Magyarországot feláldozták – A szarajevói merénylet csak egy kifogás volt a háborúra
Dr. Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója a minap a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében az I. világháborúról tartott tömör és sok kérdést felvető, de ugyanakkor azokra választ is adó előadást. Az eseményt Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja szervezte, a nemzeti múltunkat bemutató történelmi sorozat 10. részeként.
Bár az 1914-ben fellobbant és a világot lángba borító tragikus folyamat elindulását Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörökös Szarajevóban történt meggyilkolásával indokolják, Szakály szerint ez csupán ürügy volt. A valódi okok ugyanis ennél sokkal összetettebbek, és a múltban kialakult szövetségek, valamint az általuk elindított területszerzési törekvések folytatásában keresendők, melyben Európa nagyhatalmai egytől egyig érdekeltek voltak. Előzményeihez tartozik, hogy a 19. század végén a tudomány és a nagyfokú technikai fejlődés nyomán egyre gyorsabb ütemű termelésnek új nyersanyaglelőhelyekre és -piacokra volt szüksége, melyek megszerzése leginkább gyarmatosítás révén volt megvalósítható. Egyesek, mint például Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország,
Portugália és Olaszország, kiterjedt gyarmatbirodalommal rendelkeztek, ezzel szemben azonban a felgyorsult ütemű gazdasági fejlődés alatt álló Osztrák–Magyar Monarchiának egyáltalán, Németországnak pedig csak jelentéktelen mértékben voltak gyarmatosított területei. Ráadásul 1908-ban a monarchia magához csatolta Bosznia-Hercegovinát, ezzel áthúzva a szerbek Balkánon történő terjeszkedési terveit, ők viszont magukénak tudhatták a gazdaságilag fejletlen, de katonailag erős és a Fekete-tenger török kikötőire szemet vető Oroszország támogatását. Mindezek következtében 1914-re már kialakultak az egymásnak feszülő katonai szövetségek, melyek egyik oldalát a Németországból, Osztrák–Magyar Monarchiából, majd a hozzájuk csatlakozó Olaszországból álló tömb, az úgynevezett Központi Hatalmak, a másikat pedig az Antant néven ismert angol–orosz–francia hármas alkotta.
Ebben a helyzetben csak egy szikra kellett a háború kirobbanásához, ez pedig a trónörökös meggyilkolásával ki is pattant: 1914. július 28-án Bécs hadat üzent Szerbiának, néhány nappal később Németország Oroszországnak, majd Franciaországnak. Ezzel vette kezdetét az 1914-től 1918-ig tartó és több mint 15 millió ember halálát okozó, valamint európai forradalmak egész sorát elindító első világégés, mely végül az Osztrák–Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom felbomlásához vezetett. A későbbiekben a Központi Hatalmak oldalán a törökök és a bolgárok, míg az Antantén az angolok, portugálok, olaszok, románok is beléptek. 1917-ben utolsóként az Amerikai Egyesült Államok szállt be ez utóbbiak megsegítésére, mely a Központi Hatalmak 1918-ban bekövetkezett vereségét eredményezte.
A rendhagyó, vetítéssel színesített „történelemórán”, a háborús fejlemények ismertetésén túl az előadó a Német és Osztrák–Magyar Birodalom vereségének, ez utóbbi felbomlásának, továbbá a történelmi Magyarország feldarabolásának okaira is rámutatott, nem hagyva szó nélkül ennek igazságtalan voltát sem.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarország és az első világháború (Szakály Sándor történész előadása)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum adott otthont ezúttal is a Magyarország Kulturális Központja által szervezett előadás-sorozat újabb állomásának, délelőtt a Székely Mikó kollégiumban a diákok hallgathatták meg a neves történészt, délután inkább az idősebb generáció mutatott érdeklődést.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója is ürügyül szolgálhatott, hogy A magyar nemzet története című előadás-sorozat tizedik fejezete a „nagy háború” eseményeit, magyarországi, erdélyi vonatkozásait taglalta. Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója (fotó) felidézte a kezdeteket, évekre bontva boncolgatta az erőviszonyok alakulását, a végkimenetel okait és néhány következtetést is levont előadása végén. Nem nyertük meg a második világháborút, ez az egyetlen biztos pont – kezdte előadását Szakály Sándor. Felidézte, 1914-re két jelentős hatalom alakult ki Európában: az antant és a központi hatalmak, ezek konfliktusa vezetett a háborúhoz. Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolása után egy hónappal üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, abban bíztak, sikerül lokális és gyors háborút lebonyolítaniuk. Szakály Sándor vázolta a korabeli pró és kontra érveket, kik ellenezték és kik támogatták a hadba szállást, vetített térképen mutatta be az erőviszonyokat, a két táborhoz csatlakozó államokat, a frontvonalak alakulását. Beszélt arról is, hogy Románia kezdetben semleges volt, és a központi hatalmak arra alapoztak, hogy az is marad, ám 1916-ra sikerült megállapodnia az antanttal (Erdélyre tartottak igényt, és a határt a Tiszánál akarták meghúzni), és területszerzési igénnyel megtámadta Erdélyt, ahová, mivel nem tartottak veszélytől, nem csoportosítottak haderőt az osztrák–magyar vezetők. A román csapatok jelentős sikereket érnek el, nagyon sokan elmenekülnek Erdélyből, ám néhány hónap után az idevezényelt osztrák–magyar csapatok német segítséggel visszaverik őket, és Bukarestben megkötik a békét.
Szakály Sándor szerint az 1917-es esztendő két jelentős momentuma hozott fordulópontot a háború kimenetele szempontjából: az oroszországi forradalom miatti zűrzavar, illetve az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése az antant oldalán. Felidézte az amerikai elnök, Wilson szavait, aki kifejtette: a békéhez vezető paktum esetében „a népek, nemzetek önrendelkezési joga legyen a döntő”. 1918-ra területi szempontból nem állnak rosszul a központi hatalmak, ám politikai és gazdasági szempontból annál inkább, sorra szenvedik a jelentős vesz­teségeket. Ekkorra már az is nyilvánvaló, hogy bekerített helyzetbe kerültek, így kénytelenek fegy­verszünetet és békekötést kérni. A háború utáni békekötés kapcsán Szakály Sándor kifejtette, az Osztrák–Magyar Monarchia részéről a harcok nem területszerzésről szóltak (véleménye szerint ezt bizonyította a bukaresti békeszerződés is, melyben bár nyertes helyzetben voltak, semmilyen területi igényt nem támasztottak), az antant részéről azonban igen, és minden igényt Magyarország területéből elégítettek ki.
A történész beszélt a románok újabb előretöréséről is, hogyan tologatták a kialakított demarkációs vonalat, és hogyan hunytak szemet efölött az antant államai, hogy nem volt jelentős magyar erő, amely szembeálljon velük. A székely hadosztály volt az egyetlen tényleges erő, amely megpróbálta megállítani a román csapatokat, voltak sikeres ütközetei, de valójában csak lassítani tudták az előretörést. Ez a különítmény körülbelül 10–12 ezer fős volt, és nem csak székelyekből, illetve erdélyiekből állt, nagyon sokan csatlakoztak hozzá más nemzetiségűek is, olyanok, akik úgy gondolták, meg kell védeni Erdélyt. A román csapatok nem voltak ugyan jól felszereltek, de nagyobb létszámmal bírtak, és a székely hadosztályt fokozatosan visszavonták, egy részüket Debrecenig, egy részüket pedig Szatmárnémetiig. Szakály Sándor egyébként úgy vélekedik, a székely különítmény létrehozása szép, de reménytelen vállalkozás volt, ugyanakkor példaértékű is, az önszerveződő ellenállás formáját mutatta meg.
A történész kifejtette, naivitás volt az akkori magyar vezetők részéről az antant segítségében bízni, de arra is kitért, hogy 1918 őszén, 1919 tavaszán a nyugati államok már döntöttek, jelentősen befolyásolni nem lehetett álláspontjukat, így meglátása szerint a Tanácsköztársaság kikiáltása sem volt hatással a majdani határok kialakítására.
Szakály Sándor részletesen elemezte, az antant államok miként bántak el Magyarországgal, tulajdonképpen nagylelkűek voltak minden igénylővel – „más vagyonából könnyű adakozni”–, és így Magyarország területének kétharmadát, népessége egyharmadát veszítette el, az ezeréves nagyhatalomból kis állammá zsugorodott. Kitért arra is, hová vezetett az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolása: a nagy, soknemzetiségű állam helyett sok kis soknemzetiségű államhoz, és Európa tulajdonképpen nem nyert semmit. A XIX. században a Monarchia volt a nagy orosz hatalmat ellensúlyozó erő, megszüntetésével tulajdonképpen ez az egyensúly is felbomlott, mindez kihatott a kontinens XX. századi történelmének alakulására.
FARKAS RÉKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös könyvesboltot nyitnak magyarországi és határon túli kiadók Budapesten
A modern népiség és az új realizmus könyvesboltja lesz a Magyar Napló Könyvesbolt, amely hétfőn nyílik meg Budapesten, a Józsefvárosi Galéria egyik helyiségében több kiadó összefogásának eredményeképp.
Oláh János, a Magyar Napló Kiadó vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az árusítóhely öt magyarországi és több határon túli kiadó összefogásával jött létre. A Magyar Napló mellett a Széphalom Könyvműhely, az Orpheusz Kiadó, az Antológia Kiadó, a Kortárs Kiadó, valamint a Kriterion Kiadó vesz részt jelenleg az együttműködésben.
A író, kiadóvezető szerint a könyvesbolt a minőségi irodalom helyszíne lesz, ahol a modern népiséget és az új realizmust képviselő kiadók kiadványait lehet majd megvásárolni, azokat a köteteket, amelyek a hagyományos könyvterjesztésben kevés figyelmet kapnak.
Hozzátette: a boltban valamennyi határon túli magyarlakta régió is helyet kap majd egy-egy kiadó révén. Oláh János úgy becsülte, hogy amennyiben valamennyi megállapodást sikerül valóra váltaniuk, akkor mintegy 5-10 ezer cím lesz megtalálható a boltban. Az újdonságok mellett a kiadók régebbi kiadású, de fontos köteteit is árusítják majd.
A Magyar Napló Könyvesbolt egy karácsonyi esttel nyílik meg hétfőn, amelyen a kiadók vezetői mellett Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Jókai Anna Kossuth-díjas író és Szakály Sándor történész is jelen lesz. (mti)
Transindex.ro

A történettudomány rendszerváltása
Kerekasztal. Le kell számolnunk számos olyan sztereotípiával, amely ma is uralja a közgondolkodást – vélik a Veritas Intézet vezetői.
A huszonöt éve bekövetkezett rendszerváltozás talán a história világát formálta át a legjelentősebben a tudományok közül, s ebben komoly szerepe volt Antall József néhai miniszterelnöknek. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójával, Szakály Sándorral és helyettesével, Marinovich Endrével, Antall József egykori kabinetfőnökével beszélgettünk.
Sinkovics Ferenc: Azt tudjuk, hogy a Kádár-rendszer a kommunizmus és a Szovjetunió bírálatánál húzta meg a kutatások és a feltárások határát a történészek számára. Önnek mégis megjelenhetett egy tárgyilagos hangú kötete a Horthy-kor katonai elitjéről. Ezt hogy engedhették meg?
