Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Ödön
609 tétel
2011. május 10.
A botrányt keltő bemutató
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke hétfőn ismertette a sajtó munkatársaival a pénteki fórumra szánt bemutatót. A botrány éppen amiatt pattant ki, hogy a fórumon Szabó Ödön folytatta prezentációjának ismertetését a szervezők tiltakozása ellenére.
A bemutató több csoportra oszlott: az első kategóriába tartoztak azok a felvételek, melyek bizonyítják azt, hogy milyen előrelépések történtek az anyanyelvhasználat terén, kezdte mondandóját Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, aki felidézte Tőkés László EP-képviselő azon nyilatkoztát, miszerint lépésről lépésre hátrafelé haladunk az anyanyelvhasználati jogunk érvényesítése tekintetében. „Bemutatónk ezen részével viszont éppen az volt a célunk, hogy bebizonyítsuk: nem hátrafele, hanem előre haladunk etéren” – fogalmazott Szabó
A náci vonalvezetés
A prezentáció második része képezte az RMDSZ válaszát az ellenük megfogalmazott vádaskodásokra.Szabó Ödön kiragadott a Várad lelke című kiadványból két mondatot, melyek közül az egyik így hangzik: „A munka főleg az 1940-1944 közötti időszak utcaelnevezéseivel foglalkozik”, majd a következő mondatot idézte: „Szándékunk az, hogy mi, mai nagyváradi magyarok az ekkor adott utcaelnevezéseket használjuk.” Ezt követően Szabó jelezte azt, hogy a könyvben van egy nagytérkép is, amely a felirat szerint az 1942-es nagyváradi utcaneveket tartalmazza, és amelyet Csomortányi István rajzolt. Abban az időben azonban több közterület neve náci vezetőkről volt elnevezve, de a térkép készítője ezek közül a Hitler utcát és a Mussolini teret kijavította Úri utcára, és Nagyvásártérre, de benne hagyta a Ribbentrop utcát. Szabó szerint ez történészi szempontból pontatlanság, amiből szerinte arra lehet következtetni, hogy a Várad lelke könyv összeállítói Ribbentrop nevét szeretnék feltüntetni váradi közterületen. Ezt követően Szabó Ödön hivatkozott a 31/2002 számú kormányrendelet 13. cikkelyére, mely kimondja azt, hogy tilos olyan személyekről közterületet elnevezni, akik emberiség és békeelellenes tettek elkövetői. „Mi is éppen erre a cikkelyre hivatkozva tudtuk megváltoztatni az Antonescu utcanevet” – mondta Szabó, majd elmondta: „Csomortányi István vagy nem tudta azt, hogy létezik egy olyan törvény, mely tiltja azt, hogy emberiség- és békeellenes tettek elkövetőinek neveit közterületen tüntessék fel, és akkor inkompetens, vagy pedig tudott erről a törvényről, ebben az esetben pedig hazudik.”
Tükröset, vagy sem?
Majd az Erdélyi Magyar Ifjak képviselőinek sajtóban megjelent, régebbi nyilatkozataiból tallózott Szabó, mely idézetek tanúsága szerint akkoriban még ők is az utcanevek tükörfordítása mellett kardoskodtak. Most azonban, hogy látják azt, hogy az RMDSZ megmozdult ebben az ügyben, akkor már a történelmi magyar utcaneveket követelik, azt állítva, hogy sosem akartak tülörfordításokat, fejtegette Szabó. „Mikor hazudtak az erdélyi magyar ifjak – akkor, vagy most?” – kérdezte. Ezt követően Szabó Ödön megjegyezte, hogy a Sf Ladislau utcaelnevezést 1994-ben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács. Akkor az RMDSZ frakció tagja volt Lengyel György is, aki jelenleg az MPP Bihar megyei elnöke. Szabó Ödön hozzátette, hogy a korabeli Bihari Naplóban abban az időszakban nem talált egyetlen tiltakozó megnyilvánulást sem Tőkés László részéről. Végezetül Szabó Ödön elmondta, hogy ebben a kérdésben nem az utcanevekről van szó, hanem arról, amit Török Sándor sajtótájékoztatón korábban már lenyilatkozott az utcanévügy összefüggésében: a politika nem maradhat tovább az RMDSZ egyeduralma alatt.
RMDSZ a betűtulajdonos
 Szabó Ödön külön kitért arra, hogy mit értett azalatt, hogy az állami színház felirat minden betűje az RMDSZ tulajdonában van. A betűket a nyíregyházi önkormányzat adományozta az RMDSZ-nek. Annak idején Sarkady Zsolt a saját kocsiján csempészte át azokat a határon, árulta el a politikus. Mivel akkoriban a betűk az intézményeken csak bronzból lehettnek, de az RMDSZ észrevette, hogy a román felirat betűi nem bronzból vannak, így a nyíregyházi önkormányzat kiöntötte broznból az összes betűt, mely az RMDSZ tulajdonában van, „éppen azért, hogy ha valakinek kifogása lesz a magyar felirattal, és ha ezért le akarja venni azokat, akkor a román betűket is le kell vegye “ – mondta Szabó.
Pap István
erdon.ro
2011. május 10.
Válasz Szabó Ödönnek
Olvasom Biró Rozália nagyváradi alpolgármesternek, illetve Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének magyarázkodásait a pénteki tulipános „botránykommandó” kapcsán, és valamire nagyon emlékeztet az egész.
Azt ugyan még el tudom képzelni, hogy a gyenge hangú Szabó azért hoz magával „minőséget” biztosító hangosítást, hogy 15–25 perces előadása végén – már persze ha hagyják a gonosz szervezők – mindenki számára érthetően akar egy bocsánatkérést elrebegni saját hülyeségük miatt. De hogy a háromórás kemény munkával előkészített power-pointos prezentációhoz minek kellett neki hangosbemondó, azt fel nem foghatom.
Személyesen ugyan nem vehettem részt az általunk is társzervezett pénteki utcanév-fórum botrányosabb részén (a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács mártélyi ülésének sajtózása miatt későn tudtam elindulni), ám útban hazafelé telefonon már jelezték ismerőseim, hogy balhé lesz, mert egy, a helyszínhez közeli vendéglátóipari helyiségben egész kommandó készül a fórumra.
És most be is ugrott, mire emlékeztet az alaphelyzet: a múlt héten, a cianidalapú bányatechnológia betiltását javasoló EP-határozat megszavazása előtti vasárnap román környezetvédők ugyanígy jelezték, hogy figyeljünk oda Brüsszelben, mert száz verespataki köztisztviselőt és helyi lakost utaztatnak ki – az RMGC gyanítható finanszírozásában – a demokrata-liberális EP-képviselők által szervezett „konferenciára”.
Úgy látszik, a román politizálás bevett eszköze ez a típusú „erőből való” érvelés. Húsz évvel ezelőtt bányászok „magyarázták el” dorongokkal Bukarestben az Egyetem-téri tüntetőknek, hogy melyik a helyes vélemény, ma már repülőgéppel szállítják az „érvkészletet” Brüsszelbe, Szabó Ödön meg túlhangosított karaoke-partit rendez egy fórumon.
A Dâmbovița-parti módihoz sikerült asszimilálódni.
Az EMNT–EMI most szombaton kiadott tiltakozó közleményében volt egy fontos mondat, idézném, mert lényegesnek találom: „a bihari RMDSZ erőből politizál, vita és érvek helyett a túlkiabálás stratégiáját alkalmazza – mintha attól válna valami igazzá, hogy minél hangosabban mondják”.
Pedig csak annyit kellett volna mondaniuk: bocsánatot kérünk, ezt elrontottuk.
Nagyvárad, 2010. május 10.
Demeter Szilárd
Tőkés László EP-képviselő
Központi Irodájának vezetője
erdon.ro
2011. május 11.
Nyílt levél Biró Rozália nagyváradi RMDSZ elnök és Kiss Sándor Bihar megyei RMDSZ elnök részére
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Ifjak Bihar megyei szervezetei felkérik önöket, teljes mértékben határolódjanak el az RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó Ödön által vezetett botránykommandó minősíthetetlen magatartásától, melyet a váradi magyar utcanevek ügyében tartott fórumunkon tanúsítottak.
Mi nem óhajtunk rendőrségi feljelentést tenni ez ügyben, ám kijelentjük, hogy ezek után Szabó Ödönt nem tekintjük tárgyalófélnek semmilyen ügyben és jelenlétét nemkívánatosnak tartjuk rendezvényeinken.
Hisszük, hogy közös nemzeti ügyeinkben az RMDSZ továbbra is partnerünk lehet, hogy megmaradásunk, gyarapodásunk érdekében szervezeteink összefogására a továbbiakban is szükség van. Reméljük, hogy ez az incidens nem lehet akadálya további együttműködésünknek.
EMNT Bihar megyei elnöksége
EMI Bihar megyei elnöksége
erdon.ro
2011. június 3.
Megalakult az RMDSZ Partiumi Önkormányzati Tanácsa
Június 2-án Margittán megalakult a Partiumi Önkormányzati Tanács, amely Bihar, Szatmár, Szilágy, Arad, Temes és Máramaros megyék RMDSZ-es önkormányzati képviselőiből áll.
A Tanács elnökévé Szabó Ödön Bihar megyei tanácsost választották meg, az elnökség tagjai: Pop Imre, Kraszna polgármestere, Kaba Gábor, Zsombolya polgármestere, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Illyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere és Vida Noémi nagybányai helyi tanácsos.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a Tanács alakuló ülésén felszólalásában emlékeztette a jelenlévőket, hogy két héttel ezelőtt már megalakult a Székelyföldi Önkormányzati Tanács, egy héttel ezelőtt a Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács. „A jó döntéseket a megfelelő időben kell meghozni. Éppen ezért 2011 februárjában, az RMDSZ kongresszusán az alapszabályzatban rögzítettük a regionális önkormányzati tanácsok megalakulását. Az RMDSZ számára már megalakulásakor az önkormányzatiság elve volt az egyik legfontosabb célkitűzés, ezt az elmúlt időben folyamatosan erősítette. A Szövetség mindig azt szorgalmazta, hogy minél több döntés kerüljön az önkormányzatokhoz” – jelentette ki a szövetségi elnök.
A három regionális önkormányzati tanács megalakulása után megmarad továbbra is az országos testület, összehangolva a regionális tanácsok működését és képviselve az általános érdekeket. Miután megalakult mindhárom Regionális Önkormányzati Tanács, és ezek elnökeit is megválasztották, júniusban megalakul a Szövetségi Állandó Tanács, amelynek tagjai lesznek a Tanácsok elnökei, ezzel is megadva azt a súlyt mindhárom régiónak, ami megilleti őket.
(RMDSZ-közlemény)
Nyugati Jelen (Arad)
2011. június 13.
Szalacs újabb nevezetessége: tájházat avattak
Bihar megye – A szalacsi Kisburga utca 400. szám alatt szombat óta egy XIX. századi zsellérporta várja a népi kultúra iránt érdeklődőket. A tájház avatóját sok érdeklődő és szakértő részvételével tartották meg.
A szalacsi tájház létrehozásának előzményeiről, az ott zajlott munkákról nemrégiben részletesen tájékoztattuk olvasóinkat. Az elmúlt szombaton, a település központjában tartott cserkészavató ünnepség után, a cserkészek zászlós vezetésével vonultak az érdeklődők a nap második ünnepi eseményének színhelyére, a tájház megnyitójára. A kis parasztporta udvarát benépesítőket Orosz Erzsébet tanárnő, az esemény moderátora köszöntötte, ismertetve, hogy az Érmelléki Turisztikai Társaság 2005–ben kezdte el a tájház rendbetételét (ez gyakorlatilag dr. Kéri Gáspár székelyhídi fogorvos anyagi áldozatát, és munkáját jelenti – a szerz.megj.), amihez a Megyei Tanács járult hozzá. Mint elhangzott – és ezt a továbbiakban többen is felemlítették – mások mellett a legtöbb köszönet a létrehozó feleségét, dr. Kéri Ildikót illeti, aki nem csak helyettesítette férjét munkahelyén, de mindenben támogatta is.
Újabb nevezetesség
A méltatók sorát Porsztner Sarolta polgármester nyitotta, aki még egy 1970-es évekbeli álom megvalósulásának mondta a tájház létrejöttét. Dr. Bereczki Ibolya, a magyarországi Tájház Szövetség elnöke a szőlő– és borkultúra, és a négylyukú híd után Szalacs legújabb nevezetességének mondta a tájházat. Dr. Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora úgy vélte, a legszerencsésebb, ha népi kultúránk értékeit saját helyükön tudjuk megőrizni, és nem skanzen–szerűen gyűjtjük egybe. Dr. Kéri Gáspárnak azt kívánta, évek múltán is annyi támogatója legyen, mint manapság, és megígérte: kollégáival, tanítványaival néprajzi gyűjtésbe kezdenek az Érmelléken.
Kulturális aranybánya
Jantyik Zsolt, a Hajdú–Bihar megyei közgyűlés szakbizottsági elnöke, Derecske alpolgármestere szerint nagy, egyelőre kihasználatlan turisztikai potenciál lakozik Szalacsban, a tájház léte pedig akkor érheti el célját, ha azt a helyiek magukénak érzik. Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke példának állította dr. Kéri Gáspárt: nem másokra várt, hanem maga látott neki terve megvalósításának. Szerinte az Érmellék népi kultúrája egy olyan „aranybánya”, mely akár gazdasági fellendülést is rejthet. Tanácsolta a régió nevelőinek, pedagógusainak: használják ki a tájházak létét, mutassák meg tanítványaiknak. Birinyi József, a Magyarországi Hungaricum Társaság elnöke a szalacsi székes mesterség méltatása kapcsán kijelentette: a helyi értékek – akár határon túl is – az egyetemes nemezeti értéktár részei.
Népdalok, citerazene
A tájházra Duma Ferenc római katolikus, illetve Szabó Zsolt református lelkész, továbbá Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese kért áldást, Gyenge János citerázott, Pintér Vivien és Kertész Viola népdalokat énekelt, de az Örökzöld Asszonykórus is elénekelte stílszerűen, hogy „Édesanyám nádfedeles háza…” A kórus tagjai a házban is tüsténkedtek, hiszen az esemény ideje alatt füstölt a szabadkémény, a tűzhelyen készült a lapótya (krumplis béles). A cserkészek tartotta román és magyar nemzeti színű avatószalagokat dr. Kéri Gáspár, dr. Bereczki Ibolya, dr. Pozsony Ferenc, illetve Porsztner Sarolta és Szabó Ödön vágták át. A vendégeket és meghívottakat az avató után terített asztal várta a kertben, de természetesen a tájházban is folyamatosan lehetett nézelődni.
erdon.ro
2011. június 16.
Megoszlanak a vélemények a Hit Gyülekezetének nagyváradi jelenlétéről
Nem nézi jó szemmel a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, hogy a részvételükkel megpályázott pénzből épített, Tempfli József nyugalmazott megyés püspök által felszentelt Ady Endre Kulturális Központban tartja istentiszteleteit a Hit Gyülekezete. Fodor József, a püspökség vikáriusa lapunk megkeresésére azt is kilátásba helyezte, hogy levélben fogják felszólítani a központot működtető, RMDSZ-hez közeli Mecénás Alapítványt: a továbbiakban ne engedélyezze az alkalmakat, de erről még további egyeztetésekre kerül sor a püspökségen belül. Azt mindenesetre megjegyezte: az Ady-központ nem a Hit Gyülekezetének, hanem Ady Endre emlékének épült. „Biztosan tiltakozni fogunk” – szögezte le Fodor József.
Mint ismeretes, a központot a nagyváradi Mecénás Alapítvány és a római katolikus egyház közös pályázatán elnyert pénzből építették fel – a 2002-ben lezárult pályázat 320 millió forintos összegét egyébként eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek ítélte meg az Orbán-kormány, azonban az időközben hatalomra került Medgyessy-kabinet annak az alapítványnak irányította át az összeget, amelynek vezetője a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Kiss Sándor. A pénzből a reformátusok eredetileg Érmindszenten, Ady szülőfalujában hoztak volna létre a költő emlékét megidéző zarándokhelyet, a Mecénás viszont Nagyváradon építtette meg a létesítményt. A tervek szerint szabadidőközpont épült volna a Körös-parton a 320 millióból, termálhotellel és más létesítményekkel, ebből azonban mindmáig csak az Ady-központ vagy Mecénás Terem néven emlegetett konferenciaterem épült fel, a hotel építése hamar abbamaradt. A teremben a megyei RMDSZ szervez rendezvényeket, illetve különböző eseményekre, esküvőkre, születésnapokra adja bérbe azt az alapítvány.
Vádak a gyülekezet ellen
A Hit Gyülekezetének váradi tevékenysége ellen az elmúlt télen emelt szót az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete, amely legutóbbi közleményében a „Hit Gyülekezete titkos bihari szeretőjének” nevezi a helyi RMDSZ-szervezetet. Nagyvárad önkormányzati testülete az év elején leszavazta azt a tervezetet, amelynek alapján a neoprotestáns egyház ingyenes használatra megkapta volna a város elhagyott lovardáját, amelyet az ígéret szerint fel is újítottak volna. A tanács RMDSZ-frakciója támogatta törekvésüket, azóta az EMI többször is utalt a szövetség és a gyülekezet közötti feltételezett összefonódásokra. Szűcs István, a Hit Gyülekezetének nagyváradi lelkésze azonban határozottan elhatárolja önmagát és közösségét mindenféle politikai alakulattól.
