Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabolcs Attila
46 tétel
2017. április 22.
Székelyudvarhelyen zajlik az EMNP kongresszusa
Szombat délben kezdte meg ülését az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlése Székelyudvarhelyen. A 170 küldött jelenlétében zajló tanácskozás első részében erdélyi és külföldi meghívottak köszöntötték a kongresszus résztvevőit. Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke egy irodalmi példával érzékeltette a jelenkor politikai ideológiáinak válságát. Mint elmondta: az európai közösség – és ezen belül a kárpát-medencei is – olyan kérdésekre kell válaszokat keressen, melyekről azt gondolta, a 20. században már megválaszolásra kerültek. Németh Zsolt a román-magyar viszony kapcsán kijelentette: a 2012-ben megromlott kapcsolat rendeződni látszik, ugyanakkor kitért az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásaira is. A magyarországi politikus gratulált Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének, a Néppárt védnökének az önálló erdélyi külpolitika érvényesítéséért, valamint Szilágyi Zsoltnak, a Néppárt elnökének az Európai Szabad Szövetség keretei közt is kifejtett tevékenységéért. „A kis lépések politikája összhangban kell legyen a nemzetpolitikai stratégiákkal, Magyarország kormánya pedig nyitott a román-magyar kapcsolatok újraindítására, mely a kölcsönös tisztelet alapján kivirágozhat” – mondta Németh. Az országgyűlési képviselő megköszönte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok munkáját, s hangsúlyozta: az irodahálózat eredményesen végzi az általa vállalt feladatokat. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében hangsúlyozta: a jelenlegihez hasonló sorsfordító időkben nagy felelősség hárul a közélet szereplőire, a könnyített honosítási eljárásnak köszönhetően pedig a magyarság közjogilag is egyesült. A miniszterelnök-helyettes elmondta: Magyarország gazdasági növekedése 2010 óta stabilnak mondható, s ennek eredményeként a nemzetpolitikára fordított költségvetési tételek is a négyszeresére nőttek. Jill Evans EP-képviselő, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke beszéde elején magyar nyelven is köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd saját szülőföldjének, Walesnek, példáiból kiindulva beszélt az önrendelkezéshez való jog fontosságáról. „Tudatában kell lennünk annak, hogy rajtunk kívül senki más nem fog saját érdekünk védelmében felszólalni, s épp ezért magunk kell kézbe vegyük sorsunk irányítását. Szülőföldemen egyre többen ellenzik, hogy helyettük hozzanak döntéseket fontos kérdésekben, hiszen a helybéliek azok, akik a legjobban tudják, mi a jó saját közösségüknek” – mondta az EFA politikusa. Az európai autonomistákat tömörítő pártcsalád rövid ismertetése után kijelentette: az EFA támogatja a székelyföldi autonómiatörekvéseket és a magyar közösség nyelvjogi küzdelmét. Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének üzenetét tolmácsolta, melyben felidézte az általa vezetett szervezet autonómia-koncepcióját. „A székelység megmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia, s ezért jogszabály-alkotási és végrehajtói hatalmat is kell kapnunk” – írta levelében Izsák. Az SZNT elnöke a Néppártot az autonómia elkötelezett képviselőjének nevezte, s reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az önrendelkezés ügyét más politikai- és civil szervezetek is felvállalják majd az elkövetkezőkben. Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője kijelentette: világosan látszik, hogy a Néppárt számára az autonómia nem egy eladható politikai termék, hanem egy mélyen megélt, határozott kiállást jelent. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a Néppártban foglalnak helyet az igazi autonomisták, s politikusai hűen képviselik az önrendelkezés ügyét” – mondta Apáti, aki felszólalásában elhatárolódott Szotyori Lázár Zoltán jobbikos politikus erdélyiekre tett kijelentésétől, s elnézést kért mindazoktól, akiket jogosan sértett az említett képviselő megnyilvánulása. „A Jobbik következetesen támogatta a kettős állampolgárság ügyét, a határon túli osztálykirándulások támogatását, vagy épp a Trianon-emléknap megvalósítását. Épp ezért szervezetünket tettei, és nem a rosszul sikerült, helytelen megnyilatkozások alapján kell megítélni” – mondta a Jobbik politikusa. Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke a lokális ügyek képviseletének fontosságát emelte ki, valamint kitért a romániai választási törvény aránytalanágaira is. A pártelnök kijelentette: bár a történelmen nem tudunk változtatni, mindenki számára adott a lehetőség ahhoz, hogy helyben, saját közösségein belül történelmet írjon és elérje, hogy saját sorsunk felett mi magunk dönthessünk. Sari József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviselője elmondta: a többségi társadalommal együttműködve kell otthonosabbá és élhetőbbé tenni világunkat, mely a közélettel foglalkozó tisztségviselők egyik fő feladata kell legyen. Hozzátette: stratégiai jelentőséggel bír az elvándorolt fiatalok hazacsábítása, akik a későbbiekben szülőföldjükön tervezhetnek jövőt. Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke – Németh Zsolthoz kapcsolódva – szintén megköszönte az EMNT Demokrácia-központok munkáját, majd kijelentette: minden magyar kötelessége az autonómia ügyének támogatása. Krivánszky Miklós, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke Fehér Csabának, a szervezet elnökének üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében kijelentette: az anyaország határain kívül élő magyarok sorsközösséget alkotnak, ugyanakkor hangsúlyozta, a kisebbségben élő magyarok soha nem támogathatják nyugodt szívvel a többségi nemzetek nemzetállami törekvéseit, melyek a kisebbségben élőkre nézve beláthatatlan következményekkel járhatnak. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Néppártot egy, az autonómia mellett elkötelezett formációnak nevezte, amely képviselői mindig partnerek voltak az önrendelkezésről folytatott tárgyalások során. „Az Erdélyi Magyar Néppárt tisztességgel, következetesen és hűséggel politizál, nekünk, autonómiát támogatóknak pedig az a feladatunk, hogy ismertessük követeléseinket a nyugati képviselőkkel is” – mondta a politikus, majd hozzátette: jogosan kérhetjük a román politikusoktól, hogy ne kezeljék nemzetbiztonsági kockázatként törekvéseinket. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Néppárt védnöke az önrendelkezés kivívását az erdélyi magyarság felemelkedésének zálogaként határozta meg. „Identitásunk megőrzésének záloga a helyes politizálás. 1992-es eskünkhöz hűen, melyet a kolozsvári Szent Mihály-templomban tettünk, végezzük munkánkat, a Néppárt pedig az egyedüli olyan politikai erő, mely kiáll az autonómia ügye mellett” – mondta Tőkés. A politikus felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az erdélyi magyarság nem szabad elveszítse veszélyérzetét, s nem szabad lemondania hosszú távú stratégiai céljairól sem. „Igazunk erejében bízunk, még ha néha pusztába kiáltott szóként is hangzik ez. Kijelentjük: itthon akarunk élni és nem értünk egyet azzal, hogy idegen erők arra ösztönöznek bennünket, hagyjuk el szülőföldünket” – jelentette ki a Néppárt védnöke. Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke a romániai politikai helyzetet elemezve kijelentette: egy olyan országban élünk, ahol a szocialista kormány magához öleli a frissen alakult román nacionalista pártszövetséget, s ahol – az európai elvekkel ellentétes módon – mind a mai napig nem tartják maradéktalanul tiszteletben a tulajdonhoz való jogot. „A Néppárt reményt jelent, egy olyan politikai alakulatot, mely tartja az önálló erdélyi magyar politika zászlaját, és vallja: élni kell az önrendelkezés jogával. Az RMDSZ továbbra is adós kampányban tett ígéreteivel, miközben továbbra is arra várunk, hogy elszámoljanak: mire is költik azt az évi 5 millió eurónyi támogatást, mely a mi adólejeinkből tevődik össze? Iránymutatónak tartjuk azt, ami 2009-ben a széles körű erdélyi magyar párbeszéddel kialakulóban látszott, s hangsúlyozzuk: ha szükséges, hajlandóak vagyunk együttműködni az RMDSZ-el úgy az önkormányzatokban, mint az országos politikában, ha ez az együttműködés az erdélyi magyarság szempontjából fontos kérdések köré szerveződik” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt elnöke hozzátette: tisztségviselőik mindig a lokális érdekeket fogják szem előtt tartani, s a kongresszus is ennek szellemében módosítja a párt politikai keretprogramját. „Készek vagyunk továbbá a román regionalista pártokkal is együttműködni, s örömünket fejezzük ki annak kapcsán, hogy végre a románság soraiból is egyre többen vannak, akik a centralizáció helyett a regionalizmus mellett teszik le voksukat” – mondta Szilágyi. A Néppárt kongresszusa várhatóan este választja meg az új elnökséget, előtte pedig beszámolók hangzanak el, valamint különböző szabályzati módosításokról döntenek. (emnp közlemény) Transindex.ro
2017. május 9.
A határon túli magyarság támogatási rendszere működik
A határon túli magyarság támogatásának rendszere teljes mértékben felállt, minden eleme működik - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is, hogy eddig 950 ezer új magyar állampolgár van az egyszerűsített honosításnak köszönhetően.
Semjén Zsolt kedden az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt éves meghallgatásán rámutatott: amikor egy új programot bevezetnek az egységes szempontok alapján, átgondolt módon történik.
Ugyanakkor ha nincs erős gazdasági növekedés a pénzügyi támogatás is kétséges - mondta, és kiemelte a külhoni magyarság előre kiszámítható, tudatos gazdasági támogatását.
A terület támogatása 2009-ben 9 milliárd volt, tavaly 89 milliárdra nőtt - rögzítette a miniszterelnök-helyettes, jelezve: a határon túli gazdasági szereplőknek soha nem látott támogatást nyújtanak. Vajdasággal indult a program, amelyet Kárpátaljával folytattak, s kiterjesztik az egész Kárpát-medencére. A vissza nem térítendő támogatás mellett kedvezményes hitellel segítik a külhoni fejlesztéseket, ez a magyarországi gazdaságnak is lendületet, expanziót ad.
Kitért arra is, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozását helyezték előtérbe az eseti, egyedi pályázatok helyett.
Az oktatási-nevelési támogatás újra 22 ezer forint felett van, ami minden jogosult gyermek után jár, s intézményes kapcsolatot hoz létre a magyar állammal - jelezte. Megjegyezte: a rászorultsági elvet nehéz ellenőrizni, ezt a külhoni magyarság sem igazán tudja megoldani.
Az oktatási rendszer támogatását külön is kiemelte, amely a teljes képzési rendszert lefedi. Óvodák fejlesztésére 17 milliárdot különítettek el, az a cél, hogy a magyar óvodarendszer minél inkább megerősödjön. Az a tapasztalat - mutatott rá Semjén Zsolt - ha egy gyermek magyar óvodában lép be az oktatási rendszerbe, akkor könnyebben meg is marad a magyar intézményrendszerben. A miniszterelnök-helyettes rendkívül eredményesnek nevezte a tematikus éveket, majd kitért a Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor programokra is. Ezek a legsikeresebb innovációik - értékelt. Kiemelte: az ösztöndíjasok olyan missziót töltenek be, ami semmi mással nem pótolható. Mindkét program résztvevőinek száma 15-15 fővel bővült.
