A Hazaváró Édesanya szobrát avatták fel Érmihályfalván
Október 24-én, szombat délután avatták fel Érmihályfalva központjában a közadakozásból emelt Hazaváró Édesanya szobrát. A lakosok az ünnepség után már birtokba is vették a közös fotózkodásra csábító alkotást, melynek lábához hamarosan egy virágcsokor is került.
Még év elején jelentette be Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere, hogy helyi szinten 2015-öt “A kő marad”-évnek nyilvánítják, melynek keretében a szülőföld szeretetéről, az otthonmaradásról szóló eseményekre kerül sor. Már akkor elhangzott, hogy az eseménysorozat zárásaként október 24-én szoboravatóra kerül sor, de nem bármilyen megfontolásból kifogásolható személyére, hanem a szülőföld szeretetét szimbolizáló, a gyerekeiért minden áldozatra képes, azokat mindig hazaváró édesanyáéra. A kivitelezés nem terhelte a város költségvetését, arra közadakozást hirdettek (az 500 lejt, avagy annál többet adományozók nevét a szobor mögötti falon, táblákon örökítik meg). Az avató körüli események természetesen az utóbbi hetekben, hónapokban gyorsultak fel, miközben a bankszámlára érkeztek az adományok, a kiszemelt helyszínt (a régi Polgármesteri Hivatal melletti parkot) rendbe tették, nyilvánosságra került a szobor makettje is, melyet helyi képzőművészek elképzelése alapján Deák Árpád nagyváradi szobrászművész öntött formába: egy rengőn (jellegzetes lócán) ülő női alak, aki ölelésre és simogatásra emeli karjait, de a kompozícióhoz tartozik egy, a lóca előtt ülő macska is, mint az otthon meghittségének szimbóluma.
Üdvözlet az Országgyűlésből
Az alkotás pénteken délelőtt került a helyére, és letakarva várta az avatás napját, melynek programja szombat délelőtt a Gödör rendezvényházban kezdődött az elvándorlás visszaszorításának lehetőségeit kereső konferenciával. Délután 3 órakor kezdődött az avató. A várostörténeti ünnepségre egybegyűlteknek Nyakó József polgármester elmondta: több ötlet volt a szoborra, aztán az édesanya alakjának megjelenítésére is, de az ölelésre, simogatásra hívogatóra esett a választás, abban a “divatos” aktív-szobor formában, mely melléülésre, fotózkodásra csábítja az elé állót, ezáltal, a fotó internetes megosztásával mintegy a város reklámozására is. Aki akarja, megláthatja édesanyját a szoborban, fogalmazott a polgármester, hozzátéve: az avató egy új korszak nyitánya is, mert az elmúlt 3 évben a város jórészt adósságait törlesztette, ezentúl következhet az építkezés. A budapesti Országgyűlést a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja, Petneházy Attila, a Fidesz politikusa képviselte, aki amellett, hogy a bizottság tagjainak üdvözletét tolmácsolta – civilben színművészi mivoltát (a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja) igazolandó – Rónay György: Betlehem című versét szavalta el. Ezt követően leplezte le a szobrot annak alkotója, Deák Árpád, a szoborállítást adminisztráló Érmihályfalváért Egyesület nevében ifj.Nagy László, illetve a város nevében Todor Maria jegyzőnő és Nyakó József polgármester.
Átvette a város
Ritkán esik meg, hogy Szabó Ödön képviselő beszédét a hallgatóság jelentős része könnyes szemmel kövesse, ez most megtörtént: a népes családból származó és népes család fejeként a politikus édesanyjához, nagymamájához fűződő emlékeiből idézett, azok életbölcsességét, áldozatvállalását emelve ki. Ha fontos valakinek szobrot állítani, az a mindenkori édesanya, ennél szebbet nem lehetett volna kitalálni, gratulált a helyieknek a politikus. Ezek után ifj. Nagy László az általa képviselt egyesület nevében jelképesen – a szobrot ábrázoló bekeretezett fotó által – “átadta” az alkotást a várost képviselő jegyzőnőnek és a polgármesternek. A szoborra előbb Bogdán István helyi plébános mondott áldást, imádkozva azért, hogy mindig tudjuk tisztelni szüleinket, emléküket odaadással ápoljuk. Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese a hit, a remény és a szeretet nevében adta áldását, a következőként fogalmazva: el kell jönnie az időnek, amikor Érmihályfalva, az Érmellék és az egész Kárpát-medence igazi otthonunk lesz békében, szeretetben és egyetértésben. Végezetül a már említett konferencia résztvevői és az avatóünnepség aktív résztvevői álltak a szobor köré egy csoportképre, a Hazaváró Édesanya mellé pedig – a polgármester invitálására – leült Szuhányi Katalin ny. tanárnő, négy gyerekes édesanya,és hat unokás nagymama, mint a helyi édesanyák/nagymamák képviselője.
Ünnepi műsor
Az ünnepség fesztív része után a jelenlévő lakosok is “birtokba vették” a szobrot, készültek a közös fotók, melyek már aznap este ellepték az internetes közösségi oldalt, ezzel mintegy igazolva a kezdeményezők szándékát. A nap zárásaként a Gödör rendezvényházba várták állófogadásra a szoborállítás támogatóit, az abban résztvevőket. A polgármester köszöntője után a Nyíló Akác néptánc- és a Móka színjátszó csoport tagjai (Boros Emőke, Felvinczi Erzsébet, Szabó János) az alkalomhoz illő műsort mutattak be. Mint megtudtuk, a szoborra összesen 150 személy vagy intézmény adakozott több-kevesebb téglajegy vásárlásával. Közülük sorsolta ki a 91 éves Majer Piroska, a város legidősebb lakosa, akinek egészségi állapota megengedte, hogy jelen legyen, azt, aki támogatása viszonzásául megkapja a szobor kicsinyített mását. Ő Crisan Sándor, az 590. számú téglajegy tulajdonosa, aki egyelőre a szobor fotóját kapja meg, a miniatűrt majd a jövő évi Anyák Napján.
Rencz Csaba
erdon.ro

23. nem hivatásos színjátszók találkozója
Az Artsy M Diákszíntársulaté a Színpad díj
November 20–22-én az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban a 23. alkalommal szervezte meg a Kis-Küküllő mentiműkedvelő színjátszók találkozóját a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Nevelés Maros Megyei Központja és a Bodor Péter Művelődési Egyesület.
A három nap alatt sorban felléptek: az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színkör, a szászrégeni Rosszcsontok, a nyárádszeredai Bimbócska, a csíkfalvi Tündérkert gyermekszínjátszó csoportok, a szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági és gyermekszínjátszó csoport, a mezőkövesdi színészeti egyesület, a dicsőszentmártoni népszínház, a szovátai Szarkafészek, a kovásznai Pódium, a marosvásárhelyi Artsy M diákszíntársulat, a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó társulat, a szászrégeni Kemény János népszínház és a krasznai Tinikomédiások.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon nem hivatásos színjátszóknak a megmérettetésre, a találkozásra, a tapasztalatcserére. Az immár 23 éve megszervezett rendezvénynek a házigazdákon kívül vannak visszatérő vendégei is, mint a szászrégeni, a dicsőszentmártoni, a nyárádszeredai csoport. A lehetőség szerint pedig más megyékből, sőt a határon túlról is beneveznek együttesek. Az idén a kovásznai Pódium és a krasznai Tinikomédiások voltak a távolabbról érkezett fellépők.
A háromnapos színpadi szemlét követően a színművészekből, színházi szakemberekből álló zsűri, azon kívül, hogy mindegyik előadást külön-külön értékelt, az idén a legrangosabb előadásnak járó díjat a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M diákszínjátszó csoport József Attila verseiből összeállított Elutazni önmagunkhoz című verses-zenés produkciójának (rendező: dr. Gyéres Júlia) ítélte oda. Az előadást állva tapsolta meg a közönség, s a zsűri véleménye is alátámasztotta a közönség tetszését. Az előadásban szerepeltek: Böjthe Róbert Zoltán, Bölöni Anna Tímea, Bugnár Szidónia-Erika, Domahidi Kata, Göktas Leyla Anna, Göllner Boróka, Jancsó Előd, Maier Krisztina, Mátyási Katalin, Nagy Andrea, Páll Endre Csaba, Rózsa Arnold, Szabó János Szilárd és Vajda Boróka.
Mint ismeretes, a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy ápolja az erdélyi kultúrát és művészetet fiatal tehetségek felkarolásával. 2013-ban alakult meg az Artsy M Theater Troup (diákszínjátszó csoport), amelynek tagjai színészmesterséget, beszédtechnikát és zenét tanulnak. Eddig a díjnyertes előadáson kívül a diákok bemutatták a Musicking – most rólunk szól – című zenés összeállítást (rendező: drd. Molnár Kinga, Faragó Zénó), Lewis Carroll Alice Tükör-országban című darabját (rendező: Faragó Zénó), Nagy Andrea Ha nem kapok levegőt! című környezetvédelmi témájú egyfelvonásosát (rendező: Pálffy Péter), a Mátyás király tréfái című mesefeldolgozást (rendező: dr. Gyéresi Júlia). Az idén dr. Gyéresi Júlia (beszéd-technika) mellett Csíki Szabolcs színművész (színészmesterség) és Illés Alexandra színművészeti egyetemi hallgató (zene, ritmusgyakorlat) tanítja a diákokat. Egyesületvezető: Vajda György.
A továbbiakban a felnőtt színjátszók közül Fábián András Szászrégenből alakítási díjat kapott Marci bá alakjának megformálásáért Szentimrei Jenő A tisztás című darabjából. A dicsőszentmártoniak közül díjjal jutalmazták Csíki Ibolyát, a szovátaiak közül pedig Kertész Ildikót női alakításáért. A krasznai Ozsváth Ilona a diákszínjátszás terén kifejtett tevékenységéért kapott díjat. A Bodor Péter színkör teljes csapata különdíjat kapott személyiségfejlesztő munkájáért – tájékoztatott Kovrig Magdolna főszervező.
Erdélyi György
Népújság (Marosvásárhely)

Formabontó emlékezés a költőre
A Máté Imre szellemi hagyatékát tovább éltetőket, illetve az elmúlt negyedszázad helyi kiadású köteteit egybegyűjtve emlékeztek a 26 éve elhunyt költőre Érmihályfalván.
A Bartók Béla Művelődési Ház és a költő nevét viselő városi könyvtár közös szervezésében emlékeztek meg kedden eset Érmihályfalván a 26 éve, 1989. december 8-án 53 évesen elhunyt Máté Imre költőről. A kultúrház nagytermében kialakított családias hangulatú térben Szabó János, a Móka színjátszó csoport vezetője köszöntötte a megjelenteket, moderálva az eseményt. A költőre személyes emlékeket is felidézve Szilágyi Ferenc Hubart költő-képzőművész emlékezett, kifejtve, hogy Máté Imre általános megbecsülése továbbra is várat magára, pedig munkássága nem alábbvaló kortársaiénál.
Változatos könyvkínálat
A továbbiakban Szabó János rendre bemutatta azt a mintegy 50 kiadványt, mely a városban látott napvilágot az elmúlt negyedszázadban. Ezek között van tudományos és helytörténeti munka, szépirodalom, antológia, publicisztikai gyűjtemény és még szakácskönyv is. Máté Imre bizonyára elégedetten látja a mennybéli Parnasszusról, hogy vannak emlékének ápolói és a városban író emberek, állapították meg, miközben a Móka tagjai (Boros Emőke, Boros József, Szabó János, Varga István, Kecskés Zoltán) adtak elő verseket, míg némely szerző maga olvasott fel soraiból. Bár többen is vannak szerzők, akik jelen is voltak: Sütő Éva, Sillye Judit, Szilágyi Ferenc Hubart, Kovács Rozália, Szilágyi István, Boros József, Kis-Kőrösi Jolán, Bokor Irén, Rencz Csaba.
Nyugdíjas köszöntése
Az összejövetelnek volt egy soron kívüli, ünnepi momentuma is: a megemlékezés megszervezését megköszönő Nyakó József polgármester köszöntötte nyugdíjba vonulása alkalmából Szalai Ilona könyvtárost, aki 21 éven át volt a mindennapi munka mellett a tékához kötődő rendezvények szervezője, továbbá az idén már kilencedik alkalommal megtartott helyi képzőművészeti alkotótábor főszervezője. Az esemény jó hangulatú beszélgetéssel zárult, amihez a Szépkor Nyugdíjas Egyesület tagjai (Borbély Ilona, Erdei Margit, Molnár Berta) helyben, a kultúrház konyhájában sütött fánkkal járultak hozzá.
Rencz Csaba
erdon.ro

“Keressük a lángot, hisz köztünk van”
Vasárnap este 15. alkalommal adták át Érmihályfalván a Pódium Díjakat, illetve harmadszor a Szépműves Díjat. Az ünnepségen a Kiss Stúdió Színház közreműködött.
Az érmihályfalvi önkormányzat alapította Pódium Díjat 2001-ben adták át először azoknak, akik a helyi kulturális életben kimagaslót alkottak az illető esztendőben. Az ünnepséget egy karácsonyhoz közeli vasárnap tartották, ám néhány éve a Magyar Kultúra Napjához igazítják. A helyi RMDSZ-szervezet három éve alapította a Szépműves Díjat olyan pedagógusok munkájának elismerésére, akik az iskolai foglalkozásokon túl is vállalnak áldozatot a gyerekek pallérozásában. Az elmúlt vasárnap este került sor a 2015-ös évre szóló díjak átadásra. A kultúrházban megjelenteket Boros Emőke tanárnő (a Szépműves Díj korábbi kitüntetettje, aki pénteken a Szigligeti Színházban Magyar Kultúráért Emlékplakettet vehetett át) köszöntötte, megosztva tapasztalatát: amikor magyartanárként megkérdezte diákjaitól, mi a magyar kultúra, azok azt felelték: vers, zene, tánc, népviselet – és valóban, például ezek is mind együtt alkotják azt.
Békét, kedvet
Rövid ünnepi beszédet Gábor Éva tanítónő (szintén Szépműves Díjas) mondott, hangsúlyozva: a pedagógusok, az iskola szerepe óriási kulturális értékeink megőrzésében, továbbvitelében, a pedagógusok értékrendje pedig igenis létezik, próbálják továbbadni diákjaiknak, bízva abban, hogy mindig lesznek, akik nem csak értékelik azt, de maguk is értékteremtőkké válnak. A továbbiakban a Kiss Stúdió Színház Adjon Isten békét, kedvet! című színpadi játékát láthattuk, melyben Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek újra bizonyították (ha még kellett egyáltalán), hogy méltán kapták meg két nappal korábban Budapesten a Magyar Kultúra Lovagjai kitüntetést. A művészek után Biró Rozália szenátor mondott beszédet, egyebek mellett hangsúlyozva: a magyar kultúra napja alkalom köszönetet mondani azoknak, akik lámpásként mutatják az utat közösségeinknek, akik tehetségükből és energiájukból másoknak is adnak, hogy zűrzavaros időkben is tudjunk gyarapodni. Keressük a lángot, a fényt, hiszen annak őrzői közöttünk vannak, fogalmazott a politikus.
Díjazottak
Ezek után került sor a Pódium Díjak átadására. Elismerésben részesült (a szólítás sorrendjében) a Forever Dance tánccsoport (csoportvezető Máté Zsolt), Kovács Rozália helytörténész, a Csilinka Gyerekkórus (vezetője Darabont Aliz tanárnő), Szabó János, a Móka színjátszó csoport alapító-rendezője és a Nyíló Akác néptánccsoport (vezetője Borbély-Simon Csaba). A Szépműves Díj átadásához nem kellett újabb személyt a színpadra szólítani, hiszen Darabont Aliz már ott volt, mintegy alátámasztva érdemesültségét. Laudációjában Nyakó József polgármester kiemelte: a tanárnő, aki férjével három gyereket nevel példásan (a nagyobbak maguk is állandó részesei a kulturális eseményeknek), a városi és a már említett gyerekkórust is vezeti, továbbá a sokáig hiányolt hangszeres zeneoktatást is meghonosította a városban.
Partiumi Vágta
A polgármester a továbbiakban örömének adott hangot, hogy a városban számos csoport közül lehet választani a díjazottak kiválasztásánál. Idei terveikről is beszélt, ezek közül talán kiemelkedik annak bejelentése, hogy aláírta a szerződést a Nemzeti Vágta partiumi előfutamának a városban történő megrendezésére. Az ünnepségen még “születésnaposokat” is köszönthettek: tortát kapott az 5 éves Playtime zenekar és a 15 éves Móka színjátszó csoport. Az ünnepségről távozóban még sokan megálltak Kovács Éva helyi képzőművész festett üveg és kerámia tárgyai előtt, mely kiállítás most csak az esemény ideje alatt volt megtekinthető.
Rencz Csaba. erdon.ro

Ahogy akkor, ma is csak magunkra számíthatunk
Több helyszínen is tartottak március 15-én megemlékezést Érmihályfalván és a szokásokhoz híven a Márciusi Ifjak Díjat is átadták.
Már szokásosnak mondható esős időben kezdődött meg a március 15-i megemlékezés Érmihályfalván. Elsőként az Érmellék korabeli országgyűlési képviselőjének és kormánybiztosnak, Bernáthfalvi Bernáth Józsefnek (1801-1860) az emléktáblájánál gyűltek össze az emlékezők, akik előtt Balázsné Kiss Csilla lelkész egyebek mellett arról beszélt: csak rajtunk múlik, hogy tovább él-e a Bernáthok szellemisége, hiszen az igazi márciusi ifjúi lelkület nem hódol be semmilyen hatalomnak, nem válik szolgalelkűvé. Koszorúztak az egyház, a magyar pártok, az általános iskola, az önkormányzat és a vitézi rend képviselői, továbbá Takács Péter kolozsvári konzul. Ezen a helyen jelentette be Kovács Zoltán főgondnok: az egyházközség rövidesen “méltó emlékhelyet” fog létesíteni a templomkertben a Bernáthoknak (családi sírboltjuk a templom alatt van).
Kokárdák fáklyafényben
A református templomban folytatódott az ünnepség, ahol ugyancsak a tiszteletes asszony volt az igehirdető és arról beszélt, hogy a hit az ami megtart és legyőzi a Krisztus nélküli világot. Vendégként Bogdán István tisztelendő mintegy csatlakozott a gondolathoz, kifejtve, hogy feladatunk követni Jézust, akarata szerint cselekedni a jó ügyekért. Közreműködött a római katolikus egyházközség Jubilate Deo kórusa, Balázs Máté és Balázs Borbála diákok, továbbá Takács Péter konzul felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét. Időközben besötétedett, így érvényesült a Széchenyi téren az a 150 fáklya, melyet a helyi ifjúsági szervezet tagjai gyújtottak, ugyancsak az ERMISZ-tagok osztották szét azt 300 kokárdát, melyeket előzőleg a Szépkor nyugdíjas egyesület és az RMDSZ-Nőszervezet tagjai készítettek. A Petőfi-emléktáblánál Boda Brigitta tanárnő méltatta 1848 jelentőségét, ifj.Sütő Szabolcs diák pedig a Nemzeti dalt mondta el, majd az emléktáblára 19 párt, szervezet, intézmény képviselői tettek koszorút.
…csak mi magunk
Ma nem Haynauval kell megküzdenünk, hanem az érdektelenséggel , mondta már a kultúrházban Nyakó József polgármester rövid köszöntőjében, át is adva a szót Biró Rozália szenátornak. A politikus asszony egyebek mellett feltette a kérdést: hogyan lehetünk ma méltóak nem csak azokhoz, akik életüket adták a szabadságért, de azokhoz is, akik a fiaikat, férjeiket büszkén indították el a csatamezőre? Talán úgy, hogy legyünk bátrak összefogni és kiállni azok mellett, akik embert próbáló feladatot vesznek magukra, amikor a közösségért felelősséget vállalnak. Ahogyan akkoriban sem volt, úgy ma sincs, aki kiálljon értünk helyettünk, csak mi magunk. Nem nemzeti kisebbségként kell meghatározzuk magunkat, hanem mint ugyanolyan magyarjaiként a nemzetnek, akik bárhol élnek a világon, zárta beszédét Biró Rozália. Szavai után a “márciusi legifjabbak” következtek: ifj.Belényesi István és Karsai Kristóf I. C. osztályos diákok huszárverseket mondtak.
Márciusi Ifjak Díj
Március 15-én adják át Érmihályfalván a helyi RMDSZ alapította Márciusi Ifjak Díjat, amit olyan fiatal kap, aki munkájával, életével kiemelkedően képviseli a magyarság ügyét. Az idei jutalmazott Turucz Imola Annamária, aki helyben végzett iskolái, néptáncos és GGG-s múlt után lett debreceni diák, majd az ottani Hittudományi Egyetem teológus hallgatója, legátusként belföldön és Magyarországon is öregbítve szülővárosa hírét. A díjat Nyakó József helyi RMDSZ-elnöktől vette át.
Árva szívem…
Az ünnepség zárásaként a GGG Irodalmi Stúdió és a Nyíló Akác néptánccsoport közös műsorát láthattuk (közreműködött Szabó János, a Móka színjátszó csoport rendezője). Ebben a szabadságharcba vonultak hátramaradt gyerekeinek szemszögéből láthattuk a ’48-’49-es eseményeket. Már az “Árva szívem nagyon fáj…” cím is hűen kifejezi az érzéseket, melyet csak tovább fokoztak a reménykedő gyermeki szavak (“mire felébredek, édesapám talán itthon lesz”), vagy a látvány, ahogyan az apa táncát örökül hagyja cseperedő fiára. Aztán egy-egy szál virág maradt, melyet (jobb esetben) a sírra tehettek… Az ünnepségsorozat a Szózat éneklésével zárult.
Rencz Csaba. erdon.ro

