Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Noémi
4 tétel
2008. november 24.
Viharos tapssal köszönte meg a csíkszeredai közönség a Csík zenekar fellépését. A 20 éve népzenét muzsikáló kecskeméti zenekar nagy sikerű koncertet adott. A zenekart vezető Csík János szerint ő és bandája az ősi dallamokat próbálja meg becsempészni a mában élő, sokféle zenei hatásnak kitett fiatalok életébe. Autentikus magyar, erdélyi, moldvai népdalokat is játszanak. Csík János egyik kedvence a felcsíki muzsika, szívesen játssza, énekli és tanulja a székelyföldi dallamokat. A Csík zenekar Senki nem ért semmit című albuma tavaly aranylemez lett, és a 2007-es esztendő Fonogram díját is megkapta az együttes világzene kategóriában. A 2000-ben rendezett Sydney-i nyári olimpián ők képviselhették Magyarországot az olimpia kísérőrendezvényein. /Szabó Noémi: A dalcsempészet útjain. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24
2008. december 12.
A csíkszeredai Mikó-várban és környékén 2002-től zajlanak a régészeti feltárások. Egy 1752-es felmérés adatai alapján a mostani Csíki Székely Múzeum bejáratától balra levő termek alatt egy kút volt. A kutat legújabban 2005-ben tárták fel. A 17. században a Mikó-vár kútja volt, akkoriban az épületen kívül esett. A Csíki Székely Múzeum azt tervezi, hogy jövőre két új kiállítótermet nyit meg a látogatók előtt, ahol a Mikó-vár történetét mutatnák be. /Szabó Noémi: Kútba rejtett történelem. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./
2013. június 24.
Évadot zárt a Csíki Játékszín
Ünnepélyes keretek közt zárta tizennegyedik évadját pénteken a Csíki Játékszín, a rendezvény keretében a gálaműsor szórakoztató jeleneteit láthatta a nagyérdemű, ugyanakkor a közönség, illetve a színészek értékeléseit is nyilvánosságra hozták.
"Ebenézer Scrooge, az Isten pénze főszereplője a musical zárójeleneténél szórni kezdi addig összekuporgatott pénzét, mivel rájött arra, hogy pusztán a pénz nem boldogít" – elevenítette fel ünnepi beszédében az évad legsikeresebb előadásának tanulságát Parászka Miklós színházigazgató. Természetesen – ahogy az esti műsor-összeállításból kiderült – a pénzhiány sem varázsolja örömtelivé életünket, mert a világ a pénz körül forog – erről szóltak a gálán a társulat tagjai által elénekelt dalok, illetve Csehov Jubileum című rövid szatírája és Vadnai László vidám jelenete.
Csíkszeredában igényli a közönség a színházat – fogalmazott Parászka Miklós, hozzátéve, hogy ezt a városi önkormányzat is így látja, hiszen 1 millió 300 ezer lejjel támogatta a Csíki Játékszín ezévi működését, a közel negyvenezer néző pedig 300 ezer lejjel. Egy élni akaró város polgárai színházba járnak, mondta a vezető, majd hozzátette, hogy mindig örülni szokott a telt háznak, ahogy ez történt az évad utolsó bérletes előadásán, a Képmutatók cselszövésén is. Ezúton is megköszönte a csíkszeredai származású Bogdán Zsolt érdemes művésznek, hogy vállalta az előadás főszerepét. A Képmutatók cselszövése lett a második legnépszerűbb előadás, a harmadik az Othello Gyulaházán, legkevesebb elismerést a nézők körében pedig a Karnebál váltotta ki.
A színészek a kisegítő munkatársak közül ebben az évadban Pál Mária ruhatáros és Szabó Noémi közönségszervező tevékenységét értékelték, ők kapták megosztva a Kulissza-gyűrűt. A szakmai elismerést, a Hunyadi László-díjat Vass Csabának ítélték oda. A közönség ebben a színházi szezonban Fülöp Zoltánt minősítette a legjobb színésznek, a fiatal Kiss Bora pedig a színésznőknél lett messzemenően a legnépszerűbb, ugyanis a nézőktől kapott 967 szavazatból 519-et gyűjtött be.
