"Úgy elmegyek, meglássátok"
Megtévesztő lehet a fenti cím, hiszen a magyar kultúrán felnőtt olvasónak egy mezőségi népdalt juttat az eszébe, így joggal gondolhatja, hogy népzenéről szól majd az olvasmány. Nem népzenecentrikus Kárpáti József "Úgy elmegyek, meglássátok" című könyve, amelynek bemutatására vállalkozom, de a népi énekkultúra érintőlegesen mégiscsak benne van. Kárpáti József egy helyi kisközösség, Mezőkölpény népi építkezésének megörökítését tűzte ki célul abban a könyvben, amelynek a fenti címet adta. A festőművész-grafikus pedagógus Mezőkölpény népi értékeire igyekszik ráirányítani a figyelmet, egy olyan kistelepülés épített kultúrájára, amelynek egyetlen közhivatala sincs, ha az összevont négyosztályos iskolát nem számítjuk annak.
Kölpényről kevesen írtak/írnak, de a szóban forgó kiskönyvről1, a "lokális sikerkönyvről", amelyet büszkén forgat a kölpényi ember, érdemes szót ejteni. Kárpáti József és csapata Kölpény ez ideig egyetlen testvérvárosából, Martonvásárról érkezett ebbe az alig 400 fős falucskába, amelynek jószerével – egy 1758-as registrumi lejegyzés szerint – "egy jó kötésekre épült régi harangláb" a legnevezetesebb ékessége. Kárpáti először 1989-ben járt itt, derül ki a könyvből, de mint építészetkutató, a Martonvásári Művészeti Iskola képzőművészeti tagozatának tanáraként 2004-ben, majd 2013-ban visszajött ide tanítványaival és barátaival. Az értékmentés szándéka hozta őket Mezőkölpénybe, hogy az ácsmunkát dicsérő, a falunak sajátos arculatot adó jellegzetes építkezést megörökítsék. A szakember igényességével rajzolták, festették, fotózták azokat az objektumokat, amelyek a közember szemébe is beleakadnak. A közember azonban másféle gondokkal bajmolódik.
Mit tartogat olvasói számára a könyvecske? A múlt század ’50-es éveiből származó, faoromzatú, inkább elszórt, mint utcasorba rendezett, agyagból készült falusi lakóházakat, a XVI. századból való "késő román stílusban épült, de a sok renoválás, újjáépítés folytán román kori szépségét szinte teljesen elveszített" gyülekezeti templomot, a templom melletti, ácsművészeti szempontból is megcsodálható faszerkezetű haranglábat és portikust, a görögkeleti "külterületről áttelepített" fatemplomot, harangtornyot és a még álló néhány "szakrális hagyományokat őrző" fedeles kiskaput.
Az albumszerű könyv magas esztétikai és nyomdagrafikai igényességgel kivitelezett építészművészeti anyaga nem meríti ki a mindössze 48 oldalnyi könyv tartalmát. Szerzője és megálmodója a "lelki táplálék"- ról sem feledkezett meg, a mezőségi népzenéről mint a Mezőségre ráirányító ihletforrásról. Ihletforrásról, és nem többről, hiszen "Pávai István népzenész, ma népzenekutató (etnomuzikológus) 1988-ban Bukarestben megjelent Mezőkölpényi népzene c. bakelitlemezét meghallgatva bárki nekiindult volna a székely Mezőségnek, a Marosszéki Mezőségen található kis falu, Mezőkölpény közelebbi megismerésének". És ha már szóba jött a falusi népi kultúra nélkülözhetetlen kelléke, a népzene, szóljunk a helyi ének- és mozgáskultúra élő szószólójáról, Szabó Terézről is, akit Kárpáti József így mutat be: "Szabó Teréz Erdélyben, a Maros megyében elhelyezkedő Mezőkölpény (románul: Culpiu) és környékének elismert és nagyra becsült táncosa, énekese, a vidék táncainak tanítója", akit a martonvásáriak a Népművészet Mestere díjra javasoltak, amit 2013-ban megkapott Teri néni. A díjat Balog Zoltántól, az Orbán-kormány emberi erőforrások miniszterétől vehette át. Továbbá emléket állít néhai Szabó Viktor "virtuóz balkezes prímásnak" is, aki 2010-ben, 71 éves korában hunyt el. Nos, így kerek ez a kis "etnomonográfia".
