Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Szilvia Andrea
1 tétel
2015. május 15.
Marosvásárhelyre került a novellapályázat első díja
Tavasz, tűz, történelem címmel hirdetette meg múlt év végén a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) magyar tanszéke és a Várad folyóirat közös, Tabéry Géza emléke előtt tisztelegő novellapályázatát. A pályázat eredményét május 14-én hirdette ki a zsűri képviseletében Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, Balogh Andrea és Boka László, aki a magyar tanszéket képviselte.
Közel húsz pályamunka érkezett, legtöbbje Erdélyből és Partiumból, de volt magyarországi és egy felvidéki szerző is, mondta Szűcs László, aki azt is hozzátette: a novellákat közlik majd a Várad hasábjain is. Balogh Andrea elmondta, hogy elsősorban a egyetemistákat, középiskolásokat akarták megszólítani a pályázati lehetőséggel, és így szélesebb réteget is értek el, mint a tanszék egyéb rendezvényeivel, amelyek értelemszerűen a váradiak számára érhetők el. Boka László szerint Tabéry Géza szellemiségét igyekeznek megidézni, ezért terveik szerint idén újabb novellapályázatot hirdetnek majd. Három díjat, egy különdíjat és négy dicséretet kaptak a legjobbak, könyvcsomaggal, pénzjutalommal és Várad-előfizetéssel értékelték munkájukat. Az első díjat a marosvásárhelyi Szabó R. Ádám érdemelte ki, a másodikat a székelyhídi Szilágyi Szilvia, a harmadikat a székelyudvarhelyi Szabó Szilvia Andrea, a Várad különdíját a kolozsvári Finta Klára kapta. Dicséretben a székelyhídi Szamos Mariann, a kolozsvári Petruţ Henrietta, a PKE-n tanuló Kurta Szabina és a tiszaugrai Kiss Erzsébet részesült.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro