Húszévi szervezői munka elismerése
A megyében nincs olyan tanuló, pedagógus, személy – aki valamilyen kapcsolatban áll a tanüggyel – hogy ne ismerje Babuci nénit, polgári nevén Kiss Annát.
A tanulók Babuci nénije pedagógus, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Arad megyei szervezetének titkára, de ezen kívül könyvtárat vezet, tanfolyamokat, tantárgyversenyeket szervez, és rengeteg mindenben tevékenykedik.
A Zrinyi Ilona Matematikaverseny Arad megyei fordulójának a 20 éves lelkes szervezői munkájáért tüntették ki idén, egy szép oklevelet, emlékplakettet is kapott, és mi arra kértük, meséljen kicsit a versenyről, az elmúlt 20 évről, valamint arról, mit jelent számára ez a díj.
Kiss Annának nem kell kérdéseket feltenni, amint elmondom nagy vonalakban, hogy mit szeretnék, máris ömlik belőle a szó, és olyan lelkesen, dinamikusan, és ragyogó szemmel beszél a munkájáról, hogy azt kár is kérdésekkel megszakítani.
– A Zrinyi Ilona Matematikaversenyt 20 évvel ezelőtt indítottuk Arad megyében. Maga a verseny 1993-ban indult, kezdetben csak Kecskeméten szervezték. A nevét onnan kapta, hogy a helyi Zrínyi Ilona Általános Iskola indította. Egy év múlva, 1994-ben már kiterjesztették országosra, 1995-ben csatlakoztunk mi, a határon túliak – Vajdaságból, Szlovákiából, Felvidékről, a környező országokból, minden olyan iskolából, ahol magyarul tanulnak a gyermekek.
– Ön még emlékszik az első verseny szervezési munkálataira?
– Hogyne! Hát végig benne voltunk! A legelső szervezők közt ott volt mellettem Matekovits Mihály (az RMPSZ Arad megyei elnöke – szerk. megj.) és Vágási Márta matematikatanárnő, hárman szerveztük. A versenyre az elején mindig két szervező ment kísérőként – mi ketten Mártával – és hat gyermek, a III–VIII. osztály legjobbjai. Kezdetben a feladatokat egy kolléga hozta Kecskemétről, itt megírtuk a versenyt, ő végig nézte, majd a megoldásokat betette a hátizsákjába és ment vissza Kecskemétre. Két évre rá már nem kaptunk két kísérő helyet, és mivel Márta közelebb állt a nyugdíjkorhatárhoz, ezért ő lemondott a kísérésről. Nyilván az is közrejátszott a döntésben, hogy a verseny országos szakasza mindig a nagyhéten van, tehát 20 éve nálunk az van, hogy én nagyszerdán elmegyek, és nagypénteken este hazaérek sonkát sütni. 1995 óta minden évben ott vagyok, azóta a gyermekek száma csökkent, mikor négyet, mikor hatot hívnak meg a megyéből – mert a döntőre meghívásos alapon mennek a gyermekek.
– A régiónkból vannak-e még települések, ahonnan gyermekek részt vesznek a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen?
– Nagy büszkeséggel mondom mindig, az Arad megyei csapat érdeme, hogy mi hoztuk be a Temes megyeieket is a versenybe. Először Lugosról érkeztek, akkor temesváriak még nem jelentkeztek, de a lugosi aztán idővel kimaradt, mert ez mindig emberfüggő, hogy van-e valaki, aki vállalja és végig viszi. Temesvárról, a Bartók Béla Elméleti Líceumból Păcurar Mária hozza a gyermekeket, Temes megyéből már nem is jönnek máshonnan. Aztán pár évre a temesváriak csatlakozása után beszálltak a Hunyad megyeiek is – Vajdahunyad, Déva, Lupény.
– Ennek a versenynek az időpontja mindig egy fix időben van?