Növekvő gyülekezet
Magyarországon már hivatalosan is egyházként jegyzik a Hit Gyülekezetét, és a bejegyeztetés Romániában is folyamatban van, a szükséges két lépcsőfok közül az elsőt már megtették, most már csak két-három évet kell várni, amíg egyház státusba lépnek – ecsetelte a Krónikának a váradi közösség vezetője. Szűcs István elmondta: Bihar megyében mintegy 700 tagja van a pünkösdi karizmatikus gyülekezetnek. Az Ady Endre Kulturális Központban azért kezdtek el már tavaly istentiszteleteket tartani, mert egyre többen voltak, és már nem fértek el az előző bérleményben – a lelkész szerint a társadalmi ellenállásnak az utóbbi időben tapasztalható erősödése is a gyülekezet növekedésének tudható be. A Hit Gyülekezete Magyarországon alakult 1979-ben, Romániában nagyjából a rendszerváltás óta van jelen, bár azok az imacsoportok, amelyekből építkezik, már korábban létrejöttek, de csak titokban működhettek az elnyomó hatalom miatt – tudtuk meg. Nagyvárad mellett Marosvásárhelyen, Brassóban, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Erdély egyéb városaiban is vannak közösségeik, több helyen román nyelven is folynak az istentiszteletek.
Nincs politikai kapcsolódás
Mindazonáltal a magyar gyökerű vallási közösség lelkésze azt mondja, számára személyesen is fontos a nemzeti identitás, éppen ezért furcsállja, hogy épp egy magyar szervezet támadja őket. „Krisztus-centrikus egyház vagyunk. Épp pünkösd vívmánya, hogy mindenki az anyanyelvén hallhatja az Igét. A keresztény ember az egységet, a békességet támogatja, nem pedig a magyar–magyar konfliktust” – fogalmazott Szűcs István. A lelkész határozottan kijelentette: a Hit Gyülekezetének semmilyen kapcsolata nincs a politikummal, és nem tetszik neki, hogy valakik pártokkal akarják összemosni közösségüket. Azt is kijelentette, hogy egyes vádakkal ellentétben közösségének nem célja, hogy a történelmi egyházaktól vegye el a híveket. „Ugyanannak a Krisztusnak a nevében próbáljuk megmenteni a bűnösöket” – jelentette ki. Hozzátette: alkalmaikon magyar ajkú nagyváradiak vesznek részt.
Csak Isten dönthet
„Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent” – idézte János evangéliumából Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, amikor a témában megkerestük. Ennek jegyében ő és egyházkerülete is türelmesen viszonyul a fiatal gyülekezethez, hiszen – mint fogalmazott – csak az Úr döntheti el, jó-e vagy rossz, amit cselekszenek. Azt azonban megjegyezte, egyértelműen nem jó, hogy tudomása szerint „az önmagát gyülekezetnek nevező közösség támadja a történelmi egyházakat”. A püspök egyébként teológiai szempontból közömbösnek tartja, hogy a gyülekezet az Ady-központban tartja alkalmait, de azt kijelentette: ha úgy épült volna meg a központ, ahogyan azt az eredeti pályázatot benyújtó és megnyerő egyházkerület tervezte, akár istentiszteleti helyszínként is funkcionálhatna, így azonban „nem lépi át a polgári kereteket. Van egy kiadó terem és egy szórakozni vágyó közösség, amelyek megtalálták egymást” – összegzett a püspök. Szerettük volna a Mecénás Alapítvány részéről Szabó Ödön ügyvezető véleményét is kikérni, de ő azt mondta, az EMI vádjaira semmit nem hajlandó reagálni, és munkatársunkat arra is megkérte, ilyen ügyben többet ne hívja. Ezenkívül anynyit mondott, hogy ha az RMDSZ-szel partnerként együttműködő történelmi egyházak részéről ellenvetés érkezik, azt föltétlenül figyelembe veszik majd.
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 16.
Konzervatívok és toleránsak a fiataljaink 
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által elindított Szacsvay Akadémia és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet társszervezésében Barna Gergő politikai szociológiával foglalkozó kutató és Kiss Tamás osztályvezető tartott előadást.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében lezajlott rendezvény címe Fókuszban a fiatalok: az erdélyi magyar és a romániai fiatalok összehasonlító elemzése volt. A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Barna Gergő politikai szociológiával foglalkozó kutató elmondta: a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 2008-ban végzett közvéleménykutatást az 18-35 év közötti erdélyi fiatalok körében, egy 1202 fős mintán, tizenhat megyében. Ennek a felmérésnek az újdonsága abban rejlik, hogy a kapott adatokat összehasonlították annak a közvéleménykutatásnak az eredményeivel, melyet az Országos Ifjúsági Hatóság bonyolított le szintén három évvel ezelőtt román fiatalok körében (a kérdőívek pontjai 70 százalékban megegyeztek), valamint a Mozaik 2001 kutatás statisztikáival, melyet a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet végzett tíz évvel ezelőtt. E három felmérésből számos következtetés vonható le. Kiderült például, hogy a fogyasztási javak (mobiltelefon, személyi számítógép, otthoni internetezés, saját autó) birtoklásának aránya nagyjából azonos az erdélyi magyar és román fiatalok körében, viszont a magyar ifjak jobban állnak a használatban levő gépkocsi, illetve a saját lakás tulajdonlása kategóriában. Ugyanakkor 2001-2008 között jelentős expanzió ment végbe a javak birtoklása terén: a 18-29 év közötti magyar fiatalok körében a mobiltelefon-tulajdonosok aránya 30 százalékról 94 százalékra, a számítógép tulajdonosoké 15 százalékról 71 százalékra, a használatban levő saját autó tulajdonosoké pedig 15 százalékról 43 százalékra emelkedett. Megfigyelhető tovább az is, hogy hét év leforgása alatt a materiális problémák helyett inkább az erkölcsi gondok kerültek előtérbe, de a lakáshelyzet továbbra is megoldatlan maradt, és riasztóan elterjedt a kábítószerhasználat (utóbbi a Partiumban a leghangsúlyozottabb).
Passzív magyarok
Az erdélyi magyar fiatalok leginkább azt várják el a magyar ifjúsági szervezetektől, hogy segítsenek nekik az elhelyezkedésben, támogassák a rászorulókat és szakmai továbbképző tanfolyamokat rendezzenek. A legismertebb ifjúsági szervezetek amúgy az IKE, az EMI, a MIÉRT és a MIT. A felmérések ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a magyar fiatalok kevesebbet tévéznek, mint román kortársaik, és kisebb arányban olvasnak újságokat és folyóiratokat, de intenzívebben. Valamivel kisebb arányban élnek társasági életet, azonban nagyobb arányban sportolnak és sokkal többet kirándulnak. 2001-2008 között 24 százalékról 74 százalékra nőtt a számítógép és internet használók aránya, a digitális írástudatlanok száma pedig 45 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az erdélyi magyar fiatalok már nem netkávézókban, hanem otthon böngészik a világhálót. Elszomorító viszont, hogy úgy a román, mint a magyar fiataloknak az elit kultúrához való viszonyulása (színház, opera, mozi) jelentéktelen.
A kutatások során a biztosok arra is rákérdeztek, hogy milyen mértékben érdeklődnek a magyar fiatalok az országos szintű politikai történések ránt, illetve szerintük milyen mértékben befolyásolják az életüket az önkormányzati és a fővárosi döntések. Kiderült: a magyar fiatalok sokkal passzívabbak, mint a román ifjak, és megítélésükben az RMDSZ (80%) és az MPP (12,9%) képviseli leginkább az érdekeiket.
Inkább mobilisak
Kiss Tamás, a Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet: a magyar fiatalok inkább mobilisak, mint román kortársaik, ami a külföldi munkavállalást, kirándulást, tanulást, rokonlátogatást és üzleti utakat illeti, viszont ezek megtervezésében együtt mozognak a többségi nemzet fiataljaival. A migrációs célország tekintetében viszont hét év alatt változás történt a magyar fiatalok esetében: míg 2001-ben Magyarország dominált, addig az utóbbi években előtérbe kerültek a nyugati országok, és Németország, valamint Ausztria vezetik a preferencialistát. Elvi szinten ugyan a hagyományos családmodell érvényesül az erdélyi magyar fiatalok körében, viszont a társadalmi valóság felülírja ezt, és a családalapítás, illetve a gyermekvállalás ideje kitolódott a harmincas életkor irányába. Ugyanakkor az erdélyi magyar értelmiségi réteg háromnál több gyermeket szeretne elméletileg, ellentétben a román felsőfokú végzettségű fiatalokkal, akik megelégednének egyetlen utóddal is.
Nemi szerep
Érdekes módon a családon belüli nemi szerep tekintetében a magyar fiatalok konzervatívabbak román kortársaiknál, vagyis úgy gondolják, hogy „az asszonynak a fakanál mellett a helye”, azaz a nő feladatai közé tartozik, hogy főzzön, takarítson és bevásároljon, és erről nem csupán az alacsony végzettségűeknek, hanem az értelmiségieknek is ez a véleménye. A magyar fiatalok viszont toleránsabbak a többségnél, inkább elfogadnák azt, hogy roma, fogyatékkal élő, meleg, AIDS-es vagy volt drogos legyen a szomszédjuk, barátjuk vagy családtagjuk. Ugyanakkor olyan értékek fontosak számukra, mint a család, a béke, és a jólét, és kevésbé vallásosak, mint a román fiatalok.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2011. július 15.
Konzultáció - félidőben
Az RMDSZ főtitkárságán már megkezdődött az erdélyi magyar közösség gondjainak és elvárásainak feltérképezésére indított Erdélyi Konzultáció nevű felmérés adatainak feldolgozása – tudtuk meg Kovács Péter főtitkártól. Több területi szervezet kérésére az adatgyűjtés július első felére tervezett határidejét kitolták augusztusra.
Az RMDSZ főtitkárságán már megkezdődött az erdélyi magyar közösség gondjainak és elvárásainak feltérképezésére indított Erdélyi Konzultáció nevű felmérés adatainak feldolgozása – tudtuk meg Kovács Péter főtitkártól. Több területi szervezet kérésére az adatgyűjtés július első felére tervezett határidejét kitolták augusztusra.
„Nem is az volt a célunk, hogy a határidőt betartsuk, hanem, hogy minél több emberhez eljuthassanak a kérdőíveink” – mondta Kovács. Az RMDSZ korábban 250 ezer kérdőívet nyomtatott, melyeket a magyarság számarányának megfelelő arányban osztott szét területi szervezetei közt.
Kovács Péternek jelenleg nincs kimutatása arról, hogy a kérdezőbiztosoknak eddig hány személyhez sikerült eljutniuk. Tájékoztatása szerint az adatok digitalizált formában, folyamatosan érkeznek a főtitkárságra, a válaszok kódolása is már megtörtént. Hozzátette, reményeik szerint az adatok feldolgozása után, várhatóan szeptemberben már világos képet kapnak arról, hogy melyek az erdélyi magyarság legfontosabb gondjai és az RMDSZ-szel szembeni elvárásai.
Pluszkérdőívek Magyarlétára
Kolozs megyében a leosztott 17 ezer kérdőív fele jutott eddig el a címzettekhez – tudtuk meg Máté András Leventétől, az RMDSZ-szervezet elnökétől. „Azt szeretnénk, ha minden olyan településre eljutnának ezek az ívek, ahol legalább egy magyar család él. Eddigi tapasztalataink szerint az emberek többsége szívesen válaszol a kérdésekre. Egy részük további kitartásra buzdítja az RMDSZ politikusait, többen bírálják is a munkájukat” – tájékoztatott a politikus.
Mint megtudtuk, a Tordaszentlászló községhez tartozó Magyarléta településre érkező 100 darab kérdőív kevésnek bizonyult, itt a kérdezőbiztosoknak további 15-20 darab ívet kellett igényelniük.
Bihar megyei részében mintegy 20 ezer emberhez szeretnének eljutni a kérdőívekkel – mondta el az ÚMSZ-nek Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke. Eddig hatezer személyt kérdeztek meg a felmérés során, a fogadtatás mindenhol pozitív volt. A munkát július végére szeretné befejezni a megyei szervezet.
Maros megyében több mint negyvenezer ívet osztottak szét – tudtuk meg a Maros megyei szervezet ügyvezető elnökétől. Brassai Zsombor tájékoztatása szerint a konzultáció a vége felé tart. A felmérésben a helyi tanácsosok vagy a helybéli választmány tagjai segédkeznek úgy, hogy elviszik a címzetthez a kérdőívet, majd néhány nap múlva utánamennek.
„Mindenki maga tölti ki, csak abban az esetben segítenek, ha nem tudja az illető kitöltetni, azért, hogy ne legyen befolyásolás. Az eddigi tapasztalatok szerint az emberek nagyon kedvezően fogadták azt a lehetőséget, hogy elmondhatják a véleményüket, akár jót, akár rosszat a településük jövőjével kapcsolatosan” – mondta az ügyvezető elnök. Szerinte eddig az derült ki a konzultációból, hogy az emberek többségének rossz ugyan a közérzete, vannak kifogásolni valók az RMDSZ-szel szemben, ám nagy többségük továbbra is az RMDSZ-ben látja a politikai érdekképviselet valós esélyét.
Kovászna megyében 10 ezer emberhez szeretnék eljuttatni a kérdőíveket. Tischler Ferenc, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szerint az eddig megkeresett háromszékiek rendkívül pozitívan fogadták a szövetség képviselőit. „Üdvözlendőnek tartják, hogy az RMDSZ ennyire közvetlenül keresi fel támogatóit, és kéri ki azok véleményét” – magyarázta.
Tájékoztatása szerint a felmérés Sepsiszentgyörgyön kiegészül a „Városi konzultációval”, amely ugyanarra a kérdéskörre épül, kiegészülve más helyi jellegű kérdésekkel is. „Az eddigi válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek többsége az ivóvíz- és csatornarendszer, az úthálózat, illetve a vidéki kultúrházak fejlesztését tartja prioritásnak” – mondta az ügyvezető elnök.
Udvarhelyen nehezebben halad
Udvarhelyszéken 12 500 háztartásba szeretnének eljutni a kérdőívvel a helyi RMDSZ-es tanácsosok, városi elnökségi tagok, körzeti elnökök és önkéntesek. Eddig a tervezett háztartások valamivel több, mint egyharmadához sikerült csupán eljutni.
„Sajnos nagyon kevés önkéntes segédkezett a felmérésben, így az eddig meglátogatott székelyudvarhelyi családok száma alig haladja meg a négyezret” – tájékoztatta lapunkat Fehér István, a székelyudvarhelyi városi szervezet elnöke. Mint mondta, a legnagyobb csalódást a postaládákban hagyott ívek iránti érdektelenség okozta, mert csak 2 százalékban juttatták vissza a válaszokat a címzettek.
Csíkszéken 12 ezer családhoz szeretnének eljutni, ám itt is lassan haladnak a felméréssel. A csíkszeredai városi RMDSZ-irodánál érdeklődve megtudtuk, a már kitöltött kérdőívekből kiderül, hogy Csíkszereda lakóit az utak állapota, a romák helyzete, a munkahelyek kérdése, a parkosítás, játszóterek és a kóbor kutyák helyzete foglalkoztatja leginkább.
Tamás Mónika, az Erdélyi Konzultáció gyergyói koordinátora lapunknak elmondta: Gyergyószéken jó ütemben halad a felmérés, eddig közel hatezer családot kerestek fel. A gyergyószentmiklósiak általában a szegénységet, a munkanélküliséget, az utak állapotát, a por és szennyeződés jelenlétét, valamint a víz- és csatornahálózat elavultságát említették problémaként. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. július 28.
RMDSZ és egyházi partnerség a népszámlálás népszerűsítésében
Partneri megállapodást írt alá a magyar történelmi egyházakkal a Bihar megyei RMDSZ az októberi népszámlálás és lakásösszeírás népszerűsítéséről és lebonyolításáról. Fodor József a római katolikus püspökség püspöki helynöke, Dénes István, a Királyhágó-melléki Református Egyházmegye lelkésze, valamint Buzogány-Csoma István, a Bihar megyei unitárius egyház részéről valamint a bihari RMDSZ képviselői újságírók jelenlétében írták alá az együttműködési megállapodást.
„A magyarság számára fontos, hogy a népszámlálás minél jobb körülmények között történjen, és az emberek anyanyelvükön adhassák meg a pontos választ minden kérdésre” - nyilatkozta a csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó Ödön. „Amikor templomba mennek az emberek, a lelkészek elmondják nekik, hogy októberben népszámlálás lesz, és arra ösztönzik őket, hogy jelentkezzenek számlálóbiztosoknak, illetve hogy engedjék be a házaikba a számlálóbiztosokat, és válaszoljanak helyesen a kérdésekre” - fejtette ki a Bihar megyei RMDSZ-vezető.
„A korábbi összeírásokkor, 2002-ben engem meg sem kerestek a számlálóbiztosok. Márpedig, ha a püspökség plébánosát sem találják meg, hogy bízzunk a népszámlálás eredményeiben?” - mondta Fodor József római katolikus püspöki helynök mintegy magyarázatként arra, miért kell az egyházaknak részt venniük a népszámlálás népszerűsítésében. A három egyház képviselői ugyanakkor elmondták, hogy egyházaik számára a népszámlálás arra is alkalmat ad, hogy ellenőrizzék a hozzájuk tartozó hívek létszámát.
„A nagyváradi római katolikus püspökség legutóbbi hivatalos statisztikája 1896-ban készült. Azóta nagyon sok idő eltelt, és rengeteg minden változott. Tudjuk, hogy évente 400-500 lélekkel csökken a híveink száma, s ez fájdalmas valóság. Azt hiszem, most már százezer hívünk sincsen” - mondta Fodor. Azt is megjegyezte, hogy nem etnikai alapon értékeli a népszámlálást, hiszen a nagyváradi püspökséghez tartozó római katolikus hívek között nem csak magyar nemzetiségűek vannak. „Amikor legutóbb házasságkötéseket celebráltam, a menyasszony és a vőlegény, illetve valamelyikük román nemzetiségű római katolikus volt” - mondta.
