Őszinte művek Zabolán (Tájmisztika Műhely Tábor)
Negyedik alkalommal szervezték meg a zabolai Csipkésben a Tájmisztika Műhely Tábort. Az ott készült alkotásokat tegnap mutatták be a helyi kultúrotthon előterében megszervezett tárlaton.
A nemzetközi táborba különböző műfajokban alkotó művészeket hívtak meg. Tíz napig itt dolgozott Éltes Barna (Feldoboly), Fazakas Csaba és Tompa Lehel (mindketten Bécsből), Hegyeli Hunor (Zabola), Madaras Péter (Zalán), Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Szabó Anna Mária és Szabó Zoltán Judóka (mindketten Marosvásárhelyről) és Ütő Gusztáv (Sepsiszentgyörgy). Vendégként jelen volt Keserű Katalin Budapestről, Jakab Ágnes és Vécsi Nagy Zoltán Sepsiszentgyörgyről. A szervezést Gábor Sándor, Hegyeli Győző és Ütő Gusztáv vállalta. Az anyagi hátteret a zabolai önkormányzat és az Etna Alapítvány biztosította, a megyei tanács idén nem támogatta pénzzel a tábort. A tegnapi zárlótárlaton Hegyeli Győző a helyi önkormányzat nevében köszöntötte a jelenlévőket. Ütő Gusztáv a tábor létrehozásának előzményeit ismertette. 2009-ben első alkalommal szervezték meg a Csipkésben, amely az­óta helyi és művészeti fontosságú rendezvénnyé nőtte ki magát. Céljaként fogalmazták meg, hogy újra összejöjjenek régi iskolatársak, az alkotás mellett szellemi, lelki kapcsolatok is kialakuljanak – mondta Ütő. A tábor résztvevői nemcsak a marosvásárhelyi iskola egykori diákjai, a fiatalabb generáció is helyet kapott a műhelymunkában, idén a legifjabb résztvevő tízéves sem volt. A tábor nevében is benne lévő misztika a fizikai, földrajzi táj misztikuma mellett a lelki misztikumot is magában foglalja – magyarázta. Leíró, ábrázoló művek, performanszok, köztéri alkotás is született a táborban, a tárlaton természetművészeti alkotás fotóját is bemutatták. A műveket Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője méltatta. A zabolai táborban jó alkotások születettek, különböző színvonalas ötletek vannak itt együtt – hangoztatta. Sok alkotás a világ bármelyik tárlatán megállná helyét. Összefoglalva őszinte műveknek lehet nevezni a kiállított alkotásokat – méltatta. Nem könnyű dekódolni üzenetüket, kell hagyni, hogy a művek közeledjenek a szemlélőhöz, így lehet felfedezni hangulatukat, mondanivalójukat. Az idei tábor érdekessége, hogy megszületett a Csipkés székely zászlója Ütő Gusztáv alkotásában – fűzte hozzá Vécsi. A tárlat megnyitója után a résztvevők felavatták Tompa Lehel köztéri szobrát, melyet a községnek ajánlott fel, és amelyet a turisztikai információs iroda előtti téren állítottak fel. A betontalapzatra helyezett, fémből készült obeliszk az Ukkó & Gönüz nevet viseli.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A vízről a kastélyban
Nyolc képzőművész vette birtokába augusztus 8–22. között az erdélyi barokk egyik legszebb épületét, a gernyeszegi kastélyt, amely másodjára adott otthont a Kastélypark Művésztelepnek. A táborban határon túli és marosvásárhelyi képzőművészek. Filp Csaba, Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna, Nyilas Márta, Knyihár Amarilla, Alois Lindenbauer, Szabó Zoltán Judóka, Miklya Gábor és Pokorny Attila vettek részt, meghívott vendégként pedig dr. Keserű Katalin és Márton Eszter Zsófia művészettörténészek.
A Teleki Alapítvány és a Castle Art Port Közhasznú Művészeti Egyesület által szervezett alkotóműhely idei témája a víz – tájékoztatott a helyszínen Pokorny Attila szobrászművész, a tábor szervezője, én pedig kíváncsian vártam, hogy betekintsek a művészek munkájába, s tetten érjem őket, ahogy feldolgozzák ezt a hétköznapi gondolkodásban közhelynek tűnő, de valójában rendkívül izgalmas, képlékeny, sokjelentésű és manapság egyre fontosabbá váló témát. Nem csalódtam. A kastély termeiben és kertjében működő alkotóműhelyeket végigjárva láttam, ahogy a művészek sajátos látásmódján keresztül hátborzongatóan különös, újszerűen izgalmas, harmonikusan szép, ötletesen humoros szoborrá, természetművészeti alkotássá, festménnyé szerveződött a megadott téma.
Egy koncert emlékét őrző szalmabálák és hiányzó darabjaikat kereső faragott ajtókeretek között egyensúlyozva értünk el egy földszinti árnyékos terembe, ahol a nyugalommal, a harmóniával találkoztam. Knyihár Amarilla festőművész, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola festészettanárának nagyalakú képén a Maros vagy talán képzeletünk folyójának eszményien kék vizében lágyan tükröződik a part menti fák zöld lombozata, s a csupán pici sötétkék borzongásoknak látszó vízililiomok jelzik, hogy a tökéletesség valójában elérhetetlen. Természetesen ez csak egy amatőr néző olvasata, az alkotó talán egészen másra gondolt.
Az ablakkereten át behulló fényben szalmabála hátára kikötve bölcs öreg köveket hordoz a hátán egy kőrisfából faragott kecses kenu, a pécsi Miklya Gábor szobrászművész alkotása. Később, amikor találkozunk, kiderül, hogy alaposan melléfogtam, az alapgondolat ugyanis az volt, hogy a fából faragott burok, amely a hüvelyesek terméséhez hasonlít, más értelmet ad a víz által hordozott, alakított élettelen anyagnak, a kőnek, ami a szobrász elképzelése szerint termésként, magként kel életre.
