Szabó T. Attila száz éve született. Ünnepel a nyelvészvilág, de nemcsak ők, hiszen Imre Samu szerint „büszkén vallhatja őt magáénak – s úgy gondolom, vallja is – az irodalom-, a néprajz-, a történettudomány és művelődéstörténet egyaránt”. Szabó T. Attila egyaránt foglalkozott nyelvtörténettel, nyelvjárás, hely- és személynévtörténet kutatásával. Ő az erdélyi nyelvészeti iskola megteremtője, személyisége, munkássága meghatározó a XX. század nyelvészeti kutatásaiban. Szabó T. Attila /Fehéregyháza, 1906. jan. 12. – Kolozsvár, 1987. márc. 3./ egyetemi tanulmányait a Református Teológián kezdte, 1927 októberében azonban eldöntötte, hogy nem lép papi pályára. 1926–1927-ben Skóciában az egyetemen hallgatott előadásokat. Hazatérve a kolozsvári egyetemen szerzett magyar–angol szakos tanári oklevelet. 1940 őszén kinevezték a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem nyilvános rendkívüli tanárává, s ugyanakkor a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójává. 1951–1953 között politikai okokból visszaminősítették, két évig akkordmunkásként dolgozott az Akadémia Nyelvtudományi Intézetében. 1953-1971 között ismét taníthatott az egyetemen. Foglalkozott a helynévgyűjtéssel is. 1970–1988 között hét kötet jelent meg válogatott tanulmányaiból. Fő művéhez, az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztéséhez 1966 januárjában egymaga fogott hozzá. Közel negyvenéves munkával kb. egymillió cédulát készített. Az első kötet szerkesztését 1973-ban fejezte be, s a kötet 1975-ben látott napvilágot. Szabó T. Attila az első kötet szerkesztésének magányos munkája után határozott úgy: ahhoz, hogy a szótár mielőbb elkészülhessen, szerkesztői munkaközösséget szervez maga köré. A második kötet anyagát így már kis csapattal szerkesztette (Nagy Jenő, Kósa Ferenc, Vámszer Márta, Zsemlyei János, Vigh Károly). Ez a közösség tagjait tekintve később változott, gyarapodott, vagy éppen fogyott. Szabó T. Attila életében négy kötet jelent meg, a negyedik 1984-ben. A kommunista diktatúra lehetetlenné tette a további kötetek megjelenését. Az V. kötet végül csak 1993-ban látott napvilágot a budapesti Akadémiai Kiadó és a bukaresti Kriterion közös kiadványaként, míg a VIII. 1996-ban. Végül ennek a kötetnek a főszerkesztését Vámszer Márta végezte el, aki átvette Szabó T. Attila halála után az egész munkálat felügyeletét. A IX. kötettől kezdve az Akadémiai Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványaként jelenik meg a szótár. A XI. kötet 2002-es megjelenését már nem érhette meg Vámszer Márta sem. A főszerkesztés munkája Kósa Ferencre és Zsemlyei Jánosra hárult. Zsemlyei professzor halálát követően Fazakas Emese vette át a stafétabotot, 2005-ben megjelenhetett a XII. kötet. A Szótörténeti tár anyagának gyűjtése közben, levéltári búvárkodásai során Szabó T. Attila külön cédulákra jegyezte az erdélyi helyneveket is, jelentős helynévtörténeti gyűjteményt alakítva ki. Anyagát az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik, feldolgozása Budapesten most van folyamatban, néhány kötet már megjelent. Balassa Iván 1996-ban monográfiában mutatta be Szabó T. Attila páratlanul gazdag munkásságát. 1996-ban, születésének 90. évfordulójára az EME emléktáblát állított a fehéregyházi református templomban. Néhány évvel ezelőtt a Kolozsváron alakult nyelvi intézet Szabó T. Attila nevét vette fel. /Tamásné Szabó Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója: Szabó T. Attila születésének 100. évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./

Kötetbemutatóval egybekötötten emlékezett január 13-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél (EME) Szabó T. Attila az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztője születésének 100 éves évfordulójára a szerkesztők, az egykori és jelenkori munkatársak közössége. Tamásné Szabó Csilla tudományos kutató bevezető beszédében elmondta, ez az évforduló kitűnő alakalom a szótörténeti tár most megjelent XII. kötetének bemutatására. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg a 2006-os tudományos év első nagyszabású rendezvényét. Szabó T. Attila életműve megalkotásának titka a pontos és rendszeres munka. Ennek szellemében alakult ki az egyetemes magyar örökség része, a szótörténeti tár– fejtette ki az EME elnöke. Lászlóffy Csaba Jézus kiáltás – Szabó T. Attila emlékére c. rendhagyó technikával alkotott – a szavakat a szótörténeti tárból kölcsönözve – versét olvasta fel. Péntek János, a Magyar Nyelvészeti Tanszék vezetője ismertette a centenáriumi év elkövetkezendő rendezvényeit: konferenciák Szabó T. Attila életének különböző állomásain /Budapesten, Debrecenben, Zilahon, Enyeden, Désen, Kolozsváron/, majd fehéregyházi megemlékező koszorúzás is lesz. Kósa Ferenc a tizenkettedik kötet főszerkesztője összefoglalta a szótörténeti tár múltját és jelenét. Fazakas Emese a már készülőben levő XIII. kötet főszerkesztője ismertette jövőbeli terveiket. Kiss András Szabó T. Attila egykori munkatársa tárta a közönség elé levéltári és személyes élményeit. A rendezvény végén a Vetró Artúr által készített Szabó T. Attila-emlékplakettet leplezték le az EME könyvtártermében. /Vetési Júlia: Megemlékezés és kötetbemutató az EME-nél. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

Szabó T. Attilára, az Erdélyi magyar szótörténeti tár szülőatyjára emlékeztek február 15-én Kolozsváron. Daly Ágnes a Szótörténeti tár egyik szerkesztője és Szabó T. Attila munkatársa beszélt róla, majd Keszeg Vilmos, a néprajz tanszék vezetője hangsúlyozta: mindnyájunk számára követendő példa Szabó T. Attila. A munka életformává vált számára – tette hozzá. /Dézsi Ildikó: Szabó T. Attilára emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./

Zilahon a Magyar Nyelv Napjain résztvevő diákokat Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője üdvözölte. A háromnapos rendezvény április 8-án kezdődött a Nyelvőrzés Díjának átadásával. A díjat a szórványgondozási tevékenységért Vetési László lelkipásztor kapta. Ezt követően az egykori zilahi Wesselényi-kollégium volt diákjára és tanárára, Márton Gyulára és Szabó T. Attilára emlékeztek. A versenyek országos döntői következtek. Erdély minden megyéjéből, de még Magyarországról is érkeztek csapatok, szám szerint mintegy száznyolcvanan. Az I–IV. osztályosok Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőjének országos döntőjén a nagyváradi László Király unokái nevet viselő csapat vitte el az első díjat. A mesemondó verseny országos döntőjén három első díjat osztottak ki a székelyudvarhelyi, kovásznai, illetve kézdivásárhelyi kisdiákoknak. Az általános iskolások közül a gyergyóditrói Kovács Péter lett az első. A középiskolások vetélkedőjén a zilahiak vitték el a pálmát. /Józsa László: Anyanyelvünk ereje: megérteni, alakítani a világot. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