Szakály Sándor: A határok szigorúak voltak. M. Somlyai Magda és Karsai Elek közzétett egy dokumentum-összeállítást 1970-ben a második világháborús magyarországi „felszabadító harcokról”, A felszabadulás krónikája címmel. A kötetbe bekerült néhány olyan korabeli levél, jelentés és feljegyzés is, amely a Vörös Hadsereg katonáinak viselt dolgairól szólt. Ezt a könyvet azonnal bevonták. Ha egy kutatásnak és publikációnak nem volt kommunistaellenes éle, akkor nem akadályozták az embert. Ez már persze az 1980-as évek második felét jellemezte. Persze még akkor is működtek a régi, keményvonalas reflexek. A magyar katonai elit című könyvem szinopszisát egy teljes évig tologatták ide-oda a szerkesztők, nem merték a kiadó vezetője, Kardos György elé vinni. Kardos előbb katpolos, majd ÁVH-s tiszt volt a Rákosi-érában… Nos, amikor megnézte végre a szinopszisomat, csak annyit mondott, kössenek szerződést a szerzővel. Nagy áttörésnek számított, amikor a História című történelmi folyóirat 1988-ban elsőként közölt cikket idehaza a Molotov–Ribbentrop-paktumról, annak a szövegét is közreadva. Korábban a paktum létét is tagadni kellett. –
Marinovich Endre: A szigorúan vett tabuk közé tartozott az úgynevezett 1944–45-ös átmenet időszaka, pontosabban az, hogy miként rekrutálódtak a kommunista előd- és utódpártok, milyen szerepet játszottak és hogyan tevékenykedtek valójában ekkor. Tabu volt a Moszkvából visszaérkezett kommunisták és az itthon maradt elvtársaik közötti feszültség kérdése is. Léteztek ugyanis zártkörű kiadványok, az MTI készítette ezek egy részét nyugati fordításokból, de csak az elit tagjai kaptak belőle. Zártkörű változatban jelent meg például Churchill kötete is a második világháborúról. Ugyancsak így adták ki a jugoszláv Edvard Kardelj híres könyvét, Az új osztályt. Ha egy kutató ügyes volt, ismerte a beszerzési forrásokat, akkor informálódni tudott.
S. F.: Más kérdés, hogy mit kezdhetett az információkkal. A publikációiban nem hivatkozhatott rájuk, ugye?
Sz. S.: Azért nemcsak a publikálás, de a kutatás szabadságát is korlátozták. Egyetemi hallgatóként szerettem volna adatokat gyűjteni a Párttörténeti Intézet Archívumában. Egy kommunista összeesküvés történetét kutattam, amely az Eötvös-collegiumban szerveződött, s az érintettek kapcsolatba kerültek Rajk Lászlóval is! Az intézetből azonban az a válasz érkezett a kérelmemre, hogy egyetemi hallgatók számára nem biztosítják a kutatás lehetőségét.
M. E.: Nem volt mindegy, ki milyen ponton feszegeti a határokat. Az 1960-as évek végén, amikor a közgázon a public relationsból írtam a doktori dolgozatomat, ez a téma idehaza még teljesen ismeretlen volt. Másfél évig házaltam az anyaggal, míg végre hajlandók voltak kézbe venni, bár több esetben is figyelmeztettek, hogy ebben a témában Magyarországon nem lehet doktori címet szerezni. Ekkor találkoztam egy keletnémet professzorral, akinek szintén a PR volt a kutatási területe, s ő is akadályokba ütközött. De rájött, hogy ha azt a nevet adja a PR-nak, persze németül, hogy szocialista nyilvánossági munka, akkor könnyen boldogul. Követtem őt.
S. F.: Emlékszem arra a visszhangra, amely Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvének megjelenését kísérte 1968-ban. Ez a kötet jelentette a történettudomány rendszerváltozását? Sz. S.: A közvélemény számára nagy áttörést jelentett. Mert rendes, de megtévesztett, illetve áldozatul odadobott embereknek ábrázolta az egyszerű katonákat. A tisztek azonban fasiszták maradtak. Ezért nem is volt sikere az emigráció körében.
M. E.: Nézőpont kérdése minden. Itthon bátor és előremutató személyiségnek tekintették Nemeskürty Istvánt, Márai Sándor viszont egyszerűen csak kommunista irodalomtörténésznek nevezte a naplójában.
Sz. S.: A nézőpontról jut eszembe: kezdetben a magyarországi Tanácsköztársaság történetével sajátosan bánt a rendszer, mert Rákosi ugyan jelentős szerepet nem vitt benne, de a tevékenységét illett volna kiemelni, Kun Béla pedig Sztálin haláláig még „rossz ember” volt. De ahogy Rákosi távozott a Szovjetunióba, és Kun Béla is a „törvénytelenségek áldozatává” nemesült, már más hangvételű írások jelentek meg. Persze az igazi elemzése mind a mai napig várat magára. Akárcsak Károlyi Mihály tevékenységének és életútjának kritikus értékelése, Litván György és Hajdu Tibor munkái ellenére. Nem véletlen, hogy egykoron Károlyi visszaemlékezései is csak bizonyos szövegrészek elhagyásával jelenhettek meg idehaza a szocializmus évtizedeiben, és az 1945 előtt emigrációban eltöltött éveivel kapcsolatban is lenne még mit feltárni.
S. F.: Milyen konkrét jelei voltak annak a nyolcvanas évek második felében, hogy a történettudományban is változások következnek? Erdély témájának előtérbe kerülése például ?
Sz. S.: Trianon és Erdély nagyon érzékeny problémának számított. Az akkori, hivatalos állásfoglalás szerint ha voltak is rendezetlen kérdések Magyarország és szocialista szomszédai között, azokat a proletár internacionalizmus úgyis megoldja. Ezért óriási vitákat váltott ki Illyés Gyula témába vágó cikke a Magyar Nemzetben vagy a Köpeczi Béla által szerkesztett háromkötetes Erdély-történet. Ráadásul a magyar értelmiségi elitben voltak olyan nagy műveltségű, elcsatolt területekről származó egyéniségek, akik bekerültek itt az MSZMP „struktúrájába”, de nem akarták megtagadni a gyökereiket. Azzal aztán, hogy a nyolcvanas évek közepén létrejött a Magyarságkutató Intézet, már érezni lehetett, hogy jelentős változások következhetnek.
S. F.: Nem lehetett könnyű Juhász Gyulának, aki az intézetet vezette…
Sz. S.: Többszörösen sem. Ha jól emlékszem, 1978-ban jelent meg egy kötete az 1943-as magyar–brit titkos tárgyalásokról. Közreadott benne egy dokumentumot, amelyben Molotov azt mondja a moszkvai brit követnek, hogy mindazért, amit a magyar hadsereg művelt a Szovjetunióban, az egész magyar népnek felelnie kell. És ez véletlenül átment a Kossuth Könyvkiadó szerkesztőin, vagy szándékosan behunyták a szemüket. Nem tudni.
S. F.: Antall József történész volt. Mint miniszterelnök milyen szerepet szánt a történettudománynak? M. E.: Ezt így talán nem is tudta átgondolni, annyira gyorsan zajlott a változás. Még 1988 nyarán összefutottam vele az autójavítóban. Antall József akkor úgy látta, nagyon lassan mozdulnak a dolgok a politikában, öt éven belül semmi érdemleges sem történik majd. Nem lett igaza. Egyébként történészi munkássága mindig is szerepet játszott politikai pályafutásában, a történelem nála a munka szellemi hátterét adta. Nemzetközi tárgyalásain is szívesen vették a partnerei, hogy háttér-információkkal, történelmi összefüggések feltárásával ábrázolta számukra a kelet-közép-európai változásokat. Hiába járt le az előre meghatározott harmincperces tárgyalási idő, amikor megbeszélést folytatott például az idősebb George Bushsal, az amerikaiak mindig hosszabbítottak, mert az elnököt annyira érdekelték a térségbeli mozgások történelmi mozgatórugói.
S. F.: Németh Miklós tisztelte Antall Józsefet, de azt írja könyvében, ezek az előadások néha türelmet próbálóan hosszadalmasak voltak…
M. E.: Egyszer egy tárgyalás előkészítése során meg is üzenték az amerikaiak, ha lehet, akkor a megbeszélések során hagyjuk el a történelmi hátterezést. Pedig nem sokat tudtak a térségről. Henry Kissinger sem. Ő azt mondta egyszer, sajnos az amerikai kongresszusban és a szenátusban összesen öt ember tudja, mi a különbség Szlovákia és Szlovénia között, de csak azért, mert ők kelet-európai származásúak. Na akkor tudják-e, mi az a Szlavónia? – kérdezte Antall József, mire Kissinger csak nézett, elkerekedett szemekkel. Persze még a hazai pragmatikusok is rossz néven vették a történelmi hátterezést. Olyan emberekről beszélek, akik ma is úgy vélik, hogy az általános műveltségnek nem kell szerepet játszania a politikai döntéshozatalban.
S. F.: Mit tett a miniszterelnök a régi, szocialista típusú történelemszemlélet megváltoztatásáért?
Sz. S.: Antall Józsefnek 1991-ben volt például egy hosszú és nagy beszéde a Hadtörténelmi Intézet és Múzeumban. A magyar királyi 2. honvéd hadseregre emlékezett. Gyakorlatilag azt mondta ki, hogy a Horthy-kor Magyarországa nem egy fasiszta állam volt, a katonák, akik elestek a Donnál, nem számkivetettek, nem halálra ítéltek, de nem is fasiszták voltak. A politikai baloldalon igen nagy felzúdulás követte ezt a beszédet. Egyébként mondott egy hasonló beszédet is augusztus 20-án 1993-ban. M. E.: Igen, ez az utolsó nagy beszéde volt. Történelmi áttekintést adott benne a magyarság sorsáról, összekapcsolta a napi politikai ügyeket a történelem eseményeivel, a beszéd tele volt analógiákkal, párhuzamokkal.
S. F.: Azelőtt ez nem volt szokás…
M. E.: Nem, mert a pártállami politikusoknak nem volt meg ehhez a műveltségük. Németh Miklós kiemelkedik közülük, bár még ma is érezni rajta az apparátcsik stílust. Antall József az alapvető történelmi köteteket behozta a miniszterelnöki dolgozószobájába. Bizonyos problémák áttekintésénél például kinyitotta ezt vagy azt a könyvet. Nem konkrét megoldási módokat keresett bennük, hanem inspirációt.
S. F.: Volt kedvenc történelmi témája?
M. E.: Például a szociális piacgazdaság kialakulása ilyen volt, Oskar Lange könyvei is ott sorakoztak a szobájában a polcon.
S. F.: A történettudományban lezajlott rendszerváltozás nem okozott egyfajta zavaró tarkaságot?
Sz. S.: A sokszínűség nem rossz dolog, de ez csak a megközelítések tarkaságát jelentheti, s nem a tényekét. Egyébként az a helyzet állt elő, hogy a történettudomány a rendszerváltás előtt számos kérdésben, így például a Horthy-korszak megítélésében is sokkal árnyaltabb volt, mint a rendszerváltoztatás után tíz évvel. Ma kizárólag 1944 alapján ítélik meg a korszakot, s ebbe vastagon belejátszanak az aktuálpolitika szempontjai is. A két világháború közötti korszakot csak fekete-fehérben láttatják egyes kutatók.
S. F.: Szerencsére vannak árnyaltabb ábrázolások is.
Sz. S.: Bizonyos tévhiteket évtizedek alatt sem lehet kiverni az emberek fejéből. Ilyen például az, hogy Magyarország törvénytelenül hadat üzent a Szovjetuniónak. Magyarország egyrészt nem üzent hadat Moszkvának, másrészt az, hogy Bárdossy László miniszterelnök-külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarország az őt ért nem provokált támadás következtében a hadiállapotot a Szovjetunióval beállottnak tekinti, nem volt törvénytelen. Ezt már a nyolcvanas években leírtam, de sok közíró, publicista még ma is a régi lemezt forgatja. Mindig az adott korból és annak viszonyaiból kell kiindulni. Azt kell megnézni, hogy az adott időszakban hol tartott Magyarország, mennyiben lehetett összevetni Olaszországgal, Romániával, Lengyelországgal… Magyarország akkor Európa középmezőnyében volt, annak is a felső részében.
