Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szalma György
2 tétel
2013. március 9.
Beszélgetés a szórványkérdésről: lehetőségek és alternatívák
A szórvány kitelepedésének elősegítése címmel szervezett beszélgetést csütörtökön a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága és a kolozsváros.ro csapata a kolozsvári Sapientia EMTE-n. Székely István politológusnak, az RMDSZ főtitkárhelyettesének, és Gergely Balázsnak, az EMNP alelnökének beszélgetését Szalma György, a kolozsváros.ro főszerkesztője moderálta. A szórványkérdés az utóbbi időben a közbeszéd előterébe került Szász Jenő „kontrollált visszavonulást” „népességáttelepítést” javasló, elhíresült kijelentései nyomán. Székely István a szórvány fogalmának tisztázását, a népességtelepítések történelmi analógiáit számba véve leszögezte: ilyen jellegű programokat csak jelentős állami támogatással lehetne megvalósítani; kizártnak tartotta, hogy ez akár a tömbmagyar Székelyföld irányába megtörténhessen. A meghívottak egyetértettek abban, hogy folyamatosan zajlik ugyanakkor az egyes térségek szórványosodásához hozzájáruló belső migráció, amelynek körülményeit viszont bizonyos eszközökkel alakítani lehet.
Mint ismeretes, széles körű vitát gerjesztett Szász Jenőnek, a budapesti Nemzetstratégiai Intézet nemrég kinevezett vezetőjének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők (KMKF) februári fórumán, zárt ajtók mögött elhangzott kijelentése, amelyben a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, az „önkéntes területfeladásnak” a lehetőségét vetette fel – emlékeztetett Szalma György, hozzátéve: a rendezvény a társadalmi párbeszédre kínálna lehetőséget a kérdés kapcsán.
Mi a szórvány?
Székely István politológus mindenekelőtt a szórványfogalom tisztázását tartotta szükségesnek. Mint kifejtette, az elmúlt húsz évben több értelmezés is született; a számbeliségből kiinduló megközelítés szerint, ha egy településen egy adott lélekszámnál kevesebb magyar él, az szórványközösségnek tekinthető. Egy másik értelmezés arányszámot állapít meg: a tíz százalék alatti közösséget minősíti szórványnak. A politológus szerint vitatható a „szórványmegyék” megfogalmazás, ugyanis a mindennapi élet szempontjából nem a megyei, hanem a helyi népességarány a meghatározó. Maros megyének például a déli, Szilágy megyének pedig a keleti része szórvány, ugyanakkor a megyék szempontjából nem lehet erről beszélni – hangsúlyozta.
Egy másik megközelítés értelmében az intézmények megléte vagy hiánya a döntő: szórvány az, ahol nincs oktatási intézmény, sem etnikailag elkülönült történelmi egyház. Mindemellett, Szilágyi N. Sándor nyelvészprofesszor meglátásában az alapkérdés az, hogy a mindennapi kommunikáció szintjén hány százalékot tesz ki az interetnikus, és mennyit a saját etnikumon belüli kommunikáció – tette hozzá. Egy másik, összegző célú, funkcionális jellegű értelmezésnek megfelelően a szórvány az a közösség, amely külső segítségnyújtás nélkül alkalmatlan, vagy nincs lehetősége a saját nemzeti identitásának a megőrzésére és továbbadására. Az elmondottak alapján a dél-erdélyi megyékben, Észak-Erdélyben pedig elsősorban Máramaros és Beszterce megyében találunk szórványosodó közösségeket – állapította meg Székely István.
„Nem ördögtől való” a migráció
Az 1990-es nagyváradi RMDSZ-kongresszus óta létezik egy olyan megfogalmazás, miszerint a szórványt a saját településén kell hozzásegíteni ahhoz, hogy etnikai identitását, saját kulturális értékeit megőrizze; ebben a kérdésben mindig konszenzus volt valamennyi határon túli magyar pártban – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkárhelyettese.
Gergely Balázs kiemelte, helyénvalónak tartja – a sajtóban való üzengetés helyett – a téma megtárgyalását, az erről szóló társadalmi párbeszédet. Egy korábbi nyilatkozatára utalva megerősítette: „nem tartja ördögtől valónak”, ha adott esetben egy kisközösség, család vagy egyén, aki a szórvány olyan pontján él, hogy saját helyzetét, identitásának megőrzését már kilátástalannak tartja, más helyre költözzék. Ez egy ténylegesen zajló folyamat, hiszen például Kolozsvár is egy nagy vonzerővel bíró központ, a magyar népességnek legalább fele áttelepedett valahonnan – fejtette ki a politikus.
