Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szalóki Ági
8 tétel
2006. november 21.
A jövő héten indítja el hivatalosan is tevékenységét Magyarország sepsiszentgyörgyi kulturális központja. A program szerint november 29-én megnyitják Kubinyi Anna textil- és Gyulai Líviusz grafikusművész tárlatát, koncertezik Szalóki Ági és a Budapest Ragtime Band. Hadnagy Miklós, a sepsiszentgyörgyi központ igazgatója elmondta, hogy a háromszéki regionális centrum feladata a magyar-magyar párbeszéd erősítése, a Kárpát-medencei kulturális kapcsolatok építése. A sepsiszentgyörgyi intézményt már felavatták 2004. novemberében Vass Lajos, a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára és Markó Béla kormányfő-helyettes jelenlétében, de csak azután szabályozta jogilag a román fél a központ működését. Idén nevezték ki az intézmény élére a 35 éves, székelyudvarhelyi születésű Hadnagy Miklóst, aki 1992-től Magyarországon él, s aki 1998-2002-ben az Országgyűlés hivatalának parlamenti szakértője, 2002-2003-ban a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöki tanácsadója, majd az Illyés Közalapítvány irodaigazgatója volt. /Domokos Péter: Kárpát-medencei kultkapcsolat. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./
2010. december 20.
Könyvbemutatókkal ünnepelt a Koinónia
Öt új karácsonyi kiadvánnyal fogadta közönségét a Koinónia könyvkiadó a kolozsvári székházában tartott hétvégi Karácsonyi Könyvvásáron. „Az immár harmadik alkalommal megrendezett karácsonyi könyvbemutatónk nemcsak a legfrissebb könyveinkről, hanem egyben a családokról is szól, míg a felnőttek és a nagyobb gyerekek a könyveket nézegethetik, olvashatják, beszélhetnek róluk, addig a legkisebbek diafilmes meséket nézhetnek” – mondta el lapunknak Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója.
A Koinónia meglepetést kívánt szerezni A legszebb karácsonyi ajándék a nátha című kötettel, amely tíz erdélyi író, költő: Demény Péter, Balázs Imre József, Berszán István, Boda Edit, Láng Zsolt, László Noémi, Máté Angi, Simon Réka Zsuzsanna és Zágoni Balázs meséit tartalmazza. Kiss-Bitay Éva Fantasztkikus földgolyó című képeskönyve is a kisgyerekeknek és a kamaszoknak szól, amelyben az állat- és növényvilág legegzotikusabb egyedeit sorakoztatja fel.
Magyarul először jelent meg Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendája című könyve. A Svédországban igen népszerű munkát Keszeg Ágnes illusztrációi színesítik – az igen elragadó történetről Ferenczi Noémi színpadi változatot is készített. „A család valamennyi tagját meg kívánta célozni a kiadó, amikor úgy döntött, Kányádi Sándor erdélyi jiddis népköltészetből készült fordítását megjelenteti” – tudtuk meg a kiadó vezetőjétől.
A Volt egyszer egy kis zsidó című kötetben Jánosi Andrea rajzai illusztrálják a múlt század viharaiban eltűnt erdélyi jiddis népköltészet olykor csipkelődő, ravasz, játékos, máskor viszont szerelmes vagy szívszorongató világát. A könyvhöz egy CD-melléklet is tartozik, amelyről a Gryllus testvérek és Szalóki Ági előadásában meg is hallgathatjuk a jiddis népköltészet remekeit. Jánosi Andrea illusztrációiról Kányádi Sándor úgy nyilatkozott korábban: hogy azok némelykor rálicitáltak a versekre.
A gyerekkönyvek mellett több, felnőtteknek szóló munkát is bemutattak a rendezvényen: köztük Neagu Djuvarának A románok rövid története című könyvét, amelyet Horváth Andor fordított magyarra. A bojár családból származó történész, a román történetírás 93 éves „fenegyereke”, könyve eddig tizenegyszer jelent meg románul, és szakértők szerint fordulatot hozott az 1989 utáni román történetírásban.
Sipos M. Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest)
2014. szeptember 24.
Könyvvásárból összművészeti rendezvény
Nem csak Erdély legnagyobb könyves seregszemléjévé, de lassan összművészeti fesztivállá nőtte ki magát a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amelyet huszadik alkalommal szerveznek meg november 13-15. között.
A jubileumi könyvvásárt a két évvel ezelőtt elkezdődött megújulás jegyében szervezik, vagyis míg a minél gazdagabb könyves felhozatalról a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) gondoskodik, addig a kiegészítő programokat főként a Marosvásárhelyi Kulturális Központ biztosítja.
A könyvek éjszakáját is megszervezik
„Továbbra is nyitottak vagyunk minden kiadó irányába: idén 24 hazai román kiadót hívtunk meg a rendezvényre, ketten közülük már jelentkeztek is. Ezenkívül 24 romániai magyar és 24 magyarországi kiadónak küldtünk meghívót. Idén valószínűleg alkalmazzuk majd azt az elvet, hogy aki hamarabb jelentkezik, az jöhet a vásárra, mert mindenkinek biztosan nem tudunk helyet biztosítani” – jegyezte meg az RMKC elnöke, Káli Király István, aki kezdetektől főszervezője is a rendezvénynek. Az idei rendezvény egyik különlegessége, hogy megszervezik a könyvek éjszakáját, vagyis pénteken éjfélig tart nyitva a vásár, s közben meglepetésekkel várják a látogatókat.
Programok a színház minden zegzugában
A helyszín ezúttal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz, az igazgató, Gáspárik Attila elmondta, nem csak az előcsarnokban, az intézmény minden zegzugában zajlanak majd a programok. Emellett a Nemzeti alkalmazottai is kiveszik részüket a szervezésből, valamint színházi programokkal is készülnek.
„Egyfajta összművészeti rendezvénnyé fejlődött már ez a vásár, amelybe mi többek közt színházi előadásokkal szállunk be. Bemutatjuk a Pál utcai fiúkat, amely sokak számára az első olvasási élményt jelentette, de lesz felolvasó színházunk is: újra előadjuk Molter Károly Tankját, valamint Rejtő Jenő műveiből is összeállítunk egy felolvasó-színházi előadást” – mondta a Nemzeti igazgatója.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnökétől, Szepessy Elődtől megtudtuk: több mint száz olyan kulturális programot kínálnak a vásár ideje alatt, amely a könyvről szól, ebből 60 író és olvasó találkozó, valamint könyvbemutató, de több mint harminc programmal a gyerekekhez kívánnak eljutni. „A könyvvásár két kiemelkedő meghívottjának számít Kulka János, aki Ez a hely című egyéni műsorával érkezik Marosvásárhelyre, valamint Szalóki Ági, aki Körforgás címmel tart ezúttal gyerekkoncertet” – mondta Szepessy.
Fókuszban a gyerekek és fiatalok
Idén is kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen a gyerekek, valamint az ifjak, ugyanis Makkai Kinga programfelelős szerint fontos felnevelni azt a generációt, amelynek tagjai később olvasókká és kultúrafogyasztókká válhatnak. A szervezők így külön programokkal készülnek a legkisebbeknek, talán a legbővebb kínálatot nyújtják a kisiskolásoknak, de a nehezen megszólítható kamaszokról sem feledkeznek el. A Barabási Tivadar által összeállított ifjúsági programok közt találunk vetélkedőt, vitadélutánt, zenés performanszot, de olyan irodalmi teadélutánt is, amely főként azoknak szól, akik már kipróbálták – titokban vagy nem titokban – az írás művészetét.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro
2014. november 12.
Kezdődik a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könnyvásár
Számos meglepetéssel készülnek a 20. Nemzetközi Könyvvásár szervezői, az első már a csütörtök reggeli megnyitón várja az érdeklődőket. Körülbelül 9 ezer könyv és csaknem száz kísérőrendezvény közül válogathatnak a könyv és a kultúra szerelmesei.
