Megújuló civil törekvések
Nagyvárad- A XXI. Festum Varadinum keretében tegnap XII. alkalommal szervezték meg A Civil Társadalom Napját. Szerdán előadások hangzottak el a nagyváradi Ady Endre Középiskolában. Aláírtak a Biharország Civil Társulás alapító okiratát.
A rendezvény szervezői ezúttal is a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), a debreceni Megyei Népfőiskolai Egyesület, a berettyóújfalui Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület, a Nagyváradi Civil Kerekasztal, a Sapientia Varadiensis Alapítvány, valamint a Varadinum Kulturális Alapítvány voltak.
A megjelenteket dr. Fleisz János, a BINCISZ elnöke köszöntötte, kiemelten a derecskei küldöttséget. Arra emlékeztette őket: tizenegy évvel ezelőtt a biharországi és a nemzeti összetartozás jegyében kezdeményezték A Civil Társadalom Napját. Ugyanakkor felidézte az első, 1992-ben zajlott Festum Varadinum körmenetét is, amikor a Bazilika kertje „hemzsegett” az embertömegektől. Megjegyezte: változtak az idők, manapság az egymás mellé rendelt rétegrendezvények ugyan nem tudnak ennyi érdeklődőt megmozgatni, de azért eredményeket és értékeket képesek felmutatni. A jövővel kapcsolatban kifejtette: szeretnének a város felé nyitni, így valószínű, hogy változtatni fognak a Civil Nap lebonyolításának módján. Az üdvözlő szavak után dr. Fleisz János és Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke ünnepélyesen aláírták a Biharország Civil Társulás alapító okiratát, mely szerződés a magyarországi új civil törvényre alapozva lehetőséget nyújt a civil mozgalmak közötti együttműködés elmélyítésére a határ két oldalán.
Előadások
Dr. Szabó Irma, a budapesti KultúrÁsz Közhasznú Egyesület közművelődési főtanácsadója a magyarországi új civil törvény legfontosabb újításairól és következményeiről beszélt, felvázolva egyúttal az anyaországi civil szervezetek tevékenységét a rendszerváltozás után. Többek közt megtudtuk: Magyarországon jelegleg körülbelül 65 ezer civil szervezet működik, melyek közül 3100 Hajdú-Bihar megyében. Körülbelül 50 százalékuk szabadidővel, sporttal és kultúrával kapcsolatos munkát végez. 2010-ben a bevételük 1200 milliárd forint volt és átlagosan 165 tagja van egy-egy egyesületnek. Gondot okoz azonban, hogy a civil szervezetek 45 százaléka fővárosi és ugyanennyi százaléknak a bevétele nem haladja meg az 500 ezer forintot. A szakember arra hívta fel a figyelmet: az új törvény kimondja a nemzetközi civil kapcsolatokban a magyarországi és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon való részvétel támogatását, valamint azt is, hogy határon túli civil szervezet csak Magyarországon nyilvántartásba vett civil szervezettel együttesen lehet támogatás kedvezményezettje.
Közös jövőnk
Jantyik Zsolt, a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ igazgatóhelyettese a Közös jövőnk Hajdú-Bihar/Magyarország programokat ismertette, melyek abból indulnak ki, hogy a helyi közösségek a magyar társadalom alappillérei. Mindannyiunk felelőssége a magyar jövő átörökítése a kultúra széles értelmezése által, mely gyarapodáshoz vezet. Ennek tükrében a program három alapeleme a közösség, az identitás és a partnerség, a gyakorlatba ültetés pedig a Klebersberg-, a Méliusz- és a Partium-projekt keretében valósul meg, hangzott el.