Nagyvárad és Bihar az Árpád-kor végén
Csütörtökön a XXV. Festum Varadinum keretében Nagyvárad és Bihar az Árpád-korban címmel szerveztek történelmi konferenciát és könyvbemutatót a városháza dísztermében. Érdekes előadások voltak.
Az érdeklőket a két szervező entitás vezetői köszöntötték: a Szacsvay Akadémiaötletgazdája, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke.
Zsoldos Attila történész, középkorkutató, a program szakmai felelőse arra hívta fel a figyelmet: az idei szimpózium témái, illetve tanulmányai az Árpád-kor utolsó évszázada köré csoportosulnak. Két írás az 1241-1242. évi tatárjárás katasztrófájával foglalkozott: az egyik magukat az eseményeket mutatta be új kutatási eredmények segítségével, a másik pedig a korszak krónikása, Rogerius egykori váradi kanonok életéről foglalta össze mindazt, ami tudható egyáltalán. A jelenlevők megismerkedhettek a 13. század minden bizonnyal legjelentősebb magyar főpapja, a váradi püspökből Esztergom érsekévé lett Lodomér életútjának korai szakaszával, valamint egy Váradon eltemetett magyar királyné, Luxemburgi Beatrix történetével. Amúgy is az életrajz műfaja adta az összejövetel gerincét, ami érthető, hiszen a történelem valójában az egyes emberek történeteiből szövődik egységes elbeszéléssé. Némi nagyvonalúsággal ezen vonulathoz volt sorolható az az expozé is, mely a Bihar történetében a mongoljárást követő közel négy évtizedben kulcsszerepet játszó Geregye nemzetség felemelkedését és bukását követte nyomon. A palettát ugyanakkor egy gazdaság- és egy demográfiatörténeti dolgozat színesítette. Az előbbi a bihari vámok sorsán keresztül engedett betekintést a királyi gazdaságpolitika középkori történetébe, az utóbbi pedig a Barcaság népességtörténetét vizsgálta a Német Lovagrend uralma idején. Ezen tanulmány révén a sorozat tulajdonképpen megtette az első lépést abba az irányba, hogy látókörét az egész Kárpát- medencére kiterjessze. Ezt a törekvést Várad története alapozza meg: a város mindig is a kapcsolódási pontot jelentette Erdély és a Duna völgye közt.
Hét előadás
Pósán László A Barcaság népessége a Német Lovagrend uralma idején (1211-1225), B. Szabó János Az 1241. évi ” tatárjárás” és Várad pusztulása az újabb kutatási eredmények tükrében, Almási Tibor Forrásadatok és felvetések Rogerius életrajzi vázlatához, Körmendi Tamás Lodomér pályafutása váradi püspöksége idején, Zsoldos Attila A Berettyó urai, Weisz Boglárka Vámvizsgálatok Bihar megyében a 13-14. századfordulóján, Skorka Renáta Luxemburgtól Váradig, Beatrix magyar királyné története címmel tartott előadást.
A tanácskozás amúgy egy sorozat harmadik állomása volt. A szervezők szándékai szerint ősszel román nyelven is megjelenik az eddig kiadott három kötet, ha a többi nem is, az első mindenképpen.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Harminc művész termése az udvarhelyi Képtárban
Harminc székelyudvarhelyi képzőművész munkáját tekinthetik meg a látogatók a Haáz Rezső Múzeum Képtárában csütörtök délután megnyitott Termés 2016 című tárlaton. Társadalmi gondok, útkeresés, tájélmény és önelemzés fedezhető fel az alkotásokon.
Színes és változatos tárlat a Termés, amely által évi rendszerességgel léphetünk be az alkotók világába – mondta el a hatodik effajta kiállítás megnyitóján Veres Péter muzeológus. „Az eklektika diszkrét bája lengi körül az udvarhelyi képzőművészet keresztmetszetét” – fogalmazott a festményekről, szobrokról, textilekről, metszetekről, kisplasztikákról, kerámia domborművekről és számítógépes grafikákról.
Bencze László, Berze Imre, Biró Gábor, Bíró Mihály, Elekes Gyula, Gál Boglárka, Gujuman Uliana, Jakab András, ifj. Jakab András, Jakab Hunor, Jakab-Gidó Szende Melinda, Kalló László, Kelemen Albert, Kolumbán-Antal Ilonka, Kolumbán-Antal József, Kovács Bori, Kövecsi-Kovács Imre, Lakatos László, Major Barna, Molnos Zoltán, Nagy Péter, Simon Béla, Szabó Csaba, Szabó János, Tamás Borbála, Török-Bíró Erzsébet, Török Ferenc, Vass Mária Magdolna, Zavaczki Walter és Zsombori Béla alkotásait július 20-áig lehet megtekinteni.
Veres Réka |
Székelyhon.ro

XV. Kisiratosi Falunapok
Régóta nem volt ilyen sikeres rendezvény
Amint azt előre jeleztük, a XV. Kisiratosi Falunapok pénteki programja a szokáshoz híven, ezúttal is könyvbemutatóval kezdődött, melynek során a kultúrotthon kistermében 18 órától két kiadvány került bemutatásra. A szépszámú egybegyűltet a prezídiumból Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester, az odavaló Czöndör Mihályné, Sarusi Mihály közíró és Szabó János író társaságában Korondi Erika polgármester köszöntötte. Örömének adott hangot, amiért a hagyományokhoz híven, a kisiratosi gyökerű Sarusi Mihály egy újabb kötettel ajándékozza meg olvasóit. Ugyanakkor elégedettséggel vegyes büszkeséggel beszélt a Pusztaszabolcs Önkormányzatának a támogatásával, a szakembereik közreműködésével készült Kisiratos kincsei címmel megjelent kötetről, amely a település értéktára. A továbbiakban felkérte Szabó János írót Sarusi Mihály Álompuszta című munkájának az értékelésére.
Álompuszta, Kisiratos kincsei
Szabó János előrebocsátotta: mivel már többször járt Kisiratoson, illetve betekintett a Kisiratosi Értéktárba, maga is kissé helybélinek érzi magát. A továbbiakban Sarusi Mihály Álompuszta (Színjáték két fölvonásban) című munkájáról kifejtette: ebbe egy háromfelvonásos dráma van belesűrítve. Témáját az 1950-es évek magyar életéből meríti, amelyben a polgár rájön arra a fontos dologra, hogy az irodalmat, a művészetet, de leginkább a színházművészetet a történelemhamisítás eszközévé tették. Ezt a kisiratosiak számára sem kell bővebben magyarázni, hiszen az idősebbek visszaemlékezhetnek az akkori idők mindenféle engedélyhez kötött, fokozott ellenőrzéssel nyomon követett, sorállással működött társadalmi életére, ami már magában is feszültségeket rejt. A címet – Álompuszta – egy létező magyarországi település, Állampuszta – büntetés-végrehajtási intézet helyszíne – adta. Ismertette a keresztnevekre, rokon megnevezésekre, foglalkozásnevekre, illetve rangjelzésnevekre hallgató szereplőket, akik az akkori társadalom jellegzetes figurái. A továbbiakban a szerzővel, Sarusi Mihállyal felváltva olvasott fel részleteket a párbeszédeken alapuló színműből, amelyet nemcsak szórakoztató, hanem igen tanulságos olvasmányként ajánlott hallgatósága figyelmébe Szabó János író. Sarusi Mihály a mű megírásának a motivációiról beszélt, ugyanis már az 1980-as években érezte: meg kell írnia a kisgazdák, a kulákok, a kertészek, sőt a nagygazdák, egyetlen gyűjtőszóval a parasztság drámáját. A felmenői között ugyanis majdnem mindenki földművelő volt. A velük az 1950-es években elkövetett parasztgazdaságok szétverésének a történetét, az 1956-es felemelkedésnek a lehetőségét a Kazal című dokumentumregényében írta meg. Az Új Magyarország napilap részletekben közölte. A szerkesztőkkel folytatott beszélgetéseken vetődött fel: mi lenne, ha a témát drámában is megírná? Nos, egy meghívásos, országos pályázati felhívásra megírta, csakhogy abban elvárás volt a kolbász témának a feldolgozása is. Azt úgy oldotta meg, hogy a mesebeli kolbászból font kerítést a gumibot támasztja meg. A közölt történetek valahol megestek, az akkori élet minden területéről meríti témakörét, szeretettel ajánlja a kisiratosi olvasóknak is.
Korondi Erika polgármester miután megköszönte a szerzőnek és Szabó Jánosnak az érdekfeszítő könyvbemutatót, annak a reményének adott hangot, hogy Sarusi Mihály még számos könyvét mutatja be Kisiratoson.
A továbbiakban a Pusztaszabolcs–Kisiratos közötti testvérkapcsolatok kiemelkedő eseményét, a pályázati támogatással, pusztaszabolcsi közreműködéssel elkészült Kisiratosi Értéktár fontosságát ecsetelte. A kiadványban Almási Gábor, Almási Vince, Németh Emese, Pataki Lehel Zsolt, Sarusi Mihály, Vajda Noémi, Vágner Szabó János és a jómaga írásai jelentek meg, sok fotóval. A szerkesztési, nyomtatási munkálatok olyan rövid idő alatt történtek meg, hogy maga sem hitte a Kisiratosi Falunapra történő elkészülését. A Kisiratos kincseicímű kiadvány előkészítő munkálatairól, a kisiratosi értékek számbavételéről, feldolgozásáról Czöndör Mihályné, a mű szerkesztője beszélt. Tekintve, hogy Czöndör Mihálynéval a kiadványról külön is elbeszélgettünk, a témára a közeljövőben visszatérünk. Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester ismertette a kiadvány elkészültének a feltételeit: 2012-ben az Országgyűlés a magyar nemzet egységétől vezérelve, törvénybe foglalta a magyar értékek összegyűjtését, megőrzését, általa összetartozásunk, nemzeti tudatunk erősödését. 2015-ben a külhoni települések is lehetőséget kaptak, hogy anyaországi partnertelepülésükkel együttműködve elkészítsék értéktárukat. A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült, Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának külhoni, Kisiratosi Értéktár Projektjének nyertes HUNG-2015 pályázata. Fontosnak tartotta, hogy az együttműködés során pusztaszabolcsiak és kisiratosiak sokat tanultak egymástól értékeik felismerésében, azoknak megbecsülésében. Azokat egy kapcsos könyvbe gyűjtötték, hogy bármikor be lehessen kapcsolni újabb lapokat, amelyekből, ha összegyűlik még egy kiadványra való, újból könyv alakban jelentessék meg, hogy minél több emberhez eljuthasson. Ennek a pályázatnak a legnagyobb eredménye, hogy felismerjük, számba vegyük, jobban megbecsüljük a saját értékeinket. A Kisiratosi Értékbizottság elnöke, Almási Vince volt polgármester arról a lehetőségről beszélt, hogy a pályázat jóvoltából Kisiratos 200 kiadványt kapott, amelyeket igényre a lakosság között osztanak ki. Arad megye más települései, a Kisiratosi Értékbizottsággal együttműködve, anyaországi kormányzati támogatással elkészíthetik a maguk értéktárát, ami később bekerülhet az Erdélyi Értéktárba.
A könyvbemutatók Sarusi Mihály kötetének a dedikálásával, kellemes beszélgetéssel zárultak.
A pénteki program további részében, a kultúrotthon nagytermében Korondi Józsa Henrietta konferálásával előbb György Botond, majd András Előd humoristák szórakoztatták a nagyszámú közönséget. A humorest után a Rózsa Presszó udvarán késő éjszakáig tartott a retróbuli, amelyen sokan mulattak.
Szombati programok
Délután egy órakor indult a bográcsfőző verseny, majd valamivel 17 óra előtt a Kisiratos központjában lévő orvosi rendelőtől zenekísérettel indult a népviseletbe öltözött néptánccsoportok színes menete, amit a helybeli Kisgyöngyvirág vezetett. A központi útkereszteződésben, ugyancsak zeneszóra, körtáncot jártak, majd bevonultak a szabadtéri színpadhoz, amelynek a nézőterén egyre nőtt a tömeg.
Köszöntők
Korondi Józsa Henrietta műsorvezető köszöntötte a közönséget, majd a színpadra kérte Korondi Józsa Erika polgármestert és Péró Tamás RMDSZ-Arad megyei ügyvezető elnököt, megyei tanácsost. A polgármester szeretettel köszöntötte a helybeli és környékbeli nézőket, a fellépőket, kiemelten köszöntötte az anyaországi, illetve a megyebeli polgármestereket, alpolgármestereket és küldöttségük tagjait. Név szerint megemlítette a pusztaszabolcsi, a lőkösházi, a kevermesi és az Úri-beli küldöttségeket. Ezt követően a falunap értelmét ismertette, amit Szent Anna napjához kötöttek. 15 évvel ezelőtt dr. Almási Béla és Almási Vince kezdeményezte az I. Falunapot, amit azóta minden évben megszerveztek. Azok az itthoni és az elszármazott kisiratosiak újratalálkozásának az örömünnepeivé váltak. Majd ismertette az előző nap bemutatott két kiadvány címét és fontosságát. Szintén fontos, hogy a közösség tagjai higgyenek az összefogás erejében. Tudniuk kell, hogy mindazt, amit a faluért tesznek, azt a családokért, a gyermekeikért is teszik. A kultúra, a zene, a tánc, a hagyományok őrzése olyan lelki többletet ad, ami feltölt, elengedhetetlen a dolgos hétköznapokban. A falunapok rendezvénye kiváló alkalom a meglévő hazai és nemzetközi kapcsolatoknak az ápolására, a bővítésére. Szóljon ez a nap a vidámságról, emlékezzenek a résztvevők, hogy Kisiratos napján jól érezte magát a település apraja-nagyja, de a vendégeik is.
Miután megköszönte az önkéntes segítők, a szervezők munkáját, minden résztvevőnek jó szórakozást kívánt, majd átadta a szót Péró Tamásnak.
Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke köszöntőjét követően 3 gondolatának kívánt hangot adni: mindig szívesen érkezik a vendégszerető Kisiratosra, ahol köszönet jár a lakosságnak, amelynek nagy többsége a tulipánra voksolt az elmúlt önkormányzati választáson. 2016 választási év, vagyis önkormányzati mögöttünk, parlamenti választások előttünk, amelyeken a cél visszaszerezni az Arad megyei magyarság törvényhozási képviseletét. Arra kisiratosi is pályázik, ezért kéri a helybeliek támogatását. Ha sokan segítenek a falunap megszervezésében, bizonyára mindnyájan jól érzik magukat, ezért nekik is, a vendégeknek jó szórakozást, kellemes együttlétet kívánt.
Népzene- és néptáncgála
A műsorvezető a házigazdák nevében a kisiratosi Napraforgó citerazenekart szólította, amelynek tagjai Juhász Kálmán vezetésével először szerepeltek közönség előtt, gyermekdalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport dél-alföldi és marosszéki táncokat adott elő Orbán László koreográfiájára, szokásukhoz híven, látványosan kiforgatva a lányokat. Ezt követően a nagyzerindi Ibolya tánccsoport igen fegyelmezett szilágysági és békési szlovák táncai következtek ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével. Utánuk a kisiratosi Kisgyöngyvirág kalocsai táncai arattak kitörő sikert Verbóczky Kinga vezetésével.
Mint az utóbbi években rendszeresen, Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának a jóvoltából idén is kiosztották a művelődési életben is tevékenykedő, legjobb tanulónak járó Arany László-díjat, amit a színpadon Csányi Kálmán polgármester ezúttal Pelle Patrik VIII. osztályos tanulónak adott át. Értékelőjében a polgármester a 2003-ban alapított díjról elmondta: a partnertelepülés végzős diákjának a jó tanulmányi eredményei mellett kiemelkedő közösségi munkát is végeznie kell. A díjra minden évben jelölteket kérnek, akik közül maguk választják ki a díjazottat. Idén az önkormányzat választása Patrikra esett, aki az emléklap mellett 100 ezer forintot is kapott, amit arra költ, amire akar. Miután sikeres továbbtanulást kívánt Patriknak, akit meghívott Pusztaszabolcsra, mindenkinek további jó szórakozást kívánt.
A néptáncműsor folytatásában a simonyifalvi Leveles, Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai táncokat adott elő vastaps közepette.
A következő szünetben ugyancsak a színpadon átadták a bográcsfőző verseny díjait. Haraszti Imre, Úri község polgármestere, a zsűri elnöke a kollégáival, Marikával és Ottóval értékelték a csapatok által főzött pörkölteket. Szerintük a 7 csapatból a legjobb a Sóvári csapat főztje volt. Mivel a zsűri véleménye igen megoszlott, két csapatnak is II. díjat adtak. Ezek a kisiratosi AMISZ, illetve a Nagycsapat. III. díjra értékelték a Norbert nevű csapat pörköltjét, IV. a Laen nevű csapat lett.
Ezt követően a kisiratosi Dragon Klub karatebemutatója következett, ahol a legkisebbektől a felnőttekig minden fiatal megcsillogtatta cselgáncstudását, a szülők és a hozzátartozók nagy örömére.
Utánuk a kisperegi Napraforgó tánccsoport Molnár Csaba betanításával előadott marosszéki forgatós táncának tapsolt a közönség. Ezt követően a Páter Godó Mihály Általános Iskola VII. osztályának a modern tánca hozta lázba a nézőket. A pécskai Búzavirág tánccsoport Engi Márta vezetésével igen tetszetős Küküllő menti táncokkal aratott nagy sikert.
A népzene- és néptáncgálát a kisiratosi Kikelet citerazenekar zárta, amelynek tagjai Juhász Kálmán betanításával és vezetésével dunántúli, majd vajdasági dalokat játszottak, nagy sikerrel.
Operett, koncertek
A szombati programban stílusváltást jelentett a nagyváradi MM Pódiumszínház két tagjának az egyórás műsora, amelyen ismert operettslágereket adtak elő, vastaps közepette.
Valamivel 21 óra után kezdődött Delhusa Gjon közel kétórás koncertje, amelyen saját, illetve más szerzők régi és újabb slágereit szólaltatta meg, amelyekre csoportokban táncolt az egész teret megtöltő közönség. 23 órakor kezdődött a Kerozin együttes koncertje, amely ha lehet, még fokozta a hangulatot. Utána közel 25 fiatal égő fáklyákkal felvonult a színpadra, ahol elénekelték nemzeti imánkat, majd az éjfélkor megtartott parádés tűzijáték következett. Éjfél után a fiatalok számára a helybeli strandon szerveztek diszkót, míg az idősebbek a Rózsa Presszó udvarán mulattak élő zenére hajnali 4 óráig.
A XV. Kisiratosi Napok sikerének az érzékeltetésére csak annyit: amikor este későn hazaindultam, a községközpont minden mellékutcája, de a főutca is végig olyannyira meg volt telve parkoló autókkal, hogy újabbak már aligha találhattak helyet.
A rendezvény sikeréért köszönet jár minden támogatónak, de mindazoknak is, akik az önkéntes munkájukkal járultak hozzá a vendéglátás, illetve a szervezés zökkenőmentes működéséhez!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Egy példaértékű kezdeményezés nyomában
Kisiratos kincsei, sok település szolgálatára
Amikor az idei Kisiratosi Falunapok megnyitójáról, a könyvbemutatókról írtunk, megígértük: visszatérünk a Kisiratos kincsei címmel elkészült értéktárra, ami Arad megyében egyedülálló kezdeményezés. A kiadványról a szerkesztővel, Czöndör Mihályné Joó Katalinnal beszélgettünk, aki előrebocsátotta: 2015 végén jelent meg a pályázat, aminek részét képezte a külhoni települések értéktárainak magyarországi partnerekkel közösen történő elkészítése. A pályázat feltétele volt a partnertelepülési viszony, aminek jóvoltából a Székelyföldön, a Vajdaságban és a Felvidéken is készülnek értéktárak. Ebben nemcsak egy-egy település, hanem egy egész tájegység értéktárának az elkészítésére is lehetőség nyílik.
– Milyen kritériumok alapján választották ki a jelzett értékeket?
– A nyilvántartásba kerülő, feldolgozandó értékek kiválasztásán már évek óta dolgozunk, tehát van rálátásunk az olyan helyi értékek felismerésére is, amelyekről a falubeliek esetleg nem gondolnák, hogy kulturális értékeket képeznek, hordoznak. Már több magyarországi település értéktárának az elkészítésében is segédkeztünk, amely során a lakosok is elmondhatják, mit tekintenek értékeknek. Ez azért is fontos, mert példának okáért a jelentősebb kisiratosi értékeket tovább lehet javasolni az Erdélyi Értéktárba. Az oda bekerülő értékek iktatásáról azonban egy magasabb fórum dönt. Ha a jelzett érték Erdélyen is túlmutat, a Hungaricum Bizottság elé kerülhet. Kisiratoson is van oda kívánkozó, például Páter Godó Mihály hagyatéka, ami már túlmutat Kisiratoson, ezért tagja lehet az Erdélyi Értéktárnak, de akár Hungaricum is lehet.
– Melyek voltak a kisiratosi értéktár elkészítésének a lépései?
– Tekintve, hogy csakis határon túli partnertelepüléseknek segíthetünk, első lépés volt a 2007-ben megkötött partnertelepülési szerződés, majd 2016. március 8-án Almási Vince kisiratosi és Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármesterek együttműködési megállapodást írtak alá a Kisiratosi Értéktár Projektről. Ezt követően a pusztaszabolcsi munkacsoport a pályázati program és a módszertani anyagok alapján felkészült az értéktár létrehozásának a segítésére. Vagyis meghatároztuk: ki milyen tartalommal, milyen módszerekkel, mikor, hol, kiknek nyújt segítséget és ettől milyen eredmények várhatók. A módszerek közül a műhelymunka kapott kiemelt szerepet, de nagy hangsúlyt kaptak a megbeszélések, előadások, bemutatók, interjúk, illetve az úgynevezett „látó utak” által szerzett tapasztalatok. Kisiratoson megismerkedtünk az ottani munkacsoporttal, átadtuk nekik a módszertani és a segédanyagokat. A munka nálunk folytatódott, ahol a kisiratosiak háromnapos felkészítőn, majd a bizonyos „látó úton” megismerkedhettek nemcsak Pusztaszabolcs, hanem Fejér megye, benne Kiskunfélegyháza, illetve Veszprém nevezetességeivel is. Az értéktári munkafolyamat és gyakorlat, illetve a hungarikum törvény és végrehajtási rendeletének a megismertetése a partnereikkel tájékoztatás útján történt. Ezt követte a gyűjtés módszereinek, az értéklista elkészítésének, az összegyűjtött értékek végrehajtási rendelet szerinti csoportosításának az elvégzése. Ezt követően Kisiratoson, értéklista alapján, értékfeltárás történt, melynek során szakirodalmi anyagot, interjúkat, fényképeket gyűjtöttünk az értékekről, amelyekről értéktárba kerülési indoklásokat készítettünk. Mindezeket értéklapokon dokumentáltunk. Közben a pusztaszabolcsiak kisiratosi értékúton vettek részt, megismerkedni a település értékeivel. Fontos lépés volt a Kisiratosi Értéktár Bizottság létrehozása, a szervezeti működési szabályzat alapján. Ezt követően a kisiratosi munkacsoport további értékek önálló feltárását végezte, a tervnek és a módszertannak, az előzetes egyeztetéseknek megfelelően. Ennek során a feltárt anyagot a helybeli civilszervezetekkel, a lakossággal és a képviselőkkel szembesítette, illetve további javaslatokat kért. Az elkészült értéklapokat elküldték Pusztaszobolcsra, az ottaniakkal állandó villámposta kapcsolatban voltak. Ott az értéklapokat a Kapcsos Könyvbe foglalták, majd elküldték a Kisiratosi Értéktár Bizottsághoz. A Kisiratos kincsei kiadvány összerakása, a képeslapok tartalmi és formai megjelenésének a megbeszélésére 2016. június 8-án került sor a két csoport közös munkájával.
Kisiratosi értékek
– Melyek azok a kisiratosi értékek, amelyek helyet kaptak az értéktárban?
– Azokat nyolc csoportba soroltuk: I. Agrár- és élelmiszer-gazdaság, ahova az üvegház, a kisiratosi kenyér, Vígh Irénke tortái és a méhészkedés került. A II., Egészség és életmód csoportba a savanyú leves, a Pió atyáról elnevezett gyermekotthon, gyógynövények és házi praktikák, kézimunkák kerültek. A III., Épített környezet csoportba a jellegzetes régi épületek, a kultúrház, az iskolaépület, a halottasház, a templom és a parókia tartozik. IV. csoport: Ipari és műszaki megoldások. V. Kulturális örökség, ahova az 1881. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére felszentelt római katolikus templom, a díszpolgárok szellemi öröksége, dr. Almási Béla, a Kisiratosi Tájház, a kisiratosi népi gyermekjátékok, nyelvjárások (Vajda Noémi, Öregapám mesélte; a Páter Godó Mihály jezsuita atyáról elnevezett általános iskola tevékenysége; Péter Godó Mihály jezsuita atya öröksége; a II. világháborúban elesett kisiratosiak emlékműve; a halottak elbúcsúztatása versben, illetve a temetés előtti virrasztás énekes asszonyokkal. Temetéskor a kiharangozás módja; a Nemzetközi Citera-, Népzenei és Néptánctábor; a hagyományos falunapok; a kunhalmok Kisiratos történetében; a tizennyolc évesek ünnepe; a település jelképei; tablógyűjtemény 1952-től; alkotótábor; a Rónasági citerazenekar; a Szalbek Vegyes kórus; népzene és néptánc; anyakönyvek a XIX. századból. A VI. csoport a sportot öleli fel. A VII. csoport a természeti környezet: Kisiratos természeti adottságai, a Rónaság; a kisiratosi gyógyvíz. A VIII. csoport a turizmus és vendéglátás: Kisiratos Kupa, fogathajtó verseny. E hosszú névsor végén szerepel: a Kisiratosi Értéktár Bizottság fenntartja az értéklista változtatásának, bővítésének a jogát. Vagyis, ha új értékek kerülnek felszínre, azokat a Kapcsos Könyvbe foglalják. Ha az összegyűlt anyag megér egy újabb kiadványt, abba foglalják.
Várják az értéktárigénylőket
– Hogyan lehet az értéktár elkészítését kiterjeszteni más Arad megyei vagy bánsági településekre?
– Ahogyan mi mentoráltunk más településeket, úgy a kisiratosiak is segíthetnek e témában más Arad megyei településeket. Azért is tettünk meg mindent a kisiratosi értéktár elkészítéséért, dolgoztunk együtt az általuk kijelölt személyekkel, hogy a közös munka folyamán megtanulják, hogyan kell nyilvántartásba venni, feldolgozni a helybeli értékeket, hogy a továbbiakban ők is segíthessenek más települések értéktárainak az elkészítésében. Őszintén szólva e témában központi szerepet szántunk Kisiratosnak, amelynek a szakemberei segíthetnek más településeknek is az értéktáraik elkészítésében. Tulajdonképpen az értéktárak elkészítésének a szükségessége Lezsák Sándornak és munkatársainak a fejéből pattant ki. Mert nagyon fontos a kulturális értékeinknek az összegyűjtése, valahol történő nyilvántartása, a megőrzés biztonsága érdekében. Az értéktárban szereplő értékeket ugyanis életre lehet kelteni, azok turisztikai vonzatot képezhetnek. Kisiratoson eddig is vigyáztak az értékekre, hiszen a Pro Ki Dor Egyesület eddig is egy sor hagyomány-, illetve értékmentő munkát végzett.
– Kérem, ismertesse e hatalmas munkában részt vett személyek nevét!
– Pusztaszobolcsról a Hagyományőrző Alapítvány munkatársai: Ádámné Farkas Beáta, Mányi Lajosné, Molnár Sándor, Bartókné Piller Magdolna, Fehér Mihályné, Rideg Lászlóné, László Jánosné, Ádám László és jómagam, Czöndör Mihályné Joó Katalin. A kisiratosiak közül Almási Vince – az Értéktár Bizottság elnöke –, Almási Gábor, Benedek Sándor, Korondi Józsa Erika, Németh Anna, Németh Emese, Pataky Lehel Zsolt, Sarusi Mihály, Vajda Noémi és Wágner Szabó János dolgozott a Kisiratosi Értéktár összeállításán.
– A pályázat elkészítéséhez szükséges-e az önrész?
– Nem szükséges, sőt előfinanszírozású. Vagyis amikor benyújtottuk a pályázatot, azt elbírálták, majd értesítettek a nyertes voltáról, megtörtént a szerződéskötés és küldték is a pénzt. Ez a pályázat 3 millió forint támogatást kapott, amiből a kiadvány nyomtatási költségei mellett eszközbeszerzési, étkezési, illetve utaztatási költségeket is fedezni lehet. A kisiratosiakat abból a célból vittük el Pusztaszabolcs környéki települések, turisztikai létesítmények megtekintésére, hogy az ottani tapasztalatok alapján maguk is könnyebben felismerhessék az itthoni értékeiket. Éppen ezért ajánlom más Arad megyei, esetleg bánsági vagy partiumi települések értéktárainak az elkészítését, hiszen annak turisztikai vonzata is lehet, nemcsak a települések jobb megismeréséhez, hanem a gazdasági fejlődésükhöz is hozzájárulhat.
– Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Felkerült a Partium a regionális tudományi kutatók térképére
A Magyar Regionális Tudományi Társaság szeptember 15-16-án Nagyváradon tartotta a 14. köz- és vándorgyűlését. A helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem, a társszervező pedig a Partiumi Területi Kutatások Intézete volt.
Mintegy 115 Kárpát-medencei kutató részvételével tartották meg a Magyar Regionális Tudományi Társaság 2016-os vándorgyűlését. Az MRTT a magyar regionális tudomány szakmai fóruma, egy független civil szervezet, amely a területi kutatással, fejlesztéssel, irányítással foglalkozó szakembereket fogja össze. A vándorgyűlés nagy jelentőséggel és bemutatkozási lehetőséggel bírt a megújuló PKE és az annak keretében működő partiumi kutatóintézet számára is, hiszen Soprontól Csíkszeredáig, a Délvidéktől a Felvidékig szinte valamennyi jelentős magyar felsőoktatási intézmény és kutatóközpont (köztük a Magyar Tudományos Akadémia) képviseltette magát az eseményen. Bár a rendezvény elsősorban a regionális tudományterület magyar képviselőinek a seregszemléje volt, a nemzetközi plenárison és szekcióban a szakma neves német, szlovén és román képviselői is megjelentek.
Az első napon az éves közgyűlés, könyvbemutatók (Dusek Tamás–Kotosz Balázs: Területi statisztika; Fábián Attila–Pogátsa Zoltán (szerk.): Az európai kohéziós politika gazdaságtana; Nárai Márta–Reisinger Adrienn: Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – a lokális és területi közösségi folyamatokban; Rechnitzer János: A területi tőke a városfejlődésben – A Győr-kód), a díjátadók és a plenáris előadások kaptak teret (Manfred Kühn tudományos főmunkatárs, Leibniz Institute for Research on Society and Space; Nataša Pichler-Milanović tudományos főmunkatárs, Ljubljanai Egyetem; Pogátsa Zoltán egyetemi docens, Nyugat-magyarországi Egyetem; Lados Mihály tudományos főmunkatárs, MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete; Rechnitzer János egyetemi tanár, az MRTT elnöke, Kincses Áron főosztályvezető-helyettes, Központi Statisztikai Hivatal, Illés Sándor elnök, Aktív Társadalom Alapítvány, Somlyódyné Pfeil Edit egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, Partiumi Keresztény Egyetem).
A Regionális Tudományért Díjat Nemes-Nagy Józsefnek, az ELTE Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszéke professzorának, az MRTT korábbi alelnökének ítélte oda a társaság közgyűlése, ezzel ismerve el a regionális tudomány területén végzett kiemelkedő kutatói, oktatói és iskolaépítő tevékenységét. Díszoklevelet vehetett át Baranyi Béla, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, Korompai Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, illetve Kiváló Ifjú Regionalista Díjat kapott Tóth Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara adjunktusa. A díjakat Rechnitzer János, az MRTT elnöke adta át.
Az első nap zárásaként a Partiumi Kutatóintézet az Érintő Egyesület támogatásával Partium-estet szervezett, melynek célja a régió sajátosságainak interaktív formában való bemutatása volt. Az est keretében Szakáli István Lóránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntője után az „Érmelléki” márkanévnek, a Partium 2016-ban kiadott térképének, majd az érmelléki borok és dél-Bihari sajtok bemutatására került sor. Az estet Ady-műsor (Szabó János, Érmihályfalvi Móka Színjátszó Csoport) és fogadás zárta.
A konferencia második napján 12 szekcióban 90 előadás hangzott el, a városkutatás, városfejlesztés, városökológia, a város–vidék kapcsolata, a regionális innováció, a térszerkezet, határok stb. témaköreiben. Önálló szekcióban kapott teret a Partium regionális folyamatainak a bemutatása. A konferenciát városnézés és várlátogatás zárta.
itthon.ma

Marosvásárhely Bethlen Gábor korában – elkezdődött a jubileumi rendezvénysorozat
Marosvásárhely szabad királyi város fennállásának 400. évfordulója alkalmából jubileumi rendezvénysorozatot szervez a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület. Ennek jegyében történelmi előadásokat, ifjúsági vetélkedőket, fotókiállítást rendeznek október és november folyamán, illetve egy zárórendezvény is lesz decemberben.
A jubileumi rendezvénysorozat első előadására csütörtök este került sor a vármúzeumban, ahol Bethlen Gábor és Marosvásárhely kapcsolata volt a téma. Sebestyén Mihály történész azokra a hétköznapi eseményekre világított rá, amelyek Bethlen kiváltságlevele nyomán következtek be a városban. A 49 évet élt fejedelem hétszer látogatta meg Marosvásárhelyt. Mikor idelátogatott vagy a város legelőkelőbb kőházában, a Köpeczi házban szállt meg, vagy a Nagy-Szabó János-féle házban. A mai plébánia épülete akkoriban a városbíró háza volt.
Bethlen korában a város ritkán „katonáskodott”, ugyanis a fejedelem fontosabbnak tartotta, hogy inkább a hadi készültséghez szükséges eszközöket – csizmát, fegyvert, lószerszámot, ruhaneműt – készíttesse el a helyi mesteremberekkel, minthogy hadba szólítsa őket. Ez a városnak is egyfajta gazdasági fellendülést jelentett, mint ahogy az is, hogy az eléje terjesztett céhszabályokat átnézette kancelláriájával és jóváhagyását adta, így ezek a testületek privilegizált céhekké váltak, olykor kereskedelmi előjoggal is rendelkeztek. Ez nagyban segítette a város fejlődését, a termelés hatékonyságát és a kereskedelmi élet élénkülését.
Sebestény Mihály felhívta a figyelmet, hogy Bethlen Gábor engedélyezte, hogy a városi tanács fogadjon be idegen kereskedőket, például örményeket, akik a nagybani, vagyis a távolsági kereskedelemben voltak érdekeltek. Bethlen Gábor másik nagy erénye a kultúra támogatása volt. Elsősorban arról az anyagi támogatásról volt szó, amit országgyűlési határozattal folyamatosan adott a városnak, arra serkentve a nemeseket is, hogy a fejedelem példáját kövessék és a birtokaikon beszedett dézsma (tized) egy részét a Scola particula, a későbbi Református Kollégium javára fordítsák.
A bor-dézsmából származó italt a kollégium diákjai „elkorcsmálták”, azaz eladták korcsmáknak, csapszékeknek, a bevételből könyveket vásároltak, így gyarapították a kollégium könyvtárát. Bethlen Gábor továbbá rektort küldött a kollégiumnak, akit a saját végzettjeiből válaszott ki, azokból a diákokból, akik az általa szerzett külföldi ösztöndíjak kedvezményezettjei voltak és Heidelbergben, Genfben, Bázelben tanulhattak.
A bor, amit Bethlen a várostól rendelt a táborába, egyrészt serkentő eszköz volt a harcosok számára, másrészt érzéstelenítés hiányában a sebesültet leitatták, a harctéri sebészek csak ezt követően fogtak hozzá a műtéthez. Marosvásárhely azért is nyerte el a szabad királyi városi rangot, mert abban a korban a székelyföldi városok közül a legdinamikusabban fejlődött – mondta az előadó.
A jubileumi sorozat következő rendezvényén Rákóczi Ferenc korát ismerteti Tamási Zsolt, majd a Teleki és a Toldalagi családról lesz előadás, a barokk korról, a barokk építészetről, a 20. századi városiasodásról, Bernády György koráról esik szó, ugyanakkor Marosvásárhely története a két világháború között, az ötven év ipari fejlődése is szerepel az előadások között.
Az ifjúsági vetélkedőn Marosvásárhely történelméhez kapcsolódó kérdésekre kell választ adniuk a diákoknak, a fotókiállítás pedig a régi Vásárhelyt és a jelenkorit mutatja be, párhuzamot vonva a múlt és a jelen között – mondta érdeklődésünkre Náznán B. Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke.
Antal Erika maszol.ro

Így emlékeztek ’56-ra Marosvásárhelyen
Az 1956-os forradalom kirobbanásának 60. évfordulóján, vasárnap este került sor Marosvásárhelyen az 1956-os Bajtársi Társaság valamint a  Politikai Foglyok Szövetsége szervezésében a forradalom kirobbanására való megemlékezésre a Vártemplomban és a templomkertben levő 56-osok kopjafájánál.
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt, köztük a marosvásárhelyi Dudás József is. 1956. október 30-án fegyveres csoportjával elfoglalta a Szabad Nép székházát és nyomdáját. Függetlenség című napilapjában huszonöt pontos kiáltványt tett közzé Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt címmel. Ennek ellenére hozzájárult, hogy az épületben a kormányhoz hű lapokat is szerkesszék és kinyomtassák. November 2-án egy fegyveres csoporttal megszállta a Külügyminisztérium épületét. Ezért Dudást letartóztatták, de már másnap szabadon engedték. A forradalom leverése után Újpesten szervezte az ellenállást, míg 1957 januárjában letartóztatták. Halálra ítélték és kivégezték Szabó János (a legendás Szabó bácsi, a Széna téri felkelők parancsnoka) Krassó-Szörény vármegyei származású forradalmárral együtt január 19-én. A legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári volt.
Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Ezekre az emberekre is, de a forradalom valamennyi áldozatára, hősére emlékeztek vasárnap 18 órától a Vártemplomban. Az istentiszteleten Pál apostol cselekedeteiből idézett, a börtönlevelek részből a megemlékezéshez találó részt Henter György vártemplomi lelkész. Az istentisztelet után mintegy százötven személy vonult a kopjafához. Egy politikai fogoly kisunokája kezében levő gyertyáról vették a tüzet, s mintegy száz gyertyát helyeztek el a kopjafa körül.
Tatár Péterffy Irén a forradalom bukását követő börtönéveiről beszélt, ugyanilyen emlékeit elevenítette fel Kelemen Kálmán, majd Gráma János az egykori politikai foglyokat tömörítő szövetség Maros megyei titkára zárta a felszólalok sorát. A megemlékezés és hála koszorúit helyezték el a kopjafánál a Politikai Foglyok Szövetsége (Gráma János), a Történelmi Vitézi Rend, a városi RMDSZ (Peti András), az MPP (Bíró Zsolt) és a Studium-Prospero Alapítvány (Vass Levente) részéről. A megemlékezés és koszorúzás a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Bakó Zoltán | Székelyhon.ro

„Egyetlen egyetemes ’56 van” – A romániai hatásokról értekeztek Budapesten
Számos egykori politikai elítélt és történészek részvételével az 1956-os forradalom romániai hatásairól rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Magyar PEN Club hétfőn a Magyar Írószövetség budapesti székházában.
Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a tanácskozás az utókor kíváncsiságát és egyben háláját fejezi ki azok iránt, akik „vásárra vitték a bőrüket a legkönyörtelenebb viszonyok közepette”. „Az, hogy 60 évvel ezelőtt egy erdélyi magyar ember a nemzet élethalálharcát hívásként, megszólításként, sőt imperativusként élte meg, bámulatos. De még bámulatosabb, hogy erkölcsi indíttatásból a román emberek képesek voltak a „Horthy-fasisztázó” és magyar veszéllyel riogató hatalmi propagandán átlátva azonosulni a magyar szabadságharc ügyével” – fogalmazott a Kossuth-díjas író, költő.
Tófalvi Zoltán történész szerint 1956 nem csupán a magyar nép történetében, de a magyar–román kapcsolatok történetében is kiemelkedő esemény volt. Mint elmondta, sajnos sem a politika, sem a diplomácia nem épít erre a kivételes történelmi pillanatra, amelyhez fogható nincsen másik a két nemzet történetében. „Nyolcvanegy román értelmiségit, írót, költőt és egyetemi hallgatót ítéltek el azért, mert együtt éreztek a magyar néppel. A román falvakban ma is úgy él, hogy a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás a magyar forradalomnak köszönhetően szűnt meg” – mutatott rá előadásában Tófalvi Zoltán.
A történész hangsúlyozta: „nincsen külön magyarországi, erdélyi, délvidéki vagy kárpátaljai '56, csak egyetlen egyetemes 1956 van”. Nyolc erdélyi magyart végeztek ki Magyarországon a forradalomban való részvételért, köztük a Széna téri felkelők legendás parancsnokát, Szabó Jánost. Az egyetemes 1956-os forradalom első letartóztatottjai pedig erdélyiek voltak október 25-én, idézte fel.
A csíkszeredai születésű Orbán Etelkát 22 évesen öt év börtönbüntetésre ítélték a hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladár és társai ügyében, ugyanebben a perben édesapja, Orbán István halálbüntetést kapott. A konferencián elmondta, hogy a börtönben szerzett súlyos sérülései és kényszerű gyógyszerezése következményeként soha nem lehetett saját gyermeke, szabadulása után sokáig hallucinációkkal küzdött.
A budapesti forradalom kitörésének hírére a szolidaritás szelleme hatotta át a kolozsvári magyar és a román diákságot, ugyanakkor az államhatalom elkezdte híresztelni, hogy a forradalmárok követelései között van Erdély visszacsatolása is, emelte ki Páskándiné Sebők Anna író, dokumentumfilm-rendező, Páskándi Géza (1933–1995) erdélyi író, költő özvegye. Felidézte: a Román Írószövetség temesvári és kolozsvári szervezete a szovjet intervenció után nyilatkozatban „ellenforradalomként” ítélte el a magyarországi eseményeket, de ezt Páskándi Géza nem írta alá, amiért – állam és közrend elleni izgatás vádjával – hat év börtönre ítélték. „Nem tartozom immár senkinek. Istenen kívül már csak 1956-nak vagyok hálás, amely újra megmutatta nemzetem régi méltóságát” – idézte a Kossuth-díjjal is jutalmazott írót özvegye.
A konferencia más egykori politikai elítéltek – köztük Józsa Csaba, Takács Ferencz László, Szilágyi Árpád, valamint a temesvári egyetemisták és a karhatalom október végi összecsapásairól beszélő Teodor Stanca – előadásaival folytatódott. A magyar forradalom román visszhangjáról Octavian Bjoza, a romániai politikai foglyok szövetségének vezetője adott elő, míg Liviu Pleşa, a Szekuritáté irattárát vizsgáló tanács bukaresti főkutatója a kolozsvári magyar történészek a román államvédelem 56 utáni beszervezési kísérleteivel szembeni helytállásáról beszélt. Ioana Boca, a bukaresti Demokrácia Akadémiája Alapítvány kutatója a forradalomnak a romániai egyetemi hallgatók körében gyakorolt hatásáról tartott előadást. Az erdélyi szász írók ellen indított 1959 évi brassói kirakatpert Csendes László, a Szekuritáté irattárát vizsgáló tanács alelnöke idézte fel. A Fekete Kéz elnevezésű szervezet rendszerellenes tevékenységéről Páll László, a galócási csoportról Török József beszélt. Krónika (Kolozsvár)

1956-os emlékrendezvény a Sapientián
Azok a pesti és erdélyi srácok!...
Október 27-én, csütörtökön a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmával szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A rendezvény első részében a történelmi időszakot kutatók előadásain keresztül a résztvevők betekintést nyerhettek a forradalom magyarországi, erdélyi és marosvásárhelyi eseményeibe, majd szó esett az ezt követő megtorlásokról, politikai-társadalmi következményeiről. Az egyetem előcsarnokában emléktáblát avattak, és kiállítás is nyílt, 20 pannón a forradalom eseményeit vázolták fel.
Az egyetem nagy előadótermében a konferenciát a szervezők nevében Lukács Bence, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja nyitotta meg, majd a házigazdák nevében dr. Dávid László rektor olvasta fel köszöntőjét. Beszédében választ kaptunk arra, hogy miért választották a szervezők az 1956-os megemlékező eseménysorozat egyik kiemelkedő rendezvényének helyszínéül a fiatal erdélyi magyar egyetemet. Elmondta: az 1956-os esemény közvetlen következménye volt az erdélyi magyar egyetem, a Bolyai Tudományegyetem megszüntetése. A Sapientia EMTE létrejöttének a célja is az volt, hogy némiképpen orvosolja ezt a fél évszázados döntést, és önálló lehetőséget biztosítson az erdélyi magyar értelmiségiek képzésére. A másik ok pedig az, hogy szeretnék, ha a mai fiatalokban is tudatosulna, hogy mit vittek véghez 1956 októberében a magyarországi fiatalok, miként csatlakoztak a forradalom szellemiségéhez az erdélyi magyarok, és milyen következményei voltak egy olyan egyszerű, szimbolikus gesztusnak, mint az 1956. október 26-i kolozsvári Házsongárdi temetőbeli sírtisztítás, amikor az egyetemisták halottak napja előtt jeles magyar értelmiségiek emlékhelyeit takarították meg és ezért kirakatper áldozati lettek. A hősök példája követendő, emléküknek nemcsak rendezvényeinken, hanem mindennapi tetteinkben is adózhatunk – mondta többek között a rektor.
Első előadóként Horváth Miklós professzor, hadtörténész arról a nemzetközi geopolitikai helyzetről beszélt, amely kiváltotta az elégedetlenséget, ugyanakkor rávilágított arra, hogy az 1947-es békeszerződésben, majd a Varsói szerződésben leszögezettek miatt esély sem volt arra, hogy a második világháború alatt már kettéosztott Európában a nyugati államok beavatkozzanak a szovjet érdekszférába került országok sorsába.
A Szovjetunió totális háborút viselt a magyar nép ellen – mondta a professzor –, mert, amint utólag az okiratokból kiderült, parancs volt arra, hogy kíméletlenül irtsák ki az ellenállókat. S tették mindezt annak ellenére, hogy a nemzetközi szerződések értelmében a szovjet csapatoknak nem volt jogi alapja arra, hogy állomásozzanak Magyarországon és beavatkozzanak a belügybe. A magyarországi meg- mozdulásoknak előzményei is voltak. 1953-ban a berlini munkások tüntettek a kommunizmus ellen. A tiltakozást azonnal elfojtották és másfél hónapig katonai szükségállapot uralkodott az országban. Ekkor készül el az a hadműveleti terv Magyarországon, amelynek alapján elfoglalják Budapestet és biztosítják az ország nyugati határát egy esetleges intervenció ellen. 1956. június 2-án a lengyelországi Poznanban felkelés tör ki a szovjet hatalom ellen. Ezt is vérbe fojtják. 78 halottja és mintegy 500 sebesültje van a karhatalmi intézkedéseknek, szeptembertől pedig megkezdődnek a szervezők koncepciós perei. Ugyanakkor engedményeket is tesznek. Tulajdonképpen 1956. október 23-án a budapesti Bem térre vonulók a lengyelországi változások iránti szolidaritásukat fejezik ki. Ezt követően a Petőfi térre mennek a tüntetők, majd ledöntik Sztálin szobrát. 23-án este megindul a már említett Hullám fedőnevű hadművelet. Délután 4 órakor Debrecenben már rálőnek a tiltakozókra, Budapesten este 9 órakor a Magyar Rádió előtt használnak fegyvert a tüntetők ellen. Politikai válság alakul ki, október 23. és 25. között a tiltakozás az idegen hatalom elleni szabadságharccá alakul át, mivel Zsukov marsall elrendelte, hogy Kárpátaljáról két, Romániából pedig egy hadosztály vonuljon be Magyarországra. Október 28-án győz a forradalom, engedményeket tesz a magyar kormány is, felszámolják a tanácsrendszert, az új vezetőtestületekben a forradalmi bizottságok is részt vesznek, sajtószabadságot hirdetnek és megszűnik az egypártrendszer. Mi több, a professzor tudomása szerint október 30-án a szovjetek azt is fontolgatják, hogy kiengedik Magyarországot a befolyási övezetükből. Aztán másként döntenek, október 31-én újabb támadást rendelnek el, ezúttal 17 hadosztály jön be Magyarországra, és brutálisan elfojtják a forradalmat. A számadatok szerint mintegy 2500 – 3000 személy hal meg, 20.000-en megsebesülnek. 25 ezer embert ítélnek el, a 350 halálos ítéletből 229-et végre is hajtanak – hallhattuk többek között az esemény-összefoglalóból.
Tófalvi Zoltán az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásait kutatja több mint egy évtizede. Előadásában többek között kifejtette, hogy Gheorghe Gheorghiu Dej által vezetett román kommunista hatalom a forradalom hírére azonnal intézkedik. 1956. október 24-én 13 órától gyűlésezik a politikai büró, és azokban a tartományokba, ahol a kisebbségek döntő többségben laknak, "teljhatalmú" küldötteket neveznek ki, akiknek feladatuk mindennemű, a rendszert veszélyeztető szolidaritás, megmozdulás elfojtása. Tulajdonképpen az 1956-os forradalom kiváló ürügyet szolgáltatott a belső ellenzékkel (főként a romániai magyar értelmiségiekkel) való leszámolásra, akik közül 2500-at tartóztatnak le és ítélnek el. Az erdélyi magyar diákság eszmei szolidaritást vállal.
Már 1956. október 4-én megalakul az EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezet), amely a fiatalok közképviseletét vállalta fel. Október 24-én létrejön a diákszövetség is Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, ahol forradalmi hangulat alakul ki. A házsongárdi "akció" mellett számos olyan rendezvény (március 15-i koszorúzás Sepsiszentgyörgyön) vagy kezdeményezés volt, amely, ha burkoltan is, de szolidarizál a magyarországi eseményekkel. Ezeket kegyetlenül felszámolja a Securitate, és sokan koholt vádakkal éveket ülnek a legkegyetlenebb börtönökben. Tófalvi Zoltán büszkén adta tudtára a hallgatóságnak, hogy a magyar forradalom áldozatai között nyolc erdélyi magyar is van, akiket kivégeztek, többek között Dudás József, Szabó János, Pongrácz Gergely.
Benkő Levente újságíró, történész Erdélyi srácok címmel összeállított előadásával folytatta a Tófalvi Zoltán gondolatait. Egy megrázó idézettel kezdte bemutatóját. Kutatásai során megtalálta Mihai Nedelcu, a kolozsvári Securitate parancsnokának utasítását, miszerint az volt a céljuk, hogy "minél több embert küldjenek kényszermunkára a Duna-csatornához". Ennek ellenére a Székely Ifjak Társasága 1956-ban megkoszorúzza Sepsiszentgyörgy főterén az 1848-as hősök emlékoszlopát. S ha akkor sikerül is megúszniuk, egy év múlva, 1957. március 15-én letartóztatják a csoportot, és egyenként 8–18 év közötti börtönbüntetésre ítélik a résztvevőket. Jó volt hallani, hogy Temesváron 1956. október 30-án több ezren szolidarizáltak a magyar forradalommal. 3000, nagyrészt diákot tartóztatnak le, az elítéltek között egyaránt vannak magyarok, románok és svábok. Azok, akik ilyenkor csoportosan vagy akár külön- külön is tettek valamit, tulajdonképpen egy emberként fordultak szembe a diktatúrával, igazolva azt, hogy a szabadságvágyat nem lehet kordában tartani – mondta Benkő Levente.
Pál Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros a marosvásárhelyi eseményekre reflektált. Többek között elmondta, a Maros Magyar Autonóm Tartományban működő Securitate által meghurcolt személyek nyilvántartásából kiderült, hogy az akkori 58.000 létszámú városból (a lakosság 74%-a magyar, a többi román és más nemzetiségű volt) 117 személyt tartóztattak le az 56-os események ürügyén, ebből 67 magyar, 57 román anyanyelvű volt. Az utóbbiakat nemcsak a magyar forradalom miatt, hanem mert a kommunista rendszer ellen emeltek hangot. Érdekes volt hallani, hogy ebben az időszakban Marosvásárhelyen létrehozták a Nemzeti Felszabadító Bizottságot, amelyet Ioan Faliboga tanító kezdeményezett, s amelynek célja Erdély függetlenségének kivívása és egy Svájchoz hasonló konföderációs államforma kialakítása volt. A vezetőtanácsban két magyar is tevékenykedett: Frunda Károly és Miholcsa Gyula. A Securitate azonban felszámolta a szerveződést, és vezetőit meghurcolták. Az 56-os októberi események ideje alatt a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe érkezik Fazakas János, a politikai büró delegátusa, aki "próbálta lebeszélni a diákokat a várható incidensekkel járó akciókról". A diákok mégis felvonulást szerveztek, átadták követeléseiket az egyetem vezetőségének. Ezt követően három diákot azonnal kizártak. 1957 folyamán átvizsgálják az egyetemet pártideológiai szempontok szerint, és még 1958-ban is kizártak diákokat azzal az ürüggyel, hogy nem megbízhatóak. Megállapítják, hogy a 960 egyetemistából 200 "provokatív módon viselkedett" – mondta többek között Pál-Antal Sándor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a részletes eseményeket lapunk hasábjain is elolvashatják az érdeklődők.
A konferenciát követően az egyetem aulájában Bibó István-idézettel ("A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem") feliratozott emléktáblát avattak. Ezt megelőzően a volt politikai foglyok Maros, Hargita és Kovászna megyei szervezetének nevében Kelemen Kálmán, Szilágyi Árpád és Török Zoltán tolmácsolták 1956 üzenetét a mai fiataloknak.
Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja felszólalásában elmondta, hogy az 1956-os forradalom tulajdonképpen leleplezte azt a hazug rendszert, amely egyenlőséget, humanizmust ígért, de elnyomást, meghurcoltatást és önkényuralmat jelentett. A magyar nép a sorsát a kezébe vette. A szabadság azt jelenti, hogy tudjuk és akarjuk irányítani a saját életünket – mondta a konzul, majd a mai aktuálpolitikai helyzetre utalva hangsúlyozta, ma is kifinomult módszerekkel tévesztik meg a polgárokat, próbálnak befolyást gyakorolni a nagyhatalmak. Az 56-os szellemiség azt is jelenti, hogy nem adjuk fel értékeinket, közösen ki kell állni ezek mellett és megvédeni bármilyen más érdekkel szemben – jegyezhettük le többek között a főkonzul üzenetét.
Novák Zoltán Csaba, az RMDSZ szenátorjelöltje szerint a magyar forradalom megrendítette a "vasfüggönyt". Az együttérzés fontosságát hangsúlyozta, hiszen ez a szolidaritás döntötte meg a későbbiekben a rendszert. Továbbra is szükség van a magyar közösség összefogására, hiszen kulturális, oktatási téren még van tennivaló.
A református, unitárius és a katolikus egyház nevében Less Zoltán, Nagy László és Oláh Dénes áldották meg az emléktáblát, majd a leleplezést követően Horváth Miklós röviden ismertette annak az aulában felállított 20 tablónak a tartalmát, amelyek bemutatják az 1956-os eseményeket, a hősöket és a megtorlásban részt vett "felelősöket" is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi származású ’56-osok a bitófán
Az 1957 elejére megszilárdulni látszó Kádár-rendszer vérbírói segítségével hozzálátott a még évekig tartó bosszúhadjáratához. Két erdélyi származású forradalmár kivégzésére 1957. január 19-én – hatvan éve – került sor. Szabó Jánost (Zaguzsén, 1897. szeptember 17.–Budapest, 1957. január 19.), a Széna téri jelentős ellenállási csoport parancsnokát mindenki csak Szabó bácsinak szólította. Dudás József (Marosvásárhely, 1912. szeptember 22.–Budapest, 1957. január 19.), a kalandos életű műszaki mérnök ellenmondásos tevékenysége a forradalom radikális szárnyához tartozott, nem ismerte el Nagy Imre kormányát. Szabó János és Dudás József  a társadalmi igazság elkötelezett híve volt,  sok ezer magyarhoz hasonlóan fegyvert ragadtak, amikor azt tapasztalták, hogy Rákosi–Gerő bandája miatt Magyarország a koncepciós perek és kivégzések, a romló gazdasági helyzet kettős átkának a terhét viseli.
A Krassó-Szörény megyében született, gyermekkorától árvaságra jutott Szabó János 1942-ben telepedett át Budapestre. A sokáig állástalan gépkocsivezető, meggyőződve a pártbeliek önzéséről (nem segítették álláshoz) polgári pártok tagja lett 1947-ig. Sikertelen Nyugatra szökése után, rövid börtönbüntetését letöltve, 1950-től gépkocsivezető. Mivel a jugoszlávok adták vissza 1949-ben, az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) 1953-ban kémtevékenységgel vádolta meg, és kilenc hónapi kegyetlen vallatás után engedték szabadon. Meggyőződéssel állt be a Széna téri fegyveresek jelentős budai területeket ellenőrző csapatába 1956. október 26-án, majd parancsnokuk lett. Többnyire fiatal forradalmárok rajongtak nagy bajszú vezérükért. Népszerűségét látva, Dudás József meg akarta bízni valamennyi forradalmi fegyveres csoportosulás ellenőrzésével, amit Szabó bácsi nem vállalt. Csoportja november 4-e után is felvette a harcot a Budapestre betörő szovjet csapatokkal. Miután feloszlatta megfogyatkozott és szétvert csapatát, felesége hiába kérte, hogy tűnjön el. Szabó bácsi ebédelt, amikor november 19-én letartóztatták. 
Dudás József mérnök részt vett az erdélyi illegális kommunista párt akcióiban. Több városban élt (Brassó, Kolozsvár) és tevékenykedett. Számos – később vezető – kommunistával ismerkedett meg (Gheorghe Ghorghiu-Dej, Ana Pauker, Mogyorósi Sándor stb.), miután 1933-ban a Temesváron szervezett sztrájk vádlottjaként kilenc év börtönre ítélték. 1939-ben szabadult ki, és a bécsi döntés után Budapestre költözött. Részt vett 1944-ben a németellenes fegyveres ellenállásban, és tagja volt Horthy kormányzó megbízásából a fegyverszüneti tárgyalásokra  a Szovjetunióba menesztett küldöttségnek. A kommunista Románia 1951-ben azzal a váddal kéri ki Magyarországtól, hogy besúgó volt, majd 1954-ben visszamehet, mivel nem tudják rábizonyítani. 1956. október 27-én kapcsolódik be a forradalmi mozgalomba. Lelkesítő beszédet mond előbb a Margit hídnál Veress Péter védelmében, majd másnap, 28-án a Széna téri ellenállókat buzdítja a kitartásra. November 2-án a Szabad Nép Blaha Lujza téri székházát foglalja el mintegy 200 fős csapatával. Nem ismeri el a Nagy Imre-kormányt, ezért letartóztatását kezdeményezik. Néhány zavarkeltő megmozdulás után elveszíti tekintélyét emberei előtt, és elhagyják. A megtorlásokat irányító és elrendelő szovjet katonai vezetők Dudás József és Szabó János letartóztatását és fellebbezés lehetősége nélküli halálos ítéletük kimondását követelik a magyar statáriális katonai törvényszéktől. A két hazánkfia  a politikai bosszú első áldozata, mártírja volt.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Móka: akik “elgereblyézik a mezsgyét”
Megalakulása óta a legjobb, elismerésekben gazdag évét zárta 2016-tal az érmihályfalviMóka. A színjátszó csoport alapító-előadó-rendezőjével, Szabó Jánossal ennek kapcsán sok mindenről szót ejtettünk. A csoport január 15-én lép színpadra legközelebb.
Ha érmihályfalvi előadócsoportokról esik szó, akkor a 30 éves Nyíló Akác néptánccsoport után valószínűleg a már 16 éves Móka színjátszó csoport jut először eszébe a nem helyi lakosoknak is. Ehhez hozzájárult, hogy több mint 50 produkcióval álltak közönség elé másfél évtized alatt, és ugyancsak a 60-at közelíti azok száma, akik “mókásnak” mondhatták/mondhatják magukat. A siker kovácsa, a csapat mozgatója és mindenese is egyben Szabó János, akinek bemutatása részben egybefonódik a Móka bemutatásával is.
Bánságból az Érmellékre
Szabó János a bánsági Nagyszentmiklóson született, gyerekkorát és iskolaéveit már Újszenetsen és Temesváron töltötte. A színházi élet “szele” már korán megcsapta, hiszen édesapja kellékes volt a temesvári színházban, így neki módja volt szabadidejét a világot jelentő deszkák közelében tölteni, sőt, rájuk is léphetett, hiszen gyerekszínészként szerepet is kapott. “Korán megfertőződtem a színházzal”, fogalmazott és mint alább kiderül, ebből máig nem gyógyult ki. Következett egy újszentesi színjátszó csoport, majd a temesvári Thália. Némi váltás történt, amikor a néptánc felé fordult, 10 évig az ugyancsak temesvári Rezeda csoport tagja volt, sőt, egy időben vezetője is a tánckarnak. Adódik a kérdés: a színházi vonzódás hogyan nem vitte a színi pálya irányába? Vitte, tudom meg, de egyetlen próbálkozását elutasították, az akkor még volt korhatár miatt többet nem is próbálkozott, a rendezői karrier pedig nem vonzotta. A ’90-es évek végén családi okok miatt került Érmihályfalvára, ahol “hiányérzete volt, nem találta önmagát”, érezte: valamire még szüksége lenne a munkáján kívül. Ez vezetett oda, hogy 2000 december hetedikén megalakult a Móka színjátszó csapat, mely nevében utal a várost átszelő patakra, ugyanakkor a “mókázásra” is.
A karakter szembe jön
A Móka-történeti alakuló ülés Szabó Jánosék konyhájában zajlott le, alapító tagok: Szabó Éva, Felvinczi József, Zih Gábor, Felvinczi Erzsébet, Kulcsár Ágnes, Boros József és Szabó János, utóbbiak négyen a mai napig aktív tagok. A “társulat” gyorsan gyarapodott, hiszen elsőként A cigány című népszínművet mutatták be, amiben ifjabbakra és idősebbekre egyaránt szükség volt. Apropó, “toborzás”: ez annak függvényében történik, hogy éppen milyen darabra készülnek, milyen karakterekre van szükség a meglévők mellé. A módszer nagyon egyszerű, érdeklődnek barátok, ismerősök körében, vagy egyszerűen megszólítja a szembe jövő, alkalmasnak vélt arcot az utcán. Persze 10-ből 8-an azonnal nemet mondanak, de van aki eljut a próbáig és akár be is válik, addig rejtett értékét hozva felszínre. Arra is volt már példa, tudtam meg, hogy a lelkesedés nem párosult alkalmassággal, az illetőt el kellett tanácsolni, de harag nem volt. Eddig, beleszámolva a színműveket, irodalmi előadásokat, kabarékat is, közel 60 bemutatója volt a Mókának, a legnépesebb produkciójuk Móricz Zsigmond Úri murija volt, amikor 22 név állt a szereposztásban.
A Bányavirág-sikersztori
Amatőr csapatról lévén szó, elsősorban önmagukra számíthatnak, például a maguk kitalálta díszleteket maguk fúrják-faragják, az alapanyagokat ahányszor csak lehet újrahasznosítják. A kellékek, jelmezek is mind saját tulajdonúak, vannak Móka-tagok, akik nagyszerű érzékkel válogatnak a különböző turkálókban, sőt, már félre is teszik számukra az esetleg használhatónak tűnő holmikat. Ugyanakkor megemlítendő az önkormányzat segítsége, ami leginkább az utazások támogatásában nyilvánul meg, de a helyi jellegű Pódium Díjat is többször megkapták már. Hogyan lehet egy ilyen többé-kevésbé népes, különböző korosztályú és irányultságú csapatot “tűzben” tartani? Szabó János szerint ehhez mindenképpen kell a tagok elkötelezettsége, ugyanakkor mindig kellenek az új ötletek, a kihívás. Utóbbira jó példa a Bányavirág. Az van ugyanis, hogy a darabválasztást megbeszélik, Székely Csaba drámája ellen azonban tiltakozott a csapat, mert nehéz és “más” volt. Ám miután megtalálta mindenki a szerepét (vagy a szerep őt?), már “szinte alig kellett rendezni”, emlékszik vissza Szabó János, és a történtek őt igazolták, hiszen az eddigi legnagyobb sikersorozatot produkálták a Bányavirággal: magyarországi amatőr és alternatív (melyeken hivatásosok is részt vesznek) színjátszó fesztiválokon átvehették a a legjobb rendezés, női, férfi és mellékszereplő (utóbbit ketten is), illetve a legjobb előadás díját is (ezekről lapunkban annak idején beszámoltunk).
Kabarék és drámák
Adódik a kérdés: hogyan viszonyulnak a profi társulatok az amatőr csoportokhoz? Szabó János (anélkül, hogy valakit is megsértsen) úgy érzi, előbbieknek “derogál” utóbbiakkal foglalkozni. Erre idézte büszkeséggel Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari Díjas érdemes művészt, aki az egyik fesztiválon, a zsűri tagjaként mondta a Bányavirág-előadásukra: ez az előadás elgereblyézte a mezsgyét a profik és az amatőrök között, míg Ascher Tamás szintén Kossuth- és Jászai Mari Díjas rendező bevallotta: nehezen tudna rosszat mondani a látottakról.Szabó János maga is színre lép alkalomadtán, bár úgy tartja, szívesebben játszana, ha más rendezne, hiszen “lentről egészen másként látszik minden”. Sokkal hálásabb feladat bohózatot, kabarét játszani, hiszen azonnali a visszajelzés, ami nem azt jelenti, hogy könnyebb is, hiszen a poénoknak “ülni kell”. Azonban “nagyszerűbb és nagyobb elégtétel”, amikor egy dráma megfogja a közönséget, amikor a függöny lehulltát pár másodpercnyi csend követi a taps felhangzása előtt, fejtette ki Szabó János, aki az említett fesztivál-szereplések nyomán két meghívást is kapott magyarországi rendezésre, de azokat nem fogadta el.
Készülnek az idei bemutatókra
Azt is eredményként könyvelik el, hogy vannak olyan Móka-tagok, akik diákként kerültek a csapatba, aztán, egyetemi éveik elvégzése után, visszakerülve a városba, a Mókába is visszatértek. Aki életét a színpadon folytatta, “csak” egyet tudott említeni Szabó János, ő Cormos Viktória operaénekesnő, akit a Kolozsvári Állami Opera magyar és román társulata is foglalkoztat.“Bár életem alakulhatott volna másként is, semmit nem bántam meg”, összegzett Szabó János, aki azt is elárulta, hogy idén két nagybemutatóval készülnek (eggyel szokás szerint a Nyíló Akác Napokra, eggyel őszre), melyek mellett lesznek irodalmi összeállításaik is. Végül, de nem utolsó sorban pedig meg kell említenünk, hogy immár 13 éve szilveszteri kabaréval is a közönség kedvére tesznek, 2016/2017 fordulóján a Két féltucat, akciósan című, klasszikus és saját jelenetekből dalbetétekből állt produkciót mutatták be. Szokásuk, hogy ezt a vidám műsort még január folyamán megismétlik, erre idén is sor kerül 15-én, vasárnap 18 órától, ekkor lehet legközelebb színpadon látni a Mókát.
Rencz Csaba
erdon.ro