Intenzív munkával töltötték a szerdai napot a szervezők, hogy a megnyitóra minden készen álljon. Írók és költők portréi kerültek a falra, és hamar felemelkedtek a könyves standok is. A technikusok sem lazsáltak, az él rádiós műsorok sugárzásához szükséges feltételek megteremtésén dolgoztak. A 9 ezer könyvet 44 standon találhatják meg az érdeklődők, és körülbelül száz rendezvényen vehetnek részt a vásár keretében. Ezek többnyire koncertek, könyvbemutatók, színházi eladások, vetítések és vetélkedőkből állnak.
A csütörtökön 10 órától kezdd Színház téri megnyitón kétszáz diák meglepetése várja a rendezvény résztvevőit. Közvetlenül a megnyitó után átadják a 2014-es Szép Könyv-díjat a színház előcsarnokában. Déli 12 órától a Bookart Kiadó standjánál dedikál Hajdú Farkas Zoltán, majd 16 órától három esemény közül lehet választani. A színház Radnóti Miklós-termében Egyed Péter és Veress Károly, Ambrus Tünde, illetve Borsos Szabolcs könyveit mutatják be. A Marosvásárhelyi Rádiónál Dragomán György és Részegh Botond közös munkája kerül bemutatásra, ugyanakkor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének standjánál Péterfy Gergely és Szilágyi Ákos dedikál. Két könyvbemutatóra kerül sor 18 órától, a Radnóti Miklós teremben, Balogh Attila kötetét, a Bernády Házban pedig Ferenczes István kötetét mutatják be. Szintén 18 órától Az ember tragédiája című színes rajzfilmet vetítik a színház 1. számú próbatermében. A Gyereksarokban 10 és 18 óra között minden órában más programmal várják a kicsiket, 16 órától pedig a fiatalokat hívják az Underground terembe, a Legyél te is milliokos! című vetélkedőre.
A csütörtöki koncertről Szalóki Ági gondoskodik, a Körforgás című családi koncertre 17 órától kerül sor a színház nagytermében. A Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezi kiemelt figyelmet fordítanak a kortárs magyar irodalom jeles költőire, íróira, így a tavalyi évhez hasonlóan a vásár első napján ismét megtartják a Magyar Írók Estjét, Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna, és Szilágyi Ákos részvételével. A 18.30 órától a kisteremben kezdd est házigazdája Mészáros Sándor a Szépírók Társaságának elnöke. Felolvasó színház lesz 20:30-tól „12+1” – örömjáték Rejtő Jenő művekre címmel szintén a kisteremben.
Becze Dalma
Székelyhon.ro
2014. november 14.
Könyvet ajándékba kicsiknek, nagyoknak
Jól kezdődött az idei könyvvásár – válaszolták többen is a maszol.ro érdeklődésére a könyvkiadók és kereskedők közül. „Soha ennyi gyereket, fiatalt nem láttam itt, mint ma” – mondta az egyik könyvárus a földszinten, ahol a standokon gyerekkönyveket, útikönyveket, térképeket, idegen nyelvű kiadványokat kínálnak. A reggeltől estig tartó gyerek- és ifjúsági foglalkozások is vonzóak, ahogyan a legifjabbaknak szóló koncertek, bábeladások is.
A kisgyerekeket is érdekli a könyv
Az általunk megkérdezett vásárlátogatók többsége – kihasználva az árkedvezményeket, illetve a bőséges választékot –, ajándékot vásárol Mikulásra és karácsonyra. Gyerekeknek és felnőtteknek vesznek könyvet, a legkisebbeknek puha fedeles képeskönyvet, az óvodásoknak és kisiskolásoknak meséskönyvet, a nagyobbaknak ifjúsági olvasmányt, regényt, verseskötetet. Azok a gyerekek, akik családjában mindennapos az olvasás, ahol a polcokat könyvek töltik meg, érdeklődve lépnek be a színház előcsarnokába, kíváncsian forgolódnak a könyvstandok között. „Van Bogyó és Babóca?” – kérdezi a hároméves forma kislány, míg egy másik, hasonló korú a Thomasos könyvet szeretné megvétetni édesanyjával. „Ez a kedvenc most, Thomas, nem számít, hogy ez a könyv angol nyelven van, ragaszkodik hozzá, hogy megvásároljuk” – magyarázta az anyuka, aki engedve kicsinye igényének, megveszi a könyvet.