Szőcs Lóránt
Krónika (Kolozsvár)
2016. május 10.
Színház a lurkóknak is
Hét társulat, tizenöt produkció, huszonhárom előadás – foglalható össze számokban a negyedik alkalommal Csíkszeredában megrendezendő Lurkó Fesztivál. Május 16-22. között a legkisebbektől a felnőttekig, mindenki számára kínálnak magyarországi és erdélyi társulatok előadásokat több helyszínen.
„Az évad bizonyos szempontból legjelentősebb színházi eseménye következik: a gyerekek számára hoznak minőségi kínálatot különböző társulatok, ami a színházzal való találkozás legnemesebb pillanatait teremtheti számukra. Nem mintha az évad többi része nem lenne épp ilyen fontos, de ennek, hogy a gyerekeknek játszunk, különös jelentősége van, mert a jövő színházát alapozzuk” – jelentette be Parászka Miklós, a szervező Csíki Játékszín vezetője a közelgő fesztivál programját ismertető keddi sajtótájékoztatón.
Az idei fesztivál különlegessége, hogy több helyszínen tartanak előadásokat, különlegességként a Nagy Imre Általános Iskola tornatermében, továbbá a Márton Áron Gimnázium dísztermében, a Művészetek Házában, a Csíki Moziban, a Hunyadi László Kamarateremben, illetve szabad téren, a Csíki Játékszín melletti parkban.
Bemelegítő, nulladik napként hétfőn Gyerekek báboznak címmel a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola I-II. osztályos tanulóinak két csoportja mutatja be bábelőadásait a Csíki Moziban. Kedden már itt lesz a győri Vaskertes Bábszínház, a társulat öt produkcióját hozza el, minden korosztályt megszólítva – tájékoztatott Szabó Noémi sajtóreferens. A Szemenszedett mesével kezdenek négy éven felüli gyerekeknek, ami egyféle Hamupipőke-történet. Az időnk rövid története már nagyobb gyerekeknek szól. A kisebbeknek hozzák a Bob és Bobek című produkciót, a cilinderből kikerülő két nyúl történeteit. Lesz egy tárgyanimációs előadásuk, amelynek a Fehér varázs a címe, az 1-3 éveseknek szól az Egyik kicsi, másik nagy című előadás, amely gyerekversekre, mondókákra épül.
Budapestről itt lesz a Juhász Kata társulata, ők fognak a Bemelegítés című előadással a tornateremben fellépni, és ez nem föltétlenül egy testnevelés órai bemelegítésre utal, hanem egyfajta felkészülés az életre. Itt lesz Budapestről a Nézőművészeti Kft. két produkciója, A gyáva és az Ady/Petőfi. Előbbi szövege drogfogyasztók történetei alapján állt össze. A fesztivál utolsó napján, jövő vasárnap a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház két előadással örvendezteti meg a közönséget, A Hepp, cirkuszi bohócjáték kisebbeknek, este a Kövek a zsebben című előadásukat láthatjuk, mely 14 év fölöttieknek szól. Az erdélyi társulatok közül jelen lesz a fesztiválon a marosvásárhelyi Ariel román tagozata A kíváncsi kiselefánt előadással, a nagyváradi Lilliput Társulat A helység kalapácsával, szabad téren pedig a kolozsvári Puck bábszínház a Világszép nádszálkisasszonyt mutatja be. A házigazda Csíki Játékszín két előadással jelentkezik: a Hamupipőkét elsőssorban a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekeinek kínálják fel ajándékként, és lesz egy premierjük is, az 1-4 éves korosztálynak szóló Pity-Palatty című, közös játékkal végződő stúdiószínházi bemutató. A jegyek ára az előadásokra 7 és 10 lej.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro