Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Szakács Gyula
1 tétel
2016. szeptember 20.
Szakács Gyula: legyünk büszkék az örökségünkre
Adományként készített nemrégiben új kaput a csíkszentmiklósi templomkerítéshez Szakács Gyula. A csíkszentmiklósi férfi úgy tartja, fontos, hogy jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával.
Jól felszerelt asztalosműhelybe lépünk be Csíkszentmiklóson, szép, egyedi bútorok készülnek épp. „A Teremtőtől kaptam egy tehetséget, amit szorgalommal és hozzáállással tudtam kamatoztatni. Az iskolában könnyen ment nekem a rajzolás. Gyerekkoromban, ha egy bicska a kezembe került – például Szépvízen a templomkertben levő hárs- és gesztenyefa kérgéből – rögtön faricskálni kezdtem egy hajócskát. Később kést, villát, kanalat gyerekésszel próbáltam utánozni. Aztán rájöttem, hogy ehhez én hovatovább jobban értek. Mindig is foglalkoztatott a fa megmunkálása” – emlékszik vissza Szakács Gyula, amikor eddigi pályafutásáról kérdezzük.
Mint mesélte, 1969-ben Buhusba került szakiskolába, fonó szakra. Az iskola melletti szövődében gyakorlatoztak, a fiúk a gépek karbantartását végezték. 1972-ben a Csíkszeredai fonodába került mint karbantartó lakatos. El is végzett egy lakatosképzést.
„Édesapám értette a lakatos szakmát, szekereket csinált, jármot, kapukat javított, kályhát készített, fazekakat fenekelt, biciklit, traktort javított, mindenhez értett. Ebben nőttem fel, nyolcan vagyunk testvérek, ebből hat fiú, a vérünkbe ivódott a lakatosság. Mindig segítettünk édesapámnak kályhát nyitolni, kapálógépet készíteni. A környékbeliek vele készíttettek sok mindent, ezermester volt, én is annak tartom magam.”
A katonaságtól való leszerelés után a Csíkszeredai traktorgyárban kezdett dolgozni lakatosként és táncmesterként. „Beiratkoztam egy táncmester iskolába, mert akkor kerestek a traktorgyárhoz táncmestert. És mivel a lakatos szakma fortélyait is kitanultam, lakatosként dolgoztam ott. Akkor próbálkoztam amatőr szinten vászonra festeni képeket. Találkoztam díszlettervezőkkel, akik megmutatták, hogyan kell egy vásznat lekezelni, hogy utána festeni lehessen rá. Saját magamtól kezdtem el, aztán »elloptam«, eltanultam a mikéntjét. Aztán elmentem a faragászat irányába, mert hatalmas igény volt rá. Gyertyatartókat, csillárokat, függönytartókat, a vadászoknak trófeaalapokat, féldomborműveket, használati cikkeket készítettem, és ezt annyira felfejlesztettem, hogy több pénzt kerestem belőle, mint amennyi fizetést kaptam a munkahelyemen.”
Szakács Gyula, miután eljött a traktorgyártól, a bútorgyárban lett karbantartó lakatos, itt került közel az asztalosszakmához. Ekkor készítette el a legelső Székely kapuját az ott dolgozó asztalosok segítségével.
„Ott megismertem jobban az anyagokat és a gépeket. Sokat tanultam, de könnyű volt, mert ragadt rám. Ha bementem egy vendéglőbe, amíg kihozták a sörömet vagy az ételt, addig én megvizsgáltam az asztalt és a székeket, hogy hogyan vannak elkészítve. Később rengeteget utaztam, és mindenhol sokat tanultam. A forradalom előtt két évet dolgoztam a madéfalvi tanácsnál, mint lakatos” – mesélte.
Mivel ott ő számolta ki az ott elkészített tárgyak árát – parkba padokat, rendőrségre vasajtót, a kollektívnek pityókafullasztót – ő adta át a megrendelőnek, és átlátta a folyamatot, a rendszerváltás után rögtön el tudott menni „magánszektorba.”
