Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Vilmos
339 tétel
2002. október 9.
"Okt. 7-én, az Illyés Közalapítvány (IKA) régi és új kuratóriumának együttes ülését követően Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kijelentette: reménye szerint a folytonosság érvényesül a közalapítvány munkájában. Céljuk, hogy a közalapítvány munkáját a jövőben elkerüljék a politikai csatározások és függetlenül, politikai befolyástól mentesen dolgozhasson a kuratórium. Szabó Vilmos hozzátette: a jövő évi költségvetésben biztosítják az előző évi keretet, valamint minden szükséges támogatást megadnak, amely a kedvezménytörvényből hárul a közalapítványra. A leköszönő kuratórium elnöke Halzl József elmondta: az IKA feladata nemcsak a pénzosztás. - Az elmúlt négy évben megpróbáltunk alkotó módon az alapítványon keresztül befolyással lenni a határon túli magyarság életére, amely a hosszú távú fennmaradásukat célozta meg - fűzte hozzá a leköszönő elnök. Pomogáts Béla irodalomtörténész, a kuratórium leendő elnöke elmondta: az új kuratórium célja azon kulturális támogatások előnyben részesítése, amelyek nemzetmegtartó erőt jelentenek. Az új elnök elképzelései között szerepel az alkuratóriumok önállóságának megerősítése úgy, hogy a központi kuratórium munkájában is megjelenjenek. Pomogáts Béla bejelentette azt is, az új kuratórium kezdeményezni fogja elődje munkájának átvilágítását. / Az Illyés Közalapítvány kuratóriumának ülése. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./ Az új kuratóriumot Pomogáts Béla vezeti. A HTMH-t Bátai Tibor, az Oktatási Minisztériumot Bretter Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát Lakatos Mihály képviseli. A parlamenti pártok delegáltjai: Géczi József MSZP, Potápi Árpád FIDESZ, Herényi Károly MDF és Laborczi Géza SZDSZ, aki tagja volt a korábbinak is, az újnak titkára lesz. Kuratóriumi tag még Illyés Mária, aki jelképesen a névadót is képviseli, továbbá Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója és Jászkuti László, aki eddig 8 éven át volt kuratóriumi tag. A felügyelő bizottság elnöke Fitz Péter (MSZP) lesz, tagjai pedig Tóth József a Pénzügyminisztériumtól és Petróczi Sándor a Miniszterelnöki Hivataltól. Szabó Vilmos államtitkár a magyar kormány képviseletében biztosította a megalakuló kuratóriumot: függetlenül és mindenfajta politikai befolyás és nyomásgyakorlás nélkül dolgozhatnak. "Minden igyekezetemmel és minden erőmmel azon leszek, mint felügyelő politikai államtitkár, hogy a direkt politikai hatások, a pártpolitikai csatározások kerüljék el az Illyés Közalapítvány munkáját, tevékenységét, hiszen a feladatok nem lesznek kevesebbek és kisebbek az eddigieknél." Pomogáts Béla, az új kuratórium elnöke kijelentette: elszántan törekedni fog arra, hogy a közalapítvány és annak budapesti kuratóriuma ne legyen kitéve semmiféle politikai behatásnak. "Ha közvetlen politikai befolyásolási törekvést tapasztalok, felállok a helyemről és hazamegyek." Az alkuratóriumokban is érvényesíteni kívánja a politikamentességet. "Azt szeretném elérni, hogy olyan megnyugtató megoldások szülessenek, amelyek elhárítják azt a gyanút, hogy az alkuratórium valamilyen meghatározott politikai erő kezében van. Törekedni fogunk arra, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő, mert az Illyés Közalapítvány nem a változó kormányok és a mögöttük álló politikai pártok intézménye, hanem a Magyar Köztársaságé, és ez a magyar nemzet intézménye." Jelezte, hogy mihamarabb szeretne találkozni minden alkuratóriummal. Halzl József elmondta, hogy a leköszönő kuratórium utolsó döntésként okt. 7-én az Erdélyből beérkezett oktatási-nevelési kérésekről határozott, és összesen 61 millió forintot ítéltek meg olyan pályázóknak, akiknek már megvan a magyarigazolványuk. A távozó kuratóriumot ért támadások kapcsán Szabó Vilmos kijelentette, álláspontjuk szerint az elmúlt négy évben a kuratórium lelkiismeretesen látta el a feladatát. Pomogáts Béla hangsúlyozta, hogy szolidáris a most távozó kuratórium minden tagjával, és külön méltatta Halzl József leköszönő elnök és Veress László irodaigazgató munkáját. Halzl József a leköszönő kuratórium nevében értékelte négy éves munkájukat, kiemelve a fontosabb megvalósításokat. /(Guther M. Ilona): Sajtótájékoztató az Illyés Közalapítványnál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./ "
2002. október 12.
"Okt. 11-én Kolozsváron, a Mátyás-házban megkezdődött a Fadrusz-napok ünnepségsorozat. A rendezvény délelőtt tudományos ülésszakkal indult, majd délután bemutatták Murádin Jenő Fadrusz című könyvét. Ezt a Barabás Miklós Céh kiállításának megnyitója követte, amely után megkoszorúzták Zala György Mátyás szülőházának falán található emléktábláját. Örökségünk, Kolozsvár címmel Veress Ferenc és László Miklós fotókiállításával folytatódott az ünnepség a Kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában, amit díszhangverseny követett. A tudományos ülésszakon jelen volt többek között Kónya-Hamar Sándor, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Kerekes Sándor megyei tanácsi alelnök, Vekov Károly, a Kolozs megyei RMDSZ képviselője és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Kötő József EMKE-elnök kétnyelvű bevezető szövegében kifejtette: a város főterén található köztéri szoborcsoport többrétű üzenetet hordoz, amelyek közül a legfontosabb, hogyan lehet egy várost naggyá tenni. Az 1800-as évek folyamán Kolozsvárra bevezették a vizet és a villanyvilágítást, vasutat létesítettek, kiépítették a klinikák hálózatát, majd kialakították Mátyás király terét, középpontjában Fardrusz János alkotásával. A tudományos ülésszakon rangos hazai és magyarországi művészettörténészek egy gazdag életpálya felvázolására vállalkoztak. Az előadók: Nagy Ildikó, Murádin Jenő, Bajkay Éva, Szűcs György, Gheorghe Vida, Sümegi György, Papp Gábor György (aki Kiss-Szemán Zsófia előadását olvasta fel) és Hadik András beszéltek Fadrusz Jánosról. Műve a háttérül szolgáló templommal együtt alkot szerves egységet. Felmerült a javaslat: a világörökség részévé kell nyilvánítani Kolozsvár belvárosát. A folyamat kezdeményezéseként a résztvevők közül bárki aláírhatta az ebből a célból kibocsátott íveket. Dávid Gyula bemutatta Murádin Jenő Fadrusz - Két szobor száz éve című kötetét, majd Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke ismertette a tárlatot, amely jellegzetesen erdélyi magyar képzőművészeti értékeket mutat be. Megkoszorúzták Zala Györgynek a Mátyás-ház falán található emléktábláját. A megemlékezés koszorúit a következők helyezték el: Kiss Elemér a magyar elnöki hivatalt felügyelő miniszter és Szabó Vilmos államtitkár (a magyar kormány nevében), Bálint-Pataki József (elnök, Határon Túli Magyarok Hivatala), Ijgyártó István bukaresti magyar nagykövet és Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul, Markó Béla (szövetségi elnök, RMDSZ), Szép Gyula (alelnök, RMDSZ), Szepessy László (igazgató, RMDSZ), Kötő József (elnök, EMKE), Dáné Tibor Kálmán (főtitkár, EMKE), László Bakk Anikó és Orendi István (Amarillys Társaság), Vekov Károly és Bitay Csaba (RMDSZ Reform Tömörülés), Kónya-Hamar Sándor (elnök, Kolozs megyei RMDSZ), Mátis Jenő (elnök, Megyei Küldöttek Tanácsa), Boros János alpolgármester és Molnos Lajos városi tanácsos. Az ünnepségsorozat este a magyar színházban tárlatnyitással és gálaműsorral folyatódott. / Sándor Boglárka Ágnes, Ö. I. B.: Kolozsvár jelképe: Fadrusz Mátyás-szobra. Mátyás királyunk a szívekben él. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./"
2002. október 14.