– Fix helyen és fix időben. A megyei szakaszt mindig Aradon szervezzük, és mindig februárban. Február utolsó péntekén délután 3 órakor a Csikyben – ez mindig így van. Az országos döntőt a MATEGYE (Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány) szervezi, ide mindig a legtöbb pontszámot elért tanulókat hívják meg Kecskemétre, ahol az első 20-at jutalmazzák az ott elért pontszámok alapján. Kétszer volt Veszprémben, egyszer Székesfehérváron, a többi alkalommal mindig Kecskeméten volt.
A díjazottak mindig oklevelet és értékes könyvjutalmat kapnak, de már az egy nagy nyeremény, ha valakit meghívnak az országos szakaszra.
Van olyan díj is, hogy a legjobb határon túli, ezt minden évfolyamnak osztanak.
Külön díjazzák azokat a pedagógusokat, akik 10, 15, 20 éve szervezik a versenyt. Az idén négy ilyen díjat osztottak: 20 éves szervezői munkáért rajtam kívül még kitüntettek egy budapesti, egy csíkszeredai és egy vajdasági pedagógust. Visszajáró versenyzőket is díjaznak, olyanokat, akik legtöbbször, vagy minden alkalommal szerepelnek az országos döntőn
Idén Back István Levente, a Csiky Gergely Főgimnázium IV. osztályos diákja benne van a legjobb 20-ban, 94 ponttal 19. lett – itt érdemes kiemelni, hogy 9234 negyedikes gyerek közül érte el ezt az eredményt.
A régiónkból díjaztak még egy tanulót a legjobb határon túli VIII.-os eredményért, egy temesvári kislányt: Szabó Liza, a Bartók Béla Líceum tanulója.
– Nehéz feladatok vannak?
– A feladatokat nagyon szeretik a gyermekek, mert érdekesek, játékosak, jópofák. Vannak típusfeladatok, amik végig mennek II.-tól XII. osztályig. A feladatok nehézségét mindig abból állapítják meg, hogy hány gyerek oldotta meg helyesen, és ezek alapján mindig nehezítik a feladatokat. Mikor az országos döntőn befejezik az írást, akkor közösen – diák, szülő, kísérő pedagógus – meg is oldjuk a feladatokat, mert a gyerek akkor úgy jön ki a teremből, hogy már tudja, hány pontot szerzett.
– A versenyen kívül még milyen program szokott lenni Kecskeméten?
– A MATEGYE Alapítvány nagyon jól megszervezi évről évre a döntőt, nyomtatnak emléklapot, oklevelet, feladatlapokat, teljes ellátást biztosítanak azoknak a gyermekeknek, akiket meghívnak, szerveznek színházi előadást külön a licistáknak és külön a kisebbeknek. Szakmai és szabadidős programokból lehet opcionálisan választani, idén például volt planetáriumi előadás, Csodák Palotája előadás, mobil robotok előadás, fizika show, természettudományok fejlődése, matematikai olimpia, séta az arborétumban, Ráday Múzeum stb.
– Mit jelent az Ön számodra ez a díj, amit most kapott?
– Mikor utaztunk Kecskemétre, azon gondolkodtam, hogy tényleg 20 éve már, hogy én ezzel foglalkozom? Nem éreztem az idő múlását, mert egyáltalán nem fárasztó, hiszen csapatban dolgozunk, ahol mindenki tudja a feladatát. Ha van egy csapat, amelyre mindig számíthatsz, akkor nem érzed a szervezői munka súlyát, mert megoszlik. Ez a díj a munkám megbecsülését jelenti számomra, és ugyanakkor egy nagyon szép dolog, ami kedves emlékeket idéz fel bennem.
– Húsz év távlatából, ezzel a tapasztalattal, tudással, ha most lennénk 1995-ben, akkor is belefogna?
– Biztos! Gondolkodás nélkül, mert eleve sok versenyt szervezek, élvezem, a matematika amúgy is közel áll hozzám, a másik az, hogy olyan érdekesek ezek a feladatok, olyan jópofák, és nagyon jó dolog a gyerekekkel elbeszélgetni, örülni annak, amikor a gyerekek különleges dolgokat fedeznek fel.
Takáts D. Ágnes. Nyugati Jelen (Arad)