Jelezte: egységes demográfiai program készül, s minden lehetséges kezdeményezésbe a külhoni magyarságot is bevonják. Első lépés az anyasági támogatás, ami a külhoni magyar állampolgárokra is ugyanúgy vonatkozik.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy eddig 835 ezren tettek állampolgársági esküt, 115 ezer polgár esetében állapították meg az állampolgárságot, s 30 ezer elutasító határozat született, főként a nyelvtudás hiánya miatt. Megerősítette, hogy a ciklus végéig meglesz az egymillió új állampolgár. Az autonómia kérdéséről újból rögzítette: ami más nemzeteket megillet az unióban, az megillet minket is. Megjegyezte: ahol az autonómia megvalósult, ott az utódállamok is jól jártak és profitáltak belőle. Kiemelte: Szerbiában a kulturális autonómia lényegében a megvalósulás állapotában van.
A külhoni magyar pártok támogatását külön pillérként említette. Az adott magyar nemzetrész érdekérvényesítése alapvetően függ attól, hogy milyen erős az ottani magyarság politikai értelemben is - közölte Semjén Zsolt, aki kiállt a magyar-magyar összefogás mellett. Erdélyben az RMDSZ és az MPP összefogása fordulatot hozott, s számszerűsíthető eredménnyel járt. Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja a magyar állam partnere, a Híddal, ha meg tudnak állapodni, tegyék ezt, de ez az ő politikai felelősségük - mutatott rá. Megjegyezte: Kárpátalján szintén sikeres volt az összefogás, ez szükséges is, mert nehéz idők járnak az ottani magyarságra. Potápi Árpád János államtitkár hozzátette: a Kárpát-medencében 12-13 millió a magyarság száma, a diaszpóra magyarsága 2,5 millió körül van. Ezért a diaszpóra-politikára folyamatosan hangsúlyt kell fektetni, amit a magyar kormány a 2010-es nemzetpolitikai paradigmaváltás után meg is tett.
Szabolcs Attila (Fidesz) azt az uniós problémát vetette fel, hogy az új határellenőrzési rendszer a határ mellett élőket "kegyetlenül érinti", Semjén Zsolt, aki szerint az lehet a megoldás, ha mint a horvátok, figyelmen kívül hagyják az intézkedést, a jelenséget az unió abszurditásának nevezte. Jelezte: Pintér Sándor belügyminiszter "harcos lépéseket tett az ügyben."
Szávay István (Jobbik) üdvözölte a Határtalanul! programban történt változásokat, a külhoni támogatások bővülését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy sok a párhuzamosság a rendszerben, s több eseten a Bethlen Gábor Alaptól és minisztériumoktól is lehet támogatást kérni ugyanazon célokra. Kíváncsi volt arra, hogy az állampolgárság esetében utólagos szűrési lehetőség van-e, s felvetette, hogy a CEU-t érintő szabályozást nem használják-e majd fel az utódállamok magyarokkal nem szimpatizáló politikusai.
Semjén Zsolt szerint nincs semmilyen analógia a Sapientia vagy II. Rákóczi Ferenc Főiskola és a CEU működése között. Victor Ponta volt román kormányfő kijelentése egy hasonló törvényről, nem a magyar intézmények ellen irányul, hanem arra utal, hogy az ő életüket is megnehezítették "Soros-intézmények". A BGA szerződések, támogatások nyilvánosak, bárki által megtekinthetők, ezeket nem kívánják titkosítani - jelezte. Arról, hogy a támogatások szétdaraboltak, azt mondta, a források jelentős része a nemzetpolitikai államtitkárságnál és a BGA-nál van, s bár vannak párhuzamosságok, de a minisztériumokat inspirálni szeretnék az aktív nemzetpolitikára.
L. Simon László (Fidesz) a közelgő évfordulóra tekintettel Trianon múzeum létesítését vetette fel, amelyet Semjén Zsolt támogathatónak tartott.
MTI; gondola.hu
2017. június 8.
Beke István az igazságkeresés útján
A kézdivásárhelyi, 42 éves Beke István kétgyerekes családapát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi vezetőjét 2015 novemberének végén a hatóságok terrorizmus vádjával letartóztatták. Hét hónapot és 9 napot tartották fogdában, majd házi őrizetben, ám nemrég alapfokon felmentették az alkotmányellenes merénylet kísérletének vádja alól. Az ügy állásáról, a börtönben töltött időszakról, megfigyeléséről, a HVIM-ről kérdeztük. – Jelenleg milyen fázisban tart az ügye?
– Alapfokon váratlan döntés született, ugyanis hirtelen felmentettek az alkotmányellenes merénylet kísérletének vádja alól, holott az ügyészség utolsó percig maximális büntetést kért, még az utolsó tárgyaláson is próbálta ellehetetleníteni a bíró döntését, megvádolva Szőcs Zoltánt, hogy befolyásolta a tanúkat. A fő vádpont alól felmentettek, de kellett valami, amivel indokolják a házi őrizettel együtt leült 11 hónapos fogságomat, ezért a nálam talált petárdák és két tűzijáték okán elítéltek pirotechnikai eszközök jogtalan használatáért (eredeti csomagolásban volt egy cipős dobozban 195 db petárda, 2 tűzijáték és tortára való fényszórók). Ezt természetesen megfellebbezzük, hiszen Románián kívül nem tudom, hogy van-e olyan ország, ahol ennyi petárda birtoklásáért börtönt adnak, letöltendőt, sőt másfél évig terrorizmussal vádolnak. Nem használtam őket, és bizonyítottuk, hogy 2014 decemberében kifizetett rendelést küldött el az illető cég. Az írásos indoklást a mai napig nem kaptuk kézhez, ez mindenképpen szükséges az érdembeli fellebbezéshez.
Fellebbezni kéne, de indoklás még nincs
– Jól értem? Még nem kapták kézhez az indoklás szövegét?
– Jól érti. Elvileg 30 nap alatt kellene az írásos indoklást kiközölniük, de ez még nem történt meg. Ez után következik a másodfokú tárgyalás a Legfelsőbb Semmítőszéken, amiről nem lehet tudni mikor, lesz. Tehát várunk, de mindenképpen jogi lépéseket fogunk tenni a megfelelő időben azokkal szemben, akik sárba tiporták minden emberi jogomat, semmibe vették az ártatlanság vélelemét, bűnösnek kiáltottak ki bizonyítékok nélkül, mutogatták a családomat, gyerekeinket, személyes adatainkat, aminek köszönhetően a családomat fenyegetések érték telefonon és interneten. És azzal szemben, aki hamisan vallott ügyemben. Az elsőfokú döntés alapján van némi bizodalmam a román igazságszolgáltatásban, de ha mégsem így lenne, akkor jogorvoslásért valószínűleg Strasbourghoz fordulunk.
– Mesélne a börtönben töltött időszakról?
– Annyi minden történt ott, hogy regényt lehetne írni róla. Mondhatnám, hogy az első hónapokban kaptam a legnagyobb pszichikai nyomást. Először a családommal „kínoztak”, hogy mit csinálnak ők a távollétemben, majd előadásokat hallhattam fegyverekről, hogy miből, hogyan, milyen robbanóeszközt lehet készíteni. „Véletlenül” olyan „letartóztatottak” kerültek mellém, akik túl sokat tudtak az ügyemről, vagy épp akarták tudni azt is, amit én nem. Bukarestben az első hónapban köztörvényesek közé voltam bezárva, tízen egy szobában, olyan körülmények közepette, ami joggal érhetné el az emberjogi bíróság ingerküszöbét. Kosz, mocsok, igénytelenség mindenütt, az ágyakban a matracok még a Cseau-időkből származhattak, tele bogarakkal, a cella sarkában egyben volt a WC és a tussoló, a tusolófej a WC-lefolyó fölé szerelve, természetesen ajtó nélkül; a letartóztatottak szereltek tusolófüggönyt, hogy bármi nyoma legyen a civilizációnak. Kellett vigyázni, hogy az ember ne akkor egyék, amikor más a nagydolgát végzi. Az étel ehetetlen volt, csak azt fogyasztottam, amit otthonról kaptam, persze, csak a megengedett mennyiséget, így sikeresen fogytam 17 kilót.
A börtönlakók nem hajtanak az etnikumra
– A börtönben éreztették önnel, hogy magyar?
– Nem. Amikor legelőször bevittek a cellába, a WC-be irányítottak, amit megtagadtam, de amikor megtudták, azért vagyok itt, mert én lennék a „székely terrorista”, csak nevettek, és testvérüknek neveztek. A maszkosok is hittek nekem, bátorítottak, hogy tartsak ki, mert családom van, hazamegyek, sőt, ők is javasolták az emberi jogi bírósághoz való folyamodást meghurcoltatásomért. Néha reggeltől estig ment a tévé, benne a manele – na, ez részemre felért egy kínzással, de tudván, hogy ilyen „híresség” van a cellában, esténként megnézték a híreket, hogy tudják a fejleményeket velem kapcsolatban. Sosem „bozgoroztak”, nem éreztettek velem ellenszenvet, és nem éreztem, hogy utálnának, mert magyar vagyok, sőt, mondhatnám, bizonyos értelemben felnéztek rám, úgy gondolván, valamiféle vezetője vagyok a magyarságnak, mert a hírekben látták, milyen sok ember kiáll mellettünk.
– Egyéb hasznuk volt-e a szimpátiatüntetéseknek?
– Felbecsülhetetlen! A sok rossz, ami nagyon rövid idő alatt történt velem, úgy érzem, tompul, ha arra gondolok, mit éreztem akkor, amikor feleségem által értesültem arról az összefogásról, kiállásról, amit a lakosság tanúsított irányomban. Nagyon sokan és sok helyen álltak ki értem, értünk, amit soha érdemben nem fogok tudni megköszönni. Ártatlan vagyok, és hittem magamban, a családomban, a Jóistenben, de a bizalom, amit kaptam, óriási erőt adott a kitartáshoz! Mondhatom azt is, hogy a megmozdulások hozzájárultak az ügyem tisztázásához. A politikum hozzáállása viszont már más történet. A román politikusok, ahogy észrevettem, ellenszenvvel kezelték a történteket, míg a magyar idézőjeles érdekképviseletünk, hogy ne használjak szebb szavakat, az első perctől hivatalosan elhatárolódott, és hallgatólagosan elfogadta a vádakat, amelyeket a DIICOT, a titkosszolgálat, az ügyészség rám húzott. Tisztelet annak a kevés politikusnak, akinek volt bátorsága kiállni mellettünk.
Maradt a megfigyelés?
– Ha már a titkosszolgálatot említette: mit gondol, továbbra is megfigyelik?
