Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Törpényi Ádám
1 tétel
1995. december folyamán
"Dec. 9-én váratlanul meghalt 49 éves korában Szabó T. Ádám nyelvész /Szabó Törpényi Ádám/, a kiváló nyelvész, Szabó T. Attila fia. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen végzett, majd házasság révén távozott Romániából. 1968-ban Hamburgba került, ahol egyetemi tanulmányait folytatta, majd Helsinkiben tanított, ezután három évig Hollandiában, a groningeni egyetem tanára volt. Szenvedélyesen érdekelte Erdély múltja, különösen a helynevek, erről tartott előadást az 1980-as turkui finnugor kongresszuson. Ezután újra megnősült és Budapesten letelepedett. A nyolcvanas évek elejétől az ELTE kutatójaként dolgozott, továbbra is az erdélyi ügyek foglalkoztatták. Folytatni akarta a Romániában megszüntetett Erdélyi Múzeum hagyományát, kiadva az Új Erdélyi Múzeum folyóiratot. Ennek egyetlen gazdag, kettős száma jelent meg 1990-ben, mert közbejött a temesvári tüntetés nyomán a változás Romániában, amely újra lehetővé tette az Erdélyi Múzeum kolozsvári megjelentetését. Szabó T. Ádám új folyóirattal próbálkozott /Magyar Múzeum/, első száma 1991-ben látott napvilágot, később a folyóirat elsorvadt. Sokoldalú munkásságát jelzi, hogy 1988-ban Bázelben kiadta Lakatos Demeter csángó költő verseit. Szabó T. Ádám nagyon fog hiányozni mindenkinek, aki a mindnyájunkat összekötő anyanyelvben és közös történelemben gondolkodik, és az egyetemes magyar kultúrát tartja szívügyének, írta Gömöri György "A közös történelemben gondolkodott. Emlékezés Szabó T. Ádámra" címmel. /Magyar Nemzet, dec. 20./ - Új Erdélyi Múzeum /Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara és a Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1990/ I. évf. 1-2. - felelős szerkesztője Szabó T. Ádám, akinek ebben a kettős számban olvashatjuk Kolozsvár népei és helynevei /1453-1988/ című tanulmányának első részét, ezzel a megjegyzéssel: Tőkés Lászlónak és családjának ajánlom. - Magyar Múzeum /Akadémiai Kiadó és a Közép-európai Múzeum Alapítvány, Budapest, 1991. 1-4. sz./ - az Új Erdélyi Múzeum folytatása - felelős szerkesztője Szabó T. Ádám, Kolozsvár népei és helynevei /1453-1988/ című munkájának második része található a folyóiratban. - Magyar Múzeum utolsó száma: III. évf. 1-4. sz. - Lakatos Demeter: Csángu strófák. Válogatott versek /Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bázel, 1988/ Válogatta, a bevezetőt írta: K. Lengyel Zsolt, Szabó T, Ádám, Szász Judit Anna."