Dr. Fülepné Sipos Ilona, a derecskei Városi Művelődési Központ igazgatója a Királyok, fejedelmek útja programot mutatta be. Kifejtette: a 2010 novemberében Szentjobbon útjára indított kezdeményezés azokat a Hajdú-Bihar és Bihar megyei szakembereket, polgármestereket, civil szervezeteket, magánszemélyeket és vállalkozókat szólította meg a határ mindkét oldalán, akik hajlandóak saját és egymás helyi értékeit összegyűjtve, egymást segítve –nem feltétlenül elérhetetlen pályázati források megérkezésére várva– egy működő, élő, szervezett rendszert felépíteni és működtetni, s az összefogás segítségével közösen gyarapodni. Fontos cél volt egy olyan infrastrukturális háló létrehozása és működtetése is, mely az abban résztvevő szereplők munkássága révén a Debrecen és Nagyvárad vonzáskörzetében levő települések és közösségek számára korszerű formában tárják fel és aktivizálják közös kulturális kincseinket, történelmi emlékeinket.
Dr. Fleisz János szerint a váradi önkormányzat és a civil szervezetek közötti kapcsolat szociológiai és gyakorlati szempotból periférikus, vagyis gyenge a helyhatósági tevékenységbe való bevonás és a támogatás is. Jellemző: az elmúlt években a civil stratégiát nem sikerült keresztülvinni, mert az önkormányzat csak egy szükséges valaminek tartja a civil szervezeteket, de nem akarja megerősíteni ezeket. A BINCISZ-elnök szerint megoldás lehet a demokrácia strukturális átszervezése, mert meglátásában a képviseleti demokrácia csődöt mondott, a jövő pedig a részvételi demokráciáé, melyben az illetékes szakemberek állandó jelleggel kikérik a lakosság véleményét. Úgy fogalmazott: a civil út egy járható harmadik út, melynek önálló módon kell alakulnia, nem a politikai tömörülések mögé bújva.
Ciucur Losonczi Antonius. Erdon.ro

A hagyományos termékektől a néptánccsoportokig
A Nyárádmente értékei
Megmutatta értékeit a Nyárádmente – röviden talán így lehetne jellemezni a hét végén Nyárádszeredában zajló Nyárádmenti Napok rendezvénysorozatot. A kisváros főterén a hagyományos termékek vásárán a környékbeli termelők, kézművesek mutatkoztak be, vasárnap pedig a nyárádmenti néptáncegyüttesek – a legkisebbektől a nagyokig – villogtatták meg tehetségüket.
Több mint harminc termelő, kézműves tette közszemlére áruját a hagyományos vásáron: a jobbágytelki szalmakalap, a nyárádszentsimoni Csipán pálinka csak néhány azok közül, amelyek idegenben is nyárádmenti termékekként váltak ismertté. Ezenkívül az asztaloknál szőttesek, horgolt ékszerek és játékok, szebbnél szebb szárazvirág-kompozíciók, házi készítésű szörpök, kerámiaedények, levendulakészítmények sorakoztak. Akadt kézműves – például Dánél Sándor fazakasmester –, akinek a helyszínen rögtönzött kis műhelyében lehetőségük adódott a gyerekeknek, hogy kipróbálják a mesterség fortélyait.
Hároméves korban kezdenek fonni
A székelytompai Szövérfi család ízletes juhsajtot és túrót kínált. A gazda lánya, Renáta elmondta, két évtizede foglalkoznak állattartással, jelenleg háromszáz juhot és harminc kecskét tartanak. A sajtot, túrót pedig piacokon értékesítik. Mutatós szalmakalapokat, szalmából készült dísztárgyakat kínált a jobbágytelki Bakó Regina és szomszédasszonya, Orbán Veronika. Lelkesen mondták el, hogy Jobbágytelkén már óvodás korban kezdik tanítgatni a gyerekeket a szalmafonásra, és ez a hagyomány ma is ugyanúgy él, mint az ő gyermekkorukban. A szalmakalapok iránt nagy a kereslet, Kolozsvárról, Szatmárról is vannak vásárlóik. A szentgericei Szőcs Edit finom mézet és mézes almaecetet hozott a vásárra. Férjével, Józseffel 2004 óta méhészkednek, 184 méhcsaládjuk van, és a mézet piacokon, illetve kisebb boltokban értékesítik. A termelő készségesen világosította fel vásárlóit, megtudhattuk, hogy a mézes almaecet segíti az emésztést, továbbá erősíti az erek falát.
Szinte nem akadt látogató, aki ne időzött volna el a nyárádszeredai Szabó Botond és édesanyja, Szabó Irma asztalánál, amely roskadozott a színpompás, ízlésesen összeállított virágkompozícióktól. Különlegességképpen pedig egy virágszirmokból készült menyasszonyi ruhát is meg lehetett csodálni, ami Botond, a tizenkettedik osztályt végzett fiatalember keze munkáját dicséri. Bár a virágkötészet jellemzően női szakma, a fiú elárulta, szereti a szép dolgokat, ezért kezdett el "művészkedni". Kiskorában sorra járta a környékbeli virágüzleteket, és legtöbben, látva a fiú lelkesedését, adtak neki egy-egy alapanyagot, amiből már akkor virágdíszek születtek. Mára felkérései vannak, hogy esküvőkre készítsen dekorációkat, és négy Marosvásárhelyi virágüzletnek is bedolgozik. Főként száraz-, illetve selyemvirágból dolgozik, és gipszfigurákat önt, amelyekkel különlegessé teszi a virágkölteményeket.
Mesealakok horgolótűvel
A rajzfilmekből közismert mesealakok horgolt változatait sorakoztatta fel asztalán a gyulakutai Molnos Izabella. Ottjártunkkor éppen egy katicalány pöttyein dolgozott. A kétgyerekes anyuka elárulja, kezdetben hajpántokat, sapkákat horgolt, viszont egy ideje játékokat kezdett készíteni, és úgy tűnik, egyre nagyobb a kereslet a horgolt mesefigurák iránt. Mint mondta, vatelinnel tölti meg a babákat, állatokat, még a játékok szemét is horgolja, hogy ne nyelhessék le a gyerekek. A termékeket interneten értékesíti, rendelésre is elkészíti az óhajtott mesehőst.
Nyárádszeredai lány lett a Bekecsalja szépe
A Nyárádmenti Napok szerves része az immár negyedik alkalommal megszervezett Bekecsalja szépe szépségverseny. Idén tíz lány szállt versenybe a címért, Marosvásárhelyről, Jobbágytelkéről, Berekeresztúrról, Havadról, Nyárádszentimréről, Nagyadorjánból, valamint Nyárádszeredából – tudtuk meg Marton Júlia szervezőtől, aki az elmúlt hét folyamán a lányokat készítette fel, segített a versenyzőknek, hogy elsajátítsák a színpadi mozgást, a helyes testtartást. A szépségverseny másik szervezője, Dászkel János pedig a lányokat fotózta. A Bekecsalja szépe végül a nyárádszeredai Kakasi Krisztina Mária lett, második a Marosvásárhelyi Albert Edina, a másik udvarhölgy pedig a nyárádszeredai Magyari Zsuzsa. A közösségi oldalon zajló szavazás alapján a közönség kedvence Albert Edina lett.
Önkéntes tűzoltók tapasztalatcseréje
Szombaton az önkéntes tűzoltók találkoztak a futballpályán. Tóth Sándor polgármester elmondta, nemrég tűzoltókocsit vásároltak, és azt szeretnék, hogy ne csak papíron, hanem a gyakorlatban is induljon be a nyárádszeredai önkéntes tűzoltóság. Ezért meghívtak a Nyárádmentéről több tűzoltócsapatot, hogy a szeredai önkénteseknek adják át tapasztalataikat, hogy amennyiben a helyzet úgy hozza, a szeredai alakulat is a helyzet magaslatán álljon.