– Azt, hogy a telefonomat lehallgatják-e, nincs, ahogy észrevegyem, de nagyon valószínűnek tartom. Az, hogy követnek-e különböző személyek, soha nem figyeltem erre. Miután hazaengedtek, ez megváltozott, akaratlanul is észreveszi az ember, a történtek fényében, és ez nem a bűnösségről szól, vagy hogy bujkálnom kellene valamiért. A feleségem a fodrászatból fényképezte le őket, többször látott ismeretlen embert álldogálni az utcánk végén vagy egy utcával odébb, akinek hirtelen el kellett fordulnia, vagy hajnali háromkor követte autó, amikor épp Bukarestbe indult. Miután hazajöttem, többen is felhívták a figyelmemet: nem tűnt fel nekem, hogy egy autó mindig az utcánk közelében állt, ugyanazokkal a személyekkel, csak más számtáblával? Amikor Kézdivásárhely központjában március 15-re cseréltük ki a tönkrement székelyzászlót, megérkezett egy A6-os Audi, benne három „emberkével”, akiket az oldaltáskáról és napszemüvegről, valamint a baseball-sapkáról fel lehetett ismerni, és végig fényképeztek, mint turisták, csak nem a főteret, hanem minket. Hasonszőrű személyek Gyimesbükkön is eljátszották a napokban, hogy civilek (bár ott egyikük szalmakalapot viselt), és egymást fényképezik, de a másik annyira beleélte magát a megfigyelésembe, hogy még akkor is engem fotózott, amikor a társai már továbbléptek. Intettem neki, hogy a kollégái már elmentek, mire vár? Erre elmosolyodott, és továbbment.
– A HVIM kézdivásárhelyi szervezete még működik?
– Igen, tovább működik, amennyire ezt működésnek lehet nevezni, hiszen törvényen kívülinek akarják tudni. Valahol erre is irányult az a „fantasztikus tragikomédia”, hogy tiltsák be szervezetként, jelképeivel együtt. A vádiratban ide sorolják a kettős keresztet vagy az Árpád-sávos zászlót is, melyek nemzeti jelképeink, és ha nem lenne szomorú, akár mosolyoghatnánk is a tudatlanságukon. Vagy talán szándékos félreértésről lenne szó? No, de végleges döntés még nincs arra nézve, hogy ne működhetne.
Ha visszaforgathatná az időt
– Ha visszamehetne az időben, mit fogalmazna meg másként azon a bizonyos októberi beszélgetésen, ahol a „bizonyítékként” szolgáló hanganyag elkészült?
– Többször beszélgettünk októberben, és nem tudom, mit változtatnék. Továbbra sem él bennem a gyanú, hogy baráti társaságban valaki azért legyen ott, hogy a beszélgetéseket felvegye, megvágja (ezt a bíróságon hanggörbékkel bizonyítottam), leadja, majd a hatóság kénye-kedve szerint helytelenül lefordítsa úgy, ahogy a vád kéri. Ha nem ez lett volna, eddig a védett tanút is vádolnák, hogy félrevezette a hatóságokat. Ez a beszélgetés nem a tervezésről szólt, a bomba szó egyszer sem hangzott el. Az a bizonyos nap is olyan volt, mint a többi, nem volt semmi megszervezve a részünkről, nem terveztünk semmit, hanem beszélgettünk. Lehetne filozofálni, hogy mit tehettem volna másként, de szerintem ez már annyira meg volt írva a titkosszolgálat részéről, hogy úgy is kaptak volna „valamit”. A történtekből kiindulva: bárkire rá lehet húzni bármit. Csak azt nem értem, hogy ha ennyire hülyének néztek, mármint hogy képes lennék az általuk koholt borzalmakra (más kérdés, hogy néhány petárda és egy sziréna mire lett volna elég), miért nem végeztek rajtam pszichiátriai vizsgálatot, vagy miért nem szervezték meg a tettenérést?
– Milyen most a kapcsolata B. Sz.-szel, aki tanúvallomásában nem erősítette meg, hogy önök tulajdonképpen csak viccelődtek azon a beszélgetésen?
– Nagyon érdekes a jelenlegi kapcsolatunk, mert ő volt az egyetlen, aki hátat fordított nekem. Amikor folyt a kihallgatás, voltak olyan megjegyzései, amikkel mintha engem szándékosan ki szeretetett volna emelni. Pl. amikor megkérdezték tőle, hogy petárdákat távirányítóval lehet-e működtetni, azt mondta: mindenki igent mondott, még Beke István is, aki elektrotechnikus. Az is érdekes, hogy ő volt, aki a beszélgetés után néhány napra eljött hozzám, és rákérdezett, hogy a „pizzával” lesz-e valami? Amikor én nem értettem, miről beszél, a fülembe súgta, én meg hülyének neveztem, és határozottan mondtam, hogy NEM. Aztán utólag ezt elfelejtette, majd mégis eszébe jutott, és nyilatkozott róla a médiának. Viszont a 3 és fél órás rögzített beszélgetést igazolta, arra már emlékezett! Másfél órás tanúkihallgatása során igazolt egy három és fél órás beszélgetést (többszöri újrahallgatás után sem tudom megtenni, mert nagyon sok helyen érthetetlen, egymásra beszélünk, a megvágások miatt értelmezhetetlen szövegrészek vannak, a fordítónő a jóváhagyott 20 percnek, ami az állítólagos bombatervről szólt, a nyilvános meghallgatásán az öt százalékát nem értette meg), azonosított minket, és írt egy tízoldalas tanúvallomást. Furcsa volt az is, hogy a tízoldalas vallomását románul írta, tökéletes románsággal, a tárgyaláson mégis tolmácsot kért, mert két mondat után nem ment neki a román. Én nem vétettem neki, és nem mi neveztük téglának, hanem a médiában jött le így. Az én lelkiismeretem tiszta, nem értem, miért kerül. Szerintem az lenne a helyes és tisztességes magatartás, ha kiállna, és megbeszélnénk, ami történt, én vállalom a nyilvánosságot akár a tévében is. Ezt veheti akár felkérésnek is.
Téglákról, román-magyar viszonyról
– A HVIM-ben vannak téglák?
– Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy ki mint él, úgy ítél. Soha nem nyomoztam senki becsülete, gerincessége vagy gerinctelensége után, az idő mindenre fényt derít, még a téglákra is. Amit a Vármegye keretén belül tettünk, dolgoztunk, szerveztünk, önkéntesekként és lélekből tettük, a téglának meg lelke rajta. A Jóisten az egyetlen igaz bíró, aki megadja mindenkinek, amit érdemel.
– Mindezek tükrében milyen következtetést vont le a román-magyar viszonyról?
– A civilek közt nem mondhatnám, hogy létezik ellentét, a politikum és a média próbálják ezt folyamatosan generálni, sajnálatos módon a volt securitate utódjainak az irányításával. A civil szféra minimális ellenőrzést sem tud gyakorolni ez irányban, viszont folyamatos elszenvedője a tudatosan provokált nemzeti konfliktusoknak.
– Az önnel történtek után mit üzen a hazafias lelkületű székelyeknek?
– Ami nem öl meg, az megerősít! Legyenek bármennyire nemzeti érzelműek is, azzal még nem követtek el semmi bűnt, sem törvénysértést. Maradjanak azok, akik mindig is voltak. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó Erdély.ma
2017. június 26.
Bálint Gábor életműve a Székely Könyvtár-sorozatban
A szó tartósabb az ércnél
Pár napja szülőfalujának közösségi házában mutatták be a Székely Könyvtár-sorozat 51. kiadványát, Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című kötetét. A harminc nyelvben jártas nyelvész, tudós, mongolista és eszperantista munkáit dr. Borcsa János szerkesztette igényes kivitelű kötetbe, mely minden háromszéki könyvespolc díszére válhat.
A rendezvényen Lövétei Lázár László, a kötetet kiadó Hargita Kiadóhivatal igazgatója, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője dióhéjban vázolta a Székely Könyvtár-sorozat születésének történetét. Elmondta, a száz részesre tervezett sorozatban a székely kultúra fontos műveit igyekeznek egybefoglalni, a bemutatott 51. kötet Bálint Gábor munkásságáról szól.
Bálint Gábor egy nyelvzseni volt, akivel érdemtelen módon bántak el, mert miután bejött divatba a finnugrista elmélet, neki mennie kellett – mondta Lövétei. – Még csúfolódtak is vele, Arany János többek között bökverset írt róla. De mégis, ahogy elnézem a világ folyását, azt kell mondanom, Bálint Gábornak volt igaza, hisz a finnek maguk derítették ki, hogy genetikailag semmi közünk nincs egymáshoz, és hogy a nyelvi kavarodás milyen körülmények között jöhetett létre, nem lehet pontosan tudni. Ám azt, hogy a török népekhez több közünk van, biztosra vehető!
Siklódy Ferenc, a kötet grafikai tervezője egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, ám Fekete Vince költő, a szerkesztőbizottság tagja igen. Szolgált is némi kulisszák mögötti tudnivalóval: volt szerencséje látni Borcsa Jánost a „műhelyben”, azt, hogy milyen alapossággal és lelkesedéssel dolgozott Bálint Gábor műveinek összeállításán, így mindenképp igényes munkát tarthat kezében az olvasó – jegyezte meg.
A továbbiakban dr. Borcsa János Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913) örökségének kibontakozását ecsetelte. Elmondta, a nyelvész halála után a történelem vihara nem kedvezett a hagyatéka továbbvitelének, egészen 1945-ig, mígnem kevés tanítványainak egyike, György Lajos kolozsvári professzor komoly pályaképet nem rajzolt munkásságáról (Bálint Gábor emlékezete. Az Erdélyi Magyar Tudományos Intézet és a Minerva Műintézet kiadása, 1945.). Ezek után 20–30 évnek kellett eltelnie, amíg a tudós neve újra megjelent a köztudatban, ugyanis 1969-ben, születésének 125. évfordulóján a helyi Bakk Pál tanító (aki maga is jelen volt a könyvbemutatón – szerk.) a Korunkban felidézte Bálint Gábor életútját (Kara György, a későbbi akadémikus 1973-ban reprint formában még kiadatta egy kötetben egész sor kisebb munkáját – szerk.).
Dr. Borcsa kifejtette, hosszú volt az út, amíg a méltatlanul elfeledett nyelvész neve a köztudatba jutott. Első nagyobb lépésként 1990-ben a szentkatolnai iskola felvette a Bálint Gábor nevet, aztán 1993–94-ben, a helyi értelmiségiek fáradozásának köszönhetően a név mellé arc is került: közösségi összefogással két domborművet is készíttettek, egyik a faluban maradt, a másikat pedig a Babeș–Bolyai-egyetem magyar tanszékének adományozták. Tovább mélyítve Bálint Gábor szellemi örökségét, 1994-ben tudományos ülést is tartottak, és az ott elhangzottak könyv formájában is megjelentek. 2009-ben, szintén közösségi összefogással egy egészalakos és egy mellszobor is készült Bálint Gáborról. Az egészalakos szobor a falu központjában, a mellszobor az iskolában lelt otthonra.