A Királyhágó-melléki Református Egyházkerületet illetően Dénes István elmondta, 168 000 lélek szerepel a nyilvántartásokban, a Bihar megyei unitárius egyház pedig, Buzogány-Csoma István lelkész szerint 600 hívet pásztorol.
Szabó Ödön szerint elképzelhető, hogy a szövetség megyei szervezete és a történelmi magyar egyházak közötti együttműködés példáját más, magyar lakta megyékben is követni fogják. Hozzátette: az államnak is érdeke a népszámlálás megfelelő lebonyolítása, és hogy a lakosság tájékozott legyen, helyes válaszokat adjon a számlálóbiztosoknak.
Romániában október 20–31. között tartják a népszámlálást és lakásösszeírást. 2011-ben először az összes EU-tagállamban ugyanabban az évben szerveztek népszámlálást. Romániában többek között az egyházak szempontjából azért is fontos a felmérés, mert azok a hívek száma szerint kapnak állami támogatást. Krónika (Kolozsvár)
2011. július 29.
Sarmaság a két arcú község
Az Ady hepehupás, vén Szilágyságához való közeledésre még nem sok jel utal, mindössze hosszan elnyúló, észrevétlen emelkedők láttatják, hogy véget ért az Alföld síkja. Nagyvárad irányából rendszerint Szilágysomlyón át vezet az út Sarmaságra, de mi letérünk a Báthoriak, majd Károlyiak szép kastélyát rejtő Bályoknál, amely az „aranykorban” Ceauşescu, manapság a gazdasági elit vadászatairól vált inkább hírhedtté, mint híressé. Kémeren és Kárásztelken vezet át a részben aszfaltos, részben kaviccsal szórt kanyargós, legelők ölelte út, amelyet Szabó Ödön útjaként is emlegetnek az ottaniak, nem véletlenül, hisz a szilágysági származású Bihar megyei politikus közbenjárására tették a személygépkocsik számára is elfogadható állapotúvá. Az ily módon megnyirbált távolság jócskán lerövidül, a kikerült Magura hegy csupán kaszálóvá szelídülve kísér. Valamikor az átkos utolsó éveiben jártam errefelé, jóleső érzés kerít hatalmába, amint „rápattanunk” a falut érintő, Zilahot Szatmárral összekötő kiváló minőségű aszfaltútra. A vidékkel nem fukarkodtak a teremtéskor, a gabonának való sík termőföld, a szőlőművelésre, gyümölcstermesztésre alkalmas domboldal mellett gazdag szénkészletet rejt a mély.
Megérintő bányászmentalitás. Sarmasági éveim alatt előbb a régi falurészen, majd az úgynevezett Bányatelepen laktam hosszú ideig. Az utcán jövő-menőket fürkészve keresem az emlékezetembe vésődött arcokat, de mind idegenek számomra. Azóta felnőtt egy új nemzedék, a régiek pedig elköltöztek, vagy az évek jócskán átcsiszolták az ábrázatukat. Az erre tévedt idegen első pillantásra megállapíthatja, hogy gazdag településre tévedt, az emeletes házak némelyike már-már hivalkodó, a giccses megoldás sem ritka, a jómód gyakori errefelé. Közel száz éven keresztül volt pénzforrás a szénbánya, emellett a szorgalmáról is ismeretes sarmasági ember soha nem szakított a földdel, a gazdálkodással. A vasúti csomóponttal áldott településről három irányba fut a vicinális, és Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad piacaira mindig jutott a sarmasági tejfölből, túróból, zöldségből, baromfiból. A Szilágy megye északi részén elterülő nagyközséget 25 kilométer távolság választja el a megyeszékhelytől, Zilahtól. A Nagykároly–Szilágysomlyó autóút itt ágazik el a megyeközpont felé. A bányászmentalitás szellője megérintette bár az ott élőket, mégis inkább megmaradtak nyakas, büszke magyar gazdának, aki számára a tisztességes munka becsülete elsődleges.
Macskafarknyi történelem. Sarmaság vaskori település, első írásos emléke a 14. század közepéről való, amikor is a Sarmassághyak birtokolták a környéket, értelemszerűen az elnevezése is innen eredeztethető. Bár akadtak, akik egy hasonló hangzású növénynévből, a medvehagyma jelentésű sarmásból származtatják a falu elnevezését. A későbbiek során, házasság révén, a Kemény família tulajdonába került a település; a legrégibb – ma faluházként működtetett – épület az általuk 1745-ben emelt udvarház. 2005-ben a helybéliek szobrot emeltek Kemény János fejedelem tiszteletére. Az egykoron magyarok lakta Sarmaság lakossági összetétele jócskán megváltozott. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás adatai szerint Szilágy megye legnagyobb községében 5168 magyar, 1156 román és 217 cigány él, 4 ukrán, valamint egy-egy német és orosz nemzetiségű polgár mellett. Ide tartozik még közigazgatásilag Szilágylompért, Selymesilosva, Majád, Magurahegy és a ma már lakatlan Parttanya.
Városiasodó falukép.
A polgármesteri hivatalt keresem, de a régi épület helyén háromszintes ingatlan éktelenkedik, a külső falak szigetelésén még dolgoznak a kivitelezők. A belső tér viszont már teljesen elkészült, és számtalan nagyváros megirigyelhetné a funkcionalitásában is remek hivatalt. Már belépéskor polgárbarát figyelmességként kávéautomata, ivóvíz-adagoló fogadja az ügyfeleket. Dombi Attila János polgármester, ahogyan a sarmasági emberek általában, mosolyogva fogad, bizalmat előlegez a messziről jövőnek. Elsőként azzal sikerül meghökkentenie az elöljárónak, hogy nem tősgyökeres sarmasági. Bevallom, elképzelhetetlennek tartottam mind ez idáig, hogy egy bányatelepit maguk fölé válasszanak az „őslakosok”. Tudni kell ugyanis, hogy Sarmaság két részre tagolódik, az egyik a régi falurész, a másik a szénbányának köszönhetően kialakított, többnyire tömbházakból álló telep, ahol jobbára más vidékekről érkezett munkások leltek otthonra. A polgármester maga is így került ötéves kisgyerekként Sarmaságra. Emellett – kimondva vagy kimondatlanul – az sem segítette a polgármesterré válásban, hogy édesanyja román nemzetiségű. Dombi úgy véli, hogy a lakosság elégedetlen volt az előző évek vezetési stílusával, az ő hiteles választási programja ezért is hozta meg a sikert. Olyannyira, hogy az RMDSZ szervezte előválasztáson négy jelölt közül aratta le a babért, míg a végső megmérettetésen a szavazók nyolcvan százalékának a bizalmát élvezte, miközben a Magyar Polgári Párt jelöltjének meg kellett elégednie a maradékkal. Dombi fájlalja az erősen érezhető megosztó politikát, véleménye szerint ez nem használ a magyarságnak; amúgy a település két református lelkipásztorából egy élenjáró képviselője a Tőkés-vonalnak – ahogy ott fogalmaznak.
„Ez nemcsak az egyházat, de a magyarságot is megosztja” – toldja meg az elhangzottakat az időközben hozzánk csatlakozó Dari Tamás iskolaigazgató. A tanügyért felelős sarkítva fogalmaz, úgy véli, hogy a helyi RMDSZ ellenlábasai elvesztették hitelüket, mivel az említett lelkipásztor helyi RMDSZ-es tanácsos volt előzőleg, az MPP helyi elnöke pedig a megyei tanács tagjaként a tulipánt képviselte, Dombi ellenpolgármester-jelöltje korábban szintén helyi RMDSZ-es tanácsosként működött. Az ok nélküli pálfordulást nem tolerálja a választók többsége – vélekedik Dari Tamás.
Megragadva az alkalmat iskolaügyekről ejtünk szót, s evidens módon a nemrég lezajlott érettségi eredményeiről érdeklődöm először. Az igazgató bizonygatja, hogy diákjai semmivel sem maradtak alatta a megyei átlagnak. És ez, falusi középiskoláról lévén szó, igen nagy dolog. A líceumi oktatás kétnyelvű, románul és magyarul képezik a diákokat mechanikára, elektrotechnikára, és reál tagozat is működik. Az óvodától kezdődően közel hétszáz gyerekkel, fiatallal foglalkoznak, amint azt Dari mondja, kiváló körülmények között. Erről később, az iskolában tett látogatásom során magam is meggyőződöm: a tantermek rendezettek, az alig három éve épült tanműhelyek felszereltsége is modern, a testedzésre pedig a szabvány sportterem ad lehetőséget. Dombi Attilával útnak eredünk egy kis falunézőbe, s a község első embere közben sorolja az eredményeket, a még megvalósulásra váró terveit. Már pirosban áll a 24 lakrészes ANL-tömbház, a kultúrház rendbe téve, nemrég az erdélyi származású Tamás Gábor énekes volt a vendégük. A szennyvízelvezetést, a vízellátást szinte teljes egészében megoldották.
Tárnazárás - talajvesztés.
Húsz esztendőn át szinte senki nem foglalkozott a telepen élőkkel. A múlt század ötvenes éveiben épült bányászházak, panelek lelakottá váltak, itt volt az ideje a vízvezetékcserének. Ottjártunkkor javában folyt egy mini sportpályával megtoldott park kiépítése, egy sikeres pályázat eredményeként. A teleplakók nehezen birkóztak meg a kilencvenes évek változásai után bekövetkezett bányabezárással. Ez a bevándorolt réteg hozzászokott a nehéz munkáért járó jó fizetéshez, az ingyen lakáshoz, a különböző kedvezményekhez. A munkaidő végeztével többnyire a tömbházak előtt verték a kártyát, sörözgettek, mondhatni, gond nélkül éltek. A munkahelyvesztéssel egyben talajvesztetté váltak, szemben a faluban élőkkel, a régi sarmaságiakkal, akik számára ott volt a gazdálkodás, ami perspektívát jelentett. Persze nem lehet általánosítani, hisz az ember hihetetlen mértékben alkalmazkodó, ezért a bányatelepen lakók közül sokan magukra találtak, vállalkozásba kezdtek, külföldön próbáltak szerencsét – sorolja a szociológiai tanulmánynak is beillő helyzetképet a polgármester.
A bányavállalat irodaépülete ma elhagyottan áll, kivert ablakok, kosz mindenfelé. A valaha szép napokat látott virágoskertet embermagasságú gyom, gaz, bozót uralja. Odébb foghíjas lépcsőjű felüljáró, a szénosztályozó óriás rémként mered a homályba, a csendet kóbor kutyák és szúnyogzümmögés-kíséretű békabrekegés teszi még kietlenebbé. Egy kis fantáziával a bagolyhuhogást is odaképzelheti az ember, és készen is állnak egy kísértetfilm díszletei. De a tikkasztó nyári nap, a poros kánikula sem kelt több bizalmat, a tömbházak előtt elvadult gaz, helyenként a tetőzet is csak mutatóba cipeli még a cserepeket. Egyes vállalkozók igyekeznek színvonalas kereskedelmet folytatni, ízléses terasszal ellátott szórakozóhely is akad. Furcsa kontraszt – már-már groteszkbe hajló – a telep látványa: a korszerűség lenyomatainak szomszédságában romokban hever a bányavállalat egykori klubépülete, ahol hajdanán naponta folyt a filmvetítés. Beljebb merészkedek, ürülék- és vizeletszag, a tetőzet a csillagos ég, a még ottfelejtett vörös bársonycsíkú függönyszegély a múltból kiált. E borzalom-házából kilépve szemközt még üzemel a régi csorgó, az emberek gondtalanul cseverésznek a jó artézi vízre várva. A felszíni fejtés után megmaradt bányató környéke szemétteleppé degradálódott, s az ölnyi gazban ha látszani nem látszik is a lopva odavitt hulladék, a szag óhatatlanul is trehányságról árulkodik. Dombi szeretné a tavat a falu tulajdonában tudni, hogy bekerített, korszerű, vonzó halastóvá alakíthassa. A kilencvenes évek után a fokozatosan leépített bányavállalat vezetői széthordtak mindent. A meglévő értékek megőrzésének jogcímén hatalmas összegeket nyúltak le, és állagmegőrzés helyett töméntelen mennyiségű vasszerkezetet értékesítettek ócskavasként, amiből csinos kis vagyont kapartak össze. A megyei tanács most próbálja valamilyen úton-módon megvásárolni a bányaépületet, benne öregotthont létesítenének. Az ingatlanban nagyméretű ebédlő, konyha szolgált egykoron a bányászok étkeztetésére. A polgármester további álma egy strand megépítése, mivel Szilágy megye igencsak híjával van a fürdőhelyeknek. A hajdani bányavállalatnál saját orvosi ügyelet működött; jelenleg a nagyközségben mindössze két általános orvos óvja az egészséget. Dombi most talpal egy sürgősségi osztály létrehozásáért, de így is három kilométert kell gyalogolniuk a telepieknek a falusi rendelőig.
Bányamúlt bányászszemmel.
Még jól emlékszem Spurigán Géza mérnökre, aki éveken át a vállalat aligazgatójaként dolgozott, mígnem 1991-ben nyugdíjba vonult. A ranglétra minden fokát megjárta, fiatalként segédbányászkodott, a zsebében már technikusi diplomával érkezett Lupényba, szüleinek kulákká való nyilvánítása nehezítette a pályája alakulását, de végül elvégezte az egyetemet. 1965-től él a sarmasági bányatelepen. Az öregúr szívélyesen fogad, fizikai és szellemi frissessége irigylésre méltó. Beszélgetésünk óhatatlanul a bányászatra terelődik. Az első tárnát 1910 körül nyitották meg, akkoriban még kezdetleges eszközökkel dolgoztak, jobbára szekerekkel szállították a kitermelt portékát az állomáson pöfögő gőzmozdonyok etetésére. A második világháború után beindult a nagyüzemi kitermelés. Összesen huszonhárom rétegben folyt a munka, 30-tól 180 méter mélységig merészkedtek le. Összefüggő, nagy kiterjedésű szénrétegeket rejtett a mély, a tizenhatos réteg volt a leggazdagabb, ott két és fél méter vastagságot is elért a szén – hallgatom a nyugalmazott mérnök-igazgató szakszerű magyarázatát. A sarmasági szén jellemzői kiválóak, szennyezettsége alig 3-4 százalékra tehető, kalóriaértéke 2,4–2,8 kilónként, vagyis az egy kilogramm elégetett szénből felszabaduló energia három kilogramm keményfáéval egyenlő. 1965-re az évi kitermelés közel 500 ezer tonnára volt tehető, 1975 és 1989 között felpörgették a termelést évi 900 ezer tonnára, és 2500 munkással dolgoztak. A nyolcvanas években megkezdődött a külszíni kitermelés is, hat méter mélyen már találtak szenet. Ebből évente 30 ezer tonnát szedtek ki. Spurigán mérnök megítélése szerint még nyolcvan évig gondtalanul működtethető lett volna a bánya, már ami a mélyben lapuló tartalékokat illeti. De az emberi szándék másként döntött, mindinkább visszafogták a termelést, 2004-ben pedig leállt a mélyszíni fejtés.
Új gyülekezetnek új templom dukál.
Manapság ritkán fognak új templom építésébe, mármint a magyar közösségek, mert a hagymakupolás az gombamód terem, ha kell, ha nem. A templomépítés már önmagában is csoda, hát még ha új gyülekezet születésével társul. A bányatelepen élő reformátusok zöme egyáltalán nem vagy csak ritkán jutott el a falusi templomba, a távolság gyakran legyűrte az ige iránti éhséget. Hamar felismerték a lehetőséget a Jehova Tanúi szekta tagjai, és bevetették magukat a bányászok megtérítésébe. Ennek veszélyeit felismerve az akkori lelkipásztor, Bessenyei István kibérelt egy helyiséget a telepen, és a Ha a hegy nem megy Mohamedhez… mondást szem előtt tartva minden vasárnap délután istentiszteletet tartott az ottani híveknek. A telep 1400 lakosából körülbelül 450 református, ami tetemes lélekszám külön gyülekezet létrehozásához. Így gondolták ezt az ott élők is, és testvéri szeretettel leváltak a falusi gyülekezettől 2001-ben – tudom meg a gyülekezet főgondnokától, Nagy M. Sándortól, aki szívesen informál a történtekről, mivel a lelkipásztor épp szabadságát tölti. Az új gyülekezet egy lelkes és elszánt papot is kapott Lucza István személyében. A polgármesteri hivatal kiutalt egy lakrészt, ahol a lelkipásztor ideiglenesen meghúzódhatott családjával. Közös összefogással megvásároltak egy romos épületet, felújították, még harangot is szereltek be. Ez volt az első „temploma” a kis közösségnek. Hamarosan felmerült új templom és paplak építésének a gondolata is, s a tervet tett követte, így 2008-ban már megtarthatták az első istentiszteletet az új templomban. Az épület többfunkciójú, az alagsorban iroda, valamint egy konferenciateremnek is beillő helyiség is található. Az eltelt években a gyülekezeti tagok száma megközelítette a hétszázat, ami a falu közelebb eső részén lakó hívek „átigazolásának” tudható be – magyarázza a tisztségét öt éve ellátó főgondnok. Az elmúlt hónapban ünnepelték a gyülekezetalapítás 10. évfordulóját, s a megemlékezésre többek között Csűry István püspök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is meghívást kapott. Ez utóbbi annál az oknál fogva, hogy a magyar szervezet másokkal egyetemben hathatós támogatást nyújtott a templomépítéshez.