M. E.: Ausztria és Magyarország gazdasági mutatói között nem volt érdemi különbség az 1930-as évek végén. Egy szemtanútól hallottam, hogy 1947-ben Budapesten már megindult az élet, kinyitottak az üzletek, működtek a mozik, az éttermek, Bécsben viszont ekkor még nem volt közvilágítás sem, és romok között botorkáltak. Ezt az előnyét viszont Magyarország 1950 és 1955 között elherdálta.
Sz. S.: Trianon után ez a kisemmizett kis ország húsz év alatt Európa középmezőnyének felső sávjába emelkedett. Túllépve olyan országokat is, amelyek jelentős területeket és erőforrásokat szereztek tőle.
M. E.: Éppen az a Veritas Történetkutató Intézet fő feladata, hogy leszámoljon számos olyan sztereotípiával, amely ma is uralja a közgondolkodást, s erre csak ráerősítenek bizonyos publikációk, megnyilatkozások. Sajnos az emberek kényelmesek, nem akarják átgondolni azt, amit egyszer már a fejükbe tuszkoltak. Ennek szellemében készülünk például a kiegyezés 150. évfordulójára is, amelyet egy eddig kevéssé ismert összefüggésrendszerbe helyezünk, s megmutatjuk a horvát–magyar kiegyezés történetét is. Mert erről csak nagyon kevesen tudnak. - Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap

Tanácskozás a történelmi igazság jegyében
„Számvetés a történelmi múlttal. Beszélgetés egy megemlékező felirat kapcsán" címmel rendeznek tudományos tanácskozást január 9-én Szatmárnémetiben. Az esemény célja, hogy szakértők, történészek bevonásával tisztázzák a „horthysta-fasiszta-magyar" fogalmak összekapcsolásának létjogosultságát, történelmi igazságalapját.
A tanácskozás szervezője a Híd Egyesület, a helyszíne pedig a Szatmár-Láncos református gyülekezet új terme lesz. Előadást tart majd dr. Szakály Sándor, dr. Ottmar Trasca, dr. Liviu Rotman és Turbucz Dávid is.
„Nemzetpolitikailag fontos célja van az eseménynek, azt szeretnénk ugyanis elérni, hogy a román nyelvkörnyezetben oly gyakori horthysta-fasiszta-magyar kifejezések téves és tendenciózus összekapcsolását történelmi tényekkel cáfoljuk és elérjük, hogy azok legalább az emlékművekről eltűnjenek", jelentette ki Krakkó Rudolf főszervező.
Ez immár a második hasonló jellegű esemény lesz, október közepén többek között Ft. Hársfalvi Ottó általános püspöki helynök, Décsei Miklós, a Szatmári Zsidó Hitközség elnöke, Szatmári Elemér református lelkész, Toroczkay Sándor történelemtanár, Kereskényi Sándor irodalomtörténész és  Méhes Kati színművésznő fejtette ki véleményét a témában. Az akkori megbeszélés eredményeként a résztvevők arra a következtetésre jutottak, hogy a „horthysta-fasiszta magyar rezsim általi deportálások" kifejezést  a "náci megszállás alatt a hatóságok közreműködésével megtörtént deportálások"- ra kell lecserélni.
A tanácskozás január 9-én, szombaton a Szatmár-Láncos református gyülekezet új imatermében 12 órakor kezdődik. A szaktekintélyek előadását követően a szakemberek, részt vevő civil szervezetek, egyházak és pártok képviselőinek részvételével tanácskozás kezdődik a tervezett szövegmódosításról, és a további lépésekről. szatmar.ro

Folytatódik a Kós Károly Akadémia Alapítvány előadás-sorozata
A magyar történelem nagy csatái
Januártól folytatódnak Marosvásárhelyen a Kós Károly Akadémia Alapítvány nagy sikerű, történelmi tárgyú előadásai. Az Akadémia kezdeményezésének célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve megteremtse az erdélyi magyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát Marosvásárhelyen. Az új előadás-sorozatban a magyar történelem meghatározó csatáit mutatják be a honfoglalástól az 1956-os magyar forradalomig.
A decemberig tartó, tíz előadást magába foglaló új sorozat keretében a jelenkori magyar történelemkutatás olyan kiváló képviselői tartanak előadást, mint Veszprémy László, a Hadtörténeti Intézet igazgatója, Zsoldos Attila akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutató professzora, B. Szabó János hadtörténész, a Budapesti Történeti Múzeum tudományos munkatársa, Kelenik József alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokságának kiemelt főtisztje, Gebei Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Hermann Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történettudományi Intézetének vezetője, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa, Pollmann Ferenc hadtörténész kutató, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa, Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár, Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, valamint Horváth Miklós hadtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára.
Az idei sorozat első előadását Veszprémy László, a Hadtörténeti Intézet igazgatója tartja január 21-én, csütörtökön 17 órától, a Bernády Házban (Horea u. 6. sz.) A honfoglaló magyarság "kalandozó" hadjáratai címmel. Népújság (Marosvásárhely)

Nem feledjük el a majd 800 ezer elhurcolt magyart
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve, amely egészen 2017 februárjáig tart, a gazdag programkínálat mellett nagyon fontos kezdeményezéseknek is keretet ad – tudtuk meg a Gulág Emlékbizottság Programiroda, a Veritas Történetkutató Intézet és a Baranyai Német Kör keddi közös sajtótájékoztatóján. Lágervonattól, nemzetközi mozgó kiállításon át a mobilapplikációkig minden módon megpróbálják közelebb vinni az emberekhez a sokáig tabutémaként kezelt szovjetunióbeli kényszermunka történetét. 
Kovács Emőke, a Gulág Emlékiroda szakmai vezetője röviden ismertette a programokat: mivel február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja, ezért egy nappal az erről szóló központi megemlékezés előttre időzítették egész napos programsorozatukat.
Hatványozott szenvedés
11 órakor a budapesti Honvéd téri Gulág-emlékműnél kezdődik a megemlékezés, amelyet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára nyit meg, majd Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója mond beszédet; fél egykor szintén az államtitkár nyitja meg a Lágerjárat, az utazó vagonkiállítást. Majd délután 3 órától a Barakkba Zárva – Életre Ítélve című kiállítás lesz látható a budapesti Fővám téren; ez egy megépített barakk lesz, amely egykori gulág-rabok fotóival állít emléket a csaknem 800 ezer elhurcolt magyar állampolgárnak; ezt Rétvári Bence Emmi-államtitkár nyitja meg – sorolta.
– Nem számított, hogy gyerek vagy nő, mindenkit vittek a Szovjetunióba – Szinte megtizedelte az országot az NKVD, mégsem beszélünk róla
Február 25–26-án a Veritas Kárpát-medencei tragédiánk címmel rendez kétnapos konferenciát, ahol határon túli történészek is előadnak majd – mondta; Szakály Sándor főigazgató ennek fontosságát külön is hangsúlyozta, hiszen, mint mondta, a németek mellett a magyarság a határon túl hatványozott mértékben elszenvedője volt az elhurcolásoknak.
Kovács Emőke a pályázatokról is beszélt, mondván még március 22-ig magánszemélyek és közösségek is pályázhatnak különféle kiállításoktól kezdve tanulmányköteteken át oktatási anyagokig mintegy 370 millió forint értékben. Mint kérdésünkre elmondta, összesen több mint kétszáz pályamű érkezett csak eddig, tehát népszerűek a Gulággal kapcsolatos pályázatok; a legtöbb jelentkező egyébként a memoárírás és egyéb irodalmi műfajok terén alkotna szívesen, de kisfilm és absztrakt festménysorozat is érkezett.
Dévédén a múlt
Emellett márciusban elkezdődnek a Veritas Filmestek a Tabán moziban, ahol minden csütörtökön egy történész helyezi keretbe az ott látható filmeket bevezetővel vagy a vetítést követő beszélgetéssel – mondta. Szakály ezt azzal egészítette ki: ezek egyébként már 20-25 éve megjelent filmek, azonban a digitalizáltságuk hiánya miatt sokak számára hozzáférhetetlenek. Ezért a vetítések mellett 3000 DVD-n magyarországi, 2000 lemezen pedig határon túli magyar iskolák számára tervezik eljuttatni őket.
Lesz emellett roll-up vándorkiállítás is a különféle fotó- és képanyagokból, ezeket a magyar mellett angol és német nyelven is tervezik megjelentetni, hogy a hazai és határon túli magyarok mellett egész Európa megismerhesse az elhurcoltak sorsát. Kérdésünkre elmondta, legkevesebb tíz ilyen roll-up kiállítást terveznek, igény esetén akár a környező országok nyelvére is lefordítva azok szövegét. Szakály megemlítette: 24-én délután 3 órakor egy emléktábla-avatás is lesz a kivégzett Donáth György emlékére.
Ha elindul a vonat
A Lágerjárat vagonkiállítás ötletét egyébként a holokauszt vagonjárat működéséből merítették, mint Matkovits-Kretz Eleonóra elmondta. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének elnöke kiemelten fontosnak tartja, hogy az országot járva elsősorban a fiatalokat szembesítsék a sokáig tabuként kezelt múlttal, amely olyan mély nyomokat hagyott az azt átélt egykori kényszermunkásokban, hogy sokan egészen a legutóbbi időkig nem mertek beszélni a történtekről. A Századvég oktatási programja örvendetes, de annak elkészültéig is emlékeztetni kell – mondta –, hiszen csak Baranyában legalább 200 települést érintett a málenkij robot, sokan már útközben elhullottak, például a „komfortos” marhavagonokban, amelyekbe a gyűjtőpontokon negyvenesével zsúfolták őket. Összességében az elhurcoltak egyharmada sosem tért haza, erről pedig beszélni kell, és most, hogy az utolsó túlélők is 80-90 évesek, elérkezett az utolsó pillanat. Köztudatba kell hozni a politikai elítélteknek „otthont adó” Gulág mellett az azzal sokszor összekevert, a hadifoglyok, vagy málenkij robotra, „kis munkára” elhurcolt civilek számára 1939-ben létrehozott Gupvi-táborhálózat nevét is – mondta.
„Kis munka”
A nem hagyományos kiállítási tárgyakkal, hanem különféle képi és hangeffektusokkal emlékeztető lágervonat egyébként Matkovits-Kretz Eleonóra szerint kifejezetten sikeres kezdeményezés, az együttműködő iskolák és önkormányzatok részéről is rengeteg önkéntes jelentkezett alkalmi tárlatvezetőnek, segítőnek.
Emellett határon túli partnereikkel együtt terveznek két történelmi zarándok-vonatutat is az egykori rabok által bejárt útvonalon azokig a pontokig (mint például a romániai Foksány és Jászvásár között, vagy a felvidéki Szepsi után), ahol a nyugati, keskeny nyomtávú szabványt az orosz széles nyomtávúra állították át, ezzel egyértelművé téve a vagonok utasainak, hogy valójában hová is tartanak. Fontos, hogy ez a tudás eljusson a fiatalokig – hangsúlyozta Kovács Emőke is, aki ennek példájaként említette a Nemzeti Emlékezet Bizottságának ceglédi hadifogolytábor és gyűjtőtábor három dimenziós applikációját, illetve, mint mondta, képregény és verssorozat készül a rabok mindennapjainak bemutatására, emellett középiskolai tanulmányi verseny és vetélkedő is lesz a témában. Emellett komoly szakmai munka is folyik a különböző irat- és levéltárak anyagainak összesítésére, amelynek végcélja egy olyan közös adatbázis, ahol az egykori áldozatok leszármazottai megtalálhatják és nyomon követhetik volt gulág-rab családtagjuk útját. Emellett pedig – hangsúlyozta – kormányzati szándék van arra, hogy az emlékévek 2017. február 25-i befejeztével egy olyan emlékművet állítsanak fel, amely közös mementója lesz minden, Szovjetunióba elhurcolt egykori áldozatnak.