Idén ötödik alakalommal szerveztek Bethlen-napokat Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban. A háromnapos rendezvény programja között mindenki találhatott számára megfelelőt. Mindegyik napon egy-egy jeles személyiségre emlékeztek: első nap Bakó Árpád egykori testnevelő tanárra, második nap Dr. Sáska Lászlóra, harmadik nap pedig Gáspár János pedagógusra, tanárra. Leleplezték Lőrincz Lehel munkáját, a Bakó Árpád egykori kollégiumi tornatanárról készült domborművet. A szavalóversenyt az iskola néptánccsoportjának előadása, valamint táncház követte. A tudományos ülésen többek között Király László nyugalmazott magyartanár, Péntek János, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára, Józsa Miklós és Bakó Botond nyugalmazott kollégiumi tanárok emlékeztek Szabó T. Attila nyelvészprofesszor tanárkodására. A tudományos diákkonferencián a tanulók bemutatták dolgozataikat. A dr. Sáska László emléksarok berendezése számított a második nap fénypontjának. Xántusz Gábor adományozta az Afrikában élt orvos örökségét a kollégium iskolamúzeumának. Az iskolabörzén bemutatkoztak a különböző szakosodású kollégiumi osztályok, továbbá a cserkészcsapat, és megjelent az iskolaújság legfrissebb száma. Bemutatták a Kollégiumi Értesítőt. Május 7-én, vasárnap dr. Pap Géza református püspök hirdetett igét, majd a Bethlen Gábor udvara című táncelőadásra került sor a Collegium Gabrielense előadásában. Ezután felavatták a felújított konviktus épületét. A délutáni események Torockószentgyörgyön zajlottak. Bakó Botond tartott előadást Gáspár János életéről és munkásságáról. A rendezvény kopjafaavatással zárult. A Torockószentgyörgyön született tanár tiszteletére felállított kopjafára ezt vésték: Egy igazi magyar mindenész. A rendezvénysorozat utolsó mozzanataként az érdeklődők a Torockószentgyörgy ma című képzőművészeti kiállításon vehettek részt. /Dézsi Ildikó: Dr. Sáska László emléksarkot avattak Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Idén Désen tartotta vándorgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A vándorgyűlés abba a rendezvénysorozatba illeszkedett, amelyet a száz éve született Szabó T. Attila emlékének szentelnek. Egyed Ákos ünnepi megnyitója után több előadás következett /Szabó Zoltán: Nyelv és irodalom, Péntek János: A szülőföld nyelvi ihletése a nyelvész számára, Kürti Miklós: A Szótörténeti Tár statisztikai adatai, Daly Ágnes: Erkölcsi értékek a Szótörténeti Tárban, Vetési László: Mai képek egy életút állomásairól, Zsemlyei Borbála: Dési kicsinyítő képzős származékok, Kiss András: Szabó T. Attila, a kutató, Roman Márta: Szabó T. Attila néprajzi vonatkozású munkássága, Huber András: Szabó T. Attila életének főbb állomásai./ Végül a vendégek a református templomot látogatták meg. /Tamás Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója: Az EME vándorgyűlése Désen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

Idén is hagyományos ünnepség-sorozattal emlékeztek meg Fehéregyházán nemzeti költőnk, Petőfi Sándor halálának évfordulójáról, július 30-án, vasárnap az RMDSZ és a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület /PSME/ szervezésében. A műsort az egyesület elnöke, Szabó József vezette. Megemlékeztek Fehéregyháza első írásos említésének 775. évfordulójáról, a száz éve született Szabó T. Attila nyelvészprofesszorra is emlékeztek. A Kövecsi Csaba vezette helyi fúvószenekar is már 75 éves. Markó Béla országos RMDSZ-elnök mondott beszédet, majd Ficsór József, Kiskunfélegyháza polgármestere. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Rákóczi-emlékzászlót adományozott a PSME-nek, a zászlót Gábos Dezső tiszteletbeli elnök vette át. 1989. június 4-én (Trianon napján) a pekingi Tien-an-men téren harckocsik rontottak a fiatalokra, akik Petőfi Szabadság, szerelem című versével az ajkukon mentek a halálba. A világ legnépesebb országa számára a szabadságot egy magyar költő jeleníti meg. Lehet, hogy Petőfi nélkül 1956 sem lett volna, mondotta Patrubány Miklós. /Bölöni Domokos: Ünnep Fehéregyházán. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 31./

A múlt hét végi kétnapos tanácskozást rendezett a temesvári Szórvány Alapítvány Temesváron, a Kós Károly Közösségi Központban, egyúttal a szervezet székházát is felavatták. A konferencia „A nyelvi/emberi jogok és a közigazgatási jog” címet viselte, amelyen bánsági, erdélyi, magyarországi, felvidéki, muravidéki és ausztriai előadók, tudományos kutatók, pedagógusok vettek részt. A helyzetet számtalan tanulmány, kutatás eredményével elemezték, és dolgoztak ki a nyelvhasználat és nyelvi jogok védelmében irányadó stratégiákat; a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkezett vendégek a náluk tapasztalt hiányosságokat, hátrányokat vagy előnyöket, jogi rendelkezéseket osztották meg egymással. – Kizárólag szakmai, tudományos jellegű rendezvény volt – fejtette ki Bodó Barna, az alapítvány elnöke. Péntek János kolozsvári akadémikus kijelentette: “Mi és az általunk képviselt intézmények nem küzdhetünk nyelvi jogok biztosításáért, legfeljebb bátoríthatjuk a nyelvhasználatot. Viszont az ezt a harcot megvívó politikai és érdekvédelmi szervezeteket megfelelő anyaggal, információval fegyverezhetjük fel.” A neves professzor a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet konferenciakötetei sorában megjelent könyvek bemutatóján mondta ezt, egyebek között kifejtve azt is, hogy a magyar nyelv státusának a megerősítése, és “határtalanítása” (vagyis: ne beszéljünk magyarországi, vagy erdélyi, kárpátaljai, hanem egyetemes magyar nyelvről) a cél. Elismerte, hogy nehéz újraéleszteni a magyar nyelvet, mert mind mondta: “Tudjuk, hogy kell oktatni idegen nyelvként, tudjuk azt is, hogy kell – vagy kellene – tanítani iskoláinkban, de csak sejtjük, miként kellene tanítani azoknak, akik valamikor tudtak magyarul, de már nem beszélik, mint például a moldvai csángók.” Péntek János szerint a 20. században “szétfejlődött” a magyar nyelv, és a különböző régiókban használatos formákat egyesíteni kell. A Szórvány Napokon előadást tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány elnöke is, aki a rendezvényen bejelentette, hogy január elsejétől lemond az IKA élén betöltött posztjáról. A döntését azzal indokolta, hogy nem látja biztosítottnak a magyar kormány részéről a közalapítvány jövőjét, s ekként a határon túli magyarok szervezeteinek támogatását. /Pataky Lehel Zsolt: Szórvány Napok – 2006. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./

Marosvásárhelyen a református egyházi levéltárnak hosszú időn át dr. Farczády Elek történész-tanár volt a főlevéltárosa. Dr. Farczády Elek (1890–1974) tanulmányait a budapesti tudományegyetemen, a párizsi Sorbonne-on és az Ecole Nationale des Chartes nevű diplomatikai és paleográfiai főiskolán végezte. 1912-ben doktorált Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre című értekezésével. 1951-ben kinevezték a Bolyai Dokumentációs Könyvtár igazgatójává. Az ő érdeme, hogy abban az időben sikerült a Bolyai-múzeum és a könyvtár anyagát biztonságba helyezni a Teleki Téka épületében. 1961-ben nyugalomba vonult, de a református egyház felkérésére mint főlevéltáros rendezte és katalogizálta az egyház irattárát. Ő fedezte fel a Teleki Tékában az ötödik magyar nyelvemléket, melyet Szabó T. Attilával Marosvásárhelyi sorok címen közöltek (Akadémiai Kiadó, 1957). Ezt az anyagot 1973-ban lényegesen átdolgozva és kibővítve Marosvásárhelyi sorok és Marosvásárhelyi glosszák (1973) címen újból megjelentették. Farczády megírta A marosvásárhelyi református egyházközség élete (1556–1948) című művét, melyet 2000-ben jelentettek meg Fülöp G. Dénes lelkipásztor szerkesztésében. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… Az ötödik magyar nyelvemlék felfedezője. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

A Magyar Tudományos Akadémia 1997-ben indította el A magyar tudomány napja rendezvénysorozatát. Az idei tematika Evolúció, fejlődés, revolúció. Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Házban ünnepelték a magyar tudomány napját. Híres véndiákok és tudós tanárok hosszú sora jelzi a Bethlen Gábor Kollégium múltjában a tudomány szerves együttlétét az oktató-nevelő munkával. Örök példaképek maradnak többek között: Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Fenichel Sámuel, Herepei Károly, Szilády Zoltán, dr. Sáska László, Szabó T. Attila, akik nemzetközi hírnevet szereztek az iskolának. Ma sem veszett ki a Kollégiumból az író-kutató diákok és tanárok sora. Elég a 2000-ben megalakult Fenichel Kör hazai és nemzetközi eredményeire gondolni. Lőrincz László ny. múzeológus Múzsák üdvözlése című bevezetője után Szakács Júlia XII o. tanuló A dohányzástól a tüdőrákig című tudományos dolgozatát vetített képekkel illusztrálva adta elő. Mindezt követte Lőrincz László vetített sejtbiológiai bemutatója. /Bakó Botond: A magyar tudomány ünnepe Enyeden. „Soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd” = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

Marosvásárhely régi települést egy 1316-ból való írásos dokumentum Forum Siculorum (a székelyek vásárhelye) néven említi. A város történetéről, múltjáról a XX. század elejéig csak Orbán Balázs: A Székelyföld leírása (1870) és Koncz József: A marosvásárhelyi Ref. Kollégium története (1896) című munkákban találunk utalásokat. Így került sor arra, hogy 1902-ben a polgármesterré választott dr. Bernády György szerződést kötött dr. Dékányi Kálmánnal, Biás Istvánnal és Kelemen Lajossal a város történetének megírására, de az első világháború kitörése következtében a terv meghiúsult. Kelemen Lajos kutatásai alapján elkészült várostörténeti munkája, aminek ma is jelentős hézagpótló szerepe van. Kelemen Lajos (1877-1963) Marosvásárhelyen született és itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait. Osztálytársa és jó barátja volt ifj. Nemes Ödönnek, akinek rajztanár édesapja lelkesen másolta Marosvásárhely és környékének középkori falfestményeit, amit a fiúk nagy érdeklődéssel szemléltek. Kelemen Lajos 1893-ban, V. gimnazista korában osztálytársával már tudományos kíváncsisággal szemlélte a vártemplomi kápolna régi, málladozó falképeit, majd 1894-ben elkísérték az idősebb Nemes Ödönt Gógánváraljára, Ádámosra, 1896-ban Nyárádszentlászlóra és Nagyölyvesre a templomokban még létező falképek lemásolására. Ezek a kirándulások hozzájárultak, hogy Kelemen Lajos Orbán Balázs életművének folytatója kívánjon lenni, s e célból 1896-ban beiratkozzon a kolozsvári tudományegyetem történelem–földrajz szakára. A vásárhelyi indítás meghatározta Kelemen Lajos érdeklődését a középkori építészet, iparművészet emlékeinek a felkutatásában. Már II. éves korában a festett mennyezetű pusztuló régi templomokról, a kolozsvári falfestményekről publikált a helyi hírlapokban. Aggodalommal írt 1903-ban az erdélyi műemlékek sorsáról s azok intézményes megvédésének, valamint a közvélemény kialakításának a szükségességéről. Kiállott a templomok eredeti formában való restaurálása mellett. Műemlékvédelmi harca során megnőtt a tekintélye, s így az egyházak sok esetben kérték a tanácsát. Elévületlen érdeme, hogy felismerte a falusi templomok, vidéki kúriák és kastélyok művészettörténeti jelentőségét és küzdött azok sorsáért, mert abban a magyar nemzeti tudat ébrentartását látta. A különböző lapokban megjelent írásait könyv alakban csak halála után, 1977-ben adták ki Szabó T. Attila bevezető tanulmányával /Művészettörténeti tanulmányok/. 1982-ben B. Nagy Margit gondozásában további kiadatlan munkái válnak hozzáférhetővé /Művészettörténeti tanulmányok. II. kötet/ Ebben két önálló fejezetben Marosvásárhely, Kolozsvár és környékének múltját és műalkotásait mutatja be. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