Teraszárnyék vagy pincehűs.
Már délutánba szaladt az idő, aki csak teheti, árnyékba menekül a tikkasztó kánikula elől. A telepen élők többnyire vendéglők teraszain ücsörögnek, jéghideg üdítő, sör mellett, a falubéliek inkább a gyönyörű panorámát nyújtó szőlőhegyet választják menedékként. Régi ismerősömet, Meleg Imrét is a pince hűvösében köszönthetem, karimás szalmakalapjában a hordók igencsak megapadt borszintjét méregeti. Nemcsak az okos beosztás, de a hőség miatt is ajánlatosabb fröccsöt fogyasztani, nem tiszta bort. Nyaralószerű pincéje előtt 500 tőke szőlőt művel, s mióta nyugdíjas, itt szinte naponta talál elfoglaltságot, matatnivalót. A sorok között megterem a télire való zöldség, hagyma. Jó terméskor ötszáz liter bornak valót is kisajtol, most éppen azon bosszankodik, hogy nemrég jégeső verte el a szemeket. A kollektivizálás az ősi pincék zömét tönkretette, a legtöbb már új építésű, tetőtérrel hivalkodó.
Amikor tiszta, páramentes a levegő, messzire ellátni innen, a látóhatárnak csak a szilágysomlyói hegyek szabnak határt. A képzeletnek még az sem, hisz tárnák mélyére látni innen, csillék zakatoló csattanása réveszt, mígnem átköszön a pinceszomszéd, amúgy bányászmódra: Jó szerencsét! Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2011. augusztus 11.
Tőkés: királycsináló álbuzgalom
Cseke Attila egészségügyi miniszter váratlan lemondásáról csak az elismerés hangján szólhatunk – fogalmazott tegnapi közleményében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Ezt a pozitív összképet rontja el az az izgatott politikai nyüzsgés, mely a megüresedett miniszteri bársonyszék betöltése körül alakult ki az RMDSZ – kiváltképpen pedig a bihari szervezet – berkeiben. "Szabó Ödön, Lakatos Péter és Biró Rozália »királycsináló« buzgólkodásából a bihari »mezei magyaroknak« és a »beteg« erdélyi választóknak ugyanis önkéntelenül az a – téves – benyomása támadhat, minthogyha az egész román egészségügy fontoskodó RMDSZ-es honfitársaink kezébe volna letéve. A román kormányt formáló magyar buzgalom már-már elfedi előlünk a lényeget, éspedig azt, hogy ami miatt le kellett mondania Cseke miniszter úrnak, az magának az RMDSZ-nek, illetve bármely más bihari vagy erdélyi jelöltünk számára is éppen úgy elfogadhatatlan" – áll többek között a közleményben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 8.
Ezt a háborút sem mi nyertük meg
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozata keretében Szakály Sándor professzor, az MTA Történettudományi Bizottságának tagja értekezett a Városi Művelődési Ház dísztermében, Magyarország a második világháborúban címmel.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, aki azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Mérlegen a magyar történelem című előadássorozat iránti érdeklődés is a rendezvény létjogosultságát támasztja alá.
A legutóbbi meghívott Szakály Sándor, a történelemtudományok doktora, a Magyar Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának tagja, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora volt, aki Magyarország a második világháborúban címmel értekezett. Bevezetőjében azt a választ adta a saját maga által felvetett Miért volt szükség a II. világháborúra? kérdésre: a világégés kitörésének gyökere az I. világháborút lezáró Versailles-i békerendszer. A vesztes és megalázott hatalmak nem tudták elfogadni a rájuk erőltetett diktátumot, a ’30-as évek második felére pedig a győztesek is rájöttek arra, hogy a helyzet fenntarthatatlan és bizonyos korrekciókra van szükség. Magyarországon a két világháború között nem volt olyan politikus, aki ne tekintette volna célkitűzésének és feladatának a revíziót, hiszen enélkül semmi esélye sem lett volna a közéleti érvényesülésre. 1938 októberében zajlottak a komáromi tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia képviselői között arról, hogy bizonyos területeket átadjanak Magyarországnak, azonban mivel a felek nem tudtak megegyezni, a döntőbíráskodást a nagyhatalmakra bízták. Az 1938. november 2-i első bécsi döntés következtében Magyarország jelentős területeket kapott, melyeknek körülbelül 86 százalékában magyarok éltek, a határvonal pedig nagyjából megegyezett az 1918 november végi demarkációs vonallal. A sikeren felbúzdulva a magyarok Kárpátalja visszaszerzésével is próbálkoztak volna, azonban Mussolinin kívül senki sem támogatta az ötletet, így a lelkesedés alábbhagyott. Kedvezően változott viszont a helyzet 1939 tavaszán, amikor Csehszlovákia kettévált, így eljött az ideje annak, hogy Kárpátalját is Magyarországhoz csatolják.
II. bécsi döntés
1939 tavasza után sajátosan alakultak a dolgok Európában, ugyanis egyfajta versenyfutás kezdődött a gazdasági és katonai potenciállal rendelkező Sztálin kegyeiért. Augusztus 23-án megszületett a Molotov-Ribbentrop-paktum, szeptember 1-jén pedig Németország megtámadta Lengyelországot. Magyarország semleges álláspontra helyezkedett, viszont megnyitotta a határait a lengyel menekültek előtt. Novemberben a Szovjetunió megtámadta Finnországot, a fegyverszünet eredményeképpen a finnek lemondtak bizonyos területekről. Közben a három balti állam is „önként felajánlotta”, hogy vonuljanak be hozzájuk szovjet csapatok. 1940-ben Magyarország látva, hogy a román királyság kielégítette a Szovjetuniónak Bukovinára és Besszarábiára vonatkozó igényeit, úgy gondolta, eljött az ideje annak, hogy a magyarok is területi igényekkel lépjenek fel. Teleki Pál miniszterelnök azon a véleményen volt, hogy Magyarország önállóan kellene lépjen ez ügyben, nehogy Németország és Olaszország később benyújtsa a számlát. Az 1940 augusztusi szörényvári tárgyalások kudarccal végződtek, így ismét döntőbíráskodás volt, melynek köszönhetően az augusztus 30-i II. bécsi döntés nyomán Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, vagyis 43 ezer négyzetkilométert, melyen 51-52 százalékos volt a magyarság részaránya. Úgy tünt tehát, hogy Magyarország poziciója erősödött, visszakapott területeket, decemberben pedig örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. 1941-ben a délszláv államban „rendet teremteni akaró” Németország azt kérte Magyarországtól: csatlakozzon hozzá, cserében pedig visszatérhetnek délvidéki területek, plusz Magyarország megkapja Fiumét. Április 1-jén a Legfelsőbb Honvéd Tanács úgy döntött: akkor támogatja a német elképzeléseket, ha politikai vákuum keletkezik, vegzálják a Jugoszláviában élő kisebbségeket vagy a délszláv államközösség szétesik. Utóbbi április 10-én következett be, amikor Horvátország kimondta függetlenségét. Immár Bárdossy László minisztersége alatt katonai hadművelet indult a Délvidéken, és újabb területekkel gazdagodott Magyarország.
Kassa bombázása
1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 26-án pedig nem azonosított felségjelű gépek bombázták Kassát. Magyarországon rendkivüli minisztertanácsi ülést hívtak össze, és mivel a korabeli álláspont az volt, hogy szovjet repülőgépek voltak, úgy döntött Horthy, hogy válaszcsapást kell adni a Szovjetuniónak. Ennek megfelelően mozgósították a honvédség egy részét (Kárpát-csoport), és június 28-án megindult a támadás a Szovjetunió ellen. Novemberben az erők egy részét visszarendelték Magyarországra, a többiek pedig Kárpátalján maradtak. Közben Wert Henrik honvéd vezérkari főnököt Szombathelyi Ferenc váltotta e tisztségben. Jelentős fordulat történt 1941 decemberében, amikor Hitler szemében felértékelődött Magyarország, ugyanis a Wehrmacht csapait feltartóztatták Moszkvánál, ezért a kisebb országok támogatására is szüksége volt. Ribbentrop a magyarországi látogatásakor felvetette, hogy a magyarok nagyobb erővel vegyenek részt a harcokban. Ő úgy értelmezte, hogy beleegyező választ kapott, majd 1942 kemény hangú tárgyalások következtek, melyek azzal zárultak: Magyarország a hadereje egyharmadát bocsátja Németország rendelkezésére, utóbbi viszont felfegyverezi a katonákat.
A Don-kanyarban
1942. április 11-én megindult a 2. Magyar Hadsereg kiszállása a frontra, Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt. Szakály Sándor szerint problémát okozott, hogy a honvédok nem ismerték pontosan a feladatukat, csak menet közben derült ki, hogy támadó hadműveletekkel kell segítsék a nagy német offenzívát, és a katonai felszerelésük sem volt megfelelő. A Don-kanyarban 1943 januárjában indult meg a Vörös Hadsereg támadása, áprilisig 198 ezerről 106 ezerre csökkent a honvédek élelmezési létszáma, mely statisztikai adat tartalmazza a 28 ezer sebesültet, a 26 ezer hadifogságba esettet és a 41 ezer fő vérveszteséget. A történész ezen a ponton befejezte előadását, megjegyezve, hogy „ezt a háborút sem mi nyertük meg”.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2011. szeptember 13.
Megvalósult álom: új iskola Hegyközszentimrén
A gyerekek ünnepi műsorral készültek az eseményre
Bihar megye – A gazdasági válság idején valóságos csoda, hogy egy olyan kicsi faluban, mint Hegyközszentimre felépülhetett egy ilyen iskola – hangzott el hétfő délután a Berettyó-parti faluban tartott tanévnyitón.
A Szalárd községhez tartozó Hegyközszentimrén 2008 nyarán kezdődött meg az újiskola építése. Annak ellenére, hogy az akkori tervek szerint egy év alatt el kellett volna készüljön, a munka az eltelt időben többet állt, mint haladt, és még idén tavasszal, sőt, nyár elején is utópiának tűnt, hogy a tanévkezdéskor iskolaavatásra kerülhet sor. Az ünnepélyes pillanat mégis elérkezett, s bár van még tennivaló mind az épületen, mind környezetén, az intézmény működőképes, kedd reggeltől az új osztálytermeket elfoglalhatta az összevont I.–III. és a II.–IV. osztály, illetve az óvodai és az iskolaelőkészítő csoport. Az épületet úgy tervezték meg, hogy felkészültek a gyerekek étkeztetésének ellátására is, sőt, bölcsőde is működhet benne. Mivel a helyiségek külön–külön is lezárhatóak, vagy kinyithatóak, a nagyobbak falu–szintű közösségi események megszervezésére is alkalmasak.
Összefogás eredménye
Az iskola felavatását megelőzően a szó szoros értelmében az utolsó pillanatig tartott az előkészítés, a takarítás, hogy a vendégeket méltó körülmények fogadják a falutörténeti pillanatokban. A hétfőn délután tartott iskolaavatón/tanévnyitón a falu lakosai az iskola előtti utca fáinak árnyékába húzódva figyelték a történéseket, illetve hallgatták meg az épület árnyékában állt elöljárók ünnepi beszédeit. Utóbbiak sorában elsőként Szalárd község polgármestere, a hegyközszentimrei Nagy Miklós mondta el, hogy a falu minden lakója által várt pillanathoz értek, és a gazdasági válság idején valóságos csoda, hogy egy ilyen kicsi faluban egy ekkora beruházás megvalósulhatott. Mindezt az összefogás eredményeként értékelte, egyszersmind köszönetet mondva a megjelent RMDSZ-es elöljáróknak a támogatásért. Kulturális autonómiánk megvalósulásának egyik formája, hogy felavathatjuk iskoláinkat, vélte Lakatos Péter képviselő. A honatya szerint az RMDSZ 20 éves munkájának, az összefogásnak az eredménye válik ezek által kézzelfoghatóvá, a helyi iskola megépülte pedig azt bizonyítja, hogy kisebb magyar közösségeink is életképesek.
Megváltozott körülmények
Öröm látni, hogy álmainkkal szemben nem győz az azokat kísérő kétség, utalt a helyi önkormányzati vezetők merészségére Szabó Ödön. Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke kifejtette: egy gyereknek kíváncsinak, kreatívnak és kitartónak kell lenni – mindezek a tulajdonságok megvannak az említett önkormányzati vezetőkben, akik kíváncsiságukból fakadóan kreatív ötletekkel állnak elő, és elég kitartóak azok megvalósításához. Helyi adókból – ha nem költenének semmi egyébre – 30 év alatt jönne össze a beruházás összege, de a lakosok szavazataikkal lehetőséget adtak a politikai képviselőiknek arra, hogy ne kelljen ennyit várni, tette hozzá Szabó Ödön. Nem csak politikusként, de tanügyi vezetőként is gratulált az új iskolához Pető Csilla, aki a tanfelügyelőségen eltöltött 15 év alatt megtapasztalta: Szalárdon, illetve a hozzá tartozó Jákóhodoson és Hegyközszentimrén is jó szakemberek végeztek kimagasló nevelői munkát, de sajnos elégtelen körülmények között. Ez most helyben is változott, állapíthatta meg. A pedagógusok nevében Boldis Mónika, a községi iskola igazgatója mondott ünnepi beszédet, románul pedig Pop Marcel aligazgató. Miután annak idején lebontották a korábbi iskolát, a gyerekek és osztályaik a református egyházközség helyiségeiben találtak otthonra, míg épült az új. Erre is utalva Kucharszki Zoltán lelkész úgy vélte: „ha hittel és hivatástudattal tesszük a dolgunkat, akkor Szentinmre nem csak volt, és van, de lesz is”.
Mosolygós arcok
Miután a tiszteletes megáldotta az épületet, az avatószalagot Boldis Mónika, Nagy Miklós és Szabó Ödön vágta át, majd mindenki bejárhatta a szépen rendbetett, gyerekekre váró termeket, megnézhette a korszerű mellékhelyiségeket. Az ajtókon feliratok hirdették: Nagy- és iskola-előkészítő csoport, óvónők Szabó Mónika Krisztina, Elek Anita; I.-III. osztály, tanítónő Prém Mónika; II.-IV. osztály, tanítónő Szabó Zsófia Tünde. A hatalmas légterű előtérben pedig széksorok voltak előkészítve, hogy a vendégek, a szülők, megtekinthessék az ünnepi műsort. Az előtt a tanítónők mondtak köszönetet az új iskoláért, és „a mosolygós arcokért”, majd verses-zenés-táncos műsor igazolta, hogy valóban létezik a jobb körülmények után kiáltó szakmai munka. Közben a falra vetítve pergő képsorok elevenítették fel az iskola építésének momentumait. A közönség műsor végi tapsa valószínűleg nem csak a gyerekek műsorának szólt, de a megvalósult álomnak is.
Rencz Csaba. erdon.ro
2011. szeptember 22.
Terroruralom két moszkvai emigráció közt
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében Gyarmati György, a Pécsi Tudományegyetem habilitált professzora tartott előadást Magyarország szovjetizálásáról és a Rákosi-rendszerről az Ady líceum dísztermében.
Az egybegyűlteket szokás szerint Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Előadása kezdetén Gyarmati György professzor behatárolta a 20. századi magyar történelem azon szűk évtizedét, melyet a Rákosi-korszak jelzővel illetünk. Arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt évszázadban kilenc rendszerváltozás is volt Magyarországon (az Osztrák- Magyar Monarhia összeomlása, az őszi rózsás forradalom és Kun Béla, a Horthy-korszak, Szálasi, polgári parlamentális demokrácia, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak, 1989) és a történelmi inga többnyire mindig a szélső pontig lendült. Ezen folyamatok tulajdonképpen kevesebb mint kilenc évtized alatt lezajlottak, így a hosszabb életútú személyek simán átélhették ezeket, és előfordulhatott, hogy egyszer elismerték, máskor pedig meghurcolták őket (például Király Béla, Kosáry Domokos, Jakó Zsigmond vagy Fejtő Ferenc).
A történész három alkorszakra osztotta a Rákosi-időszakot: demokratizálás, illetve presztálinizálás (1945-1947), sztálinizálás (1948-1952) és desztálinizálás, illetve resztálinizálás (1953-1956). Megitélésében a korszak azért tehető a 1945-1956 közötti évekre, mert Rákosi Mátyás 1945. január 30-án szállt le a debreceni pályaudvaron a magyar fegyverszüneti egyezményt aláíró delegáció vonatjáról és 1956. június 26-án ment/küldték/menekült a szovjet fővárosba, ahonnan többé már nem tért vissza, vagyis úgy is lehet mondani, hogy két moszkvai emigrációja közt valósította meg a terroruralmat Magyarországon. 1945-1947 között megvoltak a polgári parlamentális demokrácia színpadi kellékei (földosztás, az általános és egyenlő, a nőkre is kiterjedő választójog megadása, tandíjmentesség)- melynek köszönhetően „bezzeg-országnak” számított Kelet-Közép Európában-, a háttérben azonban eközben már zajlott a presztálinizálás, a masszív és eredményes szovjetizálás.
Rendeleti kormányzás 
Az 1945 novemberében lebonyolított választások eredményeképpen sajátos helyzet alakult ki a parlamentben: 97,3 százalékos többséggel bírt az MKP-SZDP-NPP-FKgP alkotta kormánykoalíció (a jaltai nagyhatalmi megállapodás előírta, hogy a fasiszta uralom alól felszabadított országokban demokratikus parlamenti választásokat kell tartani és kormánykoalíciók kell alakuljanak), tehát nem létezett ellenzék és klasszikus értelemben vett jobboldal. A kommunisták, a szocdemek és a párton kivüliek csak 1946 márciusában tömörültek baloldali blokkba. Ugyanakkor politikai asszimetria alakult ki, vagyis az 57 százalékkal rendelkező kisgazdáknak hiába volt többségük a törvényhozásban, ez a végrehajtó hatalomban elolvadt. A háborúban szétvert ország újjáépítésére hivatkozva bevezették a rendeleti kormányzást és a pártközi értekezletek fórumát. A Szovjetunió ugyan nem terrorizálta Magyarországot, de a háborús jóvátétellel zsarolva tudta a kommunista ambíciókat érvényesíteni. Magyar-szovjet vegyesvállalatok jöttek létre, biztosítandó a jóvátételi termeltetést. Gyarmati György szerint az újjáépítési boomról tudósító korabeli híradók nem voltak propaganda filmek, hiszen a jóvátétel inspirálólag hatott, és az emberek úgy gondolták, hogy jobb lesz nekik, ha megfeszítik magukat. Ez a munka ugyan eredményes volt, de mint tudjuk, nem hasznosult, ezért csupán féloldalas sikerről beszélhetünk.
Ötéves tervek
Az első ötéves terv csak évi 10 százalékos, mai szóval élve GDP-növekedést írt elő, de Sztálin kitalálta, hogy a termelés nem csupán a védekezési pozíciót kell biztosítsa, hanem a hadra foghatóságot is. 1951-ben már arról beszéltek, hogy a magyar gazdasági fejlődés határa a csillagos ég kell legyen, a könnyűiparban évi 27 százalékos, a nehéziparban pedig 30-35 százalékos növekedést irányoztak elő. Noha valójában „holtberuházásokkal” a piacon nem hasznosítható „holttermékeket” állítottak elő, Magyarország az ötvenes évek elején évi két hadigazdaságnyi termelést produkált. Közben rendszerátalakítási (transzformációs) veszteség is sújtotta, a célokhoz rendelt eszközök pedig kontraproduktív voltak, vagyis munkás és paraszt eredetű, de szakmailag képzetlen emberek kerültek poziciókba. A történész szerint mindezeknek betudhatóan 1953-ra az ország csődközeli helyzetbe került.
Reformtörekvések
1953 nyarán ugyan az egyedül induló Népfront 98,2 százalékos többséget szerzett, de a katasztrófális helyzet és az ötéves terv célkitüzéseinek nem teljesítése miatt Rákosinak magyarázkodnia kellett. Moszkva ugyan meghagyta pártvezetőnek, de a kormány élére Nagy Imrét nevezte ki. 1955-ben megszüntették a vegyesvállalatokat, és a Szovjetunió arra akarta kényszeríteni Magyarországot, hogy vásárolja vissza egykori saját vagyonát. Rákosi ismét megerősödött és Nagy Imrének mennie kellett. Gyarmati György szerint először a párttagság, majd a fiatalok és az értelmiség lázadt fel Rákosi ellen, tehát egy reformtörekvéssel induló politikai krizis vezetett el oda, hogy 1956 októberében Gerő Ernő kérte a szovjet csapatok beavatkozását, a forradalom és a szabadságharc pedig véget vetett a Rákosi-korszaknak.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2011. szeptember 28.
Margittára visszaszállt a turulmadár
A hétvégén tartották a Berettyó-parti település, Margitta városnapjait. A három nap alatt rengeteg magyar program volt. Beszámolónkban inkább ezekre összpontosítunk.
Az ünnepségsorozat péntek délután könyvbemutatóval kezdődött. A városházán mutatták be a Margitta – egy város egykor és ma című helytörténeti kiadványt, amely Tőtős Norbert munkája, és a nagyváradi Europrint Kiadó gondozásában jelent meg. A szépszámú érdeklődőt Kovács Gyula református lelkipásztor köszöntötte, aki egyben az előszó írója, valamint ő ismertette a könyvet. A bemutatón köszöntőt mondott Derzsi Ákos, a kiadó vezetője. Szavalattal Krisztik Noémi, míg népdallal Martin Tímea tette színesebbé az eseményt. A bemutató végén a szerző mondott köszönetet azoknak, akik segítették munkáját, külön kiemelve az anyagi támogatókat, Antal Kálmán mérnököt és Juhász András közjegyzőt. A bemutató végén a könyvet meg lehetett vásárolni, amelyet a szerző dedikált. Péntek este a Horváth János Társaság szervezésében tartottak kórusfesztivált a művelődési házban. Ezen hat kórus, valamint két szólóénekes, Bodor Edina és Martin Tímea lépett fel. Mondhatni, hogy a kórustalálkozó nemzetközi volt, hiszen a magyarországi Konyár község Pávakör nevű kórusa is képviseltette magát.
Szombaton délelőtt szintén a művelődési házban nyitották meg a Helios Fotóklub szervezésében Bradács Aliz klubtag Örményországi zarándoklat című egyéni tárlatát.
Üdvözlőbeszédet Pósán Lajos klubelnök mondott, továbbá gratulált a jelenlévő Dorel Talpos polgármester, valamint Pocsaly Zoltán alpolgármester is. Kicsivel később az Árpád-házi Szent Margit római katolikus templomban nyitották meg az I. Sólyomkővári Alkotótáborban készült képzőművészeti munkákból megrendezett kiállítást. Ezzel egyszerre kiállították a Gyöngyvetők néptánccsoport által rendezett néptánc- és kézműves táborban készült dokumentációs fotókat is, amelyeket Pósán Lajos, Katona Levente és Szőke Ferenc készített. Az eseményt Deák Andrea, a tánccsoport vezetője, valamint a ProFolk egyesület elnöke nyitotta meg. Beszédet mondott Anca Popescu Ratiu, a Hagyományos Kultúra Megőrzésének és Népszerűsítésének Bihar Megyei Központjának reprezentánsa, Papp Gábor képzőművész, az egyik szervező, Pósán Lajos fotóművész, valamint a kiállítást felkaroló Horváth János Iskolaközpont vezetői.
Szombat délután került sor a hivatalos megnyitóra, amelyen Dorel Talpos polgármester románul, míg magyarul Pocsaly Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt. Este a magyarországi Josh és Jutta, továbbá a román Directia 5 együttes koncertezett, majd hajnalig tartó szabadtéri diszkóval zárult a szombati nap. Ezzel egy időben tartotta a hagyományos városnapi bált az RMDSZ margittai szervezete a Margaréta vendéglőben, amelyen idén is nagyon sokan, fiatalabbak és idősek egyaránt együtt mulattak. Az összejövetelen részt vett Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke és felesége.
Vasárnap reggel a római katolikus templomban a szentmisét Májernyik Mihály plébános és Kruzslitz Imre celebrálta. A mise végén Bradács Aliz körzeti RMDSZ-elnök mondott köszöntőt. Jelen volt a debreceni Pro Patria Alapítvány alelnöke, Fehér Lajos, valamint Csuhány János professzor, akik a Vitéz Simonyi Óbester emlékünnepségre jöttek. A mise után megkoszorúzták a templom falán elhelyezett Simonyi-emléktáblát. A református istentiszteleten részt vett Margitta két testvértelepülésének, Berettyóújfalunak és Kiskőrösnek a küldöttsége, melyek a templomkertben található Petőfi-szobrot koszorúzták meg.
Koradélután a városháza konferenciatermében köszöntötték az 50. házassági évfordulójukat ünneplő párokat. Idén öt házaspár vehetett át egy-egy oklevelet, valamint egy jelképes összeget tartalmazó borítékot az elöljáróktól. Ezzel párhuzamosan zajlott a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület bemutatója a központi parkban. Később a városi kórház konferenciatermében Bradács Aliz igazgató meghívására tartott előadást a magyarországi híres „bükki füvesember”, Szabó György.
A mintegy kétórás előadást közel százan hallgatták végig, sokan négyszemközt kértek tanácsot Gyuri bácsitól különböző betegségeik orvoslására. A természetgyógyász minden panaszra tudott ajánlani különböző gyógyteákat, gyógynövényeket, amelyeket a helyszínen meg is lehetett vásárolni. Közben a városközpontban elhelyezett színpadon folklórműsor volt. Fellépett a Gyöngyvetők néptánccsoport és kórus, Martin Tímea, Bodor Edina és Beke Kincső, valamint a Horváth János Társaság vegyes kórusa. Az estére beharangozott Koós János- és Dékány Sarolta-koncert elmaradt, mivel az énekes előző este szívinkfartust kapott. A szervezők gyorsaságának köszönhetően ugyanannyi pénzért másik két fellépőt sikerült meghívniuk. Az idősebb korosztályt a Dupla Kávé szórakoztatta, az együttessel több százan énekelték együtt Margitta főterén azt, hogy: „Visszaszáll a magyar turulmadár”. Ezt megelőzően a bukaresti Alex Velea parádézott a színpadon, majd látványos tűzijáték és a szintén magyarországi Kerozin koncertjével ért véget a háromnapos ünnepség.
Reggeli Újság. Erdély.ma
2011. szeptember 28.
ÁSZ-tag lett Lakatos Péter
Nagyvárad- Kedden este a Képviselőház és a Szenátus együttes ülésén titkos szavazással az Állami Számvevőszék tanácsosává választották Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselőt.
A parlament együttes ülésén, mivel az ellenzék bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazáson, összesen 235-en szavaztak, melyből 231 igen és 4 ellen szavazatot kapott Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es képviselő. Honlapunknak elmagyarázta: „ez azt jelenti, hogy a parlament együttes ülése megbízott azzal, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tanácsosa legyek. A törvénynek megfelelően kedd este le is tettem az esküt, és ugyancsak a jogszabályok értelében harminc nap áll a rendelkezésemre ahhoz, hogy a képviselői mandámtumról lemondjak, mert ez a két tevékenység egymással összeférhetetlen. A tanácsosi mandátumom kilenc évre szól. A számvevőszék vezetősége tizennyolc tagból áll, ezek közül az egyik az elnök, kettő pedig az alelnök, a többiek tanácsosok, illetve főcsoportvezetők. A kormány hatáskörébe tartozik, hogy kilencven napon belül időközi választást írjon ki és bonyolítson le a megüresedett helyre Bihar megye 2. számú választókerületében, miután én hivatalosan is bejelentettem, hogy lemondtam a képviselői mandátumomról”.
Kedd este különben összesen hat számvevőszéki tanácsost választottak, mivel a törvény értelmében háromévente kicserélődtek. A többi helyekre a PDL és az UNPR jelölt tanácsosokat, ők Carmen Stănescu (228 igen, 7 nem szavazat), Ioan Hurzui (233 igen, 2 nem), Lucian Negrea (232 igen, 3 nem), és Aurora Martea Pelea (231 igen, 4 nem), Ion Antont pedig az audithatóság alelnökének is megválasztották.
Belső konzultáció
A történtekkel kapcsolatban Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: köszönetet szeretne mondani Lakatos Péternek az eddigi munkájáért, biztos abban, hogy ugyanolyan szorgalommal és hatékonyan, maximális odaadással fogja teljesíteni új feladatát, ahogyan tette ezt a megyei RMDSZ-szervezet alelnökeként, majd elnökeként, alprefektusként vagy városi tanácsosként. A politikus ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: léteznek olyan ellenzéki hangok, melyek a számvevőszéki tanácsosválasztás lebonyolítási proceduráját alkotmánybírosági vizsgálatnak vetnék alá (mivel az oppozició nem volt a jelen a szavazásnál), a megyei RMDSZ tehát először megvárja, hogy mi fog történni e téren, illetve azt is, hogy kiírják az időközi választásokat, s csak ezt követően, egy belső konzultáció eredményeképpen, vagyis a helyi önkormányzatok vezetői és lakosok véleményére támaszkodva dönti majd el, hogy kit indít az időközi választáson.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2011. szeptember 29.
Beindul az Igen, tessék
Biharkeresztes önkormányzata máris csatlakozott a Bihar, Hajdú-Bihar és Békés megyék által meghirdetett Igen, tessék – Da, poftiti programhoz. 
A Bihar Megyei Tanács keddi ülésén szavazta meg a Da, poftiti – Igen, tessék nevűprojektben való részvételét, melynek célja az, hogy Románia és Magyarország három határ menti megyéjében a lehető legtöbb állami és civil intézmény, illetve magánvállakozás biztosítsa a kétnyelvűséget a polgárok számára. Szabó Ödön RMDSZ-es politikus, a Bihar megyei tanács tagja tegnap a témában tartott nagyváradi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a program keretében október 15-ig meg kell tervezni a logót, melyen kötelező módon szerepelnie kell a két ország zászlajának, valamint a program jelmondatának Da, poftiti – Igen, tessék. A pályamunkákat a megyei tanácshoz kell benyújtani. Ezeket a logókat kifüggesztik minden olyan intézmény székhelyén, amelyek biztosítani tudják a kétnyelvűséget, és kitűző formájában viselni fogják azok a személyek is, akik beszélik a másik állam nyelvét.
Közös érdek
Szabó Ödön kifejtette, hogy elképzelésük szerint ez a program nem rekedne meg az önkormányzatok szintjén, hanem azt szeretnék, ha egy mozgalom alakulna ki, melyhez a közintémyének és civil szervezetek mellett magánvállakozások is csatlakoznának. Mindenesetre kilátásba helyezte azt, hogy Bihar megye RMDSZ-irányítású önkormányzatai részt vesznek majd a programban. Szabó Ödön kijelentette: a magánszektornak is érdeke biztosítani a kétnyelvűséget, mely állítását azzal támasztott alá, hogy tavaly csak Hajdúszoboszlón 22480 román állampolgár töltött el legalább három éjszakát, míg Bihar megyében 2010-ben 3907 magyar állampolgár töltött el legalább három napot. A gazdasági előnyök mellett közösségi szempontból is igen hasznos ez a program, folytatta érvelését Szabó, utalva a sürgősségi ellátásra, melynek során életmentő lehet az, ha a bajba jutott anyanyelvén kommunikálhat a segítséget nyújtó intézmény munkatársaival. Újságírói kérdésre válaszolva Szabó Ödön elmondta: nem hiszi, hogy Gavrila Ghilea Bihar megye prefektusa megtámadná a közigazgatási bíróságon az Igen, tessék programra vonatkozó határozatot, mint ahogy korábban tette azt a megyei tanács több határozatával.
A magyar fél nyitott
Barabás Ferenc Berettyóújfalu polgármestere a sajtótájékoztatón közölte, azért csatlakozott azonnal a programhoz, mert néhány év óta sok olyan román állampolgár vett házat Bihartkeresztesen, akik nem tudnak magyarul, ami szükségessé teszi a kommunikáció megkönnyítését a város ezen új polgáraival. Eddig is voltak szórványosan kétnyelvűséget biztosítani szándékozó törekvések, például már több kétnyelvű fórumot, román nyelvtanfolyamot is szervezett az önkormányzat, van továbbá románul tudó rendőr, tanár, vendéglős a városban, azonban ez a projekt rendezett keretet biztosít ennek a célkitűzésnek. Barabás Ferenc vállalta: segíteni fog a megyei tanácsnak abban, hogy minél több magyarországi település csatlakozzon ehhez a programhoz.
Pap István. erdon.ro
2011. szeptember 29.
200 éves a szentjobbi református templom
Bihar megye – A szentjobbi református egyházközségben tavaly volt első alkalommal Gyülekezeti Nap. A sok pozitív visszajelzés hatására úgy döntöttek, hogy minden évben meg fogják szervezni ezt az ünnepséget.
Az idén az emsti (Hollandia) és a szentpéterszegi (Magyarország) testvérgyülekezetek képviseleteivel tartatott meg a Gyülekezeti Nap, mely keretében hálát adott a gyülekezet a 200 éves templomért, és a 30 éve épült parókiáért. Az ünnepi istentiszteleten Rákosi Jenő érmelléki esperes, helybeli lelkipásztor hirdette Isten igéjét a Királyok könyvévől vett idézet alapján, mely bölcs Salamon templomszentelési imádságának egy részletét tartalmazza. Salamon hitvallást tesz az írgalmas és szövetséget megtartó Istenről, majd kéri az Urat, hogy a megépített templomba érkezők imádságát mindig hallgassa meg. Oltalmat, védettséget kér a hajlékra, és kegyelmet az Istenhez forduló emberre.
Segítenek, mikor lehet
A meghívott vendégek és a gyülekezet köszöntése után először Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kapott szót, aki beszédében hangsúlyozta: mindig segítenek, amikor lehetőségük van rá. Idén a Megyei Tanács és a községközpont Berettyócsohaly Polgármesteri Hivatalának támogatása által lehetőség nyílt arra, hogy a templom előtt és mellett új járda készüljön, és sor került a templombelső felujítására is. Az ünnepség az 1811-ben befejezett és felszentelt templom, majd az 1981-ben 52 munkanap alatt felépített emeletes lelkészi lakás történetének ismertetésével folytatódott. A hollandiai testvérgyülekezet erre az alkalomra egy orgonát ajándékozott a szentjobbi gyülekezetnek, melyet Thurzó Zoltán zongoraművész mutatott be, Tasnádi Ferenc és Tasnádiné László Melinda énekesek kíséretével. Lakatos Tamás szavalata után a gyülekezet harangszó mellett emlékezett azokra, akik az elmúlt Gyülekezeti Nap óta elhunytak.
Emléktáblát avattak
Ezután az emsti testvérgyülekezet képviselői köszöntötték a gyülekezetet a Zsoltárok 33,18 versével: “Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat”, majd a 12 fős csoport el is énekelte ezt a zsoltárt. A szentpéterszegiek nevében Tóth József lelkipásztor mondott köszöntő beszédet, majd egy szép vázával ajándékozták meg az ünneplő gyülekezetet. A templomi együttlét után a templom bejáratához elhelyezett emléktábla leleplezése és megáldása következett. Az ünnepség itt még nem ért véget, hiszen a közös ebéd elfogyasztása után az elmúlt 10 év eseményeiről készült fényképeket tekinthette meg a gyülekezet. Kellemes beszélgetésekkel és az együtt ünneplés örömével zárult a nap. erdon.ro
2011. október 5.