Hangsúlyozta, Szász Jenő kategorikusan „áttelepítésről” beszélt, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP vezetői határozottan elutasítanak. Mint mondta, Szásznak az elképzelése egyébként is megbotránkoztató, hiszen az adott közösség „értékes tagjaira” értette a kitelepítést, áttelepítést. Az egyének, családok létező migrációja ugyanakkor egy kétoldalú folyamat, mivel a költözési szándék mellett az új környezetnek befogadónak is kell lennie. Mindezekről a kérdésekről széles körben kellene gondolkodni, tárgyalni, tekintve, hogy az elmúlt húsz év demográfiai mutatói nem sok jót ígérnek.
Népességtelepítési analógiák
A népességfogyás problémájának kezelésére vonatkozó történelmi előzményeket összegezve Székely István elmondta: a 19. század végén a magyar kormány a mezőgazdasági területek túlnépesedése okán beindult tengerentúli kivándorlásra próbált választ adni. Az 1894-ben elfogadott állami telepítések törvényében pontosan szabályozták a feltételrendszert, amely szerint a magyar államkincstár tulajdonában levő – elsősorban bánsági – területekre lehetett költözni. A program főleg Bácskát, Temesvár környékét, a Mezőséget célozta; a jogszabály szerint egy új település létrehozásához például 150 telepes kellett, a templom és iskola felépítését az állam vállalta. A Kolozs megyei Detrehemtelep például mezőgazdaságilag használhatatlan terület volt, ezért a magyar állam saját költségén lecsapoltatta, hasznosíthatóvá tette. 1904-ben a projekt finanszírozására egy telepítő és parcellázó bankot is létesítettek – tette hozzá a szakember. Mint mondta, a program keretében 1390 családot sikerült telepíteni.
További példa az 1921-es román földtörvény, amelynek révén megindították a határmenti magyar települések közé iktatott román helyiségek létesítését; 1940-ben a bukovinai csángókat Bácska északi részére telepítették, e népesség később Magyarországra költözött; a kommunizmus alatt pedig a németek által elhagyott falvakba a termelőszövetkezetekben földműveléssel foglalkozó családokat telepítettek – részletezte Székely István. Következésképpen, ilyen jellegű programok az államreformmal függnek össze, abban az esetben lehet működtetni őket, ha az állam segíteni tudja a telepesek anyagi boldogulását, lakhatási feltételeket, munkahelyeket teremtve. Mint mondta, az eddigi analógiák alapján kizárja a Székelyföld irányába történő esetleges telepítés lehetőségét, hiszen a magyar állam nem rendelkezik megfelelő autoritással és vagyonnal a folyamat beindítására, Romániának pedig nem valószínű, hogy ez lenne a prioritása. Ugyanakkor a magyar kormány részéről, vagy a magyar közbeszéd terén egyetlen olyan kijelentés sem hangzott el, amiből arra lehetne következtetni, hogy a magyar állam a maga romlott demográfiai mutatóit Kárpát-medencei magyarokkal töltené fel – válaszolt Székely István a moderátor kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy a felvetett „áttelepítés” Magyarország fele irányulna.
Gergely Balázs szerint a feltételezés nevetséges, és felhívta a figyelmet arra, hogy a határon túlra szánt magyar állami támogatások jelentős részét interetnikus- és szórvány-környezetbe folyósítják. A néppárti politikus úgy vélte, a felelősen gondolkodóknak be kell látniuk, hogy meggondolatlan és megalapozatlan kijelentésekre alapozva nem szabad politikai harcteret teremteni, mert ez elsősorban a szórványosodás elszenvedőinek lenne kárára.
Alternatívákat fiataljainknak
Gergely Balázs megállapította, erkölcsileg elfogadhatatlan embereket egyik helyről a másikra telepíteni szervezett, tömeges módon. Hangsúlyozta, mindenki szabad akarata szerint él ott, ahol jól érzi magát. Mindemellett úgy vélte, ha egyének, családok költözni óhajtanak, ahhoz technikai feltételeket, segítséget lehet nyújtani. A potenciálisan befogadó térségek, települések vonzereje, a munkahelyteremtés befolyásolhatja az ilyen típusú migrációt – jegyezte meg.