Elvész a múltunk
Matkovits-Kretz Eleonóra kifejtette: az orosz és posztszovjet levéltárakban rengeteg magyar anyag van, amelyeket muszáj lenne időben kikutatni, különben elvesznek. Ezért is lenne fontos egy önálló intézet a Szovjetunióba elhurcolt civilek sorsának felkutatására, hogy legyen gazdája a témának, és céltudatosan indulhassanak meg a munkák.
Veczán Zoltán. mno.hu

Hatalmas közönség énekelte az István, a király legendás dalait a Partiumi Magyar Napokon
Az államalapítás ünnepén is rengeteg program várta a kicsiket és nagyokat Szatmárnémetiben, több ezren énekelték az István, a király rockopera dalait, majd a Kiscsillag fergeteges koncertjén lehetett bulizni.
A Partiumi Magyar Napok második napja Szent István, az államalapító király ünnepén szentmisével kezdődött, majd a résztvevők koszorút helyezetek el a szobránál. A délelőtti órákban a Szent István Kör szervezésében Szakály Sándor történész tartott előadást a Széchenyi utcában Magyarország belépéséről a második világháborúban. A gyerekek pedig számos játékos program és ügyességi vetélkedő közül választhattak, illetve a Brighella Bábtagozat művészei a gyerkőcök nagy örömére a színpad előtt Az egy kupac kuflit is előadták, amelybe a közönség köreiből is bekapcsolódhattak. Az interaktív programok sorát az Aranykapu Kulturális Egyesület és a Borókagyökér Egyesület hagyományőrző foglalkozásai színesítették.
A Szakszervezetek Művelődési Házában Marie Jones: Kövekkel a zsebben, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadását tekinthették meg, amelyet az új főtéren a várva-várt legendás rockopera követett. A 15. Partiumi Magyar Napok egyik fénypontja volt a Szörényi – Bródy klasszikus az István, a király, a mátészalkai Talán Teátrum előadása, amellyel a szatmáriak egyik nagy álma teljesült. A több ezres közönség együtt énekelte a híres dalokat a negyven tagú kórussal, ezzel is tisztelegve az államalapító király előtt.
A Széchenyi utcában a nap záróakkordjaként több százan a Kiscsillag koncertjén buliztak, akik szintén először léptek fel Szatmárnémetiben. A legjobb Kiscsillag dalok mellé egy-két Kispál és a Borz klasszikus is bekerült, amelyet folyamatos taps és ováció követett. A műsort csak színesítette Lovasi András dalok közti összekötő szövege — olykor anekdotái — amelyek minden dal előtt egy pozitív alaphangulatot teremtettek.
Kiemelt partnerek:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Magyar Turisztikai Ügynökség.
erdon.ro

„Felkeltek” a Partiumi Magyar Napok
Változatos programkínálattal várta és várja a közönséget a Szatmárnémetiben augusztus 19. és 28. között szervezett Partiumi Magyar Napok.
A jubileumi rendezvénysorozat a Partiumi Magyar Napok 15 éve című kiállítás megnyitójával indult pénteken. Az érdeklődők a korábbi rendezvények emléktárgyaiból, pólókból, programfüzetekből és fényképekből láthattak összeállítást a Szakszervezetek Művelődési Házának előcsarnokában, ahol a szervezők hivatalosan is megnyitották az idei Partiumi Magyar Napokat. A kiállításról, illetve a rendezvénysorozat történetéről kiadvány is megjelent, amely betekintést nyújt a szervezés kulisszatitkaiba is.
Az ünnepélyes megnyitót a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a Hajdú Táncegyüttes előadása követte. A 15. Partiumi Magyar Napok első szabadtéri buliját a Szécsenyi utcában tartották, ahol a szatmári The Elvis Band csapott a húrok közé, megidézve a rock 'n' roll pezsgését és a „király" búgós sármját. A buli a magyarországi The Bit Beatles emlékzenekarral folytatódott, az együttes tagjai letisztult műsorral idézték meg a beatkorszak és a „gombafejek" legsikeresebb dalait.
Az államalapítás ünnepén is rengeteg program várta a kicsiket és nagyokat, több ezren énekelték az István, a király rockopera dalait, majd a Kiscsillag fergeteges koncertje várta a közönséget. A rendezvénysorozat második napja Szent István államalapító király ünnepén szentmisével kezdődött, a résztvevők koszorút helyeztek el szobránál. A Szent István Kör szervezésében Szakály Sándor történész tartott előadást a Magyarország belépéséről a második világháborúba. A gyerekek számos játékos program és ügyességi vetélkedő közül választhattak, a Brighella Bábtagozat művészei Az egy kupac kufli című előadással kedveskedtek a kicsiknek. Az interaktív programok sorát az Aranykapu Kulturális Egyesület és a Borókagyökér Egyesület hagyományőrző foglalkozásai gazdagították.
A rendezvénysorozat egyik fénypontja volt Szörényi-Bródy klasszikusa, az István, a király, amelyet a mátészalkai Talán Teátrum előadásában láthatott a nagyérdemű. A több ezres közönség együtt énekelte a népszerű dalokat a negyven tagú kórussal, ezzel is tisztelegve az államalapító előtt. A Kiscsillag koncertjén több százan vettek részt, a zenekar első ízben koncertezett Szatmárnémetiben. A legjobb Kiscsillag dalok mellé egy-két Kispál és a Borz klasszikus is bekerült, amelyet folyamatos taps és ováció követett. Vasárnap a Moby Dick lép fel, hétfőn a Budapest Ragtime Band koncertje várja a nagyérdeműt. A részletes program a Partiuminapok.ro honlapon olvasható.
Krónika (Kolozsvár)

Szakály Sándor előadása szeptember 6-án Váradon
A Polgári Esték rendezvénysorozat keretében, a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával emlékezhetnek az érdeklődők az 1940. évi Nagyváradi bevonulásra.
A Magyar Nemzet 1940. szeptember 7-i számának beszámolójából idézünk két rövid részletet: „Örömtől zajos és hangos az utca, elsősorban a városon keresztül vezető főút. A főpályaudvartól kezdődően a régi Rákóczi úton a Bémer térig, azon túl a Sebes-Körös kishídján át a Szent László térig beláthatatlan a sokaság. Percekig harsog végig az éljenzés, hiszen egy katonai alakulat a másik után tűnik fel. A csapatok szakadatlan sorban vonulnak keresztül a városon. Ahogy egyre több a katona a városban, éppen úgy vonulnak egyre nagyobb számban az emberek a Szent László térre a fogadtatási ünnepség színhelyére. A díszemelvény a Szent László-templomtól balra, a Fekete Sassal szemben emelkedik. Magyar nemzetiszínű drapériák borítják külső falait, két oldalán a német és olasz zászló függ alá a magasból, hátul középen pedig tízméteres magyar zászló alatt színes őszi virágokból kirakva domborodik a Szent Koronás magyar címer. (...)
Az emberek egyre özönlenek a hatalmas térre. Elsőnek vonul fel a frontharcos tisztek díszszázada, utánuk a váradi nők és leányok magyarruhás csoportjai, a Kálvin kör tagjai, a városi dalárdák, az ipartestületek szinte teljes számban, a sportegyesületek és kulturális egyesületek tagjai foglalják el sorra kijelölt helyüket. Tomboló éljenzés fogadja az Aradi, Temesvári, lugosi, belényesi és tárkányi magyarok csoportjait.”
Nagyvárad visszatérésének 76. évfordulóján, 2016. szeptember 6-án dr. Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet Főigazgatója tart előadást, kedden 18 órától Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, a Városháza u./str. Primăriei 27. szám alatt. Az előadás címe: Horthy Miklós, Magyarország kormányzója – Kenderestől Estorilig.
Az előadás után alkalomhoz illő dalokkal lép fel a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok. A helyszínen kedvezményesen megvásárolhatók az előadó kötetei és más történelmi tárgyú kiadványok.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők az ingyenes előadásra.
itthon.ma

Emlékezés a bevonulásra és Horthyra
Az 1940. évi Nagyváradi bevonulás hetvenhat éves évfordulója alkalmából szervezett megemlékező eseményt szeptember 6-án, kedden a Magyar Polgári Egyesület.
A kedden délután a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében megtartott eseményen dr. Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója tartott előadást Horthy Miklós kormányzóról. Az érdekesnek ígérkező előadás némileg talán elmAradt a várakozásoktól, ugyanis az előadó nem nyújtott mélyreható elemzést Horthy Miklós életútjáról, és a tárgyalt történelmi korról, hanem közérthető, egyszerű, világos stílusban ismertette a főbb tudnivalókat a kormányzó politikai munkásságáról és korszakot feszítő problémákról. Expozéja során Szakály Sándor jobbára csak jelezte Horthy Miklós értékelésének vitatott pontjait, anélkül, hogy ezeknek a vitatott kérdéseknek a mélységeire is rávilágított volna. Mindazonáltal érzékelhető volt, hogy az előadó alapvetően pozitívan viszonyul a kormányzó örökségéhez, mindig érzékeltetve, hogy Horthy Miklós a legkiélezettebb helyzetekben államférfiúhoz méltóan döntött. Kijelentette, hogy államférfiúi előrelátásról tanúskodik Horthynak az a döntése, hogy nem engedte IV. Károly Habsburg uralkodót visszatérni a magyar trónra, mert az Magyarország elpusztítását jelentette volna. Horthy Miklós megtestesítője volt az egész akkori magyarságot egységbe kovácsoló revízió gondolatának, és a határrevíziókban elévülhetetlen érdemei voltak a kormányzónak, fejtegette Szakály.
Értékelés
A zsidókérdésben sem marasztalható el a kormányzó, Szakály Sándor álláspontja szerint ugyanis Horthynak nem volt tudomása arról, hogy mi történik a Magyarországról deportált zsidósággal, és amint erről hitelt érdemlő információkhoz jutott, azonnal leállíttatta a deportálásokat, talán ez is közrejátszott abban, hogy a Nürnbergi perben tanúként, nem pedig vádlottként hallgatták ki. Szakály kijelentette, hogy Horthy csak azért írta alá a nyilas vezér, Szálasi Ferenc kinevezését, mert a németek elrabolták a fiát, és amúgy sem lett volna semmi garancia arra, hogy ha nem adja át a hatalmat neki, a németek emiatt ne Szálasi Ferencre bízzák Magyarország vezetését, arra az emberre, aki a végsőkig akart harcolni a németek oldalán, miközben a náciknak arról is tudomásuk volt, hogy Horthy már korábban tárgyalásokat folytatott a szövetségesekkel a háborúból való kilépésről.
Érdekességek
Azért elhangzott néhány kevéssé ismert részlet is Horthy Miklóssal kapcsolatban. Ezek egyike az a levél volt, amit Horthy Sztálinnak írt azok után, hogy sikertelenek voltak a tárgyalások a szövetségesekkel a háborúból való kiugrásról. Ebben a levélben, melyben Sztálint tábornagynak szólítja, Horthy arra kéri a szovjet diktátort, hogy „kegyelmezzen meg szerencsétlen országunknak”. Egy másik érdekes, kevésszer elhangzó eset az, hogy Horthy Miklóst portugáliai emigrációjában zsidó családok támogatták anyagilag. Végezetül Szakály Sándor megemlítette, hogy a visszaemlékezésekből kiderül, hogy az 1956-os forradalom nagyon fellelkesítette az akkor már nagyon idős Horthyt, amikor azonban a forradalom elbukott, Horthy magába zuhant és nem sokkal később, 1957 februárjában meghalt. Az előadás után a Nagyváradi Asszonykórus majd a Váradi Dalnokok léptek fel, illetve levetítették az 1940. szeptember 6-iki Nagyváradi bevonulásról készült filmfelvételt.
Pap István
erdon.ro

Elhurcoltaknak emléket állító vándorkiállítás
A Gulág-emlékév kiemelkedő rendezvényének nevezte a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületének előcsarnokában csütörtökön este megnyitott vándorkiállítást Murádin János Kristóf, az egyetem kancellárja, amelynek megvalósításában közreműködött a budapesti Magyarság Háza és a Veritas Történetkutató Intézet is. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kifejtette: a jelenleg Kolozsváron található vándorkiállítást el szeretnék vinni a Kárpát-medence több magyarlakta városába, hogy megerősítsék az ott élők magyarságtudatát.
„A mai kiállítás és Molnár Erzsébet előadása még jobban igazolja, hogy missziójánál fogva a Sapientia EMTE nemcsak szakmai, hanem olyan feladatokat is ellát, amelyek hasznosak a Kárpát-medencei, így az erdélyi magyar közösségnek” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Szakály Sándor történész beszédében elmondta: a Gulágot megjárt több tízezer magyar honfitársunk, akik Magyarország akkori területéről kerültek oda, évtizedeken át magukba fojtották az emlékeket, amelyek semmi jót nem hoztak. Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg Magyarország területére lépett, és elkezdődött az elhurcolás, amelynek főleg a magyar és a német lakosság vált áldozatául, ez nem egyezett sem a nemzetközi hadjoggal, sem a humanitárius megnyilvánulásokkal.
„A sebesülés, a hősi halál, a hadifogság a háború velejárója, de nem természetes velejáró az, ha a civil lakosságot elhurcolják az elfoglalt területről. El kellett telni hetven esztendőnek, hogy a magyar kormány Gulág-emlékévvé nyilvánítsa 2016-ot, és a téma kutatói bemutassák azt a helyzetet, ahol tizenéves lányokat hurcolnak el és ítélnek szabadságvesztésre. Vajon milyen döntés és milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy ezt megtegyék? Csak olyan, ami a kommunizmus eszméjéből adódik, amit akkor csak a Szovjetunió képviselt. Elszomorító, hogy a Szovjetunió második világháborús nagy szövetségei, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok a sokat emlegetett demokrácia alapján nem szólaltak fel. Elfogadták és tudomásul vették azt, hogy a győzelemért a Szovjetuniónak joga van, de oka nincs mindent megtenni azon a területen, amit számára biztosítottak” – mondta Szakály Sándor.
A Veritas Történetkutató Intézet vezetője kifejtette: a kiállításon látható képek, feliratok azt jelzik, kiket és hogy visznek el, milyen ítéletek születtek. A magyar kormány hiába próbált valamit tenni értük, a legyőzött ország nem léphetett fel a győzővel szemben. A nemzeti szocialista Németország áldozatai többségének Németország kárpótlást fizetett, de a Gulágra elhurcoltak esetében sem a Szovjetunió, sem utódállamai nem fizettek semmit.
„A kiállítás ezeknek az elhurcoltaknak állít emléket. Jusson el, még ha csak minimális információ is róluk az utódoknak. Eljön talán az idő, hogy valamennyi településen, ahol magyar közösségek élnek, felkerülnek a templomok, iskolák és közösségi házak falára azok a nevek, akik megszenvedték ezt a világot” – összegzett Szakály Sándor.
A Gulág-emlékév kiemelkedő rendezvényének nevezte a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületének előcsarnokában csütörtökön este megnyitott vándorkiállítást Murádin János Kristóf, az egyetem kancellárja, amelynek megvalósításában közreműködött a budapesti Magyarság Háza és a Veritas Történetkutató Intézet is. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kifejtette: a jelenleg Kolozsváron található vándorkiállítást el szeretnék vinni a Kárpát-medence több magyarlakta városába, hogy megerősítsék az ott élők magyarságtudatát.
„A mai kiállítás és Molnár Erzsébet előadása még jobban igazolja, hogy missziójánál fogva a Sapientia EMTE nemcsak szakmai, hanem olyan feladatokat is ellát, amelyek hasznosak a Kárpát-medencei, így az erdélyi magyar közösségnek” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Szakály Sándor történész beszédében elmondta: a Gulágot megjárt több tízezer magyar honfitársunk, akik Magyarország akkori területéről kerültek oda, évtizedeken át magukba fojtották az emlékeket, amelyek semmi jót nem hoztak. Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg Magyarország területére lépett, és elkezdődött az elhurcolás, amelynek főleg a magyar és a német lakosság vált áldozatául, ez nem egyezett sem a nemzetközi hadjoggal, sem a humanitárius megnyilvánulásokkal.
„A sebesülés, a hősi halál, a hadifogság a háború velejárója, de nem természetes velejáró az, ha a civil lakosságot elhurcolják az elfoglalt területről. El kellett telni hetven esztendőnek, hogy a magyar kormány Gulág-emlékévvé nyilvánítsa 2016-ot, és a téma kutatói bemutassák azt a helyzetet, ahol tizenéves lányokat hurcolnak el és ítélnek szabadságvesztésre. Vajon milyen döntés és milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy ezt megtegyék? Csak olyan, ami a kommunizmus eszméjéből adódik, amit akkor csak a Szovjetunió képviselt. Elszomorító, hogy a Szovjetunió második világháborús nagy szövetségei, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok a sokat emlegetett demokrácia alapján nem szólaltak fel. Elfogadták és tudomásul vették azt, hogy a győzelemért a Szovjetuniónak joga van, de oka nincs mindent megtenni azon a területen, amit számára biztosítottak” – mondta Szakály Sándor.
A Veritas Történetkutató Intézet vezetője kifejtette: a kiállításon látható képek, feliratok azt jelzik, kiket és hogy visznek el, milyen ítéletek születtek. A magyar kormány hiába próbált valamit tenni értük, a legyőzött ország nem léphetett fel a győzővel szemben. A nemzeti szocialista Németország áldozatai többségének Németország kárpótlást fizetett, de a Gulágra elhurcoltak esetében sem a Szovjetunió, sem utódállamai nem fizettek semmit.
„A kiállítás ezeknek az elhurcoltaknak állít emléket. Jusson el, még ha csak minimális információ is róluk az utódoknak. Eljön talán az idő, hogy valamennyi településen, ahol magyar közösségek élnek, felkerülnek a templomok, iskolák és közösségi házak falára azok a nevek, akik megszenvedték ezt a világot” – összegzett Szakály Sándor.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

A kényszerű csatlós
A magyar honvédség a II. világháborúban
A két világháború közötti időszakban lefegyverzett Magyarország kénytelen volt Olaszországgal és Németországgal szövetkezni, mert csak tőlük remélhette a sérelmei orvoslását, fogalmazódott meg Szakály Sándor anyaországi történész szerda esti előadásán a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az 1930-as évek végére világossá vált, hogy Magyarország a tőle Trianonban elcsatolt területek visszaszerzéséért folytatott küzdelmében csak Németországra és Olaszországra számíthat. És valóban, a két ország védnöksége alatt lefolytatott tárgyalások eredményeképpen 1938-ban a Felvidék, 1939-ben Kárpátalja, 1940-ben a keleti országrészek, valamint Észak–Erdély visszatért a Szent Korona fennhatósága alá, gyakorlatilag puskalövés nélkül. Délvidék egy részének az 1941-ben történt visszacsatolása viszont már emberéleteket is követelt. A két nagyhatalommal tehát e területek megtartása és továbbiak visszaszerzése reményében volt kénytelen szövetséget kötni. Ebben fontos szerepet játszott ugyanakkor a két világháború közötti magyar–román versenyfutás is a döntéseket meghozó nagyhatalmak kegyeiért, hiszen Magyarország vissza szerette volna szerezni, Románia pedig megtartani Erdélyt.
A magyar diplomáciai lépések jobb megértéséhez elengedhetetlen a honvédség két világháború közötti állapotának ismerete, mely a korlátozó intézkedések miatt az ország védelmét sem tette lehetővé. A trianoni békediktátum ugyanis a létszámát 35 ezer főben határozta meg, melyből 1750 lehetett hivatásos tiszt. Így meg sem közelítette a vele ellenséges Románia, Csehszlovákia vagy a délszláv állam hadseregeinek az állományát, de kiképzési fokát, illetve felszereltségét sem. Ezen a helyzeten az sem segített, hogy 1938-ban, amikor ez lehetővé vált, a kormány nekifogott a haderő fejlesztéséhez, hiszen hiába volt meg az erre szánt pénz, hiányzott a szükséges haditechnika. Éppen ezért Horthy Miklós kormányzó bölcsen döntött, amikor ellenszegült Hitler kérésének, mely Csehszlovákia Magyarország általi lerohanására vonatkozott.
1941. június 21-én azonban, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, Magyarország kényszerhelyzetbe került. Annál is inkább, hogy Besszarábia miatt, az oroszokkal szemben területi igényt támasztó rivális Románia azonnal belépett a háborúba Németország oldalán. Magyarország még ezek ellenére is megpróbálta a hadba lépést elkerülni, de Kassa és környékének szovjet repülőgépek általi bombázása ezt végül lehetetlenné tette, és 1941. június 27-én kénytelen volt csatlakozni a Szovjetunió ellen hadat viselők táborához.
Kezdetben csak az úgynevezett Kárpát-csoport 45 ezer katonája vett részt a hadműveletekben, és hatolt be 1000 km mélységben az ellenséges ország testébe. A harcok elhúzódása miatt viszont a németek egyre nagyobb katonai támogatást igényeltek, így Horthy végül engedett Hitler követelőzésének, és 1942 áprilisában a frontra küldte a 2. hadsereget, mely hősies helytállása ellenére végül hatalmas veszteségekkel visszavonulásra kényszerült a Don-kanyarból.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarország a második világháborúban (Rendhagyó történelemóra Szakály Sándorral)
Magyarország a második világháborúban kényszerpályán mozgott, ennek oka Trianon – mondta Sepsiszentgyörgyön Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója szerdán este tartott előadást a Székely Nemzeti Múzeumban a Kós Károly Akadémia meghívottjaként A magyar honvédség a második világháborúban címmel. Részletesen szólt az időszak katonai, politikai történéseiről, jól érzékeltetve a mindenkori nagyhatalmi érdekek jelentőségét.
A történész elmondta: a következetes revíziós politika eredményeként visszatérő területek, illetve azok remélt megtartása volt az indok, amely Magyarországot és a magyar királyi honvédséget a második világháborúba kényszerítette. A trianoni békediktátum csupán 35 ezer fős honvédséget engedélyezett Magyarország számára, az pedig olyan állapotban volt, hogy az ország védelmére nem volt elegendő, csak belső rendfenntartásra, meg sem közelítette Csehszlovákia, Románia haderejét. Ugyan 1938-ban érzékelhető az első jelentős változás, Darányi Kálmán bejelenti a győri programot, amely jelentős összeget, egymilliárd pengőt irányoz elő a honvédség, az infrastruktúra fejlesztésére (más kérdés, hogy hiába is lett volna pénz hadi kiadásokra, a magyar ipar nem tudta volna teljesíteni az esetleges megrendeléseket), ám ennek ellenére 1938-ban véletlen remény sem lehetett arra, hogy Magyarország fegyveres revíziót hajtson végre. Az ország számára ugyanakkor döntő jelentőségű, hogy 1939-ben aláírják a Molotov–Ribbentropp paktumot, és érdekszférákra osztják fel Európát. A nagy kérdések egyike, hogy miként lehetett volna megoldani a román–magyar viszonyt, ugyanis sem Németországnak, sem Olaszországnak nem volt érdeke, hogy a két ország háborúzzon egymással. Magyarország és Románia között nem lehet fegyveres konfliktus, ezért megszületik a második bécsi döntés, amely mindkét fél elégedetlenségét eredményezte, a két ország között pedig nagyobb az ellentét, mint bármely két állam között. Ugyanakkor Magyarországnak az volt az elemi érdeke, hogy kimaradjon a háborúból, nem is lett volna alkalmas arra, hogy sikeres háborút vívjon a románokkal. Teleki Pál halála után Horthy Miklós 1941-ben Bárdossy Lászlót nevezi ki miniszterelnökké, ő szintén ellenzi a hadba lépést, hangsúlyozván, hogy az országnak meg kell őriznie erejét a háború végéig, erről vitázott is a katonai és a politikai vezetés.
Miután 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 23-án Magyarország németek melletti szolidaritást vállalt, megszakítva a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval – ezt a döntést Horthy hozta meg. Majd Kassa és egy gyorsvonat vélhetően szovjetek általi bombázása után, június 27-én bejelentik a hadiállapotot is, mivel Magyarországot támadás érte. 1941 júniusában senki nem feltételezte, hogy a német–szovjet háborúban nem a németek lesznek a győztesek – vélekedett az előadó. Maga Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke pedig azt gondolta, Magyarországnak minél kisebb erővel vagy egyáltalán nem kellene részt vennie a háborúban, szerinte az országnak meg kellene tartania az erejét a háború utáni időszakra, amikor jobban tudná rendezni a román–magyar kérdést. 1941-ben viszont a németek számára is világossá válik, hogy nem sikerül a Szovjetuniót villámháborúval legyőzni, újabb szövetségeseket keresnek, így a németek már Magyarországhoz fordulnak, követelve, hogy a teljes magyar haderőt küldjék a frontra. Magyarország végül a második magyar hadsereget bocsátja rendelkezésükre, azzal a feltétellel, hogy azt a németek nehézfegyverekkel szerelik fel. Az erre vonatkozó tárgyalások 1941 decemberében folytak, akkor már nem lehetett ellentmondani a németeknek – vélekedett a történész. Ám hogy mit ígértek cserébe, nem lehet tudni, az erről szóló melléklet nem került elő. A második hadsereg parancsnokává Jány Gusztávot nevezik ki, Szombathelyi Ferenc pedig kötelezővé teszi parancsnokai számára, hogy „takarékoskodjanak a magyar vérrel”. 1942. áprilisában vonulnak a keleti frontra, első vonalbeli támadó alakulatként, augusztusban nagy hídfőcsatákat vívnak a Don partján. Jány Gusztáv ugyan észreveszi, hogy egy ekkora hadsereg számára képtelenség egy 200 kilométeres partszakaszt védeni, utánpótlást kér, majd 1943. január 12. és február 1. között vívják legnagyobb csatájukat a Don folyó partján. A második magyar hadsereg „emberfeletti teljesítményt nyújtott”, sikerült fenntartani a szovjet páncélosokat, Jány kitartott, sok tízezer magyar, olasz, német katona élete köszönhető neki – vélekedett a történész. A tragikus ütközetben a magyar hadsereg 42 ezer katonája esett el, 28 ezer sebesültet összesítettek, míg 26 ezren szovjet hadifogságba kerültek, s év végére csak ötezren maradtak életben közülük. Az előadó további jelentős csataként beszélt az 1944 kora őszén vívott tordai ütközetről, illetve az Arad környéki harcokról, valamint Budapest védelméről és ostromáról, utóbbi során a szovjetek hatalmas veszteségeket szenvedtek, ugyanakkor mintegy tízezer magyar civil vált hadifogollyá. Ezek a magyar katonák úgy érezték, esküjükhöz híven hazájukat és szülőföldjüket védték, ezért fejet kell hajtanunk előttük. A háborúban a vesztes félnek is van igazsága – zárta előadását Szakály Sándor. Kérdésekre válaszolva úgy vélekedett, Magyarország emberi veszteséglistája napjainkban megválaszolhatatlan, míg korábban Für Lajos egymillió főben jelölte meg az áldozatok számát, ő maga 800 ezer főre becsüli. A Szovjetunióba elhurcoltak száma 600–800 ezer főre tehető, közülük több mint 200 ezer nem tért vissza, egy újabb, százezres nagyságrendű orosz adatbázis feldolgozása újdonságokkal szolgálhat. Egyébként nézete szerint már 1943 decemberében eldőlt minden Teheránban, a nagyhatalmak meghúzták a határvonalakat, akkori megállapodásaikat 1956-ban sem rúgták fel, vagyis „értünk” nem kívánta összerúgni a port a Szovjetunióval az Egyesült Államok. Összegezve Szakály Sándor úgy fogalmazott: a második világháborúban Magyarország egy kényszerpályán mozgott, az alap és az ok pedig Trianon; a két világháború közti Magyarországon a magyar társadalom egyetértett a revízió kérdésében, noha sok vita lehetett a mikéntben és a hogyanban.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar honvédség a második világháborúban
Történelmi előadás a Bernádyban
Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója A magyar honvédség a második világháborúban címmel tartott nemrég előadást Marosvásárhelyen, a Bernády Házban a Kós Károly Akadémia meghívására.
Előadásában arról beszélt, hogy a trianoni békediktátum csupán 35 ezer fős honvédséget engedélyezett Magyarország számára, az pedig az ország védelmére nem volt elegendő, meg sem közelítette Csehszlovákia vagy Románia haderejét. Magyarország az 1920-as évek végén, az 1930-as évek elején még arra sem volt képes, hogy az engedélyezett 35 ezer fős létszámot fegyverben tartsa. De függetlenül a társadalmi állapottól, felekezeti hovatartozástól, a magyar társadalom abban egységes volt, hogy a revízió, az elveszített területek visszaszerzése alapkérdés.
A történész véleménye szerint erre két lehetőség volt: vagy fegyveres erővel, vagy tárgyalással, diplomáciai úton. Magyarország hadereje alkalmatlan volt a fegyveres támadásra, de nem voltak igazi partnerei sem. 1927-ben született Olaszországgal egy megállapodás, hogy az pártfogolja a magyar érdekeket, majd 1934-ben Németország is hajlandó volt valamilyen szinten a magyar érdekeket képviselni. Ennek ellenére a ’30-as években elindult a hadseregfejlesztés, 100 ezer fős haderőben gondolkodtak, de ez csak elképzelés volt. Az igazi változás 1938-ban mutatkozott meg, a győri program megszületésekor. Egy másik jelentős előrelépés, hogy 1930 augusztusában a kisantant államok képviselői arra a megállapodásra jutottak Magyarországgal, hogy a három ország támogatja, cserébe azt kérik, hogy Magyarország ne kívánja fegyveres úton megváltoztatni a trianoni határokat. Ugyanakkor Magyarország kap egy másik ajánlatot is a Hitler vezette birodalomtól: Magyarország megtámadhatná Csehszlovákiát, hogy visszaszerezze az elcsatolt területeket. Ezt azonban Horthy elutasította, mert a magyar haderőnek nem volt olyan felszereltsége, hogy Közép-Európa legnagyobb haderejével szembeforduljon.
Az előadó beszélt a győri programról, amely egymilliárd pengőt irányozott elő a honvédség, az infrastruktúra fejlesztésére. Ennek ellenére – jelentette ki –1938-ban remény sem lehetett arra, hogy Magyarország fegyveres revíziót hajtson végre. Döntő jelentőségűnek nevezte Magyarország számára az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktumot, amely érdekszférákra osztotta fel Európát. Megválaszolatlan kérdés volt a román–magyar viszony rendezése, mert sem Németországnak, sem Olaszországnak nem volt érdeke, hogy a két ország háborúzzon egymással. Magyarország és Románia között nem lehetett fegyveres konfliktus.
Magyarország érdeke az volt, hogy kimaradjon a háborúból
1939-ben Magyarország jó helyzetbe került, és amikor a háború szele először csapta meg az országot, semleges álláspontra helyezkedett, ugyanis az volt a politikai elképzelés és a döntéshozók véleménye: Magyarországnak az az érdeke, hogy a háborúból kimaradjon, az erőit megtartsa, lehetőség szerint összegyűjtse, és ezekkel az erőkkel majd a háború végén érvényesítse a törekvésit. Magyarország számára is meghatározó volt, hogy 1939 novemberében a Szovjetunió élt azzal a lehetőséggel, amit a németekkel kötött megállapodás teremtett: Bukovinát megtartja, Románia tiltakozását elutasítják. Magyarország úgy érezte, hogy megoldható az erdélyi kérdés. Telekinek az volt az álma, hogy Magyarország önállóan cselekedjék, de tudta, hogy a magyar honvédség nem alkalmas arra, hogy sikeres háborút vívjon Romániával. Ennek ellenére mozgósítottak, voltak határ menti összetűzések, de háborús konfliktus nem, mert Olaszor- szág és Németország számára is elfogadhatatlan volt, hogy háborúzzanak. Tárgyalások következtek: a magyar elképzelés az volt, hogy a teljes területet visszaveszik, a románok szerint esetleg a határ mentén lesz egy kis kiigazítás. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. A magyar honvédség, anélkül, hogy hadműveleteket hajtott volna végre, békésen bevonult Erdélybe.
Magyarországnak továbbra is az volt a véleménye, hogy a háborúból ki kell maradni. 1940 decemberében Jugoszláviával aláírtak egy barátsági szerződést, és a honvédség fejlesztése is elindult. Teleki Pál halála után Horthy Miklós 1941-ben Bárdossy Lászlót nevezte ki miniszterelnökké, aki szintén ellenezte a hadba lépést azzal, hogy az országnak meg kell őriznie erejét a háború végéig. 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 23-án Magyarország szolidaritást vállalt a németekkel, és megszakította a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. Június 27-én hadiállapotot jelentettek be.
Szakály szerint 1941 júniusában senki nem feltételezte, hogy a német–szovjet háborúban nem a németek lesznek a győztesek. Még abban az évben a németek számára is világossá vált, hogy nem sikerül a Szovjetuniót legyőzni, és Magyarországtól azt követelték, hogy a teljes magyar haderőt küldje a frontra. Magyarország végül a 2. magyar hadsereget bocsátotta a rendelkezésükre, azzal a feltétellel, hogy a németek nehézfegyverekkel szerelik fel. Az erre vonatkozó tárgyalások 1941 decemberében folytak.
1942 áprilisában vonulnak a keleti frontra, első vonalbeli támadó alakulatként, augusztusban nagy hídfőcsatákat vívnak a Don partján, majd 1943. január 12. és február 1. között vívják legnagyobb csatájukat a Don folyó partján A tragikus ütközetben a magyar hadsereg 42 ezer katonája esett el, 28 ezer sebesültet összesítettek, míg 26 ezren szovjet hadifogságba kerültek, év végére csak ötezren maradtak életben közülük.
Szakály szerint a Don-kanyari tragédia volt az első komoly megmérettetése a magyar királyi honvédségnek, olyan körülmények között, amire korábban nem készült fel.
*** A második világháború az emberiség történetének legnagyobb fegyveres konfliktusa volt. Ázsiában kezdődött 1937. június 7-én, és Japán kapitulációjával ért véget 1945. szeptember 2-án. Európában 1939. szeptember 1-től 1945. május 8-ig tartott.
Az európai, ázsiai és afrikai földrészen vívott harcokban közel 70 nemzet vett részt, és ezekben több mint 62 millió civil és katona halt meg. A háború kitöréséhez nagyban hozzájárult az I. világháború után a Párizs környéki békeszerződésekkel kialakított világpolitikai helyzet, a szövetséges hatalmak győzelme pedig a negyvenéves hidegháborút alapozta meg.