"Okt. 12-én Kolozsváron, a száz évvel ezelőtt felállított Mátyás király-szoborcsoport előtt rendezett emlékezésen több ezer kolozsvári lakos vett részt. Gheorghe Funar polgármester ezúttal is igyekezett megzavarni a "magyarok ünnepségét", akkor kezdte meg saját rendezvényét, amikor a Szent Mihály-plébániatemplomban véget ért az ökumenikus istentisztelet. A rendezvényt a magyar Kulturális Minisztérium támogatta. A polgármester által kirendelt mintegy kétszáz főnyi csoport az ünnepség folyamán kitartóan román nemzeti lobogókat lengetett, de rendzavarás nélkül végighallgatta a magyar nyelvű beszédeket. A Fadrusz-Napok rendezvénysorozat alkalmával a Kolozsvári Magyar Opera díszhangversenyt adott okt. 11-én, majd ünnepi beszédek hangzottak el. Vasile Soporan prefektus kitért a Fadrusz János által készített remekmű példamutató szimbólumára, amely beívódik egy közösség öntudatába. Serban Gratian, Kolozs megyei tanácselnök miután beszédében értékelte Fadrusz János és alkotását, így fogalmazott: "a harmadik gondolatom a jelen ünnepségekkel kapcsolatban az ország multikulturális jellegére utal. Corvin Mátyást ugyanis, a román Iancu de Hunedoara fiát, Magyarország királyává választása után az erdélyi szászok is becsülték, hiszen elismerte politikai-társadalmi-adminisztratív szervezkedésüket, ugyanakkor pedig szoros kapcsolatot tartott fenn a moldvaiakkal is, Stefan cel Mare-n keresztül". Boros János hangsúlyozta, hogy "Fadrusz János monumentális alkotása Kolozsvár jelképévé vált. Gyermekeknek játszó-, fiataloknak találka-, időseknek pihenőhely. A városba látogatók első útja ide vezet. Így köt össze immár száz éve korokat és generációkat, hazavárja az elszármazottakat, fogadja a látogatókat." Ezután került sor a Fadrusz család leszármazottja, Bornai Tibor által kezdeményezett Fadrusz-emlékérmek kiosztására, amelyet azok a személyiségek vehettek át, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúrkincs gyarapításához és gazdagításához, és a Fadrusz-életmű ápolásában kimagasló szerepet játszottak. Az emlékérmeket Kiss Elemér, Magyarország kancellária-minisztere, Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke, Bornai Tibor, valamint Simon Sándor kabinettfőnök nyújtotta át a következő személyiségeknek: Kötő József (EMKE-elnök), Egyed Ákos (EME-elnök), Markó Béla (RMDSZ-elnök), Balogh Ferenc (a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaság elnöke), Jakobovits Miklós (a Barabás Miklós Céh elnöke), Jakubinyi György (római katolikus érsek), Tempfli József (római katolikus megyéspüspök), Tőkés László (református püspök), Pap Géza (református püspök), Szabó Árpád (unitárius püspök), Mózes Árpád (magyar evangélikus püspök), Czirják Árpád (római katolikus érseki-helynök), Csiha Kálmán (nyugalmazott református püspök), Kónya-Hamar Sándor (megyei RMDSZ-elnök), Boros János (alpolgármester), Murádin Jenő (művészettörténész), Németh Júlia (újságíró, művészettörténész), Kovács András (művészettörténész, egyetemi tanár), Gergely István (szobrászművész), László Bakk Anikó (tanárnő), Bornai Tibor (budapesti zeneszerző), Vasile Soporan (prefektus), Pop Virgil (építész, egyetemi tanár), Serban Gratian (megyei tanácselnök), Doina Cornea (egyetemi tanár), Ioan Sbarciu (rektor, a kolozsvári Képzőművész Szövetség elnöke). Okt. 12-én a főtéri Szent-Mihály templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak, a bevezetőben Czirják Árpád érseki-helynök köszöntötte a kül- és belföldi állami és civil szervezetek képviselőit, az egybegyűlt ünneplő közönséget. Az ökumenikus istentiszteleten ezután igét hirdetett: Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Mózes Árpád, magyar evangélikus püspök, Szabó Árpád, unitárius püspök, valamint Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyház püspöke, majd a görög katolikus és az ortodox egyház egy-egy képviselője tolmácsolták egyházfőik üzenetét. A himnusz eléneklése után az ünneplő gyülekezet a Mátyás szoborhoz vonult. Az ünneplőket elsőként Ioan Hidegcuti, a román művelődési és vallásügyi minisztérium főtitkára köszöntötte, a román kormány üzenetét tolmácsolva. Kiss Elemér, a magyar Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő miniszter hangsúlyozva, hogy Mátyás király szobra száz éve áll ellent az időnek, hirdetvén a magyar kultúra dicsőségét, emlékeztetvén a magyar és az egyetemes történelem egyik fényes korszakára. A magyar miniszter rámutatott: a magyar közösségek, mindig számíthatnak a magyar kormány hatékony támogatására. A támogatás mértékét bizonyos területeken növelik is. - Mi is tulajdonképpen a Mátyás-szobor? Remekmű? Igen! Tisztességadás egy nagy királynak? Igen! Kolozsvár szimbóluma? Igen! Erdély nemhivatalos címere? Igen! - ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét Markó Béla, az RMDSZ elnöke, majd feltette a kérdést: - Ki fél hát Mátyás királytól? Az, aki fél az igazságtól. A hitvány kolozsvári bíró, aki hajdanában deresre húzatta az álruhás királyt, és azóta is fél tőle, reszket mint a nyárfalevél, rémálmai vannak, rögeszméjévé lett az igazságos király. Éjszaka is, ha álmából felriad, azon töri a fejét ez a hitvány kolozsvári bíró, hogy miképpen tudná legyőzni a Mátyás-szobrot. Csakhogy Erdély dobogó szívét, ezt a nagyszerű ércszobrot nem lehet eltüntetni. Aki a Mátyás-szobrot sérti, minket sért. Erdély szellemét sérti, a tolerancia eszméjét, magyarok, románok, németek együttélésének eszméjét. Lehet, hogy van, akinek nem tetszik Mátyás király, bár nem értjük, miért, hiszen ő inkább összekötő kapocs, és nem szétválasztó kard miközöttünk. De akár tetszik, akár nem, egymás értékeit meg kell becsülni. Nekünk sem minden tetszik abból, amit a románok szeretnek, de tiszteljük az értékeiket, és tőlük is elvárjuk ugyanezt a tiszteletet. Az együttélésnek az alapja ez a kölcsönös tisztelet lehet - mutatott rá a szövetségi elnök. Ünnepi beszédében Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: Fadrusz János azt érezte és valósította meg kitűnő művészi érzékkel, amiben Hollós Mátyás hite is gyökerezett. Azt, hogy a történelem béklyóitól való szabadulás és megújulás lehetőségenek felismerése méltóságot és önbizalmat kölcsönöz mindenkor egy népnek. Kónya-Hamar Sándor leszögezte, hogy a szobor a kulturális világörökség tartozéka. Kolozsváron Európa felé Mátyás szobra előtt vezet el az út - mondotta Kónya-Hamar Sándor. Az ünnepi beszédeket követően