Az alapgondolathoz a hajómotívum is hozzákapcsolódhat – egészíti ki a szobrász magyarázatát dr. Keserű Katalin művészettörténész, majd hozzáteszi: Alois Lindenbauer, Ausztriából érkezett szobrászművész szerint a kőben is ott van a víz, a nedves márvány például könnyebben faragható. A követ pedig, mint az idő, a víz munkájának nyomát izgalmas dolog foglalatba helyezni.
Az egyik emeleti teremben a már távozott Filp Csaba festménye megdöbbent kicsit, hisz egy mosdókagylóban levő fejet ábrázol. Amikor kiderül, hogy az Ébredés címet viseli, és a kastély előcsarnokában látható szoborfejet festette meg, ahogy a mosdó kagylójában ráhull a víz, a kép humoros mondanivalója is kibomlik. Ugyanott két művésznő szorgoskodik. Nyilas Márta, a Pécsi Egyetem művészeti karának festészettanárát láthatóan a sokarcú víz halmazállapotának változásai foglalkoztatják, ezt tükrözi már elkészült festménye is, amelyen a sebes folyású hegyi patak energiáját állította szembe a lépcsők által behatárolt állóvíz tehetetlenségével. Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna a fény ígéretébe kapaszkodó fuldokló énünket örökítette meg szimbolikus képén, s ottjártamkor egy száraz faág felnagyított képét festette, amelyet harmatcseppekkel megrakottan talált a parkban.
Szabó Zoltán Judóka műhelyébe is betekintettünk, aki a kavargást, örvénylést jelképező márványozott papíron a stabil geometrikus formák felbomlásának a megörökítésébe kezdett. Keserű Katalin felejthetetlen élményként beszélt a performanszáról, amelynek nyomai még láthatók a parkban. Először egy földművet készített, majd a fűből kialakított napkeresztek között a mélyebben kiásott árokba vizet hordott, amibe kék felsőruhában belefeküdt, s egy követ tett a homlokára. Feje körül szabályosan gyűrűzött a víz, amelyben az alámerülő, a kő alatt fuldokló, avagy ellenkezőleg: a víz és súly ellenére is túlélő embert, tágabb értelmezésben jelenkori létünket jelképezte számomra. Szintén a Szabó Zoltán műve a Dionüszosznak vízzel teli műanyag palackból tett műkar, amelynek a benne levő vízi növények adnak életet, s a zuhanyozás mozdulatát utánzó szalagok figyelmeztetnek, hogy műveleti területen található.
Pokorny Attila szobrászművész ezúttal is a természetszobrászatot választotta. Sajnos, már nem láthattam a Maros két partját összekötő kőgát hálót, megtekinthettem viszont, ahogy színes dalra bírta a Mária-forrásból eredő csermely medrét, amelyet a helyszínen talált rózsaszín és kék csempetörmelék apró darabjaiból rakott ki, újrahasznosítva a hulladékot. A tájszobrászati alkotás A patak nyelve címet viseli, s a látványon túl kedvenc tartózkodási helye békának, gyíknak egyaránt.
Ugyancsak a park-ban dolgozott Alois Lindenbauer vendég művész is, akinek térszobrai a világ különböző pontjait díszítik. A gernyeszegi kastély parkjában botvastagságú ágakat virágoztatott ki és szúrt be a patakba, majd újabb helyekre költöztette őket más felállításban. Ez az ő ajándéka a kastélyparknak, a természetnek, s olyan, akár egy hölgynek adott virágcsokor – mondta. Csakhogy ahhoz, hogy a bot kivirágozzék, több tonnányi lassú, finom leütés szükséges, ami egy meditációs folyamat is egyben. Szeret az ágakkal szobrászkodni, s vannak olyan alkotásai, amelyeken a földbe, vízbe szúrt ágak kizöldültek.
Miközben végigjárjuk a kastélybeli és a szabadtéri „műtermeket”, Keserű Katalin Széchenyi-díjas ismert művészettörténészt, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének emeritus professzorát kérdezem.
– Meghívtak, és óriási örömmel jöttem. Egyetemi hallgató koromban jártam a gernyeszegi kastélyban először, az Entz Géza tanár úr vezette tanulmányi kiránduláson. Nagy élményt jelent számomra megfigyelni az alkotások születését, végigkövetni, hogyan alakul egy festmény vagy egy szobor.
Amit Márton Eszter Zsófia frissen végzett művészettörténész, a tábor kurátora azzal egészített ki, hogy az alkotótáborban való részvételt az tette izgalmassá, hogy rá lehetett kérdezni a művészekre: mit miért tesznek. Azonkívül mindketten értékelték a tábor programját, amelybe belefért a fiatal képzőművészek csejdi alkotótáborát záró kiállításon való részvétel, a Kultúrpalota alapos megtekintése, a parajdi sóbányában tett kirándulás, a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) művészeti mozgalomra való emlékezés, s esténként a tábor résztvevőinek bemutatkozása, illetve a múlt évi művésztelep bemutatása, amelynek néhány értékes alkotása a kastélyt díszíti, és a Teleki Kálmán gróf által adott vacsora, a szalonnasütés is.