„A munka olyan, hogy ha szereted és beleéled magad, és várod, hogy az az alak jöjjön elő a fából, nem tudsz lefeküdni, nem álmosodsz el, nem tudod abbahagyni, amíg kész nincs. És amíg én éjjeleken keresztül itthon faragtam, mindig hallgattam a Szabad Európa rádiót. Megfogott az a szabadságérzés, a lehetőség, hogy magadnak dolgozz, elképzeltem, hogy ha én valahol Nyugaton lennék, Kanadában vagy Németországban, milyen jól meg tudnék élni ott. Ezért mihelyt a forradalom eljött, egyből léptem és magániparban kezdtem dolgozni, tudtam, hogy kell kiszámolni az áru árát, hogy kell a kuncsaftnak átadni, nyugtát írni stb. Megvolt a szakmai hátterem is, és már három hónapra való munkám el volt vállalva. Még két inasom is volt, akiket úgy hoztak a szüleik, hogy tanítsam őket, legyen szakma a kezükben” – emlékezett vissza.
1991-ben aztán egy Csíkszeredai vendéglő bútorzatának elkészítésére kérték fel, ez volt az első nagyobb munkája. Azt meglátván, egy ismerőse asztalosmunkára hívta Németországba. „Nagyon féltem, hogy én minek megyek oda ki. Mondták, megpróbálod, vizsgamunkát csinálsz, és ha elfogadják ott mAradsz. Egy régi épület nyílászáróit kellett javítani. Két éjjel és két nap nem aludtam, csak a vizsgamunkát csináltam. Ott kint minden gépet megvettek számomra, amire szükségem volt. Itthonról úgy mentem el, hogy bejelentettem a feleségemnek és a gyerekeknek: apu megy. Azért mentem el, hogy lássak és tanuljak, és a lehetőséget ne szalasszam el. Aztán egy nap alatt annyit kerestem ott, mint itthon egy hónap alatt, nagyon meg voltam fizetve.”
Egy év múlva szerszámokkal, pénzzel, tudással, tapasztalattal tért haza, itthon nekifogott asztalosműhelyt építeni, híre is ment, hogy milyen asztalosmester van Csíkszentmiklóson, még Nagyváradról is érkeztek megrendelések.
Szakács Gyulát mindig is foglalkoztatták a „népi” dolgok, mindig is szeretett volna székely kapukat készíteni. Az elsőt még a „bútorgyáras” időszakában készítette, aztán kezdtek érkezni a rendelések, felkérések székely kapuk restaurálására. „Most értem oda, hogy a motívumokhoz is hozzá merek nyúlni. Sok tervezővel dolgozom együtt, és hála istennek szakmai körökben jók a visszajelzések. Én nem tartom magam nagyobbnak vagy okosabbnak másoknál, de egy kicsit hozzá mertem nyúlni ahhoz, amit az ősöktől örököltünk, és amelyek mindig is változtak az idők során. Ha a szakember annyira megérett, akkor egy kicsit saját magából is hozzáad.”
A csíkszentmiklósi templomkerítés kapuja igencsak rossz állapotban volt. A pap kérésére az asztalosmester megnézte, de úgy vélte, inkább újat készít, minthogy kijavítsa, munkájáért pedig nem kért el pénzt. Szakács Gyula munkáját több templom bútorzata is dicséri, az egyik gyimesi templomban, a csíkszentmiklósi templomban, az erdőszentgyörgyi templomban is láthatók, használhatók az általa készített padok és egyéb belső berendezések.
„Ezeket szívesen csinálom, azért, hogy mentsük meg azt, ami a miénk és adjuk tovább. Az egyháznak segítünk és dolgozunk, és azt a templomot, amit őseink felépítettek, mi is legyünk arra valók, hogy meszeljük ki és tartsuk rendbe. Tegyünk róla, hogy szép mAradjon, és ezzel jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával, őrizzük meg, vigyázzunk rá, tartsuk karban. Ezt kell nekünk hátrahagyni, tanítani, és büszkék kell legyünk rá.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Adományként készített nemrégiben új kaput a csíkszentmiklósi templomkerítéshez Szakács Gyula. A csíkszentmiklósi férfi úgy tartja, fontos, hogy jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával.
Jól felszerelt asztalosműhelybe lépünk be Csíkszentmiklóson, szép, egyedi bútorok készülnek épp. „A Teremtőtől kaptam egy tehetséget, amit szorgalommal és hozzáállással tudtam kamatoztatni. Az iskolában könnyen ment nekem a rajzolás. Gyerekkoromban, ha egy bicska a kezembe került – például Szépvízen a templomkertben levő hárs- és gesztenyefa kérgéből – rögtön faricskálni kezdtem egy hajócskát. Később kést, villát, kanalat gyerekésszel próbáltam utánozni. Aztán rájöttem, hogy ehhez én hovatovább jobban értek. Mindig is foglalkoztatott a fa megmunkálása” – emlékszik vissza Szakács Gyula, amikor eddigi pályafutásáról kérdezzük.
Mint mesélte, 1969-ben Buhusba került szakiskolába, fonó szakra. Az iskola melletti szövődében gyakorlatoztak, a fiúk a gépek karbantartását végezték. 1972-ben a Csíkszeredai fonodába került mint karbantartó lakatos. El is végzett egy lakatosképzést.
„Édesapám értette a lakatos szakmát, szekereket csinált, jármot, kapukat javított, kályhát készített, fazekakat fenekelt, biciklit, traktort javított, mindenhez értett. Ebben nőttem fel, nyolcan vagyunk testvérek, ebből hat fiú, a vérünkbe ivódott a lakatosság. Mindig segítettünk édesapámnak kályhát nyitolni, kapálógépet készíteni. A környékbeliek vele készíttettek sok mindent, ezermester volt, én is annak tartom magam.”
A katonaságtól való leszerelés után a Csíkszeredai traktorgyárban kezdett dolgozni lakatosként és táncmesterként. „Beiratkoztam egy táncmester iskolába, mert akkor kerestek a traktorgyárhoz táncmestert. És mivel a lakatos szakma fortélyait is kitanultam, lakatosként dolgoztam ott. Akkor próbálkoztam amatőr szinten vászonra festeni képeket. Találkoztam díszlettervezőkkel, akik megmutatták, hogyan kell egy vásznat lekezelni, hogy utána festeni lehessen rá. Saját magamtól kezdtem el, aztán »elloptam«, eltanultam a mikéntjét. Aztán elmentem a faragászat irányába, mert hatalmas igény volt rá. Gyertyatartókat, csillárokat, függönytartókat, a vadászoknak trófeaalapokat, féldomborműveket, használati cikkeket készítettem, és ezt annyira felfejlesztettem, hogy több pénzt kerestem belőle, mint amennyi fizetést kaptam a munkahelyemen.”
Szakács Gyula, miután eljött a traktorgyártól, a bútorgyárban lett karbantartó lakatos, itt került közel az asztalosszakmához. Ekkor készítette el a legelső Székely kapuját az ott dolgozó asztalosok segítségével.
„Ott megismertem jobban az anyagokat és a gépeket. Sokat tanultam, de könnyű volt, mert ragadt rám. Ha bementem egy vendéglőbe, amíg kihozták a sörömet vagy az ételt, addig én megvizsgáltam az asztalt és a székeket, hogy hogyan vannak elkészítve. Később rengeteget utaztam, és mindenhol sokat tanultam. A forradalom előtt két évet dolgoztam a madéfalvi tanácsnál, mint lakatos” – mesélte.
Mivel ott ő számolta ki az ott elkészített tárgyak árát – parkba padokat, rendőrségre vasajtót, a kollektívnek pityókafullasztót – ő adta át a megrendelőnek, és átlátta a folyamatot, a rendszerváltás után rögtön el tudott menni „magánszektorba.”