megkoszorúzták Mátyás király szobrát. Koszorút helyeztek el a román és a magyar kormány, a magyar történelmi egyházak, az RMDSZ és a romániai magyar civil társadalom képviselői. Funar, a "kolozsvári bíró" megjelent a Főtéren. A polgármesternek csupán tucatnyi híve jött el a meghirdetett rendezvényre, jelen volt Damian Brudasca nagy-romániás parlamenti képviselő, illetve Petre Calian, az NRP Kolozs megyei szervezetének elnöke. Funar kínos helyzetbe került: ugyanis az általa helyszínre hívott ortodox pap nem jelent meg. A sajtó munkatársainak Funar elmondta: azért jött ide, hogy együtt ünnepeljen a magyarokkal, de a szélsőséges kisebbségiek meghiúsították a szándékát. Az ortodox mise 10 óra 22 perckor kezdődött, amikor a nagy-romániás szervezők tudták, hogy a Szent Mihály-templomban tartott ökumenikus istentisztelet a vége fele közeledik. A polgármester és hívei a szobor közelébe nyomultak, majd a magyar megemlékező ünnepséget megelőzően a polgármesterhű közintézmények koszorút helyeztek el a szobor elé. A térre érkező Tőkés László püspök, Czirják Árpád érseki helynök alig néhány lépésre mentek el a dermedten bámuló városvezető előtt. A rendezvény alatt a polgármester utasítással látta el híveit. Például a magyar himnusz közben odaszólt: - Lebegtessétek a zászlókat! Gyertek, most! - mondta fennhangon. A szélsőséges román bekiabáltak ugyan, és megpróbálták áttörni a biztonsági kordont, összességében azonban nem tanúsítottak agresszív magatartást. Az ünnepséget követően Funar nyilatkozott: nem szándékszik megbüntetni Boros János alpolgármestert azért, mert az RMDSZ-szel ünnepelt. A polgármester tekergőknek nevezte azokat, akik félbeszakították az ortodox misét, és elmebetegeknek azokat, akik a magyar címert tartalmazó zászlót lengették. Az ünnepséget követően Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet nyilatkozott: szép ünnepségen vett részt. - Nem éreztem feszültséget. Azokban volt feszültség, akik azt akarták, hogy feszültség legyen. - Kölcsönösen kellene tisztelnünk egymást, a másik ünnepségét még akkor is, ha valamely kérdésben a történészek nem értenek egyet. Az együttélés receptje a hagyományok, értékek kölcsönös tisztelete - nyilatkozta Markó a román sajtónak. /Köllő Katalin, Papp Annamária, Kiss Olivér: Mátyás, Erdély örökkévaló szíve. Európa felé Mátyás szobra előtt vezet el az út. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./"
2002. november 7.
"A Magyar Kulturális Szervezetek Szövetsége 2000-ben jött létre Szatmárnémetiben. Tagjai a Kárpát-medence utódállamaiban, valamint Magyarországon - összesen nyolc országban tevékenykedő - reprezentatív magyar közművelődési szervezetek. A szövetség tagjai 2001-ben Szlovéniában, a Muravidéken, Lendván találkoztak, az idei találkozó színhelye a felvidéki Kassa volt. Beder Tibor, a Székelyföldi Magyarok Társaságának elnöke a kassai találkozón felajánlotta, hogy a következő találkozás színhelye Gyergyószárhegy legyen. A kulturális fórum résztvevői bekapcsolódtak a Kassán zajló Fábry-napok rendezvénysorozatába, felkeresték a Márai Sándor-emlékházat, illetve megjelentek a kassai Thália Stúdiószínház avatóünnepségén. Ez alkalommal találkozhattak a szlovák kormány miniszterelnök-helyettesével, Csáky Pállal, a magyar miniszterelnöki hivatal politikai államtitkárával, Szabó Vilmossal és a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökével, Bálint-Pataki Józseffel. - A Hargita megyei önkormányzat szeretné elérni, hogy a világörökség részévé nyilvánítsák a szárhegyi kastélyt - mondta Beder Tibor. /Sarány István: Kárpát-medencei kulturális fórum. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 7./"
2002. november 14.
"A 2003-as magyar költségvetés tervezete cáfolni látszik a magyar kormány vállalását. Ha az Országgyűlés elfogadja a Medgyessy-kormány javaslatát, jövőre kevesebb pénz jut az Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek és az Illyés Közalapítványnak. Több pénzből gazdálkodhat viszont a határon túli gazdasági tevékenységet támogató Új Kézfogás Közalapítvány. Míg a Sapientia Alapítvány tavaly kétmilliárd forint költségvetési támogatást kapott, az idén 140 millióval kevesebbet szántak neki. Az Illyés Közalapítvány tavaly 1,021 milliárd forintot kapott idén 966 millió forintot szánnak neki. A kedvezménytörvény alkalmazására kiépített irodahálózat működtetésére 2002-es évben az irodák fenntartására 878 millió forintot különítettek el a Határon Túli Magyarok Hivatala költségvetésében. Ugyanerre a célra jövőre 297,7 millió forintot szán a kormány. A kedvezménytörvény 2003-as alkalmazásának költségeit 7,2 és 9,6 milliárd közötti összegre becsülték a tavasszal leköszönt kormány szakértői. A különböző tárcák költségvetésében az erre a célra elkülöníthető tételek összege nem közelíti meg a becsült érték alsó határát. Nem szerepel a költségvetés tervezetében elkülönített keret a Magyar Nemzet Házának megépítésére. Az intézmény létrehozását maga Medgyessy Péter miniszterelnök kezdeményezte a Magyar Állandó értekezlet július 17-i ülésén. A határon túli ügyekkel foglalkozó alapítványok közül csupán a gazdasági szférát támogató Új Kézfogás Közalapítványnak irányzott elő a tavalyinál jelentősebb összeget a kabinet. Míg 2002-ben 546 millió forint állt a közalapítvány rendelkezésére, a jövő évi költségvetési tervezetben 714,4 milliós összeg szerepel. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyar ügyekben illetékes politikai államtitkára az Erdélyi Riport első számában nyilatkozta: "a költségvetés-tervezetben érvényesül az a vállalásunk, hogy nem csökkennek a támogatási összegek". /Gazda Árpád: Lefaragnak a határon túli támogatásból? = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./"
2002. november 15.
"Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára elmondta: a Máért, a kormány tervezete mellett, a határon túli szervezetek kérésére foglalkozik a leendő magyar EU-csatlakozás nyomán Ukrajnát és Jugoszláviát érintő vízumkényszer kérdésével is. "A magyar igazolvány szerepelni fog a törvényben, de a kedvezmények és támogatások nyújtásának gyakorlatát kétoldalú megállapodásokkal is lehet majd szabályozni" - jegyezte meg Szabó Vilmos. Hozzátette: a törvény módosításával érvényét veszti az Orbán-Nastase megállapodás. /Hatálytalan a paktum? Szabó Vilmos a kedvezménytörvényről. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./"
2002. november 18.
