Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Rita
3 tétel
2012. október 24.
Történelmi vetélkedő '56-ról
Az 1956-os forradalom és szabadságharc témával háromfős csíkszeredai középiskolás csapatok számára szervezett történelmi vetélkedőt október 23-án az Erdélyi Magyar Ifjak csíkszéki szervezete.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumának dísztermében megrendezett vetélkedőn részt vevő hét csapat tagjainak az első próbán egy tizenegy pontból álló kérdéssorból kellett megjelölniük a helyes választ. A második körben az ’56-os eseményekhez kapcsolódó személyiséget és helyszíneket kellett felismerjenek, a harmadik próba során a szervezők által megadott szavak felhasználásával egy lelkesítő beszédet kellett megfogalmazni, amit a csapatok egyik tagja a Corvin-köz képzeletbeli barikádján elő is adott. Az összesített pontok alapján a legjobbnak a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumból a Bartis Előd, Prigye János és Szabó Rita alkotta csapat bizonyult, második helyen végzett a Márton Áron Gimnázium csapata (András Tamás, Bors Ödön, Gyurka Csaba), míg a harmadik helyen a Gere Nóra, Lukács Orsolya és Máthé Nóra formálta csapat, ők szintén a Márton Áron Gimnáziumot képviselték. A versenyzőket értékes könyvekkel és 2013-as EMI Tábor-belépőkkel jutalmazták a szervezők.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2013. március 13.
Nem marad „árva” műemlék a szórványban
Tíz műemléket fogadtak örökbe a szórványban tanuló magyar iskolások Brassó, Temes és Hunyad megyéből azóta, hogy tavaly ősszel az RMDSZ elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programját.
Műemlékek száza vár az örökbefogadásra
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkár-helyettese lapunknak elmondta, a tavaly indított programban a Magyar Szórvány napján már három műemlék őrére talált, ezt követte további hét. A tervek szerint egy év alatt száz, vagy annál több műemléket szeretnének örökbe adni, és hamarosan kiterjesztenék a kezdeményezést a tömbmagyar vidékekre is, ugyanis nagyon sok helyről érdeklődnek az emberek.
„Egy olyan tér létrehozásáról szól a program, ahol a közösségépítés, identitásmegőrzés és összetartozás erősödik a szórvány közösségekben” – magyarázta a szakértő. Ezek a magyarságszigetek első körben a szórványban működő iskolaközpontokban tanuló magyar gyermekeket célozzák meg, általuk a közösség felnőtt tagjait is bevonva a tevékenységekbe.
Az a közösség, amelyik örökbe fogad egy műemléket, honismereti kutatást végez, játékos és médiaeszközökkel népszerűsíti az épületet, kulturális műsorokat szervez és közmunkával biztosítja a hely karbantartását.
Ám a program ennél sokkal változatosabb lehetőségeket rejt magában, ezt tanúsítja a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum iskolásainak rendkívül leleményes hozzáállása, aminek Hegedüs a hivatali munkáján túl, személyesen is nagyon örül.
Pezsgő diákélet a Téglásban
Január óta lázban ég a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diáksága, mióta örökbe fogadtak több műemléket is. „Történt ugyanis, hogy az év első hónapjában megkezdődött a Fogadj örökbe egy műemléket! elnevezésű verseny” – írta lapunknak Szabó Rita nyolcadikos diák, akinek beszámolójából megtudtuk, az örökbefogadási program telitalálatnak bizonyult: a dévai magyar iskola diákjai nagy örömmel és tenniakarással feszültek neki a nem könnyű feladatnak.
„Kicsit megijedtünk, amikor kiderült, hogy a IX-XII. osztályos diákokkal is meg kell mérkőznünk, de a jó mondással sikerült megvigasztaltuk magunkat, miszerint >>Kicsi a bors, de erős!<< A választható neves helyek közül a 2004-ben összeállított Történelmi Műemlékek jegyzékben 451-453 sorszámmal nyilvántartott Fáy Béla-kastélyra és arborétumra esett a választásunk. A feladat szerint a mi dolgunk a műemlékegyüttes népszerűsítése, múltjának és jelenének minél szélesebb körben való ismertetése.”
A dévai iskola nyolcadikosai sajátosan közelítettek a feladathoz: egy Facebook-oldal és egy blog létrehozásával kezdték a népszerűsítést. A tartalmi rész összeállításához Schreiber István nyugalmazott tanár segítségét kérték, akitől megtudták a kastély és arborétum történetét. A Dévától 10 kilométerre fekvő, mintegy 70 hektáron elterülő dendrológiai parkot gróf Gyulay Ferenc, Várad alkapitánya, I. Rákóczi György fejedelem híres generálisa alapította. A park további tulajdonosai között voltak a Kuun, a Fáy- és az Ocskay-családok. A birtok külön érdekessége, hogy csak leányágon öröklődött tovább. Kazinczy Ferenc is megfordult a parkban 1816-ban, látogatását műemlék jelzi.
1949-ben, az államosításkor az arborétum a piskitelepi Erdőkerületi Hatóság tulajdonába került, 1952-ben nyilvánították Kísérleti Erdőterületté. Két év elteltével létrehozták a piskitelepi Kutatási és Kísérleti Állomást, és ez vette át a dendrológiai park egész bázisát. A természeti Emlékvédelmi Bizottság javaslatára az arborétumot jelenleg törvény védi, dendrológiai természetvédelmi műemlékké nyilvánították. Az Ocskay-család napjainkban visszaigényli az arborétumot, Románia egyik legértékesebb egzotikus fa- és cserjegyűjteményét.
„Járványként terjed” a tenniakarás
Miután a kastély történetét megismerték a diákok, játékos népszerűsítő tevékenységbe fogtak: rajzpályázatot hirdettek az I-IV. osztályos tanulók számára, a nyertes osztályt pedig egy parkban tett jutalomlátogatással lepik meg, amint kitavaszodik. Ezzel párhuzamosan irodalmi pályázatot is meghirdettek a nyolcadikosok, amit valamennyi testvériskolának elküldtek a Kovászna megyei Málnástól a magyarországi Kaposvárig. A nyertes pályaművek helyet kapnak a Corvin Kiadónál megjelenő Fürkésző és Szemfüles gyermek, illetve ifjúsági lapokban.
„Kutakodásaink során rátaláltunk egy régi receptgyűjteményre, ugyanis néhány osztálytársunk üknagyanyja szakácsnő volt az egykori Ocskay-kúrián. Ez kiváló lehetőség volt arra, hogy az Erdélyi Konyha című gasztromagazin szerkesztőjét, Csatlós Erzsébet Zsófiát meggyőzzük, tartsunk történelmi főzőleckét, készítsük el az egyik korabeli előételt és tortát. Konyhai vitézkedésünkről a magazinban olvashatnak az érdeklődők” – áll Szabó Rita beszámolójában.
Beszámol arról is, hogy többnyelvű népszerűsítő könyvjelzővel kedveskednek a kastély látogatóinak, továbbá mintegy 250, világszerte működő dendrológiai parkkal is felvették a kapcsolatot. Tevékenységükről a helyi sajtó is rendszeresen beszámol.
Ahogy az idő engedi, nagytakarítási akciót szerveznek a tanárok, szülők és diáktársak bevonásával. „Annak örülünk, hogy szüleink is bekapcsolódtak a munkába és szívvel, lélekkel segítenek” – összegez Rita, és hozzáteszi: osztálytársaival együtt tizenkettedik osztályos korukig szeretnének foglalkozni azzal, amit idén elkezdtek. Az örökbefogadásnak versenyszerű tétje is van, a programban szereplő örökbefogadók egyik csoportja fődíjként ellátogathat Brüsszelbe, ezt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő ajánlotta fel a résztvevőknek.
Maszol.ro,
2017. november 15.
Nagy siker volt az I. Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-verseny
Színvonalas és sikeres eseményre került sor szombaton a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület (PKHE) szervezésében a helyi Doru Ioan Petescu Művelődési Házban.
Az I. Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-verseny 11 órakor kezdődött, az Arad, Temes, Kolozs, Hargita megyékből, illetve Magyaroszágról és Ausztriából érkezett 26 versenyző az elődöntőben egy-egy hallgatóval és csárdással próbálta lenyűgözni a Palojtay Érsek Ágnes énektanár, Koós Éva és dr. Buta Árpád énekesek, Fall Ilona művésznő, rádiós műsorvezető és Szép Sándor, PKHE alapító tag alkotta zsűrit.
A döntőbe került 14 énekes egy-egy hallgatót, andalgót és csárdást adott elő az egyre népesebb közönség előtt.
Az egész napos versenyhez és a gálához Miskolci Balogh Zoltán és cigányzenekara szolgáltatta a kíséretet fáradhatatlanul, a műsorvezető a pécskai közönség által már ismert Pölös János volt.
A díjátadóra már majdnem megtelt a pécskai művelődési ház, de sokan voltak kíváncsiak az azt követő gálaműsorra is, amelyen a nyertesek és a zsűri több tagja lépett fel.
A versenyt a legidősebb résztvevő, a 77 éves Vitéz Kenéz Lajos nyerte, aki Gyuláról érkezett. A mezőny színvonalát bizonyítja, hogy három II. díjat: Kiss Attila Andor (17 éves, Cegléd), Mohácsi József (53, Debrecen), Kristó Lajos (43, Balatonlelle) és két III. díjat: Fülöp Zoltán (42, Ditró), Petróczki Csaba (49, Mezőtúr) adtak át.
A Debreceni Magyarnóta Egyesület, Fejős Jenő kecskeméti nótaénekes, műsorszervező, illetve az Álmos Király Televízió különdíjakat ajánlottak fel Szabó Rita (Áporka, 40), Bakonyi László (Sümeg, 45) és Bajkó Kinga (Kolozsvár, 49) részére, ugyanakkor meghívták őket rendezvényeikre, kiemelve az utánpótlás fontosságát a magyarnóta továbbadásában.
A pécskai, kisperegi, aradi, nagyiratosi, majláthfalvi és magyaroszági nézők vastapssal hálálták meg a sok esetben hosszú utat megtett versenyzőknek a fellépésüket.
A gála végén Balta Tajcs Tünde PKHE-elnök köszönetet mondott a szinte egész nap jelen lévő Antal Péter polgármesternek és a helyi tanácsnak a támogatásért.
Kiemelte Kádár Zsuzsa záhonyi népdalénekes, műsorszervező folyamatos segítségét a szervezésben, de köszönetet mondott az Egyesület oszlopos tagjainak, támogatóinak és mindenkinek, aki hozzájárult az I. Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-verseny sikeréhez.
– Egyesületünk alapító tagjainak célja, hogy Pécska nótavárossá váljon. Az alap megvan, hiszen mindenki ismeri „A pécskai cigánysoron” című nótát és úgy érzem, a közönség támogatásával jó úton haladunk – mondta el lapunknak az elnöknő.
Az egész napos program a fellépők közös énekével, majd a Pécskai Ipartestület székházában elfogyasztott közös vacsorával zárult. Sinka Pál / Nyugati Jelen (Arad)