Ízléses, szép könyvet vehet kezébe az a szerencsés olvasó, aki hozzáférhetett, hiszen a testvérváros "ajándéka" nem került ki a könyves forgalomba. Nekem szerencsém volt, mert néhányan a kölpényiek közül (Teri néni, András bácsi) gondoskodtak róla, hogy a "tanár úr" is megkaphassa. Köszönöm nekik.
1Kárpáti József: "Úgy elmegyek, meglássátok". Architektúra, Mezőkölpény, 2013-14. A könyv megjelenését Martonvásár Város Képviselőtestülete támogatta
Albert-Lőrincz Márton
Népújság (Marosvásárhely)

"Lantom s kardom tied!"
A Csak tiszta forrásból bartóki gondolat jegyében zajlott március 13-án Mezőkölpényben a 168 évvel ezelőtt kirobbant 1848–49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés. A falu apraja és nagyja, illetve a vendégek ünneplőbe öltözve, szívből énekelték a zsúfolásig megtelt kultúrotthoban az ősi zsoltárt: térj magadhoz, drága Sion, van még néked Istened. Erről a szép hitvallásról szólt Imreh Jenő mezőkölpényi református lelkipásztor áhítata is, aki a zászlóra kitűzött jelszó fontosságáról és annak szóban, tettben történő megvallásáról szólt, felhíva a figyelmet a hitvalló üzenetre: mivel Isten velünk, ki ellenünk?!
Az áhítatot követően a Szabó Júlia karvezető által irányított szabédi unitárius vegyes kar előadása következett, hazafias dalok éneklésével ’48 hangulatát és üzenetét erősítették az ünnepelni vágyókban.
A korábbi hasonló jellegű rendezvényektől eltérően, ebben az esztendőben a márciusi eseményre és hős fiatalokra emlékező ünnepségen nem meghívott vendégek adtak elő, hanem a falu reménységét és jövőbe vetett hitét erősítő gyerek- és ifjúsereg. A gyerekek és fiatalok egy része a sajátos kölpényi tánccal rukkolt elő, amelyet A Tánc Mestere díjjal kitüntetett Szabó Teréztől, Teri nénitől tanultak. A református ifjúsági csoport tagjai a Lantom s kardom tied, óh szabadság című Petőfi-verses összeállítást adták elő, szerep- és korhű öltözetben. A verses összeállítás (Imreh Jenő lelkipásztor munkája) Petőfi vallomásokkal teljes útját és átélt élményeit fémjelzi az 1848. március 15. és 1849. július 31. közötti időszakban. S főként itt, Erdélyben átélt élményeit, megírt verseit és megfogalmazott hitvallását igyekszik bemutatni. A címadó verset éppen ’49-ben Marosvásárhelyen írta… Ezt az élménydús utat és az átélt élményeket helységekhez köthető jelképes ábrázolás tette színessé. Hiszen az előre elkészített térképen az utat és a helységeket megvilágító gyertyaszálak szinte lármafákká minősültek. Jó volt úgy átélni a ’48-ra való emlékezést, hogy közben saját erőforrásból, saját hamvából gyúlt újra ki a lármafa, s együtt örömmel és hálával nyugtázhattuk: nyelvében és hagyományaiban él a nemzet. S ez a forrás tisztasága, kiapadhatatlan volta és a jövőre nézve garanciát jelentő lehetősége áldássá válhatott.
Az ünnepség zárómozzanatában Szabó József Levente, Mezőcsávás község polgármestere emelte ki a rendezvény fontosságát, a közösség élni akarását és értékeinek képviselését megerősítő alkalmak szükségességét szorgalmazta. Mindenkinek megköszönte munkáját, és Isten vezetését, áldását kívánta az egész közösség életére.
Imreh Jenő lelkipásztor. Népújság (Marosvásárhely)