Újabb két kötettel (a szerkesztő szerint füzettel) gyarapodott a Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése című könyvsorozat. A nagy erdélyi nyelvtudós életcélja volt Erdély teljes történeti helynévtárának összeállítása és közzététele. Harmincöt kartondoboz volt tele sokféle tárgyú és jellegű följegyzéssel, amikor 1987-ben Szabó T. Attila elhunyt. Az anyagot a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára vásárolta meg, a kiadást pedig pályázatokon nyert pénzösszegek biztosították. Jó ötlet volt az anyag megyénkénti elrendezése, az adatoknak pedig időrendbe való besorolása. Eddig a következő kötetek láttak napvilágot: Alsó-Fehér megye, Háromszék, Szilágy megye, Kis-Küküllő és Nagy-Küküllő megye, Torda-Aranyos megye, Udvarhelyszék. A mostani kiadvány címe: Maros–Torda megye. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi Hajdú Mihály és Sófalvi Krisztina. A megjelenés éveként 2005 szerepel, de a Hajdú írta előszó 2006. január 12-én keletkezett. A lejegyzés, javítás, ellenőrzés, korrektúra munkáját Sófalvi Krisztina végezte, akinek román nyelvtudása segített. Sófalvi Krisztina erdélyi származású, eddig, huszonévekben számolható élete a Hargita megyei Felsősófalvához kötődik. Már több nyelvészeti vonatkozású közleménye látott napvilágot. A régi helynevek ismerete nélkül roppant nehéz volna a nyelv-, település-, egyház- és iskolatörténet „művelése”, de a helynévanyag sok esetben az egykori joggyakorlatra, szokásvilágra is utal. Maros-Torda megye helynévanyaga egyike a leggazdagabb helynévtárral rendelkező településeknek. /Ráduly János: Történeti helyneveink. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

Szabó T. Attila, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár anyagának összegyűjtője és az első hét kötet szerkesztője mintegy másfél millió nyelvi adatot gyűjtött össze 50 évi munkával. A Szótörténeti Tár interdiszciplináris felhasználhatóságáról a BBTE bölcsészkara és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet, nyelv és történettudományi szakosztálya szervezett konferenciát, november 23-án. Szabó T. Attila életművét egy mondatban Erdélyi Enciklopédiának lehetne nevezni, mondta el a konferenciát megnyitó Péntek János professzor. Vekov Károly hangsúlyozta, hogy Szabó T. Attila munkájának precizitása, elszántsága irigylésre méltó. A tár a történészeknek, a néprajzosoknak, illetve a különböző kiegészítő tudományok művelőinek segítségére válhat. B. Gergely Piroska, valamint Kiss Gábor a szótörténeti tárat nyelvészként közelítették meg, míg Csomortáni Magdolna Interdiszciplináris törekvések és a Szótörténeti Tár címmel tartott előadást. A. Molnár Ferenc előadásában Illyés Gyula és Szabó T. Attila barátságát taglalta, ifj. Szabó T. Attila pedig a Szótörténeti Tár digitalizált változatáról, illetve annak jövőjéről értekezett. /kb: Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

Január 5-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén négy irodalom- és nyelvtudományi kötetet mutattak be maguk a szerzők, akik a kolozsvári közönség előtt régi ismerősök, innen kerültek a Miskolci Egyetemre, és munkáikban is gyakran vissza-visszatérnek a szülőföldre. Dr. Mózes Huba irodalomtörténész, docens Amit az ember álmodni tud című kötetében Karácsony Benő regényeinek magas fokú szakmaiságát, Wass Albertnek pedig az Elvásik a vörös csillag és a Tizenhárom almafa című regényeinek sajátosságait vizsgálta. A Repülőhíd a sínek felett című kötetében Mózes Huba gyermekkori kolozsvári élményeit elevenítette fel. Dr. Kabán Annamária nyelvész, docens, a Lét és nyelv című tanulmánykötetében az erdélyi magyar nyelvtudománnyal és nyelvhasználattal foglalkozott. Ötven évvel ezelőtt jelent meg a először Kolozsváron a Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények folyóirat, hasábjain fontos nyelvjárási, módszertani, névtani, nyelvtudományi vizsgálatok, nyelvi kölcsönhatásokat kutatómunkák láttak napvilágot. A szerző külön méltatta Szabó T. Attila és Szabó Zoltán professzor szakmai pályáját, de figyelmet szentelt Méliusz Péter herbáriumtörténeti írásának is, amely 175 évvel előzte meg Linné általánosan elfogadott rendszertani munkáját. Kabán Annamária a Szabadság és a Hargita Népe kiadványait nyelvtani és hangtani vizsgálatnak vetette alá. A szerző Szövegek színváltozása című kötete főleg versek elemzését tartalmazza. /Ö. I. B.: Két szerző, négy kötet. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./

A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet több új kiadványát mutatták be február 2-án Kolozsváron. Demeter Éva az intézet könyvsorozatának 2. számát ismertette, amely egy 2004-es, a nyelvhasználati joggal foglalkozó sepsiszentgyörgyi konferencia anyagát és más tanulmányokat tartalmazza. A sorozat 3. számát Péntek János méltatta. Ebben a kolozsvári 13. Élőnyelv konferencia anyagát közlik a nyelvi közösségek és a nyelvi jogok témaköréből. Legfontosabb következtetése: a nyelvészek alkalmasabbak a nyelvi jogok meghatározására, mint a politikusok. Benő Attila az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat 256. számát ismertette, amely az 1997-ben Kolozsváron lezajlott, Brassai Sámuel halálának százéves évfordulója tiszteletére rendezett konferencián elhangzottakat örökíti meg. Murádin László a sorozat 257. számát mutatta be, amely Gálffy Mózesnek a magyarói nyelvjárásról szóló tanulmányait gyűjti össze. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége AESZ-füzetek sorozatának 10. kiadványát, Ágoston Mihály A Korpa-hegyeken túl… Földünk mai államnevei anyanyelvünkben című kötetét Csomortáni Magdolna méltatta: a műben megtalálhatók a térképészetben, közigazgatásban, médiában használatos elnevezések. /Ö. I. B. : Anyanyelvápoló szakfolyóirat-újdonságok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./

