Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó László Zsolt
12 tétel
2012. november 6.
Kárpát-medencei médiaműhelyek találkozója
Kétnapos konferenciát tartanak szerdától Esztergomban a Kárpát-medencei médiaműhelyek munkatársai, a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők.
A november 7-én kezdődő, a Szent Adalbert Konferenciaközpontban tartandó rendezvény célja kötetlen találkozás keretében megteremteni a szakmai tapasztalatcsere és az MTVA műhelyvezetőivel való találkozás lehetőségét.
Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója nyitja meg a rendezvényt, majd Barlay Tamás, a Kós Károly Kollégium elnöke köszönti a megjelenteket. A közmédia külhoni stratégiájáról és a pályázati lehetőségekről Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese, a stratégiai és projektiroda igazgatója és Néder Sarolta vezérigazgató-helyettes tart tájékoztatót.
Délután Böjte Csaba ferences szerzetessel találkoznak a résztvevők, majd Czakó Gábor író, publicista tart előadást a magyar nyelv rendszeréről, ezután a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán ismerteti a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló felmérés eredményét.
Csütörtökön ülést tart a Kós Károly Kollégium, utána a résztvevők kötetlen formában találkoznak az MTVA főszerkesztőivel, a külhoni műsorok felelős szerkesztőivel, majd a Parlamentbe látogatnak, ahol fogadja őket Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
A Kós Károly Kollégium a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete. Feladata a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése. A testület figyelemmel kíséri a határon túl élők sokszínű megjelenítését, valamint a külhoniak tájékoztatásának szempontjait.
A testület javaslatokat tehet és véleményezheti a közmédia műsorpolitikájának egészét, de az egyes műsorokat is. Tagjainak célja a külhoni és az anyaországi magyarság kapcsolatának erősítése, ehhez javaslatokkal látják el a közmédiát. A Kós Károly Kollégium ugyancsak feladatának tekinti a külhoni médiaműhelyek és a közmédia kapcsolatának erősítését.
A tizenegy tagú testület elnöke Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztője, titkára pedig Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, határon túli különmegbízottja. A testületben hét tag a külhoni magyarságot képviseli, három az MTVA-t, egy pedig a Duna Televíziót.
rtve.hu
2014. március 21.
Nemzetegyesítés a médiatérben
Újjászerveződött a 2010-re teljesen szétzilált külhoni magyar tudósítóhálózat, anyagaik pedig ma már nem gettószerűen, hanem a közmédia műsoraiba szervesen beépülve jelennek meg – hangsúlyozta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója pénteken, a MédiaTér – Külhoni műhelyek szerepe a magyar közmédia-stratégia alakításában című kolozsvári konferencián.
Az MTVA további terveiről elmondta: minden környező országba telepítenek olyan mobil egységet, amellyel bárhonnan, bármikor élő adásba is be tudnak jelentkezni a kollégák, és egy közös koncepció alapján megszervezik a határon túl felhalmozódott archívumok értékeinek megmentését.
Galambos István vezérigazgató-helyettes, az MTVA külhoni tanácsadó testületeként megalakult, a tudósító-hálózat képzésében szerepet vállaló Kós Károly Kollégium (KKK) elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a külhoni témákat nem kell külön műsorokba száműzni. A KKK a nemzet egységében való gondolkodást próbálja segíteni a közmédiában – tette hozzá.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy nem létezik közszolgálati magyar újságírás a külhoni magyar újságírók nélkül, munkájuk pedig nem lenne eredményes a 2010-ben indult „nemzetegyesítő stratégia” nélkül.
Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a nemzeti hírügynökség a magyarság hiteles tájékoztatását hivatott ellátni olyan körülmények között, amikor a legtöbb helyen a hírek véleménnyel keveredve jelennek meg.
Az elmúlt években teljessé vált a hírügynökség Kárpát-medencei tudósítóhálózata (Bukarest, Kolozsvár, Belgrád, Zágráb, Pozsony, Kijev, Ungvár), 2011-12-ben harminc százalékkal, évi hétezerre bővült az MTI-ben a külhoni magyarságról szóló anyagok száma, és az ingyenessé vált hírügynökségi szolgáltatások legaktívabb felhasználója ma már a külhoni magyar média.
Kitért arra, hogy az MTI-hez tartozik a rádiós krónikák és a televíziós híradók összeállítását végző Hírcentrum is, amely több mint félszáz külhoni magyar médiaműhellyel áll napi munkakapcsolatban. Tavaly nyár óta új internetes platform is szolgálja az „összmagyar kommunikációs teret” Külhoni Magyar Sajtószolgálat néven, amelyen azóta több mint négyszáz közleményt jelentettek meg a külhoni magyar szervezetek – mondta Gazsó L. Ferenc.
Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy a rádió műsoraiba szervesen beépülnek a határon túli témák, de egy tavaly őszi felmérés azt bizonyította, hogy a tudósítások területi és tematikai megoszlása még nem feltétlenül tükrözi a külhoni hallgatók mindennapi érdeklődését. Akkor lesz igazán hiteles ez az integráció, ha a hallgatók magukra ismernek a róluk szóló műsorokban – hangsúlyozta.
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a köztelevízió már nem rétegműsorokat, hanem a nemzeti összetartozást szem előtt tartó tartalmakat készít, és a gyermekműsoroktól az ismeretterjesztő adásokig mindenütt az összmagyarság értékeit mutatja be.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, a csatorna 22 éve azért alakult, hogy „égi köldökzsinórként” összekösse a szétszakított nemzetrészeket – ez a feladat azóta sem változott. Hozzátette, hogy a nemzeti identitást erősítő, közösségépítő szerepét a Duna Worldon keresztül ma már nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nyugati diaszpórában élő magyarok körében is be tudja tölteni.
A konferencia szervezői pénteken bejelentették: olyan ösztöndíjprogramot kezdeményeznek, amely lehetővé teszi, hogy a Sapientia kolozsvári médiaszakán a Kárpát-medence más területeiről érkező diákok is elsajátíthassák a szakmát.
MTI
Székelyhon.ro,
2014. március 21.
Médiakonferencia - Az újjászervezett Kárpát-medencei tudósítóhálózat szerepéről tanácskoztak a közmédia vezetői Kolozsváron - Újjászerveződött a 2010-re teljesen szétzilált külhoni magyar tudósítóhálózat, anyagaik pedig ma már nem gettószerűen, hanem a közmédia műsoraiba szervesen beépülve jelennek meg - hangsúlyozta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója pénteken, a MédiaTér - Külhoni műhelyek szerepe a magyar közmédia-stratégia alakításában című kolozsvári konferencián.
Ma már hatvankilenc tudósítói pont van a Kárpát-medencében, Erdélyben és Délvidéken már működnek, Felvidéken és Kárpátalján pedig most épülnek a komplex élő közvetítésekre is alkalmas stúdiók: a hálózat legtöbb pontja pedig több médiumot (rádiót, tévét, hírügynökséget) is kiszolgál - számolt be a fejlesztésekről Szabó László Zsolt az MTVA, a Kós Károly Kollégium, a kolozsvári Video Pontes Stúdió és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) által közösen rendezett tanácskozáson.
Az MTVA további terveiről elmondta: minden környező országba telepítenek olyan mobil egységet, amellyel bárhonnan, bármikor élő adásba is be tudnak jelentkezni a kollégák, és egy közös koncepció alapján megszervezik a határon túl felhalmozódott archívumok értékeinek megmentését.
Galambos István vezérigazgató-helyettes, az MTVA külhoni tanácsadó testületeként megalakult, a tudósító-hálózat képzésében szerepet vállaló Kós Károly Kollégium (KKK) elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a külhoni témákat nem kell külön műsorokba száműzni. A KKK a nemzet egységében való gondolkodást próbálja segíteni a közmédiában - tette hozzá.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy nem létezik közszolgálati magyar újságírás a külhoni magyar újságírók nélkül, munkájuk pedig nem lenne eredményes a 2010-ben indult "nemzetegyesítő stratégia" nélkül.
Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a nemzeti hírügynökség a magyarság hiteles tájékoztatását hivatott ellátni olyan körülmények között, amikor a legtöbb helyen a hírek véleménnyel keveredve jelennek meg. Az elmúlt években teljessé vált a hírügynökség Kárpát-medencei tudósítóhálózata (Bukarest, Kolozsvár, Belgrád, Zágráb, Pozsony, Kijev, Ungvár), 2011-12-ben harminc százalékkal, évi hétezerre bővült az MTI-ben a külhoni magyarságról szóló anyagok száma, és az ingyenessé vált hírügynökségi szolgáltatások legaktívabb felhasználója ma már a külhoni magyar média.
Kitért arra, hogy az MTI-hez tartozik a rádiós Krónikák és a televíziós Híradók összeállítását végző Hírcentrum is, amely több mint félszáz külhoni magyar médiaműhellyel áll napi munkakapcsolatban. Tavaly nyár óta új internetes platform is szolgálja az "összmagyar kommunikációs teret" Külhoni Magyar Sajtószolgálat néven, amelyen azóta több mint négyszáz közleményt jelentettek meg a külhoni magyar szervezetek - mondta Gazsó L. Ferenc.
Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy a rádió műsoraiba szervesen beépülnek a határon túli témák, de egy tavaly őszi felmérés azt bizonyította, hogy a tudósítások területi és tematikai megoszlása még nem feltétlenül tükrözi a külhoni hallgatók mindennapi érdeklődését. Akkor lesz igazán hiteles ez az integráció, ha a hallgatók magukra ismernek a róluk szóló műsorokban - hangsúlyozta.
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a köztelevízió már nem rétegműsorokat, hanem a nemzeti összetartozást szem előtt tartó tartalmakat készít, és a gyermekműsoroktól az ismeretterjesztő adásokig mindenütt az összmagyarság értékeit mutatja be.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, a csatorna 22 éve azért alakult, hogy "égi köldökzsinórként" összekösse a szétszakított nemzetrészeket - ez a feladat azóta sem változott. Hozzátette, hogy a nemzeti identitást erősítő, közösségépítő szerepét a Duna World-ön keresztül ma már nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nyugati diaszpórában élő magyarok körében is be tudja tölteni.
A konferencia szervezői pénteken bejelentették: olyan ösztöndíjprogramot kezdeményeznek, amely lehetővé teszi, hogy a Sapientia kolozsvári médiaszakán a Kárpát-medence más területeiről érkező diákok is elsajátíthassák a szakmát.
Baranyi László
(MTI)
2014. április 20.
Fölszállott a páva – Győztes a Tokos, közönségdíjas Vaszi Levente –
Kacsó Hanga Borbála, a Tokos Zenekar, a Cirkalom Táncegyüttes, Kaszai Lili és Fundák Kristóf lett kategóriájának győztese a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató versenyben szombaton.
Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a szolnoki Kacsó Hanga Borbála, a hangszeres szólisták és zenekarok között a kolozsvári Tokos Zenekar, a szóló és páros táncosok kategóriájában a budapesti Kaszai Lili és Fundák Kristóf lett győztes.
A táncegyüttesek közül a topolyai Cirkalom Táncegyüttes kapta a legtöbb pontot a zsűritől, amelynek elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, tagjai Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.
A közönségdíjas a kosteleki Vaszi Levente lett. A díjakat Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója adta át. Mint mondta, a „Fölszállott a páva című műsort jövőre a gyermekeknek hirdetik meg". dén mind a négy kategória győztesét az OTP Bank 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további 2 millióval jutalmazta. A vidéki hagyományőrzés különdíját – 1 millió forintot – az Alba Regia Néptáncegyüttes vehette át.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 1 millió forintos különdíjat adott át a határontúli hagyomány fenntartásáért végzett munkájáért a Szinvavölgyi Néptáncműhelynek.
AZ OTP 1-1 millió forintos különdíjait Kurdi Gábornak és Balogh Károlynak Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója adta át.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy határon túli és egy hazai kisebbségi produkciónak ajánlott fel 2-2 millió forintot. Az elismerést Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter adta át Tintér Gabriellának és a Bekecs Néptáncegyüttesnek. Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy kultúrmissziót folytatnak a népzenészek, népdalénekesek és táncosok, mert azt bizonyítják, hogy lehet a népi kultúrát művelni és élni is vele a 21. században. Ebben benne van mindaz, ami bennünket magyarrá tett – fűzte hozzá.
Sebő Ferenc, a zsűri elnöke kiemelte: kivételes öröm, ha az ifjúság nem más országoktól levetett kacabajkát szed magára, hanem az évszázadok óta jól működő, saját kommunikációs rendszereit, illetve az újra felfedezett anyanyelvét használja a szórakozáshoz.
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorát az M1, a Duna és a Duna World is élőben közvetítette.
MTI
2014. július 17.
Átadták a Karinthy-gyűrűt a Szomszédnéninek
Átadták a Karinthy-gyűrűt: a magyar humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs – vehette át július 16-án, szerdán Budapesten.
A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a társulatot Kolozsváron. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői az Erdélyi Humorfesztiválnak.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. A 40. alkalommal odaítélt díjat először vehették át külhoni magyar humoristák. A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagjának Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója adta át a díjat.
Bálint Ferenc a díjátadón az MTI-nek elmondta: fontos számukra minden elismerés. Noha a humoristák minden este kapnak elismerést a közönségtől nevetésben kifejezve, a Karinthy-gyűrű a legnagyobb szakmai díj, és jó érzés, hogy munkásságukért a kollegák is értékelik őket.
Tóth Szabolcs is arról beszélt, hogy milyen fontos számukra a Karinthy-díj, hiszen minden humorista előtt ott van ez a cél is Magyarországon, ha szakmai elismerésre vágyik. Mint fogalmazott: a díj olyan, mint egy államvizsga, azt jelenti, hogy helye van a humoristák között, továbbra is dolgoznia kell, de ezután könnyebben ír majd, mert elismerték munkásságát.
MTI, Krónika (Kolozsvár)
2014. július 24.
"Ettől a papírtól senki sem lesz jobb magyar"
Ha 1990-ben a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szóba került volna a honosítás, az halálra ítélte volna a rendezvényt Wetzel Tamás szerint. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta: a beérkezett 650 ezer állampolgársági kérelemből 600 ezret jóvá is hagytak.
Az állampolgárság és nemzetpolitikáról tartot előadást Tusványos második napján Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A könnyített honosításért felelős korábbi kormánybiztos arról beszélt: amikor a folyamat elindult, mindannyian érezték, hogy történelmet csinálnak. "Még akkor is, ha ezeket a szavakat patetikusnak is nevezhetjük" – tette hozzá.
Véleménye szerint zökkenőmentes, ügyfélbarát rendszert építettek ki, a 650 ezer kérelemből hatszázezret már meg is adtak. "Fontos, hogy 2010 előtt a csángók nem tudták igazolni a magyar állampolgárságú felmenőket, ami természetesen lehetetlenség is lett volna, ezért forradalmi újítás volt, hogy ma megszerezhetik az állampolgárságot" – magyarázta. Sok helyen tapasztalni, hogy a köztes identitású emberek közül az állampolgárság megadásának köszönhetően a magyarság felé fordulnak, fogalmazott.
A határon túli magyarok médiafogyasztási szokásairól indul kutatás ősszel - hangzott el a Közmédia sátorban tartott kerekasztal-beszélgetésen. Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója a Közmédia közösen a külhonban is - a nemzetben gondolkodás a közszolgálati médiában címmel rendezett panelbeszélgetésen elmondta: szeptemberben indul a médiatanács Médiatudományi Intézete által koordinált felmérés, ami összesen 2750 elemből fog állni. Az adatfelmérés után, a kielemzett információkból vonják le a következtetést a műsorkészítésre és a tudósítói hálózat esetleges megerősítésére - jelezte, hozzátéve: nagyon sokat várnak ettől - az MTVA Kós Károly Kollégiuma által kezdeményezett - felméréstől.
Ettől a papírtól persze senki nem lesz jobb magyar, ez egy ősi juss, egy jog – fejtette ki Wetzel, aki szerint elég nagy baj, hogy korábban nehezebb volt megszerezni a magyar állampolgárságot. "Fontos, hogy a jövőben tartalommal töltsük fel ezt a lehetőséget, új egyszerűsítési program indítására is szükség volna, feltérképezve a fölösleges bürokratikus akadályokat, a módosításra szoruló törvényeket. Fel kell készülniük arra az új helyzetre is, hogy hatszászezer frissen honosított magyar állampolgár van Kárpát-medencében" – tette hozzá.
Mint mondta, új diaszpóra-programon is gondolkodnak, ugyanis nem mindegy, hogy kik mikor menekültek, vándoroltak ki, vagy az utóbbi pár évtizedben, munkavállalási céllal mentek el - ők ugyanazt a nyelvet beszélik, de más háttérrel rendelkeznek, ezért meg kell vizsgálni más országok példáit figyelembe véve, hogy miként lehet elérni, fenntartani ezeket a közösségeket, mondta Wetzel. Kijelentette azt is, az egyik fontos terv, hogy elérjék az egymilliót a honosított állampolgárok tekintetében.
Kustán Magyari Attila, maszol.ro
2014. július 24.
Bognár Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A határon túli magyarok médiafogyasztási szokásairól indul kutatás ősszel - hangzott el a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Közmédia sátorban tartott kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön Tusnádfürdőn.
Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Közmédia közösen a külhonban is - a nemzetben gondolkodás a közszolgálati médiában címmel rendezett panelbeszélgetésen elmondta: szeptemberben indul a médiatanács Médiatudományi Intézete által koordinált felmérés, ami összesen 2750 elemből fog állni.
Az adatfelmérés után, a kielemzett információkból vonják le a következtetést a műsorkészítésre és a tudósítói hálózat esetleges megerősítésére - jelezte, hozzátéve: nagyon sokat várnak ettől - az MTVA Kós Károly Kollégiuma által kezdeményezett - felméréstől.
Kitért arra is: jelenleg 68 partnerük van a határon túl, közte tévéstúdiók, rádiók és hírügynökségi tudósítók. 2013-ban a rádióban 2898 hír hangzott el ebben a tematikában, ami havonta 240, naponta 8 beszámolót jelent. A televízióban 3725 hír jelent meg, ami havi 310, napi tíz hírt jelentett a határon túlról.
Jelezte: nagyban segíti az együttműködést a Kós Károly Kollégium, amely pénteken Tusványoson is ülést tart majd.
Szólt arról: jelentős forrásokat mozgósítottak a technikai és műszaki színvonal emelése érdekében, és négy olyan határon túli stúdió van - Székelyudvarhelyen, Kolozsvárott, Dunaszerdahelyen és Szabadkán -, amely élő beszélgetésre, bejelentkezésre alkalmas. A rádiós tudósítókat is igyekeznek magas színvonalú technikával ellátni, s a következő nagy feladat Kárpátalján önálló stúdió létrehozása, amit az idén szeretnének megvalósítani - jelezte.
A közmédia által szervezett médiaakadémián határon túliak is végeztek - jegyezte meg. Kiemelte, az a cél, hogy a határon túli tematikát "kiszabadítsák a négy fal közé szorított létből", és az átszője a közszolgálati műsorokat és a hírügynökségi tevékenységet. Ezzel vág egybe a tusványosi rendezvény is, és ezért is van közmédiasátor - vélte.
Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója elmondta: a határon túlra a Kossuth rádió adása jut el elsősorban. Számára - folytatta - azok a legfontosabb adások, amelyek a hagyományokkal "szembe mennek", és nem azt üzenik, hogy a határon túli tartalmak csak néhány műsor kiváltsága.
Az a szándék, hogy bármilyen típusú is egy műsor, abban ugyanúgy jelenjen meg határon túli tartalom, mint anyaországi. A tervek szerint a hangjátékok között több lesz a határon túli szerző műve, és a médiatanács Mecenatúra pályázata keretében készülő műsorok között is sok kortárs szerző lesz.
A Petőfi rádió egyfajta missziót töltött be azzal, hogy olyan együtteseket mutatott be, amelyek határon túlról érkeztek - jegyezte meg, hozzátéve: a következő években is fontos célkitűzés, hogy az egységes nemzetben való gondolkodást az egyes csatornákon folyamatosan át lehessen élni.
Medveczky Balázs, az MTV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: kiemelt feladatnak tartják, hogy a külhoni témákat megjelenítsék. Ennek egyik terepe a Ma reggel című műsor, ahol ezen tematika rendszeresen megjelenik, valamint a kéthetente jelentkező Átjáró és a heti 52 perces Magyarlakta adása. Nem új műsorokra készülnek, hanem arra, hogy ezek a tartalmak integrálódjanak más műfajokba is - jelezte.
Dobos Menyhért, a Duna TV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: 22 éve azért alakult a csatorna, hogy elsősorban határon túli magyaroknak készítsen műsorokat. Céljuk a nemzeti identitás erősítése - emelte ki, majd kitért többi között a Kárpát Expressz, valamint a Térkép című műsorokra. Szólt a Csíksomlyói búcsú élő közvetítéséről és a Székely Vágtáról is. Fontos, hogy ne csak a virtuális térben legyenek jelen - hangsúlyozta.
A jövő évi műsorszerkezetről augusztusban tárgyalnak, az online felületen terveznek változásokat - jelezte. Felhalmozódott több dokumentumfilm, amiből szeretnének válogatást készíteni.
Beszélt még a Duna World csatornáról és az Öt kontinens - egy nemzet műsorról. Jelezte: Magyarok a nagyvilágban címmel portré sorozatot és Hello Magyarország címmel turisztikai sorozatot indítanak jövőre.
Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója a hírügynökség ingyenes hírszolgálata és a külhoni magyarságról szóló hírek mellett szólt arról, hogy tavaly éppen Tusványoson jelentették be a külhoni magyar sajtószolgálat elindulását. Mára mintegy 400 szervezet él a lehetőséggel, hogy az Országos Sajtószolgálat mintájára híreit feltöltse és közvetítse - jelezte.
Elmondta: a Kárpát-medence minden térségében telepített tudósítója van az MTI-nek, emellett fotóriportereket is foglalkoztatnak. A fotóriporterek a Kolozsvári magyar napokon a Világ magyar szemmel című kiállításon mutatkoznak be hamarosan.
A hírügynökségi anyagok pedig még az idén megjelennek a közösségi portálokon is - mondta a jövőbeni tervekről.
Hozzátette: fontos, hogy ne csak beszéljenek a közösségi médiáról, hanem közvetlen élő kapcsolatot alakítsanak ki a közönséggel és a szakmával. Minden lehetőséget meg kell ragadni, ami erre alkalmas, ilyen Tusványos is.
A beszélgetésen jelen volt Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat egyetlen élő tagja is.
Kutatás indul a külhoni magyarság médiafogyasztási szokásairól
Tusnádfürdő, 2014. július 24. (MTI)
2014. július 25.
Magyar önkormányzatiság
Nem hiteles a magyar nemzetpolitika
Számomra nem hiteles a magyar nemzetpolitika addig, ameddig a két legnagyobb magyarországi gazdasági szereplő, a MOL és az OTP romániai leányvállalatainak székhelye nem Székelyföldön, hanem Bukarestben van – jelentette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az Önkormányzatiság a Kárpát-medencében: országos, kontra helyi érdekérvényesítés című panelben, csütörtökön a Tusványosi Szabadegyetemen.
A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint természetes az, hogy Bukarestben ott kell lenniük a magyar csúcsvállalatoknak, hiszen „ott történnek a nagy dolgok”, de ez nem ok arra, hogy az adminisztratív központjukat is ott tartsák. Jót tenne a székelyek közérzetének, ha itt tudnánk magunk között ezeket a cégeket – mondta Antal.
A sepsiszentgyörgyi polgármester kifejtette: a decentralizációt „elintézte” a román Alkotmánybíróság, amikor „politikai parancsra” megvétózta a decentralizációról szóló törvényt.
– Mi Bukarestnek csak a külügyet és a hadsereget szeretnénk hagyni – minden egyébben mi szeretnénk dönteni. Ragaszkodunk ahhoz is, hogy az okmányokat is mi bocsássuk ki, mert akkor biztos, hogy beszél magyarul az irodavezető – mondta Antal Árpád.
Mindezt olyan körülmények között is vállaljuk, hogy hat év alatt 127-ről 73-ra csökkent az alkalmazottak száma, miközben a munka mennyisége a háromszorosára nőtt, és – nem utolsósorban – a fizetések 45 százalékkal csökkentek – részletezte.
Esélyek az együttműködésre
Népes közönség volt kíváncsi az Egy a tábor, hány a zászló című beszélgetésre, amelyben Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP), és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a romániai magyar nemzeti oldal együttműködési esélyeit latolgatta. Elhangzott: mindkét párt a bálványosi folyamat szellemi termékeként jött létre, és mindkét pártnak helye van a többpólusú erdélyi magyar politikai palettán.
Toró szerint a fő törésvonal a magyar politikusok között a bukaresti hatalomhoz való viszonyban van. Eszerint – nem a tagság, hanem a vezetők szintjén – vannak „labancok”, akik beépülnének a hatalomba, és onnan próbálnák a magyarság útját egyengetni, és „kurucok”, akik megerősödnének a hatalomtól távol, és úgy próbálnák érvényesíteni érdekeiket.
– Most arról beszélhetünk – miután a labancok (értsd, az RMDSZ) képviselői nem jöttek el –, hogy a kuruc oldalon hogyan lehetünk eredményesek – vélte az EMNP elnöke.
Bíró Zsolt többíziglen visszautasított mindenféle, kuruc-labanc, autonomista és nem autonomista tábor-szerű „beskatulyázást” és úgy vélte, az árokásás helyett az együttműködésen a hangsúly.
– Akkor lesz autonómiánk, amikor fel tudunk nőni a feladathoz, amikor elfogadjuk azt, hogy egy másfélmilliós magyarságnak több pártja lehet, akik bizonyos ügyekben összefognak – mondta Bíró Zsolt, az MPP elnöke.
A nemzet és határai
A magyar nemzet határai addig terjednek, amíg elérnek a magyar intézmények hatásai – fogalmazta meg a Bethlen Gábor sátorban Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár. Ezért fontos fejleszteni az intézményrendszert (elsősorban az iskolahálózatot), amely a nemzet megmaradásának kulcsa, hiszen ez élteti a közösségeket. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár számokkal „igazolta” a helyes nemzetpolitikát: míg 2010 előtt átlagosan ötezer ember kérte egy év alatt az állampolgárságot, az állampolgársági törvénnyel ez évi 200 ezerre nőtt.
– Mostanig mintegy 650 ezer ember kérte az állampolgárságot, és ebből 600 ezer már le is tette az esküt – mondta a helyettes államtitkár.
A 2011-ben újjáépített tudósítói hálózat eredményeiről számolt be Szabó László Zsolt. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Nemzetben gondolkodás a közszolgálati médiában című beszélgetésen elmondta: az MTVA 68 csapattal áll szerződéses viszonyban a Kárpát-medencében, amelyek tavaly napi átlag tíz televíziós és nyolc rádiós tudósítást küldtek. Elérték azt, hogy ezek nem elkülönített műsorban jelennek meg, hanem a magyar nemzet egyesítésének „médiakivetítéseként” átszövik a teljes műsorstruktúrát – magyarázta a magyar közszolgálati média első embere.
Erdély András, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 17.
Megkezdődött a tanév a Sapientia erdélyi magyar egyetemen
A 2000-ben alapított Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetemen mintegy 2200 hallgató kezdte meg a tanévet 30 szakon és 8 mesteri szakon.
Képzésüket az intézmény 200 főállású tanára irányítja. Dávid László, az egyetem rektora a megnyitón kijelentette, a Sapientia nélkül teljesen hiányozna az anyanyelvű műszaki képzés az erdélyi felsőoktatásból, és a szigorú akkreditálási feltételek mellett ma már a műszaki oktatás elindítása is reménytelen lenne. A rektor arra figyelmeztetett, hogy idén újra meg kell hosszabbítani az egyetem akkreditációját.
Wetzel Tamás, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára arra biztatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőit és diákjait az intézmény keddi kolozsvári tanévnyitó ünnepségén, hogy erősítsék az intézmény társadalmi támogatását.
Kijelentette, a magyar állam osztozik a magyar költségvetésből fenntartott intézmény örömeiben, büszke eredményeire, de "a jövő építésének a felelősségében is osztozni kíván" az erdélyi magyar társadalommal. "A társadalomnak tudnia kell, hogy a felsőoktatásba fektetett energia megtérül" - jelentette ki Wetzel Tamás. A magyarországi helyettes államtitkár arra biztatta az intézmény diákjait, hogy késztesse őket munkára a nemzeti szabadságjogok hiánya.
„Önök olyan országban kezdik meg egyetemi tanulmányaikat, ahol - a negyedszázaddal korábbi bizakodás ellenére - nem lehet önálló állami magyar egyetem, nem használhatják teljes szabadságban anyanyelvüket és nemzeti szimbólumaikat, nem élhetik meg a maga teljességében nemzeti hovatartozásukat" - jelentette ki a helyettes államtitkár. Wetzel Tamás arra biztatta a fiatalokat, hogy a nehézségeket ne sorscsapásként, hanem következményként fogják fel, mert ez a megközelítés tettekre és megújulásra készteti majd őket.
Tonk Márton, az egyetem kolozsvári karának a dékánja a népszámlálási adatokat idézve ecsetelte az intézmény fontosságát. Megjegyezte, az erdélyi magyarság lélekszáma 1977 és 2011 között 30 százalékkal csökkent. Úgy vélte, a fogyás egyik oka az volt, hogy a közösség nem rendelkezett működő, önmaga által irányított intézményhálózattal. Szerinte a Sapientia egyetem létrehozása ezen a helyzeten változtatott.
Az ünnepségen Szabó László Zsoltnak az üzenetét is felolvasták. Az MTVA vezérigazgatója közölte, a két intézmény közösen tervezi jövőjét, és az MTVA leendő kollégaként tekint az intézményben tanuló média szakos hallgatókra.
A tanévnyitón Szép Sándor vegyész professzornak adták át a kiváló oktatói díjat, Kuncz Ödönről nevezték el a jogászhallgatók képzésére használt perszimulációs termet.
maszol/MTI
2014. október 16.
Miniszterelnökségi államtitkár: a médiában is egységes nemzetről tudunk beszélni
A Kós Károly Kollégium, munkája révén, lehetőséget ad arra, hogy a médiában is egységes nemzetről tudjunk beszélni – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Békéscsabán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiumának őszi konferenciáját megnyitó ünnepi köszöntőjében.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: a Kárpát-medencében élő tudósítók „felelőssége, teherbírása és munkája” nélkülözhetetlen a nemzet újraegyesítéséhez, ők kapcsolják össze a világ különböző részein élő magyarokat, akik ezáltal érezhetik, „Magyarországon vannak, a nemzet életéből nem estek ki, nem szakították ki őket”.
Kifejtette: az MTVA Kós Károly Kollégiumának tagjai juttatják el a magyarság felé azokat az információkat, amelyeket a magyar kormány szeretne átadni a határain kívül élőknek.
A Kós Károly Kollégium őszi konferenciáját Szarvas Péter (független), Békéscsaba újonnan megválasztott polgármestere is köszöntötte. A politikus örömét fejezte ki, hogy már második alkalommal ad otthont a megyeszékhely a rendezvénynek. Reményét fejezte ki, hogy ez a hagyomány folytatódik a jövőben is.
Az MTVA Közszolgálat, szolgálat közösen című konferenciáján pénteken előadást tart Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója és Galambos István, a közmédia Kós Károly Kollégiumának (KKK) elnöke, Gazsó L. Ferenc, az MTI vezérigazgatója pedig a külhoni újságíróképzésről szóló kerekasztal-beszélgetést moderál Pótlás vagy utánpótlás? címmel.
Pénteken szó lesz továbbá az online média világáról, a kommunikációs képzésről, a médiafogyasztási szokásokról, valamint a regionális nyomtatott és elektronikus sajtó egymásra hatásáról. Este a Csabagyöngye Kulturális Központban rendezik meg a Kós Károly Kollégium I. Kárpát-medencei Tudósítói Filmszemléjét. Szombaton tudósítói találkozóra kerül sor.(MTI), Békéscsaba
2014. október 17.
Közsszolgálati konferencia – Fejleszti tudósítói hálózatát az MTVA
Meg kell vizsgálni, hol lehet bővíteni a Kárpát-medencei tudósítói pontokat, és jövő év végére a diaszpórában élő magyarságot is be kell vonni a hálózatba – mondta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója pénteken Békéscsabán, a Kós Károly Kollégium őszi konferenciáján.
A vezérigazgató kifejtette: vizsgálják, hol lehet bővíteni a már meglévő, Kárpát-medencei tudósítói posztokat, illetve hol lehet újakat létesíteni. Úgy fogalmazott, reméli, jövő év végén már nem csak a Kárpát-medencében lesznek az MTVA-nak tudósítói.
A jövő feladatairól szólva hangsúlyozta: szeretnék egységesíteni, a mai kor színvonalára hozni a tudósítói hálózat technikai színvonalát. A beszerzések értéke meghaladja majd a 300 millió forintot.
Szabó László Zsolt örömmel jelentette be, hogy Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ígéretet tett arra, hogy vagy idén, vagy jövő év elején támogatni fogják ezt a törekvést.
A vezérigazgató beszélt arról, hogy 2011-ben kezdték fejleszteni a tudósítói hálózatot, jelenleg 68 hírügynökségi, tévés és rádiós tudósító dolgozik a Kárpát-medencében. Négy televízióstúdiót (Székelyudvarhelyen, Szabadkán, Kolozsváron és Dunaszerdahelyen) újítottak fel a közelmúltban, és jelenleg tervezik az ungvári stúdió megépítését.
„A technika már megvan, csak be kell szállítani Ukrajnába, bár ez nem egyszerű feladat” – közölte.
A vezérigazgató elmondta: a román tévé kivételével minden szomszédos ország közmédiumával együttműködési megállapodást kötöttek, és reményei szerint hamarosan Bukaresttel is megköthetik a szerződést. Hírfelhasználás területén együttműködés van a Kárpát-medencei írott sajtó termékek és a közmédia között, de ezt a kapcsolatot még szorosabbá szeretnék tenni a jövőben – tette hozzá.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy a Sapientia Egyetemmel szorosan együttműködnek, csütörtökön írták alá a jövő évi szerződést, amelynek értelmében az egyetemről gyakornokok mehetnek az MTVA Kunigunda utcai székházába szakmai gyakorlatra, az intézmény kommunikációs képzésére pedig öt Kárpát-medencéből érkező hallgató külön keretben nyerhet felvételt.
A vezérigazgató elmondta: idén szeptemberben felmérték a határon túl élők médiafogyasztási szokásait, ebből még idén elkészül egy tanulmány is.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy az MTVA-nak létrehozása óta fontos célkitűzése, hogy minden magyarhoz szóljon, bárhol is legyen a világban.(MTI), Békéscsaba
2014. december 15.
Jónak lenni jó! – Több mint 167 millió forint gyűlt össze
Több mint 167 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában az Ökumenikus Segélyszervezet javára
A herendi tál 1 millió 450 ezer forintért, Bud Spencer csuklószorítója 410 ezer forintért, Tim Howard labdarúgó meze 250 ezer forintért kelt el. A kampányban összesen 167 millió 299 ezer 575 forint gyűlt össze – mondta el Csizmár Edina, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztője vasárnap az MTI-nek.
Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a vasárnap esti műsorban azt mondta: harmadik alkalommal is bebizonyosodott, hogy a magyar emberekben megvan a szolidaritás és szívesen adományoznak karácsony előtt. Emlékeztetett, hogy az Ökumenikus Szegélyszervezettel november 17. óta dolgozik közösen a közmédia a kampányban, és „sok száz ember munkája most beérni látszik.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kiemelte: számukra az is fontos volt, hogy bemutathatták az adományozás kultúráját és a segélyszervezet munkáját. Hozzátette: „az összefogás az, ami nagy erőt tud adni és hihetetlen csodákra képes."
A vasárnapi műsorfolyam záróbeszélgetésében részt vett Schwab Richárd, a Demján Sándor Alapítvány kuratóriumi elnöke is, aki közölte, hogy az alapítvány a 22 óráig összegyűlt adomány felével támogatja a segélyszervezet munkáját.
Lévai Anikó, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete előre felvett interjúban mondta el, hogy miért szeret a segélyszervezettel együtt dolgozni. Szakszerűnek és segítőkésznek jellemezte munkatársait, akiket mély hit motivál, de – mint mondta – ez a szellemiség a támogatói körre és a segélyezettekre is átragad.
"A magyar társadalom nagyon megérdemli a dicséretet, mert az utóbbi húsz évben, ha van olyan terület, amelyben fényéveket fejlődtünk, akkor az a karitatív munka" – hangsúlyozta, hozzátéve: a magyar társadalom ezen a területen sokat tett, sokat fejlődött és nagy tartalékok is vannak még benne. A közmédia harmadik alkalommal indított gyűjtést: 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, tavaly pedig a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal sikerült támogatni a befolyt adományokból. MTI
Erdély.ma