„A munka olyan, hogy ha szereted és beleéled magad, és várod, hogy az az alak jöjjön elő a fából, nem tudsz lefeküdni, nem álmosodsz el, nem tudod abbahagyni, amíg kész nincs. És amíg én éjjeleken keresztül itthon faragtam, mindig hallgattam a Szabad Európa rádiót. Megfogott az a szabadságérzés, a lehetőség, hogy magadnak dolgozz, elképzeltem, hogy ha én valahol Nyugaton lennék, Kanadában vagy Németországban, milyen jól meg tudnék élni ott. Ezért mihelyt a forradalom eljött, egyből léptem és magániparban kezdtem dolgozni, tudtam, hogy kell kiszámolni az áru árát, hogy kell a kuncsaftnak átadni, nyugtát írni stb. Megvolt a szakmai hátterem is, és már három hónapra való munkám el volt vállalva. Még két inasom is volt, akiket úgy hoztak a szüleik, hogy tanítsam őket, legyen szakma a kezükben” – emlékezett vissza.
1991-ben aztán egy Csíkszeredai vendéglő bútorzatának elkészítésére kérték fel, ez volt az első nagyobb munkája. Azt meglátván, egy ismerőse asztalosmunkára hívta Németországba. „Nagyon féltem, hogy én minek megyek oda ki. Mondták, megpróbálod, vizsgamunkát csinálsz, és ha elfogadják ott mAradsz. Egy régi épület nyílászáróit kellett javítani. Két éjjel és két nap nem aludtam, csak a vizsgamunkát csináltam. Ott kint minden gépet megvettek számomra, amire szükségem volt. Itthonról úgy mentem el, hogy bejelentettem a feleségemnek és a gyerekeknek: apu megy. Azért mentem el, hogy lássak és tanuljak, és a lehetőséget ne szalasszam el. Aztán egy nap alatt annyit kerestem ott, mint itthon egy hónap alatt, nagyon meg voltam fizetve.”
Egy év múlva szerszámokkal, pénzzel, tudással, tapasztalattal tért haza, itthon nekifogott asztalosműhelyt építeni, híre is ment, hogy milyen asztalosmester van Csíkszentmiklóson, még Nagyváradról is érkeztek megrendelések.
Szakács Gyulát mindig is foglalkoztatták a „népi” dolgok, mindig is szeretett volna székely kapukat készíteni. Az elsőt még a „bútorgyáras” időszakában készítette, aztán kezdtek érkezni a rendelések, felkérések székely kapuk restaurálására. „Most értem oda, hogy a motívumokhoz is hozzá merek nyúlni. Sok tervezővel dolgozom együtt, és hála istennek szakmai körökben jók a visszajelzések. Én nem tartom magam nagyobbnak vagy okosabbnak másoknál, de egy kicsit hozzá mertem nyúlni ahhoz, amit az ősöktől örököltünk, és amelyek mindig is változtak az idők során. Ha a szakember annyira megérett, akkor egy kicsit saját magából is hozzáad.”
A csíkszentmiklósi templomkerítés kapuja igencsak rossz állapotban volt. A pap kérésére az asztalosmester megnézte, de úgy vélte, inkább újat készít, minthogy kijavítsa, munkájáért pedig nem kért el pénzt. Szakács Gyula munkáját több templom bútorzata is dicséri, az egyik gyimesi templomban, a csíkszentmiklósi templomban, az erdőszentgyörgyi templomban is láthatók, használhatók az általa készített padok és egyéb belső berendezések.
„Ezeket szívesen csinálom, azért, hogy mentsük meg azt, ami a miénk és adjuk tovább. Az egyháznak segítünk és dolgozunk, és azt a templomot, amit őseink felépítettek, mi is legyünk arra valók, hogy meszeljük ki és tartsuk rendbe. Tegyünk róla, hogy szép mAradjon, és ezzel jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával, őrizzük meg, vigyázzunk rá, tartsuk karban. Ezt kell nekünk hátrahagyni, tanítani, és büszkék kell legyünk rá.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro