Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szakács Tamás
2 tétel
2016. szeptember 20.
Történelmi bizonyítékok
Restaurálás a 700 éves templomban
A magyar kormány által a határon túli magyar épített kulturális örökség megóvására létrehozott Romer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány által biztosított kétmillió forintból folynak feltáró munkálatok a több mint 700 éves gidófalvi templomban.
A feltárást ugyanaz a szakembergárda, illetve cég végzi, amelyik alig pár hete fejezte be a kilyéni templom freskóinak a felújítását. Ottjártunkkor éppen Szakács Tamás és Sólyom Zsolt falkép-restaurátorok dolgoztak a helyszínen. Az eddig felszínre hozott rétegek az északi falon egy püspök (vagy szent) csodatételének jelenete, illetve Jézus dicsőítése a három királyok által, míg a nyugati oldalon Szent László bevonulásából fedtek fel egy részletet, de a festmény további feltárása majd segít az ikonográfiában, vagyis értelmezésben – magyarázta Szakács Tamás. Megtalálták a szószék mellett a reformáció előtti katolikus templom befalazott sekrestyebejáratát is, egy tipikus gótikus kőkeretet, de egy hajdani tűzvészről is „mesélnek” a falak, erre pedig történelmi források is utalnak. 1658-ban ugyanis a törökök felgyújtották a templomot, amelynek tetőzete akkor teljesen megsemmisült, de a vakolat alatt elszíneződve megmAradtak a freskók.
A munkálatra hat hete van a Marosvásárhelyi cégnek, de amint a gidófalvi gyülekezet lelkipásztora, Berecki László elmondta, remélhetőleg a munkálatok befejezéséig további támogatást is kapnak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 19.
Zsúfolásig telt szerdán késő délután a sepsikilyéni unitárius templom a Szent László-legenda képsorát is tartalmazó freskók restaurálása befejezésének alkalmából tartott ünnepi hálaadó istentiszteleten. A jelképes átadáson a falképeket bemutató Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész a Szent László-évben az esztendő kiemelkedő eseményének nevezte a szerdait. A restaurálást a Kiss Loránd falkép-restaurátor által vezetett marosvásárhelyi Apsis Kft. munkatársai végezték.
Egyházi énekek után Kovács István sepsiszentgyörgyi-sepsikilyéni unitárius lelkipásztor olvasott fel a Bibliából (a 90. zsoltárból) és mondott imát, majd köszöntötte az egybegyűlteket. Hívó szavára egyperces néma felállással adóztak Kónya Ádám művelődéstörténész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója, Máté László műépítész és Bereczki Csilla restaurátor emlékének. Utóbbi restaurálta a templom kazettás mennyezetét, tegnap temették Ausztráliában. Kónya Ádám a templom megmentésében, a falképek feltárásában buzgólkodott, a tíz éve elhunyt Máté László szintén szívügyének tekintette az épület helyreállítását. A csendes emlékezést követően Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi segédlelkész töltötte be a ceremóniamester szerepét. Jánó Mihály művészettörténész a templom építéstörténetét elevenítette fel. Kitért arra is, hogy Huszka József az 1880-as években feltárta a falképeket, akvarellmásolatokat készített, de az egyház kérésére vissza kellett meszeltetnie azokat. Említette Székely Zoltán régész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója ásatását, Kónya Ádám és Máté László szerepét a feltárásban, restaurálásban. Kitért az 1989 decemberében létrejött sepsiszentgyörgyi M Műhely és az 1990 tavaszán alakult Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, Románia első műemlékvédelmi intézménye létrejöttére. Majd előadást tartott a falképekről, kiemelve egy-egy igazán érdekes jelenetet, alakot vagy csak részletet. A kései gótika és korai reneszánsz hatásai egyaránt felfedezhetőek, Jánó Mihály az 1400-as évek első évtizedeire datálja a freskók keletkezését. A falképsorok két regiszterben futnak végig a déli, nyugati és északi falon. A déli falon indulva Krisztus szenvedéstörténetét láthatjuk. Jánó Mihály kiemelte, a képi elbeszélés mozgalmas, arckifejezések, tekintetek sugároznak. Az utolsó vacsora jelenete itt az egyik legbeszédesebb az Erdélyben és Magyarországon fellelhető ábrázolások közül. A művészettörténész utoljára hagyta szíve csücskét, a Szent László-legenda falképsorát. Ám előtte, az általa megjelölt krónikarészleteket fordításban Szakács László sepsiszentgyörgyi színművész olvasta fel a Bécsi Képes Krónikából, Mügeln Henrik német krónikájából és az Orosz Évkönyvekből. A Szent László-ciklus a nyugati falon kezdődik, de csak töredékekben maradt meg, az északi falon igen szépen követhető. Jánó Mihály jelezte, mind művészeti, mind történelmi értéke jelentős. Kiemelte az ütközet jelenetét, amely az egyik legszebb itt, Sepsikilyénben. Ez a legmozgalmasabb kompozíciója a középkori magyar művészetnek, értékelte. A birkózás jelenetében a lovak is birkóznak. Az utolsó képkockán, a lefejezés jelenetében a kun kezében tartja a szívét, mintegy felajánlva azt. Ez a megtérés szimbóluma. Jelentős, mivel a profán szívábrázolás igen ritka.