"Nov. 17-én tartotta hatodik ülését a Magyar Állandó Értekezlet Budapesten. A találkozón a magyarországi és a határon túli magyar szervezetek a kedvezménytörvény módosításáról, valamint a magyar uniós csatlakozás következményeiről tanácskoznak. Az RMDSZ küldöttségében Markó Béla, Takács Csaba, dr. Verestóy Attila, dr. Kelemen Atilla, Kelemen Hunor és Nagy Zsolt vett részt. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára kifejtette, hogy a kormány figyelembe veszi a kedvezménytörvény módosításakor a Máért ezzel kapcsolatos ajánlását. Zárt ajtók mögött zajló ülésen Medgyessy Péter miniszterelnök majd Kovács László külügyminiszter tartott előadást, majd a küldöttségek vezetőinek felszólalására a sajtó nélkül került sor. Medgyessy Péter elmondta, hogy vannak kontinuitásai is a kormánypolitikának és vannak eltérő elemei is az előző időszakhoz képest. Kijelentette: a határon túli magyar szervezetek nagyon sokat tettek azért, hogy Magyarország sikeres NATO integrációja megvalósulhasson. Bejelentette, hogy 2003 tavaszára rendkívüli Máért összehívást kezdeményez, amelynek témája: Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz. Javasolta, hogy ülésig dolgozzák ki a budapesti székhelyű állandó Máért-képviselet koncepcióját. Konkrét intézkedési tervet kíván kidolgozni, hogy a határon túli magyar közösségek megmaradhassanak szülőföldjükön. Támogatja azt a javaslatot, hogy a kedvezménytörvény tanügyi támogatását terjesszék ki az egygyermekes családokra is, de ezeknek a családoknak legyen magyar igazolványuk. - A Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ elfogadhatatlannak tartja, hogy őket a kormányzat nem hívta meg a Máért ülésére. Az MVSZ javasolta, hogy a szomszédos államokkal kapcsolatos postai díjszabásokat előnyösen változtassák meg: azonos legyen a belföldi díjszabással, valamint a magyar kormány a szomszédos államokkal kötendő egyezményekkel szavatolja az onnan Magyarországra irányuló postai küldemények ugyancsak belföldi díjszabásúnak minősítését. /Esély van a konszenzus megszületésére. Budapesten ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./ Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke a Máért ülésén javasolta: a mindenkori költségvetés rögzített százalékában kellene meghatározni a kedvezménytörvény végrehajtására, illetve a határon túli magyarság támogatására fordítható összeget. A párt szerint az arány 0,5 százalék legyen. A politikus utalt arra: az első félévre még az Orbán-kormány különített el 1,2 milliárd forintot a kedvezménytörvényre, a második félévre azonban az új kabinet egyetlen fillért sem adott a törvény végrehajtására. A jövő évi költségvetési javaslat kapcsán hozzátette: a kért összegből mintegy 4,5 milliárd forintot vettek el, a törvény szigorú értelemben vett céljaira mindössze 1,2 milliárd forintot adtak, s ez az oktatási-nevelési támogatás várható költségeit sem fedezi. "Ez így nem más, mint biztos út ahhoz, hogy a gyakorlatban szüntesse meg a státustörvényt a szocialista kormány" - közölte. A Fidesz alelnöke szerint nem szükséges kivenni a törvényből a munkavállalást, már csak azért sem, mert Romániával az Orbán-kormány megállapodásra jutott. A Fidesz nevében felajánlotta: hajlandóak hozzájárulni a törvény sürgősségi tárgyalásához, amennyiben a kormány, a határon túli magyarság és az ellenzék megállapodásra jut a változtatásokról. /Ellenzéki vélemény. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 18./"
2002. november 25.
"Szabó Vilmos, a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő MEH-államtitkár szerint a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) legutóbbi ülésén érzékelhető volt, hogy a magyar pártok belpolitikai vitáikat nem akarják átvinni a határon túli területekre. Szabó Vilmos szerint jó esély van arra, hogy a módosított kedvezménytörvényt még ebben az évben a négy parlamenti párt elfogadja. Az államtitkár elmondta: jövőre a különböző tárcáknál 8,3-8,4 milliárd forint van a határon túli magyarok támogatására, ami 10-11 százalékos növekedést jelent az idei esztendőhöz képest. /Magyar-magyar kapcsolatok. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./"
2002. november 25.
"Nov. 23-án a 125 éve született Adyra neves meghívottak jelenlétében emlékeztek Érmindszenten, a hagyományos zarándoklaton. Tőkés László és Tempfli József püspökök tartottak ökumenikus istentiszteletet. Az Ady-emlékház udvarán Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, a főszervező nyitotta meg az ünnepi megemlékezést. Pomogáts Béla irodalomtörténész, Szabó Vilmos államtitkár, Kósáné Kovács Magda, magyar országgyűlési képviselő, Bálint-Pataki József, Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke beszélt, Dudás Károly (Szabadka) a délvidéki magyar írók üdvözletét hozta el. Érdekes színfoltja volt az ünnepségnek a magyar országgyűlés tagjaiból álló SZENÁ-TOROK nevű kórus fellépése. Tőkés László püspök szerint az elhangzott felszólalások, a jelenlévők pártállástól független együttállása azt tükrözi, hogy határokon átívelő kérdésekben a magyarság mégiscsak egyet tud érteni. Draveczky Károly tanácsos átnyújtotta a tanács és a megyei múzeum által erre az alkalomra kibocsátott Ady-emlékplakettet és díszoklevelet a következő személyiségeknek: Szabó Vilmos, Pomogáts Béla, Kósáné Kovács Magda, Bálint-Pataki József, Gazda László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, Gyulai Ferencné, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke, Cseh Áron, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Tőkés László, Tempfli József és másoknak. A zarándoklat végén letették a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által építendő Ady Művelődési és Gyógyfürdőközpont alapkövét. /Fodor István: Ady próféciáinak időszerűségét hangsúlyozták. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 25./ A leendő Ady-központ a Királyhágómelléki Református Püspökség tulajdona lesz. Ady Endre évtizedek óta pusztuló szülőfaluját szeretné fellendíteni a Királyhágómelléki Református Egyházkerület azzal a 40 személy befogadására alkalmas szállóval, illetve gyógyvízfürdővel, amelynek alapkövét most elhelyezték Érmindszenten. A beruházás körülbelül 520 millió forintba kerül, amelyből 320 milliót a Széchenyi-terv keretében már jóvá is hagytak. Az Ady-emlékév zárórendezvénye nov. 24-én Csucsán volt, ahol Sorskérdéseink: Ady szavával - az Ige tükrében címmel tartottak nemzetpolitikai fórumot. A ma Octavian Goga nevét viselő múzeum, a volt Boncza-kastély kapcsán Milan Kundera cseh írót idézve Tőkés László püspök kifejtette, nem szabad hagyni, hogy egy nemzettől elvegyék emlékeit. Ady Endre munkásságát Koncsol László, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, Szilágyi István író és Indig Ottó irodalomtörténész méltatta. - Tordán is megemlékeztek a költőről, Ady Endre - a humánumőrző költő üzenete című rendezvénnyel emlékeztek a költőre a tordai Mihai Viteazul Gimnáziumban. /Lepedus Péter, Simon Levente: Ady-központ épül Érmindszenten. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./"
2002. november 27.
"Megjelent Hepehupa /Zilah/, szilágysági művelődési folyóirat első évfolyamának negyedik száma. Ady-évforduló lévén, a tanulmányok, cikkek nagyrésze a költőre emlékezik. Fejér László főszerkesztő így ajánlotta ezt a számot: "Közhely: Ady Endre költészete nagy örökségünk. Szelleme mindmáig mégis közöttünk maradt, velünk van, érezzük és tapasztaljuk születésének 125. évfordulóján is. Jelen számunkban a Hepehupás vén Szilágy fiára és Zilah városának legnevezetesebb diákjára emlékezünk...". Adorján Ilona az idén hatvanéves zilahi képzőművész, Szabó Vilmos életét, munkásságát ismertette. /Gáspár Attila: Adyról, hitelesen a Hepehupában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./"
2002. december 6.
"Kovács László magyar külügyminiszter dec. 5-én azt javasolta a Budapestre látogató Erik Jürgens ET-raportőrnek, hogy addig ne zárja le a kedvezménytörvényt elemző jelentését és ne terjessze az illetékes bizottság, illetve az Európa Tanács közgyűlése elé, amíg folynak a magyar-szlovák és a magyar-román konzultációk a jogszabályról. Erről a magyar diplomácia vezetője a csütörtöki budapesti találkozó után beszélt az MTI-nek. Erik Jürgens nem kívánt nyilatkozni az újságíróknak, mint ahogy Pozsonyban sem tette, és ígérete szerint Bukarestben sem teszi. Kovács László hangsúlyozta, hogy az új magyar kormány hivatalba lépése után rögtön hozzálátott a kedvezménytörvény módosításának előkészítéséhez. Kiemelte: a kormány mindvégig ragaszkodik ahhoz, hogy a módosított törvény is megőrizze az eredeti jogszabály céljait, vagyis biztosítsa a határon túli magyar kisebbség számára a szülőföldjén való megmaradást, nemzeti, kulturális és nyelvi identitásának megőrzését. Kovács László közölte: még nem sikerült kölcsönösen alkalmas időpontot találni arra, hogy találkozzon Mircea Geoana román külügyminiszterrel. Erik Jürgens megbeszéléseket folytatott Tabajdi Csaba szocialista képviselővel, a magyar ET-küldöttség vezetőjével, Szabó Vilmossal, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkárával és Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével is. /Jürgens megvárja az országok közti konzultációt. Romániába is ellátogat az ET-raportőr. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./"
2002. december 17.