Borcsa János megjegyezte: a szó tartósabb az ércnél, ezért fogadta el a kiadó felkérését, és állította össze Bálint Gábor műveinek egyfajta keresztmetszetét. Mindezt olvasóbarát módon, hogy felkeltse az érdeklődését azoknak is, akik eddig nem ismerték a szentkatolnai nyelvészt.
Nagy Szabolcs Attila Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 3.
Ünnepelt a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye
Véget ért a Kálvin-hét
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye idén is megszervezte a nagy népszerűségnek örvendő Kálvin-hetet, az eseményeket a reformáció 500. évének ünnepe is összekapcsolta. A lelkiekben gazdag és programokban színes rendezvény idén Szörcsére, Kézdivásárhelyre, Székelytamásfalvára, Pákéba, Alsócsernátonba és Kovásznára hívta az érdeklődőket.
Hétfőn Szörcsén rajtolt a Kálvin-hét gyermeknappal, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Simon-Kató Barna cófalvi lelkipásztor, katekétikai előadó köszöntötték az egybegyűlteket. Biró Erika helybéli lelkipásztor Max Lucado: Különleges ajándék című történetét mondta el, a helyi gyülekezet asszonyai pedig pánkóval kínálták a gyermekeket. Kedden a céhes városban a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezetének ifjúsága és vezetői várták a fiatalokat. Bartos Károly elgondolkoztató kérdéseket vetett fel a párválasztással, szerelemmel, kötődésekkel és Istennel kapcsolatban, a Református Kollégium udvarán a kolozsvári IKE által szervezett flashmob gyűjtötte csapatba a jelenlevőket.
Nőszövetségek és presbiterek találkoztak
Szerdán Székelytamásfalván tartották a nőszövetségi napot. A templomban igét hirdetett Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, kiemelve a női szolgálat fontosságát, hangsúlyozva, hogy „a női munka lényege a segítségnyújtás”. Németh Zsuzsanna egyházmegyei nőszövetségi elnök üdvözlete után Hegyi István helybéli lelkipásztor és a vallásórások rövid műsorral örvendeztették meg az asszonyokat. Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor A szeretet kicsit másképp címmel tartott előadást, majd a márkosfalvi nőszövetség átadta a vándorzászlót a házigazdáknak.
Csütörtökön Páké adott otthont a presbiter-napnak. Az istentiszteleten Incze Zsolt, a Sepsi Egyházmegye esperese, a szemerjai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, az egyházat és hívőket érintő felelősségre irányítva a figyelmet. A Pákéi Férfi Dalkör kis kórusművekkel köszöntötte a jelenlevőket, majd Izsán Antal helybéli lelkipásztor üdvözölte a résztvevőket. Németh Csaba főgondnok az egyházmegye elnöksége nevében szólt, ezt követően dr. Adorjáni Zoltán teológiai tanár, a pákéi gyülekezet egykori lelkipásztorának előadása következett.
Pénteken konfirmandus-napot tartották Alsócsernátonban, a templom előtti kis téren. Simon-Kató Barna, az egyházmegye katekétikai előadója és Takács Lajos helybéli lelkipásztor üdvözölték a fiatalokat, pár gondolatban ismertetve a templom történetét. A fiatalok öt különböző játékos, versenyszerű foglalkozásokon vettek részt a reformáció alaptételeit vizsgálva.
Kálvin-mellszobrot avattak
A rendezvény csúcspontjának, a gyülekezeti napnak Kovászna adott otthont szombaton. A barátosi Ferencz Ernő Fúvósegyesület és a kovásznai ifjúsági fúvószenekar toborzójának hangjaira a Deák kertben korán reggel felhúzták a gyülekezetek sátrait és a zászlókat, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat állt őrséget. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, az úrvacsorai ágendát Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese tartotta. Ezt követően a belvárosi református templomkertben leleplezték a Kálvin Jánost ábrázoló mellszobrot, Vargha Mihály alkotását.
Balogh Zoltán esperes köszöntötte a jelenlevőket, rövid beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Tamás Sándor megyetanácselnök, Gyerő József, polgármester, Marosán Csaba, a Kolozsvári Magyar Színház színtársulatának legifjabb tagja szavalt.
A szobrot készítő Vargha Mihály képzőművész elmondta:
– Amikor a felkérést megkaptam, utánaolvastam Kálvinnak, lelkészekkel beszélgettem, hogy megtudjam, milyen is volt Kálvin János – mellszobrának elkészítésére fél évem volt. Kálvin szigorú volt, és nem árt nekünk, székelyeknek sem szigorúnak lenni – mondta az alkotó, hozzátéve, az ő Kálvinja nem csak a kálvinistákhoz szól, hanem másoktól is megkérdi: hogy álltok a hittel, székelyek, magyarok? Hogy álltok a szülőföldhöz való viszonyotokkal?
A szobrot, aminek készítését a helyi és megyei önkormányzat is támogatta Kató Béla, Balogh Zoltán és Koncz Tibor leplezték le.
A templomban zajló kórustalálkozón a kovásznai férfidalárda, a kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda, a székelytamásfalvi református férfikar, a papolci és a felsőcsernátoni református vegyeskórus, a pákéi református dalkör, a Kovászna II. református egyházközség Hozsánna Kamarakórusa és a Kézdi-Orbai Lelkészcsaládok Kórusa vett részt. Közben a gyülekezeti sátraknál készült a finom ebéd, a gyerekeknek gyerekfoglalkozást tartott a kézdivásárhelyi Bóbita egyesület, míg a nőszövetségi sátornál kézműves vásár fogadta az érdeklődőket. Jelen voltak a kovásznai Írisz Bolt fogyatékkal élő alkalmazottai is, akik saját készítésű kézműves termékeket kínáltak.
„A legjobb dolog, amit rendezhettek”
Kérdésünkre Balogh Zoltán esperes a rendezvényt értékelve elmondta: örvendetes volt látni, ahogy évről évre nő az érdeklődés a Kálvin-napok iránt. Hozzátette, a gyülekezeti nap létszámát nagyban növelte az erdővidéki és sepsiszentgyörgyi egyházmegyék jelenléte, de érkeztek vendégek Brassó megyéből és az anyaországi Nagykunságról is.
Gyerő József polgármester örült, amiért az önkormányzat partnere lehetett ennek a közösséget összetartó rendezvénynek, a szoborállítás anyagi támogatása mellett a gyülekezeti nap támogatásában is kivette részét. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese lapunknak elmondta: második alkalommal vesz részt a Kálvin-héten, s bár feléjük ilyen jellegű rendezvény nincs, ennek népszerűségét látva tervezi odahaza is javasolni.
Marosán Csaba zilahi származású színész első alkalommal vett részt a Kálvin-héten, és felemelőnek tartotta, hogy ennyire össze tudott kovácsolódni egy közösség Háromszéken. De nem csak a meghívottak voltak elragadtatva a rendezvénytől, hanem a résztvevők is. A 74 éves pákéi Vida Margit elmondta: „Minden évben jelen vagyok a Kálvin-héten, aminek legszebb pontja a gyülekezeti nap, mert ilyenkor újra találkozunk egymással, és jól érezzük magunkat, miközben a hitünk, ami kötelez, meg is erősít”. Hasonlóan vélekedett a székelytamásfalvi Tusa Gábor is, aki már 40 éve presbiter. „A legjobb dolog, amit rendezhettek, az a Kálvin-hét, hiszen amellett, hogy közösségmegtartó ereje van, számos programot kínál az érdeklődőknek. Ilyenkor érezzük igazán a református közösség erejét” – fogalmazott. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 3.
Népzene és néptánc Zabolán
Megkezdődött a tábor
Augusztus 1–6. között Zabolán a Roy Chowdhurry-Mikes Alapítvány szervezésében tartják a hagyományos, immár 6. Zabolai Népzene és Néptánc tábort.
A rendezvényen a haladóknak szászcsávási cigány táncot oktat Tőkés Zsolt és Tőkés Edit, a kezdőknek a nyárádmogyorósi lépéseket tanítja Both László és Temerdek Friderika, míg a gyermekeknek szászcsávási magyar táncot tanít Fülöp Csaba és Dombi Rozi, valamint Kincses Olga. A népdaloktatásról Nyitrai Marianna gondoskodik. Újdonságnak számít idén a hangszeres oktatás (hegedű, brácsa, bőgő) az Üsztürü zenekar vezetésével. Szintén újdonság a tábor gyermek résztvevőinek szervezett rajzverseny és kiállításmegnyitó.
A több helyszínen (zabolai művelődési ház, Teleház, Csángó Néprajzi Múzeum, Mikes Kastély) megforduló esemény mindezek mellett hajnalig tartó táncmulatságokat, kirándulást, bográcsolást, gyermekfoglalkozásokat, népi játékokat, tudományos néprajzi előadásokat kínál. 6 év alatti gyerekek számára ingyenes a részvétel, háromgyerekes családok esetében a 3. gyerek után nem kell fizetni. A sátorozás sátorhelyeken ingyenes, napi három étkezés biztosítva. Érdeklődni, jelentkezni a 0724.026.303 telefonszámon és az info@zabolaitanctabor.ro címen lehet.
Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 4.
Népszerű a Progressio Helyi Akciócsoport
Érdemes pályázni
Háromszéken van igény az uniós és kormánytámogatásra, legalábbis ez derült ki a Progressio Helyi Akciócsoport Egyesület (GAL) berkeiben, ahol 23 pályázatot iktattak a kiírások első periódusában.
Szakál András, a Progressio Helyi Akciócsoport igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy július 31-el lezárult a pályázati kiírások első periódusa. Ebben az időszakban tudástranszferre, kis- és középvállalkozások támogatására, községek fejlesztésére, sporttevékenységek támogatására nyújthatták be igényüket az érintettek, és a benyújtott pályázatok összértéke meghaladja a 900 ezer eurót.
Szakál szerint ezen igénylések száma mindenképp kiemelkedő a Közép Régióban. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a pályázatok beiktatását azok elbírálása követi. Kiemelte, hogy nemsokára ismét lesz kiírás az akciócsoportnál, ezekkel a mezőgazdaságot, a kis- és középvállalkozásokat, a civil szervezeteket, kultúrát, önkormányzatokat stb. igyekeznek továbbra is támogatni. Bővebb információ a www.galprogressio.ro honlapon érhető el. Szakál azzal biztatja az érintetteket: nemcsak az önkormányzatokat, hanem a civileket, vállalkozókat stb., hogy figyeljék a kiírásokat, és éljenek a pályázati lehetőséggel.
Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 7.
Ötszáz töltött káposztát szolgáltak fel
Falunap Oroszfaluban
Hétvégén egyházi és kulturális műsorral fűszerezett faluünnepet tartottak Kézdioroszfaluban, melybe az újkenyér-szentelés és töltöttkáposzta-kóstolás is belefért.