Mások a szép illusztrációkat nézik, a képek szerint döntik el, hogy mit kérjenek. „A karácsonyi ajándékokat is itt szerezzük be, ezért gyerek nélkül jöttünk” – válaszolja érdeklődésünkre egy édesapa, aki kortárs szerzők meséskönyveit és népmesés köteteket vásárol. Az egyik standnál két idősebb hölgy tanakodik, érdeklődik az árustól, olyan meséskönyvet keresnek, amelyek az unokák kedvenc rajzfilmjeiből ismert figurákról szólnak. „A kis hableány a kedvencünk jelenleg, illetve a magyar népmesék. Van egy német mese is, amely egy Connie nevű kislány mindennapjairól szól, azt keresem, ha magyar fordításban is kiadták” – válaszolják készségesen a nagymamák.
Mit olvasnak a felnőttek?
Képeskönyvekkel, szépen illusztrált kiadványokkal teli szatyorral indul haza a könyvvásárból Klára, aki belsőépítész és lakberendező, ötleteket gyűjt és merít minden „szép könyvből” – ahogy mondja. Most kedvére bevásárolhatott, hiszen még 50 százalékos árkedvezményt is kifogott, boldog, hogy ennyi jó könyvvel gazdagodott. Van, aki kortárs szerzők regényeit vásárolta meg és nagy élmény, hogy a szerző is jelen van. „Örvendek, hogy dedikáltathattam Hajdú Farkas-Zoltánnal és Dragomán Györggyel” – mutatja a szerzők legújabb köteteit István, aki azt is elmondja, nagy lehetőségnek tartja a könyvvásárt, ahol nem csak jó könyveket talál, de írókkal, költőkkel is megismerkedhet. A gyereknevelési szakkönyvek iránt is nagy az érdeklődés, anyukák, apukák keresgélnek a polcokon, szeretnék jól és szépen nevelni gyerekeiket.  A történelem tematikájú munkák, a Székelyföld, Marosvásárhely múltjáról, az első világháborúról szóló könyvek sem maradnak érintetlenül a standokon, ahogy a néprajziak sem. „Azt tapasztalom, hogy az emberek olvasnak, érdekli őket az írott kultúra. Igaz, hogy ma már elektronikus könyveket is lehet olvasni és sokan azt is olvasnak, de a hagyományos könyv még mindig első helyen áll” – summázta észrevételeit egy magát olvasónak tituláló személy, aki „minden pillanatot kihasznál”, hogy olvashasson.
A könyvszeretetet, az olvasás iránti vonzalmat erősítik azok a programok is, amelyek még színesebbé, még vonzóbbá teszik a 20-ik marosvásárhelyi könyvvásárt. A Nemzeti Színház Underground termében reggel tízkor kezdődnek a foglalkozások, a szervezők valamennyi korosztályra gondoltak, az érdeklődők válogathatnak a programok között. Csütörtökön drámapedagógiai foglalkozással, majd közös szerkesztéssel indult az események sorozata. Szabó T. Annával ismerkedhettek, majd a Színvarázs alkotói műhelyben vettek részt a kisiskolások. Izgalmas, érdekes játék volt a Könyvügynökök című foglalkozás, ahogy az „Este van, szürkül bé” nevet visel, gyermekjátékokat, népdaltanulást és gyermek-táncházat felölel foglalkozás is. Délután, Szalóki Ági Körforgás című gyerekkoncertjén megtelt a nagyterem, együtt énekeltek a kicsik és a nagyok az énekesnővel, a legkisebbek közül a bátrabbak táncoltak is.
Antal Erika
maszol.ro
2015. július 8.
Tíz bemutató, százhetven előadás
Évadzárás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
"Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással" – nyilatkozta Gáspárik Attila a Múzsa című kulturális mellékletünk június hatodikán megjelent lapszámában. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának szavait tükrözi az a közlemény is, amelyet a vásárhelyi intézmény vezetősége küldött el nekünk: az évadzáró, pontokba szedett statisztika a Tompa Miklós Társulat idei, immár hetvenedik évadában elért eredményeket összegzi. Eszerint újabb szakmai és közönségsikerekben gazdag évadot zárt a marosvásárhelyi társulat. Egy mondatban összegezve ez tíz bemutatót, százhetven előadást, közel negyvenezer nézőt, valamint számos díjat és fesztiválszereplést takar.
Idén Tadeusz Bradecki, a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház művészeti vezetője, az oroszországi Tufan Imamutdinov, a Magyarországról érkezett Vidovszky György, Radu Afrim Bukarestből, Albu István Kolozsvárról, valamint Harsányi Zsolt, Kincses Elemér, Gáspárik Attila és Keresztes Attila rendezte Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulat előadásait. Amit színpadra vittek: egy klasszikus Shakespeare-darabot (Szeget szeggel), egy Nobel-díjas író híres történelmi drámáját (Caligula), az egyik legolvasottabb magyar ifjúsági regényt (A Pál utcai fiúk), minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmjét (Mágnás Miska), Dosztojevszkij egyik örök érvényű alkotását (Karamazovok), Bartis Attila, marosvásárhelyi származású író legismertebb regényét (A nyugalom), egy darabot a kisebbségek kisebbségéről (Szálkák), azt a művet, amely annak idején kikezdte az egyházat (Tartuffe), valamint két ősbemutatót felolvasószínház formájában (Molter Károly Tankját és Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című darabját).
A 2014-2015-ös évadban vendégelőadóként érkezett Marosvásárhelyre a Nemzet Színésze díjjal kitüntetett Haumann Péter, Bogdán Zsolt színművész, Szalóki Ágnes előadóművész, Kulka János Kossuth- díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Kolozsvári Magyar Opera, A. G. Weinberger és meghívottjai, Berecz András mesemondó, Kovács András Ferenc költő, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Földes László (Hobo), a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház, a Magyar Állami Népi Együttes, a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem, a Közép- Európa Táncszínház, az András Lóránt Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Groundfloor Group, a Maros Művészegyüttes, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban hét fesztiválon vendégszerepelt és további három kiszálláson vett részt: jelen volt a csíkszeredai VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon, az Országos Színházi Találkozón (FNT) Bukarestben, a tiszaújvárosi Határon Túli Színházak Fesztiválján, a IX. Deszka Fesztiválon Debrecenben, az aradi Új Színház Nemzetközi Fesztiválon, a XXII. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon Sepsiszentgyörgyön, a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján, valamint szerepelt a budapesti Thália Színházban, a kézdivásárhelyi Városi Színházban és a lengyelországi Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színházban.
Ami az idén elnyert díjakat illeti, a legjobb női mellékszereplőnek járó UNITER-díj mellett (Berekméri Katalin) a társulat a legjobb előadásnak járó nagydíjjal (A nyugalom), a legjobb rendezésnek (Radu Afrim), valamint a legjobb színésznőnek járó díjjal (B. Fülöp Erzsébet) és az Árkosi Művelődési Központ különdíjával is gazdagodott az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon; a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján a Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját (Galló Ernő), továbbá az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által adományozott Kovács György-díjat (László Csaba) is a társulat színművészei kapták. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a marosvásárhelyi városi tanács által adományozott Pro Cultura kiválósági díjat is megkapta idén.
A Tompa Mikós Társulat, hagyományaihoz híven, ebben az évadban is megünnepelte a magyar dráma napját, a magyar népmese napját, a színházi világnapot, a magyar kultúra napját és a magyar költészet napját. Társszervezőként részt vett a 20. Nemzetközi Könyvvásár és a Múzeumok éjszakájának szervezésében, valamint teret biztosított a Bookfest nevű rendezvénynek.
A társulat vezetősége nem kívánta elhanyagolni a fiatalokkal együtt végzett munkát sem. Elsősorban nekik és róluk szólt A Pál utcai fiúk című előadás, ezenkívül többek között angyalváró játszóházzal, Bertóti Johanna gyermeknapi koncertjével és közönségtalálkozókkal várta a tanulókat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Az Iskola másként rendezvénysorozat alatt közel négyezer-ötszáz diák fordult meg az intézményben.