"Tőkés László püspök dec. 12-én Budapesten felkereste hivatalában Szabó Vilmost, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarságért felelős államtitkárát. A megbeszélésen részt vett Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is. Tőkés László kifejtette: nem volna helyes, ha a magyar kormány, illetve a - jól működő - közalapítványok, az egyházi és a civil szféra háttérbe szorításával, illetve ezeknek a politikum alá történő rendelésével az egész határon túli támogatási rendszert az RMDSZ kizárólagos hatáskörébe utalnák. Válaszában Szabó Vilmos hangoztatta, hogy a magyar kormány semmilyen módon nem kíván beavatkozni a romániai magyar közéletbe, ugyanakkor rendkívül fontosnak tartja a határon túli magyarság egységének megőrzését. Személyi vonatkozásban az államtitkár tisztázta, hogy a Magyar Állandó Értekezlet RMDSZ-es küldöttségét maga a szervezet állította össze, következésképpen a tiszteletbeli elnök abból való kimaradásához nincs közük. Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy Tőkés László püspök - akit Budapesten fogadott Mádl Ferenc köztársasági elnök és Görgey Gábor kulturális miniszter is - nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében szólt a magyar fővárosban. /Bizalmat kért Budapesten Tőkés László. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./"
2002. december 19.
"Már csak jövőre terjesztik be a státustervezetet. A konzultáció áthúzódik januárra, a parlamenti beterjesztés pedig a tavaszi ülésszak elejére - fejtette ki az utolsó idei kormányülés után Szabó Vilmos politikai államtitkár. A kormány elfogadta a kedvezménytörvény módosításának alapelveit - jelentette be Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A törvény a határon túli magyar kisebbségeknek nemzeti identitásuk megőrzése érdekében a kultúra és az oktatás területén biztosít támogatásokat és kedvezményeket. A törvény - a módosítások révén - nem hoz létre közjogi vagy politikai kapcsolatot Magyarország és a szomszédos országokban élő magyarok között. Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke szerint a kormány által elfogadott alapelvekből nem derül ki, mennyiben kívánja betartani a kabinet a kedvezménytörvény módosításakor a Máért legutóbbi zárónyilatkozatában vállalt alapelveket. "A kormány teljes egészében elfogadja az EU bővítési biztosának észrevételeit, bár azok egy része ellentétben áll az Európa Tanács Velencei Bizottsága által megfogalmazott ajánlásokkal" - vélekedik Németh. Megjegyzi, a Fidesz értetlenül áll az előtt, hogy a kormány hat hónapja képtelen megnyugtatóan rendezni a törvény módosításának a kérdését, és korábbi ígéreteivel ellentétben most februárra akarja halasztani a döntést. "A kormány a diplomáciai téren defenzívába szorult, ami árt Magyarország nemzeti érdekeinek" - fogalmazott Németh Zsolt. /Salamon Márton László: Elhúzódó módosítás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./"
2002. december 28.
"Rasim Ljajic jugoszláv kisebbségügyi miniszter és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára dec. 27-én Belgrádban parafálta a jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi megállapodást, amely biztosítani hivatott a két ország területén élő kisebbségek nemzeti, nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzését és kibontakozását. A szerződés parafálásánál jelen volt a többi között Lásztity Péró, a magyarországi országos szerb önkormányzat vezetője, Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, szerbiai miniszterelnök-helyettes. Ljajic hangsúlyozta, hogy az egyezmény a jelenleginél még jobban védi majd a kisebbségek jogait. Szabó nagy sikernek mondta azt, hogy az egyezmény rendelkezik az önkormányzati és autonóm formákról, illetve első ízben szó van benne a kisebbségi és egyházi közösségek kisajátított javainak visszaszolgáltatásáról. Fontosnak nevezte azt is, hogy a megállapodással életre hívott kormányközi vegyes bizottság által magasabb szintre kerül majd a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések intézése és a kisebbségi jogok érvényesítésének ellenőrzése. "A megállapodás egyben jó üzenet Európának" - mondta Szabó. /Salamon Márton László: Szabó Vilmos: Üzenet Európának. Jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi megállapodás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./"
2003. január 4.
"A Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) nem készült újabb, módosított szövegtervezet a kedvezménytörvényhez - jelezte jan. 3-án Bátai Tibor, a hivatal sajtóosztályának vezetője az MTI-nek. A Népszabadság értesülése szerint elkészült az új szövegtervezet, s azt Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára december végén átadta a szlovák kormány illetékeseinek. Bátai Tibor elmondta: nem készült ilyen anyag a hivatalban. Kovács László külügyminiszter szintén azt közölte, hogy nincs újabb szövegtervezet. - Szakértői szinten folyik az egyeztetés a kedvezménytörvényben érintett többi szomszédos országgal is, amelyek nem támasztottak komoly kifogásokat az eddigi változtatásokkal szemben - mondta nyilatkozatában Kovács László. Tájékoztatása szerint a törvénymódosítás szövege az egyeztetések után készül el, a kormány azt követően összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (Máért), amelyen a határon túli magyar szervezetek, valamint a parlamenti pártok egyetértését kérik. /Folyamatban az egyeztetés a kedvezménytörvényről. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 4./"
2003. január 18.
"Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára elrendelte, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke vizsgálja ki Veress László, az Illyés Közalapítvány irodavezetőjének eljárását. Az Illyés Közalapítvány távozó vezetője hétfőn több szlovákiai magyar családnak adta át a státustörvényben ígért oktatási-nevelési támogatást. Mint ismeretes, Veress László, az Illyés Közalapítvány irodavezetője a sajtó útján adott tájékoztatást arról, hogy 2003. január 13-án Esztergomban, a Balassi Bálint Múzeumban kilenc nagysallói szülőnek átadta a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényben foglalt oktatási- nevelési támogatás, illetve tanszervásárlási támogatás elnyerésére általuk benyújtott pályázat odaítéléséről szóló levelet és a pénzbeli támogatás felvételére jogosító csekket. /Sajtóközlemény (az Illyés Közalapítványnál eszközlendő vizsgálatról). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./ "
2003. január 20.
"Markó Béla RMDSZ-elnök szerint a Reform Tömörülés /RT/ nem az RMDSZ-t, hanem a romániai magyarságot fenyegeti, mert az egységes politikai fellépést veszélyezteti. Az RF némelyik javaslata megvalósítható, és van amelyik nem. Az RT egyik szárnya gyakorlatilag nem akar az RMDSZ-en belül dolgozni. Markó jelezte, hogy létrehozzák a Platformok Konzultatív Tanácsát (PKT), ez bizonyos mértékű nyitást jelent. Markó újból leszögezte, hogy a státustörvényre szükség van, azt meg kell tartani. A magyar kormány által bejelentett hét alapelvből "hat olyan, hogy ha feldobom, fehér, s ha leesik, sárga. A hetedik veszélyes, s ezzel nem is tudunk egyetérteni. Nem kerülhet bele a törvénybe tehát egy olyan kitétel, miszerint az EU-ba történő belépéskor az illető ország esetében ez a törvény érvényét veszíti. Ezt nem lehet elfogadni." Tibori Szabó Zoltán közbevetette: Az EU szerint nem lehet személyre szólóan pénzt juttatni annak, akinek a gyermeke egy bizonyos iskolába jár, mert akkor mindenkinek kell juttatni. Markó ellentmondott ennek. "A mi gyerekeink egy órával többet töltenek minden nap az iskolában, mivel ők magyar és román nyelvet is tanulnak" - hozta fel. Számszerűleg kimutatható, hogy egy magyar gyermek messzebbre jár iskolába, nehezebb körülmények között. Egyébként az oktatási támogatások nem ellentétesek semmilyen európai elvvel. Takács Csaba ügyvezető elnök szerint az egymilliárd forintot jóval meghaladja az az összeg, amelynek átutalása még mindig késik. Takács Csabáék tárgyaltak a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetőivel, illetve Szabó Vilmos államtitkárral is, s ígéretet kaptak, hogy január folyamán megpróbálják az átutalásokat felgyorsítani. /Tibori Szabó Zoltán: Nem önmagunk, hanem politikai egységünk által vagyunk érték. Interjú Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./"
2003. január 23.
"Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Kultúra Napja alkalmából jan. 22-én Nagyváradra látogatott. Találkozott Petru Filip polgármesterrel és Bihar megye vezetőivel, valamint Tempfli József katolikus püspökkel. A nagyváradi színházban megtekintette a Közös kultúrával Európában című ünnepi gálaműsort, amelyen mind ő, mind pedig Markó Béla, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédet mondott. A Körösvidéki Múzeumban Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára kortárs magyar nagyváradi és bihari képzőművészek alkotásaiból álló kiállítást nyitott meg. /A Magyar Kultúra Napja Nagyváradon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 23./"
2003. február 10.
"A TVS tévéadó febr. 8-i Téma című műsorában Kiss Elemér, a magyar Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, és Szabó Vilmos, a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó politikai államtitkár válaszolt nagyváradi magyar főszerkesztők, illetve a nézők kérdéseire. A kedvezménytörvény módosítása ügyében Kiss Elemér kancelláriaminiszter elmondta, hogy a magyar kormánynak kötelessége az Európai Unió normáinak, a Velencei Bizottság ajánlásainak megfelelő tervezetet elkészíteni, és a szomszédos országok kormányaival a megfelelő egyeztetést lefolytatni. "Az a célunk, hogy egy olyan módosító tervezet jöjjön létre és kerüljön a parlament elé, amivel a legtöbb kedvezményt és a leghatékonyabb módon lehet majd nyújtani a határon túli magyarság számára" - mondta Kiss Elemér. Szabó Vilmos államtitkár hozzá tette, a kedvezmények nem fognak szűkülni, sőt: ahol lehet, ott bővülnek majd. Az Illyés Közalapítványban a kuratórium tagjai közötti csere lassan megy, mivel bírósági eljárásra van szükség. Remélik, hogy most már egy héten, tíz napon belül működőképessé válik a kuratórium. /Téma: a módosuló kedvezménytörvény. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 10./"
2003. február 10.
"A magyar kormány 320 millió forinttal támogatja a nagyváradi Mecénás Alapítvány és a római katolikus egyház közös, ifjúsági központ létrehozását célzó projektjét. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület azonban magának mondja a projekt ötletét, amelynek megvalósítására tavaly szintén 320 millió forintos pályázatot nyert, ám a pénzt most a Mecénás kapja meg.Fodor József, a nagyváradi római katolikus egyházmegye általános helynöke szerint két éven belül megvalósítandó projekt ifjúsági komplexum felépítését célozza, amelyen belül szórakoztatási és kongresszusi központot, szállodarészleget, üdültetésre alkalmas létesítményt hoznak létre. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) szerint az Orbán-kormány 320 millió forintot különített el. Ebből Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten közel 300 férőhelyes szállodából, külföldi, főleg magyarországi vendégek fogadására szánt termálfürdőből álló komplexumot építettek volna, amely alkalmas lett volna író-olvasó találkozók, alkotótáborok megszervezésére is. A magyarországi kormányváltás után viszont Szabó Vilmos államtitkár levélben értesítette az egyházkerületet: a pályázat megvalósítására a Mecénás Alapítványt és a római katolikus egyházat kérik fel. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke sajnálatát fejezte ki a református egyházkerület felháborodása miatt. "Nekem arról van tudomásom, hogy az előző kormány utolsó munkanapján, május 27-én Rockenbauer Zoltán korábbi kulturális miniszter levélben tájékoztatta Tőkés püspököt az adományról. Ezután a miniszter át is adta hivatalát az új miniszternek. Ez a sajátos körülmény sok mindent elárul" - nyilatkozta a Krónikának a HTMH-elnöke. Félixfürdőn jeles budapesti vendégekkel rendezték meg a Mecénás Bált. - Nagyon jó hangulatú esemény volt, állapította meg Bálint-Pataki József HTMH-elnök. Rajta kívül a magyar kormány Kiss Elemér kancelláriaminiszterrel, Szabó Vilmos MEH-államtitkárral és Mesterházy Attila GYISM-államtitkárral képviseltette magát a rendezvényen. A fiatal egyetemi hallgatók szülőföldön maradását ösztöndíjak odaítélésével elősegítő bál mintegy 150 meghívottja idén is jelentős összeggel támogatta a Mecénás Alapítványt. Az eseményen részt vett Markó Béla szövetségi elnök is, az RMDSZ számos parlamenti képviselőjével együtt. /Rostás Szabolcs: "Átirányított" támogatást kapott a Mecénás? = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./ A Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) szervezésében ifjúsági fórumot rendeztek febr. 8-án Nagyváradon, a Sas Palotában lévő RMDSZ-székházban. Megjelent Mesterházy Attila politikai államtitkár, aki a Magyar Ifjúsági Konferenciáról (MIK) leszögezte, megpróbálják hatékonyabbá tenni a MIK működését, intézményesített formában. Mesterházy bemutatta a szaktárca idei pályázati keretprogramját is. Tavaly 46,9 millió forintot, idén 58 milliót osztanak szét pályázati úton. Eddig három, most négy kategóriában lehet pályázni. Az első kategória a helyi ifjúsági közösségek újjáéledését, megerősödését szolgálja. A második kategória a határon túli régiók kulturális, szabadidős programjára vonatkozik. A harmadik kategória a határon túli ifjúsági médiára vonatkozik. A negyedik, új kategória a demokratikus értékek elterjesztését, megismertetését, a kistérségek támogatását szolgálja. Az Agora információs irodákban is le lehet adni ezentúl a pályázatokat. 30 millió forint van elkülönítve normatív támogatásokra, ifjúsági szervezetek működésének megkönnyítésére. Információs pontok hálózatának kialakítását tervezik. Az esten a Magyar fiatalok a Partiumban és Belső-Erdélyben az ezredfordulón című könyvet mutatta be a három szerző, Veres Valér, Magyari Tivadar és Csata Zsombor. A szociológiai gyorselemzés eredményeként számos regionális különbségre fény derült, amelyekre az eddigi kisebb mintás (kevesebb személyt megkérdező) kutatások nem tudtak rámutatni. /Tóth Hajnal: Ifjúsági fórum és könyvbemutató. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 10./"
2003. február 10.
"Febr. 7-én vitafórumot rendeztek a Márton Áron Szakkollégium budapesti székhelyén a kedvezménytörvényről és a határon túli magyarok támogatásáról, kormányzati részről Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, és ellenzékiről Csapody Miklós MDF alelnök, országgyűlési képviselő részvételével. A szakkollégium a magyarországi felsőoktatási intézmények határon túli magyar hallgatói számára biztosít kollégiumi elhelyezést. Budapesten kívül Szegeden és Debrecenben van részlege. Tornai Tünde kollégiumi igazgató tájékoztatása szerint a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban elhangzott a hallgatók részéről, hogy a kormánynak és ellenzéknek a gyakorlati résszel foglalkozniuk, hogy e kedvezményekkel a gyakorlatban miként tudnak élni a Magyarországra érkező határon túliak. /Guther M. Ilona: Vitafórum a Márton Áron Szakkollégiumban a határon túli magyarokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./ "
2003. február 14.