Szombat délután az ifjúság vette birtokba a polgármesteri hivatal hátsó udvarát. Nagy Zsolt, a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet elnöke lapunknak elmondta, tavaly első alkalommal szervezték meg az ifjúsági udvart, ahol érdekes előadások, este pedig szabadtéri buli várta a fiatalokat, és már akkor igen népszerű lett, több mint nyolcszázan fordultak meg a rendezvényen. Mivel a külföldi munkavállalás igen aktuális téma, ami sok nyárádmenti fiatalt érint, ezért idén egy olyan fiatal tartott előadást, aki a külföldi munkavállalással kapcsolatosan osztotta meg személyes tapasztalatait a résztvevőkkel.
Nyárádmenti néptánctalálkozó
Az idei Nyárádmenti Napokon a néptánc és a népzene kapott nagyobb teret, első alkalommal került sor nyárádmenti néptáncta-lálkozóra – tudtuk meg Benő Barnától, a Bekecs néptáncegyüttes vezetőjétől. Szombaton a legkisebbek, a Bekecs utánpótlás csoportjai léptek fel, vasárnap délután pedig a néptánctalálkozó zajlott, amelyen több mint 25 tánccsoport lépett fel.
– Ötéves a kihelyezett néptáncoktatási programunk, ennek keretében a Nagy Bekecs táncosai oktatnak néptáncot a kistérség falvaiban, több mint négyszáz gyerekkel foglalkoznak. Lehetőséget adtunk nekik, hogy bemutatkozzanak – fogalmazott Benő Barna. A Nyárádmenti Napokon részt vett a Mór, Örkény, Szerencs, Simontornya és Csorna testvértelepülésekről érkezett, közel harmincfős küldöttség is.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Elfeledett grófi emlékezet a Wass család földjén
A czegei Wass család 1142-ben királyi adományként kapta meg a vasasszentgothárdi birtokot, amely nyolc évszázadon át megszakítás nélkül a család ősi fészke volt. Egyúttal az erdélyi arisztokrácia egyik jelentős helye, alappillére. Megnéztük, ma mi maradt belőle.
Vasas)szentgothárd, C(z)ege, Szentegyed és környéke hosszú évszázadokon át Erdély eleven részeként eseménytelennek korántsem tekinthető, igencsak változatos korok részese volt. Örömök és bánatok, sikerek és megpróbáltatások tanúja, a család számára biztos pontot jelentő otthon, amely Wass Albert megszületéséig az otthonosság érzését nyújtotta nemzedékről nemzedékre, a mindenkori adottságokat, lehetőségeket és kihívásokat figyelembe véve. Például a tatár-török pusztítást követő népesedési változásokat, a kor szellemének megfelelő közigazgatási viszonyokat, vagy éppenséggel az Európára és azon belül Magyarországra, Erdélyre is ránehezedő nemzetiségi problémákat.
Wass Albert felhőtlen gyermekkora idején, kamaszkorához közeledve tapasztalhatta meg, hogy ősei fészkét, gyermekkori barangolásai helyszíneit erősen megcsonkította az új román hatalom. Két évtized múlva, ifjúkora delén pedig azt élte meg, hogy a Bécsben megrajzolt új határ Románia és Magyarország között az otthonunktól körülbelül egy mérföldnyire húzódott, saját birtokukat is kettészelve. Mindkét esemény egész életre szóló meghatározó érzést nyújtott az írónak, és számos gondolatában, írásában visszatükröződött, emberi és alkotói pályáját meghatározta. Vasasszentgothárd és Cege Sors vagy sorstalanság? Érdemes ellátogatni Vasasszentgothárdra és Cegébe nem csupán a napjainkban egyik legolvasottabb magyar író iránti kegyeletből, hanem az új évezred kihívásainak a jegyében is. Háromnegyed századdal azután, hogy az író szülőföldje elhagyására kényszerült, két évtizeddel halálát követően. Továbbá egy évtizeddel azután, hogy Románia (is) az Európai Unió tagja lett, és ezáltal bizonyos kötelezettségek teljesítését felvállalta.