Kiss Loránd falkép-restaurátor elmondta: korábban az enyészettől mentették meg a templomot, a falképeket feltárták és konzerválták, 2004-ben hasonló ünnepség keretében átadták, de aztán szünet következett be. A freskók nem voltak igazán látványosak abban az állapotban, ám mostanra sikerült a restaurálást is elvégezni. Ezt 40 százalékban a Magyar kormány Rómer Flóris terve keretében, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában végezték, a fennmaradó 60 százalékot Sepsiszentgyörgy önkormányzata támogatta. Isten tartsa meg a polgármesternek és társainak azt a szokását, hogy ilyen, nem igazán szavazatgeneráló döntéseket is hoznak, zárta szavait Kiss Loránd.
Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi restaurátor, a munkálat irányítója a műszaki részleteket ismertette. Elmondta, alapelvük az volt, hogy minél többet őrizzenek meg az eredeti festményekből és minél kevesebbet adjanak hozzá, csak azt, ami biztos, azt is megkülönböztető festéssel, továbbá minden beavatkozás visszafordítható.
Péter Pál restaurátor felelevenítette, amikor 1989-ben Jánó Mihály idehívta, és megmutatta a lemeszelt falakat, nem hitte volna, hogy megéri ezt a napot. A restauráláshoz pénz, szakértelem és kitartás kell, hiszen az sziszifuszi munka. Három hónapon át 5–10 ember dolgozott ott nagy alázattal napi 8–10 órát, köztük négy sepsiszentgyörgyi. Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke úgy értékelte, a falak beszélnek, a névtelen mester belevitte lelkét a festménybe, ahol az ég a földdel találkozik, kiegészítve egymást, Istent dicsőítve. Ez ünnepi alkalommal egyszerre dobbannak a szívek, s kívánta, ezt az érzést vigyük tovább a hétköznapokba, hogy ne egymás ellenében, hanem együtt cselekedjünk. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének üzenetét Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok olvasta fel. Nagy öröm számára, hogy egy magyar örökség születik újjá, ezért úgy véli, gondosan kell őriznünk a nyomát annak, hogy őseink mit tettek hozzá ehhez a régióhoz, az országhoz. A falakon megelevenedik a történelem: Szent László megmenti az elrabolt magyar lányt és legyőzi a szülőföldünkre betolakodó idegent. Ismerősen hangzik ez a 21. században is, tette hozzá. Népünk történelme során Szent László a sötétség-világosság harcának egyik fő szimbólumává vált. A polgármester azt kívánta, a világosságba vetett hitünk ne lankadjon, mert napjainkban is tapasztaljuk, küzdenünk kell a sötétséggel, Székelyföld napja még nem virradt fel. Jusson eszünkbe, hogy őseink legyőzték a nehézségeket, bizonyság erre mai létünk, és ma is beszélnek hozzánk saját kultúránk nyelvén a sepsikilyéni templom falai. Sarkadi Márton, a magyar Miniszterelnökség egyházi műemléki osztályának megbízott vezetője Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár és Hanvay Dávid főosztályvezető köszöntőjét tolmácsolta. Közölte, Magyarország támogatja azokat, akik lelkiismeretesen végzik a munkát azért, hogy történelmi emlékeink megmaradjanak. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, az ilyen támogatásokkal a magyar kormány azért törleszt, hogy másfél évszázadon át Erdély biztosította a magyar államiság folytonosságát.
Az ünnepségen közreműködött a Codex Régizene-együttes, mely a csíkszeredai régizene-fesztiválon is bemutatandó, a reformáció 500. évfordulójára készített hangversenyét adta elő. Kovács István lelkész zárszavában az esemény kapcsán rámutatott, érdemes itt megmaradnunk, és kívánta, töltsük meg élettel a teret, minél több keresztelőnek lehessünk tanúi e falak között. Nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget a rendezvény.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)