A falunapon megtartott istentiszteleten Farkas Alajos katolikus segédlelkész és Raff Róbert református lelkipásztor szólt a hívekhez. Az ünnepség a művelődési házban folytatódott, ahol Molnár Géza főszakácskodásával csörögét, pánkót és 500 töltött káposztát szolgáltak fel. A helyi gyermekek ünnepi műsort mutattak be Gál Klára nyugalmazott óvónő vezetésével. Az ünnep alkalmával megtörtént az új kenyér megszentelése és megszegése is. A kenyeret Takács Jutka sütötte, aki ez alkalomra olyan oroszfalvi székely ruhát öltött magára, amit az egykori helyi viselet mintájára készítettek.
A szervezők egy régi tárgyakból és fényképekből rögtönzött kiállítással is meglepték a vendégeket. A kultúrotthon falát olyan régi fényképekről készült másolatokkal díszítették, amelyeket a lakosságtól gyűjtöttek, és ezekből folyamatosan bővülő állandó kiállítást terveznek.
A szervezők elmondták: helyi kezdeményezésként szeretnék, ha a következőkben Oroszfalu negyedként határozhatnák meg magukat, ezzel is a helyi öntudat erősítését szolgálva
Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 25.
Színvonalas rendezvények a kerek évfordulón
A reformáció 500 éve
Hétvégén Háromszék több településén szerveztek rendezvényeket, ünnepségeket a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan. Összeállításunkban igyekeztünk visszaadni az események hangulatát, tolmácsolni az ott elhangzottakat azok kedvéért, akik nem lehettek személyesen is jelen.
A reformáció és következményei
A reformációról és annak sepsiszentgyörgyi és háromszéki hatásáról, valamint Sütő András Csillag a máglyán című drámájának teológiai és világi vonatkozásairól hangzottak el előadások a hétvégén, Sepsiszentgyörgy belvárosi református templomában. A genfi zsoltárokat is megszólaltató, Századok élő öröksége nevet viselő kétnapos rendezvényre a reformáció 500. évfordulója alkalmából került sor.
Az eseménysorozat péntek délután indult istentisztelettel, amelyen a rendezvény egyik mozgatórugója, Pap Attila belvárosi lelkész az egyetemes egyház megújulásához vezető folyamatként értelmezte a Luther által 1517-ben elindított reformációt. Az ünnepi rendezvény mozzanatait annak társszervezője, Sánta Imre bikfalvi tiszteletes vázolta fel, majd felkérésére a jelenlévők néma főhajtással emlékeztek az akkor alig három órája utolsó útjára kísért Dezső András néhai vártemplomi lelkészre.
Dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, teológiai tanár előadásában rámutatott, hogy a reformációt tulajdonképpen a 15. és 16. század fordulója körül uralkodó pápáknak Krisztus tanításaira fittyet hányó viselkedése váltotta ki. Nem hallgatta el ugyanakkor a változás és változtatás nevében elkövetett visszaéléseket sem. Megtudhattuk továbbá, hogy Magyarországon a reformáció már Mohácsot megelőzően szárnyát bontogatta, terjesztői viszont az új tanokat részben vagyonszerzési vágyból elfogadó főnemesek voltak.
Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész az új tanok sepsiszentgyörgyi és háromszéki terjedéséről beszélt, ami elsősorban a Brassóban Johannes Honterus által 1544-ben létrehozott középiskola működésének és az ott végzett székely diákoknak volt köszönhető.
Nyelvünk első reneszánsza a reformáció hatására ment végbe – jelentette ki többek között Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő szombati felszólalásában. Ezt követően dr. Buzogány Dezső egyháztörténész figyelmeztetett Sütő András Csillag a máglyán című drámája teológiai és világi értelmezésének fontosságára, amellyel elkerülhetők a tájékozatlanságból születő félreértések.
Délután Kerezsi János nyugalmazott tanár a helyszínen mutatta be Bikfalva udvarházait, Sánta Imre lelkész pedig műemléknek számító református templomát. Ez utóbbi adott otthont az ünnepi rendezvényt záró hangversenynek is, amelyen a Codex régizene együttes a reformáció zenéjéből nyújtott ízelítőt, játékával nagy elismerést aratván a hallgatóság soraiban. A két nap alatt elhangzottakra egy későbbi lapszámunkban még visszatérünk.
Zenei hitvallások
A Reformáció 500. évfordulójára Zenei hitvallásaink – Zsoltárok a reformációban címmel rendezett koncertsorozat részeként a budapesti Psalterium Hungaricum és a Debreceni Kántus közös koncertjét hallhatták az érdeklődők a kézdivásárhelyi református templomban a Ruszka Sándor lelkész által celebrált, vasárnap délelőtti zenés istentiszteleten. A Berkesi Sándor és Arany János karnagyok vezette összevont kórusok által nyújtotta zenei élményt a zsoltárokat orgonán kísérő Pálúr János orgonaművész improvizációi tették teljessé.
A Debreceni Református Kollégium 1739-ben alapított Kántusa Magyarország leghosszabb ideje folyamatosan működő zenei együttese, míg a 2001-ben alakult és a Psalterium Hungaricum nevet 2003 óta viselő budapesti kórus az elmúlt tizennégy év alatt a fővárosi református zeneélet egyik vezető együttesévé vált. Pálúr János a Liszt Ferenc Akadémia orgona szakvezető- és improvizációtanára, emellett a Budapest-Fasori református gyülekezet orgonistája, akinek huszonnégy CD-je jelent meg.
Baróti reformátusok ünnepe
Zsúfolásig megtelt a tekintélyes befogadóképességű baróti református templom szombaton, amikor ünnepi istentiszteletet tartottak a reformáció kezdetének fél évezredes évfordulójára emlékezve. Az ünnepségen az eredeti szándék szerint Bethlen Gábor mellszobrát is le kellett volna leplezni a templom előtt, azonban ez az esemény egy későbbi dátumra halasztódott, lévén, hogy a szükséges engedélyek még nem érkeztek meg. A szobrot egyelőre a templomban helyezték el. A templomi ünnepség után felavatták az erdővidéki református egyházmegye új székházát is.
Igét az istentiszteleten ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett, figyelmeztetve az erdélyi reformátusokat arra, hogy bár ünnepi évforduló van, nem szabad csak a múlt dicséretének élniük – a református vallás megélt ugyan húsz generációt, ezzel bizonyítva létjogosultságát, – de fontosabb az egyház híveinek megvizsgálniuk ma azt, hogy mit kell a jelenben tenniük, hogy a református hitvallás megmaradjon és élet származzon belőle.
– Ne csak a külsőségeknek éljünk, mert jövőnket lelkületünk, hitbeli látásunk dönti el. Ne legyünk elfogultak, hiszen a küzdelemnek nincs vége. Ne ítélkezzünk egymás felett, hanem segítsük, bátorítsuk egymást – mondotta.
Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a reformáció egy örökös folyamat, és ebben a folyamatban nekünk itt és most, a magunk idejében van feladatunk, mely feladatoknak az örök értékekre kell rávilágítaniuk. Tordai Árpád baróti református lelkész úgy fogalmazott, a reformáció fél évezredes évfordulóján nem lezárni kell egy fejezetet, hanem ellenkezőleg, azt tovább kell írni, és tovább kell harcolni azért, hogy ez a hit, mint a reformátusok számára az egyetlen járható út, megmaradjon. Hasonlóképpen Bíró Béla Dávid, az Erdővidéki Egyházmegye főgondnoka is a reformációhoz kapcsolódó gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel, hangoztatva, hogy a reformátusok méltán lehetnek büszkék egyházukra.
Miután a szószék mellett felállított Bethlen Gábor-mellszobrot a püspök megáldotta, a további felszólalók már a fejedelem tetteit, életét is méltatták. Bővebben az uralkodóról Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténeti tanszékének professzora és a szobrát bronzból elkészítő Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója beszélt. Hangsúlyozták, hogy Bethlen fejedelemként egy élhető Erdélyt hagyott maga után, ami köszönhető volt toleranciával, a kultúra szeretetével megáldott jellemének, de nem utolsósorban ügyes diplomáciai érzékének is. Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke úgy fogalmazott: Bethlen Gábor nagy érdeme, hogy Erdély akkori szétzilált társadalmát egységes célok mögé tudta felsorakoztatni. Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere beszédében Bethlent a hitét rendszeresen gyakorló nagy államférfinak nevezte, és úgy vélte, a reformáció nem csak a vallásban, de az élet minden területén forradalmi változásokat eredményezett, vívmányai pedig kiteljesedtek, köszönhetően azoknak, akik számára mindig a Biblia mutatta a követendő utat.
A templomi ünnepség után, amelynek hangulatát a Kájoni Consort régizene együttes és a Refo 500 néven egyesített kórusok előadásai emelték, a jelenlevők a közeli Kossuth utcában található új esperesi székházhoz vonultak, amelyet ezennel használatba vett az egyházmegye. Avatóbeszédet Kató Béla püspök tartott, kiemelve, hogy az új hivatali épület csak erősítheti a régió helyzetét, a közösség, amelyet egy erős hivatal szolgál, pedig csak nyerhet azáltal.
A jövő gyülekezetét nevelik
Szombaton a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye szervezésében tartották meg az Őszi Ifjúsági Találkozót Orbaiteleken, ahol a fiatalok az előadások mellett különböző vetélkedőkön is részt vehettek. A rendezvény a helyi református templomban áhítattal rajtolt, majd Dezső László Levente ifjúsági előadó és egerpataki lelkipásztor tartott előadást „Mesét hallgatni jó” címmel, amiben azt mutatta be, hogy a népmesék világa miként reflektál a jelen korra. A nap további részében műhelymunka és csoportos játékok, valamint vetélkedők várták az ifjakat.
Kérdésünkre Dezső László Levente elmondta: az Őszi Ifjúsági Találkozó része annak az ifjúsági programsorozatnak, aminek a keretében többek közt színjátszó találkozót, bibliaismereti vetélkedőt, IKE tábort tartottak, és amit idén decemberben a Várom az Urat című előadással zárnak.
– Az Őszi Ifjúsági Találkozó célja, hogy a fiatalokat ránevelje az aktív gyülekezeti életre és a közösségben való munkára – részletezte Dezső, megjegyezve, hogy a táborban Kovászna, Telek, Dálnok, Ikafalva, Cófalva és Várhegy fiataljai vettek részt.
A reformáció elhozta Erdély aranykorát
Vasárnap hálaadó ünnepet tartottak a kökösi unitárius templomban is, felavatták a felújított XIX. századi harmóniumot és a frissen készült egyházközségi címert. A reformációról dr. Tăraș Silviu, az egyházközség keblitanácsosa tartott előadást. Bartha Alpár unitárius lelkész Lukács evangéliumából idézett, amikor Jézus meggyógyított tíz leprás férfit, de csak egy adott hálát a jótettért.