Jövőre harmadik évtizedébe lép a Békés megyei Gyulán évenként megrendezett Implom József-helyesírási verseny, amely anyanyelvi hungaricumnak számít, akárcsak a többi, országhatárokon átívelő nyelvvédő, beszédművelő rendezvény. Valamennyinek az alapját a Kárpát-medencei magyar iskolák képezik. Erdélyben másfél évtizede az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) szervezi a regionális versenyeket, a selejtezőket. Ugyancsak Sepsiszentgyörgyről küldik szét mindig a tesztlapokat, amelyeket aztán Kolozsvárra kell eljuttatni, ott dől el, hogy ki utazik Gyulára. Mint eddig mindig, 2007 februárjának végén is a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban tartották a döntőt. A megnyitón másodszor adták át a magyarországi nyelvésztársadalom Implom József-díját. Kurunczyné Tarnóczki Katalin tanárnő azért kapta meg, mert az l988-as kezdet óta szívvel-lélekkel vesz részt a szervezésben, a kolozsvári Péntek János professzor pedig azért, mert elévülhetetlen érdemeket szerzett a verseny Kárpát-medenceivé bővítésében. /Tüzes Bálint: Verseny a tavasz küszöbén. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 21./ Ilyen nagyszabású, Kárpát-medencei döntőn háromszor mérettetnek meg a tanulók, az Implom Józsefen Gyulán, Győrben a Kazinczy Ferenc-versenyen, illetve Sátoraljaújhelyen, az Édes anyanyelvünk anyanyelv-használati versenyen. Erdélyben az AESZ és a kolozsvári Aranka György, vagy ahogy újabban nevezik őket, a Gregorius Aranka Társaság bonyolítja le a szervezést, a kolozsvári Szabó T. Attila Intézet szakmai irányítása mellett. A nyelvi versenyek erősítik a gyermekekben az anyanyelv fontosságának, szépségének tudatát, hangsúlyozta Péntek János professzor. /Miért fontosak az anyanyelvi vetélkedők? = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 21./

Ritka életpálya a néhai Tonk Sándoré /1947-2003/. Keveseknek adatik meg, hogy iskola- és egyetemalapító feladattal bízzák meg, s hogy hozzájárulhasson a közösség életében döntő fontosságú intézmény létesítéséhez. S keveseknek adatik meg az a tudás, amely a nemes feladat végrehajtásához szükséges. Néhai Tonk Sándor egyetemi professzornak mindez megadatott. /Keresztyén hit és közösségvállalás egy életen át Hatvanéves lenne Tonk Sándor. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./ Tonk Sándor /sz. Kolozsvár, 1947. máj. 2./ református értelmiségi családban született, ez a tény döntő módon határozta meg életét, vallotta. Megismerhette az erdélyi magyar tudományosság nagy alakjait: a történetírás nagy öregjét, Kelemen Lajost, a művészettörténész Entz Gézát, a nyelvész Szabó T. Attilát s még sok mást. A Babes–Bolyai Tudományegyetemen az egyetemes történelem tanszéken végzett. Különösen nagy szerepet játszott életében dr. Jakó Zsigmond professzor, aki tanulmányait kezdettől fogva szeretettel követte. Tudományos kutatóként 1969-től a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár munkatársa volt. 1972-ben lett a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa. 1992-ben kinevezték a kolozsvári tudományegyetem történelem karára. Első könyve Erdélyiek egyetemjárása a középkorban (Bukarest, 1979) volt. Mindenkor szakított időt arra, hogy egyháza megbízatásainak, valamint az erdélyi magyar tudományszervezés, az oktatásügy feladatoknak eleget tegyen. 2000. februárjától a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökeként vett részt az önálló Erdélyi Magyar Tudományegyetem szervezésében. /Vallomás magamról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./

Kántor Lajos legújabb, második kapu-könyvét (A mennyei kapu avagy az apokrif kerekasztal, 20–21. század. Korona Kiadó, Budapest, 2006) május 16-án mutatják be Kolozsváron. A szerző „apokrif kerekasztala” köré olyan személyiségeket idézett meg, akik ma már nincsenek közöttünk, de számba jöhetnének az Erdély Szellemi Nagyfejedelemség megalakításakor – Kós Károlytól Illyés Gyuláig, Szilágyi Domokostól Nagy Lászlóig, Gáll Ernőtől Balogh Edgárig, Bálint Tibortól Ligeti Ernőig, László Dezsőtől Méliusz Józsefig vagy Szabédi Lászlóig. Meg persze Bethlen Gábor, a nagyságos fejedelem. Felbukkannak az asztal körül olyanok is, mint George Cushing, a londoni egyetem egykori tanára, a magyar irodalom angolra fordításának napszámosa, Szabó T. Attila, Cs. Szabó László, Bibó István és sokan mások. A szerző első kapu-könyve: A kapu. Ház, utca, város (ország). Balassi-Polis, Budapest-Kolozsvár, 2004./Tibori Szabó Zoltán: Asztalgazda és főkapun jött vendégek szeánsza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

A könyvhétre megjelenő erdélyi könyvek között van az Azrael árnyékában /Mentor/ című Dsida Jenő kötet Kovács András Ferenc válogatásában. Új kiadásban jelent meg Szabó T. Attila először 1970-ben kiadott, Haja, haja, virágom című virágének-gyűjteménye, bővítve, CD-melléklettel, Gy. Szabó Béla illusztrációival (Kriterion). Páll Lajos A csodák házában (Pallas-Akadémia) című gyűjteményében a költő-festő nagy témái jelennek meg újra. Iancu Laura Karmaiból kihullajt című második kötete (Magyar Napló) ott folytatja, ahol az első abbahagyta, a csángó mélyvilágból kiszakadó költőnő vallomásaival. Három kisregényével van jelen Bánffy Miklós (Balassi Kiadó). Az eddig csak a Helikon folyóiratban folytatásokban megjelent öregkori krimi, a Milolu (1948-49) mellett olvasható a Reggeltől estig (1927) és a Bűvös éjszaka (1946). Hiányzol-e magadnak címmel jelent meg Lászlóffy Csaba két önvallomásos kisregénye (Napkút). A Nyírő-sorozat az emigrációban megjelent A zöld csillag című regénnyel folytatódik (Pallas-Akadémia). A fáradhatatlan Pomogáts Béla az erdélyi irodalommal foglalkozó, A szellem stratégiája című tanulmányaival is jelen van (Mentor). Láng Zsolt A kripta című drámakötete (Koinónia) válasz ad arra, hogy van-e új erdélyi magyar dráma. Demény Péter válogatásában jelent meg a Bálint Tibor emlékezete című kötet. A Nap Kiadó In memoriam című népszerű sorozatában jelent meg a tavaly elhunyt Sütő Andrásról egy gyűjtemény Görömbei András válogatásában, ugyanitt Dávid Gyula válogatásában a sorozat 60. köteteként adták ki a Reményik Sándor emlékezete című antológiát. Sas Péter válogatta és rendezte sajtó alá Kelemen Lajos Művelődéstörténeti tanulmányok című kötetét (Kriterion), végre ismét hozzáférhetővé válnak izgalmas írásai. Napvilágot látott Vámszer Géza Csík vármegye településtörténete című, évtizedek óta kiadásra váró munkája (Pallas Akadémia). A monográfiát Szőcs János egészítette ki újabb adatokkal. A Mentor Erdély emlékezte című sorozatának új darabja Pál-Antal Sándor Marosszék a XVIII. század elején című monográfiája. Az idő vaskalapja címmel jelent meg Kántor Lajos és Sükösd Mihály negyedszázadot átívelő levelezése (Kalligram). Megjelent Széles Klára régóta készülő Lászlóffy Aladár-monográfiája Mit látsz egy íróasztalon? címmel (Napkút). /Bogdán László: Könyvheti újdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 16./

Június 23-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében nyújtották át Székely Árpád igazgatónak a Magyar Örökség-díjat. A Magyar Örökség és Európa Egyesület így kívánta elismerni a 450 éves erdélyi református iskolahálózat létét és fontosságát. Esetenként hét-hét díjat osztanak ki kulturális műsor keretében. Székely Árpád iskolaigazgató elmondta, az iskola kamarakórusát két tanár kolléga is elkísérte. A Magyar Örökség-díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. A bizottság elnöke 2000-ig Mádl Ferenc, 2000-től pedig Hámori József lett. A Magyar Örökség-díj gondozását 2003-tól a Magyar Örökség és Európa Egyesület vette át. A díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a Magyarság Szellemi Múzeumát. Erdélyből az évek során mások mellett hasonló elismerésben részesültek: Báthory István Elméleti Líceum (2005), Böjte Csaba és az általa vezetett Dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium (2002), Szabó T. Attila (1996) és Tőkés László (1999). /Nagy-Hintós Diana: Magyar Örökség-díj a Kolozsvári Református Kollégiumnak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25.

Domokos Géza jövőre lett volna 80 éves, s jövőre lesz 60 éve, hogy Dávid Gyula ismeri őt, 1948 őszén lettek szobatársak a Bolyai Tudományegyetem Józsa Béla Diákotthonában. Aztán egy év múlva őt Moszkvába küldték egyetemi tanulmányai folytatására, s csak húsz év múltával jöttek ismét össze, amikor Domokos Géza Románia első nemzetiségi könyvkiadójának megszervezésére kapott megbízást, s ő Dávid Gyulát is kiválasztotta a kezdőcsapatba. Domokos Géza a diktatúra évtizedeinek romániai magyar közszereplői közül azon kevesek között van, akik politikai-szakmai karriert futottak be, de soha sem felejtették el, mivel tartoznak saját közösségüknek. A román kommunista rendszer a nemzetiségi kiadót a nacionálkommunista homogenizáció érdekében hozta létre. Domokos Géza azonban felismerte és kihasználta a számára „adott” mozgásteret: a romániai magyar (sőt nemcsak a magyar) kisebbség szellemiségének önkifejezése számára olyan fórummá tette a Kriteriont, amilyen nem volt addig, s talán nem is lesz. Az erdélyi magyar értelmiségi lakásokban ott voltak a Kriterion könyvsorozatai: a Szabó T. Attila-féle Erdélyi magyar szótörténeti tár, a Székely oklevéltár, a „fehér könyvek”, a Magyar Klasszikusok, a Téka-sorozatok kötetei, a nagy erdélyi történész-, művelődés- és művészettörténész-nemzedék munkái, a világirodalomra ablakot nyitó Horizont-sorozat. Az egész akkor formálódó nemzedék innen merítette az ismeretet, de az erőt is magyarságtudatának megőrzéséhez, gyarapításához. 1989 után Domokos Géza pályájának is új – a közvetlen politizálással megterhelt – szakasza következett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az ő elnökségének évei alatt építette ki az erdélyi magyar civil intézményeknek azt a hálózatát, amelynek legkiválóbb személyiségeit akkor ott tudta maga mögött, a Szövetség Egyeztető Tanácsában. /Dávid Gyula: In memoriam Domokos Géza (1928–2007). = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./

Itthagyott minket Domokos Géza is, írta Magyari Lajos, aki soha magáért, Erdély, Románia magyarságáért küzdött mindig. Elment Sütő András, az egyik legnagyobb magyar író és Beke György, Erdély legkiválóbb riporter-közírója. „Fogyunk-veszünk. ” Magyari Lajos szerint Domokos Géza Erdély magyarságának egyik legkiválóbb szelleme és leggerincesebb harcosa volt, a XX. század végének szellemi Bethlen Gábora. Energiáját arra fordította, hogy „újságszerkesztőként, könyvkiadóként mentse meg az erdélyi-romániai magyar kultúrát, nemzetrészünk eltiportatásra szánt szellemiségét. ” „A Szabó T. Attila, Sütő András, Szabó Gyula, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és társaik által összehordott kövekhez Ő adta az összetartó, forró mészkötést”. /Magyari Lajos: És mégis áll az Igevár... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./

Dr. Péntek János professzor, kolozsvári egyetemi tanár házigazdája volt a tíznapos Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábornak, amelyet immár másodszor Setétpatak néven ismert völgy hasonló nevű nyári táborhelyén szerveztek meg. Dr. Péntek János professzor Nyelvi tájak Erdélyben, regionalitás, nyelvjárások címen tartott előadást. Beszélt arról is, hogy mekkora lehet a magyar nyelv életkora. Becslése szerint a magyar nyelv – az a históriai időszak, amelytől magyar nyelvről lehet beszélni – körülbelül Róma alapításával egyidős, azaz mintegy 2750 éves. Ezzel nyelvünk az európai és a világnyelvek között ősnyelvként is tekintélyes helyet foglal el. A magyar nyelv szállásterülete azonos a magyarságéval, azaz a Kárpát-medence. Apad a magyarság létszáma, s ezzel együtt bizonyos térségekből visszahúzódik vagy eltűnik a magyar nyelv. Egy becslés szerint 1982–2002 között kétmilliónyival apadt a magyarság száma. Jelenleg a Kárpát-medencében több a magyar anyanyelvű, mint a magyar. Ez a vegyes házasságok, a többségiekhez igazodás, az identitásvesztés, a szórványok beolvadásának következménye. 1990 óta a nyelvhasználat lehetőségei bővültek a Kárpát-medencében, s ennek következtében csökkennek a különbségek a tájnyelvek között. Ezt az időszakot megelőzően a szétfejlődés, a divergencia volt jellemző, az utóbbi két évtizedben a konvergens jelenségek érvényesülnek. A nyelvi egységesülés irányában hat a rádió és a tévé is. Már Mátyás olasz humanistái is észrevették és feljegyezték, hogy a magyarok, bárhol is éljenek a Kárpát-medencében, megértik, értik egymást. Péntek János bemutatta az erdélyi nyelvi tájakat. Az erdélyi Mezőség a leginkább lepusztult nyelvi és kulturális táj. Péntek János a csodával tartja határosnak azt, hogy a mezőségi nyelvjáráshoz tartozó Déva környéki négy falu – magyar nyelvjárássziget –, Lozsád, Rákosd és a többiek még őrzik magyarságukat és magyar nyelvüket. Hitele lehet László Gyula elméletének, miszerint az avar-magyar azonosság ebben a térségben feltételezhető. A moldvai magyarság északi tömbje és szórványa, az ,,esszelő” csángók mezőségi kirajzásból származnak, a déli, székelyes csángók Székelyföldhöz kötődnek. Az Erdélyi Fejedelemség hivatalos nyelve a magyar volt, elsőként a magyarság történetében. Erdélyben a magánlevelezéstől a világi tudományok nyelvéig a magyar nyelv volt használatos. A török portával például a román fejedelemségek is magyar nyelven leveleztek. A 17. században Erdély volt a magyar nyelvű művelődés központja. A levéltárakban több a magyar nyelvű levél, okmány, mint a Kárpát-medence egészében együttvéve. (Ily módon érthető meg, hogy a Szabó T. Attila és munkatársai által egyberakosgatott Erdélyi Szótörténeti Tár anyaga miért olyan páratlanul gazdag.) /Sylvester Lajos: Setétpataki világosság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 26./