Az alkotótábor megszervezését a Soós Zoltán vezette megyei múzeum, a megyei tanács, cégek, magánszemélyek támogatták.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Judóka is elment
Még egy jelentős marosvásárhelyi művész, aki alkotóereje teljében távozik. Szabó Zoltán Judókát művésztelepen érte a halál, Zabolán, ahol több napon át nemzedéktársakkal, a vásárhelyi művészeti középiskola egykori növendékeivel nagy kedvvel dolgozott, és élvezte az újbóli találkozás, az ösztönző eszmecsere s a közös munka örömét. Ugyancsak alkotótáborból, Gernyeszegről utazott oda, a Teleki- kastélyban dolgozott nagy odaadással. Teljesítményével, eredeti ötleteivel egyöntetű elismerést váltott ki táborkollégái és a jelen levő művészettörténészek körében. Visszagondolva, talán az ő sorsára is vonatkoztatható az ottani Napkereszt víz motívummal című döbbenetes performansza. De ki sejthette, hogy ilyen hirtelen következik a vég?! Azt csodálta mindenki, mekkora megszállottsággal vetette magát a munkába. De hát neki ennyi szabatott… Hiányozni fog Marosvásárhelyről, a MAMŰ is gyászolhat, egyik markáns alapító egyéniségét veszítette el. De egész képzőművészeti mozgalmunkat nagy veszteség érte elhunytával.
Nyugodj békében, Judóka! Nem felejtünk el. Olykor- olykor talán még újabb performanszaidat is látni véljük majd az égen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Vida Árpád – albumban is
Igen, a 100 esztendeje fiatalon elhunyt festőművész életműve immár könyvben is elérhető. A Maros Megyei Múzeum patronálásával, Nagy Miklós Kund és Cora Fodor művészettörténész szerkesztésében napvilágot látott egy átfogó katalógus, amelynek a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron lesz a nyilvános bemutatója. Az eseményre november 13-án, pénteken délután 3 órai kezdettel kerül sor a múzeum várbeli székhelyén. A hiánypótló szép kiadványról a rendezvényen Soós Zoltán múzeumigazgató és Nagy Miklós Kund szerkesztő beszél.
A kétnyelvű – magyar-román – kötet több szerző írásaival vezeti be az olvasót "Vida Árpád csodálatos világába". A már említettek mellett a régebb elhunyt művészettörténész, M. Kiss Pál és a nemrég eltávozott Szabó Zoltán Judóka festőművész, az ifjú művészettörténész, Vécsei Hunor és az író, irodalomtörténész Marosi Ildikó elemzi, méltatja a nagy tehetségű vásárhelyi alkotó munkásságát. Közel 90 művészi reprodukció mutatja fel Vida festészetének, grafikai hagyatékának értékeit.
"A Maros Megyei Múzeum értékmentő és értékteremtő szerepéhez járul hozzá a méltatlanul feledésbe merült képzőművész, Vida Árpád örökségének feltárása és reményeink szerint hosszú távú bemutatása – írja Soós Zoltán a Vida Árpád művészeti öröksége című bevezető írásában. – Intézményünk gazdag gyűjteménye és a művészi alkotások minősége már régen érdemessé tették, hogy állandó tárlaton ismertessük városunk tehetséges szülöttének európai színvonalú munkásságát... A kötet betekintést enged a művész életútjának, alkotásainak megismeréséhez, eligazít a stílusirányzatok behatárolásában, amelyek meghatározták Vida munkásságát."
Marosvásárhely egyik méltán nagyra tartott fia megérdemli, hogy az értékes hagyatékot összegző elegáns album premierjét népes közönség tisztelje meg jelenlétével.
Vida Árpád 1884-1915
Népújság (Marosvásárhely)

III. Kastélypark Művésztelep Gernyeszegen
Főszerepben a reflexió
Kéken tükröződik az ég a zöld gyepen. Nincs látogató, akit a gernyeszegi Teleki-kastély hátsó traktusai közül letekintve ne hökkentene meg a különös látvány a hatalmas fák uralta tágas angolkertben. Persze azokat, akik az előző két évben nyomon követték a Kastélypark Művésztelep eseményeit, nem éri felkészületlenül e szokatlan festői beavatkozás, amely rendhagyó képzettársításokra készteti a nézőt. Tavaly is érvényt szerzett itt magának a természetművészet. Akkor a víz volt az alkotó táborozás ajánlott témája, és olyan figyelemre méltó land art műveket, installációkat produkált, hogy több közülük fő helyre került a Budapesti Műcsarnokban október közepéig látható nagy nemzetközi természetművészeti kiállításon. Mindenekelőtt a Gernyeszegen ihlető otthonra talált művésztelep kezdeményezője és kurátora, Pokorny Attila munkáira gondolhatunk, vagy az osztrák Alois Lindenbauer kivirágoztatott bot installációjára, amelynek egy része ma is helyén van a parkban, de nyilván Szabó Zoltán Judóka performance-át se feledhetjük, ő azóta személyesen sajnos már nem lehet közöttünk. Az idei összejövetelre kiválasztott központi gondolat, a reflexió akárha folytatná a tavalyit, hiszen a visszatükrözés a víz egyik sajátja. De sokkal gazdagabban, áttételesebben is értelmezhető annál. Ahogy Pokorny Attila többször is hangsúlyozta beszélgetéseinkben, a reflexió, a különböző szintű és szempontú tükröződés a művészet minden megnyilatkozásában nyomon követhető, művészeti irányzatoktól függetlenül érvényesül, a kortárs művész és kora összetett viszonylatában fontos szerepet játszik, így hát akár értelmi, akár érzelmi töltetű egy mű, valamiféle reflexió eredménye. Ezzel is magyarázható, hogy nem csak a címükben, jellegükben e témára közvetlenül is utaló művésztelepi alkotások sorolhatók a tükrözés körébe, a többi is e kérdéskör bűvkörében született reflexív, öntörvényű munka. Ez azt is magyarázhatja, miért gazdagabb a 3. művésztelepi együttlét termése, mint a korábbiaké. És miért érezhetjük egységesebbnek, noha egyben változatosabb is a bemutatott anyag, mint az előbbieké. Bizonyára azért, mert ahogy az augusztus 19-i zárókiállításon a művészeket és műveiket méltató Budapesti, szentendrei művészettörténész, Muladi Brigitta fogalmazott, jól érzékelhető "a művészet sokféle igazsága".