– Sportnyelven azt mondhatnám, hogy 9-1-re győzött a hálátlanság a hála ellen, mégis fontos, hogy helyesen döntsünk arról, melyik csapatban játszunk, és Isten szeretetéből nem lesz hiányunk – fogalmazott a fiatal lelkész.
A reformációról, annak előzményeiről és következményeiről, erdélyi és háromszéki elterjedéséről dr. Tăraş Silviu tartott izgalmas, érdekes, jól dokumentált szabadelőadást. A reformáció túlmutat a hiten, egy új világ kezdődik az emberi társadalomban a politika, a gazdaság, a jog, az irodalom és a zene terén egyaránt. A protestáns etika megváltoztatta az emberek életét, kimutatható, hogy a korabeli Európában a protestáns közösségek jobban éltek, gazdagabbak voltak, mint a katolikusok – mondta a történelemtanár.
– A reformáció nem csak reformátusokat jelent, hanem a többi protestáns egyházat is, amelyek – a lutheri alapelv szerint – kizárták Isten és ember közül a közvetítő papságot. A hit futótűzszerű terjedéséhez nagymértékben hozzájárult a Gutenberg által éppen abban az időben felfedezett nyomdagép, amely lehetővé tette az olvasottság terjedését – magyarázta Tăraş Silviu.
Ebből a szabadelvűségből nőtte ki magát Dávid Ferenc, aki az akkor gyakori, igen magas színvonalú hitvitákon folyamatosan az igazat és Istent kereste, és ezáltal természetes módon sodródott a katolicimusból, a lutheránus és református hiteken át az unitarizmus fele. Az új vallási irányzatot elfogadó erdélyi főurak tevékenységének eredményeként (is) következett be az az időszak, amit ma is büszkén nevezünk Erdély aranykorának – mondta el a történész.
Felújították a rétyi templomot
Az Árpádkori templom felújításának alkalmából vasárnap hálaadó Istentiszteletet tartottak Rétyen, majd a templomkertben felavatták a reformáció elindításának 500. évfordulója tiszteletére állított kopjafát. A liturgiai bevezetést Nt. Incze György, a Sepsi Református Egyházkerület esperese tartotta, majd Ft. Kató Béla, Erdély református püspöke emelkedett szóra, aki a hit megtartásának fontosságára és a templomba járás szükségességére figyelmeztette a szép számban jelenlévőket.
A szertartás végeztével Deák Botond helyi lelkipásztor számolt be Isten házának 6 éven keresztül tartó felújítási folyamatáról és az elvégzett munkáról. Ezután Péter Janka diáklány és Gazda Zoltán színművész szavalata következett, a Rétyi Református Egyházközség Dombora Anna zenetanárnő által vezetett dalárdája pedig egyházi énekeket adott elő.
A Balázs Antal tanító által Bukur Béla egyházi gondnok megrendelésére faragott kopjafát annak állíttatója és Ft. Kató Béla püspök leplezte le. A felemelő ünnepség a Rétyi Kováts András zenekar által Maksai József vezényletével eljátszott himnuszainkkal ért véget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 26.
Minden generációból a legjobbat hozzák ki
A cserkészet nevel, és halálig tart
Október 7-én ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a kézdivásárhelyi 34-es Számú Gábor Áron Cserkészcsapat, aminek apropóján dr. Kerekes László plébánost, cserkészparancsnokot kérdeztük a csapat múltjáról, jelenéről, jövőjéről.
– Miként került kapcsolatba a cserkészettel?
– Külföldi tanulmányaim alkalmával kerültem kapcsolatba a cserkészettel. 1992-ben, amikor kiküldtek ösztöndíjjal Kanadába, Ottawában az ott élő magyarság körében vettem észre, hogy milyen fenntartó és éltető ereje van a cserkészetnek. Én is beiratkoztam a vezetőképzőbe, és ’94-ben le is tettem a cserkészparancsnoki vizsgát. Ez idő alatt megtanultam, hogy ha a cserkészet nem is gátolja meg a magyarság asszimilációját, azért sokkal felelősségteljesebb embereket nevel.
– Miként indította újra a kézdivásárhelyi cserkészetet?
– 2004-ben kerültem Kézdivásárhelyre, ahol már 1992-től egy virágzó cserkészcsapat működött, és amely később, vezetőhiány miatt szüneteltette tevékenységét. Amikor idejöttem, felkértem a régi vezetőket, hogy segítsenek, indítsuk újra a cserkészcsapatot, de mindenki a munkára, családra hivatkozva vonakodott, mígnem jelentkezett Bíró Zsuzsanna csapatvezetőnek, aki azelőtt őrsvezető volt, és csapatparancsnok híján én is vállaltam tisztséget. Szinte a nulláról kellett elkezdeni mindent. Az első pár év, amíg a csapat fejlődött, nehézkesen telt el. Emlékszem, 2007-ben egy cserkésztáborban kellett részt vennünk a Vadas-tetőn, ahová teljes konyha kellett, nekünk meg sem szakácsunk, sem edényeink nem voltak. Amikor a többiek megtudták, milyen gondokkal küszködünk, befogadtak minket egy altáborba, és segítettek rajtunk. Később, amikor már megerősödött a csapatunk, a felnőttek, szülők is annyira segítőkészek lettek, hogy arra az időre vettek ki szabadságot, amikor táborozni mentünk.
– Hány tagú a cserkészcsapat?
– Mivel az újra-beiratkozás szeptemberben zajlik, a tavalyi számok alapján elmondhatom, hogy 230 olyan tagból áll a csapatunk, akik heti rendszerességgel részt vesznek az öt csoportra osztott foglalkozásokon. Itt megjegyezném, hogy mivel a cserkészmozgalom nem tömegmozgalom, a korosztályok szerint osztott csapatokban az őrsöt alkotó 7-8 ember foglalkoztatja a csapatokat. Első osztályostól egészen 70 éves korig vannak cserkészeink. Hiszen a cserkészet az nem heti foglalkoztatás, amit az ember letud, hanem fiatal korától egészen a végsőkig kíséri az illetőt.
– Vallásos nevelésben is részesülnek a cserkészek?
– A nevelés több szálból tevődik össze. Van, ami a magyarságtudattal, jellemmel, van, ami vallással, etikával stb. foglalkozik, és mindez egy olyan színes egyveleggé alakítja az egészet, hogy a gyerek egy idő után azt veszi észre, hogy evés előtt imádkozik, sokkal udvariasabban beszél, megismeri a csapatmunka lényegét és így tovább.
– Problémát jelent-e a csapat számára, ha a tagok – mondjuk – más településre kerülnek, egyetemre mennek stb.?
– Ezzel a vándorlással nekünk is szembesülnünk kell, főleg a vezetőket érinti, de a szövetség szintjén folyamatosak a vezetőképzések, így mindig kerülnek, akik továbbviszik a stafétát. És mint már említettem, a cserkészet nem egy olyasmi, amit egy alkalommal letud az ember, így azok, akik már egyetemre mennek, vagy elkerülnek máshova, igyekeznek tartani a kapcsolatot a csapattal, főként az interneten, és ha csak egy napra is, de eljönnek táborba.
– Árvák és nehézsorsú gyerekek is vannak a csapatban. Mit jelent számukra ehhez a közösséghez tartozni?
– Számukra a cserkészcsapat a családot jelenti. Nem pótcsaládot, hanem a nagybetűs családot. Nagyon sokan nehéz háttérből érkeztek, és itt találták meg a testvéreket, szülőket, akik segítettek a fejlődésükben. Voltak olyan tagok is, akik, amikor idejöttek, nem mertek megszólalni a közösségben, csak néztek maguk elé, önmagukba zárkóztak, de mostanra rendesen kommunikálnak, viccelődnek, csapatban dolgoznak, vagy épp kitartó, becsületes munkások lettek. Ők azok, akiket a csapat felkarolt, akikből kihozták azt az értéket (becsület, tisztelet, udvariasság stb.), amit máshol nem kaphattak meg.
– Milyen tapasztalatot szerzett az elmúlt években parancsnokként?
– Nagyon érdekes volt megtapasztalni a „generációváltást”, a fejlődést a gyerekek körében. Egyszer kérdeztem valakit, hogy miért nem foglalkozik a cserkészvezetéssel, és miután minden kifogást felsorolt, a végén beismerte: azért, mert ezek a gyerekek nem azok, akik 1990-ben voltak. Mondom neki: igaza van, de ezeket a fiatalokat is kell nevelni, még akkor is, ha egy teljesen másik generáció, mint a régi. Mert valóban a mai fiatalok mások. Vezetők mondják, a ma cserkész fiataljai, akik a digitális korban élnek, mennyire függnek a telefonoktól és más eszközöktől. Számomra pedig pont ez a szép a cserkészetben, hogy az új generációkból is kihozza az értéket, a csapatmunkát, kimozdítani őket a digitális világból. Nem akarok elfogultnak tűnni, de szerintem a cserkészet rendelkezik a legjobb pedagógiai módszerekkel.
– Hogyan képzeli el magát és a csapatot 10 év múlva?
– Nagyon sokféleképpen el tudom képzelni magamat és a cserkészeket 10 év múlva, és úgy tartom, hogy álmodni szabad, mert abból talán egy nap valóság lesz, sőt meglepőbb, mint képzeltük. Ha csak belegondolok, hogy 2004-ben 28-an voltak a cserkészcsapatban, és mára elértük a 230-as létszámot, akkor érdemes tervezni, dolgozni. Elképzelések pedig vannak, mert sok területet tudnánk érinteni a cserkészeten belül: gondolok itt a sportra, a számítógépes világra, biciklizésre stb. Ám az egyik régi vágyam, hogy felélesszük a regős cserkészetet, ami annyit takar, hogy régebben a cserkészek a falvakat járták, és összegyűjtötték azokat a népi hagyományokat, népdalokat, amik már eltűnőben voltak, vannak. Ezt jó lenne beindítani az elkövetkező években.
– Az ünnepségen mivel várják az érdeklődőket?
– Az ünnepség szentmisével rajtol a Boldog Özséb-templomban, majd a Vigadóban tea, kávé, sütemény várja a jelenlevőket. Aztán a Vigadó kistermében konferenciákkal, régi cserkészek előadásával, fotókiállítással várunk minden érdeklődőt.
Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 28.
Századok élő öröksége (Református Hírnök)
A reformáció 500. jubileumi évének tiszteletére Századok élő öröksége címmel szervezett konferenciát és tanulmányi napot a Sepsiszentgyörgyi Belvárosi és a Bikfalvi Református Egyházközség. A Reformáció Emlékbizottság által támogatott kétnapos rendezvény célja volt betekintést nyújtani egyházunk öt évszázados történetébe, valamint bemutatni a hitvalló elődök által ránk bízott épített örökséget és zeneművészeti értékeket.