Bár a Magyar Királyság külpolitikáját a fegyveres semlegesség jellemezte, a területrevíziók prioritása és a geopolitikai körülmények elkerülhetetlenné tették a magyar hadba lépést. A magyar haderőnek az 1920-as évek gazdasági nehézségei, de legfőképp a trianoni békeszerződés katonai rendelkezései miatt kevesebb kiképzett tartalék, felszerelés és hadiipari háttér állt rendelkezésére, mint a szomszédos kisantant országoknak, köztük az 1940-től Németország felé orientálódó Romániának. Jóllehet az 1938-as bledi egyezmény lehetővé tette Magyarország újbóli fegyverkezését, az az idő rövidsége és a magyar katonapolitika – mely az (egykori) kisantant országokkal és nem a Szovjetunióhoz hasonló erejű ellenséggel való konfrontációval számolt – korlátozott lehetőségei miatt csak részben valósult meg.
A magyar hadvezetés a Németországgal való szövetség ellenére sokáig a háború elkerülésére, majd 1941-től kezdve a háborús részvétel minimalizálására törekedett. Így Magyarország a délvidéki bevonulás ellenére elkerülte Nagy-Britannia hadüzenetét, majd a Barbarossa-hadműveletben csak jelképes erőkkel, az úgynevezett gyorshadtesttel vett részt, az 1942-ben a Donhoz kiszállított 2. hadsereg pedig a Magyar Királyi Honvédség egyharmadát tette ki. 1944-től kezdve, amint a keleti front megközelítette a Kárpát-medencét, a magyar háborús erőfeszítések tovább növekedtek, ekkor mozgósították az 1. magyar hadsereget. 1944-1945-ben Magyarország a szovjet és német hadvezetés számára is lényeges hadszíntérré vált. A politikai megosztottság, valamint az 1944-es német megszállás és a szovjet túlerő végül a magyar haderő felmorzsolódásához vezetett, mely 1945 áprilisára gyakorlatilag megszűnt létezni.
Népújság (Marosvásárhely)

Gulág-emlékkonferenciát rendeztek a kijevi magyar nagykövetségen
Egy nemzet, egy ország elleni megtorlást vitt véghez 1944 után a sztálini rezsim, amely nem a valódi bűnösöket akarta megtalálni, hanem egy szabadságszerető nép gerincét megtörni – hangsúlyozta Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója kedden a kijevi magyar nagykövetségen megtartott Magyarok a Szovjetunió munkatáboraiban – 1944-56 című gulág-emlékkonferencián.
A zömében kijevi ukrán hallgatóság előtt beszélve, a szakértő kiemelte, a sztálini rezsim arra az álláspontra helyezkedett, hogy a második világháborúban elkövetett tettekért nemcsak a magyar politikai és katonai vezetés, hanem az egész magyar nép felelős. Ezért polgári lakosok százezreit vitték munkatáborokba, köztük 14-16 éves fiatalokat, rokkantakat, nagy számban olyanokat, akik addig soha életükben nem jártak a Szovjetunió területén.
Emlékeztetett arra, hogy az elsők között kárpátaljai magyarokat hurcoltak el szovjet munkatáborokba.
Szakály Sándor rámutatott arra, hogy miután Magyarország több más közép- és kelet-európai állammal együtt a szovjet érdekszférába került a második világháborút követően, Sztálin ezekben az országokban “szabad kezet” kapott. “Sztálin ugyanis úgy vélekedett, hogy minden hatalom, amely elfoglal egy országot, ott a saját rendjét vezeti be” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra is, hogy azok a hadifoglyok, illetve kényszermunkások, akik a munkatáborokban dolgoztak, könnyen válhattak politikai elítéltekké, hiszen nyelvtudás híján, és a rossz tolmácsok miatt nem tudták, mit tartalmaz az a bírósági jegyzőkönyv, amelyet aláírattak velük. Megjegyezte, hogy közülük azokat, akiket nem végeztek ki, általában újabb 25 év javító-nevelő munkára ítéltek.
Keskeny Ernő nagykövet bevezetőjében arra tért ki, hogy különböző becslések szerint 600-800 ezer magyart hurcoltak el szovjet munkatáborokba. Kiemelte, hogy a magyar kormány a 2015-ös évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, rövidítve Gulág Emlékévvé nyilvánította, majd ezt 2017. február 25-ig meghosszabbította. Hozzáfűzte, hogy Magyarországon minden év november 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emléknapja.
“A Gulág Emlékév célja, hogy rámutasson a szovjet politikai propaganda és a valóság közötti ordító különbségre, hogy emléket állítson azoknak a százezreknek, akik az elmúlt évtizedekben nem mesélhették el mindazt a kínszenvedést, amit ők maguk és sorstársaik átéltek. Azt kívánom, hogy ez az emlékév legyen mementó, erőt és hitet adó valamennyiünk számára, akik jól tudjuk: a múltunk hiteles ismerete nélkül nem építhető a jövő, az áldozatok emlékének megőrzése nélkül elveszíthetjük nemzeti múltunk egy darabját” – hangoztatta a nagykövet.
A rendezvény résztvevői egy perces néma csenddel adóztak a múlt pénteki olaszországi buszbalesetben elhunyt magyar kirándulók emlékének.
A konferenciával egy időben egy 23 tablóból álló fotó- és dokumentumkiállítás is nyílt a magyar nagykövetségen, amelyet szerdán a “Csokoládéháznak” nevezett kijevi múzeumban mutatnak be.
Forrás: mti.hu
Kárpátalja.ma

A népművelés szolgálatában
Kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola
Kovászna kis város, de nem szűkölködik közművelődési eseményekben. Az ajánlat nagy, sokszor egymásra is tevődnek az események. A Kádár László Képtárban egymást követik a tárlatok, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub mágnesként vonzza a literatúra kedvelőit, több színtársulat, kórus, zenekar, tánccsoport tart előadásokat, az egyházközösségek a kulturális életből is kiveszik részüket, a művelődési központ megnyitása új színfoltot vitt a város életébe, szellemiségét gazdagítja a Fábián Ernő Népfőiskola is. Vezetőjével, Balogh Zoltánnal, a kovásznai belvárosi egyházközség lelkipásztorával, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperesével beszélgettünk a kör tevékenységéről.
A kovásznai népfőiskola a kilencvenes évek elejétől működik a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fiókintézményeként. Célja, hogy a kovásznai közösség rálátást kapjon a világban történő nagy eseményekre, nagyjaink, történelmünk jeles évfordulóira. Ugyanakkor figyelemmel követik az anyaországuktól elszakadt kisebbségek körüli történéseket is. Fontos, hogy felszínre kerüljenek a magyarság aktuális fájdalmai, nehézségei – számolt be az esperes. A népfőiskola ajtaja bárki előtt nyitva áll, az előadásokra minden hónap első keddjének délutánján kerül sor a városi művelődési házban (korábban hétfő volt a megszokott időpont). Állandó hallgatói köre mintegy ötven személyre tehető, de az előadások függvényében mindig vannak jelen újabb érdeklődők is. Az előadásokat plakátokkal, személyre szóló meghívókkal, a sajtóban népszerűsítik. Örvendetes, hogy a fiatalság is fogékony a népfőiskola ajánlata iránt, a mindennapok nagy taposómalmában, az örök rohanásban is tudnak időt szakítani egy-egy előadásra. Az ifjak a történelem iránt érzékenyek nagyon – méltatta a fiatalok hozzáállását Balogh Zoltán. Épp ezért számos előadást szentelnek a „történelem helyreállításának”, így a népfőiskolán egészen más megvilágításban ismerhetik meg a történelmet, mint azzal az iskolai oktatásban szembesülhetnek. A hagyományőrzés, a régészeti kutatások eredményeinek bemutatása, a magyarság eredetének boncolgatása ugyancsak a kedvelt témák közé tartozik, a sorból nem maradhat ki Kőrösi Csoma Sándor életműve sem. Az elmúlt évben olyan személyiségek voltak a meghívottak között, mint Marosán Csaba kolozsvári színész, Czeglédi Katalin nyelvész, nyelvészeti-őstörténész, az altajisztika doktora, nyelvtanár, Csinta Samu újságíró, Puskás Bálint Zoltán alkotmánybíró, Balázs Lajos egyetemi docens, Jánó Mihály művészettörténész, Székely Zsolt régész, Szekeres Attila István heraldikus, Szakály Sándor professzor, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Raffay Ernő történész professzor, Mandics György tanár, költő, író, újságíró, esszéíró, rovásíráskutató, Puskás Attila nyugalmazott tanár. Szorosan együttműködnek a népművelésben részt vállaló civil szervezetekkel, valamint a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal, a Székely Nemzeti Múzeummal.
Idénre is vannak már konkrét tervek. Március idusában Marosvásárhelyről hoznak előadást, hagyományőrző csoport fellépésével egybekötve a forradalom körüli események kerülnek a középpontba. Ezt követően a Kőrösi Csoma Sándor Napokhoz kapcsolódóan a Csoma-kutatások kerülnek előtérbe. Nagy tervet is dédelget Balogh Zoltán: a Balassi Intézet által korábban nagyvárosokba elvitt történelmi előadás-sorozatát szeretné Kovásznára csalogatni. Hiába végez közművelődési munkát, a kovásznai népfőiskola sem mentesül az anyagi háttér biztosításának körülményességétől. Fel kell vállalni az előadók utazási költségeit, szállás-kiadásait. Kevés tagsági díj folyik be a kasszába, a pályázati úton elnyert pénzek jelentik a másik jövedelemforrást. A pályázatok elkészítését a Kőrösi-egyesület elnöke, Gazda József nyugalmazott tanár korát meghazudtoló lendülettel vállalja, bonyolítja le – emelte ki Balogh Zoltán. A terhek vállalásában azonban számíthatnak a barátokra, önkéntesekre, akik saját otthonukba fogadják be a vendég előadókat, megosztják velük asztalukat is – értékelte a közösségi hozzáállást az esperes.
Kovászna lakosságának hozzáállása arra ösztönöz, hogy minden körülmények között folytatni kell a népfőiskolában zajló munkát, tovább kell vinni a már hagyományosnak mondható népművelési feladatot – zárta a beszélgetést Balogh Zoltán.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakály Sándor: A Párizs környéki békeszerződések
Trianon. Egy szó, amelyben szinte benne foglaltatik az egész XX. századi magyar történelem, pontosabban annak az 1920. június 4-ét követő, napjainkig terjedő időszaka. A központi hatalmak I. világháborús vereségét követően a győztesek, az antanthatalmak felülírták korábban hangoztatott, de 1918-ra már „teljesen elfeledett” békeelveiket. Igazi győztesként viselkedtek. A vae victis ókori elvét tartották követendőnek. Nem figyeltek sem a korábbi ígéreteikre, sem a legyőzöttek helyzetére. Új világot alakítottak ki a Párizs környéki békeszerződésekkel – amelyek sokkal inkább a győztesek által megfogalmazott diktátumok voltak, mint a vesztesek szempontjait is figyelembe vevő szerződések.
Az akkor nagy háborúnak – később I. világháborúnak – nevezett, csaknem öt esztendeig tartó harcok vesztesei nemcsak egyszerűen legyőzettek, hanem meg is aláztattak a győztesek által. Nemzeti önbecsülésüket is sárba taposták, és a győztesek diadalittas elégedettséggel osztották az igazságot és a legyőzött országok területét az arra érdemesnek vélteknek. A háborút a vesztesek oldalán befejező Magyar Királyság mint az Osztrák–Magyar Monarchia társországa a lehető legsúlyosabb büntetést kapta. Elveszítette területének több mint kétharmadát, magyar nemzetiségű lakosságának egyharmadát, és a békediktátum katonai előírásai segítségével örökre a legyőzött helyzetét írták elő számára.
