Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Simon
1 tétel
2016. október 15.
Közel egymillió eurót kap adósságrendezésre a Partiumi Keresztény Egyetem
Legtöbb 300 millió forint, azaz közel egymillió euró vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá a Sapientia Alapítvány Kuratóriuma a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adósságrendezésére, közölte pénteki tanévnyitó-beszédében a most ünnepélyesen is beiktatott új rektor, Pálfi József – számol be Vásárhelyi-Nyemec Réka a krónika.ro-n.
A Krónikához eljuttatott kivonat szerint a testület erről október 7-én döntött, az egyhangúlag megszavazott határozat alapján pedig ezt a keretösszeget a kolozsvári székhelyű alapítvány saját forrásainak a terhére biztosítja majd az egyetem helyzetének „naprakész tisztázását követően”. Hangsúlyozzák, hogy a pénz felhasználása a magyarországi állami támogatást kezelő kuratórium elnökének jóváhagyásával történhet, kizárólag a PKE tartozásainak törlesztése céljából.
Az 1990-ben alapított helyi Sulyok István Református Főiskola jogutódjaként 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált tanintézet, mint ismeretes, mintegy 3,5 millió lejes adósságot halmozott fel a felelőtlen gazdálkodás miatt. Amikor a fenntarthatóságot fenyegető problémák tavaly napvilágot láttak, János Szabolcs és Berei Annamária gazdasági igazgató lemondott tisztségéről, hogy az azóta már a Sapientia felügyelete alá vont – de önállóságát megőrző – felsőoktatási intézetet új vezetőség szervezze át.
Pálfi rámutatott, hogy a tavasszal elfogatott reformok révén elért megtakarítások és az alapítványi támogatás lehetővé teszi a „hosszú távú fejlődés biztosítását és a pénzügyi helyzet konszolidálását”. Jelezte, adósságuk egy részét – köztük a román állam felé felhalmozott tartozást – már törlesztették, a bankhitelek visszafizetését pedig már újraütemezték. „Konkrét adatokat azért nem mondhatok, mert bár a 2015-2016 tanév lezárult, de a számvetések, mérlegek, egyenlegek csak az elkövetkező hetekben készülnek el. Csak akkor tudok konkrét összegeket mondani, miután ez megtörténik, és rákerül a megfelelő pecsét és aláírás” – magyarázta a Krónikának a rektor.
A tanévnyitó alkalmával egyébként az is kiderült, hogy Szabó Simon lett a PKE gazdasági igazgatója, Pálfi pedig azt is elárulta, hogy a Sapientia Alapítvány kuratóriuma további 200 millió forint támogatást folyósít majd számukra az oktatáshoz szükséges ingatlan-beruházásaikhoz – írja a
krónika.ro. Erdély.ma