A konferenciát a belvárosi templomban Pap Attila házigazda lelkész nyitotta meg, aki igehirdetésében hangsúlyozta, hogy 1517-ben a reformáció olyan folyamatot indított el, amely magával hozta az egyház életének megújulását, ezért az akkori történésekre való emlékezést ünnepként kell megélnie Isten népének. A múlt ma is kötelez, ezért annak megismerése kötelesség, és felelősségteljes feladat az örökség megőrzése. Az előadások sorát dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára nyitotta meg, aki a reformáció tanainak erdélyi térhódításáról beszélt, kiemelve olyan nagyvárosok szerepét, mint Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár, amelyek lakossága kedvezően viszonyult az új eszmék befogadásához. Különösen fontos tényezőként említette Heltai Gáspár kolozsvári tevékenységét, aki felismerte a könyvnyomtatásban rejlő lehetőségeket, és az általa vezetett munkacsoport bibliafordításainak magyar nyelven történő kiadására is nagy gondot fordított abból a célból, hogy Isten igéje magyar nyelven is hozzáférhetővé váljon a lelkészek és a hívek számára egyaránt. A vallásszabadságot szavatoló 1568-as tordai országgyűlési határozatról szólva kifejtette, hogy az nemcsak a bevett vallásokra (katolikus, református, evangélikus, unitárius) vonatkozó szabad vallásgyakorlás felől volt hivatott rendelkezni, hanem ugyanakkor le is zárta az erdélyi reformációt abból a szempontból, hogy gátat vetett újabb irányzatok elburjánzásának. Csáki Árpád történész Háromszék és Sepsiszentgyörgy reformációjának vonatkozásában több hullámról is beszélt, amely elérte a vidéket, de a legfontosabb szerepet Brassó közelségének tulajdonította, valamint a Johannes Honterus által alapított brassói iskola diákjainak, akik tanulmányaikat követően a reformáció szolgálatába álltak. A konferencia második napján Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a rendezvény védnöke szólt a résztvevőkhöz, kihangsúlyozva a reformáció nemzetmegtartó szerepét, hiszen Mohács után egy szétszakadt ország talált általa új reménységet. „Európa keresztyén reformációja teremtette meg a fundamentumot, hogy a magyar nyelv kivirágozzék” – fogalmazott a képviselő. Történelmi tények helyes értelmezésére hívta fel a figyelmet előadásában dr. Buzogány Dezső teológiai professzor, aki Sütő András Csillag a máglyán című drámájának elemzésében a helyes megvilágításba helyezte Kálvin Jánosnak, Genf reformátorának az antitrinitárius tanokat hirdető Szervét Mihály kivégzésében játszott szerepét. A teológiai oktató szerint Sütő nem történelmi drámát írt, így nem lehet abból tévesen arra következtetni, hogy Kálvin zsarnokként irányította volna a városállam életét. A dráma üzenete ugyanis akkor érthető igazán, ha hozzákapcsoljuk azt a kort, nevezetesen a kommunista diktatúra idejét, amelyben íródott, hiszen a párbeszédek áthallásai egyértelműek ebben a tekintetben. A rendezvénysorozat záró eseményeire Bikfalván került sor, ahol az autóbuszokkal érkező vendégek Kerezsi János tanár vezetésével tehettek egy tartalmas sétát, számba véve a településre jellemző építkezést, elsősorban azokat a kúriákat, amelyek sajátos arculatot adnak a falunak. Jól megérdemelt pihenő várta a résztvevőket a református templom padjaiban, ahol e sorok írója mutatta be a hajlék építésének történetét, valamint azokat az értékeket, amelyeket a templom önmagában, illetve berendezési tárgyai által is képvisel. A szó legszorosabb értelmében is záróakkordként szolgált a Codex régizene-együttes hangversenye, amely a reformáció zenei örökségéből nyújtott ízelítőt a szép számban jelen levő érdeklődőknek. A bikfalvi templom méltó helyéül szolgált annak, hogy felcsendüljenek a Szenci Molnár Albert által magyar nyelvre fordított genfi zsoltárok. A koncert végén pedig a résztvevők búcsúzóul együtt énekelték el a reformáció örökségét továbbvinni hivatottak hitvallásaként is értelmezhető, Tebenned bíztunk eleitől fogva… kezdetű zsoltárt.
Sánta Imre / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 5.
Lépéselőny-kurzus Kovásznán
Tanulni tanulnak
Ma és holnap Lantos Mihály magyarországi tanulásmódszertan-oktató tart kurzust a diákoknak Lépéselőny címmel a kovásznai Városi Művelődési Házban, a kovásznai Lyukaskő Egyesület meghívására.
Kérdésünkre Szabó Levente tanár, a Lyukaskő Egyesület elnöke elmondta: ez a rendezvény lesz harmadik megmozdulásuk, hiszen ezt megelőzően kirándulást szerveztek a diákoknak, majd fotós, filmes, kézműves tanfolyamokat tartottak Csomakőrösön, most pedig ezzel a kétnapos kurzussal a diákok tanulási technikáját hivatottak fejleszteni.
A rendezvény 8-tól 15 óráig tart, és a 7–12. osztályos diákokat célozza meg, akiknek az érdeklődése felülmúlta a szervezők számításait, ugyanis mind az 50 hely betelt.
Szabó megjegyezte, az előadóval, aki a hatékony tanulási módszerek mellett villámolvasással is foglalkozik, egy éve vette fel a kapcsolatot, és mivel az egyesület célja többek közt egy gondolkodó, tenni akaró közösség mozgósítása és nevelése, így ideálisnak látták meghívni Kovásznára a szakembert.
A tanfolyam létrejöttét a kovásznai önkormányzat támogatja pályázat révén. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. október 10.
Kovászna, a mofetták városa
A kovásznai Bardócz Áron egy reggel arra ébredt, hogy a lovai elpusztultak az istállóban, és amikor kihívták az állatorvost, megdöbbenten tapasztalták, hogy egy láthatatlan erő, vagyis gáz végzett velük: a széndioxid. Bardócz már ismerve a széndioxid jótékony hatását is, úgy döntött: többé nem foglalkozik állatokkal, inkább gyógyászati célra használja a gázfeltörését. Történt mindez az 1880-as években. Azóta a fürdővárosban már ipari méreteket öltött a mofettázás – derült ki a Dr. Benedek Géza Szívkórház fizikusával, Gyila Sándorral folytatott beszélgetésünkből.
– Elmondaná, Kovásznán miként került be a köztudatba a mofetta?
– Kovásznán mindig jött a gáz, tehát ez nem új keletű dolog, és sajnos nem egyszer történt meg, hogy amikor kutat, épületalapzatot vagy épp pincét ástak, egy olyan helyen, ahol széndioxid-feltörés volt, halál lett a vége a történetnek. Az 1800-as években a líceum régi épületének építése során történt, hogy a mesterember fejszéje a pinceüregbe esett, és amikor az illető utánament, ő maga is elesett, és a földből jövő „doh” – mert a nép így hívta a széndioxidot – végzett vele. Ilyen esetekből tanulta meg az ember, hogy bizony a gázfeltörésbe beleszippantani halálos lehet. De rájöttek arra is, hogy ennek gyógyászati ereje van, ugyanis ha óvatosan mentek bele, a csípő szintjénél nem mélyebbre, akkor elkezdett bizseregni a lábuk köze, meg is izzadtak azonnal és jó erősen. Ezért is nevezték el gőzlőnek ezeket a gázzal feltelt üregeket. A mofetta kifejezés eredetileg az olaszból származik, sokkal később a román fürdőorvosok hozták be Erdélybe. És ez a nyelvi implantáció jól sikerült, mert a gőzlő csak magyarul érthető, miközben a mofetta sokkal titokzatosabb hangzású, sokkal nemzetközibb, és szakkifejezésnek számít a vulkanológiában.
– Melyik Kovászna legrégebbi mofettája?
– A Bardócz-mofetta volt a legelső Kovásznán, ami tudatosan erre a gyógyászati célra készült, és mai napig eredeti formájában látható. 1885-ben a véletlen műve folytán jött létre, ugyanis Bardócz Áron, miután a lovai elpusztultak az istállóban, tudva a gázfürdő jótékony hatásáról, elhatározta, hogy gőzlőt fog működtetni. Később, az 1900-as évek elején, ettől nem messze megnyílt a Bene-mofetta is, céltudatosan gyógykezelésre megépítve. Mondhatni ezekkel kezdődött el Kovásznán a szakszerű gyógyturizmus, ami kezdetben – modern kifejezéssel szólva – panziórendszerben működött, magánházaknál történő elszállásolással. Később, a hetvenes években kezdtek épülni a szállodák, bővült a Szívkórház és a nyolcvanas évek elején a diktátor tiszteletére a Ceau’-villa, ami szintén rendelkezik fürdőgyógyászatra alkalmas felszereléssel, így mofettával is. Egyik próbatöltésén részt vettem, és volt szerencsém látni annak hibáit.
– Mesélne a diktátor mofettájáról?
– A Ceau’-villa mofettáját a tervezők igyekeztek a legbiztonságosabbra építeni, nehogy a „hőn szeretett” államfő megszédüljön, elessen és belehaljon a széndioxidba. Ezt úgy valósították meg, hogy a medence oldalában elhelyeztek egy turbinát, ami gombnyomásra pillanatok alatt kiszívta a széndioxidot a mofettából. De a technikai alagsor felé emiatt huzat keletkezett, a gáz az alagsorba szivárgott be a mofetta helyett. Próbálták ezt a hibát orvosolni, de ettől függetlenül, bár szép, sosem volt igazán jó az a mofetta, főleg amiatt is, hogy három kilométerről, mesterségesen táplálták.
– Máshol is előfordult, hogy „elrontották” a mofettát?
– Kovásznán volt még a Banu-mofetta, pontosabban egy szekrényajtóval lefödhető parányi üreg, amit korabeli fásszínben alakítottak ki, eredetileg – gondolom – magánhasználatra. Szédületesen ömlött belőle a gáz, amiről annak idején még a német ARD televízió is anyagot készített. Nagyon jól működött, idővel vendégek is jártak oda, aztán a kilencvenegynéhány éves Banu néni halála után, állítólag amerikai pénzből, egész kezelőközpontot hoztak létre az udvaron, szálláshelyekkel, vendéglővel, fürdővel. A mofettát továbbköltöztették, de nem épp jó helyre. Értesüléseim szerint most egy helyi vállalkozó próbál újra lelket lehelni az egykoron virágzónak elképzelt kezdeményezésbe. Sikert kívánok neki!
– Kovászna az a város, ahol az ember gödröt ás, és széndioxidot talál?
– Nem mondhatnám, hogy az egész Kovászna ilyen gázos zóna, és azt sem, hogy ha az ember lefúr, akkor biztosan borvizet talál. Készült a hetvenes évek végén egy geológusi tanulmány, ami kifejti, hogy Kovászna melyik részén tör fel a széndioxid, hol van, borvíz stb. Érdekességként megemlítem, hogy a földalatti sziklarétegek függőleges vagy ferde állása miatt megtörténhet, hogy amíg egy helyen borvízkút van, tőle alig pár méterre már édesvizet találnak. A város főterén például, viszonylag kis területen több, egymástól különböző összetételű és ízű vizet lehet kóstolni.