Jó a csapat – hallhattuk Pokorny Attilától. A kastély gazdája, a készséges házigazda, gróf Teleki Kálmán ugyanilyen lakonikusan közölte: – Úgy dolgoztak, mint a megszállottak. És nagyszerű munkákat alkottak. Érdemes volt megnyitni előttük a kastély kapuit. Az alakuló műgyűjtemény is újabb látogatókat vonzhat, megérdemli, hogy folytassák, amit 2014-ben elkezdtek. Tegyük hozzá, hogy a rendhagyó környezet is megtette a magáét, a patinás műemlék épület és a képzeletpezsdítő park is ösztönző erejű, növeli az alkotókedvet. Ennek is köszönhető, hogy nő a Kastélypark Művésztelep híre, egyre szívesebben jönnek ide a művészek. Rangos, neves alkotók és a pályán rövidebb ideje bizonyító, tehetséges fiatalok. És a gernyeszegi napok idején (Muladi Brigittát parafrazálva) mindenki annyi teret szakít ki itt magának, amennyit akar. A Maros-part is megszólítja a művészeket, s ahogy Herczeg László mondta egy rádióinterjúban, azért is jól lehet alkotni Gernyeszegen, mert tetszetős a falu, igényes emberek lakják, kellemes, jól karbantartott a környezet.
Tizenegyen dolgoztak most a művésztelepen. Pinczehelyi Sándor, Munkácsy-díjas kiváló és érdemes művész, akinek a Példa 4 négyzetméter fű termesztésére című festett fű installációjára az elején hivatkoztunk, a záróünnepségen már nem lehetett jelen, újabb kitüntetést kellett átvennie Budapesten, a kastélytárlaton azonban több munkával mutatta föl rendkívüli termékenységét. A park ihlette más szellemes, ötletes installációi és egy kályhacsempéket megörökítő grafikai sorozat egy egész termet megtöltött.
Installációval hívta fel magára a figyelmet az osztrák Josef Wurm grazi képzőművész is. A kastélyparkban földből és kőből építette ki az 50% vakondmunka, és vízparton szénből, kőből hozta létre az 50% tűztermés című jelképes művet. Eredeti, gondolatébresztő grafikája is több érdeklődő figyelmét felkeltette a kiállítóteremben.
Pokorny Attila régóta elmélyülten foglalkozik tájművészettel. Kurátori foglalatosságai miatt ezúttal csak egy művet állított ki, a Föld- árnyék a kastélyban látható. A méretes faág és az árnyékát kirajzoló földsáv, illetve az ablakon bevetülő változó fények játéka több irányba indíthatja el a szemlélők fantáziáját.
Knyihár Amarilla harmadszorra is elképeszti a látogatókat kimeríthetetlen alkotókészségével, kiapadhatatlan energiáival. Négy kiállított olajfestménye a tavalyi tótükröződéses témáját folytatva lenyűgöző színgazdagságban vetíti elénk a fák, az ég, a növények vízfelületen visszatükröződő, el-eltorzuló képét, amely a nézők saját tapasztalataival, benyomásaival feldúsulva nyeri el a kiteljesedést.
Akárcsak Pinczehelyi, Herczeg László is Pécs magas szintű képzőművészetét képviseli. Kartonra álmodott Reflexkioltás sorozata egymást már-már kioltó színeket ütköztet, ellenpontoz feketével, igen hatásosan. Zoltán Béla, aki másfél évtizede a Bukaresti művészeti életben vált egyre elismertebbé, vásznain a Múlt szellemeit, A szobor szellemét kelti életre kellő iróniával és atmoszférateremtő erővel. A Kolozsvári Dabóczi Géza grafikusi érzékenységét, kitűnő rajztudását mutatja fel a Lapis mirabilis című titokzatos grafitmunka. Benkő Lilla az anyaországból érkezett. Festményei, amelyeken realitás és imaginárius egymással összefonódva szervesül álomszerű, sejtelmes világgá, sajátos szenzitív látásmódra, jelrendszerre vallanak. Címük: Kapu és Bál. A Marosvásárhelyi Szabó Anna- Mária Gernyeszegen is tanúsította, hogy sikerrel képes túllépni a pályakezdés nehézségein. Az Átjáró és a Két irány című szürreális látomások egyéni hangon szólítják meg és gondolkodtatják el a közönséget. Horváth M. Zoltán zalaegerszegi. Olajmunkái eredeti módon érzékeltetik, hányféle arca lehet a reflexiónak.
Arcuk, egyéniségük van a fáknak is. Ezt sugallja Őry Annamária Fűzfája és a Part című olajfestménye is. És ellenállhatatlanul vonzza magára a tekintetet különleges erővel, hangulatteremtő kvalitásokkal megfestett Borókafenyője, amely megannyi különös, sejtelmes hangot tud megpendíteni a nézőben. A fenyő- portré több tíz méter távolságból, a faltól falig sorjázó, ajtó nélküli boltozatok egymásutániságából is képes úgy utánad szólni, hogy kénytelen vagy visszatérni hozzá. Sokan örülnének, ha a Teleki-kastély az eddigieknél is gyakrabban lehetne a mostanihoz hasonló mAradandó élmények színhelye.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatkozott a Szabó család
Rendhagyó tárlat nyílt kedden a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériáiban: családi és egyben emlékkiállítás. Az egy évvel ezelőtt elhunyt festőművész, Szabó Zoltán Judóka, felesége, Schneller Mária és szintén művész lányuk, fiuk, Szabó Anna-Mária, illetve Szabó Csongor munkái kerültek közönség elé, amelynek soraiban a helyiek mellett sepsiszentgyörgyi, szovátai, székelyudvarhelyi és máshonnan érkezett kollégák, barátok, művészetkedvelők is szép számban voltak jelen a megnyitón. A 63 évesen hirtelen elhunyt vásárhelyi alkotó rég eltervezte a közös bemutatkozást, a család most valóra váltotta az elképzelést, és nyilván nemcsak a családfő s a művészi elismertség jogán, hanem azért is, mert sajnos immár lezárult életműről kell beszélnünk, Szabó Zoltán Judóka alkotásait helyezték előtérbe. Az utca felőli két nagyobb terem nyújt reprezentatív válogatást a festőként, grafikusként, performerként egyaránt termékeny és karakteres, sokoldalú vizuális művész munkáiból. A belső teremben Schneller Mária festményei, a felső szinten a fiatalok alkotásai láthatók. Érthető, hogy a tárlatot s a kiállítókat méltató Ütő Gusztáv is elsősorban Judóka művészetére koncentrált szakavatott beszédében.