A Magyar Tudományos Akadémia Báthory-díjjal tüntet ki több olyan ismert közéleti személyiséget, politikust, akik kiálltak a határon túli magyar felsőoktatás visszaállításáért, támogatásáért. A díjkiosztásra augusztus 28-án Budapesten kerül sor. A díjazottak: Csányi Sándor, Baldauf László, gr. Degenfeld Sándor, Széles Gábor, Göran Lindblad, Nagy Elek, Németh Zsolt, Vizi E. Szilveszter, Schöpflin György, Komlóssy József, Kónya-Hamar Sándor, Kozma József, Almássy Kornél és Balázs Sándor. Az ünnepségen beszédet mond Szabó T. Attila, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete főtitkára, Zsigmond Barna, az egyesület elnöke, Kovács Lehel és Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökei. /Báthory-díj a határon túli magyar felsőoktatás támogatásáért. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Az önálló erdélyi magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenység elismeréseként Báthory-díjakat adtak át a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában. „Vannak vidékek, ahol a tudományok szabadon fejlődnek. De olyan vidékek is vannak, ahol akadályokat gördítenek ezek fejlődésének útjába“ – hangsúlyozta Szabó T. Attila, a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének főtitkára nyitóbeszédében. „Ilyen nehézségekkel kell szembesülniük mindazoknak, akik Erdélyben magyar iskolát, egyetemet szeretnének létrehozni, és ilyen akadályok lebontásában segítettek azok a személyiségek, akiket itt köszöntünk” – mondta a főtitkár. Az elismeréseket, amelyeket – a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács adományoz, Tőkés László püspök és Hantz Péter, a BKB alelnöke adta át. A díjazottak: Almássy Kornél parlamenti képviselő, Baldauf László, üzletember; Balázs Sándor egyetemi tanár; Csányi Sándor, Közép-kelet-Európa meghatározó bankcsoportjának elnök-vezérigazgatója; Gróf Degenfeld Sándor üzletember; Komlóssy József kisebbségi szakértő; Kónya-Hamar Sándor EP-képviselő; Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke; Göran Lindblad svéd EP-képviselő; Nagy Elek üzletember; Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke; Schöpflin György politológus; Széles Gábor, a munkaadók szövetségének elnöke, valamint Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke. /Kánya Gyöngyvér: „Akadálybontó” Báthory. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

Az Aradi Magyar Napok keretében Perecsényi Nagy Lászlóra (1768-1827) emlékezett a Kölcsey Egyesület és a Szabadság-szobor Egyesület. Borosjenőben megkoszorúzták a református templomban lévő Perecsényi-emléktáblát (szolgabíróként Borosjenőben szolgált, az Arad megyei Háromalmásról költözött oda), majd szeptember 30-án, vasárnap Aradon – Pávai Gyula tanár, a Kölcsey Egyesület elnöke és Király András parlamenti képviselő, a Szabadság-szobor Egyesület elnökének nyitó szavai után –megtartották a Perecsényi emlékülést. A Perecsényi-évforduló (180 esztendő telt el halála óta) alkalmat szolgáltatott arra, hogy az emlékülésen a magyar felvilágosodás és reformkor néhány kiemelkedő képviselőjének (Baróti Szabó Dávid, Verseghy Ferenc, Szacsvay Imre) munkásságával is megismertessék a hallgatóságot. Előadást tartott dr. Hubert Ildikó (Budapest, ELTE), dr. Egyed Emese (Kolozsvár, Babes–Bolyai), dr. Fleisz János (Nagyvárad, Sapientia) és Pávai Gyula. Perecsényi elkezdte a helynevek gyűjtését, Szabó T. Attila az első helynévkutatónak nevezte, foglalkozott nyelvújítással (neki köszönhető a körlevél, elnapolás, érdemjel, okmány, küldöttség, szórend, viszály, estély stb. szavunk!), és elsőként készítette el Arad történeti monográfiáját. Az alkalomra jelent meg az előadásokat tartalmazó könyv a két szervező együttes kiadásában, Lehoczky Attila szerkesztésében. /-r –a: Perecsényi Nagy Lászlóra emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./

Ünnepel az erdélyi magyar tudományos élet, Kelemen Lajos, Erdély legendás levéltárosa 130 éve, 1877-ben született a „székely fővárosban”, Marosvásárhelyen. Ebből az alkalomból adta ki a Kriterion Könyvkiadó a Művelődéstörténeti tanulmányok című, 585 oldalas kötetet. Ez a könyv folytatása a Kriterion Könyvkiadónál korábban kiadott két Kelemen Lajos könyvnek. Első gyűjteményes kötete Művészettörténeti tanulmányok címen éppen születésének 100. évfordulóján, 1977-ben jelent meg. A nagy ívű és a levéltáros-történész munkásságát bemutató tanulmányt Szabó T. Attila írta, a kiadványt B. Nagy Margit gondozta. Az erdélyi műemlékek – főleg kolozsvári és marosvásárhelyi fontos régi épületek – bemutatása a Művészettörténeti tanulmányok következő, két csillaggal jelzett kötetében folytatódhatott. Az 1984-ben megjelent kiadvány B. Nagy Margit nevéhez köthető. Kelemen Lajos most kiadott, újabb gyűjteményes kötete művelődéstörténeti tanulmányokat foglal magában. A kötet első ciklusa az erdélyi gyűjteményekkel, a levéltárüggyel kapcsolatos írásait sorakoztatja fel. A második ciklusban szülővárosával, Marosvásárhellyel, a harmadikban pedig munkássága kiteljesedése városával, Kolozsvárral kapcsolatos tanulmányai kaptak helyet. Fontos az 1942-ben megfogalmazott Kolozsvár történet, valamint a város közvetlen környéke történelmének és műemlékeinek bemutatása. A gyűjteményes kötet legterjedelmesebb része családtörténettel, címertannal foglalkozik. A tanulmányokhoz készült bőséges jegyzeteket Sas Péter írta. /Fodor György: Kelemen Lajos: Művelődéstörténeti tanulmányok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