Bepillantás a Bolyaiak mindennapjaiba
Bolyai Farkasról és fiáról, Jánosról sok pletyka terjedt, főleg Marosvásárhelyen. Az utóbbi húsz-harminc évben jelentek meg tudományos kutatási eredmények, hiteles írások arról, hogy milyenek voltak a mindennapjaik, hogyan vélekedtek Dózsa György parasztvezérről, Kossuth Lajosról, az 1848-as forradalomról – hívta fel a figyelmet Oláh-Gál Róbert Bolyaiakról írt könyvének jelentőségére Kása Zoltán egyetemi tanár, a Scientia Kiadó igazgatója Marosvásárhelyen, a Teleki Téka freskós termében tartott könyvbemutatón, a szerző ez irányú kutatásainak fontosságát hangsúlyozva.
A matematikus, Bolyai-kutató Oláh-Gál ez alkalommal nem annyira a tudományra, hanem az élettörténetekre helyezte a hangsúlyt, a két Bolyai mindennapjainak sajátosságaira, családjaik életmódjára, olyan érdekességekre, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek a nagyközönség számára.
Oláh-Gál Róbert Érdekességek a két Bolyairól című kötetében többek között kiderül, hogy a család cselédlányának, Szőcs Júliának nagyon sokat köszönhet az utókor, hiszen ő volt az, aki Bolyai János halálos ágya mellett ült, majd utolsó útjára kísérte a nagy matematikust, illetve megjegyezte és harminc évvel később megmutatta annak sírját a református temetőben. A kötetből azt is megtudhatjuk, hogy Bolyai Farkas féltestvére, Bolyai Gergely, aki Bólyán gazdálkodott, Székelyföldre, Fenyédre költözött, és ott is halt meg a 19. század végén.
A rendezvényen két másik, szintén a Bolyaiakhoz kötődő személyről szóló könyvet is bemutattak. Bolyai Farkas arcképfestője, Szabó János. Kismonográfia Szabó János (1790–1851) festőművészről című könyvét Apor Eszter művészettörténésszel közösen adta ki Oláh-Gál Róbert. A kötet ugyancsak Bolyaihoz kötődik – hangzott el a rendezvényen, hiszen a méltatlanul elfeledett festőművész Bolyai Farkastól tanult, majd továbbadva tudását, ő tanította Barabás Miklóst, a legnagyobb magyar arcképfestőt. A kötetet Oniga Erika mutatta be a két szerző jelenlétében.
A szerző harmadik, Oláh-Gál Róbert Báró altorjai Apor Károly (1815–1885) életének és munkásságának vázlatos bemutatása című könyvéből megtudhatjuk, hogy Apor Károly annak ellenére, hogy anyja gróf- vagy bárókisasszonyt szánt neki, polgári származású lánnyal házasodott. A fiatalkorát, családjának történetét, marosvásárhelyi tartózkodását is leírja a szerző, aki kutatásai során olyan dokumentumokat tárt fel és tett közzé, amelyek hiánypótlók a történelemkutatók számára, mutatott rá Nemes Gyula történész. Apor báró császárpárti volt, az 1848-as forradalomban mégis beállt nemzetőrnek, de hamarosan Bécsbe távozott, és csak a forradalom és szabadságharc leverése után tért haza. Az első magyar fényképészek között említik a nevét, de kiváló borász is volt, és életműve a kézirat- és könyvgyűjtő szenvedélyében csúcsosodott ki, derül ki Oláh-Gál Róbert kötetéből.
Antal Erika |
Dr. Oláh-Gál Róbert: A Bolyaiak a mindennapok sodrásában. Érdekességek a két Bolyairól, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016.
Dr. Oláh-Gál Róbert: Báró altorjai Apor Károly (1815–1885) életének és munkásságának vázlatos bemutatása, Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Dr. Oláh-Gál Róbert, Apor Eszter: Bolyai János arcképfestője Szabó János – kismonográfia – társzerző, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2016.
Krónika (Kolozsvár)

Két könyvbemutató, egy filmvetítés Váradon
A polgári oldal szinte naponta hívja egy-egy, általában ingyenesen látogatható közösségi-kulturális rendezvényre a váradiakat, bihariakat, környékbelieket.
Ma, február 14-én 17 órától tartanak könyvbemutatót a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (Ezredévi emléktér, ma P-ța Libertății 40. szám). A Gulag-emlékév alkalmából, a Gulág-emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával k előadásra is sor a Polgári Esték rendezvénysorozat keretében: minden érdeklődőt szeretettel várnak a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács soron következő előadására. A Magyarok szovjet fogságban című kötetet Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, a könyv társszerzője mutatja be.
Holnap, február 15-én, szerdán 18 órától Sütő Éva érmihályfalvi újságíró legújabb könyvének nagyváradi bemutatóját ejtik meg a Partiumi Keresztény Egyetem székházának Bartók termében, a szerző jelenlétében. Az Érmelléki embermesék című kötetet annak előszóírója, Dénes László szerkesztő mutatja be. Közreműködik Szabó János, az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport vezetője, aki a Mi urunk, a pénz című Ady-összeállításból ad elő részleteket.
Február 16-án, csütörtökön 17.30 órától a régi filmek szerelmeseit várják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházába (Kálvin János u. 1. szám). A Halálos tavasz című, Jávor Pál és Karády Katalin főszereplésével forgatott filmmel folytatja a Szent László Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyváradon a Magyar Filmek Klubja című rendezvénysorozatot. A vetítés mellett ezúttal is lesz beszélgetés, amelynek során Karády Katalinról, Jávor Pálról és az 1930-40-es évek világáról hallhatnak majd érdekességeket Farkas László szervezőtől, aki a filmet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettől szerezte be.
/Bank Barbara, Bognár Zalán, Tóth Gábor: Magyarok szovjet fogságban, Nemzeti Emlékezet Bizottsága Kiadó, Budapest, 2016/
itthon.ma

„Soha nem is gondolkodtam más hivatáson”
1967. április 2-án, vagyis ötven évvel ezelőtt szentelték pappá Gyulafehérváron Mons. Fodor Józsefet, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynökét. Életéről, teológiai éveiről, a papi szolgálatáról exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek.
– Mikor hallotta meg Isten hívó szavát, fogalmazódott meg Önben a papi hivatás gondolata?
– Soha életemben nem is gondolkodtam más hivatáson, mint a papságon. Kisgyermek koromtól fogva valahogyan úgy alakult az életem, hogy amikor megkérdezték: mi akarsz lenni, mindig azt válaszoltam: pap. Nem tudom miért, egyszerűen így éreztem. Később, az idő múlásával aztán megerősödött bennem ez az elhatározás. Bélben nevelkedtem fel, de Bélfenyéren jártam iskolába, mert ott volt csak hétosztályos magyar iskola, az ’50-es években ugyanis még hét osztály volt. Anyai nagyszüleimnél laktam. Nagymamán nagyon vallásos asszony volt, a nagynénim úgyszintén. Hetente többször is elmentek a templomba, és mindig vittek engem is magukkal. Volt ott egy áldott lelkű vincés apáca, Barsi Teofila nővér, akit amikor én odakerültem, már arra kötelezte korábban az állam, hogy levesse a szerzetesi ruhát. Ott élt azonban a faluban továbbra is, kántorkodott, a nagymamám pedig odajárt hozzá a kórusba énekelni, és én is mentem. Olyan aranyos lelkületű nővér volt, és próbálta az én életutamat is egyengetni, vezetni az imádságnak, az istenszeretetnek az útján, és valahogy ez bennem maradt. Ministráltam az oltárnál a Tenkéről átjárt pap mellett, aki később Gyulafehérváron teológiai tanárom lett, Huber József prelátuskanonok. Nyomot hagyott bennem az ő lelkülete, hozzáállása, buzgósága is. Később Szabó János egykori ferences atya irányított tovább, ő maga vitt el felvételizni Gyulafehérvárra 1957-ben. Mikor visszafelé jöttünk, megálltunk Máriaradnán, ahol, lévén ferences, mindenkit ismert. Két napig ott voltunk, és én olyan jól éreztem magam a kegytemplomban. Úgy látszik, hogy az isteni gondviselés továbbra is alakította az életemet. Sőt, még ha születésem előtti időre visszagondolok, akkor ez erre is vonatkoztatható. Szüleim ugyanis már 1938-ban házasságot kötöttek, de én csak négy évre rá jöttem a világra. Valahogy nem akartam megszületni, megfoganni. Anyám ezért elment a Nógrád megyei Vizslásra, egy búcsújáró helyre, amit most már a bíboros nemzeti kegyhellyé nevezett ki. Elzarándokolt ide, imádkozott azért, hogy az Úristen adjon neki gyermeket, aki meghallgatta a kérését. Így én tulajdonképpen a Boldogságos Szűzanyának köszönhetem a közbenjárása által a létem. Sokáig meg is volt az a kis szentkép, amit ott vett édesanyám, és nekem adott később, de sajnos a költözésekkel, az élet viszontagságai közepette már nem tudom, hova került el. Ez volt tehát az első fordulópont, ami aztán úgy alakította az életemet, hogy a papi szolgálat lett a hivatásom.
A kegyelmes úr
– Hogyan teltek a teológiai évek?
– Ez épp az az időszak volt, amit Márton Áron szobafogságban, most úgy mondanánk, házi őrizetben töltött. Nem jöhetett át a teológiára sem. Csak annyi volt megengedve számára, hogy a Püspöki Palota és a Székesegyház között közlekedjen. Mégis, hogy minket is megismerjen, vállalta egy melléktantárgynak a tanítását. Főleg az ötöd-, de a hatodéveseket is hodegetikára (lelkipásztori útmutatás) oktatta. És ezt nagyon komolyan vette. Hetente kétszer mi, a kispapok jártunk át hozzá. A teológia közel volt a Püspöki Palotához, így a tízperces szünet végére átértünk, még hamarabb is. Ott volt egy terem berendezve attól függően, hogy hányan voltunk. Tizenöten voltunk, hál’istennek elég nagy létszámú osztály volt a miénk. Mindnyájunkat személyesen is nagyon jól megismert, közelebbről is, mert a templomban legfeljebb arcokat jegyezhetett meg. Bár a teológián is egyetemi módszer van, tehát nem vizsgáztatnak félév közben, ő olyan komolyan vette még ezen melléktantárgy oktatását is, hogy minden órán feleltetett. Ugyanakkor a második félévben nem csak ennek, hanem az egész évnek az anyagát számon kérte. Vette a jegyzetét, ami általában 300 sűrűn gépelt oldal volt. Lapozgatta az A4-es papírokat és folyamatosan kérdezett: na fiam, erről mit tudsz, arról mit tudsz? Válaszolnunk kellett, és rendkívül szégyelltük volna, ha nála, épp a püspöknél felsülünk, ezért nagyon készültünk minden órára. Azért humoros dolgok is történtek. Nézte a névsort, és az egyik órán felszólított: na fiam- mert mindig így kezdte-, Fodor József, mit tudsz? Elmondtam az anyagot, majd leültem. Aztán másik órán, megint: na fiam, Fodor József. A többiek csak néztek, mi folyik itt, hiszen a múlt órán felelt? A harmadik órán megint így történt, de akkor már ő is mosolygott, a társaság pedig nevetett. A negyedik órán pedig már azt mondta: na fiam,… nem Fodor József!
Valami elképzelhetetlen atyai, közvetlen kapcsolat volt közöttünk. Bensőséges szeretetkapcsolat alakult ki a növendékek és a püspök közt. A legnagyobb tisztelettel beszéltünk csak róla, nem úgy, mint ma egyesek sokakról, még a pápáról is. A kegyelmes úr megszólítással emlegettük őt még egymás között is. Amikor valamilyen problémánk akadt, mindig el is mondtuk neki. A felszentelésünk előtt is volt, amit meg akartunk beszélni vele. Érdekes, hogy soha sem adott konkrét választ. Azt mondta: fiaim, beszélek az elöljáró és tanár urakkal, és utána majd válaszolok a kérdésetekre. Legközelebb pedig, mielőtt kiment volna a teremből, azt közölte: fiaim, megbeszéltem amit kértetek, és teljesítem azt, úgy ahogy kértétek. Soha elutasító választ nem kaptunk tőle. Minden kérésünket a legmesszemenőbbekig mindig teljesítette, persze mi se kértünk tőle olyat, ami nem lett volna helyes.
Állomáshelyek
– Ha jól tudom, máig őriz egy csokoládészemet, amit Márton Árontól kapott… – 1965-ben történt, akkor VI. Pál volt a pápa, és kapott tőle karácsonyra egy szeretetcsomagot. Behozott egy csodálatos díszítésű csokoládés dobozt, amelyben pontosan 15 szem csokoládé volt. Azt mondta: fiaim, ezt kaptam a pápától, ti is itt vagytok, szeretlek benneteket, nektek is adok belőle, osszátok el. A dobozt pedig mi nem dobtuk el, olyan szép volt, hanem kisorsoltuk egymás közt. Én megtartottam azt a szem csokoládét, betettem egy másik dobozba, és mind a mai napig megvan. Amikor a II. Vatikáni Zsinatról egy kiállítás volt a nagyváradi Püspöki Palotában, mint érdekességet meg lehetett tekinteni ezt is. Gondolom, annyi eltelt év óta már megromlott, de megtartottam mint emléket, amit Márton Árontól kaptam. Meggyőződésem, hogy egy rendkívüli, csodálatos jelenség volt, és én azóta is -hál’istennek nagyon sok helyen jártam, sok főpappal találkoztam-, minden püspököt Márton Áronhoz mérek. Ő az az etalon, hogy milyennek kell lennie egy főpásztornak. Lehetett látni a magatartásán, a testtartásán, hogy az Istennel van elfoglalva, vele van közvetlen kapcsolatban, és teljesen kizárt minden fajta külső körülményt, zajt az életéből. Ahogy bennünket nevelt és tanított egy jó elindító volt számomra az életben.
– Hol volt elsőmisés, illetve melyik plébánián volt az első állomáshelye?
– Az első misémet természetesen Gyulafehérváron mutattam be. 1967. április 2-án volt a pappá szentelésem, 3-án pedig a közösségben az első misém. Akkor még nem volt koncelebrálás, vagyis nem miséztek együtt a papok, hanem mindegyiknek volt egy külön oltára, így mi is egy-egy külön oltárnál miséztünk. Nekünk dr. Faragó Ferenc prelátuskanonok, teológiai tanár prédikált. Csodálatos volt, a Szűzanyához kapcsolta a mondanivalóját. A tanév ezután még eltartott június 21-ig, akkor volt az évzáró, illetve a Te Deum, csak akkor mehetünk haza Gyulafehérvárról. Én ahol nevelkedtem, Bélben tartottam július 16-án Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén, egy vasárnapi napon a misémet. A kommunista érában nagyon nehezen adták meg a papoknak a működési engedélyt, én se kaptam meg rögtön, csak a következő év február 1-től. A váradi Szent László-plébániára kerültem, ez volt számomra az első állomáshely. Dr. Dászkál István volt akkor ott a plébános, Mészáros Antal atya, pedig, aki még itt él Váradon, a káplántársam. Végtelenül boldog voltam, olyan jó volt odamenni, a Szent László-templom mindig olyan közel állt a lelkemhez. Csak sajnos nem sokáig, egy évig voltam ott. Még abban az évben meghalt az ordinárius, dr. Bélteki Ferenc. Utána a dr. Hosszú László következett, és behozott a püspökségre, hogy itt legyek titkár. Románul tudó ember kellett, és én jól tudtam románul. Itt ragadtam, és azóta több évtizede a központi szolgálatban állok. Előbb titkárként, majd 1980-ban irodaigazgatónak nevezett ki dr. Hosszú László, és aztán amikor jött Tempfli József püspök, ő 1990-ben vikáriusnak nevezett ki, Böcskei László püspök úr pedig meghosszabbította ezt az általános helynöki megbízatásomat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy közben voltam még plébániákon, változó helyeken, de a központi hivatali megbízatásom az mindig megmaradt. A Székesegyházban is voltam káplán, 14 évig a Zöldy András mellett. Utána Biharpüspökibe kerültem ki: mikor Hosszú László beköltözött Váradra, akkor engem nevezett ki oda. Szerettem ott is, jól éreztem magam nyolc évig, csak a közlekedés volt roppantul nehéz azokban az időkben, olyan is előfordult, hogy be sem tudtam jönni Váradra, mert nem jött az autóbusz a legnagyobb hidegben. 1989-ben a Szent József-telepi plébániának az első plébánosa lettem, a1Dászkál István emelte a Szent József-telepet plébániai rangra. Szerencsére összeomlott a kommunista rendszer, és új időszak kezdődött. Ismét államilag elismert püspökség lettünk, mert Váradon bár államilag megszüntették a püspökséget, azért egyházilag soha nem szűnt meg. Nem arról volt szó tehát, hogy újra kellett alapítani a püspökséget, csak folytatni kellett az évszázadokkal korábban elkezdett munkát. Egyházilag mindig püspökségként volt nyilvántartva, mert a katolikus egyház törvényei szerint püspökséget csak a pápa szüntethet meg. Állami törvények bennünket ilyen téren abszolút nem kötnek.
Mint vikárius
– Egy világi kifejezéssel élve, mi egy általános helynöknek a munkaköri leírása, mert sokan nem tudják?
– Mint említettem, 1990 óta vagyok vikárius. Sokan azt mondják, hogy általános püspöki helynök, ami tévedés, mert ilyen nincsen. Valaki vagy püspöki helynök, vagy pedig általános helynök. Utóbbi azt jelenti, hogy mindenben a püspöknek a helyettese, kivéve természetesen abban, amit az egyházjog megtilt, a püspöki helynök azonban csak egy bizonyos dologra van kinevezve, mondjuk az ifjúság nevelése, vagy az anyagi ügyek intézése. Bizonyos kis részterületre korlátozódik az ő funkciója. Az általános helynök viszont mindenben helyettesíti a püspököt. Ha a püspök éppen nincs otthon, az általános helynök az ő helyettese, neki az egyedüli feladata, hogy megoldja a felmerülő ügyeket. Persze ehhez tudnia kell, hogy mi a püspöke elgondolása, és nem ezek ellenében cselekszik. Nem illik kihasználni a lehetőséget, de nem is szoktak ilyet csinálni a vikáriusok. Általában olyan személyeket nevez ki általános helynöknek a püspök, akikben megbízik. Az általános helynöknek emellett reprezentálnia kell a püspököt, elmenni ide-oda, ahova küldi a főpásztor, és minden más adminisztratív ügyben is segítő jobbot nyújt neki. Én szerencsés voltam mindig, hogy soha nem csak irodista voltam, vagy ahogy mi mondjuk, aulista, hanem mindig lelkipásztorkodtam. A kezdetektől fogva előbb káplánként, utána titkárként, 1999-től pedig mint a Székesegyház plébánosa. Többen kérdezték tőlem: mikor megyek már nyugdíjba, hiszen az idén betöltöm 75. életévemet. Bármikor készen állok erre, a korom megvan hozzá, és ötven éve szolgálok. Elmehetnék tehát nyugodtan nyugdíjba, egy dolog azonban visszatart attól, hogy azt kérjem a püspök úrtól, küldjön el: nincsenek papok. Ez a nagy baj, négy-öt évig nem lesz papszentelés, és a múlt esztendőben öten is meghaltak. Ilyen rossz helyzetben talán csak a török felszabadulás után volt a váradi katolikus püspökség. Ha meghal, vagy elmegy valaki, egyszerűen nincs, akit a helyébe lehetne kinevezni.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Jubileummal egybekötött nótaest Nagyzerinden
A tizenöt éves Pro Zerind Egyesületet ünnepelték
A szombat esti Nótázz velünk!, hagyományőrző nótaest idén két alkalom megünneplésével esett egybe. Az egyik az anyák napja, a másik a nótaestet szervező Po Zerind Egyesület alakulásának 15. évfordulója. A szép számmal egybegyűlt közönséget Pallagi Margit köszöntötte, majd Simándi Sándor polgármester méltatta az egyesület 15 éves tevékenységét. A műsort a Tabajdi Károly Általános Iskola alsó és felső tagozatos diákjai nyitották meg, Dénes Erzsébet tiszteletes asszony vezetésével, majd Anton Szebásztián énekelt. A továbbiakban az Alföldi Cigányzenekar, Ötvös László prímás vezetésével kísérte a nótaénekeseket. Fellépett Haász Endre Simonyifalváról, Szabó Mihály Vadászról, Dobozról Szatmáriné Rozika és Balogh István, Gyuláról Vitéz Kenéz Lajos és Cséffán László, Nagyszalontáról Patócs Csilla, Okányból Fekete Csilla és Fekete Zoltán, illetve Nagyzerindről Dénes Erzsébet és Dénes József. A szünetben nem maradt el a pogácsa és a bor kínálgatása sem, valamint kisorsolásra kerültek a tombolák. A műsor vége felé a zerindi citerazenekart, Cséffán Lászlóval kiegészülve, többször is visszatapsolta a közönség. Ezután következtek az Ibolyások, akik széki és szilágysági táncukkal a közönség vastapsát érdemelték ki. Ezt követően Kiss Alexandra meglepetésszerűen magához ragadta a mikrofont, és a színpadra kérte a Pro Zerind Egyesület tagjait, akiket a néptáncosok, egy Szilágyi Erzsike néni által sütött tortával leptek meg. Ugyanakkor megköszönték, amiért a kezdetekkor elindították őket az úton, és azóta is folyamatosan egyengetik azt, támaszuk a néptánccsoportnak. – A legszebb ajándék, amit egymásnak adhatunk, az önmagunk, a barátságunk és ezzel együtt egymás megbecsülése, szeretete, tisztelete. Kívánjuk, hogy még Önöknek is sok ilyen ajándékban legyen részük, és jusson eszükbe: Önök iránymutató csillagok a mi életünkben, akikre mindig szeretettel, hálával és örömmel gondolunk – mondta el Kiss Alexandra az egész csapat nevében.
A meghatódott tagok nevében Pallagi Margit megköszönte a gyerekeknek és Kiss Csillának a meglepetést, és biztosította őket a további támogatásukról, szeretetükről. A végén közös nótázás következett minden fellépővel, az énekes hölgyek virágot kaptak ez alkalomból. Az est közös vacsorával és az elmaradhatatlan nótaszóval zárult.
A nagy sikerű nótaestért köszönet jár a polgármesteri hivatalnak, a helyi RMDSZ-nek, az egyesületeknek, tantestületnek, minden támogatónak, aki anyagiakkal vagy a munkájával segítette a rendezvény sikerét.
A 15 éves Pro-Zerind Egyesület munkája példaértékű. 15 évvel ezelőtt azért jöttek létre, hogy pótoljanak egy akkori űrt, hiszen a 2000-es évek elején nem álltak még rendelkezésre pályázati pénzek, nagyszabású felújítási beruházások, ezért az iskolák, óvodák, orvosi rendelő, kultúrotthon javítgatásáról a Pro Zerind gondoskodott. Sok ma is megtalálhatót alkottak (a fogorvosi rendelő, kultúrotthon konyhája, játszótér egy része stb.), maradandót, de azt, hogy a megvalósításuk egy része már nincs, nem sajnálják, mert a fiatal, lendületes vezetőknek köszönhetően, új arculatot kaptak az épületek, közterek.
Szerencsére, mára már csak a kultúra támogatásával kell foglalkozniuk, a festőtábor, a nótaest és legjobban a néptánccsoportok példája mutatja, hogy érdemes tovább folytatniuk a munkájukat. Szívvel, lélekkel és sok közmunkával nem volt hiábavaló a tevékenységük. Reméljük, hogy a továbbiakban is ilyen fiatalos lendülettel, kitartással dolgoznak a községért, a közösségért.
A Pro-Zerind Egyesület jelenlegi oszlopos tagjai Szabó János elnök, Bondár Gizella, Csáki Apollónia, Pallagi Margit, de köszönet jár a tagok családjainak is, akik minden rendezvényen nagy segítségnek számítanak. Nagyon jó egészséget és még sok-sok évet kívánunk nekik!
Pallagi Margit, Kiss Csilla / Nyugati Jelen (Arad)

Hadállásainkat meg kell erősítenünk
A reformáció 500. és a magyar református egyház 450. évében jubileumi megemlékezés és ünnepi istentisztelet helyszíne volt július 9-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti csücskében, a magyar-ukrán határ mellett, a Tisza bal partján fekvő Árpád-kori ősi település, Milota.
A helyi református egyházközség és az önkormányzat közös szervezésében megtartott, a helybélieket és környékbelieket megmozdító rendezvényre távolabbról is érkeztek meghívottak, akiket az Amicis Rézfúvós Együttes szakrális jellegű muzsikája fogadott a református gyülekezeti ház udvarán. Ugyanitt köszöntötte Pálinkás Gyula házigazda lelkipásztor a jeles vendégeket, köztük is első renden Tőkés László európai parlamenti képviselőt, továbbá a különböző elöljárókat és a híveket.
Tilki Attila, a körzet országgyűlési képviselője református és ugyanakkor kuruc fellegvárként mutatta be és méltatta a tiszaháti Milotát és lakóit, a kitartó hűség és a józan paraszti ész kettősségében megmaradt közösséget. „Az egykori reformáció intelmei ma is aktuálisak, különösen Európa nagy közösségének színterén, ahol számunkra érthetetlen okokból lopakodó jogalkotással kockáztatják az évezredes kultúrát, értékrendet” – vélte a fideszes politikus.
A vendégek üdvözlése után tárlatnyitó következett. A Fülöp Sándor festőművész, tanár gazdag munkásságának töredékét bemutató kiállítás létrejöttéről az alkotó fia, Fülöp István volt országgyűlési képviselő, a Mátészalkai Járási Hivatal jelenlegi vezetője, egyben pedig a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke beszélt röviden, felidézve édesapja alakját. Vitéz Ferenc főiskolai docens, debreceni irodalmár bensőséges hangvételű méltatásában Fülöp Sándor (1928–2012) pedagógusi munkásságát is piedesztálra helyezte, nemcsak alkotóművészetének erényeit és eredményeit.
A kiállított művek megtekintése után az egybegyűltek átvonultak a templomba az ünnepi istentiszteletre, amely zene- és énekszóval, köszöntésekkel vette kezdetét. Paládi László gondnok és Bunna Istvánné polgármester üdvözölték a megjelenteket, kzötük több megyei és helyi elöljárót, majd a lelkipásztor és neje által betanított hittanos gyermekek verses-dalos szolgálata következett. Nem maradt el az egyházközség női karának bizonyságtétele sem.
Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője az úrasztalánál elmondott apostoli köszöntésében a félezer éves reformáció történelmi jelentősége mellett annak korszerűségét is vázolta. A folyamatos önvizsgálat és megújulás melletti elkötelezettség korunkban is elvárás egyház, közösség és egyén iránt egyaránt. Nagy elődeink, a magyar reformátorok és egyházalapítók – köztük a kálvini reformáció egyik megszilárdítója, kiváló egyházi író és pedagógus, a Milotán született Nyilas István püspök – nyomdokában haladva kell őrt és helyt állnunk helyeinken – biztatott a püspökhelyettes. Ecclesia semper reformari debet! Azaz az egyház reformációját mindig tovább kell vinni. De az „új reformáció” már nem csupán az egyházra terjesztendő ki, hanem társadalmunk minden szegmensére – szögezte le végül.
Szószéki igehirdetésében Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke a 20. zsoltárt idézve, a gyülekezettel együtt fohászkodva („Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején”) összegezte a keresztény Európára, a Magyarországra és az egész magyarságra leselkedő veszélyeket, amelyeket egyedül állhatatos istenhitünkkel és bizodalmunkkal háríthatunk el. A közös hit és a református egység jegyében, a mesterségesen meghúzott határok fölötti nemzetegyesítés mai feladatai közepette mutatott rá arra a megszentelt örökségre, aminek ápolására és továbbvitelére a kétezer év kötelez, illetve az ötszáz és a négyszázötven éves évfordulók emlékeztetnek, figyelmeztetnek.
Az igehirdető beszélt a 16-17. századi nemzetmentő harcokról és azok egyházi vonatkozásairól is, az előtte szólóhoz hasonlóan méltatva a reformáció korszakalkotó jelentőségét. Napjaink harc nélküli háborúit összegezve a lelki, hitbéli, szellemi hadállásaink megerősítését szorgalmazta prédikációjában a püspök. „A hitnek nemes harcát kell megvívnunk mindig és mindenütt – hitünk erejével felfegyverkezve készüljünk a jövőre!” – mondotta Tőkés László, aki az alapigére visszautalva jó, nemes és rátermett vezetőkért is könyörgött a gyülekezettel egyetemben, hiszen „az Úr megsegíti felkentjét; meghallgatja őt szent egeiből jobbjának segítő erejével”.
Az istentisztelet után került sor a Milotai Nyilas István (1571–1624) előtti tisztelgésre, megkoszorúzva a templom előtt 1911 óta álló emlékművét. Az előbb nagykállói, majd szatmári lelkész, esperes 1614-ben annak a Tiszántúli Református Egyházkerületnek lett a püspöke, amely 1557-ben jött létre a Debrecen-nagyváradvidéki és Szatmárvidéki Szuperintendentiák egyesülésével. (Tíz évvel ezután a reformáció magyarországi, kálvini ága két hitvallást fogadott el Debrecenben, a Heidelbergi kátét és a II. helvét hitvallást. Innen, az 1567-es Debreceni Zsinattól számoljuk a magyar református egyház létét.) 1618-ban Milotai Nyilas István lemondott a szuperintendensi tisztségről, hogy Bethlen Gábor fejedelem főprédikátorként Gyulafehérvárott szolgálhasson, haláláig.
Ezen az emlékezetes vasárnapon a milotaiak első alkalommal találkozhattak és beszélgethettek el az 1989-es temesvári népfölkelés emblematikus alakjával. Tőkés László otthonában kereste fel tisztelete jeléül a 85 esztendős Szabó Jánosnét, mindenki Tanár Nénijét, generációk oktatóját-nevelőjét. http://tokeslaszlo.eu/cikk

A XVI. Kisiratosi Falunapok sikere
Kiváló program, szíves vendéglátás
Amint azt előzetesen hírül adtuk, péntektől vasárnapig tartották meg a Kisiratosi Falunapok idei, szám szerint a XVI. rendezvényét, ami pénteken a fiatalabbak számára a Rózsa presszóban retrobulival, illetve a helybeli, újraalakult nyugdíjasklub szervezésében nyugdíjasbállal vette kezdetét. Utóbbit a nagy- kultúrotthonban szervezték, mintegy 200 résztvevővel, köztük a lőkösházi, a kétegyházi, a nagyiratosi, illetve a kisiratosi nyugdíjasok mulattak, számukra Torma Gizella és Kristóf Rozália finom babgulyást főzött. Almási Vince, a házigazda nyugdíjasklub elnöke tombolanyereményekről is gondoskodott, a sorsoláson a fődíjat, a porszívót a helybeli Papp Mária vihette haza. A hangulatot csúcsra járatta a Terék Julianna és Horváth Margit nyugdíjasok által Kabaré a buszmegállóban címmel előadott vidám jelenet, amellyel meghívót kaptak egy magyarországi fellépésre is. A nagyszabású rendezvényt megtisztelte jelenlétével Korondi-Józsa Erika polgármester, Andó László alpolgármester, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő is. Gépzenére, de kiváló hangulatban, ugyancsak velük mulatott hajnaltájig a felvidéki Balony község öttagú küldöttsége is. Szombaton 14 órától a kívül-belül felújított kiskultúrotthon tanácskozótermében szervezték meg a falunapok alkalmával szokásos könyvbemutatót, amelyen Sarusi Mihály, kisiratosi gyökerű magyarországi közíró legújabb két kötetét mutatták be. Az egybegyűlteket, illetve a szerzőt a prezídiumból Korondi-Józsa Erika polgármester köszöntötte. Örömének adott hangot, amiért a kisiratosi gyökerű, népszerű közíró újabb két kötettel örvendezteti meg az olvasóit. A továbbiakban köszöntötte az asztalnál helyet foglaló Vajda Noémit, aki tavaly nem tudott eljönni, idén viszont áldott állapotban is megtisztelte a rendezvényt, értékelőt is írt a szerző egyik művéről, ami Innen a rácson címmel jelent meg. Kiemelt örömmel nyugtázta, amiért Vajda Noémi és férje, Almási Lóránt harmadik gyermeket is vállalnak, hozzájárulva a kisiratosi demográfiai helyzet javításához. Ezt követően kifejtette: tekintve, hogy a Sarusi-könyvek szokásos méltatója, Vágner Szabó János gyengélkedik, nem tud jelen lenni, az Öreghegyen innen, öreghegyen túl című kötetének írásba foglalt értékelőjét a Páter Godó Mihály Általános Iskola egyik irodalombarát, tehetséges végzős diákja, Torma László olvassa fel. Abban történelmi személyiségeknek, képzőművészeknek a magyar tájról, a természet szépségeiről megszólaltatott gondolataiból, alkotott műveiből ihletődve, a szerző hazaszeretetet sugárzó, mélyenszántó gondolatait osztja meg az olvasóval. Táj, nép és kultúra valóságos megjelenítése ez a könyv. A továbbiakban Sarusi Mihály méltatta a betegeskedő barát, újságíró és író, Vágner Szabó János munkásságát, partiumi kötődéseit ismertette, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a következő könyvbemutatón újra Kisiratoson lehet. Utána Vajda Noémi kérdéseire Sarusi Mihály az Innen a rácson című kötetének anyagfeltárással, az ihletéssel, a megírási technikákkal kapcsolatos részleteiről beszélt. Ebben – levelesládájában kutakodva – feldolgozta a Simonyi Imrétől, Ördögh Szilvesztertől, Körmendi Lajostól és Nagy Gáspártól kapott leveleket, a hozzájuk fűződő emlékeit az 1960-as évek politikailag igen terhelt időszakából. Gyakorlatilag az olvasó szemei előtt bomlik ki egy szerkesztői kapcsolatnak barátsággá alakulása egyik legjobb barátjával, Nagy Gáspárral. Vajda Noémi kérdéseire válaszolva, Sarusi Mhály hangot adott a jelzett írókkal kapcsolatos emlékeinek is.
A könyvértékelők után a szerző dedikálta műveit.
Vastaps jutalmazta a fellépőket
Szombaton délután Kisiratos központi parkjában a helybeli zenekar térzenével köszöntötte az érkező vendégeket, a polgármesteri hivatalban fogadták a határon túli és a hazai meghívott elöljárókat. Valamivel 17 óra előtt a Páter Godó Mihály Általános Iskola előtt felsorakozott néptáncosok, a házigazda Gyöngyvirág és az iskola néptánccsoportjának a felvezetésével, zenekísérettel vonultak a kultúrotthon felé. A központi útkereszteződésben körcsárdást, majd frisseset táncoltak az összegyűlt tömeg tapsa közepette, aztán bevonultak a szabadtéri színpadhoz. Ott 17 órakor Vörös Annamária műsorvezető köszöntötte a XVI. Kisiratosi Falunapok néptáncgála-programjának a közönségét, a vendégeit, majd a színpadra kérte Korondi-Józsa Erika polgármestert és Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt. Üdvözlőszavait követően a polgármester külön köszöntötte Faragó Péter parlamenti képviselőt, a nagyperegi, a nagyiratosi, a nagyzerindi, a majláthfalvi és a sofronyai elöljárókat, külön köszöntötte a testvértelepülések küldöttségeit, Pusztaszabolcsból Csányi Kálmán polgármestert és kollégáit, Úri községből Haraszti Imre polgármestert és csapatát, Lőkösházáról Szűcsné Gergely Györgyi polgármestert és csapatát, utoljára, de nem utolsósorban a legújabb testvértelepülésről, a szlovákiai Balonyból Matus Frigyes polgármestert és küldöttségét. Zárszavaiban köszöntötte, illetve megköszönte a fellépést mindazoknak, akik a rekkenő hősében is vállalták a szereplést, a közönség szórakoztatását. Miután mindenkinek jó szórakozást kívánt, Faragó Péter parlamenti képviselő üdvözölte a közönséget, köztük a vendégeket, akik a jelenlétükkel hozzájárulnak magyar közösségünknek a további erősítéséhez. Mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes, baráti együttlétet kívánt. A programot a kisiratosi Napraforgó citerazenekar fellépése nyitotta meg, Juhász Kálmán vezetésével népdalokat játszottak, énekeltek vastaps közepette. Utánuk a Páter Godó Mihály Általános Iskola néptánccsoportjának szilágysági tánca aratott osztatlan sikert Verbóczki Kinga vezetésével. Ezt követően a pécskai Búzavirág néptánccsoport magyarbődi tánca következett Engi Márta Ildikó vezetésével.
Utánuk a Black and White moderntánc-csoport 7 lánya járt ritmikus táncot. A zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Nagy Rozália és Haász Endre betanításával tetszetős mezőségi és vajdaszentiványi táncot mutatott be. A továbbiakban a kisiratosi Kikelet gyermek- citerazenekar Juhász Kálmán vezetésével sárközi dallamokat és vajdasági magyar népdalokat játszott, énekelt vastaps közepette. Utánuk a kisperegi Napraforgó néptánccsoport Molnár Csaba vezetésével kalocsai, a majláthfalvi Százszorszép Halál Endre vezetésével szatmári, míg a nagyzerindi Ibolya néptánccsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájával, Kiss Csilla vezetésével széki és felcsíki táncokkal érdemelte ki az elismerést.
Az Arany László-díj átadása
Mint az utóbbi négy évben rendszeresen, Pusztaszabolcs Város Önkormányzata idén is a Magyar Nyelvért Arany László-díjjal tüntetett ki egy olyan kisiratosi végzős diákot, aki éltanuló, részt vesz a közösségi és kultúrmunkában, illetve tovább kíván tanulni. A színpadra kért Korondi-Józsa Erika kisiratosi, Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester társaságában kifejtette: idén nagyon nehéz volt a díjra való jelölés, mivel az iskola több diákot is javasolt, közülük Almási Dórára esett a választás. Ezúttal is megköszönte Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának és Csányi Kálmán polgármesternek, amiért az utóbbi 5 évben egy-egy kisiratosi kiváló diákot rendszeresen támogat.
Csányi Kálmán polgármester kifejtette: már ott tartunk, hogy az első díjazott idén leérettségizett, magyar nyelven, ami csak megerősíti a támogatók elhatározását, hogy a tehetséges diákokat érdemes segíteni, hogy minél többen megtartsák, ápolják az országhatár innenső oldalán is a magyar nyelvet. A díj 100 ezer forint iskolakezdési támogatást is feltételez. Miután a polgármester gratulált, illetve átadta a díjat Almási Dórának, az bebizonyítva, hogy érdemes a kitüntetésre, mély átéléssel szavalta el Szép Ernő Imádság című költeményét. A továbbiakban a kisiratosi és a pusztaszabolcsi polgármester a színpadon ünnepélyesen megújította a két település között 2007. július 22-én aláírt partnertelepülési szerződést, amit ezúttal kibővítettek: a kultúra, a sport, a közművelődés, a hagyományőrzés, a népművészet és a vállalkozói szféra területén kialakuló kapcsolatok kiszélesítésére törekednek. A közönség tapsa közepette mindkét polgármester aláírta az együttműködési szerződés meghosszabbítását. Amint az ünnepélyes esemény után Csányi Kálmán kifejtette, a mai esemény egyben számvetés is, amikor a polgármester elődeik tíz éve aláírták az első szerződést, olyan dolgokra gondolhattak, amik az utóbbi években valóban jól beindultak a két település között, mindkét közösség épülésére, javára. Abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy 10 év múlva is építőnek, hasznosnak bizonyul az együttműködés.
Folytatódó néptáncgála
A néptáncgála folytatásában a pécskai Búzavirág nyárádmagyarósi tánca következett, nagy sikerrel. A kisiratosi Rónasági citerazenekar Juhász Kálmán vezetésével, Korondi-Józsa Erika jelenlegi és Almási Vince leköszönt polgármester közreműködésével halasi és vajdasági népdalokat játszott, énekelt vastaps közepette.
A néptáncgála végét, egyben csattanóját a házigazda néptánccsoport, a Gyöngyvirág fellépése képezte. Az 5 megújult pár Verbóczki Kinga vezetésével mezőségi, bolgártelki és kalotaszegi, szépen koreografált és kivitelezett táncokkal lepte meg a közönséget. Ugyanúgy ünnepelték a ráadást, a két egykori gyöngyvirágos pár táncbemutatóját is. Ezt követően kiértékelték a bográcsos pörköltfőző verseny eredményét is. A Haraszti Imre, Úri község pol¬gár¬mestere által vezetett zsűri értékelése a következő volt: a 6 főzőcsapat közül az AMISZ két csapata, illetve a helybeli fiatalok főzőcsapata dicséretet, az aradi Lion csapat III. díjat, Sávai Krisztián és Szalai Dávid II. díjat, míg az I. díjat a kisiratosi tűzoltók és a dombegyházi polgárőrök közös csapata érdemelte ki. A továbbiakban Balla Tibor tekerőlantművész előadásán, 21 órától a V-Tech együttes koncertjén, 22 órától a 3 Amigó zenekar élő koncertjén mulatott a közönség. 24 órától parádés tűzijátékot láthattak, majd a Rózsa presszóban szervezett bálon, illetve a termálstrandon tartott diszkón mulattak hajnalig. Tegnap, vasárnap a helybeli templomban 10 órától megtartott szentmisével zárultak a XV. Kisiratosi Falunapok rendezvényei.
Köszönet A rendezvény sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért a Megyei Kulturális Központnak – az RMDSZ közbenjárására –, a Kisiratosi Polgármesteri Hivatalnak és a községi tanácsnak, az Agrodor Mezőgazdasági Társulásnak, illetve a helybeli támogató gazdáknak a segítségért. Ugyanakkor köszönet jár a főzésben közreműködött Torma Gizellának és csapatának, továbbá mindazoknak, akik a vendégek ellátásában segédkeztek, öregbítve a híres kisiratosi vendéglátásnak a hírnevét!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Macbeth a vásárhelyi Nemzeti műsorán
A 2017/2018-as évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának repertoárján szerepel William Shakespeare: Macbeth című tragédiája, Keresztes Attila rendezésében, Szabó Lőrinc fordításában. A marosvásárhelyi közönség közül még sokan emlékezhetnek az 1969. május 10-én Harag György rendezésében bemutatott Macbeth előadásra is, melyben a címszerepet Csorba András alakította.
Egy boszorkányos jóslattól indíttatva és felesége biztatására a sikeres hadvezér meggyilkolja az őt éppen kitüntetni készülő királyát. Az ölést hivatásszerűen űző Macbeth számára a katonához nem méltó, gyáván elkövetett gyilkosság után egyszer és mindenkorra kizökken az idő. A frissen, és főként jogtalanul szerzett hatalom közvetlen mellékhatása az annak elvesztése miatti állandó szorongás, ami hatalom- és becsvágyával társulva Macbethet további, sorozatos gyilkosságokba hajszolja. A ráció és boszorkányos jóslatok uralta álomvilág között feloldódik a határ, Macbeth és felesége pedig a lelkiismeret delíriumában él: a bűn és bűnhődés összefüggésének félelmetes állapotában. Ezeket a tényezőket kíséreli meg körüljárni Keresztes Attila és alkotócsapata a shakespeare-i tragédia színrevitelével.
A szereposztás tagjai: Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Varga Balázs, Bokor Barna, Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Korpos András, Kádár L. Gellért, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Tollas Gábor, Bálint Örs, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska, Ádám Kornél, Czüvek Loránd, Demeter Márk-Cristopher, Lajter Ernesztó, Pál Zoltán, András Gedeon, Borsos Tamás, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Takács Örs, Nagy Levente, Nagy Péter.
Zenei munkatársak: Boros Csaba és Ila Gábor. Közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarakórusa.
Rendező: Keresztes Attila; díszlettervező: Fodor Viola; jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; a jelmeztervező asszisztense: Szőke Zsuzsi; dramaturg: Demény Péter; zeneszerző: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid.
Az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi stúdióterében tekintheti meg a közönség október 13-án, pénteken 19 órától; érvényesek a Bernády György-mecénásbérletek.
A 18 éven felülieknek ajánlott produkció román nyelvű feliratozással követhető.
Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Naprakész információk a színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos. pr-titkárság; Népújság (Marosvásárhely)

Tárlat a sokszínűség jegyében
Tizenkét festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda este a magyar festészet napja alkalmából Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai kiállítótermében. A kiállításmegnyitóra sokan voltak kíváncsiak, hiszen a különböző látásmódokat tükröző képek egyedi történetet hordoznak. A tárlaton Balla Tibor, Gergely Miklós Csaba, Kovács Imre, Márton Árpád, Sólyom Zsuzsa, Szabó Árpád, Szabó János, Tompa Bors Eszter, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula, Xantus Géza és Zsigmond Márton művészek képeit tekintheti meg a nagyérdemű. A kiállított anyagot Túros Eszter méltatja.
A magyar festészet napjának ünnepre hangolt képei a generációkon átívelő folytonosság látszatát keltik, a sokszínűségben kirajzolva egy olyan festői történetet, amelyben a képek feltétlenül összekapcsolhatók, egymást erősítik, egyfajta időbeli kontextust is teremtenek egymásnak. Érdekes, hogy kik hogyan vesznek részt egy ilyen együttműködésben, amelyben a festészeté a főszerep, de a részvétellel egyfajta közösségvállalás, valamiféle azonosulás is történik. A mostani tárlat, úgy tűnik, valóban ünnepre hangolt. Festői reflexiók, mai szemszögek művészettörténeti horizontban. Legyenek akár évezredes távlatokat nyitó szín- és formatörténések, ahol jelen van ugyan a figurativitás és van a képeken történet és közös múlt, kitapintható felületek, plasztikai mélységek, a viszonyulás módja mégis oldja mindezt. Bacchus vagy Európé elrablása úgy válik felismerhetővé, hogy a figurákat rögtön felülírja, átírja a festőiség, a gesztus vagy a transzparencia.
A festői dimenziók másfajta mélységeket is bontanak. Van, aki elemző módon közeledik, úgy bontja elemeire a látványt, úgy ragadja meg a formákat, hogy már-már elveszíti azokat. Megpróbál a felület, a fecsegő felszín mögé nézni, úgy próbálja megtalálni az összhangot, hogy megkeresi a formák geometriáját, ezekben leli meg, és ezekből szerkeszti újra, impresszív módon, a látványt. A geometria lehet egyfajta ürügy is, játéklehetőség, amelynek keretei, vonalai közt a színek főszerephez juthatnak. Lecsupaszítva, egyszerűsítve, a színek egymásmellettisége, együtt vibrálása, optikai hatásai bűvölnek el.
Máskor, a konkrét, nemcsak kiindulópont, hanem alfa és ómega – a kornak arca van, formája, sajátos festőisége. Akár a legegyszerűbb formák, tárgyak is magukban hordozhatják annak lehetőségét, hogy olyan festői világokat hívjanak elő, amelyek, egyszerűségük ellenére filozofikus dimenziókat nyitnak.
Úgy lépünk be a Lélek kapuján, hogy elbűvöl egy-egy táj melegsége, mozgásba lendít egy városi felülnézet, úgy merülünk el a nejlonzacskók keretbe szorított, már-már fotorealista látványában, vagy válunk részeseivé egy-egy szürreálisan spontán és intim pillanatnak, úgy sodorhat magával egy-egy festői lendület, hogy közben megtörik a fény, a színek, árnyalatok elkülönülnek, kaleidoszkóp-szerűen bomlik elemeire a látvány – így hozva felszínre festői minőségeket. Az „anyag rejtett lelke” válik megközelíthető.
A sokféleség természetes állapot, hiszen itt mindenki a saját útját járja, nagyon eltérő kifejezésmódok kerülnek egymás mellé. Annak ellenére, hogy nem egy szigorú koncepció mentén szerveződnek a magyar festészet napja alkalmával szervezett kiállítások, talán a mostani kiállítás is jó példa arra, hogy izgalmas és gazdag tárlat kerekedhet ki azáltal, ha egy évben egyszer, egy ünnep erejéig egy fedél alá kerülnek ezek a különböző festői világok. Hargita Népe (Csíkszereda)

„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám”
Talán Márai Sándor verssora – Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” – fejezi ki legtömörebben az 1956-os forradalom és szabadságharc lényegét. Megdöbbentő adat, hogy a forradalomban elesettek 44 százaléka fiatalabb volt 25 évnél. Ismerjük-e őket eléggé?
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt. Dudás József marosvásárhelyi, Szabó János (Szabó bácsi) Krassó-Szörény vármegyei származású, a legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári. Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el.
Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A hírhedt Szoboszlay-perben az eljárás során 57 személyt állítottak bíróság elé, akik közül tízet kivégeztek, Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Alexandru Fîntînarut, Lukács Istvánt, Orbán Istvánt, Tamás Imrét, Tamás Dezsőt, Kónya István Bélát, Ábrahám Árpádot, Orbán Károlyt. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Egy jellegzetes kép
Évről évre, amikor a magyar forradalomra emlékezünk, felbukkan egy jellegzetes kép – pufajkás (vattával bélelt kabát, szerk. megj.) fiatal lány néz a fotósra, a fekete-fehér képről nem derül ki, hogy vörös hajú, vállán dobtáras orosz géppisztoly, tekintete nyugodt, se nem hősieskedő, se közömbös, egyszerűen csak néz a lencsébe azzal a tudattal, hogy neki most dolga van a világban. A kép 1956 november 13-án jelent meg a Billed Bladet című dán folyóirat címlapján.
Sem az olvasók, sem a fotós nem tudta: a kislány akkor már halott volt.
A kép bejárta a világot. Jó esetben annyit tudtak róla, hogy Erikának hívják, 15 éves, és a – megjelenésekor már elfojtott – forradalom ügye mellé állt. Abban az időben sok hasonló kép járta be a világot, utcai harcokról, forradalmárokról, halottakról, orosz tankokról és a csodálatos pesti srácokról.
A híressé vált képet dán újságírók készítették. Paul Raae és fotósa, Vagn Hansen 1956 őszén mindenféle engedély nélkül, hatalmas szerencsével jutottak be Magyarországra. Kis Volkswagenükkel egy vöröskeresztes konvojhoz csatlakoztak, így szinte az elsők között értek Budapestre. A dánokat megdöbbentette, amit láttak. Fotóztak áldozatokat, forradalmárokat, fiatalokat és öregeket is. Ott voltak az Üllői úton, a Kilián laktanya környékén és a Köztársaság téren. Eközben találkoztak Erikával is.
„Véletlenül sikerült egy olyan képet csinálnom, amely bejárta a világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy komoly tekintetű, szép lányt zubbonyban, orosz géppisztollyal a vállán, akit rávettem, hogy néhány képet készíthessek róla” – mondta el később a fotós, Vagn Hansen. Valamelyest beszélgetni is tudtak, mert Erika egy kicsit tudott dánul. A 40-es évek végén három hónapot Dániában töltött. A Red Barnet nevű egyesület segítségével jutott el a messzi országba, amely szegény sorsú gyerekeket karolt fel a háború után.
Henning Schultz szintén 15 éves volt, amikor Erika képe a Billed Bladet címlapján megjelent. Mély hatást gyakorolt rá a dán magazin. Gyakran eljátszott a gondolattal, hogy Magyarországra jön és megkeresi a lányt, akinek akkor még senki sem tudta a nevét, és akit maguk közt csak úgy hívtak: a címlaplány. Ötven év telt el így, de végül csakugyan nekiállt a kutatásnak az ekkor már nyugdíjas földrajztudós. És akkor sok minden kiderült.
Kommunista anya, halott apa
A mártírlány 1941-ben született Budapesten. Édesanyja Blumenfeld Noémi (1911–1990), édesapja Szeles (Schlesinger) Sándor (1898–1944) volt, aki vagy koncentrációs táborban, vagy a gettóban halt meg. Érdekes, hogy gépírónő édesanya Romániában, az olténiai Brezoi (Vâlcea megye) településen született. Hogy miként került Magyarországra, arról ma már nem tudni. Egy idősebb testvére, Endre viszont már Gyulafalván, a mai Kommandó település részén, Háromszéken, a mai Kovászna megyében született.
Az anya szinte betegesen kommunista volt, Sztálin halálhíréről értesülve zokogásban tört ki, hisztériás rohamot kapott és elájult.
Mindezek ellenére a 15 éves lány, Szeles Erika Kornélia a forradalom kitörésekor a felkelők oldalára állt. Meggyőződése és egy idősebb barátja vitte a felkelők közé. 1956. november 1. környékén készíthette róla a híres képet a dán fotóriporter. November 1. után a barátok, akik tudtak az orosz egységek Magyarországra való betöréséről, aggódtak Erika biztonságáért, és meggyőzték, hogy még túl fiatal a harchoz. Beleegyezett, hogy letegye a fegyvert, és november 4-e után önkéntes ápolónővérként csatlakozott a Vöröskereszthez.
Egy orosz katona embertelensége
Egy volt szomszéd később, már a nyolcvanas években elmesélte: november 7-én megjelent Erika egy fiúval a budapesti VIII. kerületi, Bezerédi utca 11. szám alatti, II. emeleti 2-es számú lakásban. Akkor is egy dobtáras géppisztoly volt nála. Ott táraztak, pakolták bele a lőszert. Mesélte, hogy ő vöröskeresztes, és a sérülteket, a forradalmárok között megsebesülteket menti. Az anyukája ordított, sírt és könyörgött neki, hogy ne menjen el, mintha tudta, érezte volna, hogy meg fogják ölni. A Blaha Lujza tér környékén egy utcai felkelő csapat tagjaként egy megsebesült társához rohant segítséget nyújtani, amikor egy szovjet géppisztolyból halálos lövés érte.
A már említett szomszéd mesélte el a dán földrajztudósnak: majdnem egy egész tár lőszer volt benne, a nyaka környékén érte a sorozat. Keresztbe sorozták, pedig még a vöröskeresztes ruha is rajta volt. Lehet, hogy az orosz kiskatonát még ki is tüntették azért, mert a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának napján, november 7-én megölt egy magyar „ellenforradalmárt”. Aki mellesleg 15 éves volt...
Édesanyja a forradalom után néhány évvel beleőrült a férje és lánya elvesztése miatt érzett fájdalomba.
Henning Schultz a Vagn Hansen által készített tizenkét 56-os fényképének szignált papírkópiáját a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A kutatás nem volt eredménytelen. Schultz talált egy 1981-es dán cikket, amelyben egy ott élő 56-os menekült, Árki József elmondta, hogy a 15 éves lány vele együtt járt szakácsiskolába. Henning Schultz visszaemlékezései alapján egy portál újságírója végül kiderítette Erika vezetéknevét. Majd a temetőben megtalálta a 15 évesen hős lány sírját is.
Hansenen kívül több külföldi fotós is készített képet a kislányról valószínűleg ugyanazon a napon, mint Hansen, Erika ugyanis ugyanazt a ruhát viseli azokon a fényképeken is.
Az azonosítás megtörténte után sokan okoskodtak: szabad volt-e egy 15 éves lányt a felkelők közé fogadni, szabad volt-e fegyvert adni a kezébe, szabad volt-e a harcok közelébe engedni. Mindez csak okoskodás. Különleges idők voltak, különleges emberekkel. Amikor mindenki a lelkiismerete szerint cselekedett. Erika is.
Bakó Zoltán
[A cikk mellett fényképek láthatók, az egyiken Szeles Erika sírfelirata:
„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám – 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.] liget.ro

Hozzászólás a Makkai János és Kincses Előd „leckeügyi vitája” kapcsán
E sorok írója tulajdonképpen örvend a „leckeügyi vitá”-nak, hiszen lehetőség nyílik néhány, az egyetemes, de a romániai magyar kollektív emlékezetben is tévesen rögzült információ tisztázására. 1990 elejétől az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc romániai, erdélyi hatását, visszhangját kutatom. (Korábban ez a témakör a legszigorúbb tabuk közé tartozott, nemhogy kutatni, de róla beszélni is rendkívül kockázatos volt!) Kincses Elődhöz hasonlóan, Gyurcsány Ferenc 2017. október 23-án elhangzott beszédét magam sem méltatom. Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció önmagát „méltatja” azzal, hogy aláírásgyűjtésbe kezdett a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáról. Az már egyenesen Páskándi Géza Kossuth-díjas író abszurd drámáiba illő, amikor Vadai Ágnes – valószínű, az egykori honvédelmi államtitkári reminiszcenciák hatására – feltette a magyarság történetének „legsúlyosabb” kérdését: „ha a határon túli magyaroknak van szavazati joguk, akkor miért nincs honvédelmi kötelezettségük?” Alulírott – az utódállamok politikatörténetét ismerve – felelőssége teljes tudatában kijelenti: a 2004. december 5-i népszavazáshoz hasonló, a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által „levezényelt” árulásra – amikor a nemzettársait nemcsak megtagadta, hanem erre biztatta Magyarország teljes lakosságát, 23 millió román beözönlésével riogatott! – nem kerülne sor sem Romániában, sem Szerbiában, sem Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában, Ukrajnában, de még a pragmatikus Nyugathoz tartozó Ausztriában sem! A határon túli magyarok szavazati joga ellen kampányolóknak tudnia kellene, hogy Buda 1541. évi elfoglalása, a történelmi Magyarország három részre szakadása után Erdély, a Felvidék, Nyugat-Magyarország, Kárpátalja magyarságának köszönhető a magyar irodalom, kultúra, majd később a magyar nyelvű könyvnyomtatás megmentése! Azokat pedig, akik a különböző hírportálokon ilyen kommenteket közölnek: „hagyjuk a patetikus, a történelem által elsodródott nemzettestvéreink-dumát”, „tudjuk, hogyan önti ki a magyar adófizetők pénzét az Orbán-kormány a határon túliak megsegítésére”, csak arra emlékeztetném: a megtagadott határon túliak adója, munkája Magyarország minden középületében, történelmi emlékében kamatostól benne foglaltatik! Kezdve a Parlament impozáns épületétől a Várban lévő királyi palotáig, Mátyás-templomig. A Magyar Örökség díjas marosvásárhelyi szobrászművész nagyapja például az első kapavágástól az utolsó simításig a Parlament építésénél szorgoskodott. Akkor is tudták: az erdélyi ácsok, kőművesek, mesteremberek Európahírűek! Akkor nem is beszéltünk arról a hatalmas véráldozatról, amellyel a határon túliak adóztak Magyarország megvédéséért, függetlenségéért, szabadságáért. Az 1956-os szabadságharcot hozhatjuk fel egyértelmű példaként: Magyarországon a magyar forradalomban és szabadságharcban való részvételért a hivatalosan elismert, bevallott 229 kivégzett közül nyolc erdélyi volt. A kivégzettek négy százaléka. A szovjet tankok és szuronyok által hatalomra juttatott kormány első két kivégzettje is erdélyi volt: 1957. január 19-én a fellebbezési jog megvonásával végezték ki a marosvásárhelyi Dudás Józsefet, a Krassó-Szörény vármegyéből, Zaruzsényből származó Szabó Jánost, a Széna tér legendás parancsnokát! Az erdélyi városok közül Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot: 1958. szeptember 1-jén, éjszaka 23 és 24 óra között a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték a nyolc nyelven beszélő mezőmadarasi, de 1949-ben Marosvásárhelyre deportált Orbán Károly földbirtokost, az abafáji, szintén Marosvásárhelyen is lakó báró Huszár Józsefet, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, a Református Kollégium latintanárának a fiát. Budapesten végezték ki Dudás Józsefet, aki 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, Dudás József és Kovács Róza fia. Rokonai Marosvásárhelyen, illetve Sepsiszentgyörgyön élnek. Még nyomdaszagú a Porta Historica Kiadó gondozásában nemrég megjelent A Dudás-ügy. 1956 – létezett-e magyar baloldal? A megtorlás első pere (Dudás József és Szabó János elítélése) című kötet, benne az én 50 oldalas Dudás József az ÁVO, az ÁVH és a Szekuritáté célkeresztjében címet viselő tanulmányom. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti Levéltárában található Dudás József 1951 és 1954 közötti perirata, a háttérinformációk alapján – a magyarországi történészek véleménye szerint is – valóban sikerült újat, „ütőset” hoznom a Dudás-ügyben. A Kárpát-medence magyarságának 1956- hoz kapcsolódó egyik nagy hőstettét is erdélyi fiatalok, jelesen baróti gimnazisták hajtották végre. Az 1970-ben tűzhalált halt Moyses Márton vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista 1956. november 11-én megszökött a baróti középiskola bentlakásából, hogy átszökve a román–magyar határon segítsék az utóvédharcokat vívó magyar forradalmárokat. A négy gimnazista közül Bíró Benjaminnak és Józsa Csabának sikerült átszöknie az 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka. Debrecenig jutottak el, a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár János és a „forradalmi munkás-paraszt kormány” a két gyereket 1957. március 15-én este 18 órakor – Balázs Géza főhadnagy vezetésével – mint két fadarabot – átadási-átvételi jegyzőkönyv kíséretében – átadták a román állambiztonsági szerveknek. Gyorsított eljárással Bíró Benjamint három és fél, Józsa Csabát – kiskorúként! – három év börtönbüntetésre ítélték. Sorstragédiájukról szól a Marosvásárhelyen 2017. október 28-án a Deus Providebit Házban is bemutatott Moyses Márton tűzhalála című, 2017-ben megjelent kötetem. Ennyi véráldozat után, a Demokratikus Koalíció valóban megvonná a határon túli magyarok szavazati jogát? Makkai János a Népújság 2017. október 30-i számában megjelent „Leckeügyi vita” (Válasz Kincses Elődnek) című írásában azt írta: „Nincs kizárva, hogy Eisenhower elnököt »abszolút meglepte« a magyar forradalom, mi több, a szuezi konfliktus, nehezen, de el tudom fogadni. Azt azonban kötve hiszem, hogy amerikai és más titkos szolgálatok, »nemtudomkák« lettek volna akkor vagy lennének bármikor a történések hátterében.” Megér egy „misét”, hogy a kérdéskört körbejárjuk. „Az 1956-os Forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet-nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok »elengedésének« gondolata, amerikai, illetve nyugat-európai részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyar kérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban a valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet-nyugati érdekszféra-rendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…) 1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető.” (Békés Csaba történész, az 1956-os Intézet munkatársa az 1956-os magyar forradalom világtörténelmi jelentőségéről.) Az Amerikai Egyesült Államokat, az újrázásra készülő Eisenhower elnököt nemcsak »abszolút meglepte« a magyar forradalom, hanem mindent elkövettek – miközben a falhoz szorított, élet-halál harcot vívó magyar forradalmárokat kitartásra buzdították –, hogy az ENSZ-ben semmilyen lényegi döntés ne szülessen! Az átverés a szuezi válság kapcsán még nyilvánvalóbb! Bár az irányított londoni, párizsi média – ahogyan Sáringer János, a budapesti Veritas Történelemkutató Intézet tudományos főmunkatársa a Kossuth Rádió 2016. november 10-i adásában fogalmaz – azt sugallta, hogy a két esemény szervesen kapcsolódik, valójában „a két esemény nem kapcsolható össze, nincs összefüggésben”. A Veritas Történelemkutató Intézet az idén publikálta a szuezi válsággal kapcsolatos szigorúan titkos egyiptomi iratokat, amelyekből egyértelműen kiderül: a szuezi válság és a magyar forradalom, a forradalmárok által vívott szabadságharc között nincs semmilyen kapcsolat, összefüggés! A szuezi válság. 1952-ben Egyiptom még erős brit befolyás alatt álló királyság volt. Faruk királlyal szemben a valóban karizmatikus Nasszer ezredes által vezetett Szabad Tisztek átvették a hatalmat. Egyiptom köztársaság lett. Nasszer 1954-ben elérte, hogy a brit kormány kivonja az első világháború befejezése óta a Szuezi-csatorna övezetében állomásozó csapatait. Nasszer nagy álma az Asszuáni-gát felépítése volt, amely forradalmasítja az egyiptomi mezőgazdaságot, áramot biztosít az ipar számára. 1956 februárjában az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia vállalta: finanszírozza a gátépítést. Nasszer pedig elfogadta: az egyiptomi gazdasági élet az IMF, a Világbank ellenőrzése alá kerül. 1956. július elején az AEÁ és London nyomást akart gyakorolni a túlzott önállóságot mutató Nasszerre – az egyiptomi–csehszlovák fegyverüzlet megkötése, a Kínai Népköztársaság elismerése kapcsán –, Eisenhower elnök bejelentette: nem hajlandók finanszírozni az Asszuáni-gát építését. Hajlandóak voltak viszont finanszírozni a szovjetek! Nasszer 1956. július 26-án bejelentette a Szuezi-csatorna államosítását. Először történt meg, hogy korábban erős brit befolyás alatt álló ország szembeszálljon Nagy-Britanniával! London nem kívánt lemondani a Szuezi-csatorna jelentette hosszú távú haszonról, Franciaország pedig örömmel látta volna Nasszer hatalmának megnyirbálását, hiszen a nasszerizmus hatására az egymillió francia telepes kolónia vezetése alatt álló Algériában 1956. október elején a többségi arabok függetlenségi háborúba kezdtek. A britek tudták: a világ elítélne egy nyílt angol katonai beavatkozást. Ezért nyilvános lépésként a Szuezi-csatorna nemzetközi ellenőrzés alá helyezését és az ügyben nemzetközi konferencia összehívását javasolták. A háttérben viszont az angol kormány, Izrael és Franciaország bevonásával 1956. október 22-én a franciaországi Sevres-ben titkos megállapodást kötöttek a csatorna visszaszerzésére magántőke kezébe való juttatásáról. A titkos megállapodás lényege: az izraeli hadsereg a Szuezi-csatorna vonaláig elfoglalja Egyiptomot, a britek és a franciák ezt követően látszólag békéltetőként lépnek fel, és felajánlják Egyiptom megvédését, amihez katonailag meg kell szállniuk a Szuezi-csatornát. A megállapodással egyidejűleg Nagy-Britannia ultimátumot intézett Egyiptomhoz, amelyben 1956. október 31-ig adott haladékot a Szuezi-csatorna Egyiptom általi kiürítésére. Izrael a sevres-i megállapodást követően 1956. október 29-én lerohanta Egyiptomot és elfoglalta a Sinai-félszigetet. Nasszer október 31-ig nem teljesítette az ultimátumban megfogalmazottakat, Nagy-Britannia és Franciaország megkezdte Egyiptom bombázását, majd november 5-én csapataik partra szálltak Egyiptomban. Nasszer légierejének jelentős részét Szíriába menekítette. A Szuezi-csatorna forgalmának megakadályozására 47 hajót süllyesztettek el. Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael 67.000 főnyi, jól felszerelt hadserege állt szemben Nasszer 50.000 főnyi hadseregével. Az AEÁ pillanatnyi érdekei másként döntöttek. Az EÁ a hidegháború alatt eleve óvakodott minden olyan nyíltan arabellenes lépéstől, ami a Szovjetunió oldalára állíthatta volna az arabokat. Ráadásul a szuezi válság idején az Amerikai Egyesült Államokban elnökválasztási kampány zajlott. Eisenhower elnök a „Béke és prosperitás” szlogennel kampányolt. Az amerikai közvélemény nem támogatta a beavatkozást. Az AEÁ határozott gazdasági nyomást gyakorolt a hármas koalícióra. Megtagadta egy azonnali IMF-gyorshitel folyósítását Nagy-Britanniának, amire Londonnak a Szuezi-csatorna lezárásával kieső kőolajszállítások miatt lett volna égető szüksége. Ugyanakkor fontkötvény-eladásokkal árfolyamtámadást intézett az angol font ellen, heteken belüli súlyos gazdasági válsággal fenyegetve Nagy-Britanniát. Ezt súlyosbította, hogy a legnagyobb kőolaj-kitermelő ország, Szaúd Arábia olajembargót jelentett be Nagy-Britannia és Franciaország ellen, az EÁ sem volt hajlandó saját olajával segíteni a két nagyhatalmat csapataik kivonásáig. A britek kénytelenek voltak benzinjegyet bevezetni. Az AEÁ és az ENSZ politikai nyomására 1956. november 6-án, illetve november 7-én Nagy-Britannia és Franciaország kénytelen volt azonnali fegyverszüneti szerződést kötni. A szuezi válság tehát amerikai nyomásra egyik pillanatról a másikra „megoldódott”. (Lásd még: https://hu.wikipedia.org/wiki/szuezi-válság). Az Amerikai Egyesült Államok 1956-ban nemcsak Magyarországot, hanem legfontosabb szövetségeseit is cserbenhagyta, saját érdekeinek megfelelően „megvezette”. Ma sem történik másképpen. Tófalvi Zoltán / Népújság (Marosvásárhely)