A sepsiszentgyörgyi barát és művésztárs, aki maga is a performance elkötelezett híve, felidézte Szabó Zoltán közel négy évtizedes művészi pályájának fontosabb állomásait, a kolozsvári főiskolás foglalatosságaitól az utóbbi esztendőkben újult erővel és odaadással folytatott művésztelepi, happeninges ténykedéseiig több figyelemre méltó jelenségre kitért, kiemelte a Judóka művészetét meghatározó főbb jellegzetességeket is. Az egykori kolléga, Ady József és a műkritikus Vécsi Nagy Zoltán gondolatait is idézve méltatta a Marosvásárhelyhez eltéphetetlen szálakkal kötődő művész, a MAMŰ egyik alapítója alkotói, emberi következetességét, igényességét, bátorságát, hangsúlyozta azt a kitartást, amellyel a legnehezebb időkben is ragaszkodott az elveihez, konceptuális művészeti elképzeléseihez. Szóba hozta land-artos törekvéseit, installációit, Anna-artos, alkotótáboros munkásságát is. Többrétű, gazdag a korán lezárult életmű, alapos felmérésre vár a későbbiekben.
Schneller Mária három gyermek anyjaként nyilván nem bontakoztathatta ki annyira gazdagon festészetét, a természet szerelmeseként azonban finom, érzékeny líraiságú képeken mutatja fel, hogy szülőhelye, Nagybánya szelleme, hagyományai mély nyomot hagytak benne, és a táj az az ihletforrás, amely arra ösztönzi, hogy a megálmodott festői szekvenciákhoz önmagából is hozzáadjon valamit. Tájfestészete bizonyára újabb színpompás alkotásokkal gyarapodik a jövőben, hiszen a művésztelepek kapui előtte is nyitva állnak.
A jövőt viszont elsősorban az új nemzedék vetíti előre. Ígéretes mindkét fiatal. Szabó Anna-Mária már több az ígéretnél, az egyetem elvégzése után néhányszor alkalma volt bizonyítani, hogy a maga útját kereső, egyéni hangú, érdekes egyéniség, akire nem lehet nem odafigyelni. Munkái, festményeinek valóságba ágyazódó, mégis szürreális, furcsa, sajátos geometriát érvényesítő, különös világa közös kiállításokon, alkotótáborokban már joggal szerzett több hívet számára.
Szabó Csongor még egyetemista, erre is, arra is tapogatózik, még teljes szélességben előtte a pálya, nem döntötte el, melyik a legjárhatóbb út, amit választania kell, de őt is bőven felvértezték talentumokkal. A kiállításon bemutatott plasztikái, origamiszerű ötletes formabravúrjai jogos elismerést váltanak ki a nézőkben.
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)

Bőség az Erdélyi Művészeti Központban
Huszonhárom képzőművészeti kiállítást tervez idén Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) – közölte lapunkkal Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kulturális intézmény vezetője. 2017-től a központi épület mellett a Lábas Házban is az EMÜK szervezi a tárlatokat, oda kortárs erdélyi alkotók művei kerülnek. Folyamatosan növekszik a látogatók száma, szomszédos városokból is egyre többen kíváncsiak kiállításaikra, emellett bővíteni szeretnék gyűjteményüket, erősítik az iskolákkal, diákokkal való kapcsolatot, s tartalmasabbá teszik új honlapjukat is.
Hogy idén a tavalyi tizenötnél több, szám szerint huszonhárom tárlatot szervezhetnek, annak is tulajdonítható, hogy ettől az évtől a Lábas Házat is az EMÜK kezeli, használja kiállítóterét – magyarázta Vécsi Nagy Zoltán. Kortárs művészeket hívna meg oda, emellett megőrzik a központi kiállítóterek eddigi, markáns vonalát, idős, illetve már elhunyt erdélyi képzőművészek alkotásait, életművét mutatják be. A Lábas Házban elsőként Gerendi Anikó nagyváradi származású, Amerikában élő művészt mutatják be, tárlata január 27-én nyílik. A központban néhai Albert László kiállításával kezdenék február 17-én, a marosvásárhelyi alkotót a 20. század második fele egyik legeredetibb művészének tekintik. Mások mellett a háromszékiek közül bemutatják Deák Barna és Deák M. Ria művész házaspár visszatekintő kiállítását, Vargha Mihály legújabb szobrait, Ütő Gusztáv új festményeit, illetve az erdélyi meghívottak között a székelykeresztúri Kis László festő, a székelyudvarhelyi Berze Imre szobrász is szerepel, de bemutatják a 2015-ben elhunyt Szabó Zoltán Judóka, a „transzavantgárd marosvásárhelyi hűséges művészének” alkotásait is.