Demográfiai folyamatok a Kárpát-medencében
Nagyvárad – Kedd délután az Ady Endre Középiskola egyik termében elkezdődött az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia kisebbségkutató moduljának második féléve. Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője tartott előadást.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg az első félévben a kisebbségi kérdés erdélyi vonatkozásaira fókuszáltak, addig az elkövetkezendő hetekben szélesebb, vagyis Kárpát-medencei kitekintésben vizsgálják a demográfiai folyamatokat.
A meghívott előadó, Kiss Tamás kisebbségkutató bevezetőjében elmondta: a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére ő is részt vesz egy összehasonlító kutatásban, mely a népesedés aspektusait vizsgálja azokon a Kárpát-medencei területeken (Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja), melyek egykoron Magyarországhoz tartoztak. Burgerlandot, a Muravidéket és Dél-Baranyát azért nem vették számításba, mert például Szlovénia magyar lakosainak száma akkora, mint Csíkszentdomokos népessége. Történelmi visszatekintésben elmondható: 1910-ben, vagyis abban az évben, amikor az utolsó népszámlálás volt az Osztrák-Magyar Monarchiában, azokon a területen, melyek Trianon után más országokhoz csatoltak, körülbelül 3,3 millió magyar élt: 1,6 millió Erdélyben, több mint 1 millió Felvidéken és Kárpátalján, és 425 ezer a Vajdaságban. A részarányuk nagyjából mindenütt ugyanannyi, vagyis 30 százaléknyi volt az össznépesség körében. A két világháború között Csehszlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben a magyarok száma (az arányuk 30 százalékról 16 százalékra esett vissza), a Vajdaságban és Erdélyben sokkal kisebb volt a fogyás. Előbbinek kiváltó okai a migrációs folyamatok, a kettős identitású népesség, a nyelvi asszimiláció és a nemzetiségváltás voltak. A második világégés utáni időszak demográfiailag jobban megviselte Kárpátalját és a Vajdaságot. Mint ismeretes, Magyarország és Csehszlovákia lakosságcserét hajtott végre, Kárpátalján pedig igen bonyolult volt a helyzet: a magyarokat kollektív bűnösnek mondták ki, ezért sokukat elhurcoltak Szibériába, mások pedig nem vállalták az identitásukat. Erdélyben viszonylag kedvezően alakult a helyzet, a Vajdaságban a bácskai hideg napok során ugyan sok magyar legyilkoltak, mégis a ’40-es évek végén nőtt a magyarság részaránya a ’30-as évekhez viszonyítva. 
Magyar korstruktúra 
Az összkép a ’60-as évek elején változott, amikor Kárpátalján és a Felvidéken a magyar demográfiai mutatók az abszolút számok szintjén kedvezőbben alakultak, mint Erdélyben vagy a Vajdaságban. Míg Jugoszláviában a ’80-as években vált erőteljessé az apadás, a többi három elcsatolt területen a ’60-as és a ’70-es években nőtt a magyar lakosság száma. Erdélyben 1987-1991 között körülbelül 100 ezres nagyságú elvándorlási és menekülthullámról beszélhetünk. 1992-2002 között részben etnikai migráció következett be, melyben a magyarság felülreprezentált volt, 2002 óta azonban inkább a románok vállalnak tömegesen munkát külföldön. A Vajdaságban már a ’70-es években engedélyezték a külföldi munkavállalást, a ’90-es években pedig a szerb menekültek fellazították a tömbmagyarság széleit. Kárpátalján 1990 után bevezették a kishatárforgalmat és az időszakos munkavállalást, melynek legvonzóbb célállomása Magyarország lett. Szlovákiából tanulni mentek Csehországba és Magyarországra, és kisebb mértékű munkaerő-migráció zajlott Ausztria, Németország és Anglia irányába.
Ami napjaink korstruktúráját illeti: a legkedvezőbb a helyzet Szlovákiában és Ukrajnában, a legkedvezőtlenebb pedig a Vajdaságban, ahol előrehaladott az elöregedés. Míg a ’60-as és a ’70-es években a Felvidék és Erdély fej-fej mellett haladt az 1000 főre jutó elhalálozások tekintetében, a ’90-es évektől kezdve tetemes különbség mutatkozik Erdély rovására.
Asszimiláció
Erdélyben 40 százalékos a magyarok dominanciája, ami azt jelenti, hogy Székelyföldön és Észak-Biharban a részarányuk meghaladja a 80 százalékot a különböző településeken. 15 százalékuk többségben (a Partiumban), 35,9 százalékuk kisebbségben (10-50% között vannak jelen egy adott településen), 7,4 százalékuk szórványban él, 1,1 százalékuk pedig ún. szórványban élő egyén, vagyis az adott településen a magyarok száma nem haladja meg a százat. Szlovákiában ugyan a magyarok háromnegyede többségben él, de nem olyan erőteljes a jelenlétük, mint a Székelyföldön, Kassán és Pozsonyban pedig összesen 40 ezer magyar él, vagyis részarányuk nem éri el az 5 százalékot. Kárpátalján a legtöbb magyar domináns területen él, a Vajdaságban viszont kisebbségben vagy szórványban vannak egy-egy településen.
Ugyanakkor Erdélyben a legkevesebb a vegyes házasságok száma, akár nemzetközi összehasonlításban is, Szlovákiában viszont a legelterjedtebb (valószínűleg azért, mert kisebbek a társadalmi különbségek, a „magyarok és a szlovákok évszázadokon keresztül ugyanazon katolikus templomba jártak”).
Kedvező feltételek
Kiss Tamás arról is beszélt, hogy a két utóbbi népszámlálás, vagyis 1991 és 2002 között mindenhol csökkent a magyarság részaránya, mely 16,3 százalékról 14,9 százalékra esett vissza (Erdélyben 20,8 százalékról 19,6 százalékra esett). Az idei népszámláláskor arra számítanak, hogy Szlovákiában 480 ezer, Kárpátalján 147 ezer, a Vajdaságban pedig 240-250 ezer magyart regisztrálnak. Erdélyben adottak a demográfiai feltételek a kedvező népszámlálási adatokhoz, ehhez azonban szükséges, hogy a kampány üzenetei átmenjenek, illetve sok függ attól is, hogy a magyarul beszélő romák minek vallják magukat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2011. október 14.
Erdély közös, az elitcsoportok jellemzői nem
Az erdélyi magyar elit szociológiai vizsgálata címmel tartott előadást Dr. Papp Z. Attila. A jelenlevők az elit réteg jellemzőiről és az erre vonatkozó statisztikai adatokról tudhattak meg többet.
A Szacsvay Akadémia keretén belül megszervezett Magyarok Erdélyben 2. – Fókuszban a kisebbségkutatás címet viselő programsorozat második előadására került sor október 13-án az Ady Endre Líceumban. Az előadás elején Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az előadót és a közönséget. Dr. Papp Z. Attila a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa illetve a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének docense elmondta a kutatásokat 2009-2010 között végezték. Először is az elit fogalmát határozta meg. Az elit mindig kisebbség és a nem elit csoportok viszonylatában él vagy érthető meg.
Az elit a társadalom vezető rétege, a döntéshozók. Az elit mint kisebbségi csoport saját formális vagy informális kapcsolatrendszerrel, saját identitás és másság tudattal rendelkezik. Jellemző a tagok közti szolidaritás, a sajátos életforma és fogyasztási szokások és az elkülönülés tudata. Az előadó azt is tárgyalta, hogy kiből és hogyan lehet elittag? Itt az elit termelődésének kérdését kell viszgálni, hogy valaki beleszületik vagy egyéni teljesítmény által tud bekerülni egy elitcsoportba. Itt két kategóriát különíthetünk el: a reprodukció (az elit újratermelődése) és a cirkuláció (elitcsere). Bibó István (1942) szerint az elit legfőbb szerepe, hogy példát mutasson, hiszen amilyen az elit, olyan a társadalom többi része is.
Elittipológiák
A 2009-10-es kutatás során erdélyi magyar viszonylatban két elitcsoportot vizsgáltak a kulturális és a gazdasági csoportokat. A kulturális elit egynegyed részét a felsőaktatási intézményekben oktatók, háromnegyedét pedig az egyéb kategóriák teszik ki (sajtó, egyházak képviselői, könyvkiadók, képzőművészek, komolyzenészek, írok stb. tartoznak), míg a gazdasági elitbe a magyar cégvezetők és menedzserigazgatók válaszai alapján kutattak. Az elitcsoportoknál mindkét esetben a 86-87%-át a férfiak teszik ki. Ezek az arányok más országokban is hasonlóképpen alakulnak. Az átlagéletkor esetében a gazdasági elitet egy fiatalabb, átlagosan 45 év körüli személyek, míg a kulturális elitet egy idősebb, 55-60 év közötti személyek alkotják. Vallási hovatartozás szerint pedig a gazdasági elitet inkább római katólikus személyek dominálnak, míg a kulturális elitnél a református vallású személyek. Ezt az arányt a születési hely is befolyásolja, mivel a gazdasági elithez tartozók 32,2 %-a Hargita megyében, ahol elterjedt a római katólikus vallás, és a kulturális elit esetében 22,1 % Kolozs megyében született.
További jellemzők
Fontos figyelembe venni az elitcsoportok iskolai végzettségét is. Míg a gazdasági elit többsége (57,7 %) egyetemi diplomával rendelkezik, addig a kulturális elitnél 41,6 % doktori vagy egyéb posztgraduális képzéssel rendelkezik. A kulturális elit intenzívebben vesz részt a közéleti szereplésben, és az elitbe tartozás tudata is magasabb, mint a gazdasági elitnél. Fontos szempont, hogy ki mikor került az elitbe. A kutlurális elit fele már 1989 előtt is az elitbe tartozott, míg a gazdasági elitnek csak 18,8 %-a. Politikai hovatartozás szerint, önbesorolás után kiderült, hogy mindkét kategória inkább jobboldali nézeteket vall. Arra a kérdésre, hogy melyik pártra szavaznának 2009-10 között mindkét kategória túlnyomó többsége az RMDSZ-t jelölték meg. A milyen közösséghez tartozik kérdésre mindkét kategóriában a legtöbben az erdélyit jelölték. Dr. Papp Z. Attila ennek alapján azt a következtetést vonta le, hogy „Erdély közös, az elit jellemzői nem”. A jelenlevők az előadás után feltehették kérdéseiket.
Nagy Noémi
erdon.ro
2011. október 16.
Tizenhárman a váradi magyar színházért
A Nagyváradi Szigligeti Színház első nagyszínpadi premierje előtt díjazták azokat, akik hozzájárultak az önálló váradi magyar színház létrejöttéhez.
A Szigligeti Színház díjait Czvikker Katalin menedzserigazgató adta át péntek délután a színház emeleti előcsarnokában. Az első díjazott Biró Rozália Nagyvárad alporgármestere volt, aki a színház zárkődokumentumának kiemelésében és felújitásában nyújtott támogatásával valamint a dokumentumok biztonságba helyezésével szerzett komoly érdemeket. Boka Lászlónak, a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) tudományos igazgatójának a restaurálási folyamatban nyújtott áldozatos munkáért, Tóth Zsuzsannának, az OSZK szakrestaurátorának a magas szintű felújítási teljesítményéért ítélték oda a díjat. Jakabffy László – a folyamatos szakmai tanácsadás, illetve a premier előtt megnyitott kamarakiállitás kialakitásában nyújtott anyagi támogatása után vehette át az elismerést.
Politikusok
Sárközi Zoltán, a Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke a Szigligeti – szobor körüli méltó környezet kialakitásában szerzett díjat érdelmlő érdemeket, Pető Csilla parlamenti képviselő érdeme pedig az, hogy már 2009-ben politikai nyilatkozatot tett a parlamentben, továbbá levélben fordult Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetéhez a nagyváradi szinház ügyében, és már akkor szorgalmazta a társulat különböző anyaországi forrásokból való támogatását. Derzsi Ákos parlamenti képviselő anyagi és szakmai segítségnyújtásáért, Szabó Ödön megyei önkormányzati képviselő jogi támogatásáért kapott elismerést. Szabó volt az, aki a Bihar Megyei Tanács jogi bizottságának elnökeként újra és újra jogszerűnek tartotta az önnálló magyar szinház újraalapítását.
Civilek, művészek
Díjazták továbbá Kelemen Máriát, az Anna Nőszövetség elnökét, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi tagját és Nagy Bélát a Szigligeti Társulat egykori irodalmi titkárát, akik elsőként vetették, és karolták fel az önálló magyar színház gondolatát. Díjat kapott a Szigligeti Társulat három korábbi művészeti igazgatója, Hajdu Géza, Meleg Vilmos és Dimény Levente is, akik a maguk során és módján szintén hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön a váradi magyar színház. 
Pap István
erdon.ro
2011. október 19.
Létrejön-e a teljes egység Partibumban?
Az összefogás fontosságát hangsúlyozták a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának (NÖB) mai kihelyezett ülésén Nagyszalontán. Potápi Árpád, a NÖB elnöke az ülés elején kijelentette: a bizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy közösen lehessen jobbítani a magyar nemzet sorsán.
Bár a Nemzeti Összetartozás Bizottság kihelyezett ülésén minden felszólaló hangsúlyozta az összefogás fontosságát, mégsem volt politikai felhangoktól mentes a szerdai bizottsági gyűlés. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke beszédében hangsúlyozta: a Partium és a Székelyföld két különböző sajátosságokkal rendelkező régió, ami azt jelenti, hogy előbbiben nem lehet ugyanazokat a politikai, társadalmi kritériumokat alkalmazni, mint az utóbbiban. Hangsúlyozta: a Székelyföldön elképzelhető több magyar politikai szervezet versengése, de „aki a Partiumban megosztja a magyarságot, az a román pártokat támogatja. A rögtön utána felszólaló Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi szervezetének megbízott elnöke kijelentette, hogy az előtte szóló Szabó Ödön rózsaszín szemüveget tett a bizottság szemére. Kifejtette: míg régebben egymillió szavazatot kapott a romániai magyar érdekvédelmi szervezet, addig ez a szám mára négyszázezerre csökkent. „Van még mit tenni, és erre lennénk itt mi, akik más úton akarunk eljutni ugyanoda – fogalmazott Zatykó Gyula, kijelentve, hogy készek az együttműködésre azokkal, akik nemzetben gondolkoznak, de nem tárgyalnak a korruptakkal és a volt besúgókkal.
Integráció in integrum
A felszólalók sorában Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke kifejtette, el kell jussunk odáig, hogy megvalósuljon az integráció in integrum, azaz a teljes egység, mert akkor a románok is másképp viszonyulnának a magyarság kérdéseihez, mint amilyen például a restitúció ügye. A kihelyezett ülésen az egyházak részéről felszólalt Gyenge Béla kanonok a nagyszalontai római katolikus egyház képviseletében, Mátyás Attila evangélikus-lutheránus esperes, és Buzogány Csoma István unitárius lelkész. Az önkormányzatokat Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester és Bognár Levente aradi alpolgármester képviselte, akik az illető települések megvalósításairól és gondjairól adtak képet a bizottságnak. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora a magyar oktatás fontosságára, ezen belül pedig a PKE-nek a magyar oktatásban játszó kiemelkedő szerepére hívta fel a figyelmet. Ifj. Szilágyi Ferenc, a Partium Autonómia Kezdeményező Testület elnöke a partiumi autonómia megvalósíthatóságáról tartott rövid előadást. Az otthoniak közül Szémán Péter, a Báthori István Alapítvány elnöke beszélt utoljára. Az ülésen elhangzottakra a bizottság tagjai reagáltak, mintegy összegezve a történéseket.
Pap István
Erdély Online
Erdély.ma
2011. október 19.
Az OGY Nemzeti összetartozás bizottságának ülése Nagyszalontán
A romániai magyar pártok összefogását sürgette a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának (NÖB) elnöke szerdán a testület nagyszalontai (Salonta) kihelyezett ülésén.
Potápi Árpád János (Fidesz) a bizottság üzenetét megfogalmazva kijelentette: a 24. órában vannak az erdélyi magyar pártok, hogy összefogjanak a jövő évi romániai választásokon való eredményes szereplésük érdekében. A bizottság elnöke a labdarúgó nemzeti tizenegy példáját említette, mondván: tagjai különböző csapatokban év közben egymás ellen játszanak, de a fontos, nemzetközi mérkőzéseken csak együtt lehetnek sikeresek.
A bizottság az első erdélyi kihelyezett ülésén a romániai magyar politikai pártok partiumi vonatkozású beszámolóit, a történelmi egyházak, helyi önkormányzatok és helyi civil szervezetek tájékoztatóit hallgatta meg.
Török László, Nagyszalonta polgármestere elmondta, hogy városukban egy hónapja adtak át önálló intézményként magyar állami iskolát, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul pedig a zökkenőmentes honosítási folyamatról tájékoztatta a képviselőket.
Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke előzőleg kijelentette: aki a Partiumban megosztja a magyarságot, az a románokat támogatja. A politikus adatokat ismertetett, melyek szerint a legutóbbi önkormányzati választásokon azért veszített fontos képviselői helyeket az erdélyi magyarság, mert pártjai egymás ellen indítottak jelölteket.
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi szervezetének megbízott elnöke szerint ők csak a nemzetben gondolkodókkal tudnak együttműködni, "besúgókkal, nemzetárulókkal (...) nem". A politikus szerint ki kell vívni az autonómiát.
Kozma Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) Bihar megyei elnöke felszólította a magyar pártokat, tegyék félre "vélt és valós sérelmeiket", nyújtsanak békejobbot egymásnak, s küzdjenek a magyarság jogaiért, megmaradásáért. "Erdélyben eddig nem az összefogásra volt példa" - jegyezte meg.
Az egyházak jelen levő képviselői "az emberi gyarlóság határain való túllépésre" szólítottak fel, megállapítva: "egy út van: vagy közösen megmaradunk, vagy egyenként pusztulunk el".
"Nem mindig az a nemzetben gondolkodó, aki harsogja a nemzetben gondolkodás elvét" - fogalmazott Csűry István Királyhágómelléki református püspök, aki integrációra szólította fel a helyi politikai erőket.
A jelen levő önkormányzati vezetők településeik magyarságának helyzetéről, az oktatási fejlesztésekről tájékoztatták a képviselőket.
Kalmár Ferenc András (Fidesz) felszólalásában hiányolta az erdélyi magyar pártok alázatát egymás és a nemzet iránt. Javasolta, hogy a nemzet érdekében egymás között mihamarabb oldják fel az ellentéteket.
Hoppál Péter (Fidesz) kijelentette: az anyaországnak ide kell jönnie tanulni, ugyanakkor nem jó metodika, hogy idejöjjön és ítéletet mondjon a belső problémák fölött. "Meg kell találniuk a konszenzus módját és az együttműködés kereteit" - tette hozzá.
Révész Máriusz (Fidesz) elhibázott hozzáállásnak nevezte a bizottság előtt elhangzottakat, megítélése szerint a Nemzeti Összetartozás Bizottsága előtt "ami összeköt bennünket, azt kellett volna hangsúlyozni".
Szili Katalin (független), a bizottság alelnöke viszont a bizalom jeleként értékelte, hogy erdélyi magyar pártok képviselői őszintén beszéltek. "A nemzet egy nagy család, ahol megosztjuk a problémáinkat" - mondta, hozzátéve: bizottságuknak is az a feladata, hogy az összetartozást segítse elő.
Kovács Ferenc (Fidesz), a bizottság alelnöke munkaértekezletnek nevezte a találkozót, ahol feltérképezik "hogyan állunk, s mit tudunk tenni".
Szávay István (Jobbik) a közös felelősségre hívta fel a figyelmet, s a szerbiai kárpótlással kapcsolatos hétfői parlamenti szavazásra utalva megjegyezte: "a nemzeti kormány és a nemzeti ellenzék a nemzeti célok többségében egyetért".
Kőszegi Zoltán (Fidesz) fontosnak nevezte az erdélyi pártok felvetéseit, mert szerinte nekik is tudniuk kell az ottani konfliktusokról. A képviselő - mint mondta - erős Magyarországot szeretne látni Európa térképén.
A magyar képviselők után ismét szót kért Szabó Ödön, az RMDSZ bihari ügyvezető elnöke, s kijelentette: elvárják, hogy az anyaország "gyerekeiként" kezelje a határon túli magyarokat. Ezzel összefüggésben megjegyezte: "ha a határon túl nem a szeretetet erősítik, hanem az egyiknek zsebpénzt adnak, hogy az a másikkal harcoljon, az nem segítség". A politikus szerint nem minden jó Romániában, ami Magyarországon jó. Magyarázatként hozzátette: ha a román kormány olyan intézkedéseket hozna, mint a magyar, s erősítené a prefektúrákat, vagy államosítaná az iskolákat, "mi ki kellene vonuljunk az utcára". "A magyar receptek nem mindig érvényesek a határon túl" - tette hozzá Szabó Ödön.
Potápi Árpád János erre megjegyezte, hogy "a magyar receptet nem kívánják exportálni".
A NÖB fideszes elnöke szerint az erdélyi magyar pártok már úgy széthúznak, hogy azt ők exportálják Magyarországra és nem fordítva.
A 2012-es romániai választásokra utalva megismételte: az utolsó pillanatban vannak a magyar pártok, hogy összefogjanak.
Ha ez nem valósul meg, a magyar pártoknak esélyük sincs a választásokon - tette hozzá a politikus.
A kihelyezett bizottsági ülés résztvevői a tanácskozást követően megkoszorúzták Arany János és Kossuth Lajos nagyszalontai szobrát, majd Nagyváradon találkoztak Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyés püspökkel.
MTI
2011. október 20.
Széthúzást „exportálnak” az erdélyi magyar pártok
A romániai magyar pártok összefogását sürgette a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának (NÖB) elnöke tegnap, a bizottság nagyszalontai kihelyezett ülésén.
Potápi Árpád János (Fidesz-KDNP) a bizottság üzenetét megfogalmazva kijelentette: a 24. órában vannak az erdélyi magyar pártok, hogy összefogjanak a jövő évi választásokon való eredményes szereplésük érdekében. A bizottság elnöke a labdarúgó nemzeti 11 példáját említette, mondván: tagjai különböző csapatokban, évközben egymás ellen játszanak, de fontos, nemzetközi mérkőzéseken csak együtt lehetnek sikeresek.
A testület első erdélyi kihelyezett ülésén a romániai magyar politikai pártok partiumi vonatkozású beszámolóit, a történelmi egyházak, a helyi önkormányzatok és civil szervezetek tájékoztatóit hallgatja meg.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának (NÖB) fideszes elnöke szerint az erdélyi magyar pártok már úgy széthúznak, hogy ezt a széthúzást ők exportálják Magyarországra, és nem fordítva.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke előzőleg kijelentette: aki a Partiumban megosztja a magyarságot, az a románokat támogatja.
Zatykó Gyula, az EMNT partiumi szervezetének megbízott elnöke szerint ők csak a nemzetben gondolkodókkal tudnak együttműködni, „besúgókkal, nemzetárulókkal nem”.
Kozma Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) Bihar megyei elnöke felszólította az erdélyi magyar pártokat, hogy tegyék félre „vélt és valós sérelmeiket”, nyújtsanak békejobbot egymásnak, és küzdjenek a magyarság jogaiért, megmaradásáért.
Az egyházak jelen levő képviselői „az emberi gyarlóság határain való túllépésre” szólítottak fel, megállapítva: „egy út van: vagy közösen megmaradunk, vagy egyenként pusztulunk el”.
Révész Máriusz (Fidesz) elhibázott hozzáállásnak nevezte az ülésen elhangzottakat, Szili Katalin (független), a bizottság alelnöke viszont a bizalom jeleként értékelte az erdélyi magyar pártok közötti nyílt beszédet.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 21.
A külpolitika és a határon túli magyarok
A Szegedről érkezett Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia etnikai-nemzeti kisebbségkutató intézetének munkatársa tartott előadást szerdán a nagyváradi Ady Endre Líceumban. Ugyan nem telt meg a díszterem, de szép sokan voltak kíváncsiak a Bihar megyei RMDSZ létrehozta Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának keretében zajló, a Nemzetiségi kérdések és magyar kisebbség az államszocializmus korában című értekezésre.
Az előadó rövid bemutatkozás után előrebocsátotta, nem eseménytörténet fog elhangzani, a problémákat igyekszik feltárni. Több korszakra osztotta az 1944 és 1987 közötti időszakot, amelyet részletesen tárgyalt, a revíziós jövőkép korát és a Horthy-rendszerbeli „kis magyar világokat” csak érintőlegesen említette – a két világháború között volt magyarságpolitika Erdélyben, utána pedig az volt a kérdés, mit tud kezdeni a rendszer a megmaradt közösségekkel –, a kilencven utáni korszakot pedig azért nem részletezte, mivel a külhoni magyarság támogatása intézményesült.
A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája kapcsán a Romániával, Jugoszláviával, Csehszlovákiával folytatott tárgyalásokra, fejleményekre tért ki. Az eszköztelenség korának jelölte meg az előadó az 1944–47 közötti éveket (zajlott a határon túli magyarok áttelepülése, illetve áttelepítése, s közben folytak a béketárgyalások), majd az 1948–56 közötti időszakot úgy jellemezte röviden, mint a korszak, amikor „nem történik semmi”, a vasfüggöny miatt, az újabb levéltári kutatások ennek ellenére azt mutatják, voltak konfliktusok a határon túli magyarok sorsát illetően. 1956–1964 között, az előadó besorolása szerint a lemondás és elhallgatás időszakában, Bárdi Nándor említette a Kossuth rádió szerepét, mint a magyar kulturális tömböt összekapcsoló médiát, és Kádár hálalátogatásairól is szólt (1958-ban Romániában kijelenti, hogy a romániai magyarok helyzete Románia belügye, s nincsenek területi követeléseik sem). Az előadó kitért arra is, hogy a hatvanas évek közepétől a román és a magyar külpolitikában párhuzamos stratégiák alakulnak ki, míg előbbi külön utas külpolitikát folytat, addig utóbbi éppen abban a legszervilisebb. Egyéb lépések mellett a hetvenes évek közepén a politikai bizottságban először foglalkoznak a határon túli magyarok helyzetével, megállapítva, hogy az Romániában rossz, Jugoszláviában jó, Csehszlovákiával pedig lehet tárgyalni, és már korábban beindulnak kulturális támogatások, könyvkiadási program. Végül eljutnak 1985–1992 között a kulturális nemzet felfogásának intézményesüléséhez: nyomásgyakorló csoportok alakulnak, az MTA tudományos kutatást végez a szomszédos országok magyarságáról, a médiában is megjelenik a határon túli magyarok kérdése, megalakul a Határon Túli Magyarok Hivatala.
Az elhangzottak lezárásaként Bárdi Nándor a kapcsolattartási nehézségeket részletezte (vízumkényszer, piros és kék útlevelek, a kishatárforgalom csak a hatvanas években indul be újra, Romániában csak 1969-ben), statisztikai adatokat mutatott a Magyarországra ki- és belépők számáról, valamint nemzettudati vizsgálatok eredményeit is bemutatta 1973-tól. Végül a közönségkérdések következtek, amelyeknek során a kisebbségpolitika még egy-két aspektusára kitért az előadó.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke köszönte meg a tartalmas összegzést, majd azt is elmondta a végéhez közeledő történelmi modulról, hogy az eredetileg eltervezetthez képest Romsics Ignác történész előadása zárja majd az előadássorozatot november 23-án, aminek alkalmával a rendszeresen jelen lévők ingyenesen juthatnak majd hozzá egy, a Váradon járt előadókkal készült interjúkötethez.
Freund Emese
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. október 21.
Terefere a nemzeti összetartozásról
A magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága kihelyezett ülést tartott szerdán délelőtt Nagyszalontán a Magyar Házban a partiumi magyar politikai alakulatok, önkormányzatok, civil szervezetek, illetve a történelmi egyházak képviselőinek részvételével. A szerkesztőségünknek megküldött programban az szerepelt, hogy a tanácskozást követően délután két óra körül sajtótájékoztatót tartanak a szervezők és házigazdák. Ehhez képest szalontai munkatársunk tegnap csak arról tudott beszámolni, hogy a megadott időpontban hiába jelent meg a helyszínen, a tanácskozás még tartott. Betessékelték a terembe, ahol belehallgathatott az eszmecsere végébe. A tanácskozást úgy rekesztették be, hogy az ígéretek ellenére sajtótájékoztatót nem tartottak.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata lapunkhoz is eljuttatta a Szalontán történtekről készül tájékoztatóját, eszerint az év elején alakult nemzeti összetartozás bizottsága az erdélyi magyar-magyar megbékélést sürgette a megbeszélésen, annál is inkább, mivel – Potápi Árpád János bizottsági elnök megfogalmazása szerint – az erdélyi magyar pártok a 24. órában vannak a jövő évi romániai választásokra való felkészülés tekintetében. (Ez némi tájékozatlanságra vall, ugyanis a dolgok jelen állása szerint legközelebb jövő novemberben lesznek választások Romániában.) A fideszes Potápi előadta pártja Erdély-politikájának egyik tételét, miszerint a széthúzó romániai magyar pártoknak legalább a választásokon össze kell fogniuk. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul az egyszerűsített honosítási eljárás, illetve a visszahonosítás erdélyi és partiumi vonatkozású adatait ismertette. Szabó Ödön (RMDSZ) pártja sikereiről, megvalósításairól, eredményeiről beszélt, majd az egyes önkormányzati tisztségek elvesztéséért más romániai magyar pártokat tett felelőssé. (Ez azért is furcsa, mert 2008-ban a főnöke, Kiss Sándor megyei pártelnök úgy bukta el a tanácselnöki tisztséget, hogy ő volt az egyedüli magyar induló.) Zatykó Gyula (EMNT) a Magyar Szocialista Párt sikerpropagandájához hasonlította Szabó beszámolóját, mondván, hogy az rózsaszín szemüvegen át láttatta a Bihar megyei magyarok helyzetét, miközben az RMDSZ-nek jelentősen csökkent az utóbbi években a szavazótábora. Zatykó kijelentette: „ugyanazt a célt szolgáljuk, de más-más úton próbálunk eljutni a megvalósításhoz.”, majd azt is, hogy rengeteg olyan közös ügy van, melyben lehetséges az összefogás, de „csak a nemzetben gondolkodókkal tudunk együttműködni, korruptokkal, besúgókkal, közös érdekeink elárulóival nem.” Kozma Csaba, a Magyar Polgári Párt Bihar megyei illetékese szintén összefogást sürgetett. A történelmi magyar egyházak részéről Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Gyenge Béla nagyszalontai katolikus plébános, Mátyás Attila váradi evangélikus lelkész, valamint Buzogány-Csoma István, a Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközség lelkésze szólalt fel. Mindannyian az összefogás szükségszerűsége mellett foglaltak állást. A partiumi önkormányzatok részéről Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere és Bognár Levente, Arad alpolgármestere (mindketten RMDSZ-esek) számolt be a két város jelenlegi helyzetéről. János Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora az első akkreditált romániai magyar felsőoktatási intézmény helyzetét ismertette a résztvevőkkel. Ifj. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Kezdeményező Testület elnöke az Európai Unióban fellelhető autonómiamodellek lehetséges partiumi megvalósításáról tájékoztatta a megjelenteket.
2011. október 24.
Bodó Barna: Az a nemzet, mely lemond a szórványról, magáról mond le
Az a nemzet, mely lemond a szórványról, magáról mond le, mondta október 21-én a belényesi szórványkonferencián Bodó Barna egyetemi tanár.
A belényesi Megmaradás Házának gyűléstermébe szép számban jelentek meg az érdeklődők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett szórványkonferencián, ahol elsőként Kántor Zoltán a magyar igazságügyminisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának főtanácsadója tartott előadást. Kántor elmondta: 1989 után a volt kommunista államok barátságtalanul viseltettek a kisebbségekkel szemben, és a kollektív jogokat kevés állam fogadja fel, főleg azok nem, amelyekben a kisebbség létét veszélyként fogják fel. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió országai nem értik a kisebbségi problémát, mert az EU nem kisebbségvédelemben, hanem biztonságpolitikában gondolkozik. Előrelépésként könyvelhető el viszont az, hogy ma már az Európai Unió is elfogadja azt, hogy az anyaország támogathatja kisebbségben élő nemzettársait. A magyar nemzetpolitikáról szólva hangsúlyozta, hogy annak koherensnek kell lenni, illetve az intézményesülésre és a reprodukcióra kell fektetni a hangsúlyt, és meg kell találni azokat a területeket, ahol a legnagyobb szükség van segítségre. Mint mondta, az előrejelzések szerint Romániában mintegy százezerrel csökkent az elmúlt tíz évben a magyarság száma.
Mikó Imre terv
Mátis Jenő az EMNT gazdasági szakbizottságának alelnöke a Mikó Imre tervről számolt be, kiemelve, hogy a tervet három fő anyagi forrásból lehet finanszírozni: a román, illetve magyar állami pénzből, valamint EU-s forrásokból. A Mikó Imre terv az erdélyi magyarság fő jövőképeit jelöli ki 2020-ig, ezek pedig az önszervező képesség, az autonóm gazdaság, valamint az információáramlást és a bizalmat elősegítő intézményhálózat megléte. Végezetül a tervben megfogalmazott tizenegy kitörési pontot sorolta fel, ezek között említve a turizmust, a befektetésösztönzést, az erdő- és vadgazdálkodást, az agráriumot és megújuló energiaforrások felhasználását. Ezt követően a hozzászólások következtek. Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy a Mikó Imre tervnek, mint minden központilag készített stratégia gyengéje az, hogy nem alulról építkező törekvéseket fog egybe, hanem fentről, egy központban kidolgozott elképzelést kíván alkalmazni regionális, helyi körülményekre. Ezt követően hangsúlyozta, hogy a szórványban kiemelkedő fontosságúak a vállalkozások, melyek össze kell fogjanak annak érdekében, hogy egy olyan réteg jöjjön létre, mely elősegíti a helyi kisebbségi közösség megmaradását.
Sajtó és autonómia
Szünet után Bodó Barna a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem tanára, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Kárpát-medencei szórványbizottságának elnöke tartott előadást, abból a meghatározásból indulva ki, hogy szórványközösség az, amelyik önerőből nem tudja fenntartani anyanyelvi kultúráját. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki román sajtót olvas, az észrevétlenül átveszi azt a szemléletet, amelyet a többség alakított ki a kisebbségről, és egy évtized elteltével a kisebbség elkezd magára úgy tekinteni, mint a többségiek. „Mi, romániai magyarok nem pozitív diszkriminációt, hanem a negatív diszkrimináció kiegyenlítését kérjük” – mondta, példaként említve azt, hogy ha egy román gyerek öt perc alatt eljuthat a román iskolába, akkor a magyar gyereknek se kelljen órákat utaznia a magyar iskoláig.