Húszéves a Szövétnek
Megjelent aradi kulturális szemlénk ünnepi száma
Már az elején közzétesszük húsznál több olvasónk válaszát kérdésünkre: Mit jelent számodra a Szövétnek? Köszönjük az őszinte, dicsérő szavakat.
Következik a változatos tartalmú IRODALOM, MŰVÉSZET rovat. A versek (Böszörményi Zoltán: Az arc, Ablakok, Fiegel Erzsébet: Játék, Arany-Tóth Katalin: Cselekvés, Szabó Péter: /régi karácsony/, Grosz László: Örök ünnep, Regéczy Szabina Perle: Karácsonyi elmélkedés, Radnai István: Alzheimer dicsérete, Köteles Nikolett: Örök éjszín), a rövidpróza (Simpf Angelika: Menekülj!, Jámbor Ilona: Az óceánjáró kísértete, Juhász Béla: Festménya falon, Dr. Markovics Radmila: Rohangáló agysejtjeim, Kocsik Krisztina: Vaddisznók, Brauch Magda: A boldogság világnapja avagy boldog-e a „Boldog ember”?, Kurunczi Mária: Szív). Vége felé közeledik Nótáros Lajos: Arad marad című népszerű, folytatásos regénye, amelyet nemrég egy beszélgetés során a szerző „csupán ujjgyakorlat”-nak nevezett. Jubilál az Aradi Kamaraszínház: tizedik születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból tesz közzé egy összeállítást a budapesti Vendégváró Fesztivál idején megjelent, a Kamaraszínházat elismerő írásokból Fekete Réka, művészeti titkár és „mindenes” (Tízéves az Aradi Kamaraszínház). A gazdag aradi színházi hagyományokat mindig hitelesen felelevenítő Piroska Katalin Szabálytalanságok az egykori aradi színházban címmel idéz fel néhány érdekességet. Új programot indított útjára a megyénk kulturális értékeit, épített és természeti örökségét népszerűsítő civilszervezet, a Pro Move Arad Egyesület, Aradi Magyar Költészet Napja címmel, tudtuk meg Pataky Lehel Zsolt újságírótól, az egyesület elnökétől. Egy nappal Tóth Árpád halálának évfordulója után a városunkban született költőről emlékeztek meg a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében (Tóth Árpádra emlékeztek a Magyar Költészet Napján).
A HITÉLET rovatban Bátkai Sándor karácsony ünnepét, a Megváltó születését idézi szívhez szóló eszmefuttatásában (Az okos ember lát, a hívő tovább lát). Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi plébános a temesvári, illetve aradi zárdákban tanító apácákra emlékezik Iskolanővérek című cikkében. Ódry Mária képzőművész-költő beszámol Brittich Erzsébet kiállításairól, amelyeken bemutatták a „Reformáció 500” ünnepi rendezvénysorozat keretén belül, Arad megye református, illetve evangélikus templomairól készült linómetszeteit (Jó ennyi templomot egyszerre látni!). Horváth Csaba lírai sorai szintén a közelgő Karácsonyra irányítják az olvasók figyelmét (A várakozás). Matekovits Mihály Minorita anekdotái biztosítják a rovatban a derűs hangulatot.
A dezsőházi temetőben ünnepélyesen átadták a restaurált, első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Pro Move Arad Egyesület újított fel. Erről az eseményről számolunk be a TÖRTÉNELEM rovatban (Átadták a felújított első világháborús magyar emlékművet Dezsőházán.)
Gazdag tartalommal jelentkezik a HELYTÖRTÉNET rovat. Ujj János egy kiemelkedő tehetségű zeneművész életét és munkásságát eleveníti fel (Elfeledett aradi híresség: Weil Magda hegedűművész). Újra képbe kerül Siska-Szabó Zoltán Régi és új Arad című fotósorozata, amelyben Arad főutcája (a volt Andrássy tér) tárul elénk egy valamikori és egy mai képeslapon. A kisiratosi őseit mindig büszkén vállaló Sarusi Mihály új dokumentum-sorozatot indít (Szalbekék), amelyben a Kisiratost 1818-ban újratelepítő jeles Szalbek családnak állít emléket. Puskel Péter, több ezer Aradhoz és aradiakhoz kapcsolódó anekdota tudója ezúttal városunkban elhangzott kijelentéseket, véleményeket sorakoztat fel, amelyeknek egy része szólássá vált (Híres és hírhedt emberek mondták Aradon). Hónapok óta készül Stefanov Titusz Sever Dan igen jól dokumentált, az aradi turizmus múltját és jelenét bemutató, gazdagon illusztrált sorozata (Az aradi turizmus rövid története – 1.).
Az OKTATÁS rovatot egy aktív kémia–fizika szakos tanár, Rogoz Marianna visszaemlékezése (Egy pályakezdés margójára) és egy nyugalmazott pedagógus, Matekovits Mihály írása (Szórványban) teszi érdekessé.
A MEMOÁR rovat szerzői emlékeznek: dr. Vajda Sándor a C-vitamin felfedezőjére (Nyolcvanévvel ezelőtt kapta meg Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat), Szabó István pedig Nagyvarjas két jellegzetes alakjára, akik „még a magyar időkben” váltak hírhedté (Ami a ’Nagyvarjasi harangszó’ című könyvből kimaradt – de jeleztük’).
Ha december, Szilveszter, vidám óévbúcsúztatás, akkor kicsit terjedelmesebb a HUMOR rovat. Köszönet érte elsősorban a németországi Kölnben élő Kövér testvérpárnak (Kövér Péter: Marsbéli migráncsok; Kövér Miklós: Iluska és Jancsi meséje). És nem hiányoznak Grosz László könnyed bökversei sem (Bökik hírességekről).
Jeles munkatársunk, Koreck Aladár a thaiföldi Bangkokból Phi Phi szigetére utazott feleségével egy decemberi napon, hogy a lehető legegzotikusabb körülmények között lépjen át az új évbe. Ezt az élményét osztja meg olvasóival az ÚTINAPLÓ rovatban (Szilveszter Phi Phi szigetén).
A decemberi Szövétnek részére – szokás szerint – Brittich Erzsébet „faragott” KERESZTREJTVÉNYt (A Zerindi Galéria egyik büszkesége).
Szomorú hírt kaptunk Sarusi Mihály barátunktól: Szolnokon elhunyt Vágner Szabó János, régi, kedves munkatársunk, akinek utolsó írása nyomtatásban a Szövétnek októberi számában jelent meg. (Erdély szerelmese volt). Nyugodjék békében!
Végezetül ki szeretnénk emelni a lap grafikai díszletét. A belső oldalakon Kett Groza János virtuóz rajzai, grafikái, illetve Czernák Dorottya művészi illusztrációi színesítik a fekete-fehér oldalakat. A címlapon Allerhand István ünnephez remekül illő fotója (Bronzba öntött angyal), a hátsó borítón pedig Ady Endre kevésbé ismert karácsonyi verse alatt Szász Eszter Jégcsapok című háttérképe látható. Az első belső színes borítón: Aradi pillanatok, a hátsó belső borítón: válogatás Móré-Sághi Annamária Kék című kiállításának falikárpitjaiból.
A 20. születésnapját csendben, méltósággal ünneplő Szövétnek decemberi számában meglepetést kínál: a megszokott 40 belső oldal mellé +20 ajándékoldalt nyújt hűséges, kitartó olvasóinak.
Áldott, békés karácsonyt és jó egészségben, boldogságban eltöltött új évet kíván minden kedves olvasójának és munkatársának – a 20 éves Szövétnek! Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Mezőség (1.)
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
Érdekes tájegységre vezetjük el az elkövetkezendőkben olvasóinkat. A Mezőség Maros megyei falvait járjuk be, talán egy kis kötelező kitérővel a megyehatáron túl. Az erdélyi Mezőségnek sajátos tájjellege, hangulata, különleges paraszti kultúrája van. A régió megnevezése a 19. században ismeretlen volt. Térképen először 1863-ban tűnt fel. Földrajzilag keleten Nisztrája községtől kezdve, délen az Aranyos Marosba torkollásáig, Tordáig, az Aranyos vonaláig lehetne behatárolni. Nyugaton Tordától a Kis-Szamos bal oldalán Désig, az Almás-hegysor keleti ágai mentén követhetjük a határt. Északon Dés, Gáncs, Borgóprund közt tört vonalban az Ilosvai-hegység déli lejtőjéig húzódik. Keleten Borgóprundtól Nisztrájáig, majd a Kelemen-havasok lábáig érnek határai. Területe 5247 km2. Kistérségi betagolását néprajzi szempontok szerint Kós Károly végezte el 1957-ben, és a következő tájegységeket határozta meg: a Lápos mente, a Nagy-Szamos mente, a Borsa völgye, Szék, a Sajó mente, a Felső-Maros mente, a (Székely) Mezőség. A tájra jellemzők az erdőktől megfosztott dombok, az omlásos, csuszamlásos, vízmosásos oldalak. A folyóvizek hiányát némiképpen pótolják a 15–16. században már létező halastavak, amelyek közül a földművelésre használatos területek növekedése miatt a 19. és a 20. század során többet felszámoltak. Az erdőirtás a 16–18. században kezdődött, hogy a területeket legeltetésre és a földművelésre használják. A kopáran maradt dombok talaját az esőzések lemosták, s a völgyekbe sodródott föld feltöltötte a tavak medrét, ezért helyenként találkozunk mocsaras területekkel is. A Mezőség másik természeti kincse a só volt, sajnos bányái a 19. század elején kimerültek. Talán ezt a hiányt pótolja a gazdag földgáztartalék, először 1909-ben bukkantak gázra Kissármáson. Annak ellenére, hogy itt találhatók Románia leggazdagabb földgáztartalékai, a vidék infrastruktúrája elmaradott, számos elszigetelt faluja van. A történelem is mostohán bánt az itt lakókkal. A Nagy-Szamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény hátrányosan érintette, ilyen volt a tatárjárás, az 1437-es bábolnai felkelés, Mihály vitéz, majd Basta generális pusztítása, a török, tatár seregek 1657–1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok. A 17. század első felében éhínség, járványok is végigsöpörtek a vidéken. Mindez az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett, csökkent a magyar ajkú lakosság, kitelepednek a szászok, megnövekedik a románok és a cigányság létszáma. Az együttélés eredményeként sajátos nyelvjárás alakul ki, ugyanakkor igen jól konzerválódik a folklór is. A népszokásokat, hagyományokat olyan neves néprajzkutatók tanulmányozták és rögzítették, mint Szabó Sámuel, Faragó József, Jagamas János, Horváth István, Kallós Zoltán, Demény Piroska stb. Népzenéjét, táncait Kodály Zoltán és Bartók, Járdányi Pál, Jagamas János, Faragó József jegyezte le, a kortárs gyűjtők közül megemlíthetjük Kallós Zoltánt, Pávai Istvánt, Könczei Csillát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. Faragó József monografikus leírásban örökítette meg Pusztakamarás táncszokásait. Kallós Zoltán a magyar táncot, a négyest, a széki lassút, a szászkát emelte ki a vidék jellegzetes táncai közül, Könczei Ádám és Könczei Csongor pedig a Mezőségről kiinduló táncházmozgalom jellemzésére, értelmezésére tett kísérletet.
Kezdjük hát mezőségi barangolásunkat a vidék híres szülöttének írásával: „Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon)
Ajánló: Először a Marosvásárhely szomszédságában levő Székely Mezőség falvait járjuk be, némelyikbe a peremtelepüléseket is érintő helyi autóbuszjáratokkal is eljuthatunk, de közelségük miatt ajánlott akár egy-egy hétvégi kerékpáros körtúrát is betervezni, vagy a Maros völgyét és a Mezőséget elválasztó dombokon át akár gyalog is felkereshetők e közeli falvak.
Mezőpanit – Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd
Mezőpanit
Ősidők óta lakott település, ugyanis szántáskor vagy épületi alapozáskor pattintott kőszerszámok, kőbalták, bronzvésők, lándzsahegyek, nyílhegyek és égetett fekete kerámiaedények kerültek elő a földből. 1976-ban, Panitban, az új iskola alapásásakor késő vaskorszaki sír került elő csont- és edénymaradványokkal, amelyek szakemberek megállapítása szerint a hallstatti kultúrához tartoznak. 1980-ban Csittszentivánon hasonló leletekre bukkantak. A népvándorlás korában is lakott település volt. 1954-ben kútásás közben 1163-beli, IV. István korabeli rézpénz került elő.
A falunak már 1332-ben volt temploma, ekkor Pambus néven említik. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, lakói Háromszékről telepedtek ide.
A községhez tartozó falvak nevét az 1332–1333-as tizedjegyzékben Keowesdh (Székelykövesd), Hudzow (Harcó), Siván Sanctus Johannes (Csittszentiván) néven, 1442-ben Boergenye (Bergenye) néven említették. Mezőpanit a középkorban katolikus falu volt, de a reformáció után a 16. században református faluvá alakult át.
A falutól keletre emelkedő Lyuktető Kápolnának nevezett pontján egykor kápolna állott, 1750-ben még megvolt. Református temploma a 15. században épült gótikus stílusban, később többször bővítették, de szentélye és kapubejárata eredeti. 1792-ben a nyugati részét meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá. Addig 1633-ban már dokumentumokban említett fatorony állt mellette. Ortodox templomát az 1800-as években emelték, a harangláb festményei 1883–84-ből valók, egyéb kegytárgyakkal együtt.
A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Ennek a látogatásnak a tiszteletére 2017. október 14-én a község szobrot emelt a fejedelemnek. Alkotója a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész. A szobor a községközpontban található.
Ajánló: Nemcsak a települést érdemes felkeresni, hanem kirándulást is tehetünk a falut övezi dombokon levő erdőben. Itt hantoltak el a második világháború frontvonalát védő két német katonát. (A faluban elesett egyik magyar honvédet a református temető sarkába temették el és állítottak síremléket.) A mintegy 200 hektárnyi erdő érdekessége, hogy az államosítás után telepítették be a ’60-as, ’70-es években csertölggyel (Quercus cerris), nyárfával (Populus alba) és bükkfával (Fagus silvatica). Kb. 50–60 ha fenyőerdőt is telepítettek 1964–1973 között, azonban a fenyves elpusztult, ami megmaradt, az ma nagyon érdekes képet mutat. Ebben az időben telepítettek a homoktövist is (Hippophae rhadmnoides) kb. 20 ha területen azért, hogy megakadályozzák az eróziót. A domboldalt Borsfűnek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy a borsfát egy „paniti harczos” Törökországból hozta, ültette oda. Ha a gyümölcsét nem is, de „fáját pipaszárnak felhasználják Panitnak híres dohányt füstölő lakói” (Orbán Balázs: Székelyföld leírása). A borsfa bokrok ma már nem léteznek, de a homoktövis szépen fejlődik és szaporodik. Mezőpanitról Konrád Béla írt átfogó monográfiát, a kötet 1996-ban jelent meg.
Mezőbergenye
A Marosvásárhelytől mindössze 12 kilométerre levő Mezőbergenye először az 1334–1335-ös évek pápai tizedjegyzékében Borgene, ill. Bergune alakban jelenik meg mint önálló egyházközség saját templommal és lelkésszel. 1567-ban reformátusok lakják, 1559-ben már református zsinatot tartottak a székelyek fővárosában, Székelyvásárhelyen. A falu jelenlegi temploma 1783–1788 között a régi helyére épül az előző köveinek felhasználásával. A toronyajtó 1792-ben, a szószékkorona 1822-ben, az újabb szószék 1827-ben készült el. A templom kisharangját az első világháború idején rekvirálták, de gondviselésszerűen visszakerült az egyházközség tulajdonába. Felirata: „Cristus Rex venit in pace Deus homo factus est 1530”. 1833-ban Segesváron újraöntötték az akkori nagyobbik harangot. A toronyórát 1835-ben készítették. Az orgonát 1847-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő mester készítette.
Mezőcsávás – Bazéd, Galambod, Mezőfele, Mezőkölpény, Mezőménes, Mezőszabad, Szabéd
Mezőcsávás
Az egykori Tormás nevű középkori falu helyén keletkezett, amelyet 1661-ben Ali basa serege elpusztított. A lakossága helyére románokat telepítettek be. Református temploma az Ali pasa által lerombolt régi erődített templom felhasználásával épült 1792 és 1798 között. Haranglába a templom előtti dombon 1570-ben készült fából, középkori alapokra, a székely fafaragás remeke. A haranglábat legutóbb 1992-ben fedték be új zsindellyel. A templomdomb nyugati oldalán salétromos gyógyforrás fakad.
Galambod
A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A Szurdok-dombon állott hajdani templomát, amely 1612-ben már a reformátusok tulajdonában volt, a faluval együtt a tatárok elpusztították. A mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. Felújítást 1888-ban, 1974-ben, 1994-ben és 2002-ben végeztek. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A benne lévő két harang közül a kicsi fatengelyén az 1690-es évszám áll. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben Bécsújhelyen öntötték. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Százéves a Vasszékely
Balázs Árpád szerkesztő, újságíró és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete kezdeményezésére, a székelyudvarhelyi Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának kórusa részvételével vasárnap emlékeztek meg a Vasszékely szobor avatásának százéves évfordulójáról. Az eredetit Erdélyi István őrmester tervezte, Hermann Ottó szakaszvezető, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő honvéd faragta, akik mindannyian a 82-es gyalogezredben szolgáltak. A szobor eredetije fából volt, kívülről fémlemezek borították. Ezt az emléket az Ojtozi-szorosnál lezajlott csatákban elesett bajtársaik tiszteletére készítették.
Az 1917. december 8-án tartott avatóünnepségen József Ferenc főherceg, a hadsereg és több vármegye magas rangú küldöttsége is jelen volt. Az impériumváltást követően a román katonák elpusztították (1919). A tér 1941-es átépítésekor a szobor felett álló pagodát is elbontották. Akkor – a háborús ínség miatt – nem volt lehetőség új szobor felállítására. Néhai Ozsvát Pál oktatómester, televíziós operatőr, fotográfus kezdeményezésére a kilencvenes években gyűjtést indítottak az új bronzszoborra, amely 2000. március 15-re készült el Szabó János szobrászművész tervei alapján. Az eltelt több mint másfél évtizedben a Vasszékely ismét a méltó helyen áll, emlékeztet a hősökre, s mélyen beivódott a helyiek és az Udvarhelyre látogatók tudatába. Simó Márton / Hargita Népe (Csíkszereda)