Örvendetesnek tartják, hogy egyre több a látogató, nem csak Sepsiszentgyörgyről és környékéről, hanem egész Erdélyből érkeznek érdeklődők, főként a szomszédos városokból, így Csíkszeredából és Brassóból is rendszeresen jönnek. Vécsi Nagy Zoltán azért is jónak tartja, hogy több helyen állíthatnak ki, mert így felértékelődik Sepsiszentgyörgy, nagyobb vonzerőt jelent a művészet iránt érdeklődőknek, ha több színvonalas kiállítást tekinthetnek meg. Ugyanakkor mind több a szervezett csoportokban érkező diák, óvodás, egyre jobb a kapcsolatuk az iskolákkal, őket „lelkes tanárok, tanítók, óvónők” hozzák el, s mivel idéntől gyarapodott a munkatársak száma, erre „még rádolgoznak”, „jöjjenek, szívesen látják őket”, tárlatvezetést biztosítanak, alkalmanként műhelymunkára is lehetőség nyílik. Vécsi Nagy Zoltán azt is megjegyezte, még mindig nincs elegendő művészettörténész, aki az erdélyi képzőművészettel foglalkozna. Új és elegáns mobilbarát honlappal (www.emuk.ro) rendelkeznek, azt Ferencz Hunor és Karácsony Zsolt készítette, támogatásként. Internetes megjelenítésüket tovább bővítik, az aktuális kiállítások mellett feltöltik saját gyűjteményüket (félszáznál több műtárgynál tartanak), s tervezik, hogy katalógusaik is felkerüljenek a világhálóra. A tavaly tizenegy új katalógust adtak ki, húsznál több az igényes kiadványaik száma. Miként tavalyi beszámolójukban is emlékeztetnek, az EMÜK célja „az 1920 utáni erdélyi képzőművészet tárgyi emlékeinek összegyűjtése, feldolgozása és bemutatása. Kiemelt feladatának tekinti az erdélyi képzőművészek életművének szakmai ápolását, művészetük átmentését a jövő generációi számára”.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Védett terület az EMŰK-ben
Megnyitóbeszédében Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a nyolcvanas-kilencvenes évek erdélyi művészeti életének egyik legmeghatározóbb egyéniségeként méltatta Szabó Zoltán Judókát, aki festőként, tárgyalkotóként, performerként egyaránt jelentőset alkotott.
Legjelentősebb sorozataként az 1984-es, Visszatérő motívum című nagyszabású environment-terve emelhető ki, a land art jellegű szabadtéri installáció a Kárpátok karéját könyvekből megépített, erdőszerű menedékként ábrázolta. Védett területe a későbbiekben számos művének kulcsmotívuma. Ennek a sorozatnak két darabja a ’89-es forradalom előestéjén Szentendrén a MAMŰ csoportos tárlatán szerepelt. Legfontosabb installációinak többsége a kilencvenes években született, számos performance-át a Szent Anna-tónál, az AnnART-on láthattuk. A két éve elhunyt Judóka táblaképein, tárgyaiban kultúrtörténeti jelképek között kutakodott, a kisebbségi lét feszültségeit az egyetemes kultúra példatárában is fellelhető jelenségekkel asszociálva. A Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban tegnap este nyílt tárlatmegnyitót Péter Alpár performance-a egészítette ki.
Albert Levente / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dósa Géza megidézése
Kettős rendezvényen idézték fel Marosvásárhelyen a város egykori nagy festőtehetsége, az 1871-ben 25 évesen elhunyt Dósa Géza életművét, egyéniségét. Szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében bemutatták a Maros Megyei Múzeum kiadásában megjelent Dósa Géza-monográfiát, majd a kötet szerzője, dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa rendkívül érdekes vetített képes előadást tartott Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel.
A kétnyelvű albumot elsőként Cora Fodor művészettörténész, a megyei múzeum képzőművészeti részlegének munkatársa méltatta, majd kollégája, Oniga Erika és a könyv szerkesztője, Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó munkatársa beszélt a fontos kiadvány megszületéséről. A kötet kezdeményezője és szorgalmazója a képtár közben elhunyt muzeológusa, a festőművész Szabó Zoltán Judóka volt. Az ő érdemeit dr. Szinyei Merse Anna is külön kiemelte, amikor a monográfia sajátosságait taglalta. A budapesti vendég hangsúlyozta azt is, milyen jelentős megvalósítás, hogy Dósa Gézának állandó kiállítást nyitottak a Kultúrpalotában. Kérte a közönséget, hogy ha módjuk lesz rá, a Magyar Nemzeti Galéria Dósa-anyagát is tekintsék meg.
Szinyei Merse Annával vásárhelyi jelenléte alkalmával egy hosszabb beszélgetést is rögzítettünk. Az interjút majd a későbbiekben tesszük közzé mellékletünkben. Népújság (Marosvásárhely)

Kötet az újrafelfedezett művészről
„Egyike a legnagyobb magyar festőknek”
A Nagyenyeden született és Marosvásárhelyen tragikusan korán elhunyt Dósa Géza korának, a tizenkilencedik századnak egyik legjelentősebb magyar festőművésze. Ezt ma már tudjuk. Kortársai azonban nem ismerték föl zsenialitását, végül ez is okozta, hogy az alkotó az öngyilkosságba menekült. Jelentőségére jóval később eszméltek föl, ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Maros Megyei Múzeum képzőművészeti galériája őrzi legtöbb, fennmaradt alkotását. Az alkotóról dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa írt könyvet, amelyet szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében mutattak be, a könyvbemutatót követően a művészettörténész Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel tartott vetített képes előadást. Az eseményről rövid beszámolót már olvashattak az előző Múzsa-lapszámban: felszólaltak Oniga Erika és Cora Fodor művészettörténészek, a kötet szerkesztője, a marosvásárhelyi Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes pedig a könyv struktúrájáról szólt:
– Kétnyelvű kiadványról van szó, ezt nagyon fontos kiemelni. A Maros Megyei Múzeum kezdte a többnyelvű kötetek kiadását pár évvel ezelőtt, ezáltal a román anyanyelvű festőművészeknek, érdeklődőknek is alkalmuk nyílik megismerni az erdélyi magyar festőket. A kötet alapos bibliográfiával, adatokkal rendelkezik, a szöveget Csortán Ferenc ültette át románra. Szabó Zoltán előszavát követi a Szinyei Merse Anna monográfiája, a szerző összehasonlító módszerrel helyezte el Dósa művészetét a kortárs művészeti életben. Ezután következik a galéria, majd a jegyzetek. A kötet létrejötte meghatározó módon Szőcs Katalin és Szabó Zoltán érdeme, ők harcoltak érte leginkább. Ioan Şulea és Cora Fodor szakmai szempontból rengeteget segített a kötet létrehozásában, köszönöm nekik.