E helyzet akkor sem politikai, sem katonai erővel nem tűnt megváltoztathatónak. A győztesek gyakorlatilag már 1919 tavaszára döntöttek Magyarország sorsáról. Európai kis országgá fog változni a valamikori európai nagyhatalom, amelynek létezése sokak számára megcsonkított formájában is szinte elfogadhatatlan volt. A háború folyamán a Magyar Királyság területéből ígértek sok tízezer négyzetkilométert a Román Királyságnak, a Szerb Királyságnak, illetve a létrehozni szándékozott cseh-szlovák államnak, és ezeket az ígéreteket a győztesek be is tartották. S hogy ezeknek a betartott ígéreteknek a következménye egy soknemzetiségű ország feldarabolása lett, és így egy soknemzetiségű ország helyett számos soknemzetiségű állam jött létre, s ez nem megoldotta, de tetézte a korábbi problémákat, már senkit nem érdekelt. Mert mivel is gondolták elejét venni a jövő háborújának a győztesek? Többek között azzal, hogy a soknemzetiségű állam(ok) helyét a nemzetállamok foglalják el Európa térképén – mert a világháború azért a területi kiterjedését tekintve inkább csak európai volt –, amelyek nem akarnak és nem is fognak nemzettársaik sérelmei miatt fegyvert fogni. A feltételezés természetesen csak álom maradt. A békekötések igazi értelmét, a tartós békét a Párizs környéki békerendszer nem hozta, nem hozhatta el. Az egykori sérelmeket újabb, másfajta sérelmek váltották fel, és alapozták meg egy alig két évtizeddel később kirobbant háború lehetőségét. Magyarország annak a háborúnak – a II. világháborúnak – is résztvevője és vesztese lett. De vajon miért vált a háború résztvevőjévé? Azért, mert nem tudta elfogadni és elviselni a trianoni igazságtalanságot. Trianon ugyanis nem a régi sebeket gyógyította be, hanem újakat ejtett egy nemzet egész testén. S ezek a sebek a magyarság egészét érintették. Nem csoda és nem véletlen tehát, hogy társadalmi állásra, politikai szimpátiára és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül utasította el a trianoni békediktátumot az egész magyar társadalom. Konzervatívok és liberálisok, keresztyének és zsidók, szegények és gazdagok fogadták el a korszak általánossá vált jelszavát: Nem, nem, soha! Azaz nem, nem és soha nem fogadja el a magyarság a trianoni megaláztatást, az ország addig nem látott megcsonkítását, több mint hárommillió magyar kisebbségi sorsba taszítását. Horthy Miklós és Chorin Ferenc, Bethlen István és Peyer Károly, Juhász Gyula és Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes, József Attila és még sokan mások remélték a trianoni igazságtalanságok megváltoztatását. Az igazságtalanságok és egészében Trianon elutasítása jelentette a nemzeti minimumot, a közös nevezőt a magyarság számára. Aki ezzel a nemzeti minimummal szembefordult (volna), kiírta (volna) magát a nemzetből. Trianon, ez a Párizs melletti Versailles-ban található kastély (abból is a nagyobb, a Nagy Trianon-palota) kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar történelembe, a magyar szívekbe. Több mint kilenc és fél évtizeddel a magyarság számára tragikus következményekkel járó szerződés aláírása után is emlékeznünk és emlékeztetnünk kell arra, hogy a magyarság ezen XX. századi tragédiája napjainkig hat. Az egykoron elcsatolt területeken az elmúlt néhány évtizedben rohamosan csökkent a magyarság lélekszáma, a beolvadás végleges megsemmisüléssel fenyeget, a magyar múlt emlékei eltűnnek, és számosan írnak olyan új történelmet, amelyből bennünket kiírnak. Ha többért nem is, de legalább ezért emlékeznünk és emlékeztetnünk kell magunkat és másokat is a múltunkra. Arra a múltra, amely a miénk (is) volt, és amelynek hiteles bemutatása, megtartása a jövőnk záloga is lehet, mert múlt nélkül nem létezik sem jelen, sem jövő. Nekünk, magyaroknak pedig a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is fontos és meghatározó. Ne vegye el tőlünk azt sem Trianon, sem a felejtés, sem más. S mivel lehet azt megtartani? Talán Juhász Gyula fejezte ki legszebben mindezt Trianon című versében, amikor ezt írta: „Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá, / Mert nem lehet feledni, nem, soha, / Amíg magyar lesz és emlékezet, / Jog és igazság, becsület, remény.” Tegyük most mi is ezt, valamennyien magyarok! Éljünk bár a világ bármely pontján, legyünk bár más hiten lévők, a politikáról és a világról másként gondolkodók, de magyar múltunk e szomorú emlékezetű történésének napján – amely mára a nemzeti összetartozás napjává nemesedett – ne feledkezzünk meg arról, hogy magyarságunk kötelez bennünket: szétszakíttatásunkban is kifejezni a remélt együvé tartozást. (Magyar Idők) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Trianon árnyékában a Kálvin-házban
A  Kálvin János Református Imaházban szerdán trianoni megemlékezést tartottak.
A trianoni döntés kapcsán, június 7-én került sor a Szatmár-Láncos templom gyülekezeti termében a Szatmári Híd Egyesület rendezvényére, a Trianon árnyékában – magyar sors című emlékműsorra.
Kaszaniczki Csongor beosztott lelkész igeolvasása és Krakkó Rudolf a rendezvény szervezője köszöntője után Szatmári Elemér tamásváraljai lelkipásztor szavalata következett, majd a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, dr. Szakály Sándor szakmai előadást tartott Trianon hatása a magyarságra címmel.
Irodalmi előadásokkal, énekekkel közreműködtek még Szökőcs Zsófia és Besenyődi Judit diákok. szatmar.ro

Szatmárnémeti hazatért!
A Szatmári Híd Egyesület, szeptember 5 és 6 között a magyar honvédség Szatmárnémetibe való bevonulásának 77. évfordulója alkalmából tart emlékünnepet.
Észak-Erdélyt az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés ítélte Magyarországnak. Szatmárnémeti volt az első város, ahová a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezetésével bevonult. A honvédséget a lakosság az utcára vonulva, éljenzéssel fogadta. Dr. Antal Sándor, Szatmár polgármestere mondott üdvözlő beszédet Horthy Miklósnak és a bevonuló magyar honvédeknek.
E jeles nap évfordulója alkalmából a szervezők színvonalas tudományos és művészeti előadásokkal, illetve a legjobb magyar borok bemutatójával várják az érdeklődőket.
Program:
Szeptember 5-kedd: 16:00.Tudományos tanácskozás a II. Bécsi Döntésről 19:00. Koszorúzás a Lázári Emlékparkban a II. Világháború hősi halottai és Vitéz Zolcsák István világháborús pilóta emlékműveinél 19:30. "Magyarnak lenni" - Kovács Nóri önálló zenés estje Meghívott előadók: Dr. Szakály Sándor, a Veritas Történelemkutató Intézet főigazgatója, Sárándi Tamás muzeológus-történész, Thoroczkai Sándor történelemtanár, Ifj. Hegedűs Lóránt lelkipásztor, Murányi Levente '56-os szabadságharcos.
Közreműködnek: Szökőcs Zsófia és Besenyődi Judit diákok, illetve Gyulai Lóránd zenész.
Szeptember 6- szerda: 17.00. Zenés bortörténelem és borkóstoló Meghívott előadó: Kaló Imre a Borászok Borásza Közreműködik: Dörnyei Krisztina Lejla opera-énekes
Kajtár Rebeka / szatmar.ro

Erdély sorsát nem Gyulafehérváron döntötték el
Megválaszolt kényes kérdések
Dr. Szakály Sándor történészt, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának tagját a gyulafehérvári román nagygyűlésről, a trianoni diktátumról, annak előzményeiről és utóhatásairól kérdeztük.
– Tulajdonképpen mi történt 1918. december 1-jén Gyulafehérváron?
– Az erdélyi románok képviselői kimondták, hogy ők a Román Királysághoz kívánnak csatlakozni, és több ígéretet is tettek az önkormányzatiságra, autonómiára és nyelvhasználatra vonatkozóan, melyeket azonban a mai napig nem tartottak be. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyulafehérvári román nagygyűlést követő, december 22-i kolozsvári magyar nagygyűlésen elutasították a Romániához való csatlakozást. Éppen ezért a népek és nemzetek általuk kimondott önrendelkezési joga értelmében a döntéshozó nagyhatalmaknak ebben a kérdésben népszavazást kellett volna elrendelniük.
– Mennyiben befolyásolta ez a nagygyűlés Erdély sorsának további alakulását? Volt-e hatása a trianoni békediktátumra?
– Megítélésem szerint alapvetően nem, ugyanis az antant-hatalmak már a háború vége előtt megrajzolták Európa új határait, és azt se felejtsük el, hogy Erdélyt már 1916-ban Romániának ígérték. Tehát a gyulafehérvári román nagygyűlésnek gyakorlatilag nem volt jelentősége, ezzel csak utólag ruházták fel némely történészi és politikusi megnyilvánulás magyarázataként, alátámasztásaként.
– A gyulafehérvári nagygyűlés után lett volna-e értelme a katonai ellenállásnak?
– Ez egy súlyos, szakmán belül is vissza-visszatérő és vitát gerjesztő kérdés, melyre én azt szoktam válaszolni, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia által elveszített háborút a Magyar Királyságnak utólag nagyon nehéz lett volna megnyernie. Egy esetleges ellenállás viszont a későbbi döntéshozókat talán rákényszeríthette volna a határok megfontoltabb és igazságosabb meghúzására. Az viszont bizonyos, hogy a román csapatokat nem lett volna szabad az antant által kijelölt demarkációs vonalakon (Erdélyben a Maros folyón – szerk.) átengedni.
– A Tanácsköztársaság megalakulása, vagyis a kommunista hatalomátvétel befolyásolta-e a trianoni tárgyalásokat?
– Nem, ugyanis – amint már említettem –, Magyarország sorsa már jóval azelőtt eldőlt, amint az új határokat rögzítő és már 1919 márciusában elkészült térképek léte is igazolja. Ezeken ugyanis 1920-ban már nagyon keveset módosítottak.
– Hogyan lehetne kilábalni a trianoni traumából?
– Területi kiigazítás most nem lehetséges, hiszen, ha a nagyhatalmak azt akarták volna, hogy a kommunizmus kelet-európai összeomlása után Magyarország határai megváltozzanak, akkor ez a döntés az esetleges tiltakozások ellenére is megszületik. Éppen ezért azt kell elérni, hogy a határokon kívül rekedt magyarok a szülőföldjükön úgy érezzék magukat, mintha a hazájukban élnének. Ez viszont az anyanyelv használatának és alkalmazásának korlátozatlan gyakorlása, valamint a bíróság előtti egyenlőség megvalósítása nélkül nem lehetséges. Ennek érdekében a Romániában élő magyarságnak fel kell mutatnia mindazon értékét, melyekkel a különböző területeken rendelkezik, az elért eredményeket ugyanis előbb-utóbb értékelni fogják.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szent László-évi emlékülés Budapesten
Szent László Emlékülést tartott a Szent László-év Tanácsadó Testülete és a Pro Patria Egyesület szerdán, október 11-én az Országgyűlés felsőházi termében.
Megjelenteket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Gaal Gergely, a tanácsadó testület elnöke köszöntötte. Az emlékév eddigi rendezvényeit és eredményeit dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ismertette.
Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövetének előadását Gedeon Márta, a diplomata felesége olvasta fel, majd prof. dr. habil. Szakály Sándor DSc. történész és ft. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes előadását hallgathatták meg a jelenlevők. Az emlékülést dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke vezette le. A felszólalók méltatták a Szent László-év eseményeit, többek között a nagyváradi Szent László Napokat is. Nagyváradról a Szent László Egyesület részéről meghívást kapott és részt vett az eseményen: Zatykó Gyula, Csomortányi István, Habineac István, Asztalos Attila és Havran Gábor. A Szent László Egyesület sajtóirodája; erdon.ro