Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Laura
1 tétel
2017. március 7.
Szalontára ért az Önkéntesség Karavánja
Szociális szférában tevékenykedő civil szervezetek találkoztak pénteken Nagyszalontán a nagyváradi Caritas Catolica meghívására, hogy egy tematikus képzés keretében az önkéntességről és az önkéntesek hatékony felhasználásáról folytassanak tapasztalatcserét. A rendezvényt a svájci finanszírozású VOLO-projekt keretében szervezték meg az Önkéntesség Karavánjának újabb állomásaként. A projekt célja egy interneten is elérhető, regionális önkénteshálózat kiépítése Bihar, Szatmár és Szilágy megyében.
A nagyszalontai találkozón – melynek a Slavia Hotel adott otthont – hat civil szervezet képviseltette magát. A nagyszalontai Smiles Egyesület, a József Ház Idősek Otthona és a Szent Ferenc Alapítvány mellett jelen voltak a Bélfenyéri Kolping Egyesület, valamint a Tenkei Keresztény Segélyszervezet és a Peniel Keresztény Egyesület képviselői is. A képzés keretében Löchli Tünde és Szabó Laura trénerek többek közt beszéltek az önkéntességet szabályozó, 2014-ben kibocsátott, 78-as számú törvény által kínált lehetőségekről és megkötésekről, ugyanakkor gyakorlati tanácsokkal is szolgáltak az önkéntesek toborzását, motiválását, megtartását és kezelését illetően.
A szervezők ugyanakkor kifejezték: továbbra is várják azon civil szervezetek csatlakozását a regionális hálózathoz, amelyek önkénteseket foglalkoztatnak a szociális szférában. Az érdekelt szervezetek a www.volonet.ro weboldalon iratkozhatnak fel a hálózatba. Ugyanitt jelentkezhet önkéntesnek is bármely 16 éven felüli személy, aki hajlandó szabadidejét, energiáját és tehetségét más, rászoruló emberek szolgálatába állítani.
A VOLO-projekt a Svájci–Román Együttműködési Program keretében valósult meg. Főpályázó a nagyváradi Caritas Catolica, projektpartner a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet.
Sz. G. T
Reggeli Újság (Nagyvárad)