Szinyei Merse Anna elmondta:
– 1975-től kezdődően álltam rá a magyar festészet 1860 és 1910 közötti, csodálatos korszakának kutatására, akkor a legelsők között figyeltem fel arra, hogy van egy méltatlanul elfeledett művészünk. Ki az, aki merészelt 1871-ben modernebbül festeni, mint Szinyei Merse Pál? Amikor egy müncheni festőnövendék úgy fest meg egy anyát és gyermekeit ábrázoló életnagyságú kompzíciót, hogy szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásról, az olyan bátorságra vall, amire méltán figyelt fel 2010 körül néhány külföldi kolléga. 1983-ban már erősen kezdtem kutatni Dósát és felkereshettem Olariu Györgyöt, nagyszerű segítsége azokban a nagyon nehéz években igen sokat jelentett. Viorica Herbean cerberusként őrizte a képeket, Török Gáspár segítségével mégis elkészíthettem a fotókat, amelyeket monografikus tanulmányomban mellékeltem – így loptuk ki Marosvásárhelyről Budapest számára a Dósa-képeket. Plájás István, Bordy András és mások is sokat segítettek Dósa megismertetésében. Erdélyben Dósa-művekkel nagyon nehezen tudta gyarapítani gyűjteményét a képtár, Budapesten számos magángyűjtő tulajdonában vannak alkotásai. 2001-ben szerveztem egy tanulmányutat, és megismerhettem Szabó Zoltán Judókát – ma nem ülnénk itt, ha ő nem dolgozott volna a legönfeláldozóbb módon Dósa megismertetésének szolgálatában. Köszönöm Szőcs Katalinnak, Gálfalvi Ágnesnek, Oniga Erikának, Soós Zoltánnak, Cora Fodornak és Ioan Şulea osztályvezetőnek ezt a könyvet. Amikor a magyar művészet kvalitásairól van szó, nem ismerek tréfát, mégis csodálatos barátsággal fejeztük be a közös munkát, és elkészülhetett ez a kötet. Kérem, látogassák a marosvásárhelyi képtárat és a budapesti Magyar Nemzeti Galériát, ott eredeti csodálatos színeikben láthatók az alkotások. A két galériának össze kellene fogni és a teljes Dósa-életművet közösen bemutatni, mert ő egyike a legnagyobb magyar festőknek. Hiszen olyan, hogy legnagyobb magyar festő, nincsen – mondta a szerző.
Amint azt az interneten is olvashatjuk, Dósa Géza elszegényedett erdélyi nemesi családba született, apja Dózsa György ügyvéd, anyja Gyarmathy Róza. Apja az 1848-1849-es szabadságharcban hadbíróként tevékenykedett, ezért bujdosni kényszerült, először álnéven szappangyáros lett Kolozsváron, majd életét Marosvásárhelyen állatorvosként fejezte be. Dósa Géza már tízévesen Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta. Tanulmányait 1862-től a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte, ahol rajztanára Péterffy Károly volt, majd 1864-től beiratkozott a budapesti református főgimnáziumba és egyúttal Székely Bertalan magántanítványa lett. 1865-ben részt vett az Eötvös József miniszter által történelmi festményre kiírt pályázaton, ahol Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert. Az ösztöndíj segítségével 1866-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, ahol Karl Wurzinger tanítványa lett. Itt kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal, aki ekkor – szintén állami ösztöndíjjal – az akadémia hallgatója volt. 1869-től a müncheni akadémián Wagner Sándor tanítványa lett, de még ugyanebben az évben – Gustave Courbet Kőtörők című művének hatására – kilépett és önálló műtermet nyitott. Megrendelésre arcképeket és történelmi képeket is festett, többek között ekkor festette meg Az ónodi országgyűlés című képét. 1870-ben apja kérésére visszatért Marosvásárhelyre, ahol arcképfestésből próbált megélni. Sikertelensége, rossz anyagi helyzete is közrejátszhatott abban, hogy 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Művészetét csak évtizedekkel halála után kezdték értékelni. 1941-ben Kolozsvárott, 1944-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartottak műveiből emlékkiállítást.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Jó úton a megyei tárlat
Elvárásközelben
A 2017-es Téli Szalon nem okozott csalódást, a megye képzőművészeinek közös kiállítása olyan lett, amilyennek régóta szerettük volna látni: friss, ütős, a jövőre nézve is ígéretes. Nem felülmúlhatatlan, szó sincs róla, láthatunk középszerű vagy még jelentéktelenebb munkákat is, ami valószínűleg zsűrizés esetén is elkerülhetetlen, de egészében színvonalas, megkapó a felvonultatott műegyüttes, a szokásosnál jóval több a kiemelkedő, a figyelmet ellenállhatatlanul magára vonzó, nézőmarasztaló alkotás. És ami külön hangsúlyozandó: az eltelt tizenkét hónapban született, új műveket ismerhet meg a közönség. Ez lehet egyébként az ilyenszerű éves jelentkezések egyik fő célja is. Ily módon az alkotók reális képet formálhatnak arról, hogy adott időpontban hol, merre tart a közösségük, s a művészetkedvelők is lépést tarthatnak a változásokkal. Érthető, hogy a képzőművészeti szövetség helyi fiókjának vezetősége kitartóan szorgalmazza, hogy a tagok ne régebbi munkákkal próbáljanak benevezni a hivatásos művészek seregszemléjére. Érdemes megőrizni ezt a most bevált részvételi kritériumot, még ha emiatt egyesek olykor ki is maradnak a tárlatról. Számszerűen így is bőséges a felhozatal, pedig vannak, akik elvi megfontolásból nem vállalják a közös megmérettetést, mások azért, mert nemrég egyéni kiállításon mutatkoztak be, vagy kényszerhelyzet tartotta távol őket a Szalontól.