A jövő évi tervekkel, az ősszel újrakezdődő munkával kapcsolatosan pedig közölték: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház augusztus 17-én kezdi meg a bérletek árusítását a 2015/2016-os évadra. A Tompa Miklós Társulat hetvenegyedik évadának első bemutatójára októberben kerül sor: Sorin Militaru rendező Alfred Jarry egyik darabját viszi majd a vásárhelyi nemzeti színpadára.
(knb.)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 15.
Magyar hangok a vásárhelyi román koncertdömpingben
Egy utólag meghirdetett, rangosnak ígérkező kulturális eseménnyel próbálja kiengesztelni Marosvásárhely magyar közösségét a polgármesteri hivatal, mely decemberben csupa román énekeseket hívott meg a szinte háromnaponként rendezett ingyenkoncertjeire.
December 20-án este 6 órától ingyenes adventi hangversenyre hívja az önkormányzat az érdeklődőket a Kultúrpalota nagytermébe. A rendezvényen fellép Kossuth- és Jászai Mari-díjas ismert színművész, Eperjes Károly, Szalóki Ági Artisjus-díjas és többszörös Fonogram-díjas énekesnő, valamint Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze. A polgármesteri hivatal közleménye szerint az előadáson részt vesz Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is.
Szalóki Ági Magyarország egyik legnépszerűbb dalszerzője és előadóművésze, akit a szakma az új népdalénekes nemzedék egyik legsikeresebb képviselőjének tart. Népszerűségét igazolja az is, hogy mielőtt advent negyedik vasárnapján Marosvásárhelyen lép fel, december folyamán New Yorkban és Bécsben vendégszerepel, illetve Pécsen és Budapesten (két különböző helyszínen is) ad koncertet.
A városháza eredetileg csak román előadók fellépését hirdette meg az összes decemberi rendezvényére. A román állam nemzeti ünnepén az ismert bukaresti televíziós műsorvezető és énekes, Horia Brenciu előtt Ionuţ Fulea, Ciprian Istrate népdalénekes, valamint a Maros és a Stejarul néptáncegyüttes állt közönség elé, december 4-én, a főtér ünnepi kivilágítása alkalmából Andra és a Zurli együttes koncertezett, 6-án, a ligeti korcsolyapálya megnyitóján a közkedvelt könnyűzene-előadó, Smiley örvendeztette meg a közönséget.
Amint a főtéri karácsonyfánál látható órásplakátok is hirdetik, december 16-án Ioan Bocşa népdalénekes és az általa vezetett Icoane együttes fellépésére várja az érdeklődőket az Ifjúsági Házba a városháza. Másnap este a Színház-téren jellegzetes román karácsonyi kántáló dalokat mutatnak be, majd 19-én a román kolindák legnépszerűbb tolmácsa, Ştefan Hruşcă lép fel ugyanott.
Radu Bălaş marosvásárhelyi publicista meg is jegyezte saját közösségi oldalán, hogy a világ legtöbb ingyenkoncertjével a polgármesteri hivatal mintha a Rekordok Könyvébe szeretne bekerülni. Az Inmureș.ro oknyomozó portál szerint a városháza mintegy évi egymillió eurót költ különböző ingyen látogatható rendezvényekre.
Ha az összeg töredékét is fordította koncertszervezésre az önkormányzat, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalról nyugodtan kijelenthető, hogy a megye és a térség legnagyobb impresszáriójává és „kulturális jótékonykodójává” nőtte ki magát. Egyébként szintén a Facebookon már vicces plakátok is jelentek meg, miszerint „ingyenes Metallica-koncertet akarunk!”, melyet a helyi és a megyei önkormányzat finanszírozzon.
Lapunk megkeresésére Peti András alpolgármester kifejtette, nincs semmi kivetnivaló abban, hogy számszerűen sokkal több román szólista és együttes szórakoztatja a vásárhelyieket, hisz a minőséget kell első sorban figyelembe venni. „Arra is érdemes odafigyelni, hogy Eperjes Károly, Szalóki Ági és Szamosi Szabolcs egymagukban többet érnek, mint az összes többi fellépő. A minőségre kell helyezni a hangsúlyt” – vélekedett az alpolgármester.
Felvetésünkre, hogy a három anyaországi előadó legfeljebb nyolcszáz érdeklődőt örvendeztethet meg a Kultúrpalotában, míg a román zenészeknek több ezer néző is tapsolhatott, Peti elmondta, hogy sokkal könnyebb hazai román előadókat szerződtetni, mint külföldi meghívottakat.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 22.
Karácsonyváró ünnep a Kultúrpalotában
Semmire nem vágyunk jobban ebben az elidegenült, csak külsőségekben pompázó feslett és békétlen világban, mint a szeretet legapróbb jelére, a törődés és az egymás iránti tisztelet kinyilatkoztatására. Ilyen lelkülettel állunk itt az adventben, útban a betlehemi jászol felé, várva, hogy számunkra is bekövetkezzék a csoda.
A csodavárás egyik mozzanatának lehettünk részesei vasárnap este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által szervezett Adventi ének című imádságos, zenés-verses műsor élményével lettünk gazdagabbak.
Minden családba gyermeket vigyen az angyal
Böjte Csaba ferences szerzetes részvétele a marosvásárhelyi adventi rendezvényen azért is rendkívül dicséretes, mert a héten temették el az édesanyját, mégis szakított időt és merített erőt arra, hogy elmondja adventi gondolatait. Elsőként gratulált e bölcs kezdeményezéshez, hogy jókedvűen, békességben, szeretettel le tudunk ülni, hogy Jézus Krisztus születésének ünnepére készüljünk. A ferences atya hozott "szemléltetőeszközt" is, a szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központ négy neveltjét, akik székely ruhában énekeltek a színpadon.
– Írtak-e levelet az angyalnak? – tette fel a kérdést Csaba testvér. – Jézus azt mondta, aki nem kér, nem kap. Neki kell állni levelet írni az angyalnak, még van három nap. Hogy súgjak, segítsek, elmondom, hogy én írtam az angyalnak. Mit kértem? Azt kértem, hogy Marosvásárhelyen, Erdélyben és az egész Kárpát-medencében, egész Európában minden ünneplő család karácsonyfája alá "szottyantson" az Isten egy kisgyereket. Lehet az édesgyermek, lehet az unoka, dédunoka, keresztgyermek, árva gyermek, mindegy, csak baba legyen! Élet legyen benne! Igen, több mint 2000 évvel ezelőtt az emberiség gondjaira a nagy megoldásért imádkozott. Isten egy kisbabát küldött Betlehembe. Az angyalok azt kérdezték, milyen válasz ez? Mindössze 3 kilogramm 20 deka. Ez volt Isten válasza: gyermek. A XXI. századi Európának, de a magyarságnak és a románoknak is gyermekre van szüksége. Egymillióval kevesebb fiatal áll munkába, mint amennyien nyugdíjba mennek Európában. Nem azért kell gyermek, hogy eggyel többen legyünk, hanem azért, hogy a gyermek születésével egy édesanya és egy édesapa szülessen, aki lehozza a csillagot az égből a családjáért. Egy gyermek lavinát indít el a családban. Élettel, erővel, fénnyel tölti be a családot. Azt hiszem, hogy a gyermek olyan, mint az orvosság. Aki a gyermekkel foglalkozik, garantáltan tíz évvel tovább él! Ezt a receptet már sok embernek elmondtam. Egészséges módszer, szabadalmazott gyógyszer. Működik. Adja az Isten, hogy merjünk az élet, a gyermekek, a család mellett dönteni – mondta Böjte Csaba, aki több mint ötezer gyermeket fogadott be, s aki tudja, mit jelent a gyermeknevelés. Egy gyermekről sem lehetett elmondani, hogy kár volt befogadni. Az élet mellett dönteni a legnagyobb csoda. Az asztalfőhöz ülni, a gyermekek társaságában finom húsleves mellett imádkozni felemelő érzés, férfiúi büszkeség tölti el mindannyiszor a szívet. Jó dolog a szeretteidről gondoskodni, enni adni a gyermekeknek, látni, hogy azért vidámak és jókedvűek, mert értük küzdöttünk, és legyűrtük a nehézségeket.