A szórvány kihívás
„A szórvány a nemzet határa, és ha a szórvány nem tudja nyelvét megőrizni, akkor odavesz a nemzet. Az a nemzet, amely lemond a szórványáról, az saját magáról mond le” – hangsúlyozta előadásában Bodó Barna. A professzor kiemelte, hogy a szórvány nem tudja kitermelni saját elitjét, ezért iskolára, templomokra, és civil szervezetekre van ott szükség. Előadása végén Bodó Barna megfogalmazta javaslatait, melyek között szerepelt az, hogy meg kell teremteni a megmaradáshoz szükséges intézményi hátteret, civil tréningre van szükség, és át kell alakítani a támogatáspolitikát. Ez utóbbi tekintetében Bodó Barna felvetette: nem biztos az, hogy szükség van az iskolatámogatásra a Székelyföldön is, vagyis ott, „ahol a szél is magyarul fúj.”
Javaslatok
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében elmondta: a szórványban fenntartható intézményekben kell gondolkozni, mert szórványnak az a közösség számít, amelyik saját identitását önmaga nem tudja biztosítani és nincs önigazgatási potenciálja. Toró T. Tibor kijelentette, hogy az újonnan alakult Erdélyi Magyar Néppárt maximálisan egyetért abban, hogy a szórványkérdést depolitizálja. Javasolta azt, hogy az egyházak vegyék át az államtól az elemi oktatást, szórványközpontok létrehozására tett javaslatot, melyek egyik feladata lenne az anyanyelvi oktatás biztosítása is, továbbá át kellene gondolni a státusztörvény nyújtotta kedvezményeket is, vélte a politikus
Minőséget! Összefogást!
Ezt követően ismét a hozzászólások következtek. Szinte minden felszólaló hangoztatta egy magyar iskola létrehozásának fontosságát a Belényesi medencében, míg az egyik felszólaló felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatás minőségére is hangsúlyt kell fektetni. Egy másik felszólaló kiemelte azt, hogy a politikum ne szóljon bele az iskolák működésébe, mert a politikum önmagát szervezi, nem a közösségeket. Majd az RMDSZ-ről szólva elmondta, hogy az a román állam érdekeit képviseli a szórványban, és nem a szórvány érdekeit viszi el a kormányhoz. Szabó Ödön ebben a panelben is felszólalt, kiemelve azt, hogy az oktatás minősége rendkívül fontos kérdés, mert ha sikerül egy nagyon magas színvonalú magyar iskolát létrehozni, akkor a vegyesházasságokból származó gyerekeket is abba az iskolába íratják majd. Toró T. Tibor végezetül hangsúlyozta azt, hogy az erdélyi magyar politikai egységet el kell felejteni, de vannak olyan fontos ügyek, mint amilyen a szórvány kérdése is, amelyekben össze kell fogjanak a magyar politikai erők.
erdon.ro/Erdély.ma
2011. október 25.
Depolitizálni kell a szórványkérdést
A Belényesi-medence szórványmagyarságának mindennapi nehézségeiről és a megmaradás feltételeiről volt szó azon a konferencián, amelyet a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete rendeztek meg október 22-én a belényesi református egyházközség gyülekezeti termében. Az eseményen a téma szakértői tartottak előadást, majd a régió településeiről érkezettek is – többségében lelkészek –kifejtették véleményüket.
A tanácskozás moderátora Nagy József Barna főszervező, az EMNT Bihar megyei ügyvezető elnöke, az MPE elnöke volt. Elsőként Kántor Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának főtanácsadója, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója tartott előadást, melyben röviden ismertette az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikájának logikáját valamint a 2010-es kormányváltás után alkalmazott gyökeres változásokat, továbbá kitért a szórványtelepülések specifikus társadalompolitikai vonatkozásainak bemutatására is. Az előadó azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi sorsban élő külhoni magyarság számára egyedül az autonómia hozná el a boldogulást, mely nemcsak cél, hanem egyben a megmaradás eszköze is. Ugyanakkor véleménye szerint nagy hangsúlyt kell fektetni az intézményesülésre, elsősorban az oktatási intézmények megerősítésére is. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy tíz év alatt 100 ezerrel csökken a romániai magyarság száma és ez a folyamat elsősorban a diaszpórában állítandó meg, ahol kiemelt figyelmet kell fordítani az anyanyelven történő oktatásra, magyarázta az előadó.
Mátis Jenő, az EMNT gazdasági szakbizottságának alelnöke az Új Széchenyi Terv mintájára összeállított Mikó Imre Terv vitairatát mutatta be a jelenlévőknek. Elmondta: ahhoz, hogy a vitairat konkrét stratégiává váljon, széleskörű gazdasági és politikai összefogásra van szükség. Az EMNT számít a többségi nemzet, valamint más romániai magyar érdekképviseleti szervezetek támogatására is. A gazdasági szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy mindeddig az erdélyi magyarság számára nem készült olyan átfogó, előremutató stratégia, amely figyelembe veszi Partium, Székelyföld és Közép-Erdély eltérő sajátosságait. A terv időhorizontja 2020, addigra – amennyiben tartani lehet a meghatározott célkitűzéseket – Erdély gazdasági és kulturális értelemben egyaránt „Kelet Svájcává”, és egyben Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnerévé válhat. Az előadó röviden bemutatta a vitairatban szereplő kitörési pontokat is. A hallgatóság nagy érdeklődéssel hallgatta meg ezeket, többen is hozzászóltak az elhangzottakhoz.
Bodó Barna politológus, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Kárpát-medencei szórványalbizottságának elnöke szintén az autonómiában látja az erdélyi magyarság megmaradását. Fontos, hogy ne román szemüvegen át lássuk önmagunkat, hanem higgyünk abban, hogy mindaz amit elképzelünk megvalósítható. „A szórvány a nemzet határa, éppen ezért kiemelt figyelmet érdemel. Az a nemzet, mely lemond szórványáról, saját magáról mond le” – fogalmazott a Sapientia EMTE előadótanára. A megoldandó problémák sorában megemlítette, hogy a szórvány nem tudja kitermelni a véleményvezéreket, márpedig szükség van a magyarság megmaradásának ügyét felvállaló vezetőkre. A templom és az iskola után a civil szervezeteknek kell felvállalniuk a magyar közösségek összetartását. A közösségeknek fel kell ismerniük, hogy egymásra vannak utalva: a szomszédos települések lakóinak rá kell döbbenjenek, hogy nem egymás riválisai, hanem éppen ellenkezőleg, egymás megerősítői. A további feladatok között a szakember megemlítette az oktatási rendszer átszervezését, a civil társadalom képzését valamint a magyar kormány támogatáspolitikájának átgondolását is.
A szórványkonferencián jelen volt Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, aki felszólalásában először is tolmácsolta Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Parlament alelnöke, a konferencia fővédnöke üdvözletét, aki nem tudott eleget tenni a szervezők meghívásának. Előadásában Toró T. Tibor elmondta, hogy dinamikájában kell tekinteni a szórványosodási folyamatot. Akárcsak a hadszíntereken, a kisebbségi politikában is nem elég védeni a pozícióinkat, hanem törekedni kell arra, hogy a haladás érdekében időnként kitörjünk a korlátok közül és előre szaladjunk. A magyarországi kormányváltást követő expanzív nemzetpolitika változást hozott a romániai magyarság számára is, ennek köszönhetően szerencsésebb a csillagok állása Erdély felett, jelentette ki az EMNT vezetője. Sok még a tennivaló, a hit nem elég ahhoz, hogy társadalmi perspektívát nyújtsunk a szórványban élőknek. A kulcs a megmaradáshoz az autonómia, vélte a többi előadóval egyetértésben Toró T. Tibor. Egyik prioritásunk kell legyen az intézmények létrehozása, azonban arra oda kell figyelni, hogy ezek fenntarthatók legyenek és világos finanszírozással rendelkezzenek. Hiába kérkedik azzal az RMDSZ, hogy iskolákat újít fel, ha azokat pár hónapra rá gyermekhiány miatt kénytelenek bezárni, hangzott el. A pártigazgató elmondta, érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy milyen lehetőségek adottak arra, hogy az egyházak átvegyék a szórványtelepüléseken a magyar elemi oktatást. A szórvány ügyét sürgősen depolitizálni kell, a pártoknak önmérsékletet kell gyakorolniuk, és össze kell fogniuk a szórványtelepülések magyar gyermekeinek anyanyelvi oktatása érdekében, javasolta a temesvári politikus a teremben szintén jelen lévő Szabó Ödönnek, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének. Felszólalásának végén Toró T. Tibor a támogatáspolitika, azon belül pedig az oktatási-nevelési támogatás átgondolásának szükségszerűségét említette meg. Kifejtette: a magyar kormány 5-6 milliárd forintot költ erre a célra, ami hatalmas összeg ahhoz képest, hogy nem vezet célra. „Az egy gyerek után járó 20 ezer forint nem oldja meg a problémákat az erdélyi magyar családokban, ezért át kell gondolni, hogyan lehet ezt a pénzt célszerűbben felhasználni” – jegyezte meg a politikus.
A szórványkonferencia utolsó részében a jelen lévők hozzászóltak az elhangzottakhoz. Számos olyan kérdés merült fel, mely a Fekete-Körös völgyi szórványtelepülések mindennapi problémáit firtatta. A jelenlévők politikai nézettől függetlenül egyetértettek abban, hogy a térségnek szüksége van egy kollégiumra akár köröstárkányi, akár belényesi központtal, ahol a környék magyar diákjai színvonalas körülmények között, képzett pedagógusoktól tanulhatnak. Ez az egyetlen esélye a megmaradásnak, hangzott el a konklúzió az EMNT Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata szerint.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. október 27.
Népszámlálás: hatalmas a tét
„Felmerül a gyanú, hogy nem lesz hiteles a népszámlálás eredménye” – nyilatkozta Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, nyomatékosítva: összefogás szükséges ebben a kérdésben.
Kétségét fejezte ki a népszámlálás pontosságával kapcsolatosan a Bihari Naplónak (október 24., hétfő) és az Erdély Online-nak adott interjújában Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, csütörtöki sajtótájékoztatóján pedig hangsúlyozta: ha előzetesen voltak aggodalomra okot adó jelek, akkor ezek be is bizonyosodtak. – Lehet, hogy eleve rosszindulattal álltam hozzá, de a tapasztalat azt mutatja, hogy eddig is csaltak, ahol csak tudtak, most miért tennének mást? – tette fel a kérdést Kiss Sándor, felhíva a lakosság figyelmét: ne féljenek bevallani magyarságukat, és ne tartsanak attól, hogy adataik leadásából valamiféle káruk származik majd, hiszen nem „valamiféle hatóságról” van szó, akitől tartani kellene. A megyei RMDSZ elnöke ismét nyomatékosította: a népszámlálás tétje hatalmas, a rossz eredmény „a magyar szervezetek alapjait veri szét”, tehát „összefogás szükséges ebben a kérdésben”. Mindenkinek, aki magyar érdekképviseletet akar, részt kell vennie ebben, fogalmazott Kiss Sándor. A Bihar megyei RMDSZ elnöke szerint „felmerül a gyanú, hogy nem lesz hiteles a népszámlálás eredménye”, viszont be is kell majd bizonyítani, hogy hol és mit hibáztak, ehhez pedig „szükséges az együttes fellépés”. Az összesen tizenhat civil szervezet és a négy magyar történelmi egyház után megszületett az együttműködési megállapodás az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetével is, az erről szóló protokollumot Kiss Sándor csütörtökön reggel látta el kézjegyével.
„Fércmunka”
– Egy hangon kell szóljon egy ilyen fellépés, ebben a dologban össze kell fogni – mondta a megyei RMDSZ-elnök, pár olyan kirívó esetre is felhíva a figyelmet, amelyek azt mutatják, hogy a legnagyobb jóindulattal is csak „fércmunkának” lehet nevezni az idei népszámlálás lebonyolítását. Az összeírást felügyelő országos bizottság „szerencsétlenkedései” mellett (pl. annak ügyében, hogy kötelező-e a személyi szám megadása) többször is egymásnak ellentmondó információkat jelentettek meg az illetékesek. Ha voltak tehát arra utaló jelek, amelyek kételyeket támasztottak a népszámlálás pontosságával kapcsolatosan, akkor ezek most be is bizonyosodtak, vélekedett Kiss Sándor, ismételten felhíva a figyelmet pár olyan dologra, amelyre nagyon kell figyelni a kérdőívek kitöltésekor. Az első és legfontosabb, hogy bár a nemzetiségre, az anyanyelvre és a vallásra vonatkozó pontok opcionálisak, a kérdezőbiztos kötelezően fel kell tegye ezeket is! Válaszolni tehát nem kötelező, de a kérdéseket feltenni igen, így ha valamelyik kérdezőbiztos ezt „elfelejti”, bátran jelezzék neki. Ne engedjék ugyanakkor, hogy törölhető ceruzával írják be a válaszokat, és figyeljenek nagyon arra is, hogy miket írnak be a kérdezőbiztosok!
Problémák Váradon
 Kiss Sándor szerint a legproblémásabb terület a népszámlálás eredményeit tekintve Nagyvárad lesz, hiszen a többségében magyarok lakta településeken kis esélye van annak, hogy gondok adódnak, a szórványban pedig mindenütt vannak megfigyelőik. Szabó Ödön ügyvezető elnöktől megtudtuk, a csütörtök reggeli sajtótájékoztatóig 64 bejelentés érkezett Váradról a megyei RMDSZ-hez az összeírással kapcsolatosan a lakosság részéről, és ebbe nincsenek beleszámítva azok, amelyekben azt jelezték az emberek, hogy náluk még nem járt kérdezőbiztos.
Tököli Magdolna
erdon.ro
2011. október 27.
Váradi helytörténeti segédanyag
Az én városom Nagyvárad című, 8–11 éves diákok számára szerkesztett helytörténeti segédanyagot mutatták be csütörtökön délelőtt a sajtó képviselőinek a Bihar megyei RMDSZ székhelyén.
„A nagyváradi helyi oktatás egy újabb könyveként” jellemezte a Kecse Gabriella és Tunyogi Katalin összeállításában megjelent helytörténeti segédanyagot Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, míg Biró Rozália váradi alpolgármester az önkormányzat felelősségét hangsúlyozta a fiatalok segítésében és támogatásában. Az RMDSZ-frakció szeretné elérni, hogy a közösség támogassa a fiataljait és a gyermekeket az alapvető szükségletek kielégítésén túl is, mondta Biró Rozália, úgy vélve, hogy „még mindig elenyészően keveset fordítanak a legnagyobb érték, az emberi érték támogatására”.
Ismerjék meg városukat 
Kéry Hajnalka Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes közölte: egy törvénytervezetnek megfelelően hamarosan húsz százalékra növekszik a választható tantárgyak száma, emiatt is nagyon fontos, hogy tartalmas opciókkal töltsék ki ezt a keretet. A helytörténeti oktatással kapcsolatosan igen pozitív visszajelzéseket kaptak a gyermekek részéről, és ez annál is inkább lényeges, mert „fontos, hogy ténylegesen megismerjék városukat”, és hogy tovább is adják majd ezt a tudást. Kecse Gabriella elmondta, a kiadvány ötlete mintegy másfél éves múltra tekint vissza. Az első kötetet az 5–8 évesek számára állították össze Faragó Emesével társszerzésben, mostanra elkészült a második kötet 8–11 éveseknek, és előkészületben van egy harmadik is, 11–14 éveseknek. A segédanyag ingyenes, és a már megjelentekből összesen több mint ötszáz gyermek tanul Nagyváradon.
Rendhagyó órák
Tunyogi Katalin megfogalmazta: jó érzés, hogy nem csak a saját maga örömére segíthet összeállítani egy ilyen segédanyagot, hanem választható tantárgyként a diákok és pedagógusok is hasznát veszik. Az oktatás interaktív, hiszen a várossal való ismerkedés nem az osztálytermekben, hanem a konkrét helyszíneken történik, ahol a gyermekekkel beszélgetnek, rajzokat készítenek, egyszóval érdekes és kötetlen formában nyújtanak helytörténeti ismereteket. A segédanyagba foglalt szövegek egyszerűek és gyermekközpontúak, az elvégzendő feladatok pedig igen változatosak és kreatívak – az egyik keretében például fogalmazást kellett írni, hogy mit tennének Várad polgármestereként, egy másik pedig színházi plakát készítéséről szólt. Szabó Ödöntől megtudtuk, jövőre szeretnék megvalósítani azt, hogy hasonló segédanyagok jelenjenek meg a megye magyarok által is lakott városaiban (Margitta, Székelyhíd, Érmihályfalva, Élesd, Nagyszalonta), a jelenlegi elképzelések szerint pedig az összegyűjtött anyagokból a későbbiekben össze lehetne állítani egy Bihar megyei nagymonográfiát.
Gyermekszáj
Közvetlenül az érintettektől, vagyis a gyermekektől, a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjaitól szerezhettünk tudomást arról, hogyan vélekednek ők a helytörténeti órákról. Oláh Balázs szereti azért, mert „olyan érdekes dolgokat tanultam a szölővárosomról, amit nem tudtam, most pedig már tudom”, Koós Sándor szerint hasznos abból a szempontból, hogy „ha elmegyek az épületek mellett, akkor tudok róla mindent, ami fontos, hogy ki építette, mikor és miért”, míg Frentiu Brigitta örömének adott hangot, hogy a saját szülővárosáról tanulhat, sétálhattak a Szent László téren és ismerkedhettek a neves épületekkel.
Tököli Magdolna
erdon.ro