"Peres úton is kész érvényt szerezni igazának a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, mivel úgy véli, a Mecénás Alapítvány és a katolikus egyház eltulajdonította az NKÖM-hez tavaly benyújtott 320 millió forintos pályázatát. A pénzt egy Érmindszenten létesítendő Ady-emlékhely költségeire pályázta az egyházkerület. Ezt állapította meg sajtótájékoztatóján Tőkés László református püspök. Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint felmerül a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) felelősségének kérdése is. Az egyházi, kulturális és turisztikai célokat szolgáló Ady-zarándokhely projektjét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 7 millió forintért készíttette el az NOS Kft.-vel, magyar költségvetési támogatásból, az Orbán-kormány idején. Rockenbauer Zoltán miniszter 2002. máj. 24-i keltezésű levelében tájékoztatta Tőkés Lászlót arról, hogy az egyházkerület projektjét elfogadták, és arra az egyházi kulturális alapból 320 millió forintot utalnak ki. A kormányváltást követően a támogatás ügye elakadt. A püspök több, Medgyessy Péter miniszterelnökhöz és Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez intézett levélben sürgette a pénz folyósításának megkezdését, mindhiába. Ennek ellenére novemberben letették az emlékhely alapkövét. Tőkés László dec. 12-én Szabó Vilmos államtitkárral folytatott megbeszélésén értesült arról, hogy az érmindszenti tervet úgymond "Tempfli József püspöknek adták". A valóság az, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által elnyert pályázati támogatást a Mecénás Alapítvány és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség rendelkezésére bocsátotta, amint ez Szabó Vilmos jan. 21-i keltezésű, Tőkés Lászlónak címzett leveléből kiderül. A püspök szerint a magyar kormány határon túlra exportálta klientúraépítő törekvését. A püspök bejelentette, levélben fordult Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez, Szalay István államtitkárhoz, Rockenbauer Zoltán és Matolcsy György volt miniszterekhez, tegyenek annak érdekében, hogy a támogatás a projekt tulajdonosához, a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez kerüljön. Fodor József, a nagyváradi római katolikus püspökség általános helynöke elmondta: "Mi nem nyújtottunk be pályázatot az Ady-központra, ezt nekünk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma részéről felajánlották, és mi elfogadtuk." /Pengő Zoltán: Tőkés László kártérítést követel. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./ A Mecénás Alapítványt Meggyessy Péter miniszterelnök barátja, Mudura Sándor vállalkozó alapította, Medgyessy tehát barátjának adta az eredetileg Tőkés Lászlóék által pályázott és elnyert összeget, 320 millió forintit. Nem ez az első eset, hogy Medgyessy barátját segíti, emlékeztetett a Magyar Nemzet. Az állami tulajdonú Eximbank szokatlan módon hétéves futamidőre adott tízmilliós hitelt a bevásárlóközpont építésére. /Lukács Csaba: Újabb százmilliók baráti alapon. = Magyar Nemzet (Budapest), febr. 14./"
2003. február 14.
"A Népszabadság értesülései szerint várhatóan március elején lesz a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), amelyen a státustörvény normaszöveg-tervezetének legújabb változatát vitatják meg. A február végére jelzett ülés előbb azért nem valószínű, mert a határon túli magyar szervezetek és az országgyűlési pártok véleménye a dokumentumról csak a napokban érkezett meg a kormányhoz. Több bírálat érkezett a kormányhoz a szomszédos országok magyar szervezeteitől a státustörvény új normaszöveg-tervezetével kapcsolatban. A legnagyobb kárpátaljai magyar szervezet, a KMKSZ teljes egészében elveti az új tervezetet. Több határon túli magyar szervezet (közöttük az RMDSZ) különösen kifogásolja a státustörvény hét módosítási alapelve közül a hetediket. Ez kimondja, hogy a jogszabály hatálya nem terjedhet ki az EU-tagok állampolgáraira. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekben illetékes politikai államtitkára a Népszabadságnak elmondta: a kritikai észrevételek ellenére meg lehet egyezni. /Márciusra halasztott MÁÉRT? Bírálnak a határon túli magyar szervezetek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./"
2003. február 14.
"Részben politikai döntés volt, hogy nem a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, hanem a bihari RMDSZ-vezetők Mecénás Alapítványának és a nagyváradi katolikus egyházmegyének ítélték az Ady kultuszához kötődő 320 millió forintos támogatást - nyilatkozta Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Rockenbauer Zoltán miniszter tavaly máj. 24-én arról tájékoztatta Tőkés László püspököt, hogy támogatandónak találta az egyházkerület pályázatát, és a 320 millió forintról szóló támogatási szerződés megkötését a minisztériumához tartozó Egyházügyi Főosztálynak utalta át. Miért nem kötötték meg a szerződést az egyházkerülettel? - kérdezte Gazda Árpád, a Krónika munkatársa. Szabó Vilmos szerint ezt a megállapodást az átadás-átvételkor nem kapták meg. Nagy hangsúlyváltások is vannak, jelezte Szabó Vilmos. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület "az elmúlt években milliárdos nagyságrendben kapott támogatást a magyar költségvetésből. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy ez a kormányváltás előtti utolsó napokban hozott döntések közé tartozik, és nem megfelelő előkészítettségű. Megnéztük, milyen lehetőségek vannak, és azt a döntést hoztuk, hogy a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyének és a Mecénás Alapítványnak adjuk az erre a célra előirányzott 320 millió forintos támogatást." A döntést Szabó Vilmos és Szalay István államtitkár úr írta alá. "A döntés felelőssége természetesen a miénk." - szögezte le Szabó Vilmos. Ez politikai döntés volt? - hangzott a kérdés. Szabó Vilmos elismerte: "nyilvánvalóan politikai döntést is hoztunk." -- Nyújtott-e be a Mecénás Alapítvány is olyan, több ezer oldalas pályázatot, mint amilyennel korábban a Királyhágómelléki Egyházkerület pályázta meg a támogatást? - kérdezte Gazda Árpád. Természetesen, volt a válasz. /Gazda Árpád: Folyamatosság? Interjú Szabó Vilmos államtitkárral. = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./"
2003. március 5.
"Február végére ígérte Medgyessy Péter miniszterelnök, hogy a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatban összehívja a Magyar Állandó Értekezletet, az eseményt megelőző szakértői egyeztetések azonban nehezen haladtak. Szabó Vilmos államtitkár a Krónikának nyilatkozott arról, hogy a magyar kormány hamarosan összehívhatja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), hogy a testület is megvitassa a kedvezménytörvény módosítását. "Ez az egyeztetés nehezebbnek és hosszabbnak bizonyult, mint amilyennek január végén vártuk - jelentette ki Szabó Vilmos. Szabó Vilmos a korábbi kormányzást okolta a késésért, mondván, nem készítették elő megfelelően a törvény elfogadását. A tervezet továbbra is lehetővé teszi, hogy - ahol ez nem ütközik az érintett ország ellenállásába - a családok, és ne az intézmények kapják az oktatási-nevelési támogatást. /Gazda Árpád: Késik a Máért összehívása. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./"
2003. március 6.
"Márc. 8-án, Marosvásárhelyen tartja VII. kongresszusát az RMDSZ Reform Tömörülés (RT) platformja. Toró T. Tibor, az RT vezetője a Szabadságnak elmondta: Marosvásárhelyen mintegy száz küldött vesz részt, a kongresszus szervezői 50 meghívót küldtek szét, többek között újságírók, valamint az RT ideológiájához közelálló platformok számára. Két magyarországi vendége is lesz az RT-kongresszusnak: a Fidesz Magyar Polgári Párt elnöksége részéről Rogán Antal képviselő, a párt alelnöke lesz jelen, valamint a Magyar Demokrata Fórum egyik képviselője. Toró nyilatkozata szerint az RT meghívót küldött a magyar kormánypárt, személy szerint Szabó Vilmos, politikai államtitkár részére is, ám eddig nem érkezett válasz. Ugyancsak meghívást kapott Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, aki - mint mondotta - egyéb elfoglaltsága miatt nem lesz jelen a kongresszuson, közölte az RT elnöke. Ezenkívül képviselteti magát Ágoston András, a Vajdasági Magyar Párt elnöke, számos civil szervezet, valamint egyházi emberek is, nyilatkozta Toró T. Tibor. Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei szervezet elnöke szerint később döntenek a részvételről. Vekov Károly képviselő, a Nemzetépítő Platform elnöke megerősítette a platform részvételi szándékát a kongresszuson. Eckstein-Kovács Péter szenátor, a SZK vezetője a következőket nyilatkozta: megtisztelve érzi magát a meghívásért, mint a platform vezetője részt vesz a kongresszuson, és kérte a lehetőséget, hogy platformja nevében köszöntse a kongresszus résztvevőit. /Köllő Katalin: Mintegy száz küldött lesz jelen az RT kongresszusán. Két magyar párt is képviselteti magát. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./"
2003. március 13.
"Borbély László képviselő, a Képviselőház titkára Budapestre érkezett és márc. 12-én Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel találkozott. A felek a két ország közötti gazdasági együttműködésről tárgyaltak, megbeszéléseik során azonban különös hangsúlyt fektettek az Észak-Erdélyt átszelő autópálya kiépítésére. Borbély László képviselő az alapítványi támogatási rendszerek minél előbbi beindításáról tárgyalt Szabó Vilmossal, a Határon Túli Magyarokért Felelős politikai államtitkárral és Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével. / Budapesten folytat tárgyalásokat Borbély László képviselő. = RMDSZ Tájékoztató, márc. 13. 2411. sz./ "
2003. március 14.
"Megoldottnak látszik a magyarországi közalapítványok helyzete, aminek eredményeként remélhetőleg a közeljövőben kiírhatják a határon túli magyar szervezeteknek szóló pályázatokat - jelezte Borbély László az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki márc. 13-án találkozott Budapesten Szabó Vilmossal, a határon túli magyarokért felelős politikai államtitkárral és Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével. Borbély úgy tudja, hogy a támogatások mértéke nem csökken, a támogatott szakterületek pedig bővülnek. Borbély László Budapesten Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel is találkozott, akivel a két ország közötti gazdasági együttműködésről tárgyaltak, különös hangsúlyt fektetve az Észak-Erdélyt átszelő autópálya kiépítésére. Miron Mitrea román szállításügyi miniszter a következő hetekben Budapestre látogat, ahol megfogalmazzák azt az Európai Unióhoz intézett szándéknyilatkozatot, amely az autópálya - projekt finanszírozási kereteit tartalmazza. Borbély László márc. 14-én a Valer Dorneanu képviselőházi elnök vezette román parlamenti küldöttség tagjaként részt vesz Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke meghívására a környező országok parlamenti elnökeinek budapesti találkozóján. /Incze Ferenc: Közalapítványok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./"
2003. március 22.
"Márc. 21-én a Határon Túli Magyarok Hivatalában, Budapesten sajtótájékoztatón mutatkozott be az Illyés Alapítvány új kuratóriuma. Tagjai: Illyés Mária, Bátai Tibor (HTMH), Bretter Zoltán (Oktatásügyi Minisztérium), Lakatos Mihály (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma), Géczi József Alajos (MSZP), Herényi Károly (MDF), Laborczi Géza, a kuratórium titkára (SZDSZ), Potápi Árpád (FIDESZ Polgári Párt), Szarka László, Jászkuti László, Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Kuratórium elnöke. A Felügyelő Bizottság tagjai: Fritz Péter, Petróczi Sándor (Miniszterelnöki Hivatal), Tóth József (Pénzügyminisztérium). A sajtótájékoztatót Iván Károly, a HTMH sajtófőnöke nyitotta meg, a házigazda, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára örömmel nyugtázta, hogy az illetékes bíróság jogerős döntése nyomán végre kialakultak a kuratórium felállásának feltételei, annak a lehetősége, hogy az Illyés Alapítvány folytassa munkáját. Káros volt a kényszerszünet, mondotta, hiszen számos, jogos határon túli igény teljesületlen maradt. Közölte, hogy idén az Alapítvány valamivel több mint egymilliárdot kap a költségvetésből. Pomogáts Béla elnök megvallotta, hogy aggodalommal figyelte a kuratórium felállása, törvényességének biztosítása körüli huzavonát. A korábbi kuratórium mandátuma ugyanis szeptemberben járt le - tehát majdnem hat hónap telt el, míg az új kuratórium mintegy jogainak birtokában hozhat végre új döntéseket. A késés igen rosszat tett az ügynek, amelyet az Alapítvány képvisel, szolgálni kíván - a szolidaritás jegyében, amelyet a Magyar Köztársaság érez és vall a szomszéd országokban kisebbségi körülmények között élő magyar közösségek iránt. Reméli, hogy az iroda új vezetője, Hadnagy Miklós és minden alkalmazottja átérzi a szolidaritásból eredő kötelezettségeket. A zavartalanul működő alkuratóriumok - a szlovákiai, a vajdasági, a szlovéniai, s a burgenlandi- tovább működnek augusztus végéig. A romániai, erdélyi alkuratórium felállt az elmúlt napokban. Az RMDSZ szervezetei, vezető testületei az úgynevezett szaktestületek szervezetét is kijelölték. A romániai alkuratórium vezetője továbbra is Markó Béla, az RMDSZ elnöke lesz. A kárpátaljai és horvátországi alkuratóriumok jogkörét azonban az Illyés Alapítvány kuratóriuma egy-két hónapra magához vonja, felépítésüket át kívánja szervezni, közben megkísérel egyezségre jutni az ottani magyar szervezetekkel. Az elmúlt esztendőkben ugyanis ezek esetében eltolódtak az erőviszonyok, némely szervezet túlságos befolyást szerzett, a civil szervezetek jobbára háttérbe szorultak. A valamivel több mint egymilliárdból mintegy 42-44 százalék marad Budapesten és a többit osztják el az alkuratóriumoknak, az ott élő magyarság létszámának megfelelő arányban. Pomogáts Béla búcsút mondott a leköszönt kuratóriumelnök, Halzl József. /Bodor Pál: Pomogáts Béla: Többet tenni - az egész nemzetért. Megtartotta első ülését az Illyés Alapítvány új kuratóriuma. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./"
2003. április 18.
"Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára kezdeményezésére került sor ápr. 17-én Budapesten a kedvezménytörvény módosított szövegtervezetének szakértői egyeztetésére. Az RMDSZ nyugtázhatta: megvalósulni látszik az az elvárásunk, hogy a törvény módosítása ne szűkítse a kedvezmények és támogatások körét - jelentette ki Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki jelen volt a szakértői egyeztetésen. "Az általunk legfontosabbnak ítélt javaslatra Budapesten pozitívan reagáltak" - nyilatkozta Nagy Zsolt."Bekerült az egygyermekes családok esetében az oktatási-nevelési támogatás, és az utazási kedvezmények körét is bővítettük: évi négy alkalommal menettérti kedvezményről szól majd a törvény" - hangsúlyozta Nagy Zsolt. Szerinte a kedvezménytörvény módosításának késése több okra vezethető vissza. "Az egyik ok, hogy meglehetősen hosszú időt vett igénybe a magyar kormánynak az európai intézményekkel történő egyeztetése. Nem kell figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy miközben zajlottak ezek az egyeztetések, elsősorban Szlovákia folyamatosan fenntartásokat fogalmazott meg" - vélte Nagy Zsolt. /Salamon Márton László: Elégedett RMDSZ. Szakértői egyeztetés a státustörvényről. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 18./"