A vizsgálatok igazolták azt a korábbi felismerést, hogy a 20. század folyamán a megváltozott államhatárokkal a magyar nyelv anyaországi és külső régiókbeli változatai szétfejlődtek. Az anyaországi nyelvhasználat is folyamatosan változott, a nyelvi kodifikáció pedig – amely a magyar nyelv közös főváltozatát, a standardot szűkítette és merevítette – szinte kizárólag csak erre volt tekintettel. A külső régiók nyelvhasználata úgy változott külön-külön, hogy ebben a változásban a státusbeli hasonlóság alapján sok volt a párhuzamosság, az analógia. Jórészt a korábbi közös kutatásokban is részt vevő nyelvészekre alapozva 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia kutatóállomásokat hozott létre a külső régiókban: Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetet, Dunaszerdahelyen a Gramma Nyelvi Irodát, Beregszászon a Hodinka Antal Intézetet. Ennek a közös programokon dolgozó hálózatnak a kisebb régiókban (Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Vajdaságban) is van legalább egy-egy munkatársa. A közös kutatási és nyelvi tervezési programok közül talán a legfontosabb az, amelyet ez a munkaközösség „határtalanítás”-nak nevezett el. A program célja a közelítés a regionális nyelvi értékek megőrzésével. A magyar nyelv kisebbségi változataiban a sajátos elemek regionális jellegűek, gyakran kölcsönzések. Megnehezítheti az összehangolást, hogy jelentős szemléletbeli eltérés van a szakmabeliek körében a nyelvi tervezési célok tekintetében. Péntek János hangsúlyozta, hogy a nyelvmegtartás stratégiája még nemzeti keretekben is megelőzi a nyelvőrzés eszméjét vagy a nyelvféltés érzését. /Péntek János egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke: A határtalanítás a magyar nyelvi tervezésben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./

Ötvenéves a NyIRK, teljes nevén: Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. 1957-ben indult Kolozsváron a Román Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának magyar nyelvű folyóirataként. Azóta is születése helyén jelenik meg évente kétszer. Az ünnepi számban két magyarországi szaktekintély: Görömbei András irodalomtörténész és Szathmári István nyelvész köszöntötte a folyóiratot. Ebben a számban Péntek János szóföldrajzi vizsgálatokat végzett a moldvai magyarban, Gulya János pedig a Halotti Beszéddel foglalkozott. A NyIRK megtett útjáról a folyóirat tudományos titkára, Murádin László nyelvész, a közismert nyelvművelő tájékoztatott. Kezdetben a példányszám ezer körül mozgott, 1974-től 500-600, 1993-tól csupán 350, 1997-ben megint 950, utána ismét visszaesett 300-ra. Csak megrendelők kapják, az Akadémiai Könyvtár számos példányt cserepéldányként küld szét a világba. Az I. évfolyam főszerkesztője Jancsó Elemér volt, őt követte Nagy István, aztán jött Gáll Ernő 1978-ban, utána a nemrég elhunyt Szabó Zoltán következett. A NyIRK tárgyköreit a nyelvészet és az irodalomtudomány között osztja meg, de nem zárkózik el más, humán jellegű szaktudományok, így a folklór vagy művelődéstörténet elől sem. Az írások szerzői túlnyomó többségükben a Román Akadémia kolozsvári fiókjának kutatóiból, illetve a kolozsvári egyetem magyar tanszékeinek tagjaiból kerülnek/kerültek ki (Antal Árpád, Benő Attila, Csomortáni Magdolna, Egyed Emese, Fazakas Emese, Máthé Dénes, P. Dombi Erzsébet, Péntek János, Szabó Zoltán, Szabó T. Attila, Szilágyi N. Sándor és mások). A lap megindította a hely- és személynévkutatást. /Komoróczy György: Ötvenéves a NyIRK. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./

Nekrológ: Ferenczi Géza /1924-2007/ Apai ágon háromszéki, szemerjai származású. Már édesapja, Ferenczi Sándor régész és művelődéstörténész nagyobb kutatásokat végzett Háromszéken, s a Szemerjai Székely szignót használta. Bátyja, Ferenczi István régész és történész ugyancsak kötődött, mind ásatásokkal, mind pedig írásokkal Háromszékhez. Ferenczi Géza fél évszázaddal korábbi együttműködést megújítva kapcsolódott be 1996-ban a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveinek munkálataiba, jelentős dolgozatokkal emelve a periodika színvonalát. 1924. június 22-én, Kolozsváron született, közép és felsőfokú tanulmányait is szülővárosában végezte, 1954-ben a Bolyai Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Székelyudvarhelyen húsz évig vezette a múzeumot, emellett a környéken bátyjával közösen végzett ásatások, kutatások révén gazdag leletanyaggal gazdagította a gyűjteményeit. 1976-tól a csíkszeredai múzeum mellett működő megyei műkincsvédelmi hivatal muzeológusa lett. 1987-es nyugdíjazása előtt három évig a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban dolgozott. Bátyjával közös búvárkodásai a kora középkori Magyarország határvédelmi rendszerének feltárására irányulva az erdélyi magyar letelepedés irányának, szakaszainak és idejének szabatosabb meghatározásához, új eredményekhez vezettek. Régészeti, nyelvtörténeti adatokra támaszkodva új szemszögből közelítette meg a moldvai ősibb csángók eredeztetését, Moldvába telepítésük idejét. Édesapja nyomdokain haladva a székely rovásírás kérdésével is behatóan foglalkozott, főként az énlaki és székelyderzsi felirat megfejtéséhez kapcsolódó közlései ismertek. Művelődéstörténeti tekintetben is édesapját követte, művészettörténeti vonatkozásban Balogh Jolán és Entz Géza tanítványa volt, nyelvtudományi kérdésekben Szabó T. Attilával, később Kósa Ferenccel tartott kapcsolatot. 2005-től már súlyos betegen, de utolsó óráiban is dolgozott, életének a kutatói munka, az eredmények közzététele adott értelmet. 2007. február 14-én hunyt el, Székelyudvarhelyen. Ferenczi Géza könyvei Hargita megye útikönyve magyar és román nyelven (Csíkszereda, 1973); Székely rovásírásos emlékek (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1997); A moldvai ősibb csángók (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1999); Lapok Erdély múltjából. Tanulmányok (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Utazások Udvarhelyszéken (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002 – Dénes István előszavával); A székely rovásírás az idő sodrában (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Régi várak, új írások. Régészet és rovásírás. Tanulmányok – társszerző: Ferenczi István (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006). /Hubbes Éva: Ferenczi Géza = Acta Siculica (Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, 2007, Sepsiszentgyörgy), 761-76. p. /