Több mint 60 kiállító munkáival találkozhatnak a látogatók a marosvásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában, négyen megyén kívülről, vendégként vesznek részt az eseménnyé előlépett rendezvényen. Ez is jelez valamit. Nem csak lelki, családi kötődések késztették itteni szereplésre a budapesti Benedek Józsefet és B. Laborcz Flórát, illetve a kolozsvári Forró Ágnest, Károly-Zöld Gyöngyit, szakmai kihívásként is tekinthettek a vásárhelyi kiállítási lehetőségre. Na meg az is vonzerőként működhetett, hogy a Szalon megannyi alkotó nemzedéket, a helyi művészeti líceum számos kiváló végzettjét képes összehozni ilyenkor. Vajon a továbbiakban erősödik majd ez a tendencia? Előfordulhat, és ettől még változatosabbá válhat a nézők elé tárt anyag. A veszteségek amúgy elkerülhetetlenek. Az utóbbi pár esztendőben kiváló alkotóegyéniségek hunytak el. Haller József, Siklódi Zsolt, Adrian Chira halála fájdalmas veszteség, a korábban távozott Fekete Zsolté, Szabó Zoltán Judókáé is az. A tárlaton ez is tudatosul a megye művészeti mozgalmának ismerőiben. Chirára néhány kiállított festménye is emlékeztet. Judóka portréja a lépcsőfeljáró tetején torpantja meg a felfelé igyekvőt. Akárha élne, éppen csak meg nem szólal a festő. Özvegye, Schneller Mária örökítette meg így egy remek arckép-kompozíción. Lánya, Szabó Anna Mária a lenti nagyteremben bizonyítja újra különleges festői kvalitásait.
A festészeti anyag idén is domináns. Abban pillanatig sem kételkedtünk, hogy a korban előbbre járó mesterek, akik országosan és nemzetközi vonatkozásban is jól kiérdemelt elismerésnek örvendenek, ismét legjobb szintjükön nyűgözik le a nézőket. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Kuti Dénes, Major Gizella, Moldovan Mircea, Şerban Mariana, Szép György és a textilművészet mellett folyamatosan a piktúrában is bizonyító Hunyadi Mária, Sajgó Ilona, Csíky Szabó Ágnes, Nagy Dalma alkotókedve és inventivitása kiapadhatatlannak tűnik. Arra viszont talán kevesebben számítottak, hogy a fiatalok ekkora súllyal, ilyen markánsan gyarapítják a tárlat értékeit. Igen sokat ígér az utánpótlás, újabb színeket, látásmódot, vizuális kiteljesedést hozhat a kiállítótermekbe. Kuti Botond, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csupán Eduárd, Marin Victor, a már említett Szabó Anna Mária erre már bizonyosság. A tehetség persze a köztes generációk joggal népszerű képviselőihez is hozzászegődött. Bíró Kálmán Enikő, Csatlós Levente, Radu Florea, Dorel Cozma, Puskai Sarolta, Gergely Erika, Pop Călin, Mihai Frunză, Căpriţă Petre ugyancsak jó példát szolgáltatnak erre saját stílusukhoz hű munkáikkal. Ahogy a kilencedik X-éhez közeledő Szotyori Anna is megörvendeztet fiatalosan üde, színes grafikáival. Nem véletlenül hiányoltuk, amikor nem volt ott a Szalon felhozatalában.
Talán az olvasók is észrevették: sok a női név a felsoroltak között. Igen, mind nagyobb a művésznők részaránya a megye képzőművészeti életében. Nyugodtan nyereségnek tekinthetjük ezt a tendenciát. Az eddigieknél is nagyobb érzékenységgel, empátiával, szépérzékkel gyarapszik általa az amúgy is széles alkotói paletta. Pláne, ha a díszítő- és iparművészetet is bevonjuk ebbe a körbe. A Téli Szalon téma- és látványvilágát megkapóan dúsítják Mana Bucur és Olteanu Mariana Cara finom mívű kerámiái, Nagy Zsuzsánna faliszőnyege, Vidra Birtalan Éva színpompás tűzzománcai is. És kétségtelen nyereség a karakteres fotóművészeti jelenlét a tárlaton, Jakab Tibor, Mihai Stoica és Fekete Zsolt vizuális remeklése.
A festészet mellett azonban a kiállítás másik, igazán mély benyomást keltő és nagy elismerést kiváltó műfaja a szobrászat. A megye ebben is kivételes talentumú művészekkel büszkélkedhet. Az életkori spektrum ezen a téren is igencsak széles. Nem beszélve arról a szemléleti sokféleségről, amit ez a kiállítás is tanúsít. Elsősorban a kisplasztika, a mintázás terén, de forma- és méretgazdagságában, anyaghasználatában, technikai megoldásaiban is meglepő az a változatosság, amely a maga egészében humánus fogantatású harmóniát sugároz a befogadók felé. Kiss Levente, Gyarmathy János, Bocskay Vince, Gheorghe Mureşan, Miholcsa József, Sánta Csaba, Szőcs Zoltán Zörgő, Nagy Attila, Pop Gheorghe, Makkai István, Kovács Tibor, Veres Gábor Hunor, Gábor Barna nagyszerű szobrászati válogatása bárhol megállná a helyét. És ne feledjük, az utóbbiak még reménykeltő pályájuk elején igyekeznek kitaposni saját útjukat! Érdemes nyomon követni, mindez hova vezet. Népújság (Marosvásárhely)