– Mindenik mofetta egyformán jó? Vagy van, amelyik gyengébb?
– A Dr. Benedek Géza Szívkórházban működik a világ legnagyobb, gyógyászati értelemben használt mofettája. Naponta több mint 600 ember megfordul ott, félórás váltásokban. Mondjuk, azt el kell ismerni, hogy a nagy tömeg megzavarja a gázteret, és nincs olyan erős koncentrátum, mint mondjuk a Bene- vagy Bardócz-mofettában, ahol naponta kb. tízszer kevesebb ember fordul meg. Ám a szívkórház és a dr. Benedek Géza által kidolgozott kovásznai módszer hírneve számos külföldit vonz, és rengeteg példát sorolhatnék, hogy honnan és milyen célból jöttek. Gyógyászaton kívül sok más célra, pl. sportolók edzésére, magashegyi oxigénhiány szimulálására, a vérkör oxigénszintjének színültig telítésére is használható a széndioxid, de a manapság divatos téma, az ún. üvegházhatás modellálására, kutatására is.
– Voltak, akik mesterségesen készítettek mofettát?
– Volt rá precedens. Egyszer jött egy oltyán gyógyvendég a szívkórházba, benyitott hozzám, és előállt a huncut ötletével. Azt mondta, mivel autógyárban dolgozik, ahol védőgáz alatt hegesztenek, annyi palackozott széndioxidot tud hazavinni amennyit csak akar. Kérdezte tőlem, hogy szerintem működne-e, ha otthon egy gödröt ásna, és azt a palackról töltené széndioxiddal? Hát… igyekeztem lebeszélni. Mondtam neki, olyan ez a megoldás, mintha bor helyett alkoholozott, szénából erjesztett löttyöt kóstolgatna, vagy cukorszirupot a hiteles, méhek által gyűjtött méz helyett stb. Alig egy esztendeje, hogy a kovásznai tapasztalatokon felbuzdulva valaki Magyarországon „feltalálta”, sőt szabadalmaztatta a mofetta-csizmát, ami egy olyan légmentesen zárt lábbeliszerű valami, amit palackról töltenek széndioxiddal. Nem tagadhatjuk, a gáznak így is van gyógyhatása, de lokálisan. Minket nem érint ez az eset, nem konkurencia, de a találmány a kovásznai tapasztalatok alapján létrehozott mátraderecskei „testvérmofettánknak” rontja a mítoszát, épp akkor, amikor a magyar betegbiztosítás beleegyezett az ottani gyógykezelés finanszírozásába, a romániai mintát követve.
– Ön szerint megfelelően reklámozzák a mofettákat?
– Az interneten láttam Viagra gázfürdőként is reklámozva. Ez jól hangzik, csakhogy nem etikus orvosi szemszögből nézve. A közelmúltban svájci egyetemisták jártak szakmai gyakorlatra ide, Háromszékre. A tanulmány végén csoportonként tartottak előadásokat. Itt hallottam egy svájci egyetemista hölgy ötletét, mely szerint a kovásznai Pokolsárt (Balta Dracului) Balta Drakula-ként kellene népszerűsíteni a neten. Na, ettől már csak egy lépésre állt az a próbálkozás, hogy a kürtőskalácsot román brandként jegyeztessék. De a pálinkapert is megnyertük…
– Egy zárójeles kérdés, így a végén. Pár hete az erdélyi média zengett arról, hogy kitörhet a Csomád. Ön szerint is megtörténhet ez?
– Volt egy konferencia 2013-ban. A Magyar Földtudományi Szakemberek Világtalálkozóján nemzetközi hírű vulkanológus szaktekintély valóban beszélt arról, hogy a Csomád magmakamrája még forró, sőt szeizmo-tomográfiai úton megalkotott képet is láthattunk erről, de arról, hogy „mük”, székelyek a tűzijátékot még megérhetjük (autonóm Székelyföldünkön), erről nem esett szó. A geológus közismerten ezer vagy millió években gondolkodik, ha múltról vagy jövőről beszél. A román sajtó nyolcas erősségű földrengéssel ijesztgette nézőit a minap, Amerika népét a szupervulkán kitörésével ijesztgetik, Indonéziát cunamival, Nápoly népét pedig a Vezúvval. Ez az utóbbi tényleg nem gyerekjáték, ránk, Európára nézve sem, hát még a tövében! A Pokolsár viszont kitörhet, ahogy már többször is kitört (1835, 1856, 1884, 1984, 1988), viszont ott nem a láva működik, hanem cseppfolyósodott, hideg széndioxid-tartalékok szabadulnak el. Szakállas nemzetközi szakirodalma van a cseppfolyós széndioxidnak, Kína keleti partján pl. az óceán mélyén, egy sziklaüregben cseppfolyósszéndioxid-tó fekszik, mert ez a folyadék sűrűbb a víznél. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. október 15.
Újabb elnöki mandátumot kapott Tőkés László az EMNT élén
Újabb kétéves elnöki mandátumot kapott Tőkés László európai parlamenti képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozsváron megszervezett küldöttgyűlésén szombaton.
A szervezet sajtóirodájának közleménye szerint az elnökségi beszámolók, valamint az EMNT Demokráciaközpontok honosítási munkájáról szóló összefoglaló ismertetése után a jelen lévő 95 küldött megerősítette elnöki tisztségében, és a következő két évre is bizalmáról biztosította Tőkés Lászlót.
Az EMNT elnökének jelölésére a küldöttek megerősítették tisztségében Sándor Krisztina ügyvezető elnököt is.
Elnöki beszámolójában Tőkés László a „posztkommunista visszarendeződésnek” és a teljes körű rendszerváltás elmaradásának tulajdonította azt, hogy nem valósultak meg az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kinyilvánító, negyed évszázada elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat célkitűzései.
Úgy vélekedett: Nagy-Románia közelgő centenáriuma miatt az erdélyi magyar közéleti szereplőkre nagy felelősség hárul, hogy az egyre inkább kiélesedő kommunikációs háborúban ne hagyják magukat provokálni, és kellő higgadtsággal viszonyuljanak minden felmerülő kérdéshez.
„Továbbra is legfőbb célunk a nemzeti politizálás, mely során számítunk szövetségeseinkre is. A Kárpát-medencei Autonómiatanácsot erősítenünk kell, s az önrendelkezést össznemzeti ügyként kell kezelnünk. Továbbra is számítunk a magyar kormányra, támogatjuk küzdelmét a migrációs válság megoldásáért, s kivesszük a részünket az anyaországi választásokat megelőző regisztrációs kampányból is” – hangoztatta az erdélyi magyar autonómiaigény képviseletére vállalkozó szervezet elnöke.
Az EMNT küldöttgyűlését Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Szabolcs Attila parlamenti képviselő (FIDESZ), az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke, valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is üdvözölte.
A kolozsvári tanácskozáson átadták az EMNT Kós Károly-díját is, amelyet idén Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének ítéltek oda.
A 2013 óta évente átadott kitüntetéseket olyan személyiségeknek, szervezeteknek adományozzák, akik az autonómiaformák eléréséért példás tevékenységet fejtettek ki.
Az elmúlt években Király Károly, a rendszerváltás időszakát meghatározó politikus, Juhos Gábor maratonfutó, Bakk Miklós politológus, Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora és a Háromszék napilap szerkesztősége részesült Kós Károly-díjban.
Az EMNT kitüntetését post mortem Birtalan Ákos egykori háromszéki parlamenti képviselő is megkapta. Baranyi László / MTI; Erdély.ma
2017. november 23.
KMKF-munkacsoport: napirenden a külhoni nemzetrészek autonómiája és önkormányzatisága
A külhoni nemzetrészek autonómiájával és az önkormányzatiság erősítésével összefüggő törekvéseit tekintette át a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportja csütörtöki budapesti ülésén.
A két társelnök, Szabolcs Attila (Fidesz) és Harangozó Gábor (MSZP)az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tanácskozáson Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) képviseletében előadást tartott a regionalizmus jövőjéről a Felvidéken. Bemutatta a szlovákiai megyei önkormányzati rendszer kialakulását és az ehhez kapcsolódó problémákat. Kitért a római katolikus egyházmegyerendszernek a magyar nyelvű pasztorációt nehezítő területi felépítésére, majd felvázolta az MKP elképzeléseit egy, a mainál élhetőbb és működőképesebb, a természetes régiókat és identitásokat figyelembe vevő közigazgatási rendszer kialakítására.
Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott a nemzetrészek törekvéseit európai kontextusban mutatta be, összegezve egyeztetéseit is
A munkacsoport külhoni tagjai tájékoztatták a testületet a helyi gondokról és lehetőségekről, megosztva egymással sokszor hasonló tapasztalataikat.
Szilágyi István, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöki tanácsadója rövid tájékoztatást tartott a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezéshez kapcsolódó aláírásgyűjtés gyakorlati kihívásairól. A munkacsoport tagjai az akció helyi tapasztalatairól számoltak be.
A regionális önkormányzati munkacsoport egyöntetű támogatásáról biztosította az európai polgári kezdeményezést, amely a nemzeti kisebbségek védelme európai uniós keretének megteremtését célozza meg. A munkacsoport felhívja a magyarországi és külhoni magyar pártokat és civil szervezeteket az aláírásgyűjtés sikerének előmozdítására – olvasható a közleményben. (MTI)
2017. december 13.
Nem hívatlanul érkeztek! – megvédte a vendégünneplők becsületét
A kézdivásárhelyi Vișan Viorel, a helyi ortodox egyház szóvivője pontosítani kívánta a Helyi Fejlesztési Egyesület sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentéseket a céhes városban megrendezett december 1-ei ünnepség kapcsán.
Viorel elutasította azt az állítást, miszerint a más városból érkező ünneplők hívatlan vendégek lettek volna, igenis a helyi ortodox egyház meghívására érkeztek Kézdivásárhelyre, hogy részt vegyenek a templomi ceremónián, és ahogy azt illik, a Vadrózsák vendéglőben ebédeltették meg őket.
Az ortodox egyház szóvivője szerint nem állja helyét az egyesületi tagok azon állítása sem, hogy „az ezer román zászló szétosztását beharangozó akció nem valósult meg, a zászlókat a hívatlan vendégek elvitték magukkal”. A Mihai Tîrnoveanu brassói orvos Nemzet Útja Egyesület által adományozott zászlók egy részét még elsején kiosztották, míg a maradék a helyi ortodox templomban van, és ki fogják osztani a szomszédos parókiáknak, hogy a híveket megajándékozhassák.
Vișan jelezte, vendéglátóként kötelességének érezte megvédeni a meghívottak becsületét, mert a sajtótájékoztatón elhangzottak alapján hívatlan és komolytalan hőbörgőknek lettek feltüntetve, ami korántsem igaz. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó; Erdély.ma