Az atya bevallotta, ilyenkor ül, és potyognak a könnyei. – Olyan tiszta, becsületes öröm, ami megmarad örök életre. A Jóisten ezt az örömet szeretné mindannyiunkkal megosztani, hogy minden férfi ott üljön az asztalfőn, gondoskodjon a családjáról, megterítse az asztalt, hogy tudjanak együtt örülni. Adná az Úr, hogy ezt az örömet mindannyian megkóstoljuk!
A legnagyobb problémánk, hogy fiataljaink elmennek
Böjte Csaba hangsúlyozta, a politikusoknak többször elmondta, hogy félrevert harangok zaja mellett nem lehet családot alapítani, gyermeket vállalni. Csak bőröndöt lehet csinálni, jegyet venni, s elmenni. Marosvásárhelynek, Erdélynek a legnagyobb problémája, hogy a fiataljaink elmentek és elmennek. Ennél nagyobb tragédia nincsen! A politikusoknak valahogy ezt kellene megérteni, hogy meg kell az embereket nyugtatni. Hála istennek lehet álmodni, lehet tervezni, lehet imádkozni!
Azt is meg kell érteni, hogy az a magyar ember, aki nem tiszteli a román szomszédját, az nem jó magyar ember, az hosszú távon nem a javát akarja Erdélynek és a Kárpát-medencének! Az a román, aki nem tiszteli a vele együtt élő magyarokat, székelyeket, cigányokat, zsidókat, az nem jó román ember! Az nem javát akarja Romániának! Ezt a gondolatot kell fontolóra venni! Egy parancsot adott Isten, a szeretet parancsát! Ez tudná kihúzni a sárból ezt az országot!
– Leéltem 56 évet, de nem a románokkal van bajom, hanem azzal a hóval, ami nincs eltakarítva az utcáról, a kiürült iskolákkal van bajom, azzal, hogy a kórházaink nincsenek kifűtve, felszerelve. A betegeinket el kell vinni messzire. Ezek olyan nagy bajok, hogy összefogás nélkül nem tudjuk kikü- szöbölni. Közösen küzdve tudjuk megoldani. Ha egymás torkának esünk, akkor kő kövön nem marad! Itt a Kárpát-medencében sem a magyarok, sem a románok, sem szlovákok, sem a szerbek, sem a németek, sem a zsidók nem tudnak külön-külön kis Isten országát építeni. Csak együtt, közösen és összefogással, mert külön nem fog menni. Merjünk az élet mellett dönteni, tudjunk egymás mellett dönteni, merjünk Isten országa mellett dönteni, s ezt építsük fel becsületes munkával! Én ebben a hitben nevelem a gyermekeimet, s 25 év után merem állítani, hogy működik. Fel kell ajánlanunk irgalmas szeretetünket, mert így érdemes élni! Merjük elmondani egymásnak három szál virággal a kezünkben, hogy szükségem van rád! Üres a ház nélküled, semmit nem ér. A héten temettük el édesanyámat, üres a ház... Szeressük egymást! Egy napot, egy percet sem szabad haraggal, gyűlölettel tölteni! – monda Böjte Csaba, akinek bátorító és felemelő szavait őszinte tapssal jutalmazta a közönség. Meg is jegyezte, papot nem szoktak visszatapsolni, de ha már így történt, másodszor is színpadra állt, s az irgalmasságról szólt, amelynek évét Ferenc pápa hirdette meg.
Ének, vers és orgonajáték
Ezt követően a vendégművészek léptek fel: Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze, Szalóki Ági Artisjus- és Fonogram-díjas énekesnő és Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Előadásukban adventi és karácsonyi énekek, orgonaművek és versek hangzottak el.
Ioan Chiorean műsorvezető elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal azt szeretné, ha hagyománnyá válna a húsvéti és a karácsonyi koncert, hiszen gazdagra és szegényre egyformán néz Jézus, ilyen élményben mindenkinek része kell legyen! Örül, hogy a városban megkezdődött a párbeszéd és az építkezés. Chiorean köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az est szervezéshez és sikeréhez.
Az est közös énekléssel, a Mennyből az angyallal, az Úr imádságával és Csaba testvér áldásával ért véget.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)