26.
Makovecz Imre grafikái Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza 39. tárlataként nyílt meg szombaton délelőtt több mint száz érdeklődő jelenlétében Makovecz Imre grafikáiból és rajzaiból kiállítás.
A rendkívül értékes anyag A Magyar Művészetért Élőtárlatából dr. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke által szervezett nem mindennapi székelyföldi vándorkiállítás révén jutott el Kézdivásárhelyre a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya támogatásával. Gyergyócsomafalva és Gyergyóalfalu után Háromszéken csak Kézdivásárhelyen kerül közszemlére a huszonkilenc grafika és hét rajz.
Makovecz Imre (1935–2011) Kossuth-díjas világhírű építész életpályáját, Erdélyben, a Székelyföldön található templomait dr. vitéz Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus mutatta be, méltatta a magyar organikus építészet mesterét, aki már akkor nemzetegyesítésben gondolkozott, amikor sokan erről még álmodni sem mertek. Ifjú Gál Zoltán építész szakmai szempontból méltatta nagy elődje és példaképe munkásságát, aki élete során közel ötszáz épületet tervezett, aminek hozzávetőlegesen a fele épült meg. „A mester szerint az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből ereszkedett volna alá, és a kettő találkozása a mi világunk, a teremtett embereké, és nekünk az a dolgunk, hogy ezt a két világot összekössük” – mondotta a fiatal építész. Ezt követően vitéz Orbán Imre népművész, a Történelmi Vitézi Rend csíkszéki székkapitánya az általa fából elkészített Makovecz-mellszobor születéséről szólt, azt is beismerve, hogy soha nem találkozott a nagy építésszel. A mellszobrot alkotója és ifjú Gál Zoltán leplezte le. Vitéz Beke Ernő, a Gyűjtemények Háza tulajdonosa emléklappal köszönte meg rendtársa munkáját. A megnyitó végén dr. Szántó Bíborka, a BabeşBolyai Tudományegyetem adjunktusa Makovecz Imre írásaiból olvasott fel, Mike Bernadett, a Református Kollégium tizedik osztályos tanulója A megborjúzott ember történetét mesélte el. A tárlatmegnyitó a Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulóinak műsorával ért véget. A tárlat március 14-ig naponta 8–18 óra között ingyenesen látogatható. Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 3.
Neveléstudományi konferencia (Kézdivásárhely)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem helyi tagozata a kézdivásárhelyi tanítóképzés újraindulásának 25. évfordulója kapcsán a Bod Péter Napokkal párhuzamosan szervezte meg a Pedagógiai és alkalmazott didaktika aktuális kérdései című, ötödik neveléstudományi konferenciáját a Vigadó Művelődési Házban. Szántó Bíborka egyetemi adjunktus, a tagozat igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a konferencia előadói neves külföldi, illetve hazai egyetemi tanárok voltak, akik elsősorban a pedagógiai és alkalmazott didaktika időszerű kérdéseivel s azon belül is az óvodapedagógia és az elemi oktatás pedagógiája témával foglalkoztak. Az igazgató megemlítette Szőke-Milinte Enikő egyetemi docenst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárát, a tanítóképző egykori diákját, Gloviczki Zoltán egyetemi docenst szintén a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, Vass Vilmos egyetemi docenst a budapesti Kommunikációs és Üzleti Egyetemről.
A konferencia délutáni tömbjében a kézdivásárhelyi tagozat tanárai, valamint gyakorló tanítók, illetve múzeumpedagógus számolt be kutatási eredményeiről, az őket érintő gyakorlati, például az előkészítő osztály bevezetése körüli kérdésekről, valamint az Incze László Céhtörténeti Múzeumban zajló múzeumpedagógiai tevékenységekről hangzottak el előadások. A rendezvény a Tanítók Lapja szakfolyóirat bemutatásával zárult: indulásáról, történetéről, jelentőségéről a lap szerkesztői beszéltek, rovatvezetői pedig saját rovatukat mutatták be.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 5.
Tarisznyás pedagógusok
Elballagtak a tanítóképzős egyetemisták
Szerdán búcsúztatták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete Kézdivásárhelyre kihelyezett tagozatának idei végzőseit.
A tizennégy ballagó diákot elsőként a dr. Szántó Bíborka igazgató köszöntötte, beszédében a kézdivásárhelyi tagozat hírnevét öregbítő eredményeket sorolta.
– A mélység szépségét, komolyságát, megtartó erejét üzenem nektek, a felszín és a felszínesség csillogása ellenében. (…) Legyetek elmélyültek, állhatatosak a munkában, legyetek megbízhatóak, egyenes gerincűek, mert a megbízható embert még az ellenségei is tisztelik; az ilyen ember a társadalom sziklaköve, amelyre országot lehet építeni – emelte ki a tagozat vezetője.
Az egyetem hallgatói rendhagyó „tévéműsorral” búcsúztatták ballagó társaikat, a BBTE TV humoros hírei és tudósításai, az interjúk, a reklámok, de még az időjárás-jelentés is az együtt töltött, vidám pillanatokat elevenítette fel. A végzősöket Vancea Izabella másodéves hallgató búcsúztatta. Ezt követően díjazták a legjobbakat, a ballagási ünnepség az emléklapok átadásával ért véget.
A Bod Péter Tanítóképző három végzős osztályának 89 diákja ma 11 órától ballag.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)