Vasasszentgothárdon (románul Sucutard) a legutóbbi népszámlálási adatok szerint összesen három magyar él a 367 lakosból. A település első írásos említése 1317-ből való Zentguthard (Szentgothárd) néven. Wass Albert születése táján, 1910-ben 872 lakosából 104 volt magyar, többnyire református. Ma Gyeke községhez tartozó falu.
Mára minden nyoma eltűnt a Wass család nyolcszáz éves jelenlétének.
Cege (Țaga) az azonos nevű község központja, a 2011-es népszámláskor 756 lakosából 42-en vallották magukat magyarnak. Szamosújvártól 19 km-re fekszik, a mezőségi Tóvidék része. Cegén (Czege) a Wass család két kastélyt építtetett, de csak a kisebbik maradt fenn, a nagyobbikat a második világháború után teljesen lerombolták.
A fennmaradt kastélyt Wass Ádám építtette 1769-ben erdélyi barokk stílusban, közelében kripták találhatók. Miután 1946-ban a kolozsvári népbíróság halálra ítélte Wass Albertet, a kastély az állami mezőgazdasági vállalat székhelye lett. A kis Wass-kastély (a megkülönböztető megnevezésre a Kis Trianon és a Nagy Trianon palota jut eszembe) helyi ügyintézője Septimiu Șom, aki családjával együtt ott lakik a szomszédságban, ő rendezi az épületet és környékét.
A visszaigénylési lehetőséggel élő, a hosszas visszaszolgáltatási eljárás buktatóit vállaló mai tulajdonos legfeljebb egy hónapot tölt Cegén, ilyenkor élettel telt és látogatható a kastély. Máskor a megszokott módon csend honol körülötte.
A mai Cege falu magába foglalja a korábbi Göc települést. Szamosújvár felől jövet balra van a letérő, majd a domboldalon nemrég meszelt kis református templom ágaskodik.
Sajnos évente csak egyszer népesül be, június utolsó vasárnapján nyitják ki a templomajtót a prédikációra hívó képzeletbeli harangszóra.
Ilyenkor egybegyűlnek a szórványpapok közül néhányan, eljönnek a szomszédos Feketelak református hívei, szeretetvendégséget tartanak. Amúgy a cegei református templomban minden második vasárnap tartanak istentiszteletet. A torony nélküli istenházán meglátszik a használat, hiszen körülötte le van kaszálva a fű, és kutya ugat a telek végében. A ma már használatlan parókia körül viszont egyre nő a gaz. A megözvegyült Szabó Irma egyedül él, nála lehet megtalálni a templom kulcsát. Hatvan évvel ezelőtt Göcre jött férjhez, amikor még különálló település volt, és húszan is eljöttek vasárnapról vasárnapra a templomba. „Itt már régen nincs reménység. Örülök, ha jön valaki, akitől magyar szót hallok” – összegzi a valós helyzetet Irma néni. Két gyermeke Kolozsváron él, három unokája van. Az egyik éppen egyetemista idénymunkát végez az Egyesült Államokban. Mosogat vagy valamelyik amerikai szállodában takarít – mondanánk.
Régészeti park az ősi fészek helyén
Az 1989-es rendszerváltást követően, a népesedési helyzetnek és a kondukátor agymosó politikájának is köszönhetően a magyar–román együttélés már nem téma a Wass család egykori földjén. Annál inkább előtérbe kerültek a vallási ellentétek. Sajátos lelkületre vall, hogy az ortodox hívek 2006-ban előbb körülépítették, majd lerombolták a hatvanas években egy korábbi fatemplom helyére épült göci templomukat, mert féltek, hogy a bíróság visszaítéli a görög katolikus egyháznak.
No meg az is, hogy a Wass család nyolcszáz-kilencszáz éves ősi fészkén régészeti parkot nyitottak, egyelőre egy neolit és egy dák házzal, hogy az ezeréves erdélyi történelem folytonosságát legalább kétezer évesre hosszabbítsák meg.
