Nem tolerálják a magyar Marosvásárhelyt
Marosvásárhely Mezőszabad felőli bejáratánál ismeretlen tettesek minduntalan lefestik vagy – amint az legutóbb történt – leszakítják a helységnévtábláról a város magyar feliratát. Ráduly György, Marosszentanna polgármestere szerint a helységnévtábla őrzése nem az ő feladatuk, Peti András marosvásárhelyi alpolgármester pedig úgy vélekedik, nem állíthat mindenik tábla mellé rendőrt.
A helységnévtáblát messziről figyelve az embernek akár az az érzése is támadhat, hogy csak lekopott a felirat, de közelről megvizsgálva jól látható, hogy a táblára ragasztott műanyag fóliának a magyar városnevet viselő részét valaki letépte. Éppen közelebbről szemléltük a táblát, amikor észrevettük, hogy a Bárdos felé vezető mellékutca első házának kapujában egy férfi áll, és minket figyel. Szinte mentegetőzve magyaráztuk, csak arról akartunk megbizonyosodni, hogy hiányoznak a magyar felirat második részének betűi. „Nem ebben a házban lakunk, és csak annyit tudok mondani, hogy ember és ember között különbség van. Ez egy butaság, amit itt művelnek” – summázza a számára immár megszokott helyzetet, majd hátat fordít, jelezvén, nem szeretné folytatni a beszélgetést.
Ráduly György: az a helységnévtábla szinte mindig le van festve
Megkerestük Mezőcsávás polgármesterét (tudniillik Mezőszabad közigazgatásilag az előbb említett községközponthoz tartozik), de Szabó József Levente Marosszentanna polgármesteréhez, Ráduly Györgyhöz irányított, aki a következő meglepő tényt közölte: szinte nem is emlékszik olyan időszakra, amikor a táblán a magyar felirat teljes egészében látszott volna. „Ha egyik nap letisztították, és újrafestették a Marosvásárhely nevet, másnap biztos, hogy újból lekenték. Valaki sportszerűen űzi a magyar nyelvű felirat eltüntetését” – számolt be Ráduly György. A polgármester arra is kitért, hogy a helységnévtábla hovatartozás szempontjából igencsak bizonytalan területen áll. „A tábla a Bárdosi toroknál (a Bárdos felé vezető letérőnél – szerk. megj.) található. Ez az útszakasz már csak azért is érdekes, mert egyes részei Marosszentannához, míg mások Marosvásárhelyhez tartoznak. Úgy képzeljék el, hogy a közigazgatási hovatartozás viszonyai úgy össze vannak kuszálva, hogy egy ház Szentannához, tíz pedig a városhoz tartozik” – magyarázza az elöljáró.
Érdekes módon a községvezető úgy tudta, kék festékkel van lefestve a magyar felirat, ő legutoljára ugyanis így látta, ám a hétfő délelőtti látvány teljesen új állapotokat tárt elénk: nem lefestették, hanem leszakították a táblára ragasztott fólia egy részét, amelyen a magyar felirat állt. Kérdésünkre, hogy van-e fogalmuk arról, hogy ki vagy kik követhették el a rongálást, Ráduly György nem szeretett volna feltételezésekbe bocsátkozni, azt mondta, csak akkor mondhat nevet, ha ezt bizonyítékokkal is alá tudja támasztani. „Őrizni pedig nem tudjuk, az az útszakasz Marosvásárhelyhez tartozik”.
A polgármester szerint a tábla gyakoribb tisztítása a mázolókedv csökkentését jelentené, majd hozzátette: „Úgy gondolom, hogy az az útügyi egység, amely ezt az útszakaszt karbantartja, jobban oda kellene figyeljen ezekre a dolgokra”.
A polgármester illetékesei intézkedni fognak
A kérdéssel, hogy tud-e a város Mezőszabad felőli bejáratánál lévő megrongált helységnévtábláról, megkerestük Peti András alpolgármestert is, aki elmondta, kollégái nem tudnak az esetről. „Nem egy rendkívüli dologról van szó, hiszen a városnak több száz kilométernyi utcája van, lehetetlenség mindent szemmel tartani. Tudom, hogy ez a város gondja, de egyszerűen nem állíthatunk rendőrt minden szemeteskuka, minden garázs és kétnyelvű felirat mellé” – fogalmazott Peti, aki hozzátette, sajnálja, hogy ezeket a garázdálkodásokat nem lehet megállítani. Azt is elmondta, a polgármesteri hivatal illetékesei kedden kiszállnak a helyszínre, és ha valóban megrongálták a táblát, leszerelik azt, és kijavítják rajta a feliratot.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

Hálaadó istentisztelet a templomért
Akár a pislákoló mécses, élni akar a szabédi református közösség
Új templomuk építésének és felszentelésének tizedik évfordulóját ünnepli a hétvégén a mezőszabédi református közösség. A hányatott sorsú kis, de lelkes közösség évszázados álma vált valóra tíz évvel ezelőtt, amikor végre birtokba vehették a saját templomot, ezért adnak hálát Istennek a vasárnapi ünnepi istentiszteleten.
Imreh Jenő, a Mezőkölpényi-mezőszabédi Református Egyházközség fiatal lelkipásztora, aki idén októbertől szolgál a településen, elmondta, nagy jelentőséggel bír a szabédi reformátusok számára a hétvégi évforduló, ugyanis évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül dédelgetett álmuk volt, hogy saját templomuk legyen, egy méltó helyszín, ahol áldhatják az Úr nevét. – 1895-ben megadatott a lehetőség, hogy a szabédi templomhegyen egy vályogépítmény szolgáljon Isten házaként. Ez a templom évtizedeken át, a két világháború és a kommunizmus nehézségei közepette 1977-ig szolgálta a közösséget, biztosította a bölcsőt ahhoz, hogy lelkiekben épülni tudjon. 1977-ben azonban egy földcsuszamlás miatt omladozni kezdett, és a hívek szomorúan nézték, ahogy tönkremegy. Már nem volt alkalmas arra, hogy istentiszteletet tartsanak benne, így a nyolcvanas években családi házakban gyűltek össze a hívek, hogy meghallgassák Isten szavát. A kilencvenes évek elejére nagyon tönkrement a templom, és egy magraktárt vásároltak, ahol az istentiszteletet megtarthatták, viszont ezzel nem volt elégedett a közösség. 2001-ben összeomlott a templom. Sokan megsiratták, az emberek nem is akartak többé templomba járni, mert úgy érezték, ez annak a jele, hogy lelkiekben nem tudnak épülni, fejlődni. 2002-ben sikerült lerakni az új templom alapkövét, ebben nagy szerepe volt az akkori lelkésznek, Rácz Gyulának, aki a gyülekezettel karöltve a munkálatokat az első lépéstől az utolsóig végigkísérte. A gyülekezet mindvégig anyagilag és munkaerővel is nagyban hozzájárult az építkezéshez. A 2005-ös esztendő mérföldkő volt a közösség életében, akkor szentelték fel az újonnan épült templomot. A gyülekezet élni akar, kevesen vannak ugyan – hatvan református van bejegyezve –, de fontos számukra az Istennel való kapcsolat ápolása. Hisszük, hogy ahogyan eddig is az Úr gondviselőként jelen volt a gyülekezet életében, ezután is ott lesz. A kis pislákoló mécsest, amely eddig is égett szívünkben, ezután sem hagyja kialudni. A templom építésében oroszlánrészt vállaló Rácz Imre lelkipásztor gyakran emlegette, hogy a pislákoló kis mécseshez hasonló gyülekezetet az Isten éltette, és amikor a gyertya lángja kezdett kisebb lenni, egy kis lépéssel mindig megsegítette a közösséget – világított rá az évforduló fontosságára a lelkész.
A 2005. évig havonta egyszer volt református istentisztelet a településen, 2005–2015 között, Zöld Imre lelkipásztor szolgálata idején kéthetente, viszont a gyülekezet lelki igénye fokozatosan növekedett a bibliaórák iránt is, családi házaknál gyűltek össze a szomszédok, és ezeket ott tartották meg. – Idén október elején kerültem a gyülekezethez, és a szolgálatom egyik első lépése, a közösség, valamint a presbitérium kérésére, az volt, hogy minden vasárnap tartsuk meg az istentiszteletet – számolt be a lelkipásztor, aki jövőbeli tervei kapcsán elmondta, lelki, közösségi és anyanyelvi síkon szeretné építeni a szabédi közösséget, hogy az istentiszteletek ünnepet jelentsenek a gyülekezetnek, illetve lehetőséget teremteni minden korosztálynak, gyerekeknek, fiataloknak, házasoknak és időseknek egyaránt, hogy alkalomadtán találkozzanak. Egy másik dédelgetett álom egy közösségi ház felépítése, ahol helyet kaphatnak a különféle közösségépítő rendezvények, illetve a külföldi vendégeket el tudják szállásolni.
A hálaadó istentiszteletre november 22-én 13 órától kerül sor a szabédi református templomban. Igét hirdet Jakab István, a Maros- mezőségi Református Egyházmegye esperese, köszöntőbeszédet mondanak többek között Jenei Sándor szabédi unitárius lelkipásztor, dr. Farkas Béla konzul, Szabó József Levente polgármester és fellép a Musica Humana női kórus.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

"Lantom s kardom tied!"
A Csak tiszta forrásból bartóki gondolat jegyében zajlott március 13-án Mezőkölpényben a 168 évvel ezelőtt kirobbant 1848–49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés. A falu apraja és nagyja, illetve a vendégek ünneplőbe öltözve, szívből énekelték a zsúfolásig megtelt kultúrotthoban az ősi zsoltárt: térj magadhoz, drága Sion, van még néked Istened. Erről a szép hitvallásról szólt Imreh Jenő mezőkölpényi református lelkipásztor áhítata is, aki a zászlóra kitűzött jelszó fontosságáról és annak szóban, tettben történő megvallásáról szólt, felhíva a figyelmet a hitvalló üzenetre: mivel Isten velünk, ki ellenünk?!
Az áhítatot követően a Szabó Júlia karvezető által irányított szabédi unitárius vegyes kar előadása következett, hazafias dalok éneklésével ’48 hangulatát és üzenetét erősítették az ünnepelni vágyókban.
A korábbi hasonló jellegű rendezvényektől eltérően, ebben az esztendőben a márciusi eseményre és hős fiatalokra emlékező ünnepségen nem meghívott vendégek adtak elő, hanem a falu reménységét és jövőbe vetett hitét erősítő gyerek- és ifjúsereg. A gyerekek és fiatalok egy része a sajátos kölpényi tánccal rukkolt elő, amelyet A Tánc Mestere díjjal kitüntetett Szabó Teréztől, Teri nénitől tanultak. A református ifjúsági csoport tagjai a Lantom s kardom tied, óh szabadság című Petőfi-verses összeállítást adták elő, szerep- és korhű öltözetben. A verses összeállítás (Imreh Jenő lelkipásztor munkája) Petőfi vallomásokkal teljes útját és átélt élményeit fémjelzi az 1848. március 15. és 1849. július 31. közötti időszakban. S főként itt, Erdélyben átélt élményeit, megírt verseit és megfogalmazott hitvallását igyekszik bemutatni. A címadó verset éppen ’49-ben Marosvásárhelyen írta… Ezt az élménydús utat és az átélt élményeket helységekhez köthető jelképes ábrázolás tette színessé. Hiszen az előre elkészített térképen az utat és a helységeket megvilágító gyertyaszálak szinte lármafákká minősültek. Jó volt úgy átélni a ’48-ra való emlékezést, hogy közben saját erőforrásból, saját hamvából gyúlt újra ki a lármafa, s együtt örömmel és hálával nyugtázhattuk: nyelvében és hagyományaiban él a nemzet. S ez a forrás tisztasága, kiapadhatatlan volta és a jövőre nézve garanciát jelentő lehetősége áldássá válhatott.
Az ünnepség zárómozzanatában Szabó József Levente, Mezőcsávás község polgármestere emelte ki a rendezvény fontosságát, a közösség élni akarását és értékeinek képviselését megerősítő alkalmak szükségességét szorgalmazta. Mindenkinek megköszönte munkáját, és Isten vezetését, áldását kívánta az egész közösség életére.
Imreh Jenő lelkipásztor. Népújság (Marosvásárhely)