Székely István nehezményezte, hogy az erdélyi – egyébként igen jó szakemberek által végzett – demográfiai kutatások nem tértek ki a belső migráció hátterére, arra, hogy valójában mi áll egy adott terület súlyos népességfogyása mögött. Hangsúlyozta, létezik egy erre alkalmas adatsor, ugyanis a 2011-es népszámlálás során is rákérdeztek arra, hogy az illető hol született, hol volt a jelenlegi előtti lakhelye, illetve kiderül a kérdőívből, hol történt az összeírás. Úgy vélte, ezeknek az adatoknak az elemzése felülírná azt a képet, amely jelenleg – elsősorban a dél-erdélyi szórvány alakulása esetében – kirajzolódik. Kifejtette: a szórványrégiók fiataljai folyamatosan áramlanak a tömbök irányába az országban különböző helyeken tevékenykedő, utazgató ifjúsági szervezetek közreműködésével kialakított kapcsolatrendszerük, másrészt a szórványkollégiumok révén.
A politológus szerint megfelelő odafigyelést, infrastruktúrát, anyagi támogatást kell a szórványkollégiumok, az ifjúsági szervezetek programjai, valamint a magyar házak láncolata mellé rendelni. Mint kifejtette, valószínűleg nem szerencsés az évtizedek óta ugyanabban a környezetben élő polgárok kimozdítása. Mindamellett az új egzisztenciát, új családot létesítő fiatalok számára – nem normatív jellegű – alternatívákat lehet megfogalmazni, amelyekkel vagy élnek majd, vagy sem. Az interetnikus környezetből, szórványból származó polgárok, az esetleges külföldi munkavállalásuk nyomán felhalmozott tőkéjükből valószínűleg inkább a nagyobb magyar lélekszámú településeken fognak letelepedni – vélekedett.
Kiemelte, a politika eszközrendszere kevés a szórványprobléma megoldására: a politika jelzéseket bocsáthat ki követendő magatartásformákat illetően, felerősíthet bizonyos folyamatokat. Elmondta, az Antall-kormány idején egy pénzalapot különítettek el a nyugatról való hazatérés ösztönzésére; Erdélybe egyetlen személy, egy politikushoz közel álló polgár tért vissza.
Székely István Gergő politológus hozzászólásában felvetette: érdemes lenne a támogatáspolitikát oly módon alakítani, hogy az interetnikus vagy szórványkörnyezetben élő szülők a gyermekeiket a lakóhelyük közelében levő, magyar tannyelvű oktatást biztosító felsőoktatási intézményekbe küldhessék, a másod- vagy harmadrangú román tannyelvű egyetemek helyett.
Bodó Barna politológus, egyetemi tanár szerint a Válaszúton létesített intézményhez hasonló szórványkollégium-típusban kell gondolkodni, amely valódi közösségi életformát biztosít a diákoknak, szüleik is tudatában lévén annak, hogy az ott-tanulás társadalmi előrelépést jelent számukra. Hozzátette, fontos lenne kielemezni, hogy a különböző támogatáspolitikai eszközök milyen eredménnyel jártak. Tibád Zoltán, a Bethlen Gábor Alap kolozsvári irodavezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai ösztönzés és támogatási rendszer mellett ugyanolyan fontos, hogy megfelelő emberanyag is létezzen az adott szórványkollégium létesítésére és működtetésére.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár),
2013. augusztus 26.
Fesztivál – Hova tovább, Kolozsvár?
Hova tovább Kolozsvár? címmel került sor kerekasztal-beszélgetésre pénteken a TIFF-ház teraszán. A moderátor, Szalma György, a kolozsvaros.ro internetes újság főszerkesztője Horváth Anna alpolgármestert, Vass Attila közgazdászt, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat kolozsvári irodájának vezetőjét, és Czilli László építészt kérdezte a kincses város gazdasági kilátásairól.
Vass Attila elmondta: további ipari parkok létesítésére van szükség, az itt tanuló diákság ugyanakkor hatalmas munkaerő-potenciált jelent. Horváth Anna azt nehezményezte, hogy a jelenlegi törvénykezés nagyon kevés lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy a befektetőket adócsökkentésben vagy adókedvezményben részesítse. – Bukarestnek nem érdeke, hogy a vidéki önkormányzatok adókedvezményt biztosítsanak a cégeknek. Ha ezen túlléphetnénk, akkor már csak az önkormányzatok rátermettségén múlna az új cégek, vállalatok vonzása – magyarázta az alpolgármester. Elmondta: a 2014-2020-as időszakra érvényes és készülőfélben lévő városfejlesztési stratégiában arra törekszik az önkormányzat, hogy Kolozsvár vonzó célpontja legyen a fiataloknak.
Czilli László építész kifejtette: a betondzsungel-lakónegyedeket is élhetőbbé lehetne tenni a parkolóhelyek megoldásával, és a meglévő zöldövezetek felújításával.
A jelenlévők egyetértettek abban, hogy Kolozsvár turisztikai szempontból nem célpont, hanem átutazó város. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, fesztiválokat, sporteseményeket kell szervezni, korszerű kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)