Ennek a táguló „ördögi körnek”, a nacionalista uszításnak terméke a Jurnalul Naţional című lap megállapítása egyik förmedvényében: „A terrorizált falvak utódai nem tudják elfogadni Wass gróf rehabilitálását”; „Tanúvallomásaik ma is vádolhatnák őt.”; „Az ilyesmit nem lehet elfelejteni!” Wass Albert?! „Többé ne térjen vissza, míg a világ világ!” Primitív módszer ez a hatalom önigazolására, az amúgy közömbös lakosság izgatására. Hiszen a közembert ma már nem érdeklik az ilyen és hasonló szólamok. Élni, jól élni szeretne. Szülőföldjén vagy másutt, akár angolul vagy franciául. A fentiek igazolására, a nehezen érzékelhető kontrasztok bemutatására, a Tóvidéken való átutazásom során (oda-vissza Szatmárnémetibe) szóba álltam néhány román személlyel.
Ioan Mureșan Vasasszentgothárdon született 1948-ban (majdnem akkor, amikor Wass Albertnek végleg el kellett hagynia ősei földjét, hogy emigrációban töltse le életét – szerk. megj.), és bár felesége van, két lánya és unokái, mégis egyedül tengeti az életét a szülőhelyén.
A lányai, Corina és Ioana még a kilencvenes évek elején kivándoroltak Új-Zélandra, később átköltöztek Ausztráliába, ahol fogorvosként és tanítóként dolgoznak.
Amikor tizenöt éve megszületett az első unoka, a felesége a nagyanyai teendőket részesítette előnyben. Azóta évente egyszer hazajönnek, együtt vannak. Az unokákkal úgy értekezik, ahogyan tud. Hívták, hogy látogassa meg őket a kenguruk országában, de nem megy. Amerikába is hívta az egyik kitelepedett beosztottja, de nem ment, ellenállt a kísértésnek, mert félt attól, hogy ottmarad.
Ma is elsírja magát, amikor visszaemlékezik arra a napra, amikor a lánya bejelentette, hogy elmegy. Akkoriban Szamosújváron laktak, palacsintást, kocsmát, üzletet működtetett. Igazán jól ment a cég, de nem volt ki továbbvigye. Így hát hazaköltözött, a kis nyugdíjából és a háztájiból él. És ki-kijár a temetőbe meglocsolni a virágokat a szülei sírján.
Maria Câncean Cegén (Göc) él, férje rendőrként ment nyugdíjba (már). A négy gyermeke közül kettő Londont cserélte fel a szülőhellyel, három éve ott dolgoznak: az egyik üzleti menedzser, a másik hátrányos gyermekeket gondoz. A lánya és két unokája Apahidán laknak, a legkisebbik gyermeke sajnos kórházi kezelésre szorul. Szeret itt élni, szerinte csend és béke van. Elújságolja, hogy a polgármestert többször újraválasztották, rendes ember, vendéglőt és pékséget működtet. A tavak környékét is szépen rendbehozták.
A cegei tó magánvállalkozó tulajdonába került, szívesen látják a vendégeket.
Napi harminc lej a horgászat, százötven lej két személynek a faházikós szállás. Meleg vizes fürdővel és horgászattal együtt. Nyári hétvégén sokan jönnek. Bár nem szabad fürdeni, de van egy homokos rész, ahol nyugodtan csobbanni lehet. Ez Románia!
„Hallottatok-e Wass Albert magyar íróról?” Beszélgetőtársaimtól Wass Albert felől is érdeklődök. Az idősek azt vallják, hogy hallottak róla, de ennél több részlettel nem szolgálnak. Mentségükre felhozzák, hogy sok mindent elfelejtettek már. A fiatalabbak kérdésemre kérdéssel felelnek: „Akinek a kastélya a domboldalban van?”
Cege központjában a kultúrotthon lépcsőjén üldögélő és viháncoló fiatalokat is megszólítok, természetesen románul: „Hallottatok-e Wass Albert magyar íróról?” – kérdezem. „Nem hallottunk!” – hangzik a rövid és velős válasz. Szóval, vegyes a „fogadtatás”. Szabó Irma néni az érem másik oldalára világít rá: „Nem szeretik, mert azt mondják, hogy megöletett nem tudom hányat.
A cegei tó mellett voltak meglőve, keresztet állítottak az emlékükre (a fakereszt szövege szerint a bécsi diktátum áldozatainak – szerk. megj.), és a hozzátartozók állítólag évente jönnek megemlékezni. Azt én nem tudom, hogy ki volt a hibás. Nem olvastam, nem érdekelt. Nem is tudom, miért történt. Akkor gyermek voltam, hat éves. Szüleim dolgoztak a gróféknál, édesapám erdőhajtó volt, édesanyám kenyeret sütött. Én nem emlékszem már arra az időre.”
Aki a Tóvidéken jár Cege határában, annak feltűnik, hogy a táj jellege teljesen eltér a megszokott mezőségi látványtól. Kopár barnásszürke dombok helyett élénkzöld fenyvesek váltogatják egymást, és máris összefüggő vadászterületet alkotnak. A vadászat ugyanis mindenkoron úribb foglalatosság volt a horgászatnál. Igaz, a szülőföld szomszédságába telepített fenyőerdő sohasem pótolhatta az Istenszéke lábánál elterülő erdőséget. Meg az elvesztésük fájdalmát hordozó hegyeket. A fenyő örökzöld, a szakszerűen gondozott erdő majdhogynem örök életű. És miközben emberöltönyi idő alatt oly sokat változott, változik, változhat a társadalmi életünk, a természet legyőzhetetlenül magasodik felénk. De mikor leszünk képesek mi, emberek, a természet méltó magasságába eljutni?
Keresni a másikban a jót
A Pusztakamarás–Szamosújvár közötti útszakasz néhány gödörtől eltekintve jól járható autóval. A forgalom nem túl nagy, rendőrrel a megszokottnál ritkábban lehet találkozni. A Tóvidék településeinek életében meghatározóak ma is a környező tavak, az „őshonos Wassoktól” független örökség, miszerint a Cegei-tavat már a 16. század elején Erdély legnagyobb állóvizének tartották.
Turisztikailag kedvező a vidék, amely még számos kihasználatlan lehetőséget tartogat a turisztika számára. Mert azon túl, hogy a kolozsváriak nyaralóövezete és a horgászok paradicsoma, mások számára is érdemes (lenne) egy-két napot eltölteni itt. Románoknak és magyaroknak, a Kárpátokon túliaknak és a magyarországiaknak, a Németországból vagy éppenséggel Amerikából érkezőknek egyaránt.
Nekünk különösen fontos Wass Albert emlékezete. Ugyanakkor a kis kitérővel megközelíthető Magyarpalatka és Szék egyedisége, Ördöngősfüzes tánckultúrája vagy éppenséggel az örmények (örménymagyarok) alkotta város, a közeli Szamosújvár szellemisége. De vajon mikor jön el az a hatalmi szlogenektől szabad világ, amikor éppenséggel Wass Albert író reklámja fogja hívogatni a látogatókat?
Vagy éppen a Gheorghe Șincaié, aki itt írta A románok és sok más nép krónikája című műve nagy részét. Amikor a vidék az egészséges nemzeti érzést mellőző érdekek csatározása helyett a nemzeti hovatartozást nem ismerő gazdasági jólét fészke lesz. Amikor sérelmeinket elfeledve, a keresztyéni megbocsátás nevében a másikban a jót fogjuk keresni. Vagy mindez örök utópia marad csupán?
Ábrám Zoltán / liget.ro